Biztonságpolitika

2016. február 10-én, két új célállomást jelentett be a Ryanair.

Törökország és az Európai Unió közti titkos paktumról beszélt Orbán Viktor tegnapi értékelő beszédében; a kormányfő szerint az EU félmillió menekültet vesz át Törökországtól, de a brüsszeli vezetők ezt még nem merik nyilvánosságra hozni. Törökország zsarolja az Európai Uniót, mert az gyengeséget mutatott, és hosszú hónapok óta védtelennek bizonyult a migránsáradattal szemben.

Tovább olvasom

Azt elmúlt pár napban sok minden szembejött a holland hadsereggel kapcsolatban. Ami a legérdekesebb és látványosabb volt, hogy itt gyakorlatozott az egyik alakulatuk Magyarorzságon. A végén tartottak egy pazar tájékoztatót és statikus bemutatót, amin nem tudtam ott lenni, de sok fénykép készült róla. A lhsn.hu szerencsére felvette a tájékoztatót is, ami fent a youtube-on.



Ebből kiderül, hogy a fő erőket a 43. gépesített dandár erői tették ki. A dandár egy páncélos és két gépesített zászlóaljjal rendelkezik + a "szokásos" további támogató kiszolgáló alegységekkel. Most Magyarországra a 44. gépesített zászlóalj jött el, a felderítők, ők ketten adták a fő erőt + ha jól emlékszem 8 Leopárd harkocsival a páncélos zászlóalj egy része.

Holland erők egy másik része a 11 Légimozgékonyságú dandár egyik zászlóalja volt, amely - mint el is hangzik -  külön csinálta a saját gyakorlatait.

Szintén elhangzik, hogy a 43. dandár részéről  a hadgyakorlat célja a EU harccsoportba felajánlott holland képesség felkészítése 2016 második félévében. Ez ugyanaz, mint amit a 2016 első felében , jelenleg standby állapotban levő V4 harcsoport, benne a felajánlott magyar erők csináltak meg 2015 őszén. (nem emlékszem, hogy a teljes V4 harccsoport is együtt gyakorlatozott volna, de ez nem jelent semmit)

A videon látni a háttérben futó prezentációt, informatív.

De igazából nem ezért kezdtem el írni a posztot, hanem hogy egy kicsit összeszedjem, a holland haderő integrációjának részleteit a német haderőével. Már amikor a 43. dandárnak néztem utána akkor szembejött, hogy a dandár harckocsizó zászlóalja egy vegyes, holland/német egység. Már a wikipedia is megírja, hogy a 414. zászlóalj valójában egy német zászlóalj, aminek egyik százada holland. Tehát van egy holland gépesített dandárunk, annak egy német páncélos zászlóalja és annak egy holland páncélos százada. (sőt A wiki szerint a 43. dandár 2019 től a 1 német páncélos hadosztályba fog integrálódni).

Annak idején csak szűk szakmai körökben nagy hírt, hogy Hollandia megválik az összes harckocsijától. 2011-ben volt egy jelentősebb haderő reorganizáció (pénzkivonás) amikor számos egyéb haditechnikai eszköz mellett, a Leopárdok eladásáról is döntöttek. Nyilván itthon nagyrészt csak annyit jött át, hogy elveszik a páncélos képesség Hollandiában. Egy két évre rá már lehetett olvasni, hogy a képességet nem akarják elveszíteni, felmerült olyan terv, hogy a holland tankosok német tankokon gyakorolják a képességüket, hogy, ha egyszer megint...
Most, hogy megint találkoztam a hollandokkal, úgy tűnik okosan oldották meg, megmaradt a képesség, és még szorosabbra fűnték az integráció a Bundeswehrrel.

(Hollandia a levetett Leopard 2A6 tankokból 100 db-ot 2014-ben adott el Finnországnak 200 millió euróért (along with logistics package and spare parts sustaining 10 years of operations. Finland is Buying Dutch Leopards for €200 Million).

Most meg azt olvasom ebben a tanulmányban http://www.iai.it/sites/default/files/pma_report.pdf, hogy a már említett 11. Légimozgékonyságú dandár a német Gyorsreagálású hadosztályba fog integrálódni, míg a német tengerészgyalogos erőket a holland tengerészgyalogos erőkbe fognak integrálódni.

Most, hogy írom, gyorsan rákerestem a friss hírekre. Február 4-én a holland EU elnökség honalpjáról: Germany and the Netherlands step up their military cooperation.  Azt írja épp aláírták a 43. dandár integrációját a 1. német páncéloshadosztályba. A hollandok zászlóshajóját (amelyet eredetileg helikopterhordozónak vagy mai szóval "multi purpose fregatt" nak hívtak) közösen fogják üzemeltetni logisztikai ellátóhajóként.

Még kellene ide raknom egy képet egy Leopard harckocsiról is, hogy többen olvassák a posztot, de ehhez már nincs kedvem.

D-436-148FM típusú hajtóművel repült az An-178.

Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes vezetésével orosz delegáció érkezik Irakba a hét folyamán; a kétnapos találkozó során kormányközi bizottság tárgyal a gazdasági kapcsolatok bővítéséről és katonai-technológiai együttműködésről.

Tovább olvasom

2016. január óta új online rendszer, a LARA (Local and Sub-Regional Aispace Management Support System) támogatja a léggazdálkodás folyamatát a HungaroControlban.

Egy hat évvel ezelőtti, éves értékelő és feladatszabó értekezletet megelőző dinamikus bemutatón járunk az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. A bemutató első része egy olyan elképzelt szituációra épül, amelyben az ország területére betört fegyveres csoportot számol fel az akkori MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj és az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj kijelölt állománya, harci- és szállító helikopterek támogatásával. A katonák a feladat tisztázása, a kirakási, kiemelési és a tűztámogatási helyek pontosítása után helikopterre szállnak, és egy kijelölt légtérben várakoznak.

A forgatókönyv szerint egy Mi-24-es géppár végzi a felderítést és az ellenséges erők lefogását, majd az egyik – mesterlövésszel a fedélzetén -  függésből biztosítja a területet.

Érkezik az első Mi-17-es, fedélzetén a 25/88-asok gyorsreagálású kötelékének egy részével. Ők blokkolják majd a célobjektum megközelítési útvonalát.

Hófelhőt kavarva felszáll a második Mi-17-es. A gyorsreagálásúak átveszik a terület közvetlen biztosítását a harci helikopterektől.

A különlegesek is Mi-17-esen érkeznek.

A gép elhagyásához a gyorsköteles módszert alkalmazzák.

A távozó Mi-17-est Mi-24-esek oltalmazzák.

A Különleges Műveleti Zászlóalj megközelíti a célobjektumot; a fegyveres csoport ott rejtőzködik.

Az ellenséges csoport felszámolása után a csoport híradó specialistája behívja a helikoptert. A kiemeléshez a SPIES kötelet használják.

Egy fő készen áll, a többiek még a karabinerekkel vannak elfoglalva.

A gyorsreagálásúak a különlegesek kiemelésnek ideje alatt is biztosítják a megközelítési útvonalat.

A Mi-17-es lassan emelkedni kezd és emeli a kötelet is.

Levegőben a Bercsényi hat katonája.

A szállító helikopter olyan helyre repül, ahol leszállhat és a katonák biztonságosan beszállhatnak a deszanttérbe.

A 25/88-asokért is visszajön a Mi-17-es.

Beszállás a levett hátsó ajtók helyén. Elölről-oldalról kényelmesebb megközelíteni a gépet, mint hátulról, ahol figyelni kell a faroklégcsavarra.

Távozik a 705-ös.

*

A dinamikus bemutató második részében a Honvéd Katasztrófavédelmi Rendszer egyes elemei tartottak bemutatót, egy elképzelt árvízi helyzetre alapozva, szimulált kényszerleszállással és tűzoltással kiegészítve.

A vízügyi szakemberek által összekészített homokzsákokat teherautók juttatják a gátak közelébe. A zsákokat a platóról emelik le a szállító helikopterek.

A homokzsákok pakolásának hátterében, meghibásodás miatt kényszerleszállt egy árvízi légi felderítést végző Mi-24-es. 

 A kényszerleszállást végrehajtó személyzet megsérült, értük a Légi Kutató-mentő Szolgálat jön. A felcser már ki is szállt a gépből és az egészségügyi felszereléssel a sérültekhez fut.

Csörlős emelést is láthattunk, mentő és megmentett egyszerre jut a helikopter fedélzetére.

Szárnyalt a fantázia: az égő máglya a kényszerleszállt helikopterről leszakadt alkatrészek által megrongált és kigyulladt épületet imitálja.

A tűzoltás is légi úton érkezik. A légi tűzoltó ballonból, ismertebb nevén a Bambi Bucketből lezúduló két és fél köbméter víz eloltja a tüzet.

A bemutató végén a "kényszerleszállt" szereplő is visszatér bázisára.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Kedves olvasók! A közelmúltban egyik szerkesztőnk, SchA ismét a Szent Korona Rádió Hadak útján c. hadtörténelmi műsorának vendége volt. A 142. adásban a beszélgetés, melynek hanganyaga innen tölthető le, a hatnapos háborúról folyt, és kitért az előzményekre, a következményekre, az ellenséges felek összehasonlítására és a szuperhatalmak által játszott szerepre is. A dolgok jelenlegi állása szerint az arab-izraeli háborúkról ez volt az utolsó szereplésünk a műsorban, a témába vágó korábbi adások letölthetőek ugyanezen a linken. Jó szórakozást!

[...] Bővebben!

A francia DGA védelmi beszerzési ügynökség 2016. január 29-én szerződést kötött az Egyesült Államokkal 4 darab új C-130J Hercules beszerzéséről.

Az iraki védelmi minisztérium 2016. február 2-án újabb 2 Block 52-es verziójú F-16-ost vehetett át.

Bevallom, túl sok közöm nem volt a litván rendőrséghez, de mivel itt is lapul egy-két személyes történet, úgy döntöttem, hogy ezzel az országgal folytatom a relikviás sorozatot. Persze dolgoztunk velük is, ráadásul nagyon eredményes munkák voltak (ha jól emlékszem három, illetve kettő és fél), de ez pont az a terület, amiről inkább nem írnék, maradjunk meg a nyilvánosságra hozható topikoknál, az is jópofa.

Szóval úgy kezdődött, hogy valamikor 2005 tavaszán pont egy vidéki melón voltam, amikor csörgött a mobilom és a titkárnő-kolléga (aki ezerszer, de inkább kétezerszer több volt, mint titkárnő, Klári, ha ezt olvasod, innen is kétezerszer puszillak és mégegyszer köszönök mindent!), szóval a kolléganő felhív és a következőt mondja: nem tudom, mit csinálsz éppen, de gondoltam szólok: jött egy hivatalos boríték, neked van címezve és a feladó a belügyminiszter. Felbontsam?

Mondjuk szerencsére éppen ültem. Április elsején már túl voltunk, Klári amúgy se poénkodna ilyesmivel, az meg fogalmilag kizárt, hogy ő valamit félreolvasson vagy félreértsen. Ettől függetlenül visszakérdeztem: a belügyminiszter? A Mónika?

Tudniillik éppen Lamperth Mónikának hívták az ügyeletes miniszterünket, ha még emlékszik valaki rá. Ha nem, akkor se vesztett túl sokat, ültek nála jobbak és hülyébbek is abban a székben.

– Igen, a Mónika – válaszolta Klári – Kinyissam?

Már ez is furcsa volt, hiszen nagyon kevés kivétellel a központi postázóban felbontották a hivatalos (és nem minősített) leveleket, tettek rá bélyegzőt, számot meg minden szart, de ehhez – úgy látszik – nem mertek nyúlni. Azért visszakérdeztem:

– Titkos vagy valami?

– Nem, de futár hozta.

Nabazmeg – gondoltam -, Mónika most vagy felkér valami államtitkári beosztásra, vagy valami ítélet van benne (de akkor csak lenne valami előképem a dologról), esetleg meghív egy fogadásra (ennél többre nem is mertem gondolni). Szóval ott ültem valahol a Dél-Dunántúlon egy úttalan úton a kocsiban, művelet előtti feszültségben és halványlila fingom nem volt, hogy mit akarhat tőlem, egy mezei osztályvezetőtől a belügyminiszter, ráadásul úgy, hogy – telibeszarva minden szabályt a szolgálati útról – nem a főnökeimen keresztül keres meg, hanem közvetlenül levelet ír. Mondtam Klárinak, hogy ne bontsa ki, de rejtse el, amíg visszaérek Pestre. Ki látta rajtad kívül? – kérdeztem még óvatosan, mert ismerem én a rendőrök pletykás száját, de megnyugtatott, hogy tőlünk senki, a futár meg már elment.

Nem húzom tovább: lebonyolítottuk a műveletet, sikeres volt, délután visszaindultunk a fővárosba, én kábé 180-as átlaggal (elévült, most már viszem a balhét), Klári természetesen megvárt. Leültem, ideadta a borítékot (tényleg a belügyminiszter szerepelt feladóként), megtapogattam és nem úgy tűnt, mintha C4 vagy trotil lenne benne, úgyhogy – kicsit talán szaporábban szedve a levegőt – felbontottam. Közben persze megint átfutott mindenféle a fejemen, de mivel a bejáratnál nem tepertek le a kommandósok és nem vették el a szolgálati fegyverem (nehéz is lett volna, szinte sose hordtam, majdnem mindig ott volt a páncélszekrényemben, néha lefújtam róla a port), szúrós szemű katonai ügyész se volt a környéken, aki a jogaimat ismertetné, szóval olyan nagy baj nem lehet.

És kiszedtem a borítékból ezt a levelet, aminek a lényegi részét ki is nagyítom, hogy el tudjátok olvasni. A lényege, hogy a miniszter megbízott, hogy egy magyar-litván kormányközi bizottság tagja legyek.

Csak ültem és néztem ki a fejemből, szerintem nagyon ostobán. Magyar-litván. Odafordultam Klárihoz:

– Te Klári, mijafasz közöm van nekem a litvánokhoz?

– Na épp ezt akartam kérdezni én is tőled – jött a logikus válasz.

Már jó késő volt, minden főnök hazament, ezzel a hülyeséggel nem akartam baszogatni őket, majd holnap. Még ott morfondíroztam egy kicsit magamban: mondjuk egy magyar-francia, magyar-belga, magyar-kanadai, magyar-román, magyar-amerikai vagy magyar-ír kormányközi bizottságban el tudtam volna képzelni magam (ezekkel az országokkal vagy volt konkrét együttműködésem, vagy ott képeztek ki, vagy beszéltem a nyelvet, vagy mindhárom), de mindez talán logikus lett volna, úgyhogy el is hessegettem magamtól a gondolatot, csak az motoszkált továbbra is bennem: mi a rézporos tekintetű isten csodáját (csúnyábban fogalmaztam, de azt nem akarom itt reprodukálni) fogok én ebben a bizottságban csinálni és egyáltalán: hogy kerültem én ide?

A valóság gyakran izgalmasabb a képzeletnél, néha azonban kiábrándítóbb annál. Másnap tisztázódott: egy hónappal korábban kijött egy ORFK utasítás arról, hogy (központi szerv lévén) nekünk is kell delegálnunk osztályvezetőket vagy ennél magasabb beosztásúakat mindenféle kormányközi szervezett bűnözés elleni bizottságba (volt ilyen vagy száz, nem túlzok). Természetesen a listán a jó helyek már rég elkeltek, a Teve utca lenyúlta őket, nekünk maradt a reszli, amin vagy olyan országok voltak, amiket egyetlen tábornok se talált meg a térképen, vagy olyanok, ahová egyetlen nagyfőnök se akart utazni (mert elvileg ezek a bizottságok évente-kétévente tartottak egy-egy ülést, felváltva a két országban). Naná, hogy a nyugati partnerek keltek el első körben, nekünk maradtak az ex-szoci barátok, közülük is azok, amelyek messze vannak és talán az afrikai ébredő nemzetek.

Hogy a magyar-románba ezek után miért nem kerültem be (nem hinném, hogy közelharc folyt volna érte az ORFK-n), ez nagy kérdőjel, hacsak nem attól féltek, hogy román kém vagyok és pont a bizottsági ülésen fogom elárulni a magyar államtitkokat. Ne röhögjetek, ilyen hírek is voltak rólam :-) Vagy lehet, hogy simán kizáró ok volt, ha valaki beszéli az adott nyelvet és ismeri a kultúrát, nem tudom. De nem lepne meg.

És mivel a feladat (maga a kijelölés) azonnalos volt, telefonon kellett bediktálni, én meg pont a fene se tudja, hol voltam (talán épp csúsztattam az elmúlt évi túlóráimat, mert nem nagyon fizették ki), hát gyorsan beírtak a magyar-litván bizottságba, engem meg valahogy elfelejtettek értesíteni, Klári se tudott róla, szóval elsikkadt az információ.

Hát így lettem a Magyar-Litván Szervezett Bűnözés Elleni Kormányközi Közös Bizottság magyar tagozatának a tagja.

A folytatás nem érdekes: valamikor 2005-ben volt egy ülés itt Pesten (aminél hiábavalóbb szócséplést én keveset láttam, pedig akkor már nem voltam kezdő), ahol legalább megismerkedtem jófej litván rendőrökkel (tőlük kaptam a midus balsamast, amiről itt írtam, na meg ezt a zászlót és kulcstartót, amit itt felül láthattok, a kulcstartó közeli fotója szarul sikerült, elnézést, de a litván rendőrcímert ábrázolja), aztán amikor Vilniusba kellett volna menni, én már átkerültem a Tanúvédelmi Szolgálathoz és nem is kaptam értesítést arról, hogy buli lesz. Vagy valaki beugrott helyettem, ezt se tartom kizártnak; legyen boldog és hosszú életet kívánok neki.

Szóval ez az én litván sztorim, remélem nem untátok. Ja, litván rendőrzászlóból van cserém is, érdeklődők érdeklődjenek..

Bemutatták a HAL (Hindustan Aeronautics Limited) új kiképző repülőgépét, az NTT-40-est.

Újabb rangos nemzetközi elismerést kapott a Budapest Airport.

2016 végéig a MiG konzorcium két MiG-29M/M2 vadászrepülőgépet szállít Észak-Afrikába egy 2015 tavaszán aláírt szerződés értelmében.

Pénteken példaértékű látogatónapot szervezett a Várpalota Challenge 2016 újmajori táborába a holland haderő, illetve a Bakony Harckiképző Központ. Az idén Magyarországon megrendezett legnagyobb hadgyakorlatról világos eligazítást kaptunk, és életszerű tábori statkus bemutatót némi dinamikus mozzanattal megspékelve.

A Tűztámogató Parancsnokságtól a kötelékbe delegált tüzérmodul Panzerhaubitze 2000-ese az újmajori sártengerben. Az időjárási és terepviszonyok széles spektrumát élvezhetik a Bakonyban a németalföldiek.

A PzH 2000NL önjáró tarackágyú egy a fentihez képest „idillibb” beállításban.

Menetben, hátul Veszprém. Jól látszik az egyik figyelőműszer.

A VC16 másik tüzérségi eszköze (mellyel alighanem a január 28-i éjszakai lövészet ejtőernyős világító aknagránátjait is kilőtték) a francia gyártmányú MO-120-RT 120 milliméteres aknavető. A cső oldalán látható „doboz” a lőelemképző számítógép.

Indirect fires. 

Lánctalp a sárban.

Biber hídvető harckocsi...

...ugyanez menetben.

Bergepanzer 2 műszaki páncélos.

Lánctagok a csapszegekkel. Egy ekkora erőnél sok minden láthatóvá válik a „patika statikokkal” szemben.

A megrendelt nagy mennyiségű Boxer kerekes járműből eddig csak MEDEVAC változatot kapták meg a hollandok.

Fennek felderítő jármű menetben.

Könnyebb tétel: az ejtőernyősök Mercedese...

...és a még könnyebb Lohr VLA járműve. 

És a végére egy kis rakétatechnika: Eurospike indító a Mercedesen.

Zord

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda talán a világ legismertebb bűnüldöző szervezete. Sokak szerint méltán vívta ki magának ezt a renomét, mások szerint jelentős púder takarja a látszatnál szikárabb valóságot, de ez a poszt most nem vindikálja magának a jogot, hogy ebben a kérdésben egyértelmű állást foglaljon, csak egy-két emléktárgyat és szubjektív történetet szeretnék nyilvánosan megosztani veletek, amelyek az FBI-jal (FBI-vel?) kapcsolatosak.

Az elmúlt 25 évben egy magyar rendőr számára igazán nem volt kihívás valódi, hús-vér FBI-ügynökkel találkozni: jó húsz éve rendszeresen megfordulnak az ORFK környékén, ők üzemeltetik a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémiát (ILEA), amiről külön poszt is lesz, na és az én időmben a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságon (ez volt a jelenlegi Nemzeti Nyomozó Iroda jogelődje) külön szervezeti egység is volt, ahol 4-5 amerikai kolléga is dolgozott, hivatalosan a “nemzetközi szervezett bűnözés elleni koordinált, magyar-amerikai rendőri fellépés” elősegítése érdekében. Hogy a derék jenkik úgy igazából mit (és miért) is csináltak, most ne feszegessük, nem vagyunk konteósok.

Ez itt felül nem söröskupak, noha erősen úgy néz ki (és milyen kúl lenne, ha tényleg az lenne), hanem egy apró kitűző, csak kinagyítottam.

Idehaza is dolgoztam velük, elég sok sört megittunk együtt, sokat beszélgettünk és azt kell mondanom, hogy összességében (sok kollégámmal ellentétben) nem volt semmi bajom a srácokkal. Persze egészen más szakmai srófra jár az agyuk, mint nekünk. Nyomulósak, határozottak és kategorikusak voltak, minden megnyilvánulásukból sütött az, amit csak az idióták vehettek rossznéven: az amerikai (értsd: FBI) érdekek abszolút és megkérdőjelezhetetlen prioritást élveztek, minden más csak ezután jött. 

Jártam Washingtonban a híres Hoover-épületben (itt van a főhadiszállásuk, úgy egy kilométernyire a Fehér Háztól) és a legalább ilyen híres quanticói kiképzőbázisukon is, mindkettő igazi élmény volt. Quanticóban például találkoztam a túszmentő teammel (róluk itt írtam) és meghallgattam az egyik viselkedéskutatójuk előadását, ami arról szólt, hogy miben hasonlítanak a szervezett bűnözői körökbe beépült mélyfedésű ügynökök a bűnözőkhöz. A központjuk tetőteraszáról meg (ahová még mindig ki lehet surranni cigizni, noha nekem úgy tűnt, hogy az itt dolgozó mintegy kétezer FBI-alkalmazottból maximum tucatnyian dohányoznak és vagy mindegyikük családneve magánhangzóban végződik, vagy a keresztnevük José) ritka látványos kilátás nyílik az amerikai fővárosra, ahol még mindig hatályos az az 1910-ből származó városrendezési szabály, amely szerint egy épület maximum 20 lábbal (kábé 6,5 méterrel) lehet magasabb, mint annak az utcának a szélessége, melynek telkére építik.

A Hoover Buildingen belül egy pillanatra se maradhattam egyedül; amikor budira mentem, az ajtóban várt Charley. És még csak nem is panaszkodhattam (ami amúgy eszem ágában se volt), mert a státuszom szerint “egykísérős látogató” voltam; Charley elmondása szerint vannak országok, amelyek állampolgárainak fejenként minimum két kísérő jár, amíg az épületben vannak. Ez nem feltétlenül udvariasság és nem is a vendégek biztonsága miatt van (lássuk be, nem túl valószínű, hogy a világ egyik legjobban őrzött, legsűrűbben bekamerázott épületében bárki rátámadna mondjuk egy kínai vagy orosz rendőrtisztre és elvennék a pénztárcáját), hanem úgy vannak vele, hogy barátság ide vagy oda, az ördög nem alszik.

Az FBI 35 ezer alkalmazottjára évente 8-9 milliárd dollárt költenek, a 45 ezer fős Magyar Rendőrségre nem egészen egymilliárdot (260 milliárd forintot). Hogy ne kelljen mindenféle hármasszabállyal bajlódnotok, gyorsan elárulom, hogy egy FBI-munkatársra tízszer több lóvé jut, mint egy magyar rendőrre. Így könnyű – mondhatná bárki és majdnem igaza is lenne. Azért csak majdnem, mert – ahogy én láttam – a pénzbőség egy kicsit elkényelmesíti az embert, ellustítja az agyát. Ezzel nem azt akarom mondani persze, hogy az ügynökök szakmailag gyengébbek lennének nálunk, csak azt, hogy (véleményem szerint) kreativitás és ötletek tekintetében a kelet-európai zsaruk jobbak, mint a Hoover-fiúk. Hogy úgy mondjam: gesztenyepürét nem nagy kunszt készíteni, ha van szelídgesztenyéd, de erre mifelénk a szüleink még tudták, hogy pépesített babból, két krumpliból és néhány dióból is megcsinálható. Sorry guys, ti sose tudtatok finggal pirostojást festeni.

De térjünk vissza a relikviákhoz, elvégre ezért vagyunk itt. Kaptam tőlük emlékérmet, apró kitűzőket, nyakkendőtűt, matricákat, golyóstollat, bögrét, kulcstartót és pólót is; a bögre már eltört, a kulcstartót elvesztettem a kulccsal együtt, a pólót rég elviseltem. Na és persze okleveleket is adtak, az egyiket most be is mutatom. Az egyik cimborának, akinek pont akkoriban született gyereke (konkrétan a feleségének, de ez sejthető volt), hoztam egy partedlit, amit a Hoover szuvenyírshopjában vettem (az is van benne), s amin az FBI címere alatt az volt olvasható, hogy FBI agent in progress, vagy valami hasonló.

Nem hagyhatom szó nélkül az FBI által előszeretettel osztogatott gyűrűs-kapcsos jegyzetfüzeteket és csiptetős felírótáblákat, amikkel csak az a gond, hogy az amerikai szabványméretek eltérnek az európaitól, ezért ezekkel az idehaza kapható A4-es papírok nem használhatóak.   

Amikor hazajöttem és kialudtam magam, a főnököm (egészen pontosan: a főnököm főnöke, aki akkor még nem volt tábornok) azonnal hívatott. Na – gondoltam -, végre valaki, akit érdekel, hogy szakmai szempontból mivel lettem gazdagabb és kíváncsi arra, hogy milyen amerikai módszereket lehetne esetleg átvenni, ilyesmi. Hát innen is látszik, hogy milyen balfasz voltam: a góré arról faggatott, hogy mennyi zsebpénzt adtak a jenkik és hogy hol lehet olcsón bevásárolni Washingtonban, ugyanis egy szakmai delegáció tagjaként éppen egy amerikai hivatalos útra készült.

Albániában jelentős mennyiségű, szovjet/kínai gyártmányú repülőeszközt kínálnak eladásra. Tíz MiG-19-es, hat MiG-21-es elfogóvadász, hat Jak-18 dugattyúmotoros kiképzőgép és négy Mi-4 helikopterre már jelentkeztek vevők Görögországból, Németországból, Franciaországból és az Egyesült Államokból is. Az árverést február 22-én tartják meg Tiranában.

Norvégia átvette a hatodik NHIndustries NH90NFH haditengerészeti helikopterét. A skandináv ország 14 forgószárnyast rendelt meg, ezek közül kettő a parti őrség kötelékében fog szolgálatot teljesíteni.

Mire Oroszországban megszületett a döntés, hogy megvalósíthatóvá válik a T-90-es harckocsik iráni gyártása, addigra a perzsa állam vezetése meggondolta magát és nem tart igényt az orosz harckocsira. Teheránból tavaly decemberben érkeztek hírek a T-90-es esetleges helyi előállításának szándékáról, pedig a helyi média éveken keresztül cikkezett a hazai gyártású Zulfiqar harckocsi család (Zulfiqar 1, Zulfiqar 2, Zulfiqar 3) korszerű mivoltáról. Most is azzal indokolták a T-90-ek be nem szerzését, hogy a hazai ipar, valamint a kutató-fejlesztő kapacitás rendelkezik azon képességekkel, amik egy T-90-es szintű páncélos előállításához szükségesek.

Egyenlítői-Guinea január 26-án jelentette be, hogy két Airbus C295 repülőgépet rendelt meg. Az első, teherszállító variáns ez év szeptemberében kerül majd átadásra, míg a második, egy tengeri járőrváltozat a következő évben érkezik meg a tulajdonoshoz.

Malajzia hat MD530G felfegyverzett könnyűhelikoptert rendelt meg az amerikai Boeing gyártól. A Rolls-Royce M250-C47E3 hajtóművel ellátott forgószárnyasból az első példányt ez év negyedik negyedévében leszállítják, míg az utolsó várhatólag 2017 márciusában fog megérkezni az ázsiai országba.

Pár évre fellélegezhetnek azok, akik az A-10C Thunderbolt II csatarepülőgépek jövője miatt aggódtak, ugyanis Obama elnök a 2017-es pénzügyi évre 582 milliárd dollárt kér a Warthog néven is ismert repülőgépek 2022-ig tartó üzemeltetésének biztosítására.

Szintén biztos a jövője a célgéppé átalakított QF-16-nak is, ugyanis az amerikai légierő 126 példány beszerzésére köt majd szerződést az átalakítást végző Boeing-el.

Levegő után kapkodnak viszont a Hornet pilóták, legalábbis az utóbbi évek kimutatása szerint. Egészen pontosan arról van szó, hogy az utóbbi öt évben megszaporodtak a hypoxia gyanús esetek a Lódarazsak pilótafülkéiben. A régebbi A/B/C/D gépek esetében 100000 repült órára vetítve 19,7, az E/F Super Hornet-ek esetében 20,4, míg a rádióelektronikai zavarást végző EA-18G Growler esetében 8,9 esetben történt meg a pilóták által is észlelt és jelentett levegőhiány.

Az esetek felderítését nehezíti, hogy nincs a fedélzeten szén-monoxidot vagy más szennyezőanyag jelenlétét figyelő berendezés. Vész esetére van viszont a fedélzeten tartalék oxigén, ez azonban csak nagyjából 10 perces repülést tesz lehetővé, ez pedig a legtöbb esetben messze kevesebb, mint ami egy tartalék leszállóhely, vagy repülőgép-hordozó eléréséhez kell. A felderítést tovább nehezíti az a tény, hogy a Hornet és Super Hornet esetében eltérő módon van biztosítva a személyzet oxigénellátása.

A régebbi variánsok esetében a jól megszokott sűrített levegős palackok vannak beépítve, míg az újabb változatoknál a Cobham által gyártott fedélzeti oxigén előállót berendezést (OBOGS) használják. Ez nagyban hasonlít az amerikai légierő legfejlettebb vadászgépében az F-22 Raptor-ban használthoz. Pár éve azzal a géptípussal is voltak hasonló problémák, akkor a pilóták felső testén viselt G-ruha mellényét tették felelőssé a hypoxia kialakulásáért. A haditengerészet pilótái esetében ez nem fordulhat elő, hiszen náluk ez a „ruhadarab” nem került rendszeresítésre.

Hivatalos típusjelzéssel látták el a haditengerészet részére szállítási feladatokra beszerzendő V-22 Osprey gépeket. A CMV-22B leginkább a megnövelt hatótávolságában, magas frekvenciájú rádióiban és utastájékoztató rendszerében fog eltérést mutatni a tengerészgyalogság által jelenleg is használt MV-22B változattól. A 44 darabos példányba 2018-tól gyártani kezdett CMV-22B modifikáció 2020-tól hajthatja majd végre a repülőgép-hordozók és egyéb hajók számára a szállítási feladatokat.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Antonov An-32B.

Dassault Rafale B.

Bell-Boeing CV-22B Osprey.

Eurofighter EF-2000 Typhoon FGR.4.

McDonnell Douglas F-15D Eagle.

Airbus A400M Atlas.

Sikorsky CH-53G.

Saab JAS-39D EBS HU Gripen.

Dassault Mirage 2000B.

Lockheed Martin F-16CJ Fighting Falcon.

Iljusin Il-28.

Boeing CH-147F Chinook.

Hawker Siddeley Buccaneer S.2B.

Lockheed Martin C-130J Hercules.

Xian H-6E.

Lockheed Martin F-22A Raptor.

Dassault Super Etendard.

EHI EH-101 Merlin HC.3.

Sehol nem írja, hogy időrendi sorrendben kellene előszedni a cuccost, nem is ez lesz a vezénylőelv, de most mégiscsak az ESIPN lesz az első a sorban. Hogy miért? Hát mert 1991/1992-ben itt, hivatalos nevén a Francia Nemzeti Rendőrség Bűnügyi Felügyelőképző Főiskoláján (2013 óta ENSP, mert központosítottak és most már egyetlen intézmény képzi a bűnügyes és az egyenruhás tiszteket) szereztem meg az első külföldi rendőri relikviáimat. Ja, ide jártam oskolába.

A franciák a rendszerváltás után az elsők között voltak, akik felajánlották a Magyar Rendőrségnek, hogy szívesen kiképeznek már gyakorló rendőröket arra, hogyan csinálják ezt a szakmát francia földön. Én bűnügyes voltam, tehát a bűnügyi felügyelőképzőre iskoláztak be. Szerencsémre már elég jól beszéltem franciául, úgyhogy egy hathetes szaknyelvi felkészítő után tíz kollégával együtt elkezdtük a sulit, mint legelső magyar kontingens. Bevallom, nem tudom százasra, hogy utánunk voltak-e mások is; úgy rémlik, hogy igen, még két vagy három eresztés, aztán bezárt a bazár. Biztos elfogytak a franciául beszélő magyar rendőrök.

Ez a Cannes-Écluse egy falu a Yonne folyó mentén, Párizstól úgy 60-70 kilométerre és a bentlakásos rendőriskola az egyetlen említésre méltó ojjektuma. A suli amúgy 17 hektáron terül el, minden van benne, ami egy ilyen iskolába kell, a sportpályáktól a lőtéren keresztül a kocsmáig és a flippergépekig, és ami nagyon fontos: már a kilencvenes évek elején egyszemélyes szobák voltak, nem kellett más lábszagát kerülgetnünk. Minket magyarokat jól szétszórtak, mindenki más-más szakaszba került (én a huszonhetesbe), úgyhogy kénytelenek voltunk franciákkal (és néhány afrikai országból érkező hasonszőrűekkel) haverkodni. Volt, akinek sikerült, s volt, akinek kevésbé volt erre ingerenciája, de nem is ez a lényeg. Szóval tanultunk, a végén levizsgáztunk, csak gépírásból, valami nemzetbiztonsági szarságból és angolból kaptunk felmentést, amúgy ugyanazt kérték számon tőlünk, mint a franciáktól. Én (ha memóriám nem csal) 78%-os lettem, ami azért nem rossz. Emlékszem, a diplomaosztó után külön bementem a titkárságra, mert elfelejtettek sorszámot tenni rá. Mondtam nekik, hogy az márpedig kell, mert én Kelet-Európából jöttem és ott az a hivatalos irat, amin nincs sorszám, pecsét és legalább két aláírás, az szart se ér, engem meg agyonlőnek, ha ezzel így megyek haza. Azt felelték, hogy sorszámot tudnak adni, de még egy aláírást az iskola igazgatójáé mellé sajnos nem, a pecsét viszont az ott van, remélik nem lesz bajom. Innen is látszik, hogy mennyire más a francia humorérzék.   

Persze sorszám ide vagy oda, idehaza a diplomámmal (amint Toborként szerepelek, de esküszöm, hogy én kaptam) fix kitörölhettem a seggem: senkit nem érdekelt, hogy hol voltam és mit csináltam egy évig. Írtam egy háromsoros jelentést, hogy elvégeztem a francia felügyelőképzőt, szolgálattételre jelentkezem, oszt jónapot. Senki soha meg nem kérdezte, hogy mégis mit tanultam, mi volt a jó, mit lehetne esetleg átvenni. Soha, senki. A személyügyes a BRFK-ról (akkor még a VI-VII. kerületi Rendőrkapitányságon dolgoztam) elhajtott, amikor be akartam mutatni. “Maga mit akar ezzel, mit csináljak vele?” – kérdezte felháborodottan a néni, aki ilyet még nem látott, pedig még a leckekönyv-kivonatot is kikértem a franciáktól és bevittem neki. Ezen a tantárgyakon és az óraszámon kívül (itt felül) látszanak a jegyeim is (itt alul), amik azért előrevetítették a majdani szakmai érdeklődésemet és pályámat: közigazgatásrendészetből például 13-ast kaptam (Franciaországban 1-től 20-ig osztályoznak, a 20-as a maximális jegy, a 9-es és ettől lefelé bukó), polgári jogból 15-öst, rendőri hírszerzésből viszont kétszer 18-ast. Ja, emberi szabadságjogokból egy 15-öst és egy 11-est osztottak ki, ez utóbbit gondolom azért, mert év közben vagy kétszer összevitatkoztam a külső előadóval, valami köcsög ügyvéddel: egy kicsit eltérően láttunk bizonyos szabadságjogi alapkérdéseket. Arra már nem emlékszem, hogy a legutolsó, “önvédelem” című tantárgyból miért szerepel jegyként 4,75 és 0,13. Szerintem valamit vagy elbasztak, vagy ezt másként osztályozták, de ez legyen a legnagyobb problémájuk nekik is és nekem is. Nem mondom, hogy én voltam a legnagyobb verekedős császár, de egy 1-től 20-ig terjedő skálán azért jobb voltam, mint 0,13. Amúgy ebben a self-défense-ban az úgynevezett “francia box” volt a fő csapásirány, olyasmi, mint a thai box, rúgni is lehet. Még kesztyűt is vettem hozzá, ma is megvan valahol.

Megkérdeztem az akkori főnökömet (Horváth Dénes r. alezredes, bűnügyi osztályvezető, ritka normális arc volt, nagyon kedveltem): főnök, tényleg totál elbasztam ezt az évet, nem érek vele semmit? Rámnézett és azt válaszolta: ne hülyéskedj, szerintem te két hónap múlva már nem itt fogsz dolgozni.

Mondjuk igaza lett.

Utána el kellett végeznem a Rendőrtiszti Főiskolát, de ez egy másik történet. A francia diplomámra soha senki nem volt kíváncsi (úgy értem idehaza, külföldön azért hálistennek jegyezték). Ja, azért ne legyek igazságtalan: valami oktatásügyi rendeletre hivatkozva végül elértem, hogy felsőfokú, szakmai anyaggal bővített C típusú nyelvvizsgának betudták, úgyhogy miután átkerültem az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálatához (1992 őszétől), ott erre hivatkozva már kaptam nyelvpótlékot (köszönet érte Vajda Évikének, anyagi tisztünknek és mindenesünknek, aki addig baszogatta az ORFK-t, amíg azok beadták a derekukat).

Jó döntést hozni katonai vezetőként általában akkor lehet, ha ehhez egyrészt rendelkezésre áll minden szükséges információ, megvan rá a kellő idő, és megközelítőleg fel tudjuk mérni az adandó parancs kiváltotta hatásokat. De mi van, mi lesz akkor, ha ezek a feltételek részben vagy egészben sérülnek?

Vallásokról, vallásháborúkról, terrorizmusról, terrormigrációról, az Iszlám Államról, valamint a több földrészen is alkalmazott gyerekhadseregről is beszélt a napokban tartott előadásában dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, háborús műveleti szakértő, Budapesten, a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban.