Vous êtes ici

JetFly

S'abonner à flux JetFly
Mis à jour : il y a 1 mois 4 jours

Harmadik generációs sisakok az F-35-öshöz

jeu, 13/08/2015 - 12:31
A Rockwell Collins bejelentése szerint elkészítették és leszállították az első, harmadik generációs HMDS (helmet-mounted display system) rendszerrel felszerelt sisakokat. Az F-35-ösök nem rendelkeznek a ma szolgálatban álló típusoknál megszokott HUD rendszerrel, a pilóta a legfontosabb információkat a sisakdisplay-en keresztül kapja meg. Ezen felül a gépre felszerelt hat darab infravörös kamera képe alapján a pilóta a repülőgép sárkányán is átláthat, és vizuálisan tájékozódhat a repülőgép által kitakart képről és a légi helyzetről.
Catégories: Biztonságpolitika

Újabb Szu-35Sz megrendelés várható az Orosz Légierő részéről

mer, 12/08/2015 - 15:55
2015. augusztus 25-30. között rendezik meg a Nemzetközi Repülési- és Űrkutatási Szalont (MAKSZ) a Moszkva mellett található Zsukovszkij légibázison. Látnivalóból idén sem lesz hiány, a statikus sor egyik legjobban várt érdekességének a MiG 1.44, 5. generációs repülőgép egyik prototípusa (anno kettő épült meg belőle, de a programot végül törölték) ígérkezik, mely idén a látogatók számára is megtekinthető lesz. A MAKSZ-on várhatóan újabb szerződések is aláírásra kerülnek, ezek közül egyet, a Szu-35Sz típusra vonatkozót már megszellőztetett a Vedomosztyi orosz lap. 
Catégories: Biztonságpolitika

HungaroControl: csúcsforgalom a levegőben

mer, 12/08/2015 - 12:38
2015 júliusában a HungaroControl légiforgalmi irányítói összesen 100 856 légijárművet irányítottak és túlszárnyaltak majdnem minden eddig mért rekordot. Új forgalmi csúcsok születtek az átrepülő forgalomban, míg a budapesti érkező és induló járatok száma is elérte a legmagasabb értéket 2011 novembere óta. 2015. július 26-án pedig egy nap alatt rekord mennyiségű, azaz összesen 3 644 repülőgépet kezeltek az irányítók a magyar irányítóközpontból.
Catégories: Biztonságpolitika

Olasz gépből tankolt az F-35

mer, 12/08/2015 - 10:31
2015. július 29-én sikeresen hajtották végre az első olyan légi utántöltést, melynek során egy F-35A Lightning II-es, ötödik generációs harci repülőgép az Olasz Légierő 14. ezredének 8. századába tartozó Boeing KC-767A tankergépből kapott üzemanyagot. Ezzel megtörtént az első, nem amerikai tankergéppel végzett légi utántöltés.
Catégories: Biztonságpolitika

Az Amerikai Légierő F-16-osa zuhant le Németországban

mar, 11/08/2015 - 14:45
A mai napon, 2015. augusztus 11-én, kedden helyi idő szerint 9 óra 38 perckor lezuhant az Amerikai Légierő egyik F-16-osa Németországban, Creussen település (Bajorország) közelében. A vadászbombázó egy erdőbe zuhant, pilótája katapultált, könnyebb sérülésekkel kórházba szállították.
Catégories: Biztonságpolitika

Griffek az éjszakában - KÉPGALÉRIA

mar, 11/08/2015 - 13:21
A kecskeméti repülőbázis pilótái 2015. augusztus 3-6. között, minden nap este 6 órától hajnali 1 óráig éjszakai repüléseket hajtottak végre kiképzési repülés céljából, melyek során éjszaka is fejlesztették képességeiket. A képességek fenntartásán túl az ilyen jellegű feladatok végrehajtása azért is fontos, mert a jövőben több nemzetközi szerepvállalása is lesz a Magyar Légierőnek.
Catégories: Biztonságpolitika

Csökkenti a NATO a jelenlétét a balti légvédelemben

mar, 11/08/2015 - 11:04
A NATO megfelezi a balti térségben légtérrendészeti szolgálatot teljesítő repülőgépeinek számát. A hírt augusztus 4-én jelentette be a szövetség szóvivője, aki elmondta, hogy a jelenlegi, négy nemzet által biztosított 16 repülőgép egy megerősített védelmet jelentett a térségnek, azonban szeptember 1-jétől Litvániában és Észtországban 4-4 gép ad majd légvédelmi készenléti szolgálatot.
Catégories: Biztonságpolitika

Szerbia Mi-171-eseket és Cougar-okat vásárolna

lun, 10/08/2015 - 12:00
Szerbia légiereje a napokban jelentette be, hogy Franciaországtól és Oroszországtól 4 darab új helikoptert vásárolnának, melyből terveik szerint év végéig már kettő meg is érkezne. Az új forgószárnyasok a már kiöregedett Mi-8-asokat váltanák le.
Catégories: Biztonságpolitika

Másfél milliárd forintot ad a pápai bázisrepülőtér fejlesztésére a kormány

lun, 10/08/2015 - 10:02
Másfél milliárd forintot ad a kormány a pápai bázisrepülőtér fejlesztésére a Magyar Közlönyben augusztus 7-én, pénteken megjelent kormányhatározat szerint. A kormány felkéri a nemzetgazdasági minisztert, hogy idén gondoskodjon 1,5 milliárd forint biztosításáról a pápai bázisrepülőtér fejlesztési munkáinak finanszírozására. 
Catégories: Biztonságpolitika

Újabb Tu-95-ösét veszítette el az Orosz Légierő

mar, 14/07/2015 - 13:40
Oroszország távol-keleti részén, a habarovszki régióban, moszkvai idő szerint reggel 9:50 perckor lezuhant egy Tu-95MSz stratégiai bombázó repülőgép. A gép fegyverzet nélkül hajtott végre kiképzési repülést, amikor a katasztrófa bekövetkezett. 
Catégories: Biztonságpolitika

Horvát repülőnap, Varazsd 2015 - KÉPGALÉRIA

mar, 14/07/2015 - 11:08
Az elmúlt hétvégén ismét repülőnapot rendeztek Horvátországban, melynek a Varazsd melletti repülőtér adott otthont. A horvátok színvonalas programot állítottak össze a helyszínre kilátogatók részére: látható volt többek között a Krila Oluje és a Baltic Bees kötelék, szlovén Pilatus PC-9-es, szerb Soko G-2 Galeb, bemutatót repült a Magyar Légierő 40-es oldalszámú JAS-39C Gripenje, illetve a Horvát Légierő speciális festésű, kétüléses MiG-21-ese, a "Kockica" is. Kérjük, tekintsék meg galériánkat!
Catégories: Biztonságpolitika

Megérkezett az első négy F-16IQ Irakba

mar, 14/07/2015 - 09:30
Az iraki védelmi minisztérium 2015. július 13-án, a honlapján jelentette be, hogy négy F-16IQ vadászbombázó landolt a fővárostól mintegy 80 km-re található Balad légibázison. A gépek érkezése morálisan is jókor jött az Iraki Légierő számára azok után, hogy egy iraki pilóta életét vesztette az arizonai kiképzés során, valamint egy véletlen bombázás során több civil életét vesztette Bagdad külvárosában.
Catégories: Biztonságpolitika

Transaero Boeing 747-400, speciális festéssel - KÉPGALÉRIA

lun, 13/07/2015 - 16:08
Különleges festést kapott az orosz Transaero légitársaság egyik Boeing 747-400 típusú utasszállító repülőgépe. A festés nemes célt szolgál, a gép orrára felkerült amuri tigris mintával (továbbá az oldalára felkerült ´´Caring for tigers together´´ felirattal) szeretnék felhívni az emberek figyelmét a nagyon ritka és veszélyeztetett tigrisfajra. A közelmúltban lefestett repülőgép azóta igazi fotóscsemege lett, mi most egy képgalériát állítottunk össze a gépről, melyet Vnukovó repülőterén kapott lencsevégre a fotós, illetve mutatunk egy videót is, amelyben látható, hogyan került fel a tigris a 747-es orrára! Kérjük, tekintsék meg összeállításunkat!
Catégories: Biztonságpolitika

FAB CE: fontos eredmények születtek az elmúlt évben

lun, 13/07/2015 - 14:40
A 2014 júniusától 2015 júniusáig tartó időszakban, a FAB CE Vezérigazgatói Bizottság (CEO Committee, CEOC) magyar elnökségi éve alatt a FAB CE tagszervezetei közül hatan aláírták a funkcionális légtérblokk program végrehajtására létrejött nemzetközi vállalat megalapításáról szóló dokumentumot, továbbá elmélyítették a funkcionális légtérblokkok határain átívelő (InterFAB) együttműködéseket. Elindult a FAB CE program régóta tervezett reformja, elkezdte munkáját a FAB CE új programmenedzsere, aki egyben a közös cég ügyvezetői feladatait is ellátja, továbbá sikerült véglegesíteni a FAB CE működését 2015 és 2019 között meghatározó RP 2 teljesítménytervet is.
Catégories: Biztonságpolitika

A Eurofighter Typhoon lesz az európai légierők fő típusa 2030-ra?

lun, 13/07/2015 - 14:02
A brit Royal United Services Institute védelempolitikai kutatóintézet tanulmánya szerint folyamatos fejlesztés és modernizáció mellett a jövőben a Eurofighter Typhoon típus adhatja az európai légi képességek gerincét. Amennyiben sikerül kiaknázni a Eurofighterben rejlő összes lehetőséget, a típus igen jó helyzetbe kerül a rendkívül kiélezett versenyben a nemzetközi piacon. 
Catégories: Biztonságpolitika

Homebriefing: biztonságosabban repülhetnek a kisgépek

ven, 10/07/2015 - 12:17
Elérhető a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat új, ingyenes web alapú szolgáltatása, amellyel a kisgépes pilóták az eddiginél gyorsabban és egyszerűbben fel tudnak készülni repülésük biztonságos végrehajtására. A Homebriefing rendszer abban segíti a pilótákat, hogy bárhonnan benyújthassák repülési terveiket a HungaroControl Repüléstájékoztató Szolgálatának a 2900 méter (9500 láb) alatti légtérre. A honlapon egy helyen megtalálhatók az ehhez szükséges legfontosabb, folyamatosan frissülő légiforgalmi és meteorológiai információk is. A rendszer használatával növekedhet a repülésbiztonság és a hazai forgalomszervezés biztonsága a nem ellenőrzött légtérben, elkerülhetővé válhatnak a légtérsértések, valamint egy esetleges baleset esetén könnyebb a kutató-mentő szolgálat munkája is.
Catégories: Biztonságpolitika

Lengyel segítséggel üzemelnek a jövőben a bolgár MiG-29-esek

ven, 10/07/2015 - 11:08
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, év elején került először nyilvánosságra, hogy a bolgárok Lengyelország segítségével üzemeltetnék tovább MiG-29-eseiket, mivel szándékaik szerint megszabadulnának az oroszoktól. A legfrissebb fejlemény, hogy Nyikolaj Nencsev védelmi miniszter július 6-án bejelentette, hogy július végén megkötik a szerződést a lengyelekkel, így a repülőgépek karbantartását a jövőben a Bydgoszcz-ban lévő 2. számú katonai repülőgép-javító üzem segíti majd.
Catégories: Biztonságpolitika

Éles bombákat dobtak a tengerészgyalogsági F-35-ösök

jeu, 09/07/2015 - 12:51
Az Egyesült Államok Tengerészgyalogsága (USMC) június 26-án teljesítette a Lockheed Martin F-35B Lightning II típussal a hadrafoghatósághoz szükséges fegyverzetalkalmazási teszteket. Öt nap alatt összesen 14 USMC pilóta hat géppel hajtotta végre az előírt feladatokat a délkelet-kaliforniai 2507-es számú korlátozott használatú légtérben. A repülések során gyakorló és éles fegyvereket egyaránt alkalmaztak, többek között 18 darab GBU-12-es és 12 darab GBU-32-es bombát is dobtak.
Catégories: Biztonságpolitika

Szárnyaló százezrek – újabb rekordot döntött a Budapest Airport

jeu, 09/07/2015 - 11:02
Folytatódik a rekord-sorozat a Budapest Airportnál: a főváros légikikötőjében minden eddiginél nagyobb utasforgalmat regisztráltak az év hatodik hónapjában is. Nem kevesebb, mint 966 297 utas indult és érkezett a Budapest Airport termináljain keresztül Magyarországra, ami több mint 100 000 fővel több a tavalyi év júniusához képest.
Catégories: Biztonságpolitika

Saab: a cseh Gripen Ipari Együttműködési Program éves teljesítési jelentése

ven, 19/06/2015 - 14:53
A Saab védelmi és biztonsági ipari vállalat nyilvánosságra hozta a cseh Gripen Ipari Együttműködési Program éves teljesítési jelentését a 2014-es évre. Ez részét képezi a 2004-14-es ipari együttműködési megállapodásnak.
Catégories: Biztonságpolitika

Pages