1951-ben a Schuman tervvel vette kezdetét az EU integráció ennek lényege, hogy a német szénre és a francia vasércre épülve a határmenti acélipart közös irányítás alá helyzete a két fél, és ezzel lényegében - alapvetően - közös ellenőrzés alá került az acéliparra épülő német és francia hadiipar, azaz gyakorlatilag egyik fél sem fegyverkezhet(ett) a másik tudta nélkül. Jelenleg valami hasonló készül az EU és az USA között ezzel a fúzióval.
Ennek ismeretéhez röviden az előzmények leegyszerűsítve : a 90-es évek közepétől felgyorsult az európai hadiipari konszernek fúziója is, mely a globalizáció miatt természetesen nem állt és állhat meg Európa határainál. Az együttműködések egyre szövevényesebbek és áttekinthetetlenek lettek, kezdve létrehozni a kölcsönös függés rendszereit. Létrejöttek olyan mammutok mint például :
- az EADS az Airbusok gyártója (korábbi francia Aérospatiale-MATRA, a német DASA és a spanyol CASA - és ezek mögött majd félszáz kisebb német-francia-spanyol cég ; ebben a francia állam 0,06%-ban tulajdonos).
- THALES, NEXTER (francia többségű mammutok, kapcsolat az amerikai Raytheon konszernnel)
- BAE Systems (ugyan brit tulajdonú, de jelentős amerikai tőkével, beleszólással : BAE Systems Inc.) A BAE a Pentagon 10 legfontosabb beszállítója között van.
- Airbus (80% EADS, 20% BAE)
- ... (stb.)
Az USA célja : nem a kooperáció, hanem az európai konkurencia teljes kiiktatása
Az európai Airbus (EADS) az amerikai Boeinggel évek óta élet-halál harcot folytat, melybe már mindkét cég belebukott volna, ha nem kap állami segítséget. Ugyanakkor a Boeingre és a BAE amerikai részlegére sokkal jelentősebb a kormányzati-nemzetbiztonsági ráhatás, mint az európai cégeknél, és a Pentagon által megfogalmazott stratégiai cél - amiért a Boeing kormányzati mentőövet kapott - az egyértelműen megfogalmazva az európai konkurens kiiktatása.
A BAE angol részlege kap némi információ-morzsákat az amerikaiak szupertitkos hadi fejlesztéseiből, de ezeket a britek hagyományos európai "elköteleződésük" miatt természetesen nem osztják meg a többi európai partnerrel.
És - első probléma - a fúzióval az EADS ezekhez aligha férhet majd hozzá, tehát téves azok optimizmusak akik ezzel nagyobb európai rálátást vízionálnának az amerikai tervekre.
A BAE viszont a britek révén részese számos európai hadi programnak, melyekről - viszonylagos titkosságuk ellenére - első kézből informálja az amerikaiakat, így az európai fejlesztések - egy jelentős része - eddig sem maradhatott "titokban" jelentős stratégiai hátrányba hozva az EU-t.
Az F-35 projekt kudarcai reményt adhatnának az európai fejlesztéseknek
Másrészt a Lockheed Martin F-35-ös projekttel - 5. generációs lopakodó gépek fejlesztése : JSF - az amerikai partner gyakorlatilag a teljes európai hadiipari termelést elavulttá teheti (és kimondva-kimondatlanul e cégek tönkretétele stratégiai cél az amerikaiak számára).
A helyzetet a globalizáció bonyolítja, hiszen az F-35-ös programban számos európai állam (britek, olaszok, dánok, norvégok, hollandok) e mellett kötelezte el magát, nyíltan kifejezve ezzel, hogy európai dimenzióban mind a német-brit-olasz-spanyol konzorciumban fejlesztett Eurofighter vadászgépet, mind a francia Rafale-t "elvetik" és nem is fejlesztenek majd 5. generációs gépet saját maguktól. Azaz haditechnikai értelemben még hosszú ideig teljes mértékben alá kívánják magukat rendelni az amerikai hadiipar sikerének vagy kudarcának...
Halvány alternatívaként - a 39 Brazíliának és az Emirátusoknak eladandó repülő mellett - a francia-indiai kapcsolatokat említhetjük meg, India ugyanis 136 gépet rendelt, néhányat saját összeszereléssel. És ha egy akkora feljövőben lévő állam, mint India partnere lenne a fejlesztéseknek, az európai fél helyzete kevésbé lenne függőbb, illetve kilátástalanabb.
A Rafale egyébként - 4. generációs szinten - megvalósította azt, melyre az F-35 - ha valamikor majd szolgálatban áll - 5. generációs szinten sem volt képes : azaz egy géptípus fejlesztését mely mindhárom haderőnem (légierő, haditengerészet, szárazföldi erők támogatása) számára. Ez az F-35 esetében 3 külön - egymással csekély szinten kompatibilis - változat, melyből a C (haditengerészeti) már most úgy tűnik meg is bukott.
Azonban a teljes spanyol éves GDP-vel megegyező éves költségvetést produkáló F-35-ös projektnek rövid távon nem sikerült elérnie a célját :
1, Nem sikerült 2011-re kiiktatnia teljes európai hadiipart, részben a gazdasági válságnak köszönhetően, részben a felmerült komoly technikai problémák miatt : A költségvetési keretek csökkentek és legkorábban csak 2020 körülre lesz rendszeresíthető a gép (vagy még később).
2, Továbbá az F-35C verzió megbukott, és a britek az F-35B-verziót kénytelenek választani, ami azt "biztosítja" hogy az 1-1 francia és brit repülőgéphordozó továbbra is inkompatibilis lesz egymással, gépeik nem lesznek képesek a másik hajójáról fel- és leszállni. Hosszú távra ez egy újabb "bevert ék" egy közös európai hadsereg (flotta) felé vezető feltételek között.
Érdekek és tervek ütközése
A BAE az amerikai F-35 fejlesztésének a része, az EADS viszont francia érdekeltségei révén a Rafale értékesítésében és - ha lenne rá keret - egy francia vagy európai 5. generációs gép fejlesztésében érdekelt : Két konkurrens cél egy konzorciumban?
A francia és európai érdek egyébként az lenne, hogy minél később álljanak szolgálatba az 5. generációs repülőgépek, mert addig a Rafale és az Eurofighter nem tekinthető elavultnak (sőt: számos szakértői vélemény szerint a Rafale az egyik legjobb vadászgép). 5. gen. gépek fejlesztésére pedig - komolyan vehető szinten - jelenleg szinte csak és kizárólag az USA képes.
A fúzió előnyei és veszélyei
A tervezett fúziót 2012 szeptember 12-én jelentették be és 60%-ban az EADS, 40%-ban a BAE lesz a részvények tulajdonosa. Kétségtelenül sok pénz megsprórolható ezzel, számos munkahelyet meg lehet szüntetni. Az amerikai gondolkodásmódot ismerve félő, a felesleges kettősségeket úgy oldják meg, hogy egyszerűen megszüntetik az európai részlegeket.
A veszély pedig konkrétan az, hogy az amerikaiak nemcsak még nagyobb belelátást, de a gyakorlatban még nagyobb beleszólást (ha vétójogot ebben a formában nem is) kaphatnak az európai fejlesztésekre nézve. Eddig is az F-35-tel remekül sikerült megbontani az európaiak - a Rafale contra Eurofighter ügy miatt eddig sem teljes - törékeny egységét és minimalizálni az esélyt arra, hogy az EU összefogva egy közös géptípus paramétereit lefektesse és közös gyártását elhatározza.
Eddig is voltak átfedések, "amerikai" és "európai" részlegek, leányvállalatok az USA és az EU hadiipari cégeiben. Azonban ez a "Schuman-tervhez hasonló" fúzió - a BAE amerikai ága után - lényegében a második, sokkal komolyabb lépés lehet az európai és az amerikai hadiipar fúziójához, mely azonban egy olyan fúzió lesz, melyben az európai fél végképp elveszíti/elveszítheti kezdeményező, önálló, európai igényekre mért tervezői és alkotói szerepét és beszállítói-alvállalkozó szintre süllyedhet vissza. Gyakorlatilag tehát az "amerikai nagyhal" lenyeli az "európai kis(ebb) halakat".
Magyarország számára a tanulság
A Gripenekkel eddig is elég szerencsétlenül egy olyan ág mellett köteleztük el magunkat, mely sem a transzatlanti irányba (F-16 ill. utódja : F-35) sem az európai hadiipar nagyobb fejlesztései (francia Rafale, Eurofighter konszern) irányába nem épített ki szorosabb kapcsolatokat-elköteleződéseket.
Kis pontok vagyunk a nagy konszernek versenyében, de úgy tűnik a jövőbeni esetleges hadiipari beszerzések terén (sem) lesz más választásunk, mint a még szorosabb elköteleződés az amerikai fél mellett, mert az európai alternatíva jövője egyre kilátástalanabb.
A jelenlegi példa ugyan főkén a harci repülőgépek szegmensét követte végig, de hasonló a helyzet más területeken is.
Dr. Türke András István Ph.D.
---
Frissítés: Angela Merkel német kancellár 2012 októberében - mint az várható volt - megvétózta a fúziós terveket.