Agrégateur de flux

Plusieurs ONG engagées à Calais ou dans les centres d'accueil et d'orientation des migrants se sont inquiétées de nouveau mardi, du démantèlement imminent de la "jungle". Selon Bernard Cazeneuve, l'opération aura lieu "dans les meilleurs délais".

Izgalmas világzenei kísérletnek lehetünk szem- és fültanúi október 15-én Budapesten, a Müpa fesztiválszínházában, ahol tizenkét ukrán paraszténekes lép fel Both Miklóssal és zenésztársaival.

A Bartók nyomdokaiba lépő előadóművész két éve gyűjt népzenét Ukrajnában. Augusztusban a számára legkedvesebb helyszínekről szólított meg 15 énekest, és sikerült elérnie, hogy repülőre üljenek úgy, hogy korábban gyakorlatilag a saját településük határát sem lépték át. Az asszonyok hatalmas sikert arattak az Ördögkatlan fesztivál ukrán udvarán. A nagyfokú érdeklődés megmutatta, hogy van igény a magas színvonalú falusi kultúrára, és folytatásra ösztönözte a „gitárprímást”.

Ezúttal két ukrán falu tizenkét énekese varázsolja el, s viszi Ukrajna titokzatos világába a közönséget Both Miklós, Lukács Miklós, Dés András és Novák Csaba zenei kíséretében. A hatást a balladák magyar szövegének vetítése teszi teljessé Babiczky Tibor műfordító jóvoltából.

A dalok szüneteiben interjúrészleteket, a kutatómunka kivételes, humoros, olykor katartikus pillanatait láthatják a kivetítőkön.

Időpont: 2016. október 15., 17.30.
Helyszín: Müpa, fesztiválszínház.

A budapesti koncert egyúttal egy turné nyitóállomása is – onnan a lengyelországi Varsóba, majd Olsztynba utazik tovább a különleges fúzió.

Kárpátalja.ma

BUDAPEST. Tamási Erzsébet kriminológus szerint egyre több muszlim nő vesz részt terrorakciókban, és a nők "nagyon jó fegyvernek számítanak". Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója ugyanakkor arról beszélt: a nők a történelem során általában háttérszerepet kaptak a dzsihádban.

Une phrase de François Hollande présentant « la femme voilée » comme « la Marianne de demain » irrite. Mais certaines versions de sa citation relèvent de la désinformation.

Julian L. Garritzmann

Students in Finland and Germany study free of charge. In the U.S. and in Japan, in contrast, they pay tremendous tuition fees, leading to often six-digit student debt amounts after graduation. At the same time, most students in Finland and in the U.S. receive public financial student aid, while the majority of students in Germany and Japan remain dependent on their parents’ financial contributions or their own part-time work. Why is that the case? Why do some countries charge tuition fees while others don’t? Why do only some governments support students financially?

My research (Garritzmann 2015; 2016) investigates these and related questions. Here, I want to summarize three key insights: the four worlds of student finance, how have the four worlds of student finance emerged, and why policy change becomes increasingly unlikely. Interested readers can find much more detailed analyses in my recent book “The Political Economy of Higher Education Finance: The Politics of Tuition Fees and Subsidies in OECD Countries, 1945-2015”.

 

The Four Worlds of Student Finance

How do the higher education tuition-subsidy systems differ across countries? (How) Have they changed over time? Along which dimensions do higher education systems differ at all? In order to answer these questions, I compiled information on more than 80 aspects of the higher education funding systems of 33 OECD countries between 1995 and 2015. This dataset allows to comparatively answer questions such as: How many students pay tuition fees? Do all, some, or no students pay? How much do students pay on average? Do all students pay the same and if not, how do the amounts vary and why? Who sets the level of tuition fees in the first place? How much public financial support do students receive? Do they have to pay back this money or not? Chapter 2 of my book presents and discusses this data in detail.

A core insight from the detailed analysis of this data is that the advanced economies (OECD countries) fall into four groups:

-          In a first country cluster, hardly any student pays fees, but public financial student aid is also meager at best. This is the case in most continental European countries.

-          In a second country group, students also study free-of-charge, but at the same time they receive large public support. This is mainly so in Nordic Europe.

-          A third group, comprising the USA and other Anglo-Saxon countries, is characterized by the combination of substantial tuition fees and generous public support (at least in the form of student loans).

-          In a final group, students pay similarly high tuition amounts, but the majority does not receive any public support. This is the case in Japan, South Korea, Chile, and other Latin American and Asian countries.

I call these four groups the “Four Worlds of Student Finance”.

 

How have the Four Worlds of Student Finance emerged?

The main research question that my book seeks to answer is why and how the Four Worlds have developed. Why do the countries differ so considerably? This question is particularly interesting because I also found that when we look back at the 1940s and 1950s, these country differences did not exist at all. In the immediate post-World War II phase the higher education systems of all countries were almost identical: Tuition fees were low or inexistent in all countries, there was no public student aid, and enrollment levels were very low everywhere (about one to five percent of each cohort went on to higher education at this time). So why have the countries developed into four very different directions although they had an almost identical starting point?

My research shows that the reason for this development is political. Detailed qualitative case studies of four countries (Finland, Japan, Germany, the USA) over seven decades (1945-2015) as well as thorough analyses of a large amount of quantitative data show that the emergence of the Four Worlds of Student Finance can be traced back to the respective partisan composition of government. Whether students pay tuition or not and whether they receive subsidies or not depends on which political parties were in government during the postwar period.

More particularly, I show that in some countries (for example in Sweden) progressive leftwing parties were in office for decades, seeking to establish equality of opportunities and socio-economic upward mobility. To achieve this, they banned tuition fees and introduced generous student support systems to facilitate access for children from lower strata. The low-tuition—high-subsidy system was born.

In other countries (for example in Japan), conservative rightwing parties were predominant over a long period of time. These governments pursued very different goals: They tried to keep higher education as elitist as possible and feared that the expansion of higher education would lead to a “massification” and a decline of the quality of higher education. Conservative parties therefore did not install any student aid and “outsourced” the expansion of higher education in the tuition-dependent private sector, safeguarding the elitist character of their public universities. This pushed countries in the direction of high-tuition—low-subsidy regimes.

In still other countries, neither leftwing nor rightwing parties predominated in office, but rather took turns. My analysis shows that in these cases it matters crucially for the higher education systems how long leftwing and rightwing parties were in office. That is, not only the partisan composition of government but also the duration of parties in office matters. This can, for example, explain the development in Germany (low tuition, low subsidies) and the U.S. (high tuition, high subsidy).

 

“Nothing’s gonna change”: Policy change becomes increasingly unlikely

A third major finding is that over time the higher education systems of all countries have become increasingly path-dependent. That is, while there has been a lot of policy change in the 1960s and 1970s setting countries on their respective paths, no country (with the exception of England) has altered its higher education finance system considerably after the 1980s. Countries that charged tuition at the beginning of the 1980s continue doing so today and – if anything – have raised the amounts. Countries without tuition fees remain tuition free. The same applies to financial student support: Path dependencies prevail and the Four Worlds of Student Finance seem increasingly stable.

Why is that the case? I show in the book (see also Garritzmann 2015) that over time the influence that governments can exercise on higher education finance systems decreases. This is so because of “positive feedback effects”, that is citizens adapt their political preferences to the respective systems that they are socialized in. As a consequence, a public opinion develops that favors the respective status quo over any policy change. It thus becomes politically very costly for parties to change the higher education system fundamentally. The experiences by Labour and the LibDems in England (the only country that has experienced major change) underline this perfectly. We are thus increasingly unlikely to witness any considerable policy change. Put bluntly, Sen. Sanders will not abolish tuition in the USA and Finland will not introduce any (for most of its students).

Taken together, my research shows that when we want to understand why higher education systems differ across countries and time, the answer is politics. Careful attention to the political process also helps understanding which reform potentials are still possible today and how policies could be designed to enable at least incremental change.

 

Dr.Julian L. Garritzmann is post-doctoral researcher at the University of Konstanz (Germany) and senior researcher at the University of Zurich (Switzerland). His research interests include education systems and policies, political parties and party competition, the interrelation of social policies and educational policies, and public opinion towards social investment and social compensation policies. In addition to his new book, his research has appeared in Journal of European Public Policy, Journal of European Social Policy, and West European Politics.

 

References:

Garritzmann, Julian L. (2015) Attitudes towards Student Support: How Positive Feedback-Effects Prevent Change in the Four Worlds of Student Finance. Journal of European Social Policy, 25(2):139-158.

Garritzmann, Julian L. (2016) The Political Economy of Higher Education Finance. The Politics of Tuition Fees and Subsidies in OECD Countries, 1945-2015. Palgrave Macmillan.

The post The Politics of Higher Education Tuition Fees and Subsidies appeared first on Ideas on Europe.

„1. ÜDVÖZLI a Párizsi Megállapodásban foglalt célt, miszerint a megállapodás részes felei a források áramlását az üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentésére és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes fejlesztésre irányuló célokhoz igazítják. ISMÉTELTEN HANGSÚLYOZZA, hogy ez minden fél részéről mind egyéni, mind kollektív fellépést kíván.

2. MEGERŐSÍTI, hogy az EU és tagállamai annak a globális törekvésnek a részeként, melynek élén a fejlett országok állnak, eltökélten fokozni kívánják az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozását, különösen azzal a céllal, hogy támogassák a fejlődő országokat abban, hogy az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás tekintetében végrehajtsák saját nemzeti stratégiáikat és különösen nemzeti vállalásaikat. KIEMELI, hogy az EU és egyes tagállamai Párizsban, az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye (UNFCCC) Feleinek 21. Konferenciáján bejelentették, hogy az elkövetkező években megnövelt összegeket különítenek el az éghajlatváltozás elleni küzdelem közforrásokból való finanszírozására, ami révén a kiszámíthatóságot is fokozzák. HANGSÚLYOZZA, hogy az EU és tagállamai biztosítják az éghajlatváltozás elleni küzdelmet célzó közfinanszírozás jelentős részét, és ennek kapcsán RÁMUTAT arra, hogy a fejlett országok között méltányosan meg kell osztani a terheket, és hogy a jövőben a hozzájárulók szélesebb körének részvételére lenne szükség. HANGSÚLYOZZA, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem terén az eredményorientáltságot középpontba helyező megközelítésre van szükség, ami biztosítja, hogy a rendelkezésre bocsátott és mozgósított források a lehető legnagyobb hatást érjék el.

3. ÜDVÖZLI a fejlett országok arra irányuló munkáját, hogy a jelentős mérséklési intézkedések és a végrehajtás átláthatósága összefüggésében konkrét menetrendet dolgozzanak ki azon cél teljesítésére vonatkozóan, hogy 2020-ig a források széles körének bevonásával – köz- és magán-, kétoldalú és többoldalú forrásokból, beleértve alternatív forrásokat is – évente közösen 100 milliárd USD-t mozgósítsanak az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást szolgáló intézkedésekre. VÁRAKOZÁSSAL TEKINT az ütemtervnek – a még az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye (UNFCCC) Feleinek 22. Konferenciája (COP 22) előtt esedékes – elkészülte elé.

4. KIJELENTI, hogy az EU és tagállamai elkötelezettek amellett, hogy kivegyék részüket a fejlett országok által kitűzött azon cél megvalósításából, hogy 2020-ig a források, eszközök és csatornák széles körének bevonásával évente együttesen 100 milliárd USA-dollárt mozgósítsanak az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazodást szolgáló intézkedésekre.

5. ISMÉTELTEN KIJELENTI, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásában a közforrások továbbra is jelentős szerepet fognak betölteni. MEGERŐSÍTI, hogy az EU és tagállamai a továbbiakban is biztosítanak ilyen közforrásokat az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás céljára.

6. FELKÉRI a Bizottságot, hogy nyújtson be a Tanácsnak áttekintést arról, hogy az Unió és tagállamai 2015-ben hogyan finanszírozták az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, hogy a Tanács az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye (UNFCCC) Feleinek 22. Konferenciája (COP 22) előtt jóváhagyhassa azt.

7. HANGSÚLYOZZA, hogy növelni kell az azon fejlődő országok támogatását célzó forrásokat, amelyeket különösen súlyosan érintenek az éghajlatváltozás káros következményei, és amelyek komoly kapacitásbeli korlátokkal küszködnek.

8. ÜDVÖZLI, hogy a multilaterális fejlesztési bankok többsége a közelmúltban vállalta, hogy megbízatásának keretein belül fokozottan beépíti a portfólióiba az éghajlatváltozás mérséklésével, az ahhoz való alkalmazkodással és a vele szembeni ellenálló képességgel kapcsolatos szempontokat; e vállalás az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó beruházásaik növelésére is kiterjed. ARRA ÖSZTÖNZI a nemzetközi és regionális pénzügyi intézményeket és ENSZ ügynökségeit, hogy az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye titkárságán keresztül tájékoztassák a Feleket arról, hogyan építik be az éghajlattal kapcsolatos céljaikat és az éghajlatváltozással szembeni ellenállóképesség növelésére irányuló intézkedéseiket az általuk kínált fejlesztési támogatásba és az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozását célzó programokba.

9. MEGELÉGEDÉSÉRE SZOLGÁL, hogy egyes feltörekvő gazdaságok és fejlődő országok számottevő mértékben hozzájárultak az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásához. KIEMELI, hogy a Párizsi Megállapodás arra ösztönzi azokat Feleket, amelyekre nézve az Egyezmény nem kötelező, hogy biztosítanak vagy továbbra is biztosítsanak önkéntes alapon pénzügyi forrásokat.

10. MEGÁLLAPÍTJA, hogy a magánszektor kulcsfontosságú finanszírozási forrást jelent az éghajlatváltozás elleni küzdelem és az egyéb releváns beruházások szempontjából. ELISMERI, hogy az olyan területeken, ahol közfinanszírozásra van szükség, a magánszektortól érkező finanszírozás kiegészítő szerepet tölt be, és nem helyettesítheti a közforrásokból való finanszírozást. MEGÁLLAPÍTJA, hogy az EU a nemzetközi éghajlat-politikai intézkedések érdekében a magánszektorból érkező finanszírozás – többek között a helyi magánszektor forrásainak – mozgósítását célzó eszközök széles körével rendelkezik, és azokat tovább fogja fejleszteni.

11. ÜDVÖZLI, hogy a Párizsi Megállapodás határozott jelzést küld a magánszektornak, hogy alacsony szén-dioxid-kibocsátású, az éghajlatváltozással szemben ellenállóbb beruházásokra fordítsa forrásait. NYUGTÁZZA az Unión belül annak érdekében kifejtett erőfeszítéseket, hogy a beruházási ösztönzőket – például a tőkepiaci unió és európai beruházási terv keretében – az éghajlat-politikai uniós célokhoz igazítsák; ezzel összefüggésben ÜDVÖZLI a G20-ak és a Pénzügyi Stabilitási Tanács munkáját, ami nagyban hozzájárul magánberuházások terén a súlypontáthelyezéshez. HANGSÚLYOZZA, hogy a beruházási súlypontáthelyezést lehetővé tévő feltételeket biztosító környezet egyik fő összetevője a szén-dioxid-árazás, amely többféle eszközzel is megvalósítható, többek között szabályozás, kibocsátáskereskedelem és adóztatás révén. Ezzel összefüggésben TÁMOGATJA a szén-dioxid-árazási kezdeményezéseket, a környezeti és gazdasági szempontból káros támogatások fokozatos megszüntetését előmozdító kezdeményezéseket, valamint a kibocsátásintenzív projektek finanszírozásának leépítését.

12. KIEMELI az EU és tagállamai által az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásának fokozására tett, az alkalmazott stratégiákról és megközelítésekről szóló 2016. évi dokumentumokban ismertetett erőfeszítéseket. EMLÉKEZTET arra, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásának fokozása lépésről lépésre haladó folyamat, amely elválaszthatatlan azoktól a lépésektől, amelyeket a kormányok tesznek a keretfeltételeket biztosító környezet, beruházási stratégiák, projektek és programok kialakítása érdekében, amelyekben mindig helyet kell kapniuk a magánszektor szerepvállalását elősegítő intézkedéseknek is. Ezzel összefüggésben ÜDVÖZLI a fejlődő országok erőfeszítéseit.

13. RÁMUTAT ARRA, hogy fontos támogatni az alkalmazkodást annak elősegítése érdekében, hogy a fejlődő országok fejlesztési stratégiáiban is kiemelt helyet kapjanak az éghajlatpolitikai célok, illetve hogy olyan megélhetési módok alakulhassanak ki, amelyek ellenállóbbak az éghajlatváltozás hatásaival szemben. HANGSÚLYOZZA, hogy az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást és az éghajlatváltozás következményeinek enyhítését szolgáló finanszírozás olyan egyensúlyára kell törekedni, amely összhangban van az adott országok sajátos prioritásaival és célkitűzéseivel, és KIEMELI, hogy az EU és tagállamai most is és a jövőben is tesznek arra irányuló intézkedéseket, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelmet célzó közfinanszírozás jelentős része az alkalmazkodás elősegítésére irányuljon, és ennek keretében lépéseket tesznek mindenekelőtt a legszegényebb és leginkább kiszolgáltatott helyzetű fejlődő országok – így például a legkevésbé fejlett országok és a fejlődő kis szigetállamok – szükségleteinek kielégítésére.

14. KIEMELI, hogy az átláthatósági keret döntően fontos elem a Párizsi Megállapodás sikeres végrehajtása szempontjából, hiszen elszámoltathatóbbá teszi az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozását. HANGSÚLYOZZA, hogy a keretnek biztosítania kell a nyújtott, mozgósított és kapott támogatás egyértelműen nyomonkövethetőségét, és ezzel elő kell segítenie a globális helyzetfelmérést, ideértve azokat az intézkedéseket is, amelyek célja, hogy a források áramlása az üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentésére és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes fejlesztésre irányuló célokhoz igazodjon. A kerethez világos és közös módszertannak kell kapcsolódnia, amelynek a már meglévő módszertanokra és az OECD/CPI tanulmány keretében elért eredményekre kell épülnie. TÁMOGATJA, hogy az közfinanszírozású beavatkozások révén nyújtott és mobilizált pénzügyi források tekintetében számviteli szabályokat dolgozzanak ki, hogy ezzel is hiteles módon tükrözzék a felek erőfeszítéseit, bármilyen forrásból származzanak is. VÁRAKOZÁSSAL TEKINT az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozását célzó forrásáramlásoknak a finanszírozással foglalkozó állandó bizottság által készített kétévenkénti értékelése és áttekintése elé, amely iránymutatást nyújt majd a támogatások nyomon követési, jelentési és ellenőrzési rendszerével (MRV-rendszer) kapcsolatos további munkához.

15. KIEMELI, hogy támogatni kell az éghajlatváltozás mérséklésével és az ahhoz való alkalmazkodással kapcsolatos tervezéssel és a tervek eredményes és hatékony megvalósításával összefüggő kapacitásépítést. HANGSÚLYOZZA egyrészt azt, hogy ki kell dolgozni a rendelkezésre álló projekt- és programtervek tárát annak érdekében, hogy minél több finanszírozási forrást lehessen bevonni, és a maximális hatékonyság érvényesülhessen, másrészt annak fontosságát, hogy a közfinanszírozás hatására a magánfinanszírozás bővüljön, és hogy a fejlődő országok hozzájuthassanak a rendelkezésre álló forrásokhoz. KIEMELI, hogy az Uniónak és tagállamainak továbbra is támogatniuk kell az arra rászoruló fejlődő országok kapacitásépítését, többek között a technológiai együttműködés terén. HANGSÚLYOZZA, hogy a pénzügyi mechanizmus keretében egyszerűsített jóváhagyási eljárás révén könnyen hozzáférhetővé kell tenni az országok által meghatározott stratégiák támogatását célzó pénzügyi forrásokat, és még inkább késznek kell mutatkozni a fejlődő országok, és különösen a legkevésbé fejlett országok és a fejlődő kis szigetállamok támogatására.

16. ELISMERI és egyben KIEMELI azt, hogy rendkívül fontos a nemzeti vállalások céltudatos végrehajtása globális szinten. KIEMELI, hogy az EU és a tagállamok által harmadik országokkal kialakított fejlesztési együttműködés során maradéktalanul figyelembe kell venni az egyrészről az éghajlatváltozással kapcsolatos célok, másrészről a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendben, az addisz-abebai fejlesztésfinanszírozási cselekvési menetrendben és az egyéb nemzetközi menetrendekben elfogadott fenntartható fejlesztési célok közötti szinergiákat. RÁMUTAT ARRA, hogy a nemzeti vállalások végrehajtásának finanszírozását illetően döntő jelentőségű a felek között koordináció: az intézményeknek koordináltan, egymással partnerségben kell fellépniük, hogy az adott országban a lehető legnagyobb hatást lehessen elérni.

17. ÜDVÖZLI, hogy a Párizsi Megállapodásban is az Éghajlat-változási Keretegyezmény pénzügyi mechanizmusát alkalmazzák. RÁMUTAT ARRA, hogy az Éghajlat-változási Alap kulcsfontosságú multilaterális eszközként kiemelt szerepet játszik abban, hogy segítse a fejlődő országokat a paradigmaváltás előmozdításában, és így ezek az országok elmozdulhassanak az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és az éghajlatváltozással szemben ellenálló fejlesztés irányába. ÜDVÖZLI a további projektek és programok jóváhagyását, VALAMINT ÜDVÖZLI az Éghajlat-változási alap stratégiai tervének jóváhagyását, amely terv célja elősegíteni, hogy az alap valódi változást hozzon. KIEMELI, hogy az elkülönített és rendelkezésre álló források jelentős része (47 %) uniós tagállamoktól származik. ÜDVÖZLI, hogy a fejlődő országok hozzájárulásokat tettek az Éghajlat-változási Alapba, és minden országot arra BÁTORÍT, hogy ha módjában áll, tegyen ilyen hozzájárulást.”

„A Tanács:

1. ELISMERI az adóztatás méltányosabbá, átláthatóbbá és hatékonyabbá tételére irányuló ambiciózus uniós ütemterv végrehajtása, valamint az Unió egészében az adóhatóságok közötti együttműködés megerősítése terén elért eredményeket;

2. MEGERŐSÍTI az uniós és a nemzetközi adózási keretek javításának fontosságát a határokon átnyúló adóvisszaélések és illegális pénzügyi tevékenységek megelőzése céljából;

3. ÜDVÖZLI az adózási átláthatóság, valamint az adókijátszás és az adókikerülés elleni küzdelem fokozása érdekében hozott további intézkedésekről szóló, 2016. július 5-i bizottsági közleményt;

4. EGYETÉRT azzal, hogy a feltételes adómegállapításokkal és a multinacionális vállalatcsoportok országonkénti adóügyi jelentéseivel kapcsolatos, a tagállamok illetékes hatóságai között folytatandó automatikus információcserére vonatkozó, a közelmúltban elfogadott uniós jogszabályok komoly előrelépést jelentenek;

5. KÉRI az arra vonatkozó lehetőségek megvizsgálását, hogy miként fokozható az illetékes hatóságok közötti közigazgatási együttműködés az Unión belül és azon túl, ideértve az OECD információcserével és együttműködéssel foglalkozó közös munkacsoportja (JITSIC) tevékenységének köszönhetően feltárt lehetőségek megvizsgálását is;

6. időszerűnek ÍTÉLI a közigazgatási együttműködésről szóló irányelv, illetve a pénzmosás elleni irányelv felülvizsgálatára irányuló bizottsági javaslatot, figyelembe véve a két terület közötti szinergiákat, és TÖREKSZIK e jogszabályok mielőbbi elfogadásának elősegítésére az uniós jogalkotási eljárásokkal összhangban;

7. MEGERŐSÍTI az adóhatóságok, valamint az adókijátszás, a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelemben részt vevő egyéb szervezetek közötti eredményesebb és hatékonyabb együttműködés szükségességét, a megfelelő jogi biztosítékokkal összhangban;

8. HANGSÚLYOZZA, hogy meg kell előzni a vagyoni eszközök jelentős nagyságrendben történő elrejtését, mivel ez hátráltatja az adókijátszás, a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni eredményes küzdelmet, továbbá gondoskodni kell arról, hogy a társaságok, jogi személyek és jogi konstrukciók tényleges tulajdonosainak személyazonossága ismert legyen;

9. ÜDVÖZLI a végső tényleges tulajdonosokkal kapcsolatos automatikus információcserére irányuló kezdeményezést, amelynek keretében számos állam, illetve terület – köztük valamennyi uniós tagállam – hozzájárult ahhoz, hogy a társaságok, jogi személyek és jogi konstrukciók tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkat cseréljen, és ezzel kapcsolatban gyors nemzetközi előrehaladásra SZÁMÍT;

10. FELKÉRI a Bizottságot, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a nemzetközi szinten jelenleg folyó munkára építve javaslatot dolgozzon ki a végső tényleges tulajdonosokra vonatkozó információk határokon átnyúló hozzáférhetőségének javításával kapcsolatban;

11. MEGJEGYZI, hogy a G20-ak a 2016. októberi ülésükön meghallgatták az átláthatósággal – többek között a tényleges tulajdonosra vonatkozó információk hozzáférhetőségével – kapcsolatos nemzetközi standardok végrehajtásának javítására irányuló, az OECD és az FATF által kidolgozott első javaslatokat;

12. EMLÉKEZTET arra, hogy javítani kell az agresszív adótervezést lehetővé tévő és támogató szereplők felügyeletét, és hatékonyabb, visszatartó erejű intézkedéseket kell bevezetni az ilyen tevékenységekkel szemben;

13. ÜDVÖZLI a Bizottság arra irányuló szándékát, hogy 2016 őszén nyilvános konzultációt kezdeményezzen, és annak keretében visszajelzéseket gyűjtsön arról, hogy milyen megközelítéssel lehetne biztosítani a nagyobb átláthatóságot az adókijátszást és adókikerülést lehetővé tevő rendszerek működését segítő közvetítők tevékenységével kapcsolatban;

14. NYUGTÁZZA, hogy a Bizottság fel kívánja tárni az OECD adóalap-erózióval és nyereségátcsoportosítással kapcsolatos projektjének (OECD BEPS) 12. fellépésén alapuló kötelező adatszolgáltatási szabályok kidolgozásának lehetőségeit – figyelembe véve egyes uniós tagállamok e téren szerzett tapasztalatait –, hogy amennyiben lehetséges, 2017-ben erre vonatkozó javaslatot nyújthasson be;

15. arra ÖSZTÖNZI a Bizottságot, hogy kezdje meg annak mérlegelését, hogy milyen lehetőségei vannak az említett információk uniós adóhatóságok közötti jövőbeli cseréjének;

16. HANGSÚLYOZZA, hogy az e területre vonatkozó nagyobb átláthatóságot célzó esetleges globális megközelítés kialakítása érdekében szorosan együtt kell működni az OECD-vel és más nemzetközi partnerekkel;

17. TÁMOGATJA a jó adóügyi kormányzásra vonatkozó szigorúbb nemzetközi standardok előmozdítását, és MEGJEGYZI, hogy a Tanácsban már megkezdődött az ezzel kapcsolatos munka a magatartási kódexszel foglalkozó csoport (társasági adózás) keretében, amelynek feladata, hogy 2017 folyamán elkészítse a nem együttműködő harmadik országok és területek uniós jegyzékét, és ezzel összefüggésben kidolgozza az országok, illetve területek jegyzékbe vételének kritériumait és megvizsgálja a lehetséges ellenintézkedéseket is;

18. EGYETÉRT azzal, hogy fontos a visszaélést bejelentő személyek védelme, és arra ÖSZTÖNZI a Bizottságot, hogy – a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása mellett – vizsgálja meg az uniós szintű jövőbeli intézkedések lehetőségeit;

19. ELISMERI, hogy az Unión belüli adózási biztonság javítása hozzájárulhat az uniós vállalkozások versenyképességének további növeléséhez, és NYUGTÁZZA, hogy a Bizottság javaslatokat kíván előterjeszteni, amelyek az adóalap-erózió és nyereségátcsoportosítás, valamint az adókikerülés elleni küzdelemre, és ezzel egyidejűleg a stabil és kiszámítható adózási környezet biztosítására és a kettős adóztatás megszüntetésére – konkrétan a vitarendezés javítására és a KKTA-javaslat újbóli vizsgálatára – irányulnak.”

Le nombre de contribuables de l’ISF ne cesse d’augmenter mais les recettes de cet impôt restent stables. En cause, son plafonnement à 75 % des revenus.

Három órán át bolyongott szerda reggel Nagyszeben belvárosában egy medve. A hatóságok végül lelőtték.
Kategória: Erdélyi hírek

Diarra Raky Talla, ministre de la Fonction publique Le Collectif des personnes handicapées diplômés a organisé mercredi passé un sit-in devant le ministère du Travail et de la Fonction publique.

Objectif : transmettre leurs revendications au ministre Diarra Raky Talla. Des revendications qui visent à leur faciliter l’accès aux services publics de l’Etat.

C’est aux environs de 08 heures, mercredi 05 octobre 2016, qu’une foule d’environ 50 personnes, composée de personnes handicapées, a pris d’assaut la devanture du ministère du Travail, de la Fonction publique. Cette foule, composée de représentants de plusieurs associations de handicapés, revendique des mesures discriminatoires positives dans le cadre de l’accès des personnes handicapées à la fonction publique et aux services sociaux de base.

Face à cette situation imprévue, le Collectif n’ayant sollicité aucune autorisation de marche ou de sit-in, Madame Diarra aura proposé de procéder à d’autres méthodes autres que des manifestations dans la rue qui peuvent troubler l’ordre public, tout en les invitant au dialogue.

Prenant la parole, Albert Kanouté, président de la Fédération des handicapés du Mali, a demandé au ministre du Travail, de la Fonction publique, chargé des relations avec les institutions, de protéger le droit des handicapés en faisant référence aux actions de feu le président Modibo Keïta, en matière de droit des handicapés à l’éducation, à la santé et aux emplois formels.

Toutes les mesures sont prises pour qu’il n’y soit aucune discrimination à l’encontre des travailleurs maliens à plus forte raison les handicapés, a indiqué Mme le ministre. Elle a rappelé les missions assignées à son département par le président de la République : promouvoir le dialogue social, la lutte contre les conflits sociaux et le respect des règles et des législations en matière du travail au Mali. Elle a rappelé entre autres qu’elle se doit de garantir l’accès aux emplois publics à tous les Maliens sans discrimination. Mme Diarra Raky Talla a également souligné les quelques actions déjà initiées au sein de son département en faveur des personnes handicapées, dont l’octroi d’un quota pour les personnes handicapées lors des concours d’entrée à la fonction publique de l’Etat.

Elle a précisé que la prise en charge des personnes handicapées relève de leur département de tutelle, en l’occurrence le ministère en charge de l’Action sociale et de la Solidarité. Selon elle, il n’existe aucune mesure discriminatoire positive dans le monde en général et au Mali en particulier pour faciliter l’accès des personnes handicapées à la fonction publique.

Madame Diarra n’a pas par ailleurs caché sa déception quant au choix de la rue par les handicapés, et aurait souhaité que les associations se donnent la peine de la rencontrer afin d’échanger sur leurs préoccupations. Elle a rappelé les dispositions règlementaires relatives à l’organisation de marche ou de sit-in, sans oublier la liberté d’expression et de manifestation qui sont amplement connues et respectées au Mali. Elle a invité les associations à mettre fin à de tels comportements et à privilégier le dialogue social. Elle les a rassurés de son soutien et leur a promis des suites à leur cahier de doléances.

La rencontre s’est achevée par la présentation des excuses du Collectif par leur représentant, lesquels ont été acceptées par Madame le ministre. Diarra Raky Talla les a rassurés de sa ferme volonté de maintenir le dialogue afin que toutes leurs préoccupations soient réglées dans un cadre légal.

Faut-il le préciser, dans le cadre réglementaire, un sit-in est organisé devant le service des marcheurs et non devant un autre ministère. Ce sit-in a aussi été organisé sans autorisation, sans une demande d’audience pour discuter de ces questions ou encore informer officiellement le département du Travail par une lettre.

André TRAORE

Source : Le Reporter

Cette recension a été publiée dans le numéro d’automne de Politique étrangère (n°3/2016). Marc Hecker, chercheur au Centre des études de sécurité de l’Ifri, propose une analyse de l’ouvrage de François Heisbourg, Comment perdre la guerre contre le terrorisme (Paris, Stock, 2016, 128 pages).

François Heisbourg signe un essai d’une virulence inhabituelle. Réputé proche du Parti socialiste – il a fait partie du cabinet de Charles Hernu de 1981 à 1984 –, il sonne une charge retentissante contre François Hollande et Manuel Valls, accusés d’« incompétence » et de « médiocrité » dans leur gestion des attentats de 2015.

Le réquisitoire est construit en dix étapes, présentées comme dix règles d’or pour perdre la guerre contre le terrorisme. Le gouvernement aurait multiplié les erreurs – voire les fautes – ce qui, sauf changement de cap, conduirait notre pays à la défaite. Voici les dix reproches énoncés par le procureur Heisbourg. 

1. Les dirigeants politiques et les responsables de la sécurité n’ont pas su anticiper les attentats.
2. Les situations d’urgence ont été mal gérées.
3. La communication opérationnelle a été défaillante.
4. Les leçons des crises précédentes n’ont pas été retenues.
5. La menace n’a pas été comprise.
6. Nos opérations militaires au Moyen-Orient sont inefficaces.
7. Le gouvernement joue sur les peurs et réagit de manière « hystérique ».
8. Les mesures annoncées par les dirigeants politiques divisent les Français.
9. Les principes fondamentaux de la République sont menacés par certaines décisions gouvernementales.
10. La France agit au détriment de la construction de l’Europe de la sécurité.

Les mots les plus durs de François Heisbourg sont réservés au projet – désormais abandonné – d’intégration à la Constitution de la déchéance de la nationalité. L’auteur parle d’une mesure « atroce », qui nourrirait le « sentiment d’aliénation de nos compatriotes de culture arabe ou berbère », et aurait pour effet d’élargir « le vivier dans lequel Daech et d’autres mouvements djihadistes pourront puiser ». Il dénonce également certaines réformes annoncées qui risquent de conduire à un « état d’urgence permanent ».

Le spectre de l’histoire hante l’auteur. Ce dernier mentionne L’Étrange défaite de Marc Bloch (1940), et affirme que nous nous dirigeons vers une « défaite encore plus étrange », Daech étant loin d’avoir la puissance de feu de l’Allemagne nazie. Il évoque aussi la guerre d’Algérie et soutient que certaines mesures liberticides décidées par le gouvernement de Manuel Valls rappellent celles prises à l’époque de Guy Mollet.

Heisbourg consacre justement la dernière page de son essai à l’Algérie. Il imagine un scénario catastrophe « à la syrienne », qui conduirait ce pays à sombrer dans la violence. « Il faut penser dès maintenant aux mesures sociales, économiques et politiques permettant de limiter l’impact qu’aurait une telle crise » écrit l’auteur, mettant au défi les dirigeants politiques de redonner sens à la devise « Liberté, Égalité, Fraternité ». Et de conclure : « L’histoire jugera durement ceux qui choisiront de persister dans l’incompétence et le contresens. »

Si nombre de critiques de François Heisbourg font mouche, d’autres semblent outrancières ou peu convaincantes. Par exemple, il revient à plusieurs reprises sur le fait que le gouvernement aurait dû mettre en place une commission d’enquête comparable à celle créée aux États-Unis après le 11 septembre 2001. Il existe pourtant, en France, une commission d’enquête parlementaire « relative aux moyens mis en œuvre par l’État pour lutter contre le terrorisme ». Son rapport, franc et utile, a été publié en juillet 2016.

Marc Hecker

S’abonner à Politique étrangère.

Múzeumi kiállítási tárgy lesz a legendás tomszki Tu-104-es.

Az 1956-os magyar forradalmat és annak erdélyi, romániai vonatkozásait felidéző, 36 programot felölelő rendezvénysorozatot tartanak október 12. és november 21. között Kolozsváron – közölte a Kincses Kolozsvár Egyesület.
Kategória: Erdélyi hírek

A lakosság, illetve az irodahelyiségek tulajdonosai mintegy 20 milliárd dinárral tartoznak a távfűtőműveknek, a távfűtőművek pedig megközelítőleg 7 milliárd dináros adósságot halmoztak fel a földgázforgalmazó irányába. Az adósság egy részét még a kilencvenes évek óta jegyzik – derült ki a Hogyan fűtünk az előttünk álló fűtési idényben? című tanácskozáson Belgrádban.

POZSONY. Az Emberi Jogok Intézetének két munkatársa kedden a Főügyészség pozsonyi iktatójába vitték az adócsalás bűncselekményének gyanújáról szóló beadványukat, amit szerintük az SaS a Matovič-féle OľaNO-val együtt követett el a Bonaparte lakópark előtt zajlott tiltakozó nagygyűlések egyik fellépőjének kifizetése kapcsán.

Az idén a dr. Milаn Јоvаnоvić Bаtut Szerbiai Közegészségügyi Intézet adatai szerint 34 esetben jegyezték a nyugat-nílusi láz jelenlétét a pácienseknél...

NAGYVÁZSONY. Nagyvázsony község kezdeményezésére Kárpát-medencei Kinizsi-szövetséget hoznak létre a Kinizsi Pál életének fontos helyszíneihez közel eső magyarországi, erdélyi, felvidéki és vajdasági települések. A szövetségbe Kinizsi felvidéki származású felesége kapcsán a gömöri Egyházasbást községet is meghívták.

Tout d’abord, il ne s’agit aucunement du Festi bazin. L’événement initié par la délégation permanente du Mali auprès de l’UNESCO, en préparation s’intitule « Les Journées du bazin » (comme indiqué dans la lettre de patronage ci-joint de la DG de l’UNESCO).

L’agence d’Aminata Bocoum a été mandatée par la Délégation pour apporter son expertise afin de mobiliser les partenaires et aider à l’organisation matérielle. Il n’a jamais été question de Festi-Bazin au sein de l’UNESCO (lettre de mandat n°99/DPM-UNESCO du 26 mai 2016, ci-joint). La Délégation permanente a démarché l’Agence conformément à la pratique à l’UNESCO d’associer les partenaires extérieurs à l’organisation de ses événements pour mobiliser les moyens nécessaires. La Délégation est passée par le même mécanisme pour organiser avec la Sous/Direction ERI de l’UNESCO, la Soirée «Vent de réconciliation par la culture sur le désert», le 2 décembre 2015. C’était Essakane production dirigée par Manny Ansar qui a été sollicitée par le ministère en charge de la Réconciliation à cet effet.

Les Journées du bazin sont proposées pour mobiliser les fonds et programmes de l’UNESCO pour soutenir la formation des femmes teinturières du Mali, protéger les teinturières contre l’utilisation de la soude caustique cancérigène à travers des kits de protection. Les 2 journées de débats et d’exposition sont prévues pour être consacrées à différentes activités intellectuelles, artisanales avec comme point d’orgue une soirée de défilé et de musique. Ainsi, le bazin n’est qu’un alibi pour promouvoir les teintures du Mali (patrimoine immatériel), et les métiers liés au secteur. C’est ainsi que le projet a été proposé au ministère de la Culture (lettre n°66/DPM-UNESCO du 11 avril 2016 de la Délégation permanente transmise par lettre n°4424/MAECIIA/DOI/DOT-BSM du 18 avril 2016).

Bien cordialement,

Dr. Oumar KEITA

Ambassadeur délégué permanent du Mali auprès de l’UNESCO

Source : Le Reporter

Depuis 2014, sous l’impulsion du Président IBK, le Gouvernement du Mali a engagé des réformes dans des secteurs stratégiques pour l’amélioration du bonheur des Maliens dans le cadre de l’émergence d’un Mali post-crise. Le secteur de l’économie, de la gestion des finances publiques constituait une priorité de ces réformes et ce dans un contexte défavorable, caractérisé par le délabrement du tissu économique, une timidité des partenaires, une faiblesse dans la mobilisation des ressources internes et une forte demande sociale. Trois ans  plus tard,  le résultat semble être encourageant et l’avenir prometteur. En effet, aux dires des spécialistes et autres observateurs, l’économie est au vert au Mali.  Expression utilisée par eux, ces experts pour désigner une économie en croissance. Aussi, soutiennent-ils, «l’économie du Mali a continué sa forte performance en 2015. Le PIB réel a enregistré une croissance de 6%, soutenue par une forte performance dans les secteurs de l’agriculture et des services, alors que l’inflation est restée faible à 1%». Les progrès réalisés sont reconnus et saluées dans la mise en œuvre des réformes structurelles, en particulier dans le domaine de la gestion des finances publiques. Et les experts remercient les autorités maliennes pour  leur engagement à travers un dialogue franc et fructueux.

L’ère de la renaissance de l’économie au Mali a sonné. L’effort d’un mécanisme rigoureux de mobilisation des ressources internes est soutenu par les partenaires. L’esprit  de Genève règne  entre Bamako et Paris, Bruxelles, en passant par Washington. Autant dire que si la crise perdure, il reste que le Mali n’est plus dans la salle d’attente des acteurs et partenaires économiques.

Pour le ministre de l’Economie et des Finances, Dr. Boubou Cissé, c’est plus une capacité de résilience d’une économie face aux chocs, mais celle qui se porte relativement bien au Mali. C’est une économie qui a réalisé des performances assez remarquables ces deux dernières années. Que ce soit des chocs exogènes au niveau international ou même des chocs endogènes, en faisant face à une crise sécuritaire ou au terrorisme. Malgré ces difficultés, l’économie se porte relativement bien. Les indicateurs sont au vert, le taux de croissance est à 5,3%. Un taux robuste. Les perspectives se présentent plutôt bien. Le cadrage macroéconomique et budgétaire, élaboré et validé par le FMI,  donne des perspectives qui se présentent sous des formes encourageantes.

En effet, après avoir enregistré une croissance proche de zéro en 2012, l’économie au Mali est de nos jours dans une dynamique économique. À l’hôtel de finances, on parle volontiers de relance économique qu’on attribue à la bonne vision du Président IBK et qu’on s’évertue à porter vers une croissance durable et inclusive. La capacité de résilience aura donc permis à l’économie d’affronter les chocs exogènes au niveau international ou même des chocs endogènes, en faisant face à une crise sécuritaire.

On ne le dit jamais assez, mais les réformes engagées dans ce secteur en sont pour beaucoup. Des réformes portées par certaines mesures. D’abord, de la force dans la capacité de la mobilisation des ressources internes, de la volonté constante d’améliorer et de moderniser la gestion des finances publiques, et enfin du dialogue avec les partenaires à travers une diplomate économique conquérante. Une des mesures internes a consisté à réduire le train de vie de l’Etat. Un Etat qui a toujours tendance à vivre au-dessus de ses moyens. Ainsi, au niveau du Département des Finances, nous indique-t-on, le Président de la République a demandé de regarder dans quelle mesure l’Etat peut revenir dans les proportions raisonnables en matière de dépenses de fonctionnement de l’Etat.

En réponse, des mesures ont été prises pour aller vers la maîtrise des dépenses depuis 2014. Ces mesures qui se poursuivent de nous jours, auront permis de faire une économie de 25 milliards de nos francs, rien qu’en réduisant les dépenses de fonctionnement pour favoriser celles d’investissements. Une dynamique qui se poursuit et tient au cœur du ministre de l’Economie et des Finances, Dr. Boubou Cissé, qui déclare en ce sens que «d’autres mesures sont en cours, notamment le parc automobile de l’Etat au sujet duquel nous sommes en train de réfléchir pour une rationalisation. Ce qui nous permettra de réduire les dépenses. Nous sommes en train de réfléchir à la mise en place d’une centrale d’achat des biens et équipements que l’Etat se procure chaque année sur les marchés. Tous ceux-ci combinés vont permettre de réduire les dépenses».

Un volet important est celui relatif aux exonérations. Ces exonérations sont des dépenses fiscales, nous dit-on. Elles constituent une politique d’exception, devenues une règle dans notre pays et des manques à gagner pour l’Etat. À l’arrivée du Président BK au pouvoir, elles étaient évaluées à plus de 400 milliards. De nos jours, elles varient entre 230 et 250 milliards de FCFA et sont prévues à la réduction en vue de renflouer la caisse de l’Etat. «Ce sont des dus et des ressources auxquels l’Etat renonce pour permettre de relancer l’activité économique. Ce n’est pas que nous ne voulions pas relancer l’activité économique, bien au contraire ! Il y a des exonérations que l’Etat donne à titre d’exception, qui, progressivement, sont devenues la règle.

Il faut que nous sortions de ces exonérations», nous assène un cadre financier au niveau du Département des Finances. On indiquera volontiers au chapitre de cet effort interne, pour financer l’économie, les mesures relatives à l’élargissement de l’assiette fiscale, à l’intensification des efforts de lutte contre la fraude, aux actions initiées dans le cadre de la réforme foncière et cadastrale, et bien sûr à l’exécution du programme annuel d’émissions de bons et obligations du Trésor, qui aura permis de mobiliser la somme de 287,813 milliards de FCFA. Un autre pan aura porté sur le paiement de la dette intérieure. Une mesure qui aura permis à l’Etat de débloquer la somme de 27 milliards FCFA dont 7 milliards FCFA pour 2016.

La dette intérieure, faut-il le rappeler, faisait l’objet d’audit des arriérés de paiement de la dette fournisseurs de 1995 à 2012. Et elle se poursuit. Tout comme le processus de réforme de la gestion des finances. Depuis plus d’une décennie, affirme un observateur, le Gouvernement du Mali a engagé une vaste réforme portant sur l’amélioration et la modernisation de la gestion des finances publiques. Son impact est lisible et son 2e plan  national a été développé par un plan intermédiaire d’actions devant aboutir à l’élaboration et à la mise en œuvre d’un nouveau programme de réformes de la gestion des finances publiques. Un processus bien approprié par les bénéficiaires et encouragé par les partenaires, conclut-il.

Un élan de mobilisation interne soutenu par une diplomatie économique 

En effet, le Mali revient de loin. Les événements de 2012 ont porté un coup dur au tissu économique. Et avaient entraîné une timidité des partenaires, tout en accentuant la demande sociale. Ici, la réforme a consisté d’abord à instaurer la confiance des partenaires et à faire valoir ensuite les possibilités d’investissement dans un Mali à la porte de sortie d’une crise. Le résultat est que le Mali n’est plus dans la salle d’entente des partenaires. Le dialogue est renoué, l’embellie du partenariat est visible et le dossier Mali est plus considéré. Une des preuves à  ce cachet de satisfecit est l’accord au Mali par le FMI d’une facilité élargie de crédit (FEC) en 2016.

La Facilité élargie de crédit (FEC) est un instrument du FMI pour appuyer, en termes d’aide financière, les pays qui connaissent des difficultés de balance des paiements. C’est une aide financière qui permet d’appuyer le programme économique et financier d’un certain nombre de pays, leur permettant d’arriver à assurer une stabilité macroéconomique et de permettre une croissance durable et inclusive.

Cet instrument est destiné à des pays spécifiques. Généralement, ce sont des pays qui sont en voie de développement. Le Mali a été admis à ce programme courant 2016 avec l’engagement ferme des autorités à continuer le chemin du progrès économique tracé. Un fait qui signe ou plutôt encourage d’autres à revoir leur copie pour le Mali tant le climat d’investissement est favorable, bâtie autour d’un cadre macroéconomique stable et robuste. Reste à maintenir le cap, surtout de faire en sorte que cette croissance soit inclusive et au niveau du Département des Finances, l’objectif fixé est d’arriver à cela. L’engagement est ferme pour y à arriver.

«Nous aurions souhaité que l’ensemble de la population malienne puisse bénéficier de cette croissance. L’élément essentiel qui nous reste à réaliser aujourd’hui et sur lequel le Président de la République insiste tous les jours, ainsi que le Premier ministre, est de faire en sorte que cette croissance soit inclusive. Qu’elle soit de qualité et qu’elle permette une amélioration des conditions de vie de l’ensemble des populations maliennes. C’est ce défi qui se pose à nous aujourd’hui. C’est vers la réalisation de cet objectif-là que nous sommes engagés. Et ce n’est pas un hasard que dans la déclaration de politique générale du Premier ministre Modibo Keita, cet élément de l’amélioration des conditions de vie des Maliens soit un axe fondamental. Donc, il y a du travail à faire et c’est progressif.

À ce jour, il y a des acquis, car, grâce à cette croissance, nous arrivons à prendre en charge une bonne partie des populations. Les fonctionnaires ont vu leur salaire augmenter, parce que la valeur indiciaire a augmenté de 20%. Le salaire minimum interprofessionnel garanti (Smig) dans notre pays a augmenté de 50%. Il est passé de 28 000 FCFA à 35 000 FCFA. Les allocations familiales ont vu leur taux augmenter de 100%», affirme le ministre de l’Economie et des Finances, Dr. Boubou Cissé. Un engagement qui, à bien comprendre, indique que le pari est pris pour maintenir l’économie dans un processus de croissance durable et inclusif.

Bekhaye DEMBELE

****

Source : Le Reporteur

The Budgets Committee’s (BUDG) meeting to review the draft 2017 EU budget approved more funds to help young employment and to support economic growth. BUDG also debated migration and security related spending increases in order to mitigate the migration crisis.

MEPs decided yesterday to add €1.5 billion in commitment appropriations for boosting and supporting young people into jobs. The funds will be mainly destined to the Youth Employment Initiative.

After the vote, lead rapporteur Jen Geier(S&D, DE) declared, “Consequently we reinforced the budget lines to support jobs and growth and reversed the cuts made by the member states, who acted against their own priorities”.

Regarding assistance to third countries projects, MEPs discussed whether the funds are enough especially when considering the current refugees and migration crisis. Therefore, it was decided to reduce the Council’s cuts in this field and to reinstate the 2016 levels for the ENI Mediterranean aid. As result, €497.9 million was added for the commitment appropriations for this subject.

The BUDG’s draft resolution on the EU’s budget for 2017 was approved by 29 votes to 7, with 1 abstention. Additional funds will be financed through new appropriations obtained by the mid-term revision of the Multiannual Financial Framework.

Classé dans:Uncategorized