Szíria kulturális minisztere arról számolt be, hogy Törökország segíti a terroristákat a háború során elrabolt műkincsek külföldre csempészésében, és az Erdogan-rezsim maga is profitál a műkincstolvajok tevékenységéből.
Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Biztonságpolitikai Szakkollégiuma ma délelőtt a DAB Székházban. Az ünnepélyes eseménnyel együtt a szervezők az idei Tavaszi Tudományos Hallgatói Konferenciát is megnyitották.
A rendezvényen Pintér Ákos, a Hatvani-szakollégium igazgatója és Gergely Pál, az Akadémiai Bizottság elnöke is beszédet mondott. A Biztonságpolitikai Szakkollégium képviseletében Kaló József hagsúlyozta: az megállapodást a napjaink biztonsági kihívásai is indokolják, amelyekre a hatékony válaszok egyike az intézmények közötti átfogó megközelítés lehet. Ezt követően írták alá a megállapodást a szakkollégiumok képviselői. A cél, hogy erősítsék a két intézmény közötti együttműködést oktatási, kutatási és tudományos területen. Emellett a kiemelkedő képességű egyetemi hallgatók tehetséggondozását is célul tűzték ki. Az intézményvezetők abban bíznak, hogy közösen kimagasló eredményeket tudnak elérni mind a tudomány, mind a gyakorlati képzés terén. A megnyitó után hadtörténeti, történelmi, irodalmi és természettudományos előadásokat hallgattak meg az érdeklődők
Forrrás: http://www.dehir.hu/debrecen/szakkollegiumok-kotottek-egyuttmukodest-debrecenben/2016/05/05/, a letöltés dátuma: 2016. május 05.
A Biztonságpolitikai Szakkollégium idén is megrendezi az immár hagyománnyá vált BIZTONSÁGPOLITIKAI SZAKESTÉLYT, amelynek időpontja 2016. május 19., csütörtök, 18:30 óra. Helyszíne a Honvéd Kulturális Központ Regiment Étterme (1143 Budapest, Stefánia út 34-36.)
A belépőjegyek vásárlásával kapcsolatban május 9-ét követően keressétek a szakkollégium tagjait a Ludovika Főépület zsibongójában. Ezen túlmenően a jegyek a megadott e-mail címen történő egyeztetést követően átvehetőek a HHK és a NETK campuson.
A rendezvény kiváló alkalom az oktatók, hallgatók közötti kötetlen találkozásra, kulturált szórakozásra.
Öltözék hölgyeknek kisestélyi, vagy koktélruha, uraknak öltöny, vagy társasági egyenruha.
Az előzetes program:
18:30 Kapunyitás
19:00 Megnyitó
19:30 Vacsora, utána kötetlen beszélgetés
23:30 Elköszönés
24:00 Kapuzárás
Az afterparty éjfél után kezdődik a Dürer Kertben (XIV. kerület Ajtósi Dürer sor 19-21.)
Az rendezvényről további információkat az alábbi linken találhatóak.
Az Európai Bizottság szerdán javasolni fogja az Európai Unió és Törökország közti vízummentesség életbeléptetését. A BBC jelentése szerint ezért cserébe Ankara olyan jelképes lépéseket kell tegyen, mint a szólásszabadság helyzetének javítása, és a kisebbségek jogvédelme.
A dokumentumok rendezése folyamatos feladat, néha pedig elkerülhetetlen a mulasztások pótlása. Ezt a fotót 2007 tavaszán készítettem a Tóth Gábor alezredes, Puma-századparancsnok repülte 36-osról. Akkor persze javában megvolt még a 42-es is. A fotó pedig a Peszeki Zoltán őrnagy vezette 128-as Alba hátsó üléséről készült. Ezúttal is köszönet azért a repülésért!
Zord