Felszentelték Németország első temetőjét, amelyben a gazdák és házi kedvenceik együtt lelhetnek örök nyugalmat.
A Rajna-Pfalz tartományban lévő Braubachban kedden nyílt meg az első ilyen urnatemető, szerdán pedig felavatták a másodikat az Észak-Rajna-Vesztfáliában lévő Essenben is - közölte a német temetők társasága.
Az Unser Hafen (Kikötőnk) elnevezésű temetőben egyetlen sírhelyben hat vagy akár tizenkét urnát is el lehet temettetni együtt. Egy sírhely évente 69 vagy 92 euróba (21 vagy 28 ezer forintba) kerül.
Valójában azonban csak a föld alatt lehetnek együtt gazdik és háziállataik, a törvényeknek megfelelően a búcsúszertartást és a hamvasztást is külön kell megrendezni.
"Az új temetkezési forma bevezetéséhez két év előkészítő munkára volt szükség, jogi akadályok állták az engedélyeztetés útját" - mondta el Judith Könsgen, a temető vezetője. Elmondása szerint elsősorban olyanok érdeklődnek a szolgáltatás iránt, akik már most otthonukban őrzik az elhunyt házi kedvencük hamvait őrző urnát.
Magyarkanizsa község önkormányzata és a Brantner hulladékszállító vállalat közös akciójának köszönhetően idén ismét 80 komposztládát osztottak szét a község lakosai között. A ládákért előzetesen kellett jelentkezni, mindenki csak egy ládát igényelhetett, amelyet hétfőn át is vehetett a kanizsai helyi közösség udvarában. A helyszínen az igénylők szerződést írtak alá, amely kötelezi a polgárokat, hogy öt évig komposztálásra használják a ládát, s csak a meghatározott idő után kerül véglegesen a tulajdonába, megelőzve ezzel a visszaéléseket. A ládák közül a legtöbbet, összesen 65-öt Magyarkanizsáról igényelték, ezenkívül 5-5 láda került Kispiacra és Oromra, 2-2 Horgosra és Martonosra, 1 pedig Adorjánra.
Berec Sándor kommunális ügyekkel megbízott tanácstag elmondta, hogy a komposztálásnak elsősorban az a célja, hogy a hulladékmennyiséget redukálja, aminek a jövőben fontos szerepe lesz a spórolásban is.
– Két évvel ezelőtt az intézményekkel kezdtük ezt az együttműködést, tavaly pedig már a lakosság körében is kiosztottunk 80 komposztládát. Az idén szintén ennyit tudtunk biztosítani. Ennek az akciónak a lényege, hogy minél kevesebb hulladék kerüljön a szeméttelepre, illetve a hulladéktárolóba, hiszen 2017-ben megnyílik a regionális hulladéktároló, ahol a tárolásért fizetni kell, amit majd a zsebünkön érezni is fogunk, ezért már most fel kell készülni arra, hogy oda minimális mennyiséget szállítsunk. Ezt segíti a komposztálás is, hogy amit lehet, újrahasznosítsunk, megtanuljuk megkülönböztetni a szemetet a hulladéktól – mondta a tanácstag.
A komposztládák átadásánál jelen volt Ljubomir Ilkić, a Brantner Kft. igazgatóhelyettese is, aki elmondta, hogy a komposztálás nemcsak a környezettudatos életmódra nevel, hanem a pénztárcánkat is kíméli majd a jövőben, ezért is támogatták az akciót.
– A komposztálási akciót nagyon jó ötletnek tartom, különösen a falusi háztartásokban, ahol a szemét 50%-a szerves hulladék. Ha megépül a szabadkai regionális hulladéktároló, akkor a szemetet kötelezően ott kell tárolni. Jelenleg a szeméttárolási díj tonnánként 28 euróba kerül, így a komposztálással a szemétmennyiséget is csökkenthetjük, és a tárolási díjon is spórolhatunk – mondta Ilkić.
A komposztládát igénylők közül Kanyó Zsuzsanna biológus elmondta, hogy örül a kezdeményezésnek, és már tervei vannak arra is, hogy mihez kezd a komposztból keletkező humusszal.
– Már korábban is foglalkoztam komposztálással, de ezek az egyméteres, fából készült komposztládák mégis esztétikusabbak a célra, szép dísze lesz a kertnek. A humusz virágföldnek is jó, de úgy terveztem, a krumpliültetvényemhez fogom elsősorban felhasználni – mondta a nyugalmazott biológia-tanárnő.
A Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont szakembere, Kőrösi Sóti Beáta mezőgazdasági mérnök és tanítványai közösen felújítottak egy régen használatos gyorsított komposztálási eljárást, amivel a folyamat időtartamát jelentősen le lehet csökkenteni. A komposztálni vágyóknak Kőrösi Sóti Beáta többek között erről, a ládák használatáról és a komposztálással kapcsolatos egyéb tudnivalókról tart ingyenes előadást a városháza dísztermében csütörtökön 16 órától.