Euronews: Észak-Korea nukleáris fegyvereinek a célja, hogy elrettentse az agresszív fellépéstől az ellenséges erőket, és nem képezik alku tárgyát – áll az ország állami hírügynökségének (KCNA) szombaton (2. 8.) kiadott kommentárjában. A jelentés azután látott napvilágot, hogy Donald Trump Washingtonban tárgyalt Sigeru Isiba japán miniszterelnökkel. Az amerikai elnök a találkozót követő sajtótájékoztatón azt mondta, kormánya fenn kívánja tartani a kapcsolatokat Észak-Koreával és annak vezetőjével, Kim Dzsongunnal, továbbá Észak-Koreát tekintve célként jelölte meg a teljes nukleáris leszerelést.
Nemcsak a kormánykoalícióban, hanem az ellenzékben is vannak pártelhagyók – mondta Erik Tomáš (Hlas) munkaügyi miniszter az STVR Szombati dialógusok című műsorában, és hozzátette: az a fő, hogy ne legyen átjárás a koalíció és az ellenzék között.
Érdekes látogató járt a mesterséges intelligenciával kapcsolatos párizsi csúcstalálkozóra készülő Peter Pellegrini köztársasági elnök házi kedvencénél, Gery kutyánál. Jimmy, a roboteb láttán Gery egy kicsit talán meghökkent, de végül megnyugtathatta a gazdája, hogy a vendég nem fogja megenni előle a velős csontot, és amúgy sem marad sokáig...
Orbán Viktor, magyar kormányfő a Madridban mondott beszédet szombaton (2. 8.) a Patrióták Európáért pártcsalád idei első csúcstalálkozóján. Orbán hatalmas tapsvihart aratott, amikor kijelentette, hogy a magyar kormány nem a migránsokat, hanem a magyar családokat támogatja – írta a Hirado.hu.
TASR: Az Associated Press (AP) szombati (2. 8.) jelentése szerint január 23-án kigyulladt a szíriai partoknál a Kildin orosz kémhajó. Az AP megszerezte a rádiós kommunikáció hangfelvételeit, a tűzről készült videofelvételeket és fényképeket, amelyeket három katonai forrás szerint egy NATO-tagország közelben manőverező hajója rögzített.
A Szlovákiai Nyugdíjasok Egyesülete, a tavaly alakult Keresztény Idősek a Nemzet Emlékezete Polgári Társulás, valamint az 5 hónapos múltra visszatekintő Szlovákiai Nyugdíjasok Egyesületének Ifjúsági Szervezete a TASR szerint közös nyilatkozatban utasítják el a Szlovákia EU-ból való kilépéséről szóló hamis információk terjesztését.
Pénteken (2. 7.) tragikus közlekedési baleset történt a III/2106-os és a III/2114-es úton, Rajecfürdő (Rajecké Teplice/Zsolnai járás) határában, ahol egy Peugeot személygépkocsi a főútra való rákanyarodás közben összeütközött egy Audi Q7-es autóval.
Euronews: Donald Trump amerikai elnök pénteken (2. 7.) megvonta elődje, Joe Biden nemzetbiztonsági jogosultságát, és egyben leállította, hogy az előző elnök hozzájusson a napi hírszerzési összefoglalókhoz. Az elnök döntését közösségi oldalán jelentette be, amit részben azzal indokolt, hogy semmi szükség arra, hogy Joe Biden hozzáférjen minősített kormányzati információkhoz.
Vesztegetés elfogadása, és hivatali hatáskörrel való visszaélés miatt indított eljárást az Ellenőrzési Szolgálati Hivatal (ÚIS) nyomozója a Igazságügyi Rendészet és Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar (ZVJS) gerencséri (Hrnčiarovce nad Parnou) börtönben szolgálatot teljesítő tagja ellen. A férfit letartóztatták.
MÁV-csoport: Szörnyű tragédia történt Győr-Ménfőcsanak közelében: egy édesanya, karján a gyermekével a vonat elé lépett. Az édesanya azonnal meghalt, a kisgyermek életéért a gyorsan kiérkező mentők küzdöttek, de sajnos őt sem tudták megmenteni. A hatóságok a tragédia közelében találták meg az édesanya hátrahagyott gépkocsiját, benne egy másik gyermekkel. Ő jól van.
Donald Trump jövő heti találkozót helyezett kilátásba Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, az amerikai elnök erről pénteken (2. 7.) beszélt újságírói kérdésre – írta a Hirado.hu.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) egész napos elsőfokú meteorológiai figyelmeztetést adott ki szombaton (2. 8.) több nyugati járásra (délen az érsekújvárira és a lévaira) az erős szél miatt (45-50 km/ó-s szél, 65-70 km/ó-s széllökések).
Pénteken (2. 7.) folytatódtak a kormányellenes tüntetések a hazai városokban – közölte a "Békét Ukrajnának" civil szervezet. A társulás rámutatott, Robert Fico hadoválása a világ mind a négy égtája irányában folyatott szuverén politikáról a valóságban a háborús bűnös Vlagyimir Putyin előtt való behódolást jelentik, írta a SITA.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) előrejelzése szerint felhős/borús, de száraz időjárás várható szombaton (2. 8.). Napközben elvétve átmenetileg felszakadozhat a felhőzet.
Új tagok csatlakozását várja az érsekújvári ifjúsági parlament. A felhívásra február 15-ig lehet jelentkezni.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pénteken arra kérte az Egyesült Államokat, hogy vizsgálja felül a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ellen csütörtökön elrendelt szankciókat, és vonja vissza őket.
Szociális tanácsadással bővítette szolgáltatásait Dunaszerdahelyen a Nagyszombati Főegyházmegyei Karitász. A szolgáltatással a krízishelyzetben levő embereknek segítenének.
Kiengedték a börtönből a faliújság-botrányban érintett Marián Janušeket, az egykori építésügyi miniszter házi őrizetbe került.
Idősotthon építését tervezi Nyitra megye önkormányzataMuzslán. A beruházás becsült értéke közel 1,3 millió euró.
Pages