Biztonságpolitika

1974. december 11-én a Magyar Néphadsereg (MN) egyik Kamov Ka-26-os helikoptere a légvédelmi tüzérek drégelypalánki lőteréről indult vissza börgöndi bázisára. A gép soha nem érkezett meg a Velencei-tó melletti repülőtérre, mert az útvonal első szakaszán, rossz látási viszonyok között hegynek ütközött. A becsapódást túlélő, súlyosan sérült személyzet számára immár nem a hazatérés, hanem a puszta túlélés volt a cél a Pilisben uralkodó téli időjárásban.

A Ka-26-os helikopter Magyarországon leginkább a mezőgazdasági repülésből volt ismert. A dugattyús motorokkal felszerelt, koaxiális forgószárny-elrendezésű típusból a Magyar Néphadsereg 1971-ben huszonkét darabot rendszeresített. A gépek kezdetben Szentkirályszabadjáról üzemeltek, majd egy átszervezést követően 1974 áprilisában Börgöndre költöztek, ahol a 88. önálló könnyűhelikopter osztály (fedőszáma: MN 1957) 1. századánál repültek tovább. Feladatrendszerükbe felderítés, személyszállítás, ejtőernyős deszant dobása és sebesültszállítás tartozott.

[...] Bővebben!

Zord

A belföldön legpozitívabb médiavisszhangot kapott, legnépszerűbb háború, melyben az Egyesült Államok valaha részt vett, kétségtelenül a Spanyolország elleni - pontosabban a még megmaradt spanyol gyarmatbirodalom felszámolásáért indított - volt 1898-ban. A gyors és látványos győzelem, a különböző egzotikus szigetek feletti fennhatóság ill. hegemónia megkaparintása messzemenő következményekkel járt az immár világhatalomként a történelem színpadára lépő nemzet jövőjére nézve.

[...] Bővebben!

A tavaszi távszpottinghoz hasonló, évzáró bejegyzésbe túlnyomórészt a légiközlekedés keleti szereplői kerültek, közeliek s távoliak egyaránt. Elszaporodásuk oka egyrészt az online kereskedelemmel függ össze, az Ázsia és Európa közötti logisztikai lánc fontos szereplői ezek a szélestörzsűek. Az iparág él és virul, és ez így is marad, amíg a Távol-Keletről megrendelt „bármi” tokkal-vonóval a töredékébe kerül, mint ugyanaz a termék egy hazai plázában. A másik ok az Oroszország ellen 2022-ben bevezetett szankcióknak „köszönhető”. Több európai légitársaságnak nem éri meg nagyot kerülni a kelet felé vezető úton és egyes járatokat leállítottak. A gépeik után hagyott kondenzcsík még el sem oszlott, amikor a keletkezett rést kihasználva a kínai légitársaságok besurrantak a légiszállítási piacra. Elég, ha csak a Budapestről induló járataik desztinációit nézzük a Flightradar24-en – Peking, Ningpo, Sanghaj, Kanton, Sengcsen, Hszian, Ürümcsi, Csangsa, Ecsou városnevek olvashatók az induló utas- és áruszállító gépek célállomásai között. Lássuk hát őket és a többieket és, ha már a nyitóképen a kínai Air Central Boeing 747-ese van, kezdjük a tengerentúli, valaha szebb időket látott gyártó típusaival.

[...] Bővebben!

Zord

* * *

Fotó: Szórád Viki

Az F-ZWBM ideiglenes francia civil lajstromot viselő 82-es oldalszámú H225M (EC725AP) SOF HForce valahol La Fare-les-Oliviers közelében. Jól látható az aktuális gyári feladathoz függesztett FZ225 70x19-es rakétakonténer és a full SPS/ASE.

Ez már a 83-as, F-ZWBQ lajstrommal gurul Marseille-Provence repülőtéren, amelynek keleti oldalán helyezkedik el a gépek "születési helye" az Airbus Helicopters (egykori Aerospatiale) marignane-i gyáregysége.

Zord

Szíria számára új fejezet kezdődik: az ország maga mögött hagyta az Aszad-dinasztia diktatórikus uralmát. Ezzel a fordulattal példát mutat a régió országai számára, felébresztve bennük a reményt, hogy van lehetőség a változásra. A változás azonban több biztonsági kockázatot is magában rejt: növekvő illegális migráció, terrorszervezetek megerősödése és a stabilizációs törekvések hiánya.

Az Aszad-rezsim bukása

2024. december 8-a meghatározó dátumként vonul be a szíriai és világtörténelembe egyaránt: ezen a napon véget ért a Aszad-rezsim fél évszázados uralma Szíriában, Bassár el-Aszad szíriai elnök családjával együtt elhagyta Damaszkuszt és Oroszországba menekült.

Az Aszad-rezsim bukását a Hayat Tahrir al-Sham (HTS) szíriai lázadó erők és a törökök által támogatott Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) váratlanul hatékony műveletei előzték meg, akik 2024. november 27-én indították első támadásukat a kormány erői ellen, Aleppó Nyugati részén. Az offenzíva során több stratégiai fontosságú várost is elfoglaltak a HTS erői, továbbá a 46-os bázist is, amely a szíriai hadsereg egyik legnagyobb támaszpontja. November 30-án a lázadó csoport elfoglalta az ország második legnagyobb városát és gazdasági központját, Aleppót is. Ezt követően december 5-én átvették az ellenőrzést Hama városa felett is, amely stratégiailag előnyös helyen helyezkedik mivel, közvetlen ellátási vonalakat biztosít Damaszkusz és Aleppó között. Ezt követően a HTS sorra foglalta el az egyre jelentősebb városokat: Daara városát, amely a 2011-es felkelés szülővárosa volt, majd Homsz-t is. Ezzel elvágták a kormányerőket a tengerparti erődítményeitől, ahol két orosz katonai támaszpont is található.

Az ország lakosainak jelentős része csatlakozott a lázadó csapatokhoz, ezt követően együtt vonultak Északra a HTS átcsoportosított déli csapataival, aminek eredményeként az ellenzéki csoportok december 8-án több irányból is bekerítették a fővárost, Damaszkuszt. Rövid időn belül, már vasárnap reggelre elfoglalták az ellenzéki erők a fővárost, hiszen a kormány erői csak csekély ellenállást mutattak és szinte tehetetlenek voltak a hatalmas erőfölénnyel szemben. A kormányerők felbomlása és hatékony ellentámadások hiánya mögött azonban több dolog is áll: ellenőrzés és az erőforrások hiánya, az ország szörnyű gazdasági helyzete, az alacsony morál és korrupció. Továbbá, Bassár el-Aszad a megbízható katonai egységek kis magjára támaszkodott a hadseregen túl, így korlátozta azon képességét, hogy egész Szíriát ellenőrzése alá vonja. Nem meglepő tehát, hogy a hadsereg és az Aszad-párti milíciák képtelenek volt felvenni a harcot az HTS csapataival és a hozzájuk csatlakozó lázadó csoportokkal.

Az ellenzéki erők felszabadítottak Szajdnaja börtönét is, amely Damaszkusztól Északra található. A létesítmény Szíria leghíresebb börtöne, 1980-ban hozták létre és 2017-es adatok szerint, több mint 20.000 embert tartottak fogva (főként a 2011-es polgárháborúban résztvevői kerültek ide, köztük aktivisták, újságírók, orvosok, és diákok is). A börtönben gyakoriak voltak a kínzások, szexuális bántalmazások és kivégzések, emellett a foglyokat embertelen körülmények között tartották.

Ki vette át a hatalmat Szíriában?

A Hayat Tahrir al-Sham („Organization for the Liberation of the Levant”, magyarul: „Szervezet a Levante Felszabadításáért”) 2011-ben a szíriai polgárháború során, Dzsabhat al-Nuszra néven alakult meg az al-Kaida leányszervezeteként, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), Egyesült Államok, Törökország és más országok terrorista csoportnak nyilvánították. Ezt követően, 2016-ben Abu Mohammed al-Dzsolani, a csoport vezetője megszakította a kapcsolatot az al-Kaidával, feloszlatta a Dzsabhat al-Nuszrát, és új szervezetet hozott létre 2017-ben, amely a Hayat Tahrir al-Sham (HTS) nevet vette fel. Az elszakadás ellenére a csoport továbbra a szalafi-dzsihádista ideológia mentén működik. Ma a HTS azt állítja, hogy „független entitás, amely nem követ semmilyen szervezetet vagy pártot, sem az al-Kaidát, sem másokat”. Ettől függetlenül az Egyesült Államok álláspontja az, hogy a két csoport között továbbra is fennáll a kapcsolat és az al-Kaida eszközént használja a szervezetet, hogy előmozdítsa a pozícióját a szíriai felkelésben.

A HTS lokális célokkal rendelkezik, elsődleges célja az iszlám uralom megteremtése Szíriában, az Aszad rezsim megdöntése és az iráni milíciák kiűzése révén. Az Egyesült Nemzetek szervezetének 2022-es jelentése szerint a HTS harcosainak száma 6000 és 15 000 fő között mozog, amely a közelmúlt eseményeknek köszönhetően jelentősen növekedett, azonban jelenleg még nehéz megbecsülni a tagok pontos számát. A hatalomra került területeken a HTS polgári kormányt alakított ki, és az állam látszatát hozta létre Idlib tartományban, továbbá arra szólította fel harcosait, hogy őrizzék meg a biztonságot azokon a területeken, amelyeket „felszabadítottak” Aszad uralma alól.

A lázadócsoport vezetője Abu Mohammed al-Dzsolani, akit az amerikai külügyminisztérium, több, mint egy évtizeddel ezelőtt már terroristának nyilvánított, mivel egykori csoportja az évek során több terrortámadást is végrehajtott Szíriában. Al-Dzsolani valódi neve, Ahmed al-Sharaa, aki Damaszkuszban nőtt fel és a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat követően kezdett radikalizálódni. Az Egyesült Államok iraki invázióját követően elhagyta Szíriát, hogy harcoljon Irakban, majd csatlakozott az iraki al-Kaidához, ezt követően azonban öt évre őrizetbe vették. Dzsolani 2015-ben kijelentette, hogy az Iszlám Állammal ellentétben neki nem áll szándékában támadásokat indítani a Nyugat ellen és amennyiben Aszadot legyőzik, nem lesznek bosszúhadjáratok az alavita kisebbség ellen, amelyből az elnök klánja származik.

Az Aszad-dinasztia rövid története

1963 óta Szíria a Baasz Párt uralma alatt működött, a párt puccs eredményeként jött létre. A puccsot vezető tábornok, Hafez el-Asszad a későbbi elnök, 1970-ben átvette a hatalmat a párt katonai vezetésétől és központosította az irányítást az elnöki hivatal köré. H. El-Asszad megszilárdította uralmát azáltal, hogy saját családtagjait és híveit helyezte kulcspozíciókba, és az államelnöki rendszer révén megszerezte a végrehajtó hatalom feletti teljes ellenőrzést. Az Aszadok az évek során egy olyan rendszert alakítottak ki, amely nemcsak autokratikussá, hanem kleptokratikussá[1] is vált.

1994. január 21-én Basil el-Aszad, Hafez el-Aszad legidősebb fia életét vesztette autóbalesetben. Basil halála miatt az akkori elnök következő legidősebb fiának kellett átvennie testvére helyét, Bassár el-Aszadnak, aki ekkor Londonban élt és szemorvosnak készült. B. el-Aszad 2000-ben apja halálát követően vette át a hatalmat egy manipulált népszavazás keretein belül. Az ország alkotmánya szerint B. el-Aszad legalább 2028-ig hatalmon maradt volna, amelyet kinevezését megelőzően megváltoztattak, hiszen az eredeti dokumentum szerint az ország elnökének be kell töltenie a 40. életévet, azonban ekkor el-Aszad 34 éves volt.

Szíria parlamentjét el-Aszad elnöksége során továbbra is a Baasz Párt és szövetségesei, a Nemzeti Haladó Front uralta, gyakorlatban nem engedélyezett a politikai ellenzék. A legutóbbi, 2014-es elnökválasztáson Bassár el-Aszad a szavazatok 88,7 százalékával nyert, a szíriai rezsim ellenőrzésén kívül eső területeken élő polgárok azonban nem szavazhattak az elnökválasztáson.

A rezsim életében már 2011-ben is történtek a jelenlegihez hasonló események, amikor az országban nagyszabású, demokratikus szabadságot követelő tüntetések törtek ki, ekkor az Elnök utasításának eleget téve a kormányerők brutális és kiterjedt erőszakkal válaszoltak erre, amelyet az ENSZ emberiesség elleni bűncselekménynek minősített. A rezsim 2012 óta rendszeresen támad civil célpontokat, például kórházakat és iskolákat, és vegyi fegyvereket is vetett be saját lakossága ellen. A kormány visszaszerezte az irányítást az ország nagy része felett a korábbi polgárháborút követően, azonban Szíria bepolitikai helyzete nem stabilizálódott: gazdasági válság, szárazság és a 2023 elején bekövetkezett hatalmas földrengés a lakosság nagy részét további kétségbeesésbe sodorta.

Külpolitikai szempontból fontos megemlíteni, hogy a korábbi polgárháború során Aszad egyre inkább Iránra és Oroszországra támaszkodott, így nem meglepő, hogy egyik régi szövetségeséhez menekült a szíriai elnök. Az ellenzéki erőknek is rendelkeztek külföldi támogatókkal: az Egyesült Államok több éven át rejtetten képzett és felfegyverzett lázadó harcosokat, valamint Franciaország és az Egyesült Királyság logisztikai és katonai támogatást nyújtott nekik. Minden bizonnyal a HTS jelenlegi harcosai között is találhatók olyan egyének, akiket egykori nyugati szövetségesek képeztek ki és fegyvereztek fel.

Aszad tehát Szíria feletti brutális uralmáról vált ismertté, 2011-es polgárháború és annak erőszakos cselekményeinek következményeképpen nemzetközi proxy háború és menekültválság robbant ki.

Hatalmi játszmák Szíriában

Miközben a HTS megpróbál átmeneti kormányt létrehozni Szíriában, milíciák és a külső hatalmak továbbra is küzdenek a visszavonuló kormányerők által hagyott űr betöltéséért. A szíriai polgárháború kezdete óta az országot különböző ellenőrzési zónákra osztották fel. Egyes területeken regionális és nemzetközi hatalmak, például Törökország, Oroszország, Irán és az Egyesült Államok gyakorolnak befolyást.

Izrael, több mint 50 év után először lépte át nyíltan a szír-izraeli határt és intenzív légicsapásokat hajt végre az Aszad-kormány által ellenőrzött katonai célpontokra. Ezek a légicsapások sikeresnek mondhatóak, hiszen az ország védelmi minisztere szerint már megsemmisítették a szíriai haditengerészetet is. Emellett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy Izrael „szeretné felvenni a kapcsolatot az új rezsimmel Szíriában”.

Törökország és az Egyesült Államok egyaránt üdvözölte az Aszad-kormány bukását, azonban Törökország egyik központi stratégiai célja a régióban az amerikai támogatást élvező kurd, Szíriai Demokratikus Erők (SDF) meggyengítése. A már említett Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA), amelyet Törökország támogat, megtámadta az ország északi részén található Manbidzs várost ellenőrző SDF-et, majd észak felé nyomultak, azonban 2024. december 10-én az ottani kurd erők tűzszünetet jelentettek be az Egyesült Államok közvetítésével.

Az Egyesült Államok legfőbb érdeke Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) megfékezése, amely az ország északkeleti és középső részén továbbra is jelen van. Ennek nyomán Joe Biden amerikai elnök engedélyezte az Egyesült Államok légicsapását vasárnap az Iszlám Állam szíriai táborai ellen.

Az IÁ a 2011-es polgárháború követően emelkedett fel Szíriában és Irakban, a külföldi harcosok növekvő számával a terrorszervezet globális szinten terjeszkedett, és kiterjesztette hatáskörét Európára is 2014-től. Habár 2019-ben a Szíriai Demokratikus Erők és az Egyesült Államok vezette globális koalíció támogatásával sikerült megállítani, azonban a jelenlegi események fényében félő, hogy a terrorszervezet kihasználja a keletkezett hatalmi vákuumot. A szíriai sivatagban lévő alvó sejtjei ismét mozgásba lendültek, hiszen megnőtt mozgásszabadságuk. Az SDF ennek érdekében már megkezdte a terrorszervezet foglyainak áthelyezését, miután a szíriai börtönöket és fogolytáborokat támadások érték, hogy kiszabadítsák ez egykori harcosokat. Miközben a szíriai nép az Aszad-rezsim bukását ünnepli, egy sokkal nagyobb veszély leselkedik rájuk: az Iszlám Állam megerősödése és az esetleges támadások kiújulása.

Politikai átalakulás és nemzetközi kihívások

Bassár el-Aszad továbbra is Oroszországban tartózkodik, orosz hírszerzés szervezte meg a menekülését Moszkvába. Nem véletlen országválasztása: egyrészt a két ország és család közötti, történelmi jelentőségű szövetség, másrészt pedig a kiadatástól való félelme. Nagy valószínűséggel „Vlagyimir Putyin jobban meg tudja védeni a volt elnököt és családját a kiadatástól vagy a nemzetközi közösség bármely más, az igazságszolgáltatás elé állítására irányuló kísérletétől”, hiszen maga az orosz elnök ellen is a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa van érvényben. Az orosz fővárosban Aszad várhatóan védett, de kényelmes életet fog élni, amíg Putyin marad a hatalmon.

A szíriai televízióban 2024. december 10-én pedig bejelentetésre került Szíria új miniszterelnöke: Mohamed el-Basír. Az új elnök megerősítette, hogy Idlib tartományban de-facto kormányt hoznak létre és 2025. március 1-ig vezeti azt. El-Basír korábban a lázadók által ellenőrzött északnyugati területen a közigazgatási vezetőként tevékenykedett. A jelenlegi kormány legitimitása azonban hosszú távon megkérdőjeleződhet, mivel a HTS-t több ország hivatalosan terrorszervezetként tartja nyilván. Ez a jelző alááshatja a kormány elfogadottságát és kooperációs lehetőségeit a nemzetközi színtéren, amelyek kulcsfontosságúak lennének gazdasági és diplomáciai téren is, hogy Szíria ismét stabil bel-és külpolitikával rendelkezzen.

Damaszkuszban a napokban javultak a körülmények: a bankok és a boltok újranyitottak, a kijárási tilalmat feloldották a fegyveresek száma is csökkent az utcákon, mivel a HTS utasította csapatait, hogy vonuljanak ki a városokból. Szíria újjáépítése azonban nem lesz könnyű és gyors feladat, nemzetközi finanszírozás és a politikai stabilitás elengedhetetlen ahhoz, hogy ez megvalósulhasson.

Szíriai Menekültválság

Több, mint egy évtizedes konfliktus után Szíria továbbra is a világ legnagyobb menekültválságának központja. Szíria háború előtti huszonkét milliós lakosságának több, mint fele elhagyta az országot. Ennek a legnagyobb terhét a szomszédos országok viselik: az alig több mint ötmillió lakosú Libanon nyolcszázezer szíriait lát vendégül, Jordániában pedig 1,6 millió szíriai menekült tartózkodik[2]. Továbbá Törökország ad otthont a világ legnagyobb menekült népességének, közel 3.7 millió szíriai menekülttel.

Az (ENSZ) szerint az 2024. november vége óta Szíriában 1 millió ember kényszerült elhagyni lakóhelyét, köztük 155 000 ember legalább másodszor tapasztalja meg ezt. Több család túlzsúfolt táborokban és központokban keres menedéket, ahol korlátozottak az erőforrások és romlanak a körülmények. Másik égető probléma jelenleg az élelmiszerhiány és a közszolgáltatások hiánya, továbbá egyes területeken a vízellátás megszakad, egyes létesítmények (pl. kórházak) nem működnek az ellátmány és a személyzet hiánya miatt.

Félő, hogy a menekültek kapcsán Európa egy újabb menekülthullámmal néz szembe: Európai Unión (EU) belüli elhelyezésükről szóló viták komoly kihívást jelentettek a régió számára, azzal fenyegetve, hogy az európai országok véget vetnek a nyitott határok schengeni rendszerének, és hozzájárulnak a bevándorlásellenes, szélsőjobboldali pártok megerősödéséhez. Továbbá, több európai ország is közölte, hogy felfüggesztik a szíriai állampolgároktól származó menedékkérelmek fogadását, köztük Németország (a 2024-es évben a legtöbb menedékkérő Szíriából érkezett az országba), Ausztria, Belgium, Görögország, Olaszország, Svédország, Dánia és az Egyesült Királyság.

A szíriai menekültek problémája sokkal bonyolultabbá vált a jelenlegi események és a menedékkérelmek felfüggesztésének fényében. Komoly biztonsági kockázatot jelenthet a növekvő illegális migráció, különösen Európa irányába. Az illegális bevándorlók között radikalizálódott egyének is jelen lehetnek, akik potenciálisan veszélyeztethetik a kontinens stabilitását. Különösen aggasztó, hogy az Iszlám Állam harcosai, akik a szíriai sivatagban rejtőztek az Aszad-rezsim bukásáig, ismét aktivizálódhatnak, és folytathatják a 2014 és 2019 között Európán végig söprő véres terrortámadásokat. Az ilyen fenyegetések fokozottan figyelmet igényelnek, mivel a terrorszervezetek számára a menekülthullámok ideális környezetet biztosíthatnak, hogy beszivárogjanak térségünk országaiba, hogy teret nyerjenek a régióban.

[1]A politikai korrupció legmagasabb foka.

[2] Singh, Mnajari. األزمة إدارة إلى األزمة ضبط من :19-كوفيد بعد األردن) Jordan after COVID-19: From Crisis Adjustment to Crisis). Washington: Washington Institue for Near East Policy, 2020/04/15.

A Szíria az Aszad-rezsim bukása után: Van kiút a káoszból? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az olasz bevándorlók helyzete az Egyesült Államokban nem volt túl rózsás a 19. században, sokszor emberszámba sem igazán vette őket az angolszász lakosság. Ahogy korábban a hozzájuk hasonlóan katolikus íreknek, nekik is meg kellett küzdeniük azért, hogy elismerjék őket. Ebben a helyzetben érkezett a pápa engedélyével egy apáca, Francesca Cabrini (aki felvette a „Xavér” férfinevet Xavéri Szent Ferenc tiszteletére), hogy gyámolítsa a rászorulókat. Ez a sok nehézség ellenére olyannyira jól sikerült, hogy az általa létrehozott jótékonysági hálózat mind a mai napig működik a Föld számos országában, ő maga pedig az első amerikai szent lett. Az ő történetét bemutató filmről, az idei Cabriniről szól a KatPol Kávéház mai adása.

[...] Bővebben!

„Peace in 24 hours”

Nem szorul magyarázatra, hogy ki és mikor mondta. Az orosz-ukrán konfliktus esetén egy nagyon jól hangzó kijelentésként  és célként tekinthetünk rá. A megfogalmazás egyetlen egy konkrétumot tartalmaz, 24 óra alatt. Mikortól számítva 24 óra? Milyen tartalom tölti meg az esetleges megállapodást? Az első kérdésre talán egyszerűbb választ találni, de a várható tartalmi elemekre sokkal nehezebb. A rövid elemzésemben erre a kérdésre próbáltam meg összeszedni a rendelkezésre álló információkat.

Csak röviden, mi is a békemegállapodás. Egy olyan hivatalos vagy informális megállapodás, amelynek célja egy konfliktus vagy háború lezárása, a felek közötti tartós béke biztosítása, valamint a jövőbeni konfliktusok megelőzése. A békemegállapodások különböző formában és szinten valósulhatnak meg, attól függően, hogy milyen konfliktusról van szó, és milyen feltételeket szabnak a felek. A békemegállapodás lehetőségei a következők lehetnek.

• Fegyverszünet: átmeneti megállapodás a harci tevékenységek felfüggesztésére. Nem feltétlenül zárja le a konfliktust, de lehetőséget teremt a tárgyalások megkezdésére.
• Politikai megállapodás: az érintett felek közötti tárgyalásokat követően politikai kereteket biztosít a konfliktus rendezéséhez. Például autonómia biztosítása egy régiónak vagy hatalommegosztási mechanizmusok bevezetése.
• Végleges békeszerződés: teljes körű megállapodás a konfliktus minden aspektusáról, beleértve a politikai, gazdasági és katonai kérdéseket.
• „Fagyott” konfliktus megállapodások: nem teljes körű békeszerződés, hanem egy minimális szintű stabilitás elérése. A konfliktus vagy háború szereplői legtöbb esetben egy harmadik fél segítségével hozzák tető alá a szerződést. Legtöbb esetben nemzetközi közvetítés (pl. ENSZ, regionális szervezetek vagy más országok) bevonásával jön létre. A közvetítő segít egy semleges keretrendszert kialakítani a felek közötti párbeszédhez.

Számos pontot kell figyelembe venni a megállapodás létrehozása során. Az elemzésben szereplő orosz-ukrán háború során a következőket.

• Területi kérdéseket: A Krím és Kelet-Ukrajna státusza.
• Biztonsági garanciákat:Ukrajna függetlenségének és területi integritásának garantálása.
• Reparációs kérdéseket: A háborús károk megtérítése.
• Nemzetközi szereplőkérdekeit: Oroszország, Ukrajna, USA, NATO, EU és más érdekelt felek. Ezzel pedig már el is érkeztem a téma szereplőihez. A teljesség igénye nélkül most csak Ukrajna, Oroszország és az USA elképzeléseit szedném össze.

Ukrajna béketervének lényege, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mutatott be, az ország területi integritásának helyreállítására, a háború befejezésére és a nemzetközi jog tiszteletben tartásának megerősítésére épül. A béketerv több pontból áll, amelyek célja a katonai konfliktus lezárása és a békés újjáépítés elősegítése. A terv nemzetközi támogatást is igényel, különös tekintettel az ENSZ-re és Ukrajna nyugati szövetségeseire.

A béketerv fő lépései.

• Biztonságigaranciák és határbiztosítás: Az egyik legfontosabb lépés Ukrajna számára a határai feletti teljes ellenőrzés visszaszerzése és garantálása, amelyhez nemzetközi segítséget is igényelhet. A határok biztosítása magában foglalhatja a demilitarizált zónák kijelölését és nemzetközi megfigyelők jelenlétét.
• Orosz csapatkivonás és a megszállt területek felszabadítása: Ukrajna követeli az orosz csapatok teljes kivonását az megszállt ukrán területekről, ideértve a Krímet is. Ezzel az ország területi egységének helyreállítása lenne a cél.
• Igazságszolgáltatás és felelősségre vonás: a terv része, hogy felelősségre vonják azokat, akik háborús bűnöket követtek el Ukrajnában. Ez nemzetközi bíróságok és speciális vizsgálóbizottságok részvételét is magában foglalná.
• Energia- és élelmezésbiztonság: Ukrajna béketervének célja a globális energia- és élelmiszerbiztonság biztosítása is, mivel a konfliktus súlyos fennakadásokat okozott az energiatermelésben és az élelmiszerellátási láncokban. Ehhez szükséges az érintett infrastruktúra helyreállítása és az exportfolyamatok normalizálása.
• Környezetvédelem és ökológiai helyreállítás: a háború súlyos károkat okozott az ukrán környezetben, beleértve az ipari létesítményekben bekövetkezett szennyezést és a termőföldek károsodását. Ukrajna célja az ökológiai helyreállítás, amely nemzetközi segítséggel valósulhat meg.
• Újjáépítés és gazdasági helyreállítás: az infrastruktúra újjáépítése és a gazdaság helyreállítása kritikus fontosságú, amelyhez Ukrajna nemzetközi finanszírozási forrásokra számít. Az ország hosszú távú célja a gazdasági stabilitás megteremtése és a befektetések ösztönzése.
• Biztonsági megállapodások: Ukrajna olyan nemzetközi garanciákra törekszik, amelyek biztosítják, hogy a jövőben ne kerüljön hasonló konfliktushelyzetbe. Ez NATO-hoz és EU-hoz közeledés formájában történhet, valamint az Ukrajnát támogató országokkal kötött megállapodások révén.

Oroszország békekötéssel kapcsolatos elképzelései és elvárásai az ukrán háború során jelentős geopolitikai és biztonsági követeléseket foglalnak magukban, amelyek eddig megakadályozták a diplomáciai előrelépéseket.

Főbb követelései és céljai:

• Területi kontroll biztosítása:Oroszország elvárja, hogy Ukrajna ismerje el a Krím és a 2022 óta elfoglalt régiók (Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon) orosz fennhatóságát. Ez az elvárás a tárgyalások egyik legnagyobb akadálya.
• Semlegesség és NATO-tagság elutasítása: Moszkva azt szeretné, ha Ukrajna hivatalosan semleges állammá válna, kizárva bármilyen NATO- vagy EU-csatlakozást, illetve korlátozná fegyverkezését és külső katonai támogatásait.
• Demilitarizáció:Ukrajna fegyveres erejének drasztikus csökkentése és nyugati fegyverek importjának tiltása is szerepel Moszkva célkitűzései között​.

. Az Egyesült Államok jelenlegi álláspontját a Biden adminisztráció határozza meg. A tartós megoldást helyezi előtérbe, amely biztosítja Ukrajna szuverenitását és megakadályozza a jövőbeni agressziót.

A legfontosabb elemei a következők.

• Biztonságigaranciák: Az Egyesült Államok hangsúlyozza az erős, kikényszeríthető biztonsági mechanizmusok fontosságát Ukrajna számára, beleértve a NATO-tagságot vagy a szilárd kétoldalú megállapodásokat. Ezek célja elrettenteni a jövőbeni orosz agressziót, és szükség esetén azonnali védelmi támogatást nyújtson az országnak.
• Ukrajna szuverenitásának támogatása:minden békerendezésnek tiszteletben kell tartania Ukrajna nemzetközileg elismert határait és önrendelkezési jogát. Az Egyesült Államok ellenzi azokat az engedményeket, amelyek legitimálnák az orosz agresszió által okozott területi veszteségeket.
• Gazdasági és katonai segítségnyújtás:Az Egyesült Államok továbbra is jelentős katonai segélyt és újjáépítési támogatást nyújt Ukrajnának, igazodva tágabb stratégiájához, amely felhatalmazza Ukrajnát arra, hogy az erős pozícióból tárgyaljon.
• Többoldalú diplomácia:Az Egyesült Államok a NATO, az EU és más szövetségesek bevonásával közös nemzetközi erőfeszítéseket szorgalmaz annak biztosítására, hogy minden megállapodást globális kötelezettségvállalások és a jogsértésekkel szembeni elrettentő eszközök támogassanak. Az Egyesült Államok csak akkor látja életképesnek a megkötött békét, ha az végrehajtható rendelkezéseket tartalmaz a jövőbeni konfliktusok megelőzésére, és nem támogatja az agressziót. Ezen kívül hangsúlyozza a dezinformáció elleni küzdelem és a szövetségesek közötti szolidaritás fenntartásának fontosságát, hogy fenntartsák az Oroszországra nehezedő nyomást az átfogó rendezés érdekében.

Donald Trump győzelme után biztos, hogy a fenti álláspont változni fog. A kampány és az azt megelőző kommunikáció erre enged következtetni. Ugyan erről részletes információkat még nem hoztak nyilvánosságra. Az ő és csapata által támogatott  békemegállapodás pontjaira csak a kabinetbe kinevezett személyek korábbi nyilatkozataiból lehet következtetni. Sorba véve a következő pozíciók lehetnek ebben meghatározóak. Tulsi Gabbard aki a nemzeti hírszerzési pozícióra aspiráns. Korábbi nyilatkozataiban bírálta a Biden kormányt, hogy nem vette komolyan Oroszország aggódalmait Ukrajna NATO tagságával kapcsolatban. Később pedig azt állította, hogy bio fegyverek gyártására alkalmas laborok kerültek kiépítésre Ukrajnában. Marco Rubio külügyminiszter jelölt. Számára a háború lezárása a fontos, mivel úgy gondolja az USA ellenfelei fontosabbak, mint Ukrajna támogatása. Hasonló véleményen van a lehetséges védelmi miniszter is Pete Hegseth.

Több forgatókönyv is létezik az amerikai sajtóban arról, hogy milyen álláspont kerül majd meghatározásra. Ebből kettő, így nézne ki: megszüntetik a támogatást és Oroszország megtarthatja az „annektált” megyéket ennek eredménye, hogy átmenetileg vége a háborúnak. A másik lehetőség a minszki egyezmények felfrissítése: autonóm zónák kijelölése Ukrajna területén, melyeket európai békefenntartók ellenőrizhetnének. Legnagyobb esélye most az első verziónak van. Részleteiben, így alakulna.

• ​Tűzszünet elfogadása a felek részéről, majd béketárgyalás.
• Oroszországnál maradnak az elfoglalt területek a konfliktus befagyasztásán keresztül. Az orosz katonák és döntéshozók maradhatnak, így az elfoglalt területek Oroszország részeként fognak tovább működni. Nemzetközi elfogadása ezeknek a területeknek nem lesz, kivéve az orosz államot támogató államok részéről.
• Demilitarizált zóna jönne létre a jelenlegi frontvonalak mentén, melyek túloldalán védelmi vonalak kerülnének kiépítésre.
• Valamilyen biztonsági garanciák, melyek csak úgy érnek bármit is, ha Ukrajna ütőképes haderőt építhet és tarthat fenn a háború után. Ebben az európai országok és hadiipari vállalatok továbbra is támogathatják Ukrajnát.
• Ukrajna nem lehet a NATO tagja, a következő 20 évben legalábbis biztosan nem.
• Az Oroszországra kivetett szankciók maradnak, de hosszabb távon nem kizárt a lazítás.

A végleges Trump adminisztráció álláspontjának kialakításában az USA nemzetközi érdekei is szerepet játszhatnak. Gondolok itt arra például, hogy az ebben a konfliktusban képviselt érdekek mentén akár Kína is  keményebben léphet fel Tajvannal szemben. Amerikának pedig az a régió sokkal fontosabb, mint az Ukrán területek. Az orosz elnöki szóvivő pedig a napokban jelentette ki, hogy a befagyasztás Oroszország számára nem elfogadható megoldás.

Összeségében azt gondolom, hogy a Trump-adminisztráció alatt az orosz-ukrán béke inkább geopolitikai kompromisszumként, semmint átfogó megoldásként jelenhetne meg. Ez olyan megállapodást eredményezhet, amely ugyan lezárhatja a konfliktust, de nem biztosítja a tartós stabilitást, és mindkét fél elégedetlenségét eredményezheti. Az ukrán háború továbbra is az USA globális szerepvállalásának meghatározó eleme maradhat, és a békekötés folyamata valószínűleg hosszú távú, bonyolult tárgyalásokat igényel majd.

A bórítókép Mykhailo Volkov fotója az Unsplash-ről.

Hetzer Miklós cikke.

A Orosz-Ukrán háború, a békemegállapodás lehetősége bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Annak idején, amikor a Lockheed a P-3 Orion tervezésébe fogott, nem is volt kérdéses, hogy az óceánnal körülvett Ausztrália légierejénél is megjelenik majd a típus, de hogy valamivel több, mint fél évszázadon át, 2023 végéig repül majd a kengurus felségjellel, azt talán ők sem gondolták.

Az ötvenes években az amerikai haditengerészet (US Navy) többfeladatú járőrgép flottájának gerincét egy Lockheed típus, a P-2 Neptune alkotta, de a jövőben már egy komolyabb, megnövelt képességű géppel számoltak. A felhívásra természetesen a Lockheed is jelentkezett és egy olyan négy hajtóműves, légcsavaros-gázturbinás típusban gondolkodott, amihez jó alapot adott az általuk gyártott, polgári célokra kifejlesztett L-188 Electra. A munka 1957-ben indult, és ha nem is zökkenőmentesen, de mai szemmel nézve gyorsan haladt. A haditengerészet 1958-ban elfogadta a terveket, 1959 végén felszállt az első gép, a következő évben jóváhagyták a sorozatgyártást, az első szériagép 1961 tavaszán repült, végül az új típus P-3A Orion jelzéssel 1962 augusztusában szolgálatba állt a haditengerészetnél. Elsődleges feladata a hajók és az alámerült vagy a felszínen sznorkellel és dízelgépeivel haladó hagyományos meghajtású tengeralattjárók felderítése és nyomon követése volt a fedélzeti szenzorrendszer, vagyis a radar, a mágneses anomália detektor, a jelfeldolgozó rendszer valamint a vízbe dobott szonárbóják segítségével. Az Orionokkal nem csak nézelődni és hallgatózni, hanem harcolni is lehetett: a torpedók, mélységi bombák, aknák és adott esetben nukleáris fegyverek elhelyezésére a törzs első részében, a padló alatt kialakított fegyvertér szolgált. A későbbi Orion változatoknál a szárnyak alá hajók és szárazföldi célpontok elleni rakétafegyverzet került.

[...] Bővebben!

A Föld nagyhatalmai nem csak a katonai, politikai és gazdasági szektorban küzdenek egymással, hanem a kultúrában, azon belül a filmgyártás és a filmfogyasztás területén is megjelenik a rivalizálás. Az új évezred egyik leggyakrabban előkerülő gazdaságföldrajzi fogalma a globalizáció, amelynek folyamatait egyre többen kulturális tényezőknek tulajdonítják, és a kortárs filmek gyártását és fogyasztását megszemlélve ez a feltevés nem is nagyon vitatható. A globalizációnak megvannak a maga ellentmondásai: egyrészt a világpiacokon olyan konvergáló trendek tapasztalhatók a gazdasági színtéren, mint a neoliberális ideológia terjedése, a gyors technológiai fejlődés és a multinacionális vállalatok agresszív terjeszkedése. Másrészt, égető kérdéssé vált, hogy milyen kulturális termékeket fogyasztunk, és azokat kik gyártották le, melynek hatásaként társadalmi-politikai viták lángolnak fel. A nemzetközi filmpolitika remekül szemlélteti a globalizáció ellentmondásait. Világszerte a kormányok abban érdekeltek gazdaságilag, hogy támogassák a hazai filmipart, és profitáljanak a nemzetközi filmpiac gyors globalizációjából. Mindeközben a filmgyártás és a filmfogyasztás rendkívül fontos szerepet játszik, amikor a kulturális identitásról és a társadalmi öntudatról van szó. A helyi filmpolitika tehát túlmutat a gazdasági színtéren, és a globalizáció homogenizáló hatásával szembeni kulturális ellenállás fórumaként szolgál.

Az országok filmiparát össze lehet mérni a termelési oldalról nézve, vagyis hogy hány filmet gyártanak egy adott idő alatt, illetve össze lehet mérni a fogyasztási oldalról, vagyis hogy mekkora bevételt szereznek a filmjeik saját piacaikon, illetve a nemzetközi porondon. Megjegyzendő, hogy a pénzügyi politika globális alakulása is ráhatással van erre az aspektusra. Egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi pénzbe kerül egy mozijegy, tehát a különféle pénznemek értékétől is függ az országok versenyképessége a globális filmpiacon.

Nem légből kapott a kijelentés, hogy az amerikai filmipar világuralmára a legnagyobb fenyegetést Kína jelenti. 2012-ig Japán volt a második legnagyobb filmes piac, ám ekkor megelőzte Kína. A 2010-es években egyre több elemző állította, hogy hamarosan a hollywood-i filmek számára is Kína lesz a legnagyobb bevételi forrás.

A hegemón amerikai filmipar

Az amerikai filmek már idestova egy évszázada dominálják a nemzetközi piacot. Samuel P. Huntington szavaival élve, „a világ mozi-, televízió- és videofilmiparában megfigyelhető amerikai uralom még a repülőgépgyártás terén fennálló dominanciát is felülmúlja.” Hollywood egyfelől Los Angeles egyik elegáns városrésze, másfelől az amerikai filmgyártás metaforája, egy olyan hely, ami összeforrt a csillogással, a filmsztárokkal, és az egzotikus filmforgatási helyekkel. Kirobbanó sikerét többek között számtalan másik filmipari központ –wood végződésű beceneve is bizonyítja, például a hindi nyelvű filmgyártást Bollywoodnak hívják Indiában, de az etyeki Korda Filmstúdió beceneve, Etyekwood is a kaliforniai „álomgyár” nevét tükrözi vissza. A széles körben a legrangosabbnak tartott filmes díjat, az Oscar-díjat is Los Angelesben adják át minden évben 1929 óta. Allen Scott szerint Hollywood egyszerre a képek testetlen csomagja, és egy földrajzilag leírható konkrét terület, ami több mint egy évszázados története során a filmgyártó cégek és kiegészítő szolgáltatásaik sűrűn lakott agglomerációjának formáját vette fel. Az amerikai filmipar globális dominanciája három fő tényezőnek köszönhető:

• A tehetségek és a filmgyártásra fordított gazdasági erőforrások hatalmas koncentrációja Los Angelesben és közvetlen környékén
• A több mint 4000 filmszínházat számláló belső piac
• A jól bejáratott forgalmazási rendszer, ami kizárja a külföldi filmek nagy többségét a belső piacról, cserébe hatékonyan biztosítja az amerikai filmek külföldi bemutatását

Hollywood a világ ellen

Dal Yong Jin szerint az utóbbi évtizedekben a globális filmpiac csatatérré vált, melynek egyik oldalán az amerikai kormány, másik oldalán a latin-amerikai, európai és ázsiai országok találhatóak. Scott úgy fogalmazott, hogy makacs kulturális és politikai ellenállás figyelhető meg Hollywood globális dominanciája ellen Kanadától Kínáig, Franciaországtól Dél-Koreáig. A nagy amerikai stúdiókat tömörítő Motion Picture Association, röviden MPA (2019 előtti nevén MPAA) és az amerikai kormány egyértelmű álláspontja az, hogy a filmkultúrát legjobb a szabad piac „láthatatlan keze” alatt hagyni. 2001-ben az UNESCO elismerte a kulturális javak kivételes természetét, és egyezményben ismerte el a nemzetállamok jogát, hogy törvényekkel védjék nemzeti kultúrájukat a kulturális sokszínűség megvédése érdekében. Az európai országok, Franciaország vezetésével méltatták az egyezményt, Amerika nemhogy nem írta alá, hanem egyenesen lobbizott ellene. A 21. században az Egyesült Államok kormánya kétoldalú tárgyalásokkal bővítette szerepét a globális kulturális piac liberalizálásában, ami gyakran szabadkereskedelmi megállapodások (FTA-k) megkötését eredményezte. Noha az FTA-k fő célja a tisztességes verseny a globális kereskedelemben, azt is kihangsúlyozzák, hogy a nemzeti kormányoknak anti-diszkriminációs törvényeket és rendeleteket kell elfogadniuk több területen, beleértve a tartalmi kvóták megszüntetését a kulturális szektorban. Számos kormánynak nem volt más választása, minthogy liberalizálja kulturális piacát a globális társadalom felé a haladás nevében, főként az Egyesült Államok diplomáciai nyomására a szabadkereskedelmi megállapodások tárgyalása során. JIN elismeri, hogy nem az FTA-k az egyetlen okai az amerikai filmek nemzetközi népszerűségének, ugyanakkor úgy fogalmaz, hogy az új külkereskedelmi politika eszközeiként megváltoztatták a globális filmpiac tájképét.

Ezáltal szinte minden országban, amely részt vesz a globális filmpiacon, az amerikai filmek dominálnak az év végi 10 legnagyobb bevételt elérő filmek listáján. A többi film általában helyi készítésű, de az, hogy a helyi filmek milyen mértékben szerepelnek a Top 10-es listán, erőteljesen függ a helyi filmiparba való befektetés nagyságától, valamint attól, hogy a nemzeti kultúrpolitika milyen mértékben korlátozza a külföldi filmek importját. A globális filmpiacot közelebbről megvizsgálva sok minden kiderül, például hogy a nagy múltú európai filmgyártás termékei jócskán le vannak maradva Hollywoodhoz képest.

Hogyan biztosíthatja a kulturális politika, hogy a hazai filmeknek legyen esélyük a Top 10-es listákra felkerülni a külföldi blockbusterek árnyékában? A filmiparukat támogató nemzeti kormányzati politikák kétféle intézkedésre támaszkodnak. Egyrészt megpróbálják korlátozni a külföldi versenytársak piacra lépését, például vámokkal és kvótákkal, másrészt adójóváírások és támogatások formájában kedvezményes elbánást biztosítanak a hazai iparnak. Ám több probléma is kapcsolódik ehhez a gazdasági fókuszhoz. A filmgyártás állami finanszírozása inkább a mennyiséget, mint a minőséget növeli, és függővé teheti az iparágat a kormánytól. Ráadásul amióta megnőtt a nemzetközi koprodukciók száma, annak az esélye is megnőtt, hogy az állami támogatások a külföldi versenytársak zsebébe kerülhetnek.

Viszont a kulturális globalizáció kétélű, ugyanis az amerikai forgalmazók is egyre jobban ráutalódnak a külföldi piacokra. Az egyik ok, hogy eleve drágábbak: 2008-ban az átlagos észak-amerikai film 22,96 millió dollárba, az átlagos nyugat-európai film 6,13 millió dollárba, az átlagos távol-keleti film pedig 4,29 millió dollárba került. A másik ok a bevételi oldalon keresendő: az 1990-es években az amerikai filmek hazai és külföldi bevételei nagyjából fej-fej mellett alakultak, átlagosan 9-10 milliárd dolláros értékben. 2004-ben azonban a tengerentúli bevételek elérték a 15,7 milliárd dollárt, és azóta is folytatódott a növekedési tendencia. Ezzel szemben a hazai piac a XXI. század első két évtizedében 9-11 milliárd dolláros értéken stagnált. 2005-ben Hollywood bevételeinek a 61,3%-a már a külső piacokról származott.

A fő kihívó: Kína

A legelső kínai filmet, A Jun hegy meghódítását 1905-ben forgatták egy pekingi stúdióban. A kínai filmipar kapitalista fejlődését viszont hátráltatta a történelem vihara: a forradalom, a viaskodó hadurak, a polgárháború, majd a japán invázió. Miután a kommunisták megszerezték a hatalmat, a filmpart 1953-ban szovjet mintára államosították és teljes egészében propagandacéloknak rendelték alá, igazodva a Kínai Kommunista Párt nézetéhez, miszerint a film egy művészeti ág, a művészet pedig a társadalom irányításának egyik lehetséges eszköze. Pártutasításra filmstúdiókat hoztak létre Csangcsunban, Pekingben és Sanghajban, a színészek és a stábtagok alkalmazotti státuszban dolgoztak, csakúgy, mint Hollywoodban ekkoriban.

Mao Ce-Tung 1976-os halála után a politikai rendszer enyhülni kezdett, az iparágat a XX. század utolsó két évtizedében fokozatosan decentralizálták és részben piacosították a technokrata szocializmus jegyében. Eleinte a reformok nem hoztak átütő sikert, az 1980-as évek második felében a filmek gyártása, forgalmazása és bemutatása is veszteséggel működött. A mozik látogatása drasztikusan visszaesett, egyrészt azért, mert nem volt pénz a romló minőségű filmszínházak renoválására, másrészt mert itt is megjelent a televíziózás, mint konkurencia. A mozizás revitalizálásának céljából Kína 1994-ben importálta az első külföldi filmet. A Szökevény nagyjából 3 millió dollárnyi bevételt ért el a távol-keleti országban, ami eltörpül a 183 millió dolláros amerikai bevételtől, ennek ellenére mindenképpen történelmi jelentőséggel bír. A film története szerint egy chicagói orvost halálra ítélnek a felesége meggyilkolásáért, ám ő megszökik, hogy rendőrbírókkal a nyomában megtalálja az igazi gyilkost. Ezt akár úgyis lehet értelmezni, hogy a kínai cenzorok szándékosan egy olyan filmet választottak importálásra, ami negatívan ábrázolja az amerikai igazságszolgáltatást. 1995 és 2000 között Kína évente 6-10 amerikai filmet importált, egyre növekvő érdeklődés közepette. Közben a kínai filmgyártás is dinamikus fejlődésnek indult: 2002-ben Kína 100, 2015-ben már 686 hazai gyártású filmet mutatott be. A fogyasztási oldal követte: 2002-ben nagyjából 1000, 2015-ben már több mint 6000 mozi üzemelt az országban.

A növekvő piac az amerikai producerek figyelmét is felkeltette, akik egyre gyakrabban szembesültek egy kellemetlen dilemmával. Az Állami Sajtó-, Kiadó-, Rádió-, Film- és Televízióhivatal (SAPPRFT) csak olyan filmek bemutatását hagyja jóvá, amik nem ábrázolják negatív színben a kínai kultúrát, vagy a kormányzatot. A nyugati producereknek gyakran választaniuk kell a hitelesség és a pénz között: vagy ragaszkodnak filmjük eredeti verziójához, és elbukják a kínai bemutatást, vagy pedig megvágják a filmjüket, és további dollármilliókra tesznek szert Kínából. A stúdiók profitorientáltsága miatt sajnos az utóbbi szcenárió fordul elő gyakrabban, a Vasember 3 például egy külön kínai verziót kapott. 1997-ben két film is készült a 14. dalai láma fiatalkoráról, amik súlyos fenyegetéseknek adtak okot Peking irányából, mivel Tibet 1950-es inváziója szigorúan tabutéma Kínában. Amiért a Disney forgalmazta Martin Scorsese Kundunját, a SAPPRFT minden Disney rajzfilmet és sorozatot automatikusan betiltott. A Sony által forgalmazott Hét év Tibetben is feszültségeket okozott: a stábnak az indiai Ladak tartományból Argentínába kellett áttelepülnie, miután a KKP megfenyegette az indiai kormányt, hogy elvágja a forgatás elektromos ellátását. A film bemutatója után Jean-Jacques Annaud rendező bevallotta, hogy két csapat titokban átszökött Indiából Tibetbe, és mintegy 20 percnyi anyagot rögzített. 1998-ban mindkét stúdió bocsánatot kért a két tibeti témájú alkotás miatt, ezáltal újra megnyílt előttük a kínai piac, és 2016-ban megnyílhatott a sanghaji Disneyland vidámpark. Peking mindkét rendező kitiltását visszavonta, akik azóta legálisan Kínába léphettek.

2012-ben Peking és az Obama-adminisztráció filmkereskedelmi szerződést kötött, amiben 34-re bővítették az évente Kínában bemutatható külföldi filmek számát, valamint több koprodukciót is kilátásba helyeztek. A megegyezés szerint a koprodukciók kínai jegybevételeinek 50%-a az amerikai stúdiót illeti, cserébe olyan szabályok vonatkoznak rá, hogy legalább egy jelenetet muszáj Kínában forgatni, legalább egy fontos szerepet kínai színész játsszon el, és a költségek legalább egyharmadát kínai cégek állják.

A legnagyszabásúbb együttműködés a Nagy Fal című akció-fantasy, amit 2016-ban mutatott be a China Film Group, és az a Legendary Pictures, aminek az anyacége a KKP-vel jó kapcsolatot ápoló Wanda Group. A filmet amerikai írók forgatókönyvéből rendezte Zhang Yimou, amerikai (Matt Damon, Willem Dafoe) és kínai (Jing Tian, Andy Lau) sztárok közreműködésével. A blockbuster sem pénzügyileg, sem kritikailag nem szerepelt fényesen, a „fehér megváltó” klisével is megvádolták, különös módon az amerikai lapok.

Másik említésre méltó koprodukció a 2014-es Transformers: A kihalás kora című film, ami Chris Lukinbeal 2019-es esettanulmánya szerint a tökéletes példa a „sinifikáció” jelenségére, vagyis a kreatív alkotói folyamat kínai érdek szerinti szabályozására. 20 kínai márka fizetett azért, hogy termékeik megjelenjenek a vásznon. Habár a blockbustert a Paramount Pictures készítette, a sajtókörút Hongkongban indult, és a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon ért véget. A film történetének utolsó harmada Hongkongban játszódik, a népszerű kínai színésznő, Bingbing Li közreműködésével, ugyanakkor a készítők kínosan ügyeltek rá, hogy a SAPPRFT feltételeinek megsértése nélkül mutassanak be ikonikus kínai látványosságokat (pl. Pekingi Nemzeti Stadion, Wulong Karszt Nemzeti Park). Az épületrombolós jeleneteket nem Kínában, hanem Chicagóban és Detroitban rögzítették a cenzorok miatt, valamint elhangzik a filmben a következő megkérdőjelezhető, már-már propagandaszagú mondat: „Peking mindent megtesz Hongkong védelme érdekében”. Ezek után nem meglepő, hogy a Transformers 4 Kínában több pénzt termelt, mint Amerikában (301, illetve 245 millió dollár).

A sinifikáció érdekes módon a megszokott cenzúrázás irányát is megváltoztatta. Az expanzív kínai külpolitika egyik jelképe az úgynevezett kilenc-gondolatjeles vonal, ami saját területként ábrázolja a Dél-Kínai-tengerben található, vitatott hovatartozású apró kis homokpadokat. Több amerikai film, így a 2019-es Jetikölyök, a 2022-es Uncharted és a 2023-as Barbie is tartalmazta a kilenc-gondolatjeles térképet, amiért betiltották őket Vietnámban és a Fülöp-szigeteken, akik szintén követelik a homokpadokat (és a közeli tengeri szénhidrogén-lelőhelyeket). Tehát az amerikai producerek lényegében tudatosan áldozzák be a kisebb üzleti lehetőségeket, hogy imponáljanak a SAPPRFT cenzorainak, és nagyobb eséllyel juttassák be termékeiket az igazán nagy piacra.

Kína kulturális terjeszkedését az is szemlélteti, hogy az amerikai piac legnagyobb bevételt elérő idegennyelvű filmjeinek toplistáját toronymagasan egy kínai wuxia (történelmi-harcművészeti) film, a Tigris és Sárkány vezeti, 128 millió dollárral. A negyedik helyen 53 millió dollárral szintén egy wuxia alkotás, a Hős foglal helyet, amihez egy másik rekord kötődik. Ez az első nem angol nyelvű film, ami meg tudta szerezni az első helyet bevételben egy amerikai mozis hétvége idejére, 2004 augusztusában, 18 millió dollárral. 2023-ban a világszerte 50 legnagyobb bevételt elért legnagyobb nem angol nyelvű film összetétele a következőképp alakul:

Az 50 legnagyobb bevételt elérő nem angol nyelvű film megoszlása származási ország szerint (saját szerkesztésű diagram a BoxOfficeMojo.com adatai alapján)

A 200 világszinten legnagyobb bevételt elért film közül kilenc alkotás kínai, és mindegyik 2015-nél újabb. Ez alapján várható, hogy a kínai filmek szép lassan elkezdik pénzügyileg beérni az amerikai filmeket, a kínai filmipar pedig egyáltalán nincs annyira rászorulva az amerikai közönségre, mint fordítva. 2018 első negyedévében olyan történt, ami azelőtt még sohasem: Kína nagyobb bevételt, 20,2 milliárd jüant (3,17 milliárd dollár) könyvelhetett el, Amerika 2,89 milliárd dolláros bevétele csupán a második helyre volt elegendő. Ez a történelmi jelentőségű esemény fő oka, hogy az első negyedév a nyugati mozikban hagyományosan a „pangás” időszaka a jóval forgalmasabb nyári (május-augusztus) és a karácsonyi (november-december) időszakhoz képest, miközben a kínai újév hagyományosan január végére, vagy február elejére esik. A másik fontos ok, hogy az ázsiai filmipar tudott versenyképes alternatívát nyújtani: kínai nézők milliói választottak hazai (pl. A Túlélés Dicsősége, Detective Chinatown 2) és indiai (pl. Secret Superstar) filmeket az amerikai termékek helyett. Hogy Kína nem áll ellent 100%-ban az amerikanizációnak, azt az is bizonyítja, hogy hazai piacán az 50 legnagyobb bevételt elérő filmből 13 Hollywood exportja, a 20 legnagyobb bevételt elérő külföldi filmből pedig az első 19 amerikai, a huszadik a Dangal című indiai sportfilm.

2017-ben Donald Trump hivatalba lépésével romlani kezdett Peking és Washington viszonya, a tendencia Joe Biden elnöksége alatt is folytatódott. A diplomáciai feszültség hatásai a filmiparban is tetten érhetőek. Hollywood egyre többször ad reprezentációt a nagyvásznon olyan kínai származású színészeknek, akik nyíltan kritikusak a KKP politikájával szemben, és az állampolgárságuk is másik országhoz köti őket. 2018-ban kisebb sikert aratott a kínai karaktereket mozgató, de Szingapúrban játszódó Kőgazdag ázsiaiak, 2021-ben pedig a Marvel szuperhősfilmje, a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendája. Utóbbit be szerette volna mutatni a Disney Kínában is, a SAPPRFT viszont blokkolta, valószínűleg azért, mert a címszerepet játszó Simu Liu egy 4 évvel ezelőtti interjúban beszélt szülei Kínához kapcsolódó negatív élményeiről.

Az új sikerfilmek

Figyelmet érdemel az utóbbi idők néhány nagy kínai filmsikerének műfaja és története. A poltikai tartalom nélküli vígjátékok és a drámák mellett egyre több erőteljesen patrióta hangvételű, már-már geopolitikai álláspontot mutató akciófilmet gyártat le Peking. A Harcos Farkas (2015) Leng Fengről (Jing Wu), egy forrófejű katonáról szól, akit beválasztanak a Wolf Warriors nevű elit egységbe. A kommandó feladata leszámolni egy bűnszervezettel, ami kábítószert csempész be Dél-Kínába hidegvérű amerikai zsoldosok segítségével. A film mondanivalóját a parancsnok karaktere így foglalja össze: „Aki országunk ellen tör, meglakol érte.”  A Harcos Farkas 2-ben (2017) Leng Feng egy meg nem nevezett afrikai országban él, ahol fegyveres felkelés tör ki a kormány ellen. A lázadók (és a velük szövetséges amerikai zsoldosok) kegyetlenül irtani kezdik az országban található kínai gyár helyi munkásait, illetve a kínai orvosokat, akik keményen dolgoznak egy járvány felszámolásán. Az ENSZ megtiltja a külső katonai beavatkozást, ezt egyedül a kínai hadihajók szegik meg, akik afrikai és kínai menekültek ezreit fogadják be. Miközben az amerikai hadihajók elmenekülnek a közelből, Leng Feng természetesen megmenti az ártatlanokat és leszámol az antagonistákkal. A film hivatalos szlogenje így szól: „Még ha ezer mérföldre is odébb van, aki Kínát sérti, az fizetni fog.” A folytatás kirobbanó pénzügyi siker lett, 870 millió dollárt termelt világszerte, ebből 854 milliót csak Kínában. A Harcos Farkas-filmek akkora kulturális hatást generáltak, hogy amikor a 2010-es évek végén a kínai diplomaták egyre többször agresszívebb hangnemet ütöttek meg európai és amerikai kollégáikkal szemben, a stílus a Wolf Warrior Diplomacy elnevezést kapta a médiában.

A Mekong-művelet (2016) egy 2011-es tragédiát és következményeit veszi alapul, amikor drogkereskedők megtámadtak két kínai kereskedelmi hajót az Arany Háromszögben, és a rajtuk tartózkodó 13 fős legénységet megölték. A thai rendőrség által elfogott gonosztevőket Kínában ítélték el és végezték ki. Dante Lam filmje a Harcos Farkas 1-2-nél kevesebb propagandisztikus elemet tartalmaz, de azért hangsúlyozza, hogy a határozatlan mianmari, a thaiföldi és a laoszi hatóságokat a kínai diplomácia hangolta össze a bűnözők ellen.

A Túlélés Dicsőségét (2018) a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg 90. születésnapján mutatták be, történetének alapja az a 2015-ös esemény, amikor a Kínai Haditengerészet 600 kínai civilt mentett ki Áden kikötőjéből a jemeni polgárháború okán. A film kidomborítja a történetet: a főhősök a kínai civilek kimentése után küldetésre mennek a fiktív Ihweai Köztársaság hátországába, és megakadályozzák a radikális arab terroristákat abban, hogy piszkos bombához jussanak a polgárháború zavarában. A mondanivaló itt is hangzatos: „Üzenjük minden terrorista számára, hogy soha nem okozhatnak kárt egy kínai állampolgárnak.” Ez a film is erősen teljesített a kasszáknál: 579 millió dolláros értékben termelt, ennek 99,7%-át belföldön.

De minden idők legnagyobb bevételt elérő kínai filmje a Battle at Lake Changjin (2021) lett, 5,77 milliárd jüan (913 millió dollár) értékben, amit a Kínai Kommunista Párt Központi Propagandaosztálya rendelt meg a párt alapításának 100. évfordulója alkalmából. A film a koreai háborúban játszódik, egészen pontosan azt a részét mutatja be, amikor a kínai önkéntesek 1950-ben győzelmet arattak a Csoszon-víztározónál, visszavonulásra kényszerítve a dél-koreai-amerikai-brit koalíciót. A filmet sok külföldi szakértő propagandának minősítette, és bírálta a történelmi pontatlanságok miatt. Dr. Stanley Rosen, a Dél-Kaliforniai Egyetem politikatudományi professzora szerint a film sikerének mindenképpen köze van az aktuális feszültséghez Peking és Washington között, és ezt nem feltétlenül direkt módon, de azért érthetően felhasználták a kínai marketinghez. 2022-ben már meg is érkezett a folytatás, a Battle at Lake Changjin II: Water Gate Bridge, ami a Funcsilin-hágónál zajlott csatát ábrázolja a vásznon. Bár a második rész már nem döntött bevételi rekordot, a 4,214 milliárd jüanos (676 millió dolláros) bevétele is szép teljesítmény.

2021 novemberében a Kínai Kommunista Párt plenáris ülésén meghirdettek egy a filmiparra vonatkozó ötéves tervet, melynek célkitűzései:

-évente legalább 50 db 15,7 millió dollárnál többet termelő film bemutatása

-évente legalább 10 db „pozitív kritikai visszhangot kiváltó” film bemutatása

-a hazai filmjeik legalább 55%-os részesedési arányának elérése

-a vetítővásznak 77 ezerről 100 ezerre növelése 2025-re

-egy high-tech filmkutató laboratórium létrehozása

-a sci-fi műfaj támogatása és a speciális effektek minőségének javítása

Ezek a lépések azt mutatják, hogy a kínai kormány ismét nagyobb állami kontroll alá helyezi a filmipart, visszafordítva a néhány évtizeddel ezelőtti privatizációs folyamatot. Egyáltalán nem irreális cél az 55%-os arány a hazai piacukon, hiszen 2016-ban 50%-ot, 2018-ban 60%-ot, 2020-ban pedig 85%-ot értek el.

Mindezen tények úgy is értelmezhetőek, hogy Peking az előbb tárgyalt filmekkel egyfelől ravaszul belekódolja az ellenségképet a kínai állampolgárok fejébe, másfelől szimbolikusan párbajra hívja ki a nyugati, elsősorban az amerikai filmgyártást. Mint látható, az utóbbi évtizedekben az amerikai és a kínai filmipar viszonya a baráti és az ellenséges között ingadozott, a Távol-keleti Sárkány pedig bátran mutatja a vásznon külgazdasági kapcsolatai terjeszkedését. Az amerikanizáció és a sinifikáció szembenállása szerencsére nem okoz akkora nemzetközi biztonsági kockázatot, mint a két ország fegyverkezési versenye.

Szerző: Szilágyi Ákos Leó

A A kínai-amerikai filmháború bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A nemzetközi közvéleményt váratlanul érték az utóbbi napok szíriai történései.

A 'Hogyan tovább?' kérdéskörében alighanem fontos a levantei orosz jelenlét jövőjére vonatkozó is, valahogy imígyen:

Grúzia és a Kaukázus térségének geopolitikai szerepe mindig is meghatározó volt, azonban ez napjainkban még kiemelkedőbbé vált. A térség geostratégiai és geopolitikai jelentőségének növekedéséhez hozzájárult az 2022. február 24-én elindított Ukrajna elleni orosz katonai hadművelet. Ennek eredményeként különösen felértékelődött a kaukázusi Középső Folyosó, azaz a Transzkapi Nemzetközi Szállítási Útvonal szerepe.

Grúzia geopolitikai összetettségét tovább árnyalja a területén található két de facto állam (Abházia és Dél-Oszétia), a 2008-as orosz-grúz konfliktus és annak következményei, valamint a legújabb fejlemények amelyek ismét a nemzetközi figyelem középpontjába került a kaukázusi ország: a 2024. október 26-ára kitűzött parlamenti választások, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozás felfüggesztése.

Nyugaton Grúzia 2023 decemberében megkapott EU-tagjelölti státusza óta egyfajta reprezentatív államként kerül feltüntetésre, amely példaként statuálhat a régió országainak. Az elnyert státusz meg is erősítette a kaukázusi országot abban, hogy konzekvens, határozott lépéseket tegyen és folytassa a csatlakozáshoz szükséges reformokat.

A Moszkvához ideológiában közelebb álló kormány nemcsak retorikai szinten mutat ellenállást az uniós integrációval szemben. Irakli Kobakhidze, a Grúziai Álom (GD) párt vezetője a választások után bejelentette, hogy felfüggeszti az ország EU-csatlakozási folyamatát, és 2028-ig nem fogad el további uniós támogatásokat. A bejelentés hatására tömegtüntetések kezdődtek az országban, amelyek ismét felszínre hozták a társadalom megosztottságát.

Jogosan merül fel a kérdés: merre tovább, Grúzia?

Grúzia története az etnikai konfliktusok tükrében

Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság

Grúzia geopolitikai jelentőségének felismerése nem új keletű dolog, a történelem során számos birodalom – például Perzsa és az Oszmán Birodalom – hatalmi játszmáinak kereszttüzébe került. 1918-ban kikiáltotta függetlenségét, amely nem tartott sokáig, mivel 1921-ben orosz csapatok szállták meg az országot az abháziai és adzsáriai felkelések következtében. A felkelés orosz haderő általi leverésének eredményeképpen a független Grúziából, Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság lett.

1922-ben Azerbajdzsán, Örményország és Grúzia közösen megalapította a Kaukázusontúli Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaságot, amely a Szovjetunió négy alapító tagjának egyikévé vált. A Kaukázusontúli SZSZSZK 1936-ban, a „sztálini alkotmány” elfogadásával, felbomlott és az azt alkotó három ország a Szovjetunió köztársaságává vált. Az új szovjet alkotmány eredményeképp a három kaukázusi köztársaság visszanyerte önállóságát. Az új alkotmány elfogadását követően a Lenin-féle „nemzeti önmeghatározás” politikára nagyobb hangsúly került, amelynek következtében három autonóm köztársaságot hoztak létre a Szovjetunión belül a nemzeti igények figyelembevételével. Így jött létre az Abház Autonóm Köztársaság, a Dél-Oszét Autonóm Köztársaság, valamint az Adzsar Autonóm Köztársaság. A szovjet időszak alatt az etnikai és vallási feszültségek elkerülése érdekében a Kommunista Párt bizonyos fokú adminisztratív, gazdasági nyelvi és kulturális autonómiát nyújtott a köztársaságok számára.

Grúzia függetlenné válása és a belső konfliktusok

A Szovjetunió felbomlásával kapcsolatos prognózisokkal párhuzamosan kezdődött el a konfliktus kiéleződése elsősorban az autonóm köztársaságok – Abház Autonóm Köztársaság, a Dél-Oszét Autonóm Köztársaság – és a Grúz SZSZK között. Az 1980-as és 1990-es években a grúz nacionalizmus megerősödésével és az új ellenzéki függetlenségi mozgalom megjelenésével ismét feszültebbé vált a viszony Grúzia és az autonóm köztársaságok – Abházia és Dél-Oszétia – között.

Az új független Grúziához vezető út nacionalista törekvésekkel, belpolitikai viszályokkal, központi hatalom szétesésével és etnikai konfliktusokkal volt terhes, amely tovább mélyítette a társadalmi megosztottságot.

Dél-Oszétia

Oszétia két részből áll: Észak- és Dél-Oszétiából. Észak-Oszétia, másnéven Észak-Oszétia-Alánia Köztársaság az Oroszországi Föderáció egyik tagköztársaság, míg Dél-Oszétia nemzetközileg el nem ismert, de facto állam, azonban de jure Grúzia része.

A grúz-oszét viszonyt a nacionalizmus erősödése mellett tovább súlyosbította, hogy 1990-ben a grúz kormány megszüntette Dél-Oszétia autonómiáját, miután az oszétok kikiáltották saját köztársaságukat. A terület autonómiájának megszüntetésére fegyveres konfliktushoz vezetett, amelynek 1992-ben egy tűzszünet vetett véget, azonban a béke továbbra is törékeny maradt.

Abházia

Abházia hasonló helyzetben van, mint Dél-Oszétia: de facto független állam, azonban de jure Grúzia része. és a grúz kormány, valamint a legtöbb ENSZ-tagállam Grúzia autonóm területeként ismeri el. Osztéiával ellentétben, az abházok az Abház Autonóm Köztársaság fennállása során is jelentős elnyomásban éltek, az autonómiájuk ellenére.

A Szovjetunió felbomlását megelőzően, a 80’-as években felerősödő függetlenségi folyamatok, még nagyobb ellentétet teremtett a grúzok és az abházok között. A grúz és abház nacionalista törekvések végül fegyveres összecsapásokban csúcsosodtak ki.

Abházia 1990-es évek elején kikiáltotta függetlenségét, amit sem Grúzia, sem a nemzetközi közösség nem ismert el. A függetlenség kikiáltását követően grúz katonai erőket irányítottak a térségbe, annak érdekében, hogy továbbra is fenntartsák a terület feletti ellenőrzést.  A fegyveres összecsapásoknak az abház és grúz erők között az 1994-ben megkötött Moszkvai Egyezmény vetett véget.

Az orosz-grúz háború és annak következményei

A Szovjetunió felbomlását után a felszínre törő, egyre radikálisabbá váló etnikai feszültségek, valamint Miheil Szaakasvili ígérete a szakadár területek – Abházia és Dél-Oszétia – visszaszerzésére megalapozták a grúz és a szakadár régiók, valamint közvetetten Oroszország közötti konfliktust. A 2008. augusztus 7-én kirobbanó ötnapos orosz-grúz háború egyik fontos előzménye Grúzia NATO-tagjelölti státusza volt, amelyet az orosz vezetés az saját stratégiai érdekei fenyegetéseként értékelt. További jelentős tényezőt jelentett Koszovó 2023. februárjában kikiáltott függetlensége, amely ösztönözte Abháziát és Dél-Oszétiát, hogy saját függetlenségi törekvéseiket előtérbe helyezzék.

Bár katonai értelemben egyértelműen Oroszország győzelmet aratott, politikai célját – a szakadár területek de jure elismerését – nem érte el. A háború során Grúzia jelentős személyi és katonai infrastrukturális-veszteségeket szenvedett, azonban Oroszországot is sújtották a konfliktus negatív következményei: nemzetközi elítélés és belső pénzügyi válság. Tovább gyengítette Oroszország  nemzetközi megítélését és geopolitikai helyzetét, hogy a háborút követően a NATO tagállamai között megerősödött az igény a védelmi együttműködés fokozására.

A nyugati grúz perspektíva

A Szovjetunió felbomlása, a grúz nacionalizmus erősödése, az etnikai konfliktusok kiéleződése és a 2008-as orosz-grúz háború mind hozzájárultak Grúzia Grúzia nyugat-orientált politikai irányvonalának kialakulásához. Annak ellenére, hogy Grúzia NATO-tagjelölti státuszát 2008-ban a bukaresti csúcson elutasították, a kaukázusi ország nem mondott le nyugat-orientációjáról.

Grúzia 2022. márciusában benyújtotta uniós tagsági kérelmét, majd 2023. decemberében elnyerte az uniós tagjelölti státuszt. Az ország elköteleződését a bizottsági ajánlásoknak megfelelő reformok végrehajtása is bizonyította, valamint a konkrét lépések megtétele a demokratikus és jogállamisági reformok előmozdításához. Az Európai Unió Tanácsa 2023. december 12-i jelentése rögzítette, hogy Grúzia konkrét eredményeket ért el a közigazgatási reformok, a közbeszerzések és a gazdasági reformok terén. Ugyanakkor a jelentés további lépések megtételére szólította fel Grúziát, annak érdekében, hogy az ország egyértelműen kifejezze elköteleződését az uniós értékek iránt.

Grúzia nyugati orientációját azonban jelentősen befolyásolhatja a 2024. október 26-i parlamenti választások eredménye, amelyeken a kormányzó Grúziai Álom párt 54,2%-os támogatottságot szerzett, ami kérdéseket vet fel az ország európai integrációs folyamatának jövőjével kapcsolatban. A belpolitika és társadalmi feszültségek erősödését tovább fokozta, hogy a választás tisztességét nemcsak a grúz ellenzéki pártok, hanem a nemzetközi szervezetek és az Európai Unió is megkérdőjelezték. A helyzetet tovább súlyosbította az Egyesült Államok Külügyminisztériuma döntése a stratégiai partnerség felfüggesztéséről.

Az Európai Parlament 2024. november 22-én elfogadott állásfoglalásában aggályokat fogalmazott meg Grúzia demokratikus válságával és a parlamenti választásokat érintő jogsértésekkel kapcsolatban. Az állásfoglalásra reagálva Irakli Kobahidze miniszterelnök bejelentette, hogy felfüggesztetik az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését 2028-ig, továbbá Grúzia nem fogad el további támogatásokat az Európai Uniótól.

A választások eredménye, valamint az új mandátummal megerősödött oroszbarát kormány egyértelműen kedvez az orosz vezetésnek, mivel csökkenhet Grúzia európai integrációs törekvéseire irányuló nemzetközi figyelem.

Grúziai Álom és a grúz álom kettőssége

Miután Irakli Kobahidze, Grúzia miniszterelnök bejelentette, hogy 2028-ig felfüggesztik a Európai Unióval folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdését, több ezer EU-párti tüntető vonult az utcára Tbilisziben.  A többnapos  demonstrációk során komoly összecsapások alakultak ki a tüntetők és a grúz rendőrség között. A tüntetések ötödik napján egyes résztvevők tűzijátékokkal lőttek a rohamrendőrökre, akik válaszul könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására. A megmozdulások nemcsak a fővárosra korlátozódtak: Batumiban, az ország második legnagyobb városában, Kutaisziben, Zugdidi és más városokban is tüntetések kezdődtek.

A november 30-ai tüntetésen Grúzia államfője, Salome Zourabichvili is megjelent és beszédet mondott. Zourabichvili 2018-ban nyerte el az államfői mandátumot, amely 6 évre szól, így 2024-ben jár le. A grúz parlament november 25-ei, első ülésén – amelyen az ellenzéki képviselők bojkottja miatt a 150 fős testületből mindössze 88 fő vett részt –  2024. december 14-re tűzte ki az államfői választások időpontját, míg az új államfő beiktatására december 29-én kerül sor. A 2017-ben elfogadott alkotmányos reform értelmében idén először az államfőt nem közvetlenül a polgárok választják meg, hanem egy 300 főből álló választási kollégium dönt a személyéről. Ez az eljárás eltér az eddigi közvetlen választási gyakorlattól, amely népszavazás vagy általános választás útján zajlott.

Salome Zourabichvili államfő a november 30-ai tüntetésen elmondott beszédében illegitimnek nevezte a jelenlegi parlamentet, és elutasította az általa szervezett államfő választásokat. Zourabichvili kijelentette, hogy az új államfőt nem választhatja meg egy illegitim parlament, ezért mandátuma hatályban marad mindaddig, amíg egy legitim parlament megválasztásra nem kerül.

Összegzés

Grúzia és a Kaukázus térség stratégiai jelentősége a történelmi, etnikai, földrajzi és geopolitikai tényezőkön alapul. Az ország kiemelkedő jelentőségét a globális gazdasági és politikai folyamatokban az földrajzi elhelyezkedéséből ered, valamint energia- és közlekedési infrastruktúrában betöltött szerepe adja.

A kaukázusi ország már az október 26-ai választásokkal felkeltette a nemzetközi érdeklődést, amelyet sokan Grúzia „kelet és nyugat közötti választásaként” értékeltek, és amely a megkérdőjelezett tisztségek kapcsán is figyelmet keltett. Azonban a tényleges nemzetközi figyelmet  a kormány vitatott döntése váltotta ki, miszerint felfüggesztik az EU-csatlakozási tárgyalásokat 2028-ig, A kormány ezen lépése országszerte tüntetéseket váltott ki Tbilisziben és más városokban. Az ellenzék és a grúz társadalom jelentős része azzal vádolja a kormányzó Grúz Álom pártot, hogy egy  illiberális irányba tereli az országot, aláásva ezzel az EU-csatlakozás lehetőségét, amely sok grúz számára régóta dédelgetett álom volt.

A jelenlegi krízishelyzet mind bel-, mind külpolitikai értelemben komoly dilemmát jelent Grúzia számára: folytatja az orosz érdekeknek is kedvező, nyugatellenes geopolitikai irányvonalat, vagy visszatér az ország európai integrációjára törekvő politikához?

A Merre tovább, Grúzia: Grúziai Álom vagy a grúz álom? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A rendszerváltást követő években a magyar ellenőrző-kalibráló közösség számára kinyílt a világ. Jak-40-esükkel, majd később az L-410-essel végigrepülték és kalibrálták a Balkánt, dolgoztak Lengyelországban, de eljutottak Türkmenisztánba és Egyiptomba is. Sorozatunk befejező részében a hazai repülések mellett teljesített számtalan külföldi munka közül emelünk ki néhányat.

A külföldi ellenőrző repülések 1992-93-ban kezdődtek. Az egykori Jugoszláviának volt egy kalibráló gépe, amely a délszláv háború kitörésekor Belgrádban maradt. A horvátok jó érzékkel úgy vélekedtek, hogy ha a polgári reptereket nem ellenőrzik, akkor egy elhúzódó háborút követő újranyitáskor rengeteg hatósági munka kell majd. Márpedig egy repülőteret újra beindítani majdnem annyi, mint újat indítani. Úgy döntöttek, hogy akkor is üzemeltetik a reptereket, ha nincs forgalom, és amit a hatóság előír nekik, azt ellenőrzik. A Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) navigációs szakemberei 1992-ben kétszer is jártak Horvátországban, majd 1993 januárjában ismét visszatértek és az immár GPS-szel felszerelt Jak-40-essel Zágrábban kezdték a munkát. A reptéri életképhez akkoriban a segélyszállítmánnyal érkező katonai gépek, jobbára C-130 Herculesek és C-160 Transallok látványa is hozzátartozott. A magyar kalibráló csoport a feladat pontosítása, és a tiltott légterek tisztázása után kora délután szállt fel a légi ellenőrzésre. A földre telepített Minilir segítségével a zágrábi repülőtér műszeres leszállító rendszerének ellenőrzésével kezdtek, majd körrepüléssel az irányadókat ellenőrizték. Négyórás repülés után este hat órakor köszöntek el az irányítóktól, akik a légtereket szabaddá téve segítették a munkát.

[...] Bővebben!

Bevezető:

Gépfegyver lövöldözés hallható Haiti fővárosában Port-Au-Prince-ben. A főváros utcáit bandák uralják, az elnök három éve halott, a miniszterelnök április 24-én lemondott, az országban 2016 óta nem voltak választások. Haiti a Karibi térségben, Hispanola szigetén található. Egyetlen szomszédja a Dominikai Köztársaság hatszor akkora GDP-vel rendelkezik, az egy főre jutó GDP pedig ötször nagyobb a Dominikai Köztársaságban. Felmerül a kérdés, hogy mi vezet egy ennyire mostoha sorshoz?

Gyarmati múlt (1492-1804):

1492-ben fedezték fel Hispanola szigetét a spanyolok, létrehoztak egy gyarmatot a szigeten és kiirtották az őshonos taíno lakosságot. Az 1600-as években hozták létre Saint-Dominique nevű gyarmatot a franciák. A franciák a rabszolga munkaerőt felhasználva rendkívül nagy jövedelemre tettek szert, a 1790-es évekig Európa cukor fogyasztásának 40%-át, kávé fogyasztásának pedig 60%-át termelte ki a szigetgyarmat. Haiti 1804-ben nyerte el a függetlenségét Franciaországtól. Mi volt ennek az ára? Tizenkét év szabadságharc és kétszázezer lakos életébe került ezt elnyerni, de cserébe sikerült az első, független, korábban fekete rabszolgák által vezetett országgá válniuk. Haiti függetlenségét Franciaország csak 1825-ben, az Amerikai Egyesült Államok pedig csak 1862-ben, egy évvel a polgárháború kitörése után ismerte el.

Megnyomorító adósság (1825-1947):

Az öröm azonban nem tartott sokáig. Mindössze 21 évvel a függetlenségük kivívása után francia csatahajók jelentek meg Haiti partjánál, ultimátumot követelve. A fiatal köztársaság fizessen 150 millió frank értékű elégtételt az elvesztett állami vagyonért (felszabadított rabszolgák), cserébe Franciaország elismeri Haiti függetlenségét és véget vet az embargójának. Ha nem fizetnek akkor pedig Franciaország hadat üzen. Az adóság 300%-a volt az akkori Haiti GDP-nek, a cél az volt, hogy Haiti adóság spirálba kerüljön. Ennek ellenére Haiti az invázió elkerülése véget elfogadta az ultimátumot. Az adósság 90 millió frankra lett csökkentve 1838-ban, ami ma 34 milliárd dollárnak felel meg. A szigetország nominális bruttó hazai összterméke 2020-ban 14 billió dollár volt. Haiti 1922-ben fejezte be Franciaországnak visszafizetni adóságát, az adóság fennmaradó részét amerikai befektetőknek fizették ki. Csak 1947-ben – mintegy 122 év múlva – tudta Haiti végre visszafizetni az összes kapcsolódó kamatot a National City Bank of New Yorknak (ma már Citibank).

Az amerikai megszállás időszaka (1915-1934):

1915-ben az akkori elnök, Vilbrun Guillaume Sam elrendelte 167 politikai fogoly kivégzését, köztük volt a korábbi elnök, Oreste Zamor is. Ez és korábbi autoriter módszerei annyira feldühítette a lakosságot, hogy a francia nagykövetségre menekülő elnöküket meglincselték. Így, egyszerre 2 problémát sikerült létrehozniuk. Elsősorban jelentős amerikai pénzügyi érdekek voltak Haiti-ban hitelek és befektetések formájában, amit Amerika féltett Haiti kaotikus gazdasági és politikai helyzete miatt. Másodszor pedig létezett egy erős aggodalom afelől, hogy a Német Birodalom kihasználva a káoszt növelné befolyását a karibi térségben. Ez, szembement a Monroe doktrínával, amely igyekezett az Európai hatalmak befolyását redukálni az Új Világban. Ezen okoknak köszönhetően Amerika tengerészgyalogosokat küldött a szigetre, „hogy visszaállítsák a békét és nyugalmat”.  Így kezdődött el az amerikai megszállás, amely 1934-ben fejeződött be.

François Duvalier; Papa Doc (1946-1971):

François Duvalier, közismert nevén „Papa Doc,” Haiti diktátora volt 1957 és 1971 között, aki brutális elnyomással és a rettegett Tonton Macoute segítségével tartotta fenn hatalmát. A voodoo vallást politikai manipulációra használta, hogy félelmet keltsen és szinte isteni figuraként jelenjen meg a nép előtt.

A Vodou egy haiti eredetű vallás, amely afrikai, karibi őslakos és katolikus elemeket ötvöz. A szellemek (lwa) tiszteletén alapul, akik közvetítőként szolgálnak az emberek és a Legfelsőbb Lény között. A hívek rituálékkal, tánccal és áldozatokkal keresik a szellemek támogatását, hogy útmutatást és védelmet kapjanak mindennapi életükhöz.

Duvalier politikai pályafutása előtt orvos volt és részt vett az Amerika által finanszírozott frambőzia járvány kezelésében, nevét innen kapta. 1946-ban bekerült az Estimé vezette kabinetbe. 1949-ben egészségügyi és munkaügyi miniszter lett, titulusát azonban nem tudta sokáig élvezni mert 1950-ben Magloire elnök a katonaság segítségével megpuccsolta Estimé kormányát. Duvalier bujdosásra kényszerült egészen 1956-ig amikor amnesztiát kapott és bejelentette, hogy elnökjelöltként részt vesz az 57-es választáson, amit meg is nyert.  A katonaság puccsa és az, hogy bujdosásra kényszerült egy életre szóló leckét adott Papa Doc számára: nem bízhat meg a hadseregben. A katonaságot folyamatosan átszervezte palota őrségre. 1959-ben létrehozta a Milice de Volontaires de la Sécurité Nationale (Nemzetbiztonsági önkéntes milíciát) amit a lakosság csak Tonton Macoutes-nek hívott. A milícia nevét, egy Vodou szörnyről kapta, aki este elrabolja a gyerekeket aztán reggelinek megeszi őket. A név nem véletlen, a szervezetre erős hatást gyakorolt a Vodou kultusz, mivel rengeteg tagja egyben Vodou vezető is volt. A két szörny között nemcsak a kultusz volt közös. A Tonton Macoutes ismérve a brutalitás volt, számtalan gyilkosság és faji erőszak kötődik a szervezethez, az emberek annyira féltek, hogy még zárt ajtók mögött sem merték kritizálni a diktátor rezsimét. Duvalier politikája, amelynek célja az volt, hogy véget vessen a mulatt elit uralmának a nemzet gazdasági és politikai életében. Ez a művelet emberek tömeges kivándorlásához vezetett, elmélyítve Haiti gazdasági és társadalmi problémáit. Papa Doc azonban a fekete középosztályt a középosztálybeli városrészeken vezetett közmunkákkal nyerte meg. Ezek a városrészek korábban nem rendelkeztek aszfaltozott utakkal, folyóvízzel vagy modern csatornarendszerrel. 1964-ben Duvalier kikiáltotta magát élethosszig tartó elnöknek.

Jean-Claude Duvalier; Baby Doc (1971-1986):

1971-ben François Duvalier meghalt, a hatalmat akkor még 19 éves fia, Jean-Claude Duvalier vette át. Jean-Claude-ot nem érdekelték annyira az állam ügyei és édesanyára bízta a kormányzást míg ő dorbézolt. Uralma alatt csökkent az a terror, amit apja uralkodása alatt tapasztaltak az emberek. 1980-ban kötött házassága egy elvált mulatt nővel, Michèle Bennett-tel, egy 3 millió dolláros (2023-ban ~9,31 millió dollár) ceremónia keretében, széleskörű ellenállást váltott ki, mivel úgy tekintették, hogy ezzel elárulta apja elveit a mulatt elit iránt. Michèle kérésére édesanyját kiutasították Haitiről. Baby Doc kleptokráciája sebezhetővé tette a rendszert a váratlan válságokkal szemben, amelyeket az endemikus szegénység súlyosbított. Rendszere külföldi pénznek volt kiszolgáltatva. Így, az afrikai sertéspestis járvány során az USAID (segélyek és fejlesztési támogatások kezeléséért felelős amerikai szervezet) tisztviselőinek nyomására a haiti kreol sertések levágásához vezetett. Ennek az állatnak a tenyésztése a lakosság a fő bevételi forrását jelentette. Uralkodása továbbá az AIDS széles körű elterjedéséhez vezetett az 1980-as évek elején. A széles körű elégedetlenség Haitin 1983-ban kezdődött, amikor II. János Pál pápa egy látogatás során elítélte a rendszert, ami végül lázadást váltott ki, és 1986 februárjában, hónapokig tartó zavargások után a hadsereg lemondásra és száműzetésre kényszerítette Duvalier-t.

A demokráciáért folytatott küzdelem (1986-2004):

A Duvalier korszak után egy bizonytalan időszak vette kezdetét. A Namphy tábornok által vezetett átmeneti kormánynak 2 fő feladata volt, egy új alkotmány létrehozása és a választási rendszerhez való visszatérés. Az előbbi sikerült, az utóbbival akadtak gondok, mivel az 1987-es választásokat lemondták miután a katonák a szavazók közé lőttek. Nem sokkal később 1988-ban ismét rendeztek választásokat, amit az előző választójelöltek bojkottáltak. A választási részvét összesen 4% volt. Így került hatalomra Manignat elnök, akit néhány hónap után a hadsereg megbuktatott.
1990 decemberében Aristide, egy salézi pap nyerte meg a választásokat 67%-kal, azonban 1991 szeptemberében őt is lemondatta a hadsereg. A katonai junta uralma egészen 1994-ig tartott, amikor Amerika kijelentette, hogy ha nem vezetik vissza a demokratikus rendet akkor egy inváziót indít a szigetállam ellen. Így került vissza Aristide a kormány élére. Az 1995-ös választásokon Aristide koalíciója 88%-ot ért el. Aristide 1996 februárjában átadta a hatalmat Préval elnöknek, ez volt az ország történelmében az első alkalom, hogy két elnök között demokratikusan történt hatalomátadás. Aristide a 2001-es választások győzelme után visszatért és 2004-ig volt elnök amikor hatalmas tüntetések hatására lemondott. Ez a hivatalos magyarázat, amit az Egyesült Államok Külügye állít, Aristide azonban tagadja ezt és máig vitatott, hogy felmondását valóban ő maga írta-e? Aristide szerint 2004-ben külföldi erők által lett megbuktatva. A kormány vezetését legfelsőbb bírója, Alexandre Boniface vette át, aki egy nemzetközi békefenntartó missziót kért az ENSZ Biztonsági Tanácsától. A Biztonsági Tanács még aznap elfogadta a határozatot, amely kinevezte Boniface legfelsőbb bírót átmeneti elnöknek. Boniface elnök ezután jóváhagyta a békefenntartó missziót. A békefenntartó misszió vezetését június 1-én Brazília vette át Argentína, Chile, Jordánia, Marokkó, Nepál, Peru, Fülöp-szigetek, Spanyolország, Srí Lanka és Uruguay támogatásával és mintegy 7000 katonából állt és a MINUSTAH (United Nations Stabilisation Mission in Haiti) nevet kapta. 2004 novemberében a Miami Egyetem Jogi Kara emberi jogi vizsgálatot hajtott végre Haitin, és súlyos emberjogi visszaéléseket dokumentált. Megállapította, hogy a statáriális eljárás, bevett rendőrségi taktikának számított. A misszió 2017-ben ért véget.

Természeti katasztrófák (2010-2016):

2010 január 12-én a Richter skálán egy 7-es erősségű földrengés, aminek a következtében több mint 200.000 ember halt meg. A 7-es földrengést egy 5,9-es utórengés követte. A földrengések következtében a főváros a földdel lett egyenlő. Ennek következtében ember milliói váltak nincstelenné. Ugyanazon év októberében pedig kitört a modern történelem egyik legsúlyosabb kolerajárványa. A kolerajárvány kilenc hónappal a 2010. januári földrengés után kezdődött, ami néhány megfigyelő téves véleménye szerint a természeti katasztrófa következménye volt. A lakosok azonban azonnal gyanakodni kezdtek az Artibonite folyó egyik mellékfolyójánál található, nepáli békefenntartóknak otthont adó ENSZ-bázisra. A békemisszió szóvivője eleinte tagadta az összefüggést, de később az Al Jazeera sajtócsapata kameralencsére vette, amint a katonák egy szivárgó csatornacsövet próbálnak kiásni. Egyre növekedő nyomás hatására az ENSZ engedett, és közölte, hogy bizottságot nevez ki a koleratörzs forrásának kivizsgálására. A testület 2011 májusában kiadott jelentése megerősítette, hogy a nepáli csapatok hozták a betegséget Haitire. A hír hatására hatalmas tüntetések törtek ki, amely során legalább öt ember vesztette az életét. 2011 novemberében 5000 ember írt alá egy kérvényt, amiben kompenzációt követeltek az ENSZ-től a károkért. 2013 februárjában a világ szervezett hivatkozott immunitására, amely további botrányt eredményezett. 2016 decemberében az ENSZ akkori főtitkára, Ban Ki Mun végül bocsánatot kért az ENSZ nevében, mondván, hogy „mélységesen sajnálja” a járvány kitörését. A főtitkár megígérte, hogy 400 millió dollárt fordít az áldozatok megsegítésére és az ország működésképtelen higiéniai és vízügyi rendszerének javítására.

Haiti történelme összefoglalva a Bandaháborút megelőzően:

Haiti történelmét áttekintve nem túl meglepő, hogy napjainkban az utcai bandák próbálják a hatalmat megszerezni. A szigetország úgy kezdte a történelmét, hogy egy hatalmas adósságot kényszerítettek rá így biztosítva azt, hogy mindig is szegény maradjon. 1915-1934-ig az Egyesült Államok megszállta az országot. Ezután sorra olyan elnökök következtek, akik egyre autoriterebb tendenciákat mutattak, feltéve, ha közben sikerült elérniük, hogy ne legyenek a hadsereg által megbuktatva.

François Duvalier megtanulta a leckét és megszüntette a hadsereget, helyette létrehozta a saját terror szervezetét a Tonton Macoutes-et. 1986-ban sikerült Haiti polgárainak elkergetni az országból François Duvalier fiát Jean-Claude Duvalier-t. A Tonton Macoutes-et megszüntetve, de soha nem került lefegyverzésre. 1990-ben sikerült elsőnek legitim választásokat rendezni, a kormányt viszont a hadsereg 91-ben megdöntötte és egészen 94-ig volt hatalmon. Aristide a korrupt állami fegyveres szervekkel szemben jó ötletnek gondolta, hogy az emberek önmagukat megtudják védeni. Így kialakult az a szokás, hogy különböző pártoknak megvoltak a saját bandáik, akik őket támogatták. A rendőrség és a bandák gyakran annyira egybefüggőek voltak, hogy rendőrből banda tag lett. Ez igaz Jimmy Chérizier esetében is. Chérizier édesanyja gyerekkorában sült csirke árusként dolgozott, és állítása szerint innen ered a „Barbecue” beceneve; mások azonban azt állítják, hogy ez a becenév onnan ered, hogy állítólag mészárlások során embereket gyújtott fel, ezt azonban ő tagadja.

A Bandaháború kezdete (2018-napjainkig):

Jovenel Moïse elnök együttműködött a G9-es bandával, amit nem más vezetett, mint Jimmy Chérizier. A Haiti Ember Jogi Védelmi Hálózat (RNDDH) szerint létezett egy megállapodás a kormány és a bűnözök között, amely szabad kezet adott a bandának, ha rendet tartanak az utcákon. Nem véletlen, hogy néhány héttel Moïse elnök merénylete előtt az ENSZ szerint „még nem látott” szinteket ölt bűnözés. 2021 június 23-án Chérizier fegyveres forradalmat hirdetett Haiti gazdasági és politikai elitje ellen. Egy héttel a merénylet előtt Chérizier az elnök lemondását követelte, a merényletet követően viszont gyászolta és egy több mint 1000 fős tüntetést rendezett, ahol igazságszolgáltatást követelt az elkövetőkkel szemben.

Jovenel Moïse elnök 2021 július 7-én lett megölve. Utána Ariel Henry lett Haiti miniszterelnöke. A probléma kettős volt, a kisebbik probléma az, hogy nem volt megválasztva így hiányzott a demokratikus legitimáció. A nagyobb probléma viszont, hogy a mai napig gyanítottan érintett Moïse elnök halálában. Hatalomra lépésekor ígéretet tett, hogy visszaállítja a rendet és párbeszédet nyit az ország jövőjéről, továbbá megtartja a választásokat, amiket elődje már akkor 2 éve késleltetett. Egy hónappal később augusztus 14-én Haitit ismét egy 7-es erősségű földrengés rázta meg. A választásokat azóta sem tartották meg.

2024 februárban Ariel Henry elutazott Kenyába, hogy aláírjon egy egyezményt miszerint 1000 kenyai rendőrt telepítenének Haitiba, hogy segítsék a 9000 fős rendőrséget és 1500 főből álló hadsereget. Amikor viszont haza próbált térni a G9-es banda Chérizier vezetésével megostromolta a repteret, ahol Ariel Henry gépe leszállt volna és emellett több mint 4000 rabot engedett szabaddá. Chérizier Ariel Henry lemondását követelte. Március 11-én Ariel Henry beleegyezett, hogy amint megalakul az átmeneti kormány ő le fog mondani. Ezt, április 24-én megtette.

Így, a bandákkal való probléma nemhogy javult volna, de sokat romlott. Az állam hatalma annyira elenyészővé vált, hogy a fővárosban a hatalmi űrt a bandák igyekeznek kitölteni. Időközben már megérkezett a 400 kenyai rendőr, akik alaposan fel voltak fegyverezve. Nemzetközi megfigyelők szerint ez még mindig kevés, a nagyjából 12,000 fővel rendelkező bandák számához képest. Az ISS Africa szeptember 25-én azt írta, hogy az évente 600 millió dollárból finanszírozott misszió idáig csak 85 millió dollárt kapott. A CNN augusztusi cikkében arról írt, hogy a kenyai rendőrök 2 hónapja nem kapták meg a teljes fizetésüket. Nehéz kezdettel indult a misszió Haitiban, jelenleg csak reménykedni tudunk, hogy a szigetország szerencséje végül jobbra fordul.

Szerző: Lázár Sebastian

A Egy nemzet, amelyet sosem enged szabadon a sors, Haiti küzdelme a túlélésért bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Választások Namíbiában

November 27-én, szerdán került sor Namíbiában az elnök- és parlamenti választásokra. Az apartheid Dél-Afrikától 1990-ben függetlenedett országot azóta is a SWAPO (South West Africa Peolpe’s Organisation) Párt kormányozza. Az idei választás a 34 éves kormányzást megszakíthatta volna, viszont ez nem következett be, hiszen 57%-os többséggel Netumbo Nandi-Ndaitwah nyerte meg a választást, ezzel ő lett az ország legelső női elnöke.

A megközelítőleg 3 millió fős lakosságú Namíbiában 1,45 millió regisztrált szavazóról beszélhetünk, akik 15 jelölt közül választhattak. A SWAPO-val szemben a lakhatás és foglalkoztatottság elérhetetlensége miatt – főleg a pályakezdő fiatalok körében – nagy elégedetlenség uralkodik. „Az eredmény nagyban függhet a fiatalok részvételi arányától, akik a szavazók több, mint felét teszik ki és nagyobb valószínűséggel támogatják az ellenzéket.” – mondta Rui Tyitende, a Namíbiai Egyetem oktatója. A SWAPO jelöltjének ígéretei között szerepelt a kb. 20%-os munkanélküliségi ráta (ami 30 évvel ezelőtt is ugyanennyi volt) csökkentése és megválasztása esetén 5 éven belül mintegy 500.000 munkahely létrehozása. A Világbank adatai alapján Namíbia társadalmának több, mint 30%-a kevesebb, mint napi 2,15 dollárból él, így ez a kérdés is kiemelt szerepet játszott a választásban.

A párt legnagyobb kihívója Panduleni Itula, az Independent Patriots for Change (IPC) jelöltje volt, aki 25.5%-al azonban alulmaradt, de a Nemzetgyűlésben pártja 20 mandátumot szerzett. A választások napokig elhúzódtak a szavazólapok hiánya és egyéb technikai problémák miatt, így az eredmény végül december 3-án látott napvilágot.

Szerző: Bánfi Zita

Csád felmondja védelmi együttműködését Franciaországgal, Szenegál is változásokat tervez

Csád november 28-án bejelentette, hogy felmondja a Franciaországgal kötött védelmi megállapodást, amely a francia csapatok távozását vonhatja maga után. Abderaman Koulamallah külügyminiszter nyilatkozatában kifejtette, hogy a döntés egy „alapos elemzést követően” született meg. Hangsúlyozta, hogy „az ország függetlensége óta eltelt 66 év után elérkezett az idő, hogy Csád teljes mértékben érvényesítse szuverenitását, és a nemzeti prioritások fényében újragondolja stratégiai partnereit”. Mindazonáltal kiemelte, hogy ez a lépés nem jelent teljes szakítást Franciaországgal, amely továbbra is kulcsfontosságú partner marad az ország számára.

Franciaország a Száhel-övezetben az elmúlt évek során számos nehézséggel szembesült. Maliból, Burkina Fasóból és Nigerből már kivonulásra kényszerültek, most pedig Csád is átalakítja kapcsolatait. Az országban jelenleg mintegy ezer francia katona állomásozik, akik az elmúlt évtizedek során több alkalommal hajtottak végre katonai beavatkozásokat – leginkább felfegyverzett lázadó csoportok betöréseit hiúsították meg.

Az elmúlt hónapokban egyre nyilvánvalóbbá vált Csád közeledése Oroszországhoz. Mahamat Idriss Déby Itno elnök 2024 januárjában Moszkvában tett látogatása során számos kulcsfontosságú területen – így az energiabiztonság és a védelem vonatkozásában – születtek kétoldalú megállapodások. Júniusban pedig Vlagyimir Putyin külügyminisztere, Szergej Lavrov vezetésével egy delegáció érkezett diplomáciai látogatásra N’Djamenába.

Eközben Szenegálban is hasonló diskurzus bontakozik ki, ahol jelenleg körülbelül 350 francia katona tartózkodik. Bassirou Diomaye Faye szenegáli elnök egy csütörtöki interjúban a francia állami televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy nem tartja helyénvalónak a francia csapatok további jelenlétét országában. „Szenegál független ország, szuverén ország, és a szuverenitás nem fogadja el katonai támaszpontok jelenlétét egy szuverén országban” – fogalmazott Faye. Ugyanakkor nem részletezte, hogy a francia csapatokat mikor és milyen módon kérhetik távozásra.

Ha Szenegál is Csádhoz hasonló lépést tesz, Franciaország stratégiai szerepe a Száhel-övezetben végleg megszűnhet.

Szerző: Danguly Ágnes

Majdnem 2,6 milliárd dollárnyi beruházást mondott vissza a kenyai elnök

William Ruto kenyai elnök 2024 november 21-én bejelentette, hogy eláll az indiai Adani Vállalattal kötött beruházásoktól, miután annak vezetője 250 millió dolláros vesztegetési gyanúba keveredett. Az előzetes megállapodások szerint ez a vállalat újította volna fel és bővítette volna 1,85 milliárd dollár értékben az ország elsőszámú nemzetközi repülőterét, valamint az energia-szektor fejlesztéséről is kötöttek egy 736 milliós szerződést. Az Adani vállalat elutasítja a vádakat és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy jogi útra viszi a dolgot.

A döntést üdvrivalgással fogadta a kenyai parlament, a beruházásokat ugyanis sokan elhamarkodottnak és átláthatatlannak tartották, valamint a korrupció gyanúja is felmerült. Nem ez volt az első eset, hogy az elnök visszalépett egy hasonló volumenű döntéstől. Idén júniusban például egy 2,7 milliárd dolláros IMF-hitel feltételei váltottak ki több halálos áldozattal járó tüntetéseket, amik többek között az alapvető élelmiszerek és higiéniai termékek árának drasztikus növekedésével jártak volna. Ruto végül ezt is visszamondta és bár az IMF október végén jóváhagyott egy kisebb (nagyjából 600 milliós) kölcsönt, az ország így is komoly gazdasági problémákkal küzd, magas az államadósság és az infláció, valamint az orosz-ukrán háború miatt az élelmiszer és az üzemanyagárak is felszöktek.

Szerző: Rózsa Sándor

Polgárháború Szudánban

A szudáni polgárháború lassan két éve tart már és a helyzet egyre csak romlik, a lakosság egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül. Ez idő alatt a hadviselő felek között közel 9000 támadást jegyeztek fel, ami átlagosan napi 16-ot jelent. Ezen támadások háromnegyede a földrajzilag három fő régió köré összpontosulnak. Az egyik ilyen régió Khartoum, ahogy az összes regisztrált támadás 54%-át elkövetik. Az elmúlt hetekben a szudáni hadsereg nagyszabású offenzívát indított a fővárosban, annak érdekében, hogy visszaszerezze az RSF általt elfoglalt területeket. A másik régió Észak-Darfúr, ahol eddig közel 1000 támadás történt, valamint Gezira állam, amely Szudán mezőgazdasági központja és itt több, mint 1100 támadást hajtottak végre eddig. A támadások az egész ország területén jellemzőek, azonban azok mértéke és mennyisége változó, vannak ahol elenyészőbbek, míg máshol erőteljesebbek és rendszeresebbek.

A halálozások száma folyamatosan, napról napra növekszik, valamint az országot elhagyni kényszerülők és a belső menekültek száma is. 2024 novemberi adatok alapján több, mint 24 ezer ember veszítette életét a polgáháború következtében, ezek a számok azonban nagy valószínűséggel nem a tükrözik a valóságot. A halálos áldozatok száma feltehetően sokkal magasabb, főleg, ha figyelembe vesszük a betegségeket, alultápláltságot és az egészségügyi ellátás hiányát.

A tűzszünet közvetítésére tett több kísérlet is kudarcba fulladt az elmúlt hónapok során, legutóbb augusztusban, amikor a szudáni hadsereg nem volt hajlandó részt venni az Egyesült Államok közvetítésével Genfben folytatott tárgyalásokon. A felek részéről továbbra sincs meg a kellő akarat ahhoz, hogy tűzszünetet kössenek és valódi megoldást tudjanak találni a konfliktusra.

Szerző: Mócsán Evelin

Rejtélyes betegség 143 ember halálát okozta Délnyugat-Kongóban

Egy influenzaszerű betegség, amely két hét alatt több tucat ember halálát okozta, vizsgálat alatt áll Délnyugat-Kongóban – közölték a helyi hatóságok.

A haláleseteket november 10. és november 25. között rögzítették a Kwango tartomány Panzi egészségügyi körzetében. Apollinaire Yumba tartományi egészségügyi miniszter a hétvégén elmondta, hogy a tünetek közé tartozik a láz, fejfájás, köhögés és vérszegénység.

Rémy Saki, a tartomány helyettes kormányzója kedden közölte az Associated Press-szel, hogy 67 és 143 között lehet a halálos áldozatok száma.

„Egy epidemiológiai szakértőkből álló csapat várhatóan a térségbe érkezik, hogy mintákat vegyen és azonosítsa a problémát” – tette hozzá.

Yumba óvatosságra intette a lakosságot, és azt tanácsolta, hogy kerüljék a halott testekkel való érintkezést, hogy elkerüljék a fertőzést. Felszólította a nemzeti és nemzetközi partnereket, hogy küldjenek orvosi ellátmányokat az egészségügyi válság kezelésére.

Kongóban már így is pusztít a majomhimlő-járvány, amely a WHO adatai szerint több mint 47 000 feltételezett esetet és több mint 1 000 feltételezett halálesetet okozott az országban.

A WHO-nak tudomása van az azonosítatlan betegségről, és egy csapat már a helyszínen dolgozik a helyi egészségügyi szolgálatokkal együttműködve, hogy mintákat gyűjtsenek – közölte egy szervezet alkalmazottja, aki névtelenséget kért, mert nem volt jogosult nyilatkozni a médiának.

Szerző: Németh Merse

Szerkesztette: Németh Merse

A Afrika-hírfigyelő 2024 – 3. rész bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Manapság az ukrajnai háború kapcsán sok szó esik az északkeleti légvédelmi eszközrendszerről. Gondoltam előszedem hát a bánkúti gerincradar építéséről készült, épp 20 éves képemet.

Zord

Az olasz haditengerészet – Marina Militare – az elmúlt évtizedek során jelentős technológiai fejlődésen ment keresztül, hogy megfeleljen a modern hadviselés kihívásainak. Az ország földrajzi elhelyezkedése, valamint a Földközi-tenger térségében betöltött stratégiai szerepe szükségessé tette, hogy az olasz flotta korszerű eszközökkel és rendszerekkel biztosítsa a térség stabilitását: a tengeri biztonsági műveletektől a migrációs válság kezelésén át az energiainfrastruktúrák védelméig számos területen vált kulcsfontosságúvá a modern technológia alkalmazása.

Az autonóm rendszerek, például a drónok és a lopakodó tengeralattjárók bevezetése jelentősen növelte az olasz haditengerészet hatékonyságát és reagálóképességét. E fejlesztések mögött olyan vállalatok állnak, mint a Leonardo S.p.A. és a Fincantieri, amelyek világszínvonalú innovációkat hoznak létre; mindezek mellett a digitális rendszerek, mint például a mesterséges intelligencia és a hálózatalapú kommunikáció, új dimenziókat nyitottak a hadviselésben. Az olasz haditengerészet technológiai fejlesztései nemcsak az ország védelmét erősítik, hanem hozzájárulnak a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához is.

Történeti perspektíva: Az innováció evolúciója a Marina Militare történetében

Az olasz haditengerészet a történelme során az állam geopolitikai szerepvállalásának egyik legfontosabb szimbóluma volt. Az 1861-ben létrejött egyesült Olaszország haditengerészeti hagyományait az előző századok tengeri köztársaságai, mint Velence és Genova, alapozták meg. A második világháború azonban jelentős törést jelentett e területen, mivel az ország veresége nemcsak katonai, hanem politikai átalakulásokkal is járt. Az 1946-ban kikiáltott köztársaság új korszakot nyitott a Marina Militare számára, amelynek újjáépítése és modernizációja az ország globális jelentőségének növelését célozta meg.

A háború utáni újjáépítés időszakában az ország haditengerészete fokozatosan elkezdte fejleszteni és modernizálni flottáját, különös hangsúlyt fektetve a technológiai innovációra. Az 1950-es és 60-as években megindult a hadihajók korszerűsítése, beleértve a fregattok, rombolók és tengeralattjárók fejlesztését. Az 1970-es években a Fincantieri és az OTO Melara által tervezett Sauro osztályú tengeralattjárók megalkotása komoly lépés volt a lopakodó technológiák integrációjában, ami a haditengerészet stratégiai erejének alapvető eleme lett.

A hidegháború idején a Marina Militare az Atlanti Szövetség szerves részeként működött, NATO-műveletekben és az európai védelmi struktúrákban való részvétellel. Ez az időszak meghatározó volt a modern tengeri hadviselés szabályainak elsajátításában és az innovációs képességek fejlesztésében. A hidegháború végét követően az olasz haditengerészet adaptálódott a globális biztonsági helyzet változásaihoz, beleértve a békefenntartó műveleteket, a humanitárius segítségnyújtást és a terrorizmus elleni küzdelmet – az innováció nem csupán a fegyverzet és hadihajók területére koncentrált, hanem a digitális technológiák és autonóm rendszerek területére is kiterjedt.

Korszerű hadviselés: regionális biztonság és globális jelenlét

A Marina Militare különleges pozícióját Olaszország stratégiai földrajzi elhelyezkedése határozza meg. A Földközi-tenger középpontjában lévő ország partjainál számos fontos kereskedelmi útvonal találkozik, ami a haditengerészet számára nemcsak regionális, hanem globális szintű felelősséget is jelent. Az elmúlt évtizedekben a migrációs válság kezelése és az illegális kereskedelem visszaszorítása a haditengerészet egyik legfontosabb feladatává vált. Az Operazione Mare Sicuro keretében a haditengerészet modern eszközökkel – például drónokkal és hálózatalapú megfigyelőrendszerekkel – biztosította a tengeri útvonalak háborítatlanságát.

Nemzetközi szinten az olasz haditengerészet olyan missziókban vett részt, mint az EU által koordinált Atalanta-művelet, amely a szomáliai partoknál zajló kalózkodás visszaszorítását célozta. Ezek a műveletek nemcsak a Marina Militare technológiai és taktikai kapacitásait tesztelték, hanem megerősítették az Olaszország és szövetségesei közötti katonai együttműködést is.

Geopolitikai hatások: innováció és kihívások

Olaszország különleges geopolitikai helyzete egyedi biztonsági kihívásokat teremt. A Közel-Kelet és Észak-Afrika közelsége miatt az olasz haditengerészetnek gyorsan és hatékonyan kell reagálnia az olyan dinamikus helyzetekre, mint a migrációs hullámok, a fegyveres konfliktusok és a természeti katasztrófák. Az energiabiztonság szintén kiemelt prioritás, mivel a Földközi-tenger számos olaj- és gázvezetékének védelme alapvető fontosságú az európai gazdaság számára. Az energiainfrastruktúrák védelme érdekében az olasz haditengerészet olyan modern technológiákat fejlesztett ki, amelyek lehetővé teszik a megelőző és védekező műveletek pontos végrehajtását.

Dróntechnológia a haditengerészetben

Drónok típusai és alkalmazása

Az olasz haditengerészet autonóm rendszereinek széles választéka a modern hadviselés egyik legfontosabb eszköztárává vált. A légi drónok, mint a Leonardo Falco Xplorer, különösen a tengeri megfigyelés, hírszerzés és célpontazonosítás terén emelkednek ki. Ezek a drónok képesek nagy hatótávolságú repülések végrehajtására, miközben valós idejű adatokat gyűjtenek és továbbítanak a parancsnoki központokba. A vízi drónok, például a REMUS 600, különösen a tengerfenék-felderítés és aknakeresés terén váltak nélkülözhetetlenné, mivel lehetővé teszik az emberi beavatkozás nélküli precíziós műveletek végrehajtását.

A drónok alkalmazása nemcsak költséghatékony, hanem az emberi élet védelmében is kiemelkedő. A nagy kockázatú műveletekben, például konfliktuszónákban vagy mélytengeri kutatások során, ezek az autonóm eszközök minimalizálják az emberi veszteségeket, miközben növelik a műveletek hatékonyságát.

Technológiai együttműködések: Leonardo S.p.A. és a védelmi ipar szerepe

Az olasz védelmi ipar – különösen a Leonardo S.p.A. – szorosan együttműködik a Marina Militare fejlesztési programjaival. A Leonardo által gyártott drónok, például a Mirach 40, nemcsak gyakorlati célokat szolgálnak, hanem valós műveletek során is bizonyították képességeiket. Az együttműködés keretében kifejlesztett technológiák nem csupán a katonai, hanem a civil szférában is alkalmazhatók, például környezeti monitoring vagy katasztrófavédelmi műveletek során.

Drónok hatása a haditengerészet működésére

A dróntechnológia alapvetően alakította át a haditengerészeti műveletek dinamikáját. A valós idejű adatgyűjtési képességek, az automatikus célazonosítás és a precíziós beavatkozások lehetőségei gyorsabb és pontosabb döntéshozatalt tesznek lehetővé. A drónok kiemelt szerepet játszanak a kutató-mentő műveletekben, ahol a gyorsaság és a hatékonyság életet menthet. Emellett az autonóm rendszerek olyan területeken is használhatók, ahol a hagyományos haditengerészeti egységek nem tudnak hatékonyan működni, például sekély vizeken vagy szűk csatornákban.

Tengeralattjáró-technológia

Új generációs tengeralattjárók: Az U212 NFS program

Az olasz haditengerészet egyik legambiciózusabb projektje az U212 NFS – Near Future Submarine – program, amely a tengeralattjáró-technológia legújabb eredményeit képviseli. Az olasz Fincantieri és a német ThyssenKrupp Marine Systems együttműködésében létrehozott tengeralattjárók az innováció élvonalát képviselik, ötvözve a lopakodó technológiát a fejlett fegyverrendszerekkel és a hosszú távú autonóm működéssel. Ezek a tengeralattjárók képesek heteken át észrevétlenül operálni, amely különösen fontos az érzékeny műveleti zónákban, például a Földközi-tenger keleti részén, ahol geopolitikai feszültségek jellemzőek.

Az U212 NFS egyik legfontosabb újítása a hidrogén üzemanyagcellás meghajtás, amely lehetővé teszi a rendkívül csendes működést és az alacsony környezeti kibocsátást. Az elektromos meghajtórendszer minimalizálja a tengeralattjárók zajkibocsátását, így rendkívül nehezen észlelhetők a modern akusztikai technológiákkal.

Lopakodó technológiák

A lopakodóképesség elengedhetetlen a modern tengeralattjárók esetében, és az U212 NFS tengeralattjárók fejlesztése során ezt maximális szinten valósították meg. A radar- és akusztikai detektálhatóság csökkentésére speciális, hangelnyelő bevonatokkal és geometriai kialakítással látják el a tengeralattjárókat. Az új formatervezés nemcsak a zajkibocsátást minimalizálja, hanem az áramvonalas test lehetővé teszi a nagyobb sebességet és a jobb manőverezhetőséget.

Tengeralattjárók és hálózati hadviselés

A modern tengeralattjárók nemcsak önállóan, hanem a hálózatalapú hadviselés részeként működnek. Az U212 NFS rendszerint real-time adatokat oszt meg más tengeri és légi egységekkel, így a tengeralattjárók a flotta integrált részévé válnak. Az adatok valós idejű megosztása javítja a helyzetértékelést és a koordinációt a többdimenziós műveletek során. Például, ha egy tengeralattjáró ellenséges célpontot észlel, azonnal értesítheti a felette lévő hadihajókat vagy légi egységeket, hogy gyors és összehangolt választ adhassanak.

Az ilyen képességek különösen fontosak a tengeralattjáró-elhárító műveletek során, amelyek a tengeri hadviselés egyik legösszetettebb területét jelentik. A Marina Militare az U212 NFS technológiáját nemcsak védekezésre, hanem támadó műveletekre is használhatja, különösen a modern torpedók és rakétarendszerek integrálásával.

Digitális rendszerek és kiberhadviselés

Hálózatalapú hadviselés (Network-Centric Warfare)

A hálózatalapú hadviselés (NCW) az olasz haditengerészet digitális fejlesztéseinek sarokköve. Az NCW lényege, hogy a haditengerészet minden egysége – legyen az hajó, tengeralattjáró, légi jármű vagy drón – valós időben kommunikáljon egymással és megossza a műveletekhez szükséges adatokat. Ez a rendszerszemléletű megközelítés javítja az információáramlást és a gyors döntéshozatalt, ami kritikus tényező a modern tengeri hadviselésben.

A Marina Militare integrált kommunikációs rendszerei képesek kezelni az ellenséges elektronikai hadviselés fenyegetéseit is, mivel fejlett zavarásgátló technológiákat alkalmaznak. A tengeri egységek valós időben csatlakozhatnak a NATO globális parancsnoki és irányítási hálózatához, amely növeli a szövetségesekkel való interoperabilitást.

Mesterséges intelligencia (AI) és big data

Az AI és a nagy adathalmazok (big data) elemzése alapvető szerepet játszik a modern olasz haditengerészet működésében. A mesterséges intelligencia alkalmazása lehetővé teszi a komplex helyzetek gyors elemzését, például a célpontok azonosítását, a fenyegetések osztályozását és a javasolt taktikai lépések kidolgozását. Az olasz haditengerészet különös figyelmet fordít az AI-alapú rendszerek fejlesztésére, mint például az automatikus célazonosító szoftverek, amelyek minimalizálják az emberi hibák lehetőségét.

A big data elemzése szintén hozzájárul a stratégiai előkészítéshez, különösen a tengeri megfigyelés és a hírszerzés területén. A különböző forrásokból – például műholdakból, drónokból és megfigyelőrendszerekből – érkező adatok feldolgozása lehetővé teszi az olasz haditengerészet számára, hogy előre jelezze az ellenséges tevékenységeket és gyorsan reagáljon azokra.

Kibervédelem

A kibervédelem az itáliai haditengerészet digitális stratégiájának egyik legkritikusabb eleme – hiszen olyan fejlett kibervédelmi rendszereket fejlesztett ki, amelyek képesek megelőzni az ellenséges kibertámadásokat, védelmezni az érzékeny adatokat és biztosítani a műveleti rendszerek zavartalan működését. A kibertérben való jelenlét kiterjed a támadó műveletekre is, amelyek során az olasz haditengerészet képes lehet ellenséges rendszerek semlegesítésére vagy zavarására.

Nemzetközi együttműködések és NATO szerep

Az olasz haditengerészet aktív szereplője a NATO katonai struktúrájának, és számos fontos gyakorlatban és hadműveletben vesz részt. A Dynamic Manta tengeralattjáró-elhárító gyakorlat, amelyet évente rendeznek meg, az olasz flotta egyik legfontosabb felkészülési eseménye. Ezek a gyakorlatok nemcsak a haditechnológiai fejlesztések tesztelésére alkalmasak, hanem növelik az interoperabilitást az olasz haditengerészet és más szövetséges flották között.

Európai védelmi ipari együttműködés

Az Európai Unió PESCO (Permanent Structured Cooperation) programjai keretében az olasz haditengerészet olyan projektekben vesz részt, amelyek célja az európai védelmi képességek megerősítése. Az ilyen együttműködések lehetővé teszik a közös technológiai fejlesztéseket, például új generációs hadihajók és tengeralattjárók tervezését. Az európai védelmi iparral való szoros együttműködés nemcsak a Marina Militare technológiai innovációit gyorsítja fel, hanem az európai biztonságpolitika szempontjából is kulcsfontosságú.

Nemzetközi műveletek

Az olasz haditengerészet jelentős szerepet vállal a békefenntartó és humanitárius műveletekben is. A szökőár vagy földrengés utáni segítségnyújtásban az olasz flotta gyorsan mozgósítható, köszönhetően a modern logisztikai rendszereknek és az autonóm technológiáknak. A Marina Militare aktívan részt vett a Közel-Keleten és Észak-Afrikában zajló humanitárius missziókban, ahol technológiai innovációik, például drónok és digitális rendszerek, jelentősen növelték a műveletek hatékonyságát.

Összegzés

Az olasz haditengerészet történelmi hagyományai, földrajzi helyzete és innovációs képességei egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy a Marina Militare kiemelkdő szereplő legyen a modern tengeri hadviselés terén. A drónok, digitális technológiák és új generációs tengeralattjárók integrációja nemcsak a jelenlegi műveleti képességeket növeli, hanem biztosítja az olasz flotta relevanciáját a jövő biztonsági kihívásai közepette.
Az európai és nemzetközi szövetségek tovább erősítik Olaszország stratégiai pozícióját, miközben az innováció és a fenntarthatóság iránti elkötelezettség továbbra is a Marina Militare sikereinek alapját képezi.

A Az olasz haditengerészet innovációja: drónok, tengeralattjárók és digitális rendszerek bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a „Válságövezetek a XXI. században” című konferenciánkra!

Az eseményt idén rendhagyó módon egy külső helyszínen, az Európa Ponton rendezzük meg.

Az eseményen elhangzottak nem feltétlenül tükrözik az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete álláspontját.

Az esemény látogatása ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://ludevent.uni-nke.hu/event/4542/

09:45-09:55 Németh Merse Diákbizottsági elnök köszöntőt mond

09:55-10:00 Dr. Sztankai Krisztián Őrnagy úr felkonferálja a legelső szekciót (Orosz-Ukrán)

10:00-10:20 Dr. Kaiser Ferenc: Ukrajna EU-tagságának kérdése

10:20-10:40 Pecze Zsombor: A tüzérség alkalmazása doktrínális és harcászati viszonylatban a hidegháborútól napjainkig a Szovjetunióban és Oroszországban

10:40-10:45 Őrnagy úr értékel

10:45-11:20 szünet

11:20-11:25 Őrnagy úr felkonferálja a Közel-Kelet szekciót

11:25-11:45 Fodor Márk Joszipovics: Izrael Állam afrikai jelenléte

11:45-12:05 Bognár Gábor: Hezbollah: Ellenállás vagy terrorizmus? A szervezet története és megítélése

12:05-12:10 Őrnagy úr értékel

12:10-12:35 szünet

12:35-12:40 Németh Merse felkonferálja a Biztonságpolitika és energiabiztonság szekciót

12:40-13:00 Lázár Sebastian: Haiti: A bandaháborúból polgárháborúvá mélyülő válság

13:00-13:20 Lakatos Gergely: Energiabiztonság – energetikai célú hidrogénfelhasználás Magyarországon

13:20-13:25 Németh Merse értékel

13:25-13:30 Németh Merse felkonferálja az Afrika szekciót

13:30-13:50 Danguly Ágnes: ENSZ-békemisszió a tűzvonalban: a MONUSCO hatékonysága a Kongói Demokratikus Köztársaságban

13:50-14:10 Németh Merse: A csádi polgárháború és a Száhel-övezet migrációs válságának hatása Európára és az Európai Unióra

14:10-14:30 Benczik Boglárka: Mali összeomlásának okai és a nemzetközi reakciók

14:30-14:50 Rózsa Sándor: A szudáni polgárháború

14:50-15:10 Papp Zsanett: Az Északi-sark stratégiai szerepe az energiabiztonságban: geopolitikai kihívások és lehetőségek a XXI. században

15:10-15:15 Németh Merse értékel és lezárja a konferenciát

A Válságövezetek a XXI. században konferencia 2024. bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.