Vous êtes ici

Biztonságpiac

S'abonner à flux Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Mis à jour : il y a 6 années 11 mois

Ismét nagy veszteséget szenvedett az ukrán hadsereg a Donyec-medencében

mer, 27/07/2016 - 07:57

Egy nap alatt hat ukrán katona vesztette életét és 13 sebesült meg az utóbbi hetekben ismét kiéleződő kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus övezetében – közölte Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján. A kijevi hadműveleti parancsnokság később arról számolt be, hogy Oroszországból származó fegyvereket és lőszereket találtak közelharcban elesett szakadároknál.

A kijevi parancsnokság szokásos reggeli közleménye szerint az elmúlt 24 órában hetvenhét alkalommal nyitottak tüzet az Oroszország által támogatott szakadár erők az ukrán katonák állásaira.

A támadások a frontvonal teljes hosszát érintették: az Azovi-tenger partvidékén fekvő Mariupol környékét negyvenszer, Donyeck térségét 19 ízben Luhanszknál pedig 18-szor lőtte a szakadár tüzérség a katonai állásokat. Több alkalommal a szakadár erők a minszki egyezmény által tiltott száz milliméteresnél nagyobb kaliberű fegyvereket vetettek be.

A közlemény szerint a Donyecktől északra fekvő Avgyijivka településnél lévő ukrán állásokra 122, 120, illetve nyolcvan milliméter kaliberű tüzérségi fegyverekkel lőttek a szakadárok. A szintén a megyeközpont közelében, onnan mintegy nyolcvan kilométerre északra fekvő Opitne településre harminc 122 milliméteres aknát lőttek ki.

A Luhanszk és Donyeck közötti frontvonalszakasz közepén fekvő Novozvanyivkánál közelharc bontakozott ki a szembenálló erők között, az ukrán katonák háromszor verték vissza az erős tüzérségi támogatás mellett előrenyomuló donyecki szakadárokat – jelentette a hadműveleti parancsnokság.

Később a hadműveleti parancsnokság részletesen beszámolt a novozvanyivkai harcokról. Eszerint az ukrán katonák tüzet nyitottak egy állásukhoz közelítő felderítő csoport tagjaira. A tűzharcban két szakadár életét vesztette, nyolc megsebesült. Az elesett szakadár harcosoknál orosz gyártású kézi fegyvereket, töltényeket és katonai eszközöket találtak, amelyekről a parancsnokság fotókat tett közzé. A következő órák két további összecsapásában a szakadárok hét embert vesztettek, öt emberük megsebesült, míg ukrán oldalon két katona esett el és hét megsebesült.

Eduard Baszurin, az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaság egyik katonai vezetője vasárnap Donyeckben tartott sajtótájékoztatóján azt állította, hogy tíz ukrán katona vesztette életét és több megsebesült, amikor megpróbáltak a szakadár erők hátába kerülni a város északi szélén fekvő, romokban álló repülőtérnél.

A repteret védő ukrán katonák – akiket kemény helytállásuk miatt “kiborgoknak” nevezett el a közvélemény – több havi kitartás után tavaly júniusban vonultak ki a donyecki repülőtérről, amelyben már nem maradt fedezék számukra, és a romhalmazzá változtatott légi kikötő elvesztette stratégiai jelentőségét. A reptér környékén azóta is rendszeresek a tüzérségi összecsapások a szembenálló felek között.

Baszurin állítása szerint az ukrán fegyveres erők az elmúlt napban 610-szer nyitottak tüzet Donyeck megyében, a frontvonal mentén lévő szakadár területekre.

Catégories: Biztonságpolitika

A nagy fogás: csaknem 25 kilogramm marihuána-származékot csíptek el

mar, 26/07/2016 - 19:04

Csaknem 25 kilogramm marihuána-származékot találtak a Bács-Kiskun megyei rendőrök egy autó átvizsgálásakor a tompai határátkelőhelyen szombat este – tájékoztatta Benedek Dávid sajtóreferens az MTI-t.

Benedek elmondta: a Kelebia Határrendészeti Kirendeltség járőrei egy Magyarországra érkező montenegrói rendszámú személygépkocsi ellenőrzésekor a padlólemez és a küszöb alá rejtve 31 darab, összesen csaknem 25 kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket tartalmazó csomagot találtak.

Az elvégzett gyorsteszttel kiderült, hogy a lefoglalt anyag marihuána-származék – tudatta a rendőr főtörzsőrmester.

A két montenegrói férfit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai őrizetbe vették.

Catégories: Biztonságpolitika

München ámokfutás: az ügynek nincs köze a menekültekhez, terrorizmushoz

mar, 26/07/2016 - 18:01

A nyomozás alapján egyértelmű, hogy a péntek este történt müncheni lövöldözésnek egyetlen elkövetője volt, és az ügynek “egyáltalán nincs köze a menekültek témájához” — közölte szombaton a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője.

Hubertus Andrä az eljárás vezetőinek müncheni tájékoztatóján elmondta, hogy az elkövető egy 18 éves iráni-német kettős állampolgár, aki Münchenben született és nevelkedett. Nincsenek arra utaló jelek, hogy bármi köze lett volna az Iszlám Államhoz vagy más dzsihadista szervezethez.

Viszont az “ámokfutás témájával” behatóan foglalkozott – tette hozzá. Kérdésre válaszolva kézenfekvő feltételezésnek nevezte, hogy az eset összefüggésben lehet a norvégiai utöyai mészárlással és az oslói pokolgépes robbantással, amely napra pontosan a lövöldözés előtt öt évvel történt.

A fiatalember egy 9 milliméteres, illegálisan tartott fegyverrel kezdett lövöldözni pénteken 17.50 körül a város északi részén egy gyorsétteremben és az Olympia bevásárlóközpontban. Kilenc embert agyonlőtt, majd elmenekült és végzett magával. Tüzeltek rá civil ruhás rendőrök, de a boncolás alapján nem sebesítették meg. Holttestére egy közeli mellékutcában találtak rá 20.30-kor.

A nyomozás előzetes megállapításai alapján röviddel a lövöldözés előtt igyekezett minél több embert a gyorsétterembe csábítani egy közösségi portálon álnéven megjelentetett bejegyzésekkel.

A halálos áldozatok mind Münchenben vagy a város környékén laktak. Többségük kiskorú – három áldozat 14 éves, két áldozat pedig 15 éves volt, a többiek 17, 19, 20, illetve 45 évesek voltak -, de még nem lehet megállapítani, hogy az elkövető vajon szándékosan, előre eltervezett módon kiskorúak életére tört-e.

Búcsúlevelet nem hagyott, szülei egyelőre nincsenek kihallgatható állapotban – mondta Hubertus Andrä.

A lövöldözésben 27 ember megsebesült, 10-en súlyos állapotban vannak. Lőtt sebesüléssel 4 embert ápolnak.

Magyar áldozata is van a vérengzésnek
A bajor rendőrség írásos közlése szerint egy magyar állampolgárságú, 2001-ben született fiú is van a pénteki müncheni lövöldözés áldozatai között – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek. A tárcavezető közölte: a holttestet azonosítása megtörtént. A főkonzulátus kapcsolatban áll az érintett családdal — mondta Szijjártó.

A lövöldözés miatt mintegy 2300 rendőrt mozgósítottak. Szombaton 800 rendőr ügyelt München biztonságára – mondta a rendőrfőnök. Hangsúlyozta: nem szól biztonsági érv amellett, hogy bármilyen rendezvényt elhalasszanak a városban.

Robert Heinberger, a bajor tartományi bűnügyi hivatal vezetője elmondta, hogy az elkövető az illegálisan tartott fegyverrel és 300 tölténnyel felfegyverkezve kezdett lövöldözni. A szobájában találtak egyebek mellett ámokfutásról szóló újságcikkeket és egy könyvet, amelynek az a címe, hogy Ámokfutás fejben – miért gyilkolnak az iskolások.

A bűnügyi nyilvántartásokban két ügyben szerepelt, egy testi sértés és egy lopás sértettjeként. Ügyében nem találtak semmilyen politikai vonatkozást.

Horst Seehofer bajor miniszterelnök a tartományi kormány rendkívüli müncheni ülése után sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kormány és a tartományi gyűlés (Landtag) a jövő héten az áldozatok előtt tisztelgő közös emlékülést tart, nem tartják meg a hétfőn kezdődő Bayreuthi Ünnepi Játékok nyitányán szokásos állami fogadást és a kormány tagjai kegyeletből egy hétig nem vesznek részt semmilyen ünnepségen.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a szabadság védelmében mindent meg kell tenni a biztonságért, mert biztonság nélkül nincs szabadság.

Hozzátette: a “megdöbbenés és a gyász” közepette azt is látni kell, hogy a “támadás megmutatta államunk cselekvőképességét”. A rendőrség gyorsan reagált, “példamutatóan szolgált” és jól dolgoztak együtt a bajor állam intézményei.

A hatóságok mellett a lakosság is tiszteletet érdemlő magatartást tanúsított a “nehéz órákban” – emelte ki a tartományi kormányfő, egyben köszöntet mondva Angela Merkel kancellárnak a szövetségi hatóságok együttműködéséért.

A tájékoztató után Seehofer számos magas rangú bajor politikussal, köztük Joachim Herrmann belügyminiszterrel, Barbara Stamm Landtag-elnökkel és Dieter Reiter müncheni főpolgármesterrel koszorút helyezett el a lövöldözés helyszínén. Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter utasítására szombaton a gyász jeleként félárbocra engedték a zászlókat országszerte valamennyi állami intézménynél.

Müncheni ügyész: “klasszikus ámokfutó” lehetett a lövöldöző
A nyomozás első megállapításai alapján “klasszikus ámokfutó” lehetett a péntek este történt müncheni lövöldözés elkövetője – közölte a müncheni ügyészség illetékese. Thomas Steinkraus-Koch vezető ügyész az eljárás irányítóinak közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nem találtak semmilyen politikai vonatkozást az ügyben. A 18 éves elkövető valószínűleg nem volt egészséges, a “depresszió típusai közé tartozó” pszichés betegségben szenvedhetett. A bűnügyi nyilvántartásokban két ügyben szerepelt, egy testi sértés és egy lopás sértettjeként.

Catégories: Biztonságpolitika

Ünnepélyes megemlékezés a hősi halált halt Radovic Dusánról

mar, 26/07/2016 - 15:56

A 2010. július 23-án szolgálatteljesítés közben életét vesztett Radovic Dusán r. főhadnagyra emlékeztek ma kollégái, barátai és családtagjai. A BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányságán az emlékére állított kopjafa előtt Budapest rendőrfőkapitánya, és a kerületi rendőrkapitányok is lerótták tiszteletüket. A hősi halált halt rendőr tiszteletére – 25 csapat részvételével – immár hetedik alkalommal rendeztek futball emléktornát a zuglói Varga Zoltán Sportpályán.

Radovic Dusán Ózdon született, majd, amikor kijárta a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolát, Budapestre került. 1999 óta szolgált Zuglóban. Akkor halt meg, amikor a Keleti pályaudvarnál feltartóztattak egy üldözött BMW-t, a kocsi tolatás közben elütötte. A sofőr menekülni próbált, de végül elfogták. Radovic Dusán rendőr zászlóst Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztésére léptették elő rendőr főhadnaggyá.

Catégories: Biztonságpolitika

Trócsányi: a társadalmi elvárásoknak megfelelő gyülekezési törvény készül

mar, 26/07/2016 - 14:01

Az igazságügy-miniszter célként nevezte meg, hogy olyan gyülekezési jogszabály szülessen, amely messzemenőkig megfelel az elvárásoknak mind a társadalom, mind a szakma oldaláról.

Trócsányi László a Figyelő pénteki számában megjelent írásában felidézte: az Alkotmánybíróság július 12-ei döntésével mulasztásos alkotmánysértést állapított meg a gyülekezési joggal kapcsolatban, ami szakmai körökben komoly vihart váltott ki. A kormány üdvözölte, az ellenzéki politikai pártok és egyes civilszervezetek viszont rosszallásukat fejezték ki – emlékeztetett a miniszter. Hozzátette: a döntéssel egyetértők lehetőséget látnak abban, hogy egy korszerű gyülekezési törvény szülessen; az egyet nem értők félelmüknek adnak hangot, hogy “csak rosszabb” megoldás születhet.

A miniszter arra is kitért, hogy a gyülekezési törvényt “még a régi pártállami parlament fogadta el 1989-ben”, a gyülekezési kultúra és a törvény szelleme akkor összhangban állt egymással. Ez egy évtizeddel ezelőtt megbomlott, a békés gyülekezés összekeveredett az állandósult közterület-foglalásokkal, sátortáborok jöttek létre, megjelentek az előre be nem jelentett, spontán gyűlések, közéleti szereplők otthonai előtti és más közterületek is rendszeres gyülekezési színhelyek lettek.

A gyülekezési kultúra változásával az elavult törvényt a jogalkalmazó próbálta kreatívan alkalmazni, emiatt megsokszorozódtak az egymásnak ellentmondó jogalkalmazói döntések. “Amíg 2010-ig alapvetően a gyülekezés gyakorlásával kapcsolatos, az ombudsman által is sokat bírált rendőrségi intézkedések álltak az érdeklődés homlokterében, addig mára az új, alapjogbarát tömegkezelési megoldásoknak köszönhetően a szabályozás hiányosságai kerültek előtérbe” — fogalmazott Trócsányi.

A hetilapban megjelent cikkében a miniszter azt írta: az Alkotmánybíróság határozata az alapvető jogok – különösen a magán- és családi élet, az otthon védelme és a gyülekezési jog – összeütközésének feloldására fókuszált. Kifejtette: egyetért a testülettel abban, hogy a jogalkalmazó részére a jogalkotó köteles fogódzókat biztosítani, a kereteket meghatározni, ha elvárja tőle, hogy majd a gyakorlatban sikeresen rendezze a konfliktusos helyzeteket.

Arra is kitért, hogy ma a rendőrségnek, majd esetleg a bíróságnak a gyülekezési jog gyakorlásához fűződő esszenciális érdekből nagyon rövid határidőn belül kell döntenie.

A miniszter rögzítette: a jogalkotó nem veheti el a jogalkalmazó, jelen esetben a rendőrség, bíróság kenyerét: nem mondhatja meg előre, hogyan döntsön, nem is ez a cél. Abban azonban messzemenően segítséget kell nyújtania, hogy az alapjogi ütközésben megfelelő határozat születhessen, olyan támpontok megadásával, amelyek végül méltányos döntéshez és legfeljebb arányos jogkorlátozáshoz vezetnek – tette hozzá.

Trócsányi kifejtette: a gyülekezési jog megújítása rendkívüli körültekintést igényel, ezért minden rendelkezésre álló eszközt fel kell használni a lehető legjobb eredmény eléréséhez: egyeztetésekre van szükség, ismerni kell a joggyakorlatot és a nemzetközi összehasonlító elemzéseket is.

Catégories: Biztonságpolitika

Kánikula: adómentes a védőital, de vannak kivételek

mar, 26/07/2016 - 11:59

A kánikulai hőségben a munkavállalóknak védőitalt kell biztosítani, ha a zárttéri és szabadtéri munkahelyi hőmérséklet a 24 °C korrigált effektív hőmérsékletet meghaladja.

A munkavállalók részére igény szerint, de legalább félóránként védőitalt kell biztosítani 24 °C felett. Ezt a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló rendelet írja elő.

A folyadékveszteséget 14-16 °C hőmérsékletű ivóvízzel kell pótolni, erre alkalmas az ugyanilyen hőmérsékletű ízesített, alkoholmentes ital is, ha cukortartalma nem több mint mint négy súlyszázalék, vagy ha mesterséges édesítőszerrel ízesített. A védőitalt a közegészségügyi követelmények betartásával kell készíteni, tárolni, kiszolgálni.

A védőital a munkavégzéshez szükséges, a munkáltató által kötelezően biztosított ellátás, ezért e juttatások esetén nem merül fel adókötelezettség, vagyis mentesek a személyi jövedelemadó alól.

A munkavállalók számára juttatott gyümölcslé, fagylalt és jégkrém, stb. azonban nem tekinthető védőitalnak, ezért nem ezek juttatása nem adómentes. Ezek a munkáltatót terhelő adókötelezettséggel adhatóak egyes meghatározott juttatásként. Minden egyéb esetben ezek a juttatások az összevont adóalap részeként válnak adókötelessé.

Catégories: Biztonságpolitika

Csak óvatosan a salátakeverékekkel

mar, 26/07/2016 - 10:04

Előrecsomagolt salátakeverékeket és azok legfőbb összetevőjét a jégsalátákat vizsgálta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a szakemberek tíz salátakeveréknél találtak jelölési hibákat, amelyek miatt az érintett gyártókra várhatóan ötszázezer forintos bírságot szab ki a hivatal — közölte a Nébih az MTI-vel.

A laboratóriumi ellenőrzéseken, ahol vizsgálták, hogy találhatóak-e a mintákban mikroorganizmusok vagy növényvédőszer-maradékok, a csomagolóanyagoknál pedig többek között a fémvegyületek kioldódását, valamennyi termék (12 jégsaláta és 23 előrecsomagolt salátakeverék) megfelelt az előírásoknak – tették hozzá.

Arra azonban felhívták a figyelmet, hogy két esetben a friss jégsalátáknál nem engedélyezett növényvédőszer-hatóanyagot mutattak ki a laborvizsgálatok, ami miatt az érintett termelőkkel szemben hatósági eljárás indul.

A talált jelölési problémák közül példaként említették, hogy a gyártók az összetevőket nem megfelelő sorrendben tüntették fel, rosszul használták a változó arányú jelölést, az előírtnál kisebb betűmérettel írták ki a nettó tömeget, illetve, hogy a csomagoláson szereplő összetevők eltértek a gyártmánylapon leírtaktól.

Kiemelték: a 23 salátakeverék közül végül 19-nél indult hatósági eljárás a jelölési hibák miatt, 10 termék esetében élelmiszer-ellenőrzési bírságot szab ki a hatóság, amelynek várható összege félmillió forint. A kevésbé súlyos jelölési hibák miatt figyelmeztetésben részesíti a Nébih az előállítókat.

A salátakeverékeket Magyarországon csomagolták, a jégsalátákat – egy spanyol termék kivételével – mind az országban termesztették. A hatóság felügyelői két előállítónál és két termelőnél helyszíni ellenőrzést is végeztek – olvasható a Nébih közleményében.

Catégories: Biztonságpolitika

Fokozott francia ellenőrzés: hatalmas torlódás a doveri kompkikötőnél

mar, 26/07/2016 - 07:56

Az elmúlt néhány napban hatalmas torlódások voltak a délkelet-angliai Dover kompkikötőjénél, ahol a francia határőrizeti hatóságok a fokozott franciaországi terrorkészültségre hivatkozva szigorították az átkelő forgalom ellenőrzését.

London és Párizs kétoldalú megállapodása alapján a két ország közötti vasúti és kompforgalmat évtizedek óta közös brit-francia ellenőrzőpontokon szűrik a két parton, illetve a Eurostar szuperexpresszek londoni és párizsi termináljain, így érkezés után az utasoknak már nem kell újból ellenőrzésen átesniük.

Most azonban a világ legnagyobb nemzetközi kompforgalmát lebonyolító doveri kikötőben a francia határrendészet tüzetes vizsgálatnak veti alá az utazókat, a tavalyi párizsi és a minapi nizzai merényletekre hivatkozva, és ez példátlan fennakadást okozott a Franciaországba irányuló forgalomban.

Nagy-Britanniában ezen a héten ért véget a tanév, és milliók keltek útra. A fokozott doveri ellenőrzés miatt 30 kilométeres sor alakult ki a kikötővárosba vezető autópályán, sokan csak 12-14 órás várakozás után jutottak el egyáltalán az ellenőrzőpontokig, és tízezrek töltötték az éjszakát járműveikben.

A rendőrség és a parti őrség önkéntesek segítségével élelmiszert és ivóvizet osztott vasárnap a torlódásban rekedt utazóknak, és mobil mellékhelyiségeket telepített az út mentén.

Az angol autópálya-felügyelet, a Highways England vasárnap arra hívta fel a Dover felé indulókat, hogy bőséges élelmiszer- és ivóvízkészlettel, valamint teli üzemanyagtartállyal induljanak el. A felügyelet szerint több órás torlódásokra kell számítani a doveri kikötőhöz vezető úton.

A doveri kikötői hatóság vasárnap hivatalosan panaszt tett a francia határőrizeti hatóságoknál, “súlyos mértékben elégtelennek” minősítve az ellenőrzést végző személyzet létszámát.

Patrick McLoughlin, a kormányzó brit Konzervatív Párt elnöke a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elfogadhatatlannak nevezte a kialakult helyzetet. Elmondta: értesülései szerint voltak olyan időszakok, amikor egyetlen francia határőr ellenőrizte a Doverbe érkező teljes autóbuszforgalmat, és egy-egy busz átvizsgálása negyven percig is eltartott, miközben buszok százai várakoztak az átkelésre. McLoughlin ugyanakkor elvetette azokat a feltételezéseket, hogy a francia hatóságok a Brexit miatt “büntetik” a brit utazókat, vagyis azért, mert a brit EU-tagságról rendezett júniusi népszavazáson a választók többsége a kilépésre voksolt. A konzervatív politikus szerint Franciaországnak sem érdeke a turizmus akadályozása, és a brit kormány megérti a terrortámadások utáni biztonsági aggályokat.

Catégories: Biztonságpolitika

Idős asszonyt rabolt ki a visszaeső gazember

lun, 25/07/2016 - 18:56

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy 21 éves kecskeméti betyárral szemben, aki a 86 éves asszonyt saját házában bántalmazta, és amit a háztartásban talált, magával vitte.

A 21 éves vádlott 2016. március 13-áról 14-ére virradóra a 86 éves – és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes – kecskeméti asszony udvarára bemászott, majd az ajtót felfeszítve bement a házba és kutatni kezdett. Eközben az ott alvó sértett felébredt és megzavarta a rablót, aki a sértettet bántalmazta, fellökte, a karját megszorította, végül az ágyra lökte.

Ezt követően a haramia a lakásból magával vitt egy 2000 forint értékű asztali órát, két csomag 600 forint értékű alágyújtóst, egy üveg 500 forint értékű öblítőt, két üveg étolajat, kávét, tojást, tésztát, fagyasztott húst, citromot, húsklopfolót és ételízesítőt. A rabló összesen 14 150 forint értékű holmit vitt el a házból.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, véraláfutásos sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a martalócot a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével vádolja, amely öt-tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A vádlott korábban többször volt már lopás és rablás miatt büntetve, legutóbb 2015 őszén szabadult. Az ügyészség a különös és többszörös visszaeső vádlottal szemben fegyházbüntetést és a közügyek gyakorlásától eltiltást indítványozott.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Catégories: Biztonságpolitika

A fiatalok leginkább a migráció és a terrorizmus kapcsolatáról kérdeznek

lun, 25/07/2016 - 17:58

A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely vezetője szerint a fiatalok a legtöbbször arra kíváncsiak, hogy milyen kapcsolat van a migráció és a terrorizmus között.

Besenyő János ezredes a kutatóhely Iszlám Államról szóló kötetével kapcsolatban beszélt erről az M1 aktuális csatorna esti műsorában. A kötet második kiadása a közelmúltban készült el.

Mint mondta, a legfőbb kérdés, hogy minden migráns terrorista-e. Álláspontja szerint nem, és szakképzett, nyelvet beszélő és integrálódni akaró migránsokra Európának szüksége van. A probléma, hogy nyugaton nagyobb, radikalizálódott tömegek vannak, akik nem akarnak beilleszkedni.

A vezető beszélt arról is, hogy az Iszlám Állam ellen földi erő bevetésével sikeresen lehet fellépni, erre ma a kurd haderő még nem képes és politikai okokból sem lépnek ki a saját területükről.

Catégories: Biztonságpolitika

Moszkva és Szöul számára is elfogadhatatlan Észak-Korea nukleáris hatalommá válása

mer, 15/06/2016 - 14:01

Moszkva és Szöul számára elfogadhatatlan Észak-Korea önhatalmúlag meghirdetett nukleáris státusa – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter dél-koreai hivatali partnerével, Jun Bjung Szevel folytatott hétfői moszkvai megbeszéléseit követően.

A két tárcavezető megerősítette elkötelezettségét a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése, valamint az ENSZ BT ezt célzó 2270-es határozatának végrehajtása iránt. Lavrov leszögezte: megengedhetetlen, hogy a térség a konfrontáció újabb hídfőállásává váljon. Az orosz miniszter szerint a meglévő problémákat kizárólag politikai és diplomáciai eszközökkel kell megoldani. Hozzátette, hogy a találkozón áttekintették az északkelet-ázsiai béke- és biztonsági mechanizmusok létrehozásának részleteit.

Jun hangsúlyozta, hogy Észak-Korea a legnagyobb akadálya a térségbeli sokoldalú együttműködésnek és békének. Rámutatott, hogy orosz kollégájával együtt a nemzetközi közösség biztonsága elleni fenyegetésnek tekinti Észak-Korea negyedik kísérleti atomrobbantását és rakétafelbocsátásait.

Lavrov kijelentette, hogy mind a két fél érdekelt a gazdasági kapcsolatok minőségileg új szintre emelésében. Oroszország és Dél-Korea elsősorban a villamos energetikában, a gáz- és olajszektorban, valamint a halászat és halgazdálkodás terén kívánja elmélyíteni együttműködését. Szóba került a Eurázsiai Gazdasági Unió és Dél-Korea közötti szabadkereskedelmi megállapodás kérdése is.

Jun közölte, hogy hazája érdekelt az orosz távol-keleti térség és Szibéria fejlesztésében való együttműködésben.

Catégories: Biztonságpolitika

Peking konstruktív magatartást vár Washingtontól a Dél-kínai-tengeren

mer, 15/06/2016 - 12:02

Peking tiszteletben tartja és meg is védi más országok jogát a szabad hajózáshoz és repüléshez, miközben azt reméli, hogy az Egyesült Államok konstruktív szerepet tölt be a dél-kínai-tengeri viták miatt feszültté vált térségben – hangoztatta Pekingben Jang Csie-cse államtanácsos.

A kínai külpolitika legmagasabb szintű kormányzati irányítója az amerikai-kínai Stratégiai és Gazdasági Párbeszéd kétnapos tárgyalásainak végén azt is leszögezte, hogy Pekingnek jogában áll megvédeni területi szuverenitását és tengeri jogait.

John Kerry amerikai külügyminiszter a területi viták békés, törvényekre alapozott rendezését szorgalmazta és a diplomáciai tárgyalásokat támogatta. Mint fogalmazott, az Egyesült Államok nem foglal állást egyetlen tengeri földdarab feletti szuverenitással összefüggő kérdésben sem, de úgy véli, valamennyi érintett félnek önmérsékletet kell tanúsítania, és tartózkodnia kell a status quo megváltoztatására irányuló egyoldalú lépésektől.

Kerry közölte, Kína és az Egyesült Államok ismételten megerősítette, hogy nem ismerik el Észak-Koreát atomhatalomnak, és teljes mértékben betartják a már meghozott szankciókat. Egyúttal ígéretet tettek arra, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a jövőbeni phenjani provokációk megelőzése érdekében. Kerry szerint “szükségszerű, hogy Peking nyomás alatt tartsa” Phenjant. Sajtójelentések szerint a végrehajtásban, elsősorban az esetleges további szankcionálás mélységeit illetően, nézetkülönbségek mutatkoztak a felek kötött.

A kétnapos magas szintű találkozón a tárgyalók áttekintettek számos területet, köztük az éghajlatváltozással kapcsolatos feladatokat, a kiberbiztonság, a terrorizmus és a gazdasági kapcsolatok kérdéseit.

Pekinget amerikai részről konkrét bírálat érte például a nem kormányzati szervezetek működését szabályozó, több ponton korlátozó és engedélyekhez kötő, közelmúltban elfogadott törvény miatt. Jack Lew amerikai pénzügyminiszter aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a jogszabály olyan körülményeket teremt, amelyek megnehezítik a külföldi érdekeltségű civil szervezetek működését. Csie-cse ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az új törvény “lépés a jogállamiság fejlesztésének útján”.

Az évente megrendezett kétoldalú Stratégiai és Gazdasági Párbeszéd intézményét Barack Obama, amerikai elnök kezdeményezte 2009-ben. Célja a “kényes kérdések” területén a közeledés elősegítése, a közös alapok kutatása. Vang Jang kínai miniszterelnök-helyettes kijelentette, a tárgyalásokkal sem most, sem a jövőben nem lesznek képesek teljes mértékben felszámolni a nézetkülönbségeket, de hozzátette, több mint hatvan megállapodást kötöttek. Megfigyelők ezzel kapcsolatban megállapították, hogy az utóbbi években szembetűnően nőttek a nézeteltérések az Egyesült Államok és Kína között.

Catégories: Biztonságpolitika

A nap képe: katasztrófavédelmi gyakorlat Tiszakécskén

mer, 15/06/2016 - 09:56

Tűzoltók és mentők a Tiszakécskén tartott katasztrófavédelmi gyakorlaton 2016. június 13-án. A gyakorlaton egy gyermekeket szállító autóbusz és egy vonat ütközését szimulálták. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Catégories: Biztonságpolitika

Elszállították a bombát az Infoparkból

mer, 15/06/2016 - 07:56

Feloldották a területzárat a budai Infopark térségében, ahol hétfő délelőtt egy több száz kilós bombát találtak földmunkák közben; 8350 ember térhetett vissza a környező irodaházakba és egyetemi épületbe – tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-t.

Ezzel egy időben megnyitották a Rákóczi hidat, a Duna hajózási útvonalát és a közeli budai rakpartot is – közölte Bátyi Edina.

A Magyar tudósok körútjának egy 600 méteres szakasza egy órán keresztül volt lezárva, 14 óra 10 percig, amíg a tűzszerészek be nem fejezték a robbanótest vizsgálatát.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy egy GP 1000 típusú, második világháborús amerikai légibombára bukkantak a munkások. A robbanótestet a honvédség központi gyűjtőhelyére szállítják, ahol megsemmisítik — mondta Bátyi.

A Budapesti Közlekedési Központ azt írta a Facebook-oldalán, hogy újra a teljes vonalon jár az 1-es villamos és a 153-as busz, a D11-es és a D12-es hajók pedig ismét érintik az Egyetemváros – A38 kikötőt.

A Mávinform korábbi tájékoztatása szerint a tűzszerészeti munkálatok végeztével újraindult a vasúti közlekedés Ferencváros és Kelenföld között.

Június 3-án egy SC típusú, 250 kilogrammos német repesz-rombolóbombát találtak az Infoparkban, akkor mintegy 2500 embernek kellett elhagynia az épületeket.

Catégories: Biztonságpolitika

Tizennégy évvel meg lehet úszni egy brutális gyilkosságot

mar, 14/06/2016 - 18:57

Tizenegy év és hét év börtönre ítélte pénteken a Budapest Környéki Törvényszék azt a két vádlottat, aki 2012-ben megölt és elásott egy férfit – közölte a bíróság az MTI-vel.

Az elsőrendű vádlott 2012 nyarán megismerkedett az utcán egy férfivel, meghívta magához borozni. Már erősen ittasan mentek át a másodrendű vádlotthoz, ahol összevesztek, majd az elsőrendű vádlott egy balta fokával kétszer fejen ütötte áldozatát.

A vérző fejű sértett menekülni próbált, az elsőrendű vádlott azonban utolérte, és fojtogatni kezdte, később pedig egy kővel többször, közepes erővel megütötte a fejét. A sértett elvesztette eszméletét és a földre zuhant, a vádlott pedig ekkor elhatározta, hogy végez vele. Az eszméletlen sértettet fejen rúgta, majd felszólította a másodrendű vádlottat, hogy álljon a nyakára, míg ő tartja a lábát. Mindezt addig folytatták, amíg nyilvánvalóvá vált, hogy a sértett meghalt.

A holttestet az udvaron fóliába csavarták és gödörbe fektették, majd lomokat, építési hulladékot, közöttük nagyobb betondarabokat tettek rá, és földdel is elfedték.

A bíróság közleménye arra is kitért, hogy az elsőrendű vádlott részegen többször is elmondta a történteket, emiatt 2014 áprilisában a rendőrség telefontanú szolgáltatására érkezett bejelentés az ügyről. Az ítélet nem jogerős.

Catégories: Biztonságpolitika

Fenyegetések miatt védelem alá helyezték a német parlament török származású tagjait

mar, 14/06/2016 - 17:58

Rendőri védelem alá helyezték a német szövetségi parlament (Bundestag) török származású tagjait az Oszmán Birodalomban 101 éve elkezdett örményellenes vérengzéseket népirtásnak minősítő parlamenti határozatra érkezett fenyegetések miatt.

Német hírportálok vasárnapi beszámolói szerint az egyik török származású képviselő a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című lap értesülését megerősítve elmondta, hogy a napokban tárgyaltak a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA), a berlini rendőrség és a Bundestag biztonságáról gondoskodó rendőri szervezet (Polizei beim Deutschen Bundestag) képviselőivel és megállapodtak abban, hogy mind a 11 érintett képviselőt személyi védelem alá helyezik. Hozzátette, hogy szombat óta csak rendőri kísérettel vesz részt nyilvános eseményeken.

A FAS beszámolója szerint a török származású német politikusokat súlyos, esetenként halálos fenyegetések érik. Például Cem Özdemirnek, az ellenzéki Zöldek társelnökének egy ismeretlen azt írta, hogy az örményellenes vérengzéseket népirtásnak minősítő határozat támogatását “német barátaid egyszer majd elfelejtik, de mi nem felejtünk”.

A június elején tartott szavazás óta előfordul, hogy a nyílt utcán szidalmazzák, sértegetik az érintett képviselőket, és vannak, akiknek a gyermekeit is megfenyegették. Többen elhalasztották tervezett törökországi útjukat. A Der Spiegel című hírmagazin értesülése alapján a külügyminisztérium tanácsolja is a 11 politikusnak, hogy kerüljék Törökországot, mert ott nem lehet garantálni a biztonságukat.

A FAS szerint a rendőrség sűrűbben járőrözik azokon a környékeken, ahol a török származású képviselők mozognak, megerősítették lakásuk és irodájuk védelmét, és a BKA egy különleges egysége esetenként személyi védelmet is biztosít.

A Bundestag a kormánypártok – a CDU/CSU pártszövetség és az SPD – és a Zöldek közös indítványára minősítette népirtásnak az 1915-ben kezdődött vérengzéseket. Az egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett elfogadott határozatban a Bundestag rámutatott arra is, hogy a Német Császárságnak “szégyenletes szerepe” volt a történtekben, mert diplomatái révén voltak értesülései a népirtásról, mégsem tett semmit “ezeknek az emberiesség elleni bűntetteknek” a megakadályozásáért.

A 82 milliós Németországban él a legnagyobb török közösség Törökországon kívül, létszámuk három millióra tehető.

Catégories: Biztonságpolitika

Olasz miniszterelnök: nem törődöm a kelet-európai országok kritikáival

mar, 14/06/2016 - 16:05

“A keleti államok, amelyeket Európa megmentett a válságtól, ugyanazok, amelyek ma falakat emelnek és erkölcsi leckét adnak a migrációról, nem törődve azzal, hogy egy gyerek a tengerbe fullad-e vagy sem” — idézte Matteo Renzi olasz miniszterelnököt a La Repubblica olasz napilap.

Renzi hozzátette: nem törődik a kelet-európai országok kritikáival. “Az olasz értékek szerint a gyereket meg kell menteni és jövőt kell neki adni” – hangsúlyozta az olasz kormányfő a migránsokra utalva, akik a Földközi-tengeren kelnek át. Renzi a La Repubblica Rómában zajló író-olvasó találkozóján szólalt fel szombaton. A miniszterelnök az Európára vonatkozó kérdésekre válaszolt.

Renzi hangsúlyozta, hogy az EU tagállamaiban terjedő populizmussal szemben “működő Európát” kell felmutatni. Megismételte már többször hangoztatott véleményét, miszerint az Európában támadó terroristák nem kívülről érkeztek, hanem az európai nagyvárosok peremén nőttek fel. Az olasz miniszterelnök szerint ezért minden biztonságra és védelemre fordított euróval egy időben ugyanennyit kell fordítani az európai társadalom szélén élők kulturális felzárkóztatására is.

Renzi egy héttel az olasz önkormányzati választások második fordulója előtt figyelmeztetett, hogy a Róma főpolgármesteri székére eséllyel pályázó 5 Csillag Mozgalom (M5S) Európa-ellenes párt, amely az euróból való kilépésért gyűjt aláírásokat.

Az olasz miniszterelnök bejelentette, hogy törvénnyel akarja korlátozni a miniszterelnöki mandátumok számát. Javaslata szerint egy olasz politikus se foglalja el két alkalomnál többször a miniszterelnöki széket “a felelősségteljes politika és a politikai személycsere biztosítása érdekében”. Renzi az egykori hétszeres olasz kormányfő Giulio Andreotti mondását idézte, amely szerint a politika felőrli a politikusokat.

Catégories: Biztonságpolitika

Sikerült a 240 órás újraélesztési kísérlet Szombathelyen

mar, 14/06/2016 - 13:57

Sikerrel zárult vasárnap este hat órakor az a 240 órás újraélesztési rekordkísérlet, amely a Segítés városa program keretében zajlott Szombathely főterén, és amelybe a tíz nap során összesen 2147-en kapcsolódtak be a vasi megyeszékhelyen.

Károlyi Ákos, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának jegyzője az MTI-nek elmondta: a rekordkísérlet során két, oktatásra készült ambu baba mellett egymás váltva éjjel-nappal folyamatosan gyakorolták az újraélesztés tanult fogásait a résztvevők. Hozzátette: összesen 109 csapat működött közre a maratoni hosszúságú újraélesztési gyakorlatban, a legfiatalabb résztvevő nyolc, a legidősebb pedig 84 éves volt.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, aki több mint harminc éven át volt mentőorvos, a sikeres rekordkísérlet befejezése után úgy fogalmazott: sokakban sikerült feléleszteni Szombathelyen a segítés szándékát, sőt nemcsak a szándékot, hanem a képességet is, hiszen a Segítés városa program keretében eddig már több mint harmincezren sajátították el az újraélesztés alapvető ismereteit, ami szavai szerint önmagában is nagy nyereség.

Kiss Domonkos, a Magyar Újraélesztési Társaság elnöke köszöntőjében azt emelte ki, hatalmas eredmény amit a vasi megyeszékhely lakói eddig elértek, de a program nem fejeződött be és Szombathelyen előbb vagy utóbb minden felnőtt és gyerek tudja majd alkalmazni az újraélesztés fogásait és ez szerinte azt jelenti, hogy mindenki biztonságban tudhatja magát és a szeretteit.

Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke elmondta: a 240 óra beállításával új magyar rekord született, amelynek jó esélye van arra is, hogy bekerüljön a Guinnes-rekordok könyvébe. Szólt arról is, hogy az egy helyen egy időben legtöbb ember által végrehajtott újraélesztés rekordját 600 résztvevővel szintén Szombathely tartja tavaly október óta. Ennek hitelesítésére a magyar rekordok regisztrátora egy oklevelet nyújtott át a város polgármesterének.

Sebestyén szólt arról is: a mostani rekord hitelesítéséhez az is hozzájárul, hogy a város honlapján mind a 240 órában bármikor élő egyenes adásban lehetett megtekinteni, hogy mi zajlik a kísérlet helyszínén.

Catégories: Biztonságpolitika

EURO-2016: ötezer eurót is elkérhetnek hamis weboldalakon a jegyekért

mar, 14/06/2016 - 11:58

Ötezer eurót is elkérhetnek a franciaországi Európa-bajnokságra szóló jegyekért hamis weboldalakon, és személyes adatokat is ellophatnak a vásárlóktól az online bűnözők – hívták fel a figyelmet a Sicontact Kft. internetes biztonságtechnikával foglalkozó cég közleményében.

A tájékoztatás szerint a hivatalos jegyeket kizárólag az UEFA hivatalos weboldalán keresztül lehet megvásárolni 25-895 euró közötti áron. Közölték, éppen ezért hamis információt tartalmaznak azok a kéretlen levelek (spam-ek), amelyek szerint új jegyek érkeztek az EB-re, vagy a felhasználó nyert az UEFA sorsolásán. A jegyek sorsolása már véget ért, és a szervezők már csak a Last Minute Sales Platform elnevezésű felületen kínálnak belépőket igénylési sorrendben – írták.

Béres Péter, az ESET termékeket forgalmazó Sicontact biztonsági szakértője elmondta: 2014-ben a második legkeresettebb kifejezés globálisan a “WorldCup”, Magyarországon a “Vb 2014” volt. Ez keresések millióit jelöli, és ha csak a keresések egytized százalékát terelték el adathalász oldalakra, globálisan akkor is jelentős számot kaptunk – jegyezte meg.

A két évvel ezelőtti futballeseményhez képest ráadásul mostanra jelentősen emelkedett a spamek veszélyességének fokozata is. A PhishMe e-mailfigyelő szolgáltatás jelentése szerint a legutóbbi vizsgált időszakban az összes spam levél mintegy 93 százaléka zsaroló vírust próbált meg terjeszteni – tette hozzá a szakember.

A közlemény szerint nem újdonság az ilyen jelentős eseményekhez kötődő hamis weboldalak működése, így az Európa-bajnokság szervezői a szurkolók számára kiadott figyelmeztetések mellett egy olyan böngésző kiegészítőt is készítettek, amely azonosítja a hivatalos és nem hivatalos jegyárusító oldalakat.

Catégories: Biztonságpolitika

Győri siker biztonsági diákolimpián

mar, 14/06/2016 - 09:56

A Győri Kovács Margit Iskola csapata már 11. éve szerepel azon a versenyen, melyet a Burgenlandi Polgári Védelmi Szövetség rendezett, s nemcsak városunkat, megyénket, hanem kilenc esetben Magyarországot is képviselte.

Június elsején a korábbi selejtezőből továbbjutva a győriek a tartományi döntőn szerepeltek Oberwartban, ahol közvetlen ellenfeleik, szintén egy magyar csapat tagjai, a szombathelyi gyerekek voltak. A versenyen tizennégy csapat indult, a csoport szakmai felkészítője Csepi László tűzoltó ezredes, a győri katasztrófavédelmi kirendeltség polgári védelmi felügyelője is elkísérte a gyerekeket, akik a verseny során mind az elméleti, mind a gyakorlati feladatok végrehajtásában jeleskedtek.

A Gyermek Biztonsági Diákolimpia egy játékos, interaktív vetélkedő a negyedik osztályos diákok számára, ahol a feladatok szinte mindig ugyanazok, csak a verseny helyszíne és a körülmények változnak évente. A rossz idő miatt, most fedett területen a sportcentrumban rendezték a versenyt. A feladatok között szerepeltek a kerékpáros közlekedéssel, a segélyhívókkal kapcsolatos kérdések, az úszás, vízben tartózkodás szabályait is ismerni kellett, de a veszélyes anyag szimbólumokat ábrázoló kockát is könnyen kirakták a gyerekek.

A vízzel célba lövésnél és a falmászásnál is jól szerepelt a győri csapat és a kvízkérdések megválaszolása sem okozott nehézséget számukra. Végezetül a tanárok játékán még a felkészítőknek is lehetőségük volt néhány plusz pontot szerezni, így Csepi még öt pontot szerzett a gyerekeknek. A gyerekeket Hanaszekné Grundtner Éva és Fekete Sándorné készítette fel az elméleti és a sportos feladatokra.

Az izgalmakban bővelkedő, vidám versenyről végül a Kovács Margit Iskola csapata került ki győztesként. A legjobb külföldi csapatként a gyerekek meghívást kaptak Bécsbe a június 16-án rendezendő országos döntőre. Ide a Magyar Polgári Védelmi Szövetség támogatásával utazik a csapat.

Catégories: Biztonságpolitika

Pages