Bár ezt akkor még nem lehetett előre látni, de 1776-ban egy új fejezet kezdődött a fehér ember, vagyis a görög-római-keresztény civilizáció történetében. Ezt a civilizációt mindaddig európainak nevezték, képviselői azonban ebben az évben a kontinensen kívül alapítottak új államot. Nem holmi gyarmatról, kolóniáról, hanem az európai országoktól független, önálló államról volt szó, melyet az európaiak is alapvetően maguk közül valónak ismertek el, bár sokáig csak afféle jelentéktelen, periférikus országnak tekintették, mint a Balkán államait. Az európai nagyhatalmak sem fontosságot nem tulajdonítottak az új országnak, sem figyelmet nem fordítottak rá.
Pedig az óvilágban alighanem jobban tették volna, ha odafigyelnek kicsit, mi történik az óceán túlsó partján. Európához képest az Államok kezdetben valóban elég provinciális jellegű volt. Lakosságának nagy részét önálló kiskereskedők, kézművesek és farmerek tették ki, eltekintve a főleg gyapottermelésből élő déli államoktól, ahol kialakult egy ültetvényes arisztokrácia. Ez volt a klasszikus aranykor, a szabadságon és egyenlőségen alapuló társadalom Cooper és Kenneth Roberts regényekből ismert kora, ami fél évszázaddal később már el is tűnt, és csak a vadnyugaton élt tovább még egy ideig. Az iparosodás igazából csak a XIX. század húszas éveiben indult el, főleg a keleti part nagyvárosaiban, majd az északi államokban. A bőséges nyersanyagkészletek, az Európából egyre nagyobb tömegben bevándorló olcsó munkaerő, a vasúthálózat, a gyárak gépesítése és tömegtermelésre való átállítása olyan gyorsuló tempójú gazdasági növekedést eredményezett, melyre sem korábban, sem későbben nem volt példa a történelemben. Voltak évek, amikor a gazdasági növekedés megközelítette a 70%-ot.
„Egy olyan helyen éreztem magam, ahol nincsenek rasszok és nemzetiségek, ahol attól függetlenül segítenek rajtad, hogy milyen nyelven beszélsz, milyen a bőröd színe vagy a szemed formája. A tengeren mindnyájan karnyújtásnyira vagyunk Istentől.” – így tűnődött Sztanyiszlav Berezkin, a Russian Ocean Way nevű vitorlás kapitánya, amely Kronstadtból indult világkörüli útra, de 2023 márciusában a Csendes-óceánon végzetesen megrongálódott egy viharban. Egy panamai zászló alatti teherhajó, a Sounion sietett a három hajótörött segítségére a vészjelzés fogadása után és vette őket a fedélzetre, a pórul járt felfújható, háromgerincű vízi alkalmatosságot pedig Chilébe vontatta. (A részletekre inkább senki ne kérdezzen rá, mivel mi is csak laikusok vagyunk ezen a téren.)
A nyugati/nyugatos politikai közbeszédben olyan nekibuzdulással felemlegetett téma, mint az árnyékban bujkáló és alattomosan (fel)támadó fasizmus, nincs még egy. Ha ezt a jelenséget mi is ugyanúgy hajlandóak vagyunk belelátni bárkibe és bármibe, ahogy a veszélyeire figyelmeztetők általában teszik, akkor elmondhatjuk, hogy kulturális értelemben is számtalan esetben és formában bemutatott témáról van szó.
Ami azonban a szigorúan politológiai értelemben vett, (reálisan) létező olasz fasizmust, még korlátozottabb értelemben annak felemelkedését és hatalomra kerülését illeti, az azt feldolgozó történelmi filmet vagy sorozatot a magunk részéről igazság szerint nem tudunk megnevezni, legalábbis annak szülőhazáján kívül biztosan nem.
Ha találomra megkérdeznénk embereket az utcán a leghíresebb terroristákról, aligha akadna a felsoroltak között orosz nemzetiségű személy. Pedig az 20. század fordulóján Oroszországban a cári kormányzatnak igen meggyűlt a baja a terrorizmussal, aminek állami vezetők (köztük miniszterelnökök és cárok) is áldozatául estek. Ennek emlékezete Oroszországon kívül már nemigen van, de orosz közegben továbbra is ismert ez az időszak. Az egyik terroristával foglalkozunk a KatPol Kávéház 121. adásában, akinek életét a Fakó lovon ülő halál c. orosz film is feldolgozza.
A NER bizonyos kurzusfilmjeit, mint a podcastunk profiljába illeszthető kortárs termékeket, már górcső alá vettük – ezeket az adásokat linkeltük a poszt végén -, de hasonló sorozatokkal még egyáltalán nem foglalkoztunk, úgy általában a magyar TV-sorozatok közül is csak eggyel, de az sem kifejezetten jelenkori alkotás. A TV2 tavaly megjelent S.E.R.E.G. c. minisorozatát már csak ezért sem hagyhatjuk említés nélkül, és természetesen azért sem, mert a magyar állam bármelyik fegyveres ereje számára aktuális imázsfilm vagy -sorozat emberemlékezet óta biztosan nem készült.
Puskin egy helyen szerénytelenül a "jekatyerinai sasok dicsőséges seregeként" aposztrofálta azokat a tehetséges állami tisztviselőket és katonai parancsnokokat, akiket a "Nagy" jelzővel illetett híres cárnő szintúgy tehetséges (vagy egyszerűen csak szerencsés) kézzel választott ki magas pozícióikba, ezzel (is) megalapozva az orosz biodalomépítés egyik legjelentősebb korszakát. Közülük Fjodor Usakov tengernagyot a krónikások inkább mellőzték a többiekhez képest, elvégre "csak" kisnemes volt egy alapvetően ugye szárazföldi hatalom szolgálatában, egy épphogy csak létrehozott és mellékes orosz flottánál, olyan háborúkban, melyek nem kifejezetten a tengereken dőltek el. De ilyen körülmények is kétséget kizáróan bizonyította zsenialitását a tengeri hadviselés terén.
Legutóbbi adásunkban az amerikai polgárháborús tematikájú westernfilm alműfaját tárgyaltuk ki, amely elég nyilvánvalóan mutatja meg azt, hogy a közönség kíváncsiságát egyaránt csigázzák fel az egzotikus tájak, gyéren lakott hatalmas térségek és a tovaszállt korok, amikor még fiatal volt a nemzet és könnyebben akadtak lelkesítő nagy közös célok. A múlt szelektív megszépítése, romantizálása persze minden társadalomban jelen van, és bizony furcsa lenne, ha ez pont a filmművészetben nem érvényesülne. Diktatúrákban ez bizonyára fokozottan érvényes, pláne ha egyenesen a rendszer születésének és megszilárdulásának „hőskora” kerül vászonra.
A Szovjetunió esetében ehhez hozzávehetjük, hogy a konszolidáció és viszonylagos enyhülés periódusában felértékelődött a könnyed tömegszórakoztatás, és korlátozottan persze, de azért új lehetőségek nyíltak a nyugati kulturális trendek követésére, összhangban a közönség erre vonatkozó jelentős igényeivel. Így futhatott fel – bár kultúrtörténeti léptékben azért nem olyan hosszú időre - a műfaj, amit a Vasfüggöny túloldalán Eastern/Ostern névvel illettek, azaz vadregényes távoli vidékeken játszódó és az amerikai westernek főbb mintáit átvevő szocialista kalandfilm.
A Vadnyugat névvel fémjelzett időszak alatt leginkább az 1849-es kaliforniai aranyláz és a 20. század közötti időszakot szokták érteni. Ekkor az Egyesült Államok telepesei meghódították a gyéren lakott belső részeit a kontinensnek, míg végül a modernizáció véget vetett ennek a pionír hőskorszaknak. A KatPol Kávéház 117. adását két ilyen tematikájú filmnek szenteltük: az 1959-es Lovaskatonák-nak és az 1969-es A legyőzhetetlen-nek.