Feed aggregator

Longtemps concentr�s au Plateau, les op�rateurs �conomiques investissent d'autres quartiers. O� les deals se concluent parfois autour de petits plats, et pas forc�ment les plus chers.

Az esélyegyenlőség egy olyan általános alapelv, amelynek alapvető megközelítési szempontjai az Európai Közösség alapító egyezményének 6. cikkelyében, valamint a 119. cikkelyében kerültek rögzítésre. Az azonos esélyek biztosítása az Európai Unió egyik legfontosabb politikai célja, amely az európai integráció kezdete óta a Közösség egyik legfontosabb napirendi pontja. Az Európai Unió az esélyegyenlőség szempontjainak kialakítására, programként való összefoglalására számos irányelvet rögzített, amelyek a jogharmonizációval a magyar jogrendbe is beépítésre kerültek.

Az Európai Unió Strukturális Alapjai azt szolgálják, hogy a fejletlenebb uniós tagországokban előre haladjon a gazdasági szerkezet átalakítása, amely mérsékli a termelékenység és a hatékonyság jelentős eltéréseit, megteremti a felzárkózás feltételeit. Az emberi viszonyok jobbá tételét, a társadalmi kohéziót szolgáló intézkedések forrása az Európai Szociális Alap. Uniós alapelv, hogy az alapokból származó közösségi forrásokkal megvalósuló projektek esetében a fejlesztések ne járjanak a természeti környezet indokolatlan terhelésével, azaz biztosítani kell a fenntartható fejlődést, továbbá a különféle társadalmi csoportok közti különbségek mérséklődjenek
Az esélyegyenlőség biztosítása szerepel az uniós pályázatok horizontális célkitűzései között, figyelembe vételük illetve vállalásuk nélkül nem nyerhetők el uniós pályázati források.

Egy vállalkozásnak több okból is célszerű figyelembe vennie az esélyegyenlőségi  szempontokat:
-    Egyrészt lojális, hosszú távon elkötelezett munkavállalók kerülhetnek a vállalkozáshoz. Az esélyegyenlőségi követelményeknek való megfelelés növelheti versenyképességüket.
-    Másrészt, a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatásának előmozdítására hozzáférhetők különféle kedvezményes megoldások. Többek között adókedvezmények és a járulékfizetés mérséklése.
-    Harmadrészt, az uniós forrásokhoz csak úgy lehet hozzájutni, ha a pályázó vállalkozás valamilyen intézkedést tesz az esélyegyenlőség érvényesítéséért. Ugyanakkor évről évre változó formában, hazai forrásból biztosított foglalkoztatás bővítési pályázati
támogatások is elérhetők, melynek célja a hátrányos helyzetű munkavállalók alkalmazása.
Az esélyegyenlőség szabályozása és gyakorlata Magyarországon

Az egyenlő bánásmód követelményének szabályozása Magyarországon háromszintű:
-     Az Alkotmány ki mondja a megkülönböztetés tilalmát, mindezt általános érvénnyel.
-     Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény a jogrendszer egésze számára ad részletesebb útmutatást a követelmény értelmezéséhez.
-     Számos ágazati jogszabály (Munka Törvénykönyve, közoktatási és felsőoktatási törvény, egészségügyi törvény stb.) utal az esélyegyenlőségi törvényre, és állapít meg további, csak az adott területen érvényes szabályokat.

A közösségi jog e témakörre vonatkozó teljes harmonizációját hazánkban az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló legfontosabb hazai jogszabály, a  2003. évi CXXV. törvény valósította meg. Az esélyegyenlőség területén a másik fontos előrelépés az volt, hogy a Munka Törvény könyvének (1992. évi XXII. törvény) 2001. július elsejétől hatályos módosítása bevezette az „egyenlő értékű munkáért egyenlő bér” fogalmát.
A törvény kimondja, hogy az esélyegyenlőség előmozdítása elsősorban állami kötelezettség és deklarált célja, hogy hatékony jogvédelmet biztosítson a hátrányos megkülönböztetést elszenvedők számára. Lehetővé teszi a közérdekű igényérvényesítést, a jogsérelem esetén a bizonyítási tehermegfordulását és 2005. évtől kezdődően speciális, az egyenlő bánásmód megsértése esetén eljáró hatóság felállítását rendelte el. Ez a hatóság az Egyenlő Bánásmód hatósága.

Esélyegyenlőségi intézkedések foganatosítása az Új Széchenyi Terv által támogatott projektekben

Az Európai Unió fejlesztési támogatásai során külön figyelmet fordít két alapelv, az esélyegyenlőség és a fenntartható fejlődés érvényesítésére. A horizontális elvárás azt jelenti, hogy az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló minden projektnek hozzá kell járulnia az esélyegyenlőség biztosításához. Az Új Széchenyi Terv az esélyegyenlőség erősítését elvárásként fogalmazza meg, különös tekintettel a nők és férfiak közötti egyenlőség, valamint a romák, a fogyatékossággal élők és egyéb hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének erősítéséhez, továbbá családbarát munkahelyi körülmények megteremtéséhez. Néhány pályázat értékelésének vagy támogathatóságának feltétele is lehet, hogy a pályázó/projektgazda egyes esélyegyenlőségi intézkedések közül legalább két vállalást tegyen a vonatkozó pályázati kiírás útmutatójának megfelelően illetve annak rendelkezéseivel összhangban. A lehetséges vállalások egy része közvetlenül a megvalósítani kívánt projekthez kötődik, egy másik része pedig magára a pályázó szervezetre vonatkozik. A pályázati adatlapon erre a célra fenntartott táblázatban jelzi a pályázó, a benyújtáskor, a befejezéskor és a fenntartás végén érvényes érték megjelölésével, hogy milyen esélyegyenlőségi többlet vállalást kíván tenni. A nyertes pályázó támogatási szerződésének a vállalt és értékelt esélyegyenlőségi szempontok is részei lesznek. A vállalt és szerződött esélyegyenlőségi intézkedésekről rendszeresen jelentést kell tenni a projekt előrehaladási jelentésekben (PEJ), és az időarányos teljesülést a helyszínen is ellenőrizhetik. A vállalt célértéktől való eltérés esetén a pályázóval kötött támogatási szerződésben foglaltak szerinti szabályok érvényesíthetőek.

A választható esélyegyenlőségi intézkedések köre pályázatonként eltérő lehet, ezek mindig az adott konstrukciótól függenek.

Brig Gen Helmut Habermayer is the deputy Planning Head of the Austrian Armed Forces (AAF), which includes the positions of Chief Information Officer (CIO) and the Cyber Coordinator of the AAF. Ahead of the Cyber Defence & Network Security conference, Brig Gen Habermayer spoke with

Chinese HQ-7 Short-Range Air Defense Missile System

Több ezer ember összehangolt álldogálása kell ahhoz, hogy rekord szülessen. Horundas fővárosában karácsonyfát formázott meg 2945 egybegyűlt.

Zoltán Fehér : The New Faces of an Old Art: Creative Diplomacy in the 21st Century
Charles University, Jinonice, room J2080
Prague, 17 h

For centuries, the often uneasy and war-burdened relations between countries were not only conducted on the formal governmental level - in fact they were mostly shaped through backdoor dealings. The gradual democratization of most countries in the world has brought about an opening of diplomacy towards the wider public. With the help of the digital revolution, many governments have engaged in new, experimental forms of diplomacy in recent years. Drawing on his own experience of rising through the ranks of the Hungarian diplomatic corps, Zoltán Fehér will identify and define the pioneering new forms of transatlantic diplomacy ranging from the representations of national cultures through art events to the creative use of the potential of the mass media for cultural diplomacy to the diplomatic use of the "new media" such as social networks and blogging. In his presentation, Fehér hopes to challenge his audience to think outside the box of conventional diplomacy and identify and pursue alternative and new forms of cultural ties – for a new understanding of international relations in the 21st century.

Zoltán Fehér has just stepped down as Hungary's Chargé d'Affaires in Ankara, Turkey. He served as Hungary’s deputy ambassador in Ankara, Turkey since 2011. He previously served at the Embassy of Hungary in Washington D.C. as Chief Creative Officer and Foreign Policy Analyst (2005-2009), and held various positions in the Ministry of Foreign Affairs since 2002. He holds Master’s degrees in Political Theory and American Studies from Eötvös Loránd University (ELTE) and a Law degree from Pázmány Catholic University. In 2001/2002, he studied International Relations at Bard College (New York State) as a Kellner Scholar. He has taught International Relations and European Studies at ELTE, Pázmány Catholic University and King Sigismund College while his scholarly work has also been published. From 2009 to 2011, he served as President of the Young Diplomats Club in Budapest. His work and achievements have been written on in various publications, including the Diplomatic Pouch, The Washington Times, CBS News, The Georgetowner, Népszabadság, Fraternity Magazine, Forbes Magazine and Ankara Scene.

Afroamerikai tinédzserek kalapácsokkal verték agyon a 32 éves Zemir Begićet vasárnap hajnalban. A fiatalember még gyermekként, 1996-ban települt le Saint Louis Bevo Mill nevű városrészében. Saint Louisban található a világ legnagyobb bosnyák diaszpórája, mintegy hetvenezres. A kilencvenes években, a népirtások elől menekültek el. A Bevo Mill nevű városrészt egyenesen ők futtatták fel, legalábbis ebben a rövid dokumentumfilmben arról beszél egy helybéli bosnyák. A városrész főutcáján bosnyák ügyvédi iroda, biztosítótársaság, kereskedelmi kamara is található.

[...] Bővebben!

Döbbenet járja be Európát, a gázmegvonás döbbenete. V. Putyin az Orosz Föderáció elnöke megunta a bolgároknak – az Európai Unió ihlette - packázását a Déli Áramlat építésének engedélyezésével kapcsolatban, és bejelentette: „ha Európának nem kell az orosz gáz, hát nem erőltetjük”. A Gázprom nem építi meg az orosz gáz szállítására hívatott csövet a Fekete tenger alatt Bulgárián keresztül a Balkánon és Magyarországon át Ausztriába.

Ugyanakkor az orosz államfő azt is bejelentette, hogy Törökország kérésére, a már évek óta üzemelő Kék Áramlat csővezetéken eddig szállított gáz mennyiségét jelentősen megemelik. Ezen kívül a görög határig meghosszabbítják a csövet és az ott létrehozandó gáztározókat alkalmassá teszik a Déli Áramlat kiesése miatt fennmaradó mennyiség befogadására, s igény szerinti tovább szállítására Dél-Európába egy erre megépítendő vezetéken.

Miért tehát a döbbenet? Az európai politikusok annyira beleélték magukat az Oroszország problémáiról általuk kialakított előítéletekbe, hogy fel sem tételezték az oroszok „bátorságát” az érdekeik megvédésére ilyen drámai lépéssel. Pedig, évek óta érlelődött már az elválás. Első jele 2006 évkezdésekor mutatkozott, amikor az ukránok először zárták el az orosz gázszállítás csapját Európa felé.  (lásd az alábbi elemzésem 2006-ból) Azóta a geopolitikai érdekek folyamatosan szőtték a feszültségeket. Az USA érintett érdekkörei mind erősebben sugalták Európának, hogy szüntesse be „függőségét az orosz gáztól”. Nos, megszűnt a függőség – mert Oroszország kilépett belőle. Európának most meg kell ennie, amit megfőzött!        

 

A globálisan integrált világ energetikai problémái

 Európai Tükör 2006/3 (file:///C:/Documents%20and%20Settings/Kem%C3%A9ny%20L%C3%A1szl%C3%B3/Dokumentumok/Downloads/eutukor2006oldmarc%20(3).pdf)

 Minôségi fordulat érlelôdik a világban az energia forrásait és hordozóik

hasznosítását illetôen. Kitüntetett szerepet játszhat e vonatkozásban a

2006-os év. Nem lehet véletlen, hogy szinte napra azonos idôben hozta

nyilvánosságra Bush amerikai és Putyin orosz elnök országaik új energiastratégiáját.

Koncepciójukból kiderül, hogy olyan folyamatok indultak be,

amelyek elôrevetítik az energiahordozók tekintetében a gáz- és olajkor

végét, és egyúttal új verseny kezdetét a globális energiapiacon. Olvasva a

különbözô tudományos közleményeket az energiahordozók várható tartalékairól

és az alternatívákról, egyre erôteljesebben fogan meg az a gondolat,

hogy Oroszországban történelmi elhatározásra jutottak. Minél gyorsabban

fel kell használni a rendelkezésre álló – fôként olaj- és földgáz- – tartalékokat,

mert az új energiahordozók olyan intenzitással lépnek a helyükbe,

hogy néhány évtized múlva már nem is lesz rájuk szükség.

 

Úgy léptünk az új évbe, hogy január elsején, vasárnap, magyar idô szerint 13 óra 54

perckor a Gazprom orosz földgázipari óriás elzárta az Ukrajnát ellátó gázvezetéket,

mert az orosz-ukrán üzleti vitában nem tudtak megegyezni a földgáz áráról. Annak

bizonyításaként azonban, hogy az árvita mögött Oroszországnak a nyugati integrá-

cióba, az Európai Unióba törekvô Ukrajnával szembeni geostratégiai nyomásgyakorlása

húzódik meg, az ukránok érzékelhetôen megcsapolták az európai tranzit-gázvezetékeket.

Mindennek következményeként az Európai Unió országai is megérezték,

hogy az energiaellátás területén milyen gazdasági és politikai természetû

függôségek, veszélyeztetettségek léteznek. Bár az orosz-ukrán „párviadal” három

nap alatt – mintha mi sem történt volna – lerendezôdött, és Európa gázellátása rendben

folytatódott, az érintett országok kormányainak és lakosságának döbbenete

azóta is tart. Brüsszelben az EU energiaellátását koordináló bizottság válságtanácskozásra

jött össze, regionális és országokon belüli válságstábok üléseznek: kiderült,

hogy nincs senki felkészülve az energialánc bármilyen – politikai, gazdasági, technikai,

esetleg kriminalisztikai vagy éppen meteorológiai – okból történô tartós megszakadásának

kivédésére, s fôként biztonságos alternatív helyettesítésére. Többen –

talán politikai elôítéletektôl vezérelve – az oroszoktól való függôségben keresik a

bajok forrását, de a reálisan és távlatokban gondolkodók már rájöttek, hogy a kölcsönös

egymásrautaltság korában tudomásul kell venni az eltérô érdekeket, és azok

érvényesítését a partnerségi bizalom mentén, a mindenki számára elfogadható

elônyös együttmûködésben lehet csak elérni. A történtek – így vagy úgy – energiapolitikájuk

újragondolására késztetik a világ valamennyi országát: a termelôket épp-

úgy, mint a nagy felhasználókat.

George W. Bush az unió helyzetérôl elmondott hagyományos beszédében új energiapolitikát

javasolt az USA-nak. Ennek lényege kettôs: a közel-keleti – és általában

– a kôolajimport csökkentése 2025-re 75 százalékkal; az alternatív üzemanyagok –

különösen az etanol – kifejlesztése és versenyképessé tétele. A közel-keleti

olajfüggéstôl történô megszabadulás szoros összefüggésben áll a mostani iraki

helyzetrôl, az iráni nukleáris törekvésekrôl és a terrorizmus veszélyérôl alkotott

amerikai politikai értékeléssel; az alternatív energiahordozókra vonatkozó új straté-

gia pedig a versenyképesség, az amerikai világelsôség megôrzésével indokolt.

Vlagyimir Putyin ugyancsak január végén fejtette ki nézeteit, többek között az energiapolitikára

vonatkozóan is, a már szintén hagyományosnak mondható évnyitó beszélgetésén,

a nemzetközi és a hazai sajtó mintegy ezer képviselôje elôtt. A különbözô

indíttatású kérdésekre adott válaszaiból három lényegi elem bontható ki. Oroszország

piacgazdaság, és az ennek megfelelô árakat érvényesíti minden világpiacra szánt termé-

ke – így a gáz és az olaj – esetében is. Mindent elkövet annak érdekében, hogy

megôrizve a szállítások biztonsága és pontossága iránti bizalmat, diverzifikálja jelenlé-

tét ezekkel a termékekkel a világpiacon. Az energiaellátást illetôen – a hagyományos

energiahordozók (szén, gáz, olaj stb.) és az új „alternatív” források terén is – minden

szempontból a világpiacon meghatározó központi helyet foglaljon el.

Az amerikai elnök – miként washingtoni megfigyelôk fogalmaznak – „energiaforradalmat”

kínál az eddig az amerikai illetôségû multinacionális vállalatok által vezé-

relt globális energiahasznosításban. Ebbe beletartozik, hogy csökkentik a régió olajimportját,

a tervek szerint 2025-ig 5 százalékra. 2005-ben az USA volt a világ legnagyobb

olajvásárlója, kétszer annyit importált, mint a második helyezett Japán. Az

importcsökkentés mögött az az elképzelés is meghúzódik, hogy sokkal kevesebb

nyersolajat és olajszármazékot használjanak a közlekedésben és a háztartásokban.

Jelenleg a világ olajtermelésének az egytizedét az amerikai utakon robogó gépkocsikban

„égetik” el. De a világ közlekedése használja el a kitermelt olaj 70 százalé-

kát, és a közlekedés energiaszükségletének 92 százalékát az olaj biztosítja. Ha nem

következik be valóban forradalmi fordulat az energiaforrások és a felhasználás

tekintetében, akkor egyes számítások szerint, a jelenlegi technológiát figyelembe

véve, nem lehet majd annyit termelni, amennyire szüksége lenne a világnak. Amerika

eddig is számos alternatív energiahordozót, üzemanyagot, ipariolaj-helyettesítôt

(vízenergia, bioenergia származékok, szél, nap, atomenergia stb.) próbált ki és használ

is elég jelentôs hatékonysággal. Most Bush elnök azzal, hogy bejelentette:

Amerika „túllép az olajalapú gazdaságon”, a helyzet komolyságát támasztotta alá.

Vélhetôen fontos technológiai áttörés elôtt áll a világ, ennek mibenlétét azonban még

nem ismerhettük meg. Bár a Nobel-díjas Oláh György a Népszabadságnak adott

interjújában (2006. január 18.) éppen azt a könyvét ismertette, amelyben a metanol

alapú gazdaságról értekezik. A professzor azt állítja, hogy „a szénhidrogének végül

kifogynak, de az áruk még azt megelôzôen elviselhetetlenül magasra emelkedik

majd. Rövid és hosszú távon egyaránt a metilalkohol lehet a megoldás”. A tudomány

számára még az a kérdés vár megoldásra, hogy miként lehet a metilalkoholt (metanolt)

energiatárolásra felhasználni. A metanol alapú gazdaságról, két éve egyik budapesti

elôadásában, más összefüggésben is beszélt Oláh György. Akkor, arra a kérdésre,

hogy az USA miért nem írja alá a kiotói klímajegyzôkönyvet, azt a választ adta,

56 EURÓPAI TÜKÖR 2006/3 • MÁRCIUShogy azért, mert rövidesen nem lesz probléma a levegôbe kerülô szén-dioxiddal.

Most az interjúban is megerôsítette, hogy „hosszabb távon az sem kizárt, hogy a

légkörbôl vonjunk ki nagy mennyiségû szén-dioxidot, … a metilalkohol-gyártás a

megoldás – egész egyszerûen ez a legjobb módja a széndioxid-tárolásnak”. A megoldásra

tehát várni kell, de egyes reménykedôk már megelôlegezik, hogy Bush elnök

az üzemanyag-függôség távlati bejelentésével együtt „virtuálisan” a kiotói

klímajegyzôkönyvet is aláírta.

Putyin elnök ezt a jegyzôkönyvet már jóval korábban valóságosan is aláírta, és láthatóan

a globálisan integrált világ energiaproblémáit és ezekkel kapcsolatban

Oroszország szerepét és lehetôségeit másként fogja fel, mint amerikai kollegája.

Nemcsak a nemzetközi sajtóbeszélgetésen elhangzott látványos bejelentései, hanem

már az ukránokkal folytatott polémiában vállalt nyilvános szereplései is arra utalnak,

hogy az orosz vezetésnek kész tervek állnak a rendelkezésére. Az utóbbi hetek eseményei

pedig arról gyôznek meg, hogy Moszkva olyan energetikai stratégiát készül

megvalósítani, amely rendszerszerû hatással lesz a világ geopolitikai viszonyaira is.

Expanzió indult meg mind az olaj és a földgáz; mind a nukleáris, vízi és egyéb erômûi

villamos energia termelése, hazai hasznosítása, szállítása és exportja területén.

Olvasva a különbözô tudományos közleményeket az energiahordozók várható

tartalékairól és az alternatívákról, egyre erôteljesebben fogan meg az a gondolat,

hogy Oroszországban történelmi elhatározásra jutottak. Minél gyorsabban fel kell

használni a rendelkezésre álló – fôként olaj- és földgáz- – tartalékokat, mert az új

energiahordozók olyan intenzitással lépnek a helyükbe, hogy néhány évtized múlva

már nem is lesz rájuk szükség. Belátható idôben még magas áron, jó feltételekkel

lehet nagy mennyiségben értékesíteni a gázt és a kôolajat. Belföldön ennek következtében

gazdasági és szociális felzárkózás érhetô el a legfejlettebb világ szintjére,

külföld felé pedig a szállítási útvonalak és feltételek átrendezésével a geopolitikai

környezet változtatható az ország javára.

Az orosz „energiaforradalomnak” a másik oldalát pedig jól szemlélteti a Föderáció

2006–2015 közötti ûrkutatási programja beharangozójának a címe: „A világûr – a

mi kôolajunk”. Tartalmilag ez arra utal, hogy a továbbiakban elsôsorban gazdasági

célokat követnek az ûrkutatásban: amely az energiaforrásokat tekintve a geológiai

feltárások elôsegítését; az ûrhajók (és más jellegû rakéták!) számára kikísérletezett

üzemanyagok polgári hasznosítását; és a Holdon talált hélium-3 izotóp folyamatos

kitermelésére bázis és szállító kapacitás kiépítését jelenti.

A teljesség igénye nélkül tekintsünk át az erre a stratégiaváltásra utaló néhány –

különösen a geopolitikát érintô – eseményt. Oroszországban a ’90-es évek elején

közel 40 ezer „billegô fejû” olajkút rozsdásodott munka nélkül. 2005-ben azonban

már 478 millió tonna kôolajat hoztak felszínre, és ez a mennyiség folyamatosan

emelkedik is, mintegy 500 millióra a következô években. Jelenleg nincs elég piac

ennek a mennyiségnek a gazdaságos értékesítésére. A Transznyefty vezetôje,

Szemjon Vajnstok arról tájékoztatta a sajtót, hogy az orosz kôolajat szinte teljes egé-

szében nyugatra adják el, de ma már új piacokat keresnek, mert szükség van a szállítási

útvonalak diverzifikálására.

A GLOBÁLISAN INTEGRÁLT VILÁG ENERGETIKAI PROBLÉMÁI 57Az orosz államfô, ezzel is kapcsolatos, jelentôs külföldi körutakon vett részt 2005

utolsó heteiben. Elôször Törökországban Erdogan miniszterelnökkel és Berlusconi

olasz miniszterelnökkel közösen hozták mûködésbe a „Kék folyam” elnevezésû új

gázcsôvezetéket a Fekete-tenger kikötôvárosában, Samsunban. Az 1987 óta

Törökországba szállított 130 milliárd köbméter földgáz az eddigi csövön Ukrajnán,

Moldávián, Románián és Bulgárián keresztül jutott a címzetthez. Az új, 2000 méterrel

a tenger alatt futó vezeték jelentôsen megrövidíti az utat és olcsóbbá teszi a szállítást,

hiszen nem kell tranzitdíjat fizetni. A vezeték teljes hossza 1213 kilométer, és

az olaszokkal kötött megállapodások alapján rövidesen leágazik a Dél-Balkánra és

Olaszország felé, majd késôbb más dél-európai országokba és Izrael felé is. A tervezett

teljesítményét 2010-ben éri el, amikor évi 16 milliárd köbmétert szállít majd,

és teljesíti 25 év alatt a törökökkel kötött szerzôdés szerinti 365 milliárd köbméter

földgáz leszállítását. Meg kell jegyezni, hogy a közelmúltban nyitották meg hivatalosan

a Baku–Ceyhan kôolajvezeték grúziai szakaszát, amelyen szintén közvetlenül

Törökországba történne az azeri olaj szállítása, de ebben az esetben Oroszországot

megkerülve. Az oroszok azonban ma már nagy nyugalommal szemlélik ezeket az

eseményeket, mert tudják, hogy az azeri, a kazahsztáni és a türkmén olaj- és gázkitermelés

is gyorsan növekszik, és az orosz infrastruktúra már nem tudja a

megnövekedett mennyiséget kiszolgálni. Az orosz kormányt ezzel összefüggésben

más izgatja: szeretnék elkerülni, hogy a grúziai csôvezetékük védelmére az Egyesült

Államok katonai támaszpontot létesítsen.

Azért is fontos az orosz-török tengeralatti vezetéknek az üzembe helyezése, mert

– miként Hrisztyenko ipari és energetikai miniszter a vezeték átadási ünnepségén

bejelentette – ugyanezzel a különleges technológiával kívánják megvalósítani a Balti-

és az Északi-tenger alatt annak az Észak-Európa gázvezetéknek az építését, amelyik

az orosz partot a némettel köti össze közvetlenül, ugyancsak kikerülve a korábbi

tranzitországokat, Ukrajnát, Lengyelországot, illetve a balti államokat. Az elsô csö-

veket azóta lefektették, bizonyítván, hogy az új német kormány is felvállalta ezt a

geostratégiai átrendezést. Nekik is érdekükben áll a német partról tovább vinni a

vezetékeket Franciaországba, Spanyolországba, Angliába és másfelé.

Putyin elnök ennek a sikernek a tudatával utazott Dél-Koreába, ahol Puszanban

részt vett az APEC-országok 13. csúcsértekezletén. Ezt követôen tárgyalt Szöulban,

majd Tokióban, és közben találkozott a kínai vezetôkkel is. Mindez arról szólt, hogy

a délkelet-ázsiai országok egyre nagyobb érdeklôdést mutatnak az orosz olaj és gáz

importja iránt. Jelenleg a szállítások vasúton történnek, de már döntés született

arról, hogy a Gazprom gázvezetékeket épít ebben a régióban. Ezeknek a vezetékeknek

a feladata lesz évi 20–30 milliárd köbméter szibériai gáz eljuttatása Kínába; a

többi délkelet-ázsiai térséget és az észak-amerikait pedig fôként a Szahalin-2 projekt

keretében, a koviktyinszki feltárásokból látnák el. A japán miniszterelnökkel folytatott

tárgyalások egyik témája a közös érdekeltségben készülô tervek szerinti

csôvezeték-rendszer kiépítése volt, amely Kelet-Szibériából a Csendes-óceán partjá-

ig vinné a gázt, majd onnan tovább minden irányban a tengerek és az óceán alatti

vezetékeken, valamint vasúton Kína, Japán, Dél-Korea és Észak-Amerika felé.

58 EURÓPAI TÜKÖR 2006/3 • MÁRCIUSAz utóbbi hetekben már napvilágot látott az a terv is, amely még egy stratégiai

útvonalat nyitna meg: gáz- és olajvezeték építésérôl kezdôdtek tárgyalások Iránon,

Pakisztánon keresztül Indiába.

Ez az új orosz stratégia jelentôsen megnövelné és diverzifikálná a piacokat; csökkentené

a tranzit-függôségeket és megváltoztatná az eddigi szállítási útvonalakat, s

ezzel együtt a politikai és gazdasági kapcsolatok mélyülésén keresztül a geopolitikai

viszonyokat. Az Oroszország körüli államoknak újra kell gondolniuk hozzáállásukat

ehhez a megváltozott stratégiához. Az oroszok csak világpiaci áron hajlandók szállí-

tani; kizárva az eddigi bartert a tranzitért cserébe. Ha pedig ezt nem fogadják el az

eddigi tranzitországokban – pl. Ukrajnában –, és „kisajátítják” az Európának szánt

kôolajat, gázt, akkor a továbbiakban nem rajtuk keresztül látják el Európát. Putyin

a moszkvai televízió nyilvánosságát felhasználva magyarázta el a világnak, hogy a

tenger alatt szállított gáz ára Nyugat-Európa számára jóval olcsóbb lesz, hiszen nem

terhelik tranzitdíjak; az ukránok pedig az általuk felvállalt európai piacgazdasági normák

szerint gazdálkodhatnak a továbbiakban. Miután ezek a stratégiai jellegû változások

jelentôsen átrendezhetik a gazdasági fejlôdés geopolitikai hátterét, prognosztizálható

a folyamatos nemzetközi konzultációk sorozata, és a piacok átalakulása, az

árak jelentôs mozgása.

Az orosz stratégia másik lényegi fejezete – az amerikai bejelentésekhez hasonló-

an – az alternatív energiaforrások megtalálása és használatba vétele. Oroszországban

jelenleg is meghatározó a vízenergia, a vízi erômûvek és az atomenergia teljesítménye,

különösen a villamosenergia-termelésben. Kevésbé használatosak más

jellegû – pl. bio- és szél-, vagy napenergia – források. Az utóbbi idôben nyilvánossá-

got kapott programokban nem is lehetett találkozni ezek fokozottabb felhasználásá-

ra vonatkozó elképzelésekkel. Sokkal nagyobb visszhangja volt annak a tervnek,

amelynek a komolyságát és megalapozottságát jelzi, hogy maga Putyin elnök jelentette

be: Oroszország azt tervezi, hogy a Holdon üzemet épít a hélium energiaforrásként

hasznosítható izotópjának kitermelésére. Azt is hozzátette, hogy ez egy

olyan energiaforrás, amellyel az egész világ rohamosan növekvô energiaszükségleteit

hosszú távra biztonságosan ki tudják elégíteni.

Mirôl is van szó? Nyikolaj Szevasztyijánovnak, az Energija ûrkonszern elnökének

magyarázata szerint, a hélium-3 a közönséges hélium radioaktív izotópja, amelyet

magfúziónál lehet hasznosítani. Ideális nukleáris üzemanyagnak tekinthetô, mivel

úgy szabadít fel rendkívüli energiát a fúziós reaktorban, hogy az égése során szinte

nem keletkezik radioaktív hulladék. Egyes számítások szerint húsz tonna hélium-3

fedezhetné az USA egyévi energiaszükségletét.

Azt nem lehet még teljes biztonsággal prognosztizálni, hogy milyen mértékben

valósulnak meg az USA, illetve Oroszország tervei az „energiaforradalom” véghezvitelére.

Az energia és az energiapiac gyökeres átrendezôdésének folyamata azonban

mindenki számára érzékelhetôen elkezdôdött. A kérdés az, hogy partnerség vagy

kíméletlen konkurenciaharc érvényesül majd ebben a folyamatban? Hogyan érinti

mindez azokat az országokat és régiókat, amelyek fôként fogyasztókként vannak és

lesznek is jelen ebben az átrendezôdésben. Európa már megérezte a „szelét”, és

késve, nem igazán kompetensen, „hideglelôsen” reagált. Még nem késô, hogy az EU

felismerje: az energiaellátásnak legalább olyan fontosságot kell tulajdonítani, mint a

terrorizmus elleni harcnak. Magyarország – miután az egyik legnagyobb mértékben

energiafüggô ország – különösen érdekelt, és kezdeményezi is, hogy az EU mielôbb

kiépítse a feltételeket a tagországok együttmûködô és szolidáris energiapolitikája

számára. Emellett és ennek keretében saját stratégiával kell rendelkeznie, amely szá-

mol az ország történelmileg kialakult sajátosságaival. Semmiképpen nem az

energiafüggôségnek a jelenlegi viszonyok között értelmezhetetlen politikai szemben-

állásként történô kezelése a stratégia alapja, hanem az együttmûködés, a kölcsönös

egymásrautaltság szükségének a felismerése. Ilyen irányú kezdeményezés valósul

meg az orosz Gazprom, a német E.ON és a magyar MOL rendszerszerû együttmû-

ködésében a gáz- és kôolajmezôk kiaknázásáról, szállításáról, a kereskedésrôl, a

tulajdonlásról stb. történô megállapodásában.

Az energetikai kérdések nemzetközi összefüggéseinek megtárgyalásával kíván

foglalkozni a G-8 soros összejövetele Szentpéterváron és az APEC következô, 2006-

os csúcsértekezlete Moszkvában. A vendéglátó orosz kormányzat nagy volumenû

célokat készül e tanácskozások elé tárni. A jövô útja jórészt attól függ, miként fogadják

a többiek – elsôsorban az USA és az EU tagországai – az orosz stratégiai kezdeményezéseket

és ajánlatokat. A tét a globálisan egymásra utalt világ további egyenjogú

együttmûködô integrációja, vagy egy olyan új világrend, amelyik visszahozza a

feszültségeket, a kiszámíthatatlan következményû szembenállásokat. Biztonsághoz,

békéhez, avagy háborúságra vezet-e az energiaforradalom?

 

 

Chinese HQ-7B Short-Range Air Defense Missile System

This article  originally appeared  in the Global Policy Journal.

 

Nayef Al-Rodhan argues for a globally inclusive educational program that promotes cultural security and understanding.

There are all kinds of moral truths that see the world from different perspectives, and none of them have to necessarily be more right than the others. This underscores the significance of education: alongside family structure and cultural context, education has the capacity to influence every aspect of how we think about the world. It is crucial in our context of unprecedented globalization to put this powerful tool to use in the interest of tolerance and cultural understanding in ways that foster harmonious co-existence, and cultural synergies. When the fundamental importance of education becomes fully appreciated, it can be revitalized and adapted to encourage open-mindedness, inclusion and cooperation.

Educational Hurdles to Overcome

It is worth pausing to consider the reasons for a lingering lack of emphasis on education. Its general importance has not, of course, been lost on intellectuals through the ages:  Plato made  a (rather infamous) strict educational regime fundamental to his Republic. Bentham and  Mill , despite their differences, both recognized education as the most direct route to realizing the utilitarian goal of maximizing happiness for the greatest number of people.  John Dewey  argued at length that education is crucial to democracy. The notion of a global education that considers globalization, its impacts, its promises and its challenges as its main subject matter—remains seriously underdeveloped; there are two principle issues that should first be confronted. The first is a debilitating form of parochialism in which parties fails to see the value in learning the ways of the “other”. The second issue is a naïve conception of personhood, which fails to appreciate the all-encompassing influence of environment, including education, in the development of a human being.

From a purely theoretical point of view, a position that embodies these two issues is untenable.  As philosophers have remarked  for some time, the lack of external influence simply leaves a void needing to be filled by some sort of pure internal causation, perhaps of the sort Aristotle had in mind when he claimed that a stone that moves is moved by a stick, and in turn the stick is moved by a man. But what moves the man? This is a question often-posed by contemporary thinkers and materialists in particular.

Theories of psychology, and neurochemistry as well as theories of mind and emotions have been especially interested in answering this question. My account of a predisposed  tabula rasa   — a “mind” equipped with a minimal suite of survival instincts demanded by natural selection and otherwise open and liable to be determined by circumstances — harmonizes with contemporary neuroscientific research, and suggests that what motivates a human being is greatly dependent upon his or her experience and exposure. Neuroscience also informs us that  our knowledge  is mediated by neurochemistry and that it is not fixed or objective, but alterable and incomplete, shaped by both our interpretations and our environment. Thus, education plays a central role both in determining our social dispositions as well as in global affairs: it teaches us to uncover the many biases in our respective forms of knowledge, appreciate our own limitations and respect the ‘truths’ of others.

The Content of Education for a Globalized World

The premise that we learn the most about ourselves by learning about others might sound like a platitude but the significance of the idea continues to be underappreciated and the concept remains under-applied. When students first encounters different mythologies not only do they come to understand others more thoroughly, but they also becomes capable of assessing the role that mythology—as well as dogma—has played in their own culture. Such multicultural study simultaneously creates the premises for more tolerant and self-critical attitude, while instilling a greater understanding of the ways that cultures have evolved. However, this outcome does not occur often enough because in order to assimilate mythology in this way, students should also be cautioned against the false but pervasive view of essentialism. A diverse cultural education must also emphasize intra-cultural variety, and the malleability of individual human beings when their cultural and social contexts shift. Such learning is enriching on another level as well: it teaches us that our histories are intertwined,. Furthermore, it shows that our ‘civilizations’ are not as separate as popular discourse would have us believe but rather that they developed through  constant mutual borrowings . Most importantly, transcultural education reveals that human history is a cumulative effort, where no culture can claim monopoly over another but instead is indebted to others for their contributions. We need to move towards an educational paradigm that promotes an ‘ ocean model of civilisation ’: a metaphor for human civilization conceived as a whole, like an ocean into which different rivers flow and add depth.

Perhaps most significantly of all, education must be updated to be more objective and to present information in a fair and balanced manner. As is well-known, education has too often been the venue for indoctrination in which half-truths or outright falsehoods are perpetuated. Familiar cases include the inferiority of the “other” manifested in the language used to characterize intercultural relations. More insidiously, and ubiquitously, facts relating to violent conflict have long been distorted or blatantly suppressed. For example, the Gulf of Tonkin incident involved deliberate deception regarding the presence of North Vietnamese boats and false claims that the NVM later initiated hostilities. While it is now a well-documented case, at the time the situation was less clear. The dissemination of this type of disinformation is widespread and badly skews our understanding of history.

Beyond such deception and mischaracterization with regard to specific episodes in history and international relations, education in its current form is woefully inadequate concerning certain types of information crucial to global coexistence. The general notion that many wars are just, and perhaps that there is even a kind of nobility to many wars, is not sufficiently confronted. Were it more widely taught that the wars of the last 100 years have killed far  more civilians  than combatants—roughly three innocent bystanders for every two soldiers — justifications for war would be far fewer. Furthermore, the statistics of modern warfare show a  far worse ratio  of civilian to combatant deaths, in spite of all the advances in battlefield technology and bluster about “targeted drone strikes”. This is, of course, only one very specific example, but it demonstrates that education is the best means for altering people’s perspectives and in so doing challenge the many unjust features of the status quo.

More generally, education holds the key to greater empowerment of women and marginalized populations, and will be the principle weapon in the fight against global concerns such as poverty, injustice and inequality. Providing individuals with the requisite understanding of their place in our contemporary, globalized world and giving them the autonomy to have greater control over their own lives should figure high on our list of enshrined social and political rights.
Education has the capacity to both foster tolerance and a cooperative mentality essential to the future of humanity, as well as to build psychological barriers between peoples and reinforce divisive dogmas,. It is for this reason that it is of the utmost importance that education programs get the attention they deserve. As the rate of globalization accelerates, the de-emphasis of nationalist agendas and parochialism alongside the emphasis of mutual understanding and appreciation of cultural diversity will be crucial.

Sustainable security for humanity can only be achieved if education is made a priority by states and their societal institutions. These institutions include educational bodies, the media, the entertainment industry and political discourse. These electioneering sound bites are meant to unite and excite the electorate, and are thought of as temporary, but in fact they leave significant, lasting, and harmful negative attitudes in the minds of the electorate on various domestic and global issues.

The way forward

An ideal  educational program  that protects the national identity and heritage of states while being globally inclusive and promoting cultural security and understanding should include the following eight features:

- Empowerment and development of inclusive national narratives
- Global knowledge of cultures and histories
- Cultural respect and understanding
- Communication, exchange and exposure
- Global citizenry through responsible media and political statements
- Global values and equality
- Avoidance of dehumanization of the other and abuse of knowledge
- Other moral truths and views.

Educational practice must be updated to track and promote current and emerging challenges. It is the single most powerful tool for pushing back against an always-looming state of nature, and for promoting a more just, secure, equitable, prosperous and sustainable global order.

 

 

>> Back to GCSP Staff Publications

Entre sites traditionnels et plateformes de transbordement, un nouveau réseau d'interfaces émerge. Leur but : connecter l'intérieur des terres à la mer.

Read more ...

This article first appeared in the Global Armoured Vehicles Market Report 2015. Download the full report here . Vehicle armour is, of course, a complex s

Simulation is becoming an increasingly important tool for military flight trainers, particularly as forces seek to continually cut costs and increase efficiencies. “[Simulation] is really important to us and we’re looking at increasing that in every way

This article first appeared in the Global Armoured Vehicles Market Report 2015. Download the full report here . Vehicle armour is, of course, a complex s

German Wisent 1 Armored Recovery Vehicle / Armored Engineer Vehicle

German Wisent 2 Armored Engineer Vehicle / Armored Recovery Vehicle

David Livingstone, az egyik leghíresebb brit felfedező utolsó éveiben papírra vetett naplórészlete egészen eddig olvashatatlan volt - pedig talán ezek a sorok foglalták magukban életének néhány legizgalmasabb mozzanatát.