Miron Cozma ellen az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt indítottak eljárást. Az 1990-es bányászjárás ügyében emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárást indított a főügyészség többek között Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman egykori miniszterelnök, valamint a Román Hírszerző Szolgálat volt vezetője, Virgil Măgureanu ellen is. Az ügyészség szerint az 1990. június 11-15-e közötti támadás nyomán négy személy életét vesztette, 1.272-en megsérültek, 1.242 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjoguktól. Az ügyészek szerint Miron Cozma, a Zsil-völgyi Szabad Bányászszakszervezetek Ligájának vezetője csatlakozott a civil lakosság ellen intézett szisztematikus támadásokhoz. Miron Cozmát 1999-ben már elítélték az 1990-es események miatt. 18 év börtönbüntetést kapott, 2007-ben feltételesen szabadlábra helyezték. A vád ellene akkor az államhatalom aláásása és állam ellen elkövetett bűncselekmény volt.
A román vasúttársaság 37 járatot törölt többnyire a keleti országrészen. Jelenleg nincsenek lezárt vasútvonalak, elakadt szerelvények sincsenek. A CFR utasszállító részlegének mai jelentése szerint fokozatosan helyreáll a rend a vasúti közlekedésben, de továbbra is ajánlott a vasúttársaság honlapjának követése.
Vasárnap, a román kultúra, január 22-én a magyar kultúra napját ünnepli a már hagyományossá vált módon, idén is az olvasás, a nyomtatott könyv, a multikulturalitás népszerűsítése a cél. Az elmúlt évek rendezvényeivel szemben idén a 24 órás felolvasómaraton 12 órásra rövidül. Január 15-én, a román kultúra napján 12 órát, és január 22-én, a magyar kultúra napján szintén 12 órát tart majd a felolvasás. Mindkét felolvasómaraton déli 12 órakor kezdődik és éjfélkor ér véget. A felolvasás regisztrációhoz kötött, meg lehet tenni az esemény előtt is, de helyszíni regisztrációra is lehetőség lesz. Mindkét napon az évfordulós szerzők műveire helyezik a hangsúlyt. Lehet saját könyvből felolvasni 5 percen át, de a szervezők is biztosítanak köteteket a megszokott helyszínen. A szervezőcsapat január 15-én és 22-én egyaránt kötetlen, közvetlen kerekasztal-beszélgetésre hívja a résztvevőket délután 5 órára, az esemény főszervezője a Studium Prospero Alapítvány.
A készülő, a megelőzés törvényének nevezett jogszabály tervezete szerint az említett ellenőrző szervek csak a figyelmeztetést, és javítási útmutató rendelkezésre bocsátását követően büntethetik meg a kereskedelmi egységeket. Erről tegnap bocsátott ki tájékoztatót az üzleti szféra minisztériuma. A kormánynak ezt február 23-ig jóvá kellene hagynia, azt követően a parlament vitatja meg. A jogszabály értelmében, ahol kihágásokat észlel az ellenőrző szerv, ott kibocsát egy javítási tervet, amelynek 7 munkanapon belül eleget kell tenni, azaz csakis a hét munkanap után ellenőrizhet ismét, ekkor már szankciókat is kiszabhat. Az adófizetők 5 évben egyszer jogosultak megelőzési útmutatóban részesülni minden megállapított kihágásért.
Azok a személyek, akik onkológiai, szív- és érrendszeri, valamint ritka betegségekben szenvednek, hamarabb megkapják az ingyenes és ártámogatott gyógyszereket. A kormány közleménye szerint az említett betegségekben szenvedő személyek a szakorvos előírása alapján hozzájutnak az ingyenes és ártámogatott gyógyszereikhez anélkül, hogy szükség lenne az egészségbiztosítási pénztárak szakértői bizottságainak jóváhagyására, így lecsökken az idő a diagnózis felállítása és a kezelés megkezdése között. A rendelkezés március 1-jétől lép érvénybe.
A következő tanévre szóló beiskolázási terv körül az elmúlt napokban kialakult helyzet azért aggasztó, mert a beiskolázási terv elfogadásán múlik részben a 2014-ben alapított tanintézmény működése. A beiskolázási tervet szerdán nyújtották be a tanfelügyelőségre igazgatói aláírás nélkül, és emiatt kétes, hogy jóváhagyja-e azt az említett intézmény. A dokumentumot nem írhatta alá az intézmény igazgatója, Tamási Zsolt, mert jelenleg bírósági felügyelet alatt áll, és az oktatási intézményben rajta kívül senki sem rendelkezik aláírási joggal. Annak ellenére, hogy az oktatási minisztérium iskolahálózatokért felelős igazgatósága még múlt hónapban elrendelte, hogy a nemrég kinevezett főtanfelügyelő nevezzen ki igazgatóhelyettest a Római Katolikus Teológiai Líceum élére, ez máig sem történt meg. Az RMDSZ az ügyben derűlátó, és teljes mértékű, hathatós támogatásáról biztosította a szülői közösséget, a Civilek a Katolikus Iskoláért csoport viszont jóval visszafogottabban optimista, és tegnap már képviselőjük úgy fogalmazott, csupán politikai paktumokkal nem nem lehet iskolát működtetni. A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szüleit tömörítő civil kezdeményezés célja, hogy átlássák az iskola alapítási okiratait és törvényes kereteit, illetve hogy megteremtsék gyerekeik iskolájának törvényes és feddhetetlen működési feltételeit. A beiskolázási terv elfogadásán túlmenően, a marosvásárhelyi önkormányzat várhatóan mai rendkívüli ülésén szavaz az iskolahálózatról, amelyet az RMDSZ-frakció csakis abban az esetben hagy jóvá, ha az tartalmazza a római katolikus iskolát is.
Roumanie : le retour de la croissance, un « miracle » en trompe-l'oeil
Roumanie : le retour de la croissance, illusion ou cache-misère ?
Économie : pourquoi les pays des Balkans se sont-ils désindustrialisés ?
La Roumanie et le FMI, l'histoire d'un asservissement ultralibéral
Austérité en Roumanie : ça casse entre Ponta et Băsescu
Économie : la Roumanie a besoin de bras pour soutenir la croissance
La Roumanie et le FMI, l'histoire d'un asservissement ultralibéral
Disparition de Kiro Gligorov, le « père » de la Macédoine contemporaine
Macédoine : entretien avec l'ancien président Kiro Gligorov
La Macédoine fête les 25 ans de son indépendance en pleine crise
Macédoine : pas besoin d'être moustachu pour être un bon dictateur !
Macédoine : « l'État attise les haines ethniques »
Disparition de Kiro Gligorov, le « père » de la Macédoine contemporaine
Macédoine : entretien avec l'ancien président Kiro Gligorov
La Macédoine fête les 25 ans de son indépendance en pleine crise
Macédoine : pas besoin d'être moustachu pour être un bon dictateur !
Macédoine : « l'État attise les haines ethniques »
January 13, 2017 (JUBA) - The Governor of Latjor state in South Sudan has appointed nine county commissioners after a series of consultations.
Peter Lam Both, according to the January 11 2017 order, named John Jock Thoar as the new Nasir county commissioner with Nasir town as its administrative headquarters.
Moses Ruon Wech was appointed as the new Ulang county commissioner, Paul Biel Chuol as Maiwut county commissioner at Maiwut, Dok Tuach Bithou as Longechuk county commissioner with Mathiang as its administrative headquarter.
Gatkuoth Biem Nyoak as Thior County commissioner at Yomding, John Wiyual Rutkoch as Thorow County commissioner at Mading.
Others are Gatwech Jock Deng as Malou county commissioner at Kieckuon, Puok as Thuch Deang-Jekou county at Pagak, the headquarters of armed opposition as its administrative headquarters, Keach Pal Gach as Kaijak county commissioner with Udier as its administrative headquarter.
(ST)