Ahogy anno még a nyáron, a felek között megkötött békeegyezség kapcsán is volt róla szó itt a Mindennapiafrikán, az észak-mali konfliktusban nem igazán lehet biztosra menni, hiszen már akkor látszott, hogy az első körben hiányzó aláírások (az egyik fél végül 1 hónappal később tette oda az aláírását a dokumentumra) és valódi elkötelezettség híján túl sok jóra nem lehet számítani a harcokkal kapcsolatban Mali északi részén. És ez így is lett, hiába írták alá az alkut a szembenálló koalíciók, a kormánypárti, ún. Algíri Platform tagjai: az Azawadi Arab Mozgalom egyik kivált frakciója, az Azawadi Népfront és a Hazafias Ellenállási Erők és Mozgalmak Tömörülése (GATIA) valamint az ellenük küzdő és a legismertebb tuareg mozgalmat, az Azawadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalmat (MNLA) is magában foglaló Azawadi Mozgalmak Koalíciója (CMA), tegnap (09.20.) ismét kiújultak a harcok a mali-algériai határon, ahol Inafarak települése mellett támadtak egymásnak a kormányközeli platform és a CMA milícistái, ugyanúgy, ahogy a júniusban megkötött alku óta már többször megtették ezen a vidéken.
Például augusztusban közel 20 ember halt meg összecsapásokban Anefis mellett (az Anefis jelenleg a CMA főhadiszállása és csak erős nemzetközi nyomásra vonult innen vissza a platform, hogy alábbhagyjon az erőszakhullám), amikor a szembenálló csoportok összecsaptak – ergó a béke csak nevében volt béke és csak a közvetítők és a konfliktus megoldását már csak tehernek érző nemzetközi közösség képviselői arcán látszott valódi elégedettség az aláírás napján. Ahogy lenni szokott, most sem tudja senki pontosan mi történt, a CMA szerint a GATIA 70 pickuppal érkezett a környékre, hogy felkészüljön egy offenzívára, míg a GATIA szerint őket érte támadás napokkal korábban a CMA részéről és a mostani akció csak védekezés volt.
Ez is tökéletesen mutatja, hogy mennyire komplex itt a helyzet, hiszen a kormánynak és a nemzetközi erőknek a szélsőséges iszlamistákra is koncentrálniuk kell, de közben a tuaregek és az itt élő arabok között is komoly konfliktus áll fenn még mindig, ami valószínűleg inkább a mindennapi megélhetést jelentő csempészútvonalak felügyeletéről szól és rég nem politikai elvekről, célokról. A harcok mellett súlyos fenyegetést jelent az egész békefolyamatra nézve az is, hogy a CMA két hónappal az aláírás után visszalépett az egyezmény végrehajtását felügyelő bizottságban való részvételtől, sőt jelzésértékű, hogy a sokat szenvedett Kidal körül 20 kilométeres biztonsági zónát kellett létrehozni, így biztosítva azt, hogy a település ne kerüljön ismét lázadó kézbe.
A CMA visszalépésének oka elég egyértelmű a nyilatkozatok alapján: ők úgy látják, hogy a kormányközeli platformhoz tartozó egységek továbbra sem adták fel korábbi pozíciójukat, tehát nem teljesítették a vállalásokat, utóbbiak viszont pont a CMA első lépésére várnak-vártak. A kormányhadsereg pedig ebben a sokszereplős történetben csak rohan az események után, nap-nap után jönnek a hírek katonai konvojok megtámadásáról, őrjáratok elleni akciókról, így összefoglalóan nem kell hozzá túl sok bátorság, hogy kijelenthessük – Észak-Maliban továbbra is kaotikus a helyzet, egyedül a nemzetközi békefenntartók által felügyelt részeken létezik valamiféle államhatalom és stabilitás ezen a kietlen vidéken.
És csak azért, hogy felfoghassuk, milyen átláthatatlanul szövevényes az etnikai, vallási alapon szerveződő milíciák hálózata, álljon itt egy újabb hír a poszt végén, amely egy, az év elején feltűnt, a közép-mali fulani populáció által támogatott és a szélsőséges Ansar Dine mozgalmához is kötődő Macina Felszabadítási Frontról szól, ugyanis ez a szervezet a napokban Közép-Maliban lecsapott egy településre. A támadás után, amely 4 halálos áldozatot követelt, a mali biztonsági erők bejelentették, hogy vizsgálják a lehetőségét annak, hogy a Macina Burkina Fasóban hozott létre támaszpontot és onnan hajt végre akciókat mali területeken.
twitter.com/napiafrika
1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.Today's meeting with King Abdullah II was fruitful and constructive. It was an important opportunity to discuss topics of common concern, such as the Syria crisis and the impact of refugees, the fight against terrorism, and developments in our neighbourhood including in the Middle East Peace Process.
The deterioration of the situation in Syria is causing more and more people to flee, seeking safety elsewhere. I commend the generosity of Jordan and its people in hosting and assisting Syrian refugees, despite the challenges this poses. Later today, I will visit a refugee camp to assess the situation there and see how the European Union might help further. We will continue to support Jordan in this.
The EU is committed to achieving peace, stability and security in Syria, as well as the wider region. We share a strong interest in doing so. I will report to EU leaders on today's exchange, as well as from my other recent trips, at the informal European Council on 23 September.
The European Union also appreciates Jordan's continued efforts in countering extremism and fighting terrorism. I hope that the EU and Jordan will be able to further strengthen security cooperation. Our strong relations make us natural partners in working together in the face of shared challenges.
I conveyed to His Majesty our strong support for the political reform process in Jordan, aimed at strengthening democracy, justice and the rule of law. I encourage ongoing implementation, in spite of the difficult regional environment.
The European Union is firmly committed to continue working together for the benefit of Jordan and Jordanians, and to make our partnership stronger in these difficult times.
It is often said that the global scale of climate change makes it an issue that requires action by multiple levels of governments. Indeed, the constitutional or legal responsibilities, the expertise, the policy levers necessary to tackle climate change very rarely reside in a single level of government. In federal countries especially, sub-state governments often have very important constitutional competences relevant to climate politics. Energy, environment, transport, and agriculture are domains where various levels of government usually have constitutional competences. Moreover, regional governments are routinely in charge of implementing policies to comply with targets agreed upon on the international stage. (...)
Premiers articles de la partie du Pacte de la Société des Nations concernant le nouveau système de sécurité collectives, les articles 8 et 9 relatifs au désarmement occupent une place toute particulière dans l'esprit des concepteurs de la Société. (...)
L’athlète Jean Bouin, les champions cyclistes Lucien Petit-Breton, François Faber ou encore Octave Lapize, le pilote automobile Georges Boillot, l’international de football Pierre Chayriguès, Georges Carpentier, le « plus grand boxeur français de tous les temps »… Nombreux ont été les sportifs de haut niveau à s’illustrer lors de la Première Guerre Mondiale, voire même à donner […]
Cet article Maurice Boyau, capitaine du XV de France et « As » de la Grande Guerre est apparu en premier sur Zone Militaire.
L'Institut Culturel Roumain accueille une série de peintures signées par des artistes roumains d`aujourd`hui.
Le vernissage aura lieu le mardi 1er septembre 2015, à partir de 19h30, en présence de M. Michel Gavaza, président de l'association Soleil de l'Est et des artistes exposants.
Un vin d'honneur sera offert par l'Institut Culturel Roumain.
Exposition du 1er au 20 septembre, dans les horaires d'ouverture de (...)