Biztonságpolitika.hu

Február 27-én került megrendezésre a BSZK Távol-Kelet műhelyének szervezésében a Mérföldkövek és változások Kelet-Ázsiában című konferencia. A nap folyamán összesen 26 előadás hangzott el, amelyeknek főbb témái Kína, Japán és Észak-Korea voltak. A műhely vezetője, Bartók András megnyitó beszédében köszönte meg a megjelent előadóknak a részvételt, majd át is adta a szót a szekcióbontás előtti közös előadóknak.

A Kínai Népi Felszabadító Hadseregről Budai Ádám vázolta fel a képet. Előadásában kitért arra, hogy Kína mind gazdasági, diplomáciai és katonai eszközökkel igyekszik biztosítani nagyhatalmiságát a globális színtéren. Miután ismertette a hadseregfejlesztések mögött meghúzódó gazdasági helyzetet, felvázolta a hadsereg felépítését, ami nagy hangsúlyt fektet a ballisztikus és nukleáris rakétákra és a kiberhadviselésre is. Hozzátette, hogy a közel 2 millió főt magába foglaló haderőt még egy félmilliós tartalékos állomány is biztosítja. A továbbiakban beszámolt a hadsereg jövőbeni terveiről, miszerint 2049-re az Amerikai Egyesült Államok haderejével szeretne felérni Kína, ami célt pedig a tengerészet fejlesztésével, a hibridháború eszköztárának fejlesztésével (kiber-, pszichohadviselés) tervezi elérni, továbbá az űr lehetőségeinek kiaknázását célozta meg. A nagyratörő célokra és a jövőre árnyékot vet azonban a kínai gazdaság növekedésének lassulása, és az USA-hoz képest a még mindig eltörpülő védelmi kiadások.

A Heiszei-kor végét érintő kérdésekről és Japán jövőbeli regionális politikájáról adott elő Schwarcz Emese. Megtudhattuk, hogy az események kiindulópontja Akihito császár lemondása, ami jelenleg példa nélküli, így az ezzel kapcsolatos eljárás is ismeretlen. A trónörökös Naruhito-ról az előadó felfedte, hogy csakúgy, mint apja, pacifista, azonban eddigi kritikus megnyilvánulásaiból az udvari rendre tekintettel, egy reformeruralkodó várható. Az uralkodóház után Abe Shinzo-ra fordult a tekintet, aki 2012 óta van tisztségében, viszont eddigi stabil székét sok megpróbáltatás várja az év során. A fogyasztói adó emeléséből eredő népszerűségvesztést tetézte az okinawai népszavazás eredményének figyelmen kívül hagyása. Az előadó felhívta a figyelmet, hogy az elöregedő társadalomból eredő terhek finanszírozása miatt volt szükség az adóemelésre, amiből ingyenes óvodai ellátást is biztosítana az állam, így egyfajta gyermekvállalási ösztönzést szeretne elérni a kormányzat. Külpolitikában az USA-val kereskedelmi (autóimport), Oroszországgal területi vita (Kuril-szigetek) áll fent, miközben az észak-koreai rakéták árnyékának fenyegetésében próbálja normalizálni az északi országgal való viszonyát Japán, folyamatosan romlik a kapcsolata a félsziget déli oldalával. E kihívások közepette esedékes az év során két választás is; a helyi önkormányzati, illetve a felsőházi. A drága és kimerítő kampányok mellett az ország a Rugby Világbajnokság, és az idei G20 csúcstalálkozó szervezésével is foglalatoskodik.

Szakáli Máté az ASEAN-ról tartott ismertetőt. Hangsúlyozta a térségében egyedülálló kormányközi összefogásnak a jelentőségét mint platform, modell és minta a többi országnak. Ennek oka többek közt, az eredetileg gazdasági együttműködésre épülő szervezet kiegészülése egy biztonsági dimenzióval. Illetve, mint a délkelet-ázsiai országokat összekötő szervezet, megfigyelhető a nagyhatalmak ezen a platformon keresztüli próbálkozása a térségben való befolyásszerzésért. Az előadó a szervezet jelenkori kihívásai közt említette a tagországok duplázódásával járó kohéziós gyengülést, a viharos időkben való semlegesség fenntartásának nehézségeit és Peking ellensúlyozását.

E három előadás után a nap további részében két külön teremben folytak az előadások párhuzamosan. Bár mind a 26 előadót nem tudjuk bemutatni, a teljesség igénye nélkül megpróbáljuk szemlélteni, milyen változatos témákban prezentáltak a résztvevők.

Éliás Boglárka Kína élelmezésbiztonsági helyzetéről beszélt. Maga a fogalom meghatározása után kitért arra, hogy az élelmiszerhiány konfliktusokhoz és migrációhoz vezet. Kína geopolitikai érdekeit szem előtt tartva pedig az élelmezésbiztonság nem más, mint ezek biztosításának alapköve. Kína célja a 95%-os önellátás fenntartása, ami egy ekkora népességű ország esetében páratlan, illetve az alapvető élelmezésbiztonság másik tényezője 2 havi élelem folyamatos raktározása. Ez megközelítőleg 150-200 millió tonna gabonát jelent Kína esetében. Megjegyezte az előadó, hogy a történelem során Kínában mindig a népességnövekedés előtt járt a termés növekedése, de a közeljövőben a termőterületek teljes kiaknázása miatt nagymennyiségű élelmiszerimportra szorulhat az ország, ami a világpiaci ár emelkedéséhez vezethet. Jelenleg Kínában egy étrendváltozást is megfigyelhetünk. Sokkal változatosabban étkeznek, mint korábban, és a zöldségfogyasztás is jelentősen ugrott a kínai nép körében. Továbbá megjelent az elhízás és a nagymértékű pazarlás is.

Petróczki Márk témája a klímaváltozás volt, és annak hatásai Távol-Keletre. Felhívta figyelmünket olyan jelentős változásokra, amelyek a katonai, gazdasági és politikai szektort is érinthetik. Véleménye szerint az extrém időjárás miatt sokkal több pusztítóbb vihar várható, ennek következménye, hogy nehezebb lesz az élet, romlanak a munkakörülmények, amihez egy gyengülő gazdaság társul. Egy remek példa, ha a hőmérséklet 2001 és 2100 között 5 fokkal növekedni fog, akkor Szibéria akár lakható területté is válhatna. Természetesen a terület mezőgazdasági szerepe is felmerül, így emiatt akár jelentős konfliktusok is kialakulhatnak. Viszont ahogyan a hőmérséklet emelkedik, úgy nő a tengerszint is, csökken a szárazföld területe, jelentős ázsiai, sőt európai városok is víz alá kerülhetnek.

Petróczki Márk

Banglades jelenkori helyzetéről tartott beszámolót Poszavecz Tamás. A közel másfél Magyarországnyi 166 milliós muszlim országról elmondható, hogy nagyon fiatal, hisz a népesség 32%-a 20 év alatti, ami a korai gyerekvállalásnak köszönhető. Infrastruktúra tekintetében nagyon elmaradott és annak ellenére, hogy csak 3 nagyobb várost nevesített az előadó (Dhaka, Kulna, Chittagong), a városokba koncentrálódik a népesség 32%-a. További aggodalmakkal bővíti a listát az egészségügy állapota, az írástudatlanság magas aránya, és maga az éghajlatból eredő pusztító monszunok által okozott rendszeres károk. Migráció tekintetében rengeteg ember hagyja el szülőföldjét és vándorol ki Indiába, Szaúd-Arábiába, az Emirátusokba és Kuvaitba munkát keresni, hogy aztán onnan visszautalja a családtagoknak a Banglades GPD-jének 5%-át kitevő összeget. Az országot elhagyó bangladesieket ellensúlyozza azonban a szomszédos Mianmarból érkező rohingya menekültek tömege az országba, ami tovább növeli a terheket. Ők egy hatalmas menekülttáborban kaptak helyet, amit csak különleges engedéllyel hagyhatnak el, és a körülmények az ország többi részéhez hasonlatosak.

Poszavecz Tamás

Horváth Anett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság munkatáborairól tartott előadást. A téma szerves részét képező, az ENSZ által megbízott Tomás Ojea Quintana által írt jelentés ismertetésével kezdte a prezentációt. Quintana jelentésében kiemeli az emberi jogok földbe tiprását, a foglyok kínzását, a sokszor járványokhoz vezető higiénés körülményeket, és ajánlásokat tesz a rezsim részére az állapotok javítása érdekében. A táborok két fajtája emelhető ki; a politikai és az átnevelő. A politikai táborokat illetően megtudtuk, hogy az embereket tárgyalás nélkül életük végéig fogva tartják, illetve a keresztényekre külön szabályok vonatkoznak, mint például nem tekinthetnek az égre. A táborok másik fajtája az átnevelőtábor. Itt már valamiféle tárgyalásról, illetve letöltendő időről beszélhetünk, de a szigorú házirend itt is felfedezhető, miszerint 5 óra alvás engedélyezett a 14 óra munka előtt. Az foglyoknak többnyire fogalmuk sincs, hogy melyik táborba helyezték el őket, így is nehezítve a szökést, illetve észrevehető az utóbbi időkre vonatkozóan, hogy a Kínával való közös határ környékén lévő táborokat kezdik felszámolni hasonló okból kifolyólag.

Írta: Kertai Zoltán Péter és Németh Csenge

Képek: Lendvai Tünde és Kertai Zoltán Péter

Észak-Afrika

Marokkói–szaúdi szembenállás

Marokkó visszahívta szaúd-arábiai nagykövetét, Mustapha Mansourit, illetve a jemeni hadműveletekben való részvételét is felfüggeszti. Rabat döntésének a hátterében a szaúdi vezetésű koalíción belüli ellentétek állnak. A felek közötti szakítás alapja leginkább az a kiszivárgott dokumentum, amelyben az Öböl-menti államok kifejtik nézőpontjukat Marokkó nyugat-szaharai jelenlétével kapcsolatban. Bár Szaúd-Arábia és az Öböl-menti államok hagyományosan támogatják a nyugat-szaharai területek feletti marokkói igényeket, a megszelőzetettet dokumentum megszállásnak minősíti Rabatnak a volt spanyol gyarmaton való jelenlétét. Ezt követően Nasser Bourita, marokkói külügyminiszter bejelentette, hogy Marokkó többé nem kíván részt venni a Jemenben zajló harcokban és kilép a szaúdi vezetésű koalícióból.

Feszült a hangulat az elnökválasztást megelőzően

Algéria szerte több ezer fős tömeg vonult az utcákra tüntetni február 21-én, miután a jelenlegi elnök, Abdeziz Bouteflika bejelentette indulási szándékát a közelgő elnökválasztásokon.

A fővárosban, Algírban is százak protestáltak annak ellenére, hogy a hatóságok korábban betiltották a demonstrációkat. A több napos tüntetés ellen a rendőrség nagy erőkkel lépett fel, és vízágyúk, valamint könnygáz is bevetésre került a tömeg ellen. Az első napot követően 50 embert állított elő a rendőrség. Az algériai közmédia hallgatott az utcákon folyó közvetítésről, és egy híradásban sem ejtettek szót az eseményekről. Ezt követően az állami Meriem Abdou rádió főszerkesztője felbontotta munkaszerződését. 25-én pedig több száz ügyvéd tüntetett.  

A jelenlegi elnök ötödik alkalommal tölthetné be a pozíciót, azonban egészségügyi állapota miatt mind a nemzetközi, mind pedig a  hazai vélemények szerint csupán egy báb szerepét töltheti be. A tolókocsiba kényszerült államfő helyett valójában testvére és tanácsadója kormányoznak. Politikai elemzők véleménye szerint, azonban egyik ellenzéki párt sem elég erős megdönteni a jelenlegi elnök 20 éves uralmát.

Az ellenzéki pártok, az Islamist Justice és az MRN–Movement for National Reform által szervezett konferencián megpróbáltak koalícióra lépni, azonban nem sikerült közös jelöltet kiállítaniuk Bouteflikaval szemben.

Vezetőségi váltások a szudáni válság közepette

Omar al-Bashir, szudáni elnök egy nappal a szükségállapot bevezetése után új alelnököt és miniszterelnököt nevezett ki. Ezt a lépést a hónapok óta tartó Bashir-ellenes tüntetések miatt látta szükségesnek a szudáni elnök. Az alelnöki posztot az eddigi védelmi miniszter, Awad Ibnoufas ezredes tölti be, a miniszterelnöki széket pedig Kelet-Al Jazirah kormányzója, Mohamed Tahir Ayala vette át. Az alelnök személye azért érdekes, mivel szerepet játszott a Bashirt hatalomhoz juttató, három évtizede történt puccsban.

Síita félhold

Új kereskedelmi rendszer

Nagy-Britannia, Franciaország és Németország új gazdasági megállapodást írt alá Iránnal. Az új egyezmény a legmagasbb szintű standardoknak felel meg, a megállapodás értelmében az E3-ak, valamint Irán között az árucsere az orvosi eszközök, a mezőgazdasági termékek és az élelmiszeripari cikkek között továbbra is fennt fog állni.  

A mechanizmus INSTEX néven lép életbe, alapot biztosítva ezzel egy nem dollár alapú kereskedelemnek. Mint azt Jeremy Hunt, brit külügyminiszter kifejtette, az INSTEX egy nyílt kiállás a történelminek tekinthető 2015-ös atomalku mellett, mely 2018-ban vesztette érvényét, azzal, hogy Donald Trump, amerikai elnök szankciókat vezetettt be Teheránnal szemben.

Öngyilkos merénylet

27 ember életét követelő bombatámadást hajtottak végre Irán dél-keleti részén, az áldozatok többsége a  Forradalmi Gárda katonái voltak. A merényletet egy szunnita csoport, a Dzsais al Adl hajtotta végre (Igazság Serege), mely a helyi beludzs kisebbség jogainak a kivívását tűzte zászlajára.

A térségben nem újkeletűek az ehhez hasonló akciók, korábban Ahvázban egy katonai parádé során lőttek a tömegbe, illetve decemberben Csabahárban, a helyi rendőrőrs közelében hajtottak végre merényletet egy gépjárműbe rejtett bombával.  

Teherán álláspontja a mostani esetben is a korábbi támadásokhoz hasonlóan az, hogy a rivális, szaúdi királyság próbálja ezáltal destabilizálni nem csak a dél-iráni, jelentős szunnita kisebbséggel rendelkező tartományokat, hanem egész Iránt, gátat szabva ezzel az iszlám forradalom eszméinek.

Jemeni rakétacsapás

Zalaz-1 típusú rakétákkal hajtott végre támadást a jemeni hadsereg szaúdi álásokkal szemben, Alab közelében. A fő célpontok Asir és Nadzsran voltak, de tűz alá vették az Al-Hamadban található katonai bázist is, mely több szaúdi katona életét követeltelte.

Korábban Washington részéről érkezett felhívás a harcoló felek részére, melyben fegyverszünetre szólították fel a résztvevőket, hogy el tudják kezdeni a béketárgyalásokat. Az amerikai ultimátummal szemben azonban korántsem csillapodtak az összecsapások, legutóbb a jemeni hadsereg tüzet nyitott szaúdi hajókra, valamint a rakétacsapások mellett több sikeres dróntámadást is végrehajtottak szaúdi célpontokkal szemben.

Tengeri hadgyakorlatot tart Irán

Három napos hadgyakorlatot tart Irán a Hormuzi-szorosban, jelentette be Hosszein Kanzádi admirális. A műveletek során nagy arányú csapatösszevonásokra kerül sor, melyben a haditengerészet mellett szerepet kap a légierő is, valamint rakéták bevetésére is sor kerül.

A Hormuzi-szorosban november óta vált kiélezetté a helyzet, azt követően, hogy az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta az iráni kőolajtermelést, ezzel komoly bevételi forrástól vágva el az országot. A terület kiemelt szerepéhez hozzájárul az itt lebonyolításra kerülő kőolajkereskedelem, mely a teljes kőolajkereskedelem harmadát teszi ki.

Benyújtotta lemondását az iráni külügyminiszter

Bejelentette lemondását Dzsavád Zarif, iráni külügyminiszter, a hírt Abbász Muszavi, iráni külügyi szóvívő is megerősítette. Zarif külügyminisztersége alatt, 2015-ben sikerült megállapodnia Teheránnak a nagyhatalmakkal a számos kérdést felvető iráni atomprogrammal kapcsolatban, mely komoly győzelmévé vált az iráni diplomáciának.  

A Hezbollah politikai szárnyát is terrorszervezetté nyilvánította az Egyesült Királyság

A brit belügyminiszter, Sajid Javid február 25-én jelentette be, hogy a parlament döntése alapján március 1-jétől a Hezbollahnak már nem csak a katonai, de a politikai szárnya is terrorszervezetként lesz nyilvántartva a szigetországban. Ennek következményeképp bárki, aki a szervezethez köthető, akár 10 év letöltendő börtönbüntetésre is ítélhető.

A Hezbollah a 2019-ben megalakult, új libanoni kormányban három minisztériumot is megszerzett, többek között az Egészségügy Minisztériumot, amely az egyik legnagyobb költségvetéssel rendelkezik. Habár a szervezet vezetője kijelentette, hogy a minisztérium pénzét saját célokra nem használják, azok az országok, amelyek nem nézik jó szemmel Irán térnyerését mégis aggasztónak tartják ennek lehetőségét. Az iráni proxy szervezet azonban nem csupán politikailag erősödött meg. A 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban jelentős katonai tapasztalatokra is szert tett, valamint az iráni jelenlét erősödésével – a síita félholdon keresztül – lényegében szárazföldi összeköttetésbe került a perzsa állammal. Az iráni külügyminiszter, Mohammad Javad Zarif Bejrútban, február 10-én tartott beszédében kijelentette, hogy Irán kész katonai segítséget nyújtani a libanoni hadseregnek is, amennyiben az efelőli szándékáról tájékoztatja. Iránnak tehát hosszabb távú célja, hogy Libanon hadseregének ellátásában felváltsa az Egyesült Államokat.

Palesztin–izraeli konfliktus

Izrael lehet a negyedik állam a Holdon

Február 22-én sikeresen kilőtték a “Beresheet” Falcon-9 típusú rakétát a floridai Cape Canaveral állomásról, amely várhatóan április közepén eléri a Hold felszínét. A 100 milliárd dolláros nagyságrendű projektet az Elon Musk neve által fémjelzett SpaceX és az Izraeli Űrügynökség közösen, a nemzetközi zsidó közösség magánadományaiból hajtotta végre. Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök szerint a kilövés “nagy lépés Izraelnek és még nagyobb lépés az izraeli tudománynak”. A projekt nem csupán a zsidó állam szempontjából bír hatalmas jelentőséggel: a finanszírozás módja, illetve az állami és a privát szektor együttműködése iránymutató lehet az űrkutatás jövőjét illetően is.

Lengyel–izraeli diplomáciai csörte

Hetek óta súlyos kijelentések mérgezik a lengyel–izraeli diplomáciai kapcsolatokat, amelyek végül a 18-ai jeruzsálemi V4 csúcstalálkozó lemondásához vezettek, miután a lengyel kormány nem kívánt Izraelbe utazni. A konfliktust a lengyelek tisztázatlan szerepe a Holokauszt lebonyolításában, és az ezzel kapcsolatos ellentétes nézőpontok váltották ki. Először Benjamin Netanjahu tett egy nyelvtanilag félreértelmezhető kijelentést a lengyelekkel kapcsolatban, a botrányt azonban Yisrael Katz, külügyminiszter szavai okozták, aki szerint a “lengyelek az anyatejjel szívják magukba az antiszemitizmust”. A vádakat határozottan elutasította és felháborítónak nevezte Mateusz Morawiecki, lengyel miniszterelnök, és bejelentette országa távolmaradását a csúcstalálkozóról.

Tisztázódó “frontvonalak” a választások előtt

Az izraeli ellenzék két legmeghatározóbb szereplője, Benny Gantz és Yair Lapid megállapodott abban, hogy “Kék-Fehér” néven közös centrista listát indítanak Benjamin Netanjahu jobboldali koalíciója ellen az áprilisi választásokon. A közvéleménykutatások szerint az új formáció máris jelentős társadalmi támogatottságot bír maga mögött, köszönhetően a regnáló kormányt és kormányfőt kísérő korrupciós botrányoknak. A kihívásra válaszul Benjamin Netanjahu választási szövetséget kötött a Zsidó Otthon nevű szélsőjobboldali párttal. Az alku tárgya volt, hogy a Zsidó Otthon egyesüljön a Zsidó Hatalom nevű szélsőségesen vallásos és nacionalista formációval, hogy ne vesszenek kárba a jobboldali töredékszavazatok az áprilisi választásokon. A Zsidó Hatalom a betiltott kahanista mozgalom utódának vallja magát, melynek célja az arab lakosság Izraelből való deportálása volt. A lépést számtalan kritikával illették mind belföldön, mind pedig külföldön.

Küszöbön egy újabb gázai háború?

Az Izraeli Védelmi Erők új vezérkari főnöke, Aviv Kochavi lépései alapján nem kizárt, hogy hamarosan egy újabb háború bontakozik ki Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamasz között. Az új vezérkari főnök, habár csak januárban vette át a fegyveres erők irányítását, már jóváhagyott egy esetleges konfliktus alatt használható operatív tervet, illetve felállított egy egységet, amely a Gázai övezetbeli potenciális célpontok listáját állítja össze. Az előkészületek feltehetőleg annak az izraeli jelentésnek a fényében történnek, amely azt valószínűsíti, hogy a Hamasz egy újabb háborúval akarná elérni a nemzetközi közösség beavatkozását a területen kialakult humanitárius válságba. Ezzel szemben Omar Shaaban, a Pal-Think, egy gázai központú think tank vezetője állítja, hogy a Hamaszak nem érdeke egy újabb háború kitörése, hiszen az csak súlyosbítaná a területén fennálló humanitárius katasztrófát.

Február 24-én, meglepetésszerűen kezdődött meg az Izraeli Védelmi Erők nagyszabású hadgyakorlata, amelyben a katonák különféle forgatókönyvekre készülnek fel, többek között egy újabb gázai háborúra.

Átalakuló szövetségi kapcsolatok a palesztin–izraeli béketárgyalások kapcsán

Az Egyesült Államok Izraelbe akkreditált nagykövetségének Jeruzsálembe helyezése óta Washington elvesztette független közvetítő szerepét a Palesztin Hatóság szemében. Ennek következtében a palesztin elnök, Mahmoud Abbas, az ENSZ fejlődő országokat magába foglaló blokkjának, a G77-nek a jelenlegi elnökeként az Egyesült Államok közel-keleti béketervével szembeni koalíció kialakításán dolgozik. (A jelenleg 134 ENSZ tagállamból álló, illetve a Föld népességének 80%-át magába foglaló szervezet elnöklését 2019. január 1-jén vette át Mahmoud Abbas.) A kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében február 10-én, az Afrikai Unió Addisz-Abeba-i csúcstalálkozóján mondott beszédében felkérte a szervezetet, hogy küldjön megfigyelőket a közelgő palesztin választásokra.

Az Egyesült Államok közel-keleti békepolitikájának aktorai tekintetében is változásokra számíthatunk. Erre enged következtetni, hogy Jared Kushner, Donald Trump veje és tanácsadója Ankarába látogat február 27-én, hogy az Egyesült Államok béketervének részleteit ismertesse. Szakértők szerint ez annak a jele, hogy a Trump-adminisztráció szemében felértékelődött Törökország szerepe a közel-keleti béke megteremtésére irányuló amerikai tervben.

Szíria

A kormányerők január 31-től fogva újra megkezdték az északi Idlib tartomány településeinek bombázását a török megfigyelőpontok jelenlétének ellenére, megszegve ezzel az asztanai folyamatban összefoglaltakat, melynek értelmében az ENSZ BT 2254-es határozat által megkötött tűzszünet betartását török és orosz megfigyelők ellenőrzik; előbbi a felkelők, utóbbi a kormányerők oldalán.

Ezzel egyidőben a keleti Dairazzor tartományban, az Iszlám Állam elleni harc utolsó napjain több mint 6000 civil menekült el az iraki határ közelében található Baghuz településről az Eufrátesz folyó keleti partvidékén. A művelet során az Iszlám Állam végleg fel lett számolva, a menekülteket és helyi lakosokat az SDF ellenőrzi, és próbálja kiszűrni a terrorszervezethez kapcsolható gyanús személyeket.

Február 27-én Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök látogatást tett a Kremlben  a szíriai háború ügyében. A tárgyalást Putyin a következő mondattal nyitotta: “Nagyon fontos közösen átbeszélnünk a régió helyzetét és biztonsági problémáit.” Hozzátette, hogy az események nyomon követése magas szintű konzultációt követel. Netanjahu nyitóbeszéde az iráni jelenlétről szólt: “A régió stabilitásának és biztonságának legnagyobb fenyegetése Irán és csatlósai,” mondta. “Elhatározottak vagyunk az Iránt célzó agresszív fellépés mellett – aki azzal fenyeget, hogy elpusztít minket –, megakadályozva ezzel annak katonai beágyazódását Szíriába” – tette hozzá. Moszkva már tavaly nyáron ígéretet tett Izraelnek, hogy igyekszik távol tartani az iráni csapatokat legalább a Golán-fennsíktól, több-kevesebb sikerrel.

A moszkvai találkozót pusztán egy nappal megelőzve, Bassár el-Aszad, szíriai elnök rendkívüli látogatást tett Teheránba, mely az első volt a 2011-ben kitört konfliktus óta (Aszad elnök pusztán kétszer hagyta el Szíriát az utóbbi 8 év alatt, mindkét alkalommal Moszkvába repült). A teheráni látogatáson találkozott Irán legfelsőbb vallási vezetőjével, Ali Hámeneivel, valamint az iráni elnökkel, Haszan Rohanival. A találkozó részleteiről nem sok részlet derült ki. Az iráni állami média csak annyit tett közzé: “A vezetők megegyeztek abban, hogy minden szinten folytatják az együttműködést a két baráti nemzet között.” A damaszkuszi Köztársasági Palota szóvivősége így nyilatkozott: “Aszad elnök megköszönte az Iráni Iszlám Köztársaság vezetőségének és népének azt a segítséget, amit Szíriának nyújtottak a háború ideje alatt.”

Az iráni kormány 2011 óta több milliárd dollár támogatást, valamint több ezer iráni katonát és irreguláris harcost küldött Damaszkusz megsegítésére. Ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az Aszad-rezsim javára fordítsa a polgárháború kimenetelét.

Kurd kérdés

Továbbra is elutasítják a kurd autonómiát Szíriában

A közel nyolc éve tartó polgárháború során a kurd milíciák megvédték az általuk lakott területek nagy részét, és ezen északi és északkeleti országrészeken autonómiát hoztak létre. Autonómiájukat szeretnék megőrizni egy decentralizált államban, és azt is remélik, hogy Damaszkusz meg tudja akadályozni Törökországot abban, hogy megtámadja őket.

Bassár el-Aszad, szíriai elnök politikai és kommunikációs tanácsadója, Buthaina Saaban határozottan elutasítja a szíriai kurdok autonómiáját, szerinte az autonómia megadása az ország felosztásához vezethetne. Szíriát a népek olvasztótégelyének nevezte, és hangsúlyozta, hogy a szíriai alkotmány tekintetében mindenki egyenlő.

Az észak-szíriai kurd vezetésű adminisztráció üdvözölte az Egyesült Államok új döntését a csapatkivonásról

Február 21-én Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy egy 200 fős békefenntartó csoport „bizonyos ideig” Szíriában fog maradni. Az észak-szíriai kurdok pozitívan fogadták az Egyesült Államok döntését, mivel ez megvédi a régiójukat, és más európai államokat is arra bátoríthat, hogy békefenntartókat küldjenek a térségbe.

Az Amerikai Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) gerincét a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) adják, viszont Törökország a kurdok milíciáját, a YPG-t terrorszervezetnek tartja, és Észak-Szíriát meg szeretné tőlük tisztítani. Donald Trump, amerikai elnök decemberi döntése a Szíriában állomásozó amerikai erők teljes kivonásáról azt is jelentette volna, hogy a legfőbb szíriai szövetségesüket magukra hagyták volna.

Rendhagyó hírek

Varsói nemzetközi konferencia a Közel-Kelet biztonságáról

Habár a február 14-15-én megrendezett konferencia hivatalosan a közel-keleti térség biztonsági kihívásairól történő multilaterális egyeztetést tűzte ki célul, főként Irán térségbeli megerősödéséről folytak a megbeszélések. Ennek tükrében érdekes, hogy iráni meghívott nem volt a listán, illetve az orosz delegáció előre jelezte távolmaradási szándékát. Egyes szakértők szerint a konferencia egy hosszabb folyamat kezdete, amelynek keretében az Egyesült Államok egyfelől platformot biztosít a diplomáciai kapcsolatokkal hivatalosan nem rendelkező Izrael és a szunnita monarchiák egyeztetésére, másfelől pedig előkészíti egy Iránnal szemben felálló koalíció létrehozását, amely átveheti a helyét, amennyiben valóban kivonul Szíriából.

Szintén nem jelent meg a konferencián a libanoni külügyminiszter, aki feltehetőleg az ország feszült belpolitikai helyzetének feltüzelését kívánta ekképp elkerülni. Az ország társadalma rendkívül polarizált Irán térnyerésének megítélésében, amely az iráni proxy szervezet, a Hezbollah révén igen erős belpolitikai kérdés. Hassan Nasrallah, a Hezbollah vezetője beszédében kijelentette, hogy Omán és az Egyesül Arab Emirátusok normalizálódása Izraellel eddig is köztudott volt, de a varsói konferencia bebizonyította, hogy Szaúd-Arábia is erre az útra lépett. (Az elmúlt hetekben az izraeli Channel 13 TV csatorna a bahreini–izraeli, illetve a szaúdi–izraeli kapcsolatokról is tényfeltáró műsort sugárzott, többek között azt állítva, hogy a 2006-ban Izrael és a Hezbollah között zajló háború alatt Szaúd-Arábia Izraelt támogatta a színfalak mögött.)

Szintén távolmaradt a konferenciától a Palesztin Hatóság küldöttsége, amely a konferenciát a palesztin ügy megszűntetésére irányuló amerikai–izraeli összeesküvésnek nevezte. A palesztin vezetés és az Egyesült Államok kapcsolata 2017 decemberében romlott meg jelentősen, amikor Donald Trump bejelentette az USA izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe helyezését. A konferencia tematikája jól mutatja, hogy a palesztin kérdés a térség sokadrangú problémájává devalválódott.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika hírfigyelő szerkesztőségi tagjai: Halasi Gábor (szerkesztő), Fodor Márk Joszipovics (palesztin–izraeli konfliktus), Ibrahim Imre (Szíria), Kiss Beatrix (Észak-Afrika), Lázin Áron (síita félhold), Shadeh Fadi (palesztin–izraeli konfliktus és síita félhold), Szabó Orsolya Réka (Észak-Afrika), Vincze Patrik (kurd kérdés).

Donald Trump, amerikai elnök 2018. december 19-én jelentette be Twitterén, hogy ki kívánja vonni az USA erőit Szíriából, valamint felére csökkenté az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok létszámát. A Fehér Ház megerősítése után kiderült, hogy 30 napon belül kivonnák a katonai alakulatokat a szír területekről.

Az Egyesült Államok 2000 katonája állomásozik Szíria észak-keleti részén, akik segítik a szíriai kurdokat (SDF) az Iszlám Állam elleni harcban. A kiterjedt légi támadások mellett így szárazföldi csapatokkal is jelen van a területen az USA, felismerve a korábbi, kizárólag légicsapásokra alapuló stratégia hátrányait. Donald Trump álláspontja szerint azonban az Iszlám Államot a koalíciós erők legyőzték Szíriában, így az amerikai katonák további tartózkodása okafogyottá vált.

Forrás: BBC

Az amerikai elnök döntését belső és külső tiltakozások fogadták, amelyek közül az egyik legjelentősebb James Mattis, védelmi miniszter és Brett McGurk, ISIS elleni küzdelemmel megbízott nagykövet lemondása volt. Számos állam, többek között az ISIS elleni koalícióban részt vevő Franciaország és Egyesült Királyság is kritizálta a döntést, és kijelentették, hogy továbbra is folytatják a radikális terrorszervezet elleni hadműveleteket. Az Iszlám Állam tevékenysége által leginkább érintett Irak miniszterelnöke is arról beszélt, hogy a döntés súlyos, negatív következményekkel járhat az ország számára. Ugyan az ISIS 2014 óta elveszítette a területének 95%-t, kvázi állami jellegét elveszítette és jelentős emberi, anyagi veszteségeket szenvedett, de a jelentések alapján közel sincsen legyőzve.

A kritikusok szerint akár a dzsihadista szervezet újjáéledéséhez is vezethet az amerikai kivonulás. Irakban a katonai vereség és területeiről való kiszorulása után a szervezet teljesen átállt az aszimmetrikus hadviselésre és a terrorcselekmények végrehajtására. A kivonulás végrehajtásával megbízott Votel vezérezredes (aki egyben az közel-keleti térségért felelős Középső Parancsnokságnak vezetője) is több tízezer ISIS-harcosról beszélt Irakban és Szíriában tett látogatása során, ami komoly aggályokat vet fel a következő hónapokra vonatkozóan. A magas rangú amerikai tábornok ugyanakkor leszögezte, hogy az Irakban állomásozó 5000 amerikai katona kivonása belátható időn belül nem valószínű, és a szíriai kurd erőket továbbra is támogatják fegyverekkel és ellátmánnyal annak érdekében, hogy továbbra is fenntarthassák a nyomást az Iszlám Állam megmaradt állásain.

Forrás: sputniknews.com

Szíriában Trump a teljes kivonulással a leghűségesebb és leghatékonyabb helyi szövetségesét tenné egy rendkívül kellemetlen stratégiai pozícióba. A kurdokat, arabokat, keresztényeket és egyéb északkelet-szíriai csoportokat tömörítő ernyőszervezetet, a Szíriai Demokratikus Erőket (SDF) eddig az amerikai szárazföldi erők jelenléte oltalmazta a külső beavatkozásoktól. Törökország többször is közvetett és közvetlen módon fenyegette a szíriai kurdokat beavatkozással, sőt a török területről kiinduló szíriai ellenzéki erők, a török haderő segítségével a legnyugatibb kurd kantont, Afrint el is foglalták, és az egész szír-török határon egy biztonsági zónát akarnak kialakítani. A török kormány ugyanis a SDF fő alkotóját, a Népi Védelmi Erőket (YPG) a Kurd Munkáspárt nevű terrorszervezet szíriai ágának tekinti. Emellett pedig a török kormány érdekelt az Aszad-rezsim megdöntésében, így támogat bizonyos mérsékeltnek mondott kormányellenes szervezeteket Szíria északi részén. A törököktől való félelmükben az SDF szinte egyből tárgyalásokba kezdett a szír kormánnyal, ezzel megerősítve annak pozícióját. A konfliktusból való kiugrással az USA gyakorlatilag beismerné, hogy a szíriai polgárháborúban a szír kormány és az őt támogató Oroszország és Irán kerekedett felül.

Forrás: liveuamap.com

A decemberi bejelentés óta Donald Trump, amerikai elnök meghallgatva a belső és külső kritikákat több ízben is módosította a döntését. Először mindössze arról beszélt, hogy logisztikai nehézségek miatt 30 nap helyett 6 hónapig fog tartani a kivonulás. A napokban azonban arról érkezett hír, hogy 200 amerikai katona továbbra is marad támogatni a kurdokat az ISIS elleni küzdelemben logisztikai, hírszerzői és koordinációs képességekkel. Ezen felül további 200 katonáról esett szó, akik egy nagyobb, akár 1500 főt is elérő nemzetközi, főleg NATO-kontingens elemeként megfigyelői művelet részeként maradnának Északkelet-Szíriában. A NATO-szövetségesek (főként az Egyesült Királyság és Franciaország) ezzel kívánja biztosítani a továbbra is fenntartott USA jelenlétet, illetve azt, hogy a kurd és a török erők között összecsapások törjenek ki.

Forrás: thedefensepost.com

Egyelőre még nem tiszta a tervezett nemzetközi katonai kontingens pontos mérete, összetétele és mandátuma. Annyi biztos, hogy nem egy, az ENSZ-kötelékében végrehajtott békefenntartó illetve megfigyelő misszió lenne. Az USA tehát továbbra is fenntartja szárazföldi katonai jelenlétét Szíriában, Donald Trump decemberi bejelentésével ellentétben. Ettől függetlenül az ehhez hasonló hirtelen irányváltások, és hektikus kormányzati kommunikáció a Fehér Ház részéről komolyan alááshatják a világ vezető hatalmába vetett bizalmat, ami középtávon súlyos külpolitikai válsághoz vezethet az Egyesült Államok egyelőre kiterjedt szövetségi rendszerében.

2019. február 1-jén Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere bejelentette, hogy az USA felfüggeszti a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésből eredő kötelezettségvállalásait Oroszországgal, melyet korábban az INF-szerződés szabályozott. Ezen állítást nem sokkal később Donald Trump, az ország elnöke is igazolta. Másnap Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke bejelentette, hogy országuk biztonsága érdekében minden amerikai lépésre „tükörválaszt” fognak adni. Eljött tehát egy újabb fegyverkezési időszak? A világ két nagyhatalma ismét atomtöltetű rakétákkal fogja riogatni egymást? Itt egy 2. hidegháború? A válaszok – egyelőre – nem tiszták, de a körülményeket és a lehetséges ok-okozatokat át tudjuk tekinteni, hogy egy tisztább képet kapjunk.

A szavak harca – avagy ki mit tud?

1987-ben az Egyesült Államok akkori elnöke, Ronald Reagan és a Szovjetunió akkori – és utolsó – főtitkára, Mihail Gorbacsov aláírta az INF-szerződést, mely egyezmény a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről szólt, illetve amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában az által, hogy megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését. Oroszország, a Szovjetunió jogutódja 2014 óta folyamatosan megszegte ezen szerződést – legalábbis a Trump-adminisztráció szerint. Az oroszoknak a Baltikumban található, kalinyingrádi exklávéba telepített Iszkander-M rakétái, a 9M729 kódnevű cirkálórakéták telepítése, és az állítólagos manőverező robotrepülőgépek tesztelése mind okot adtak az Egyesült Államok kormányának, hogy úgy döntsön, egyoldalúan felmondja a szerződésben foglaltakat önvédelem céljából. Trump továbbá bejelentette egy kis hatóerejű taktikai atomfegyver fejlesztését, vélheően elrettentés céljából.

Az orosz válasz nem váratott sokat magára. Putyin a Szergej Sojgu védelmi- és Szergej Lavrov külügyminiszterrel megtartott tanácskozása után röviden bejelentette, hogy ők is felfüggesztik az INF-szerződést. Kijelentette, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági és Védelmi Tanácsnak pedig arra van megdönthetetlen bizonyítéka, hogy az Egyesült Államok szegi meg a szerződést immáron sokadszorra, melyre azonban a „jószándék jeleként” nem reagáltak ilyen nyílt módon, mint azt tette a másik fél. Ismertette, hogy az amerikaiak új tűzérségi fegyvere 1600 kilométerre képes ellőni, tehát megsérti az egyezményt, továbbá, hogy manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmassá tették a Lengyelországba és Romániába telepített rakétaelhárító (MK 41 VLS) rendszerüket, mellyel immáron Moszkva pusztán 10-12 percnyi rakétaidőre van. Putyin elnök úgy fogalmazott, hogy “tükörválaszt fogunk adni. Amerikai partnereink nyilvánvalóvá tették, hogy felfüggesztik részvételüket a szerződésben, így most mi is felfüggesztjük azt. Az USA azt is bejelentette, hogy felerősítik kutatási és fejlesztési tevékenységüket, így mi is ezt fogjuk tenni,” illetve hozzátette, hogy az amerikai fél a nemzetközi rend megbontására törekszik azzal, hogy kilép mindenféle szerződésből (pl. az iráni atomalkuból és a párizsi klímaegyezményből). „Egyetértek a védelmi miniszter úrral – hangoztatta Putyin –, ezért kérem is, hogy kezdjék meg a Kalibr típusú, tengeri indítású manőverező repülőgépek szárazföldi változatának kifejlesztését, és egy szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú, hiperszonikus rakétának a tesztelését.” Említette továbbá, hogy a szerződés újratárgyalása továbbra is napirendi pontra lesz tűzve náluk, de ők nem fognak kezdeményezni.

A kétes rakéta – avagy az ominózus Iskander-M (forrás: Russian Defense Ministry).

Két nappal Trump bejelentése előtt az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erőinek Hazafi Kongresszusi és Kiállító Központjában, Moszkvában az oroszok bemutatták Mihail Matvejevszkij altábornagy vezetésével a NATO-kódban SSC-8-nak, az orosz nómenklatúrában 9M729-nek nevezett rakétát, mely az a hírhedt fegyver, ami miatt az amerikaiak felbontották nem sokkal később a szerződést. A 9M729-cel kapcsolatban Matvejevszkij megállapította, hogy a szóban forgó rakéta csupán 480 kilométert tud megtenni, több hajtóanyagot nem képes befogadni, így az amerikaiak vádja alaptalan. Az altábornagy azzal húzta alá állítását, hogy az Egyesült Államok semmilyen objektív adatot nem adott át nekik, amely bizonyítaná, hogy megsértették a szerződést. Számos CIA és NGA (National Geospatial-Intelligence Agency) forrás ugyanakkor azt állítja, hogy az oroszok egy kis cselhez folyamodtak a sajtó előtt is nyitott tájékoztatón, ugyanis szerintük másik rakétát mutattak be, mint amelyiknek létét az amerikaiak kifogásolják. Állításuk szerint a rakéta be se férne a Hazafi Kongresszusi és Kiállítási Központban, arról nem is beszélve, hogy a bemutatón csak a hordozótégelyt és a TEL-t (mobil indítóplatform) mutatták be, valódi rakéta nem is volt kiállítva.

Vélemények Kínától Gorbacsovig

Számos elemző szerint azonban ez a konfliktus döntőrészt nem az amerikai–orosz ellentéten alapszik. Valójában az amerikaiak szerződésfelmondásának hátterében az állhat, hogy míg az Egyesült Államok és Oroszország megegyezéses alapon szabályozza egymás fegyverkezését, Kínát nem korlátozza semmi, aki viszont jelentős fegyverkezésbe kezdett, mely komolyan veszélyezteti az USA-t is. Azonban a körülmények nem segítenek, és egy jelentős amerikai–orosz konfliktus – ha szavak szintjén is –, de kialakulóban van, melyben közrejátszanak a NATO-szövetségesek megnyilvánulásai is. Lengyelország bejelentette már korábban is, szintúgy, mint Románia, hogy engedélyt adnak az amerikai védelmi célzatú rakéták telepítésére, melyet Putyin sérelmez. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint azonban nem eszik olyan forrón a kását: „Egyelőre ezek a bejelentések inkább csak a diplomáciai fenyegetések körébe tartoznak”. Szerinte még az se biztos, hogy a NATO-szövetségesek támogatnák a lengyelek és a románok ezen lépését. Ez annak fényében is érdekes, hogy a katonai szövetség kijelentette, hogy nem szeretne fegyverkezési versenyben részt venni. Ahogy Jens Stoltenberg, a NATO Főtitkára fogalmazott: „Szeretnénk meggyőzni Oroszországot, hogy térjen vissza a megállapodáshoz. A kilépésig hat hónap van hátra, ez idő alatt Moszkva átértékelheti a döntését”. Ugyanez a vélemény került elő az Észak-atlanti Szövetség februári brüsszeli találkozóján. A védelmi miniszterek közös álláspontja is az volt, hogy meg kell egyezni Moszkvával. Trump elnök ekkor említette először rendkívül árulkodó álláspontját, mely szerint az Egyesült Államok nyílt a tárgyalásra, azonban csak akkor, ha ebben Kína is részt vesz.

Február 13-án a Vedomosztyi orosz lap vezércikkében Mihail Gorbacsov, az 1987-es INF-szerződés egyik aláírója mondott véleményt a kialakult helyzetről. Szerinte nem ez az első egyoldalú lépése Washingtonnak. Emlékeztetett arra, hogy 2002-ben az amerikaiak felmondták a rakétavédelmi rendszerek kiépítését korlátozó ABM-szerződést, és a kezdeti három, a globális biztonságot garantáló fő szerződésből (INF, ABM és START) már csak egy, a START-3 van érvényben, melyet 2010-ben kötött Barack Obama és Dmitrij Medvegyev. Gorbacsov hozzátette, hogy az ABM és az INF felbontása után a START-3 megszűnése is már csak idő kérdése lehet.

Putyin ereje – avagy miért történik ez?

Egy héttel később Vlagyimir Putyin megtartotta immáron hagyománnyá vált évértékelőjét, melyben jelentős hangsúly esett a fegyverkezésre. Az orosz elnök azzal borzolta a nemzetközi kedélyeket, hogy „nemcsak a rakétaállásos országok vannak célkeresztbe véve, hanem a gazdájuk is”, tehát Románia és Lengyelország mellett akár a  NATO központja és/vagy a Pentagon is. Putyin a NATO-tagországokról úgy fogalmazott, hogy „még a szatellitáikat is mozgósítják, akik óvatosan, de aláröfögnek az amerikaiaknak ebben a kérdésben”. Az elnök tételesen felsorolta, hogy önvédelmi célzatból milyen fegyverek fejlesztésébe vagy továbbfejlesztésébe kezdenek. A felsorolásban szerepelt a Poszejdon típusú atommeghajtású tengeralattjáró vízre bocsájtása, amely korlátlan hatótávolságú víz alatti eszközök szállítására képes; a Pereszvet lézerfegyver hadrendbe állítása; az orosz MiG-31-es harci repülők felszerelése Kinzsal típusú hiperszonikus rakétákkal; az Avantgard rakétarendszer szériagyártásának elindítása; a Szarmat interkontinentális rakéta 2020-ig történő hadrendbe állítása; és a Cirkon rakéta továbbfejlesztése, mely a hangsebesség kilencszeresével fog tudni száguldani. Piers Cazalet, a NATO szóvivője az évértékelő után kijelentette, hogy a szövetség mindig készen áll arra, hogy megvédje bármely tagját minden veszélytől.

Putyin évértékelője nemcsak a fegyverkezésről számolt be, hanem széleskörű életszínvonal-javító intézkedéseket is az orosz nép elé tárt. Ez alighanem összefüggésben áll azzal, hogy az orosz elnök támogatottsága az elmúlt egy évben érezhetően csökkent. 2014 óta most érte el először a legalacsonyabb szintet elfogadottsága (64%), ráadásul egyes felmérések szerint az oroszoknak csak a 40%-a szavazna rá. Elemzők szerint a népszerűségvesztés hátterében a gazdasági nehézségek és az ezzel összefüggő népszerűtlen reformok állnak – tavaly ősszel például nagy felháborodást váltott ki a nyugdíjkorhatár emelése. Az, hogy ezen reformok (illetve az “erőfitogtatás”) javítják-e elfogadottságát, még a jövő zenéje.

Továbbá kérdés marad, hogy a kialakult helyzet bármelyik fél elfogadottságát növelni fogja-e (hiszen 2020-ban az USA is elnököt választ)? Az is nyitott kérdés marad, hogy Kínára hatással lesz-e a burkolt amerikai üzenet, ahogy az is, hogy az orosz gazdaság bírni fogja-e a szankciók súlya alatt mindazt, amit Putyin megígért? Nem tudhatjuk, de számíthatunk még sok érdekes fordulatra az „új” vagy „kis hidegháborúban”.

Írta: Gönczi Róbert

Magyar idő szerint 2019. február 28-án hajnali háromkor ült tárgyalóasztalhoz Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, és Kim Dzsong Un, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője. Csúcstalálkozójukat Hanoiban tartották, azonban a tárgyalásoknak váratlanul vége szakadt, s nem ejtették meg az ünnepélyes záróebédet – ahogy megállapodás sem született a kardinális kérdésekben.

Nem ez volt a két vezető első találkozása. Először a szingapúri csúcson, 2018 nyarán találkoztak, mely során a vezetők delegációik kíséretében több órás tárgyalásokat folytattak, majd aláírták a dokumentumot, melyben mindketten elkötelezték magukat a Koreai-félsziget teljes denuklearizációja mellett. A találkozó – úgy tűnt –, új fejezetet nyitott a két ország számára. A nagy horderejű eseményt követően az amerikai elnök jelentős előrelépésként könyvelte el a találkozót, előrevetítve a tárgyalások folytatását és a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok fellendítését.

Nyolc hónap elteltével, 2019 februárjára tűzték ki a második találkozót, a helyszín ezúttal Hanoi, Vietnam. Két napot töltött együtt a két vezető, a tárgyalások fókuszában a nukleáris töltetek leszerelése mellett a koreai háborút lezáró hivatalos békeszerződés aláírása állt. Utóbbit a demokraták kongresszusi tevékenysége övezi; a 18 demokrata képviselő által felterjesztett törvényjavaslat a háború végleges lezárását szorgalmazza.

Azonban nem történt megállapodás, nem történt aláírás. Trump elnök sajtótájékoztatója során kiemelte, hogy számára nem a gyorsaság fontos, hanem az, hogy helyesen cselekedjen; sok beszélgetés vár még a két vezetőre, hosszú folyamat lehet, mire az amerikai elnök képes meggyőzni a fiatalabb vezetőt, hogy hagyjon fel nukleáris programjával. Érkezett információ arról is, hogy az Otto Wambrier-ügyről is szó esett, azonban Kim Dzsong Un “nem volt tisztában” a bebörtönzött amerikai állampolgár fogvatartási körülményeivel. A tárgyalás során nem kerültek összetűzésbe, az álláspontjaik mellett azonban mindketten kitartottak: Kim Dzsong Un a szankciók eltörlését követelte, amelyek nem kedveznek országa gazdaságának – így számára ez volt a legfontosabb és egyetlen kérdés.

Mivel zártkörű beszélgetést folytattak kamerák nélkül, csak a sajtótájékoztatók alapján tudunk információhoz jutni. Trump elnök úgy fogalmazott, hogy az észak-koreai vezetőnek is van egy bizonyos jövőképe, amely nem egyezik pontosan az USA-éval, de a tavalyi állapotokhoz képest már közeledett a kettő egymáshoz, és végül összeérnek majd. A tárgyalóasztaltól végül felálltak, elsétáltak – az amerikai elnök szerint ez egy „nagyon barátságos séta volt” –, nem vettek részt az ünnepélyes záróebéden sem. Trump elnök hozzátette, hogy bár a csütörtöki tárgyalás nem vezetett közvetlen eredményre, hosszú távon fantasztikus sikereket érhetnek el. Újabb csúcsról nem egyeztek meg, de a tendenciák alapján várható, hogy a továbbiakban újra sor kerül találkozásra, hogy előremozdítsák a már megkezdett folyamatokat.

Noha Trump elnök akkurátusan kitart amellett, hogy semmi szükség sietségre, és érzékelhetően nem akarja túlfeszíteni a húrt az észak-koreai vezetőnél, a Stanford Egyetem legújabb kutatásai szerint Észak-Korea nem fogta vissza, egyáltalán nem állította le nukleáris programját, sőt, a becslések szerint elég hasadóanyaggal rendelkezik legalább öt további atomfegyver előállításához.

Nem kedvezett Trump elnöknek, hogy éppen a csúcstalálkozó alatt tanúskodott ellene a Kongresszus előtt korábbi ügyvédje és tanácsadója, Michael Cohen, a címlapokon ezzel olyan reklámot biztosítva számára, mely árnyékát a nukleáris leszerelés sikere kergethette volna el.

A nemzetközi reakciók változatosak: Kína Külügyminisztériumának szóvivője szerint nem lehet egy éjszaka alatt megoldani a Koreai-félsziget problémáját, Dél-Korea miniszterelnöke azonban sajnálatosnak tartotta, hogy nem jutottak megállapodásra.

Hatalmas elvárásokat támasztottak ezzel a találkozóval szemben az előző váratlan sikere következtében, és a tanácstalanság, hogy megakadni látszik a kommunikáció egy ilyen kardinális témakörben, mint a denuklearizáció, kétségeket ébreszthet mind az amerikai, mind az észak-koreai oldalon. Bár Trump elnök számít arra, hogy Kim Dzsong Un hajlandó engedni az elvárásaiból, és valóban közeledhetnek az álláspontok, ez mindenképpen egy harmadik találkozót vetítene elő, amelyről azonban nem egyeztek meg. Ugyanakkor nem vethető el az első találkozó és a diplomáciai siker eredménye sem.

Írta: Györgyi Dominika

Lektorálta: Bartók András 

A Visegrádi Együttműködés kialakítása

A Visegrádi Nyilatkozatot 1991. február 15-én írták alá Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország vezetői. A formáció történelmi alapja messzire nyúlik vissza: 1335-ben Róbert Károly, magyar király kezdeményezésére a cseh Luxemburgi János és a lengyel III. Kázmér uralkodók hármas találkozót tartottak a Magyar Királyság területén lévő Visegrádon. A „regionális csúcstalálkozó” célja az volt, hogy megoldást találjanak a Bécs városa, konkrétan az árumegállító joga által okozott gazdasági kihívásra, amely súlyos hátrányokkal járt a közép-európai kereskedelem számára. Megoldásképp megállapodtak egy új kereskedelmi útvonal kijelölésében, amely megkerülte a bécsi vámot. A kereskedelmen túl több politikai, sőt katonai kérdésben is fontos döntéseket hoztak, hiszen elsimították a Lengyel Királyság és a Cseh Királyság közti ellentéteket, illetve „kölcsönös védelmi megállapodást” kötöttek egymással. Ezekre a pozitív történelmi hagyományokra építkezve hívták életre az új együttműködést 1991-ben. Az eredetileg háromtagú regionális együttműködés 1993-ban vált a jelenleg is ismert négytagúvá, mikor Csehszlovákia felbomlott és létrejött a független Szlovák Köztársaság, amely továbbra is részt kívánt venni a közös formációban.

A magyar miniszterelnök által kezdeményezett együttműködés többek közt a partnerállamok közti biztonságpolitikai, azon belül is a katonai, azaz a védelempolitikai kapcsolatok fejlesztését tűzte ki célul. (Ennek magyar részről ki nem mondott célja az volt, hogy megakadályozza egy új kisantant létrejöttét a közép-európai hatalmi vákuumban.) A felek megállapodtak abban, hogy rendszeres találkozókat tartanak és összehangolják külpolitikájukat a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának lebontásával, valamint segítséget nyújtanak egymásnak az európai uniós, illetve a NATO integrációval kapcsolatban.

A védelempolitikai fejlődés korszakai

A védelempolitikai együttműködés fejlődését három szakaszra lehet bontani. Az első szakasz az alapító nyilatkozattól számítva 2004-ig tart, amikor minden visegrádi állam sikeresen felvételt nyert az Európai Unióba és az Észak-tlanti Szövetségbe. Ebben az időszakban a találkozók témáját az integráció(k) előkészítése és menedzselése dominálta. A második szakasz 2004-től körülbelül 2012-2013-ig tartott, mely során az újradefiniált visegrádi együttműködés elsődleges feladatának az EU közös kül- és biztonságpolitikájának, valamint a NATO transzformációnak és műveleteinek támogatását tartotta. A harmadi szakasz, melyet az aktív kezdeményezőkészség, majd pedig az önálló védelempolitikai együttműködés gondolata jellemez, a 2010-es évek elejétől számítható. A 2012-es chicagói NATO-csúcsot, és a megváltozott biztonsági környezet (arab tavasz, ukrajnai válság, migrációs válság) kialakulását követően új lendületet nyert a visegrádi védelempolitikai együttműködés, ismét rendszeressé váltak a miniszteri szintű találkozók, valamint a védelempolitikai vonatkozású csúcstalálkozók, melyek során részletes közlemények, valamint meghatározó stratégiai dokumentumok születtek.

Saját ábra.

Az első időszak: „tetszhalott” állapot

Az Együttműködés első éveit a kevés sikerek ellenére (mint a CEFTA) inkább a kudarcok, a széthúzás és az egymással való versengés jellemezte; a közép-európai államok külön-külön lobbiztak az euroatlanti integrációjukért. Ennek oka, hogy a Visegrádi Együttműködés nem rendelkezik állandó intézményi struktúrával, ezáltal sokkal erősebben megszenvedi a részes államok politikai irányváltásait, amelyek megnehezítik az együttműködést. A kilencvenes éveket a Visegrádi Együttműködés „tetszhalott” állapotaként jellemezzük, amely egészen az 1998-as budapesti csúcstalálkozóig tartott, ahol Csehország, Lengyelország és Magyarország megállapodott abban, hogy segítséget nyújtanak a ’97-es NATO bővítésből kimaradt Szlovákiának a lemaradásának lefaragásához, és új lendületet adnak az Együttműködésnek.

Saját ábra.

A második időszak: az euroatlanti integráció támogatása

2004-ben a formáció egy fontos választóvonalhoz érkezett, hiszen minden részes állam tagjává vált mind az Észak-atlanti Szövetségnek, mind pedig az Európai Uniónak, ezáltal pedig teljesültek az 1991-ben kitűzött célok. Szükségessé vált, hogy döntsenek az együttműködés jövőjéről; megszűntetéséről vagy új tartalommal való megtöltéséről. A 2004. május 12-ei csúcstalálkozón úgy döntöttek a visegrádi államok vezetői, hogy fenntartják a Visegrádi Együttműködés kereteit, hogy elősegítsék a régió fejlődését és érdekérvényesítő képességeit.

A 2004-től kezdődő időszakban a részes államok leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy kialakítsák a megfelelő együttműködést az Európai Unió és az Észak-atlanti Szövetség tekintetében. Önálló visegrádi védelempolitikai kezdeményezésről nem beszélhetünk. A miniszteri értekezletek és csúcstalálkozók témái legfőképpen az uniós közös kül- és biztonságpolitika, valamint a keleti bővítés voltak.

Saját ábra.

Harmadik időszak: az aktív kezdeményezés és az önálló visegrádi együttműködés időszaka

Az új időszak alapvető védelempolitikai irányvonalát az jellemezte, hogy a visegrádi országok igyekeztek meghatározni, hogy mivel tudnak hozzájárulni a NATO-képességek növeléséhez a megváltozott biztonsági környezetben. Ennek meghatározó dokumentuma a 2012. április 18-ai, a prágai védelmi miniszteri találkozón született “Responsibility for a strong NATO” nyilatkozat, melyet a 2012-es chicagói NATO-csúcs apropóján fogalmaztak meg. A nyilatkozatban a visegrádi országok kifejezték maximális támogatásukat és elhivatottságukat a 2010-es új stratégiai koncepció hármas prioritása (kollektív védelem, válságkezelés és kooperatív biztonság) iránt.

Saját ábra.

A 2013. október 14-ei budapesti csúcstalálkozó mérföldkőnek tekinthető a visegrádi országok védelempolitikai együttműködésében. A kormányfők által kiadott közös nyilatkozatban túlmennek azon, hogy a Visegrádi Négyek csupán hozzájárulnak a NATO és az Európai Unió védelmi képességeinek fejlesztéséhez, és célul tűzik ki egy saját, közös védelempolitika kidolgozását, természetesen összhangban az Észak-atlanti Szövetség és az EU törekvéseivel. A budapesti csúcstalálkozóhoz hasonló jelentőségű volt a V4 védelmi minisztereinek 2014. március 14-ei megbeszélése, ahol két, stratégiai jelentőségű dokumentumot hoztak nyilvánosságra a közös védelempolitikával kapcsolatban, melyek napjainkig meghatározzák az együttműködés törekvéseit.

Az első dokumentum a „Long Term Vision of the Visegrad Countries on Deepening their Defence Cooperation” nevet viselte, melynek célja egy hosszútávú közös védelempolitikai stratégia megalapozása volt. A biztonsági környezet értékelése (melyet törékenynek minősítettek) után megnevezik azt a három területet, melyen szükségesnek tartják az együttműködés elmélyítését, ezek a következők:

• közös képességek és a védelmi ipar fejlesztése, valamint közös beszerzések;
• többnemzeti alakulatok létrehozása;
• közös oktatások, képzések és gyakorlatok.

A második dokumentum, amely a „Framework for Enhanced Visegrad Defence Planning Cooperation” nevet viselte, a hatékonyabb védelempolitikai gazdálkodásról szólt. Miután bizonyos katonai képességek fejlesztése és fenntartása rendkívül magas költségekkel jár, ezért feladatul tűzték ki, hogy kialakítsanak egy olyan keretrendszert, amely lehetőséget biztosít azon területek felkutatására, amelyeken megvalósulhatnak a közös védelempolitikai beszerzések és fejlesztések. A gyakorlati megvalósítás elemeiként a következőket határozták meg:

• a források együttes biztosítása a visegrádi államok által;
• közös beszerzések végrehajtása;
• önálló kutatás-fejlesztés kialakítása a visegrádi együttműködésen belül.

Sikerek és kudarcok

Ha megvizsgáljuk az első dokumentumban megjelölt területeket, akkor egyaránt találhatunk sikereket és kudarcokat is. Sikeresnek tekinthető a többnemzeti alakulatok létrehozására való törekvés, hiszen 2019 nyarán másodjára kerül felállításra a V4 harccsoport, továbbá létrehoztak egy közös ABVR zászlóaljat. A közös oktatások és képzések szempontjából meg kell említeni a visegrádi országok területén található NATO Kiválósági Központokat (5), valamint a 2018-ban aláírt együttműködési megállapodást az államok védelmi felsőoktatási intézményei között.

Látható, hogy a többnemzeti alakulatok, valamint a közös képzések területén vannak sikerek és részeredmények az együttműködést tekintve. Sajnos, azonban a közös beszerzések és kutatás-fejlesztés kapcsán (melyek a szorosabb védelmi integráció irányába mutatnának) a törekvések ellenére inkább a kudarcok jellemzik a visegrádi államokat. A közös beszerzések területén számos próbálkozás történt. A kilencvenes években felmerült, hogy azonos modellekre cseréljék a volt szovjet vadászgép-flottákat, azonban ez meghiúsult. A lengyelek amerikai, a magyarok és a csehek svéd eszközöket vásároltak, míg a szlovákok megtartották a szovjet haditechnikát. Gondolkodtak egy közös, új generációs páncélozott harcjármű beszerzésében, sőt, közös modernizálásban is a T-72 harckocsikat illetően, de ezek sem valósultak meg. 2002. május 30-án hivatalosan is megállapodtak, hogy közösen hajtják végre a Mi-24 helikopterek felújítását, de ez szintén nem valósult meg. 2014-ben egy közös radarfejlesztési programot jelentettek be, amely az ígéretes indulás ellenére, végül a csehek kiszállása okán, nem valósult meg. Voltak még kisebb projektek a személyi felszerelések, a lőszergyártás összehangolása, valamint a vezetési, hírszerzési és felderítési (C4ISR) képességek terén, azonban ezek sem valósultak meg.

Értékelés

Az eredmények és a visegrádi nyilatkozat aláírása óta eltelt idő függvényében könnyedén fogalmazódhat meg bennünk negatív vélemény a védelempolitikai együttműködéssel kapcsolatban, hiszen relatív kevés sikert tud felmutatni a Visegrádi Együttműködés ebben a tekintetben. A teljes képhez azonban figyelembe kell vennünk a kooperációt gátló tényezőket is, melyből számtalan akad.

A V4 fejlődésének kulcsszava az egyensúly. A részes államok történelmét és jelenét is számos vitás pont terheli, gondoljunk csak a határon túli kisebbségek helyzetére vagy az Oroszországhoz fűződő különböző álláspontokra. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a gazdasági erőforrások és képességek aszimmetriáját. Ebben a kontextusban értelmezve a V4 akár sikeresnek is tekinthető, hiszen az érdekellentétek és a sérelmek ellenére már több mint két évtizede jelent biztos pontot a négy közép-európai ország kapcsolatában.

Egy elhamarkodott mélyítés az együttműködésben azonban felborítaná ezt a kényes politikai egyensúlyt, és az egyik részes tagállam akár bojkottba forduló ellenkezése ismételten „tetszhalott” állapotba juttathatná az együttműködést. Nagyon fontos ezért, hogy minden lépésnél, melyet az intézményesítés vagy az együttműködés mélyítése kapcsán tesznek az államok, tekintettel legyenek a konszenzusra való törekvésre és ezáltal a folyamatok időigényességére. Ezen szempontok figyelembe vételével kell véleményt alkotnunk a védelempolitikai együttműködés mértékével és minőségével kapcsolatban.

A mai csúcstechnológia egyik elengedhetetlen nyersanyaga a ritkaföldfémek gyűjtőfogalom alatt is ismert 17 elem. Kína jelenleg az egyik vezető kitermelője ezen fémeknek, s az utóbbi években számtalan hír felröppent arról, hogy Kína a termelési kvóták változtatásának segítségével nagy hatással van az árakra, illetve egyes iparágak termelési kapacitására. De pontosan mik ezek a fémek, és hogyan használja Kína őket eszközként? Milyen módon befolyásolhatják ezek az USA és Kína közötti, jelenleg épp egy csendes időszakban lévő kereskedelmi versengést?

Ritkaföldfémek oxidjai. Forrás: sg.hu.

A ritkaföldfémek (angolul: rare earth elements – REE) tulajdonképpen nem is annyira ritkák. A lantanoidák csoportjába tartozó 15 elem a lantán (La), cérium (Ce), prazeodímium (Pr), neodímium (Nd), prométium (Pm), szamárium (Sm), európium (Eu), gadolínium (Gd), terbium (Tb), diszprózium (Dy), holmium (Ho), erbium (Er), túlium (Tm), itterbium (Yb), és lutécium (Lu). A legtöbb szakember ezekhez még hozzáteszi a szkadiumot (Sc) és az ittriumot (Y) is. Ez az átlagember számára nem sokat mond, keveset tud ezekről az elemekről és tulajdonságaikról, hiába vesznek körül minket akár mindennapi használati tárgyainkban is. Elnevezésük kicsit félrevezető lehet, mert mindegyik gyakoribb az ezüstnél és kettő még a réznél is (lantán és cérium). De geokémiai tulajdonságaiknál fogva ritkán jelennek meg olyan koncentrációban, ami kitermelésre érdemes. Emellett a legtöbbször együtt fordulnak elő, mivel tulajdonságaik nagyon hasonlóak (kivétel a szkandium), sokszor keverten jelennek meg és tiszta formában nehezen előállíthatóak. 

A legnagyobb készletekkel rendelkező ország sokáig Kína, Oroszország, USA, Ausztrália, és India volt, de kisebb lelőhelyek voltak ismertek Kanadában, Malajziában, Grönlandon, Vietnamban, stb. De ehhez hozzá kell tenni, hogy a lelőhelyek feltárása közel sem tekinthető lezárt folyamatnak, számos területen alig végeztek ilyen felméréseket. Kína 2009-ig viszonylag alacsonyan tartotta az árakat, így más területek, például a kaliforniai Mountain Pass nem tudott ezzel versenyezni, így Kína igen gyorsan csaknem kizárólagos szállítója lett eme nyersanyagoknak.

A ritkaföldfémek sajnos nem helyettesíthetőek, így a szállításuk akadozása komoly zavarokat, vagy akár egyenesen a termelés leállását is okozhatja egyes ágazatokban. A teljesség igénye nélkül elmondhatjuk, hogy a gépkocsigyártásban, az olajiparban, a magas hőmérsékletnek és oxidációnak ellenálló fémötvözetek előállításában, lézerek, optikai berendezések, adattárolók vagy nagy pontosságú diagnosztikai eljárások során (pl. MRI, PET), mágnes-, üveg- és kerámiagyártásban, akkumulátorokban, világítástechnikában (pl. a LED-ek), illetve a távközlési iparban egyaránt alkalmazzák őket. Ebből látható stratégiai jelentőségük.

Ritkaföldfémek felhasználása. Forrás: massivesci.com.

Mi történik akkor, ha ezek az anyagok szűkösen állnak rendelkezésre? A továbbgyűrűző hatások szinte kimeríthetetlenek, itt most két hatásról ejthetünk szót. Amikor valami létfontosságú hiánya beindítja a takarékoskodást és az innovációt, hogyan lehetne azt saját részről előállítani, illetve helyettesíteni? Az Egyesült Államok például, észlelve saját kiszolgáltatottságát, már 2013-ban felállított egy kutatócsoportot, amelynek feladata a ritkaföldfém-hiány megoldása, különösen az energetika szempontjából (Kalantzakos 77. o.). Ez lenne az első hatás. A második azonban éppen az, amely a hiányból adódó lassulás. Ezen anyagok elengedhetetlenek a megújuló energiaforrások előállításában, például a napelemek gyártásban, vagy a szélturbinák előállításában. Így az innováció hosszútávon meghozza majd hatását, de más területeken visszaveti a fejlődést.

Különösen érdekessé válik a történet, ha megvizsgáljuk, milyen mértékben befolyásolja ez az Egyesült Államok és Kína viszonyát. Mint az köztudott, a két nagyhatalom feszültsége egy fokozott kereskedelmi versenyhez, drámaibb megfogalmazásban „kereskedelmi háborúhoz” vezetett. Az egymásnak feszülő érdekek és az érvényesítésükre felhasznált erők kétségkívül jelentősek, a kivetett vámok összege is számottevő, de pontosabb lehet az alacsony intenzitású konfliktus megnevezést is használni, hogy a távolságot a „háború” és e között szem előtt tudjuk tartani.

Az érvényben lévő, eddig kivetett vámok alapján az Egyesült Államok mintegy 267 milliárd dolláros vámot vetett ki, míg Kína a maga részéről 110 milliárdos értéket szabott meg.

Fontos kiemelni, ez nem csak pénz, hiszen Kína éppen összetett társadalmi, gazdasági változásokon megy keresztül, és ezek a veszteségek homokszemekként jelenhetnek meg a gépezetben. Jelenleg ez az erőpróba egy csendesebb szakaszában van, azonban a felek közötti megállapodás, amit 2018 decemberében kötöttek egy „fegyverszünetről”, március 1-jén le fog járni, és akkor ismét megindulhat a védővámok kivetése, a bonyolult manőverezés. Köztudott, hogy a kereskedelmi kapcsolatok minősége, és az amerikai és kínai gazdaság szoros összefonódása a katonai konfliktus megakadályozásának egyik fő oka. Ha a két ország gazdasága egyre inkább széttartó irányba fejlődik, más erőforrások és piacok felé nyitva csökkenti a riválisától való függést, így az növelheti a katonai konfliktus esélyét is.

A források diverzifikációja ellenére Kína még mindig a világ összetermelésének több mint 90%-át adja. A kereskedelmi vetélkedés végkimenetele egyelőre bizonytalan. Mindkét állam számtalan olyan jelet küld, amely a tárgyalások folytatását jelzi, majd a következő fordulóban azok zátonyra futását sejthetjük. A legutóbbi ilyen csavar Trump bejelentése volt, miszerint mégsem találkozik Xi Jinping-gel a március 1-jei határidő előtt, pedig ezt január 31-én még szorgalmazta. Mi történik a ritkaföldfémek területén? Kína a kitermelt mennyiségből sokat saját használatra tart vissza. Emellett az amerikai kormányzat ezen nyersanyagokra is vámokat vetett ki, ez tovább növeli a beszerzés nehézségeit. Ám a várakozásokkal ellentétben ez  megnehezítette az egyetlen amerikai bánya, a Mountain Pass üzemeltetését, ugyanis a korábban a kitermelt ércet Kínába szállították, hogy ott nyerjék ki belőle a fémeket, de így megnövekedtek a költségeik. A kínai fél ugyanúgy vámokat vethet ki, mint ahogy azt megtette Japánnal 2010-ben. Az ügy érdekessége az volt, hogy a piacok hamar reagáltak és a kínai lépés nem sikerült olyan hatékonyra, mint remélték.

Az új japán lelőhely. Forrás: japan-forward.com.

A kutatás új lelőhelyek után tovább folyik, és a hírek szerint éppen Japán fedezett fel egy hatalmas készletet a csendes-óceáni Minami-Torishima szigetét körülvevő iszapban. Természetesen, ennek kitermelése nagy kihívás lesz, de ha sikerül, nagyban ellensúlyozhatja a kínaiak túlsúlyát ezen a területen. Bárhogy is, de ezen a téren is érdekes éveknek nézünk elébe.

Nyomtatott források:
Sophia Kalantzakos: Kína és a ritkaföldfémek geopolitikája.Budapest: Pallas Athéné Könykiadó, 2018.

 

2019. január 21-én népszavazást tartottak a Fülöp-szigetek déli részén található Mindanaón. Az ország második legnagyobb szigetén a referendum tárgya egy jelentős muszlim lakossággal rendelkező terület autonómiája volt. Az itt élő iszlám vallást követő népesség évtizedek óta harcot folytat a többségében katolikusok által lakott Fülöp-szigetektől való elszakadásért.

A konfliktus nagyon hosszú történelmi gyökerekre tekint vissza. A 14. századtól, tehát jóval a spanyol gyarmatosítás kezdete előttől élnek Mindanao szigetén muzulmánok. Az amerikaiak 20. század végi érkezését, majd az önálló Fülöp-szigetek létrejöttét követően azonban megindult a keresztények betelepülése az ország többi részéről Mindanaóra, az itteni termőföldek kihasználása céljából. A folyamat következtében a muszlimok az 1960-as évekre kisebbségbe kerültek a katolikusokhoz képest. A feszültségek fokozatosan nőttek, és 1969-ben fegyveres összecsapások kezdődtek a kormányerők és a felkelők között.

A következő évtizedekben többször is próbálkoztak a felek a konfliktus tárgyalásos rendezésével. A januári népszavazás is ennek a hosszú folyamatnak a részeként került megrendezésre. 2014-ben ugyanis a lázadók és a központi kormány kompromisszumot kötöttek, melynek értelmében előbbiek lemondanak szeparatista elképzeléseikről a nagyobb önállóságért cserébe.

A szavazáson 1,74 millió fő adta le voksát, ami közel 88%-os részvételi arányt jelent. A szavazók túlnyomó többsége, 85%-a az autonómiát választotta. Ez az eredmény lehetővé teszi a békefolyamat további mélyítését, ugyanis a kormány és a szeparatisták egyezségének értelmében 3 év átmeneti időszakot követően a helyi lakosság saját törvényhozást választ majd, amely pedig létrehozza a terület különálló végrehajtási rendszerét. A központi kormányzat irányítása alatt marad azonban a biztonság- és védelempolitika, valamint a külügy és a monetáris rendszer irányítása is.

A terrorizmus Mindanaón

A fegyveres összecsapások a kormány és a felkelők között ugyan már lezárultak, de a terület továbbra sem békés. Az Iszlám Állam és több szélsőséges terrorszervezet is aktív a térségben, és időről időre merényletekkel hívják fel magukra a figyelmet. Január 27-én történt a legfrissebb támadás, amelyben robbantások következtében 27 ember vesztette életét és 70-nél is többen megsérültek. A terrorcselekményre egy katolikus templom közelében került sor Mindanao Sulu nevű provinciájában.

Egy másik esemény, mely szintén jelzi a szélsőséges szervezetek itteni aktvitása által okozott problémát, hogy 2018 decemberében Rodrigo Duterte elnök a 2017 májusa óta fennálló szükségállapot meghosszabbítását kezdeményezte abból a célból, hogy az ilyen helyzetben hatalmat gyakorló katonai vezetés meggátolhassa a terrorista csoportok újraszerveződését. A javaslatot a törvényhozás jóváhagyta.

A szükségállapot kihirdetésére is az Iszlám Állam tevékenysége miatt került sor. 2017 májusában ugyanis a legnagyobb muzulmán többségű városban, Marawiban fegyveres összecsapások törtek ki, amikor katonák le akarták tartóztatni egy, az ISIS-hoz köthető terrorista csoport vezetőjét. A kormányerők és a szélsőségesek közötti harcok 5 hónapig húzódtak; ezalatt 1000-nél is többen vesztették életüket, illetve 300 ezer ember kényszerült lakhelye elhagyására. Az összecsapások tehát nagy humanitárius problémát okoztak, a város újjáépítése várhatóan évekig elhúzódik majd.

Látható tehát, hogy nagy kihívást jelent Mindanao szigetén jelenleg a terrorizmus elleni küzdelem. A szavazás eredményeképpen létrejövő muszlim mindanaói Bangsamoro Autonóm Régió gyakorlati működésének megvalósulása ugyan még bizonytalan, de a széles körű támogatottság mindenképpen pozitív a térség békés jövőjére nézve.

A lerombolt Marawi. Forrás: www. aljazeera.com.

Január 25-én a görög parlament is ratifikálta a görög–macedón névvita lezárására kötött Preszpa-megállapodást (a névvita történelmi előzményeiről és a megállapodáshoz vezető útról itt olvashatnak). Ezzel véget ért a majdnem 30 éve húzódó névvita, a nyugat-balkáni vitatott nevű állam hivatalosan Észak-Macedónia lett, és az egyezmény értelmében megkezdődhet a macedón euroatlanti integráció, melyet eddig a görög fél blokkolt.

Ratifikációs nehézségek mindkét oldalon

Habár a Preszpa-megállapodást 2018. június 17-én kötötte meg Macedónia és Görögország, a névvita lezárásához szükséges volt azt mindkét ország parlamentjének ratifikálni, illetve Macedóniában a szükséges alkotmánymódosítások előtt még népszavazást is tartottak.

A macedón parlament január 11-én szavazta meg az ország átnevezéséhez szükséges négy alkotmánymódosítást; a 120 fős macedón parlamentből 81 képviselő támogatta így szavazatával a névvita lezárását. Ahhoz, hogy hivatalosan is Észak-Macedóniának hívhassák az országot, kétharmados többséget kellett a kormányon lévő Szociáldemokrata Uniónak (SDSM) biztosítani; ellenzéki képviselők támogatását is meg kellett nyerni a kormánykoalíció 71 képviselője mellé. A jobboldali korábbi kormánypárt, a VRMO-DPMNE (Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja) bojkottálta a január 11-i szavazást, így fejezve ki helytelenítő álláspontját a Preszpa-megállapodással kapcsolatban.

A VRMO magatartása nem meglepő, először tavaly nyáron akasztotta meg a névvita lezárásához vezető utat a VRMO-tag köztársasági elnök, Gjorge Ivanov azzal, hogy nem írta alá a parlament által elfogadott megállapodást. Másodszorra azonban már nem tudta gyakorolni elnöki vétóját Ivanov, hiszen a Preszpa-egyezményt másodszor is abszolút többséggel szavazta meg a macedón parlament. A VRMO ellenállása ezután a szeptember 30-án, a megállapodásról tartott népszavazáson mutatkozott meg, akkor a szavazástól való távolmaradásra szólították fel a lakosságot, hogy érvénytelen legyen a referendum. Végül valóban, a szükséges 50%-os részvételi arányhoz képest csak a lakosság 37%-a ment el szavazni; ám az egyezményt támogató voksok aránya kiemelkedő, 91% volt. Ekkor Zoran Zaev, az egyezményt megkötő macedón miniszterelnök azt mondta, ha a parlamentben nem tudnak kétharmados többséget biztosítani a szükséges alkotmánymódosításokhoz, új választások kiírását fogja kezdeményezni.

A tavaly szeptemberi népszavazáson a választópolgárok az alábbi kérdésre adhatták le igen/nem voksukat: “Are you in favour of European Union and NATO membership by accepting the agreement between the Republic of Macedonia and the Republic of Greece?”

A kérdést a VRMO manipulatívnak nevezte, és ellenezte, hogy a névvita lezárásáról szóló egyezményt összekötik az ország integrációs törekvéseivel. Az SDSM erre úgy reagált, hogy a Preszpa-egyezmény nélkül Macedónia nem indulhatna el a fejlődést hozó euroatlanti integráció útján.

Az egyezmény életbe lépéséhez szükséges utolsó állomás a görög parlament ratifikációja volt. Nemcsak a heves utcai tüntetések jelezték a még mindig tartó görög ellenérzéseket az egyezményt illetően, de az Alekszisz Cipras, görög miniszterelnök személyéről szóló január 16-i bizalmi szavazás is. A szavazást maga Ciprasz kezdeményezte, miután a baloldali, kormányon lévő Sziriza koalíciós partnere, a jobboldali ANEL párt kilépett a kormányból, kifejezve a névvita rendezésére kötött egyezmény helytelenségét. A 300 fős görög parlamentből végül 151 képviselő szavazott bizalmat Ciprasznak; a Sziriza 145 képviselője mellett a távozó ANEL párt és független képviselők támogatásával. Ciprasz úgy nyilatkozott, hogy a parlament a „stabilitásnak szavazott bizalmat”. Ezt követte a három napig tartó parlamenti vita, melynek végén 153 képviselő szavazott a Preszpa-egyezmény ratifikálása mellett; a macedón névváltoztatásra válaszul így Görögország nem fogja tovább blokkolni Észak-Macedónia euroatlanti integrációját.

Gyors lépések az euroatlanti integráció felé

A névváltoztatásra válaszul a NATO február 6-án már alá is írta Észak-Macedóniával a csatlakozási jegyzőkönyvet. Az eseményre a brüsszeli NATO Központban került sor a Szövetség 29 tagjának állandó képviselői, illetve a macedón külügyminiszter, Nikola Dimitrov jelenlétében. A csatlakozási folyamat következő állomása, hogy a szövetséges tagállamok parlamentjei ratifikálják az aláírt jegyzőkönyvet. Amint ez mind a 29 tagállam nemzeti parlamentjében megtörtént, Észak-Macedónia hivatalosan is a Szövetség 30. tagja lesz.

Görögország és Szlovénia parlamentje elsőként már ratifikálta is a csatlakozási jegyzőkönyvet; a gyors lépéseknek köszönhetően Észak-Macedónia már 2020-ra NATO-tagállam lehet. Elköteleződésük kifejezésére február 12-én NATO zászlót vontak fel Szkopjéban, a kormány épülete előtt.

Észak-Afrika

Feszültség az algériai–tunéziai határon

Újra megnyitották az Algéria és Tunézia közötti határátkelőt a tunéziai Bouchebka városánál december 18-án. A határátkelő lezárására december 16-án került sor, miután  zavargások törtek ki, melyek során felháborodott tunéziaiak kövekkel támadtak az algériai határőrségre, valamint blokkolták az áthaladó kamionforgalmat. Azt követően szabadultak el az indulatok, hogy az algériai hatóságok letartóztattak két tunéziai állampolgárt, mituán azok megfelelő iratok hiányában kíséreltek meg belépni Algériába.

Bolton kritikája

John Bolton, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója a Heritage Foundationnak fejtette ki a nyugat-szaharai konfliktus megoldatlanságával kapcsolatos elégedetlenségét. Bolton kiemelte azzal kapcsolatos problémáját, hogy a konfliktusban érdekelt felek 27 év alatt sem tudtak közelebb jutni a szembenállás lezárásához. A nemzetbiztonsági tanácsadó kommentárjában éles kritikát fogalmazott meg az ENSZ békefenntartó misszióinak hatékonyságával kapcsolatban, valamint kifejtette, hogy Washington nyomást fog gyakorolni a Biztonsági Tanács tagjaira, hogy a hagyományos 1 éves periódusról 6 hónapra csökkentsék a nyugat-szaharai misszió mandátumát. Bolton kritikáját egy nappal a konfliktusban érdekelt felek részvételével lezajlott, ám jelentős előrelépést nem hozó genfi találkozót követően fejtette ki.

Lavrov Marokkóban

VI. Mohammed, Marokkó királya fogadta az Oroszországi Föderáció külügyminiszterét, Szergej Lavrovot. Az orosz külügyér hivatalos marokkói látogatása várhatóan új lendületet ad a két ország közötti kapcsolatoknak. Az esemény tiszteletére a Királyi Hivatal közleményt adott ki, amelyben kifejtették, hogy az orosz külügyminiszter látogatása annak a két ország közötti mélyreható stratégia partnerségnek a része, amely az uralkodó 2016-os moszkvai látogatását követően kezdődött. A két ország közötti egyre jobb kapcsolat lehetőséget teremt arra is, hogy Rabat és Moszkva minél jobban megerősítse a politikai és gazdasági kapcsolatokat. A marokkói uralkodó hivatalos látogatásra hívta Marokkóba Vlagyimir Putyin, orosz államfőt is.

Algéria elnökválasztás előtt

Abd el-Azíz Buteflika, algériai elnök 2019. április 18-ra írta ki az elnökválasztás időpontját. Az algériai Belügyminisztérium közleménye szerint január 22-ig 32 fő jelezte indulási szándékát az elnöki címért folytatott küzdelemben. A 81 éves, 2013-as agyvérzése óta kerekesszékbe kényszerült Buteflika szándékai még egyenlőre ismeretlenek. Bár az 1999 óta hatalmon lévő Buteflika egyelőre még nem jelezte azon szándékát, hogy újra induljon az elnöki cím megszerzéséért. Az elnöknek (és mindenkinek, aki indulni szeretne az elnöki posztért) március 4-ig van lehetősége arra, hogy jelezze indulási szándékát.

Macron az emberi jogok fontosságára hívta fel al-Szíszí figyelmét

Kairóban fogadta Abdel Fattah al-Szíszí, egyiptomi elnök francia kollégáját, Emmanuel Macront. Az államfői találkozón a francia köztársasági elnök az emberi jogok fontosságára hívta fel al-Szíszí figyelmét. A két vezető harminc üzlet aláírásáról állapodott meg Franciaország és Egyiptom között; összesen több száz millió dollár értékben, és ennek során ragadta meg a lehetőséget Macron, hogy a sajtótájékoztatón kifejtse véleményét az egyiptomi kormányzatról. „A stabilitás és tartós béke megtalálható az egyén méltóságának és a jogrendnek a tisztelete mellett. Továbbá a stabilitás keresése nem társítható az emberi jogok megkérdőjelezésével.”

A szudáni hadsereg számára nem opció az állam bukása

A szudáni hadsereg vezetője, Kamal Abdul Maarouf szerint az Omar al-Bashir ellen folyó zavargások és tüntetések az állam létét veszélyeztetik. A tüntetők egy része a tüntetők támogatását, és a Bashir-rendszer elleni harc együttes folytatást kérik a hadseregtől. A szudáni vezérkari főnök, Maarouf tábornok ugyanakkor kijelentette: „A fegyveres erők nem engedik a szudáni államot elbukni vagy az ismeretlenbe csúszni.” A tüntetéseket az áremelkedések és a készpénzhiány váltotta ki, de gyorsan a Bashir-rendszer elleni demonstrációkká nőtték ki magukat.

Támadás a líbiai Külügyminisztérium ellen

December 26-án öngyilkos merénylettel összekötött támadást hajtottak végre fegyveresek a líbiai Külügyminisztérium Tripoliban található épülete ellen. A támadás első szakaszában fegyveresek hatoltak be a minisztérium épületébe, a második szakaszban pedig az épület közvetlen közelében hajtottak végre pokolgépes támadást. A hatósági közlemény szerint legalább három ember életét vesztette, és további tíz pedig megsérült a támadás folyamán. A támadásért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.

Újabb harcok Tripoliban

Négy hónapos „nyugalmat” követően január 16-án kiújultak a harcok a Tripolit irányításuk alatt tartó milíciák között. A város feletti ellenőrzés újraosztásáért folyó vetélkedés tavaly szeptemberben odáig fajult, hogy a líbiai főváros majdnem egy hónapon keresztül a milíciák közötti összecsapások helyszínévé vált. Végül az ENSZ líbiai missziójának (UNSMIL) segítségével szeptember végére sikerült a szembenálló felekkel elfogadtatni a tűzszüneti megállapodást. A január közepén kirobbant harcok többek között a tavaly megkötött tűzszüneti megállapodás felbomlásával fenyegetnek. Mind az ENSZ líbiai missziója, mind pedig a hivatalos líbiai kormány elítélte az eseményeket, és az egyezmény betartására szólítja fel a feleket. Az összecsapásokban legalább két ember életét vesztette.

Szíriai polgárháború

A szíriai ellenzék utolsó fellegvára

A török hadügyminiszter, Hulusi Akar még december 19-én arról számolt be, hogy a török hadsereg készen áll kiszorítani Szíriai észak-nyugati tartományaiból a kurd autonómia hadseregének számító SDF-et (Syrian Democratic Forces). Ezzel szemben január 28-án az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov azt nyilatkozta, hogy a HTSh (a Levanti Felszabadító Tanács arab akronímja), vagyis az Al-Kaida szíriai nyúlványának előrehaladása – az egyébként török befolyás alatt álló észak-nyugati tartományokban – összeegyeztethetetlen az Asztanában megkötött orosz–török egyezménnyel, miszerint Ankara felelősséget vállal a terrorista csoportok felszámolására, hogy ezzel párhuzamban fegyvermentes övezet jöhessen létre közös felügyelettel.

Az amerikai kivonulás mellett a terrorszervezet előrenyomulása bizonytalanná tette részben az SDF, részben az utolsó megmaradt ellenzéki terület sorsát. Míg Ankara a kurdok elleni hadművelet árnyéka alatt teret adott a szélsőséges iszlamista csoportok terjeszkedésének, addig Moszkva és Damaszkusz a terrorista csoportok fenyegetése által jutottak újabb jogosultsághoz egy esetleges offenzívát illetően. Ezzel esélyessé vált, hogy Idlíb tartomány a közeljövőben visszakerül a kormányerők felügyelete alá, az orosz hadsereg támogatásával. Az amerikai szerepvállalás megszűnésével párhuzamban új dimenziókat kapott nemcsak az orosz nagyhatalom, de a török, iráni és szaúdi regionális hatalmak befolyása is.

Az amerikai hadsereg kivonulása Szíriából

Donald Trump, amerikai elnök 2018 decemberében a Szíriában állomásozó csapatok gyors, majd lassú kivonásáról egyeztetett Recep Tayyip Erdogan, török elnökkel. Az Egyesült Államok döntését az elnök azzal magyarázta, hogy az észak-szíriai terrorista szervezeteket (Iszlám Állam) részben legyőzték, ezért nincs szükség a nagyhatalom jelenlétére – döntésével egyik párt sem értett egyet, James Mattis, védelmi miniszter lemondott. Recep Tayyip Erdogan, török államfő előzetesen megköszönte Washingtonnak a régióban tett erőfeszítéseit.  Ugyanakkor az Egyesült Államok kifejezte, hogy a kurdok elleni török támadás gazdasági szankciókat vonhat maga után. Washington a feszültség csökkentése érdekében egy 30 kilométeres ütközőzóna létrehozását javasolt a felek között. Az USA mellett az európai nagyhatalmak is arra figyelmeztették Törökországot, hogy a kurdok elleni egyoldalú offenzíva a térség destabilizációjához vezethet.

Tovább folytatódik Dzsamál Hasogdzsi ügye

A török főügyészség a december eleji elfogatóparancs kiadása után Szaúd-Arábiát a nyomozás eredményeinek nyilvánosságra hozatalára kérte fel. Az nemzetközi közösség közbenjárásával Agnes Callamard, az ENSZ diplomatája Törökországba utazott, melynek kapcsán a törökök a kitervelt gyilkosság felelősének kézre kerülését remélik.

Palesztin–izraeli konfliktus

Izrael jövőjének trilemmája

Az izraeli telepek növekvő száma hosszabb távon egy igen nehéz döntés elé sodorja az ország vezetését, amely alapvetően meghatározza az állam jövőbeli arculatát is. A problémát az jelenti, hogy a palesztin lakosságszám meghaladta a zsidó lakosságszámot, amelynek következtében Izrael nem maradhat meg zsidó és demokratikus államnak, miközben az egész Szentföldet az ellenőrzése alatt tartja. A zsidó jellegből, a demokráciából és a megszállt területek ellenőrzéséből álló trilemmában szimultán csupán két tényező tud megvalósulni, amelynek következtében három különféle forgatókönyv áll rendelkezésünkre.

Hamarosan befejeződik a Gázai övezetnél épülő izraeli tengeri határkerítés építése

A tengerszint feletti, hat méter magas, 200 méter hosszú és víz alatti szenzorokkal felszerelt kerítés építése a 2014-es Izrael és Hamasz között lezajlott háború következtében kezdődött, amikor a háború alatt egy Hamasz-kommandó csónakkal kelt át Izrael területére egy akciót végrehajtani. Ezzel egy időben egy új, 65 km hosszú, föld feletti és alatti szárazföldi kerítés építési munkálatai is megkezdődtek az övezet határán, amely előreláthatólag az év végére készül el.

Nem újítja meg a Hebronban állomásozó ideiglenes nemzetközi megfigyelő misszió (TIPH) mandátumát Benjamin Netanyahu

Az izraeli miniszterelnök döntését azzal indokolta, hogy nem engedi egy olyan nemzetközi erő további működését, amely Izrael érdekei ellen tevékenykedik. A missziót jelenlegi formájában 1997-ben, az izraeliek és palesztinok közötti megállapodás részeként telepítették Hebronba azzal a céllal, hogy felügyelje a palesztin lakosság jogérvényesülését, illetve dokumentálja az esetleges jogsértéseket.

2018 legmeghatározóbb eseményei a palesztin területeken

Az Al Jazeera összesítésében többek között a Gázai övezetben zajló „Visszatérés Menetéről”, a Nakba 70. évfordulójáról, Benjamin Netanyahu ománi látogatásáról, valamint az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe helyezéséről (a témában megjelent korábbi cikkünk ide kattintva olvasható) olvashatnak rövid összefoglalót.

Lemondott a Palesztin Hatóság miniszterelnöke, Rami Hamdallah

A miniszterelnök lemondására azután került sor, hogy a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmoud Abbas bejelentette egy új kormány létrehozásának szándékát. Habár állítása szerint az új vezetés hatálya kiterjed majd a Gázai övezetre is, azonban a kormányalakításban csupán a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) tagszervezetei vehetnek részt, így az övezetet uraló Hamaszt, illetve a területen jelentős erőt képviselő Iszlám Dzsihádot kizárta a kormányalakításból, amely döntéssel lényegében a jelenleg is fennálló párhuzamos politikai vezetést konzerválja. Tovább csökkenti az alakuló kormány legitimitását, hogy a PFSZ több tagszervezete is jelezte, hogy nem kíván részt venni a folyamatban. Az új palesztin vezetés felállításának célja valószínűleg a Fatah hatalmának megszilárdítása, a Hamasz jelentős megerősödése, illetve Mahmoud Abbas támogatottságának folyamatos csökkenése lehet, melyet a Palestinian Centre for Policy and Survey Research (PCPSR) decemberi közvéleménykutatása mutatott ki.

Libanon

Véget ért az „Északi Pajzs Művelet”

A december 3-án indult izraeli művelet célja a Libanonból Izrael területére behatoló Hezbollah-alagutak feltárása és hatástalanítása volt. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) jelentése szerint a művelet keretében összesen hat ilyen határon átnyúló, a 2006-os háború lezárásaként elfogadott tűzszüneti feltételeket sértő alagutat sikerült megsemmisíteniük. Válaszul a Hezbollah vezetője, Hassan Nasrallah a Mayadeen TV-nek adott interjújában csodálkozásának adott hangot, hogy az IDF csupán most bukkant az alagutakra, mert állítása szerint egyikük már 13 éve épült. Továbbá kijelentette, hogy az alagutakat képesek újra felépíteni, illetve ha szükséges, alagutak nélkül is be tudnak hatolni Izrael északi részére.

A választások után nyolc hónappal felállt az új kormány Libanonban

Több mint nyolc hónappal a májusi választások után alakult meg az új libanoni kormány.   A kormányalakítás nehézségét az ország konfesszionális rendszere adja, amelyben az egyes miniszteri tisztségek betöltésének alapfeltétele egy-egy meghatározott vallási felekezethez való tartozás. (A libanoni választási rendszerről szóló korábbi cikkünket ide kattintva olvashatják.) A kinevezéseknél így a politikai hovatartozás mellett egy újabb dimenziót is számításba kell venni. A politikai döntésképtelenség a rendszer velejárója, amelyre jó példa, hogy a jelenlegi államfő megválasztása két és fél évbe, a választások kiírása kilenc évbe, míg a költségvetés elfogadása tizenkét évbe telt. Az ország gyenge gazdasági teljesítménye és a politikai instabilitás okozta bizonytalanság komoly társadalmi következményekkel is jár; 2017-óta jelentősen nőtt az öngyilkosságok száma. Libanonban a statisztikák szerint átlagosan hatóránként követnek el öngyilkossági kísérletet, amelyekből minden tizedik sikeres.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika hírfigyelő szerkesztőségi tagjai: Halasi Gábor (szerkesztő, Észak-Afrika), Felde Bence (Szíria), Ibrahim Imre (Szíria), Kiss Beatrix (Észak-Afrika), Shadeh Fadi (palesztin–izraeli konfliktus és Libanon), Szabó Orsolya Réka (Észak-Afrika).

Bevezetés

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolájának hallgatóiként 2018 nyarán azzal a szándékkal látogattunk el Koszovóba, hogy a viharos múltú, jelenleg is vitatott jogállású államról szerzett elméleti ismereteinket gyakorlati tapasztalatokkal egészítsük ki, illetve vizsgáljuk felül, valamint a lehetőségek szerint képekben is dokumentáljuk az aktuális állapotokat.

Belépési engedélyt kaptunk egy rövid látogatásra a Koszovóban szolgáló magyar KFOR kontingensnél a Novo Selo-i táborba, illetve a misszió parancsnokságának helyet adó pristinai Film Citybe is. Három napos programunkban továbbá három koszovói nagyváros, Pristina (Prishtinë/Priština), Prizren (Prizrend/Prizren) és Ipek (Peja/Peć)[1], valamint utóbbi környékének bejárása kapott helyet.

Cikkünk a meglátogatott helyszínekhez kapcsolódóan foglalja össze a szakterületünk szempontjából leglényegesebbnek, illetve legérdekesebbnek ítélt tapasztalatainkat. 

KFOR

Miután első reggelünkön tanulságos sétát tettünk a pristinai piacon (amely a zöldségek és dohányáruk tömkelege mellett olyan „csemegékkel” is szolgált, mint a Koszovói Felszabadítási Hadsereges (Ushtria Çlirimtare e Kosovës – UÇK) felvarrók, boxerek és egyéb fegyvernek látszó eszközök), két magyar katona kíséretében, a KFOR járművével elindultunk a Novo Selo-i táborba (amely hivatalosan a Camp Maréchal de Lattre de Tassigny nevet viseli). A Pristinától északnyugati irányba vezető főút és környéke bőven kínált érdekességeket, a Rigómezei csata emlékére emelt Gazimestan emlékműtől a szénásszekéren heverészve utazó helybéli földművesen át a múlt évezred végi történések köztiszteletben álló szereplőit megidéző utcanévtáblákig (pl. Toni Bler, Robin Kuk). Magyar kísérőink útközben készséggel meséltek, egyebek mellett a koszovói tartózkodásukat megelőzően hat hónapig tartó felkészítésükről, nem hagyva kétséget afelől, hogy feladataik ellátásához meglehetősen korrekt, objektív előismereteket szereztek, különösen a jelenlegi állapotokra vonatkozóan, de a szerb-albán konfliktus gyökereit is érintve. Napjaink Koszovójával kapcsolatban a legnagyobb problémaként a korrupciót és a pénzmosást említették, amit meggyőzően támasztottak alá az utunk mentén sorjázó, nyilvánvalóan kihasználatlan wellness-hotelek és autómosó telepek.

A szigorú beléptetésnél várakozva megtudtuk, hogy a Novo Selo-i táborhoz körülbelül a jelenleg a KFOR-ban szolgáló katonák negyede, továbbá több száz, az üzemeltetést végző civil alkalmazott tartozik. A misszióban alapvetően minden nemzet a saját ellátásáért felel. A nemzetek közti együttműködést minden megkérdezett (a nagyon eltérő feltételek ellenére is) megfelelőnek és hasznosnak ítélte. A kulturális különbségek nem kerülnek felszínre, a kommunikáció angol nyelven folyik, az eltérő nemzetiségű katonák pedig a feladatok ellátásán túl jellemzően nem töltenek egymás társaságában hosszabb időt. A nemzeti ünnepek mindemellett jó alkalmat nyújtanak a kultúrák közötti közeledésre.

A tábor területén Horváth Sándor alezredes, a MH KFOR kontingens 18. váltásának parancsnoka fogadott minket, aki számos hasznos, főként gyakorlati jellegű információval szolgált számunkra.

A Koszovóban tartózkodó magyar katonák többsége Novo Seloban teljesít szolgálatot, a KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj állományánál főleg járőrözéssel, tömegkezeléssel kapcsolatos, valamint lövész feladatokat látnak el. A kiutazókat a küldő alakulatok készítik fel, a MH KFOR kontingens 18. váltása esetében ez a tatai 25. Klapka György Lövészdandár volt. Egy váltás körülbelül hét hónapot tölt el a misszióban, ezt követően a teljes állományt lecserélik (jelen sorok írásakor, 2018. október elején már a 19. váltás szolgál Koszovóban).[1] A hazatérők tapasztalatait szervezett formában értékelik és figyelembe veszik a későbbi váltások állományainak felkészítése során.

A tábori élet ritmusa erősen szabályozott, úgy napi szinten, mint az egy váltás által kinn töltött időszakot tekintve. Az állandó feladatokat a KFOR parancsnoka határozza meg, havi munkatervek biztosítják ennek a keretét. Horváth alezredes úr kiemelte a sportolási, illetve rekreációs lehetőségek jelentőségét a lelkileg megterhelő missziós szolgálat során. (Ezt kísérőink is hangsúlyozták, a tábori lelkész tevékenységének méltatásával együtt.) A nagyságrendileg fél éves időszak alatt egy katona mindössze tíz szabadnapot vehet igénybe, egyszerre az állomány legfeljebb 10%-a lehet távol. Hetente egy pihenőnap jár, ebből havonta egynek vasárnapra kell esnie. A hazaiakkal való kapcsolattartás nincs korlátozva, ennek anyagi vonzatai, illetve a technikai feltételei össze sem hasonlíthatóak a korábbi missziók sanyarúbb viszonyaival.

A tábor telephelye kiválasztásának, elrendezésének elveire vonatkozó kérdésünk kapcsán megtudtuk, hogy a francia elnevezés nem véletlen: a területet eredetileg a francia KFOR használta. (A mezőgazdasági földekkel övezett tábort egyébként Novo Selo néven nehéz megtalálni: a szerb elnevezés Újfalut jelent és meglehetősen gyakori a Balkánon.) A lakó-, a gépjárművek és egyéb technikai eszközök elhelyezését szolgáló, egészségügyi és egyéb funkciók térben praktikusan elkülönítve kaptak helyet. A katonák egészségügyi ellátása több lépcsős: a táborban rendelkezésre áll magyar orvos, Film City táborban a nemzetek közösen tartanak fenn életmentésre szakosodott egészségügyi intézményt. Indokolt esetben a táboron kívüli egészségügyi intézménybe szállítják a beteget. Amennyiben szükséges, a katona hazai kórházba kerül evakuálásra. A konténerépületek falain figyelmeztető táblák jelzik, hogy a tábori körülmények között az egészségügyi problémák jelentős részét a calici vírusok közé tartozó ún. norovírus jelenléte okozza, amely gyakorlatilag kiirthatatlan és csak a higiénés előírások szigorú betartásával tartható kordában.[2] (Koszovóra nem igazán jellemző a hulladékkezelés európai normarendszere, amint azt a bázis biztonsági kapuját őrző, higiéniára és köztisztaságra láthatóan érzékeny dán tiszthelyettes lakonikusan megjegyezte, hulladékkezelési stratégiájuk abban merül ki, hogy a helyiek megpróbálják a szemetet egyenletesen szétteríteni az országban.)

A szerbek és albánok viszonyával kapcsolatban Horváth alezredes úr megjegyezte, hogy meglátása szerint alapvetően mindkét fél tanult a múlt hibáiból és szeretné elkerülni az újabb konfliktust. Céljuk, hogy a „Nyugathoz” tartozzanak, az albánok esetében ezt a nagy lélekszámú svájci, német, egyesült királyságbeli, stb. diaszpóra tapasztalatai is erősítik. A törékeny békére ugyanakkor veszélyt jelenthet a (szerbek irányába) növekvő orosz, illetve az erőteljesebb (török és szaúdi támogatású) iszlám befolyás, ennek a lehetséges érintettek megfigyelésével, ellenőrzésével igyekeznek gátat szabni. Érdekes tény, hogy a szerb köztudatban különválik a NATO és a KFOR megítélése. Előbbit élesen elítélik a múlt évezred végi bombázások miatt, míg utóbbi a koszovói szerbek védelmezőjeként nagy elismerésnek örvend.

A KFOR nagy hangsúlyt helyez a helyiekkel való kapcsolattartásra és a katonai döntéshozók naprakész tájékoztatását szolgáló információk gyűjtésére – napjainkban ezt a célt szolgálja a három ún. Összevont Regionális Parancsnokság (Joint Regional Detachment; JRD).[3]

A beszélgetést követően rövid sétát tehettünk a tábor területén, majd átszállítottak minket a Pristinához tartozó Film City táborba, az egykori jugoszláv filmgyár területére, amely ma a KFOR főparancsnokságának ad helyet.

A „magyar ház” klubhelyiségében Csombók János dandártábornok fogadott bennünket, aki 2017 októberétől ez év októberéig a KFOR parancsnokhelyetteseként szolgált, második magyar főtisztként betöltve ezt a magas pozíciót. (Elődje, Korom Ferenc dandártábornok 2005 és 2006 között szolgált parancsnokhelyettesként Koszovóban.) Csombók dandártábornokkal a NATO koszovói szerepvállalásáról, a régió stabilitását meghatározó tényezőkről, szereplőkről, aktuális történésekről beszélgettünk.

A NATO koszovói misszióját napjainkban 28 nemzet[4] körülbelül 4000 katonája alkotja. A magas beosztásokat a nemzeti hozzájárulások arányára figyelemmel töltik be, ugyanakkor az ebben élenjáró Amerikai Egyesült Államok nem tart igényt a parancsnoki pozícióra. A sorban következő legjelentősebb hozzájáruló nemzet az olasz. Utóbbiaknak földrajzi közelségük miatt erős nemzeti érdekük a térség stabilitásának fenntartása – a KFOR parancsnoka ennek megfelelően immár ötödik éve olasz, ott jártunkkor ezt a pozíciót Salvatore Cuoci vezérőrnagy töltötte be (őt november 28-án honfitársa, Lorenzo D’Addario váltotta). Őket követi Magyarország és Ausztria (nagyon hasonló arányban), ezért az elmúlt években a második legmagasabb vezetőt hazánk és nyugati szomszédunk felváltva biztosítja (Csombók Jánostól 2018. október 4-én az osztrák Reinhard Ruckenstuhl dandártábornok vette át a parancsnokhelyettesi pozíciót).[5]

Magyarország a kezdetektől jelentős szerepet vállal a KFOR-ban, ez a Magyar Honvédség legnagyobb lélekszámú missziója. A Balkán történelmének ismeretében könnyen belátható a térség stabilitásának kiemelt jelentősége hazánk, Közép-Európa, sőt az egész kontinens stabilitására nézve. A misszió időtartama nem előre meghatározott, a NATO erői akkor fogják elhagyni Koszovót, ha a helyi biztonsági szint ezt megnyugtatóan lehetővé teszi.

A Koszovói Köztársaság napjainkban nem rendelkezik saját haderővel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának az 1998-1999-es koszovói háborút lezáró 1244. számú határozata Koszovó területén kizárólag nemzetközi haderő jelenlétét engedélyezte. Bár a koszovói albánok erős ambíciókat táplálnak az iránt, hogy a könnyű fegyverzetű egyenruhásokból álló Koszovói Biztonsági Erőket (Forca e Sigurisë së Kosovës/Kosovo Security Forces) Koszovói Fegyveres Erővé (Forcat e Armatosura të Kosovës/Kosovo Armed Forces) alakítsák (ami egyben lehetővé tenné a KFOR erőinek további csökkentését), ennek feltételei még nem adottak, a kérdéskör neuralgikus pont a 2011 óta folyó, az EU által ösztönzött Belgrád-Pristina párbeszédben is. A nemzetközi közösség számára az átalakítás csak alkotmánymódosítás eredményeképp lenne elfogadható, amelyhez valamennyi koszovói kisebbség hozzájárulását kellene adja. A közelmúltban azonban koszovói politikusok több alkalommal is kísérletet tettek ennek megkerülésére. Október óta ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek év végére már elképzelhetőnek tartják az önálló koszovói hadsereg felállítását, a Koszovói Biztonsági Erők hatáskörének bővítésével.[6]

Napjaink egyik legnagyobb biztonsági kihívása a koszovói albánok (a Koszovói Felszabadítási Hadsereg egykori parancsnokai) háborús bűntetteinek kivizsgálásához kötődik. A KFOR, mint jelenleg a helyzet eszkalálódása esetén a Koszovói Rendőrséget és az EULEX rendőrséget követő harmadik reagáló erő, élénk figyelemmel kíséri a folyamatot. A Koszovói Alkotmány 2015-ös módosítása tette lehetővé az ún. Különleges Törvényszék és Különleges Ügyészség (Specialist Chambers and the Specialist Prosecutor’s Office) felállítását, amely nemzetközi összetételű személyzettel, de a koszovói igazságszolgáltatási rendszer részeként végzi munkáját. (Ugyanakkor tanúvédelmi megfontolásokból a törvény lehetővé teszi az eljárások külföldön történő lefolytatását.)[7] A súlyos vádak kivizsgálása lassan két évtizede húzódik, a helyzetet különlegesen érzékennyé teszi, hogy az egykori szabadságharcosok – nem kis részt a nemzetközi közösség támogatásának köszönhetően – mára a koszovói politikai élvonalába emelkedtek. Miközben az első vádemelések időpontja egyre későbbre tolódik, az érintett politikusok mindent elkövetnek az általuk diszkriminatívnak tartott vonatkozó törvény visszavonása érdekében.[8]

A mintegy 30 ezer főt tömörítő Háborús Veteránok Szervezetét (Organizata e Veteranëve të Luftës/War Veterans’Organisation) szintén jelentős biztonsági kockázatként tartják számon, hiszen létszámánál fogva magában hordozza a lehetőséget arra, hogy jelentős katonai képességé fejlődjön.

A radikális iszlám nézeteket valló, esetenként külföldön harcoló személyek megfigyelése elsősorban a Koszovói Hírszerző Ügynökség, illetve a Koszovói Rendőrség hatáskörébe tartozik. (Létszámukat tekintve az Iszlám Állam támogatói nincsenek sokan Koszovóban, de az összlakossághoz viszonyított arányuk itt a legmagasabb a Nyugat-Balkánon.) A visszatérő harcosok számára jól működő programot dolgoztak ki. 2-3 év börtönbüntetést követően pszichológus szakértők bevonásával döntenek arról, hogy az illető visszaintegrálható-e a koszovói társadalomba.

Koszovói látogatásunk idején még igen kedvező kilátások mutatkoztak Szerbia és Koszovó viszonyának esetleges normalizálására 2018 őszén. (Aleksandar Vučić szerb államfő és Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének személyes politikai ambíciói is érezhetően a történelmi jelentőségű folyamat elősegítése irányába hatottak.) Előremutató lépésként volt értékelhető, hogy egy 2017 végén tető alá hozott megállapodással (legalább is elméletileg) sikerült integrálni Koszovó északi, szerbek lakta megyéinek igazságszolgáltatását a koszovói igazságszolgáltatási rendszerbe. Az alapprobléma megoldására – miszerint Szerbia nem ismeri el Koszovó függetlenségét, ennek megfelelően a többségében szerbek lakta koszovói területek Szerbiához tartozónak tekintik magukat – két megoldási lehetőség merül fel újra és újra. Az egyik a 2013-as, a szerb-koszovói kapcsolatok normalizálása tekintetében mérföldkőnek tekintett brüsszeli megállapodás szerinti, széles körű jogosítványokkal rendelkező Szerb Többségű Önkormányzatok Szövetségének létrehozása (ennek finanszírozásához Szerbia továbbra is hozzájárulhatna),[9] a másik a 2018-ban a két fél által komolyan fontolóra vett (ám a nemzetközi közösség által nem támogatott) területcsere: az észak-koszovói területekért cserébe a dél-szerbiai, többségében albánok lakta Presevo-völgy lehetne a cserealap. (Utóbbi megoldás teljesen ellentétes a Koszovó függetlenségének kikiáltásakor elfogadott elvekkel,[10] amelyek kizárják a területcsere lehetőségét, valamint egy többnemzetiségű társadalom létrehozását ösztönzik.)

A Szerbiával való megegyezést, illetve határmegállapodást nagyban befolyásolhatja Észak-Koszovó ásványvagyona is. A Mitrovicától (Mitrovicë/Kosovska Mitrovica) északra fekvő híres trepcsai (Trepça/Trepča) bányászati komplexum pl. komoly lehetőségeket rejtő hatalmas vasérc, ólom, cink, ezüst telepeken létesült. A gazivodei (Gazivoda/Gazivode) vízerőmű stratégiai jelentősége felől a 2018. szeptember végi események sem hagytak kétséget, amikor is Szerbia a koszovói szerbek elleni provokációként értékelte Hashim Thaçi koszovói elnöknek a szerb-koszovói határon fekvő, a koszovói főváros víz- és áramellátása szempontjából egyaránt kulcsfontosságú mesterséges tónál tett látogatását.

A villamosenergia-termelés Koszovóban egyébként javarészt két elavult, a környezetet erősen szennyező lignittüzelésű erőművön alapul, amelyek Pristina határától mindössze pár kilométerre helyezkednek el. (A KFOR Film City táborában egészségügyi megfontolásból nagyméretű kijelző tájékoztatja a katonákat a légszennyezettség aktuális mértékéről.) Egy amerikai cég által (a Koszovóban valaha látott legnagyobb beruházás keretében), a Világbank támogatásával folyamatban van egy korszerűbb, de szintén a nagy mennyiségben rendelkezésre álló lignitre épülő erőmű építése.

Koszovó Jugoszlávián belül a legszegényebb régiónak számított, gazdasága ma is rendkívül fejletlen (2017-ben az egy főre jutó GDP 10900 dollár volt, a munkanélküliség 33%, a fiatalok körében csaknem 60%).[11] Bevételei jelentős részét a diaszpórában élő koszovóiak hazautalt, illetve nyáron hazahozott jövedelme biztosítja. Ezzel együtt kérdéses, hogy mennyire lenne életképes a koszovói állam a nemzetközi szervezetek hathatós támogatása hiányában. (2015-ben pl. az ország GDP-jének nagyjából harmada érkezett Nyugatról: 15-16% segélyek, 18% a diaszpórában élő koszovóiak hazautalásai formájában.)[12]

A KFOR mindenkori parancsnokhelyettesének feladatai közé tartozik a részvétel a Koszovóban jelen lévő nemzetközi szervezetek (ENSZ, illetve UNMIK – az ENSZ Koszovói Missziója; EU, illetve EULEX [Európai Unió Jogállamiság Missziója Koszovóban]; Európa Tanács; Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ill. KFOR) rendszeres heti egyeztetésein, amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy minden résztvevő a saját szervezete nézőpontjából értékelje az aktuális történéseket.

A Balkán a NATO és az Európai Unió együttműködésének kiemelten fontos terepe. A KFOR egyes képességei a 2003-as Berlin Plusz megállapodás értelmében (valamint a NATO „stabilitás kiterjesztése” koncepciója érdekében) nem csak Koszovóban, hanem az EUFOR Althea misszió[13] műveleti területén, Bosznia-Hercegovinában is alkalmazásra kerülhetnek. 2018-ban egyébként az a ritka helyzet állt elő, hogy a két szorosan együttműködő katonai műveletben egyszerre töltöttek be felsővezetői szerepkört magyar katonák: az EUFOR Althea törzsfőnöki beosztását 2018. április végétől Horváth Gábor dandártábornok látja el.[14]

A civil társadalommal való kapcsolattartás a békefenntartó missziók fontos eleme. Lényeges cél, hogy a KFOR jelenléte mind az albán, mind a szerb (és egyéb kisebbségi) lakosság biztonságérzetét erősítse, egyben visszatartó hatást gyakoroljon a békét, illetve stabilitást veszélyeztető elemekre. Hasonlóképp fontos, hogy a katonák tisztában legyenek a jelenlegi biztonsági helyzetet befolyásoló tényezőkkel, illetve folyamatokkal. A koszovói népesség közel 93%-át alkotó albánok[15] számára például napjainkban is különlegesen nagy jelentősége van a családi kötelékeknek. Nem ritka, hogy több generáció egyetlen hatalmas házban lakik együtt, vagy a fiútestvérek egymás szomszédságában maradva, egyforma házakban élnek saját családjaikkal. Részben az összezártság miatt nagyon gyakori a családon belüli erőszak, de a társadalom felépítése, működése például a koszovói albánok háborús bűneinek kivizsgálását is erősen befolyásolja (az erős családi és klánsági kötelékekre épülő közösségekben nehéz olyan személyt találni, aki a saját honfitársa ellen vall).

Csombók János dandártábornokkal. (Fotó: KFOR)

A szakmai jellegű beszélgetést követően a KFOR-nál tett látogatásunk a Csombók János dandártábornokkal közösen elköltött ebéddel zárult, melynek során megismerhettük kiemelkedően sikeres katonai életpályájának legfontosabb állomásait is.

Pristina

A körülbelül kétszázezer lakost számláló főváros sok értelemben cáfolta a Koszovóval kapcsolatos előítéleteinket. A szegénység, illetve magas munkanélküliség következményei – valószínűleg a társadalom berendezkedéséből, a családok összetartásából fakadóan – nem jelennek meg látványosan az utcákon. (Kevés hagyományos értelemben vett koldussal találkoztunk, a jelzőlámpáknál diót áruló, jól öltözött gyerekek képe inkább kedves közjátékként maradt meg bennünk.) Koszovó egyébként nem csak a függetlensége kikiáltásának időpontját tekintve, de a népesség átlagéletkora (29,6 év) szempontjából is Európa legfiatalabb állama. A nyári estéken megszokott látvány, hogy sokgyerekes családok töltik meg Pristina főutcáját és zsúfolásig telnek velük az – egyébként magyar szemmel nagyon baráti árakkal dolgozó – belvárosi éttermek is. Ez persze csalóka is lehet: a rengeteg nyugati rendszámú autó is jelezte, hogy augusztusban sok külföldön dolgozó koszovói tölti a szabadságát hazájában. (A lakosság diaszpórával való élő kapcsolatára utalnak a speciális telefontarifák hirdetései, valamint egyes nemzetközi pénzátutaló rendszerek helyi kirendeltségei is.)

Az albánok, ezzel együtt Koszovó lakosságának többsége muzulmán vallású, hitüket azonban meglehetősen kevesen gyakorolják, főleg a nagyvárosokban. A fővárosban csak elvétve lehet találkozni a konzervatív iszlám előírásainak megfelelően öltözött hívekkel, az alkoholfogyasztás tilalmát sem veszik szigorúan. (Ilyen előismereteket, illetve tapasztalatokat követően igazán meglepő volt számunkra, amikor a repülőtéren a Mekkába (a Háddzs-ra) induló, a zarándokok hagyományos fehér lepleit viselő albán férfiak tömegébe futottunk bele.)

Pristina – más nagyvárosokhoz hasonlóan – nagyon eltérő karakterű városrészekből áll, belvárosában a rendezett sétálóutcától az egészen eklektikus épületegyüttesekig sok minden megtalálható, míg külvárosi részein modern lakóparkok és számtalan toronydaru jelzi a dinamikus fejlődést.

Pristina. Dinamikus a fejlődés. (Fotó: Lángné Petruska Szidónia)

A városképnek meghatározó elemei a mecsetek és dzsámik. A főváros központi részén azonban helyet kapott egy katolikus székesegyház is, amelyet a koszovói albán származású (prizreni felmenőkkel rendelkező) Kalkuttai Szent Teréz tiszteletére emeltek és 2017. szeptember 5-én szenteltek fel.[1] (Erre az a tény ad magyarázatot, hogy a mindössze 2,2%-nyi római katolikus hitű koszovói[2] szinte kivétel nélkül albán nemzetiségű.)

Az albán zászló – piros mezőben fekete, kétfejű sas – Koszovó-szerte megkerülhetetlen jelkép, a 2008-ban bevezetett, hat csillagával a hat legnépesebb koszovói etnikumra utaló hivatalos nemzeti lobogó népszerűsége meg sem közelíti.[3] De nem csupán ez utal arra, hogy a nemzetközi közösség multietnikus Koszovóról szóló víziója komoly kihívásokkal kénytelen szembesülni. Az etnikumok együttélését talán segíthetné a „jugoszláv múlt” kellemes emlékei iránti közös nosztalgia, a kialakulóban lévő koszovói nemzeti identitás azonban ezt az időszakot érezhetően tudatosan mellőzi, míg alappilléreinek az albánok területi igényét „alátámasztó” illír (dardán) múltat, illetve a múlt évezred végi koszovói háborúban a tartomány függetlenségéért életüket is feláldozni kész albán szabadságharcosok hősiességét tekinti. Mindez tetten érhető a Koszovói Nemzeti Múzeumban – ahol az illír-kori leletek és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg emléktárgyai mellett kis túlzással csak Teréz anyára vetül némi figyelem, illetve ott jártunkkor egy időszaki kiállítás mutatta be a néhai dr. Ibrahim Rugova elnök életútját. A közterületek, középületek elnevezései, valamint a város emlékművei is jellemzően az (enyhén szólva felemás megítélésű) gerilláknak (pl. Adem Jashari, Luan Haradinaj) és nemzetközi, különösképpen amerikai szövetségeseiknek állítanak emléket (pl. Bill Clinton, Madeleine Albright).

A koszovói szerb kisebbség létszámáról nem áll rendelkezésre aktuális és megbízható adat. (A CIA World Factbook a 2011-es népszámlálás adatai alapján 1,5% körülire becsüli az arányukat, megjegyezve, hogy a cenzus nem terjedt ki a többségében szerbek lakta Észak-Koszovóra, illetve hogy azt a délebbi területeken élő szerbek és romák részben bojkottálták.)[4] Hasonlóképp csak ellentmondásos adatok lelhetőek fel a napjainkban Pristinában élő szerbekkel kapcsolatban. Koszovói utazásunk legelszomorítóbb pillanatait a pristinai szerb temetőben éltük meg, ahol az egykor nagy műgonddal elkészített ortodox síremlékek egy része megrongáltan, más része „csupán” derékig érő gyomok közt árválkodott, a temetőhöz tartozó kápolna állapota pedig a nyilvános illemhelyekre emlékeztetett, dacára annak, hogy fizetett őr vigyázza. Az idősödő úr a temető állapotával kapcsolatos kérdéseink hallatán egyszerűen sírva fakadt. (Utunk során albán és szerb személyek esetében is tapasztaltuk, hogy a konfliktusok, illetve a háború emlékének közelsége milyen érzelmi terhet jelent még ma is a lakosság számára.)

Pristina. Lakópark az elhanyagolt szerb temető szomszédságában. (Fotó: Lángné Petruska Szidónia)

Mindennek ellenére az ellenségeskedés továbbra sem szűnt meg. A szerb nemzeti öntudat szempontjából kiemelkedő jelentőségű Rigómező, illetve az 1389-es Rigómezei csata emlékét idéző Gazimestan emlékmű a fővárostól mindössze negyedórányi autóútra található. Hosszú ideig egyike volt azoknak az objektumoknak, amelyek a KFOR védelme alatt álltak, ma a tudatosan többnemzetiségűvé szervezett Koszovói Rendőrség szerb egyenruhásai őrzik. Sokatmondó, hogy albán taxisofőrünk még 2018 nyarán is fontosnak tartotta megjegyezni: „Semmi nem igaz abból, ami ott ki van írva!”

Ipek és Decsáni (Deçan/Dečani)

Ipek Nyugat-Koszovóban, az Albán-Alpok (Prokletije) lábánál fekvő körülbelül 60 ezer lakosú város, amely a 13. századtól a középkori szerb állam egyházi központjának szerepét töltötte be. (A jugoszláv időkben Koszovó tartomány eredetileg a Koszovó és Metóhija nevet viselte, utóbbi elnevezés a nyugati területekre utal és „templomok földjét” jelent.)

Az Ipeki Patriarchátus Kolostor az egyik legrégebbi, ma is működő szerb kolostor, az UNESCO Világörökség része.[5] A 13-14. századi, terrakotta színű, három kupolás épületegyüttes a szomszédságában lévő modernebb lakóépületekben élő ortodox apácák gondozásában áll. Kertjében megtekinthetőek egy másik régi kolostor romjai, valamint az elhunyt apácák síremlékei. Bár eredeti lakóépületei 1981-ben szándékos gyújtogatás áldozatai lettek, a kolostor végül jelentősebb károk nélkül átvészelte a múlt évezred végi konfliktusokat, s ma is a környék – jelenkori viszonylatban jelentős – szerb lakosságának fontos kulturális központja. (Szuvenír boltjában – ahogy egyéb, többségében szerbek lakta területeken is szokás Koszovóban – az euró mellett szerb dinárban is feltüntetésre kerülnek az árak.)

Az Ipeki Patriarchátus Kolostor. (Fotó: Lángné Petruska Szidónia)

A kolostor védelmét – a szerb kisebbség és műemlékei kárára az albánok által elkövetett támadásokra, illetve rongálásokra tekintettel – hosszú ideig a KFOR látta el. Ma már a Koszovói Rendőrség őrzi (lehetőség szerint szerb nemzetiségű rendőrök), de továbbra is csak iratellenőrzést követően látogatható.

Ipektől 12 kilométerre található a szerb ortodox egyház egy másik kiemelt vallási és kulturális értéket képviselő szent helye, a szintén az UNESCO Világörökség részét képező (Viszoki) Decsáni ((Deçan/Dečani) kolostor, amely ma már az egyetlen, a KFOR védelme alatt álló műemlék Koszovóban. Tankcsapdákkal övezett, forgalomlassító akadályokkal ellátott erdei úton közelíthető meg, őrzését hagyományosan olasz katonák látják el. Az iratellenőrzés mellett itt nagy hangsúlyt helyeznek arra is, hogy a látogatók ne vihessenek be magukkal veszélyes tárgyakat, minden holmit le kellett tennünk a bejáratnál (a kolostor területén csak okostelefonnal szabad fényképezni). A látogatásunk idején őrt álló olasz katona elmondása szerint egyéb megelőző intézkedésekre nincs felhatalmazásuk. Az óvatosság nem véletlen: legutóbb 2016-ban hiúsított meg a KFOR és a Koszovói Rendőrség egy iszlám radikálisok által a kolostor ellen tervezett merényletet.[6]

A (Viszoki) Decsáni kolostor a 14. században épült, ez a legnagyobb és legjobb állapotban megmaradt középkori szerb templom, fontos zarándokhely.[7] A kezdetektől napjainkig szerzetesek viselik gondját (jelenleg 24-en), akik a spirituális feladatok mellett ma az élelmiszertermeléstől a kolostor honlapjának üzemeltetéséig változatos feladatokat látnak el. Szükséghelyzetekben aktív szerepet töltöttek be az üldözött szerb családok megsegítésében. Különös tapasztalat volt az egyik szerzetessel a kolostor szuvenír boltjában – egy alkalmi tolmács segítségével – a szerb-albán konfliktusról beszélgetni és átérezni, milyen nagy reményeket fűz ahhoz, hogy egyszer az Európai Unióba való belépéssel a két nép területi vitája el fogja veszíteni a súlyát.

Decsáni település az 1998-1999-es koszovói háború gerilláinak fontos emlékhelye, márvány emlékmű és hatalmas katonaszobrok emlékeztetnek a szabadságharcosok hősiességére Az egyik ilyen szobor a jelenlegi miniszterelnök, az egy Decsánihoz közeli településről származó Ramush Haradinaj Luan nevű öccsének állít emléket, akit 1997-ben egy fegyvercsempész-akció során gyilkoltak meg – és aki az idők során a legendás hősök sorába emelkedett.

Luan Haradinaj hősi szobra. (Fotó: Józsa Borbála)

Prizren

A Dél-Koszovóban, a Sár-hegység (Malet e Sharrit/Šar Planina) lábánál fekvő Prizren az ország második legnépesebb települése, a turisták kedvelt úti célja. A város feletti dombon, bizánci alapokra épült középkori erődből festői kilátás nyílik Prizren történelmi városközpontjának leghíresebb látványosságaira: Sinan pasa 17. századi mecsetjére (és tucatnyi társára), illetve a Bisztrica (Lumbardhi/Bistrica) folyón átívelő 15. századi kőhídra.

A város különleges jelentőséggel bír az albán nemzet öntudatra ébredése szempontjából. 1878-ban itt alapították meg az ún. Prizreni Ligát, amely három évig harcolt az albánok lakta vilajetek Oszmán Birodalomtól való elszakadásáért és önálló Albánia létrehozásáért. Később, a kommunista időkben is az albán nacionalista mozgalmak egyik központjául szolgált. Prizrent – a környező településekhez mérten – kevés kár érte a múlt évezred végi fegyveres konfliktusok során, de a szerbeknek gondja volt rá, hogy az albánok egyik legfontosabb kulturális emlékhelyét, a Prizreni Liga épületét elpusztítsák (helyén ma a liga történetét bemutató múzeum működik).[8] A szerb pusztításra mintegy válaszul, kontrasztként látható a prizreni fellegvárhoz vezető szerpentines hegyi út egyik teraszán található 16. századi Szent Megváltó szerb ortodox templom tető nélkül árválkodó romos épülete.

Prizren. Kilátás az erődből. (Fotó: Lángné Petruska Szidónia)

Koszovó területén a prizreni körzetben a legmagasabb a török nemzetiségű lakosok aránya, körülbelül 5% (a teljes lakosságon belül az arány 1,1%), erre tekintettel itt a török is hivatalos nyelvnek számít.[9] Pristinával szemben, ahol a törökök aránya az országos átlagéhoz közelít, Prizrenben nem megy ritkaságszámba az iszlám előírásoknak megfelelő öltözetet viselő helyiek látványa. A török hatás az üzletek választékára is rányomja a bélyegét: az ajándékboltokban jól megférnek egymás mellett a hagyományos albán fejfedők (a qeleshe-ek), az UÇK-s felvarrók és az „Allah szeme” amulettek. Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy Prizren belvárosában a KFOR körülbelül 300 fős török kontingensének katonáit láttuk járőrözni.

Összegzés

Koszovó a tíz éves fennállását ünneplő ifjú állam, illetve az európai nemzetközi rendszerbe való vitatott integrálódását, helyét és önazonosságát kereső nemzet minden pozitív és negatív kortünetét, jellemző vonását magán hordozza, kiegészülve a lelkek mélyén lapuló kölcsönös gyanakvással, (nem ritkán elfojtott gyűlölettel), amely nyilvánvaló és sajnálatos módon teljesen más hétköznapokat eredményezne Koszovóban a rendre, békére és biztonságra felügyelő nemzetközi erők vigyázó tekintete nélkül.

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretnénk megköszönni Szenes Zoltán vezérezredes úr támogató segítségét koszovói tanulmányutunk megszervezésében. Továbbá köszönjük Csombók János dandártábornok úrnak és Horváth Sándor alezredes úrnak, hogy számos teendőjük mellett rendelkezésünkre álltak, feltehettük nekik kérdéseinket és ezek kapcsán rengeteg hasznos és aktuális információhoz juthattunk témánkban.

Ugyancsak hálásak vagyunk a kíséretünket biztosító magyar katonáknak, valamint a velünk kapcsolatba kerülő valamennyi albán és szerb nemzetiségű koszovóinak, hogy tartalmassá és feledhetetlenné tették számunkra ezt a három napot.

Végül, de nem utolsó sorban köszönjük valamennyi magyar katonának a térség, és ezáltal hazánk biztonságának érdekében végzett szolgálatát.

[1] First cathedral for Mother Teresa is consecrated in Kosovo. Forrás: https://religionnews.com/2017/09/05/first-cathedral-for-mother-teresa-is-consecrated-in-kosovo/ (A letöltés dátuma: 2018. 10. 11.)

[2] Kosovo. CIA – The World Factbook. Forrás: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/kv.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

[3] Smith, Whitney: Flag of Kosovo.Forrás: https://www.britannica.com/topic/flag-of-Kosovo (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

[4] Kosovo. CIA – The World Factbook. Forrás: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/kv.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

[5] Experts’ reports on sites visited. Byzantine/Orthodox architectural monuments. Forrás: http://portal.unesco.org/en/files/20057/10826459831Pages_15-50_KOSOVO_report_distilled.pdf/Pages+15-50+KOSOVO_report_distilled.pdf (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

[6] Kosovo, Islamic extremists arrested in Decani monastery. Forrás: http://www.ansamed.info/nuova_europa/en/news/countries/kosovo/2016/02/01/kosovo-islamic-extremists-arrested-in-decani-monastery_7b8d28c6-802e-4233-91c6-d107434ac213.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

[7]Visoki Decani Serbian Orthodox Monastery. Forrás: http://www.kosovo.net/edecani.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

[8] Building of the League of Prizren. Forrás: https://dtk.rks-gov.net/tkk_objekti_en.aspx?id=8765 (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

[9] Community profiles: Turkish community. European Centre for Minority Issues in Kosovo. Forrás: http://www.ecmikosovo.org/uploads/Turkishcommunity1.pdf (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

[1] Kozák Piroska százados: Átadás-átvétel Koszovóban. Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/112513_atadas_atvetel_koszovoban (A letöltés dátuma: 2018. 09. 25.)

[2] Lallanilla, Marc – Rettner, Rachael: What Is Norovirus? Forrás: https://www.livescience.com/42944-what-is-norovirus.html (A letöltés dátuma: 2018. 09. 25.)

[3] Vogel Dávid: NATO’s Kosovo Force Mission in transition: Fifteen years after the deployment – Past experiences, future perspectives. Defence Review, 2015, Vol.143, Special Issue, pp.33-46.

[4] 2018 októberében Montenegró a 29. nemzetként csatlakozott a KFOR-hoz.

[5] KFOR Deputy Commander Transfer of Authority. Forrás: https://jfcnaples.nato.int/kfor/media-center/archive/news/2018/kfor-deputy-commander-transfer-of-authority (A letöltés dátuma: 2018. 10. 06.)

[6] Hadsereggé alakítják át a koszovói fegyveres erőket. Forrás: http://www.orientpress.hu/cikk/2018-10-18_hadseregge-alakitjak-at-a-koszovoi-fegyveres-eroket (A letöltés dátuma: 2018. 12. 01.)

[7] Kosovo Specialist Chambers & Specialist Prosecutor’s Office. Forrás: https://www.scp-ks.org/en (A letöltés dátuma: 2018. 05. 27.)

[8] Bejelentette lemondását a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyész. Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180215-bejelentette-lemondasat-a-koszovoi-haborus-bunoket-vizsgalo-ugyesz.html (A letöltés dátuma: 2018. 05. 22.)

[9] Orosz Anna: Újabb áttörés a Koszovó és Szerbia között folyó tárgyalásokban? Forrás: http://kki.hu/hu/szakmai-anyagok/kki-elemzesek/ujabb-attores-a-koszovo-es-szerbia-kozott-folyo-targyalasokban/155 (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

[10] Comprehensive Proposal For the Kosovo Status Settlement Forrás: https://www.kuvendikosoves.org/common/docs/Comprehensive%20Proposal%20.pdf (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

[11] Kosovo. CIA – The World Factbook. Forrás: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/kv.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

[12] Kiss Brigitta: Mi folyik Koszovóban? Forrás:http://mandiner.hu/cikk/20150226_mi_folyik_koszovoban (A letöltés dátuma: 2018. 12. 01.)

[13] Az Európai Unió bosznia-hercegovinai katonai missziója

[14] Horváth Gábor hadnagy: Magyar tábornokok a Balkánon Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/110658_magyar_tabornokok_a_balkanon (A letöltés dátuma: 2018. 08. 15.)

[15] Kosovo. CIA – The World Factbook. Forrás: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/kv.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

[1] A földrajzi neveket magyarul közöljük, első említésükkor zárójelben megadva az albán és szerb névalakokat is.

Felhasznált irodalom

Bejelentette lemondását a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyész. Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180215-bejelentette-lemondasat-a-koszovoi-haborus-bunoket-vizsgalo-ugyesz.html (A letöltés dátuma: 2018. 05. 22.)

Building of the League of Prizren. Forrás: https://dtk.rks-gov.net/tkk_objekti_en.aspx?id=8765 (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

Community profiles: Turkish community. European Centre for Minority Issues in Kosovo. Forrás: http://www.ecmikosovo.org/uploads/Turkishcommunity1.pdf (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

Comprehensive Proposal For the Kosovo Status Settlement Forrás: https://www.kuvendikosoves.org/common/docs/Comprehensive%20Proposal%20.pdf (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

Experts’ reports on sites visited. Byzantine/Orthodox architectural monuments. Forrás: http://portal.unesco.org/en/files/20057/10826459831Pages_15-50_KOSOVO_report_distilled.pdf/Pages+15-50+KOSOVO_report_distilled.pdf (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

First cathedral for Mother Teresa is consecrated in Kosovo. Forrás:  https://religionnews.com/2017/09/05/first-cathedral-for-mother-teresa-is-consecrated-in-kosovo/ (A letöltés dátuma: 2018. 10. 11.)

Hadsereggé alakítják át a koszovói fegyveres erőket. Forrás: http://www.orientpress.hu/cikk/2018-10-18_hadseregge-alakitjak-at-a-koszovoi-fegyveres-eroket (A letöltés dátuma: 2018. 12. 01.)

Horváth Gábor hadnagy: Magyar tábornokok a Balkánon Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/110658_magyar_tabornokok_a_balkanon (A letöltés dátuma: 2018. 08. 15.)

KFOR Deputy Commander Transfer of Authority. Forrás: https://jfcnaples.nato.int/kfor/media-center/archive/news/2018/kfor-deputy-commander-transfer-of-authority (A letöltés dátuma: 2018. 10. 06.)

Kiss Brigitta: Mi folyik Koszovóban? Forrás:http://mandiner.hu/cikk/20150226_mi_folyik_koszovoban (A letöltés dátuma: 2018. 12. 01.)

Kosovo Specialist Chambers & Specialist Prosecutor’s Office. Forrás: https://www.scp-ks.org/en (A letöltés dátuma: 2018. 05. 27.)

Kosovo, Islamic extremists arrested in Decani monastery. Forrás: http://www.ansamed.info/nuova_europa/en/news/countries/kosovo/2016/02/01/kosovo-islamic-extremists-arrested-in-decani-monastery_7b8d28c6-802e-4233-91c6-d107434ac213.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

Kosovo. CIA – The World Factbook. Forrás: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/kv.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

Kozák Piroska százados: Átadás-átvétel Koszovóban. Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/112513_atadas_atvetel_koszovoban (A letöltés dátuma: 2018. 09. 25.)

Lallanilla, Marc – Rettner, Rachael: What Is Norovirus? Forrás: Forrás: https://www.livescience.com/42944-what-is-norovirus.html (A letöltés dátuma: 2018. 09. 25.)

Orosz Anna: Újabb áttörés a Koszovó és Szerbia között folyó tárgyalásokban? Forrás: http://kki.hu/hu/szakmai-anyagok/kki-elemzesek/ujabb-attores-a-koszovo-es-szerbia-kozott-folyo-targyalasokban/155 (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

Smith, Whitney: Flag of Kosovo. Forrás: https://www.britannica.com/topic/flag-of-Kosovo (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

Visoki Decani Serbian Orthodox Monastery. Forrás: http://www.kosovo.net/edecani.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

Vogel Dávid: NATO’s Kosovo Force Mission in transition: Fifteen years after the deployment – Past experiences, future perspectives. Defence Review, 2015, Vol.143, Special Issue, pp.33-46.

Autóba rejtett bomba robbant december 6-án, az Irán déli részén fekvő Csabahar kikötővárosban. A merénylő a helyi rendőrség épületének közelében hajtotta végre az akciót, a robbanásban két rendőr életét vesztette, a sebesültek száma pedig 42-48 fő körül mozog, melyek között négy gyerek és egy terhes anyuka is van. A merénylet hátterében az Anszár al-Furkán nevű szervezet áll, mely elsősorban radikalizmusáról és arab szeparatizmusáról ismert. Az utóbbi hónapokban Iránban komoly aktivitást mutatnak azok a csoportok, amelyek a Teherántól való elszakadást hangoztatják. Ez főként a többségében arabok lakta déli tartományokra, Khuzisztánra, valamint Szisztán és Beludzisztán területeire jellemző. A szeparatista csoportok első idei fegyveres akciója a khuzisztáni, Ahváz városában történt, melyet szeptember 22-re, az iraki–iráni háború kitörésének dátumára időzítettek (Irán számos városában ekkor katonai felvonulásokat tartottak). A támadás körülményei több ponton hasonlóságot mutatnak a jelenlegi csabahari esettel.

Teherán számára kiemelten fontos a kapcsolat az ország déli tartományaival. Ennek elsődleges oka az, hogy itt találhatóak a legnagyobb kőolajlelőhelyek, amelyek az iráni gazdaság alapjának számító olajszektort látják el, illetve ezeknek a területeknek az ellenőrzése által tudják felügyelni a tengeri kereskedelem biztonságát. Az elszakadáspárti politikai és félkatonai tömörülések 1979-től az erős centralizációval kezdődően erőteljesebb tevékenységet fejtettek ki, mivel korábban a sah rendszerében széleskörű gazdasági autonómiát élveztek.

Kikötő a gazdasági frontvonalban

Csabahar stratégiai szerepe és gazdasági fontossága sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint az első látszatra kirajzolódik. 2016-től Narendra Modi, indiai elnök kormánya mintegy 500 millió dollárt fordított a kikötő fejlesztésére, ami hozzájárult Teherán és Új-Delhi kapcsolatának a szorosabbra fűzéséhez. India csabahari fejlesztése mögött Kína nagyhatalmi, stratégiai törekvései állnak. A 2015-ben meghirdetett ,,egy övezet, egy út’’ program keretén belül egy Ázsiát Európával összekötő, szárazföldi és tengeri útvonalakból álló kereskedelmi hálózat kiépítése lett megcélozva. Az Új Selyemút program kialakításában kulcsszerepet kap Pakisztán és annak Gwadara kikötővárosa. Kína ennek köszönhetően meg tudja erősíteni pozícióit a térségben, a kereskedelmi útvonalak biztosítása érdekében akár a flottáját is indokoltan állomásoztathatja India felségvizeinek közvetlen közelében. Ennek tükrében nem meglepő Delhi lépése, ugyanis Csabahar kézben tartásával jelen tud lenni a Hormuzi-szoros partjainál és az Ománi-öbölben, valamint be tudja vonni Afganisztánt is mint szövetségest a tengeri kereskedelembe, ellensúlyozva ezzel Kína előretörését.

Forrás: Tasnim News.

A kialakult regionális gazdasági és geostratégiai törésvonalaknak Irán csak élvezője. Ugyan a bandar-abbászi kikötőt tekintik a perzsa állam legfontosabb tengeri kereskedelmi és tengerészeti központjának, viszont ott csak 100 ezer tonnás hajók tudnak kikötni, míg Csabahar 250 ezer tonnás hajók befogadására is alkalmas, ami azért fontos, mivel a tengeri árukereskedelmet az utóbbi típusú szállítóhajókon bonyolítják. Azzal, hogy Irán ilyen kapacitású mélytengeri kikötővel rendelkezik, jelentős profitkiesést tud megakadályozni, ugyanis Bandar-Abbászban csak átrakodás útján tudják az árut leszállítani, ami időveszteséggel és jelentős anyagi ráfordítással jár.

A Dél-Iránban bekövetkezett támadások Teherán szempontjából a biztonsági veszély mellett komoly gazdasági kockázattal járhatnak, melyet felerősítenek az Egyesült Államok által bevezetett gazdasági szankciók. Ebből kifolyólag Khuzisztán, valamint Szisztán és Beludzsisztán tartományok belső stabilitása stratégiai fontosságú a Hormuzi-szoros és Csabahar miatt is, hiszen az iráni exportútvonalak szinte kizárólag itt haladnak át. Nem véletlen, hogy a térséget Arany Kapuként is emlegetik. Ugyanakkor a jelenlegi kereskedelmi partnerekben is aggodalmat válthat ki a déli tartományok instabilitása, mely ismételten felszítja az etnikai és vallási, azaz a síita–szunnita ellentétet.

Észak-Afrika

Fejlesztések a nyugat-szaharai régióban

A nyugat-szaharai Dakhla-Oued Eddahab régió kormányzója, Lamine Benomar több, a terület gazdasági fejlődését elősegítő program elindítását jelentette be a Zöld Március napjának alkalmából szervezett ünnepségen. A kormányzó bejelentése olyan beruházások elindítását fogja maga után vonni a vitatott hovatartozású tartományban, mint az Oum Labouir-t a tartományi főúttal összekötő útszakasz világítással való ellátása, valamint a Dakhla városában található általános iskola bővítése. Aousserd tartomány kormányzója is több nagyobb beruházás megvalósításáról számolt be. Ezen említett projektek elsődleges célja az adminisztrációs szolgáltatások, a közegészségügy minőségének javítása és a környezet védelme. November 8-án Layoune városában a marokkói hatóságok által rendezett üzleti fórumra került sor, ahol Rokia Derham, Marokkó külkereskedelmi minisztere a meghívottak előtt kifejtette, hogy az észak-afrikai monarchia a terület politikai rendezésétől függetlenül megkezdi a régió fejlesztését. A királyság 2021-ig több mint 5,2 milliárd dollárt tervez költeni a terület felzárkóztatására.

Választások előtt Algéria

Az Algériai Nemzeti Felszabadító Front (algériai kormánypárt) elnöke, a 84 éves  Djamal Ould Abbers egészségügyi problémáira hivatkozva visszavonult a párt elnökségi posztjáról. Az elnöki lemondás érzékenyen érintette a pártot, ugyanis 2019 áprilisában választásokat fognak tartani az észak-afrikai országban. A kormánypárt azonban még eddig nem nevezte meg a hivatalos elnökjelöltjét. Egyenlőre még nincsenek hírek arról, hogy az ország élén álló Abd el-Azíz Buteflika ötödszörre is megméretteti-e magát.

Marokkó békülne Algériával

I. Mohamed, marokkói uralkodó szeretné normalizálni országa viszonyát a keleti szomszéd Algériával, ezért ennek érdekében közvetlen párbeszédet kezdeményezett. Rabat azonban azt is kiemelte, hogy felhívása nem volt összefüggésben azzal az algériai felvettéssel, amely az 1989-ben alakult Maghreb Unió újbóli életre hívását sürgette. Algír eddig nem adott közvetlen választ a marokkói megkeresésre. A marokkói külügyminiszter szerint a két ország közötti több évtizedes feszültséget csak bilaterális úton lehet sikeresen rendezni.

Újabb nemzetközi konferencia Líbia jövőjéről

Giuseppe Conte, olasz miniszterelnök volt a házigazdája annak a november 12-én Palermóban rendezett nemzetközi konferenciának, amelynek célja a líbiai politikai rendezés megvitatása volt. A találkozón többek között részt vettek a szomszédos Tunézia és Egyiptom vezetői, Ghassan Salamé, az ENSZ rendkívüli líbiai megbízottja, valamint a releváns líbiai belpolitikai szereplők. A tárgyalások egyik kulcsfigurájának számító Khalifa Haftár tábornagy megjelenése sokáig bizonytalan volt. Egyes, a tábornokhoz köthető források korábban ugyanis azt suttogták, hogy ő nem nem fog megjelenni a konferencián. A találkozón többek között ismertetésre került az ENSZ legfrissebb, Líbiára vonatkozó rendezési terve, amelynek értelmében a 2019-es évben választásokat, illetve azt megelőzve egy, a megbékélést célzó nemzeti konferenciát kell tartani.

Síita félhold

Készek a húszi vezetők felfüggeszteni katonai hadműveleteiket

Hajlandók szüneteltetni a katonai tevékenységüket a húszi lázadók Jemenben. A már három éve tartó konfliktus fordulóponthoz érhet, amennyiben Szaúd-Arábia és Jemen megállapodnak a harcok leállításában. Korábban James Mattis, amerikai védelmi miniszter felszólította a harcoló feleket, hogy állítsák le a hadműveleteket a béketárgyalások elkezdése érdekében.  

Ennek ellenére a híradások továbbra is jemeni dróntámadásokról, illetve szaúdi rakétacsapásokról szóltak, ugyanakkor Rijád és szövetségesei, főként az Egyesült Arab Emirátusok, nem tudtak katonai sikereket felmutatni. Legnagyobb kudarcnak Hodeida kikötője mutatkozott, bár júniusban a szaúdi erőknek sikerült a kikötőváros repterét elfoglalni, mely majdnem ugyanolyan fontos szerepet tölt be Jemen gazdasági életében, mint maga a kikötő (az ország élelmiszerforgalmának és a segélyszállítmányok 80 százalék itt jut be az országba).

Az amerikai szankciók következménye

Súlyos válságspirálba kerülhet az iráni munkaerőpiac azt követően, hogy az Egyesült Államok szigorú gazdasági intézkedéseket vezetett be a perzsa állammal szemben. A szankciók idén augusztusban elsőként az aranykereskedelmet és a gépkocsigyártást érintették, majd novemberben a gazdaság alapjának számító olajkivitelt és bankszektort sújtották. Mindeközben több száz munkavállalót kellett elbocsájtani a gyárakból úgy, hogy eközben a riál veszített értékéből, a gazdaságot komoly fluktuációnak kitéve.

Újabb haderőfejlesztések az iráni hadseregben

Rombolóhajók és tengeralattjárók hadrendbe állítását kezdi el Irán – jelentette be Hadibulláh Szajjári admirális. A haderőfejlesztésen belül kiemelt szerepet kapott a tengeralattjárók felszerelése, melyeket a legkorszerűbb technológiával látnak el. Az utóbbi időszakban a teheráni kormányzat jelentősen megemelte a flottafejlesztésre irányuló kiadásokat, mely érthető, hiszen nyár óta jelentősen megnőtt Irán tevékenysége, főként a Perzsa-öbölben, a Hormuzi-szorosban valamint újabban a Vörös-tenger bejáratánál lévő Báb-el-Mándeb-szorosban, mely a jemeni konfliktus miatt vált stratégiailag fontossá.

Műholdat küld Irán az űrbe

Saját gyártmányú műhold pályára állításáról tájékoztatta a közvéleményt Kászemi Takizade dandártábornok. Mint kifejtette, Irán a repülésben is vezető szerepre törekszik a térségben, ennek jelei a nagy volumenű repülőgép- és ballisztikus rakéta fejlesztések. A katonai vezetés lépései védelmi jellegük mellett demonstratív szerepet is betöltenek, mely a jövő évben fog kiemelt szerepet kapni. Irán 2019-ben fogja ünnepelni az 1979-es forradalom 40 éves évfordulóját, ekkor ellenségeinek is kíván üzenni.

Szíria és a kurd kérdés

260 000 szíriai menekült visszatérhetett Észak-Szíriába

Hulusi Akar, török védelmi miniszter nyilatkozata szerint 260 ezer szíriai állampolgár tért vissza Észak-Szíria azon részére, amit az Eufráteszi Pajzs hadművelet érintett.

A 2016 augusztusától 2017 márciusáig tartó Törökország által indított Eufráteszi Pajzs hadművelet egy beavatkozás volt a szíriai polgárháborúba, melynek hivatalos célja az Iszlám Állam török határ menti állásainak legyőzése volt, de valójában elsősorban a kurdok ellen irányult, és azt akarta elérni, hogy a török–szír határ mentén ne jöhessen létre egy egybefüggő kurd terület.

Folytatódik az Iszlám Állam elleni szárazföldi művelet

Az Amerikai Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF), melynek nagy részét a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) adják, tovább folytatja az Iszlám Állam elleni harcot Dajr ez-Zaur kormányzóságának iraki határhoz közeli területein. Az Iszlám Állam elleni offenzívát még októberben annak okán szüntették be, hogy Törökország észak-szíriai kurd területek ellen tüzérségi támadást hajtott végre.

Törökország kritizálta az Egyesült Államokat a YPG támogatása miatt

Mevlüt Cavusoglu, török külügyminiszter szerint az Egyesült Államok támogatása a szíriai kurd Népvédelmi Egységek számára (YPG) egy „nagy hiba”, és a két NATO-tagország viszonyát feszültté teszi.

Törökország a szíriai kurdok milíciáját, a Népvédelmi Egységeket (YPG) a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű törökországi terrorszervezet szíriai ágának tartja, így őket is terroristáknak vélik.

Aggódik Törökország az Egyesült Államok által tervezett katonai megfigyelő állások miatt

James Mattis, amerikai védelmi miniszter november 21-én bejelentette, hogy az Egyesült Államok katonai megfigyelő állásokat tervez felépíteni a szíriai–török határon. Ezek létrehozása nem igényli további amerikai csapatok Szíriába küldését. Az intézkedés célja a Törökország és a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) közötti feszültségek csökkentése, a felek elválasztása, és ezáltal annak elérése, hogy a Washington által támogatott SDF csak az Iszlám Állam legyőzésére fókuszálhasson.

A török védelmi miniszter, Hulusi Akar aggodalmát fejezte ki az amerikaiak tervei kapcsán, melyek szerinte csak tovább bonyolítják a jelenlegi helyzetet.

Irak ismét exportál kőolajat Kirkukból

A kirkuki olajmező becslések szerint 9 milliárd hordónyi kitermelhető kőolajat tartalmaz. Az Iszlám Állam 2014-ben az iraki hadsereget elüldözte Kirkuk térségéből. A dzsihádisták uralma alól Kirkukot és a környező területeket a kurdok szabadították fel, így az ottani kőolaj exportjával ők rendelkeztek egészen addig, míg a tavaly szeptember 25-én tartott kurd függetlenségi népszavazás miatt olyannyira megromlott a viszonyuk az iraki kormánnyal, hogy az általuk felszabadított vitatott hovatartozású területeket 2017 októberében az iraki hadsereg csapatai visszaszerezték. A kirkuki olaj exportja azóta állt, a Bagdad által korábban használt olajvezeték megrongálódott az Iszlám Állam elleni küzdelemben, a másik olajvezeték pedig a kurdoké. Ahhoz, hogy ez utóbbit használja az iraki kormány, meg kellett egyeznie a két félnek.

Ha azzal számolunk, hogy korábban napi 300 ezer hordó kőolajat exportáltak innen Dél-Törökországba, ahonnan az olajvezeték a Földközi-tengernél lévő ceyhani energiaszállítási csomópontig vitte az olajat, akkor tavaly október óta körülbelül 8 milliárd dollár értékű bevétel maradt el.

A kurdok és az iraki kormány közötti megegyezés létrejöttére már a hónap elején lehetett számítani két bejelentés miatt.

A Kurdisztáni Regionális Kormányzat (KRG) november negyedikén jelentette be, hogy kapacitásnövelő korszerűsítést végez a Törökországba tartó olajvezetékén, és az így keletkezett extra kapacitást a bagdadi kormány használhatja majd, ha Kirkukból ismét olajat exportál.

Az iraki olajminiszter, Tamir Gadban november hatodikán arról beszélt, hogy Irak kőolajtermelését és -exportját egyaránt növelni szeretné. Jelenleg a napi kőolajkitermelés 4,6 millió hordó. Ezt jövőre napi 5 millió hordóra kívánják növelni, és 3,8 millió hordónyi kőolajat szeretnének exportálni naponta. A tervek szerint az elkövetkező években az exportkapacitást napi 8,5 millió hordóra kívánják javítani.

Az iraki Kurdisztáni Regionális Kormányzat megállapodott az iraki kormánnyal a vámok kérdésében

Irakban egységesítik a vámeljárásokat az ország összes határán, így az iraki Kurdisztánban is. Ez a lépés további javulást jelez Bagdad és Erbil kapcsolatában.

A Kurdisztáni Regionális Kormányzat (KRG) eddig önállóan vetett ki vámokat a területére importált termékekre. Bagdad ezt illegálisnak tekintette, és emiatt a kurd területekről érkező termékekre még egyszer vámot vetett ki. Az áruk duplán vámoltatása nagy terhet jelentett az iraki kurd kereskedőknek.

Izraeli kezdeményezés Iránnal szemben

A Szíria Nemzeti Koalíció szóvivője december 3-án hétfőn úgy nyilatkozott, hogy készen állnak a kormányerők visszaverésére abban az esetben, ha az megszegi az Eszkalációcsökkentő Zónára vonatkozó egyezményeket, melyeket Oroszország és Törökország garantál Idlib tartományban. Ezzel egyidőben az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu bejelentette, hogy hamarosan zárt ülést tartanak az Egyesült Államok külügyminiszterével, Pompeoval, hogy átbeszéljék az iráni jelenlét kérdését Szíriában. Hozzátette: “átvesszük a közös intézkedések lehetőségét, melyeket az iráni agresszió és a hozzá köthető szervezetek ellen alkalmazhatunk.”

Idlib tartomány

Ugyanezen a napon, véres összecsapás után a HTSh (korábban Nuszra Front elnevezésű és Al-kaida kötődésű terrorista szervezet) két települést foglalt el a felkelőktől Idlib tartomány székhelyétől délre. Ezzel nem csak az ellenzéki erőkre mért csapást, de a frontvonal másik oldalán állomásozó kormányerőket és magát az Eszkalációcsökkentési Egyezményt is veszélyezteti.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika hírfigyelő szerkesztőségi tagjai: Halasi Gábor (szerkesztő, Észak-Afrika), Ibrahim Imre (Szíria és kurd kérdés), Kiss Beatrix (Észak-Afrika), Lázin Áron (síita félhold), Vincze Patrik (Szíria és kurd kérdés).

Mint már korábban mi is összefoglaltuk, 2018. november 25-én az orosz partiőrség támadást intézett három, békésen áthaladó ukrán hadihajó ellen, majd fogságba ejtette azokat. Ezt követően azonnal összeült az ukrán nemzetbiztonsági tanács, majd másnap a Rada (az ukrán parlament) megszavazta az ország keleti és déli tartományaira a hadiállapotot, amely november 28-án lépett életbe, és 60 napig fog tartani. A parlament november 26-i ülésével párhuzamosan összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa is, akik elítélték az orosz agressziót és nyugati provokációnak titulálták az eseményeket.

Azonban keveset hallunk a két fél érdekeiről: tavasszal esedékesek az ukrajnai választások, így Porosenko ukrán elnök az oroszok elleni fellépéssel növelheti a saját népszerűségét a választók körében. Ezzel szemben az oroszok a hatályos egyezményeket figyelmen kívül hagyva a Krím annektálása után az Azovi-tenger teljes, saját fennhatóság alá vonására törekszenek, illetve az ország saját erejét demonstrálja, amire Putyin népszerűségének csökkenése miatt van szükség.

Bár a háború senkinek nem áll érdekében, Kijev mégis tart a további orosz agressziótól, ezért megtiltották hogy a 16-60 év közötti orosz férfiak belépjenek Ukrajna területére. Ennek részben kémelhárítási okai lehetnek, bár a hatékonysága erősen megkérőjelezhető, mivel a humanitárius céllal vagy temetésre érkező oroszokat beengedik. Porosenko ukrán elnök elmondta a sky news-nak, hogy bizonyítékai vannak arra, hogy a határ keleti oldalán orosz harckocsik gyülekeznek. Ezzel egyidőben megerősítették a keleti határ védelmét is. December harmadikán jelent meg a hír, miszerint behívták a tíz hadiállapot alatt álló megye tartalékosait. A behívás jelenleg csak kiképzésről szól, további mozgósításokról egyelőre nincs szó. Az elnöki sajtószolgálat szerint az ukrán határmenti orosz területeken mintegy 1400 tüzérségi, 900 harckocsi és mintegy 2000 egyéb páncélozott harcijármű állomásozik, összesen legalább 800 légijárművel.

A HVG közölte, hogy Ukrajna kérte a nyugati szomszédai, köztük hazánk segítségét is, miszerint erősítsék meg a közös határaik védelmét. Erre azért volt szükség, mert Ukrajna a november 25-i események miatt a saját határvédelmének jelentős részét átcsoportosította az ország keleti határaihoz.

Miközben az események zajlanak, az orosz fél sem tétlen: állításuk szerint a kercsi incidens ukrán provokáció volt, amellyel Ukrajna veszélyezteti a régió békéjét, és akadályozza a szabad kommunikációt az orosz és ukrán polgárok között. Putyin orosz elnök beszélt arról, hogy miért kerüli a kommunikációt Porosenkoval (aki telefonon hívja őt): „nem arról van szó, hogy kerülöm őt és nem akarok vele beszéln. Arról van szó, hogy nem akarok a kampánya részévé válni”. A jelenlegi helyzetet aggasztónak találják a nemzetközi szervezetek is: Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője aggodalmát fejezte ki az eset hatásai miatt, mert ennek következtében jelentősen lelassul a térségben haladó EU-s hajók menetideje is, és ez hatást gyakorol az unió gazdaságára is. Emellett tájékoztatott, hogy egyeztet a problémáról mind az orosz, mind az ukrán külügyminiszterrel. A NATO elsők között fejezte ki aggodalmát az eseményekkel kapcsolatban, bírálta az orosz cselekményeket, azóta is összeköttetésben áll az ukrán hatóságokkal, de újabb közleményt nem adott ki.

Partnerkapcsolatok

2018. november 6.: A mesterséges intelligencia kora – Rose Goettemoeller pekingi útja (Lendvai Tünde)

Október 24-28-a között 8. alkalommal került megrendezésre az éves Xianshang elnevezésű katonai és biztonsági konferencia Pekingben. A kiberbiztonsági szekcióban Rose Goettemoeller, a NATO helyettes főtitkára, a szövetség mesterséges intelligencia alapú fejlesztéseiről beszélt. A technológiát a katasztrófareagálási képességek fejlődésének szolgálatába állították, amelyre kiváló alkalom volt az október elején zajló szerbiai gyakorlat. A szimuláció során a katasztrófa sújtotta térség fölött elrepülő drónok által továbbított adatok alapján, a rendszerek képesek voltak azonosítani a képeken az áldozatokat és túlélőket. Ezzel rekordidő alatt valósulhat meg egy helyzet súlyosságának felmérése és mentőcsapatok kiküldése. “A Szövetség a technológiai naprakészségét tagállamok széleskörű együttműködésével és a magánszférával folytatott rendszeres párbeszéddel biztosítja” – hangsúlyozta Goettemoeller. A NATO technológiai fejlesztéseinek központja a Virgina állambeli norfolki Transzformációs Parancsnokság, ahol többek között robotikával, mesterséges intelligenciával és Big Data alapú innovációval foglalkoznak.

2018. november 7.: A NATO Főtitkár magasrangú tisztekkel Afganisztánba látogatott (Ibrahim Imre)

Az Ashraf Ghani elnökkel és az Abdullah Abdullah vezérkari igazgatóval folytatott találkozás után a Főtitkár egy sajtótájékoztatón gratulált az afganisztáni kormánynak és népnek a nemrég lezajlott parlamenti választásokhoz. “Az afgán erők először vállaltak felelősséget a választások biztonságáért, ami egy nagyon fontos eredmény” –mondta Stoltenberg. Továbbá hangsúlyozta, hogy a NATO továbbra is támogatni fogja Afganisztánt. Ugyanezen a napon a Főtitkár és küldöttsége részt vettek egy miniszteri találkozón, melyet dr. Hamdullah Mohib nemzetbiztonsági tanácsadó vezetett. A küldöttség találkozott Austin Miller tábornokkal, a Resolute Support Mission parancsnokával, mellette Cornelius Zimmermann nagykövettel, az afganisztáni NATO misszió civil képviselőjével, valamint a szövetséges országok nagyköveteivel, illetve az Európai Uniós és az ENSZ nagyköveteivel.

2018. november 7.: A Nők, Béke és Biztonságért felelős Főtitkár Különleges Megbízottja Koszovóban járt (Rácz-Nagy Judit)

Clare Hutchinson a Nők, Béke és Biztonság (Women, Peace and Security)  képviselője látogatást tett a NATO békefenntartó koszovói missziójának helyszínén november 7-én. Hutchinson Salvatore Cuoci vezérőrnaggyal, a KFOR parancsnokával tárgyalt a női életpályákról, illetve a Nők, Béke és Biztonság agendáról. A KFOR misszió támogatja az agendát és elkötelezett, hogy a nemek közötti integráció továbbra is hatékonyan működjön, mind a katonai tervezésben és a döntéshozatali folyamatokban. Látogatása során Ms. Hutchinson senior tisztekkel is találkozott, továbbá részt vett a ” Koszovói Női Kapcsolatok a NATO UNSC Resolution 1325 – Nők, Béke és Biztonságot fejlesztő agenda” elnevezésű konferencián is.

2018. november 8.: Az egységépítés a biztonság kulcsa – NATO konferencia Rómában (Nemcsényi Angelika)

2018 október 11-én a Védelmi Szektor Integritásért Felelős Központ (CIDS) konferenciát rendezett “Miért épül be az integritás, az intézményépítés és a korrupció elleni harc a biztonságiasítás rendjébe?” címmel. Sir Ian Andrews  (Transparency International) kiemelte, hogy a korrupció a bizonytalanság alapköve. Más előadók is megosztották perspektívájukat, hangsúlyozva, hogy a korrupció okai nem mindig belsők, és hogy véleményük szerint a korrupció egy betegség, ami magában rejti a destabilizáció potenciálját. A CIDS igazgatója,  Per A. Christensen rámutatott a konferencia eredményességére és kiemelte, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a hibrid fenyegetésekre.

Továbbá a teljes konferencia fókuszában a szinkronizáltság és a koordináció fejlesztése is állt, a résztvevők érvényesíthették követeléseiket és kijelölték azokat az oktatási és kiképzési megoldásokat, amelyek összehangban vannak a NATO politikájával. Terje Haaverstad nyugalmazott ezredes, az Integritásért Felelős Központ (CDIS) képviselője hangsúlyozta a NATO képzési intézményeinek fontosságát, és azt, hogy az intézmények fontos feladta, hogy frissítse és érvényesítse a képzési követelményeket az integritás területén.

2018. november 11.: A Főtitkár és a világ vezetői Párizsban emlékeztek az első világháború végére (Györgyi Dominika)

November 11-én Párizsban megemlékeztek az első világháború végéről, a centenáriumi ceremónián a NATO Főtitkár, Jens Stoltenberg is részt vett. Stoltenberg és a világ vezetői a Diadalívnél tekintettek vissza a négy évig tartó véres küzdelemre, a ceremóniát követően a Főtitkár így nyilatkozott: „ezen a napon együtt emlékezünk az első világháborúban elveszett életekről, együtt tisztelgünk mindenki előtt, aki szolgált. Soha nem vehetjük magától értetődőnek a békét és a szabadságot.” A ceremónia után részt vett a Párizsi Békefórum megnyitóján, melynek célja a globális kihívások elleni nemzetközi együttműködés elősegítése.

2018. november 12.,20.: Stoltenberg hangsúlyozza a EU–NATO kapcsolatok és az INF-szerződés fontosságát (Vas Beatrix)

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a Német Atlanti Társaság előtt tartott november 12-i beszédében kiemelte a transzatlanti kapcsolatok fontosságát az aktuális biztonsági kihívások tükrében. Különösképpen hangsúlyozta, hogy az Oroszországi Föderáció által telepített SSC-8 fegyverrendszerek (földi indítású, közepes hatótávolságú manőverező robotrepülőgépek) veszélyeztetik a történelmi jelentőségű INF (Intermediate-Range Nuclear Forces, azaz a közepes hatótávolságú nukleáris erők szerződése) szerződés jövőjét, és felszólította az Oroszországi Föderációt a szerződésben foglaltak betartására.

Az EU Külügyi Tanácsával tartott november 20-ai találkozója előtt a Főtitkár üdvözölte a minden korábbinál magasabb szintű védelmi együttműködést az Európai Unió és a NATO között, de kiemelte annak a fontosságát, hogy az erőfeszítések kiegészítő jellegűek legyenek. “Továbbra is a NATO marad az európai biztonság alappillere” – mondta. Stoltenberg az INF szerződés jövőjéről is tárgyalt az EU-s miniszterekkel, ismét felszólítva az Oroszországi Föderációt a teljes és átlátható együttműködésre a szerződéssel. “Nem akarunk egy új fegyverkezési versenyt” – mondta.

2018. november 22.: A NATO elősegíti a Mediterránium biztonságát és stabilitását (Tóth Milán)

November 22-én Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára látogatást tett Rómában, annak érdekében, hogy részt vegyen az idei Mediterrán Dialógus konferenciáján, amely a régióban fellelhető különböző kihívásokkal szemben hivatott foglalkozni. A Főtitkár egy fórum keretein belül – melyen rajta kívül részt vett az olasz védelmi miniszter, Elisabetta Trenta, valamint az iraki külügyminiszter, Mohamed Ali Alhakim is – kiemelte a NATO szerepét a terrorizmus elleni harcban, illetve hangsúlyozta a helyi katonai erők kiképzésének fontosságát a béke biztosításának érdekében. Stoltenberg beszédében kulcsfontosságúnak nevezte a partnerek rugalmasságát, ami a biztonság és a stabilitás egyik fontos alappillére. Ezután a Főtitkár meglátogatta a NATO Műveleti Stratégiai Parancsnokságának székházát Nápolyban és Déli Regionális Központot (Regional Hub for the South), mely segítséget nyújt a regionális fenyegetések leküzdésében, valamint az erre leadott  válaszreakciók koordinálásában.

2018. november 26.: Kuvait felavatta első NATO Képviseletét (Ibrahim Imre)

November 26-án Kuvait felavatta az első NATO diplomáciai képviseleti irodáját. A ceremónián részt vett a kuvaiti Külügyminiszter-helyettes, Khaled al Jarallah, valamint a NATO Főtitkár politkai és biztonságpolitikai ügyek asszisztense, Alejandro Alvargonzález nagykövet úr.

Kuvait aktív tagja a NATO Isztambuli Együttműködési Kezdeményezésének (ICI), és otthont ad a NATO-ICI Regionális Központjának. A Központ célja, hogy az átjárhatóság és szabványosítás megteremtésével növelje a biztonsági kihívások közös értelmezhetőségét, mely szorosabb együttműködést eredményez a NATO és partnerei közt a régióban. A Központ első évében 14 képzés lett meghirdetve, melyeken az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés és az Öböl-menti Együttműködési Tanács 478 tisztje vett részt. Ez idő alatt 149 nemzetközi oktató és szakértő utazott a Központba, hogy lebonyolítsa a kurzusokat.

Műveletek

2018. november 2.: Új misszió keretein belül folytatja a NATO az iraki biztonsági rendszerek megerősítését (Vas Beatrix)

Október 31-én megkezdődött az új NATO misszió Irakban, melynek célja az ország biztonsági intézményeinek és struktúrainak további fejlesztése és a 2017 januárja óta Irakban végzett polgári és katonai kiképző és kapacitásépítési tevékenységek folytatása. A NATO Mission Iraq megindításáról a július 11. és 12. között Brüsszelben tartott csúcstalálkozójukon döntöttek az Észak-atlanti Szövetség védelmi miniszterei az iraki kormányzat kérésére. A misszió vezetője Dany Fortin vezérőrnagy, a kanadai hadseregből.

Jamil al Shimari altábornagy, az Iraki Nemzetvédelmi Egyetem parancsnoka köszönetét fejezte ki a NATO eddigi támogatásáért, mivel mint mondta “… a jól képzett iraki biztonsági erőknek kulcsfontosságú szerepe volt az Iszlám Állam legyőzésében”. Jana Kotorova, a NATO helyettes civil iraki veetője kiemelte, hogy a korábbi NATO küldetésen keresztül eddig körülbelül 1000 iraki katonát készítettek fel arra, hogy különböző katonai iskolákban kiképző tevekénységet folytathassanak.

A NATO Mission Iraq várhatóan 2019 elejére áll fel teljesen. A tanácsadók szorosan együtt fognak működni a Iraki Védelmi Minisztériummal és a Nemzetbiztonsági Tanácsadó Irodával, hogy az országban egy hatékonyabb, fenntarthatóbb, átláthatóbb, és inkluzívabb védelmi szektort alakítsanak ki. A misszió ezen kívül segíteni fogja a Szövetség együttműködését a terepen jelen lévő más aktorokkal is, mint például az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció, az ENSZ, az Európai Unió, illetve az érintett iraki minisztériumok és a civil szektor képviselőivel is.

2018. november 6.: Norvégia a Trident Juncture 18 gyakorlat keretében nemzeti ellenállóképességét fejleszti (Szabó Orsolya Réka)

A Trident Juncture 18 nemcsak az eddigi legnagyobb szövetségi gyakorlat volt, hanem az első, aminek a során a lényeges civil készültségi elemeket is bevonták civil hatóságok együttműködésével. A gyakorlat során a vendéglátó ország nemcsak a gyakorlathoz szükséges erejét fejlesztette, hanem a teljes nemzeti ellenállóképességét is. Norvégia  ahhoz, hogy a NATO egyik célkitűzéseként megfogalmazott civil készültséget fejlessze a nemzeti ellenállóképességben, plusz hangsúlyt fektetett erre az elemre is. Ezenfelül a krízismenedzsmenti képességeit más szövetséges országgal, például Dániával és Franciaországgal együtt a NATO keretein belül is alkalmazta.

2018. november 13.: Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország közösen szervezik az ANAKONDA 2018-at (Kertai Zoltán)

Az ANAKONDA 2018 a NATO csapatok együttműködési képességeinek szentelt, lengyelek vezette, többnemzetiségű gyakorlat november 7-től 16-ig tartott. Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, a Cseh Köztársaság, Németország, Törökország, az Egyesült Államok és Magyarország vettek részt a gyakorlaton. „Ez egy kiváló alkalom, hogy bemutassuk Lengyelország és szövetségesei felkészültségét az összetett helyzetekben való cselekvésre.” – nyilatkozta Tomasz Piotrowski, a Lengyel Haderő Parancsnoka. A gyakorlat főbb elemei a folyón való átkelés, a kémiai, biológiai, radioaktív és nukleáris védelem, katonai orvoslás és éles lövészet voltak. Mindez az Északkeleti Többnemzetiségű Hadosztály keretein belül került megvalósításra, ami a Baltikum és Lengyelország védelmére szolgál.

2018. november 15.: Romániában gyakorlatozott 8 szövetséges a Scorpion Fury 18 keretein belül (Kertai Zoltán)

Kanadából, Portugáliából, Spanyolországból, Olaszországból, Lengyelországból, Bulgáriából és Magyarországról összesen 1800 katona gyűlt össze a házigazda román csapatokkal együtt a Scorpions Fury 18 elnevezésű gyakorlatra, ami november 5-től 16-ig tartott. A Nagysinken (Cincu) tartott program számítógépes kurzust, lövészetet, illetve több terepgyakorlatot is magába foglalt. A gyakorlat a Délkeleti Többnemzetiségű Dandár egységeit kívánja képezni az egész szövetség keleti és fekete-tengeri biztosítása érdekében – ezekben a kihívásokkal teli időkben.

Napjainkban gyakran hallani arról, hogy Oroszország erős állami propagandát működtet, amit angol nyelven a Nyugatra is sugároz. Miközben Donald Trump szinte hadjáratot indított azon, általa fake news media-nak nevezett sajtóorgánumok ellen, melyek nem szimpatizálnak vele. A modern propaganda egy olyan eszköz, amellyel a politikai szereplők főként a saját ellenségeik ellen szeretnék a közvéleményt hangolni. Napjainkban továbbra is él a propaganda intézménye, azonban a nyugati demokráciákban (avagy azokat megcélozva) már olyan kommunikációs eszközök is megjelentek, mint a dezinformáció, politikai marketing vagy stratégiai kommunikáció. És ezen eszközök közt gyakran hajszálnyi a különbség, mégis sokkal demokratikusabb, kifinomultabb alkalmazást jelenthetnek. De mik is pontosan ezek az eszközök?

A propaganda

Annak ellenére, hogy a propagandát valamilyen szinten már az ókorban is alkalmazták (gondoljunk csak a nagy szónokokra, akik heves beszédeikkel tömegek gondolkodását tudták az ókori Hellászban befolyásolni), magát a propaganda szót tevékenység megjelölésére csak a 17. századtól használják. A Congregatio de Propaganda Fide (magyarul gyűlés a terjesztendő hit ügyében) elnevezésű pápai hivataltól ered a neve, aminek a hittérítés volt a feladata az ellenreformáció során.

Ebből fakadóan a propaganda szó alapvető definíciója az „eszmék, tanok terjesztése különféle eszközökkel.” Azonban olyan szinonimái is vannak a szónak, mint a „népszerűsítés” vagy „hírverés”, amit a propagandista szó modern felfogásával kapcsolnék össze, ami a „pártpropagandát foglalkozásszerűen folytató személy ‹a pártállami időkben›.” Már ebből következtethetünk arra, hogy a propaganda jelentése nagy fejlődésen ment át az évszázadok során.

A propaganda fejlődése az ókortól napjainkig

A propagandát az ókorban is alkalmazták, azonban azokból a korokból, ahol a propaganda rögzítéseinek módja nem volt olyan változatos, mint korunkban, nem maradt fent sok emlék. A könyvnyomtatás megjelenése és az írástudók táborának növekedése után viszont a propaganda is sokkal nagyobb szerepre tehetett szert, habár a politikai vonulata lassabban jelent meg.

Látható, a propagandának nagy löketet adott az, hogy több kommunikációs eszköz több emberhez tudta eljuttatni az információt. Ahogy egyre inkább felszámolták az analfabetizmust, illetve egyre több újságot jelentettek meg, úgy nőtt a propaganda használatának széles palettája. Aztán a két világháború közt a kommunikációs eszközök tovább fejlődtek: megjelent a rádió és a televízió, amikkel a propaganda emberekhez való eljuttatása minden eddiginél egyszerűbbé vált; ezeken a csatornákon aztán a háborúban a telekommunikációt a felek politikai céljaik eléréséért már-már fegyverként alkalmazták.

Ettől az Egyesült Államok sem jelentett kivételt, például a második világháború során démonizálták japán ellenfeleiket. Ezzel azt szerették volna elérni, hogy a japánok elleni harcból ne származzanak az amerikai katonáknak különböző lelki bajai, inkább tekintsenek erre úgy, mint egy féregirtásra: szükséges a komfortért. Azért az USA-t hoztam fel példaként, hogy lássuk, nem csak a totalitárius államok mint a náci Németország vagy a bolsevik Szovjetunió éltek ilyen eszközökkel.

A U.S. Army 2. világháborús propagandaplakátja: This is the enemy. (Forrás: Hannah Miles: WWII Propaganda: The Influence of Racism. In: https://artifactsjournal.missouri.edu/2012/03/wwii-propaganda-the-influence-of-racism/)

A hidegháború évei alatt a telekommunikációs eszközök fejlődése folytatódott: kifinomultabbak lettek, így használatuk is felértékelődött, ahogy még több ember elérésére váltak alkalmassá. Mindkét szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió is élt lehetőségeikkel, és nem csupán ellenségeiket állították be a legnagyobb gonoszként, de önmagukat is az egekbe magasztalták, nem ritkán az igazságot eltúlozva. Például az alábbi poszteren azt propagálták a szovjetek, hogy az amerikai gazdaság a szovjethez képest rosszul áll. Ma már biztosra állítható, hogy sok igazság nem volt ebben az állításban, elvégre a Szovjetunió részben az elavuló gazdasága miatt bukott meg.

Szovjet propaganda, mely az USA rossz gazdasági teljesítményét ismerteti. (Forrás: Mirko Humbert: 10 Amazing Cold War Propaganda Posters. In: https://www.designer-daily.com/10-amazing-cold-war-propaganda-posters-2901)

Az ezredfordulóra a telekommunikáció egy új mérföldkövet ért el: megjelent és terjedni kezdett az internet. Az interneten bárki képes a lehető legkönnyebben információt átadni és fogadni, így a média is elkezdte kihasználni ezeket az új lehetőségeket. Az internet nagy előnye, hogy bárhol, bármikor lehet információt áramoltatni, ahol van valamiféle kapcsolat a világhálóra, és ezt bárki tudja fogadni, akár abban a percben is, ahogy az információt útjára bocsátották. Ezzel a propaganda is új táptalajra lelt, méghozzá egy kifejezetten könnyen hozzáférhetőre és olcsóra. Jó példa erre a terrorista csoportok tevékenysége, akik az ellenségeikhez is könnyen el tudták juttatni üzeneteiket, melyek általában a brutalitásukkal félelmet kívántak kelteni, avagy fel kívánták hívni a potenciális csatlakozók figyelmét a saját sikereikre.

Napjainkra az internet már szinte teljesen elterjedt, egy Google által finanszírozott felmérés szerint a Föld lakosságának 89%-a napi szinten használja az internetet személyes célokra. Egyértelmű, hogy ezzel még nagyobb jelentőségre tett szert ez a platform, hiszen bárki el tud érni bárkit a Földön (majdnem, elvégre vannak országok, ahol az internetet erősen cenzúrázzák vagy egyenesen elérhetetlenné teszik az átlagember számára: a klub tagjai például Irán, Kína vagy Észak-Korea).

A propaganda modern változatai Dezinformáció és álhírek

Az internet széleskörű elterjedése nemcsak a propagandát tette sokkal elérhetőbbé, hanem a dezinformációt is, amely napjainkban egyre gyakrabban okoz zűrzavart. Dezinformációról beszélünk akkor, amikor valaki szánt szándékkal téves információt tesz közzé abból a célból, hogy megtévesszen másokat.

Máris láthatjuk a különbséget. Míg a propaganda célja az, hogy elhitessen valamit a közönségével, legyen az akár egy túlzás vagy egy egyszerű hazugság, és így cselekvésre vagy valamitől elhatárolódásra ösztönözzön; addig a dezinformáció szintén elhitetni szeretne valamit, csakhogy abból a célból, hogy összezavarja, megtévessze a közönségét, tehát az emberek cinizmusát, bizalmatlanságát vagy akár paranoiáját erősítse. Erre jó plélda a Kercsi-szorosnál történtek: oroszok támadtak ukrán hadihajókra. Az esetet az orosz média úgy írta le, hogy az ukránok megsértették Oroszország határait és bűnöző módszerekkel provokáltak. Ezzel szemben Ukrajnában azt állítják, hogy az oroszok ezzel a nyílt támadással a kelet-ukrajnai konfliktust szerették volna tovább mélyíteni.

A dezinformációval nem összekeverendő az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald J. Trump által használt fogalom, a „fake news”, azaz az álhír. Trump általában azokra a médiumokra használja, amelyek rá nem kedvező híreket jelentetnek meg. Ha elfogadjuk a trumpi definíciót, akkor álhírnek számít minden, ami nem tartalmaz igaz információt. Azonban akkor az álhír egyben dezinformáció is lenne, ami nem igaz. Az álhír és dezinformáció közt az a különbség a szakirodalom szerint, hogy az álhírt azért készítik, hogy profitot termeljenek bizonyos internetes oldalak azzal, hogy minél több embert vesznek rá a kattintásra. Azonban a szavak szert tehetnek új jelentésekre: láthattuk feljebb, a propaganda is sokat változott, úgyhogy ha Trump használati módja válik általánossá, a fake news fogalma egyszerűen bővül.

Politikai marketing

A modern, liberális demokráciákban a nyilvánvaló propagandát általában nem tűrik meg az emberek. Orbán Sándor a propaganda és a politikai marketing közt jelentős különbségeket fogalmazott meg. Az állam részéről a propaganda használata egy közvetlen beavatkozás a társadalom ügyeibe, míg a politikai marketing közvetett, ugyanis megbíznak ezzel más cégeket. Itt rögtön képbe jön az, hogy a marketinghez szükséges a független média, míg a propaganda alkalmazása során általában a sajtó erősen az állam befolyása alatt áll – ha nem teljes befolyása alatt. A marketing pedig a demokratikus rendszert elfogadva a társadalmi normák keretein belül marad.

Stratégiai kommunikáció

A stratégiai kommunikáció lényegében a hadiesemények kommunikálása olyan módon, hogy adott cél elérését megkönnyítse, ez a gyakorlat pedig főként a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően vált általánossá a nyugati világban, főleg az USA-ban. Így nézve azonban erős hasonlóság fedezhető fel a második világháborús propagandával, elvégre mindkettő az ellenségről szól. Azonban a stratégiai kommunikációt úgy szokták elhatárolni a propagandától, hogy míg a propaganda az ellenség ellen irányul, addig a stratégiai kommunikáció a nemzetközi közvélekedésre kíván hatni.

Felhasznált irodalom:

• Fraknói Vilmos (1914): Mátyás törekvései a császári trónra. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia
• Német József Lajos (2013): „A (stratégiai) kommunikáció és a háború kapcsolata napjainkban” in Hadtudomány 2013/1-2.
• Orbán Sándor (Ism): Politikai és szervezeti kommunikáció. Elérhető az interneten: https://drive.google.com/drive/folders/1-4mpL-1FprOsOhpJHoiv-kB_vD8DuoMJ (2018.05.22.)

BREXIT

Az Európai Unió Tanácsának (50.cikk) 2018. novemberben tartott ülésein rendkívül fontos, a brexittel kapcsolatos témák és kérdések is felmerültek. A november 12-ei, Brüsszelben tartott ülésen a bizottsági tárgyalóküldöttség vezetője, Michel Barnier tájékoztatta az EU27-eket az elmúlt hetek brexittel kapcsolatos tárgyalásairól, valamint a kialakult helyzetről. Annak ellenére, hogy a megállapodás sikertelen volt, a megegyezés iránti törekvések fennálltak. „A tárgyalások e végső szakaszában a miniszterek a mai napon is tanúságot tettek arról, hogy rendületlenül kiállnak a huszonhetek egységéért. Ismét megerősítettük, hogy bízunk a főtárgyalónkban. Támogatjuk a megállapodást célzó kitartó erőfeszítéseit.” – nyilatkozott Gernot Blümel, Ausztria Európai Unióért felelős, valamint művészeti, kulturális és médiaügyi minisztere.

A november 15-én megtartott találkozón Michel Barnier már a brexitről szóló megállapodás szövegtervezetét nyújtotta át Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, ezzel rendkívüli előrelépést téve az ügyben. Donald Tusk már akkor azt javasolta, hogy a szövegtervezet rendkívüli csúcstalálkozón kerül véglegesítésre és formalizálásra, 2018. november 25-én.

A november 19-én, az Általános Ügyek Tanácsának (50.cikk) ülésén a november 25-re tervezett rendkívüli ülés előkészítése zajlott. Az EU27 miniszterei megállapodtak a kilépésről szóló megállapodás tervezetéről, valamint megvitatták a brexitet követően az Egyesült Királyság és az EU között kialakuló politikai viszonyrendszert. Gernot Blümel szerint „az uniós és a brit tárgyalók az Egyesült Királyság kilépésének valamennyi aspektusában megállapodásra jutottak, ideértve az állampolgárok jogainak biztosítását is. Az elért megállapodás általánosságban véve méltányos kompromisszum, mivel mindkét fél engedményeket tett a másik irányába. Az elválás sohasem könnyű, de ha mégis megtörténik, mindig jobb azt barátsággal tenni. Szintén ez a módja annak, hogy a jövőre nézve jó viszonyt sikerüljön kialakítani a felek között. Mi továbbra is azt szeretnénk, ha az Egyesült Királyság még hosszú évekig valamennyi területen az EU fontos partnere maradna.” 

November 22-én diplomáciai szinten a tárgyaló felek elfogadták az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeli kapcsolatáról szóló kilépési megállapodást. A tervezetet Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megküldte jóváhagyásra az EU27 tagállamainak. Ezután az Európai Tanács (50.cikk) rendkívüli ülését hívta össze a megállapodás tervezetének megtárgyalásához.

A 2018. november 25-én tartott rendkívüli ülésen a tagállamok vezetői jóváhagyták az 599 oldalas Kilépési Megállapodást és az azt kísérő politikai nyilatkozatot.

Ezzel véget ért az 524 napig tartó tárgyalássorozat a két fél között. Az Egyesült Királyság a megállapodás értelmében lép ki az Európai Unióból és az Európai Atomenergia Közösségből 2019. március 29-én. Az Európai Tanács köszönetét fejezi ki Michel Barniernek, az uniós tárgyalóküldöttség vezetőjeként végzett áldozatos munkájáért. „Még előttünk áll a ratifikálás nehéz folyamata, és további tárgyalások várnak ránk. Egy dolog azonban a végkimeneteltől függetlenül is teljesen biztos: barátok maradunk az idők végezetéig, sőt, még azon túl is.” – nyilatkozta Donald Tusk az ülést követően.

http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2018/12/380403d8-2502-d879-24d8-07baf84d80ca.mp4

Az EU27-ek vezetői 2018. november 25-én hivatalosan is elfogadták az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kilépéséről rendelkező megállapodást. Forrás: consilium.europa.eu

Az EU27-ek vezetői az ülést követően Theresa May miniszterelnökkel találkoztak, hogy megvitassák a következő lépéseket. A két következő lépés a nemzeti parlamentek ratifikációja és az Európai Parlament szavazása a megállapodásról. Ezek közül egyedül a brit parlament beleegyezése lehet nehézkes.

A brit képviselők december 11-én fognak szavazni a Brexit-megállapodásról. Theresa May miniszterelnöknek komoly munkára lesz szüksége, hogy meggyőzze a brit parlamentet a megállapodás elfogadásáról.  Az EU bejelentése szerint ugyanis, ha nem fogadja el a brit törvényhozás, akkor nem lesz újratárgyalva a megállapodás. Több lehetőség is van az Egyesült Királyság előtt, ha a törvényhozás nem fogadja el a tervezetet: újra szavazhatnak a megállapodásról, újabb brexit-népszavazást írhatnak ki, általános parlamenti választásokat tarthatnak, leváltják a kormányfőt és új kormányfővel próbálnak új megállapodást letárgyalni, vagy megállapodás megkötése nélkül lép ki a szigetország az Unióból.

A megállapodás két részből áll: a rövidtávú megoldásokból és a hosszútávú iránymutatásokból.

Rövidtávon egy átmeneti időszak követi a kilépést 2020. december végéig. Az átmeneti időszak alatt az Egyesült Királyságban érvényesek maradnak az EU szabályai, viszont elveszíti a tagságát az uniós intézményekben – azaz nem lesz brit biztos, brit EU parlamenti képviselő, valamint a két Tanácsban is elveszti a szavazati jogát. Az átmeneti időszakot egyszer meghosszabbíthatják a felek, legtovább 2022 végéig.

Az átmeneti időszak végéig érkező brit és uniós állampolgárok ugyanazokat a jogokat élvezik az országokban, mint korábban és 5 év után folyamodhatnak állandó lakhatásért. Az Egyesült Királyságnak nagyságrendileg 39 milliárd fontot kell folyósítani az uniós intézményeknek a korábban megállapodottak alapján. Az ír határok kérdése még nem megoldott, további tárgyalást igényel, de egy tartalékmegállapodásnak köszönhetően, ha az átmeneti időszak végére sem sikerül megegyezni a hosszútávú kereskedelmi kapcsolatokról, akkor fennmarad a vámunió mindaddig, amíg elfogadható megállapodás kerül elfogadásra.  A halászat kapcsán még meg kell egyeznie egy külön megállapodásban a feleknek. Ameddig az átmeneti időszak tart, az Egyesült Királyságra kiterjed az Európai Unió Bíróságának joghatósága is, és egy különbizottságban fogják elbírálni a vitás kérdéseket.

Általános intézményi hírek

November 12-én Brüsszelben megtartották a minden évben megrendezésre kerülő EU-India Terrorellenes Politikai Párbeszédet. Az egyeztetés fő témája az európai, dél-ázsiai és közel-keleti terrorfenyegetettség volt. A résztvevő felek egyetértettek abban, hogy erősíteni kell bilaterális együttműködésüket számos területen, például az extrémizmus, a radikalizmus és a tömegpusztító fegyverek okozta fenyegetés csökkentésében. Az Europol és India szintén kooperációról határozott.

November 13-án Canberrában megrendezésre került a 2017-ben aláírt EU-Ausztrália Keretegyezmény által létrehozott vegyesbizottság első ülése. A megállapodás célja a kétoldalú kapcsolatok mélyítésének elősegítése volt. A találkozón a két fél bilaterális együttműködési lehetőségeket vitatott meg, például a kiberfenyegetések, a terrorellenes küzdelem, a krízismenedzsment, és a migráció területén. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a jövőben is együttműködnek majd a klímaváltozásról szóló párizsi egyezmény végrehajtásában és az ázsiai és óceániai országok fejlesztésében. Emellett kiemelték, hogy a következő időszakban tovább növelik a kooperációt a kutatás területén.

A november 25-i kercsi-szorosi incidensre reagálva az Európai Unió közleményt bocsátott ki Külügyi Szolgálatán keresztül. Ebben hangsúlyozták, hogy a nemzetközi együttműködés alapvető szabályainak figyelmen kívül hagyásával fokozódik a feszültség és a destabilizáció a térségben. Emellett a közlemény megfogalmazta, hogy a nemrégiben átadott kercsi-szorosi híd Ukrajna hozzájárulása nélkül épült, és ezzel megsértették az ország területi integritását. Az EU kifejezte reményét, hogy Oroszország a szigorítások után visszaállítja a szabad áthaladást a Kercsi-szoroson, mely által a hajók eljuthatnának az ukrán kikötőkbe. A közlemény ugyanakkor leszögezi, hogy az EU soha nem fogja elismerni a Krím-félsziget jogszerűtlen elcsatolását és megszállását.

Az incidensről bővebben: http://biztonsagpolitika.hu/egyeb/haboru-a-lathataron-nincs-megbekeles-a-ket-orszag-kozt

Szankciók

Angela Merkel, német kancellár kijelentette a Kijevben tartott november 1-jei Petro Porosenko ukrán elnökkel tartott közös tárgyalása után, hogy Németország továbbra is támogatja az Oroszországgal szembeni uniós gazdasági szankciók meghosszabbítását. Sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a minszki megállapodás megsértésé és figyelmen kívül hagyása a szankciók további fennmaradását vonja maga után Moszkvával szemben.

A kercsi incidens miatt több német politikus is újabb szankciók bevezetését sürgette a német alsóházban (Bundestag). „Számunkra a legfontosabb a Kercsi-szorosnál kialakult szituáció mielőbbi enyhítése és a fogságba esett ukrán tengerészeknek való gyors segítségnyújtás.”– jelentette ki a német kormányszóvivő, aki hozzátette, hogy az esetnek az EU-n belül is következményei lesznek. Az ukrán-német nagykövet, Andrij Melnyk egységes olaj- és földgázszankciók elfogadását sürgette.

Szomszédságpolitika

November 27-én tartotta első ülését az EU–Örményország közös bizottság az EU–Örményország átfogó és megerősített partnerségi megállapodás (CEPA) keretében. Az EU-delegáció ismételten támogatta az örmény kormány reformpolitikáját valamint kiemelték, hogy a CEPA végrehajtása elengedhetetlen az uniós befektetések bevonzásához. A CEPA előirányozza, hogy Örményország az elkövetkező években harmonizálja jogszabályait a megállapodásban említett uniós jogszabályokkal. Az EU és Örményország megállapodtak, hogy továbbra is előmozdítják a polgárok mobilitását vízumkönnyítési és visszafogadási egyezmények segítségével. Ha ezen egyezmények megfelelően valósulnak meg, illetve ha a mobilitás biztonságos, akkor megkezdődhet a vízumliberációs párbeszéd.

November 27-én egy uniós küldöttség érkezett Moldovába, hogy biztosítsa az ország polgárait az EU elkötelezettségéről az országnak nyújtandó támogatásokat illetően. A látogatás a jogállamiság és a demokrácia folyamatosan romló helyzete miatt volt szükséges. A látogatás során a küldöttség találkozott Igor Dodon moldovai elnökkel, Pavel Filip miniszterelnökkel, valamint az ellenzéki pártok és civil szervezetek képviselőivel is. A jogállamiság romlása miatt az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a Moldovának nyújtott támogatásokat újraszámolják és olyan projektekbe irányítják át, melyek az ország lakosságának javát szolgálják. Az EU elvárja az ország hatóságaitól, hogy sürgősen tegyenek lépéseket a helyzet orvoslására.

November 28-án az Európai Unió közleményt bocsátott ki reagálva a hónap során végrehajtott két kivégzésre Fehéroroszországban. Az országban idén 4 kivégzés történt, valamint két elítélt a halálsoron várja az ítélet végrehajtását. Az EU megerősítette, hogy minden körülmények között ellenzi a halálbüntetést, mivel az ellenkezik az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglaltakkal. A közlemény első lépésként a halálbüntetések végrehajtásának felfüggesztését irányozza elő. Fehéroroszország lépései az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartása felé továbbra is meghatározzák az EU Fehéroroszország felé gyakorolt politikájának alakulását – zárul a közlemény.

Federica Mogherini megjelenései, nyilatkozatai a MENA-térséggel kapcsolatban

 Az olaszországi Palermóban november 11.-12- között megrendezésre került egy – a líbiai helyzetre való megoldás keresése jegyében – nemzetközi konferencia, amelyen többek között Federica Mogherini is megjelent. A déli szomszédságpolitika jegyében az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője elmondta, hogy „az előző éveknek megfelelően, továbbra is támogatja az Unió a líbiai barátainkat nemcsak politikai, illetve biztonsági együttműködéssel, hanem 370 millió euróval is, melynek célja a líbiai emberek megsegítése. Továbbá, az integráció támogatja az ENSZ mediációs munkáját egy mindenki számára elfogadható politikai megoldás keresésében. Ez rendkívül fontos, hiszen az ország biztonsági helyzete továbbra is kockázatos, bármikor elfajulhat, egy esetleges katonai beavatkozást vonva maga után, így tovább rontva nemcsak Líbia, hanem a térség helyzetét is.  Ennek elkerülése érdekében, az EU teljes politikai súlyával és erőforrásaival kiáll az ENSZ munkája mellett és támogatja a párbeszéd elmélyítését.”

Mindemellett, Brüsszelben Mogherini találkozott a palesztin külügyminiszterrel, Dr. Riyad Al Malkival és látogatást tett Algériában is. A belga fővárosban Federica Mogherini elmondta, hogy az Unió továbbra is támogatja a palesztinokat és az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatalát (UNRWA). Továbbá megerősítette az EU megingathatatlan elkötelezettségét a kétállami megoldás mellett, ami az egyetlen járható út a palesztin–izraeli konfliktus lezárásához. Emellett ösztönözte a Palesztin Hatóságot a gázai humanitárius helyzet megoldására való kísérletek folytatásában, megelőzve ezzel egy újabb eszkalációs folyamatot, illetve elősegíteni Ciszjordánia és a Gázai övezet egyesítését egy közös Palesztin Hatóság irányítása alatt. Az Algírban zajló, a terrorizmus elleni harcról és regionális biztonságról szóló magas szintű párbeszéden Mogherini elmondta, hogy az EU-nak és Algériának „azonosak a céljai a regionális stabilitás és biztonság területén, hiszen a biztonsági kihívások nem ismernek államhatárokat”.

Algéria–EU találkozó az energetikai partnerség megerősítése érdekében

November 20-án az EU éghajlatpolitikáért és energiaügyért felelős biztosa, Miguel Arias Cañete Algériába látogatott, hogy megerősítse a két ország közötti energetikai partnerséget. A párbeszéd kiterjed a megújuló energiaforrásokra, a földgázra és az energiahatékonyságot is magában foglalja. Az EU célja egyértelműen a területet lefedő, átfogó jogi és szabályozási keret létrehozása, illetve az Unió gázellátásának biztosítása.

A rossz idő ellenére 2018. november 27-én immáron második alkalommal került megrendezésre Biztonságpolitikai Szakkollégium a Válságkörzetek a 21. században ­– kérdések és válaszok biztonságpolitikai szemmel című konferenciája az NKE Orczy Úti Kollégium épületében, mely egy aktuális témákkal, konfliktusokkal foglalkozó tudományos összejövetel, ahol a témában jártas személyektől szerezhetünk naprakész tudást. Az előadássorozat 3 panelbe rendezve 9 előadásból állt. A megnyitóban Dr. Kaló József, a Biztonságpolitikai Szakkollégium elnöke kijelentette, hogy ezen konferenciával mára hagyományt teremtett a szervezet.

Az első szekcióban, melynek fókuszában Líbia és Szíria állt, Bak Pál, Halasi Gábor és Ibrahim Imre előadásait lehetett meghallgatni.

Bak Pál Líbia 2014-2018: a nyitott kapuk „politikája” címmel tartott egy rövid áttekintő előadást arról, hogy mi vezetett az észak-afrikai ország jelenlegi helyzetéhez, és pontosan milyen faktorok is játszottak közre ezen folyamatban. Miután bemutatta azon tényt, hogy az ex-diktátor, Kaddáfi végső időszakában már egyértelműen lehetett érezni bukásának közelségét (pl. ENSZ embargó, törzsi ellenállások, egyéb külső és belső feszültségek), rátért arra, hogy ugyanakkor az ország egyáltalán nem állt arra készen, hogy határozott választ adjon a kialakult hatalmi vákuumra, melyet számtalan mennyiségű személy és szervezet kívánt betölteni, és melyen nem segített az impotens külföldi „segítségnyújtás” sem (León és Kobler próbálkozásai). A kialakult káoszban a dzsihadisták és az iszlamisták is jelentős hatalomhoz jutottak (pl. Szirt városa), mely tovább taszította az országot a végső összeomlásba. A kialakult zűrzavarból azonban lassan két vezető emelkedett ki, melyek közül az egyik a még a Kaddáfi alatt szolgált tábornagy, Khalifa Haftár, a másik pedig a szkhíráti egyezménnyel létrejött, külföldön is elismert kormány vezetője, Fájez esz-Szarrádzs. Váratlan faktorként a migráció is megjelent a kaotikus országban, ugyanis kihasználva az állam teljes megosztottságát, az afrikai bevándorlók ezen országon keresztül kezdték megközelíteni Európát, mellyel kontinensünk fókuszába került ismét Líbia. A líbiai migráció témájában talán leginkább érdekelt Olaszország minden kísérlete kudarcba fulladt a migráció megakadályozására, vagy legalább korlátozására (pl. Hermes 2011, Mare Nostrum, Triton, stb.), így egy nemzetközi összefogás kellett ahhoz, hogy az észak-afrikai országgal megoldást dolgozzanak ki a kialakult krízisre. A legsikeresebbnek tűnő megoldás végül az lett, mikor is az olasz kormány leült tárgyalni 60 dél-líbiai klánnal, hogy őket támogassák a kontinens belsejéből jövő migráció megállításában, szemben a nagyobb líbiai vezetőkkel. Megoldatlan probléma maradt azonban – mind a mai napig – a GNA (nemzeti egységkormány) és a Haftár közötti konfliktus. Igaz, a Putyin–Haftár találkozó után a líbiai tábornagy nyíltabb lett a tárgyalásokra, de a Macron, francia elnök segítségével létrejött megállapodások (2018-as választások, közvetlenül az új választási törvény és az alkotmányozás után) így sem valósultak meg, mely által továbbra is kérdőjeles Líbia jövője.

A második előadás Halasi Gábor Jelenetek a líbiai káoszból c. ismertetője volt, mely lényegében a folytatása volt az előző előadásnak. Rögtön az előadás elején vita alakult ki a fellépő felek közt Bernadino León szerepét illetően, hogy politikája racionális volt-e vagy sem. Korruptságát egyik vitázó fél sem kérdőjelezte meg. Halasi Gábor történetét az európai segítséggel létrejövő politikai megállapodással kezdte, mely segített abban, hogy az országban egy átmeneti hatalmi rend álljon fel, melyben minden fél helyet kap (kivéve Haftár, de erre később ki is tért). Bemutatta, hogy ezen politikai megállapodás mennyire alkalmatlan egy állandó rend fenntartására, ugyanis az állam vezetésébe beemelt felek továbbra is egymás ellen használják fel pozícióikat ahelyett, hogy egy összefogó erőt képezvén hoznának létre államrendet (pl. a Képviselőház és a kormány konfliktusai). Ekkor jött el az a pillanat, hogy Haftár is megmutatta saját képességeit és bizonyította azt a tényt, hogy ő is egy olyan politikai faktor, akivel foglalkozni kell. 2017 decemberében a tábornagy kijelentette, hogy a líbiai megállapodás lejárt, és követelni kezdte egy új választás kiírását, majd egy interjúban elszólta magát, hogy „a líbiaiak nem állnak készen a demokráciára”. Mindeközben a biztonsági helyzet egyre romlott Líbiában – az Európa által sürgetett megállapodás pedig csak azóta is húzódik. A jelenlegi helyzet Halasi Gábor szerint is bizonytalan. Ugyan a líbiai párbeszédnek lett eredménye, és kitűztek 2019 nyarára egy választást, de hogy ez meg fog-e úgy valósulni – mint ahogy nem valósult meg a 2018 őszi –, azt senki se tudja megmondani.

A blokk harmadik előadását Ibrahim Imre tartotta Szíria – nagyhatalmi érdekérvényesítések címen, mely a polgárháborútól szenvedő ország jövőjéről és kilátásairól szólt. Miután pontos adatokban mutatta meg a polgárháború Szíriára gyakorolt negatív hatásait (pl. lakosságcsökkenés, GDP, infláció, stb.), felsorolta a helyzet kialakulásának főbb okait. Az előadó a biztonsági kihívások (pl. proliferáció, radikalizmus, menekültválság, stb.) után rátért a határmenti táborokra, azok jellemzésére, és magára a menekültválságra. Ugyanakkor a polgárháború legsúlyosabb következményének a közoktatás tönkretételét nevezte meg, ugyanis mint megjegyezte „egy generáció teljes analfabétaként nő fel, ám percek alatt szét tudnak szedni és újra összerakni egy Kalasnyikovot, mely jelentős biztonsági kockázat”. Részletesen beszélt arról is, hogy a politikai rend visszaállításában továbbra is gátló tényező a nagyhatalmi felek érdekeinek szembenállása. Az érdekek központi témája Imre szerint pedig nem más, mint a földgáz. Míg az oroszok az iráni gázt vezetnék keresztül Szírián, addig az amerikaiak a katarit, mely fenntartja a konfliktust. Oroszországnak pedig továbbra is érdeke a hozzájuk hű Aszad-rezsim hatalomban tartása, ugyanis így meg tudnák tartani belépőjüket a Földközi-tengerhez. 2018 októberében Macron, Merkel, Putyin és Erdogan csúcstalálkozót tartott Szíria ügyében, ahol azonban nem sikerült megállapodásra jutni, így a jövő továbbra is bizonytalan.

Az első blokk előadói: Halasi Gábor, Bak Pál és Ibrahim Imre.

A második blokkban a jelenlévők Tóth Zoltán Balázs, Lázin Áron és Biró István előadásait hallgathatták meg. Előadásaik középpontjában Irán és Jemen álltak.

Tóth Zoltán Balázs előadása az Irán közel-keleti befolyásának változása a szíriai polgárháború nyomán címet viselte, és az Irán, illetve Szíria közötti kapcsolatokról kívánt értekezni. Miután az előadó röviden ismertetett pár általános infót Iránról, rá is tért a központi témájára, a szíriai–iráni diplomáciai viszony alakulására. Az összegyűltek megismerhették az „elutasítók tengelyének” 2 oszlopos tagját, és hogy miképp találtak egymásra, illetve Irán miképp szerzett befolyást a polgárháborús Szíriában. Ennek kapcsán ismertetésre került az a módszer, mellyel Irán befolyást tud szerezni a többi országban, és mely által mára a perzsa ország számos országban igen aktívan jelen van a régiójában (pl. Libanon, Irak). Előadása végén egyfajta zárásként kitért az iráni–izraeli szembenállás jelenlegi fejezetére is, összegezvén a térség egyik legnagyobb ideológiai konfliktusát.

A második blokk második előadása Lázin Ároné volt, mely az Irán új stratégiai helyzete: mit hoz Nyugat-Szahara és Jemen? címet viselte. Miután második előadónk is gondosan felvázolta Irán történelmi és aktuálpolitikai szerepét, frappánsan kijelentette, hogy „mára Iránnak 4 fővárosa van: Teherán, Szanaa, Bejrút és Damaszkusz”. Előadása ezután Jemen irányába indult. Miután ismertette az ország történelmi helyzetét röviden, bemutatásra került a helyi polgárháború kialakulása is, és Irán szerepe ezen konfliktusban. Áron előadásának második fele Nyugat-Szahara helyzetére és a helyi iráni befolyásra koncentrált. A nyugat-szaharai kép áttekintéséhez ismertette a nézőközönséggel a de facto ország gyarmati múltját, konfliktusát Marokkóval és az ország függetlenségéért küzdő Polisario Front működését. Kilátásba helyezte már itt Irán befolyását, ugyanis a Polisario fő támogatója a Hezbollah volt, mely egyértelműen teheráni pénzből gazdálkodik. Áron feltette a kérdést is, hogy vajon miért kíván Irán energiát és pénzt ölni ezen projektbe? A válasz sokrétű volt. Elsőszámú faktorként az Egyesült Államokkal való szembenállást nevezte meg, akiknek a helyi hídfője egyértelműen Marokkó. További célként jelölte meg az atlanti-óceáni kijárat megkaparintását, illetve a helyi erőforrásokat és ásványkincseket (mint a foszfát és az urán). Előadása végén iráni távlatként állapította meg továbbá a hőn áhított siíta terjeszkedés kiteljesedését is, melyre például a nyugat-szaharai konfliktus tökéletes lehet.

A második panel utolsó előadója Bíró István volt, aki A válságövezetek kezelésének hatékony módjai a dhofari konfliktus példája alapján című előadásában az Ománban dúló dhofari konfliktust, illetve az ehhez kapcsolódó brit válságkezelési módszert mutatta be. Az előadó kérdésfeltevéssel kezdte meg előadását: minden országban ugyanaz a víz, ugyanaz a levegő van, tehát mégis mi az a dolog, ami alapján létre jönnek a határok? Mi az, ami miatt két szomszédos ország közül az egyik stabil, míg a „vonal” másik oldalán egy veszélyesnek ítélt államalakult fekszik? Ezt tapasztalhatjuk Jemen és Omán esetében is. A két állam történelme nagyon hasonló, mégis van egy pont, ahol különböző irányt vesz. Ez a pont a dhofari konfliktus 1970-ben. Az előadó elsőként a felkelés kronológiájára, majd a válságkezelésre tért ki. Az előadásból megtudtuk, hogy az Omán délnyugati kormányzóságát érintő felkelés oka elsősorban a sok, a szultáni hatalmat el nem ismerő törzsi frakcióban gyökerezik. Ezeknek alapvetően két főbb iránya volt: az első az arab nacionalizmushoz kapcsolódik, míg a másik Jemenhez, ezen belül is a baloldali gerillamozgalmakhoz. Istvántól megtudhattuk, hogy az uralkodó hatalma 1970 júliusára annyira meggyengült, hogy a fővárosba szorult vissza, majd feladta az országot. Utóda a mai napig hatalmon lévő Qaboos, aki számos, a lakosság körében népszerű intézkedést hoz. A felkelés döntő eseménye mégis a Malajziából visszatérő britek beavatkozása volt, melynek során az előadó megjegyezte, hogy nem a reguláris hadsereget, hanem az SAS-t vetette be a szigetország. Megkezdődött a britek többszintű stratégiája, amelynek kidolgozása John Wattshoz kötődik, s fő célja a lázadók népszerűtlenné tétele volt. Az előadó ismertette az ehhez vezető, főbb elveit a britek konfliktuskezelésének: elsőként egy hírszerzőhálózat megszervezése, amely segít a kommunisták legyőzésében, majd a kormánypropagandát népszerűsítő helyi információs szerv megalakítása, a törzsek életkörülményeinek javítása, és végül a felkelők ellen harcoló milícia létrehozása. István kitért a stratégia egyik legfontosabb pontjára, egy állatorvosi-hálózat létrehozására, amelynek hatására rengeteg borjú született, javítva az élelmezésen. Végül, az előadó összefoglalta a mai és az ománihoz hasonló, XX. századi konfliktusok közötti különbséget: ekkor még érdekében állt legalább egy nagyhatalomnak, illetve a környező országoknak az állam stabilitása, míg ma ez nem így van. Továbbá, a britek tisztelték az ománi hagyományokat, ezzel szemben ma a demokráciaépítés kényszere figyelhető meg.

Biró István és Lázin Áron.

A harmadik – és egyben utolsó – panellel zárult a konferencia.  Nagy Bianka, Fodor Márk Joszipovics és Edl András előadásait hallgathattuk meg.

A harmadik panel előadói: Nagy Bianka, Fodor Márk Joszipovics és Edl András.

A harmadik panel keretében, elsőként Nagy Bianka Az információ a hatalom új eszköze című előadását hallgathatta meg a közönség. Kezdésként Bianka megjegyezte, hogy ezúttal más vizekre evezünk, de nem távolra: egy új hadviselési elméletet mutat be, amelynek tökéletes táptalaja a belső társadalmi konfliktus, ellentét. Ez a hibrid hadviselés, a hatalom új eszköze. Előadása során kitért a hibrid hadviselés szükségességének miértjére, kialakulásának történetére, illetve az ellene való fellépés lehetséges módjaira. Bianka elmondta, hogy a hibrid hadviselés elsősorban az Oroszországi Föderáció fő fegyvere, mellyel igyekszik biztosítani magát az őt érintő kihívások ellen, illetve elfedni gyengébb katonai és gazdasági potenciálját az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével szemben. A nem-lineáris hadviselés vizsgálatakor a kiindulópont a hadviselési generációk váltakozása, illetve a keleti és nyugati elvek különbözősége. Míg a nyugati nézőpont alapvetően a társadalmi változásokból eredezteti a váltakozást, a keleti a technológiai alapú fejlődésre, fejlettségre alapozva mutatja be azt. Az előadó ennek kapcsán megjegyezte, hogy az angolszász világ már a negyedik hadviselési generációnál jár, azonban a fejletlen államok is igyekeznek felvenni a versenyt, azonban gyengébb gazdasági potenciáljukkal kell alkalmazkodni a hadviseléshez, így ezeknél az országoknál egy vegyes rendszer figyelhető meg, amely többnyire a negyedik és második generáció ötvözése. Kialakulásával kapcsolatban az előadó azt ismertette, hogy az irreguláris hadviselés adaptációja a hibrid hadviselés, s létrejöttéhez hozzájárul az USA fölénye, hiszen Oroszország igyekszik megtalálni a sebezhető pontjait. Ezen állam által nem korlátozott a kontaktnélküli hadviselés során, a nem állami szereplők szerepe megnő, így a nyugati hadseregek kénytelenek újragondolni a saját értékeiket. Bianka továbbá kifejtette ezen új hadviselési forma jellemzőit. Elsőként, hogy miért nehéz felismerni őket: az első két fázis általában teljesen jogszerű diplomáciai lépés, amelynek során megtörténik a célország feltérképezése. Ezt követően a külső hatalom belső konfliktust generál, amely elvezet a végcélhoz: az állam belsejének a megbontásához. Tökéletesítéséhez Gerasimov köthető, aki doktrínájában megfogalmazta, hogy a hagyományos hadviselést mára felváltotta az információs és a pszichológiai hadviselés, illetve a társadalom manipulálása és dezinformálása elengedhetetlen ahhoz, hogy mind a katona, mind az állampolgár támogassa a beavatkozót, így az adott ország fegyveres küzdelem nélkül veszi felügyelete alá az adott térséget. Ez a folyamat a 2014-es krími válságban is felfedezhető. Az előadó zárásként kifejtette, hogy rendkívül nehéz az ilyen támadások elleni védelem, hiszen nincs hatályos nemzetközi szabályozás a hadviselés ezen módja ellen. Azonban, a fiatalok tudatos nevelésével, figyelemfelhívásával az infokommunikációs eszközök használatának veszélyére, a folyamatos és nyílt kommunikációval és a nemzetállami szintű felderítő és hírszerző szervezetek fölényével a perifériára szorult államok is védekezhetnek valamelyest.

A konferencia Fodor Márk Joszipovics A Suwalki-folyosó hatása Északkelet-Európa biztonságára című előadásával folytatódott, amelynek során bemutatta a térség geostratégiai jelentőségét. Az előadó elsőként Oroszország helyzetét kívánta ismertetni, amelyet Brzezinski 1999-es gondolatával nyitott, miszerint Oroszország az USA világrendjéhez stabilan és biztonságosan csatlakozhat. Továbbá kifejtette, hogy az orosz–amerikai kapcsolatok alapja egy félreértés, amelyet az USA követett el, hiszen félreértelmezte a Szovjetunió romjain újjáépülő Oroszországot és vesztesként kezelte azt. Ennek nyomán a kezdeti orosz kompromisszumkereső külpolitika egyre aktívabbá és agresszívebbé vált napjainkra. Ezt követően az előadó bemutatta a Suwalki-folyosó jelentőségét. Ez a 64 kilométeres földsáv a lengyel–litván határon fekszik, nehezen járható terep és infrastrukturálisan is fejletlen. Azonban geostratégiailag jelentős: a NATO-nak az egyetlen földi összeköttetést jelenti a Baltikummal, míg az oroszok számára azért fontos e sáv, mert a kalinyingrádi exklávét választja el Fehéroroszországtól, s ebből a hídfőállásból tudnak európai műveleteket biztosítani. Ezért Oroszországnak érdekében állhat a térség társadalmi–politikai alapokon nyugvó destabilizálása, hiszen így a NATO elveszthetné hitelességét. Erre számos forgatókönyv létezik: egyrészt az orosz kisebbség rendezetlen helyzetének felhasználása, a kalinyingrádi lakosság erős katonai kötődése, illetve az asztraveci erőmű rendkívül közeli földrajzi helyzete Vilnius-hoz, amely működését egy információs művelettel megzavarva elérhető még Vilnius evakuálása is, légüres teret hagyva az orosz erőknek. Joszipovics meglátása szerint, egy fegyveres konfliktus sem az Észak-atlanti Szövetségnek, sem Oroszországnak nem érné meg. Azonban, hibrid műveletek területe lehet a Baltikum, amelynek célja a NATO hiteltelenítse és a létjogosultságának megkérdőjelezése, amely az Oroszországi Föderáció számára egy eszköz lehet a billegő államokban. Az előadó befejezésként reflektált az előző előadásra, miszerint a megoldás ez esetben is a térség problémáinak megoldása lehetne.

Az esemény zárásaként Edl András a Vallási elemek a konfliktusok szolgálatában című előadását hallgathatta meg a közönség. András előadását a világ vallásait bemutató földtérképpel nyitotta, azonban jelezte, hogy az ateizmus és materializmus nem szerepel rajta. Ebből következett az a kérdés, hogy vajon mi tekinthető vallásnak? A kérdés megválaszolására a közönség bevonásával szerepjáték következett, amelyből azt a megállapítást vonta le az előadó, hogy az utánzás csökkenti a feszültséget, így a vallások is redukálják a stresszt, valamint segítenek megérteni környezetünket. Továbbá, valláspolitikai vetületből is megvizsgálta a vallás fogalmát. Ezután Eric Voegelin és Raymond Aron álláspontjait ismertette András, miszerint nem létezik teljesen vallástalan világnézet, hiszen még az ateisták is elfogadnak néhány tényt – amelyet ők maguk nem tapasztaltak meg –, csak azért mert tekintélyes személy vallja. Majd ezeket az előadó pápua új-guineai történésekkel igyekezett alátámasztani, hiszen ez a terület egyszerre archaikus és modern. Az ország egyik autonóm szigete Bougainville, ahol egy nagyvállalat elkezdte a hatalmas mértékű rézkitermelést, elvétve azt a hibát, hogy nem vette figyelembe a helyiek érdekeit. Így a szigetlakosok felkelést indítottak, amelynek során megjelent a Mária-kultusz, lemodellezve Bougainville jövőjét vallási alapon. A Mária-kultusz annyira erőssé vált, hogy megmaradt a felkelés után is és a mai napig gyakorolják az akkor kialakult rituálékat, például a harcosok tisztasági fogadalmát. A későbbiekben a bougainville-i minta zajlik Hela tartományban is: 2018. március 6-án földrengés volt, amivel a helyiek a kitermelést végző vállalatot okolták, s a szellemek büntetéseként fogták fel. A helaiak szent háborúja sikeres, ennek ellenére beleegyeztek a kitermelés folytatásába, amelynek feltételeit a helyiek szabták meg és magában foglalta a kibékítendő helyi szellemek akaratát is. Ezután a tibeti viszonyokat ismerteti az előadó: a kínai kormány szándékosan telepíttet be ide kínaiakat, hiszen az etnosz és a vallás Kínában rendkívül összefügg. Továbbá, a dalai láma személyét is igyekszik a kínai vezetés a lehető legnagyobb mértékben befolyásolni. Az előadás zárásaként András ismertette a vallás azon szerepét, miszerint az orientál, berendezi az emberi viszonyokat, összetartja a közösséget, és egy komoly kérdést vet fel: ugyanolyan-e a vallás, mint egy teljesen másik meggyőződés? Sok tekintetben igen, de hatalmas a törés az archaikus és a modern elgondolás között: a társadalom morális–vallásos elemekkel védekezett attól, hogy a pénz és az anyagi világ vegye át a hatalmat, azonban a nyugati világban ez teljesen megfordult.

Edl András előadását egy szerepjátékkal kezdte.

Írták: Mészáros Kinga és Gönczi Róbert

Képek: Ármás Julianna

Az orosz–ukrán konfliktus újabb felvonása

A 2014 óta tartó konfliktus egy újabb mérföldkőhöz érkezett, ugyanis eddig még nem történt olyan esemény, amikor a két ország fegyveres ereje összetűzésbe keveredett volna. Ez az állapot egészen 2018. november 25-ig tartott, miután az orosz parti őrség három hadihajója rálőtt az ukrán haditengerészet három – Odesszából Mariupolba tartó – hadihajójára. A hadihajók elfogása után az orosz különleges erők átszálltak az ukrán hajók fedélzetére, és elfogták az ukrán haditengerészet matrózait, altisztjeit és egy hadnagyát. Ukrajna szerint az utat a nemzetközi jognak megfelelően bejelentették, ennek ellenére a – stratégiailag rendkívül fontos, a két tengert összekötő – Kercsi-szoros felett átívelő híd hajózható átjárójában egy orosz felségjelzésű tankerhajó állt keresztbe. Ezzel meggátolta, hogy bármilyen kereskedelmi vagy hadihajó bejusson a Fekete-tengerről az Azovi-tengerre, így az orosz haditengerészet képes ellenőrizni a térség gazdaságát is. Az ukrán haditengerészeket az oroszok Szimferopolba szállították, ahol az FSZB (Szövetségi Biztonsági Szolgálat) emberei megkezdték a kihallgatásukat. A tengerészek ellen az orosz bíróság csoportosan elkövetett, tiltott, erőszakos vagy erőszakkal fenyegető határátlépés jogcímén emeltek vádat ellenük, aminek hatására akár hat év szabadságvesztésre is ítélhetik őket.

Ukrán válasz és ENSZ BT ülése

Az incidens után azonnal összeült az ukrán nemzetbiztonsági tanács (RNBO), ahol szorgalmazták, hogy vezessék be a hadiállapotot Ukrajnában. Petro Porosenko, Ukrajna miniszterelnöke kijelentette, hogy a jogrendváltozás nem azért van, hogy háborúba kezdjenek Oroszországgal, hanem pusztán védelmi célú. Porosenko meglátása talán egy újabb fegyveres összecsapás eszkalálódását akadályozta meg a két ország között, mivel felismerte, hogy az ukrán haderő nem lenne képes megvívni Oroszországgal egy klasszikus konvencionális háborút, mivel sem haditechnikai felszereltségben, sem személyi állományban nem képes felvenni a versenyt vele.

A hadiállapotról szóló javaslatot a parlament november 26-án megszavazta, de ezt csak az ország azon megyéire terjesztették ki, amik határosak a Dnyeszter Menti Köztársasággal, valamint a Fekete- és Azovi-tenger partján fekvő területekre. A hadiállapot harminc napig fog tartani, ez alatt csak akkor sérülhetnek az ukrán állampolgárok jogai, ha az orosz beavatkozás megtörténik.

Szintén november 26-án összeült New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassák a Kercsi-szorosban kialakult incidens válaszreakcióit. Az ENSZ természetesen elítélte az orosz agressziót, és felszólította az oroszokat, hogy engedjék el az elfogott haditengerészeket. Az oroszok a tanács ülésén bejelentették, hogy az egész nem volt más, mint egy előre eltervezett provokáció a Nyugat segítségével. A francia képviselő felszólította Oroszországot, hogy biztosítsa a szabad átjárást a Kercsi-szorosban (korábban az Azovi-tengerről kijutni a Fekete-tengerre egy nap volt, míg az incidens után akár ez több napos vagy egy hetes is lehet a folyamatos ellenőrzések miatt). Az amerikai képviselő véleménye szerint a november 25-i események egyáltalán nem állnak a konfliktus rendezésének érdekében, valamint Moszkva súlyosan megsérti a nemzetközi jogot. Az ukrán küldött kérte az újabb embargók bevezetését Oroszországgal szemben, de érdemi szankciót nem sikerült tető alá hozni.

Emmanuel Macron és Angela Merkel újra letették névjegyüket a közös európai hadsereg mellett. A közös európai hadsereg koncepciója már régóta egy folyamatosan visszatérő elképzelés. Az első próbálkozás még az 1950-es évekhez köthető, amikor is Charles de Gaulle állt elő az ötlettel, azonban ez  sikertelenségbe fulladt, mivel az európai nemzetek nagy része megelégedett pusztán a NATO-tagsággal és az azzal járó kollektív védelemmel, valamint nukleáris elrettentéssel. 2015-től azonban változás következett be. Az európai nemzetek lépéskényszerbe kerültek az orosz agresszió miatt, s folyamatosan születnek meg a védelmi együttműködést előmozdító intézkedések, programok.

Folyamatosan feltűnt időről időre az egységes hadsereg gondolata, ám számottevő történések az üggyel kapcsolatban csak a 2015-ös évtől történtek. Ekkor ugyanis az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker kijelentette – a krími és kelet-ukrajnai válság követkeményeként –, hogy az EU-nak igenis szüksége van egy saját hadseregre és védelmi képességeinek fejlesztésére az Oroszország jelentette fenyegetés miatt. Nem várt módon a konzervatív és euroszkeptikus szereplők is támogatták az európai hadsereg célkitűzését.

Biztonságra és védelemre vonatkozó végrehajtási terv

Az Európai Tanács 2016 decemberében jóváhagyta a biztonságra és védelemre vonatkozó végrehajtási tervet. A végrehajtási terv meghatározza az uniós biztonság- és védelempolitika jövőbeli alakításának lépéseit.

Az EU globális stratégiájára építve a végrehajtási terv középpontjában az alábbi három stratégiai prioritás áll:

1. Válaszadás a külső konfliktusokra és válságokra
2. A partnerek kapacitásainak kiépítése
3. Az EU és az uniós polgárok védelme

Az e célok megvalósítására irányuló konkrét intézkedések az alábbiakra terjednek ki:

• Koordinált éves védelmi szemle (CARD) bevezetése a tagállamok közötti védelmi együttműködés szorosabbra fűzése érdekében
• Katonai Tervezési és Végrehajtási Szolgálat (MPCC) létrehozása a válságkezelési struktúrák javítása céljából
• Állandó strukturált együttműködés (PESCO) kialakítása a védelmi együttműködés erősítése érdekében azon tagállamok között, amelyek készek előbbre lépni ezen együttműködésben
• Az EU gyorsreagálási eszközeinek – köztük az uniós harccsoportoknak és a polgári képességeknek – a megerősítése

Koordinált éves védelmi szemle (CARD)

A koordinált éves védelmi szemlék (CARD) révén uniós szinten áttekinthetőbbé válnának a védelmi kiadások, a nemzeti szintű beruházások és a kutatási tevékenységek. A szemlék nagyobb átláthatóságot és politikai ismertséget biztosítanának az európai szinten rendelkezésre álló védelmi képességek tekintetében. Valamint hasznosnak bizonyulnak még a hiányosságok pontosabb feltérképezése, szorosabb védelmi együttműködés és a megfelelőbb és összehangoltabb megközelítés a védelmi kiadások tervezése terén.

A Tanács 2018. június 25-én jóváhagyta a 2018. évi eredménykatalógust, amely értékeli a képességek tekintetében fennálló hiányosságokat és az elérendő célokat.

Európai Védelmi Alap (EDF)

2017. június 7-én az Európai Bizottság útjára indította az Európai Védelmi Alapot, azzal a céllal, hogy segítse a tagállamokat hatékonyabban elkölteni az adófizetők pénzét, visszaszorítani a kiadások megkettőzését és javítani az ár-érték arányt. A kezdeményezés mellett erős gazdasági érvek sorakoztak fel. A tagállamok együttműködésének elmaradása védelem és biztonság területén a becslések szerint éves szinten 25-100 milliárd euró többletköltséggel jár. A közbeszerzések 80%-a, valamint a kutatási, fejlesztési tevékenységek pedig több mint 90%-a nemzeti alapon működik. A beszerzések összevonásával az éves védelmi kiadások akár 30%-a megtakarítható lenne. A védelmi képességek töredezettsége ezenkívül szükségtelen átfedésekhez vezet és hatással van a védelemi erők együttes hatékony bevethetőségére. Az EU-ban 178 különböző fegyverrendszer létezik (USA 30), 17 féle különböző alapharckocsit használnak (USA 1), Európában egyes helikopterprogramokban pedig több helikoptertípus szerepel, mint amennyi kormány van, amely helikoptert vásárolna. Ez a fajta fragmentáltság nagyban megnehezíti az egységesítési folyamatot.

Katonai Tervezési és Végrehajtási Szolgálatot (MPCC)

A Tanács a 2017. június 8-án elfogadott jogszabályok révén lehetővé tette, hogy az Európai Unió Katonai Törzsén (EUKT) belül létrejöjjön a Katonai Tervezési és Végrehajtási Szolgálat (MPCC).

Az MPCC létrehozása az európai védelem megerősítését célzó nagyon fontos operatív döntés. Az MPCC hozzájárul majd a nem végrehajtási jellegű európai missziók hatékonyabbá tételéhez, a partnerországokbeli katonák kiképzésének javításához, valamint a béke és a biztonság szavatolásához. Ez nemcsak a partnereink számára, hanem az Európai Unió biztonsága tekintetében is fontos, valamint javítani fogja az EU válságkezelési struktúráit is.

Állandó strukturált együttműködés (PESCO)

Donald Trumpnak az európai nemzetek védelmi képességeinek kritizálása, valamint az újabb orosz  katonai műveleteknek köszönhetően az európai államok 2017. december 11-én elindították a PESCO programot, melynek az egyik fő célja, hogy összehangolja a tagországok katonai kapacitását és erőforrásait, valamint hogy jobban összedolgozzanak a védelem és a biztonság terén. A tagállamok önkéntes alapon vesznek részt az együttműködésben, ám ha a csatlakozás mellet döntenek, akkor vállalásokat kell tenniük, melyeket ha nem tartanak meg az államok, akkor tagságukat felfüggesztik. Közös célokat és projekteket határoznak meg – mint például új katonai eszközök fejlesztése, vagy logisztika összehangolása –, majd ezek megvalósítására nemzeti terveket dolgoznak ki.

Merre tovább?

Az utóbbi hónapok állóvizét Emmanuel Macron, francia elnök 2018. november 6-ai kijelentése kavarta fel, miszerint Európának szüksége van egy saját hadseregre, amellyel meg tudja védeni magát Kína, Oroszország és az USA ellen. Az USA megemlítése számos helyen nagy vízhangot eredményezett. Donald Trump, amerikai elnök egyik tweetjében rendkívül gúnyosan reagált az imént megemlített kijelentésre. Trump szerint a franciáknak inkább azzal kéne foglalkozniuk, hogy a NATO-ban teljesítsék a 2%-os elvárt szintet.

Macron szavait széndákosan, vagy nem szándékosan, de félreértelmezték. Macron nem a NATO ellenében gondolja végrehajtani az európai hadsereget és védelmi fejlesztéseket, hanem a NATO-t kiegészítve. A francia elnök hangsúlyozta, hogy szükségünk van egy olyan Európára, mely jobban meg tudja védeni önmagát, és amely hatékonyabban tudja érvényesíteni érdekeit a világban – az Egyesült Államoktól függetlenül, szuverén módon. Ez a szuverén autonómia egyszerűen arra utal, hogy Európának képesnek kell lennie  kollektíven kis léptékű katonai műveletekre, amelyekbe a NATO nem feltétlenül menne bele. Azonban vita folyik arról, hogy az európaiak a védelmi fejlesztéseiket és kiadásaikat úgy tervezik-e meg, hogy az európai gyártókat támogatják az amerikaiak rovására, ami némi feszültséget szülhet a szövetségen belül. Avagy a fejlesztéseket az amerikai lobbyt kiszolgálva hajtják végre, ezzel pedig maga az autonómia mögötti elképzelés kissé elveszti a hitelét. Ez egy elég érdekes dilemmát szülhet a jövőben.

Angela Merkel, Németország kancellárja is beállt Macron célkitűzése mögé. Az Európai Parlament elött tartott beszédében Merkel bíztatta az európaiakat, hogy össze kell fognunk, jobban meg kell bíznunk egymásban az érdekeink védelme során. Sokan a német kancellár hagyatékának értékelik ezt a beszédet.

Egy televíziós beszédében a német kancellár megerősítette Macron elképzelését, miszerint azok a napok, amikor feltétel nélkül támaszkodhatunk másokra, jelen esetben az USA-ra, eltűnnek, Európának saját kezébe kell vennie a sorsát. Az európai hadsereg elgondolása mögött Merkel egy ideologikus gondolatot is megfogalmazott. A kancellár szerint, ha létrejönne egy egységes európai hadsereg, az egyfajta zálogot jelentene, hogy európai nemzetek soha többé nem háborúznának. Külön kiemelte azt is, hogy ez a hadsereg nem a „NATO-val szemben” jönne létre, hanem annak kiegészítésére szolgálna. Merkel megpedzegette az Európai Biztonsági Tanács létrehozását, mely gyors döntéseket tudna hozni a külpolitikai kérdésekben anélkül, hogy egyhangú szavazásra lenne szükség, ezzel felgyorsítva a döntéshozatalt. A Tanács tagjait pedig rotációs jelleggel biztosítanák a tagállamok.

A kérdés azonban nyitott marad továbbra is, ugyanis az európai közös hadsereg alapvetően egy merész hosszútávú jövőkép, számos körülmény nehezíti a létrejöttét. A politikai hatalom és legitimitás, hogy a katonákat harcba szállítsák, továbbra is határozottan a nemzeti parlamentek hatásköre, egy európai hadsereget meg kell szervezni, azt vezetni és irányítani kell, a finanszírozásról nem is beszélve – annak fényében, hogy sok ország még csak a GDP 2%-át sem fekteti a védelmi kiadásokba.

A 2010-es évek közepéig a védelmi szférát maradékelvű finanszírozás jellemezte, folyamatosan csökkentek a védelmi kiadások, azonban az orosz agresszió hatására 2015-től változást vehetünk észre ezen a területen. Az európai védelmi szféra strukturális problémái  viszont megoldatlanok maradtak. Az európai haderők létszáma harmadával csökkent az ezredforduló után, valamint a területvédelmi és válságkezelési feladatokat ugyanazzal az állománnyal és eszközparkkal kívánják megoldani. A védelmi kiadásokon belül 50% feletti arányt birtokolnak a személyes kiadások (bérek, juttatások), a K+F elől számos forrást elvonva. Az európai védelmi ipari bázis, valamint a beszerzések nagy része (80%-a) ma is döntően nemzeti alapú, fragmentált az európai védelmi ipar.