Magyar Kolozsvár-történetként határozták meg a méltatók Gaal György Kolozsvár a századok sodrában. Várostörténeti kronológia című kiadványát, melyet szombaton mutattak be a kincses városban, a 4. adventi könyvvásár keretében. Kategória: Kultúra
ÖSSZEFOGLALÓ – Számos kedvező ítélet után úgy tűnik, végleg elveszítette a nagyváradi római katolikus püspökség a város egyik legimpozánsabb épületét, a lepusztult egykori pénzügyi palotát. Böcskei László megyéspüspök úgy véli, politikai döntés született. Kategória: Erdélyi hírek
Románia és Magyarország nevezettje sem került be a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes alkotások szűkített listájára, amelyen kilenc mozi szerepel. Kategória: Kultúra
Egy koronkai ház udvarán találták meg a múlt vasárnap Marosvásárhelyről eltűnt Benedek Orsolya holttestét, a vásárhelyi megyei sürgősségi kórház 32 éves doktornőjének elrablásával és meggyilkolásával egy 27 éves férfit gyanúsítanak. Kategória: Erdélyi hírek
Az OTP Bank egymillió forintos különdíját nyerte a mérai Czifra Néptánccsoport a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor pénteki döntőjében, amelyet a Duna Televízió élőben közvetített. Kategória: Színes
A Real Madrid nyerte a Japánban rendezett labdarúgó-klubvilágbajnokságot, miután a vasárnapi fináléban a mesterhármast jegyző Cristiano Ronaldo vezetésével, hosszabbítás után 4-2-re legyőzte a házigazda Kashima Antlers együttesét. Kategória: Sport
A svédországi női kézilabda-Eb elődöntőjében a világbajnoki ezüstérmes Hollandia 26-22-re megverte Dániát, ezzel bejutott a döntőbe. A másik ágról a norvégok jutottak fináléba. Az 5. helyért rendezett mérkőzésen Románia 23-22-re felülmúlta Németországot. Kategória: Sport
Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke bejelentette, hogy Liviu Dragnea képviselői mandátumának érvénytelenítését fogják kérni a parlament mandátum-érvényesítő bizottságának ülésén. Kategória: Belföld
A címet a németországi Focus hírmagazin Merkel és a Trump-hatás című cikkéből vettem kölcsön, ahol egy táblázatnak ez a címe, és ahol kilenc olyan vezetőt látni, akik Európa „jobboldali populista” politikusai, és „patrióta tavaszt” hirdetnek. Kategória: Szempont
Soha nem fogjuk megtudni, mi történt volna akkor, ha múlt csütörtökön nem látogat el a magyar miniszterelnök Szatmárnémetibe, ha nem találkozik az RMDSZ elnökével, és nem buzdítja az erdélyi magyarokat Kelemen Hunorék támogatására. Kategória: Szempont
Egyre inkább stresszfaktorrá válik a karácsony az ünnepek előtti bevásárlási láz és tolongás, a takarítás, ajándékozás, sütés-főzés miatt kialakuló megfelelési kényszer miatt. Vajon megelőzhető-e az ünnepek előtti stressz? Kategória: Életmód
Sokan mondják, hogy a karácsony ma már nem a szeretet, hanem a fogyasztás ünnepe – akár egyetértünk ezzel, akár nem, azt be kell látnunk, hogy az ünneplés a környezetünkre is jelentős terhet ró. Kategória: Életmód
Minden napra egy receptet ajánlanak az Erdélyi Konyha Kalendárium munkatársai a főzni szerető olvasóknak. Ezúttal olyan recepteket gyűjtöttek egy csokorba, amelyek a hagyományos ételeket „modernebb” alapanyagokkal társítják. Kategória: Életmód
A címvédő Real Madrid a Napolival mérkőzik a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A csoportgyőzteseket hétfőn Nyonban a csoportmásodikokkal sorsolták össze. Kategória: Sport
Bűnvádi eljárást indított a DNA Dan Nica volt távközlési és Alexandru Athanasiu volt oktatási miniszter ellen, akiket hivatali hatalommal való visszaéléssel gyanúsítanak a Microsoft 2 néven ismertté vált ügyben. Kategória: Belföld
Erdélyi magyar elemzők szerint a magyar pártok összefogása, „az Orbán-kormány népszerűségátvitele” és a román hatalom barátságtalan megnyilvánulásai állnak az RMDSZ–MPP-lista választási eredményének hátterében. Kategória: Erdélyi hírek
Reggelente még sötét van, amikor elindulnak a katolikus hívek a hajnali szentmisére. Sokan egyetlen rorátéról sem hiányoznak, legyen akárhány fok mínuszban. Mint mondják, különleges hangulata van ezeknek a szentmiséknek. Kategória: Eklézsia
Bővítik tavasztól a székelyudvarhelyi kórház épületét, mivel az elmúlt időszakban új szakirányú tevékenységeket indítottak, így tenni kell a helyszűke ellen. Kategória: Erdélyi hírek