Biztonságpolitika

A római történelem legnagyobb érdeklődésre számot tartó és legnépszerűbb korszaka a Köztársaság válságának időszaka, amikor olyan nagy személyek küzdöttek a hatalomért, mint Caesar, Pompeius, Brutus, Augustus és Marcus Antonius. A szentimentálisabbak Kleopátra különböző szerelmi afférjait is felidézhetik a kor hallatán. Mindezt mutatja be fiktív elemekkel vegyítve, „alulnézetből” az HBO Róma című sorozata, amelynek két évada 2005-2007 között jelent meg. Erről a sorozatról és a korszakról szól podcastunk aktuális adása.

A Római Köztársaság válsága bőséges anyaggal szolgáltat a szórakoztatóipar számára, Spartacus felkelésétől kezdve Marius és Sulla harcán át egészen a két triumvirátusig és az Augustus vezette principatus megszületéséig. A Róma sorozat Caesar galliai hadjáratának végén, az alesiai győzelem után veszi fel a fonalat és egészen addig tart, míg Augustus Róma megkérdőjelezhetetlen urává válik, puha egyeduralmával véget vetve az addigi belharcoknak és káosznak.

[...] Bővebben!

Az 2022. február 24-én megindított orosz katonai agresszió Ukrajna ellen számos tekintetben nagy jelentős hatást gyakorolt a nemzetközi gazdasági-, hatalom-politikai, energetikai-, ipari-, valamint diplomáciai viszonyokra egyaránt. Jelen cikk a gazdasági szankciók, háborús események közepette, egy pillanatnyilag média háttérben lévő témát igyekszik ismertetni.

A geopolitikai szempontból egyre hangsúlyosabbá váló arktiszi térségben való orosz ambíciók a jelenlegi ukrajnai események fényében kisebb figyelmet kapnak. A cikk éppen ezért Moszkva gazdasági- katonai érdekeinek és kapacitásainak bemutatásán keresztül igyekszik felhívni a figyelmet az Oroszországi Föderáció egyéb terjeszkedési céljaira és (ismét) egyre erősödő befolyásépítésére.

Miért érdekli a Kreml-t a térség?

Arktiszi érdekei érvényre juttatása során Moszkva számára elsődleges fontosságú, hogy zavartalan és könnyed hozzáférése legyen a régió óriási mennyiségű kőolaj és földgáz kincséhez. A régió hozzávetőlegesen mintegy összesen 90 milliárd hordó olajat, 481.000 millió köbméter földgázt, valamint mintegy 44 milliárd hordó cseppfolyósított gázt rejt, így érthető, hogy a Kreml nem titkolt célja, hogy a hatalmas állam kedvező földrajzi pozícióit kihasználva a lehető legnagyobb mértékben részesüljön ebből az igen jelentős energiakincsből. Mindemellett hatalmas gazdasági jelentőséggel bír, hogy a RAZ (Russian Arctic Zone) (valamint az Arktisz bizonyos egyéb részei) bizony egyéb ásványkincsekben sem szenved hiányt. Olyan számos iparág számára találhatóak meg itt, mint a süllyesztett gyémánt (99%-a az orosz termelésnek), platina csoportba tartozó elemek (98%), nikkel és kobalt, króm, réz mangán, volfrám és egyéb ritkaföldfémek. kritikus jelentőségű nyersanyagok

A nyersanyagban való ellátottságból logikusan következik, hogy a szubarktikus területek Oroszország számára nem csupán szűkebb értelemben vett gazdasági-, hanem óriási ipari jelentőséggel is bírnak. Ugyanakkor annak ellenére, hogy az orosz arktikus területek a hatalmas állam bruttó hazai össztermékének 11-, míg exportbevételeinek 22%-át adják, az ország lakosságának mindössze 1%-a él a térségben. Az Arktisz tényleges potenciáljának a lehető leghatásosabb kihasználása érdekében elengedhetetlen, hogy az orosz állam, illetve magáncégek akár külföldi befektetések (FDI) bevonzásával is, de jelentős fejlesztéseket hajtsanak végre olyan fontos szektorokban, mint a bányászat, a közlekedési- vagy kommunikációs infrastruktúra, vagy az energiaszektor.

Nem véletlen tehát az sem, hogy az orosz kormány állami stratégiai dokumentumokban is világossá teszi az északi sarki érdekeket, valamint, hogy olyan dokumentumok is megjelennek, mint amilyen például a 2008-ban jóváhagyott “Az Orosz Föderáció alapjai, állami politika az Északi-sarkvidéken 2020-ig és azon túl” című úgynevezett arktiszi stratégia, vagy ennek „tovább fejlesztése”, (számos változtatással) a 2020. november 5-én megjelent „Az orosz állam sarkvidéki politikájának új alapelvei 2035-ig” névre keresztelt stratégia.

Orosz katonai jelenlét a sarkkörön túl

Ami Moszkva északi-sarkvidéki katonai jelenlétét illeti, megállapítható, hogy nem csupán a jelenlegi háborúnál, még modern Ukrajna és Oroszország között kialakult 2014-es területi konfliktusnál (Krím-félsziget) is jóval régebbre nyúlik vissza. A hidegháborús szembenállás idején, a mai Oroszországnál jóval nagyobb ipari-, katonai- és gazdasági potenciállal rendelkező Szovjetunió a jelenlegi orosz képességeknél (a kor viszonyai között) jóval erősebbekkel rendelkezett és utódállamával ellentétben számos tengerészeti és légierő fegyvernem tekintetében is paritást tudott felmutatni az Egyesült Államokkal, illetve a NATO-val szemben.

A posztbipoláris viszonyok között a gazdaságilag káoszba süllyedő „újszülött” Oroszországi Föderáció a többi katonailag, valamint stratégiai szempontból jelentős fölrajzi térség mellett az Arktiszon sem tudta fenntartani az „örökölt” szovjet katonai kapaitásokat és létesítményeket csupán a nukleáris erőkivetítő képesség, valamint az     arzenál lehetőségek szerinti leginkább épp állapotban való megőrzését tekintette elsődleges katonai prioritásnak. A 2000-es évek végére gazdaságilag egyre inkább feltörekvő Föderáció (olajáremelkedés) a már fentebb említett célok érdekében az említett dokumentumok értelmében megkezdte ambíciói érvényesítését (a korábbi pozíciókra hivatkozott) „terjeszkedést” a térségben.

A számos kiépített katonai légibázis és nukleáris atomsiló (Kola-félszigeten található az orosz nukleáris arzenál jelentős része, valamint) a térségben világosan mutatja, hogy az orosz hatalmi elit komolyan számol a térség jövőben egyre csak növekedő (jégolvadás, felmelegedés) gazdasági, kereskedelmi (Northern Sea Route – NSR) és katonai lehetőségeivel. A Távol-Kelet és Európa, valamint az Eurázsia és Észak-Amerika között potenciálisan megnyíló alternatív útvonalak a hatalmas (közvetítő)kereskedelmi profit mellett bizony katonai-rendészeti (határrendészeti – partiőrség) feladatokat is jelentenek a Föderáció számára. Ennek következtében tehát, a már említett 2020-ig tervező arktiszi stratégiában az orosz vezetés kiemelten fontosnak tartja Északi Flotta Egyesített Stratégiai Parancsnokságának, Szövetségi Biztonsági Szolgálat parti védelmi szolgálatának (FSZB), valamint a határellenőrzésnek fokozott felelőségét. Az Északi-sarkvidéki Erők Csoportjának feladata tehát nem csupán a területek védelme – és az egyes szorosok és folyótorkolatok ellenőrzése-, hanem az orosz gazdasági-, katonai- és biztonsági érdekek térségbeli érvényesítése is. A biztonsági szervek és a katonai szervek egymásba integrálása sikeres volt, így például aktualitásként említhető ez év augusztusában lezajlott az Északi Flotta FSZB-vel végrehajtott hadgyakorlata.

Az Északi Flotta jelentősége, modernizálása

Bár történelmi előzményei a cári időkig visszanyúlnak, az Északi Flotta igazán nagy jelentőségre a szovjet éra alatt tett szert. A cári korszak Jeges-tengeri flottillájából 1933-ra egy fejlettebb és ütőképesebb tengerészeti erő fejlődött ki, melyet ekkor szerveztek a Szovjetunió Haditengerészetébe. Miután 1965-ben kitüntették a Vörös Zászló érdemrenddel, a Vörös Zászló Északi Flottájának hívták. A hidegháborús fegyverkezés zenitjén, az 1970-es években jelentős felszíni erők mellett több mint 200 tengeralattjárót üzemeltetett, melyek közöl számos nukleáris tölteteket célba juttató ballisztikus rakétákkal (meglepetés ereje – általában nem lehetett tudni az atomtengeralattjárók pontos helyzetét) volt felszerelve.

Ugyan a posztbipoláris korszak posztszovjet térséget sújtó gazdasági- és részben ennek következtében bekövetkező katonai hanyatlása az Északi-Flottát sem kímélte, mára számos fejlesztésnek, és a 2010-es évek elejétől meginduló modernizációnak (nem lehet tudni pontosan milyen károkat és csúszásokat okoz ebben Moszkva jelenlegi gazdasági- és politikai elszigeteltsége) lehetünk tanúi. Az Ilja Murometsz jégtörő, a Knyaz Vlagyimir Borej-osztályú atomtengeralattjáró, a frissen tesztelt Poszeidón nukleáris vezető nélküli vízalatti jármű (UUV -Unmanned Underwater Vehicle), valamint a hiperszonikus Cirkon rakéták azonban az Északi Flotta nagyfokú fejlesztéséről tanúskodnak, melynek legújabb szakasza a 2018 és 2027 között lezajló a fegyveres erőket érintő fejlesztési programban hivatott tovább folytatódni. Emellett fontos megemlíteni, hogy az orosz katonai tervezés az északi sarki vizek egyre hajózhatóbbá válásának dacára továbbra is igyekszik növelni a flotta operabilitási képességeit a jégtörő flotta fejlesztésével. (ezen a területen az ország előnyben van a nyugati államokkal szemben) Az említett 2017-ben szolgálatba állított Ilya Murometsz mellett a Flotta mintegy 5,5 milliárd rubel értékben rendelte meg a szentpétervári Almaz vállalattól a Jevpatyij Kolovrat segédjégtörő hajó építését mely ugyan kisebb, de kisebb és olcsóbb a fenntartása     , mint a jelenleg „fő” jégtörőnek számító Ilya Murometsz és amely tervek szerint ez évben került volna hadrendbe. Ugyan ez valószínűleg késni fog, a Flotta igénye további jégtörőkre az egyre szűkülő és kedvezőtlenebb gazdasági lehetőségek ellenére is töretlennek látszik.

A jelenlegi orosz fegyverkezési program

A 2018-tól 2027-ig tervezett orosz fegyverze-tmodernizálási program, melyet 2017 novemberében fogadott el Vlagyimir Putyin elnök ugyan az Orosz Fegyveres Erők valamennyi haderőnemét, így a téma szempontjából jelentős hadászati nukleáris-, valamint flottaerőket is érinti. A program egy 2011-től meginduló modernizálási program folytatásaként indult azzal megegyező, mintegy 19 billió rubelnyi költségvetéssel. Ugyan kezdetben számos nézeteltérés akadt a Védelmi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium között a felhasználható pénzösszeget illetően (a percepciók és az államapparátuson belüli összhangot mutatja, hogy jóval a program megindítása előtt a Védelmi Minisztérium nagyjából 40 billió rubelnyi igényével      szemben a Pénzügyminisztérium először 14 billió rubel allokálására lett volna hajlandó) komoly viták akadtak, azonban kompromisszum megszületése sem jelentett egyértelmű viszonyokat, csupán áthelyezte a konfliktust egy alsóbb szintre. Ennek értelmében az egyes haderőnemek (szárazföldi- űrerők és haditengerészet, stratégiai rakétaerők és légideszanterők, valamint a különleges műveleti erők) „versenyeztek” egymással az elérhető pénzösszegekért.

Orosz hadihajó

A stratégiai rakétaerők modernizálása

A program értelmében 2021-re a nukleáris triász haditengerészeti komponensének hat Delta IV-osztályú és nyolc Borei-osztályú stratégiai ballisztikus rakéta-tengeralattjárót kellett volna magában foglalnia, egyenletesen elosztva az északi és a csendes-óceáni flotta között. Ebből mindössze a Delta IV-osztályra való célkitűzést sikerült teljesíteni (mindegyik az Északi-Flottához tartozik), míg a Borei osztályból mindössze 5 került aktív szolgálatba, s ebből csupán 3 került az arktiszi erőkhöz. További célkitűzésként már mostanra megvalósult a Kh-55-ös nagyhatótávolságú cirkálórakéták jelentős részének Kh-101-re való lecserélése is. Végül, de nem utolsósorban a program keretében három jelentősebb fejlesztési projekt is megindult (vagy kapott forrásokat a befejezéshez) a nukleáris triád továbbfejlesztésére. A      Rubezs  közúti mozgó interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM), a Barguzin vasúti mozgó ICBM és a Szarmat nehéz, silóalapú ICBM. Ezek közül eddig csak a Rubezs projektből ért el sikereket, ugyanis a RS-24-es (Rubezs-24) modelleket már szolgálatba állították. Ugyanakkor a szintén célként kitűzött 26-os modell még mindig nincsen kész, és már a jelenlegi háborús viszonyokat megelőzően bejelentésre került, hogy ezen évtized végéig várhatóan nem is kerül befejezésre. (háborús szankciók nélkül sem)

Flottafejlesztés az Arktiszon

A fentiek szerint, az előző fegyverkezési program (2008/11-2018) során is jelentős fejlesztések valósultak meg az Északi Flotta eszközállományát illetően. Mindazonáltal meg kell említenünk, hogy bár ezen fegyverkezési ciklusban is számos fejlesztésről állapodtak meg, a flotta összességében a forrásokért folytatott „verseny” egyik legnagyobb vesztesének tekinthető. Az előző ciklusban folyósított mintegy 4,7 billió rubelnyi összeg helyett, a tervek szerint a jelenlegiben csupán mindössze 2,6 billió rubelnyi támogatást fog kapni. A nagyfokú forrásmegvonás egyik legfőbb oka, hogy – bár a katonapolitikai szándék megvan a tengeri erőkivetítőképesség tovább növelésére – a flotta az orosz hajóipar technológia hiánya, a Krím annektálását követő nyugati szankciók miatti gazdasági korlátozottságban nem tudta elkölteni a fejlesztésekre kiutalt óriási összegeket. Annak ellenére, hogy a haditengerészeti doktrínában nagyszabású tervek szerepelnek nagy vízkiszorítású, impozáns fegyverzettel rendelkező hajók építésére, jelenlegi helyzetben valószínűbbnek tűnik, hogy a fókusz egyre inkább a tengeralattjárók, valamint a fregattok és korvettek fejlesztésére és modernizálására fog áttevődni. A jelenleg zajló egyetlen új fejlesztési projekt, mely egy teljesen új hajóosztályt kíván vízre bocsátani, a Szuper-Gorskov osztályú nukleáris fregatt, mely a tervek szerint 48 darab 3M-54 Kalibr cirkálórakéta mellett Cirkon-hiperszonikus ballisztikus rakétával is fel lenne szerelve. Az ambíciók ellenére azonban látnunk kell, hogy az Oroszországi Föderáció gazdasági teljesítő képessége igencsak korlátolt, és azt a jelenlegi nyugati gazdasági szankciók valószínűleg csak gyengíteni fogják. Ez, valamint a szükséges technológiáktól való elszakadás rendkívül negatívan érinti az orosz hadiipart, valamint a modernizációt is.

Konklúzió

Összességében látható tehát, hogy Moszkva ambíciói számos tekintetben az északi sarkkörre vonatkozó fejlesztésekben sem igazán találkoznak a tényleges kapacitásokkal. Az orosz hajóipar számára az import helyettesítés már 2022-ig is ötéves késedelmet okozott az egyes fejlesztési és modernizálási projekteket illetően, és várható, hogy az orosz United Shipbuilding Corporationt sújtó 2022. áprilisi szankciók további gátakat jelentenek majd a Kreml modernizálási ambícióinak.

Kovács Tibor írása.

Hasonló témájú cikkeink itt találhatók.

A cikkben Vitali Adutskevich és Nikolai Artiminov képeit használtuk.

A Mi történik északon a háború közben? – Az orosz Északi Flotta és arktiszi ambíciók bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Eurofighter Typhoon flottájának üzemeltetési nehézsége vagy éppen cseréje kapcsán gyakori szereplője a repülős híreknek Ausztria légiereje. Ezúttal az ötödik generációs F-35-ös típus került szóba nyugati szomszédunknál.

2022. október 24-én a Biztonságpolitikai Szakkollégium meghívására A mohácsi csata emlékezete címmel tarott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oktatási Épületében a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar egyetemi docense, Dr. Négyesi Lajos ezredes úr, hadtörténész, csata- és hadszíntérkutató.

Az előadás két nagy tematikus egységből állt. Az első részben a csatának a magyar történelemben elfoglalt szerepéről, emlékezetkultúrájáról esett szó. Négyesi ezredes úr bemutatta a Csele-patak partján található II. Lajos királyunknak állított emlékművet, átfogó ismertetőt tartott a szobor építésének hátteréről és a király halálának körülményeiről. Ezredes úr külön felhívta a résztvevők figyelmét a minden évben megrendezett emléktúrára, amely a csata napján érkezik meg Mohácsra és egy megemlékezéssel zárul.

Ezt követően a Mohács városának főterén található, Árkay Bertalan munkáját dicsérő, a csata emlékére állított Fogadalmi templomot mutatta be az előadó a szakkollégistáknak és az érdeklődő közönségnek. A templom építése 1926-ban kezdődött meg, majd 1940-ben szentelték fel. Ahogy azt Dr. Négyesi Lajos elmondta, a templom a Trianont követő trauma feldolgozásához szükséges szimbolikus építmény. Alapjához az ország települései által küldött földet használták fel, ezzel is kifejezve a nemzet egységét. Magyarországnak a mohácsi csatavesztést követő háromfelé szakadása és a Trianonban elrendelt területi átalakítások között is párhuzam fedezhető fel. A templom két oldalán húzódó árkádsor oszlopainak száma utal Magyarország egykori vármegyéinek számára is. Emellett a kezdeti tervek szerint csak magyar szenteknek szánt oltárokat helyeztek volna el a templom belsejében, illetve ide kívánták elhelyezni a csatában elesetteket, ezt azonban a későbbi korok politikai szele messzire fújta, mára pedig a tömegsírok helyén igyekeznek méltó környezetet kialakítani az elesett katonáknak. Az ezredes Úr hangsúlyozta a Mohácsi csata emlékezetének tanulságát, ami a honvédelem ügyének támogatásában csúcsosodik ki.

Ezt követően a csata emlékezettörténetének középpontjában álló Mohácsi Nemzeti Emlékhely részletes ismertetése következett. Négyesi ezredes úr a csata feltárásának korai szakaszairól, saját kutatásairól és annak nehézségeiről mesélt. Majd rátért arra, hogy az összesen öt tömegsírt magába foglaló terület minden eleme üzenettel bír. A Hádész-kapu, amin keresztül belép a látogató be nem fejezett boltívével a teljesség hiányára utal, amely Magyaroroszág akkori felbomlott állapotára utal. A kapu, melynek fém elemeit apró csontokat ábrázoló elemekből állították össze, egyfajta jelzés a belépőnek, hogy elhunytak között lépdel majd, így eszerint viselkedjen. A sírkertben található kopjafák az 1970-es évek apolitikus felfogása okán vegyesen használnak erdélyi, dél-amerikai és a szobrászművészek által megálmodott egyedi bálványokat.

Az előadás befejező részében Négyesi ezredes úr a csata lefolyását mutatta be, külön-külön ismertetve a rekonstruálásra rendelkezésre álló forrásokat, az egyes korok hadtörténészeinek elképzeléseit a csata menetéről, valamint a régészeti források jelentőségét és a feltárások jelenlegi helyzetét. Az előadást követően a jelenlévők nagyszámú kérdése és érdeklődése is mutatta, napjainkban is mennyire aktuális a középkori magyar állam bukását eredményező csata története, annak pontos feltására, valamint a történelmi szimbólum továbbélése és ápolása.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium ezúton is köszönetét fejezi ki Dr. Négyesi Lajos ezredes úrnak az alapos és részletes előadásért, valamint az elhangozott értékes gondolatokért.

Dr. Kaló József egyetemi docens

elnök

Biztonságpolitikai Szakkollégium

 

A A mohácsi csata emlékezete – Dr. Négyesi Lajos ezredes úr előadása a Biztonságpolitikai Szakkollégiumban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A holland királyi légitársaság és regionális leányvállalata, a KLM Cityhopper ismét elnyerte az utaselégedettséget vizsgáló APEX szervezet World Class minősítését, amellyel a biztonságért, utasélményért és fenntarthatóságért tett lépéseket ismerték el.

Az Emirates 5 új Boeing 777-200LR típusú teherszállító repülőgépre szóló megrendelést jelentett be, amelyből 2 darabot 2024-ben, a fennmaradó 3 darabot 2025-ben szállítják le. Ezzel a légitársaság teljes rendelésállománya 200 szélestörzsű repülőgépre nő.

Közel egy éve, 2021 decemberében számoltunk be lapunkon arról, hogy Románia vásárolna a nyugdíjazott, norvég F-16-os flottából. A tervből mára valóság lett, a felek 2022. november 4-én írták alá a beszerzésre vonatkozó szerződést.

2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Mutatjuk Olvasóinknak a pénteki program teljes anyagát!

Zord

A Magyar Honvédség - 2015 és 2019 után - immár harmadik alkalommal, idén augusztustól négy hónapon át látja el vezető nemzetként a balti országok légtérrendészeti feladatait a litvániai Šiauliai repülőbázisról.

Így szólíthatta volna fel a Magyar Honvédség A319-es Airbus-ának kapitányát a teljes fegyverzettel mellénk zárkózó Gripen pilótája, de ő a napellenző mögül inkább mosolyogva integetett, hiszen ez most egy előre egyeztetett és régen várt pillanat volt a szállítógép utasai számára.

A száraz nyári időszakban fellobbanó, majd rövid időn belül nagy területen tovább terjedő tüzek megfékezésében idén is fontos szerep jutott a honvédség helikoptereinek. A légi tűzoltó képességre nem csak itthon, de külföldön is szükség volt, mivel Szlovéniában az ország történetének legnagyobb tüze pusztított. A Magyar Honvédség szerepvállalásába, a négynapos művelet mozzanataiba Remzső Zsolt őrnagy, oktató-gépparancsnok, és Klement Zsolt őrnagy, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Repülő Műszaki Zászlóaljának megbízott zászlóalj-parancsnoka adott betekintést.

[...] Bővebben!

A XXI. században a háborúk már nem korlátozódnak kizárólag a fizikai térre, hanem ma már a kibertérben is legalább olyan mértékű és jelentőségű háború zajlik. A 2016. júliusában Varsóban tartott csúcstalálkozóján a NATO hadszíntérré nyilvánította a kiberteret, mely beigazolta az addigi véleményeket, álláspontokat, miszerint a kibertér kiemelt jelentőséggel bíró színtere az államok között kialakult konfliktusokban, diplomáciában. Ebből kifolyólag a mai modern világban a katonai műveletek megkerülhetetlen színterévé vált a kibertér, melynek köszönhetően a különböző műveletek egyszerre több dimenzióban, több területen képesek futni, ezért sokan hibrid hadviselésnek nevezik a mai modernkori hadviselés formáját.

Fontos megjegyezni, hogy a kibertámadások számában és intenzitásában növekedés tapasztalható az elmúlt években, melynek egyik legnagyobb oka az, hogy a mai napig nincs teljes mértékben letisztázva, jogszabályokban rögzítve, hogy milyen tevékenységet lehet végezni a kibertérben és mely az a határ, amikor már kibertámadásról, kiberhadviselésről beszélhetünk. A hadviselésről alkotott képet elsőként az Észtország ellen, 2007-ben indított kibertámadás alakította át végérvényesen, amikor is (feltehetően) Oroszország megtámadta és megbénította Észtország közigazgatási rendszerét a kibertéren keresztül. Ez a támadás volt az, amikor is a közvélemény megismerhette, megtapasztalhatta, mi mindent el lehet érni egy kibertérből indított támadással és mi mindenre lehet képes egy összehangolt kibertámadás. Az első katonai konfliktus, mely hibrid formában ötvözte a kiberteret, illetve a hagyományos értelemben vett fizikai teret, a 2008-ban kirobbant orosz-grúz háború tekinthető. Az orosz hackerek még a fizikai térben kirobbant fegyveres konfliktus előtt támadásokat intéztek grúz állami weboldalak ellen, melynek célja az volt, hogy rombolják a grúz állam megítélését a külföldi államok vonatkozásában. A támadások mellett a másik cél a lakosság dezinformálása, félretájékoztatása volt, melyet a kommunikációs csatornák blokkolásával igyekeztek elérni. Fontos kiemelni, hogy Grúzia akkoriban nem rendelkezett fejlett informatikai hálózattal, ezért ezek az információs műveletek nem tudtak akkora kárt okozni, mint mondjuk Észtország esetében, mely rendkívül fejlett informatikai kiépítettségéről volt ismert.

A kibertámadások alkalmazása ma már szinte minden állam eszköztárában megjelenik. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a nehéz bizonyíthatóság miatt bárki könnyedén letagadhatja azt, hogy kibertámadásban vett volna részt vagy adott ki rá parancsot, mely egyfajta kockázatmentességet biztosít a támadó fél számára. Nincs ez másként a 2022. február 24.-én kirobbant orosz-ukrán háború vonatkozásában sem, ahol a hagyományos értelemben vett szárazföldi és légi katonai műveletek mellett a kibertérben is fokozott háború zajlik az államok között. Fontos tisztázni, hogy a két állam között korábban is történtek kiberbiztonsági incidensek, támadások. Elég csak megemlíteni a 2016-ban elterjedt NotPetya nevű rosszindulatú programot, melyet sokan az orosz állam által támogatott kibertámadásnak tartanak. Ennek a zsarolóvírusnak az elsődleges célpontja Ukrajna, azon belül a különböző kormányzati és pénzügyi szervek voltak, azonban a kártékony program az egész világon éreztette hatását a Pennsylvaniától egészen a Tasmániáig. A rosszindulatú program mechanizmusa úgy működött, hogy a megfertőzött eszközön az adatokat letitkosította és bizonyos összegért cserébe-melyet az esetek nagy többségében kriptovalutában kértek a támadók- feloldották (jobb esetben) az adatokon lévő titkosítást. A zsarolóvírus által elért kár becslések szerint meghaladta a 10 milliárd dolláros határt, mely jól reprezentálja, hogy a kibertérből milyen mértékű károkat lehet okozni, melyre minden olyan állam vagy állam által támogatott hackercsoport képes lehet, amely rendelkezik megfelelő kibertámadási kapacitással és infrastruktúrával.

A hibrid háború megértéséhez fontos tisztázni, hogy milyen eszközökkel vívják a kiberháborút a szemben álló felek, illetve mit is értünk pontosak kibertér és kiberhadviselés alatt. A kibertér definícióját a 1139/2013. évi (III. 21.) Korm. határozat Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiája elég pontosan meghatározza, miszerint „A kibertér globálisan összekapcsolt, decentralizált, egyre növekvő elektronikus információs rendszerek, valamint ezen rendszereken keresztül adatok és információk formájában megjelenő társadalmi és gazdasági folyamatok együttesét jelenti”. A kiberhadviselés fogalmának meghatározása a katonai terminológiában következőképpen hangzik: „olyan összehangolt és koordinált tevékenységeket takarnak, amelyek a műveleti biztonság, a katonai megtévesztés, a pszichológiai műveletek, az elektronikai hadviselés és a számítógép-hálózati műveletek különböző akcióival támogatják a harc sikeres megvívását”.

Egy kiberháborúban az első szakasz mindig az információszerzés, amikor is a támadó fél információkat gyűjt a kiválasztott célpont felépítéséről, sebezhetőségeiről. Ez azért is szükséges és fontos, hogy a megindított kibertámadás minél nagyobb eséllyel sikerrel tudjon végbe menni. Manapság a leginkább alkalmazott és elterjedt információszerzési technika a nyílt forrású hírszerzés vagy más néven Open Source Intelligence (a továbbiakban: OSINT). Ennek az információszerzési módszernek a lényege, hogy a támadó fél olyan oldalakból, adatbázisokból, újságokból vagy más nyílt forrásból gyűjt információkat a célpontról, melyek bárki számára ingyenesen hozzáférhetőek. Az orosz-ukrán konfliktusban is nagy szerepet játszik az OSINT, melyet mindkét fél alkalmaz. Ennek eklatáns példája az ukrán kormányzati Diia nevű alkalmazás, mely lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy földrajzi címkével ellátott képeket és videókat küldjenek el az orosz csapatok mozgásáról.

Egy támadás a megismert sebezhetőségekre, sérülékenységekre épít, mely számos módszerrel kivitelezhető. Egyik legelterjedtebb támadási forma rosszindulatú csatolmányok, linkek küldése social engineering technikával ötvözve. Ez a támadás az emberi sebezhetőségre (minden elektronikus információs rendszerben a leggyengébb láncszem az ember) épít, mely, ha sikerül rászednie az adott célpontot, a csatolmányra vagy linkre kattintva a kártékony program lefut, illetve hamis weboldalra irányítja a felhasználót. Ennek számos formája ismert, többek között lehet zsarolóvírus (ransomware), trójai program, kémprogram (spyware) vagy hitelesnek látszó fake weboldalra történő átirányítás.

A másik igen gyakran alkalmazott támadási módszer a túlterheléses vagy szolgáltatásmegtagadással járó támadás (Denial of Service), illetve, ha több számítógép használatával történik, akkor pedig elosztott túlterheléses támadás (Distributed Denial of Service). Manapság az utóbbi a jellemzőbb, melyet többek között a fentebb már említette Észtország ellen is alkalmaztak 2007-ben. A támadási módszer mechanizmusa, hogy ha a támadónak sikerül zombihálózatot kiépítenie- zombi hálózat alatt megfertőzött számítógépek összességét értjük- akkor nagyobb erőforrással képes végrehajtani a támadást. A megfertőzött számítógépek felett általában rosszindulatú programok (malwarek) segítségével veszik át az irányítást a támadók. A zombihálózatot egy zombiszerver koordinálja, mely képes akár több millió számítógépet egyidőben irányítani. A támadás fő célja a nevéből adódóan egy adott digitális szolgáltatás (weboldal, online portál) hozzáférhetetlenné tétele a felhasználók számára. Ezt a két kibertámadási módszert szemléltetésképpen ismertettem azzal a céllal, hogy milyen szofisztikált kivitelezésű és számú módszer áll rendelkezésre egy kiberháború elindításához, lefolytatásához.

A jelenleg is zajló háborúban az orosz kibertámadások elsődleges célpontjai már nem az ukrán kormányzati és pénzügyi elektronikus információs rendszerek, sokkal inkább az ukrán egészségügyi ágazat. Ennek legfőbb oka, hogy az oroszok az ukrán egészségügyi rendszer megtöréséből számos olyan adat, információ kinyerhető, mely a katonai műveletek vonatkozásában relevánsak és fontosak lehetnek. Ilyen adat lehet például az, hogy a háború megkezdése óta (melyet az oroszok mai napig különleges katonai műveletnek neveznek) hány ember veszítette életét, mennyi ember szenved betegségben, az ország mely régióiban volt kiemelkedően nagy az emberveszteség. Ezen információk tudatában az orosz katonai erők (mely az ukránok esetében is igaz lehet) jobban képesek felmérni azt, hogy az adott fronton hozzávetőlegesen mekkora katonai ellenállásra számíthatnak, mely óriási előnyt jelenthet a tervezésben, mint harcászati, mint hadműveleti szinten egyaránt.

Az orosz-ukrán konfliktus kiváló esettanulmányként szolgál arra, hogy bemutassa miként használja mindkét hadviselő állam műveleteiben a modernkori technológiákat, eszközöket. Mindkét fél számára nagyon fontos a saját narratívájának erősítése, hihetővé tétele. Erre kiváló eszközként szolgálnak a közösségi platformok, melyek kiváló lehetőséget biztosítanak bármely állam számára, hogy az általuk megalkotott híreket, információkat juttassák el az emberek számára. Ez azonban azzal a következménnyel jár, hogy a háború menetének objektív megítélése szinte lehetetlen feladat, hiszen mindkét fél a saját szubjektív véleményét mutatja be a külvilág számára, melyek szinte mindig óriási különbségeket mutatnak egymáshoz viszonyítva. Ebből kifolyólag szinte lehetetlen feladat megállapítania egy felhasználónak a hatalmas mennyiségű híranyagból, hogy mi tekinthető valós, hiteles információnak és mi a hamis hír. A közösségi oldalak ilyen célú használata már korábban is megfigyelhető folyamat volt, elég csak megemlíteni például a 2016-os amerikai elnökválasztást, amikor is álhírek terjesztésével próbálták befolyásolni az választás kimenetelét. A közösségi platformok használata összefoglalva tehát kiválóan alkalmas az álhírek terjesztésére, a dezinformálásra, mely a kiberhadviselés fontos eszközeként funkcionál mindkét fél vonatkozásában.

A kiberhadviselésben az álhírek, a dezinformálás mellett kiemelt szerep jut az állami kiberkatonáknak, illetve az állam által támogatott hackercsoportoknak. A félreértés elkerülése végett fontos tisztázni, hogy egy kiberkatona hivatásszerűen, a hadsereg tagjaként, legálisan látja el a feladatát, míg egy hacker vagy hackercsoport sok esetben illegálisan hajtja végre az adott állam által rájuk kiszabott tevékenységet. Az államok ezeket a hackercsoportokat a legtöbb esetben a háttérből irányítják, pénzelik, mivel ezen csoportok nyílt támogatása nem lehetséges jogszabályi vagy etikai okok végett. A hackercsoportok jellemzője, hogy általában Advanced Persistent Threat (a továbbiakban: APT) jellegű támadásokat hajtanak végre, melynek fő ismérve, hogy nem egyből hajtja végre a rosszindulatú tevékenységet, hanem a rendszerben megbújva, hosszabb idő elteltével fejti ki a hatását. Egy ilyen jellegű támadásnak számos célja lehet az anyagi haszonszerzéstől az adatszerzésen át a kémkedésig széles körben alkalmazható. Az APT támadások folyamatosan fennálló, fejlett támadást jelentenek, melyek a legtöbben esetben nem véletlenszerűen, hanem előre kiválasztott célpont ellen irányulnak.

Mindkét hadviselő fél esetében beszélhetünk APT jellegű csoportokról vagy hackercsoportokról, amelyek támogatják a szembenálló feleket. Ukrán oldalon a legismertebb hackercsoport az Anonymous, mely nyíltan az ukránok mellet áll a kiberháborúban. Az Anonymous tagjai világszerte, globálisan megtalálhatóak, mely decentralizáltan működő aktivistaközösségként funkcionál. Ezt kihasználva a hackercsoport a háború kitörése után közvetlenül kampányolni kezdett, hogy a kiberharcosai támadják meg Oroszország információs rendszereit. A támadások fő célpontjai orosz kormányzati weboldalak (köztük a Russia Today hírszolgálat), valamint az oroszvédelmi minisztérium weboldalai voltak. Az Anonymous már korábban, a 2014-es krími konfliktusban is indított hasonló volumenű DDoS támadásokat Oroszország ellen, melynek akkor ugyancsak az volt a célja, hogy offline állapotba helyezzék az orosz állami weboldalakat. Ismertebb csoportok még az AgainstTheWest, illetve a fehérorosz Cyber Partisans, melyek Ukrajnát támogatják.

Orosz oldalon is számos APT csoport jelen van a háborúban. A kettő, talán legismertebb csoport a Cozy Bear (más néven APT 29) és Fancy Bear (más néven APT 28). A két APT csoport legfőbb célja az orosz állami érdekek előmozdítása. A hackercsoportok kiemelt célpontjai között szerepelt korábban Ukrajna, Grúzia, Németország és az Egyesült Államok. Legismertebb támadásaikat 2016-ban hajtották végre, amikor kibertámadást indítottak a Demokrata Nemzeti Bizottság ellen, melynek célja az amerikai elnökválasztás eredményének befolyásolása volt. A Fancy Bear csoport már korábban is intézett kibertámadást Ukrajna, azon belül annak tüzérsége ellen, melynek célja az ukrán hadsereg meggyengítése volt. A Fancy Bear az orosz katonai hírszerzési szolgálat (GRU) kiberkémkedési egységeként hajtja végre támadásait. A Cozy Bear csoport a Fancy Bear csoporttal szemben nem katonai, sokkal inkább civil egységként működik. Hozzájuk köthető többek között a FireEye elleni kibertámadás, melyben a Fancy Bear csoport is érintett volt. Természetesen ezen csoportokon kívül számos más hackercsoport részt vesz orosz oldalon is a kibertérben történő hadviselésben. Az egyik legismertebb ezek közül a Conti nevű csoport, mely számos nagy volumenű ransomware támadást végrehajtott a közelmúltban.

Összességében megállapítható tehát, hogy a mai modern hadviselésben a kibertérnek megkerülhetetlen szerepe van, mely a jövőben nagy valószínűséggel tovább fog erősödni. A kibertérből eredő támadások számának növekedése újabb konfliktusokhoz vezethetnek az államok között, melynek elhárítása és diplomáciai úton történő rendezése nagy kihívást fog jelenteni a jövőben bármelyik ország számára.

Ésik Béla írása.

Ebben a témában közzétett korábbi cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben szereplő képek a flickr.com-ról származnak.

A Modernkori hadviselés az orosz-ukrán konfliktusban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Pipishegyi bázissal, Mi-17-es és H145M típusok bevonásával, változó időjárás mellett zajlik az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis szokásos őszi kutató-mentő gyakorlata, az Air Wolf Hunting. A környéken élők által szívesen látogatott gyakorlatról idén is Colin Penny jóvoltából állíthattam össze egy albumot.

1. nap

[...] Bővebben!

2022. február 24-ét követőn alaposan megváltozott a világunk. Az orosz támadás nyomán sok országnak kellett újragondolnia a külpolitikáját, így a semleges Finnország és Svédország felvételét kérte a NATO-ba. Az új tagjelöltek közül ezúttal annak az országnak a légierejét mutatjuk be, amely már jelenleg is igen fontos partnere a kecskeméti vadászrepülőknek.

Néhány nappal ezelőtt közöltünk hírt Az Ég Katonái, Mi-24-es repüléséről. Eltelt néhány nap és itt az újabb fantasztikus hír a Csapat életéből! Az elnököt, Simon Róbert Sándort kitüntették a Stefánia Palotában, továbbá megújulhat egy újabb MiG-15-ös is!

Folytatódik a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár Hadak útján hadtörténeti előadás-sorozata: 2022. október 28-án, 18 órától Dani Zoltán nyá. ezredes az amerikai F-117-es lopakodó lelövéséről tart előadást!

A napokban teljesítette első felszállását az AERO Vodochody továbbfejlesztett L-159 könnyű kiképző és harci repülőgépe: az L-159 T2X névre keresztelt prototípuson többek között új avionikai rendszereket teszteltek.

Befejező hetéhez érkezett az MH Béketámogató Kiképző Központ által szervezett 41. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam. Október 18-án délelőtt a hallgatók az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis közreműködésével légi felderítési gyakorlatot hajtottak végre.

A tavalyi évhez hasonlóan az érdeklődők idén is bepillantást nyerhettek a Helikopter Harcászati Oktatói Kiképzés részleteibe egy sajtónyilvános napon, melyet 2022. október 18-án, kedden rendeztek meg az MH Pápa Bázisrepülőtéren.