You are here

Feed aggregator

Büntetőeljárást von maga után, ha az egészségügyi szolgáltatók visszaélnek a biztosítottak egészségügyi kártyájával

Erdély FM (Románia/Erdély) - Wed, 26/08/2015 - 09:47

Ezt tegnap jelentette be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnöke, Vasile Ciurchea. Úgy fogalmazott, az egészségügyi kártya, a személyi igazolvány és a bankkártya személyes iratok, s bár mindenkinek magánügye, ha másik személy rendelkezésére bocsátja bankkártyáját pénzfelvétel céljából, az egészségügyi kártya másról szól, az orvosi szolgáltatásokat tartja nyilván. Emiatt, ha a szolgáltató visszaél a kártyával, azaz saját célra használja fel azt az azonosító kód ismeretében, lopásnak minősül az intézményvezető szerint. Vasile Ciurchea a bejelentést azt követően tette, hogy tudomására jutott, léteznek olyan egészségügyi szolgáltatók, akik tárolják a biztosítottak kártyáit és ismerik az azonosító kódokat. Vasile Ciurchea hangsúlyozta, hogy a visszaélést a törvény bünteti. Hozzátette, hogy az egészségügyi kártya bevezetése révén az állam 90 millió lejt takarít meg havonta, és részben ennek a megtakarításnak köszönhető, hogy november elsejétől folyósítani tudja az állam az egészségügyben dolgozók 25 százalékkal növelt bérét.

L’Allemagne et l’Écosse vont interdire la culture d’OGM

Euractiv.fr - Wed, 26/08/2015 - 09:45

Comme le permet la nouvelle réglementation européenne, l’Allemagne va entamer les démarches pour interdire officiellement la mise en culture d’organismes génétiquement modifiés (OGM). Elle emboîte ainsi le pas à l’Écosse.

Categories: Union européenne

Február 27-én vagy március 5-én lehetnek a parlamenti választások

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 26/08/2015 - 09:31
POZSONY. Valószínűleg február 27-én vagy március 5-én kerül majd sor a parlamenti választásokra Szlovákiában – mondta kedden Peter Pellegrini házelnök, s hozzátette, hogy hivatalosan november derekán írja majd ki a konkrét időpontot.

Bruxelles lance une consultation publique sur le geoblocking

Euractiv.fr - Wed, 26/08/2015 - 09:26

La Commission européenne a lancé le 25 août une consultation publique sur la révision de la directive satellite et câble, qui date de 1993. Un premier pas vers la révision des droits d'auteurs applicables aux contenus audiovisuels sur Internet. Un article d’EurActiv Italie.

Categories: Union européenne

La France veut réformer son aide au développement en rapprochant AFD et Caisse des Dépôts

Euractiv.fr - Wed, 26/08/2015 - 09:14

L'adossement de l'Agence française de développement à la Caisse des Dépôts traduit le souhait du gouvernement de développer les prêts aux pays en développement. 

Categories: Union européenne

Luc Besson magyarországi forgatáson gondolkodik

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 26/08/2015 - 09:12
PÁRIZS. Amennyiben nem részesülhet a franciaországi filmes adókedvezményekből, Luc Besson Magyarországon forgatja következő filmjét, a Valerian című tudományos-fantasztikus képregény alapján készülő sci-fi akciófilmet. Ezt maga a francia filmrendező-producer mondta az RTL francia kereskedelmi rádiónak hétfő este adott interjúban.

Une étude recommande les cigarettes électroniques contre le tabagisme

Euractiv.fr - Wed, 26/08/2015 - 09:01

Un rapport publié par l’organisme de santé publique anglais estime que les cigarettes électroniques sont 95 % moins dangereuses que les cigarettes classiques. Et seraient un outil efficace dans la lutte contre le tabagisme. 

Categories: Union européenne

Article - Du rapporteur au coordinateur: des rôles différents dans le processus législatif

Parlement européen (Nouvelles) - Wed, 26/08/2015 - 09:00
Général : Être député européen, ce n'est pas seulement prendre part à des débats en session plénière ou voter des propositions législatives. Les membres du Parlement peuvent être chargés de rédiger un rapport représentant l'avis du Parlement sur une proposition ou sur tout autre sujet. Ils peuvent aussi suivre l'avancement d'un texte ou être coordinateur de groupe au sein d'une commission. Du rapporteur au coordinateur, découvrez les différents rôles des députés dans le processus législatif.

Source : © Union européenne, 2015 - PE
Categories: Union européenne

Artikel - Berichterstatter, Schattenberichterstatter, Koordinator: Wer macht was?

Europäisches Parlament (Nachrichten) - Wed, 26/08/2015 - 09:00
Allgemeines : Was machen Berichterstatter? Sie stellen Berichte zusammen, die die Position des EU-Parlaments zu bestimmten Fragen wiedergeben. Das können auch gesetzliche Fragen sein. Auch Koordinatoren in den Fraktionen und Schattenberichterstatter spielen eine wichtige Rolle im Politikalltag des Europäischen Parlaments. Wir haben die Aufgaben von Berichterstattern, Schattenberichterstattern und Koordinatoren zusammengefasst.

Quelle : © Europäische Union, 2015 - EP
Categories: Europäische Union

Cikk - Jelentéstevő, árnyékelőadó, koordinátor – ki kicsoda a jogalkotási folyamatban?

Európa Parlament hírei - Wed, 26/08/2015 - 09:00
Általános : A jelentéstevőnek vagy más szóval előadónak választott EP-képviselők feladata, hogy elkészítse az Európai Parlament véleményét tükröző jelentést egy adott jogszabályjavaslatról vagy témáról. De nem ez az egyetlen kulcspozíció a jogalkotási folyamatban. A koordinátoroknak, vagy az úgynevezett árnyék-jelentéstevőknek és az egyes szakbizottságok véleményét képviselő előadóknak is fontos szerep jut. Cikkünkben őket mutatjuk be.

Forrás : © Európai Unió, 2015 - EP

Egyre több migráns érkezik a röszkei határszakaszra

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 26/08/2015 - 08:56
RÖSZKE. Egyre több migráns érkezik a Röszkéhez közeli határszakaszra, Szerbiából folyamatosan buszokkal szállítják ide az embereket az M1 aktuális csatorna kedd esti híradása szerint.

Ukrajnát 50 százalékos munkanélküliség fenyegeti a télre

Orosz Hírek - Wed, 26/08/2015 - 08:39

Ukrajna lakosságának a felét munkanélküliség fenyegeti a télre – írja a TASS. Erről Ruszlan Bortnik, Ukrajna  Politikai Elemzőközpontjának az igazgatója jelentett. „A télre 50 százalékos munkanélküliség fenyeget” – mondta Bortnik, aki szerint rejtett munkanélküliség is fenyegeti az embereket. Ez azt jelenti, hogy az embereket fizetés nélkül hagyják, bár hivatalosan munkásokként vannak regisztrálva. Adatai szerint 20 százalékos a munkanélküliség.

Categories: Oroszország és FÁK

Londres et Stockholm s'allient face à la zone euro

Euractiv.fr - Wed, 26/08/2015 - 08:35

George Osborne, le ministre des Finances britannique, a demandé à Stockholm et Copenhague de se joindre aux efforts du Royaume-Uni pour que les pays hors euro aient plus d'influence dans l'UE. 

Categories: Union européenne

Nyárbúcsúztatót tartanak szombaton Dunaszerdahelyen

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 26/08/2015 - 08:28
DUNASZERDAHELY. A Magyar Közösség Pártja dunaszerdahelyi szervezete civil segítőtársakkal együtt augusztus utolsó szombatján immár harmadik alkalommal szervezi meg Nyárbúcsúztató elnevezésű ingyenes rendezvényét a DAC-stadion mögött található Városi Sport- és Szabadidőparkban.

Südsudans Präsident Kiir unterzeichnet Friedensabkommen

Euractiv.de - Wed, 26/08/2015 - 08:13

Angesichts drohender Sanktionen will der südsudanesische Präsident Salva Kiir ein Friedensabkommen unterzeichnen. Damit soll der seit 20 Monaten andauernde blutige Konflikt zwischen der Regierung und Rebellenführer Riek Machar beigelegt werden.

Categories: Europäische Union

EU bietet Ungarn Finanzierung von "hot spot" für Flüchtlinge an

Euractiv.de - Wed, 26/08/2015 - 08:10

Ungarn erlebt einen beispiellosen Andrang von Flüchtlingen. Während die Regierung einen Grenzzaun errichtet, will die EU will dem Land nun unter die Arme greifen und einen ersten "hot spot" für Asylsuchende finanzieren.

Categories: Europäische Union

Amerikai F-22-eseket vezényelnek Európába

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 26/08/2015 - 08:10
WASHINGTON. Hamarosan F-22-es Raptor típusú, lopakodó harci repülőgépeket vezényel Európába az amerikai légierő, az Oroszország ukrajnai agressziója miatt nyugtalan szövetségesek iránti szolidaritás jeleként - jelentette be Deborah Lee James, a haderőnemért felelős miniszter a CNN híroldalának keddi közlése szerint.

Deutschland setzt Dublin-Abkommen für Syrien-Flüchtlinge aus

Euractiv.de - Wed, 26/08/2015 - 08:09

Das Dublin-System der EU-Asylpolitik ist teuer, demütigend für Flüchtlinge und ineffektiv - so seine Kritiker seit Jahren. Jetzt hat Deutschland es für Syrer ausgesetzt.

Categories: Europäische Union

Durchbruch bei Gesprächen zwischen Serbien und Kosovo

Euractiv.de - Wed, 26/08/2015 - 08:09

Serbien und das Kosovo haben sich in ihrem seit langem schwelenden Konflikt in wesentlichen Streitpunkten geeinigt. Vermittlerin und EU-Außenbeauftragte Federica Mogherini spricht von "historischen Ergebnissen in dem Normalisierungsprozess".

Categories: Europäische Union

Grüne: Milliarden-Haushaltsüberschuss für Flüchtlinge verwenden

Euractiv.de - Wed, 26/08/2015 - 07:47

21,1 Milliarden Euro haben die staatlichen Kassen mehr eingenommen als ausgegeben. Die Politik streitet nun darüber, wohin das Geld fließen soll – in Flüchtlinge oder in den Schuldenabbau?

Categories: Europäische Union

Pages