Balkáni Mozaik Blog

Tizenöt éve él Moszkvában Slobodan Milošević özvegye, Mirjana Marković és a fia Marko. Marija lánya Montenegróba költözött, vele 14 éve nem találkozott. Néhány napja nyílt levélben válaszolt a szerb médiában az utóbbi időben megjelent találgatásokra, hogy miből is él az orosz fővárosban, és mi lett a 90-es években felhalmozott hatalmas vagyonnal?

                                                   A Milosević család

2003-ban úgy gondolták, hogy talán tíz napra utaznak Moszkvába, azóta sok év eltelt, közben 2008-ban politikai menedékjogot kaptak, és bár szeretné, ha visszatérhetne Szerbiába, tudja, hogy arra soha nem lesz lehetősége, és nemcsak azért, mert letartóztatási parancs van ellene is és a fia ellen is. A 75 éves özvegyet hátfájás kínozza, porckorongsérve van, ezek miatt szinte soha nem hagyja el a házat, könyvet, könyveket ír. Férje egykori párttársaival sem tartja a kapcsolatot, ők nem keresik a társaságát.

„Mindent, amit mondhatnék, már leírtam a könyveimben. Az igazságot. Aki elhiszi, elhiszi, aki nem, nem. Az életem hátralévő részét nem fogom azzal tölteni, hogy bizonyítsam mi igaz és mi hazugság...” 

És hogy hol és hogyan él Moszkvában Mira Marković? Ha hinni lehet(ne) Dragan Antićnak, a család közeli barátjának, akkor az özvegy az 58 ezer dináros nyugdíjából (kb. 620 dollár) él, amit minden hónapban kap Belgrádból. 

Nehéz ezt elképzelni a világ egyik legdrágább városában. Szerényen él, mondja a barát, ami akkor sem fog változni, ha az Európai Unió tanácsa feloldja a Milosević család vagyonának 2000-ben történt zárolását.

„Mit gondolnak, hogy arra kell neki pénz, hogy a Louis Vuittonnál, vagy a Pradanál vásároljon? Ez hülyeség”- mondta Antić. 

Egyesek mégis megkérdezik, hogy ha másra nem, de a 300 négyzetméteres lakásra, élelemre költeni kell a drága Moszkvában. Erre azt válaszolta: „Milyen lakás? Nincs neki lakása. Hogy amiben lakik kié, arról kérdezzék Putyint.”

Mira Marković Moszkva elővárosában, Barvikhaban él. Itt a lakások ára 5 és 15 ezer euró között van négyzetméterenként, az 1000 négyzetméternél nagyobb villákat kb. 20 millió euróért árulják. A luxusnegyedet a moszkvaiak csak úgy emlegetik, mint a „diktatórikus szemét ártalmatlanítására szolgáló lerakat.” 2015-ben ott lakott az egykori ukrán elnök, Viktor Janukovics is, de nyújtottak luxusmenedéket Askar Akayev kirgiz elnöknek és a fiának, akik 2005 óta élnek itt, és Aslan Abashidze elnöknek, az Abház Grúz Köztársaság vezetőjének. 1998-ig élt itt a törökországi kurdok vezetője Abdula Ödzsalan is, őt azonban kiutasították, Afrikában küldték, végül 1999-gen átadták a törököknek.

                                                           Barvikha

Barvikhaban van az ország legexkluzivabb bevásárlóközpontja a Lakceri village, ahol kb. százezer négyzetméteren a világ legnagyobb és legdrágább cégei árusitják termékeiket: Gucci, Armani, Ralph Lauren, Prada, Yves Saint Laurent, Tiffany, Bentley, Ferrari-Maserati, Lamborghini...

A szerbiai közvéleményt még mindig foglalkoztatja, hogy mi lett a 90-es években állítólag felhalmozott hatalmas vagyonnal? Az özvegy szerint akkor sem volt vagyonuk és neki most sincs semmije a nyugdíján, és az önéletrajzi könyvének bevételén túl. Ha szükséges, akkor a fia támogatja. Az életvitelüket ismerve ez kevéssé hihető, Milošević egykori ügyvédje, Toma Fila sem ezt mondja:

„Tudom, hogy sok pénz, millió eurók mentek Ciprusra. De mindet elköltötték a szankciók ellensúlyozására, még egy amerikai helikoptert is vásároltak abból a pénzből. Ha most még van valami abból a pénzből külföldön, akkor arról Markót kell megkérdezni, mert ha valaki elvitte, akkor az ő volt. Személy szerint nem hiszem, hogy van belőle valami is.”

A légiközlekedési szakportárok időről időre hírt adnak arról, hogy a régió repülőterei újabb és újabb rekordokat döntenek meg tevékenységükben. Hónapról hónapra, évről évre. A tíz legforgalmasabb repülőtér a balkáni térségben 2016-ban: Belgrád 4.924.992, Zágráb 2.766.087, Split 2.289.987, Dubrovnik 1.993.243, Pristina 1.743.208, Szkopje 1.649.374, Ljubljana 1.404.831, Tivat 982.558, Podgorica 873.278, Szarajevó 838.996 utassal.

                                              Szarajevó

A diszkont légitársaságok térhódításával az egykori kis repülőterek, nem egyszer katonai repülőterek is bekapcsolódnak a közlekedésbe. Ilyen például Bihač, Niš, vagy éppen Brač.

A repülőterek stratégiája különböző. Van, akik ragaszkodnak a működési bevételek, a megtakarítások növeléséhez és a költségek csökkentéséhez, mint például a ljubljanai repülőteret átvevő Fraport, ahol nagyobb figyelmet fordítanak a jobban jövedelmező cargo szállításokra, bár az utolsó három hónapban az utasszám tekintetében is jelentős növekedést értek el.

                                                     Ljubljana

Tavaly a boszniai repülőterekről 8.541 tonna árut szállítottak légi úton, ebből 2.470 tonnát a szarajevói, 6.062 tonnát a tuzlai és 5 ezer tonnát a banja-lukai repülőtérről. Ez több, mint a horvát repülőterekről fuvarozott áru, aminek a mennyisége a horvát statisztikai hivatal adatai szerint 8.216 tonna volt. Két szerbiai repülőtér cargo forgalma 15.907 tonna volt.

                                                         Zágráb                      

Az egyes országokban a repülőgép mozgások száma: Szerbiában: 59.720, Horvátországban: 108.174, Montenegróban: 11.942, Bosznia-Hercegovinában: 16.173.

Az országok döntéshozói megértették, hogy a repülőtereknek nagyobb szerepet kell kapniuk. A szkopjei repülőtér a Skytrax-nél a kilencedik legjobb kelet-európai repülőtér lett, az ohridi repülőteret felújították. Talán ezért döntöttek a környező országok is jelentős beruházások mellett. Ahol maguk nem tudják megoldani, ott koncesszióba adják a repülőtereket, hogy felújítsák, növeljék a kapacitását és az infrastruktúráját. 

                                         Belgrád

A régió legnagyobb repülőterei már elkészültek. Új külsőt kapott a belgrádi, a nisi, a szarajevói és a tuzlai repülőtér. A repülőtereknek a kapacitást is bővíteni kellett, mert az utaslétszámok már közelítettek a működési határhoz. Ha 2017-ben a szarajevói repülőtér eléri a tervezett 900 ezer utast, jövőre már probléma lesz az utasterminál befogadóképessége és az előtér nagysága. Készen van a terv a B terminál építésére, ezzel a repülőtér 2 millió utas fogadására válik alkalmassá.

Boszniában kormánydöntés alapján fejlesztik a mostari, a tuzlai és a bihaci repülőtereket is. A mostari repülőtér nem tud a saját lábán megállni. Földrajzilag túl közel van Dubrovnikhoz és Splithez, a nyári chartereken kívül nincs rendszeres járat. Jelenleg „vannak járataink Olaszország felé Bariba, Nápolyba, Rómába, Bergamoba, Kunaba és Milánóba. Emellett van rendszeres charter járat Bejrutba és bejelentettek járatokat Baselba, Bahreinbe és Kuwaitba. Dolgozunk egy járat előkészítésén Dániába, hogy a bosnyák diaszpórának biztosítsunk lehetőséget.”

                                                         Mostar

A nyári menetrendi időszakban a régió repülőtereiről 87 új járat indult.

A Turisztikai Világszervezet, az UNWTO nyilvánosságra hozta a 2017 január-áprilisi adatokat. A világban ezen időszakban 370 millió turista utazott, ami 6%-kal több, mint az előző év hasonló időszakában.

Szinte világ minden régiójában növekedést mérték, és jelentős növekedést várható a május-augusztusi időszakban is. 

A legtöbb uticél idén is hozta a tavalyi jó eredményeket, van néhány, amik az elmúlt években problémásak voltak, de az idei év első négy hónapjában vissza erősödtek, főleg a Közel-Keleten (+10%) és Észak-Afrikában (+8%). 

Európában az első négy hónapban az előző év hasonló időszakához képest 6%-kal nőtt a turisták száma, ami magasabb a vártnál. Ezt azzal magyarázzák, hogy visszatért a bizalom néhány olyan uticél felé is, amit korábban biztonsági okok negatívan befolyásoltak.

                                               Szarajevó

Az eredmények különösen javultak Dél-Európában, ahova a vizsgált időszakban 9%-kal több turista látogatott. Nyugat-Európában 4%-kal, míg Észak-Európában 9%-kal nőtt a látogatók száma. Közép-Kelet-Európában a növekedés mértéke 4%-os. 

                                         Medjugorje

A listán, ahol a legnagyobb növekedést mutató országok vannak, Bosznia-Hercegovina az előkelő hatodik helyen áll. Az éves növekedés 26% feletti, ami négyszer nagyobb, mint az európai átlag. 

                                                   Neum 

A nemzetközi szervezet 2003 óta készíti el négyhavi felmérését idegenforgalmi szakemberek, nemzetközi szakértők értékelése és előrejelzése alapján.

Haláltábor. Én már azon szerencsés nemzedék tagja vagyok, akik ezt a szót a II. világháború történelmét tanulva a könyvekből ismertem meg. Majd már felnőtt fejjel, a délszláv háború idején újra megtanultam. 47 évvel a második világháború után Európában újra haláltáborokat hoztak létre. 

Bosznia-Hercegovina területén hat koncentrációs tábor működött, közülük az egyik volt Prijedor mellett a Keraterm. A tábort a prijedori válságstáb határozatára hozták létre az egykori kerámiagyár területén. Működtetéséért a prijedori közbiztonsági központ és a katonai rendőrség volt a felelős. Ők adták a tábor személyzetét.

A táborba főleg a Matarusko Brdon élőket vitték, illetve a Száva bal partján lévő települések lakóit. Működésének legbrutálisabb mészárlását követték el 25 évvel ezelőtt 1992. július 23-tól 24-re virradó éjszaka. 

A zsúfolásig tele 3-as számú terem előtt géppuskások sorakoztak fel és valamilyen gázt engedtek be. A szag elviselhetetlen volt, a bent lévők megpróbálták kitörni az ajtót, a szerb katonák pedig tüzet nyitottak rájuk. Azon az éjjelen 200 rabot gyilkoltak meg. 

Másnap reggel az egész szoba tele volt vérrel, a holttestek halomban feküdtek, amikor a testeket teherautókra tették, még azokból is folyt a vér. A prijedori szerbek másnap a városban halkan suttogták egymás között, hogy az éjszaka „Keraterm véres éjszakája” volt.

„Először a 3-as teremben helyeztek el, aztán átkerültem a 2-esbe. Később a 3-asból elvitték az embereket Matarusko Brdo-ra. Három napig tartották ott őket élelem és víz nélkül. Július 24-én, amikor az emberek megpróbálták kitörni az ajtót, mert már nem bírták tovább, elkezdték őket lőni. 120 halottat számoltam meg. 67-en megsebesültek, őket teherautókkal elvitték, állítólag kórházba, de őket is meggyilkolták. Tíz-húsz fős csoportokban vitték el az embereket, állítólag hogy összetereljék az állatokat a falvakban, de ők soha nem tértek vissza a táborba. Rettenetes volt. Kínzás és kínzás minden nap.” Egy túlélő, Halim Sivac fájdalmas emlékezése. Őt 1992. augusztus 5-én szállítottak át a Keratermből a Trnopolje táborba, de útközben sikerült megszöknie. 

A Keratermben elkövetett gyilkosságokért kilenc személyt ítéltek el, hetet Hágában, kettőt Boszniában. Az elítéltek elsősorban a táborparancsnok és a váltásparancsnokok. A hágai nemzetközi törvényszék előtt a táborparancsnok és másik három társa beismerték tetteiket, bűnösnek és felelősnek vallották magukat. A vádlottakra 5 és 31 év közötti börtönbüntetést szabtak ki.

„Ez azt jelenti, hogy azok, akik konkrétan elkövették a mészárlást a 3-as teremben, és a többi gyilkosságot a Keratermben, még mindig szabadon vannak.” 

1992 május és augusztus között 3000 foglyot vittek a Keratermbe. Ugyanezen időszak alatt 371 rab nem élte túl a megpróbáltatásokat és a kínzásokat, köztük az egyetlen éjszaka alatt meggyilkoltak, a 3-as terem 200 foglya.

Prijedorban és környékén a boszniai háború alatt 3176 civilt öltek meg, a többségüket tömegsírba temették, nem egyet másodlagos tömegsírba. Máig keresnek még 777 áldozatot. Az itt elkövetett háborús bűncselekményekért a bíróságok 51 ítéletet hoztak.

Partnerségi megállapodást írt alá a két dubai székhelyű légitársaság, az Emirates és a flydubai. A partnerség túlmutat az úgynevezett code share-n, magában foglalja az együttműködést a két légitársaság hálózatának integrálásában és a repülések összehangolt ütemezését. 

A flydubai utasai könnyen és egyszerűen elérhetik az Emirates célállomásait, amik lefedik mind a hat kontinenst, míg az Emirates utasoknak lehetőségük lesz a flydubai nyújtotta regionális pontok elérésére.

Jelenleg a közös hálózat 216 desztinációt kínál, 2022 végéig ez a szám várhatóan 240-re emelkedik, amit a közös 380 gépes flottával repülnek.

Mindkét légitársaság továbbra is külön irányítás alatt marad, de felhasználják egymás hálózatát a növekedés felgyorsítása érdekében. Mindkét légitársaság tovább fejleszti a dubai bázisát, összehangolják a rendszereiket, hogy biztosítsák a zavartalan közös együttműködést.

A partnerséget a következő hónapokban fogják kiterjeszteni az első megerősített code share megállapodásokkal, amik 2017 utolsó negyedévében kezdődnek.

Fotó: emirates

A horvát belügyminiszter Davor Božinović szombaton a Twitteren tette közzé, hogy az előzetes becslések szerint a Split környéki tűzvész 5,7 millió euró kárt okozott. A változó irányú szél nagyban nehezítette a július 17-én éjszaka 1 órakor kitört tűz oltását, amiben összesen 801 tűzoltó, 162 tűzoltókocsis egység vett részt. A helyiekhez az ország kilenc megyéjéből érkeztek segítők. Az önkéntesek mellett részt vettek az oltásban több mint 400-an a belügyminisztérium egységeiből, a fegyveres erők, a hegyimentők, a mentőszolgálat és a légierő.

Split polgármestere, Blaženko Boban a tűzvészt természeti katasztrófának nyilvánította.

Montenegróban a tűz által legjobban sújtott Luštica-félszigeten a Žanjice strandon vasárnap a strandtól 20 méterre ütött ki a tűz, a turisták egy férfit láttak az égő erdőből kiszaladni. Azonnal jelentették a rendőrségnek, akik letartóztattak egy lengyel férfit, és azzal gyanúsítják, hogy ő okozta a tüzet.

Az ország több részén – Orasiban, Dalovgradban, Cetinjénél, Bar környékén, Tivatnál és Hercegnovinál is - vannak még tüzek, de a Belügyminisztérium különleges ügyek osztályának tájékoztatása szerint ezek már ellenőrzés alatt vannak, nem fenyegetnek embereket és épületeket. Az Izraelből segítségül érkezett két Air Tractor is elhagyta már az országot.

Bosznia-Hercegovinában, Mostartól nyugatra nagy területen tombol a tűz.

„Jelenleg a helyzet valamivel jobb, mint néhány órával ezelőtt, de nehéz összefoglalni, mert nagy terület érintett és még mindenhol kint vannak a tűzoltók. Azt gondolom, mondhatom, hogy pillanatnyilag a házak nincsenek veszélyben” -mondta a mostari tűzoltó parancsnok. 

A tűz a várostól nyugatra a Neretvánál aktivizálódott tegnap a délutáni órákban és nagyon gyorsan terjedt, ezért segítségül hívták az oltáshoz a boszniai hadsereg helikopterét is.

Fotó: reuters

Szarajevóban, Európa Jeruzsálemében járt a Haaretz izraeli napilap újságírója. Hogy miért Európa Jeruzsáleme? Mert itt 100 méteres körben megtalálható békésen egymás mellett a négy világvallás jelképe: a katedrális, a pravoszláv templom, a zsinagóga és a dzsámi. 

A régi askenáz zsinagóga kapuja nyitva van. Nincs biztonsági kamera, nincs fémdetektor, rendőr sem áll előtte. Európa talán legkevésbé védett zsinagógája itt a muzulmán országban, ahol mélyen gyökerezik az etnikai gyűlölet – írja a lap. 

                                              Zsinagóga Szarajevó belvárosában

Lehet-e az a hely, ahol Európa holokauszt utáni legnagyobb népirtását követték el, a legbiztonságosabb hely a zsidók számára a kontinensen? – teszi fel a kérdést az újságíró. 

Jakob Finci a boszniai zsidó közösség elnöke válaszol neki: Bosznia-Hercegovina egyike azon ritka országoknak, ahol nincs antiszemitizmus. Biztonságban érezzük magunkat. Évszázadok óta élnek itt zsidók.

"Bosznia zsidói soha nem voltak gettóba kényszerítve, a szefárd zsidók (zsidók, akiket 1492-ben a Spanyolországból elűztek) leszármazottainak sokkal jobb életük volt a török uralom idején, mint Európa legnagyobb részén abban az időben" – állítja Finci. 

                                                   Jakob Finci

1930-ig 12 ezer zsidó élt Szarajevóban, most 2000 egész Boszniában, számuk a holokauszt idején csökkent le drasztikusan. Közel 10 ezer zsidót öltek meg az usztasák, a nácikkal együttműködő horvát fasiszták. A muzulmánok akkor is megpróbálták megvédeni zsidó szomszédaikat, a bátorságuk olvasható az egykori szefard zsinagógában berendezett zsidó múzeumban. 

                                       Zsidó múzeum épülete

A polgárháború kitörésekor a boszniai zsidóság csaknem fele elmenekült Izraelbe. Finci egyike azoknak, akik maradtak és akik kötelességüknek érezték, hogy részt vegyenek a helyreállítási munkákban, humanitárius munkát végezzenek, és segítsenek minden embernek, tartozzon bármelyik vallási közösséghez, Szarajevó ostroma alatt. 

A boszniai zsidó közösségből 15 éve egyetlen egy ember sem vándorolt ki Izraelbe, az utóbbi években húsz fiatal vissza is tért onnan. Vonzotta őket, hogy megőrizzék ezt az egyedülálló örökséget, az ingyenes egyetemi oktatás és a nyugodt életmód.

„A szomszédaink többsége muzulmán, hagyományosan a ramadan végén együtt kávézunk, együtt eszünk baklavát. Ez egy muzulmán ország, de európai ország, ahol a zsidóknak nincs semmilyen problémájuk. Itt az embereket nem érdekli, hogy gyűlöljék a zsidókat”- mondja a 24 éves Andrea. 

                                       A szarajevói Haggada

A szarajevói Nemzeti Múzeumban őrzik a zsidóság történetének egyik legjelentősebb emlékét, az Egyiptomból való kivonulásuknak, az exodusnak a történetét elmesélő pészachi Haggadát. Egy zaragozai gazdag zsidó család tulajdona volt, 1492-ben kimenekítették Spanyolországból, Itáliában került. Onnan később egy Kohen nevű spanyol zsidó család vitte magával Szarajevóba és eladta az Osztrák-Magyar Monarchia idején 1888-ban alapított Boszniai Nemzeti Múzeumnak. A középkori illusztrált kéziratos haggadák között kétségkívül az egyik legszebb és legfontosabb, színes miniatűrökkel díszített szarajevói Haggada. 

Szarajevó utcáin a vegyes kultúrák és vallások jól látható megtestesítője a párizsi stílusú kávéházak és a török stílusú kávézók tarka elegye. 

Már csak mosolygok, de tényleg nincs új a nap alatt! Az egészségügyi nem tudom kik elrendelték, hogy a kórházak írjanak napi jelentéseket – hangulatjelentést? - , hogy ne a sajtóból értesüljenek a gondokról. Teszik ezt a 21. században, az okos telefonok világában, amikor fél percen belül csak az nem értesül bármiről, aki nem akar.

A mobiltelefonok még nem voltak ennyire fejlettek és elterjedtek az 1990-es évek első felében, de az információ áramlást jelentősen meggyorsították. 

Történt egyszer 1994-ben vagy 1995-ben, hogy a Malév New York-i járata műszaki hiba miatt Londonban kényszerült megszakítani útját. Akkor a repülési igazgató titkárnője voltam, magától értetődött, hogy szinte elsőként értesültünk az eseményről. Egyszer csak megérkezett a szocializmusban szocializálódott vezérigazgató utasítása: hírzárlat! Közben már csörögtek a telefonok, érdeklődtek az újságírók, hozzátartozók.

                                       Malév B767 HA-LHA  (fotó: Pap László)

Mi egymásra néztünk, a kapitány szélesen elmosolyodott és az éppen vonalban lévő médiamunkásra utalva nevetve csak annyit mondott: kapcsoljad. 

Rövid idő után a repülőnk folytatta útját New York felé, mi pedig meglehetősen tiszteletlenül értékeltük a hírzárlatra vonatkozó utasítás félét. 

És most azt gondolom, hogy ugyanilyen tiszteletlenül minősítik a kórházi vezetők is a napi jelentési kötelezettséget. 

A huszonkét évvel ezelőtti vezető utasítását talán egy picit lehet azzal menteni, hogy még nem szokott hozzá, hogy a hír a fedélzeten utazók mobiltelefonjainak jóvoltából hihetetlenül gyorsan érkezik, de hogy ma, amikor már viharos gyorsasággal terjed minden a világhálón, szinte a megtörténés pillanatában, ez egészen elképesztő.

Egyetlen magyarázatot találok: ezek ugyanazok!

A horvát elnök bírálta a hadsereget, amiért az szerinte későn avatkozott be a Split környéki tűzoltásba. A kritikára válaszul a védelmi miniszter felajánlotta a lemondását. De mit mond a spliti tűzoltó parancsnok? Hiányolták-e a katonákat?

„Felelősséggel kijelentem, hogy a védelmi miniszterrel folytatott beszélgetés után én döntöttem arról, hogy a hadseregre akkor délután, amikor mi a helyszínre érkeztünk, nincs szükség, nem tudnak semmit tenni. A miniszter egyetértett és elfogadta a véleményemet. Két nappal később, amikor a helyzet már lehetővé tette, a katonák megkezdték a munkát a területen.”

Ezt Ivan Kovačević, a városi tűzoltóság parancsnoka mondta, hozzátéve, hogy a sorkatonák nem tudnak tüzet oltani, mert a tűzoltó munka összetett tevékenység. Erre oktatják és képzik a tűzoltókat, a katonákra a tűzoltás után, vagy a terep megtisztításakor van szükség.

A tűzoltók a terepen minél kevesebb olyan embert akarnak látni, akiknek nincs tapasztalatuk az oltásban, mert a lángok első támadását kizárólag ők tudják megfékezni.

A mostani tűvészt a parancsnok katasztrofálisnak mondta, egy földrengéshez hasonlította. Első nap nem is a lángokat oltották, hanem a házakat védték.

Az erdőkben pusztító tüzek oltásáról azt mondta, a tűzoltóknak sokkal könnyebb lett volna a dolguk, ha az erdőkben hagytak volna folyosókat.

„Nincs arra technika, amivel ezt meg lehet oldani. A fenyőfák 20 méteresek, a lángok 100 méternél is magasabbak. Oda embert nem lehet beküldeni. Csak kövezett útról dolgoztunk, onnan védtük a házakat. A tűzben nincs „határvonal”, megtörtént, hogy egy helyen eloltottuk a tüzet, ami 400 méterrel arrébb újra fellobbant. Maga a meleg levegő felhajtóereje abban a szélben megemelte a nehéz tárgyakat, a 20-30 centiméteres ágakat akár 400 méterrel is elvitte.” - írta le Kovacevic a helyzetet. „Egy ekkora tüzet csak repülőgépről lehetett oltani. Ez a reális helyzet. Minden más helyzetre fel vagyunk készülve, de az ilyenekre nem lehet. Itt nem lehetett betartani az alapvető szabályokat, ez kizárólag az emberélet és a létesítmények védelme volt.”

Habár Kovačević az elején szkeptikus volt, bebizonyosodott, hogy a rendszer jól működik. A városban 48 óra alatt normalizálódott a helyzet. 12 órán belül Splitben voltak a tűzoltók az ország minden részéből. Sok eszköz elégett, de egyetlen tűzoltó sem sérült meg komolyabban.

A mentésbe bekapcsolódtak a városi szolgálatok, önkéntes csoportok, a Vöröskereszt és mások is. A lakosság az oltás teljes ideje alatt segített slagokkal, hátizsákokban hozták a vizet és a szendvicseket, néhányan még motorokra szerelt rögtönzött permetező szerkezetet is készítettek.

Andro Krstulović Opara polgármester is megerősítette, hogy egy ekkor nagyságú és kiterjedésű tűzre náluk sokkal nagyobb és jobban felszerelt város sem tudna felkészülni. Az elkövetkezőkben meg fogják oldani a zsúfolt utak problémáját, felszámolják az illegális szemétlerakókat, rendezik és bővítik a tűzcsapok hálózatát, mert voltak amik nem voltak elérhetők, vagy nem voltak használhatók,.

Fotó: pixsell , reuters

Kotortól, Tivattól, Hercegnovitól Cetinjéig, Podgoricáig a tüzek továbbra is égnek Montenegróban, de a tűzoltóság mindenütt ellenőrzése alatt tartja. Napok óta megfeszített erővel dolgoznak, és jött a nemzetközi segítség is. A szolgálatoknál a kormány rendkívüli állapotot vezetett be.

A tűzoltásokban több száz tűzoltó, több mint 200 katona, lakosok és turisták is részt vesznek. A montenegrói kormány 400 euró rendkívüli ellátmányt utalt ki a tűzoltóknak. 

Hercegnovi, Tivat, Podgorica környékén tűzoltó repülőgépekkel oltanak. Légi segítség érkezett Ukrajnából, Bulgáriából, Svájcból, Horvátországból és Izraelből. 

Közben a rendőrség letartóztatott egy albán állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő okozta a tüzet Podgorica környékén. A Luštica-félszigeten a tűz helyszínén találtak két teherautó gumit, azt gyanítják, hogy azokat is ő gyújtotta fel. 

A Bjelotina-hegyen pusztító tűz tegnap este Konavle felé terjedt. Reggel négy tűzoltógéppel oltották, mert a gyalogos tűzoltóknak a helyszín megközelíthetetlen. Ez a tűz az első becslések szerint kb 250 hektárt pusztított el, ebből 50 hektár horvát területen van. 

Sutorina fölött Konjevićtól Vidovo felé a tüzet ma az ukrán NATO repülőgéppel oltják. Nikšić, Ulcinj, Bar és Budva környékén nincsenek aktív tüzek. A horvát kormány humanitárius segélyt és további két tűzoltó repülőgépet küld Montenegróba. 

Bosznia-Hercegovinában Mostartól keletre Rabin és Kamen környékén a tüzek még aktívak, a tűzoltók és a helyi lakók a házakat védik. Mindkét helyszínen a fű és az alacsony növényzet ég. Az oltást a nagy szél erősen megnehezíti. 

Jablanica fölött a Čvrsnici-hegyen a lángok terjedését a helyi lakosok és a katonaság helikopterének segítségével sikerült megállítani. A jablanicai tűzoltók munkáját szarajevói társaik is segítik. Azután, hogy Ljesovinánál a tüzet eloltották, néhány kilométerrel arrébb újabb két tűz lobbant fel Viljaknál. Ott bükk és tölgyerdő ég, nagyon nehéz terep az oltáshoz. Az erdészet tűzoltói oltják, a dolgozók gereblyékkel, ásókkal és egyéb eszközökkel igyekeznek megfékezni a terjedését. Nehéz megbecsülni, hogy mekkora terület ég, mert átláthatatlan, de feltételezhető, hogy több száz hektár.

Emellett a tűz mellett az elmúlt 24 órában Hercegovina-Neretva kantonban 23 tüzet regisztráltak, ahol a fű, az alacsony növényzet és a hulladék kapott lángra. Tüzeket regisztráltak Mostarban Čitlukban és Čapljinaban is.

A tűz utáni táj a Luštica-félszigeten: 

Foto: pixsell, video: vijesti.me

Montenegró kérésére megmozdult a NATO és az Európai Unió. Kedd este fél 9 körül megérkezett Ukrajnából a NATO Antonov AN32P típusú repülőgépe 9 fős személyzettel és kisegítőkkel. Pjetr Kazalet a katonai szövetség képviselője az első kérésre megüzente az illetékeseknek, hogy készek segítséget nyújtani.

                                             A tivati betonon az AN32P

A tűzoltó repülőgép a két hazai „dromedárral” együtt a Luštica-félszigeten fogja a tüzet oltani. Az AN32P 8000 liter vizet képes felvenni, 40-50 méterről 240-260km/óra sebesség mellett engedi ki.

                                         AN32P Tivatban

Szerda reggel várják a svájci többcélú Super Puma helikoptert, aminek a kapacitása 2000 liter víz.

A montenegrói tűzoltók támogatására az elkövetkező napokban érkezik két Air Tractor Izraelből 3000 literes kapacitással.

                                      Air Tractor

Rumen Radev bolgár elnök tájékoztatta montenegrói kollégáját Filip Vujanovićot, hogy speciális helikoptereket, MI 17-eseket küldenek, amik már holnap munkába állhatnak a legkritikusabb területeken. A helikopterek kapacitása 2000 liter.

                                           MI17 helikopter

Fotó, video: CDM

A horvát tengerparton minden évben vannak tüzek, de a helyiek elmondása szerint ekkora tűzvészre nem emlékeznek.

Vasárnap éjfél után 42 perccel csaptak fel a lángok az Omishoz tartozó Tugareban. Félórával később Hvar szigetről is tüzet jelentettek, ott a fenyőerdő égett.

Omistól Splitig 4500 hektáron égnek a fenyőerdők, az aljnövényzet, a fű, az olajligetek.

348 tűzoltó 102 kocsival oltja a tüzet, több száz önkéntes segít. A mentést nehezítette az erős szél, emiatt a tűzoltó repülőgépek sem tudtak hétfő délutánig felszállni. Akkor viszont már segítségükkel a késő délutáni órákra a Žrnovnica fölötti Perun hegyen sikerült a tüzet eloltani, ezzel megakadályozták terjedését a tengerpart felé, ám utána a szél megint feltámadt, a tüzek erőre kaptak.

A tűzoltókat az ország belsejéből érkező társaik is segítik. Jöttek Zágrábból, Rijekából és Eszékről is.

Splitben a helyzet nagyon komoly, egyes városrészekben házak, kereskedelmi egységek, autók váltak a tűz martalékává. Utakat és vasútvonalat kellett lezárni.

A város legkeletibb része, Žrnovnica felé az utakat lezárták, mert a lángok vészesen közelítenek. Strožanacban és Podstranaban nem sokkal éjfél után megkezdték a lakosság evakuálását. Felhívták a lakosságot és a turistákat, hogy ne használják a keleti városrész útjait, hagyják azokat akadálytalanul a tűzoltóknak.

Žrnovnicaban a helyzet a tudósítók szerint nagyon rossz, a házak mind veszélyben vannak, a városrészt lassan körbeveszik a lángok. Több ház már leégett. Nehezíti a mentést a minden irányból támadó szél. Itt van a horvát hadsereg egyik földalatti rakéta bázisa, amit megállás nélkül locsolnak. A rakéták 70 méter mélyen vannak. Egyébként a horvát fegyveres erők is bekapcsolódtak már mind az oltásba, mind a lakosság menekítésébe, a rendfenntartásba.

A spliti tűzoltó központ hétfőn ötezer hívást kapott a kétségbeesett lakóktól.

Gornje Sitnoban házról házra védik a lakosokat, mert a tűz terjed a faluban. A megyei tűzoltó parancsnok hétfőn a helyzetet a településen apokaliptikusnak nevezte.

Közben a horvát autóklub közzétette, hogy megnyitották a Zágráb-Split- Ploče A1-es autópályát teljes hosszában minden jármű előtt. Vannak még a tűz miatt lezárt egyéb útszakaszok, és a vasútvonal egy részén is hajóval viszik az utasokat.

Kedden délelőtt Splitbe érkezik Andrej Plenković horvát miniszterelnök a belügy-és a védelmi miniszter kíséretében. Jelezte érkezését Kolinda Grabar- Kitarović államfő is, aki salzburgi látogatását szakítja meg a dalmáciai tűzvészek miatt.

A hírekben egy halálesetet említenek, egy férfi szívrohamot kapott. Az anyagi kárról még egyáltalán becslést sem tudnak mondani.

Montenegró hétfőn az Európai Unió segítségét kérte a tűzvészek megfékezésére. A Kotori-öböl bejáratánál fekvő Luštica-félszigeten a helyzet kritikus. Több száz embert kellett evakuálni, amiben a partiőrség, a belügyminisztérium hajói és magáncégek vízi járművei is részt vettek.

A helyzet a legrosszabb a félszigeten fekvő Begovići faluban, ahol több mint 100 tűzoltó 20 kocsival próbálja megvédeni a házakat a lángoktól.A tűz elpusztította a Veslo kemping jó részét, a turistákat itt is hajókkal menekítették.

A tengerpari városok, amiket a tűz fenyeget – Kotor, Tivat és Hercegnovi – polgármesterei azt kérték a kormánytól, hogy forduljon légi segítségért a szomszédos országokhoz és az Unióhoz. Montenegrónak három tűzoltó gépe van, abból kettő használható, a harmadik műszaki hibás.

Sutomora fölött a Golo hegyen a tűz már ellenőrzés alatt van.

Bosznia-Hercegovina déli részén csaptak fel a lángok Ljubinjaban. Az oltáshoz a tűzoltók a katonák segítségét kérték. A lángok Obzir felé terjednek, de néhány száz méterre megközelítették a trebinjei vasútvonalat is, amit ezen a szakaszon lezártak. Mostarban sikerült a tüzeket megfékezni, Neumban még nem, de ott épületeket nem fenyegetnek a lángok.

A Dalmát tengerparton, Montenegróban és Bosznia-Hercegovinában pusztító tűzről a NASA is közölt felvételt.

Foto: pixsell, NASA

Súlyos problémára hívja fel a figyelmet a Greenpeace. Hajójukkal, a Rainbow Warren III-al az Adrián cirkálnak, a tenger és a szigetek szennyezettségét vették górcső alá. Felkutatják és bemutatják a szigeteken és a vízen felhalmozódott műanyag hulladékot. És ez alól a szennyezettség alól nem kivétel a Nemzeti park sem Mljet szigeten.

„Mljet, Vis, Lastovo, Solt és más gyönyörű szigetek, amik párhuzamosan fekszenek a parttal, illetőleg a főbb tengeri áramlatokban és a déli szél irányában, telítődtek a hatalmas mennyiségű hulladékkal. Nagy részük műanyag, amik idővel széttöredeznek és ezek a darabok a tengerben maradnak száz évekig.”

A környezetvédők úgy látják, hogy meg kell tisztítani a strandokat, de ez önmagában nem megoldás, mert a kis műanyag darabkákat képtelenség összeszedni. Ugyanakkor tény, hogy a műanyag szemét mintegy 80%-a a partról kerül a tengerbe. A megoldást a kérdésre a szárazföldön kell megtalálni.

„Sajnálatos, hogy néhány percnyi műanyag használat után tartósan szennyezzük a tengert amit annyira szeretünk és a természetet, amiben élünk. A szigetek a partunk legszebb részei és minden évben műanyag szemét tonnákban úsznak. Itt az ideje, hogy megértsük, a problémát az alapoknál kell megoldani, vagyis gyorsan meg kell változtatni a szokásokat és leszokni az egyszer használatos műanyagról.”

Becslések szerint egy évben a tengerekbe 8 millió tonna műanyag hulladék kerül, csak a Földközi-tengerben kb. 1455 tonna műanyag úszik.

                                              Mljet

„Az eldobható műanyag megfojtja a tengerünket, és veszélyezteti a tengeri élőlényeket. Egyes műanyag termékeket, mint például a kávé keverésére használt műanyag kanalat szó szerint néhány másodpercig használjuk, és a környezetünkben megmaradnak száz évekig, amíg lebomlanak. A helyzet rendkívül aggasztó, és ennek véget kell vetni!”

A műanyag veszélyezteti az állatokat, különösen a cserepes teknősöket, amik az úszó nylon zacskót például medúzának vélik, megeszik, és elpusztulnak. Éppúgy mint a mediterrán barátfóka és más állatok.

A Greenpeace befolyásolni kívánja az Európai Uniót, a EU parlamentet, a kormányokat, hogy fokozatosan csökkentsék a műanyagok számát és az eldobható műanyagokat vonják ki a forgalomból.

Felhívják a polgárokat, hogy írják alá a petíciót az egyszer használatos műanyagok ellen és a műanyagok használatának csökkentéséért. Ezzel egy időben sürgetik, hogy a műanyagokról térjenek át alternatív, környezetbarát eszközök használatára.

Egy bosnyák képzőművész, Aida Šehović 12 éve a világ különböző pontjain készíti el „emlékművét”, mellyel a 8372 srebrenicai áldozatra emlékezik. A készítője által „nomád emlékműnek” nevezett alkotás a Boszniában hagyományos kávéscsészék halmaza, mert kávé a vendégszerető bosnyákoknál mindig van kéznél, hiszen „soha nem lehet tudni, bármikor jöhet valaki.”

Hogy miért éppen kávé? Miért kávés findzsák?

„Még gyerekként láttam, ahogy a szüleim minden nap együtt kávéznak. Emlékszem a kávé illatára, ami bejárta az egész házat, emlékszem, hogy erre az illatra ébredtem reggelenként. És akkor egy alkalommal hallottam egy történetet egy srebrenicai asszonytól, aki arról mesélt, hogy mennyire hiányzik neki a férje, és az a pillanat a legnehezebb, amikor rádöbben, hogy nincs kivel kávézzon. Ennek a nőnek a története nagyon megérintett.”

                                                 Isztambul Taksim tér

Az előző években az „emlékmű” Szarajevóban, az ENSZ székházban, Hágában, Stockholmban, Burlingtonban, Isztambulban, Torontóban, New Yorkban, Genfben, és Bostonban volt látható, idén Chicagoban a Daley plazan. Nincsenek figyelemfelhívó plakátok, nincs jelzés, vagy információ, hogy mi ez az emlékmű. Önkéntesek tucatjai beszélgetnek a járókelőkkel, és invitálják őket, hogy töltsenek egy findzsa kávét, ezzel az „emlékmű” részévé válnak.

8372 kávéscsésze emlékeztet a srebrenicai áldozatokra, és minden csészében szimbolikusan egy kevés meg nem ivott kávé...

Az Egyesült Államokban máshol is emlékeznek. Virginia államban egyhetes rendezvénysorozatot tartanak. Július 11-én az állam fővárosában, Richmondban a holocaust múzeumban nyitják meg az emlékhetet, melynek fővédnöke Terry McAuliffe kormányzó.

Egész hetes megemlékezést tartanak Srebrenicáról Nagy-Britanniában is. A már hagyományos eseményt az Emlékezzünk Srebrenicára civil szervezet tagjai szervezik. Az emlékhét alatt a szigetországban több mint 500 eseményre kerül sor.

„Nagyon sok embernek a fájdalma még folytatódik Boszniában. A holttestek azonosítása és temetése még mindig tart, asszonyok reménykednek még mindig, hogy a férjük, fiuk esetleg visszatér valahonnan, szexuális erőszak áldozatai élnek súlyos lelki sérüléssel. Soha nem fogják elfelejteni, ami történt, és az Emlékezzünk Srebrenicára szervezetnek köszönhetően mi Nagy-Britanniában sem felejtjük el.”- mondta Theresa May.

A rendezvényeken tavaly több mint 50 ezer ember vett részt. Az idei emlékhetet támogatják Anna hercegnő, Wales, Skócia és Észak-Írország miniszterelnökei, London polgármestere és Angelina Jolie színésznő.

A németországi Dortmundban harmadik alkalommal emlékeznek békés sétával az áldozatokra. Az Észak-Rajna-Westfaliai boszniai muzulmán közösség és civil szervezetek által szervezett megmozduláson 1500-an vettek részt.

Szinte szentségtörésnek számít ilyen gyönyörű, szikrázó napsütésben tömeggyilkosságról, népirtásról írni, beszélni. Minden bizonnyal 22 évvel ezelőtt is hasonlóan szép nyári nap volt, amikor megkezdődött a boszniai kisváros, Srebrenica történelmének legsötétebb, legrettenetesebb időszaka.

Sokan és sokat írtak, írtunk a délszláv háború eme rettenetes eseményéről, én még biztosan fogok is, de most egy fiúnak az édesapjához írt levelét osztom meg az olvasóval.

A Drina egy érdekes folyó, mondja Hasan. És kirándulás és sír. Tekintete a folyó túlfelén lévő házakra vetődik. Szerbia felé. A házak ugyanolyanok, mint a háború előtt. Az erdők is ugyanolyanok. Ugyanolyanok a hegyek, ugyanúgy zöldell a Drina völgye, a folyó ugyanolyan gyönyörű. Minden ugyanaz és mégis, semmi nem ugyanaz.

Hasan szeme megtelt könnyel, a keze remegett, összeszorította a fogát és elkezdte írni a gondolatait:

Szervusz apa,

tudom, soha nem fogod ezt a levelet olvasni, de egyszerűen muszáj, hogy írjak neked. Itt vagyok apa a Drinánál. Most először tudtam összeszedni az erőmet, hogy eljöjjek a mi helyünkre. A fiúkat nem akartam elhozni. Július van, tudod. Én pedig egyedül akarok lenni. Majd máskor elhozom őket, megígérem. A te remek unokáidat.

Emlékszel, apa, a július volt a legkedvesebb hónapunk. Ötösre zártak le az iskolában, és a vakáció mindig nagyon szép volt.

„De az a négyes matematikából?”- incselkedtél velem. „Jaj, hagyd már, tudod, hogy a tanár valami miatt nem kedvel”- igazoltam magam.

Aztán te kiveszed a nyári szabadságodat a bauxit bányában és a fél nyarat a folyók és a tavak mellett töltjük. Amikor lehetett, tudod, a tengerhez is elmentünk. Adem bátyámat gyakran szidtad, mert nem tartott velünk. Azt mondtad, hogy neki a barátok és a lányok fontosabbak, mint mi. Én nem hibáztattam, örültem, hogy ilyen bátyám van. Szép volt, minden lány bolondult utána. Igazi sármőr volt. Mennyire hiányzik!

Ó, apa, és anyától mennyi jót kaptunk! Ugyanúgy dolgozott, mint te, a házunk mégis mindig szinte tökéletes volt. Minden tiszta és rendes. Tudom, soha nem haragudtál, amiért először mindig őt öleltem meg. Az anya az anya. És a főztje! Te is tudod, hogy az leírhatatlan! A világ minden kincsét odaadnám, ha csak egyetlen falatot ehetnék még egyszer a szirnicájából. (sós túróval töltött burek – blogger) Mindent odaadnék, ha még egyszer együtt ülhetnénk az asztal körül a házunkban Srebrenicában és ramadankor együtt ennénk az iftart. És a bajram? Elborít a bánat... Letörlöm a könnyeimet apa, nézem a Drinát, nézem a dzsámit, látlak téged és Ademet, látom anyát az ajóban, a baklavát és a kalácsot az asztalon, látom a gyerekeket az utcában...

Ma gyűlölöm a júliust. Szarajevóban élek, ritkán jövök Srebrenicába. És hogy tudd, befejeztem az egyetemet. Teljesítettem az kívánságodat. Találtam munkát, jól élünk. A nagyobbik fiamat Harisnak hívják. Utánad adtuk neki ezt a nevet. Hasonlít rád. A kisebbet Ademnek hívják, ahogy a bátyámat. Gyakram mesélek nekik rólad és Ademról. Okosak, jól tanulnak. A kisebbik évfolyamelső. Hidd el, büszke lennél rájuk, ahogyan én is az vagyok, csak ezt nem mondom nekik, félek, hogy elrontom őket.

Apa, mondtam, ma már nem szeretem a júliust. A Drinát szeretem is, meg gyűlölöm is. Az utcánk most üres. Összesen 43 férfi halt meg. Köztük te is apa, és Adem is. Ezért gyűlölöm a júliust. Ademet három évvel ezelőtt temettük el. A holtteste nem ép. Hiányzik a koponyája és a bal lába. A te csontjaidat még keressük. Járok tömegsírtól tömegsírig azt remélve, hogy az egyikből kinyúlik az a zöld ing és kék nadrág ami rajtad volt, amikor Potocariban elváltunk. Mostanra nekem csak a remény és a várakozás maradt. Hogy anya? Anya két évvel ezelőtt meghalt. Azt megvárta, hogy Ademet eltemessük. 1995 után apa, ő más asszony lett.

De tudod apa, nem haltunk meg mind. Visszajött a népünk Srebrenicába is, Bratunacba, Zvornikba is. Büszkén és tiszta lélekkel járunk a Drina partján. Gyakran találkozok Ramizzal. Neki is van két fia, már iskolába járnak.

Nekem pedig az marad, hogy reménykedjek, hogy ez a mi helyünk újra élettel telik meg, mint a háború előtt. Az marad, hogy reménykedjek, hívnak az azonosítási központból. Az marad, hogy harcoljak az unokáid jobb és szebb jövőjéért.

Az marad, hogy szeressem és gyűlöljem a júliust.

Ha július és ha a Balkán, akkor szomorú aktualitás: Srebrenica. 22 év telt el a boszniai háború legvéresebb és a II. világháború utáni Európa legaljasabb tömegmészárlása óta.

Július 11-én az öreg kontinens, ami tetszik vagy nem tetszik évekig szinte csak nézte, ahogyan Jugoszláviában gyilkolják egymást, erre a boszniai kisvárosra figyel. A kisvárosra, ahol 1995 július 11-én a Ratko Mladić vezette szerb katonaság elfoglalta a várost, majd néhány nap alatt szisztematikusan meggyilkolt több mint nyolcezer muzulmán férfit és fiúgyereket.

Hogy ennek volt előzménye? Hogy a bosnyák katonák is kegyetlenül bántak a környező szerb falvak lakóival? Valóban, ezek is megtörténtek, és ahogy egy szintén több évig Szarajevóban élő fiatal barátom mondta: Boszniában az igazságnak legalább három oldala van. Egyetértek vele, de ez nem menti fel egyik felet sem a felelősség alól, nem menti fel a szerb katonákat a népirtás bűne alól.

Erre emlékeznek évről évre zarándokok ezrei, tízezrei, akik ezen a napon felkeresik a Potoćari emlékhelyet, az egykori akkumulátor gyár környékét. Különböző irányból és módon jutnak el Srebrenicába. A napokban indulnak, vagy már elindultak kerékpárral, motorral és gyalog.

Tizenharmadik alkalommal indul a Bihać-Srebrenica kerékpár maraton, 450-500 kerékpározóra számítanak, sokan érkeznek Bosznia különböző városaiból és indulnak együtt Bihaćról július 8-án.

Egy csapat fiatal Olovoból érkezik. „Ezen az 1000 km-en nem lesz semmi kényelem, azt éljük át, amit azok az emberek, akik megpróbáltak menekülni Srebrenicából megfelelő szállás, élelem, víz és az emberi élethez szükséges alapvető feltételek nélkül. Az motivál minket, hogy némi áldozatot hozzunk, feladjuk a kényelmes mindennapi életet egy rövid időre, hogy legalább ilyen módon tisztelegjünk az áldozatok emléke előtt.”

Srebrenicába érkezik a „Hatodik motormaraton Srebrenica 2017” elnevezésű motoros csapat legkevesebb 500 résztvevővel, de vannak olyan adatok is, hogy a motorosok száma meghaladhatja a 700-at is. Jönnek motorosok Olaszországból, Horvátországból, Szlovéniából, Ausztriából, Németországból, Svédországból, Líbiából, Svájcból, Törökországból.

A sok motorosnak a közlekedtetése nem kis logisztikai feladatot ró a szervezőkre. A csoport egy része 9-én érkezik Krajinából Bihaćra és megy tovább Szarajevó felé. Egy másik csoport Zágrábból érkezik Travnikon át, egy harmadik szintén Zágrábból Zenicán át Szarajevóba. A motorosokat végig rendőrök kísérik. Mind Ilidzsán a kempingben gyülekeznek és 11-én indulnak el együtt Srebrenicába.

Idén első ízben nagylétszámú motoros csapat indul Törökországból, ők Szerbián keresztül érkeznek. A 150 motoros részt vesz a temetésen, elkíséri őket a török állami televízió is.

Van, aki azért vesz részt a maratonon, mert vannak olyanok, akik még ma is tagadják, hogy Srebrenicában népirtás történt. „A genocídium megtörtént, a maratonon való részvétel figyelemfelhívás, és tiszteletadás az áldozatok előtt, és a lehetőség, hogy együtt legyünk a túlélőkkel, enyhítsük fájdalmát azoknak akik még mindig az igazukat keresik. Mert nincs megbékélés az igazság nélkül.”

Kolinda Grabar-Kitarović horvát, Bakir Izetbegović bosnyák elnök és Milan Bandić, Zágráb polgármestere a védnökei a VI. Vukovar-Srebrenica ultramaratonnak.

A háború alatt mindkét városban ártatlan emberek ezrei haltak meg, őrájuk emlékeznek közösen, és hívják fel a figyelmet arra, hogy még mindig vannak sokan, akik semmit nem tudnak szeretteik sorsáról.

A 227 km-es távot öt szakaszban teljesíti öt maratonista, akikhez egyes szakaszokon futók csatlakoznak. Vukovárról a maratoni futókon kívül idén először gyalogosan is indulnak Srebrenicába. Ők 340 km-t tesznek meg, az út 11 napig tart.

Ugyancsak gyalogosan teszik meg a távot a hagyományos Békemenet résztvevői. Legkevesebb ötezren indulnak útnak július 8-án Nezukból, és járják végig azt az utat, amin 1995-ben több ezren indultak el menedéket keresve.

Július 11-én Potoćariban 70 azonosított áldozatot temetnek el, köztük hét gyereket.

Mostanáig összesen 6504 áldozatnak adták meg a végtisztességet, közel másfél ezernek még nem találják nyomát, vagy nem tudták azonosítani.

 Fotó: Reuters

Szlovénia javára döntött a Horvátországgal fennálló határvita ügyében eljáró hágai nemzetközi döntőbíróság a Pirani-öböl közepén húzódó határvonalat illetően, amelyet az ítélet szerint módosítani kell, hogy a szlovénok ne csak horvát vizeken keresztül tudjanak kijutni az Adriai-tengerre. Szlovénia a döntéssel a Pirani-öböl 3/4-ed részét megkapta, valamint szabad folyosót a horvát felségvizeken át, ami összeköti a nemzetközi vizekkel.

A Pirani-öböl, vagy ahogyan a horvátok nevezik, Savudrija-öböl 19km2, az Adriai-tenger északi részén található, a Trieszti-öböl része.

                                          A hágai ítélet szerinti határmódosítás

A két állam 2009-ben fordult választott bírósághoz, mivel a kérdésben nem jutottak dűlőre. 2015 nyarán azonban Horvátország kiszállt az eljárásból, miután szlovén képviselőket kaptak rajta, hogy a bírságnál lobbiztak. Onnantól a horvátok nem ismerik el a törvényszék joghatóságát.

A mostani ítéletnek a szlovének nagyon nagy jelentőséget tulajdonítanak, a függetlenségük, a NATO és EU csatlakozásuk után az ország történelmének legfontosabb eseményének tekintik, míg a horvátok számára pusztán „írott malaszt”. Ahogy Kolinda Grabar horvát elnök fogalmazott: "Horvátország sem elfogadni, sem elutasítani nem fogja a döntőbíróság ítéletét egy nagyon egyszerű okból: ez a törvényszék nem létezik.” A probléma megoldására készek a bilaterális tárgyalásra.

Az öbölben dolgozó halászok mindkét országból azt mondják, nekik soha semmilyen vitájuk nem volt egymással. Konkurenciái egymásnak, de nem ellenségei, valamennyien ugyanazt a kenyeret eszik - mondják. Ha volt konfliktus, akkor azok a rendőrök, a parti őrség, a vámosok között voltak, akik állandóan ott „köröznek” körülöttük és nem hagyják őket békében dolgozni.

A Pirani-öböl vitáját a térségben jó ideig periférikus kérdésként kezelték, mint olyan vitát, amiben csak Horvátország és Szlovénia érintett. Egész addig igy volt ez, amíg Szlovénia emiatt a vitás kérdés miatt nem akadályozta jó ideig Horvátország felvételét az EU-ba. Akkor sokat és sokan kezdtek róla beszélni és előkerült számos egyéb vitás kérdés is az egykori Jugoszlávia területén.

1992-ben a Badinter bizottság kijelentette, hogy a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság többé nem létezik, a területén létrejött új államok határai megegyeznek a korábbi tagköztársaságok határaival. A határok egy részét még a 19. században jelölték, másokat a 20. század elején, és a legnagyobb probléma velük az, hogy különféle elvek alapján jöttek létre. Az így létrejött határokat a II. világháború után is elfogadták, de hivatalosan soha nem erősítették meg, mert az “nem is olyan fontos, hiszen ugyanabban az országban élünk.”

Szerbia és Montenegró közötti határ alapja a balkáni háborúk (1912) előtti időre vezethető vissza, Szlovénia határai a Drávai bánság 1929. évi határa, Horvátország határai a Horvát bánság 1939. évi határa, míg Bosznia-Hercegovina határait az 1878-as berlini kongresszus jelölte ki.

Csak példaként néhány mai is fennálló vitás határkérdés:

Bosznia-Hercegovinának nemcsak megoldatlan külső, de belső határproblémája is van. Brčko körzeten jogilag a Bosznia-Hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság osztozik, de gyakorlatilag a kormányzást a bosnyák állam, illetve a nemzetközi közösség látja el. Ugyanakkor szó sem lehet semmiféle határigazításról, mert az megzavarná a daytoni békeegyezményben garantált 51-49%-os területi felszosztás a Föderáció és a Szerb Köztársaság között.

A már említett 1878-as berlini kongresszus Boszniának két kijáratot garantált az Adriára. Egyet Neumnál és egy 7 km-es szakaszt a Sutorina völgyében, ahol a folyó a Topalski-öbölbe torkollik. 1947-ben szóbeli politikai megállapodással, írásbeli szerződés nélkül Bosznia Sutorinát, Igalot és Njivicét átengedte Montenegrónak. A vitatott terület feszültséget okoz a két ország között, Boszniának és Montenegrónak megoldást kell találni a kérdésre. Ugyanakkor a vita felvetésekor egy másik dilemma is felvetődik, mert a jelenlegi helyzet szerint a második tengeri kijárat a Szerb Köztársasághoz tartozna, és ez a kb. 75km2-nyi terület szintén módosítaná a garantált területi felosztást.

                                            Sutorina térsége

Bosznia-Hercegovinának Szerbiával a Drinán van vitája Zvorniknál és Bajina Bastánál. Ugyancsak vitás kérdés a Belgrad-Bar vasútvonal, ami részben áthalad Bosznián és a priboji határátkelő.

Szerbia és Horvátország Jugoszlávia szétesése után nem írt alá egyeményt a határokról, ezért a határátkelők “ideiglenesek”. A két országnak gyakorlatilag a Duna teljes hosszán határvitája van.

Horvátország és Szlovénia között a Pirani-öbölön kivül is vannak vitás határkérdések például a Murán.

Horvátország és Montenegró között a Prevlaka-félsziget is vitás kérdés. Boszniával vitatott a határ az Una folyón Kostajnicánál, a Pljesevici folyón Željavánál és Martin Brodnál. Problémás a helyzet Neumnál is.

                                    A Punta d'Ostro erőd  a Prevlaka-félszigeten        

Koszovó a Balkán óriási geopolitikai problémája. Annak ellenére, hogy Macedónia és Montenegró elismeri a független Koszovót, vannak határviták az országok között.

Nem volt egy sikertörténet a hollandok szerepvállalása a boszniai békemisszióban. Humanitárius okok, politikai ambíciók vezették Hollandiát, amikor a srebrenicai szolgálatot valódi helyzetfelmérés nélkül vették át, miután azt több ország már visszautasította. Nem volt tisztázott a zászlóalj hatásköre sem, ott védték a békét, ahol nem volt.

A rossz döntés következményeit azóta is viselik.

2002. április 16-án a kormány lemondásához vezetett az a jelentés, amelyet a Háborús Dokumentumok Intézete hat éves gyűjtőmunka eredményeként hozott nyilvánosságra. A dokumentum a Dutchbat III zászlóalj felelősségét vizsgálta. Az egység 1995-ben a srebrenicai vérengzés idején a város körül állomásozott. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a holland tisztek felelősek azért, hogy átadták a bosnyák civileket a szerb erőknek és kitették őket azoknak a borzalmaknak, amik a tömeges gyilkossághoz vezettek.

2013-ban a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletében kimondta, hogy a holland állam felelős három boszniai muzulmán haláláért, akiket 1995-ben Srebrenicában öltek meg a Szerb Köztársaság katonái. Ők hárman a zászlóaljnál dolgoztak, de a parancsnok, Thomas Karremans ezredes a város eleste után megparancsolta, hogy családjukkal együtt hagyják el a bázist.

Most a hágai Fellebbviteli Bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, melyben bűnösnek mondta ki a holland kormányt 300 srebrenicai muzulmán 1995. július 13-i meggyilkolásában.

A 2014-ben hozott elsőfokú ítélet szerint:

"Az állam felelős azoknak a családoknak a veszteségéért, akiknek férfitagjait a boszniai szerbek deportálták a holland ENSZ kontingens bázisáról Potocsariban 1995. július 13-án”

„A holland egységnek mérlegelnie kellett annak lehetőségét, hogy ezek a férfiak népirtás áldozatává válhatnak. Meglehetős biztonsággal kijelenthető, hogy életben maradtak volna, ha számukra a holland egység megengedi, hogy a bázison maradjanak. Az együttműködésük ezeknek az embereknek a deportálásában, a holland egység részéről törvénytelen volt” – áll az ítélet indoklásában.

A Fellebbviteli Bíróság az ítélet indoklásában azt mondta, hogy a holland kormány részlegesen felelős a Srebrenicában történtekért. Az indoklásban elhangzott, nem biztos, hogy a bosnyákok túlélték volna, ha a holland egység bázisán maradnak, de a túlélés esélyét sem adták meg nekik.

Az ítéletet az áldozatok családtagjai és túlélők igazságtalannak tartják, és azt mondják, folytatják a küzdelmet azért, hogy igazságot szolgáltassanak a több mint 8000 áldozatnak.

A pert 2007-ben a „Srebrenicai anyák” egyesülete nyújtotta be az áldozatok nevében a holland állam és katonái ellen.

A 200 oldalas polgári peres ügyben azt állították a középpontba, hogy a holland katonák nem védték meg a bosnyákokat a kelet-boszniai enklávéban az ENSZ által kijelölt védett zónában akkor, amikor a boszniai Szerb Köztársaság hadserege elfoglalta a várost. Ezután gyilkoltak meg több mint 8000 muzulmán férfit és fiúgyermeket. Az elsőfokú ítélet után a holland kormány is fellebbezett, azt állítva, hogy „senki nem láthatta előre, hogy ott népirtást fognak elkövetni.”

A Fellebbviteli Bíróság ítélethirdetésének napján jelentették be, hogy az egykori békefenntartó misszióból 206 katona közösen kártérítési pert indít a holland állam ellen. Összesen 4,5 millió eurót követelnek, amiért 1995-ben Srebrenicába küldték őket. A beadványban kiemelték, hogy a mai napig érzik életük azon szakaszának utóhatásait.

„Azt gondoljuk, hogy a védelmi minisztériumnak viselnie kell annak következményeit, hogy katonákat küldtek egy misszióba, amit később úgy jellemeztek, hogy „lehetetlen küldetés”- mondta az ügyvédjük.

Hollandiában továbbra is vita tárgya mind a srebrenicai események, mind a „kék sapkások” szerepvállalása. Az elmúlt évben a védelmi miniszter asszony, Janin Henis-Plashert is úgy nyilatkozott, hogy odaküldték a katonákat békét védeni, holott az nem létezett, nem volt megfelelően előkészítve, nem volt megfelelő felszerelés és elégséges információ. „Az egy irreális misszió volt lehetetlen feltételek között”- mondta.

Nagyon úgy tűnik, végül csak megépül a Peljesac-híd az Adrián. Horvát részről már 1997-ben felmerült ennek igénye, de a bosnyákokkal való elhúzódó vita és nem mellesleg a forráshiány miatt a projekt eddig jórészt csak papíron létezett.

A híd Dél-Dalmáciában a Mali Stone öbölben fogja összekötni Komarnat a Peljesac-félszigettel.

A boszniai háborút lezáró daytoni békeegyezményben rögzítették a határokat, Bosznia-Hercegovinához került egy kb. 12km-es szakasz a tengerparton Neum központtal, ezzel a közvetlen szárazföldi összeköttetés a horvát országrészek között megszűnt.

Meglehetősen macerás volt lejutni a Peljesac-félszigetre, vagy éppen Dubrovnikba. A legrövidebb út Magyarországról Bosznián át vezetett, ahol Ploce-nél beléptünk Horvátországba, majd 26 km megtétele után ismét beléptünk Boszniába, újabb 12 km után kiléptünk és újra beléptünk Horvátországba. A helyzetet súlyosbította az az időszak, amikor a magyar utazóknak Boszniába vízum kellett. Ez ma már nem így van, és éveken át Bosznia egyoldalúan felfüggesztette a vízumkötelezettséget a nyári időszakra.

A híd terve ezért horvát részről elég erőteljesen jelen volt, már a 2000-es évek elején írtam róla cikkeket, de az első elképzelések nagy felzúdulást váltottak ki a bosnyákokból. Legfőképpen azt nehezményezték, hogy a tervezett híd lehetetlenné tenné nagyobb hajók bejutását Neumba.

A horvát és bosnyák szakemberek 2006-tól együtt dolgoztak a terveken, ami nem ment zökkenőmentesen, még 2013-ban is megjelent olyan bosnyák nyilatkozat,miszerint „továbbra is bízok benne, hogy a Peljesac-híd nem fog megépülni és találunk olyan megoldást, ami mind Bosznia mind Horvátország érdekeit szolgálja.”

Az Unió a híd helyett alagutat javasolt a tenger alatt ugyanezen a nyomvonalon, ami a híd költségének a negyedébe kerülne, de volt ötlet arra is, hogy közúti korridor épüljön Neumon át. Végül ezeket ejtették és maradt a híd.

2014-ben mindkét ország megegyezett, a bosnyákok a dokumentumokat megtekintve azt látták, hogy a tervezésnél valamennyi feltételüket figyelembe vették, elsősorban korlátlan hozzáférésüket a nyilt tengerhez. A terveket látva nincs egyetlen hajó sem, ami ezidáig megfordult az Adrián, ami nem férne el a híd alatt és így nem jutna be Neumba, legyen az kereskedelmi, tartályhajó, vitorlás, vagy tengerjáró üdülőhajó. A híd magasságát bosnyák kérésre 55 méterre emelték, de hogy honnan indultak, azt jól mutatja, hogy az első terveken a híd magassága 20 méter volt. Ugyancsak a bosnyákok kérték, hogy a pillérek közötti legkisebb távolság 200 méter legyen, de még többre, 285 méterre módosult.

A híd hossza 2,4 km, szélessége 25 méter, magassága 55 méter, kétszer kétsávos közúttal. A 420 millió euró építési költség 85%-át az Európai Unió fedezi. Az uniós támogatás fedezi a járulékos költségeket is: bekötő utak, alagutak, hidak, viaduktok és a Stont elkerülő 8km-nyi út.

A híd megépültével jelentősen egyszerűsödik az emberek és az áruk mozgása, ami jótékonyan hat a turizmusra és a kereskedelemre. 

A Peljesac-híd egyike lesz Európa öt legnagyobb, legatraktívabb hídjának. A beruházás bosnyák részvétellel készül, a munkák befejezése 2022-re várható.

Háborús menekültként érkeztek 1993-ban Svédországba, ma a Balti-tenger partján fekvő Kalmar városka polgármestere Dženita Abaz.

1992-ben az ostromlott Szarajevóból a családjával együtt Korčula szigetére menekültek, majd hogy a háború nem enyhült, sőt, egyre véresebbé vált, a gyerekek és a saját jövőjük érdekében 1993 júniusában Svédországba mentek, ahol sok menekülttel együtt nyelvtudás és munka nélkül elkezdték az életüket újra felépíteni.

Húsz évvel később az egykori királyi város, Kalmar polgármesterévé választották. A svéd rendszer szerint a polgármesteri poszt megosztott, Dženita Abaz a szociális, oktatási, kereskedelmi és integrációs ügyekkel foglalkozik.

30 éves volt, amikor Svédországba érkeztek. „A nyelv nehéz volt, kellett néhány év, amíg leküzdöttem a nyelvi nehézségeket.” Több menekülttársával egyesületet alapítottak, koncerteket, kiállításokat szerveztek, hogy közelebb hozzák hazájuk kultúráját az őket befogadó emberekhez.

„Az első találkozás Svédországgal felejthetetlen. Június volt, ez az ország akkor a legszebb. Sárgán virágoztak a cukorrépa földek, minden olyan illatos, tiszta és békés volt. Az emberek kedvesek voltak, mindig mosolyogtak. Erre nagyon jól emlékszem. Akkor nekem csak erre volt szükségem. Néhány kedves szóra és a lehetőségre, hogy emberhez méltó életet éljek. Egy helyre, ahol rend uralkodik, ahol munka és béke van.”

                              Kalmar

Alig egy év múlva munkát kapott a polgármesteri hivatalban, ahol a menekültek segítésével foglalkozott.

1999-ben szervezett egy utat Boszniába, amin svéd politikusok és újságírók is részt vettek.

„Igazság szerint azért utaztunk Boszniába, hogy felmérjük a visszatelepülés lehetőségeit, mert a svédek elkülönítettek erre egy alapot. Több városban jártunk: Obišliben, Prijedorban, Banja Lukan, Szarajevóban. A svédeket sokkolta a látvány. Volt olyan utitársunk, aki Banja Lukán bekopogott a lakásába, kérte, hogy bemehessen és a saját otthonában leült beszélgetni azokkal a vadidegen emberekkel, akik beköltöztek. A svédek közül sokan sírtak. Amikor visszatértünk Svédországba a visszatelepülésre szánt eszközöket és pénzt a menekültek beilleszkedésére költötték.”

                        Szarajevó 1999. (saját felvétel)

Valóban, a boszniai polgárok Svédországban és Norvégiában illeszkedtek be a leggyorsabban és a legjobban.

„Ennek oka a magas iskolázottság, a gyors döntés, hogy Svédországban akarunk maradni és európai módon élni, úgy, ahogyan korábban éltünk otthon. A mostani menekültek ugyanazokat a lehetőségeket, néha még jobb feltételeket is kapnak, hogy a svéd társadalom részei lehessenek. Svédországnak szüksége van képzett munkaerőre minden területen.”

Dženita Abaz a bosznia utazás után kapcsolódott be a helyi politikába, került be a városi képviselőtestületbe. 2014-ben szociáldemokrata támogatással polgármesternek választották.

                                 Kalmar 

Polgármesterként és a bosnyák diaszpóra aktív tagjaként most olyanoknak segít új életet kezdeni, mint amilyen ő is volt, amikor menekültként megérkezett Szarajevóból.