1. Az EU üdvözli az ideiglenes közép-afrikai hatóságok által az elmúlt hónapokban elvégzett munkát, amellyel politikai téren jelentősen javították a helyzetet, és különösen üdvözli a nemzeti megbékélés felé vezető út fontos állomásának minősülő bangui fórumot. Ezeket az erőfeszítéseket inkluzív és felelős szemlélettel folytatni kell az átmenet teljes lezárásáig. A nemzetközi közösség készen áll a segítségnyújtásra ahhoz, hogy a Közép-afrikai Köztársaság kilábaljon a válságból. Ezzel összefüggésben a Tanács üdvözli a május 26-án Brüsszelben megtartott magas szintű nemzetközi konferenciát, amelyen részt vett Catherine Samba Panza, az átmeneti időszakban hivatalban levő elnök is. A konferencia kiváló alkalom volt a Közép-afrikai Köztársaságra vonatkozó uniós globális megközelítés megerősítésére, és előmozdította a Bêkou vagyonkezelői alapba és a humanitárius segélyekre szánt további források mozgósítását. Az EU üdvözli a régió – a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECCAS) és az Afrikai Unió (AU) – politikai szerepvállalását, amellyel az átmeneti kormányt kívánja támogatni.
2. Az EU elismerését fejezi ki a területen állomásozó és a Közép-afrikai Köztársaság stabilizációjában közreműködő nemzetközi csapatoknak, a MINUSCA (az ENSZ közép-afrikai köztársasági többdimenziós békefenntartó missziója) kéksisakosainak és a Sangaris-művelet francia csapatainak a részvételükért. Az EUMAM RCA misszió által megkezdett tevékenységeknek hozzá kell járulniuk a biztonsági ágazat reformjának megindításához, amely alapvető jelentőségű az ország helyreállítása szempontjából. Ezeket a tevékenységeket koordinálni kell a nemzetközi közösség egyéb intézkedéseivel.
3. Az elmúlt hetekben tovább folytak a választások előkészületei. Az EU üdvözli, hogy nyilvánosságra hozták a módosított választási naptárt, és megkezdődött a választók nyilvántartásba vétele. Az EU ösztönzi a közép-afrikai hatóságokat, hogy feltétlenül kezeljék elsőrendűként ezt a kérdést, lehetővé téve a tervezett időpontban a hiteles, átlátható és nyílt választások megtartását, amelyen a lakóhelyét elhagyni kényszerült és a szomszédos országokba menekült lakosság is részt vehet, és fordítsanak kiemelt figyelmet a nőkre. A bangui fórum lendületet adott a befogadás folyamatának, amelyet fenn kell tartani. Az EU jelentős pénzügyi támogatást nyújt a választási folyamathoz. Annak érdekében, hogy e támogatás elérje a célját, és mivel a források még nem elégségesek, az EU szigorú költséggazdálkodásra és további lehetséges támogatók bevonására szólít fel. Az EU a pénzügyi segítségen túlmenően is kész támogatni a választási folyamatot, például választási megfigyelés keretében.
4. A lefegyverzési, leszerelési és reintegrációs (DDR) folyamat keretében fel kell gyorsítani az ellenőrzött lefegyverzést a 2015. május 10-i megállapodásnak megfelelően, amelyhez a fegyveres csapatok nagy része csatlakozott. Az EU – különösen az önkéntes lefegyverzést szolgáló intézkedések révén –kész együttműködni a MINUSCA misszióval, amely e területen nyújt segítséget a közép-afrikai hatóságoknak. Ezzel kapcsolatban az EU hangsúlyozza, hogy az Európai Fejlesztési Alapból (EFA), valamint a stabilitás és a béke elősegítését szolgáló eszközből nyújtott összegekkel máris több, a közösségépítést és a megbékélést szolgáló projektet támogat, továbbá a Bêkou vagyonkezelői alapból biztosít forrásokat a közép-afrikai fiatalok elhelyezkedését segítő munkahelyteremtő intézkedésekre. Az EU üdvözli az átmeneti hatóságok, az ENSZ és a fegyveres csapatok között létrejött megállapodást a fegyveres csapatokban szolgáló gyermekek leszereléséről. Az EU a megállapodás maradéktalan végrehajtására szólít fel. Elengedhetetlen, hogy az UNICEF – az EU támogatásával – segítséget nyújtson e gyermekeknek a társadalomba való újrabeilleszkedéséhez.
5. A lefegyverzési, leszerelési és reintegrációs folyamat meghosszabbításaként – a MINUSCA égisze alatt a Sangaris-művelettel és az EUMAM RCA KBVP-misszióval együttműködésben megvalósuló – biztonsági ágazati reform terén késlekedés nélkül előrehaladást kell elérni és le kell fedni az érintett területek összességét, beleértve az igazságszolgáltatási lánc valamennyi elemét is. Az EU úgy ítéli meg, hogy a fegyveres erők (FACA) szerepét, elhelyezkedését, nagyságát, összetételét és fegyverzetét, beleértve a korábbi harcosoknak az egyenruhás testületekbe történő egyéni visszailleszkedését is, a választásokat követően pontosan meg kell határozni és azoknak be kell illeszkedniük a biztonsági ágazat reformjába, amelynek folyamatát most el kell indítani.
6. Az EU-t továbbra is aggasztja a közép-afrikai állam nehéz költségvetési helyzete. Az általa biztosított költségvetés-támogatással az EU jelentős mértékben hozzájárul az ország működéséhez, és azt szeretné, ha a már megindult gazdasági fellendülés folytatódna, és annak köszönhetően a Közép-afrikai Köztársaság képessé válna alapvető szükségleteinek kielégítésére. Ehhez a gazdasági fellendüléshez, amely többek között a Közép-afrikai Köztársaság rendelkezésére álló jelentős mennyiségű természeti erőforrásnak köszönhetően is megvalósulhat, a biztonság és a politikai stabilitás visszaállításán túl az államháztartási gazdálkodás javítására is szükség van.
7. Az EU a bangui fórumon elhangzottakhoz hasonlóan ezúttal is emlékeztet arra, hogy a megbékélés nem jöhet létre igazságszolgáltatás nélkül. A különleges büntetőbíróság létrehozásáról szóló jogszabály elfogadása és kihirdetése jelentős előrelépést jelent a büntetlenség elleni küzdelem terén. A büntetőbíróságnak késlekedés nélkül meg kell kezdenie a tevékenységét, és meg kell majd bizonyosodnia arról, hogy működését a teljes Közép-afrikai Köztársaság támogatja, mivel a lakosság ezzel kapcsolatos elvárásai nagyon magas szinten vannak. Ezen túlmenően folytatódnia kell a közép-afrikai hatóságok és az Egyesült Nemzetek Szervezetének emberi jogokkal foglalkozó mechanizmusai, valamint a Nemzetközi Büntetőbíróság közötti együttműködésnek is.
8. A közép-afrikai néppel való szolidaritásának jegyében az EU a jövőben is folytatni fogja humanitárius erőfeszítéseit mind a Közép-afrikai Köztársaságban, mind pedig azokban a szomszédos országokban, amelyekben a közép-afrikai polgárok jelentős számban leltek menedéket. A humanitárius szükségletek továbbra is rendkívüli mértékűek. A biztonsági helyzet javulása ellenére továbbra is csak rendkívüli nehézségek árán lehet eljutni az ország belsejében élő rászorulókhoz. Ebben az átmeneti időszakban minden körülmények között biztosítani kell a nemzetközi közösségnek a Közép-afrikai Köztársaság melletti kiállását azért, hogy egy globális stratégia keretében folytatódhasson a humanitárius válsághelyzet kezelése, és segítséget kapjanak a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek – beleértve a szomszédos országokba áttelepülteket is – és figyelmet kapjon a befogadó országokra gyakorolt hatás is. Ezzel egyidejűleg az EU újólag hangsúlyozza, hogy elkötelezett amellett, hogy erősödjön a lakosságnak a válság hatásaival szembeni ellenálló képessége, különösen az EU által létrehozott Bêkou vagyonkezelői alap beindításának révén, amely alap több adományozó hozzájárulásait gyűjti össze. Az EU ezen túlmenően hosszabb távon is részt vesz abban a tevékenységben, amelynek célja az alapvető állami feladatok ellátásához szükséges kapacitásépítés és e funkciók helyreállítása az ország egész területén, a szociális szolgáltatásoktól kezdve.
1. The EU firmly condemns the brutal attack which killed 38 tourists and wounded many others, on 26 June near Sousse, three months after the deadly attack at the Bardo. It reiterates its solidarity with the Tunisian people and with the families of the victims.
2. While Tunisia embodies the success of a genuine democratic revolution and has made a transition to being the kind of society that protects fundamental freedoms and human rights, it is also a target for terrorism. These attacks strengthen the EU's determination, expressed by the European Council of 20 March, to support the Tunisian transition so that it can maintain its ambitious aim of democratic consolidation, and to deepen the privileged partnership between the EU and Tunisia which manifests, in many fields, the shared ambition to bring Europeans and Tunisians closer together.
3. The EU reasserts its support for the efforts of the Tunisian authorities to implement the Constitution fully, to ensure that all on Tunisian territory are safe and to undertake the reforms that are needed in order to meet the social and economic challenges that confront the young above all. It reiterates its commitment to further intensify its cooperation with Tunisia, through substantial technical and financial support, within an integrated approach designed to respond to the numerous challenges facing the country.
1. The EU commends the work carried out by the transitional Central African authorities over the last few months, which has allowed major political progress to be made, and particularly welcomes the Bangui Forum, which is a crucial step towards national reconciliation. To complete the transition, these efforts must be continued in a spirit of inclusiveness and responsibility. The international community remains committed to helping the Central African Republic (CAR) recover from the crisis. In this context, the Council welcomes the High-Level International Conference which was organised in Brussels on 26 May and attended by the transitional president, Catherine Samba-Panza. This event was an important opportunity to confirm the EU’s comprehensive approach in the CAR and has encouraged the mobilisation of additional resources for the Bêkou Trust Fund and humanitarian aid. The EU also welcomes the positive political engagement in the region – on the part of the ECCAS and the AU – in support of the transitional government.
2. The EU acknowledges the role played in the stabilisation of the CAR by all the international troops on the ground, the MINUSCA peacekeepers and the French troops involved in Operation Sangaris. The work begun by EUMAM RCA should help launch security sector reform, which is crucial for the country's recovery. This work must be continued, in coordination with other actions by the international community.
3. The preparations for elections have progressed in the last few weeks. The EU welcomes the publication of the revised election timetable and the first voter registration operations. The EU encourages the Central African authorities to take further action in this priority area, to allow for the organisation on the agreed dates of credible, transparent and inclusive elections for all, including displaced populations and refugees in neighbouring countries, focusing in particular on women. The Bangui Forum has created a drive towards inclusiveness which must be maintained. The EU is providing substantial financial support for the electoral process. In order not to undermine this process, and given that funding is still insufficient, the EU calls for costs to be rigorously controlled and for all potential donors to be mobilised. In addition to its financial support, the EU reiterates its continued readiness to support the electoral process, including in the field of election observation.
4. The Disarmament, Demobilisation and Reintegration (DDR) process must quickly generate a controlled drive towards disarmament further to the agreement signed on 10 May 2015 by a large number of the armed groups. The EU will work with MINUSCA, which is supporting the Central African authorities in this field, including through measures to promote voluntary disarmament. With this in mind, the EU stresses that it already supports several community integration and reconciliation projects funded by the European Development Fund (EDF) and the Instrument contributing to Stability and Peace (IcSP), as well as the actions supported by the Bêkou Trust Fund to create jobs for young Central Africans. The EU welcomes the agreement signed between the transitional authorities, the UN and the armed groups regarding the demobilisation of children from the armed groups. It calls for full implementation of this agreement. It is important that UNICEF – supported by the EU – should help to promote the reintegration of these children into society.
5. In the wake of the DDR process, progress is urgently needed on security sector reform conducted under the auspices of MINUSCA in cooperation with Operation Sangaris and the CSDP mission EUMAM RCA, which must cover all relevant areas, including the whole of the criminal justice chain. The EU believes that the role of the armed forces (FACA), their location, size, composition and weaponry, including the individual reintegration of former combatants into the uniformed services, will have to be precisely defined after the elections and will have to form part of the SSR process, which must start now.
6. The EU remains concerned about the difficult budgetary situation of the Central African state. Through its budgetary support, the EU contributes significantly to the CAR's functioning, and hopes the economic upturn will continue, in order to enable the CAR to meet its basic needs. The economic recovery, which may become reality thanks in part to the considerable natural resources the CAR has at its disposal, requires, in addition to improved security and political stability, better management of state finances.
7. The EU stresses, as it did at the Bangui Forum, that there can be no reconciliation without justice. The adoption and enactment of the law establishing the Special Criminal Court constitutes an important step in the fight against impunity. It must start its work without delay and ensure the CAR participates fully in its operation, given how high public expectations are in this area. The Central African authorities' cooperation with the United Nations human rights mechanisms, as well as with the International Criminal Court, must also continue.
8. In solidarity with the people of the Central African Republic, the EU intends to pursue its humanitarian efforts, both inside the CAR and in neighbouring countries which have taken in very large numbers of Central African refugees. Humanitarian needs remain vast. Despite an improvement in the security situation, access to the populations in need inside the country remains highly problematic. In this transition phase, it is essential to ensure that the international community is committed to working alongside the CAR to continue to address the humanitarian crisis with a comprehensive strategy in support of displaced populations, including in the neighbouring countries and taking into account the impact on the host communities. At the same time the EU reiterates its commitment to strengthening the population's resilience to the impact of the crisis, in particular through the implementation of the Bêkou Trust Fund, launched by the EU, which brings together the contributions of several donors. The EU is also committed in the longer term to addressing the need for capacity building and for the restoration of the state's essential functions throughout the country, building on its social services.
La Vigie, lettre d'analyse stratégique publiée par Jean Dufourcq et Olivier Kempf et paraissant tous les deux mercredis, vous propose son numéro double 21 et 22.
Vous trouverez dans ce numéro daté du 23 juillet 2015 un texte intitulé Quelques suites géopolitiques de l'accord avec l'Iran, un autre sur En finir avec les Livres Blancs, une Lorgnette sur Réagir aux crises.Enfin, pour ce numéro double d'été (prochaine parution prévue pour le 19 août), nous vous présentons en Lectures d'été une sélection d'ouvrages qui nous ont marqués cette année et qui pourraient susciter votre attention pour creuser tel ou tel sujet. Si vous êtes déjà abonné à La Vigie, vous pouvez accéder directement au numéro 21-22 en vous rendant sur cette page. N'oubliez pas de vous connecter afin d'y accéder.
Enfin, pour ceux qui n'auraient pas reçu le courriel signalant le numéro 20 (Conséquences géopoitiques d'un Grexit | Place de l'universel en stratégie), en voici les liens :https://www.lettrevigie.com/?p=831
Vous pouvez également lire les billets publiés en livre accès sur le site :
Suites stratégiques de l'accord avec l'Iran
En finir avec les Livres Blancs
Pour avoir accès au numéro 21-22 en entier, rendez-vous sur le site de La Vigie et abonnez-vous : l'abonnement découverte pour 3 mois vaut 16 €, l'abonnement annuel pour les particuliers vaut 60 €, l'abonnement pour les entreprises et organisations (5 licences) vaut 250 €. Pour s'abonner, cliquer sur le lien “Vigie n° 21-22”, ajoutez au panier, cliquez sur “régler ma commande", payez, comme sur n'importe quel site de commande en ligne. Une fois que vous serez abonnés, vous recevrez un courriel avec un lien direct vers le numéro et à l'avenir, chaque numéro arrivera directement dans votre boite mail.
Vous pouvez aussi vous procurer le numéro à l'unité, de la même façon.
L'avenir de La Vigie et son développement (pour apprécier le projet, lire “à propos”) dépend de vos abonnements. Nous espérons que vous nous souviendrez dans cette aventure. Bien cordialement,
Jean Dufourcq et Olivier Kempf
Arrivée lundi matin dans la base navale de Brest, la frégate égyptienne Tahya Misr a quitté le port du Ponant ce mercredi 22 juillet. Elle arborait d'un bord les pavillons de son indicatif (Sierra-Sierra-Mike-Quebec - SSMQ) et de l'autre ceux de son numéro de coque, le 1001.
La Tahya Misr quittant Brest (© : MICHEL FLOCH)
1. Az EU határozottan elítéli azt az erőszakos támadást, amely harmincnyolc turista halálát és számos személy sérülését okozta Szúsza város közelében június 26-án, három hónappal a Bardo Múzeumban elkövetett gyilkos merénylet után. Ismételten szolidaritását fejezi ki a tunéziai lakossággal és az áldozatok családjával.
2. Tunézia, noha egy valóságos demokratikus forradalom sikerének megtestesítője, és egy olyan társadalmi modell irányába mozdult el, amely védi az alapvető szabadságokat és az emberi jogokat, a terrorizmus célpontjává vált. E támadások még inkább megerősítik az EU-nak a március 20-i Európai Tanács által megfogalmazott elhatározását, hogy támogatja a tunéziai átmenetet annak érdekében, hogy az ország meg tudja valósítani a demokratikus konszolidáció ambiciózus célkitűzését, és elmélyíti az EU és Tunézia közötti kiemelt partnerséget, amely számos területen valóra váltja azt a közös célt, hogy az európaiak és a tunéziaiak közelebb kerüljenek egymáshoz.
3. Az EU újólag megerősíti, hogy támogatja a tunéziai hatóságokat az alkotmány teljes körű végrehajtása és az ország területén mindenki biztonságának garantálása iránti erőfeszítéseikben, valamint abban, hogy megkezdjék az elsősorban az ifjúságot érintő társadalmi-gazdasági kihívások kezeléséhez szükséges reformokat. Újólag megerősíti elkötelezettségét az iránt, hogy tovább erősítse a Tunéziával folytatott együttműködést, egy olyan integrált megközelítés keretében nyújtott technikai és jelentős pénzügyi támogatás révén, amely lehetővé teszi, hogy az ország megküzdjön a vele szemben álló kihívásokkal.
1. A Tanács jóváhagyja az Európai Unió Afganisztánra vonatkozó, a 2014–2016-os időszakra szóló stratégiájának első éves felülvizsgálatáról szóló jelentést. Az EU méltányolja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az EU afganisztáni különleges képviselője (EUKK) tett a stratégia végrehajtása érdekében, és megerősíti, hogy továbbra is elkötelezett a stratégia célja, azaz az afganisztáni intézmények annak érdekében való fejlesztése mellett, hogy meg tudják őrizni az eddigi eredményeket, és megteremtsék egy hatékonyabb és hosszú távon fenntartható afgán állam alapját. A Tanács üdvözli a partnerségi és fejlesztési együttműködési megállapodás kapcsán tett előrelépéseket, a meghatározott együttműködési területek széles körét, és azt, hogy a keret hosszú távú elkötelezettséget biztosít Afganisztán vonatkozásában.
2. Az EU üdvözli, hogy az afgán vezetés következetesen fejleszti kapcsolatait a régió országaival, hogy szorosabbá fűzze azt az együttműködést, amely elősegítheti egy afgánok által irányított és felvállalt, a béke és a stabilitást alapját mind Afganisztánban, mind a térségben megteremtő békefolyamat megvalósítását. Az EU felszólítja a régió összes országát, hogy járuljanak hozzá a helyzet átfogó rendezéséhez, amelynek keretében minden fél tartózkodik az afgán nép számára továbbra is sok szenvedést okozó erőszaktól, megtagad minden kapcsolatot a terrorizmussal és terrorista csoportokkal, és tiszteletben tartja az emberi jogokat, különösen a nők és a gyermekek jogait. A Tanács üdvözli, hogy az EU és Afganisztán közötti emberi jogi párbeszéd keretében 2015. június 15-én sor került az első megbeszélésre. Rendkívül fontos, hogy a nők jogait maradéktalanul tiszteletben tartsák, és minden politikai folyamatban, mindenekelőtt pedig a békefolyamatban biztosított legyen a nők képviselete és részvétele. A Tanács üdvözli, hogy Afganisztán június 30-án elindította nemzeti cselekvési tervét a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325. sz. ENSZ BT-határozat végrehajtása céljából. Az EU mind pénzügyi, mind diplomáciai téren támogatja a kormányt és a civil társadalmat a terv végrehajtásában.
The European External Action Service was established following the entry into force of the Treaty of Lisbon in late 2009. It serves as a foreign ministry and diplomatic corps for the EU, under the authority of the High Representative for Foreign Affairs and Security Policy.
1. Die EU verurteilt entschieden den brutalen Anschlag vom 26. Juni in der Nähe von Sousse, der drei Monate nach dem tödlichen Anschlag auf das Bardo-Museum zum Tod von achtunddreißig Touristen und zu zahlreichen Verletzten geführt hat. Sie versichert dem tunesischen Volk und den Familien der Opfer erneut ihre Solidarität.
2. Während Tunesien den Erfolg einer echten demokratischen Revolution und den Übergang zu einem Gesellschaftsmodell, das die Grundfreiheiten und die Menschenrechte schützt, verkörpert, ist das Land zur Zielscheibe des Terrorismus geworden. Die Anschläge stärken die vom Europäischen Rat am 20. März bekundete Entschlossenheit der EU, den Übergangsprozess in Tunesien zu unterstützen, damit es den ehrgeizigen Kurs der demokratischen Konsolidierung beibehält, und die privilegierte Partnerschaft zwischen der EU und Tunesien zu vertiefen, in der in vielen Bereichen das gemeinsame Streben nach einer Annäherung von Europäern und Tunesiern zum Ausdruck kommt.
3. Die EU bekräftigt ihre Unterstützung für die Bemühungen der tunesischen Regierung, die Verfassung uneingeschränkt umzusetzen, die Sicherheit aller im tunesischen Hoheitsgebiet zu gewährleisten und die erforderlichen Reformen durchzuführen, um die sozioökonomischen Herausforderungen, mit denen insbesondere die jungen Menschen konfrontiert sind, anzugehen. Sie erneuert ihre Zusage, die Zusammenarbeit mit Tunesien durch erhebliche technische und finanzielle Unterstützung im Rahmen eines integrierten Ansatzes weiter zu vertiefen, mit dessen Hilfe die vielfältigen Herausforderungen, denen sich das Land gegenübersieht, bewältigt werden können.
The recent European Council acknowledged the importance of hybrid warfare for EU Member States. In this interview we address the topic with EDA project officer Axel Butenschoen.
Axel Butenschoen is Project Officer for Capability Development Plan within the European Defence Agency.
From an academic point of view we have to state that a broadly accepted definition of “hybrid warfare” does not exist yet. One reason could be that by nature the characteristics of this new type of threat is evolving nearly on a daily basis. However, amongst analysts there are common elements describing this phenomenon of new threats by “violent threats that are simultaneously carried out by state- and non-state actors along all conventional and unconventional lines of operation within a not exclusively military but also diplomatic, information and economic dimensions of conflict in order to achieve a political goal”. From my perspective all the individual elements, for example information warfare, cyber-attacks, conventional military aggressions and destabilisation operations are individually well known but the synchronized, combined approach adds a new dimension to our understanding of aggression.
During the past years Europe’s security has been challenged significantly by this new dimension of conflicts at its eastern and southern borders. The paramount question now is how to counter these so called hybrid threats? Are EU Member States prepared for this challenge and do we have the adequate set of tools in our toolbox? How can EU instruments also support Member States? During the recent European Council, Heads of States and Governments acknowledged the importance of the subject and it can be expected that the EU global strategy on foreign and security policy, to be delivered in 2016, will address the hybrid dimension accordingly.
First of all I believe that exclusive counter-hybrid capabilities do not exist. As explained earlier the new character posed by Hybrid threats is the coordinated combination of more or less existing capabilities by potential adversaries. Consequently, any kind of response also requires a comprehensive but effective approach. In this regard the EDA will not enter into an academic discussion but focus on the military capability dimension.
Together with Member States and other relevant stakeholders we will conduct a series of subsequent assessments in order to identify the implications of Hybrid warfare for defence capability development in Europe. The results will be presented to Ministers and Capability directors for their consideration; it will support Member States’ efforts in countering Hybrid threats. At the same time the objective is to stress test existing Priorities and identify possible need for amendments.
This EDA activity will also supplement other initiatives carried out in this context, for example within the European External Action Service, in charge of preparing a joint communication on hybrid warfare. At this stage one cannot anticipate the results but the key question: “Are European Member States prepared to counter hybrid threats?” may be answered with findings in line with “We have adequate capabilities in place but we need to rethink the way we deploy in a more coherent, comprehensive way”. Also such possible outcomes would be of added value and could trigger effective follow-on activities so that Europe stands ready for these new threats.