Feed aggregator

Today’s installment of MCIS slides comes courtesy of Sam Charap, who attended the breakout session on regional security in the MENA region. The panel was led off by Lt. General Stanislav Gadzhimagomedov, the Deputy Chief of the Main Operational Directorate of the Russian General Staff. Unfortunately, the Russian MOD has not made available speech texts or video of the breakout sessions. (I’ll have a report on Monday on the other breakout session on soft power, which I attended.)

Committee meetings, Brussels

Source : © European Union, 2018 - EP

A svéd parlament 2011. április 1-én hozott döntést a légierő bevetéséről a Líbia felett végrehajtott, NATO vezette Unified Protector műveletben. Svéd vadászpilóták ezt megelőzően 1961 és 1963 között vettek részt éles bevetésen, amikor J29 Tunnannal repültek Kongóban, az ENSZ békefenntartó műveletének keretében.

A parlamenti döntés értelmében a svédek nyolc JAS 39C Gripent, egy Tp 84/T tanker Herculest és egy S102 Korpen (Gulfstream IV) SIGINT-gépet vezényeltek Szicíliába, az amerikai haditengerészet Sigonella támaszpontjára. A svéd részvétel a Karakal művelet nevet kapta. A líbiai műveletekhez Sigonellát használta Dánia, az Egyesült Arab Emirátusok és Törökország légiereje is. Bár a bázis olasz területen van és a svéd kontingens az olasz szektorban kapott elhelyezést, a vendéglátók az amerikaiak voltak.

Eredetileg a 130 fős kontingens szinte valamennyi tagja az Északi Harccsoport Expedíciós Repülőezredéhez (Nordic Battle Group – Expeditionary Air Wing) tartozott, amely folyamatosan készen állt arra, hogy tíz napon belül bárhol a világon bevethessék. A líbiai művelethez azonban egy teljesen új egységet állítottak össze FL 01 (Flyginsats Libyen 01) néven, amelyhez elsősorban a Ronneby melletti F17-es ezredtől vezényelték át a szükséges állományt. A legtapasztaltabb svéd hajózókról volt szó, akik a megelőző évben számos nemzetközi gyakorlaton vettek részt, továbbá volt már tapasztalatuk az SPK 39-es felderítő konténer használatában.

A műszakiak készletei konténerekbe csomagolva álltak készen az áttelepülésre. A konténereket úgy állították sorrendbe, hogy először azok érkezzenek Sigonellára, amelyek tartalmára először lesz szükség. Minden ugyanúgy zajlott, mintha a gépek egy újabb többhetes gyakorlatra indulnának. A Hercules személyzeteknek sem okozott gondot a gyors felkészülés és helyismerettel is rendelkeztek, mert február és március folyamán többször repültek Líbiába humanitárius és evakuálási feladattal.

A Magyarország érintésével délre induló gépek felszállásakor még nem volt meg az olasz jóváhagyás Sigonella használatára. Az olaszok nem könnyítették meg a svédek dolgát és az amerikaiak határozott fellépésére is szükség volt ahhoz, hogy a Gripeneknek legyen hova települniük. A parlamenti döntés után 23 órával az első Gripen megérkezett Sigonellára és néhány napon belül a teljes kontingens áttelepült.

Megérkezik az egyik áttelepülő Gripen.

Az első éles bevetésre várni kellett és ez a várakozás nem szerepelt a kontingens tervei között. A Gripenekbe a JP-8-as kerozin kellett volna, Sigonellán – amely alapvetően tengerészeti légibázis és elsősorban a U.S. Navy repülőgépeit szolgálja ki - csak a JP-5-ös volt elérhető. (Magasabb lobbanáspontja miatt az amerikai repülőgép-hordozók fedélzetén üzemelő gépekbe tűzvédelmi okokból a JP-5-öst tankolják.) Meglepő módon ezzel az ismert helyzettel nem számoltak a svédek. A Gripenekhez a kereskedelmi repülésben is használt JET-A1-es jöhetett szóba, de azzal is adódtak gondok. Egyrészt a JET-A1-es nem tartalmaz bizonyos adalékokat, ezért csak rövid ideig használható a Gripenben és egyes ellenőrzéseket is sűrűbben kell elvégezni. A másik gond az volt, hogy a svédeknek nem voltak tartálykocsijaik a helyszínen, márpedig a JET-A1-est a szomszédos Catania nemzetközi repülőteréről kellett volna átszállítani. Rövid fejtörés után az a megoldás született, hogy tartálykocsik híján a kontingens Herculese más bázisokra átrepülve JP-8-ast vételez, amit azután áttöltenek a Gripenekbe. Ezzel egy időben megszervezték egy tartálykocsi-konvoj lejutását Svédországból Szicíliába. Később ezek a tankerek ingáztak Sigonella és Catania között, tartályaikban a JET-A1-es kerozinnal, amelyhez a szintén leszállított adagolóberendezés keverte a szükséges adalékokat.

Egy vadászfeladatú Gripen tölt a Herculesből.

A probléma megoldását követően, április 7-én kezdődhetett a svédek líbiai akciója. Az FL 01 megbízatása június 26-ig szólt, feladataikat a NATO adta ki. Öt svéd tiszt dolgozott az észak-olaszországi Poggio Renaticóban lévő műveleti központban (CAOC 5), amelynek akkoriban magyar parancsnok-helyettese volt. További négy svéd tiszt a nápolyi parancsnokságon (Allied Joint Force Command) dolgozott. Itt volt az a tiszt is, aki a svéd kontingens számára betervezett feladatokat jóváhagyhatta illetve letilthatta. A svéd parlamenti döntés értelmében a Gripenek csak felderítő és vadász feladatokat hajthattak végre, földi célpontot nem támadhattak.

A feladatok tervezése 72 órával a tervezett végrehajtás előtt kezdődött, a harcparancsot (ATO - Air Tasking Order) 24 órával, de legkésőbb 12 órával a bevetés előtt adták ki. A Gripenek a repülési tilalmi zóna ellenőrzését végezték és harcászati felderítést hajtottak végre. Fegyverzetük a betöltött gépágyú mellett a szárnyvégeken az IRIS-T, a szárnyak alatti külső tartókon az AIM-120 AMRAAM légiharc-rakéta volt. A gépek a szárnyak belső tartóin két póttartályt hordoztak. A törzs alá a vadászfeladatú gépeken szintén egy póttartály került, a felderítőknek pedig az SPK 39-es felderítő konténer. A jobb szívócsatorna alá minden esetben a Litening III célfelderítő és célmegjelölő konténert függesztették.

A KC-10-es a hajlékony és a merev csöves rendszert igénylő gépeket egyaránt képes kiszolgálni.

Egy átlagosnak mondható napon a bevetés tervezése nyolc órával az első gép felszállása előtt kezdődött, a személyzet a felszállás előtt öt órával kezdte meg a közvetlen felkészülést. Később ez az idő az egyre gyarapodó tapasztalatoknak köszönhetően három órára csökkent. A bevetésre kijelölt hajózók számára a felszállás előtt két órával kezdődött az eligazítás, és 30 perccel indítás előtt érkeztek ki a gépekhez.

A svédek minden esetben egy felderítő és egy biztosító vadász összetételű géppárral repültek, a géppár vezére a felderítő volt. Felszállás után Máltát elhagyva felvették a kapcsolatot az AWACS-szel, majd a legfrissebb információk vétele közben továbbrepültek a számukra kijelölt térségbe, ahol hatezer méter felett repülve kezdték meg feladatuk végrehajtását, a líbiai partvonal közelében kijelölt célpontokra végrehajtott felderítést. Amíg az SPK 39-es konténer kamerái dolgoztak, addig a pilóta a Liteninggel lehetséges célokat kereshetett és más, levegőben lévő gépeket ellenőrzött. Az átlagosan 2,5-3 óra időtartamú bevetéseken egy-két alkalommal kellett utántölteni a Gripeneket, attól függően, hogy a feladat változott-e a levegőben, a kijelölt célok felderítése után adódott-e azonnali felderítési igény.

A légi utántöltések hibátlanul zajlottak, a Gripen-Hercules páros együttműködése zökkenőmentes volt, azonban a tankernek rövidesen haza kellett települnie. Ennek oka egyrészt egy időszakos karbantartás volt és az, hogy az otthoni és a későbbi váltó személyzetek légi utántöltő képzését is végrehajthassák, illetve a már meglévő jártasságot rendszeres töltésekkel fenntarthassák. A Tp 84-es hazatelepülését az is lehetővé tette, hogy a JAS 39-esek töltőcsövénél még a líbiai művelet előtt jelentkezett műszaki problémát a svédek kijavították, így a típus megkapta az engedélyt, hogy a francia C-135FR és az amerikai KC-135R tankerekből korlátozás nélkül tankolhasson. Korlátozással a USAF KC-10 Extenderéből is szippanthattak a svéd Gripenek. Mivel a saját tanker hazarepült, az ATO-ban megjelölték, hogy melyik tanker szállít a Gripenhez megfelelő üzemanyagot. A Hercules egyébként extra munkát adott a svéd műszakiaknak azzal, hogy az egyik hajtóművét cserélni kellett.

A bevetésekről készült első jelentés egy órával a leszállás után készült el és került a felsőbb parancsnoksághoz, a végső jelentés és a kiértékelt felderítési adatok pedig négy órával a leszállás után. A műszakiak a gépek előkészítése mellett az esetleges meghibásodásokkal és az időszakos ellenőrzésekkel foglalkoztak. A kontingens elektromos szükségletét a reptértől független saját energiaforrás biztosította és felállítottak egy mobil sátrat is, amelybe karbantartás céljából befért egy Gripen is. A műszakiak számára szakmai szempontból szinte mindegy, hogy saját vagy műveleti repülőtérről indulnak a gépek, a feladatokat ugyanúgy kell elvégezni. Ami nagy különbség, hogy a műveleti területen nincs alkatrészhiány. Amíg otthon belefér a várakozás egy-egy alkatrészre vagy berendezésre, addig a telepített kontingensnél nem.

Felderítő konténer érkezik a Gripenhez.

Időközben egy-egy Gripent hazarepültek, helyükre újak érkeztek, de az FL 01-et június 27-én váltó és a teljes műveleti képességet július 7-én elérő FL 02 már csak öt géppel folytatta a Karakal műveletet. Az első váltás személyi állománya végig Sigonellán volt, a későbbiekben több okból is rövidebb időszakot terveztek a svédek. Egyrészt a pszichés terhelés nagy volt, mert a műveletek a legmagasabb rizikófaktor-besorolást kapták még akkor is, ha Líbia nem volt összehasonlítható pl. Irakkal. Másrészt a főként felderítő bevetéseket teljesítő pilóták elveszítik jártasságukat az egyéb feladatokban. Műveleti területen nincs gyakorlórepülés, ezért a földi célok elleni vagy közel-légiharc feladatoknál megszerzett gyakorlat kopik. Ezt a jelenséget más légierők is megtapasztalták, ezért viszonylag sűrűn váltották az állományt és a hazatérő pilóták otthon gyorsan helyreállíthatták jártasságukat.

A második váltáshoz már mindhárom Gripen ezredtől, a már említett F17-estől, az F7-estől (Satenas) és az F21-estől (Lulea) egyaránt érkeztek hajózók. Ekkor már olyan pilóták is repültek, akik éppen csak megkapták a jogosítást az SPK 39-essel való repülésre és ezért a tapasztalatuk is minimális volt felderítő konténer használatában.

Az, hogy az FL 02 már csak öt géppel repült, mit sem változtatott a műveleti tempón és persze a műszakiak élete sem lett könnyebb. (Ráadásul megszokott feladataik mellett az egyik éjszaka hajtóművet cseréltek egy Gripenen.) A nyár második felében már a svéd gépek szolgáltatták a felderítő felvételek egyharmadát, és már nem csak a partvidék közelében dolgoztak. Azzal, hogy lehetővé vált a Líbia feletti tankolás, a gépek mélyen berepülhettek az ország fölé is, kiterjesztve a felderítést.

Sz-75 Volhov (SA-2) tüzelőállás a felderítő konténer felvételén.

Légvédelmi kiképző objektum.

A megjelölt járművek ZSZU-23-4 Silka önjáró légvédelmi gépágyúk.

A svéd részvétel 2011. október 24-ig folytatódott, az FL 02 akkor repülte utolsó feladatát. A Karakal művelet 570 bevetéssel és 1770 repült órával zárult. A Unified Protector / Karakal műveletben szerzett tapasztalatokból magyar és cseh üzemeltetők is profitálhattak, Kecskemétről és Cáslavból egy-egy pilóta és műszaki tanulmányozhatta a svédek munkáját.

* * *

Fotó: Försvarsmakten / FL 01, FL 02

A svéd parlament 2011. április 1-én hozott döntést a légierő bevetéséről a Líbia felett végrehajtott, NATO vezette Unified Protector műveletben. Svéd vadászpilóták ezt megelőzően 1961 és 1963 között vettek részt éles bevetésen, amikor J29 Tunnannal repültek Kongóban, az ENSZ békefenntartó műveletének keretében.

A parlamenti döntés értelmében a svédek nyolc JAS 39C Gripent, egy Tp 84/T tanker Herculest és egy S102 Korpen (Gulfstream IV) SIGINT-gépet vezényeltek Szicíliába, az amerikai haditengerészet Sigonella támaszpontjára. A svéd részvétel a Karakal művelet nevet kapta. A líbiai műveletekhez Sigonellát használta Dánia, az Egyesült Arab Emirátusok és Törökország légiereje is. Bár a bázis olasz területen van és a svéd kontingens az olasz szektorban kapott elhelyezést, a vendéglátók az amerikaiak voltak.

Eredetileg a 130 fős kontingens szinte valamennyi tagja az Északi Harccsoport Expedíciós Repülőezredéhez (Nordic Battle Group – Expeditionary Air Wing) tartozott, amely folyamatosan készen állt arra, hogy tíz napon belül bárhol a világon bevethessék. A líbiai művelethez azonban egy teljesen új egységet állítottak össze FL 01 (Flyginsats Libyen 01) néven, amelyhez elsősorban a Ronneby melletti F17-es ezredtől vezényelték át a szükséges állományt. A legtapasztaltabb svéd hajózókról volt szó, akik a megelőző évben számos nemzetközi gyakorlaton vettek részt, továbbá volt már tapasztalatuk az SPK 39-es felderítő konténer használatában.

A műszakiak készletei konténerekbe csomagolva álltak készen az áttelepülésre. A konténereket úgy állították sorrendbe, hogy először azok érkezzenek Sigonellára, amelyek tartalmára először lesz szükség. Minden ugyanúgy zajlott, mintha a gépek egy újabb többhetes gyakorlatra indulnának. A Hercules személyzeteknek sem okozott gondot a gyors felkészülés és helyismerettel is rendelkeztek, mert február és március folyamán többször repültek Líbiába humanitárius és evakuálási feladattal.

A Magyarország érintésével délre induló gépek felszállásakor még nem volt meg az olasz jóváhagyás Sigonella használatára. Az olaszok nem könnyítették meg a svédek dolgát és az amerikaiak határozott fellépésére is szükség volt ahhoz, hogy a Gripeneknek legyen hova települniük. A parlamenti döntés után 23 órával az első Gripen megérkezett Sigonellára és néhány napon belül a teljes kontingens áttelepült.

Megérkezik az egyik áttelepülő Gripen.

Az első éles bevetésre várni kellett és ez a várakozás nem szerepelt a kontingens tervei között. A Gripenekbe a JP-8-as kerozin kellett volna, Sigonellán – amely alapvetően tengerészeti légibázis és elsősorban a U.S. Navy repülőgépeit szolgálja ki - csak a JP-5-ös volt elérhető. (Magasabb lobbanáspontja miatt az amerikai repülőgép-hordozók fedélzetén üzemelő gépekbe tűzvédelmi okokból a JP-5-öst tankolják.) Meglepő módon ezzel az ismert helyzettel nem számoltak a svédek. A Gripenekhez a kereskedelmi repülésben is használt JET-A1-es jöhetett szóba, de azzal is adódtak gondok. Egyrészt a JET-A1-es nem tartalmaz bizonyos adalékokat, ezért csak rövid ideig használható a Gripenben és egyes ellenőrzéseket is sűrűbben kell elvégezni. A másik gond az volt, hogy a svédeknek nem voltak tartálykocsijaik a helyszínen, márpedig a JET-A1-est a szomszédos Catania nemzetközi repülőteréről kellett volna átszállítani. Rövid fejtörés után az a megoldás született, hogy tartálykocsik híján a kontingens Herculese más bázisokra átrepülve JP-8-ast vételez, amit azután áttöltenek a Gripenekbe. Ezzel egy időben megszervezték egy tartálykocsi-konvoj lejutását Svédországból Szicíliába. Később ezek a tankerek ingáztak Sigonella és Catania között, tartályaikban a JET-A1-es kerozinnal, amelyhez a szintén leszállított adagolóberendezés keverte a szükséges adalékokat.

Egy vadászfeladatú Gripen tölt a Herculesből.

A probléma megoldását követően, április 7-én kezdődhetett a svédek líbiai akciója. Az FL 01 megbízatása június 26-ig szólt, feladataikat a NATO adta ki. Öt svéd tiszt dolgozott az észak-olaszországi Poggio Renaticóban lévő műveleti központban (CAOC 5), amelynek akkoriban magyar parancsnok-helyettese volt. További négy svéd tiszt a nápolyi parancsnokságon (Allied Joint Force Command) dolgozott. Itt volt az a tiszt is, aki a svéd kontingens számára betervezett feladatokat jóváhagyhatta illetve letilthatta. A svéd parlamenti döntés értelmében a Gripenek csak felderítő és vadász feladatokat hajthattak végre, földi célpontot nem támadhattak.

A feladatok tervezése 72 órával a tervezett végrehajtás előtt kezdődött, a harcparancsot (ATO - Air Tasking Order) 24 órával, de legkésőbb 12 órával a bevetés előtt adták ki. A Gripenek a repülési tilalmi zóna ellenőrzését végezték és harcászati felderítést hajtottak végre. Fegyverzetük a betöltött gépágyú mellett a szárnyvégeken az IRIS-T, a szárnyak alatti külső tartókon az AIM-120 AMRAAM légiharc-rakéta volt. A gépek a szárnyak belső tartóin két póttartályt hordoztak. A törzs alá a vadászfeladatú gépeken szintén egy póttartály került, a felderítőknek pedig az SPK 39-es felderítő konténer. A jobb szívócsatorna alá minden esetben a Litening III célfelderítő és célmegjelölő konténert függesztették.

A KC-10-es a hajlékony és a merev csöves rendszert igénylő gépeket egyaránt képes kiszolgálni.

Egy átlagosnak mondható napon a bevetés tervezése nyolc órával az első gép felszállása előtt kezdődött, a személyzet a felszállás előtt öt órával kezdte meg a közvetlen felkészülést. Később ez az idő az egyre gyarapodó tapasztalatoknak köszönhetően három órára csökkent. A bevetésre kijelölt hajózók számára a felszállás előtt két órával kezdődött az eligazítás, és 30 perccel indítás előtt érkeztek ki a gépekhez.

A svédek minden esetben egy felderítő és egy biztosító vadász összetételű géppárral repültek, a géppár vezére a felderítő volt. Felszállás után Máltát elhagyva felvették a kapcsolatot az AWACS-szel, majd a legfrissebb információk vétele közben továbbrepültek a számukra kijelölt térségbe, ahol hatezer méter felett repülve kezdték meg feladatuk végrehajtását, a líbiai partvonal közelében kijelölt célpontokra végrehajtott felderítést. Amíg az SPK 39-es konténer kamerái dolgoztak, addig a pilóta a Liteninggel lehetséges célokat kereshetett és más, levegőben lévő gépeket ellenőrzött. Az átlagosan 2,5-3 óra időtartamú bevetéseken egy-két alkalommal kellett utántölteni a Gripeneket, attól függően, hogy a feladat változott-e a levegőben, a kijelölt célok felderítése után adódott-e azonnali felderítési igény.

A légi utántöltések hibátlanul zajlottak, a Gripen-Hercules páros együttműködése zökkenőmentes volt, azonban a tankernek rövidesen haza kellett települnie. Ennek oka egyrészt egy időszakos karbantartás volt és az, hogy az otthoni és a későbbi váltó személyzetek légi utántöltő képzését is végrehajthassák, illetve a már meglévő jártasságot rendszeres töltésekkel fenntarthassák. A Tp 84-es hazatelepülését az is lehetővé tette, hogy a JAS 39-esek töltőcsövénél még a líbiai művelet előtt jelentkezett műszaki problémát a svédek kijavították, így a típus megkapta az engedélyt, hogy a francia C-135FR és az amerikai KC-135R tankerekből korlátozás nélkül tankolhasson. Korlátozással a USAF KC-10 Extenderéből is szippanthattak a svéd Gripenek. Mivel a saját tanker hazarepült, az ATO-ban megjelölték, hogy melyik tanker szállít a Gripenhez megfelelő üzemanyagot. A Hercules egyébként extra munkát adott a svéd műszakiaknak azzal, hogy az egyik hajtóművét cserélni kellett.

A bevetésekről készült első jelentés egy órával a leszállás után készült el és került a felsőbb parancsnoksághoz, a végső jelentés és a kiértékelt felderítési adatok pedig négy órával a leszállás után. A műszakiak a gépek előkészítése mellett az esetleges meghibásodásokkal és az időszakos ellenőrzésekkel foglalkoztak. A kontingens elektromos szükségletét a reptértől független saját energiaforrás biztosította és felállítottak egy mobil sátrat is, amelybe karbantartás céljából befért egy Gripen is. A műszakiak számára szakmai szempontból szinte mindegy, hogy saját vagy műveleti repülőtérről indulnak a gépek, a feladatokat ugyanúgy kell elvégezni. Ami nagy különbség, hogy a műveleti területen nincs alkatrészhiány. Amíg otthon belefér a várakozás egy-egy alkatrészre vagy berendezésre, addig a telepített kontingensnél nem.

Felderítő konténer érkezik a Gripenhez.

Időközben egy-egy Gripent hazarepültek, helyükre újak érkeztek, de az FL 01-et június 27-én váltó és a teljes műveleti képességet július 7-én elérő FL 02 már csak öt géppel folytatta a Karakal műveletet. Az első váltás személyi állománya végig Sigonellán volt, a későbbiekben több okból is rövidebb időszakot terveztek a svédek. Egyrészt a pszichés terhelés nagy volt, mert a műveletek a legmagasabb rizikófaktor-besorolást kapták még akkor is, ha Líbia nem volt összehasonlítható pl. Irakkal. Másrészt a főként felderítő bevetéseket teljesítő pilóták elveszítik jártasságukat az egyéb feladatokban. Műveleti területen nincs gyakorlórepülés, ezért a földi célok elleni vagy közel-légiharc feladatoknál megszerzett gyakorlat kopik. Ezt a jelenséget más légierők is megtapasztalták, ezért viszonylag sűrűn váltották az állományt és a hazatérő pilóták otthon gyorsan helyreállíthatták jártasságukat.

A második váltáshoz már mindhárom Gripen ezredtől, a már említett F17-estől, az F7-estől (Satenas) és az F21-estől (Lulea) egyaránt érkeztek hajózók. Ekkor már olyan pilóták is repültek, akik éppen csak megkapták a jogosítást az SPK 39-essel való repülésre és ezért a tapasztalatuk is minimális volt felderítő konténer használatában.

Az, hogy az FL 02 már csak öt géppel repült, mit sem változtatott a műveleti tempón és persze a műszakiak élete sem lett könnyebb. (Ráadásul megszokott feladataik mellett az egyik éjszaka hajtóművet cseréltek egy Gripenen.) A nyár második felében már a svéd gépek szolgáltatták a felderítő felvételek egyharmadát, és már nem csak a partvidék közelében dolgoztak. Azzal, hogy lehetővé vált a Líbia feletti tankolás, a gépek mélyen berepülhettek az ország fölé is, kiterjesztve a felderítést.

Sz-75 Volhov (SA-2) tüzelőállás a felderítő konténer felvételén.

Légvédelmi kiképző objektum.

A megjelölt járművek ZSZU-23-4 Silka önjáró légvédelmi gépágyúk.

A svéd részvétel 2011. október 24-ig folytatódott, az FL 02 akkor repülte utolsó feladatát. A Karakal művelet 570 bevetéssel és 1770 repült órával zárult. A Unified Protector / Karakal műveletben szerzett tapasztalatokból magyar és cseh üzemeltetők is profitálhattak, Kecskemétről és Cáslavból egy-egy pilóta és műszaki tanulmányozhatta a svédek munkáját.

* * *

Fotó: Försvarsmakten / FL 01, FL 02

Pragmatic: relating to matters of fact or practical affairs often to the exclusion of intellectual or artistic matters : practical as opposed to idealistic.
Merriam-Webster

To be a pragmatist is to be a realist, someone who understands that there are times that one's idealism or ideology has to give way to different means, even if contrary to that ideology, if one is going to achieve a successful end.

And that is what the new philosophy of Hamas is all about - at least that is what The New York Times believes.

This week, David Halbfinger - who took over last year as the new Jerusalem Bureau Chief for The New York Times - reported that Hamas Sees Gaza Protests as Peaceful — and as a ‘Deadly Weapon’. Halbfinger went on to write approvingly of the Gazan riots controlled by the Hamas terrorists:
Its experiment with popular resistance may or may not be wholehearted, but it is indisputably pragmatic. [emphasis added]Pragmatic?


Hamas logo

Now keep in mind that when Halbfinger started his new position, Times International Editor Michael Slackman and Deputy International Editor Greg Winter wrote of him in their announcement of Halbfinger’s appointment that
He has written hard-hitting investigations of corrupt public officials and businessmen, murderous prison guards, law-breaking Hollywood moguls...No one would claim Halbfinger's writing of Hamas to be hard-hitting or as particularly 'investigative' for that matter.

In his article about the riots last week, Halbfinger described the "protest" as "generally nonviolent." He also summed up that a riot replete with throwing stones and Molotov cocktails, tire burning, explosives and attempts to infiltrate the fence separating the rioters from nearby Israeli communities was "for Gazans, even a tentative experiment with nonviolent protest is a significant step" -- even while granting that Hamas "seeks Israel’s destruction, has always advocated armed struggle."

Getting back to Halbfinger's description of Hamas as "pragmatic," a search of the New York Times website for articles containing both the words "Hamas" and "pragmatic" turned up 247 hits - not exactly scientific, but here are some of the articles that came up:

For 2017 three articles come up on the first page or two of results:

New Hamas Charter Would Name ‘Occupiers,’ Not ‘Jews,’ as the Enemy
Ian Fisher and Majd Al Waheidi, March 9, 2017
Hamas, the Palestinian Islamist group that has governed the Gaza Strip for a decade, is drafting a new platform to present a more pragmatic and cooperative face to the world, Hamas officials confirmed on Thursday. [emphasis added]Actually, the Hamas charter did not change, Hamas still vows to destroy Israel and continues to encourage terrorist attacks against civilians. Yet the word "pragmatic" is not used sarcastically.

In Palestinian Power Struggle, Hamas Moderates Talk on Israel
Ian Fisher, May 1, 2017
Fawzi Barhoum, a Hamas spokesman in Gaza, said the group had to move beyond its original charter to achieve its goals. “The document gives us a chance to connect with the outside world,” he said. “To the world, our message is: Hamas is not radical. We are a pragmatic and civilized movement. We do not hate the Jews. We only fight who occupies our lands and kills our people.” [emphasis added]Again, the article does present both sides on the Hamas claim of pragmatism, but the idea is not directly challenged.

Hamas Offer Reflects Pressure From Egypt and Fatah
David M. Halbfinger, September 19, 2017
Mr. Abbas’s quick and positive reply on Monday — he spoke by telephone with Ismail Haniyeh, the Hamas political director, and promised to follow up after returning from the United Nations gathering in New York — prompted some to ask whether renewed Egyptian diplomatic assertiveness and pragmatic new Hamas leadership had managed to turn a page on the long-running rivalry.Here, Halbfinger goes so far as to present Hamas pragmatism as fact, for which there is precedent 11 years earlier:

Pragmatic Hamas Figure Is Likely to Be Next Premier
Greg Myre, February 17, 2006
Hamas plans to nominate Ismail Haniya, viewed as one of its less radical leaders, for prime minister, The Associated Press reported, citing a Hamas official in Damascus.Does anyone today consider Haniya "pragmatic" or a "moderate"?

Ismail Haniya. Source: Haniya

Maybe claims of Hamas pragmatism are the stubborn insistence that the predicted moderation of Hamas upon assuming power is finally beginning to materialize. But if so, it will take more than praising Hamas terrorists as pragmatists.

Mark Twain once described pragmatism like this:
The man who sets out to grab a cat by its tail learns something that will always be useful.Hamas has had several useful lessons after having been repulsed by Israel on multiple occasions and to a degree neutralized, being pressured by Egypt and after having failed to get the international support and recognition that its fellow terrorist group, Hezbollah, has achieved.

No doubt Hamas has learned a lesson, but what The New York Times and Mr. Halbfinger have failed to do when referring to Hamas as pragmatic is to make clear whether Hamas is in fact being pragmatic in its ends - moderating its declared goal of the destruction of Israel - or whether it is merely being pragmatic in the means to achieve that goal.

Over and over, what self-confident journalists call pragmatism in Hamas is what with hindsight is just deception.

But what about The New York Times description of Israel?

When referring to Israel as pragmatic, The New York Times has - on occasion - used the term sarcastically, critical of whether there is a sincere change of heart.

That is especially true when describing Netanyahu:

What Does Netanyahu Really Want?
Gal Beckerman, December 8, 2016 - Review of "The Resistible Rise of Benjamin Netanyahu" by Neill Lochery
Pragmatism doesn’t tell us much. Every successful politician is pragmatic, if this simply means reading and responding to your public. What Lochery fails to explore are the consequences of Bibi’s “pragmatism” in a place like Israel. Because, in practice, pragmatism for Netanyahu means twisting every which way to avoid confronting the problems of the occupation. [emphasis added]Benjamin Netanyahu. Credit: State Department photo/ Public Domain


Netanyahu Names Avigdor Lieberman Israeli Defense Minister as Party Joins Coalition
Isabel Kershner, May 25, 2016
For all of Mr. Lieberman’s bluster, many Israeli analysts predict that he will become more pragmatic once he takes office. [emphasis added]Hamas disproved those who predicted political responsibility would soften their ideology and rhetoric, but that did not stop the pundits who predicted that Lieberman would soften his views.

When Netanyahu won in 2009, there were those who insisted that if pragmatism was not inherent in the newly elected leadership, perhaps it could be chemically induced, especially if Western values could somehow rub off on the Palestinian Arabs:

Netanyahu to Form New Israel Government
Isabel Kershner, February 20, 2009
A broad government joined by the center and left would likely promote a more pragmatic agenda and avoid friction with Israel’s most important ally, the United States...
Ms. Livni has staked her political career on promoting negotiations with the more pragmatic, Western-backed Palestinian leadership for a two-state solution.Tzipi Livni. Public domain

But on the same day:

Netanyahu, Once Hawkish, Now Touts Pragmatism
Ethan Bronner, February 20, 2009
To many here, it is increasingly likely that Mr. Netanyahu’s government will consist exclusively of parties from the right, which oppose a Palestinian state and favor expanding Israeli settlements in the West Bank, making it much harder for him to exercise his pragmatic penchant.Whatever Bronner's feelings about Netanyahu's "pragmatism," the editor who wrote the headline would have nothing of it.

But 11 years earlier, during Netanyahu's first term in office, there was no sarcasm:

Without Joy, Netanyahu Wins Vote to Adopt Peace Agreement
Deborah Sontag, November 18, 1998
The Israeli Parliament approved the American-brokered peace plan today by a significant majority, reflecting the widespread, pragmatic acceptance here of partitioning the Land of Israel. [emphasis added]and a few weeks earlier:

Returning Home, Netanyahu Faces The Real Battle
Deborah Sontag, October 26, 1998
At the airport in Tel Aviv, despite the chilly reception from the settlers, Mr. Netanyahu received not only a formal brass-band welcome but also a genuinely enthusiastic one from Cabinet ministers and from the rank and file of his Likud Party. This suggested that he has successfully moved his political camp onto new ideological terrain where territorial compromise with the Palestinians, long anathema, has been accepted as a pragmatic reality. [emphasis added]Yet there may have always been a wariness of Netanyahu's polemical prowess:

Israel's Likud Passes Torch, Naming Netanyahu Leader
Clyde Haberman, March 26, 1993
No modern politician here has logged more time on American television than Mr. Netanyahu, explaining in idiomatic English Israel's positions on international terrorism and the Persian Gulf war. And no Israeli politician has adopted a more American campaign style, from his crafted sound bites to his cross-country barnstorming by bus.

So successful is he at reducing his pragmatically hawkish opinions to manageable television proportions that some in Likud -- allies as well as foes -- worry that he is prey to accusations that he is not a deep thinker. One task before him now, these Israelis say, is to prove that he is more than glib.
Similarly, Rabin's electoral victory, ending 15 years of Likud governing was a victory for...pragmatism:

Israel's Likud Passes Torch, Naming Netanyahu Leader
Clyde Haberman, June 28, 1992
Forget for a moment about which parties landed on top and which on the bottom in Israel's national election last week. The real winner was pragmatism and the big loser uncompromising ideology. [emphasis added]Haberman went so far as to see
...the complex combination of events behind the upheaval that ended 15 years of Likud governance, threatening that party's stability and dashing the conventional wisdom that Israel's political drift is inexorably rightward.Yitzhak Rabin,  Source: Israel Defense Forces. Public domainSo much for that idea.

One can appreciate the frustration of The New York Times.

(Maybe they are the ones who need to be more...pragmatic.)






-----
If you found this post interesting or informative, please it below. Thanks!

Paru dans The Conversation

Les frappes militaires occidentales en Syrie, dans la nuit du 12 ou 13 avril 2008, ont été justifiées par leurs auteurs au nom du franchissement par le régime de Damas d’une ligne rouge intolérable. En l’occurrence, l’usage réitéré d’armes chimiques sur des populations civiles. Cette initiative, qui a conduit à la destruction de plusieurs sites militaires syriens liés aux armements chimiques près de Damas et dans la région de Homs, ouvre plusieurs questions.Quelles en sont les conséquences sur la situation au Proche-Orient, sur les équilibres globaux, et enfin quel sera l’avenir du concept de ligne rouge dans les usages stratégiques internationaux ?Les frappes occidentales : quel impact ?Selon toute vraisemblance, les frappes opérées n’avaient pas pour objectif d’ouvrir la voie à un affrontement plus global, ni de préparer un changement de régime en Syrie. Les trois chancelleries concernées – États-Unis, France, Royaume-Uni – ont pris soin de modérer leur propos au lendemain des opérations, de souhaiter la reprise du dialogue diplomatique, et même de proposer (comme la France) de nouvelles résolutions aux Nations unies. Elles ont pris soin, surtout, de ne pas frapper de cibles russes.Sur le front militaire syrien proprement dit, ces frappes ne devraient donc pas bouleverser les équilibres. Leurs conséquences politiques pourraient néanmoins être importantes. En premier lieu, elles ont pour vocation de corriger l’épisode de 2013, lorsque les États-Unis de Barack Obama refusèrent de suivre la France dans sa volonté de frapper le régime de Damas après, déjà, l’utilisation très probable par ce dernier d’armes chimiques contre des populations civiles.Cette séquence avait symbolisé les hésitations et sans doute la faiblesse de l’Occident face à un régime sans scrupule. L’entrée spectaculaire sur la scène syrienne de la Russie quelques mois plus tard, puis le processus d’Astana co-piloté par Moscou, Ankara et Téhéran, avaient illustré avec force le recul des trois Alliés qui s’étaient jusqu’alors situés au premier plan des drames du « Grand Moyen-Orient », de l’Irak à l’Afghanistan, en passant par la Libye.Par la suite, la lutte contre l’État islamique avait pris le pas sur l’objectif de punir Bachar Al-Assad, la Turquie s’était rapprochée de Moscou, et le gouvernement syrien avait repris le contrôle de l’essentiel du territoire. Il apparaissait donc en quelque sorte vainqueur, même s’il se trouvait affaibli et dépendant de ses sauveurs, l’Iran et le Hezbollah d’une part, la Russie de l’autre. Vainqueur, même, au point de se permettre de persévérer dans l’utilisation des armes chimiques, après avoir annoncé un accord russe sur leur démantèlement.Les Alliés à nouveau réunisL’un des points importants de ces frappes réside peut-être dans l’affichage d’un front (ré)uni des trois Alliés. L’Amérique, en dépit de son Président fantasque, a agi de concert avec son homologue français qui avait pourtant annoncé « la fin d’une forme de néoconservatisme importée en France depuis dix ans », et une première ministre britannique affaiblie par le Brexit et par les élections générales de juin 2017.Le trio habituel de l’intervention extérieure s’est donc reconstitué, de surcroît sur un dossier où on le disait définitivement relégué au second plan. Cela change naturellement la donne, même si cela ne réglera pas tous les désaccords annoncés entre les partenaires. On pense, notamment, à l’accord sur le nucléaire iranien, auquel l’Élysée tient tandis que la Maison Blanche veut le remettre en cause.
Lire la suite dans The Conversation

Mint azt az áprilisi lőtéri értesítőből megtudhatjuk, a héten "repülésirányítók felkészítése" zajlik a hajmáskéri és Körös-hegyi lőtér környékén. Ma egy szlovén PC-9-es klienset fogadtak a magyar JTAC-ek és vették hasznát (természetesen imitált) 250 darab géppuskalőszerének, 19 darab 2,75-ös rakétájának és két Mk82-es bombájának.

Sokat látott épületek közelében, helyenként azokra zajlik a "talk on".

Így néz ki, amikor az ember közelében lévő célra megy a rácsapás. Még jó, hogy csak "dry".

Irigylésre méltó pozíciójából egy vörös vércse is tanúja volt a CAS-munkának.

Felvétel a rácsapából. Az imitált fegyverzet helyett csak két póttartály a függesztmény. 57 perc volt a szlovének játékideje, melyet Archerre és Nitróra szánhattak.

Búcsú a magyar JTAC-tól.

Zord

SEDE will hold an exchange of views on 'Global arms exports trends' with Caroline Cliff, COARM Chair, EEAS, María Villellas Ariño, Research fellow, School for a Culture of Peace, Universitat Autònoma de Barcelona, Jordi Calvo Rufanges, Coordinator & Researcher, Centre Delàs for Peace Studies, Barcelona and Christophe Stiernon, Research fellow, GRIP. The discussion is expected to feed into the next EP resolution on the implementation of the Common Position on arms exports.
Further information
meeting documents
Source : © European Union, 2018 - EP

Not long ago, the Common Security and Defence Policy (CSDP) was seen as one of the major sources of tension between London and its partners. Since Brexit was decided however, the UK has hinted that it wishes to maintain a role within CSDP. Brexit does look easier to manage on defence - intergovernmental by nature - than on other issues. But with recent developments (EDF, PESCO), this may no longer be true. Could Brexit end up improving Euro-British cooperation in defence, or increase the divide?
Further information
meeting documents
Source : © European Union, 2018 - EP

On 19th of April, 21 students from 8 Member States graduated from the first EDA Defence Energy Managers Course (DEMC). The DEMC aims at increasing energy efficiency and reducing energy consumption in the military domain through the application of defence-specific Energy Management Systems (EnMSs) based on the ISO 50001 standard.  The DEMC is the first of its kind to be run at multi-national level and to deliver both theoretical and practical EnMS training to energy managers from European navies, armies and air forces.  

The implementation of EnMSs under DEMC resulted in saving around 2,5 GWh of energy consumed, reaching normalised reductions in energy consumptions of up to 25.2%.

The course was split into 5 distinct modules (3 classroom-type and two practical of total duration of 12 months) with this first pilot run launched in April 2017. Participants improved their know-how on the complexities of managing energy within a defence organisation. They were also able to acquire the capacity to structure, implement and improve effective EnMSs and to enhance their skills thanks to on-going mentoring, alumni relations and membership in the European Defence Energy Network (EDEN) with permanent access to its established on-line resources.

The DEMC marks another important milestone in EDA’s approach to sustainability in defence and fulfils the level of ambition of the EDA Member States for capacity building in energy management, already identified through the first round of the Consultation Forum for Sustainable Energy in the Defence and Security Sector (sponsored by the European Commission) and the EDA’s own Energy and Environmental Working Group, developing  mainstream sustainability concepts within the defence sector as enablers for improved military capability and reduced environmental footprint of military activities.
 

Background

The course began with a 5-day classroom-type session (module 1) to guide the participants with the framework and requirements of ISO 50001 EnMS standard and to familiarise them with energy data analysis techniques. Then followed a 6-month mentoring session (module 2) on the development of the core structure of the EnMSs to be applied, including visits at participating Member States’ sites, webinars and extensive one-on-one mentoring. It was followed by module 3 (3-day classroom type session) which, besides reviewing the progress made so far, further elaborated on the EnMS requirements especially related to training, design, procurement, operations (including deployments). The subsequent 5-month mentoring session (module 4), included site visits, during which energy internal audits were  conducted, coupled with further support though webinars and tailored guidance. The concluding 3-day classroom type module (module 5) focused on reviewing the developed EnMSs and providing further guidance on operational control issues related to energy.

The pilot run of the Defence Energy Managers’ Course (DEMC – Pilot) was attended by MoD / Armed Forces’ personnel from Belgium, Germany, Greece, Italy, Portugal, Romania, Sweden and The  Netherlands. During this pilot course, the EnMS concept was developed and is currently applied at 10 military installations of diverse uses (from military academies to armoured vehicles’ camps and naval depos).

With such a successful outcome of the DEMC - Pilot, up to 6 steady state DEMC could be envisaged over the next 3 years. The steady state courses will build upon the pilot course taking into account gained experience, recommendations and feedback from participating Member States. 

The project is delivered by GEN Europe and the Centre for Renewable Energy Sources & Savings (CRES). It is run by the European Defence Agency’s Innovative Research Unit.
 

More information: 

• Defence Energy Managers' Course Holds First Session 
• New Defence Energy Managers Course Launched

 [AN1]http://eda.europa.eu/info-hub/press-centre/latest-news/2017/04/24/defence-energy-managers'-course-holds-first-session

 [AN2]http://eda.europa.eu/info-hub/press-centre/latest-news/2017/01/20/new-defence-energy-managers-course-launched

 

   

From January 1, 2019, the Russian Volga will cease providing AN-124 capacity for EU and NATO states under NATO's heavy military air transport program SALIS (Strategic Airlift Interim Solution), which includes 17 European member states and Canada. The loss is sensitive: Under Salis, Antonov and Volga have each had an AN-124 permanently stationed at Leipzig-Halle Airport since March 2006, with additional uplift available at short notice.

Unfortunately, the SALIS Program Office did not succeed in overcoming the Russian withdrawal, despite the long negotiations. The move comes just over a year after the Russian freighter operator announced the end of the near-decade-long Russlan collaboration to market AN-124 capacity with Ukraine’s Antonov. A move thought to be in response to western sanctions on Russian companies. Negotiations conducted by the Salis steering board last week failed to avert the withdrawal. After Volga-Dnepr subsidiary AirBridgeCargo lost about half its 21 landing slots at Schiphol last year, Russia reportedly threatened to ban Dutch carriers from its airspace. Shortly after, KLM struck a deal with ABC over additional slots.

The ending of the Salis contract puts pressure on NATO and the EU, which need access to the world’s largest commercial cargo aircraft. This is a serious loss of capacity: the Ukrainian An-124s of Antonov's air transport industry are only flying 900 flights per year - the largest fleet with two Russian aircraft has been available to SALIS's designers for up to 2300 hours per year.

There is always the possibility that the withdrawal is part of a larger play by Volga-Dnepr president Alexey Isaikin, who is looking to set up a German cargo airline, with AN-124s registered in Germany, at Leipzig. By registering an AN-124 to a German company, the Volga-Dnepr group would no longer be caught in the crossfire of political skirmishes between Russia and elsewhere, which includes problems with Antonov maintenance. And as an EU company, it might get preferential treatment for military shipments over Ukraine’s Antonov. It also adds pressure on Germany, which is keen to develop Leipzig-Halle as a freight airport, to OK the new airline’s AOC and aircraft registration. (Although as one source told The Loadstar, Lufthansa Cargo was unlikely to welcome a new freighter airline on its doorstep, and would “go ape-shit”.)

Tag: SALISVolga-Dnepr

Die Frage, wie die EU Friedensförderung in Entwicklungsländern finanzieren soll, beschäftigt Politiker und Experten seit Jahren. Einerseits betrifft dies formelle und rechtliche Aspekte im Zusammenhang mit Haushaltsressourcen und Finanzierungsvorschriften. Andererseits berührt das Thema aber auch die viel tiefer greifenden politischen und sogar moralischen Fragen, ob die EU Entwicklungshilfegelder zur Finanzierung von Sicherheitsmaßnahmen nutzen sollte, wie sie am besten auf die berechtigten Bedürfnisse von Partnern in von Konflikten betroffenen Ländern reagieren kann und welche Art von zivilen und/oder militärischen Maßnahmen die EU im Rahmen ihrer auswärtigen Beziehungen unterstützen kann. Auch in den EU-internen Verhandlungen für den nächsten Mehrjährigen Finanzrahmen (MFR) für 2021-2027 sind diese Fragen von größter Bedeutung. Dieses Mal liegt ein interessanter Vorschlag auf dem Tisch, der zumindest eine Zeit lang eine pragmatische und umsetzbare Lösung bieten könnte. Im Dezember 2017 forderte der Europäische Rat den Rat für Auswärtige Angelegenheiten auf, bis Frühjahr 2018 eine Empfehlung zu einem eigenständigen Instrument zum Kapazitätsaufbau zur Förderung von Sicherheit und Entwicklung (CBSD) zu verabschieden. Vor diesem Hintergrund hat die Hohe Vertreterin der EU für Außen- und Sicherheitspolitik, Federica Mogherini, vorgeschlagen, die EU solle eine Europäische Friedensfazilität (EPF) einrichten. Die Grundidee besteht darin, die EPF als außerbudgetären Fonds zu führen und damit Friedensförderung und Kapazitätsaufbau in den Sicherheitssektoren der Partnerländer zu finanzieren. Dass Mogherinis Vorschlag einem anderen EU-Friedensförderungsinstrument, der Afrikanischen Friedensfazilität (APF), ähnelt, ist kein Zufall. Durch die APF unterstützt die EU die Afrikanische Union in der Finanzierung ihrer Aktivitäten zur Friedensförderung und ihrer Friedensmissionen. Ein Grundproblem ist dabei, eine stabile, vorhersagbare Finanzierung zur Verfügung zu stellen. Dies hat sich aufgrund der rechtlichen Beschränkungen bei der Finanzierung von Militäraktivitäten aus dem EU-Haushalt als schwie­rig erwiesen. Dieses Dilemma lässt sich nur mit einem außerbudgetären Instrument wie der EPF lösen, das die legitime Anforderung erfüllt, Friedensmissionen zu unterstützen und gleichzeitig eines der Grundprinzipien der EU einhält. Das vielversprechendste Modell besteht darin, die EPF in Form eines Treuhandfonds zu errichten, in den Direktzahlungen seitens der Mitgliedsstaaten einfließen. Der Vorteil bestünde hierbei in der Flexibilität bezüglich der EU-Haushaltsvorschriften, dem Zusätzlichkeitsprinzip (es könnte ein Mix aus ODA- und Nicht-ODA-Ausgaben finanziert werden) und der Sichtbarkeit, da die EPF ein globales Instrument wäre, das auf der bewährten Logik der APF basiert. Dieses Modell birgt aber auch das Risiko, dass ein solches Instrument aufgrund starken politischen Drucks primär zur Abwehr von Bedrohungen wie Terrorismus und irregulärer Migration eingesetzt werden könnte. Mitgliedsstaaten und die Kommission könnten versuchen, eine Kontrolle durch das Europäische Parlament zu verhindern. Das institutionelle Design der EPF wird jedoch entscheidend sein, wenn es seine Mission erfüllen und die Bemühungen der Entwicklungsländer unterstützen soll, eine sichere Entwicklungsbasis zu bieten.

One more set of slides today, this one from a speech by Vice Admiral Igor Kostyukov, the first deputy chief of the Main Directorate of the Russian General Staff, on the topic of security in the Asia-Pacific region. MCIS has put on its website the text of his speech in Russian and video in Russian only.

Április 15.-én vasárnap az AHU a 33. Vivicittá Városvédő Futás Félmaratonján szurkolhatott jótékony futó nagyköveteinek,

EDA's "European Funding Gateway for Defence" (EFGD) now provides defence stakeholders with guidance on European funding available for Circular Economy, REACH-related substitution of hazardous chemical substances, Energy and Environmental Management in Defence.

Our comprehensive funding gateway has been updated with information on grants, loans and risk capital available for the Defence sector under the following EU Programmes:

• LIFE,
• Cohesion Fund (ESIF) and
• ELENA (Horizon 2020 - as deployed by the European Investment Bank).

 
More information:

• European Funding Gateway for Defence
• COSME platform
• Industry portal

 

Quand Lucio Caracciolo, le directeur de Limes, m'appelle au cours des vacances de Noel pour me parler de son projet de numéro spécial sur la France (passionnant sommaire ici), une longue conversation s'engage : il y a matière à trois ou quatre articles tant le sujet est passionnant ou, plus exactement, tant le regard d'un Italien sur notre géopolitique soulève énormément d'idées nouvelles.

Finalement, je lui propose deux articles : un sur le nucléaire, l'autre sur le débat stratégique. Voici ci-dessous les introductions en français et les résumés en italien.

LA STRATEGIA CHE NON C’È

Quel débat stratégique en France en 2018 ?

L’arrivée au pouvoir du président Macron est apparu à beaucoup comme un brusque bouleversement des logiques politiques habituelles : si la chose est patente en France, elle paraît aussi très réelle sur la scène internationale où la magie médiatique de ce jeune président a donné à beaucoup le sentiment d’un « Kennedy à la française ». Sous les apparences, qu’en est-il pourtant au fond ? Les premières décisions reflètent-elles un débat stratégique préalable ? ont-elles au contraire alimenté ce débat en France ? Pas vraiment, il faut en convenir, même si les actes et les déclarations ont mis les questions de défense dans le cercle d’attention des médias, pas toujours pour les bonnes raisons.

L’ascesa di Macron non ha innescato una vera riflessione sugli obiettivi da assegnare alle Forze armate. Fornire fondi adeguati ai militari non basta a fare una strategia. E nemmeno la vecchia novità dell’Europa della difesa. Il servizio nazionale universale.

A molti l’ascesa alla presidenza di Emmanuel Macron è apparsa come portatrice di un brusco sconvolgimento delle consuete logiche politiche. Tanto in Francia quanto all’estero, dove il luccichio mediatico trasmette l’immagine di un «Kennedy à la française». Al di là delle apparenze, quanto c’è di vero? Le prime decisioni prese dall’Eliseo sono il riflesso di un ragionamento strategico? O, al contrario, ne alimentano uno sulla traiettoria del paese? Bisogna ammettere che non è così. I primi gesti e le prime dichiarazioni dell’inquilino dell’Eliseo hanno puntato i riflettori sull’ambito della difesa. Ma non sempre per buone ragioni.

Il presidente e i militari

La confusa campagna elettorale della primavera 2017 non aveva innescato un intenso dibattito strategico, essendo troppo concentrata sulle personalità e sui colpi di scena per dedicare attenzione ai dettagli dei programmi. Non che ce ne fosse bisogno: questa volta molto più di altre i temi della difesa occupavano un posto risibile nei documenti propositivi dei candidati. Solo il capo di Stato maggiore delle Forze armate, il generale Pierre de Villiers, aveva sostenuto in un discorso accademico a settembre 2016 e in una lunga intervista nel dicembre successivo la necessità di raggiungere il 2% del pil per la spesa militare. Tutti i concorrenti per l’Eliseo l’avevano ripreso per indossare la maschera del responsabile difensore del paese di fronte alle crescenti minacce. La Francia era ancora scossa dagli attentati di Parigi e la sicurezza continuava a essere un tema portante.

Una volta eletto, Macron ha fatto alcune mosse volte a collocarlo all’altezza dell’eredità di Charles de Gaulle. Dalla sua intronizzazione, si è circondato di simbolismi: risalita degli Champs Elysée…

Giù le mani dalla forc de frappe

Le nucléaire militaire français : de l’assurance mais des incertitudes

En Europe, la France est avec la Grande-Bretagne l’un des deux pays qui, du fait de sa maîtrise de la bombe, possède une école stratégique nucléaire fournie. Le débat y est classiquement articulé entre partisans et opposants, selon un clivage ancien qui n’a pas beaucoup évolué. Régulièrement, les opposants publient une tribune ou se saisissent d’un événement de l’actualité internationale pour faire valoir leur inquiétude : ce fut par exemple le cas en janvier dernier lorsque les scientifiques américains, avancèrent « l’horloge de la fin du monde » d’une demi-heure vers l’apocalypse. On en parle au mieux une journée, le débat tombe à plat et l’on continue comme avant. De l’autre côté, les partisans de l’arme nucléaire publient régulièrement ouvrages et analyses . La France est d’ailleurs probablement le seul pays d’Europe à produire autant de documents de conception stratégique, d’une part pour confirmer les thèses, d’autre part pour les faire évoluer de micro avancées tenant compte des évolutions récentes, qu’elles soient techniques, géopolitiques ou tout simplement politiques.

Macron vuole ravvivare la discussione pubblica sul deterrente atomico. Le posizioni interne. Il dibattito in America e Regno Unito. L’improbabile condivisione della Bomba francese con Berlino. Ma l’ortodossia nucleare per ora non si tocca.

In Europa, la Francia è assieme al Regno Unito l’unico paese che, grazie al possesso della Bomba, ha una scuola strategica nucleare degna di tale nome. Il dibattito nel nostro paese è classicamente diviso fra partigiani e oppositori, secondo un’antica linea di faglia che non si è molto evoluta nel tempo. Di tanto in tanto, gli oppositori 1 pubblicano commenti o si rifanno a un fatto d’attualità internazionale per comunicare la propria inquietudine, come quando lo scorso gennaio gli scienziati americani hanno spostato «l’orologio della fine del mondo» mezz’ora avanti verso l’apocalisse. Se ne parla un giorno, quando va bene, poi il dibattito muore lì come se nulla fosse. Sull’altra sponda, i partigiani divulgano con molta più assiduità le proprie opere e analisi 2. La Francia è probabilmente l’unico paese d’Europa a produrre un numero apprezzabile di documenti strategici che da un lato confermano le tesi principali dei pro-nuclearisti e dall’altro fanno loro compiere piccoli passi in avanti per riflettere le più recenti evoluzioni tecniche, geopolitiche o semplicemente politiche.

Il dibattito è comunque praticamente immobile, anche perché l’arma nucleare gode di un solido sostegno presso l’opinione pubblica: il 61% dei francesi ritiene che il possesso della Bomba sia un punto forte dei n…

Une salve sur deux n’a pas pu être tirée.

En 2018, nous avions rencontré l’auteure de l’initiative «Pour une eau potable propre». Nous republions son portrait avant le scrutin du 13 juin.

Jean-Claude Juncker joue sa survie politique mercredi au Parlement européen. Les députés, réunis en session plénière à Strasbourg, vont en efet se prononcer sur le « SelmayrGate », le scandale – révélé par Libération- de la promotion express, le 21 février, de l’Allemand Martin Selmayr de son poste de chef de cabinet du président de la Commission à celui de secrétaire général, et ce, en violation du statut de la fonction publique européenne, un texte voté par le Parlement européen et les États. Pour la quasi-totalité des parlementaires, Martin Selmayr ne doit sa position, qui est désormais celle de vrai patron de la Commission, qu’à un coup d’État, mal mené qui plus est. Mais de là à demander son départ, il y a un pas que beaucoup hésitent à franchir, surtout depuis que Juncker a lié son sort au sien. « Martin Selmayr ne démissionnera pas. Si vous vous attendez à une démission, ce sera la mienne», a-t-il lancé, le 22 mars, aux chefs de gouvernement conservateurs du PPE qui lui demandaient des comptes. Une inversion de la causalité politique qui confirme que c’est bien le secrétaire général qui détient les clefs du pouvoir à la Commission.

Juncker a encore été plus loin en demandant à ses commissaires de le soutenir, mercredi dernier, lors d’une réunion à huis clos. Et tous, y compris les socialistes et les libéraux, l’ont fait, même si le Français Pierre Moscovici et l’Italienne Fedrica Mogherini ont estimé qu’à l’avenir il faudra être plus prudent… Politiquement, cela signifie que le collège lie son sort à celui du président qui a lui-même lié le sien à celui de son eurocrate favori…

Tout va donc se jouer sur un point : les députés vont-ils prendre le risque d’une crise politique en demandant la démission de Selmayr ? Personne ne peut prédire l’issue des votes, vu la colère et l’indignation que cette affaire a suscitée sur les bancs parlementaires comme le montre la réunion, lundi soir, de la commission de contrôle budgétaire du Parlement qui a, à la surprise générale, durci le projet de résolution qui sera débattu mercredi. À la quasi-unanimité, les députés ont voté un amendement demandant la réouverture de la procédure de recrutement du secrétaire général, ce qui veut dire en creux la démission de Selmayr.

L’Assemblée plénière va donc soit ratifier ce texte, soit le durcir, soit le rejeter. Pour l’instant, le conservateur Juncker ne peut compter, de façon absolument certaine, que sur le soutien, au sein du PPE, le premier groupe de l’Assemblée (219 sièges), de la CDU-CSU allemande, des Autrichiens de l’ÖVP et du PP espagnol, soit 56 voix sur 751... Pour le reste, les jeux sont ouverts : ainsi, les Italiens (15) ont des comptes à régler avec le secrétaire général accusé d’avoir fait le jeu des démagogues par sa gestion de la crise des réfugiés. De même, LR (20) campe sur une position dure. Sans aller jusqu’à un vote contre Selmayr, une partie du groupe pourrait s’absenter lors du vote, ce qui reviendrait au même.

Chez les socialistes, la division, c’est habituel, est encore forte. Sur une ligne dure, on trouve les Français, les démocrates italiens, les Néerlandais et les Belges (50 députés). Le PSOE (14), lui, soutient Selmayr et Juncker parce qu’ils ferment les yeux sur la crise catalane. Les autres hésitent, à l’image des Allemands (27) qui sont en colère contre les mauvaises manières de leur compatriote, qui, de plus, doit toute sa carrière à la CDU-CSU. Les autres groupes sont déterminés, à faire le ménage : une grande partie du groupe libéral, les Verts, mais aussi les eurosceptiques et les europhobes. Autant dire qu’il existe sur le papier une nette majorité en faveur de la démission de Selmayr. « Même s’il s’en sort, ce sera de justesse, ce qui sera tout aussi terrible, car, pour la première fois dans l’histoire européenne, un haut fonctionnaire de la commission aura réussi l’exploit de susciter un vote de défiance contre lui d’une moitié du Parlement! Franchement, il devrait d’ores et déjà avoir démissionné pour sauver ce qu’il y a à sauver », juge un haut fonctionnaire du Parlement.

N.B.: version actualisée de mon article paru dans Libération du 16 avril

Photo: REUTERS/Francois Lenoir