„A test szavát meg kell hallani. Ha az agyunkat sikerül kikapcsolni, akkor meghalljuk. A test tudja. De nem úgy tudja, mint az agyunk, mert az agyunkat ezernyi fölösleges beidegződés kódolta. A test képes is mindarra, amit tud. Persze, az agy is. De az sem véletlen, hogy kapacitásának csupán azt a hányadát használjuk ki, amelyikre kódolva van. Az agyunk szűz területei inkább részei a testünknek, mint ahol a kódolt információkat és beidegződéseket tároljuk. A kihasználatlan agyterületek szűz részek. Mintha szándékosan tiltanák előlünk őket, hogy még manipulálhatóbbak legyünk. Azt mondják, nem szabad a test szavát követni, mert az ösztönvilág alantas, az ember azért ember, hogy uralkodjon az ösztönein. És ugyan miért kellene uralkodnia az ösztönein? A társadalmi konvenciók miatt. Szabadsághiány. Igen. Ez az. Szabadsághiány.
Mire képes a test? Senki sem tudhatja.”
By tklaura
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke szerint szégyent hozott a futballra, és megaláztatást jelent a sportág számára a szerdán kirobbant korrupciós botrány, amelynek részeként a szervezet hét tisztviselőjét tartóztatták le az amerikai hatóságok kérésére Zürichben.
A FIFA tisztújító kongresszusát megnyitó csütörtöki beszédében a 79 éves sportvezető igyekezett magát távol tartani a A cikk folytatása …
Read more here: Pannon RTV
L'Afrique du Sud a rejeté jeudi les accusations de corruption lors de l'attribution par la Fifa du Mondial-2010, le ministre à la Présidence Jeff Radebe assurant que son pay
Trois Casques bleus ont été blessés jeudi dans le nord du Mali par l'explosion d'une mine au passage d'un convoi dans lequel se trouvait leur chef, le général danois Michael Lollesgaard
Le monde doit se préparer à de nouvelles épidémies d'Ebola en t
L'Eglise catholique burundaise a annoncé jeudi son retrait du processus électoral et
Un musulman a été abattu par des hommes armés et un