You are here

Blogs

A szír helyzet francia értékelése

Mivel egyre nyilvánvalóbb a CIA részvétele a szír ellenzék támogatásában, valamint Törökország lényegében kiesett a szövetségesek közül, az amerikai politika vesztésre áll Szíriában, ahol a háború akár a végső fázisba érhet – legalábbis francia elemzői vélemények szerint.

Undefined

A törökországi események értékelése

A törökök nem annyira Erdogan « autoriternek mondott » vezetési stílusa miatt lázadnak, sokkal inkább a Muzulmán Testvérek növekvő befolyása ellen – akik mentora éppen Erdogán. Látszólag a Taskim téren Isztambul legújabb városfejlesztési terve ellen tüntetnek, mely úgymond lerombolná a tradíciókat és kozmopolita várost építene a milliomosoknak. Lényegében azonban már országos méretű mozgalomról beszélhetünk, mely megkérdőjelezi az arab tavasz eredményeit.

Undefined

Az EU csúcs gyorsértékelése

A csütörtöki és pénteki tárgyalások lényege abban foglalható össze, hogy megpróbálták elválasztani a banki mérlegeket a szuverén adósságoktól. Azaz, hogy megakadályozzák azt, hogy egy nagy bank nehézségei egy egész állam pénzügyi rendszerét fel tudják borítani.

Undefined

Az eurozóna közös kormányzása

A német-francia összhang törékeny, lehet az erősítő lépésekkel éppenhogy gyengítik az EU-t

Undefined

Az Európai Külügyi Szolgálat eddigi mérlege

Jellemző, hogy az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS / SEAE) kapcsán csupán kommunikációról beszélük és még az sem hatékony. Átláthatatlan hatásköri mechanizmusok, inkompetencia és folyamatos küzdelmek jellemzik a többi EU-s intézménnyel, miközben a szervzet lényegében "láthatatlan".

Undefined

Az olasz helyzet értékelése

Az olasz nagykoalíció várhatóan nem a német nagykoalíciós mintát fogja követni, csak a problémákat hatványozza. Viszont nagyon Európa-párti lesz az olasz kormány és a külügy, az EU-ügyekben pedig jelentős konstruktivitás várható.

Undefined

François Hollande egy éves külpolitikájának mérlege : avagy a "puding visszavág"

Annak ellenére, hogy belpolitikai pozíciói jelentősen gyengültek, a Flamby-nak becézett francia elnök a vártnál határozottabb, átláthatóbb külpolitikát folytat, a gazdasági racinalitás jegyében. Jelentősen javult a Franciaországot körülvevő nemzetközi légkör, de még mindig nincs átfogó francia diplomáciai koncepció.

Bekövetkezett-e a stílusváltás Sarkozyhez képest?

Undefined

Készül a negyedik francia Védelmi Fehér Könyv

A 2012 november végén gyakorlatilag megbukott a 2008-as Livre Blanc (Fehér Könyv) koncepciója és akkor felvázolt prognózisunkba teljes mértékben illeszkedik a 2014-2020-as Védelmi Költségvetési Programozás (LPM) által tervezett 30 milliárd eurós csökkentés, sőt arányaiban (ld. fenti 2010-12 között tehát 2 évre 7,5%-os csökkentés) is kb. megfelel az eddigi csökkentési trendnek. A büdzsé a GDP 1,5%-ról 1,1%-ra csökken.

Undefined

Az offshore Leaks és francia kontextusa

Az Offshore Leaks ügy francia kontextusa
Az ügyben 2,5 millió dokumentum áll rendelkezésre, mely 120-130.000 céget és min. 130.000 főt érint 140 országra kiterjedően egy 260 GB-os merevlemezen, melyet egy rejtélyes ismeretlen juttatott el az ICJC-hez. Az információkat csak lassanként csepegtetik.

Undefined

Pages