Oroszország és FÁK

Az 1980. július 25-én, 42 évesen elhunyt énekes-költő-színész Vlagyimir Viszockij egy 2010-es közvélemény-kutatás szerint az oroszok 2. számú kedvence volt a huszadik századi kultúrhősök közül. (A mindenek felett álló kedvencet is könnyű kitalálni: Jurij Gagarin, ki más.)  Egyszerre volt a nép egyszerű gyermeke, aki mindenkivel, de tényleg mindenkivel tudott egy jót beszélgetni (a legeldugottabb üzbég, ukrán, belorusz, kazah kisvárosban, ahol csak koncertet adott, mindig akadnak tucatnyian, akik váltig állítják, hogy személyesen ismerték Vologyát, náluk evett plovot, amikor errejárt), és egyszerre volt igazi popsztár hivatalosan megjelent nagylemez nélkül: csak neki volt a városban Mercedese, összejött minden szovjet férfi álmával, a francia színésznővel, Marina Vladyval, így aztán külföldre is utazhatott, sokat, és az evidens vodkázáson túl ő még drogozott is. Mondjuk bele is halt.

Az 1980. július 25-én, 42 évesen elhunyt énekes-költő-színész Vlagyimir Viszockij egy 2010-es közvélemény-kutatás szerint az oroszok 2. számú kedvence volt a huszadik századi kultúrhősök közül. (A mindenek felett álló kedvencet is könnyű kitalálni: Jurij Gagarin, ki más.)  Egyszerre volt a nép egyszerű gyermeke, aki mindenkivel, de tényleg mindenkivel tudott egy jót beszélgetni (a legeldugottabb üzbég, ukrán, belorusz, kazah kisvárosban, ahol csak koncertet adott, mindig akadnak tucatnyian, akik váltig állítják, hogy személyesen ismerték Vologyát, náluk evett plovot, amikor errejárt), és egyszerre volt igazi popsztár hivatalosan megjelent nagylemez nélkül: csak neki volt a városban Mercedese, összejött minden szovjet férfi álmával, a francia színésznővel, Marina Vladyval, így aztán külföldre is utazhatott, sokat, és az evidens vodkázáson túl ő még drogozott is. Mondjuk bele is halt.

Blue noses. Esett az eső és Misa8o-nal bedobtunk egy fűszeres felest a délutáni melegszendvics illatban. A legeslegjobb ötlet volt. Azonnal nyilvánvalóvá vált a szuprematizmus mibenléte.

'Kitchen suprematizm (2)'.

Azután mongol tájakon vágtattunk, majd levetve ruhát és gátlást többszörösen virtuális részévé váltunk a meztelen testek projektjének: élő tangóharmónika zenével aláfestett vízes akváriumos összefonódásoknak egy pincében, 'mély'oroszországi tájakon animalitásba feledkezve botránkozva, azonosultunk a kilencvenes évek független művészeinek kutya életével: a művész, a művészet, és az újkapitalizmus szemszögéből.

Később hánykolódtunk át az évtizedeken, a rendszerváltások követte anómia, társadalmi szakadozottság, egymásnak feszülések, kizsákmányoltak és kizsákmányolók vidám komédiája, illetve a Kelet és Nyugat perspektívájának fejtetőre állítása, és a kelet-európaivá tágult posztszovjet horizonton.

Lenin él.

A kiállítás zárásaként a politikai mélységek szakadékában jókat röhögtünk, mondhatni, disznó módra fetrengtünk a cinizmus sarában, kontrasztként a kiállítást megnyitó jugoszláv háború dokumentarista sokkjához képest.

A kapitalizmusba való átmenet nem volt ismeretlen jelenség a kilencvenes években, annak veszélyeire, buktatóira akár a Dél-Amerika által elszenvedett erőltetett fejlesztéspolitika kritikája is felhívhatta volna a figyelmet, ha bárki hallgatott volna rá. A kiállítás kurátora, Petar Ćuković, három alkotó köré szervezte a kelet-európai rendszerváltás művészeti bemutatását, Ćuković a privatizációt jelöli meg a társadalmi dráma központi szervező elemének. Érthető, hiszen az újraelosztás ellenőrizetlensége, átlátlhatatlansága, vélt és valós igazságtalansága az államszerveződés meghatározó eleme volt.

A "durva idők" megjelenítését Josip Vaništa dokumentarista naplójára: a háborút, zavaros hatalmi viszonyokat, a mindent kiszolgáló sekélyes médiát, a kifacsart turizmust, stb bemutató újságcikkekből a legegyszerűbb technikával és módon összeállított (fehér lapra felragasztva) kollázsaira, illetve Oleg Kulik a kilencvenes évek kétségbeesését, könyörtelenségét, agresszióját radikális akcionista performanszaira bízta. Az új évezred politikai, gazdasági vagy éppen művészeti tartalmainak populáris megjelenítését a Blue noses végzi el: garantáltan nem veszünk el a jelentésben, és nagyon jót szórakozunk rajta.

Interjú a kurátorral. Ludwig Múzeum ajánlója.

Blue noses. Esett az eső és Misa8o-nal bedobtunk egy fűszeres felest a délutáni melegszendvics illatban. A legeslegjobb ötlet volt. Azonnal nyilvánvalóvá vált a szuprematizmus mibenléte.

'Kitchen suprematizm (2)'.

Azután mongol tájakon vágtattunk, majd levetve ruhát és gátlást többszörösen virtuális részévé váltunk a meztelen testek projektjének: élő tangóharmónika zenével aláfestett vízes akváriumos összefonódásoknak egy pincében, 'mély'oroszországi tájakon animalitásba feledkezve botránkozva, azonosultunk a kilencvenes évek független művészeinek kutya életével: a művész, a művészet, és az újkapitalizmus szemszögéből.

Később hánykolódtunk át az évtizedeken, a rendszerváltások követte anómia, társadalmi szakadozottság, egymásnak feszülések, kizsákmányoltak és kizsákmányolók vidám komédiája, illetve a Kelet és Nyugat perspektívájának fejtetőre állítása, és a kelet-európaivá tágult posztszovjet horizonton.

Lenin él.

A kiállítás zárásaként a politikai mélységek szakadékában jókat röhögtünk, mondhatni, disznó módra fetrengtünk a cinizmus sarában, kontrasztként a kiállítást megnyitó jugoszláv háború dokumentarista sokkjához képest.

A kapitalizmusba való átmenet nem volt ismeretlen jelenség a kilencvenes években, annak veszélyeire, buktatóira akár a Dél-Amerika által elszenvedett erőltetett fejlesztéspolitika kritikája is felhívhatta volna a figyelmet, ha bárki hallgatott volna rá. A kiállítás kurátora, Petar Ćuković, három alkotó köré szervezte a kelet-európai rendszerváltás művészeti bemutatását, Ćuković a privatizációt jelöli meg a társadalmi dráma központi szervező elemének. Érthető, hiszen az újraelosztás ellenőrizetlensége, átlátlhatatlansága, vélt és valós igazságtalansága az államszerveződés meghatározó eleme volt.

A "durva idők" megjelenítését Josip Vaništa dokumentarista naplójára: a háborút, zavaros hatalmi viszonyokat, a mindent kiszolgáló sekélyes médiát, a kifacsart turizmust, stb bemutató újságcikkekből a legegyszerűbb technikával és módon összeállított (fehér lapra felragasztva) kollázsaira, illetve Oleg Kulik a kilencvenes évek kétségbeesését, könyörtelenségét, agresszióját radikális akcionista performanszaira bízta. Az új évezred politikai, gazdasági vagy éppen művészeti tartalmainak populáris megjelenítését a Blue noses végzi el: garantáltan nem veszünk el a jelentésben, és nagyon jót szórakozunk rajta.

Interjú a kurátorral. Ludwig Múzeum ajánlója.

Vendégposzt: Kozlov Sándor, az A38 matróza, régi barátunk végre írt. És milyen fontos témáról!

Az egész sportvilág most a szocsi téli olimpia lázában ég, ezért mi se maradhattunk ki a mókából. Az orosz szervezésű olimpiát rengeteg kritika érte, legfőképp korrupcióval és túlköltekezéssel vádolták Putyinékat. A nemzetközi hírnév és siker érdekében minden idők legdrágább téli olimpiáját rendezik Oroszország egyik leghíresebb üdülőhelyén. A költséges szervezés és a terrorveszély mellett a legtöbb támadás az emberi jogok terén érte a szervezőket. A homoszexuális propagandatörvény tavalyi hatályba lépése óta a "meleg téma" végigkísérte az olimpiai készülődést. Ezért is meglepő, hogy az orosz válogatott épp a rendszerváltás utáni időszak legnépszerűbb orosz slágerét szerző álleszbikus Tatu duó dalára, a „Nasz Nyé Dogonyat”-ra (ford.: nem érnek utol) vonult be az olimpiai stadionba. Konsztantyin Ernszt, az orosz állami televízió vezérigazgatója, a megnyitó napján még azt nyilatkozta, hogy a Tatu szerepelni fog az ünnepségen. Erre természetesen nem került sor. Viszont ez ürüggyel szolgált nekünk arra, hogy felidézzük a poszt-szovjet időszak legnagyobb sikerű slágerét és bemutassuk ki is állt mögötte.

1999 elején a Tatu jövendőbeli producere, Ivan Sapovalov - egy minden szempontból különleges zenei projekt létrehozásán törte a fejét. Egy orosz szuper groupot szeretett volna verbuválni neves rock zenészekből, mely az akkor éppen aktuális koszovói problémára reflektált volna. Alekszandr Vojtinszki zeneszerző tollából elő is került az első szám, mely szimplán a „Jugoszlávia” címet kapta. A dalt eredetileg férfi énekhangra írták, de végül egy Lena Katyina nevű 14 éves lány énekelte fel, akit még a Nyeposzedi ifjúsági énekegyüttes meghallgatásain ismertek meg. Sapovalov egyik közeli ismerőse ajánlotta, hogy az igazi kihívást Katyina felfuttatása jelentené, de hamarosan mégis a duó formátum mellett döntöttek. Szintén a Nyeposzedi soraiból került ki Lena barátja és egyben jövendőbeli zenész társa, Julia Volkova. Sapovalov gyorsan maga köré toborozta legjobb ismerőseit, barátait, köztük újságírókat, filmrendezőket és televíziós munkatársakat, akik az alakulóban lévő duó szövegírói, koncertszervezői és arculati managerei lettek. Így indult útjára 1999-ben a Tatu zenekar.

Már 2000-ben végigsöpört a duó első slágere, a „Ja szosla sz uma” (ford.: megbolondultam). Viszont az orosz köztudatban még mindig úgy volt jelen a Tatu, mint egy aktuális villámtrend, egy geg, melyről másnap mindenki meg fog feledkezni. A duó nemzetközi sikereinek hatására mindez egy pillanat alatt megváltozott. A Tatu ebben az időszakban nagyon ritkán adott interjúkat, és ha adtak is, nagyon tömör és rövid válaszaikkal még jobban fűtötték a közönség érdeklődését. Sapovalov és társai egy legendát találtak ki a lányok nehéz családi hátteréről, kalandos életéről, így a debütáló album megjelenését még több kérdés övezte. A történet, amit a lányok köré szőttek igazán szürrealisztikus - a duó tagjai elütötték saját producerüket és ismeretlen helyen bujkálnak. Ez adta meg a Nasz Nye Dogonyat, a zenekar második slágerének alapját. A lemez megjelenésével egy időben bemutatott videóklip is elég részletesen mutatta be autóbaleset jelenetét, ám a történet további részét köd övezte és mindössze annyit láthattunk, hogy a lányok az egyik moszkvai reptér irányába haladnak. A kliphez hasonlóan a zenekar zenei és szövegi világa is hasonlóan fragmentális, mondhatnák hiányos, olyan, mint a krimisorozatok utolsó percei, amikor már minden tiszta, de mégis van benne egy csavar.

A Nász Nye Dogonyat premierjére 2001 márciusában került sor a MTV szimbolikus elnevezésű (Babij Bunt – Csajok lázadása) zenei fesztiválján, a helyszín pedig maga a Kreml volt. Tíz év múlva, mint tudjuk, már más csajok fognak lázadni, más helyen és másképp végzik. A klip sikere még magasabbra röpítette a Tatu-t, Európában és Ázsiában bolondultak meg a tinédzserek az orosz duóért. 2004-ben a Tatu kényszerszünetet vesz, miután Julia Volkova teherbe esett a zenekar egyik testőrétől. Az átütő siker hatására jöttek az ezzel ilyenkor rendszeresen járó problémák, a projekt stábjának tagjai összevesztek egymással, rengeteg vita támadt a dalszerzői kreditek feltüntetése körül. Hamarosan Julia Volkova is összetűzésbe került a zenekar új producerével, Borisz Remszkijjel, ami az együttes végét is jelentette egyben. Volkova ezután férjhez ment egy moszkvai oligarcha fiához, majd felvette az iszlám vallást. A Tatu másik tagja, Lena Katyina jelenleg Los Angelesben él, szlovén zenész férjével és saját szólókarrierjét építi.

2012-ben azonban a Tatu visszatért, élő fellépéseket adva egy sor moszkvai étteremben, majd nagyobb fellépéseket vállalva Kijevben, Szentpéterváron és Jaroszlavlban. A Szocsi Olimpia megnyitóján a Nasz Nye Dogonyat az orosz válogatott amolyan nem hivatalos himnuszává vált, ami csak elsőre tűnhet véletlennek. 2009-ben a Tatu egy másik megaeseményen, az Eurovíziós dalverseny moszkvai döntőjének gálakoncertjén szerepelt elég absztrakt helyzetben - a vörös hadsereg kórusával és egy rózsaszín tank környezetében. Ugyanebben az évben a Rammstein dolgozta fel a Nem érnek utol-t, Moszkvai koncertjükön pedig egy úttörő kórus kíséretében adták elő élőben a dalt.

A Tatu nemzetkőzi népszerűségével tisztában lévő szocsi olimpiai szervezők ezért két ok miatt is biztosra mehettek a duóval. Először is, nem egy mindenki által ismert és elvárt orosz klasszis folklór témát használtak fel (lásd. katyusa, jablocsko, ej uhnyem, stb.), hanem egy modern, az új Oroszországot szimbolizáló pop dalt. Másodszor, egy olyan előadópárosról van szó, akikre ma is sokan a másság szimbólumaként tekintenek, és mindez egy olyan országban történik, ahol nemrég homoszexuális propagandatörvényt fogadtak el. Ebben óriási szerepet játszott még egy neves orosz producer, Konsztanytin Ernszt - az olimpiai játékok megnyitóünnepségéért felelős szervező és a Pervij kanal, az orosz állami tévé vezére. A Danny Boyle londoni olimpiai rendezéséből is sokat tanult Ernszt egy maximálisan polkorrekt és látványos show-t hozott össze Szocsiban, amiből nem hiányzott az a bizonyos csavar sem. Amúgy Ernszt vitte véghez az első számú orosz állami csatorna minőségi ugrását is - a Pervij kanal ma nem csak magas színvonalú szórakoztató programjaival és sorozataival tűnik ki, hanem olyan liberális gondolkodású újságírók műsorait sugározza, mint az USA-ban nevelkedett és gyakran kormánykritikus Vlagyimir Pozner. Rosszakarói mondhatják, hogy korlátlan állami támogatásból bárki csinálhat jó televíziós adót, de ez nem teljesen így van. Oroszországban még mindig komoly problémát jelent a sajtószabadság. Saját hibájából fakadóan, de külső nyomás hatására, nemrég volt kénytelen leállítani kábeltévés közvetítését az igazán minőségi műsorokat közvetítő és népszerű, de egyértelműen ellenzéki Dozsgy online TV adó. A rádióadók és újságok helyzete is kettős helyzetben van. Az egyik legismertebb liberális beállítottságú moszkvai rádióadó, az Echo Moszkvi például a kormány közeli Gazprom Media csoport része. Az évezredfordulóban a Tatu álleszbikus, politikamentes manifesztációja nem zavarta az akkor éppen második csecsen háborúval elfoglalt és nagy változások előtt álló putyini Oroszországot. Más történet, más háttérrel, de mégis, most már csak az a kérdés: változik-e annyit az az orosz politikai miliő, hogy egy következő nagy nemzetközi publicitást kísérő eseményen akár szimbolikusan, szemlélőként is feltűnjenek a tavaly szabadult Pussy Riot csoport tagjai. Mondjuk egy foci világbajnokságon… Nem lehet tudni, de azt sem, hogy egyáltalán kell-e ez a politikailag egyre izmosodó Oroszországnak?

Vendégposzt: Kozlov Sándor, az A38 matróza, régi barátunk végre írt. És milyen fontos témáról!

Az egész sportvilág most a szocsi téli olimpia lázában ég, ezért mi se maradhattunk ki a mókából. Az orosz szervezésű olimpiát rengeteg kritika érte, legfőképp korrupcióval és túlköltekezéssel vádolták Putyinékat. A nemzetközi hírnév és siker érdekében minden idők legdrágább téli olimpiáját rendezik Oroszország egyik leghíresebb üdülőhelyén. A költséges szervezés és a terrorveszély mellett a legtöbb támadás az emberi jogok terén érte a szervezőket. A homoszexuális propagandatörvény tavalyi hatályba lépése óta a "meleg téma" végigkísérte az olimpiai készülődést. Ezért is meglepő, hogy az orosz válogatott épp a rendszerváltás utáni időszak legnépszerűbb orosz slágerét szerző álleszbikus Tatu duó dalára, a „Nasz Nyé Dogonyat”-ra (ford.: nem érnek utol) vonult be az olimpiai stadionba. Konsztantyin Ernszt, az orosz állami televízió vezérigazgatója, a megnyitó napján még azt nyilatkozta, hogy a Tatu szerepelni fog az ünnepségen. Erre természetesen nem került sor. Viszont ez ürüggyel szolgált nekünk arra, hogy felidézzük a poszt-szovjet időszak legnagyobb sikerű slágerét és bemutassuk ki is állt mögötte.

1999 elején a Tatu jövendőbeli producere, Ivan Sapovalov - egy minden szempontból különleges zenei projekt létrehozásán törte a fejét. Egy orosz szuper groupot szeretett volna verbuválni neves rock zenészekből, mely az akkor éppen aktuális koszovói problémára reflektált volna. Alekszandr Vojtinszki zeneszerző tollából elő is került az első szám, mely szimplán a „Jugoszlávia” címet kapta. A dalt eredetileg férfi énekhangra írták, de végül egy Lena Katyina nevű 14 éves lány énekelte fel, akit még a Nyeposzedi ifjúsági énekegyüttes meghallgatásain ismertek meg. Sapovalov egyik közeli ismerőse ajánlotta, hogy az igazi kihívást Katyina felfuttatása jelentené, de hamarosan mégis a duó formátum mellett döntöttek. Szintén a Nyeposzedi soraiból került ki Lena barátja és egyben jövendőbeli zenész társa, Julia Volkova. Sapovalov gyorsan maga köré toborozta legjobb ismerőseit, barátait, köztük újságírókat, filmrendezőket és televíziós munkatársakat, akik az alakulóban lévő duó szövegírói, koncertszervezői és arculati managerei lettek. Így indult útjára 1999-ben a Tatu zenekar.

Már 2000-ben végigsöpört a duó első slágere, a „Ja szosla sz uma” (ford.: megbolondultam). Viszont az orosz köztudatban még mindig úgy volt jelen a Tatu, mint egy aktuális villámtrend, egy geg, melyről másnap mindenki meg fog feledkezni. A duó nemzetközi sikereinek hatására mindez egy pillanat alatt megváltozott. A Tatu ebben az időszakban nagyon ritkán adott interjúkat, és ha adtak is, nagyon tömör és rövid válaszaikkal még jobban fűtötték a közönség érdeklődését. Sapovalov és társai egy legendát találtak ki a lányok nehéz családi hátteréről, kalandos életéről, így a debütáló album megjelenését még több kérdés övezte. A történet, amit a lányok köré szőttek igazán szürrealisztikus - a duó tagjai elütötték saját producerüket és ismeretlen helyen bujkálnak. Ez adta meg a Nasz Nye Dogonyat, a zenekar második slágerének alapját. A lemez megjelenésével egy időben bemutatott videóklip is elég részletesen mutatta be autóbaleset jelenetét, ám a történet további részét köd övezte és mindössze annyit láthattunk, hogy a lányok az egyik moszkvai reptér irányába haladnak. A kliphez hasonlóan a zenekar zenei és szövegi világa is hasonlóan fragmentális, mondhatnák hiányos, olyan, mint a krimisorozatok utolsó percei, amikor már minden tiszta, de mégis van benne egy csavar.

A Nász Nye Dogonyat premierjére 2001 márciusában került sor a MTV szimbolikus elnevezésű (Babij Bunt – Csajok lázadása) zenei fesztiválján, a helyszín pedig maga a Kreml volt. Tíz év múlva, mint tudjuk, már más csajok fognak lázadni, más helyen és másképp végzik. A klip sikere még magasabbra röpítette a Tatu-t, Európában és Ázsiában bolondultak meg a tinédzserek az orosz duóért. 2004-ben a Tatu kényszerszünetet vesz, miután Julia Volkova teherbe esett a zenekar egyik testőrétől. Az átütő siker hatására jöttek az ezzel ilyenkor rendszeresen járó problémák, a projekt stábjának tagjai összevesztek egymással, rengeteg vita támadt a dalszerzői kreditek feltüntetése körül. Hamarosan Julia Volkova is összetűzésbe került a zenekar új producerével, Borisz Remszkijjel, ami az együttes végét is jelentette egyben. Volkova ezután férjhez ment egy moszkvai oligarcha fiához, majd felvette az iszlám vallást. A Tatu másik tagja, Lena Katyina jelenleg Los Angelesben él, szlovén zenész férjével és saját szólókarrierjét építi.

2012-ben azonban a Tatu visszatért, élő fellépéseket adva egy sor moszkvai étteremben, majd nagyobb fellépéseket vállalva Kijevben, Szentpéterváron és Jaroszlavlban. A Szocsi Olimpia megnyitóján a Nasz Nye Dogonyat az orosz válogatott amolyan nem hivatalos himnuszává vált, ami csak elsőre tűnhet véletlennek. 2009-ben a Tatu egy másik megaeseményen, az Eurovíziós dalverseny moszkvai döntőjének gálakoncertjén szerepelt elég absztrakt helyzetben - a vörös hadsereg kórusával és egy rózsaszín tank környezetében. Ugyanebben az évben a Rammstein dolgozta fel a Nem érnek utol-t, Moszkvai koncertjükön pedig egy úttörő kórus kíséretében adták elő élőben a dalt.

A Tatu nemzetkőzi népszerűségével tisztában lévő szocsi olimpiai szervezők ezért két ok miatt is biztosra mehettek a duóval. Először is, nem egy mindenki által ismert és elvárt orosz klasszis folklór témát használtak fel (lásd. katyusa, jablocsko, ej uhnyem, stb.), hanem egy modern, az új Oroszországot szimbolizáló pop dalt. Másodszor, egy olyan előadópárosról van szó, akikre ma is sokan a másság szimbólumaként tekintenek, és mindez egy olyan országban történik, ahol nemrég homoszexuális propagandatörvényt fogadtak el. Ebben óriási szerepet játszott még egy neves orosz producer, Konsztanytin Ernszt - az olimpiai játékok megnyitóünnepségéért felelős szervező és a Pervij kanal, az orosz állami tévé vezére. A Danny Boyle londoni olimpiai rendezéséből is sokat tanult Ernszt egy maximálisan polkorrekt és látványos show-t hozott össze Szocsiban, amiből nem hiányzott az a bizonyos csavar sem. Amúgy Ernszt vitte véghez az első számú orosz állami csatorna minőségi ugrását is - a Pervij kanal ma nem csak magas színvonalú szórakoztató programjaival és sorozataival tűnik ki, hanem olyan liberális gondolkodású újságírók műsorait sugározza, mint az USA-ban nevelkedett és gyakran kormánykritikus Vlagyimir Pozner. Rosszakarói mondhatják, hogy korlátlan állami támogatásból bárki csinálhat jó televíziós adót, de ez nem teljesen így van. Oroszországban még mindig komoly problémát jelent a sajtószabadság. Saját hibájából fakadóan, de külső nyomás hatására, nemrég volt kénytelen leállítani kábeltévés közvetítését az igazán minőségi műsorokat közvetítő és népszerű, de egyértelműen ellenzéki Dozsgy online TV adó. A rádióadók és újságok helyzete is kettős helyzetben van. Az egyik legismertebb liberális beállítottságú moszkvai rádióadó, az Echo Moszkvi például a kormány közeli Gazprom Media csoport része. Az évezredfordulóban a Tatu álleszbikus, politikamentes manifesztációja nem zavarta az akkor éppen második csecsen háborúval elfoglalt és nagy változások előtt álló putyini Oroszországot. Más történet, más háttérrel, de mégis, most már csak az a kérdés: változik-e annyit az az orosz politikai miliő, hogy egy következő nagy nemzetközi publicitást kísérő eseményen akár szimbolikusan, szemlélőként is feltűnjenek a tavaly szabadult Pussy Riot csoport tagjai. Mondjuk egy foci világbajnokságon… Nem lehet tudni, de azt sem, hogy egyáltalán kell-e ez a politikailag egyre izmosodó Oroszországnak?

Február 7-én, a téli olimpia megnyitóján a sportolók bevonulása és az obligát tüzijátékba torkolló showműsor előtt egy rövid, alig négy perces kisfilmet vetítettek, amelyben az orosz ábécé betűit mutatták be egy-egy orosz kultúrtörténeti személy, tárgy vagy fogalom kapcsán.

Február 7-én, a téli olimpia megnyitóján a sportolók bevonulása és az obligát tüzijátékba torkolló showműsor előtt egy rövid, alig négy perces kisfilmet vetítettek, amelyben az orosz ábécé betűit mutatták be egy-egy orosz kultúrtörténeti személy, tárgy vagy fogalom kapcsán.

Még egy-két nap, és elkezdődik a téli olimpia, Szocsi-2014. Éppen ezért elérkezett az idő visszaemlékezni az 1980-as moszkvai olimpiára, annak is a szovjet társadalmat átalakító hatására. Mert tagadhatatlanul volt ilyen: a fogyasztói világ olyan elemi erővel kezdett nyolmulni ekkor Moszkvában (és így az egész országban), hogy nehéz lenne túlbecsülni a hatását.

Egyrészt a boltokban olyan termékek jelentek meg, amelyeket eddig csak filmeken és külföldi utazásokon láthattak: dobozos sör (ráadásul rendes nyugati sörrel), csomagolt vaj, tubusos mustár jelent meg a polcokon (speciel még most is jobban szeretem a klasszikus üveges orosz mustárt, de ettől még micsoda szám volt a tubusos - és rögtön lehetett arról álmodozni, hogy ez biztos ilyen űrhajós kaja, és akkor lehet, hogy a többi titkos fejlesztés is szép lassan része lesz a hétköznapi életnek), a hetvenes években elindított Pepsi-Cola együttműködés nyomán az olimpia idején már lehetett kapni pepsit, sőt, Marlboro cigarettát is lehetett inenntől kapni.

Még egy-két nap, és elkezdődik a téli olimpia, Szocsi-2014. Éppen ezért elérkezett az idő visszaemlékezni az 1980-as moszkvai olimpiára, annak is a szovjet társadalmat átalakító hatására. Mert tagadhatatlanul volt ilyen: a fogyasztói világ olyan elemi erővel kezdett nyolmulni ekkor Moszkvában (és így az egész országban), hogy nehéz lenne túlbecsülni a hatását.

Egyrészt a boltokban olyan termékek jelentek meg, amelyeket eddig csak filmeken és külföldi utazásokon láthattak: dobozos sör (ráadásul rendes nyugati sörrel), csomagolt vaj, tubusos mustár jelent meg a polcokon (speciel még most is jobban szeretem a klasszikus üveges orosz mustárt, de ettől még micsoda szám volt a tubusos - és rögtön lehetett arról álmodozni, hogy ez biztos ilyen űrhajós kaja, és akkor lehet, hogy a többi titkos fejlesztés is szép lassan része lesz a hétköznapi életnek), a hetvenes években elindított Pepsi-Cola együttműködés nyomán az olimpia idején már lehetett kapni pepsit, sőt, Marlboro cigarettát is lehetett inenntől kapni.

Két hete vette kezdetét a Colours fesztivál a Kinó Caféban. Most szombaton és vasárnap lesz az OROSZ hétvége, nagyfilmekkel és dokumentumfilmekkel, fergeteges WATTICAN PUNK BALLET koncerttel, és kerekasztal beszélgetésekkel.

Szombat este 18.OOtól Misa8o beszélget Anna Zabojevával (cipőmester, videóművész, ld. interjú Annával itt), Oksana Sarkisovával (CEU/OSA, Verzió), és Georgij Zavalnijjal (teamesterünk, Sztakan teánk szülője). A téma: migrációs minták, egyéni életutak.

Vasárnap este 17.OOtól Gingerina beszélgetek Csillik Dilárával, Irina Molodikovával (CEU), dr. Melegh Attilával (BCE). A téma a posztszovjet térség migrációs dinamikái, migrációs, kultúr-, és szociálpolitikai szemszögből.

Filmek szombaton: 14.oo rövidfilmek, 16.oo Elena (recenziónk itt), 17.oo Anna, Keleti pu/ Picasso gyermeke.

Wattican Punk Ballet, koncert szombat este 2o.oo

Filmek vasárnap: 14.3o Így ért véget a nyaram, 19.oo/ 21.oo Rasskazy

Jegyeket itt lehet rendelni, és a fesztivál honlapja itt.

Köszönjük a meghívást Barta Editnek és Tóth Hajnának!

Találkozunk a Kinóban, lájkolj a facebook-on!

Két hete vette kezdetét a Colours fesztivál a Kinó Caféban. Most szombaton és vasárnap lesz az OROSZ hétvége, nagyfilmekkel és dokumentumfilmekkel, fergeteges WATTICAN PUNK BALLET koncerttel, és kerekasztal beszélgetésekkel.

Szombat este 18.OOtól Misa8o beszélget Anna Zabojevával (cipőmester, videóművész, ld. interjú Annával itt), Oksana Sarkisovával (CEU/OSA, Verzió), és Georgij Zavalnijjal (teamesterünk, Sztakan teánk szülője). A téma: migrációs minták, egyéni életutak.

Vasárnap este 17.OOtól Gingerina beszélgetek Csillik Dilárával, Irina Molodikovával (CEU), dr. Melegh Attilával (BCE). A téma a posztszovjet térség migrációs dinamikái, migrációs, kultúr-, és szociálpolitikai szemszögből.

Filmek szombaton: 14.oo rövidfilmek, 16.oo Elena (recenziónk itt), 17.oo Anna, Keleti pu/ Picasso gyermeke.

Wattican Punk Ballet, koncert szombat este 2o.oo

Filmek vasárnap: 14.3o Így ért véget a nyaram, 19.oo/ 21.oo Rasskazy

Jegyeket itt lehet rendelni, és a fesztivál honlapja itt.

Köszönjük a meghívást Barta Editnek és Tóth Hajnának!

Találkozunk a Kinóban, lájkolj a facebook-on!

1944. január 27-én, 70 éve szabadították fel Leningrádot a blokád alól. 1941. szeptember 8-tól 872 napon át fogták körbe a náci csapatok, és habár 1943 januárjában sikerült a város teljes körbezártságát felszakítani, még egy évig tartott a teljes felszabadítás. A tengeri aknazárat csak 1946 (!) nyarára sikerült felszámolni. A leningrádi harcokban közel félmillió városvédő halt meg, a civil lakosság nagyobb veszteségeket szenvedett: 600ezertől egymillióig becsülik a bombatámadásoktól és az éhezéstől elpusztultak számát. Leningrádban többen haltak meg, mint az angolok és az amerikaiak teljes háborús embervesztesége összesen. Kb. a hatvanas évek közepére lett a város lakossága ismét akkora, mint a háború előtt. Szóval, fontos nap volt a hetven évvel ezelőtti, amikor véget ért a blokád.

Sokféleképpen lehet emlékezni, én meghallgatom Sosztakovics Leningrád szimfoniáját.

1944. január 27-én, 70 éve szabadították fel Leningrádot a blokád alól. 1941. szeptember 8-tól 872 napon át fogták körbe a náci csapatok, és habár 1943 januárjában sikerült a város teljes körbezártságát felszakítani, még egy évig tartott a teljes felszabadítás. A tengeri aknazárat csak 1946 (!) nyarára sikerült felszámolni. A leningrádi harcokban közel félmillió városvédő halt meg, a civil lakosság nagyobb veszteségeket szenvedett: 600ezertől egymillióig becsülik a bombatámadásoktól és az éhezéstől elpusztultak számát. Leningrádban többen haltak meg, mint az angolok és az amerikaiak teljes háborús embervesztesége összesen. Kb. a hatvanas évek közepére lett a város lakossága ismét akkora, mint a háború előtt. Szóval, fontos nap volt a hetven évvel ezelőtti, amikor véget ért a blokád.

Sokféleképpen lehet emlékezni, én meghallgatom Sosztakovics Leningrád szimfoniáját.

A saslik és a vodka klasszikus párosításnál maradtunk. Igaz nem a napsütötte havas tájon, hanem a június végi hirtelen érkezett őszben fagyoskodtunk, illetve tartottuk magunkat életben különleges vodkáink következő szettjével (ismét köszönet Kovács Dávidnak érte). A téma ezúttal a különleges eljárással készült, ízes vodkák voltak, holott a vodkák íze sokszor nem zárta magába a különleges hozzávalókat. Random sorrendben, vakon kóstoltunk kis zöld üvegcséinkből és féligtöltött egydecis vízespoharainkból.

A vodkák:

A saslik és a vodka klasszikus párosításnál maradtunk. Igaz nem a napsütötte havas tájon, hanem a június végi hirtelen érkezett őszben fagyoskodtunk, illetve tartottuk magunkat életben különleges vodkáink következő szettjével (ismét köszönet Kovács Dávidnak érte). A téma ezúttal a különleges eljárással készült, ízes vodkák voltak, holott a vodkák íze sokszor nem zárta magába a különleges hozzávalókat. Random sorrendben, vakon kóstoltunk kis zöld üvegcséinkből és féligtöltött egydecis vízespoharainkból.

A vodkák:

Jelena Sumilova építészként dolgozott Moszkvában, aztán áttért a kétlaki életmódra: fél évet Moszkvában, fél évet a (Moszkvától kb 180 kilométerre lévő) tveri területen található Broszno tó mellett él a családjával. Két fiával rendes falusi életet élnek, pici családi gazdaságukkal törődnek, állataikat gondozzák. Jaroszlav öt éves, Iván kettő, utóbbi születése után döntötte el Jelena, hogy fotózni fog. Vagyis csak másfél éve fényképez! Az építészet mellett képzőművészetet is tanult, így aztán a képei már a kezdetektől a klasszikus (inkább: romantikus) festmények színvilágát, kompozíciós eljárásait követik, a kihagyásos technikával a sejtelmességet, giccsbe hajló meseszerűséget is lazán hozza. Ebben nagy segítségére van a fotók utólagos kezelése, amit nem tagad Jelena, sőt, büszke rá, hogy mennyi energiájába kerül kihozni egy-egy kattintásból a minőséget.

Jelena Sumilova építészként dolgozott Moszkvában, aztán áttért a kétlaki életmódra: fél évet Moszkvában, fél évet a (Moszkvától kb 180 kilométerre lévő) tveri területen található Broszno tó mellett él a családjával. Két fiával rendes falusi életet élnek, pici családi gazdaságukkal törődnek, állataikat gondozzák. Jaroszlav öt éves, Iván kettő, utóbbi születése után döntötte el Jelena, hogy fotózni fog. Vagyis csak másfél éve fényképez! Az építészet mellett képzőművészetet is tanult, így aztán a képei már a kezdetektől a klasszikus (inkább: romantikus) festmények színvilágát, kompozíciós eljárásait követik, a kihagyásos technikával a sejtelmességet, giccsbe hajló meseszerűséget is lazán hozza. Ebben nagy segítségére van a fotók utólagos kezelése, amit nem tagad Jelena, sőt, büszke rá, hogy mennyi energiájába kerül kihozni egy-egy kattintásból a minőséget.

A régi újév második napját ünnepeljük ma este pezsgővel, zenével, filmmel és a blog szerzőivel.

Megnézzük a jampecek és a komszomolisták zenés-szerelmes-könnyes-nevetős összecsapását, majd boncolgatjuk amit láttunk, és pezsgővel konfetivel (mi az? itt olvasd) és kedvenc zenéinkkel mulatunk. Kezdés: este 8, Kino.

A legközelebbi klubbot februárban szervezzük meg, maszlenyicára. A klub ingyenes, de a fenntartásához támogatói jegyek válthatóak.

További infókért szeress a facebook-on, és igazold vissza az event-et!

Budapest, szeretünk téged. Az oroszok

A régi újév második napját ünnepeljük ma este pezsgővel, zenével, filmmel és a blog szerzőivel.

Megnézzük a jampecek és a komszomolisták zenés-szerelmes-könnyes-nevetős összecsapását, majd boncolgatjuk amit láttunk, és pezsgővel konfetivel (mi az? itt olvasd) és kedvenc zenéinkkel mulatunk. Kezdés: este 8, Kino.

A legközelebbi klubbot februárban szervezzük meg, maszlenyicára. A klub ingyenes, de a fenntartásához támogatói jegyek válthatóak.

További infókért szeress a facebook-on, és igazold vissza az event-et!

Budapest, szeretünk téged. Az oroszok