A legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést Az ördög próbája című előadásban nyújtott alakításával nyerte el. Az előadást Radu Afrim rendezte. A tegnap esti UNITER-gála másik magyar díjazottja Labancz Klára díszlettervező volt, aki életműdíjat kapott. 2014 legjobb előadásának az Eladó című darabot választották, ezt Gianina Cărbunariu rendezte a bukaresti Odeon színházban, a legjobb rendező kategóriában Victor Ioan Frunză nyert a Stílbútor és fakereszt című előadásával. A legjobb színésznő főszerepben Anca Hanu, a legjobb színész pedig Mihai Călin. A Kiválósági Díjat Peter Brook angol színházi és filmrendezőnek ítélték oda, a romániai színházművészetre gyakorolt hatásáért. A Romániai Színházi Szövetség huszonharmadik alkalommal szervezte meg az Uniter-gálát.
Az intézkedés meghosszabbítását az Országos Korrupcióellenes Ügyészség kérte, és a bukaresti törvényszék pénteken jóváhagyta a kérelmet. A Székelyhon beszámolója szerint a döntés ellen mindkét elöljáró fellebbezett, a kérdésről a hét folyamán várható jogerős ítélet. Ráduly Róbert Kálmán polgármestert és Szőke Domokos alpolgármestert hivatali visszaéléssel és korrupcióval gyanúsítja a DNA, és a két elöljárót a vizsgálat idejére házi őrizetbe helyezték. Az intézkedés eredetileg május 30-ig tart, de amennyiben jogerősen is kimondja a bíróság, hogy ezt meghosszabbítják újabb 30 nappal, akkor ez egyúttal azt is maga után vonja, hogy kitolódik a polgármester és az alpolgármester felfüggesztésének határideje, azaz júniusban sem láthatják el hivatali feladataikat. A polgármester és az alpolgármester feladatait ideiglenesen Antal Attila alpolgármester látja el.
Az elmúlt két évben a közadósság 3 százalékkal növekedett, elérve a 60 milliárd eurót, ami az ország GDP-jének 40 százalékával egyenlő. Szakértők szerint az adósság mértéke nem aggasztó, hiszen Románia az egyik legkevésbé eladósodott uniós államok közé tartozik. A problémát inkább az jelenti, hogy az ország a felvett hitelekből az állami költségvetés hiányait pótolja, és nem beruházásokra fordítja ezeket az összegeket. A Számvevőszék elemzése alapján a pénzek kevesebb mint 1 százalékát költötték olyan beruházásokra, amelyek gazdasági növekedéshez vezetnek.
A jelenlegi adókat 11 évvel ezelőtt fogadták el, a Petrom privatizálásakor, jövő év januárjától azonban változtatni szeretnék a rendszert. Dan Manolescu, a pénzügyminisztérium államtitkára azt mondta, egy vegyes adózási rendszeren dolgoznak, amely a kitermelt ásványkincsek után fizetett járadék mellett profitadót is kivetne a földgáz- és kőolaj-kitermelő vállalatokra, de ezzel egy időben adókedvezményeket is biztosítana azoknak a cégeknek, amelyek új beruházásokat, kutatásokat kezdenek további nyersanyaglelőhelyek feltárására. Romániának jelenleg évi 1,36 milliárd lej bevétele van a kőolaj-kitermelés után fizetett járadékokból, és a kormány azt szeretné, hogy az új adózási rendszerrel is legalább ekkora bevétele legyen az államnak.
Az elmúlt egy évben 3736 kiskorú eltűnését jelentették a hatóságoknak, és az esetek túlnyomó többségében, több mint 90 százalékos arányban az derült ki, hogy a gyerekek önként döntöttek az otthonuk vagy a nevelőotthonuk elhagyása mellett. A leggyakoribb okok, amelyek miatt a fiatalok elszöknek otthonról, az elhagyottság érzése, családi konfliktusok, kommunikáció hiánya a szülőkkel, vagy a család nehéz anyagi helyzete. A Mentsétek meg a Gyermekeket szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy Romániában sokkal nagyobb azoknak a gyermekeknek az aránya, akik elszöknek otthonról. A hazai 94 százalékos aránnyal szemben Európában csak az eltűnt kiskorúak 51 százaléka szökött el az otthonából.
A május 10-i népszavazás érvénytelen volt, mivel a választási jegyzékben szereplő nagyváradi lakosoknak mindössze 19,68 százaléka járult az urnák elé. Annak ellenére, hogy a községben a szavazók aránya 54,5 százalékos volt és a voksolók többsége az egyesítés mellett szavazott, a szavazás csak akkor lett volna érvényes, ha a választópolgárok legkevesebb 30 százaléka részt vett volna a népszavazáson. Ma a nagyváradi polgármester, Ilie Bolojan felhívást intézett a magyar lakossághoz, hogy a június 14-re kitűzött újabb népszavazáson vegyenek részt, tájékoztat a maszol hírportál. Az elöljáró elismerte, hogy a megyeszékhely és Váradszentmárton egyesítése következtében valóban csökkenne a magyarok részaránya Nagyváradon, de csupán 1 százalékkal, 24,9-ről 23,9 százalékra. Nagyvárad és Váradszentmárton egyesítését az RMDSZ nem támogatja, és a május 10-i népszavazás előtt az EMNP Bihar megyei elnöke is arra szólította fel a magyarokat, hogy ne szavazzanak. A május 10-i népszavazás premiernek számított Romániában, mivel első alkalommal fordult elő, hogy két település egyesítésére írjanak ki referendumot.
A gálaműsor este 9 órakor kezdődik a Bukaresti Nemzeti Színházban. Az Uniter-jelöltek között van Berekméri Katalin Az ördög próbája című marosvásárhelyi előadásban nyújtott alakításával, Radu Nicat pedig a legjobb rendezésért járó díjra jelölték a Futótűz című produkcióért. A színdarabot a temesvári magyar színháznál rendezte. Labancz Klára díszlettervező életműdíjat kap. Vladimir Jurăscu színész, Mihaela Arsenescu Werner színésznő, Alexander Hausvater rendező, és Mira Iosif kritikus ugyancsak életműdíjban részesül. A Kiválósági Díjat Peter Brooknak ítélték oda, a romániai színházművészetre gyakorolt hatásáért. A Romániai Színházak Szövetsége huszonharmadik alkalommal szervezi meg az Uniter-gálát.
A legfelsőbb bíróság ma döntött erről, miután a nép ügyvédje a bukaresti legfelsőbb bírósághoz fordult, és beadványában kérte az önkormányzatok hatáskörének tisztázását. Az intézmény álláspontja szerint a szabálytalanul parkoló gépjárművek elszállítása és a kihágás miatt kirótt büntetés a közúti közlekedésre vonatkozó rendelkezések alá esik, és így a kormány szabályozza. A nép ügyvédje ezért úgy véli, hogy a sofőrök bírósághoz fordulhatnak az autó elszállítására vonatkozó szankciók miatt, és akár kártérítést is kérhetnek a polgármesteri hivataloktól, amennyiben csak a büntetés kifizetését követően kapták vissza járművüket. A nép ügyvédjének beadványa alapján ma a legfelsőbb bíróság is azt állapította meg, hogy a szabálytalanul parkoló gépjárművek szankcionálása nem tartozik a helyi hatóságok jogkörébe, tehát jogtalan az autók elszállítása. A bíróság mai döntése csak azt követően lesz kötelező érvényű, miután megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Ez akár 45 napba is telhet.
Az idei és az előző tanévekben végzettek jelentkezhetnek. A XII-esek és XIII-osok május 29-én végzik a tanévet, az első szóbeli vizsga június 8-án és 9-én román nyelv és irodalomból lesz. Ezt követi június 10. és 12-e között az anyanyelvi vizsga, június 15. és 19-e között a digitális ismeretek ellenőrzése, majd június 22. és 26-a között az idegen nyelv vizsga. A szóbeli vizsgák után június 29. és július 3. között írásbeli próbán kell teljesítsenek a végzősök. Az óvások utáni végleges eredményeket július 10-én függesztik ki. Tavaly az érettségi tavaszi és őszi vizsgaidőszakában 71 százalékos volt az átmenési arány. Közel 132 ezer végzős iratkozott be érettségire, ebből mintegy 93.500 vizsgázott sikeresen.
A botoşani-i törvényszék múlt hét végén közzétett jogerős ítélete alapján Éltető Dániel leszármazottai nem kapják vissza a Ratosnya és Palotailva környékén visszaigényelt 4000 hektár erdős területet. A tulajdonjog megállapítását célzó per több mint 9 éve tart. Az örökösök visszaigénylési kérését arra hivatkozva utasították el, előbb a szászrégeni bíróságon, majd a botoşani-i törvényszéken is, hogy az erdők nem törvénytelen módon jutottak az állam birtokába.
A volt pénzügyminiszter jelenleg előzetes letartóztatásban van, a politikust pénzmosással, befolyással való üzérkedéssel és összeférhetetlenséggel vádolják. Darius Valcov ügyvédje már április elején bejelentette, hogy védence lemond parlamenti mandátumáról, a felmondását azonban végül csak ma továbbította a szenátus állandó bürójának.
A Ziarul Financiar napilap összeállítása szerint a legnagyobb kamatot a TBI Bank biztosítja az ügyfeleinek, évi 3,4 százalékot. A második helyen a Piraeus Bank áll 3,15 százalékkal, a harmadik helyen pedig a Vasúti Kereskedelmi Bank és a Marfin Bank áll 3 százalékos kamattal. A bankbetétek kamatai az elmúlt időszakban folyamatosan csökkentek, és ehhez az is hozzájárult, hogy a jegybank idén már negyedszer csökkentette az alapkamatot, amely jelenleg 1,75 százalék. A nagy kereskedelmi bankok már ehhez közeli értékeket szabtak meg a saját betéti kamataik esetében is, a BRD évi 2,2 százalékos kamatot ajánl, a BCR pedig 1,9 százalékos kamatot.
Az egészségügyi tárca múlt héten jelentette be, hogy az állami kórházak és egyéb egészségügyi intézmények meghirdethetik a korábban befagyasztott munkahelyeket, de ezt csak akkor tehetik meg, ha az éves költségvetésükből ki tudják fizetni az újan alkalmazott munkaerőt is. Demeter Ferenc, a csíkszeredai megyei kórház igazgatója a Krónika napilapnak elmondta, a kórházukban legkevesebb 109 új alkalmazottra lenne szüksége, és ezeknek a munkahelyeknek egy részét már meg is hirdették, de a költségvetési keretük nem teszi lehetővé, hogy egyszerre száz fővel bővítsék a személyzetet. Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter múlt héten azt mondta, országos szinten körülbelül 30 ezer új alkalmazottra lenne szükség.
Az ingatlan tulajdonosa, a Romarta társaság bejelentette, hogy június 10-én nyilvános, kikiáltásos árverést tartanak. A Bürger ház kikiáltási ára 700 ezer euró, de amennyiben egyetlen vevő sem ajánlana ennyi pénzt az ingatlanért, akkor legkevesebb 350 ezer euróért is meg lehet vásárolni a házat. Az egykori Aranykakas vendéglőnek helyt adó épület B kategóriás műemlék, amely jelenleg elég leromlott állapotban van. A marosvásárhelyi tanács február végén elfogadott egy határozatot, mely szerint kezdeményezik az ingatlan közhasznúvá nyilvánítását. A műemlékvédelmi törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok kisajátítsák az elhanyagolt állapotú műemlék épületeket. A polgármesteri hivatal multikulturális és multifunkcionális központot alakítana ki a Bürger-házban.
A két dokumentumot online is be lehet nyújtani, ha előtte regisztrálunk az adóhivatal honlapján. Az ANAF nyilvántartása szerint megközelítőleg 600 ezer munkavállaló köteles leadni a jövedelembevallását. A nyilatkozat elmulasztását 50 és 500 lej közötti bírsággal büntetik. A 2 százalékos adófelajánlás nem kötelező, de ez mindenki számára egy lehetőség arra, hogy személyesen is hozzájáruljon valamilyen nemes cél, egy szociális, kulturális, sport vagy környezetvédelmi projekt megvalósításához.
Antal István RMDSZ-es parlamenti képviselő, az Agyagfalva 1848 Alapítvány elnöke hétvégén az M1 műsorában azt mondta, a projekt kezdeti stádiumban van, elkezdték a gyűjtést, és az alapanyag 30-40 százaléka már összegyűlt. A kiállítás anyagához hozzájárul a Székely Nemzeti Múzeum, a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi és a marosvásárhelyi múzeum is. A projekt megvalósításához azonban mintegy 100 ezer euróra lenne szükségük, ezt a pénzt az alapítványnak kell összegyűjtenie. Antal István azt mondta, bíznak benne, hogy a beruházást két éven belül megvalósíthatják. A Székely múzeum helyszínválasztása is szimbolikus. A Székelyudvarhelyhez közeli Agyagfalva volt ugyanis az a hely, ahol 1848 őszén a székelyek határozatot hoztak a magyar kormány melletti kiállásról, és ez a nemzetgyűlés jelentette a székelység csatlakozását a szabadságharchoz.
A Ne vágj ki minden fát csoport által szervezett tiltakozó akció este 6 órakor kezdődött a Vársétányon, és egy órát tartott. Az esemény keretében a szervezők felolvasták azokat a követeléseiket, amelyekkel a város vezetőségéhez fordulnak. Többek között azt kérik, hogy az önkormányzat tartsa be a zöld övezetekre vonatkozó törvényeket, készítse el a Zöld övezetek kataszterét Marosvásárhelyen, nyilvánítsa védett területté a Vársétányt és biztosítsa, hogy a városi zöld övezetek gondozását szakszerűen végezzék el, és többé ne csonkítsák meg a város fáit fametszés ürügyén. A civilek aláírásgyűjtést is indítottak annak érdekében, hogy helyi érdekeltségű védett övezetté nyilvánítsák a Vársétányt, és ezáltal nagyobb védelmet biztosítsanak az itt található több mint 100 éves ostorfáknak.
„Itt most nem természetvédelmi területről beszélünk, amelynek teljesen más a védetté nyilvánítási procedúrája, hanem egy helyi érdekeltségű védett övezetről beszélünk, amelynek a létrehozása egy helyi tanácshatározattal történhet. Egyszerűen a helyi tanács megszavazza, és akkor helyi szintű védettséget élvez mind környezetvédelmi, mind kulturális szempontból.”
- magyarázta Szakács László, a Rhododendron Egyesület elnöke. A civilek tegnap azért vonultak ki az utcára, mert két hete a Vársétányon engedély nélkül vágtak ki egy fát, másik kettőt pedig előkészítettek kivágásra. Mindezt a vár felújítási tervére hivatkozva teszik, de egyes szakértők szerint elkerülhető lenne a fák kivágása.
Alina Gorghiu, a PNL társelnöke tegnap azt mondta, azt várja, hogy az RMDSZ ellenzéki pártként támogassa a kezdeményezésüket, de amennyiben a szövetség vezetői úgy gondolják, hogy a választójog nem egy fontos kérdés, akkor sértve érzi magát. A Nemzeti Liberális Párt a szombaton tartott kongresszusán jelentette be, hogy június 5-én bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen a levélben történő szavazás bevezetésének halogatása miatt. A PNL időhúzással vádolja a PSD-t a választási reformcsomag kidolgozásában, és azt állítja, hogy a szociáldemokraták nem akarnak olyan törvénymódosítást végrehajtani, amely lehetővé tenné, hogy a külföldön dolgozó mintegy 3 millió román állampolgár is megfelelő parlamenti képviselethez jusson a jövő évi parlamenti választásokon.
A Nemes Jeles László által rendezett film az auschwitzi koncentrációs táborban játszódik, egy zsidó rab életének két napját mutatja be, akit a nácik arra kényszerítettek, hogy a gázkamrákban dolgozzon. A Saul fia pénteken a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének díját is elnyerte. A cannes-i fesztiválon nagy sikert arató filmben Molnár Levente a Kolozsvári Állami Színház színésze is játszik. Az idén 68-ik alkalommal megrendezett filmfesztiválon a legjobb filmnek járó Aranypálma díjjal Jacques Audiard francia rendező Dheepan c. filmjét tüntették ki.
27 ország előadója lép színpadra, köztük a magyar Csemer Boglárka Boggie Wars For Nothing című dalával, illetve a román Voltaj az All Over Again című dallal. A verseny eredménye az egyes országok nemzeti zsűrijének szavazata és a nézők szavazatai alapján áll össze. A saját ország képviselőjére nem lehet szavazni. Romániában este 10 órától közvetíti a TVR1.