Vous êtes ici

Honvédelem.hu

S'abonner à flux Honvédelem.hu
Első kézből a haderőről
Mis à jour : il y a 1 semaine 3 jours

Észak-Korea: a fenyegetés ezután sem lesz eredményes

mer, 17/01/2018 - 00:45
Miközben Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un néha egészen szürreális üzengetésekbe bonyolódtak az utóbbi egy év során, a háttérben, szép csendesen ismét megindult a közeledés a két Korea között. Csoma Mózes szakértő szerint Szöul átvette a főszerepet a párbeszéd terén Washingtontól, és ha minden a jelenlegi tervek szerint halad a következő időszakban, akár még további enyhülésre is számíthatunk a két ország viszonyában.
Catégories: Biztonságpolitika

Szankciók, fenyegetések, sikeres rakéta- és atomkísérletek éve volt 2017 Észak-Koreában

mer, 03/01/2018 - 12:41
A 2016 évi rakéta- és atomkísérletek nyomán nemzetközi szankciókkal sújtott Észak-Korea 2017-ben töretlenül, fokozott ütemben folytatta a nemzetközi közösséget aggasztó nukleáris tevékenységét, miközben Phenjan fenyegetésekkel teli, már-már nyomdafestéket nem tűrő módon sértegette Washingtont, aminek következtében még jobban elmélyült a Koreai-félszigetet övező válság.
Catégories: Biztonságpolitika

„Kizárt, hogy ez egy hirtelen döntés lenne Trump részéről”

jeu, 28/12/2017 - 12:39
Az Egyesült Államok elismerte Izrael fővárosának Jeruzsálemet, amivel még feszültebbé vált a helyzet a Közel-Keleten. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint ugyanakkor még korántsem biztos, hogy valóban új korszakot nyit Donald Trump döntése.
Catégories: Biztonságpolitika

Szaúd-Arábia: változások a rejtélyes kulcsállamban

ven, 22/12/2017 - 12:36
Szaúd-Arábia az utóbbi évtizedekben mindig kulcsfontosságú államnak számított mind a Közel-Kelet térségében, mind a világgazdaságban, ám a sivatagi monarchia külpolitikájában látványos váltásnak lehettünk tanúi a közelmúltban. Mi áll a háttérben?
Catégories: Biztonságpolitika

A Föld minden harmadik lakosa édesvízproblémákkal küzd

ven, 15/12/2017 - 00:34
A Mindenki Hadtudománya Szabadegyetem elnevezésű rendezvénysorozat részeként tartott előadást a napokban dr. Kaiser Ferenc egyetemi docens Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.
Catégories: Biztonságpolitika

Hiánypótló kötet Afrikáról

ven, 08/12/2017 - 12:32
Utolsó könyvbemutatóját szervezte idén a Honvédelmi Minisztériumban az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely (HVK TKH). A december 6-án tartott eseményen a Biedermann Zsuzsánna és Kis Judit által szerkesztett Szubszaharai Afrika gazdasága a 21. században című kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők.
Catégories: Biztonságpolitika

„Háborúk újrakezdve, békeálmok elfeledve”

ven, 08/12/2017 - 12:32
„Háborúk újrakezdve, 2017: elavult békeálmok távol és közel − háborúk, konfliktusok, migránsválság értékelése” címmel tartott előadást a napokban Budapesten, a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, háborús műveleti szakértő.
Catégories: Biztonságpolitika

Quo vadis, Európa?

ven, 08/12/2017 - 12:32
Biztonságpolitikai konferenciát tartottak Quo vadis, Európa? (Hova tartasz Európa) – A 2017-es nagy választások(k) címmel Budapesten, a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban november 29-én, szerdán.
Catégories: Biztonságpolitika

Új-régi fenyegetések

mar, 28/11/2017 - 00:27
Új-régi fenyegetések címmel aktuális biztonságpolitikai kérdésekről, társadalmi kihívásokról szóló kerekasztal-beszélgetést tartottak november 23-án, csütörtökön a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban.
Catégories: Biztonságpolitika

Könyvbemutató: A dzsihád legyőzése

mar, 28/11/2017 - 00:27
A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely és az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Tudományos Szakkönyvtára szervezésében mutatták be dr. Sebastian Gorka A dzsihád legyőzése című könyvét november 22-én, szerdán, a Honvédelmi Minisztériumban.
Catégories: Biztonságpolitika

Senkire sem számíthatnak a rohingják

jeu, 16/11/2017 - 00:21
Ismét Mianmarra szegeződött a világ szeme, miután a kormányzat katonai szárnya által a muszlim vallású rohingja népesség körében végzett etnikai tisztogatások a 20. század legsötétebb korszakait idézik. A kiszolgáltatott rohingják magukra maradtak: a térségben jelenlévő nagyhatalmak is bénultan és tétlenül nézik, amint emberek százezreit űzik el otthonukból. A szakértő szerint a háttérben összetett belpolitikai játszma folyik.
Catégories: Biztonságpolitika

Terrorizmus: össztársadalmi probléma

sam, 28/10/2017 - 01:04
Új feladatot kapott az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság (MH HFKP) Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelye (HVK TKH). A szigorúan objektív alapon, tudományos módszerekkel katonai- és biztonságpolitikai elemzéseket készítő műhelyen belül terrorellenes kutatói munkacsoport alakult.
Catégories: Biztonságpolitika

„A legtöbb külső szereplő számára elfogadható a jelenlegi szomáliai helyzet”

sam, 28/10/2017 - 01:04
Az utóbbi évek egyik legvéresebb terrortámadását követte el múlt hétvégén Mogadishuban az al-Shabaab terrorszervezet. A mintegy háromszáz halálos áldozatot követelő akció ismét Szomáliára irányította a figyelmet, de Marsai Viktor Afrika-szakértő szerint ennek ellenére sem igazán van remény a sokat szenvedett régióban arra, hogy belátható időn belül jobbra forduljanak a dolgok.
Catégories: Biztonságpolitika

Két lépés előre, egy lépés hátra?

mar, 17/10/2017 - 00:56
Két lépés előre, egy lépés hátra? - ezzel az alcímmel rendezett az afrikai konfliktusok dinamikájával foglalkozó nemzetközi konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a Jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés kiemelt projekt keretében működő Afrika Kutatócsoport október elején.
Catégories: Biztonságpolitika

A szakértő szerint a tárgyalás az egyetlen megoldás

mar, 17/10/2017 - 00:56
Az Észak-Koreai válság megoldására szolgáló mindhárom katonai forgatókönyv teljes mértékben irreális, ezért a tárgyalás az egyetlen életképes verzió - jelentette ki a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársa az M1 aktuális csatorna október 11-ei, szerdai műsorában.
Catégories: Biztonságpolitika

„Phenjan politika céljai a ’90-es évek legeleje óta változatlanok”

mar, 17/10/2017 - 00:56
Egyre feszültebb a helyzet Észak-Korea és az Egyesült Államok között, röpködnek az egészen végletes fenyegetések, a világ pedig aggodalommal figyel – a honvedelem.hu által megkérdezett szakértő szerint azonban továbbra sem érdeke senkinek sem egy háború, pláne nem annak nukleáris változata.
Catégories: Biztonságpolitika

A Koreai-félsziget megosztottsága mindenkinek kényelmes

mar, 05/09/2017 - 00:25
A Koreai-félsziget megosztottsága mindenkinek kényelmes, a konfliktus eszkalálódása viszont senkinek - mondta prof. dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna augusztus 31-ei, csütörtöki műsorában.
Catégories: Biztonságpolitika

Észak-koreai válság: Kínán és Oroszországon nyomás lesz, hogy tartsák be a szankciókat

mar, 05/09/2017 - 00:25
Csoma Mózes egyetemi docens, az ELTE Koreai Tanszékének vezetője szerint Kínán és Oroszországon nyomás lesz, hogy ténylegesen tartsák be az Észak-Korea elleni szankciókat azok után, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egyhangúlag és „határozottan” elítélte kedden Észak-Koreát az újabb rakétakísérlet miatt.
Catégories: Biztonságpolitika

Senki sem érdekelt az észak-koreai helyzet megváltoztatásában

mar, 05/09/2017 - 00:25
Matura Tamás külpolitikai szakértő szerint sem az amerikaiaknak, sem az oroszoknak, sem a kínaiaknak, sem Japánnak, sem a két Koreának nem érdeke, hogy megváltozzon a jelenlegi helyzet a Koreai-félszigeten.
Catégories: Biztonságpolitika

Venezuela: diktatúra vagy polgárháború?

mar, 05/09/2017 - 00:25
Káoszba süllyedt Venezuela az elmúlt időszakban, a válság vége pedig nem látszik. A honvedelem.hu által megkérdezett szakértő szerint ugyanakkor nincs realitása annak, hogy az Egyesült Államok beavatkozzon az eseményekbe.
Catégories: Biztonságpolitika

Pages