Vous êtes ici

Pályázatok

Kultúrpajta- és Tündérkert-hálózat programjait támogatják!

Pályázati Hírek - jeu, 02/06/2022 - 01:35

A Nemzeti Kulturális Alap a Kárpát-medencei Kultúrpajta- és Tündérkert-hálózat programjainak támogatására nyílt pályázatot hirdet, a Kultúrpajta- és Tündérkert-hálózat magyarországi színhelyein megvalósuló tevékenységek, akár 10 millió forint vissza nem térítendő összeggel történő támogatására. 

Catégories: Pályázatok

Közép-Magyarország is fejlesztési kormánybiztost kap

EU Pályázati Portál - lun, 30/05/2022 - 20:42

A közép-magyarországi régióval kiegészülve az eddigi négy helyett öt kormánybiztos felel az egyes régiók komplex gazdaságfejlesztéséért a jövőben – ismertette hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor.

A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter elmondta: a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos Bányai Gábor lesz, míg az északnyugat-magyarországi zónáért Czunyiné Bertalan Judit, a közép-magyarországi zónáért Láng Zsolt, a Dél-Dunántúlért Móring József, Északkelet-Magyarországért pedig Szabó Tünde felel majd kormánybiztosként.

Feladatuk továbbra is az, hogy az egyes régiókban aktív fejlesztéspolitika valósuljon meg – hangoztatta a miniszter.

Navracsics Tibor felidézte, hogy 2020-ban négy gazdaságfejlesztési zóna alakult az országban, feladatuk az egyes területek fejlesztési keretének előkészítése és egy területi alapú fejlesztéspolitika megalapozása volt, konzultálva a helyi gazdasági és politikai szereplőkkel.

A választásokra elkészült a négy zóna fejlesztési munkaanyaga, az új kormány pedig folytatja a megkezdett munkát, sőt kibővíti azt, hiszen a regionális felosztásból eddig Pest megye és Budapest kimaradt.

A miniszter továbbra is területi alapú fejlesztéspolitika kialakítását tartotta fontosnak, amely figyelembe veszik a területi különbségeket. A kormánybiztosoknak így fejlesztési terveket is készíteniük kell, amelyeket be kell építeni az országos területfejlesztési politika prioritásai közé. Beszámolt arról is, hogy a zónákat az uniós fejlesztési régiókhoz igazították, hogy a forrásfelhasználás gördülékenyebb legyen.

Czunyiné Bertalan Judit arról számolt be, hogy legfontosabb feladatának az egyes szereplők programjavaslatainak összefésülését és priorizálását tartja az Északnyugat-Dunántúlon, ami szerinte gazdaságfejlesztési szempontból kiugró pályát futott be az elmúlt időszakban.

Szabó Tünde a többi között azt ismertette, hogy hat megyét felügyel majd: Borsod-Abaúj-Zemplén megye mellett Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár megye tartozik hozzá.

Bányai Gábor elmondta, hogy több mint harminc éve foglalkozik területfejlesztéssel, így reméli, hogy olyan tervekkel tudja majd segíteni a Dél-Alföldet, amely mind a kormány, mind az Európai Unió tetszését elnyeri. Mint mondta, a három megyéjében néhol a szárazság, máshol az utak hiánya vagy a vasúti közlekedés állapota szorul fejlesztésre.

Móring József arra mutatott rá, hogy a hozzá tartozó három megye, Somogy, Tolna és Baranya lakossága harminc év alatt 140 ezerrel csökkent. A gazdasági növekedés is igen alacsony a régióban, ahogy a beruházási vagy ipari teljesítmény is, de a felsőoktatásban is igen kevesen vesznek részt. Ezért arra törekszik, hogy a lehető legtöbb forrást vigye a területre – mondta.

Láng Zsolt azt hangsúlyozta, hogy Budapest és az agglomeráció nincs meg egymás nélkül. Számtalan közös pont van, így a fejlesztéseket is össze kell hangolni, a közlekedéstől az iskolafejlesztésekig. Elmondta, a fővároson kívül 187 település tartozik hozzá.

MTI

Catégories: Pályázatok

Civil állatvédő szervezetek támogatása igényelhető júniustól!

Pályázati Hírek - lun, 30/05/2022 - 16:30

A civil állatvédő szervezetek támogatására 500 millió forint keretösszegű pályázat áll rendelkezésre működési költségre, ivartalanításra, állategészségügyi szolgáltatásra és férőhelybővítésre – mondta a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kedden Budapesten sajtótájékoztatón. 

Catégories: Pályázatok

Termelési kapacitását bővítette a Titán’94 Kft.

EU pályázat blog - lun, 30/05/2022 - 11:05

A Széchenyi 2020 program „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című felhívásán 337,01 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Titán’94 Kft. új termelő kapacitások kialakítására.

A cég 674 millió forint összköltségvetésű komplex beruházása során bővítette eszközparkját, szoftver- és folyamatfejlesztést valósított meg, valamint új csarnokot épített Lőrinciben.

A fejlesztési projekt több elemből tevődött össze. Infrastruktúra fejlesztés keretében saját ingatlanon megvalósult egy könnyen megközelíthető, bruttó 1000 négyzetméteres alapterületű fémipari megmunkáló üzem építése. Eszközbeszerzés keretében 3 és 5 tengelyes marógépek, síkköszörű, hőkezelő kemence, furat-szikraforgácsoló, lézerhegesztő, merülős huzal-szikraforgácsoló kompresszor, esztergagép, szerszám-összeszerelő terület, valamint nagy szerszámok mozgatásához szükséges daru beszerzése, valamint Ipar 4.0 megoldások bevezetése, mivel a gyáregység a modern elvárásoknak megfelelően termelésirányítási rendszerrel és a modern szerszám tervezéshez, programkészítéshez szükséges feltételek megteremtésével lehet igazán hatékony.

A 100%-ban magyar tulajdonú családi vállalkozás új gyártócsarnokának létesítésével újabb technológia vált elérhetővé a szerszámkészítés területén, mely kiegészítette, bővítette a cég tevékenységi körét, és munkahelyeket teremtett Lőrinciben, valamint lehetőséget ad a további fejlődésre is. Az 1000 négyzetméteres gyártócsarnok 30 tonnás daruval, belső úthálózattal 4,5 hektáros fejlesztési területen valósult meg. A beruházás eredményeként a lőrinci telephelyen nagy teljesítményű CNC-megmunkáló központ és hőkezelő üzem jött létre, lehetőséget biztosítva a szerszámkészítési, karbantartási munkák megvalósítására.

A Széchenyi 2020 program „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című, GINOP-1.2.1-16 számú pályázati kiírásán 337 013 172 forint európai uniós támogatást elnyert, 674 026 344 forint összköltségvetésű fejlesztés 2019. január 28-án indult és 2022. január 20-án zárult.


Catégories: Pályázatok

Termelési kapacitását bővítette a Titán’94 Kft.

EU Pályázati Portál - mer, 25/05/2022 - 16:30

A Titán’94 Kft. alkatrészgyártással, szerszámkészítéssel foglalkozó budapesti vállalkozás, amely számos autóipari cég első, másod- és harmadkörös beszállítója, emellett a tevékenységük részét képezi prémium fém szaniter termékek és elektronikai termékek előállítása is.

A fejlesztési projekt több elemből tevődött össze. Infrastruktúra fejlesztés keretében saját ingatlanon megvalósult egy könnyen megközelíthető, bruttó 1000 négyzetméteres alapterületű fémipari megmunkáló üzem építése. Eszközbeszerzés keretében 3 tengelyes marógép, hőkezelő kemence, lézerhegesztő, szerszám-összeszerelő terület, valamint nagy szerszámok mozgatásához szükséges daru beszerzése, valamint Ipar 4.0 megoldások bevezetése, mivel a gyáregység a modern elvárásoknak megfelelően termelésirányítási rendszerrel és a modern szerszám tervezéshez, programkészítéshez szükséges feltételek megteremtésével lehet igazán hatékony.

A 100%-ban magyar tulajdonú családi vállalkozás új gyártócsarnokának létesítésével újabb technológia vált elérhetővé a szerszámkészítés területén, mely kiegészítette, bővítette a cég tevékenységi körét, és munkahelyeket teremtett Lőrinciben, valamint lehetőséget ad a további fejlődésre is. Az 1000 négyzetméteres gyártócsarnok 30 tonnás daruval, belső úthálózattal 4,5 hektáros fejlesztési területen valósult meg. A beruházás eredményeként a lőrinci telephelyen nagy teljesítményű CNC-megmunkáló központ és hőkezelő üzem jött létre, lehetőséget biztosítva a szerszámkészítési, karbantartási munkák megvalósítására.

A Széchenyi 2020 program „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című, GINOP-1.2.1-16 számú pályázati kiírásán 337 013 172 forint európai uniós támogatást elnyert, 674 026 344 forint összköltségvetésű fejlesztés 2019. január 28-án indult és 2022. január 20-án zárult.

Catégories: Pályázatok

Jogállamisági mechanizmus

EU Pályázati Portál - mar, 17/05/2022 - 21:41

Biztosított a verseny és az átláthatóság.

Az Európai Bizottság állításaiban számos esetben ellentmond saját adatainak, valamint figyelmen kívül hagyja az előzetesen hivatalosan tudomására jutott információkat, illetve a Közbeszerzési Hatóság honlapján rendszeresen közzétett, a hazai közbeszerzési piacra vonatkozó statisztikai adatokat.

Az Európai Bizottság április 27-én megindította Magyarországgal szemben a jogállamisági (feltételességi) eljárást. Annak ellenére, hogy a témával kapcsolatos levél tartalmát a Közbeszerzési Hatóság hivatalosan nem ismeri, a sajtóban megjelent híresztelések kapcsán szükségesnek látja, hogy szélesebb nyilvánosságot kapjanak az alábbi tények:

1. A Hatóság álláspontja szerint az Európai Bizottság közbeszerzési statisztikái elkészítésekor torz adatokkal dolgozik. Az adatbázisa ugyanis nem megfelelő a tagállami összehasonlításokhoz, mivel az uniós országok jelentős része – habár kötelessége lenne – csak változó mértékben jelenteti meg a statisztikai adatok kinyeréséhez szükséges, eredményről szóló tájékoztatóit az Európai Unió Hivatalos Lapjában, a TED-en. A Bizottság saját megállapítása szerint is, Magyarország azonban kiemelt figyelemmel tölti fel a lényeges közbeszerzési adatokat tartalmazó hirdetményeit. A Közbeszerzési Hatóság a problémát hivatalos úton több alkalommal – 2018-ban, 2019-ben, majd 2020-ban – is jelezte, ám érdemi válasz a mai napig nem érkezett a Bizottságtól.

2. A Bizottságnak a TED-en megjelentetett – tagállamonként nem egységesen, nem teljes körben feltöltött – hirdetmények adatain alapuló statisztikái szerint a hazai egyajánlatos közbeszerzések aránya – a Bizottság megállapítása szerint – kifejezetten magas. Az Európai Bizottság által közzétett Belső Piaci Eredménytáblán egyrészt azonban jól látszik, hogy az egyajánlatos közbeszerzések magas aránya nem tipikusan magyar probléma. A Bizottság számítási módszere szerint 19 (!) tagállam jár hasonló cipőben. Az adatokból egyúttal az is kitűnik, értékeink (39 %) jobbak Romániánál (41 %), Görögországnál (42 %), Csehországnál (43 %), Szlovéniánál (47 %) és Lengyelországnál (51 %) is. Ellenük azonban nem indult jogállamisági eljárás. Másrészt az egyajánlatos közbeszerzések magas aránya nem minden esetben kizárólag a verseny hiányából eredhet. Maga az Európai Bizottság állapította meg a 2019. évi, Ausztriára vonatkozó országjelentésében, hogy az egyajánlatos közbeszerzések aránya az osztrák egészségügyi szektorban kiemelkedően magas, ugyanakkor ezt azzal magyarázta, hogy ennek oka piaci sajátosságokra vezethető vissza. Magyarország esetében azonban – ahol az egyajánlatos eljárások magas aránya ugyancsak alapvetően az egészségügyi szektorra jellemző – a piaci sajátosságokat a Bizottság rendre figyelmen kívül hagyja.

3. A széleskörű verseny meglétét támasztja alá, hogy az elmúlt két évben a hazai közbeszerzésekben évente mintegy 5000 ajánlattevő vett részt, melyből nagyjából 3500 különböző cég nyert. A Közbeszerzési Hatóság 2020-as adatai szerint az 50 legnagyobb értékű közbeszerzési eljárás nyerteseinek 65 %-a hazai, míg 35 %-a külföldi vállalat volt – a magyar piac tehát nyitott minden potenciális résztvevő számára. A Hatóság mindazonáltal egyetért azzal, hogy a minél szélesebb verseny érdekében fontos cél az egyajánlatos közbeszerzések arányának mérséklése, éppen ezért hazánkban a Közbeszerzési Hatóság részéről is szigorú ellenőrzésekre, minden eddiginél erősebb kontrollra számíthatnak az ajánlatkérők.

4. Az Európai Bizottság legfrissebb, 2020-as adatokat is tartalmazó, saját kimutatása szerint is, Magyarországon kiemelkedő, 100 %-os a közbeszerzések átláthatósága. Mindez annak köszönhető, hogy a magyar ajánlatkérők maradéktalanul eleget tesznek az unió által előírt közzétételi kötelezettségeiknek. Éppen ezért a hazai közbeszerzések átláthatóságával kapcsolatos kifogások értelmezhetetlenek, hiszen ezt a Bizottság saját kimutatása cáfolja.

5. Végezetül, ami a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok ügyét illeti: az alapítványok főszabály szerint közbeszerzésre kötelezettek. Erre vonatkozóan a Közbeszerzési Hatóság már az előző évi jogállamisági jelentés kapcsán is kifejtette álláspontját, ám az Európai Bizottság ezt nem vette figyelembe a jelentésében. A Közbeszerzési Hatóság álláspontját továbbra is fenntartja: az alapítványok főszabály szerint közbeszerzésre kötelezettek.

Forrás: Közbeszerzési Hatóság

Catégories: Pályázatok

OTP Bank Helyi Gazdaságfejlesztési Pályázat 2022-23

Pályázati Hírek - mar, 17/05/2022 - 21:27

Az OTP Bank Helyi Gazdaságfejlesztési pályázat keretében települési önkormányzatok és önkormányzati konzorciumok vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek a helyi gazdaság élénkítését vagy a fenntarthatóságot célzó fejlesztési terveinek megvalósítására. 

Catégories: Pályázatok

PREGA - agrár-digitalizációs konferencia és kiállítás 2022

Pályázati Hírek - ven, 06/05/2022 - 00:00

Idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre május 11-12-én, Budapesten, Magyarország első kifejezetten agrár-digitalizációs konferenciája, a PREGA Konferencia és Kiállítás. 

Catégories: Pályázatok

Több mint ötezer új munkahelyet teremt a kapacitásbővítő támogatás!

Pályázati Hírek - mar, 26/04/2022 - 12:33

Csaknem nyolcszáz vidéki kis- és középvállalkozás vehet fel összesen 5600 munkavállalót a KKV kapacitásbővítő támogatásnak köszönhetően - jelentette be pénteki közleményében Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Catégories: Pályázatok

Szigorúbb ellenőrzésekre számíthatnak az ajánlatkérők az egyajánlatos közbeszerzéseknél

EU Pályázati Portál - jeu, 21/04/2022 - 21:52

A Közbeszerzési Hatóság részéről minden eddiginél erőteljesebb kontroll várható az egyajánlatos közbeszerzések esetén; a cél az ilyen eljárások számának jelentős csökkentése.

Mivel a közbeszerzési piacon tapasztalható versenyhelyzet egyik fontos mérőszáma az egyajánlatos közbeszerzések arányának alakulása, a Hatóság – összhangban a 1027/2021. (II. 5.) Korm. határozatban és a 63/2022. (II. 28.) Korm. rendeletben foglalt kormányzati célokkal – a közbeszerzések hatékonyságának további javítása érdekében kiemelt figyelmet fordít az egyajánlatos közbeszerzések ellenőrzésére.

Egyajánlatos közbeszerzések már a Hatóság 2022. évi szerződés-ellenőrzési tervében is szerepelnek, azonban a jövőben az ajánlatkérők minden ilyen közbeszerzése automatikusan ellenőrzésre kerül. A Hatóság emellett javasolja az ajánlatkérőknek, hogy a közbeszerzési eljárást megindító felhívásban írják elő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi esetkör alkalmazását, és amennyiben pusztán egyetlen ajánlat [vagy több szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában pusztán egyetlen részvételi jelentkezés] érkezik a felhívásukra, nyilvánítsák eredménytelenné az eljárást.

Forrás: Közbeszerzési Hatóság

Catégories: Pályázatok

Közbeszerzési-jogi ellenőrzési referens

EU Pályázati Portál - jeu, 21/04/2022 - 07:38

Miniszterelnöki Kabinetiroda
Európai Uniós Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság

a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. tv. 83. § (1) bek. alapján

pályázatot hirdet

közbeszerzési-jogi ellenőrzési referens

munkakör betöltésére.

A kormányzati szolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1077 , Kéthly Anna tér 1.

Ellátandó feladatok:

Elvégzi az uniós forrásból finanszírozott támogatási szerződések kedvezményezettjei által lefolytatott közbeszerzési eljárások, valamint az ahhoz kapcsolódó szerződésmódosítások közbeszerzés-jogi szempontú utóellenőrzését, továbbá az ahhoz kapcsolódó adminisztratív tevékenységet. Együttműködik más főosztályok feladat- és hatáskörébe tartozó támogathatósági, elszámolhatósági, műszaki szempontú utóellenőrzés folyamatos közbeszerzés-jogi minőségbiztosításában a vonatkozó jogszabályok, szabályzatok és eljárásrendek szerint. Állásfoglalást készít a pályázatkezelés, valamint a projektmegvalósítás során felmerülő közbeszerzés – jogi kérdésekben, melynek keretében szakmailag együttműködik más szervezeti egységekkel. Vezeti a szabályozókban előírt nyilvántartásokat, az ott meghatározott tartalommal, illetőleg közvetlen felettese utasítására jelentéseket, beszámolókat, adatszolgáltatásokat készít az ott meghatározott tartalommal és rendszerességgel.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Az európai uniós fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár és az általa irányított szervezeti egység vonatkozásában közbeszerzési-jogi ellenőrzési feladatok ellátása.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései , a(z) juttatásokra a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései az irányadók, az illetményt kinevezéskor a munkáltatói jogkör gyakorlója állapítja meg a Kit. 1. melléklet I. pontja értelmében. Az egyéb juttatások megállapítása a Kit., az egyéb vonatkozó jogszabályok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda Közszolgálati Szabályzata az irányadók.                      

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Felsőfokú képesítés, OKJ-s közbeszerzési referens bizonyítvány megléte, vagy közbeszerzési szakjogász végzettség,
  • Közbeszerzési eljárások bonyolításával, előkészítésével, ellenőrzésével kapcsolatos minimum 2 év szakmai tapasztalat.
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások).
  • Megbízhatósági vizsgálat tudomásulvétele.
  • Kockázatmentes nemzetbiztonsági ellenőrzés.
  • Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése.
  • A pályázó rendelkezzen három hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítvánnyal, amely igazolja, hogy büntetlen előéletű és nem áll a Kit. 82. § szerinti büntetőeljárás hatálya alatt, valamint
  • A pályázó nem áll újraalkalmazási korlátozás hatálya alatt (Kit. 117. § (6) és (8) bekezdése, vagy a 166. § (4) bekezdése, illetve a Kttv. 60. § (1) bekezdés i) pontja szerint.)

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Angol, német vagy francia nyelv legalább középfokú ismerete.
  • EMIR, FAIR (EUPR, EPTK) rendszerek ismerete.
  • Közigazgatási területen szerzett tapasztalat.

Elvárt kompetenciák:

  • Lényeglátás, komplex folyamatok megértése, strukturálásra való képesség. ,
  • Megbízhatóság, terhelhetőség, rugalmasság. ,
  • Önálló és pontos munkavégzési képesség, felelősségtudat. ,
  • Csapatmunkába történő együttműködési képesség. ,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • A pályázó szakmai életútját részletesen bemutató fényképes önéletrajz (87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. számú melléklet).
  • Motivációs levél.
  • Végzettséget, szakképzettséget igazoló dokumentum(ok) másolata.
  • Nyelvtudást igazoló dokumentum(ok) másolata.
  • Nyilatkozat büntetlen előéletről.
  • Nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban résztvevők megismerhetik.
  • A tárgyban kérjük megjelölni a munkakör azonosítóját SZF-MK/61/26/2022.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. április 30.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton mkih_allas@mk.gov.hu oldalon keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázati anyagot határidőben és hiánytalanul benyújtó, a munkáltató által elvárt szakmai követelményeknek megfelelően kiválasztott pályázók szakmai és személyes rátermettségük felmérését célzó személyes meghallgatáson vesznek részt.

A pályázat elbírálásának határideje: 2022. május 15.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Tájékoztatjuk a pályázókat, hogy amennyiben pályázati anyagukban mellékelt nyilatkozattal kifejezetten hozzájárulnak, pályázati anyaguk a pályázat eredményességétől függetlenül egy később megüresedő pozíció betöltése érdekében bekerül az MK kiválasztási adatbázisába, legfeljebb 12 hónapos időtartamra. Ha a pályázó nem járul hozzá, pályázati anyaga az adatvédelmi előírásoknak megfelelően megsemmisítésre kerül.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2022. március 26.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Közbeszerzési referens

EU Pályázati Portál - jeu, 21/04/2022 - 07:34

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Igazgatóság Beszerzési és Közbeszerzési Osztály

a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. tv. 83. § (1) bek. alapján

pályázatot hirdet

Közbeszerzési referens

munkakör betöltésére.

A kormányzati szolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1024 Budapest, Keleti Károly utca 24.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Közbeszerzési eljárások előkészítése és lebonyolítása; az éves közbeszerzési terv összeállítása; a közbeszerzéssel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése, a statisztikai jelentések elkészítése; a közbeszerzési eljárások állapotáról folyamatos, naprakész nyilvántartás vezetése; közreműködés a Beszerzési és Közbeszerzési Szabályzat elkészítésében, korszerűsítésében; központosított közbeszerzésekkel kapcsolatos feladatok ellátása.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései az irányadók.                      

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola,
  • Közbeszerzésben szerzett tapasztalat – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
  • Közbeszerzési referens, közbeszerzési szaktanácsadó szakképesítés

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Egyetem, Jogi, gazdasági végzettség,
  • Közigazgatásban szerzett több éves tapasztalat

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Szakmai önéletrajz, végzettséget tanúsító okiratok másolata

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. április 26.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Bagó Dániel osztályvezető nyújt, a 06709314808 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Csizmadia Dávid Tibor részére a allashirdetes@nebih.gov.hu email címen keresztül.

A pályázat elbírálásának határideje: 2022. május 1.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A pályázat megküldése során az e-mail tárgyában kérjük, jelölje meg a megpályázni kívánt munkakört: közbeszerzési referens. A NÉBIH adatkezelési tájékoztatója az alábbi linken érhető el: https://portal.nebih.gov.hu/adatkezelesi-tajekoztato

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2022. április 2.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Projektmenedzser

EU Pályázati Portál - jeu, 21/04/2022 - 07:28

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Stratégiai és Projektmenedzsment Főosztálya

a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény 27. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

projektmenedzser

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közszolgálati jogviszony. 

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1015 Budapest, I., Ostrom utca 23-25.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

  • Felhasználói igények felmérése, rendszerezése; specifikációk készítése;
  • projektek előkészítése, tervezése, megoldási javaslatok kidolgozása;
  • projektek megvalósítása, projektmenedzseri és minőségbiztosítási feladatok ellátása;
  • projekt dokumentáció vezetése, szerződések előkészítése, projektriportok és jelentések és elemzések készítése;
  • kapcsolattartás és együttműködés partnerekkel, beszállítókkal, kivitelezőkkel, illetve a projektben érintett egyéb szervezetekkel; projektmegbeszélések levezetése;
  • ajánlatkérések, közreműködés közbeszerzési eljárások előkészítésében.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény rendelkezései , a(z) Hatóság belső szabályzatai az irányadók. Amit ajánlunk: érdekes feladatok, modern infrastruktúra és eszközök, fejlődési lehetőség, versenyképes jövedelem, széleskörű juttatások az irányadók                       

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola, vagy egyetemi végzettség,
  • Angol nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga, társalgási szintű nyelvtudás,
  • projektmenedzsment – Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások)

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Felsőfokú közgazdasági vagy műszaki végzettség;
  • elektronikus hírközlési területen vagy államigazgatásban szerzett tapasztalat;
  • projektmenedzsment végzettség vagy minősítés (pl. IPMA, PMP);
  • agilis fejlesztési környezetben szerzett tapasztalat;
  • jártasság beszerzési, közbeszerzési eljárásokban.

Elvárt kompetenciák:

  • Jó kapcsolatteremtő és magas szintű együttműködési készség; • megbízhatóság, szakmai igényesség,
  • Kiemelkedő problémamegoldó készség, stressztűrő képesség; • kiváló kommunikáció szóban és írásban,
  • Komplex gondolkodás, önálló munkavégzés; • rugalmasság, terhelhetőség,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Fényképes, magyar nyelvű szakmai önéletrajz; motivációs levél.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. április 30.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton a https://e-nmhh.nmhh.hu/e-nhh/4/urlapok/esf00123/index.html oldalon keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A jelentkezéseket a benyújtási határidő után egy hónapon belül elbíráljuk. A munkakör a kiválasztási folyamat után azonnal betölthető. Felhívjuk figyelmét, hogy csak azokat a pályázókat áll módunkban személyesen is meghallgatni, akik képzettségük, ismereteik és szakmai tapasztalataik alapján elképzeléseinknek mindenben megfelelnek.

A pályázat elbírálásának határideje: 2022. május 30.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2022. április 7.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Elindult a Vidékfejlesztési Tőkealap!

Pályázati Hírek - mar, 19/04/2022 - 17:16

Idén áprilisban indult a Focus Ventures kezelésében lévő MFB Invest Vidékfejlesztési Tőkealap, mely a beruházási pályázatokat megvalósító agrárvállalkozások likviditási nehézségeinek kezeléséhez nyújt segítséget, szükség esetén előfinanszírozza a pályázati támogatást. 

Catégories: Pályázatok

Közbeszerzési ügyintéző

EU Pályázati Portál - mar, 19/04/2022 - 10:47

Budapest Főváros XI. kerületi Újbudai Polgármesteri Hivatal
Jegyzői Igazgatóság, Közbeszerzési Csoport

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

közbeszerzési ügyintéző

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozott idejű előreláthatólag 2 évig tartó közszolgálati jogviszony. 

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1113 , Bocskai út 39-41.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

  • közbeszerzéssel kapcsolatos titkári teendők és az eljárások teljes körű adminisztrációjának ellátása;
  • közbeszerzésekről, a határidőkről, valamint a teljesülésekről nyilvántartás vezetése;
  • Önkormányzat és Polgármesteri Hivatal beszerzéseivel kapcsolatos pályázati felhívás és dokumentáció elkészítése, továbbá a beszerzési eljárás teljes körű lebonyolítása;
  • Részvétel az eljárások dokumentálásában, beszámolók, összefoglaló jelentések készítésében;
  • Kapcsolattartás az ajánlattevőkkel, pályázókkal, szakértőkkel és a közbeszerzésben érintett szervezetekkel;
  • Jogi és Közbeszerzési Bizottság, a Bírálóbizottság és a Döntéshozó határozatainak számon tartása;
  • Jogszabályi változások figyelemmel kísérése.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései , valamint a(z) a Polgármesteri Hivatal és Újbuda Közterület-felügyelet alkalmazottainak juttatásairól szóló Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 15/2014. (V. 28.) önkormányzati rendelete az irányadók                       

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola, a 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerint I. besorolási osztályban: Felsőoktatásban szerzett jogi, közszolgálati szakképzettség.,
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • közbeszerzési referens képzettség vagy közbeszerzési szakjogász végzettség;
  • közbeszerzési eljárások lebonyolításában szerzett gyakorlat;
  • jó kommunikációs és problémamegoldó képesség.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • e-mailben, szakmai önéletrajzzal (a 87/2019. (IV.23.) Korm.rendelet 1. melléklete szerint),
  • az iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okmányok másolatával,
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány (másolat, vagy igazolás) csatolásával;
  • hozzájáruló nyilatkozattal, miszerint a benyújtott pályázati anyag személyes adatait a pályázati eljárásban résztvevők megismerhetik, kezelhetik

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2022. május 9. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. április 25.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Vári-Timár Zsanett és dr. Molnár Tamás nyújt, a +3613724507 és +3613724567 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Vargáné dr. Kremzner Zsuzsanna jegyző részére a allaspalyazat@ujbuda.hu email címen keresztül.

A pályázat elbírálásának határideje: 2022. május 6.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.ujbuda.hu; Újbuda Képújság

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Budapest Főváros XI. Kerület Újbudai Polgármesteri Hivatal jegyzőjéhez címezve az allaspalyazat@ujbuda.hu e-mail címre kell megküldeni “közbeszerzési ügyintéző” jeligére. A pályázatok elbírálásáról bizottság dönt. Bizottság fenntartja a pályázat eredménytelennek nyilvánításának jogát. Az álláshirdetésre megváltozott munkaképességű munkavállalók jelentkezését is várjuk.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.ujbuda.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2022. április 11.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Beruházási projektmenedzser

EU Pályázati Portál - mar, 19/04/2022 - 10:42

Magyar Képzőművészeti Egyetem

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

beruházási projektmenedzser

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1062 , Andrássy út 69-71.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Az Egyetem Beruházási és Informatikai Osztály ügyrendjében rögzített feladatok ellátása, különösen:

  • közreműködik a beruházások és felújítások forrásszerzésére irányuló pályázatok műszaki és költségvetési munkarészeinek elkészítésében;
  • a beruházások és felújítások tervezési munkáinak és engedélyezési eljárásainak koordinálása, illetve a tervek véleményezése;
  • műszaki tervdokumentációk, műszaki tartalmak előkészítése, ellenőrzése;
  • beszerzési, közbeszerzési eljárás lebonyolításában való közreműködés, műszaki támogatás, műszaki kérdések megválaszolásában való részvétel, ajánlatok műszaki–szakmai ellenőrzése, bírálóbizottsági tagság;
  • szerződéskötések előkészítése, adminisztrációja, szerződések nyilvántartása, a teljesítés nyomon követése, változások kezelése;
  • kivitelezés nyomon követése, kivitelezés résztvevőinek koordinálása, műszaki ellenőrzése;
  • költségek nyilvántartása, teljesítésigazolások, számlák kezelése;
  • műszaki ütemtervek naprakészen tartása;
  • irodai és helyszíni egyeztetéseken való részvétel, projektkövetés, beszámolók, riportok készítése;
  • kapcsolatot tart és egyeztet a hatóságokkal, kivitelezőkkel, műszaki ellenőrökkel, tervezőkkel, közműszolgáltatókkal;
  • részt vesz a projektek utóértékelésében, ellátja a megvalósult projektek kötelező fenntartás időszakának felügyeletét.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Egyetem, építő-, építész-, gépész- vagy villamosmérnök,
  • építési beruházási folyamatokban szerzett – Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,
  • e-napló kezelési tapasztalat – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
  • Gyakorlott szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • B kategóriás jogosítvány,
  • Magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály alapján a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett státusz
  • büntetlen előélet, cselekvőképesség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • A Magyar Mérnöki, vagy a Magyar Építész Kamaránál nyilvántartott szakirányú műszaki ellenőri jogosultság
  • felhasználói szintű számítógépes felhasználói ismeret tervezőprogramoknál (ArchiCAD vagy AutoCAD)
  • nagyberuházások műszaki ellenőrzésében vagy lebonyolításában szerzett hazai, vagy nemzetközi tapasztalat
  • költségvetési támogatásból megvalósult magasépítési beruházásokban szerzett tapasztalat
  • közbeszerzési tapasztalat
  • szakhatósági felületek (e-napló, e-közmű, TAKARNET, KÁBER stb.) kezelési ismerete

Elvárt kompetenciák:

  • kiváló elemző és problémamegoldó képesség, határozott, magabiztos, megoldás orientált személyiség,
  • önálló, precíz, pontos munkavégzés, döntéshozatali képesség,
  • strukturált gondolkodásmód, rendszer– és projektszemlélet,
  • jó kommunikációs és szervezőképesség,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • fényképes, részletes szakmai önéletrajz, bérigénnyel; • a pályázati feltételekben előírt végzettséget tanúsító okiratok másolatai; • 90 napnál nem régebbi, a Kjt. 20. § szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány; • nyilatkozatot a pályázó hozzájárulásáról, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és az Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata szerint erre jogosult bizottságok, testületek és személyek megismerhetik; • nyilatkozat arról, hogy amennyiben Pályázó nem közalkalmazottja az Egye

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. április 28.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Jogi és humánpolitikai Osztály részére a allaspalyazat@mke.hu email címen keresztül.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázat elbírálása folyamatos, a beérkezett pályázatok sorrendjében, a benyújtott dokumentumok és állásinterjúk alapján történik.

A pályázat elbírálásának határideje: 2022. május 3.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.mke.hu – 2022. április 13.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.mke.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2022. április 13.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Projekt-koordinátor

EU Pályázati Portál - mar, 19/04/2022 - 10:36

Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

Projekt-koordinátor

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.  

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Csongrád megye, 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

A projekttervezéstől a lezáráson át a kiértékelésig a projektcélok megvalósításán dolgozik, koordinálja a projektben részt vevő tagok munkáját, feladatokat priorizál és delegál, nyomon követi a projektfeladatokat, -határidőket, részt vesz a projekthez kapcsolódó események, rendezvények előkészítésében és megszervezésében, kapcsolattartás a külső partnerekkel és a belső munkatársakkal, a projekt résztvevőinek informálása, tájékoztatása.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései , valamint a(z) Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal Közszolgálati Szabályzatának rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Középiskola/gimnázium, Érettségi,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Közigazgatásban eltöltött – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • A 45/2012. (III.20.) Korm.rendelet melléklete szerinti részletes szakmai önéletrajz
  • végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata
  • közigazgatási gyakorlat, szakmai tapasztalatot igazoló okiratok másolata
  • 3 hónapnál nem régebben kiállított hatósági erkölcsi bizonyítvány
  • nyilatkozat a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalásáról, valamint a pályázat tartalmának és személyes adatainak az elbírálásban résztvevők általi megismerhetőségéről, kezeléséről
  • pályázó nyilatkozata, mely szerint nem áll fegyelmi eljárás alatt, valamint nem áll fegyelmi büntetés hatálya alatt

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2022. április 26. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. április 24.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Kriván Norbert nyújt, a 62/263-001 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: CSP/47-7/2022 , valamint a munkakör megnevezését: Projekt-koordinátor. VAGY
  • Elektronikus úton dr. Kriván Norbert részére a pmhiv@csanadpalota.hu E-mail címen keresztül VAGY
  • Személyesen: dr. Kriván Norbert, Csongrád megye, 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10.

A pályázat elbírálásának határideje: 2022. április 25.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.csanadpalota.hu – 2022. április 12.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2022. április 12.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

RFP pályázatkezelési referens

EU Pályázati Portál - mar, 19/04/2022 - 10:30

Magyar Államkincstár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága

a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. tv. 83. § (1) bek. alapján

pályázatot hirdet

RFP pályázatkezelési referens

munkakör betöltésére.

A kormányzati szolgálati jogviszony időtartama:

határozott idejű 2024. október 13-ig tartó kormányzati szolgálati jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 3525 Miskolc, Régiposta utca 9.

Ellátandó feladatok:

Az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendeletek alapján, valamint az Irányító Hatóság és a Kincstár között létrejött megállapodásban foglaltak szerint közreműködik a Regionális Fejlesztési Programok Közreműködő Szervezeti feladatainak ellátásában, különösen a nyertes projektek végrehajtási időszakában, azok mérföldköveinek és indikátorainak nyomonkövetése tekintetében.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Lásd az ellátandó feladatoknál

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései , a(z) Magyar Államkincstár vonatkozó belső szabályzatai az irányadók.                    

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Egyetem, vagy főiskolai végzettség, ezen belül elsődlegesen gazdaságtudományi vagy műszaki képzési területen szerzett szakképzettség vagy jogász szakképzettség,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • a meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele 90 napnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 84.§ – illetve munkaviszony esetén a Kit. 279.§ (7) bekezdése – szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyet a pályázati anyaghoz nem kell csatolni
  • a pályázó nem áll újraalkalmazási korlátozás hatálya alatt. (Kit. 117.§ (6), (8) bekezdése, vagy a 166.§ (4) bekezdése, illetve a Kttv. 60.§ (1) bekezdés i) pontja szerint)

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség
  • műszaki felsőoktatásban szerzett szakképzettség
  • hazai és/vagy uniós támogatások kezelésében és lebonyolításában szerzett tapasztalat
  • mérlegképes könyvelői végzettség
  • számviteli ismeretek
  • közbeszerzési eljárások ismerete

Elvárt kompetenciák:

  • pontos, precíz, önálló, felelősségteljes munkavégzés;,
  • terhelhetőség, kiváló stressz tűrő képesség;,
  • minőségorientáció (szabálykövetés, alaposság, precizitás);,
  • figyelem a feladatok határidőben történő végrehajtására;,
  • rugalmas, nyitott személyiség, jó együttműködési készség;,
  • problémamegoldó képesség, kezdeményező készség.,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • részletes szakmai önéletrajz a 87/2019. (IV.23.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, amely itt érhető el: http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/allashirdetes
  • motivációs levél
  • kizárólag a feladatkör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. április 29.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Pados Zoltán irodavezető nyújt, a 46/513-700 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Pados Zoltán irodavezető részére a allaspalyazat.miskolc@allamkincstar.gov.hu E-mail címen keresztül

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

Az elektronikus üzenet tárgyában kérjük feltüntetni a BOR-IG/7-19/2022. iktatószámot és a feladatkör pontos megnevezését „RFP pályázatkezelési referens”. A pályázati felhívás közzétételre kerül a Magyar Államkincstár honlapján is. Amennyiben a pályázati felhívások szövegében eltérés található, a Magyar Államkincstár honlapján közzétett pályázati kiírás szövegét kell irányadónak tekinteni.

A pályázat elbírálásának határideje: 2022. május 6.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Az álláshely határozott időre, illetve teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól 6 hónap próbaidő kikötésével, előreláthatóan 2024. október 13. napjáig, legfeljebb a tartós távollét megszűnéséig. Ön jelentkezésének elküldésével – külön nyilatkozat nélkül is – tudomásul veszi, hogy az álláspályázatot meghirdető szervezeti egység az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából, illetve munkaerő-kiválasztási célból – a pályáztatás időtartamára nyilvántartja és kezeli. Személyes adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Általános Adatvédelmi Rendelet, a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés e) pontján alapul. Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a Magyar Államkincstár honlapján (http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/allashirdetes_).

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a http://www.allamkincstar.gov.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2022. április 8.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Elektromos buszra pályázhatnak a magyar kisvárosok!

Pályázati Hírek - lun, 11/04/2022 - 18:14

Közel 51 milliárd forint értékben igényelhetnek támogatást, elektromos meghajtású autóbuszok és az ezekhez kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítéséhez a 25 ezer főnél nagyobb lakosú települések és a fővárosi agglomeráció közlekedési közszolgáltatói a Zöld Busz Program új pályázatán. 

Catégories: Pályázatok

Kedden megjelennek az első Magyar Falu Program eredmények!

Pályázati Hírek - lun, 11/04/2022 - 18:12

A 13 eddigi 2022-es Magyar Falu Program pályázati felhívásban csaknem 4400, elsősorban önkormányzati és egyházközségi pályázó nyert 61,5 milliárd forint értékben támogatást és a nyertes pályázók listáját kedden délután teszik közzé a kormany.hu oldalon. 

Catégories: Pályázatok

Pages