François Hollande egy éves külpolitikájának mérlege : avagy a "puding visszavág"

Annak ellenére, hogy belpolitikai pozíciói jelentősen gyengültek, a Flamby-nak becézett francia elnök a vártnál határozottabb, átláthatóbb külpolitikát folytat, a gazdasági racinalitás jegyében. Jelentősen javult a Franciaországot körülvevő nemzetközi légkör, de még mindig nincs átfogó francia diplomáciai koncepció.

Bekövetkezett-e a stílusváltás Sarkozyhez képest?

Sarkozyt igencsak energikusnak, ugyanakkor konfliktusos, megosztó személyiségnek ismerhettük meg, míg Hollande a tapasztaltok alapján jóval konszezuskeresőbb elnöknek írható le. Számos állam- és kormányfővel, - melyekkel Sarkozy alatt megromlott a viszony - Hollande-nak lényegében sikerült normalizálni a kapcsolatokat. Más lett a stílus, de a külpolitika csapásirányai ilyen rövid idő alatt nem változtathatóak meg gyökeresen.

Amiben mégis jelentős változás tudható be, az a NATO-val való kapcsolat : Hollande alatt ugyan nem lassult le a francia reintegráció üteme a NATO-katonai szervezeteibe, de felgyorsult az afganisztáni, NATO-keretkeben folyó francia misszió befejezése. Franciaország Hollande-al elindult (pontosabban : mintha visszatérne) arra az útra, hogy az ország nem vezet saját érdekei szempontjából nem fontos, vagy azokkal éppen ellentétes missziót.

A belpolitikában Hollande-al megszűnt a bevándorló muzulmánok vegzálása, stigmatizálása, mely Sarkozy alatt folyamatosan napirenden volt. Hollande jóval inkább a francia társadalmi rétegek kibékítésére, mint egymással való összeugrasztásra törekszik és ennek külpolitikailag is érzékelhetőek a jótékony hatásai a muzulmán országokban.
Sikerült konszolidálni olyan, Sarkozy által súlyosan megsértett országokkal is a kapcsolatokat, mint Mexikó, Törökország és Japán. Összességében tehát jóval pozitívabb, nyugodtabb a Franciaországot körülvevő nemzetközi (kapcsolati) légkör.

Eredmények a legfontosabb kérdésekben : Mali és Szíria

A francia elnök ügyesen alkalmazza a diplomácia eszköztárát. Nem dönt forró fejjel : ahol úgy ítéli meg, hogy ez szükséges, ott gyors döntést hoz, máshol pedig inkább a diplomáciai halogatás taktikáját alkalmazza - azaz nem pörög folyamtosan, mint Sarkozy és "nem liheg túl" minden ügyet.

1.) Mali kétségtelenül a legfontosabb eleme Hollande eddigi tevékenységének, mert ezzel lényegében a sajtóban a róla felvázolt külpolitika tulajdonságaira adott csattanós cáfolatot. A "halogató", "bizonytalan" Hollande képes volt ugyanis gyorsan reagálni egy azonnali döntést kivánó helyzetben. Francia elemzők szerint a Mali-ügy még nincs lezárva és nem mondható, hogy minden jó irántban halad, de a legrosszabbat sikerült elkerülni, azaz a dzsihádisták nem tudták bevenni Bamakót. Ha nem avatkoztak volna be, akkor jóval súlyosabb lenne a helyzet jelenleg.

(Megjegyezzük, mi kissé eltérő véleményen vagyunk : Hollande ügyesen először a nemzetközi közösségre akarta hárítani a békefenntartást, de utóbbiak látványos szerencsétlenkedései után kiszámítható volt, hogy az iszlamisták folyamtosan közelednek Bamakóhoz és be kell majd avatkozni. Erre a "gyors döntésre" való felkészülésre azért 3-4 hónap adódott, főként, hogy a francia erők az elefántcsontparti és burkina fasoi térségből átcsoportosítva folyamatosan figyelték az eseményeket.

A beavatkozás a nigeri stratégiai fontosságú uránmezők környezetének stabilizálása érdekében - természetesen nem Bamakó miatt aggódtak ennyire a franciák - még akkor is racionális döntésnek tekinthető, ha ennek eredménye jelentős, sőt ijesztő hiányban mutatkozik meg napjainkra a védelmi költségvetés területén. Máig sem tudható viszont, mik a franciák konkrét tervei a térség konszolidálására, illetve ami tudható az nem releváns már középtávon sem.)

2.) Másrészt Hollande-ot igazságtalanul vádolják Szíria kapcsán, hogy túlságosan inaktív - egyetérthetünk a francia elemzőkkel, bölcs döntés, hogy ebbe a mára orosz-amerikai közvetett nagyhatalmi (ha úgy tetszik : új hidegháborús) konfliktussá növelt helyzetbe a franciák túlságosan nem kívánnak beavatkozni.

A szír és a líbiai helyzet lényeges pontokon eltér egymástól. Lényegében a Líbiában történtek (állam destabilizálása, francia hadsereg jelentős, saját működését veszélyeztető kiköltekezése) közvetlenül is behatárolják a franciák szíriai lehetőségeit. Az sem elhanyagolható tényező, hogy Hollande döntése lényegében megegyezik a legtöbb jelentősebb európai állam- és kormányfő véleményével, akik egyre több gyanúval figyelik a "szír nép felkelőinek" "jogszerű és demokratikus" tevékenységét (v.ö. vegyi fegyverek használata, stb.).

A francia elnök külpolitikája előtt álló kihívások : gazdasági racionalitás

Hollande külügyi adminisztrációja nagyobb hangsúlyt fektet a diplomácia gazdasági vonatkozásaira, méghozzá úgy az EU-n belüli, mint az EU-n kívüli államokat illetőleg. A francia elnök oroszországi és kínai látogatása e politika első lépései voltak. Az elnök sokkal jobban kapcsolja össze a bel- és a külpolitika érdekeit, mint elődje. Célja, hogy a francia külpolitika piaci szempontok alapján is hasznot hozzon (pl. növelje az exportot, ezzel munkalehetőséget teremtsen Franciaországon belül).

A korábbi Sarkozy-féle "kalandor-természetű külpolitika" helyett jelenleg a legfontosabb prioritás - melynek minden alá lett rendelve - az Franciaország gazdasági helyzetének javítása. Ugyanakkor a szakértők még mindig hiányolják olyan átfogó vízió hiányát az elnöki apparátus részéről, mely Franciaországot elhelyezi a XXI. századi nemzetközi rendszerben. (Azaz inkább még estleges, néha kapkodó lépésekről van szó, nem látni a rendszer egészét.) E szempontból Hollande beszéde az ENSZ-ben egyenlőre csalódást jelentett az elemzők számára.

Dr. Türke András István