You are here

Pályázatok

Módosult a kertészetek korszerűsítésére vonatkozó pályázati felhívás

Pályázati Hírek - Fri, 11/03/2016 - 13:53

Több ponton módosult a februárban megjelent felhívás, így többek között módosították a támogatási jogosultságára szolgáló igazolás szabályait, valamint megjelent a tájékoztató az e-kérelem benyújtásához is.

Categories: Pályázatok

Exportnövelő kapacitásbővítést indít a Sanatmetal

EU Pályázati Portál - Fri, 11/03/2016 - 13:18

A Széchenyi 2020 „Mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című konstrukciója keretében 257,9 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Sanatmetal Ortopédiai és Traumatológiai Eszközöket Gyártó Kft. A magyar vállalkozás az 515,8 millió forintot meghaladó összköltségű projektje során termelési kapacitását bővíti exportnövelés céljából.

A Sanatmetal Kft. 100%-ban magyar tulajdonú, orvosi eszközöket gyártó és forgalmazó vállalkozás, amely jelenleg Magyarország piacvezető, illetve meghatározó vállalata a traumatológiai és ortopédiai eszközök gyártásának szakterületén. A vállalat innovatív fejlesztőként és minőségi gyártóként elismert szereplője a nemzetközi piacnak is, ahol részben a saját termékeikkel, részben a legnagyobb világcégek stratégiai beszállítójaként van jelen.

Céljuk a traumatológiai és ortopédiai termékkör gyártási hátterének, termelési kapacitásának bővítése, beszállítói kapcsolatuk növelése világszínvonalú környezetbarát termelő berendezésekkel, melyhez jelen projekt is hozzájárul, megteremtve a lehetőséget versenyképességük további növelésére.

A termékeik iránti kereslet folyamatosan növekszik, jelenleg a növekedésük elsősorban az igények gyors kielégítésének képességétől függ, amelyet a kapacitásuk bővítésével és a hatékonyság növelésével együtt tudnak elérni.

A projekt során történő beszerzések négy gyártási területet érintenek: a csontlemez, a velőűrszeg, a csontcsavar és a csípőprotézis gyártást, amelyekben 3+1 tengelyes, valamint 3+2 tengelyes függőleges megmunkáló központok, CNC hosszlyukfúró gép, korszerű CNC eszterga gépek beszerzése vált szükségessé.

Az újonnan beszerzésre kerülő termelő eszközök a megőrzött munkahelyek fenntartásához is hozzájárulnak, továbbá jelentős kapacitásbővülést jelentenek és a korábbitól termelékenyebb technológiát biztosítanak, valamint olyan komplex megmunkálásra képesek, amik a járulékos személyi időket is csökkentik.

A GINOP-1.2.1-15 számú pályázati kiíráson 257 904 887 forintos támogatást elnyert, 515 809 777 forint összköltségvetésű fejlesztés 2015. november 1-én indult és várhatóan 2017. március 31-én zárul.

Categories: Pályázatok

Navracsics Tibor a menekültek beilleszkedésére hirdetett ki uniós pályázatot

EU Pályázati Portál - Thu, 10/03/2016 - 17:10
Másfél millió eurót szán erre az Európai Bizottság.
Categories: Pályázatok

Módosult az EU-s támogatások keretrendelete - jelentősen növekszik a támogatási előleg összege

Pályázati Hírek - Thu, 10/03/2016 - 13:42

Az európai uniós támogatások igénybevételét szabályozó keretrendelet módosulása folytán közel háromszorosára emelkedett az igénybe vehető támogatási előleg összege. háromszáz millió, valamint négyszázötven millió forint helyett egymilliárd forintra emelkedett a támogatási előleg maximuma.

Categories: Pályázatok

Menekültek integrációja - új felhívás

Kultúrpont - Thu, 10/03/2016 - 12:36
Az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség közzétette a Kreatív Európa program új, Menekült integrációs projektek elnevezésű területének űrlapjait.
Categories: Pályázatok

Ismét lehet pályázni a Műfordítási projektek területre

Kultúrpont - Thu, 10/03/2016 - 12:11
Az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség közzétette a Kreatív Európa Kultúra alprogram műfordítási projektek területének űrlapjait.
Categories: Pályázatok

234 pályázat érkezett a legalább 30 Mbps sávszélességű hálózat kiépítésére

Pályázati Hírek - Wed, 09/03/2016 - 01:29

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatának nyertesei 2016 második félévében 139 járásban kezdhetik meg a fejlesztéseket. A felhívásra beérkezett támogatási kérelmek bírálata már megkezdődött. A beruházások általános célja az, hogy piaci szereplők bevonásával 2018-ra Magyarország még ellátatlan területein kiépüljön a legalább 30 Mbps sávszélességet biztosító hálózati infrastruktúra. A támogatásnak köszönhetően 412 ezer, a vállalkozások saját forrásából pedig további több mint 400 ezer olyan háztartás számára válhat hozzáférhetővé igény esetén a szupergyors internet, ahol az eddig nem volt elérhető.

Categories: Pályázatok

Nem szűnik meg az MVH - megszületett a végső döntés!

Pályázati Hírek - Sun, 06/03/2016 - 00:10

A legfrissebb értesüléseink alapján megszületett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) jövőjét érintő kérdéskörben a végső döntés: az MVH változatlan formában működhet tovább, nem érintik a bürokráciacsökkentés címén indított intézmény összevonások.

Categories: Pályázatok

Mit gondolsz a fejlődésről? - fotóverseny

PAFI - Fri, 04/03/2016 - 21:36
A kiírók közös fotópályázata.
Categories: Pályázatok

2016. évi művészeti támogatás amatőr és hivatásos művészek, valamint mozgássérült alkotók részére

PAFI - Fri, 04/03/2016 - 21:36
A pályázat célja: egyrészt a már ismert művészek és a kevésbé ismert mozgássérült alkotók részére közös bemutatkozási lehetőséget biztosítani; másrészt ösztönözni mindannyiukat újabb képzőművészeti alkotások létrehozására.
Categories: Pályázatok

Együtt az ifjúságért! - civil szervezetek támogatása

PAFI - Fri, 04/03/2016 - 21:34
Az idei évben a 20 éves fennállását ünneplő Alapítvány pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek számára.
Categories: Pályázatok

Életmese - történetek a családról

PAFI - Fri, 04/03/2016 - 21:32
Igaz történeteket, történet-csokrokat vár a kiíró műfaji kötöttség nélkül (a családi anekdotáktól a mesén, novellán, riporton át a naplóig) amelynek a család tagjai a szereplői. Írhatják szülők, nagyszülők, gyermekek, családok.
Categories: Pályázatok

Tudományos előadástartás támogatása / REB-16-1-ELŐADÁS

PAFI - Fri, 04/03/2016 - 21:31
A kíiró tudományos ülésszakon (konferencia, kongresszus, szimpózium, kerekasztal, műhely stb.) való előadói részvétel támogatására pályázatot hirdet.
Categories: Pályázatok

Családok átmeneti otthona által fenntartott krízisközpont, valamint félutas ház működtetését végző szolgáltató befogadása és állami támogatása

PAFI - Fri, 04/03/2016 - 21:28
A pályázat célja: Magyarország közigazgatási területén működő Családok átmeneti otthona által fenntartott krízisközpont, valamint félutas ház három évre történő befogadása az ellátórendszerbe, továbbá a befogadott szolgáltatók működésének fenntartásához évente pénzügyi források biztosítása.
Categories: Pályázatok

Megjelent a Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében című felhívás

Pályázati Hírek - Fri, 04/03/2016 - 17:10

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében” című (VEKOP-5.3.2-15 kódszámú) felhívás. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó stratégiák támogatását különösen városi területeken. A cél elérését a Kormány a települési önkormányzatok együttműködésével tervezi megvalósítani a felhívásban foglalt feltételek mentén. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 50 millió forint, maximum 500 millió forint, a maximális mértéke akár az összes elszámolható költség 100%-a.

Categories: Pályázatok

ÚJ pályázat - napközbeni elhelyezést biztosító intézményeknek 8 milliárd forint támogatás Budapesten és Pest megyében

Pályázati Hírek - Fri, 04/03/2016 - 16:46

8 milliárd forint támogatást biztosítanak a Széchenyi 2020 keretében a közép-magyarországi régió területén a napközbeni elhelyezést biztosító intézményeknek (így pl. óvodáknak, bölcsödéknek, családi napköziknek stb.) A pályázati felhívás támogatja a kapacitásuk bővítését és az általuk nyújtott szolgáltatások minőségét, főként a nők munkaerő-piaci részvételének elősegítése érdekében.

Categories: Pályázatok

800 Millió forint támogatás a Pest megyei önkormányzatoknak az életkörülmények javításának érdekében

Pályázati Hírek - Fri, 04/03/2016 - 16:42

A felhívás célja a leszakadó vagy leszakadással veszélyeztetett városrészeken koncentráltan megnyilvánuló társadalmi-fizikai-gazdasági problémák komplex módon való kezelése a területen élők társadalmi integrációjának elősegítése érdekében. A felhívás feltételeinek megfelelő projekteket 100 millió Ft – 800 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig. 

Categories: Pályázatok

Új pályázat - VEKOP-5.3.1-15 - Fenntartható közlekedésfejlesztés Budapesten

Pályázati Hírek - Fri, 04/03/2016 - 16:41

Az új pályázati felhívás alapján az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás eléréséhez szükségszerűen növelni kell a mindennapi közlekedés során a gyalogosan, kerékpárral, illetve tömegközlekedéssel közlekedők részarányát. A program jellemzően a közösségi közlekedést kiegészítő, vagy a közösségi közlekedéshez kapcsolódó kerékpáros, gyalogos és az utazási láncokat az átszállási pontokon megerősítő fejlesztéseket kívánja támogatni. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 50 millió forint, maximum 6 Milliárd forint, maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség 100%-a.

Categories: Pályázatok

Módosul a Vidékfejlesztési Program beruházási pályázatait érintő üzleti terv dokumentációja

Pályázati Hírek - Fri, 04/03/2016 - 16:31

A Miniszterelnökség az átláthatóság és az egyszerűség érdekében a Vidékfejlesztési Program pályázatainak üzleti terv dokumentációját módosítja, amely elsősorban az 50 millió forint teljes projektösszeg alatti beruházásokat érint.

Categories: Pályázatok

2016. Global Korea Scholarship (GKS) - Koreai ösztöndíj

PAFI - Fri, 04/03/2016 - 15:12
2016-ben Magyarországról összesen 6 fő kerül majd kiválasztásra, három fő a Koreai Nagykövetség jelöltjeként, további három fő az egyetemeken keresztül történő jelentkezési procedúra résztvevőjeként.
Categories: Pályázatok

Pages