You are here

Blogs

Készül a negyedik francia Védelmi Fehér Könyv

A 2012 november végén gyakorlatilag megbukott a 2008-as Livre Blanc (Fehér Könyv) koncepciója és akkor felvázolt prognózisunkba teljes mértékben illeszkedik a 2014-2020-as Védelmi Költségvetési Programozás (LPM) által tervezett 30 milliárd eurós csökkentés, sőt arányaiban (ld. fenti 2010-12 között tehát 2 évre 7,5%-os csökkentés) is kb. megfelel az eddigi csökkentési trendnek. A büdzsé a GDP 1,5%-ról 1,1%-ra csökken.

Undefined

Az offshore Leaks és francia kontextusa

Az Offshore Leaks ügy francia kontextusa
Az ügyben 2,5 millió dokumentum áll rendelkezésre, mely 120-130.000 céget és min. 130.000 főt érint 140 országra kiterjedően egy 260 GB-os merevlemezen, melyet egy rejtélyes ismeretlen juttatott el az ICJC-hez. Az információkat csak lassanként csepegtetik.

Undefined

Kína afrikai törekvései : 2012 végi és 2013 eleji állapotok

Kína már a delokalizációra készül és Afrika legfontosabb kereskedelmi kikötőjét építi. Továbbra is elsődlegesek a gazdasági kapcsolatok, de 2012 nyarán fordulat következett be, mert megjelent a védelmi szférában való kínai részvételi igény is.

Kenya : XV. sz. óta vannak Kínával kapcsolatai. Finomított olaj-exportja jelentős, importban a kínai rizs és a haszonjárművek jelentősek. A választásokat követő zavargások miatt az export visszaesett. Gazdaságilag a kínaiak közepesen sebezhetőnek értékelik. Kínából induló afrikai export 2,6%-a érintette az országot (2011).

Undefined

Időjárás-hadviselés

Ugyan a film számos pontja az összeesküvés-elméletek határait feszegeti, néhány létező elemet, tényt is felsorakoztat (Popeye hadművelet, Cumulus hadművelet, HAARP, stb.) amiért megnézésre ajánljuk. Mindenesetre nem állíthatjuk, hogy a filmben szemléltetett ok-okozati összefüggések szükségképpen helytállóak is.

Undefined

A Kalinyingrádi nukleáris erőmű terve

A technológia orosz-francia, a finanszírozás francia, a kivitelező orosz. A tiltakozások oka főként politikai, a környezetvédelem csak álca. Megfigyelhető az orosz-francia és litván-amerikai-japán érdekek versenyfutása a térségben.

Undefined

Az észak-koreai háborús fenyegetés komolysága

Kim-Jong Un naponta növeli a feszültséget Észak-Korea és Dél-Korea között. Szombaton (márc 30) éppen a hadiállapot beálltát deklarálta a két Korea között, de háborús fenyegetésének mégsem adnak hitelt a politikai elemzők. Miért? Mennyire vehető komolyan a fenyegetés?

Undefined

Az EU-USA között felmerült szabadkereskedelmi tárgyalások ötletéről (TTIP)

Előzmények : a szabadkereskedelmi zóna, mint ötlet Európában

Undefined

Thank you, President Bush

Jelen írás pontosan 10 éve, két héttel Irak lerohanása előtt látott napvilágot. A maga 500 millió olvasójával ez volt abban a hónapban a legkeresettebb cikk a háborúval kapcsolatban. Ezzel szeretnénk emlékeztetni az iraki háború közelgő, 10 éves évfordulójára.

Thank you, President Bush
PAULO COELHO 11 March 2003

Undefined

Balra át! Indul a második Obama-ciklus

A „pragmatikus emberek" kormánya - Obama régi/új emberei
Balla Eszter - Hegedűs Zsuzsa / Hetivalasz.hu
Varga Gergely (SVKI, EuVI) szakértői kommentárjaival
2013.01.22

Undefined

Pages