2015. június 2., kedd
13.00 Találkozó Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével (Berlaymont)
2015. június 3., szerda
14.00 Találkozó Tshering Tobgay bhutáni miniszterelnökkel (hivatalos sajtófotó-alkalom)
2015. június 5., péntek
13.00 Munkaebéd, téma: a GMU jövőjéről szóló jelentés (Berlaymont)
2015. június 7., vasárnap és június 8., hétfő
Elmau (Németország)
G7-csúcstalálkozó
A Tanács lett elnöksége és az Európai Parlament 2015. május 28-án ideiglenes megállapodásra jutott az Európai Stratégiai Beruházási Alapról (ESBA), melynek célja a gazdaság élénkítése.
A megállapodást a Tanácsnak még meg kell majd erősítenie, miután szakértői szinten véglegesítik a rendelet teljes szövegét. Ezt követően a rendeletet benyújtják az Európai Parlamentnek, amely arról első olvasatban szavaz, valamint a Tanácsnak, amely azt véglegesen elfogadja.
„A mai nap sikere lehetővé teszi, hogy június folyamán átfogó megállapodásra jussunk és hogy nyáron megindulhassanak az új beruházások” – nyilatkozta Jānis Reirs lett pénzügyminiszter, a Tanács elnöke.
A megállapodás egy Brüsszelben tartott háromoldalú egyeztető ülésen jött létre. Az elnökség márciusban, a Parlament pedig áprilisban állapodott meg a tárgyalási álláspontjáról; 2015. április 23. óta a felek nyolc háromoldalú egyeztető ülést tartottak.
Projektek számos területenAz ESBA-t a Bizottság és az Európai Beruházási Bank között megkötendő megállapodás hozza majd létre az EBB-n belül. Az első, hároméves beruházási időszak alatt az alap számos területen támogat majd projekteket: többek között a közlekedés, az energetikai és a széles sávú infrastruktúra, az oktatás, az egészségügy, a kutatás és a kkv-k kockázatfinanszírozása területén. A támogatást társadalmilag és gazdaságilag életképes projektek kaphatják majd, elsősorban a piaci hiányosságok megszüntetésére törekedve, anélkül, hogy a forrásokat előre felosztanák különböző ágazatok, illetve régiók között. Az ESBA a meglévő uniós programokon és az EBB hagyományos programjain túli, azokat kiegészítő támogatást nyújt majd.
Az alap időtartamaAz elő beruházási időszak végét megelőzően a Bizottság benyújt egy független értékelést arról, hogy az alap alkalmasnak bizonyult-e a rendeletben megjelölt célok megvalósítására. A jelentés alapján a Bizottság javaslatot nyújt be egy új beruházási időszak meghatározására, vagy – adott esetben – megszünteti az alapot.
FinanszírozásAz alap az EU költségvetéséből származó 16 milliárd EUR összegű, valamint az EBB-től származó 5 milliárd EUR összegű garanciára épül majd. Az esetleges garancialehívások kifizetésének megkönnyítése érdekében garanciaalap jön létre, amelynek az összege 2020-ig fokozatosan eléri a 8 milliárd eurót (azaz az uniós garancia formájában fennálló kötelezettségek teljes összegének 50%-át).
Az uniós finanszírozás elsősorban az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (közlekedés, energetikai és digitális hálózatok) és a „Horizont 2020” keretprogram (kutatás és innováció) támogatásainak átcsoportosításából, valamint fel nem használt uniós költségvetési tartalékokból származna. A Tanács elnöksége és a Parlament azonban arról is megállapodott, hogy megnövelik a fel nem használt költségvetési tartalékok arányát ahhoz képest, ami a bizottsági javaslatban szerepelt. Ezáltal csökkenteni lehet a „Horizont 2020” keretprogramból és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből átcsoportosított források összegét.
A megállapodás a finanszírozásra vonatkozóan a következőket tartalmazza:
A megállapodás értelmében az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz közlekedési munkaprogramján belül a pénzügyi eszközöktől 500 millió eurót csoportosítanak át a támogatásokhoz.
Az ESBA fokozott kockázatviselési képességgel rendelkezik majd. Azáltal, hogy első veszteségviselési garancián keresztül átvállalja az új projektek kockázatának egy részét, lehetővé teszi, hogy a magánbefektetők kedvezőbb feltételekkel vegyenek részt a projektek finanszírozásában. Így a becslések szerint összességében 1:15 arányú multiplikátorhatást érhet el a reálgazdaságba történő beruházások terén. Ez összességében több mint 300 milliárd eurónyi további beruházást mozgósíthat a hároméves beruházási időszak alatt.
Az alap irányításaAz ESBA kétszintű irányítási struktúrával rendelkezik majd:
- Az irányítóbizottság határozza meg az alap átfogó stratégiáját, beruházási politikáját és kockázati profilját. Annak érdekében, hogy az irányítóbizottság pártatlan és politikai befolyástól mentes legyen, tagjai kizárólag a Bizottságtól és az EBB-ből kerülhetnek ki. A tagok száma a két intézmény által készpénz vagy garancia formájában biztosított hozzájárulások arányát tükrözi majd. Az irányítóbizottság konszenzussal hozza meg a határozatait, és rendszeresen konzultál majd az érintettekkel.
- A független beruházási bizottság választja majd ki azokat a projekteket, amelyek ESBA-támogatásban részesülnek. A beruházási bizottság az irányítóbizottságnak tartozik felelősséggel, és nyolc független szakértőből és az ügyvezető igazgatóból áll. Az ügyvezető igazgató felelős az ESBA napi szintű irányításáért, valamint ő készíti elő és vezeti le a beruházási bizottság üléseit. A bizottság a határozatait egyszerű többséggel hozza. Az ESBA által támogatott minden projektnek el kell nyernie az EBB jóváhagyását.
HozzájárulásokA tagállamok készpénzzel vagy garanciák vállalásával, harmadik felek pedig készpénzzel járulhatnak hozzá az alaphoz. A hozzájárulás azonban nem jelenti azt, hogy a felek befolyást gyakorolhatnának az alap irányítására.
Harmadik feleknek, többek között a tagállamok nemzeti fejlesztési bankjainak is lehetőségük lesz arra, hogy az ESBA-val együtt projekteket társfinanszírozzanak, akár egy-egy projekt keretében, akár beruházási platformokon keresztül.
Új projektek kiválasztásaA javasolt rendelettel létrejön az „Európai Beruházási Tanácsadó Platform” is, amely az EU egészére kiterjedően tanácsadást és támogatást nyújt a projektek meghatározásához, előkészítéséhez és kidolgozásához. Létrejön továbbá az „európai beruházási projekttár”, amely tájékoztatással szolgál a beruházóknak a már meglévő és a jövőbeli projektekkel kapcsolatban.
Tekintettel a szíriai helyzet további romlására, a Tanács egy évvel meghosszabbította a szíriai rezsim támogatóival szemben hozott uniós korlátozó intézkedések hatályát.
Egy új személlyel szemben utazási tilalmat vezetett be és elrendelte a vagyoni eszközök befagyasztását. A magas rangú katonát a damaszkuszi és a Damaszkusz környéki polgári lakosság elnyomásáért és az ellenük irányuló erőszakos fellépésért tartják felelősnek. Az EU több mint 200 személlyel és 70 szervezettel szemben alkalmaz szankciókat a szíriai polgári lakosság elleni erőszakos elnyomás miatt.
A Tanács a határozatával 2016. június 1-ig meghosszabbította a meglévő szankciók, így az olajembargó és az egyes beruházásokra vonatkozó korlátozások hatályát is.
A Tanács 2014 decemberében ismét hangsúlyozta, hogy az EU a rezsimmel és annak támogatóival szemben mindaddig új szankciókat fog bevezetni, illetve a hatályban lévő szankciókat mindaddig érvényre fogja juttatni, amíg az elnyomás folytatódik. Az EU meggyőződése, hogy a konfliktus tartós rendezését csak a szíriaiak által vezetett politikai folyamat eredményeképpen elért átmenet jelentheti, és továbbra is mindent meg kell tenni ennek érdekében.
A jogi aktusokat – amelyek az újonnan jegyzékbe vett személyre vonatkozó részletes információkat is tartalmazzák – az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2015. május 29-i kiadásában tették közzé.
A Tanács 2015. május 28-án megerősítette az utazási csomagokról szóló irányelv reformjáról létrejött politikai megállapodást.
Az új irányelv oly módon fogja korszerűsíteni a szervezett utazási formákra vonatkozó jelenlegi uniós szabályokat, hogy azok igazodjanak az utazási piacon tapasztalható változásokhoz és megfeleljenek a fogyasztók és a vállalkozások igényeinek csakúgy, mint a digitális kor követelményeinek.
Az új irányelv kiterjeszti a hagyományos utazási csomagok esetében biztosított védelmet a különálló utazási szolgáltatások kombinációira is, különösen akkor, ha utóbbiakat online értékesítik.
Dana Reizniece-Ozola, Lettország gazdasági minisztere elmondta: „Ez a jogszabály olyan szabályozási keretet képez, amelyre az utazók és az ágazat már régóta vártak, továbbá amely megfelel a céljának, és a jövőben is érvényes lesz a folyamatosan növekvő és változó turisztikai ágazatra. Erősíteni fogja az utazók jogait különösen az online foglalások esetében, és figyelembe veszi az új foglalási módokat. Az irányelv a fogyasztói jogok megerősítése mellett kedvező változásokat hoz a vállalkozások, különösen a kis- és középvállalkozások számára is.”
Az új feltételek azzal, hogy összehangolják a szabályokat és megszüntetik a határokon átnyúló kereskedelem előtt álló akadályokat, elősegítik, hogy a vállalkozások egyenlő versenyfeltételek mellett működhessenek. A fogyasztók ennek eredményeként az üdülési termékek szélesebb köréből választhatnak majd, ami csökkentheti a fogyasztói árakat is.
A következő lépésekAz Európai Parlament az egyik soron következő plenáris ülésén, második olvasatban történő szavazással várhatóan megerősíti majd a Tanácsban létrejött politikai megállapodást.
A szöveget ezt követően a jogász-nyelvész szakértők ellenőrzik majd, mielőtt a Tanács hivatalosan jóváhagyhatja azt. A cél az, hogy az irányelvet 2015 vége előtt kihirdessék az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
Az új rendelkezések 30 hónappal az irányelv hatálybalépését követően válnak alkalmazandóvá.
Michel Sleiman, Libanon korábbi elnöke pontosan egy évvel ezelőtt távozott hivatalából. Ez a fontos állami tisztség azóta is betöltetlen. Az elhúzódó probléma komoly veszélyt jelent az ország egészére nézve, hiszen aláássa az intézmények működését, és ezzel megnehezíti azoknak a biztonsági, társadalmi és gazdasági kihívásoknak a kezelését, amelyekkel az országnak szembe kell néznie.
Az EU emlékeztet az ENSZ Biztonsági Tanácsának március 19-én elfogadott elnökségi nyilatkozatára. Az EU továbbá felszólítja valamennyi libanoni politikai erőt: tegyenek határozott lépéseket egy új elnök megválasztása érdekében. Elengedhetetlen, hogy minden fél betartsa az alkotmányt, valamint maradéktalanul végrehajtsa a Taifban aláírt megbékélési megállapodást és a nemzeti paktumot. Az EU hangsúlyozza: az ország csak akkor lehet úrrá az egyre mélyülő válságon, ha az összes politikai erő párbeszédet folytat egymással. Az EU támogatja Tammám Szalám miniszterelnök azon erőfeszítéseit, hogy az országot ezekben a nehéz időkben is sikerrel kormányozza. Az EU felhívja a Parlament tagjait, hogy őrizzék meg Libanon régmúltra visszanyúló demokratikus hagyományait, és az alkotmánynak megfelelően haladéktalanul üljenek össze és válasszanak elnököt.
A szíriai konfliktus immáron ötödik éve befolyásolja Libanon stabilitását. Az újabb, összetett biztonsági fenyegetések csak tovább súlyosbítják a válságot. Az EU ismételten kijelenti: elkötelezett Libanon szuverenitása, területi integritása és függetlensége mellett. Az EU arra kéri az összes politikai pártot, hogy a jövőben is legyenek hűek az elhatárolódás politikájához, és helyezzék mindenek elé Libanon érdekeit és stabilitását. Az EU teljes mértékben támogatja a libanoni biztonsági szervek abbéli fáradozásait, hogy megőrizzék a stabilitást és kezeljék a biztonsági kihívásokat. Ennek megfelelően még nagyobb mértékű segítséget nyújtunk a libanoni fegyveres erőknek és a biztonsági ágazat egészének.
Súlyos aggodalomra ad okot a menekültválság is. Az EU elismeréssel adózik azelőtt, hogy a libanoni hatóságok és a lakosság rendkívüli helytállást tanúsítva fogadják be a szíriai válság elől menekülőket, és nyújtanak védelmet és segítséget számukra. Ezzel egyidejűleg rámutat arra, hogy minden körülmények között fontos az emberi jogok és a humanitárius elvek tiszteletben tartása. Az EU üdvözli, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), valamint az ENSZ más ügynökségei és a nemzetközi szervezetek nélkülözhetetlen munkájukkal segítik Libanonban a szíriai menekülteket és befogadó közösségeket. Az EU legnagyobb libanoni adományozóként továbbra is eleget tesz vállalt kötelezettségeinek, hogy ezzel is segítsen kielégíteni a rászoruló közösségek és menekültek egyre növekvő szükségleteit. A március végén Kuvaitban megrendezett adományozói konferencián az EU további 1,1 milliárd euró összegű támogatásra tett ígéretet, amely magában foglal egy több évre szóló, a menekülteket és a befogadó országokat segíteni hivatott humanitárius és fejlesztési támogatást is.
Az EU a jövőben is kiáll Libanon mellett ezeknek a rendkívüli kihívásoknak a kezelésében. Az ország támogatása iránti elkötelezettségünk határozott és tartós. Az EU ismételten hangsúlyozza Libanonnal való partnerségének szilárdságát, és azt, hogy ez a partnerség a demokrácia, a pluralizmus és a jogállamiság értékeinek közös vállalásában gyökeredzik. Az EU mindezeken túl kiemeli: meg kell őrizni Libanon szabadságát és sokszínűségét, amelyek révén az ország a régió egészében a mérsékeltség példájaként szolgál.
1. A 2015 utáni időszakra vonatkozó menetrend jó alkalmat kínál arra, hogy foglalkozzunk a szegénység felszámolása és a fenntartható fejlődés jelentette, egymással összefüggő kihívásokkal. Az EU és tagállamai számára különösen fontos, hogy a lehető legtöbb eredményt érjük el ezen a területen. A 2014. december 16-i következtetéseiben a Tanács kifejtette az EU arra vonatkozó álláspontját, hogy milyen intézkedésekkel érhetők el egyetemes és átalakító hatású változások. Ezek a következtetések kiegészítik a 2014. decemberi következtetéseket, és tovább részletezik a fenntartható fejlesztési célok eléréséhez szükséges új globális partnerség aspektusait.
2. A fenntartható fejlesztési célok jelentette nagy horderejű menetrend végrehajtása érdekében új globális partnerséget kell kialakítani a szegénység felszámolásáért és a fenntartható fejlődésért. Ez a partnerség arra hivatott, hogy átalakítsa és megerősítse a nemzetközi közösség együttműködését.
3. Már eddig is sikerült jelentős eredményeket elérni. A fenntartható fejlesztési célokkal foglalkozó nyílt munkacsoport javaslatából, a fenntartható fejlesztés finanszírozásával foglalkozó kormányközi szakértői bizottság jelentéséből, valamint az ENSZ főtitkárának összefoglaló jelentéséből az derül ki, hogy kézzelfogható közelségbe került a megállapodás egy, a 2015 utáni időszakra vonatkozó, az emberek és a bolygó javát szolgáló olyan ambiciózus menetrendről, amely senkit sem hagy lemaradni.