Today’s installment of MCIS slides comes courtesy of Sam Charap, who attended the breakout session on regional security in the MENA region. The panel was led off by Lt. General Stanislav Gadzhimagomedov, the Deputy Chief of the Main Operational Directorate of the Russian General Staff. Unfortunately, the Russian MOD has not made available speech texts or video of the breakout sessions. (I’ll have a report on Monday on the other breakout session on soft power, which I attended.)
A svéd parlament 2011. április 1-én hozott döntést a légierő bevetéséről a Líbia felett végrehajtott, NATO vezette Unified Protector műveletben. Svéd vadászpilóták ezt megelőzően 1961 és 1963 között vettek részt éles bevetésen, amikor J29 Tunnannal repültek Kongóban, az ENSZ békefenntartó műveletének keretében.
A parlamenti döntés értelmében a svédek nyolc JAS 39C Gripent, egy Tp 84/T tanker Herculest és egy S102 Korpen (Gulfstream IV) SIGINT-gépet vezényeltek Szicíliába, az amerikai haditengerészet Sigonella támaszpontjára. A svéd részvétel a Karakal művelet nevet kapta. A líbiai műveletekhez Sigonellát használta Dánia, az Egyesült Arab Emirátusok és Törökország légiereje is. Bár a bázis olasz területen van és a svéd kontingens az olasz szektorban kapott elhelyezést, a vendéglátók az amerikaiak voltak.
Eredetileg a 130 fős kontingens szinte valamennyi tagja az Északi Harccsoport Expedíciós Repülőezredéhez (Nordic Battle Group – Expeditionary Air Wing) tartozott, amely folyamatosan készen állt arra, hogy tíz napon belül bárhol a világon bevethessék. A líbiai művelethez azonban egy teljesen új egységet állítottak össze FL 01 (Flyginsats Libyen 01) néven, amelyhez elsősorban a Ronneby melletti F17-es ezredtől vezényelték át a szükséges állományt. A legtapasztaltabb svéd hajózókról volt szó, akik a megelőző évben számos nemzetközi gyakorlaton vettek részt, továbbá volt már tapasztalatuk az SPK 39-es felderítő konténer használatában.
A műszakiak készletei konténerekbe csomagolva álltak készen az áttelepülésre. A konténereket úgy állították sorrendbe, hogy először azok érkezzenek Sigonellára, amelyek tartalmára először lesz szükség. Minden ugyanúgy zajlott, mintha a gépek egy újabb többhetes gyakorlatra indulnának. A Hercules személyzeteknek sem okozott gondot a gyors felkészülés és helyismerettel is rendelkeztek, mert február és március folyamán többször repültek Líbiába humanitárius és evakuálási feladattal.
A Magyarország érintésével délre induló gépek felszállásakor még nem volt meg az olasz jóváhagyás Sigonella használatára. Az olaszok nem könnyítették meg a svédek dolgát és az amerikaiak határozott fellépésére is szükség volt ahhoz, hogy a Gripeneknek legyen hova települniük. A parlamenti döntés után 23 órával az első Gripen megérkezett Sigonellára és néhány napon belül a teljes kontingens áttelepült.
Megérkezik az egyik áttelepülő Gripen.
Az első éles bevetésre várni kellett és ez a várakozás nem szerepelt a kontingens tervei között. A Gripenekbe a JP-8-as kerozin kellett volna, Sigonellán – amely alapvetően tengerészeti légibázis és elsősorban a U.S. Navy repülőgépeit szolgálja ki - csak a JP-5-ös volt elérhető. (Magasabb lobbanáspontja miatt az amerikai repülőgép-hordozók fedélzetén üzemelő gépekbe tűzvédelmi okokból a JP-5-öst tankolják.) Meglepő módon ezzel az ismert helyzettel nem számoltak a svédek. A Gripenekhez a kereskedelmi repülésben is használt JET-A1-es jöhetett szóba, de azzal is adódtak gondok. Egyrészt a JET-A1-es nem tartalmaz bizonyos adalékokat, ezért csak rövid ideig használható a Gripenben és egyes ellenőrzéseket is sűrűbben kell elvégezni. A másik gond az volt, hogy a svédeknek nem voltak tartálykocsijaik a helyszínen, márpedig a JET-A1-est a szomszédos Catania nemzetközi repülőteréről kellett volna átszállítani. Rövid fejtörés után az a megoldás született, hogy tartálykocsik híján a kontingens Herculese más bázisokra átrepülve JP-8-ast vételez, amit azután áttöltenek a Gripenekbe. Ezzel egy időben megszervezték egy tartálykocsi-konvoj lejutását Svédországból Szicíliába. Később ezek a tankerek ingáztak Sigonella és Catania között, tartályaikban a JET-A1-es kerozinnal, amelyhez a szintén leszállított adagolóberendezés keverte a szükséges adalékokat.
Egy vadászfeladatú Gripen tölt a Herculesből.
A probléma megoldását követően, április 7-én kezdődhetett a svédek líbiai akciója. Az FL 01 megbízatása június 26-ig szólt, feladataikat a NATO adta ki. Öt svéd tiszt dolgozott az észak-olaszországi Poggio Renaticóban lévő műveleti központban (CAOC 5), amelynek akkoriban magyar parancsnok-helyettese volt. További négy svéd tiszt a nápolyi parancsnokságon (Allied Joint Force Command) dolgozott. Itt volt az a tiszt is, aki a svéd kontingens számára betervezett feladatokat jóváhagyhatta illetve letilthatta. A svéd parlamenti döntés értelmében a Gripenek csak felderítő és vadász feladatokat hajthattak végre, földi célpontot nem támadhattak.
A feladatok tervezése 72 órával a tervezett végrehajtás előtt kezdődött, a harcparancsot (ATO - Air Tasking Order) 24 órával, de legkésőbb 12 órával a bevetés előtt adták ki. A Gripenek a repülési tilalmi zóna ellenőrzését végezték és harcászati felderítést hajtottak végre. Fegyverzetük a betöltött gépágyú mellett a szárnyvégeken az IRIS-T, a szárnyak alatti külső tartókon az AIM-120 AMRAAM légiharc-rakéta volt. A gépek a szárnyak belső tartóin két póttartályt hordoztak. A törzs alá a vadászfeladatú gépeken szintén egy póttartály került, a felderítőknek pedig az SPK 39-es felderítő konténer. A jobb szívócsatorna alá minden esetben a Litening III célfelderítő és célmegjelölő konténert függesztették.
A KC-10-es a hajlékony és a merev csöves rendszert igénylő gépeket egyaránt képes kiszolgálni.
Egy átlagosnak mondható napon a bevetés tervezése nyolc órával az első gép felszállása előtt kezdődött, a személyzet a felszállás előtt öt órával kezdte meg a közvetlen felkészülést. Később ez az idő az egyre gyarapodó tapasztalatoknak köszönhetően három órára csökkent. A bevetésre kijelölt hajózók számára a felszállás előtt két órával kezdődött az eligazítás, és 30 perccel indítás előtt érkeztek ki a gépekhez.
A svédek minden esetben egy felderítő és egy biztosító vadász összetételű géppárral repültek, a géppár vezére a felderítő volt. Felszállás után Máltát elhagyva felvették a kapcsolatot az AWACS-szel, majd a legfrissebb információk vétele közben továbbrepültek a számukra kijelölt térségbe, ahol hatezer méter felett repülve kezdték meg feladatuk végrehajtását, a líbiai partvonal közelében kijelölt célpontokra végrehajtott felderítést. Amíg az SPK 39-es konténer kamerái dolgoztak, addig a pilóta a Liteninggel lehetséges célokat kereshetett és más, levegőben lévő gépeket ellenőrzött. Az átlagosan 2,5-3 óra időtartamú bevetéseken egy-két alkalommal kellett utántölteni a Gripeneket, attól függően, hogy a feladat változott-e a levegőben, a kijelölt célok felderítése után adódott-e azonnali felderítési igény.
A légi utántöltések hibátlanul zajlottak, a Gripen-Hercules páros együttműködése zökkenőmentes volt, azonban a tankernek rövidesen haza kellett települnie. Ennek oka egyrészt egy időszakos karbantartás volt és az, hogy az otthoni és a későbbi váltó személyzetek légi utántöltő képzését is végrehajthassák, illetve a már meglévő jártasságot rendszeres töltésekkel fenntarthassák. A Tp 84-es hazatelepülését az is lehetővé tette, hogy a JAS 39-esek töltőcsövénél még a líbiai művelet előtt jelentkezett műszaki problémát a svédek kijavították, így a típus megkapta az engedélyt, hogy a francia C-135FR és az amerikai KC-135R tankerekből korlátozás nélkül tankolhasson. Korlátozással a USAF KC-10 Extenderéből is szippanthattak a svéd Gripenek. Mivel a saját tanker hazarepült, az ATO-ban megjelölték, hogy melyik tanker szállít a Gripenhez megfelelő üzemanyagot. A Hercules egyébként extra munkát adott a svéd műszakiaknak azzal, hogy az egyik hajtóművét cserélni kellett.
A bevetésekről készült első jelentés egy órával a leszállás után készült el és került a felsőbb parancsnoksághoz, a végső jelentés és a kiértékelt felderítési adatok pedig négy órával a leszállás után. A műszakiak a gépek előkészítése mellett az esetleges meghibásodásokkal és az időszakos ellenőrzésekkel foglalkoztak. A kontingens elektromos szükségletét a reptértől független saját energiaforrás biztosította és felállítottak egy mobil sátrat is, amelybe karbantartás céljából befért egy Gripen is. A műszakiak számára szakmai szempontból szinte mindegy, hogy saját vagy műveleti repülőtérről indulnak a gépek, a feladatokat ugyanúgy kell elvégezni. Ami nagy különbség, hogy a műveleti területen nincs alkatrészhiány. Amíg otthon belefér a várakozás egy-egy alkatrészre vagy berendezésre, addig a telepített kontingensnél nem.
Felderítő konténer érkezik a Gripenhez.
Időközben egy-egy Gripent hazarepültek, helyükre újak érkeztek, de az FL 01-et június 27-én váltó és a teljes műveleti képességet július 7-én elérő FL 02 már csak öt géppel folytatta a Karakal műveletet. Az első váltás személyi állománya végig Sigonellán volt, a későbbiekben több okból is rövidebb időszakot terveztek a svédek. Egyrészt a pszichés terhelés nagy volt, mert a műveletek a legmagasabb rizikófaktor-besorolást kapták még akkor is, ha Líbia nem volt összehasonlítható pl. Irakkal. Másrészt a főként felderítő bevetéseket teljesítő pilóták elveszítik jártasságukat az egyéb feladatokban. Műveleti területen nincs gyakorlórepülés, ezért a földi célok elleni vagy közel-légiharc feladatoknál megszerzett gyakorlat kopik. Ezt a jelenséget más légierők is megtapasztalták, ezért viszonylag sűrűn váltották az állományt és a hazatérő pilóták otthon gyorsan helyreállíthatták jártasságukat.
A második váltáshoz már mindhárom Gripen ezredtől, a már említett F17-estől, az F7-estől (Satenas) és az F21-estől (Lulea) egyaránt érkeztek hajózók. Ekkor már olyan pilóták is repültek, akik éppen csak megkapták a jogosítást az SPK 39-essel való repülésre és ezért a tapasztalatuk is minimális volt felderítő konténer használatában.
Az, hogy az FL 02 már csak öt géppel repült, mit sem változtatott a műveleti tempón és persze a műszakiak élete sem lett könnyebb. (Ráadásul megszokott feladataik mellett az egyik éjszaka hajtóművet cseréltek egy Gripenen.) A nyár második felében már a svéd gépek szolgáltatták a felderítő felvételek egyharmadát, és már nem csak a partvidék közelében dolgoztak. Azzal, hogy lehetővé vált a Líbia feletti tankolás, a gépek mélyen berepülhettek az ország fölé is, kiterjesztve a felderítést.
Sz-75 Volhov (SA-2) tüzelőállás a felderítő konténer felvételén.
Légvédelmi kiképző objektum.
A megjelölt járművek ZSZU-23-4 Silka önjáró légvédelmi gépágyúk.
A svéd részvétel 2011. október 24-ig folytatódott, az FL 02 akkor repülte utolsó feladatát. A Karakal művelet 570 bevetéssel és 1770 repült órával zárult. A Unified Protector / Karakal műveletben szerzett tapasztalatokból magyar és cseh üzemeltetők is profitálhattak, Kecskemétről és Cáslavból egy-egy pilóta és műszaki tanulmányozhatta a svédek munkáját.
* * *
Fotó: Försvarsmakten / FL 01, FL 02
A svéd parlament 2011. április 1-én hozott döntést a légierő bevetéséről a Líbia felett végrehajtott, NATO vezette Unified Protector műveletben. Svéd vadászpilóták ezt megelőzően 1961 és 1963 között vettek részt éles bevetésen, amikor J29 Tunnannal repültek Kongóban, az ENSZ békefenntartó műveletének keretében.
A parlamenti döntés értelmében a svédek nyolc JAS 39C Gripent, egy Tp 84/T tanker Herculest és egy S102 Korpen (Gulfstream IV) SIGINT-gépet vezényeltek Szicíliába, az amerikai haditengerészet Sigonella támaszpontjára. A svéd részvétel a Karakal művelet nevet kapta. A líbiai műveletekhez Sigonellát használta Dánia, az Egyesült Arab Emirátusok és Törökország légiereje is. Bár a bázis olasz területen van és a svéd kontingens az olasz szektorban kapott elhelyezést, a vendéglátók az amerikaiak voltak.
Eredetileg a 130 fős kontingens szinte valamennyi tagja az Északi Harccsoport Expedíciós Repülőezredéhez (Nordic Battle Group – Expeditionary Air Wing) tartozott, amely folyamatosan készen állt arra, hogy tíz napon belül bárhol a világon bevethessék. A líbiai művelethez azonban egy teljesen új egységet állítottak össze FL 01 (Flyginsats Libyen 01) néven, amelyhez elsősorban a Ronneby melletti F17-es ezredtől vezényelték át a szükséges állományt. A legtapasztaltabb svéd hajózókról volt szó, akik a megelőző évben számos nemzetközi gyakorlaton vettek részt, továbbá volt már tapasztalatuk az SPK 39-es felderítő konténer használatában.
A műszakiak készletei konténerekbe csomagolva álltak készen az áttelepülésre. A konténereket úgy állították sorrendbe, hogy először azok érkezzenek Sigonellára, amelyek tartalmára először lesz szükség. Minden ugyanúgy zajlott, mintha a gépek egy újabb többhetes gyakorlatra indulnának. A Hercules személyzeteknek sem okozott gondot a gyors felkészülés és helyismerettel is rendelkeztek, mert február és március folyamán többször repültek Líbiába humanitárius és evakuálási feladattal.
A Magyarország érintésével délre induló gépek felszállásakor még nem volt meg az olasz jóváhagyás Sigonella használatára. Az olaszok nem könnyítették meg a svédek dolgát és az amerikaiak határozott fellépésére is szükség volt ahhoz, hogy a Gripeneknek legyen hova települniük. A parlamenti döntés után 23 órával az első Gripen megérkezett Sigonellára és néhány napon belül a teljes kontingens áttelepült.
Megérkezik az egyik áttelepülő Gripen.
Az első éles bevetésre várni kellett és ez a várakozás nem szerepelt a kontingens tervei között. A Gripenekbe a JP-8-as kerozin kellett volna, Sigonellán – amely alapvetően tengerészeti légibázis és elsősorban a U.S. Navy repülőgépeit szolgálja ki - csak a JP-5-ös volt elérhető. (Magasabb lobbanáspontja miatt az amerikai repülőgép-hordozók fedélzetén üzemelő gépekbe tűzvédelmi okokból a JP-5-öst tankolják.) Meglepő módon ezzel az ismert helyzettel nem számoltak a svédek. A Gripenekhez a kereskedelmi repülésben is használt JET-A1-es jöhetett szóba, de azzal is adódtak gondok. Egyrészt a JET-A1-es nem tartalmaz bizonyos adalékokat, ezért csak rövid ideig használható a Gripenben és egyes ellenőrzéseket is sűrűbben kell elvégezni. A másik gond az volt, hogy a svédeknek nem voltak tartálykocsijaik a helyszínen, márpedig a JET-A1-est a szomszédos Catania nemzetközi repülőteréről kellett volna átszállítani. Rövid fejtörés után az a megoldás született, hogy tartálykocsik híján a kontingens Herculese más bázisokra átrepülve JP-8-ast vételez, amit azután áttöltenek a Gripenekbe. Ezzel egy időben megszervezték egy tartálykocsi-konvoj lejutását Svédországból Szicíliába. Később ezek a tankerek ingáztak Sigonella és Catania között, tartályaikban a JET-A1-es kerozinnal, amelyhez a szintén leszállított adagolóberendezés keverte a szükséges adalékokat.
Egy vadászfeladatú Gripen tölt a Herculesből.
A probléma megoldását követően, április 7-én kezdődhetett a svédek líbiai akciója. Az FL 01 megbízatása június 26-ig szólt, feladataikat a NATO adta ki. Öt svéd tiszt dolgozott az észak-olaszországi Poggio Renaticóban lévő műveleti központban (CAOC 5), amelynek akkoriban magyar parancsnok-helyettese volt. További négy svéd tiszt a nápolyi parancsnokságon (Allied Joint Force Command) dolgozott. Itt volt az a tiszt is, aki a svéd kontingens számára betervezett feladatokat jóváhagyhatta illetve letilthatta. A svéd parlamenti döntés értelmében a Gripenek csak felderítő és vadász feladatokat hajthattak végre, földi célpontot nem támadhattak.
A feladatok tervezése 72 órával a tervezett végrehajtás előtt kezdődött, a harcparancsot (ATO - Air Tasking Order) 24 órával, de legkésőbb 12 órával a bevetés előtt adták ki. A Gripenek a repülési tilalmi zóna ellenőrzését végezték és harcászati felderítést hajtottak végre. Fegyverzetük a betöltött gépágyú mellett a szárnyvégeken az IRIS-T, a szárnyak alatti külső tartókon az AIM-120 AMRAAM légiharc-rakéta volt. A gépek a szárnyak belső tartóin két póttartályt hordoztak. A törzs alá a vadászfeladatú gépeken szintén egy póttartály került, a felderítőknek pedig az SPK 39-es felderítő konténer. A jobb szívócsatorna alá minden esetben a Litening III célfelderítő és célmegjelölő konténert függesztették.
A KC-10-es a hajlékony és a merev csöves rendszert igénylő gépeket egyaránt képes kiszolgálni.
Egy átlagosnak mondható napon a bevetés tervezése nyolc órával az első gép felszállása előtt kezdődött, a személyzet a felszállás előtt öt órával kezdte meg a közvetlen felkészülést. Később ez az idő az egyre gyarapodó tapasztalatoknak köszönhetően három órára csökkent. A bevetésre kijelölt hajózók számára a felszállás előtt két órával kezdődött az eligazítás, és 30 perccel indítás előtt érkeztek ki a gépekhez.
A svédek minden esetben egy felderítő és egy biztosító vadász összetételű géppárral repültek, a géppár vezére a felderítő volt. Felszállás után Máltát elhagyva felvették a kapcsolatot az AWACS-szel, majd a legfrissebb információk vétele közben továbbrepültek a számukra kijelölt térségbe, ahol hatezer méter felett repülve kezdték meg feladatuk végrehajtását, a líbiai partvonal közelében kijelölt célpontokra végrehajtott felderítést. Amíg az SPK 39-es konténer kamerái dolgoztak, addig a pilóta a Liteninggel lehetséges célokat kereshetett és más, levegőben lévő gépeket ellenőrzött. Az átlagosan 2,5-3 óra időtartamú bevetéseken egy-két alkalommal kellett utántölteni a Gripeneket, attól függően, hogy a feladat változott-e a levegőben, a kijelölt célok felderítése után adódott-e azonnali felderítési igény.
A légi utántöltések hibátlanul zajlottak, a Gripen-Hercules páros együttműködése zökkenőmentes volt, azonban a tankernek rövidesen haza kellett települnie. Ennek oka egyrészt egy időszakos karbantartás volt és az, hogy az otthoni és a későbbi váltó személyzetek légi utántöltő képzését is végrehajthassák, illetve a már meglévő jártasságot rendszeres töltésekkel fenntarthassák. A Tp 84-es hazatelepülését az is lehetővé tette, hogy a JAS 39-esek töltőcsövénél még a líbiai művelet előtt jelentkezett műszaki problémát a svédek kijavították, így a típus megkapta az engedélyt, hogy a francia C-135FR és az amerikai KC-135R tankerekből korlátozás nélkül tankolhasson. Korlátozással a USAF KC-10 Extenderéből is szippanthattak a svéd Gripenek. Mivel a saját tanker hazarepült, az ATO-ban megjelölték, hogy melyik tanker szállít a Gripenhez megfelelő üzemanyagot. A Hercules egyébként extra munkát adott a svéd műszakiaknak azzal, hogy az egyik hajtóművét cserélni kellett.
A bevetésekről készült első jelentés egy órával a leszállás után készült el és került a felsőbb parancsnoksághoz, a végső jelentés és a kiértékelt felderítési adatok pedig négy órával a leszállás után. A műszakiak a gépek előkészítése mellett az esetleges meghibásodásokkal és az időszakos ellenőrzésekkel foglalkoztak. A kontingens elektromos szükségletét a reptértől független saját energiaforrás biztosította és felállítottak egy mobil sátrat is, amelybe karbantartás céljából befért egy Gripen is. A műszakiak számára szakmai szempontból szinte mindegy, hogy saját vagy műveleti repülőtérről indulnak a gépek, a feladatokat ugyanúgy kell elvégezni. Ami nagy különbség, hogy a műveleti területen nincs alkatrészhiány. Amíg otthon belefér a várakozás egy-egy alkatrészre vagy berendezésre, addig a telepített kontingensnél nem.
Felderítő konténer érkezik a Gripenhez.
Időközben egy-egy Gripent hazarepültek, helyükre újak érkeztek, de az FL 01-et június 27-én váltó és a teljes műveleti képességet július 7-én elérő FL 02 már csak öt géppel folytatta a Karakal műveletet. Az első váltás személyi állománya végig Sigonellán volt, a későbbiekben több okból is rövidebb időszakot terveztek a svédek. Egyrészt a pszichés terhelés nagy volt, mert a műveletek a legmagasabb rizikófaktor-besorolást kapták még akkor is, ha Líbia nem volt összehasonlítható pl. Irakkal. Másrészt a főként felderítő bevetéseket teljesítő pilóták elveszítik jártasságukat az egyéb feladatokban. Műveleti területen nincs gyakorlórepülés, ezért a földi célok elleni vagy közel-légiharc feladatoknál megszerzett gyakorlat kopik. Ezt a jelenséget más légierők is megtapasztalták, ezért viszonylag sűrűn váltották az állományt és a hazatérő pilóták otthon gyorsan helyreállíthatták jártasságukat.
A második váltáshoz már mindhárom Gripen ezredtől, a már említett F17-estől, az F7-estől (Satenas) és az F21-estől (Lulea) egyaránt érkeztek hajózók. Ekkor már olyan pilóták is repültek, akik éppen csak megkapták a jogosítást az SPK 39-essel való repülésre és ezért a tapasztalatuk is minimális volt felderítő konténer használatában.
Az, hogy az FL 02 már csak öt géppel repült, mit sem változtatott a műveleti tempón és persze a műszakiak élete sem lett könnyebb. (Ráadásul megszokott feladataik mellett az egyik éjszaka hajtóművet cseréltek egy Gripenen.) A nyár második felében már a svéd gépek szolgáltatták a felderítő felvételek egyharmadát, és már nem csak a partvidék közelében dolgoztak. Azzal, hogy lehetővé vált a Líbia feletti tankolás, a gépek mélyen berepülhettek az ország fölé is, kiterjesztve a felderítést.
Sz-75 Volhov (SA-2) tüzelőállás a felderítő konténer felvételén.
Légvédelmi kiképző objektum.
A megjelölt járművek ZSZU-23-4 Silka önjáró légvédelmi gépágyúk.
A svéd részvétel 2011. október 24-ig folytatódott, az FL 02 akkor repülte utolsó feladatát. A Karakal művelet 570 bevetéssel és 1770 repült órával zárult. A Unified Protector / Karakal műveletben szerzett tapasztalatokból magyar és cseh üzemeltetők is profitálhattak, Kecskemétről és Cáslavból egy-egy pilóta és műszaki tanulmányozhatta a svédek munkáját.
* * *
Fotó: Försvarsmakten / FL 01, FL 02
Mint azt az áprilisi lőtéri értesítőből megtudhatjuk, a héten "repülésirányítók felkészítése" zajlik a hajmáskéri és Körös-hegyi lőtér környékén. Ma egy szlovén PC-9-es klienset fogadtak a magyar JTAC-ek és vették hasznát (természetesen imitált) 250 darab géppuskalőszerének, 19 darab 2,75-ös rakétájának és két Mk82-es bombájának.
Sokat látott épületek közelében, helyenként azokra zajlik a "talk on".
Így néz ki, amikor az ember közelében lévő célra megy a rácsapás. Még jó, hogy csak "dry".
Irigylésre méltó pozíciójából egy vörös vércse is tanúja volt a CAS-munkának.
Felvétel a rácsapából. Az imitált fegyverzet helyett csak két póttartály a függesztmény. 57 perc volt a szlovének játékideje, melyet Archerre és Nitróra szánhattak.
Búcsú a magyar JTAC-tól.
Zord
On 19th of April, 21 students from 8 Member States graduated from the first EDA Defence Energy Managers Course (DEMC). The DEMC aims at increasing energy efficiency and reducing energy consumption in the military domain through the application of defence-specific Energy Management Systems (EnMSs) based on the ISO 50001 standard. The DEMC is the first of its kind to be run at multi-national level and to deliver both theoretical and practical EnMS training to energy managers from European navies, armies and air forces.
The implementation of EnMSs under DEMC resulted in saving around 2,5 GWh of energy consumed, reaching normalised reductions in energy consumptions of up to 25.2%.
The course was split into 5 distinct modules (3 classroom-type and two practical of total duration of 12 months) with this first pilot run launched in April 2017. Participants improved their know-how on the complexities of managing energy within a defence organisation. They were also able to acquire the capacity to structure, implement and improve effective EnMSs and to enhance their skills thanks to on-going mentoring, alumni relations and membership in the European Defence Energy Network (EDEN) with permanent access to its established on-line resources.
The DEMC marks another important milestone in EDA’s approach to sustainability in defence and fulfils the level of ambition of the EDA Member States for capacity building in energy management, already identified through the first round of the Consultation Forum for Sustainable Energy in the Defence and Security Sector (sponsored by the European Commission) and the EDA’s own Energy and Environmental Working Group, developing mainstream sustainability concepts within the defence sector as enablers for improved military capability and reduced environmental footprint of military activities.
The course began with a 5-day classroom-type session (module 1) to guide the participants with the framework and requirements of ISO 50001 EnMS standard and to familiarise them with energy data analysis techniques. Then followed a 6-month mentoring session (module 2) on the development of the core structure of the EnMSs to be applied, including visits at participating Member States’ sites, webinars and extensive one-on-one mentoring. It was followed by module 3 (3-day classroom type session) which, besides reviewing the progress made so far, further elaborated on the EnMS requirements especially related to training, design, procurement, operations (including deployments). The subsequent 5-month mentoring session (module 4), included site visits, during which energy internal audits were conducted, coupled with further support though webinars and tailored guidance. The concluding 3-day classroom type module (module 5) focused on reviewing the developed EnMSs and providing further guidance on operational control issues related to energy.
The pilot run of the Defence Energy Managers’ Course (DEMC – Pilot) was attended by MoD / Armed Forces’ personnel from Belgium, Germany, Greece, Italy, Portugal, Romania, Sweden and The Netherlands. During this pilot course, the EnMS concept was developed and is currently applied at 10 military installations of diverse uses (from military academies to armoured vehicles’ camps and naval depos).
With such a successful outcome of the DEMC - Pilot, up to 6 steady state DEMC could be envisaged over the next 3 years. The steady state courses will build upon the pilot course taking into account gained experience, recommendations and feedback from participating Member States.
The project is delivered by GEN Europe and the Centre for Renewable Energy Sources & Savings (CRES). It is run by the European Defence Agency’s Innovative Research Unit.
[AN1]http://eda.europa.eu/info-hub/press-centre/latest-news/2017/04/24/defence-energy-managers'-course-holds-first-session
[AN2]http://eda.europa.eu/info-hub/press-centre/latest-news/2017/01/20/new-defence-energy-managers-course-launched
From January 1, 2019, the Russian Volga will cease providing AN-124 capacity for EU and NATO states under NATO's heavy military air transport program SALIS (Strategic Airlift Interim Solution), which includes 17 European member states and Canada. The loss is sensitive: Under Salis, Antonov and Volga have each had an AN-124 permanently stationed at Leipzig-Halle Airport since March 2006, with additional uplift available at short notice.
Unfortunately, the SALIS Program Office did not succeed in overcoming the Russian withdrawal, despite the long negotiations. The move comes just over a year after the Russian freighter operator announced the end of the near-decade-long Russlan collaboration to market AN-124 capacity with Ukraine’s Antonov. A move thought to be in response to western sanctions on Russian companies. Negotiations conducted by the Salis steering board last week failed to avert the withdrawal. After Volga-Dnepr subsidiary AirBridgeCargo lost about half its 21 landing slots at Schiphol last year, Russia reportedly threatened to ban Dutch carriers from its airspace. Shortly after, KLM struck a deal with ABC over additional slots.
The ending of the Salis contract puts pressure on NATO and the EU, which need access to the world’s largest commercial cargo aircraft. This is a serious loss of capacity: the Ukrainian An-124s of Antonov's air transport industry are only flying 900 flights per year - the largest fleet with two Russian aircraft has been available to SALIS's designers for up to 2300 hours per year.
There is always the possibility that the withdrawal is part of a larger play by Volga-Dnepr president Alexey Isaikin, who is looking to set up a German cargo airline, with AN-124s registered in Germany, at Leipzig. By registering an AN-124 to a German company, the Volga-Dnepr group would no longer be caught in the crossfire of political skirmishes between Russia and elsewhere, which includes problems with Antonov maintenance. And as an EU company, it might get preferential treatment for military shipments over Ukraine’s Antonov. It also adds pressure on Germany, which is keen to develop Leipzig-Halle as a freight airport, to OK the new airline’s AOC and aircraft registration. (Although as one source told The Loadstar, Lufthansa Cargo was unlikely to welcome a new freighter airline on its doorstep, and would “go ape-shit”.)
Tag: SALISVolga-DneprOne more set of slides today, this one from a speech by Vice Admiral Igor Kostyukov, the first deputy chief of the Main Directorate of the Russian General Staff, on the topic of security in the Asia-Pacific region. MCIS has put on its website the text of his speech in Russian and video in Russian only.
Április 15.-én vasárnap az AHU a 33. Vivicittá Városvédő Futás Félmaratonján szurkolhatott jótékony futó nagyköveteinek,
EDA's "European Funding Gateway for Defence" (EFGD) now provides defence stakeholders with guidance on European funding available for Circular Economy, REACH-related substitution of hazardous chemical substances, Energy and Environmental Management in Defence.
Our comprehensive funding gateway has been updated with information on grants, loans and risk capital available for the Defence sector under the following EU Programmes:
Quand Lucio Caracciolo, le directeur de Limes, m'appelle au cours des vacances de Noel pour me parler de son projet de numéro spécial sur la France (passionnant sommaire ici), une longue conversation s'engage : il y a matière à trois ou quatre articles tant le sujet est passionnant ou, plus exactement, tant le regard d'un Italien sur notre géopolitique soulève énormément d'idées nouvelles.
Finalement, je lui propose deux articles : un sur le nucléaire, l'autre sur le débat stratégique. Voici ci-dessous les introductions en français et les résumés en italien.
Quel débat stratégique en France en 2018 ?
L’arrivée au pouvoir du président Macron est apparu à beaucoup comme un brusque bouleversement des logiques politiques habituelles : si la chose est patente en France, elle paraît aussi très réelle sur la scène internationale où la magie médiatique de ce jeune président a donné à beaucoup le sentiment d’un « Kennedy à la française ». Sous les apparences, qu’en est-il pourtant au fond ? Les premières décisions reflètent-elles un débat stratégique préalable ? ont-elles au contraire alimenté ce débat en France ? Pas vraiment, il faut en convenir, même si les actes et les déclarations ont mis les questions de défense dans le cercle d’attention des médias, pas toujours pour les bonnes raisons.
L’ascesa di Macron non ha innescato una vera riflessione sugli obiettivi da assegnare alle Forze armate. Fornire fondi adeguati ai militari non basta a fare una strategia. E nemmeno la vecchia novità dell’Europa della difesa. Il servizio nazionale universale.
A molti l’ascesa alla presidenza di Emmanuel Macron è apparsa come portatrice di un brusco sconvolgimento delle consuete logiche politiche. Tanto in Francia quanto all’estero, dove il luccichio mediatico trasmette l’immagine di un «Kennedy à la française». Al di là delle apparenze, quanto c’è di vero? Le prime decisioni prese dall’Eliseo sono il riflesso di un ragionamento strategico? O, al contrario, ne alimentano uno sulla traiettoria del paese? Bisogna ammettere che non è così. I primi gesti e le prime dichiarazioni dell’inquilino dell’Eliseo hanno puntato i riflettori sull’ambito della difesa. Ma non sempre per buone ragioni.
Il presidente e i militari
La confusa campagna elettorale della primavera 2017 non aveva innescato un intenso dibattito strategico, essendo troppo concentrata sulle personalità e sui colpi di scena per dedicare attenzione ai dettagli dei programmi. Non che ce ne fosse bisogno: questa volta molto più di altre i temi della difesa occupavano un posto risibile nei documenti propositivi dei candidati. Solo il capo di Stato maggiore delle Forze armate, il generale Pierre de Villiers, aveva sostenuto in un discorso accademico a settembre 2016 e in una lunga intervista nel dicembre successivo la necessità di raggiungere il 2% del pil per la spesa militare. Tutti i concorrenti per l’Eliseo l’avevano ripreso per indossare la maschera del responsabile difensore del paese di fronte alle crescenti minacce. La Francia era ancora scossa dagli attentati di Parigi e la sicurezza continuava a essere un tema portante.
Una volta eletto, Macron ha fatto alcune mosse volte a collocarlo all’altezza dell’eredità di Charles de Gaulle. Dalla sua intronizzazione, si è circondato di simbolismi: risalita degli Champs Elysée…
Giù le mani dalla forc de frappe
Le nucléaire militaire français : de l’assurance mais des incertitudes
En Europe, la France est avec la Grande-Bretagne l’un des deux pays qui, du fait de sa maîtrise de la bombe, possède une école stratégique nucléaire fournie. Le débat y est classiquement articulé entre partisans et opposants, selon un clivage ancien qui n’a pas beaucoup évolué. Régulièrement, les opposants publient une tribune ou se saisissent d’un événement de l’actualité internationale pour faire valoir leur inquiétude : ce fut par exemple le cas en janvier dernier lorsque les scientifiques américains, avancèrent « l’horloge de la fin du monde » d’une demi-heure vers l’apocalypse. On en parle au mieux une journée, le débat tombe à plat et l’on continue comme avant. De l’autre côté, les partisans de l’arme nucléaire publient régulièrement ouvrages et analyses . La France est d’ailleurs probablement le seul pays d’Europe à produire autant de documents de conception stratégique, d’une part pour confirmer les thèses, d’autre part pour les faire évoluer de micro avancées tenant compte des évolutions récentes, qu’elles soient techniques, géopolitiques ou tout simplement politiques.
Macron vuole ravvivare la discussione pubblica sul deterrente atomico. Le posizioni interne. Il dibattito in America e Regno Unito. L’improbabile condivisione della Bomba francese con Berlino. Ma l’ortodossia nucleare per ora non si tocca.
In Europa, la Francia è assieme al Regno Unito l’unico paese che, grazie al possesso della Bomba, ha una scuola strategica nucleare degna di tale nome. Il dibattito nel nostro paese è classicamente diviso fra partigiani e oppositori, secondo un’antica linea di faglia che non si è molto evoluta nel tempo. Di tanto in tanto, gli oppositori 1 pubblicano commenti o si rifanno a un fatto d’attualità internazionale per comunicare la propria inquietudine, come quando lo scorso gennaio gli scienziati americani hanno spostato «l’orologio della fine del mondo» mezz’ora avanti verso l’apocalisse. Se ne parla un giorno, quando va bene, poi il dibattito muore lì come se nulla fosse. Sull’altra sponda, i partigiani divulgano con molta più assiduità le proprie opere e analisi 2. La Francia è probabilmente l’unico paese d’Europa a produrre un numero apprezzabile di documenti strategici che da un lato confermano le tesi principali dei pro-nuclearisti e dall’altro fanno loro compiere piccoli passi in avanti per riflettere le più recenti evoluzioni tecniche, geopolitiche o semplicemente politiche.
Il dibattito è comunque praticamente immobile, anche perché l’arma nucleare gode di un solido sostegno presso l’opinione pubblica: il 61% dei francesi ritiene che il possesso della Bomba sia un punto forte dei n…
Jean-Claude Juncker joue sa survie politique mercredi au Parlement européen. Les députés, réunis en session plénière à Strasbourg, vont en efet se prononcer sur le « SelmayrGate », le scandale – révélé par Libération- de la promotion express, le 21 février, de l’Allemand Martin Selmayr de son poste de chef de cabinet du président de la Commission à celui de secrétaire général, et ce, en violation du statut de la fonction publique européenne, un texte voté par le Parlement européen et les États. Pour la quasi-totalité des parlementaires, Martin Selmayr ne doit sa position, qui est désormais celle de vrai patron de la Commission, qu’à un coup d’État, mal mené qui plus est. Mais de là à demander son départ, il y a un pas que beaucoup hésitent à franchir, surtout depuis que Juncker a lié son sort au sien. « Martin Selmayr ne démissionnera pas. Si vous vous attendez à une démission, ce sera la mienne», a-t-il lancé, le 22 mars, aux chefs de gouvernement conservateurs du PPE qui lui demandaient des comptes. Une inversion de la causalité politique qui confirme que c’est bien le secrétaire général qui détient les clefs du pouvoir à la Commission.
Juncker a encore été plus loin en demandant à ses commissaires de le soutenir, mercredi dernier, lors d’une réunion à huis clos. Et tous, y compris les socialistes et les libéraux, l’ont fait, même si le Français Pierre Moscovici et l’Italienne Fedrica Mogherini ont estimé qu’à l’avenir il faudra être plus prudent… Politiquement, cela signifie que le collège lie son sort à celui du président qui a lui-même lié le sien à celui de son eurocrate favori…
Tout va donc se jouer sur un point : les députés vont-ils prendre le risque d’une crise politique en demandant la démission de Selmayr ? Personne ne peut prédire l’issue des votes, vu la colère et l’indignation que cette affaire a suscitée sur les bancs parlementaires comme le montre la réunion, lundi soir, de la commission de contrôle budgétaire du Parlement qui a, à la surprise générale, durci le projet de résolution qui sera débattu mercredi. À la quasi-unanimité, les députés ont voté un amendement demandant la réouverture de la procédure de recrutement du secrétaire général, ce qui veut dire en creux la démission de Selmayr.
L’Assemblée plénière va donc soit ratifier ce texte, soit le durcir, soit le rejeter. Pour l’instant, le conservateur Juncker ne peut compter, de façon absolument certaine, que sur le soutien, au sein du PPE, le premier groupe de l’Assemblée (219 sièges), de la CDU-CSU allemande, des Autrichiens de l’ÖVP et du PP espagnol, soit 56 voix sur 751... Pour le reste, les jeux sont ouverts : ainsi, les Italiens (15) ont des comptes à régler avec le secrétaire général accusé d’avoir fait le jeu des démagogues par sa gestion de la crise des réfugiés. De même, LR (20) campe sur une position dure. Sans aller jusqu’à un vote contre Selmayr, une partie du groupe pourrait s’absenter lors du vote, ce qui reviendrait au même.
Chez les socialistes, la division, c’est habituel, est encore forte. Sur une ligne dure, on trouve les Français, les démocrates italiens, les Néerlandais et les Belges (50 députés). Le PSOE (14), lui, soutient Selmayr et Juncker parce qu’ils ferment les yeux sur la crise catalane. Les autres hésitent, à l’image des Allemands (27) qui sont en colère contre les mauvaises manières de leur compatriote, qui, de plus, doit toute sa carrière à la CDU-CSU. Les autres groupes sont déterminés, à faire le ménage : une grande partie du groupe libéral, les Verts, mais aussi les eurosceptiques et les europhobes. Autant dire qu’il existe sur le papier une nette majorité en faveur de la démission de Selmayr. « Même s’il s’en sort, ce sera de justesse, ce qui sera tout aussi terrible, car, pour la première fois dans l’histoire européenne, un haut fonctionnaire de la commission aura réussi l’exploit de susciter un vote de défiance contre lui d’une moitié du Parlement! Franchement, il devrait d’ores et déjà avoir démissionné pour sauver ce qu’il y a à sauver », juge un haut fonctionnaire du Parlement.
N.B.: version actualisée de mon article paru dans Libération du 16 avril
Photo: REUTERS/Francois Lenoir