Road to South Ossetia’s capital, Tskhinvali, courtesy Nir Nussbaum/Flickr
Just over two months ago, newspapers and other media outlets provided substantial coverage of Russia’s activities in Crimea, more specifically the “celebration” marking one year since Russia’s annexation of the region. Someone in the Kremlin perhaps saw an opportunity to take advantage of the media hubbub: That same day, March 18, Russia also effectively grew by about 50,000 people and 3,900 sq. km.
This sudden growth spurt comes as a result of a Treaty on Alliance and Integration signed by Russia and South Ossetia. “A joint defense and security zone will be created between our two countries, our customs agencies will be integrated, and border crossings for our citizens will become open,” Vladimir Putin said.
The EU, unsurprisingly, did not see it that way. A statement issued by Federica Mogherini, High Representative of the EU for Foreign Affairs and Security Policy, noted:
Like previous agreements signed between the Russian Federation and the two Georgian breakaway regions of Abkhazia and South Ossetia, this “treaty” – which includes references to a transfer of powers in some areas – clearly violates Georgia’s sovereignty and territorial integrity, principles of international law and the international commitments taken by the Russian Federation, including the 12 August 2008 Agreement and its Implementing Measures of 8 September 2008 and has no legal standing.
One commentator wondered whether the agreement was political homework for South Ossetia’s politicians, set by the Kremlin. There was disagreement among those in parliament; RFE/RL reported on dissent in the ranks over the degree of cooperation expected by Russia, just one week before the treaty was signed. But whoever gained top marks from the Kremlin would likely succeed in future political endeavors, a tempting carrot to dangle.
Was this treaty entered into willingly? There’s a short summary of the history of South Ossetia over at FPRI. Given many South Ossetian’s misgivings about Georgia, the biggest benefit in choosing Russia as a protector is clearly security: The 2008 conflict demonstrated Russia’s might in the region. However, as Larisa Sotieva noted, “Albeit rarely, some have even been heard to question what difference it would make – to lose ones’ identity as a nation to Georgia or to the vastness of Russia?” When you believe yourself to be between a rock and a hard place, which do you choose?
Georgia too is feeling the repercussions, and in such a way that should concern Western leaders. Although it issued a nicely-worded statement on South Ossetia, the EU has not delivered tangible benefits (such as visa-free travel to EU states) for Georgians. Ghia Nodia, a political scientist at a Georgian University warns that “Putin looks like a strong guy who’s getting his way, so people think, what exactly are the benefits from Europe? Maybe it’s silly to resist Russia so much.”
While the events of March 2015 may not have registered on the global radar, it seems that calling them a “blip,” an anomaly, is misguided. But getting drawn into another conflict over a territory that seems to have sealed its own fate with open eyes is also not a path many wish to go down.
Az Ukrán Ortodox Egyház Moszkvai Patriarchátushoz tartozó több tíz lelkész -a megtorlástól való félelem miatt - Ukrajna elhagyását tervezi – írja a Rusvesna. Erről Dmitrij Szafonov a régió kapcsolatokért felelős lelkésze nyilatkozott az EBESZ konferencián Bécsben.
Vegyesvállalatot alapított Oroszországban a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. A magyar cég és a kazanyi székhelyű Ekoferma Zvenyigovo vezetői kedden írták alá a megállapodást a moszkvai magyar nagykövetségen a magyar és az orosz agrártárca képviselői jelenlétében. Varga Ferenc, a társaság tulajdonos-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy tavaly december elején vették fel vele a kapcsolatot az Ekoferma alapítói, akik víziszárnyasok tenyésztéséhez kerestek partnert.
Mindannyian időnként követünk el hibákat. Még a munkahelyünkön is. Mit tegyünk, amikor ilyen helyzetbe kerülünk? Egyáltalán kivédhetjük?
Előfordul, hogy rossz napunk van. Hirtelen sok a megoldásra váró probléma. Az ügyféllel ekkor sem lehet szitkozódva beszélni. Legyünk türelmesek mindenképp. Ha pedig mégis megtörténne a baj, kérjünk elnézést, hiszen ez nem neki szólt.
Van, amikor elfelejtünk egy-egy feladatot. Például megbíztak minket egy táblázat elkészítésével, de valahogy kiment a fejünkből. Ismerjük be a hibánkat, ez segíthet valamelyest. Talán kapunk egy óra haladékot a feladatra.
Bizony leszúrt a főnök, és épp a kollégáink előtt. Nem a legjobb és legtapintatosabb megoldást választotta a főnökünk, de mit lehet tenni, hallgassuk végig. Ne vitázzunk vele. Kérjünk tőle elnézést. Majd pedig vagy telefonon vagy e-mailben kérjünk tőle egy másnapi időpontot, hogy pontosan meg tudjuk beszélni, mit is hibáztunk. Mondja el négyszemközt lépésről lépésre, hogy mi a gond.
Néha előfordul, hogy hirtelen leblokkolunk. Talán a fáradtságtól. Ekkor se essünk kétségbe. Ha kérdezett tőlünk valamit, és mi nem figyeltünk, csak mosolyogjunk rá. Esetleg kérdezzünk rá óvatosan, hogy mi is volt a kérdése. Elmondhatjuk őszintén, hogy elnézést kérünk, de nem tudtunk az elmúlt pár percben figyelni. A kollégákat is megkérdezhetjük, hogy miről volt szó. Persze azért érdemesebb figyelni. Igyunk kávét, ha érezzük, hogy baj lesz.
Alapvetően az ugandai Hoima-járásában található Rwamutonga falujáról valószínűleg senki nem hallott volna (és egyébként a médiavisszhangot figyelembe véve nem is hallottak még most sem sokan), ha a területet birtokló nagyhatalmú üzletember, Joshua Tibangwa nem döntött volna úgy néhány évvel ezelőtt, 2012-ben, hogy területét eladja a McAlester Energy Resources Limited nevű társaságnak, hogy az a falu helyén egy, az olajkitermeléshez kapcsolódó melléktermék-feldolgozó üzemet létesíthessen. A tiltakozások és egymásra mutogatások végül 2014. nyarán érték el tetőpontjukat, amikor Tibangwa a rendőrség segítségével 201 családot lakoltatott ki a faluban, könnygáz és gumilövedék felhasználásával.
A helyszíni beszámolók szerint akkor házakat gyújtottak fel, állatokat űztek el és hatalmas pusztítást végeztek a 485 hektár méretű területen a rendőrség jelenlétében a vállalkozó “verőlegényei”, annak ellenére, hogy hivatalos kilakoltatási végzéssel nem is rendelkeztek, sőt egy, az üggyel foglalkozó elnöki megbízott külön kérte a rendőrséget és Tibangwát is a helyzet békés rendezésére (elvileg még egy bírósági határozat is kötelezte az üzletembert a kilakoltatás felfüggesztésére, bár a másik fél azzal védekezett, hogy nekik is van egy bírósági határozat a kezükben – ergó teljes káosz).
Amúgy a terület tényleg Tibangwa tulajdonjogában van egy jogerős bírósági döntés értelmében, kerítést is építettek már köré, de még mindig várni kell a végleges döntésre, hogy mi lesz az itt esetenként évtizedek óta élő emberek sorsa, akik a terület szomszédságában lévő szükségtáborban élnek a kilakoltatás óta – már persze ha azt életnek lehet nevezni, ugyanis helyszíni beszámolók szerint az elmúlt hetekben több gyermek is éhenhalt a rendkívül rossz körülmények között. Úgyhogy amíg nem születik döntés, addig ez a nagyjából 250 család kénytelen megtapasztalni a nyomor legmélyebb bugyrait és jelenleg kizárólag az adományozók és civil szervezetek adományaiból tudják átvészelni a mindennapokat – az igazságszolgáltatás malmai pedig lassan őrölnek, most már közel egy éve.
A masindi bíróság közleménye szerint egyébként a döntést július elsején fogják majd közzétenni: azaz az emberek visszatérhetnek a földjükre vagy kompenzációban részesülnek. Amióta Ugandában 2006-ban felfedezték az első, kitermelésre érdemes olajkészletet, azóta tucatnyi hasonló kilakoltatási ügy történt már, amire főként azért van lehetőség, mert rengeteg ugandai nem rendelkezik hivatalosan tulajdonjoggal azon a földön, ahol évtizedek él (öröklési úton megy a tulajdonszerzés) és családja is évszázadok óta ott műveli területét. És igazából sok esetben az önkormányzatok, a kormány sem állnak a lakosok mellett, hiszen például Rwamutonga lakosairól bizonyos körökben az a vélekedés, hogy ők csak illegális területfoglalók, akik agresszíven és civilizálatlan módon viselkednek.
Sőt, legfelsőbb szinten is születnek ilyen döntések, amikor emberek talpa alól értékesítik a földeket és cserébe az ottani lakosok nem túlságosan jelentős mértékű kompenzációt és egy új lakóhelyet kapnak – jobb esetben. Visszatérve mostani történetünkre, a McAlester időközben már kihátrált az üzletből, egyértelműen a földfoglalás körüli botrányt megnevezve a távozás okaként és mostantól már inkább kenyai üzleteikre fókuszálnak, így a bírósági per Tibangwa (akinek családja a hetvenes években érkezett a területre egy apró kis földdarab birtokosaként és azóta sikerült megszereznie az összes föld tulajdonjogát) és a lakosság között zajlik már csak.
twitter.com/napiafrika
1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.Noch immer lehnen etliche EU-Staaten eine verpflichtende Aufnahme-Quoten für Migranten ab. Das will der italienische Ministerpräsident Matteo Renzi ändern, und zwar mit einer drastischen und millionenschweren Maßnahme: Er will ein Boot mit den Leichen hunderter Flüchtlinge aus dem Mittelmeer bergen lassen und so der Welt die Flüchtlingskrise vor Augen führen.