Jelentősen csökken a jövőbeni körzeti (povit) vezetés hatásköre a jelenlegi járási vezetés befolyási köréhez képest – tette közzé a Novini Zakarpattya hírportál május 22-én.
Az új közigazgatási berendezkedés értelmében a feladatok elvégzésének oroszlánrésze az elsődleges, azaz a közösségi-községi szintű önkormányzatokra esik majd. A körzeti (povit) helyhatóságok csak azokkal az ügyekkel foglalkoznak a jövőben, melyeket lehetetlen a községi-közösségi szinten megoldani, a többi közt például az egészségügyi szolgáltatással (kórházi kezelés). Ugyancsak a körzeti központokban dolgoznak majd az állami végrehajtó bizottság képviselői, vagyis olyan állami tisztségviselők, akiknek az lesz a feladatuk, hogy felügyeljék a helyi önkormányzatok jogszerű működését, továbbá ezek a hivatalnokok megakadályozhatják a helyi tanácsok döntését, ha szabálysértést vagy jogtalan tevékenységet észlelnek. Ilyen esetekben bírósághoz is fordulhatnak.
A körzeteket (vagyis a közösségi-községi önkormányzatokból álló egységeket) két lényeges tényező figyelembevételével alakítják ki: képes-e a közigazgatási egység minőségi egészségügyi ellátást biztosítani a lakosságnak, valamint képes-e hatékonyan ellenőrizni a helyi hatóságokat.
Ihor Koliusko szakértői javaslata alapján Ukrajna területén a 490 járás helyett 129 körzetet létesítenének, valamint a 11,5 ezer helyi önkormányzat helyett 1,5 ezer községi helyhatóságot.
Kijev javaslata szerint Kárpátalján öt körzetet alakítanának ki, melyeknek Ungvár, Munkács, Huszt, Beregszász és Rahó lennének a székhelyei.
Kárpátalja.ma
Mintegy kétezren tiltakoztak Petrozsényben, amiért a Vajdahunyadi Energetikai Komplexum a csőd szélére került. A bányászok érdekképviselete megfelelő anyagi támogatást követel, hogy elkerüljék az energetikai komplexum bezárását. A vállalatnak 6500 alkalmazottja van, közülük 5000-en bányászok. Az energetikai komplexumot három éve hozták létre, azóta közel 1 milliárd lejes tartozást halmozott fel. Emellett akár fél milliárd lejes bírságot is kaphat, amiért nem fizette ki a környezetszennyezési díjat. A vállalathoz két hőerőmű és négy zsíl-völgyi szénbánya tartozik. Az európai törvénykezés tiltja, hogy a kormány kölcsönt adjon az energetikai komplexumnak.
On 22 May 2015 the Committee of Permanent Representatives of the Council (Coreper) endorsed the terms of an agreement between the Latvian presidency and European Parliament representatives on the reform of the Travel Package Directive. The Competitiveness Council will be invited to confirm the political agreement at its meeting on 28 May.
Voici une version corrigée de ce post mis en ligne un peu plus tôt ce matin.
Parmi les efforts annoncés par le ministre de la Défense en février et confirmés dans le cadre de la révision de la LPM figure la "livraison d’un quatrième bâtiment de type B2M (Bâtiment multimission), destiné à renforcer notre capacité à faire respecter notre souveraineté dans le sud-est de l’océan Indien et qui sera basé à La Réunion" (lire ici le dossier thématique).
Ce navire, comme l'expliquaient à tort mes camarades du marin, "sera en fait mutualisé avec les Terres australes et antarctiques françaises (Taaf) et l’Institut polaire Paul-Émile Victor. Il remplacera à la fois le patrouilleur austral Albatros et le navire polaire L’Astrolabe, qui ravitaille la base Dumont d’Urville en Antarctique." Du coup, toujours selon mes camarades, le navire ne devait plus s’appeller plus B2M mais B3M (bâtiment multimission mutualisé).
En réalité, le 4e B2M annoncé dans le LMP revue remplacera le BATRAL La Grandière à la Réunion; il devrait être livré à l'été 2017. Les B2M sont actuellement en construction chez Piriou à Concarneau (lire ici mon dernier post sur ce sujet). Les trois premiers sont destinés à être déployés aux Antilles, en Nouvelle Calédonie et en Polynésie.
Le fameux B3M (bâtiment multimissions mutualisé), auquel mes camarades faisait référence tout en confondant avec le 4e B2M, est destiné à remplacer le patrouilleur Albatros (à noter que L’Albatros a quitté le port de la pointe des Galets le mardi 19 mai pour rejoindre Brest où il sera désarmé. L’Albatros était basé à La Réunion depuis trente ans. Son désarmement avait été annoncé en fin d’année dernière par le ministère de la Défense; lire ici) et L'Astrolabe. Il assurera des missions de logistique et de défense de la souveraineté. Son acquisition devrait être réalisé en interministériel (ce que confirme la Marine) et ce sera bien la Marine nationale qui le prendra en charge.