Megdöbbentő cinizmusra vall a boszniai Szerb Köztársaság kormányának újabb döntése, amivel jóváhagyott egyszeri 10 ezer eurós támogatást személyes kiadásokra Radovan Karadžić és Ratko Mladić részére. A délszláv háború két legaljasabbjáról van szó, akiknek kezéhez ezrek vére tapad. Közpénzzel támogatják őket, közte olyanok pénzével, akik a rémtettek túlélői, az áldozatok hozzátartozói.
Radovan Karadžić
A Szerb Köztársaság kormánya 2013-2017 között 80 ezer euróval segítette a hágai börtönlakókat. Hogy pontosan kiket, azt személyiségi jogokra hivatkozva nem adták ki, ami meglehetősen furcsa, mivel közpénzről van szó. Az idei támogatottak kiléte nem titok, mivel ketten vannak nem jogerősen elítéltek, és a Hágai Törvényszékkel lévő megállapodás szerint pénzbeni támogatást azok a vádlottak kaphatnak, akiknek ügyében még nem született jogerős ítélet.
Radovan Karadžićot elsőfokon népirtásért, a civil lakosság elüldözéséért 40 év börtönre, míg Ratko Mladićot népirtásért, csoportosan elkövetett gyilkosságért, üldözésért, civil lakosok terrorizálásáért, túszejtésért életfogytiglanra ítéltek.
Nekik folyósít „zsebpénzt” az a kormány, amelyik az utóbbi években a költségvetésből 200 ezer eurót fordított olyan projektekre, amiknek a célja bemutatni, hogy Srebrenicában nem történt népirtás. „Tehát azoknak a pénzét, akik túlélték a népirtást, akik elvesztették szeretteiket, arra használják, hogy megmutassák a világnak, hogy ez nem történt meg velük” –mondta a boszniai egykori fogvatartottak szövetségének elnöke. Mindeközben az egykori fogvatartottak kártérítési, sérelemdíj igényeit elévültnek nyilvánítják és még a bírósági költségeket is velük fizettetik meg.
Ratko Mladić
A hágai elítélteknek havi maximum 1500 eurót lehet utalni, és számlájukon nem lehet több 5000 eurónál. A pénz a börtönben személyes kiadásaik fedezésére szolgál, például telefonra, a kantinban vásárlásra, újságra. Hogy mire költik, azt a börtönszemélyzet ellenőrizheti.
Nem ebből kell fedezniük a védelmi költségeket, az a hágai törvényszéket terheli. A legtöbb támogatást Mladić ügyvédeinek, és az őket segítő nyolc tanácsadónak fizették ki, a bizonyítási eljárás végéig 1.945.500 eurót.
Szerb Köztársaság mellett Szerbia is támogatja anyagilag Mladićot, nem is kevéssel. Az elsőfokú ítéletet megelőzően neki személyesen 11.400 eurót, míg a családtagjainak látogatásokra és egyéb kiadásokra további 41.800 eurót fizettek. Havi rendszerességgel fizetik a repülőjegyeket és a hágai tartózkodás költségeit.
A szerbiai költségvetésből 2004-2013 között 1,7 millió euró közpénzt juttattak 18 háborús bűntettekkel vádolt magasrangú katonai vezetőnek, köztük Ratko Mladicnak személyes kiadásokra és orvosi ellátásra, valamint a családok utazási költségeinek fedezésére.
A hágai vádlottaknak más forrásaik is vannak. A Szerb Köztársaságban is és Szerbiában is különféle szervezetek, egyesületek, alapítványok gyűjtenek nekik. Nem nyilvános, hogy mennyi pénzről van szó, de itt legalább az adakozók a saját pénzüket ajánlják fel.
Scheveningeni börtön és Ratko Mladić
A Boszniai Föderációban a másik két entitás nem ad semmilyen támogatást a bosnyák és a horvát elítélteknek, nem így Horvátország. Egy vizsgálat szerint Horvátország költött a legtöbb költségvetési forrást hágai vádlottakra – 28 millió eurót három emberre. Macedónia 9,5 millió eurót költött két vádlottra.
Újságírók kutatásai eredményeként lehet tudni, hogy a horvát kormány közel 52 millió kunát (kb. 7 millió eurót) költött Tihomir Blaškić védelmére, míg a három tábornok - Ante Gotovina, Ivan Čermak és Mladen Markač – védelmére 28 millió eurót fizettek ki. Nem ismert annak a szerződésnek a tartalma, amit a kormány az elsőfokú ítélet kihirdetését követően kötött az amerikai Patton Boggs ügyvédi irodával Gotovina és Markač tábornokok védelmére. A Gong nevű civil szervezet kérte az adatok nyilvánosságra hozatalát, amit azzal utasítottak el, hogy a közzététel veszélybe sodorhatja a létfontosságú állami érdekeket. A szerződés azonban az amerikai igazságügyminisztérium honlapján hozzáférhető, e szerint Horvátország kötelezettséget vállalt arra, hogy az ügyvédi irodának havi 60 ezer dollárt fizet legkevesebb egy évig, de ha kell, akkor tovább is.
Ante Gotovina és Mladen Markač
Horvátországban a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítőkről szóló törvény szerint lehetőség van arra, hogy a tagjainak jogi segítséget nyújtsanak büntető esetekben is. A háború védőinek jogállásáról szóló törvény kiterjed a családtagoknak nyújtható segítségre is. A törvény azt nem írja elő, hogy jogerős elítélő döntés esetén a nyújtott támogatást vissza kellene fizetni.
A „Horvátországi fiatalok az emberi jogokért” kezdeményezés tagjai azt állítják, hogy nincs részletes és átfogó jelentés arra vonatkozóan, hogy a kormány mekkora költségvetési forrásokat fordított erre a célra.
Koszovó 2013-tól nem nyújtott semmilyen segítséget hat háborús bűnökkel gyanúsított számára, kivéve azt a 16.750 eurót, amibe a szabadon engedésükre szervezett fogadás került. Összegyűlt azonban több mint 1,5 millió euró a Koszovói Felszabadítási Hadsereg két egykori vezetője, a jelenlegi miniszterelnök Ramus Haradinaj és Fatmir Limaj miniszterelnök-helyettes részére, minden eshetőségre számítva.
fotó: afp/getty images
Nemrég a V4sight SOF-gyakorlat látogatói napján az új kézifegyverek mellett bemutatták a MH 2. VBÁKRD új, az Egyesült Államokból beszerzett különleges könnyű terepjáróit. Az amerikai Polaris Defense MRZR-4-ekre ezen a héten a gyártó és hazai szakemberek részvételével tartottak kiképzési foglalkozásokat a személyi állomány számára a szolnoki crosspályán.
A gyári új homokszínű technika gyorsan megkapta közép-európai sárbevonatát.
Ez a kép is tanúsítja, hogy a LégierőBloggernek miért kell ezzel a technikával foglalkoznia :-) Egyébként meg a légimozgékonyságú (belső térben és külső függesztéssel helikopteren) és légideszant műveletekhez (teherenyővel való célbajuttatás rámpás szállítógépről) való passzolása miatt indokolt.
A különlegesek traktor- és teherautóabroncsokon pedzegették a leküzdhető lépcsőmagasságot.
Mély sárban küzd az MRZR. Mondani sem kell, hogy ide nem a díszegyenruhát kell felvenni, a maszk és a szemüveg pedig az anonimitás megőrzése mellett is bír jelentőséggel.
Fölfelé az egyik dombon...
...lefelé egy másikról.
Érdekes csíkozatot rajzol a napfény a rácsszerkezeten keresztül a felvert porba.
Gyülekező az újabb feladat előtt. Az egytucatnyi beszerzett mennyiségből kilenc vett részt a mai kiképzési rendezvényen.
Ez már az "erdei" pálya, ahol többször háromkerekűvé vedlett át a jószág. Egyébként a tervezésnél szempont volt, hogy az MRZR egy kerekének tényleges elvesztése esetén (természetesen a megfelelő súlypont-áthelyezéssel) menetképes maradjon.
A meredek oldalú, kis dombok felvetik a felülés kérdését, de a jármű tömege és kialakítása miatt egy kis hintáztatással, súlypont-áthelyezéssel kihúzható szorult helyzetéből.
Welcome to the jungle :-)
Zord
Today’s installment of MCIS slides comes courtesy of Sam Charap, who attended the breakout session on regional security in the MENA region. The panel was led off by Lt. General Stanislav Gadzhimagomedov, the Deputy Chief of the Main Operational Directorate of the Russian General Staff. Unfortunately, the Russian MOD has not made available speech texts or video of the breakout sessions. (I’ll have a report on Monday on the other breakout session on soft power, which I attended.)
A svéd parlament 2011. április 1-én hozott döntést a légierő bevetéséről a Líbia felett végrehajtott, NATO vezette Unified Protector műveletben. Svéd vadászpilóták ezt megelőzően 1961 és 1963 között vettek részt éles bevetésen, amikor J29 Tunnannal repültek Kongóban, az ENSZ békefenntartó műveletének keretében.
A parlamenti döntés értelmében a svédek nyolc JAS 39C Gripent, egy Tp 84/T tanker Herculest és egy S102 Korpen (Gulfstream IV) SIGINT-gépet vezényeltek Szicíliába, az amerikai haditengerészet Sigonella támaszpontjára. A svéd részvétel a Karakal művelet nevet kapta. A líbiai műveletekhez Sigonellát használta Dánia, az Egyesült Arab Emirátusok és Törökország légiereje is. Bár a bázis olasz területen van és a svéd kontingens az olasz szektorban kapott elhelyezést, a vendéglátók az amerikaiak voltak.
Eredetileg a 130 fős kontingens szinte valamennyi tagja az Északi Harccsoport Expedíciós Repülőezredéhez (Nordic Battle Group – Expeditionary Air Wing) tartozott, amely folyamatosan készen állt arra, hogy tíz napon belül bárhol a világon bevethessék. A líbiai művelethez azonban egy teljesen új egységet állítottak össze FL 01 (Flyginsats Libyen 01) néven, amelyhez elsősorban a Ronneby melletti F17-es ezredtől vezényelték át a szükséges állományt. A legtapasztaltabb svéd hajózókról volt szó, akik a megelőző évben számos nemzetközi gyakorlaton vettek részt, továbbá volt már tapasztalatuk az SPK 39-es felderítő konténer használatában.
A műszakiak készletei konténerekbe csomagolva álltak készen az áttelepülésre. A konténereket úgy állították sorrendbe, hogy először azok érkezzenek Sigonellára, amelyek tartalmára először lesz szükség. Minden ugyanúgy zajlott, mintha a gépek egy újabb többhetes gyakorlatra indulnának. A Hercules személyzeteknek sem okozott gondot a gyors felkészülés és helyismerettel is rendelkeztek, mert február és március folyamán többször repültek Líbiába humanitárius és evakuálási feladattal.
A Magyarország érintésével délre induló gépek felszállásakor még nem volt meg az olasz jóváhagyás Sigonella használatára. Az olaszok nem könnyítették meg a svédek dolgát és az amerikaiak határozott fellépésére is szükség volt ahhoz, hogy a Gripeneknek legyen hova települniük. A parlamenti döntés után 23 órával az első Gripen megérkezett Sigonellára és néhány napon belül a teljes kontingens áttelepült.
Megérkezik az egyik áttelepülő Gripen.
Az első éles bevetésre várni kellett és ez a várakozás nem szerepelt a kontingens tervei között. A Gripenekbe a JP-8-as kerozin kellett volna, Sigonellán – amely alapvetően tengerészeti légibázis és elsősorban a U.S. Navy repülőgépeit szolgálja ki - csak a JP-5-ös volt elérhető. (Magasabb lobbanáspontja miatt az amerikai repülőgép-hordozók fedélzetén üzemelő gépekbe tűzvédelmi okokból a JP-5-öst tankolják.) Meglepő módon ezzel az ismert helyzettel nem számoltak a svédek. A Gripenekhez a kereskedelmi repülésben is használt JET-A1-es jöhetett szóba, de azzal is adódtak gondok. Egyrészt a JET-A1-es nem tartalmaz bizonyos adalékokat, ezért csak rövid ideig használható a Gripenben és egyes ellenőrzéseket is sűrűbben kell elvégezni. A másik gond az volt, hogy a svédeknek nem voltak tartálykocsijaik a helyszínen, márpedig a JET-A1-est a szomszédos Catania nemzetközi repülőteréről kellett volna átszállítani. Rövid fejtörés után az a megoldás született, hogy tartálykocsik híján a kontingens Herculese más bázisokra átrepülve JP-8-ast vételez, amit azután áttöltenek a Gripenekbe. Ezzel egy időben megszervezték egy tartálykocsi-konvoj lejutását Svédországból Szicíliába. Később ezek a tankerek ingáztak Sigonella és Catania között, tartályaikban a JET-A1-es kerozinnal, amelyhez a szintén leszállított adagolóberendezés keverte a szükséges adalékokat.
Egy vadászfeladatú Gripen tölt a Herculesből.
A probléma megoldását követően, április 7-én kezdődhetett a svédek líbiai akciója. Az FL 01 megbízatása június 26-ig szólt, feladataikat a NATO adta ki. Öt svéd tiszt dolgozott az észak-olaszországi Poggio Renaticóban lévő műveleti központban (CAOC 5), amelynek akkoriban magyar parancsnok-helyettese volt. További négy svéd tiszt a nápolyi parancsnokságon (Allied Joint Force Command) dolgozott. Itt volt az a tiszt is, aki a svéd kontingens számára betervezett feladatokat jóváhagyhatta illetve letilthatta. A svéd parlamenti döntés értelmében a Gripenek csak felderítő és vadász feladatokat hajthattak végre, földi célpontot nem támadhattak.
A feladatok tervezése 72 órával a tervezett végrehajtás előtt kezdődött, a harcparancsot (ATO - Air Tasking Order) 24 órával, de legkésőbb 12 órával a bevetés előtt adták ki. A Gripenek a repülési tilalmi zóna ellenőrzését végezték és harcászati felderítést hajtottak végre. Fegyverzetük a betöltött gépágyú mellett a szárnyvégeken az IRIS-T, a szárnyak alatti külső tartókon az AIM-120 AMRAAM légiharc-rakéta volt. A gépek a szárnyak belső tartóin két póttartályt hordoztak. A törzs alá a vadászfeladatú gépeken szintén egy póttartály került, a felderítőknek pedig az SPK 39-es felderítő konténer. A jobb szívócsatorna alá minden esetben a Litening III célfelderítő és célmegjelölő konténert függesztették.
A KC-10-es a hajlékony és a merev csöves rendszert igénylő gépeket egyaránt képes kiszolgálni.
Egy átlagosnak mondható napon a bevetés tervezése nyolc órával az első gép felszállása előtt kezdődött, a személyzet a felszállás előtt öt órával kezdte meg a közvetlen felkészülést. Később ez az idő az egyre gyarapodó tapasztalatoknak köszönhetően három órára csökkent. A bevetésre kijelölt hajózók számára a felszállás előtt két órával kezdődött az eligazítás, és 30 perccel indítás előtt érkeztek ki a gépekhez.
A svédek minden esetben egy felderítő és egy biztosító vadász összetételű géppárral repültek, a géppár vezére a felderítő volt. Felszállás után Máltát elhagyva felvették a kapcsolatot az AWACS-szel, majd a legfrissebb információk vétele közben továbbrepültek a számukra kijelölt térségbe, ahol hatezer méter felett repülve kezdték meg feladatuk végrehajtását, a líbiai partvonal közelében kijelölt célpontokra végrehajtott felderítést. Amíg az SPK 39-es konténer kamerái dolgoztak, addig a pilóta a Liteninggel lehetséges célokat kereshetett és más, levegőben lévő gépeket ellenőrzött. Az átlagosan 2,5-3 óra időtartamú bevetéseken egy-két alkalommal kellett utántölteni a Gripeneket, attól függően, hogy a feladat változott-e a levegőben, a kijelölt célok felderítése után adódott-e azonnali felderítési igény.
A légi utántöltések hibátlanul zajlottak, a Gripen-Hercules páros együttműködése zökkenőmentes volt, azonban a tankernek rövidesen haza kellett települnie. Ennek oka egyrészt egy időszakos karbantartás volt és az, hogy az otthoni és a későbbi váltó személyzetek légi utántöltő képzését is végrehajthassák, illetve a már meglévő jártasságot rendszeres töltésekkel fenntarthassák. A Tp 84-es hazatelepülését az is lehetővé tette, hogy a JAS 39-esek töltőcsövénél még a líbiai művelet előtt jelentkezett műszaki problémát a svédek kijavították, így a típus megkapta az engedélyt, hogy a francia C-135FR és az amerikai KC-135R tankerekből korlátozás nélkül tankolhasson. Korlátozással a USAF KC-10 Extenderéből is szippanthattak a svéd Gripenek. Mivel a saját tanker hazarepült, az ATO-ban megjelölték, hogy melyik tanker szállít a Gripenhez megfelelő üzemanyagot. A Hercules egyébként extra munkát adott a svéd műszakiaknak azzal, hogy az egyik hajtóművét cserélni kellett.
A bevetésekről készült első jelentés egy órával a leszállás után készült el és került a felsőbb parancsnoksághoz, a végső jelentés és a kiértékelt felderítési adatok pedig négy órával a leszállás után. A műszakiak a gépek előkészítése mellett az esetleges meghibásodásokkal és az időszakos ellenőrzésekkel foglalkoztak. A kontingens elektromos szükségletét a reptértől független saját energiaforrás biztosította és felállítottak egy mobil sátrat is, amelybe karbantartás céljából befért egy Gripen is. A műszakiak számára szakmai szempontból szinte mindegy, hogy saját vagy műveleti repülőtérről indulnak a gépek, a feladatokat ugyanúgy kell elvégezni. Ami nagy különbség, hogy a műveleti területen nincs alkatrészhiány. Amíg otthon belefér a várakozás egy-egy alkatrészre vagy berendezésre, addig a telepített kontingensnél nem.
Felderítő konténer érkezik a Gripenhez.
Időközben egy-egy Gripent hazarepültek, helyükre újak érkeztek, de az FL 01-et június 27-én váltó és a teljes műveleti képességet július 7-én elérő FL 02 már csak öt géppel folytatta a Karakal műveletet. Az első váltás személyi állománya végig Sigonellán volt, a későbbiekben több okból is rövidebb időszakot terveztek a svédek. Egyrészt a pszichés terhelés nagy volt, mert a műveletek a legmagasabb rizikófaktor-besorolást kapták még akkor is, ha Líbia nem volt összehasonlítható pl. Irakkal. Másrészt a főként felderítő bevetéseket teljesítő pilóták elveszítik jártasságukat az egyéb feladatokban. Műveleti területen nincs gyakorlórepülés, ezért a földi célok elleni vagy közel-légiharc feladatoknál megszerzett gyakorlat kopik. Ezt a jelenséget más légierők is megtapasztalták, ezért viszonylag sűrűn váltották az állományt és a hazatérő pilóták otthon gyorsan helyreállíthatták jártasságukat.
A második váltáshoz már mindhárom Gripen ezredtől, a már említett F17-estől, az F7-estől (Satenas) és az F21-estől (Lulea) egyaránt érkeztek hajózók. Ekkor már olyan pilóták is repültek, akik éppen csak megkapták a jogosítást az SPK 39-essel való repülésre és ezért a tapasztalatuk is minimális volt felderítő konténer használatában.
Az, hogy az FL 02 már csak öt géppel repült, mit sem változtatott a műveleti tempón és persze a műszakiak élete sem lett könnyebb. (Ráadásul megszokott feladataik mellett az egyik éjszaka hajtóművet cseréltek egy Gripenen.) A nyár második felében már a svéd gépek szolgáltatták a felderítő felvételek egyharmadát, és már nem csak a partvidék közelében dolgoztak. Azzal, hogy lehetővé vált a Líbia feletti tankolás, a gépek mélyen berepülhettek az ország fölé is, kiterjesztve a felderítést.
Sz-75 Volhov (SA-2) tüzelőállás a felderítő konténer felvételén.
Légvédelmi kiképző objektum.
A megjelölt járművek ZSZU-23-4 Silka önjáró légvédelmi gépágyúk.
A svéd részvétel 2011. október 24-ig folytatódott, az FL 02 akkor repülte utolsó feladatát. A Karakal művelet 570 bevetéssel és 1770 repült órával zárult. A Unified Protector / Karakal műveletben szerzett tapasztalatokból magyar és cseh üzemeltetők is profitálhattak, Kecskemétről és Cáslavból egy-egy pilóta és műszaki tanulmányozhatta a svédek munkáját.
* * *
Fotó: Försvarsmakten / FL 01, FL 02
A svéd parlament 2011. április 1-én hozott döntést a légierő bevetéséről a Líbia felett végrehajtott, NATO vezette Unified Protector műveletben. Svéd vadászpilóták ezt megelőzően 1961 és 1963 között vettek részt éles bevetésen, amikor J29 Tunnannal repültek Kongóban, az ENSZ békefenntartó műveletének keretében.
A parlamenti döntés értelmében a svédek nyolc JAS 39C Gripent, egy Tp 84/T tanker Herculest és egy S102 Korpen (Gulfstream IV) SIGINT-gépet vezényeltek Szicíliába, az amerikai haditengerészet Sigonella támaszpontjára. A svéd részvétel a Karakal művelet nevet kapta. A líbiai műveletekhez Sigonellát használta Dánia, az Egyesült Arab Emirátusok és Törökország légiereje is. Bár a bázis olasz területen van és a svéd kontingens az olasz szektorban kapott elhelyezést, a vendéglátók az amerikaiak voltak.
Eredetileg a 130 fős kontingens szinte valamennyi tagja az Északi Harccsoport Expedíciós Repülőezredéhez (Nordic Battle Group – Expeditionary Air Wing) tartozott, amely folyamatosan készen állt arra, hogy tíz napon belül bárhol a világon bevethessék. A líbiai művelethez azonban egy teljesen új egységet állítottak össze FL 01 (Flyginsats Libyen 01) néven, amelyhez elsősorban a Ronneby melletti F17-es ezredtől vezényelték át a szükséges állományt. A legtapasztaltabb svéd hajózókról volt szó, akik a megelőző évben számos nemzetközi gyakorlaton vettek részt, továbbá volt már tapasztalatuk az SPK 39-es felderítő konténer használatában.
A műszakiak készletei konténerekbe csomagolva álltak készen az áttelepülésre. A konténereket úgy állították sorrendbe, hogy először azok érkezzenek Sigonellára, amelyek tartalmára először lesz szükség. Minden ugyanúgy zajlott, mintha a gépek egy újabb többhetes gyakorlatra indulnának. A Hercules személyzeteknek sem okozott gondot a gyors felkészülés és helyismerettel is rendelkeztek, mert február és március folyamán többször repültek Líbiába humanitárius és evakuálási feladattal.
A Magyarország érintésével délre induló gépek felszállásakor még nem volt meg az olasz jóváhagyás Sigonella használatára. Az olaszok nem könnyítették meg a svédek dolgát és az amerikaiak határozott fellépésére is szükség volt ahhoz, hogy a Gripeneknek legyen hova települniük. A parlamenti döntés után 23 órával az első Gripen megérkezett Sigonellára és néhány napon belül a teljes kontingens áttelepült.
Megérkezik az egyik áttelepülő Gripen.
Az első éles bevetésre várni kellett és ez a várakozás nem szerepelt a kontingens tervei között. A Gripenekbe a JP-8-as kerozin kellett volna, Sigonellán – amely alapvetően tengerészeti légibázis és elsősorban a U.S. Navy repülőgépeit szolgálja ki - csak a JP-5-ös volt elérhető. (Magasabb lobbanáspontja miatt az amerikai repülőgép-hordozók fedélzetén üzemelő gépekbe tűzvédelmi okokból a JP-5-öst tankolják.) Meglepő módon ezzel az ismert helyzettel nem számoltak a svédek. A Gripenekhez a kereskedelmi repülésben is használt JET-A1-es jöhetett szóba, de azzal is adódtak gondok. Egyrészt a JET-A1-es nem tartalmaz bizonyos adalékokat, ezért csak rövid ideig használható a Gripenben és egyes ellenőrzéseket is sűrűbben kell elvégezni. A másik gond az volt, hogy a svédeknek nem voltak tartálykocsijaik a helyszínen, márpedig a JET-A1-est a szomszédos Catania nemzetközi repülőteréről kellett volna átszállítani. Rövid fejtörés után az a megoldás született, hogy tartálykocsik híján a kontingens Herculese más bázisokra átrepülve JP-8-ast vételez, amit azután áttöltenek a Gripenekbe. Ezzel egy időben megszervezték egy tartálykocsi-konvoj lejutását Svédországból Szicíliába. Később ezek a tankerek ingáztak Sigonella és Catania között, tartályaikban a JET-A1-es kerozinnal, amelyhez a szintén leszállított adagolóberendezés keverte a szükséges adalékokat.
Egy vadászfeladatú Gripen tölt a Herculesből.
A probléma megoldását követően, április 7-én kezdődhetett a svédek líbiai akciója. Az FL 01 megbízatása június 26-ig szólt, feladataikat a NATO adta ki. Öt svéd tiszt dolgozott az észak-olaszországi Poggio Renaticóban lévő műveleti központban (CAOC 5), amelynek akkoriban magyar parancsnok-helyettese volt. További négy svéd tiszt a nápolyi parancsnokságon (Allied Joint Force Command) dolgozott. Itt volt az a tiszt is, aki a svéd kontingens számára betervezett feladatokat jóváhagyhatta illetve letilthatta. A svéd parlamenti döntés értelmében a Gripenek csak felderítő és vadász feladatokat hajthattak végre, földi célpontot nem támadhattak.
A feladatok tervezése 72 órával a tervezett végrehajtás előtt kezdődött, a harcparancsot (ATO - Air Tasking Order) 24 órával, de legkésőbb 12 órával a bevetés előtt adták ki. A Gripenek a repülési tilalmi zóna ellenőrzését végezték és harcászati felderítést hajtottak végre. Fegyverzetük a betöltött gépágyú mellett a szárnyvégeken az IRIS-T, a szárnyak alatti külső tartókon az AIM-120 AMRAAM légiharc-rakéta volt. A gépek a szárnyak belső tartóin két póttartályt hordoztak. A törzs alá a vadászfeladatú gépeken szintén egy póttartály került, a felderítőknek pedig az SPK 39-es felderítő konténer. A jobb szívócsatorna alá minden esetben a Litening III célfelderítő és célmegjelölő konténert függesztették.
A KC-10-es a hajlékony és a merev csöves rendszert igénylő gépeket egyaránt képes kiszolgálni.
Egy átlagosnak mondható napon a bevetés tervezése nyolc órával az első gép felszállása előtt kezdődött, a személyzet a felszállás előtt öt órával kezdte meg a közvetlen felkészülést. Később ez az idő az egyre gyarapodó tapasztalatoknak köszönhetően három órára csökkent. A bevetésre kijelölt hajózók számára a felszállás előtt két órával kezdődött az eligazítás, és 30 perccel indítás előtt érkeztek ki a gépekhez.
A svédek minden esetben egy felderítő és egy biztosító vadász összetételű géppárral repültek, a géppár vezére a felderítő volt. Felszállás után Máltát elhagyva felvették a kapcsolatot az AWACS-szel, majd a legfrissebb információk vétele közben továbbrepültek a számukra kijelölt térségbe, ahol hatezer méter felett repülve kezdték meg feladatuk végrehajtását, a líbiai partvonal közelében kijelölt célpontokra végrehajtott felderítést. Amíg az SPK 39-es konténer kamerái dolgoztak, addig a pilóta a Liteninggel lehetséges célokat kereshetett és más, levegőben lévő gépeket ellenőrzött. Az átlagosan 2,5-3 óra időtartamú bevetéseken egy-két alkalommal kellett utántölteni a Gripeneket, attól függően, hogy a feladat változott-e a levegőben, a kijelölt célok felderítése után adódott-e azonnali felderítési igény.
A légi utántöltések hibátlanul zajlottak, a Gripen-Hercules páros együttműködése zökkenőmentes volt, azonban a tankernek rövidesen haza kellett települnie. Ennek oka egyrészt egy időszakos karbantartás volt és az, hogy az otthoni és a későbbi váltó személyzetek légi utántöltő képzését is végrehajthassák, illetve a már meglévő jártasságot rendszeres töltésekkel fenntarthassák. A Tp 84-es hazatelepülését az is lehetővé tette, hogy a JAS 39-esek töltőcsövénél még a líbiai művelet előtt jelentkezett műszaki problémát a svédek kijavították, így a típus megkapta az engedélyt, hogy a francia C-135FR és az amerikai KC-135R tankerekből korlátozás nélkül tankolhasson. Korlátozással a USAF KC-10 Extenderéből is szippanthattak a svéd Gripenek. Mivel a saját tanker hazarepült, az ATO-ban megjelölték, hogy melyik tanker szállít a Gripenhez megfelelő üzemanyagot. A Hercules egyébként extra munkát adott a svéd műszakiaknak azzal, hogy az egyik hajtóművét cserélni kellett.
A bevetésekről készült első jelentés egy órával a leszállás után készült el és került a felsőbb parancsnoksághoz, a végső jelentés és a kiértékelt felderítési adatok pedig négy órával a leszállás után. A műszakiak a gépek előkészítése mellett az esetleges meghibásodásokkal és az időszakos ellenőrzésekkel foglalkoztak. A kontingens elektromos szükségletét a reptértől független saját energiaforrás biztosította és felállítottak egy mobil sátrat is, amelybe karbantartás céljából befért egy Gripen is. A műszakiak számára szakmai szempontból szinte mindegy, hogy saját vagy műveleti repülőtérről indulnak a gépek, a feladatokat ugyanúgy kell elvégezni. Ami nagy különbség, hogy a műveleti területen nincs alkatrészhiány. Amíg otthon belefér a várakozás egy-egy alkatrészre vagy berendezésre, addig a telepített kontingensnél nem.
Felderítő konténer érkezik a Gripenhez.
Időközben egy-egy Gripent hazarepültek, helyükre újak érkeztek, de az FL 01-et június 27-én váltó és a teljes műveleti képességet július 7-én elérő FL 02 már csak öt géppel folytatta a Karakal műveletet. Az első váltás személyi állománya végig Sigonellán volt, a későbbiekben több okból is rövidebb időszakot terveztek a svédek. Egyrészt a pszichés terhelés nagy volt, mert a műveletek a legmagasabb rizikófaktor-besorolást kapták még akkor is, ha Líbia nem volt összehasonlítható pl. Irakkal. Másrészt a főként felderítő bevetéseket teljesítő pilóták elveszítik jártasságukat az egyéb feladatokban. Műveleti területen nincs gyakorlórepülés, ezért a földi célok elleni vagy közel-légiharc feladatoknál megszerzett gyakorlat kopik. Ezt a jelenséget más légierők is megtapasztalták, ezért viszonylag sűrűn váltották az állományt és a hazatérő pilóták otthon gyorsan helyreállíthatták jártasságukat.
A második váltáshoz már mindhárom Gripen ezredtől, a már említett F17-estől, az F7-estől (Satenas) és az F21-estől (Lulea) egyaránt érkeztek hajózók. Ekkor már olyan pilóták is repültek, akik éppen csak megkapták a jogosítást az SPK 39-essel való repülésre és ezért a tapasztalatuk is minimális volt felderítő konténer használatában.
Az, hogy az FL 02 már csak öt géppel repült, mit sem változtatott a műveleti tempón és persze a műszakiak élete sem lett könnyebb. (Ráadásul megszokott feladataik mellett az egyik éjszaka hajtóművet cseréltek egy Gripenen.) A nyár második felében már a svéd gépek szolgáltatták a felderítő felvételek egyharmadát, és már nem csak a partvidék közelében dolgoztak. Azzal, hogy lehetővé vált a Líbia feletti tankolás, a gépek mélyen berepülhettek az ország fölé is, kiterjesztve a felderítést.
Sz-75 Volhov (SA-2) tüzelőállás a felderítő konténer felvételén.
Légvédelmi kiképző objektum.
A megjelölt járművek ZSZU-23-4 Silka önjáró légvédelmi gépágyúk.
A svéd részvétel 2011. október 24-ig folytatódott, az FL 02 akkor repülte utolsó feladatát. A Karakal művelet 570 bevetéssel és 1770 repült órával zárult. A Unified Protector / Karakal műveletben szerzett tapasztalatokból magyar és cseh üzemeltetők is profitálhattak, Kecskemétről és Cáslavból egy-egy pilóta és műszaki tanulmányozhatta a svédek munkáját.
* * *
Fotó: Försvarsmakten / FL 01, FL 02
Mint azt az áprilisi lőtéri értesítőből megtudhatjuk, a héten "repülésirányítók felkészítése" zajlik a hajmáskéri és Körös-hegyi lőtér környékén. Ma egy szlovén PC-9-es klienset fogadtak a magyar JTAC-ek és vették hasznát (természetesen imitált) 250 darab géppuskalőszerének, 19 darab 2,75-ös rakétájának és két Mk82-es bombájának.
Sokat látott épületek közelében, helyenként azokra zajlik a "talk on".
Így néz ki, amikor az ember közelében lévő célra megy a rácsapás. Még jó, hogy csak "dry".
Irigylésre méltó pozíciójából egy vörös vércse is tanúja volt a CAS-munkának.
Felvétel a rácsapából. Az imitált fegyverzet helyett csak két póttartály a függesztmény. 57 perc volt a szlovének játékideje, melyet Archerre és Nitróra szánhattak.
Búcsú a magyar JTAC-tól.
Zord
On 19th of April, 21 students from 8 Member States graduated from the first EDA Defence Energy Managers Course (DEMC). The DEMC aims at increasing energy efficiency and reducing energy consumption in the military domain through the application of defence-specific Energy Management Systems (EnMSs) based on the ISO 50001 standard. The DEMC is the first of its kind to be run at multi-national level and to deliver both theoretical and practical EnMS training to energy managers from European navies, armies and air forces.
The implementation of EnMSs under DEMC resulted in saving around 2,5 GWh of energy consumed, reaching normalised reductions in energy consumptions of up to 25.2%.
The course was split into 5 distinct modules (3 classroom-type and two practical of total duration of 12 months) with this first pilot run launched in April 2017. Participants improved their know-how on the complexities of managing energy within a defence organisation. They were also able to acquire the capacity to structure, implement and improve effective EnMSs and to enhance their skills thanks to on-going mentoring, alumni relations and membership in the European Defence Energy Network (EDEN) with permanent access to its established on-line resources.
The DEMC marks another important milestone in EDA’s approach to sustainability in defence and fulfils the level of ambition of the EDA Member States for capacity building in energy management, already identified through the first round of the Consultation Forum for Sustainable Energy in the Defence and Security Sector (sponsored by the European Commission) and the EDA’s own Energy and Environmental Working Group, developing mainstream sustainability concepts within the defence sector as enablers for improved military capability and reduced environmental footprint of military activities.
The course began with a 5-day classroom-type session (module 1) to guide the participants with the framework and requirements of ISO 50001 EnMS standard and to familiarise them with energy data analysis techniques. Then followed a 6-month mentoring session (module 2) on the development of the core structure of the EnMSs to be applied, including visits at participating Member States’ sites, webinars and extensive one-on-one mentoring. It was followed by module 3 (3-day classroom type session) which, besides reviewing the progress made so far, further elaborated on the EnMS requirements especially related to training, design, procurement, operations (including deployments). The subsequent 5-month mentoring session (module 4), included site visits, during which energy internal audits were conducted, coupled with further support though webinars and tailored guidance. The concluding 3-day classroom type module (module 5) focused on reviewing the developed EnMSs and providing further guidance on operational control issues related to energy.
The pilot run of the Defence Energy Managers’ Course (DEMC – Pilot) was attended by MoD / Armed Forces’ personnel from Belgium, Germany, Greece, Italy, Portugal, Romania, Sweden and The Netherlands. During this pilot course, the EnMS concept was developed and is currently applied at 10 military installations of diverse uses (from military academies to armoured vehicles’ camps and naval depos).
With such a successful outcome of the DEMC - Pilot, up to 6 steady state DEMC could be envisaged over the next 3 years. The steady state courses will build upon the pilot course taking into account gained experience, recommendations and feedback from participating Member States.
The project is delivered by GEN Europe and the Centre for Renewable Energy Sources & Savings (CRES). It is run by the European Defence Agency’s Innovative Research Unit.
[AN1]http://eda.europa.eu/info-hub/press-centre/latest-news/2017/04/24/defence-energy-managers'-course-holds-first-session
[AN2]http://eda.europa.eu/info-hub/press-centre/latest-news/2017/01/20/new-defence-energy-managers-course-launched
From January 1, 2019, the Russian Volga will cease providing AN-124 capacity for EU and NATO states under NATO's heavy military air transport program SALIS (Strategic Airlift Interim Solution), which includes 17 European member states and Canada. The loss is sensitive: Under Salis, Antonov and Volga have each had an AN-124 permanently stationed at Leipzig-Halle Airport since March 2006, with additional uplift available at short notice.
Unfortunately, the SALIS Program Office did not succeed in overcoming the Russian withdrawal, despite the long negotiations. The move comes just over a year after the Russian freighter operator announced the end of the near-decade-long Russlan collaboration to market AN-124 capacity with Ukraine’s Antonov. A move thought to be in response to western sanctions on Russian companies. Negotiations conducted by the Salis steering board last week failed to avert the withdrawal. After Volga-Dnepr subsidiary AirBridgeCargo lost about half its 21 landing slots at Schiphol last year, Russia reportedly threatened to ban Dutch carriers from its airspace. Shortly after, KLM struck a deal with ABC over additional slots.
The ending of the Salis contract puts pressure on NATO and the EU, which need access to the world’s largest commercial cargo aircraft. This is a serious loss of capacity: the Ukrainian An-124s of Antonov's air transport industry are only flying 900 flights per year - the largest fleet with two Russian aircraft has been available to SALIS's designers for up to 2300 hours per year.
There is always the possibility that the withdrawal is part of a larger play by Volga-Dnepr president Alexey Isaikin, who is looking to set up a German cargo airline, with AN-124s registered in Germany, at Leipzig. By registering an AN-124 to a German company, the Volga-Dnepr group would no longer be caught in the crossfire of political skirmishes between Russia and elsewhere, which includes problems with Antonov maintenance. And as an EU company, it might get preferential treatment for military shipments over Ukraine’s Antonov. It also adds pressure on Germany, which is keen to develop Leipzig-Halle as a freight airport, to OK the new airline’s AOC and aircraft registration. (Although as one source told The Loadstar, Lufthansa Cargo was unlikely to welcome a new freighter airline on its doorstep, and would “go ape-shit”.)
Tag: SALISVolga-Dnepr