A Kisfaludy program vendéglátóipari támogatása új szakasszal folytatódik tovább. Ez alkalommal 2024. október 15-től a vidéki, egész évben nyitva tartó büfék nyújthatnak be pályázatot 1 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra!
Pályázat benyújtása: Egész évben nyitva tartó Büfék számáraA támogatási program V. üteme azokat a vidéki vendéglátóhelyeket célozza, melyek „büfé” üzlettípusba tartoznak. A Magyarország Kormánya által indított program 13 milliárd forint értékű támogatási keretösszeggel indult el, ennek részese a büfék támogatási felhívása is. A pályázatok benyújtására 2024. október 15. és november 30. között van lehetőség.
A támogatás céljaAz üzletenként igénybe vehető támogatás célja, a vidéki vendéglátóegységek versenyképességének segítése. Emellett nagy hangsúlyt fektet azokra a fejlesztésekre is, melyekkel hatékonyabb működést érhetnek el, könnyíthetik közüzemi terheiket, és hosszú távon gazdaságosabb működést eredményezhetnek. A támogatást különböző korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, készletek beszerzésére fordíthatják az igénylők. De felhasználhatják energiahatékonyságot támogató fejlesztésekre, vagy akár nagyobb beruházásokhoz is.
Pályázók köreA pályázati lehetőség minden mikro-, kis- és középvállalkozás számára nyitott, amelyek gazdasági társaságként, civil szervezetként, egyházi jogi személyként, egyéni cégként vagy vállalkozóként, illetve adószámos magánszemélyként működnek. Így nagy létszámú pályázó számára adott a lehetőség, hogy még sikeresebbé tegye vállalkozását!
Milyen fejlesztések támogathatók?A vendéglátóipari támogatás segítségével számos innovatív és költséghatékony fejlesztést valósíthat meg:
Energiahatékonyság: Támogatott a gazdaságos üzemeltetést szolgáló eszközök beszerzése, mint a led-es fényforrások, vagy a vízcsapokra perlátorok alkalmazása. Lehetőség van nyílászárók hőszigetelő képességének javítására is tömítés cserével, ablakfóliával, vagy egyéb korszerűsítési megoldásokkal.
Eszközbeszerzés: Hosszú távú költségcsökkentést és hatékony működést célzó beépített eszközök és berendezések, mint például konyhai eszközök és berendezések, nagykonyhai bútorok, sütő-főző berendezések, hűtőberendezések, fagyasztók és mosogató berendezések beszerzése.
Egyéb működést szolgáló beszerzések: Hatékonyabbá teheti üzlete működését például bárgépekkel, kávégépekkel, snack készülékekkel, főzőlapokkal, borhűtőkkel, mérlegekkel és konyhai előkészítő gépekkel, valamint higiéniai berendezésekkel és kamerákkal is.
Vendégélményt és komfortot fokozó eszközök: Fokozhatja vendégei élményét új üzlettér bútorzattal, modern világítással, árnyékolókkal, vagy akár kültéri hősugárzókkal is, a teraszok fűtésére.
Munkavédelmi eszközök és védőfelszerelések: Gondoskodhat alkalmazottai biztonságáról és kényelméről védőfelszerelésekkel, például kötényekkel, kesztyűkkel, hőszigetelt kesztyűkkel, hajhálókkal és sapkákkal.
Munkaruha, egyenruha és védőruha: Felszerelheti csapatát kiváló minőségű szakács- és konyhai ruházattal, valamint felszolgáló munkaruhákkal, amelyek biztosítják a professzionális megjelenést és védelmet egyaránt.
Fogyóeszközök: A mindennapi üzemeltetéshez szükséges fogyóeszközök is támogathatók, mint például a konyhai eszközök, edények, kések és vágóeszközök, tányérok, evőeszközök, poharak, valamint egyéb konyhai és éttermi eszközök beszerzése.
A maximálisan elérhető támogatási összeg 1 millió forint, a támogatás mértéke pedig 100%-os, vissza nem térítendő támogatás. Az elérhető támogatási összegnél magasabb értékű beruházás is megvalósítható, azonban a maximálisan elszámolható támogatási összeg ebben az esetben is 1 millió forint marad. A fennmaradó összeg ez esetben akár hitelkonstrukcióval is párosítható, amennyiben az a Felhívásban megjelölt tevékenységekkel összhangban van.
A támogatás vendéglátó üzletenként igényelhető és nyújtható, azonban egy szolgáltató több vendéglátó üzletre is igényelhet támogatást. A projekt megvalósítására legfeljebb 6 hónap áll rendelkezésre.
Pályázati területi korlátozásA vendéglátóipari támogatás projektjei kizárólag Magyarország közigazgatási határain belül, – Budapest kivételével – fekvő településeken valósítható meg.
Ne szalassza el a lehetőséget, hogy még sikeresebb legyen vállalkozása! Nyújtsa be pályázatát 2024. október 15. és november 30. között, és használja ki a vendéglátóipari támogatás minden előnyét!
Ne aggódjon, ha ebben a szakaszban nem tudott indulni a pályázaton, mert vállalkozása vendéglátás másik területén működik. A következő szakaszban, novembertől az italüzletek, bárok jelentkezhetnek majd a program további ütemére.
Ha segítségre van szüksége, mi szívesen állunk rendelkezésére, egy személyes tanácsadáson átnézzük fejlesztési elképzeléseit!
Pályázni szeretne, vagy további kérdése lenne? Igényeljen ingyenes fejlesztési tanácsadást! VezetéknévKeresztnév
Cégnév
Adószám
Telefon
Fejlesztési elképzelés
[Ha konkrét elképzelése, vagy kérdése van, ossza meg velünk!]
Feliratkozom a hírlevélre
igennem Source
Medium
Campaign
Adatkezelési hozzájárulás
Hozzájárulok,
var utms = ["utm_source", "utm_medium", "utm_campaign"]; var fields = ["Source", "Medium", "Campaign"]; var input = document.querySelectorAll('input[name^="Project"]')[0].name; var formId = input.substring(8, input.search("]")); var urlparams = decodeURIComponent(window.location.search); var params = new URLSearchParams(urlparams); for (var i = 0; i < utms.length; i++) { var param = (params.get(utms[i])) ? params.get(utms[i]) : null; var node = document.getElementById("Project_" + fields[i] + "_" + formId); if (param) { node.value = params.get(utms[i]); } node.previousSibling.parentElement.style.setProperty("display", "none", "important"); }
The post Vendéglátóipari támogatás: indul az V. szakasz! appeared first on Goodwill Consulting.
– Le naaba KAONGO, chef de canton de SAO
– La grande famille SAWADOGO à kaonghin, kinana (province du kourwéogo) et à ouagadougou .
– Le tingsoaba de kaonghin
– Monsieur Pierre SAWADOGO, entrepreneur et Président de la féderation de ASFA-Cyclisme à kologh-naaba et frères.
– Les enfants et petits-enfants de la défunte ont le profond de vous annoncer le décès de suite de maladie de :
SAWADOGO Noaga Marie à l'âge de 84 ans.
Décès survenu le dimanche 13 Octobre 2024
Le programme des obsèques se déroulera comme suit :
Mercredi 16 Octobre 2024
20H00 : veillée de prière au domicile familiale sis à kologh-naaba.
JEUDI 17 Octobre 2024
11H00 : levée du corps à l'hôpital de Bogodogo pour le domicile familial à kologh-naaba.
14H00 : Absoute à l'Eglise Notre Dame du Rosaire à kologh-naaba suivi de l'inhumation au cimetière de kamboinsin.
Jean 11-25 ‘'Je suis la résurrection et la vie.
Celui qui croit en moi vivra, quand même il serait mort''.
Les grandes familles TOE, ZERBO, PARE, DRABO, WASSIN, TRAORE, KI , KI-ZERBO , SAMA et alliés COMPAORE, KAGONE, BAMBA,NEBIE , SAWADOGO OUEDRAOGO et SANA
Très touchées par les nombreuses marques de sympathie, d'affection et de soutiens multiformes qui leur ont été témoignés,
Vous remercient pour votre présence, vos pensées, vos paroles réconfortantes, vos dons, ainsi que pour le témoignage de votre soutien, de votre amitié ou de votre amour en ce moment de deuil,
Expriment leur reconnaissance et leur profonde gratitude à tous et à toutes. Puisse Dieu rendre au centuple vos bienfaits.
Votre bienveillance et vos gestes d'affection nous ont profondément touchés et nous ont apporté du réconfort dans ces moments difficiles. Nous vous remercions sincèrement d'avoir honoré la mémoire de notre mère, grand-mère, sœur, tante et fille
Adja TOE Maimouna née WASSIN
Décès survenue le 06 octobre à l'hôpital de Bogodogo.
L'inhumation à eu lieu à Tougan ( Zinzin-Da) le 8 octobre 2024 suivi du Doua le 10 octobre 2024
Que son souvenir continue de vivre en chacun de nous.
INNA LILAHI WA INNA ILA YHI RAJIHOUN !!!
La vie du juste est dans la main de Dieu
Paix à son âme
Amen !!!
Malgré les difficultés, les pressions politiques et les mensonges, le collectif citoyen Zdrava Kotlina a jusqu'à présent réussi à empêcher l'ouverture d'une grande mine d'or et de cuivre dans le sud-est du pays. Mais ce « combat pour la vie » n'est pas encore terminé, alors que l'alternance politique pourrait relancer le projet.
- Articles / Macédoine du Nord, Osservatorio Balcani e Caucaso, Economie, Environnement, SociétéZu aktuellen wirtschaftspolitischen Vorschlägen von SPD und CDU mit Blick auf die Bundestagswahl 2025 äußert sich Marcel Fratzscher, Präsident des Deutschen Instituts für Wirtschaftsforschung (DIW Berlin), wie folgt:
Die wirtschaftspolitischen Vorschläge von SPD und CDU enthalten zahlreiche gute Maßnahmen, wie die Steuerentlastungen für Unternehmen und Bürger*innen. Auch die steuerlichen Anreize für mehr Investitionen sind klug und richtig. Aber die Maßnahmen greifen zu kurz. Einige davon sind zu sehr Klientelpolitik und zu wenig zukunftsfähig.Die am DIW Berlin angesiedelte forschungsbasierte Infrastruktureinrichtung Sozio-oekonomische Panel (SOEP) ist eine der größten und am längsten laufenden multidisziplinären Panelstudien weltweit, für die derzeit jährlich etwa 30.000 Menschen in knapp 15.000 Haushalten befragt werden. Das SOEP hat den Anspruch den gesellschaftlichen Wandel zu erfassen und steht somit immer neuen und vielfältigen Themen- und Aufgabenfelder gegenüber. Seine Datenerhebung und -generierung folgt dem Konzept des Survey bzw. Data Life Cycle.
Wir suchen zum nächstmöglichen Zeitpunkt für das Leibniz-Lab Pandemic Preparedness: One Health, One Future ein*e Wissenschaftler*in (w/m/div) (Vollzeit, Teilzeit möglich).
Das Leibniz-Lab Pandemic Preparedness: One Health, One Future greift die drängendsten Fragen zum Umgang mit zukünftigen Pandemien auf. Dabei wird Expertise aus verschiedenen Disziplinen mit Praxiswissen verknüpft, um evidenzbasierte Strategien zu entwickeln, die die Pandemieresilienz von Gesellschaft und Wissenschaft dauerhaft stärken. Das Teilprojekt des Leibniz-Lab, in dem die ausgeschriebene Stelle angesiedelt ist, hat zum Ziel, statistische Methoden vorzubereiten, die dezentralisierte Gesundheitsdatenbanken datenschutzkonform und effizient zusammenführen.
Das Sozio-oekonomische Panel (SOEP) ist eine der größten und am längsten laufenden multidisziplinären Panelstudien der Welt. Jährlich werden rund 30.000 Personen in fast 15.000 Haushalten befragt. Um gesellschaftliche Veränderungsprozesse zu erfassen, nimmt das SOEP ständig neue Forschungsthemen und -aufgaben auf.
Vorbehaltlich der Finanzierungszusage durch den Zuwendungsgeber suchen wir zum nächstmöglichen Zeitpunkt für das Dateninfrastrukturprojekt Sozio-oekonomisches Panel Linked Employer Employee Vol. 2 (SOEP-LEE2) eine*n Wissenschaftliche*r Mitarbeiter*in (w/m/div) (Vollzeit, Teilzeit möglich).
SOEP-LEE2 wird in Kooperation mit dem Institut für Personal und Arbeit (IPA) der Helmut-Schmidt-Universität/Universität der Bundeswehr Hamburg (HSU), der Freien Universität Berlin und dem Hamburgischen WeltWirtschaftsInstitut (HWWI) durchgeführt. Das durch das Zentrum für Digitalisierungs- und Technologieforschung der Bundeswehr (dtec.bw) geförderte Vorhaben zielt darauf ab, Befragungen auf der Individualebene mit der betrieblichen Ebene zusammenzuführen, um Informationen von Arbeitnehmer*innen und Arbeitgebern zu verknüpfen. Dafür werden die abhängig Beschäftigten der SOEP-Stichproben um die Kontaktdaten ihrer Betriebsstätte gebeten und die selbständig Beschäftigten im SOEP in Zusatzbefragungen interviewt.
Wir suchen zwei wissenschaftliche Mitarbeiter*innen mit Erfahrung und großem Interesse an der Erhebung und Aufbereitung von Mikrodaten, um mehr über die Beschäftigten und ihr Arbeitsumfeld zu erfahren und Fragen folgender Art zu beantworten: Was sind die Determinanten für gute Employer-Employee-Beziehungen? Welche Unternehmen bieten ein besonders gutes Umfeld für ihre Mitarbeiter*innen? Wie wirkt sich der digitale Wandel auf die Beschäftigten und Unternehmen aus? Wie gut sind Unternehmen auf Cyberangriffe vorbereitet? Was sind Determinanten für erfolgreiche Selbständigen-Karrieren?
Wir erwarten darüber hinaus, dass Sie sich aktiv in die Forschungsaktivitäten in dem Projekt und im Bereich „Angewandte Paneldatenanalysen“ im SOEP einbringen.
Das Sozio-oekonomische Panel (SOEP) ist eine der größten und am längsten laufenden multidisziplinären Panelstudien der Welt. Jährlich werden rund 30.000 Personen in fast 15.000 Haushalten befragt. Um gesellschaftliche Veränderungsprozesse zu erfassen, nimmt das SOEP ständig neue Forschungsthemen und -aufgaben auf.
Vorbehaltlich der Finanzierungszusage durch den Zuwendungsgeber suchen wir zum nächstmöglichen Zeitpunkt für das Dateninfrastrukturprojekt Sozio-oekonomisches Panel Linked Employer Employee Vol. 2 (SOEP-LEE2) eine*n Wissenschaftliche*r Mitarbeiter*in (w/m/div) (Vollzeit, Teilzeit möglich).
SOEP-LEE2 wird in Kooperation mit dem Institut für Personal und Arbeit (IPA) der Helmut-Schmidt-Universität/Universität der Bundeswehr Hamburg (HSU), der Freien Universität Berlin und dem Hamburgischen WeltWirtschaftsInstitut (HWWI) durchgeführt. Das durch das Zentrum für Digitalisierungs- und Technologieforschung der Bundeswehr (dtec.bw) geförderte Vorhaben zielt darauf ab, Befragungen auf der Individualebene mit der betrieblichen Ebene zusammenzuführen, um Informationen von Arbeitnehmer*innen und Arbeitgebern zu verknüpfen. Dafür werden die abhängig Beschäftigten der SOEP-Stichproben um die Kontaktdaten ihrer Betriebsstätte gebeten und die selbständig Beschäftigten im SOEP in Zusatzbefragungen interviewt.
Wir suchen zwei wissenschaftliche Mitarbeiter*innen mit Erfahrung und großem Interesse an der Erhebung und Aufbereitung von Mikrodaten, um mehr über die Beschäftigten und ihr Arbeitsumfeld zu erfahren und Fragen folgender Art zu beantworten: Was sind die Determinanten für gute Employer-Employee-Beziehungen? Welche Unternehmen bieten ein besonders gutes Umfeld für ihre Mitarbeiter*innen? Wie wirkt sich der digitale Wandel auf die Beschäftigten und Unternehmen aus? Wie gut sind Unternehmen auf Cyberangriffe vorbereitet? Was sind Determinanten für erfolgreiche Selbständigen-Karrieren?
Wir erwarten darüber hinaus, dass Sie sich aktiv in die Forschungsaktivitäten in dem Projekt und im Bereich „Angewandte Paneldatenanalysen“ im SOEP einbringen.
Az infrastrukturális fejlesztéseket támogató, KAP program keretében várható pályázat keretében 95%-os támogatás várható az év végén/jövő év elején vidéki térségekben működő önkormányzatok számára. Jelentős pályázati kerettel akár nagyobb volumenű fejlesztésekre is lehet majd támogatást igényelni, a támogatás több száz millió forintot is elérhet. A pályázati felhívás tervezete publikusan még nem jelent meg.
Armé de son sifflet, Aleksandar Arsenijević bat le pavé de Mitrovica et du nord du Kosovo, avec l'espoir que sa lutte non-violente améliorera le quotidien de la population serbe, aujourd'hui coincée entre le marteau de Pristina et l'enclume de Belgrade. Mais le combat promet d'être dur. Portrait.
- Articles / Courrier des Balkans, Kosovo, Populations, minorités et migrations, Politique, Tensions Nord Kosovo, PersonnalitésA newly released cockpit video gives a first-person view of the U.S. F-35s as they operated from a highway strip during the Baana24 exercise in Finland last month. A new cockpit video offers an exclusive look at the operations carried out during Exercise Baana 24, in which two U.S. Air Force F-35As landed for the […]
The post A Close-Up Look at the F-35’s Highway Operations during the Baana 24 Exercise appeared first on The Aviationist.