Biztonságpolitika

(The Intelligence Capability of the European Union)

Rezümé

Az adatszerzés, az információgyűjtés „lelke” a hírszerzésnek, egyben pedig a legköltségesebb eleme is. A modern technológiai rendszereket fejleszteni, adataikat értelmezni képes szakértelem, az információkat több tudományterületi jártassága miatt felhasználhatóvá tenni képes szakember ritka, a nemzetközi nagyvállalatok által a döntési előnyhöz jutásuk érdekében is keresett erőforrás. Az államoknak ebben a versengő környezetben kell vonzóvá tenniük a globálisan jelentkező fenyegetések és kihívások ellen való küzdelem iránt fogékony humán erősforrás számára azt az életpályamodellt, aminek katonájaként a pénzpiacokon, a szervezett bűnözés és a terrorizmus vagy akár a klímaváltozás területein az állam szuverenitásáért minden nap harcba szálljon. Az Európai Unió fokozatosan nemzetközi gazdasági szervezetből, nemzetközi biztonsági szervezetté is vált, és olyan hatáskörök birtokosa lett, amelyek működtetésével napjainkra egyre inkább államszerű magatartást is tanúsít, de mint egyfajta civil vagy „puha” hatalomként, ami mind a mai napig alapvetően a gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi eszközeit használja a kül- és biztonságpolitikai céljai elérése érdekében.

Kulcsszavak: intelligence, GEOINT, globális stratégia, MFF

Abstract

Obtaining information and collecting data constitute the essence of intelligence agencies, which also prove to be the most expensive element of intelligence activities. Experts capable of developing state-of-the-art technology systems and of construing data derived from such systems, as well as capable of making such data consumable on account of such expert knowing the ins and outs of a number of fields of science are rare and valuable resources for international companies seeking to secure for themselves a competitive edge in decision-making. It is this competitive market where states are to present an attractive a career path model for human resources with an inclination to fight against global threats and challenges, by deploying them as soldiers to fight for state sovereignty every single day against organised crime, terrorism or climate change. Gradually, the European Union has evolved from an international economic organisation also into an international security entity, securing for itself powers enabling it to act increasingly in a state-like manner, as a civil or soft-power, which uses its economic, commercial and financial measures to attain its targets and objectives in foreign affairs and security policy.

Keywords: intelligence, GEOINT, Global Strategy, MFF

A hírszerzésben rejlő potenciálok azonosítása az Európai Unió szemszögéből

Az Európai Unió (továbbiakban: EU) 27 országot tömörítő, egységes piacot működtető kereskedelmi nagyhatalom, amely a feldolgozóipari termékek és a szolgáltatások legjelentősebb exportőre a világon, és 100‑nál is több ország legnagyobb importpiacának számít. Külkapcsolatainak egyik legfontosabb eszköze az elsősorban szabadkereskedelmi elvekre épülő kereskedelempolitika, amelyet eszközként – az önálló európai katonai képesség hiányából fakadó nemzetközi érdekérvényesítési képességét pótolva – a kül- és biztonságpolitikai céljai elérése érdekében használ fel világgazdasági súlyának megőrzése érdekében.

A kémkedés már az ókortól jelen van a társadalmak életében, ugyanis egy állam hosszú távú, eredményes működésének fenntartása és önállóságának megőrzése szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, hogy az ezzel kapcsolatos releváns, külföldre vonatkozó vagy külföldről származó: gazdasági-, katonai- és politikai információkat megszerezze, illetve az ilyen jellegű saját információit megvédje, vagyis az ilyen információk megszerzésére irányuló leplezett törekvéseket minél gyorsabban és teljes körűen felderítse és elhárítsa. A hírszerzés célja tehát, a döntési előnyhöz jutás biztosítása. Az EU ezt a képességét a versenytársaival, a politikai ellenfeleivel szemben sikerrel alkalmazza az egyre inkább kiéleződő nemzetközi gazdasági versenyben, amely sikernek köszönhetően Európában 70 éve béke honolhat. Ezt a teljesítményt ismerte el a világ azzal, hogy 2012-ben az EU nyerte el a Nobel-békedíjat, amiért előmozdította Európában a békét, a megbékélést, a demokráciát és az emberi jogokat. De ne felejtsük el, hogy a megfigyelés már nem csupán államokra vagy üzleti titkokra irányul, hanem széles körben lehetővé teszi az emberek közötti kommunikáció lehallgatását is. Ez pedig ellentétes a magánszemélyek magán- és családi életének tiszteletben tartásával, valamint a magánélet tiszteletben tartásához és az adatvédelemhez való joggal – melyek mindegyikét uniós szinten az Európai Unió Alapjogi Chartája védi. Az EU és tagállamai kötelesek védelmezni ezeket az emberi jogokat a megfigyeléssel összefüggésben is, továbbá a jogellenes megfigyeléssel szemben kötelesek jogorvoslatot biztosítani az áldozatok számára.[1] Ugyanis a hírszerzés egy dinamikusan változó fogalom, ezért sincs meghatározott definíciója vagy kifejezett alkalmazási területe, ellenben a produktumának, az intelligencenek[2] állandó célja van, ami egyszerűen meghatározható: biztosítson előnyt a döntéshozó számára.

Az EU ahhoz, hogy fenntartsa versenyképességét, a tagállamok által befizetett források legnagyobb részét olyan programok megvalósítására fordítja – azon túl, hogy finanszírozza saját apparátusát, valamint harmadik országoknak nyújt rendkívüli támogatást, elősegítve ezzel is a gazdasági térség stabilitását –, amelyek az EU szakpolitikáinak előmozdítására irányulnak. Többek között ilyen program a Galileo is, ami a GEOINT[3] információgyűjtés módszerhez tartozik. A Galileo az Európai Unió globális műholdas navigációs rendszere (GNSS),[4] amelyet „európai GPS-nek” is neveznek (az USA rendszere a GPS).[5] A Prágában található Európai GNSS Ügynökség által üzemeltetett és így polgári ellenőrzés alatt álló program – amely a Horizon Europe program keretében kerül finanszírozásra a 2021-2027-es ciklusban – adatai széles körű alkalmazásokra felhasználhatók, mert ugyan a rendszer autonóm, de átjárható a meglévő műholdas navigációs rendszerekkel. A Galileo jelenleg 26 műholdból áll, ezt szeretnék tovább bővíteni tartalékműholdakkal (összesen: 24 műhold+6 tartalék). Az EU-nak azért van szüksége erre az egyedül egyik tagállam által sem finanszírozható fejlesztésre, mert a műholdas navigációs szolgáltatások világpiaca 2022-re várhatóan évi 250 milliárd eurót fog majd kitenni. Ma pedig már az EU gazdaságának mintegy 7%-a függ a globális navigációs műholdas jelek rendelkezésre állásától a közlekedéstől, a logisztikán át, a távközlésig és az energiagazdálkodást is ideértve. A szegmens versenytársai pedig az orosz Glonass, a kínai Beidou és az amerikai GPS a következő generáció fejlesztésével, de India, Irán és tucatnyi magáncég világszerte a SpaceX rakéták segítségével.

Az EU kiszélesítve megfigyelési képességét a Copernicus-t (korábban: GMES) a Föld megfigyelésének európai rendszerét is üzemelteti immáron 20 éve. Az földmegfigyelő infrastruktúra 7 műholdtól és in situ érzékelőktől (földi állomások, levegőben lévő érzékel, tengeri szenzorok) érkező napi 12 TB,[6] nagy felbontású adat ingyenes hozzáférését biztosítja hat tematikus területtel kapcsolatban: szárazföld, tenger, légkör, éghajlatváltozás, vészhelyzetek kezelése és biztonság. Az adatokat az innovatív vállalkozások is használják műholdas technológiával működő termékek és szolgáltatások kifejlesztésére. A DIAS[7] pedig egy új adat- és információ hozzáférési szolgáltatás lesz, ami 5 felhőalapú rendszer-architektúrában tárolja a napi friss és a régebbi adatokat egyaránt, illetve biztosítja a tömeges adatkezelés lehetőségét a felhasználóknak anélkül, hogy a letöltés, feldolgozás és a tárolás terheit ehhez viselniük kellene. A fejlesztések kedvezményezettjei a hatóságok, az ipar és a tudományos élet vívmányai iránt érdeklődő végfelhasználók, akik környezetvédelmi és biztonsági kérdésekkel kapcsolatos szolgáltatások fejlesztésére is felhasználhatják szabadon az „Űrügynökség” adatait, ezzel is fokozva az Európa űrkutatási versenyképességet.

 Európai Unió hírszerzéssel kapcsolatos jogi keretrendszere

A lisszaboni szerződés alapján „A közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó ügyekben az Uniót a főképviselő képviseli. Az Unió nevében politikai párbeszédet folytat harmadik felekkel, és képviseli az Unió álláspontját a nemzetközi szervezetekben és nemzetközi konferenciákon.” [EUSZ 27. cikk (2) bekezdés] „Az Európai Tanács elnöke – a saját szintjén és e minőségében, valamint az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hatáskörének sérelme nélkül – ellátja az Unió külső képviseletét a közös kül- és biztonságpolitikához tartozó ügyekben.” [EUSZ 15. cikk (6) bekezdés] „A bizottság […] a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a Szerződések által meghatározott más esetek kivételével ellátja az Unió külső képviseletét. Az intézmények közötti megállapodások létrehozása céljából indítványt tesz az Unió tevékenységének éves és többéves programjára.” [EUSZ 17. cikk (1) bekezdés]

Az EK helyébe lépő EU (EUSZ 1. cím 1. cikk (3) bekezdés) kifejezett nemzetközi elismerésére korábban általában nem került sor, hanem a kívülálló államok hallgatólagos formában hozták a közösségek tudomására az elismerésre vonatkozó döntésüket: vagy szerződésre léptek vele (de facto elismerés), vagy diplomáciai kapcsolatokat létesítettek vele (de jure elismerés). A lisszaboni szerződéshez csatolt 24. jegyzőkönyv azonban származékossá teszi az Unió jogi személyiségét, miszerint kimondja, hogy mindez „semmilyen módon nem jogosítja fel az Uniót arra, hogy a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörökön kívül jogot alkosson vagy intézkedéseket tegyen.” Ennek értelmében az EU a ráruházott hatáskörökön belül kötelező erejű szerződéseket és megállapodásokat köthet. Az EU jogalanyiságának szerződéses meghatározása a külkapcsolati rendszer fejlődése szempontjából is rendkívül fontos. A nemzetközi jog többek között ezért a szupranacionális jellege miatt sem ismeri el szuverén államként az EU-t, még ha olyan hatáskörök birtokosává is lett, amelyek működtetésével napjainkra egyre inkább államszerű (state-like) magatartást is tanúsít. Ha pedig nem állam, akkor saját hírszerző szolgálattal sem rendelkezhet, kivéve akkor, ha a tagállamok lemondanak nemzeti szuveneritásuk ezen részéről és átadják azt az EU-nak. Ezt az elvet a Lisszaboni Szerződés is követve, a hírszerzést nemzeti hatáskörbe utalta, ahogy a külpolitika sem kerülhetett közösségi hatáskörbe. Ettől függetlenül a kormányközi egyeztetések napirendjén fokozatosan a külpolitikai területeken túl a védelmi és biztonságpolitikai területek is közös megvitatásra kerültek, de a döntések végső soron továbbra is a kormányok kezében maradt, de a Tanácsnak, mint fórumnak a szerepe már mindkét terület esetében meghatározóvá vált.

Mindez nem meglepő hiszen a kezdetben kizárólag gazdasági téren elindított európai integráció mára már az éghajlat-politikától, a környezetvédelemtől és az egészségügytől kezdve az említett külkapcsolatokon és biztonságpolitikán át, egészen az igazságügyig és a migrációs politikáig számos szakpolitikai területet átível. Ezt a szemléletmódban bekövetkezett változást jól tükrözte az is, amikor 1993-ban az Európai Gazdasági Közösség (EGK) helyébe az Európai Unió elnevezés lépett.

Az Európai Unió nemzetbiztonsági képessége

 A közös külpolitika létrehozásával kapcsolatban a fordulópontot az 1989–1990-es években lejátszódó világpolitikai változások – a bipoláris rendszer szétesése, a keleti blokk összeomlása és a német újraegyesítés következtében Németország megerősödése – jelentették. A hidegháború végével jelentősen változó biztonsági környezetben, a realista megközelítés látszólagos háttérbe szorulásával és a liberális, normatív gondolkodás megerősödésével egy időben a közös kül- és biztonságpolitika létrehozásának igénye is felerősödött. Az EU katonai pillérjének kiépülésével (EUPSC,[8]  EUMS,[9], EUMC[10] stb.)  párhuzamosan a 2000-es évek elejétől intézményesülni kezdett az EU közös biztonság- és védelempolitika (KBVP)[11] civil pillére is a Polgári Válságkezelési Bizottság (CivCom)[12] felállításával. Az EU többszintű Helyzetelemző Központját, a SitCen-t is ekkor hozták létre.[13]

A következőkben bemutatásra kerülő intézmények nem végeznek titkos információgyűjtést, hanem az uniós kül- és biztonságpolitikai döntéshozatal segítése céljával, önkéntes alapon, a tagállamok hírszerző szolgálatai osztják meg velük az előzetesen értékelt hírszerzési információkon, illetve nyílt forrásokon (OSINT)[14] alapuló jelentéseiket. A szervezetek rendelkezésére állnak továbbá az Európai Külügyi Szolgálathoz (továbbiakban: EKSZ) a civil és katonai EU misszióktól, a harmadik országokban működő EU-képviseletekről, az Európai Rendőri Hivataltól (továbbiakban: Europol), az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökségtől (továbbiakban: Frontex), a nemzetközi szervezetektől, a nem-kormányzati szervezetektől, valamint az Európai Unió Műhold Központjától (továbbiakban: SatCen) érkező információk és jelentések. Lehetőség van mindezek mellett tényfeltáró csoportokat küldeni harmadik államokba egy-egy kérdéskör feltérképezésére.

A SitCen az EU első intézményesített hírszerző szerve,[15] amelyet Javier Solana személyes kezdeményezésére hoztak létre, és amelynek 100 fős állománya az EU Katonai Törzsét (EUMS) segítette az EU különböző hírszerző egységeitől, a tagállamoktól és az akkori Külkapcsolatok és Politikai-katonai ügyek Főigazgatóságától összegyűjtött (jellemzően az akkori védelempolitikai DG-n keresztül kapott) adatok elemzésével. Kezdetben a Sitcen feladata elsősorban hét tagállam – Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Spanyolország, Svédország és az Egyesült Királyság – közötti információmegosztás volt. 2005-ben feladata a terrorizmusellenes küzdelemmel is kiegészült, és a SitCenen belül egy terrorizmusellenes csoport jött létre (Counter Terrorism Group – CTG). A szervezet életében a következő jelentős változás 2007-ben történt, amikor az Egységes Hírszerző Elemző Képesség (Single Intelligence Analysis Capacity – SIAC) is létrejött. A SIAC feladatának a válságok korai előrejelzése és helyzetelemzés számított, amihez az EUMS katonai hírszerzéssel kapcsolatos jelentéseit is feldolgozta. 2011-ben megszűnt a Nyugat-Európai Unió (WEU), ezért annak ilyen irányú feladatait is a SitCen vette át.

Az IntCen[16] elődje a SitCen, mely utóbbi az EKSZ létrehozásával együtt jött létre. Az EKSZ-t létrehozó 2010-es határozat értelmében a SitCen és az EUMS az EKSZ része lett, így a polgári és katonai hírszerző (EUMS IntDir)[17] titkosszolgálati funkciókat az újonnan felállított szerv keretein belül integrálta. 2011 végén Catherine Ashton főképviselő jóváhagyta a Külügyi Szolgálat hírszerző támogató tevékenységének irányelveit (Framework and guidelines for Intel support to EEAS).[18] Majd ezt követően 2012 márciusában a hivatal elnevezését EU Hírszerzési és Helyzetelemző Központra (EU IntCen) változtatták meg. Az EU IntCen az EKSZ egyik igazgatóságaként a főképviselő közvetlen irányítása alatt áll, és jelenleg kb. 80 fő látja el feladatait. Feladata, hogy stratégiai szintű elemzéseket végezve elsősorban a főképviselőt lássa el információkkal, de a tagállamokat, valamint más uniós szerveket, döntéshozókat is segíthet elsősorban a KKBP, a KBVP és a terrorizmus elleni küzdelem területén. Az IntCen elsősorban nem egy hagyományos információszerző hivatal, hiszen az információszerzés képessége továbbra is a tagállamok hatáskörében maradt, klasszikus titkosügynöki tevékenységet nem folytat. Ennek ellenére az Egységes Hírszerző Elemző Képességen (SIAC) keresztül korlátozott mértékben nyílt információszerző képességgel is rendelkezik, médiahíreket, nyílt információkat, a beérkező jelentéseket, illetve saját úgynevezett tényfeltáró delegációinak jelentéseit elemzi. Elsősorban a tagállamoktól és más uniós szervezetektől (Európai Bizottság, EU-delegációk, Europol,[19] Frontex,[20] Eurojust, az EU eseti tényfeltáró, „fact-finding trips” delegációi, valamint a polgári és a katonai műveletek saját felderítő-, információs elemei) és a partnerektől (például NATO, EBESZ) beérkező információkat dolgozza fel.[21]

A SatCen[22] 1992-től 2001-ig a Nyugat-európai Unió Műholdközpontjaként működő intézmény 2002-től az EU intézményes keretein belül működik, székhelye Torrejón de Ardozban (Spanyolország) található. Elsődleges feladata, hogy a világűrbe telepített eszközökön és kiegészítő adatokon alapuló szolgáltatások nyújtásával támogassa az Unió közös kül- és biztonságpolitikai tevékenységét. Műholdas és légi felvételeket, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat biztosít. A GEOINT rendszer segítségével a műholdképek és a térinformatikai jellemzők összevetéséből és elemzéséből, földrajzi vonatkozású események jeleníthetők meg vizuálisan. Bár nyilvánvaló, hogy ezt a térinformatikai rendszert elsősorban katonai célokra fejlesztették ki, könnyen belátható, hogy az élet más területein is (mint például a közlekedés, telekommunikáció, ingatlanfejlesztés, bányászat, régészet stb.) használható. A SatCen nemzeti és nemzetközi intézményekkel működik együtt a világűrrel kapcsolatos területeken. Részt vesz a Copernicus-programban, továbbá szorosan együttműködik az Európai Védelmi Ügynökséggel (EDA), az Európai Bizottsággal, az Európai Űrügynökséggel, más intézményekkel (pl. Galileo) és nemzetközi szervezetekkel. A közös kül- és biztonságpolitikán belül elsősorban a biztonság- és védelempolitikai döntéshozatalt támogatja a tevékenységével: képi, légi, műhold és térinformatikai adatok gyűjtésével és elemzésével. Saját felderítő kapacitással nem rendelkezik, a kereskedelmi műholdaktól megvásárolt vagy Helios műholdas felderítő rendszer által szolgáltatott felvételeket elemzi, ami önálló EU-s képszerzői és elemzői hírszerzési képességnek (immagery intelligence, értsd: képi felderítés – IMINT)[23] minősül. Legfontosabb szervezeti egysége az adatfeldolgozó és adattovábbító, a válsághelyzet-támogató és helyzetértékelő, a térképfeldolgozó, illetve a nonproliferációs részlegekből álló műveleti osztály. a Műhold Központ hatáskörébe tartozik a GEOINT (Geospatial Intelligence – térinformatikai hírszerzés) is.

Europol 2010 óta uniós intézmény és az információk ezen a területen is a tagállamoktól, nyílt forrásokból vagy harmadik féltől (nemzetközi szervezetek, EU-n kívüli országok) származnak. Az intézmény feladatai: információ- és adatszerzés, tárolás, kezelés, elemzés és csere, valamint nyomozati és operatív tevékenységek koordinálása, szervezése és végrehajtása. 2016 januárjától az Europolon belül hozták létre az Európai Terrorelhárító Központot (ECTC)[24] többek között a tagállami és EU-n kívüli szervek és intézmények közti információcsere és műveleti együttműködés erősítése érdekében. Az Europol két adatbázissal rendelkezik, az Europol Információs Rendszer (Europol Information System – EIS) és az Elemzési Munkafájlok (Analysis Work Files – AWF). Az Europol jelentései általában műveleti vagy stratégiai jellegűek, felhasználói az EU döntéshozói, illetve minden olyan szerv, amely adatot oszt meg az intézménnyel.

A 2004-ben létrehozott Frontex tevékenységének ellátása során hírszerzési információk felhasználója, ugyanakkor a tagállami határőrizeti szervektől és más szervektől érkező adatok alapján hírszerzési jelentések készítője is. A szervezet olyan kockázatelemzéseket készít, amelyek a tagállamoknak az adott fenyegetés leküzdésére rendelkezésére álló képességeit is tartalmazza. A minősített adatok cseréjét, továbbítását a tagállamok, az EU intézmények és a Frontex hírszerzési egysége között védett hálózaton végzik (Frontex Kockázatelemzési Hálózat – Frontex Risk Analysis Network – FRAN). A Frontex helyzetértékelő központja a válságokat kíséri figyelemmel.

Belbiztonsági témákban az EU-hoz nem kötődő, az EU-politikákat nem szolgáló kormányközi hírszerzési együttműködési platform a Berni Klub és az abból kinőtt – az iszlám terrorizmusra összpontosító – a 28 EU-tagállamot, valamint Norvégiát és Svájcot tömörítő, Terror-ellenes Csoport. A Berni klub a nyugat-európai titkosszolgálatok vezetőinek éves szinten rendezett nem hivatalos találkozója, melynek témái Európai biztonságának kérdései. A klubhoz 1994-től csatlakozhattak a kelet-európai szolgálatok vezetői is. A szervezetre jellemzője, hogy önálló hírszerzési jogosultsággal és képességgel nem rendelkezik, kizárólag a tagok által megosztott információk alapján képes döntéseket hozni.

Az önálló európai hírszerző szolgálat létrehozásának jövőképe

Javier Solana EU kül- és biztonságpolitikai főképviselő irányítása alatt, a 2003-as iraki válság miatt megosztott Európai Unió idején készült el, USA  2002-es nemzetbiztonsági stratégiájának mintáját követő, ’Biztonságos Európa egy jobb világban’ című dokumentuma, melyet 2003. december 12-én „Európai Biztonsági Stratégia” címen fogadott el az Európai Tanács. Az egyre bonyolultabbá váló nemzetközi biztonsági környezet ellenére a pénzügyi és gazdasági válság, illetve az euróövezet szuverén adósságválságának idején a figyelem a kül- és biztonságpolitikai kérdések felől a gazdasági-pénzügyi témák felé tolódott el, így a 2008-as felülvizsgálatot[25] követően sem született egy új, átfogó biztonsági-külpolitikai stratégia, egészen 2016-ig.[26]

Federica Mogherini főképviselő 2015 májusában jelentést terjesztett elő ’Az Unió szerepe a változó globális környezetben: egy összekapcsoltabb, feszültségekkel teli és összetettebb világban’ című dokumentumban. Az elemzés hátterét az EU alapvető stratégiai dokumentumai (2003, 2008) mellett az USA 2015-ös nemzetbiztonsági stratégiája képezte. Nathalie Tocci,[27] a kutatás egyik vezetője hangsúlyozta, hogy mindeddig nem sikerült a lisszaboni szerződés jelentette lehetőségeket átfogóan átültetni az uniós külpolitikai gyakorlatba, és az új stratégia célja, hogy erősítse a különböző politikák közötti szinergia érvényesülését. Érvelését aláhúzandó Tocci Churchill híres mondását idézte: „Uraim, elfogyott a pénzünk. Most gondolkoznunk kell!”[28] Az Európai Tanács 2016. június 28-i ülésén elfogadott, 5-10 évre szóló „Európai Unió globális kül- és biztonságpolitikai stratégiája” (továbbiakban: globális stratégia) legfontosabb célként egy erősebb Európa megvalósítását határozta meg. A stratégia végrehajtásának folyamata jelenleg megjósolhatatlan, számos előre nemigen látható tényezőtől (brexit, elhúzódó 2021-2027-es pénzügyi keret tárgyalások, COVID-19 stb.) függ.

A 2016 áprilisban elfogadott „A hibrid fenyegetésekkel szembeni fellépés közös kerete – európai uniós válasz” című közleményben Mogherini összkormányzati megközelítést támogat, 22 cselekvési területtel, hogy segítse a hibrid fenyegetésekkel szembeni fellépést és erősítse az EU és tagállamainak, valamint nemzetközi partnereinek ellenálló képességét. Ezen intézkedések magukban foglalják az EU hírszerzés-elemző képességeinek megerősítését. Az Európai Külügyi Szolgálaton belül létrehozott hibrid fenyegetésekkel foglalkozó uniós információs és elemzőcsoport szakértelmének fejlesztésének célja, hogy többek között képessége kiterjedjen a kémelhárításra is, ezzel is támogatva a teljesebb körű polgári és katonai hírszerzési jelentések tartalmát, megerősítve ezzel is az EU válsághelyzetekre adott válaszának relevanciáját. Az évente készülő végrehajtási jelentések nem csak az EU-NATO közös, a hibrid fenyegetésekkel szembeni fellépés uniós operatív protokolljának („EU Hybrid Playbook”) éves gyakorlatának a megrendezéséről, de a tagállamok támogatásáról a hibrid válsághelyzetekre adott reagálási képességeik megerősítése érdekében tett intézkedésekről is szól. A program a hírszerzési képességek növelésének azt az útját választotta, hogy a nemzeti szolgálatok növeljék hírszerzési hozzájárulásaikat a hibrid fenyegetésekkel foglalkozó uniós információs és elemzőcsoport részére, továbbá biztosítsák uniós információs és elemzőcsoport és a nemzeti kapcsolattartó pontok között fennálló hálózat képességeinek további fejlesztését.

Az EU hírszerzését ugyanis mindig két nézet szembeállása jellemezte. Az együttműködés elmélyítését sürgetők egy nemzetek felett álló, a közös hírszerzéshez szükséges jogosítványokkal felruházott intézmény kiépítését szorgalmazóké és a velük szemben álló, az ebben ellenérdekelt tagállamok, ők a nemzetállami szuverenitás fontosságával érvelnek. A hírszerzés közösségi hatáskörbe helyezésével kapcsolatban maga Javier Solana a legelső biztonságpolitikai főképviselő – aki 2000-ben az EU első intézményesített hírszerző szervét a későbbiekben még részletesen ismertetésre kerülő SitCent is létrehozta – úgy vélekedett, hogy noha a terrorizmus elleni küzdelem nagyon fontos feladata az EU-nak, de még egy ilyen típusú központi hírszerző ügynökség létrehozásának sem jött el az ideje. Ez jóllehet húsz évvel később sem változott meg, ennek pedig kézenfekvő oka leginkább abban keresendő, hogy nem csak a politikusok, hanem a tagállamok nemzetbiztonsági szolgálatai is gátat szabnának az ilyen irányú törekvéseknek, hiszen ez egyben azt is jelentené, hogy – akár csak a gazdasági folyamatokat vizsgálva is – a tagállamoknak az egymáshoz viszonyított komparatív előnyeikről kellene lemondaniuk különösebb, – a nettó befizető[29] tagállamokat általában megillető – kompenzációk lehetősége nélkül.

Az unió jelenleg a tagállamok hírszerző szolgálatai által önkéntes alapon nyújtott hozzájárulások felhasználásával, a különböző típusú (pl.: hibrid fenyegetések, szervezett bűnözés, terrorelhárítási stb.) fenyegetésekre szakosodott ’uniós információs és elemzőcsoportokban’ végzik az aktuális és a kialakuló fenyegetések stratégiai elemzését. Ezért ezeknek az elemzéseknek a minősége mindenekelőtt a tagállamok belátásától/elképzelésétől függ, ami az unió szerint a ’globális stratégiájában’ megfogalmazott célok megvalósítása nem áll összhangban a tagállamoknak a közös kül- és biztonságpolitikákhoz való hozzájárulásával.

Az ellenséges hírszerzési tevékenységgel szembeni fellépés tekintetében az unió elsősorban a tagállamok közötti fokozott és hatékony koordinációt valósítja meg a kémelhárítás összehangolásával. Ezen kívül a 2016-os „globális stratégia” részeként az EU intézményeinek hírszerző és elhárítási képességeit fokozza azáltal, hogy az EU támogatáspolitikáján keresztül továbbfejlesztett képzésekkel, fizikai eszközök beszerzésének finanszírozásával (2014-2020-as költségvetési ciklusban hazánkban a Belügyi Alapokon belül a Belső Biztonsági Alapon keresztül) mozdítja elő a tagállamok biztonsági kultúrára vonatkozó tudatosságának elmélyítését. Ennek a globális stratégiának a megvalósítását szolgálja az a főképviselő által 2018-ban[30] megfogalmazott ’uniós akkreditációs rendszer’ kialakítását is szorgalmazó közlemény is, amely rendszer bevezetésével például a befektetések átvilágításának hatékonysága javulhatna, ugyanis a tagállamok és az intézmények által már azonosított ellenséges szereplők folyamatosan frissülő katalógusa alapján a rendszer figyelmeztetést tudna kiadni. Ezek az intézkedések fokoznák a tagállamok és más érintett nemzetközi szervezetek közötti kommunikációt, különösen a NATO-val való együttműködést, mert az ellenséges hírszerzési szolgálatok egyre gyakrabban bonyolult, kontinenseken átívelő pénzügyi konstrukciókon keresztül finanszírozzák az EU-val szembeni aktív intézkedéseiket.

Összefoglalás

Egyelőre annyi látszik bizonyosnak, hogy a Juncker-féle védelmi politikára szánt keretösszegeket[31] (H4 és H5 fejezetek) a finn soros elnökség 2019. december 12-én kiadott javaslata csökkentette a 2019. május 18-i COM javaslathoz képest. Tehát Jean-Claude Juncker 2019. november 30-i Európai Bizottság elnöki megbízatásának megszűnésével a következő elnök, Ursula von der Leyen – aki a tisztség elnyerése előtt közel 6 éven át Németország honvédelmi miniszter volt Angela Merkel kormányában – már némileg visszafogottabb védelmi kiadásszükségletben gondolkodik 2021-2027 közötti időszak tekintetében, mint luxemburgi elődje. Az Ursula von der Leyen vezette Bizottságban Josep Borrell Fontelles – aki katalán származású spanyolországi politikus és 2018-tól Spanyolország külügyminisztere volt – látja el a főképviselői tisztséget és egyben a Bizottság egyik alelnöke is a 2024. október 31-ig.

A jelenleg ismert EU védelmi stratégiák megvalósításához a hírszerzési képességek növelésének azt az útját választották az Európai Bizottság jelenlegi tisztségviselőinek elődjei, hogy a nemzeti szolgálatok növeljék hírszerzési hozzájárulásaikat a fenyegetésekkel foglalkozó uniós információs és elemzőcsoportok részére, továbbá biztosítsák uniós információs és elemzőcsoport és a nemzeti kapcsolattartó pontok között fennálló hálózat képességeinek további fejlesztését.

A cikket Nyerges Tímea, az NKE Hadtudományi Doktori Iskola doktorandusza írta

Felhasznált irodalom:

1. Antonio Missiroli: Towards an EU global strategy – Background, process, references, EU Institute for Security Studies, (2015/1) 134-138.
2. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés – EUMSZ (Lisszaboni Szerződés)
3. Benedek Márta: A hírszerzési együttműködés európai lehetőségei, Nemzetbiztonsági Szemle, (2014/3) 88-101.
4. Beke József: Az Európai Unió hírszerző képességének technikai támogatása, Nemzetbiztonsági Szemle, (2018/2) 56-68.
5. Béres János: Külföldi nemzetbiztonsági szolgálatok, Zrínyi Kiadó, Budapest, 2018.
6. Boda József: „Szigorúan titkos!”? Nemzetbiztonsági almanach, Zrinyi Kiadó, Budapest, 2016.
7. Dobák Imre: A nemzetbiztonság általános elmélete, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2014.
8. Hajma Lajos: A katonai felderítés és hírszerzés története, Zrínyi Miklós Nemeztvédelmi Egyetem, Budapest, 2001.
9. Janusz Piekalkiewicz: A kémkedés világtörténete I-II. kötet, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1999.
10. Jensen, Carl J.: Bevezetés a hírszerzésbe, Antall József Tudásközpont, Budapest, 2017.
11. Lakatos Zsolt: Az Európai Unió hírszerzésének jelenlegi helyzete és kihívásai, Hadtudomány, (2013/1–2) 13-22.
12. Mark M. Lowenthal: Hírszerzés, a titoktól a politikai döntésekig, Antall József Tudásközpont, Budapest, 2017.
13. Marosi Zsuzsanna: Az Európai Unió hírszerzési együttműködésének helyzete és lehetőségei, Nemzetbiztonsági Szemle, (2017/V) 5-19.
14. Molnár Anna: Az Európai Unió külkapcsolati rendszere és eszközei, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.
15. Molnár Anna: Közös jövőkép, közös cselekvés: erősebb Európa, Nemzet és biztonság, (2016/2) 75-85.
16. Pilch Jenő: A hírszerzés és a kémkedés története I-III. kötet, Kassák Kiadó, Budapest, 1998.
17. Resperger István: Nemzetbiztonság elmélete a közszolgálatban, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.
18. Rolington, Alfred: Hírszerzés a 21. században, A mozaikmódszer, Antall József Tudásközpont, Budapest, 2015.
19. Türke András István: A CSDP-missziók és hadműveletek műveleti irányítási rendszere, Nemzet és biztonság, (2010/9) 62-72.

[1] Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA): A hírszerző szolgálatok általi megfigyelés: az alapvető jogokkal kapcsolatos biztosítékok és jogorvoslatok az Európai Unióban című jelentése, 2015, Bécs

[2] intelligence: a körülöttünk lévő világról szóló tudás és az „előre tudás”, ami vezetők döntéseihez szükséges előzetes ismeret. Egyfajta produktum (hírszerzési jelentés), amely az információból, mint nyers adatból származik, ezért azzal sok közös vonása van.

[3] Geospatial Intelligence, értsd: Geoinformációs felderítés

[4] Global Navigation Satellite System

[5] Global Positioning System

[6] terabyte

[7] Data and Information Access Services

[8] Political and Security Committe értsd: Politikai és Biztonsági Bizottság

[9] European Union Military Staff, értsd: Európai Unió Katonai Törzse

[10] European Union Military Committee, értsd: Európai Unió Katonai Bizottsága

[11] Common Security and Defence Policy (CSDP)

[12] Committee for Civilian Aspects of Crisis Management

[13] European Union Situation Centre, 2012-től jogutódja az EU IntCen: European Union Intelligence and Situation Centre

[14] Open Source Intelligence, értsd: Nyílt forrású hírszerzés, ilyenek az újságok, internet, televízió- és rádiócsatornák.

[15] Politikai Tervező és Korai Előrejelző Egységen belül 1999-től működött egy kezdetleges, a Nyugat-Európai Unió-tól (WEU) átvett titkosszolgálati feladatokat ellátó Helyzetelemző Központ, amely Solana személyes kezdeményezésére jött létre. A 2001-es terrortámadások következményeként, a Tanács Titkárságán belül 2002-ben ebből jött létre a SitCen és elsősorban polgári feladatokat ellátó közös helyzetelemző központtá alakult. t

[16] European Union Intelligence and Situation Centre, értsd: Európai Unió Hírszerzési és Helyzetelemző Központja

[17] European Union Military Staff Intelligence Directorate, értsd: Európai Unió Katonai Törzsének Hírszerzési Igazgatósága

[18] EEAS: European External Action Service

[19] European Police (Mission), értsd: Európai Rendőrség (Misszió). Egy ügynökség, amely EU hírszerző rendszerének nem része, csupán támogatja azt.

[20] European Border and Coast Guard Agency, értsd: Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség

[21] Molnár Anna: Az Európai Unió külkapcsolati rendszere és eszközei, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.

[22] European Union Satellite Centre, értsd: Európai Unió Műholdközpontja

[23] A hírszerző közösség rési öregjei használják még ezt a szót, ma már inkább GEOINT a helytállóbb. Az IMINT klasszikus légi eszközei a léghajók voltak, majd helyüket a felderítő repülőgépek és a műholdak vették át, többnyire GEOINT-bevetések céljából. 2009-ben a Pentagon visszatért a léghajó fejlesztésre egyes meg nem erősített források szerint. A 20 km magasságban, 10 éven át repülni képes léghajóval a cél az, hogy nagyobb térséget (pl.: afgán-pakisztáni határtérség) állandó megfigyelés alatt lehessen tartani, észrevétlenül; ugyanis a földről nem látható és kívül esik a legtöbb a vadászrepülőgép és a vállról indítható légvédelmi rakéták hatótávolságán.

[24] European Counter Terrorism Centre

[25] „Jelentés az európai biztonsági stratégia végrehajtásáról” című 2008-as dokumentum, a 2003-as „Európai Biztonsági Stratégia”-t vizsgálta felül.

[26] Molnár Anna: Közös jövőkép, közös cselekvés: erősebb Európa, Nemzet és Biztonság, (2016/2) 75-85.

[27] Istituto Affari Internazionali (IAI) igazgatója, a kutatás másik vezetője Alfredo Conte, az Európai Külügyi Szolgálattól (EEAS)

[28] Antonio Missiroli: Towards an EU global strategy – Background, process, references, EU Institute for Security Studies, 2015. 134-138.

[29] GDP/fő alapon vizsgálva azok a jellemzően alapító tagállamok, amelyek a közös uniós költségvetéshez a legnagyobb mértékben járulnak hozzá és onnan különböző jogcímeken ennek csak töredékét kapják vissza. Ilyen jellemzően Németország vagy az úgynevezett „takarékos négyekként” ismert, Ausztria, Dánia, Hollandia, Svédország is.

[30] ’A reziliencia és a hibrid fenyegetések kezelésére szolgáló képességek megerősítése’ című közleménye az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, 2018.06.13.

[31] Multiannual Financial Framework (MFF), értsd: többéves pénzügyi keret. Jelenleg a 2021-2027-es költségvetési időszak tervezése van folyamatban.

A Az Európai Unió hírszerző képessége bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Gyülekeznek a résztvevők az ostravai NATO-napok rendezvényre, melyet ezúttal is bőségesen látott el csapadékkal a "felüljáró".

Török Rhino spéci festésű Herky indul 22-es irányba a korában megérkezett AFRC tartalékos C-5M Galaxy által biztosított díszletek előtt.

A JAS 39E 6003 oldalszámú példánya annak ellenére vesz részt, hogy a közelmúltban Prága a F-35-ösök beszerzéséről kezdett tárgyalásokba Washingtonnal.

Az egész nap szemerkélő-csendesen eső eső szépen láthatóvá tette a szárnyvég-örvényeket (itt a finn Hornet esetében).

Bundeswehr kiképző EC135 érkezőben.

 Az NH90 NFH megvolt már hajó elleni rakétával, ez a német TTH szerényebb függesztménnyel, póttartállyal érkezett Faßbergből, a TrspHubschrRgt 10 állományából.

Zord

Az Emirates és a United történelmi jelentőségű partnerségi megállapodást írt alá, amely mindkét légitársaság hálózatát bővíti, és utasaiknak kényelmes elérést biztosít több száz új célállomásra* az Egyesült Államokon belül és világszerte.

Végéhez közeledik a 2022-es hazai és nemzetközi repülőnap szezon, azonban hátra van még Ostravában az évente megrendezendő NATO Days, melyen a Magyar Légierő Gripen, illetve Mi-24-es dinamikus programja is látható lesz!

A COVID-19 okozta vírushelyzet miatt két év szünetet követően rendezték meg a dél-angliai Fairfordban a világ egyik, ha nem a leghíresebb légi parádéját, a Royal International Air Tattoo-t.

Kisebb kihagyás után sikerült eljutni pár "klasszikus" repnapra az elmúlt hetekben, ahol külföldi tapsot kiváltó és magyar büszkeségre okot adó teljesítménnyel remekeltek a JAS 39 és Mi-24 bemutatók, meg persze a látvány mögött álló repülőkatonáink.

A minket körbevevő tér érzékelése azonban nem szűnik meg a néhány perces látványorgia és hangorkán közepette sem. A szomszédunkban zajló események most mindennél jobban megmutatják, hogy a tényleges katonai képességeknek milyen kíméletlen vizsgája egy igazi, intenzív háborús konfliktus és milyen gyorsan felégnek a Patyomkin-díszletek. Az pedig, hogy kié az igaz ügy egy háborúban, ebből a szempontból teljesen irreleváns. Aki tisztességgel elvégezte a házifeladatát - jelentős részben még a háború előtt - annak kedvez a szerencse. Aki ezt elmulasztotta, iszonyatos áldozatokra van kárhoztatva.

Zord

Az elmúlt évek fejleményei, így az MSPO kiállítások is meggyőzhettek minket arról, hogy milyen magasra tették a mércét Lengyelországban az ország biztonság- és védelempolitikai, ezzel együtt haderő- és hadiiparfejlesztési ambícióit illetően. Az ukrajnai háború kezdetét követően tett bejelentések azonban minden, korábban józan ésszel felfogható határon túlmennek. Az idei kielcei forgatag nem cáfolt rá ezekre a még mindig hihetetlennek tűnő benyomásokra.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök (b2) és Andrzej Mochón (b1), a Kielcei Vásár elnöke szemlén az MSPO22 alkalmával.

Az MSPO22 szenzációja a 96 darab AH-64E Apache Guardian harci helikopterre vonatkozó ajánlat bekérése volt az Egyesült Államoktól - amivel az eredeti, 32 gépes Kruk programot igencsak sikerült megfejelni.

Az egyik, még reálisabb volumenű idei döntés a többcélú helikopterekre vonatkozott: július 1-én írták alá a PZL-Swidnik gyárban a 32 darab Leonardo AW 149 megrendeléséről szóló szerződést.

Miként máskor, a kielcei statikuson ezúttal is a CSX81848 lajstromú céges gép szerepelt, mely a köröshegyi fegyvertesztekről is ismerős lehet a hazai műértő közönségnek. Itt az integrálandó nagyobb hatótávolságú irányított rakéta opciók, a Hellfire illetve a Spike-ER láthatók a gép mellett.

Az eddig csak szerényebb helyi megrendelést besöpört mieleci Black Hawk S-70i (8 darab SOF, pár rendőr) ezúttal katasztrófavédelmi szerepkörben kínálta magát.

Orosz trófeák Ukrajnából 1.: Tigr páncélozott jármű

Orosz trófeák Ukrajnából 2.: az ukrán oldal által is használt Mszta-Sz önjáró löveg

Orosz trófeák Ukrajnából 3.: az ukrán oldal által is használt T-72

Orosz trófeák Ukrajnából 4.: BTR-82A

Orosz trófeák Ukrajnából 5.: az ukrán oldal által is használt Szmercs rakétatüzérségi rendszer rakétáinak maradványa

Zord

A minőség és a fenntarthatóság jegyében 2022-ben is folytatódtak a fejlesztések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Nagyfelbontású 4k kijelzők, kiváló képminőségű élő televíziós műsorok, gyors mobileszköz-feltöltés, ülésekbe épített Bluetooth-kapcsolat, személyre szabott digitális szolgáltatások, és rengeteg szórakoztató csatorna – köztük magyar tartalommal is - várja majd az Emirates 2024-ben forgalomba álló Airbus A350-es gépeinek utasait.

Újabb repülőnapos hétvége előtt állunk, hiszen két helyszínen, Szegeden és Börgöndön is repülőnapot rendeznek. Az idei évben, tervezetten mindkét helyszínen látható lesz a Magyar Légierő Gripenje!

2022 nyarán immár ötödször indultak útnak a kecskeméti hajózók és műszaki katonák kivívni a „Légi Fölényt”, azaz bebizonyítani, hogy ami idehaza a szimulátorban már hibátlanul megy, az éles fegyverzettel úgyszintén tökéletesen működik.

Ez a cikk számos szakmai beszélgetés és eszmecsere hatására készült, amiknek egy része Tajvanon történt az elmúlt hetekben.

 

A realizmus – a nemzetközi kapcsolatok elméletének egyik fő iskolája – számomra nem egy konkrét külpolitikai választás mellett letett garast, hanem egy gondolati sémát jelent, aminek alkalmazása során egymással teljesen ellentétes végkövetkeztetésre is juthatunk. Védjük-e meg Ukrajnát vagy Tajvant, alkalmazzunk-e szankciót az agresszorral szemben vagy sem? Az ilyen típusú kérdésekre lehet realista gondolatmenettel így, vagy úgy is válaszolni. Káros ugyanakkor, ha egyes külpolitikai döntéseket realistaként (sokszor ez a racionalitás fogalmával is keveredik, hibásan) fogunk fel, míg annak kritikáját, alternatíváját pedig teljesen diszkreditáljuk. Egy nemzet stratégiai célja (nemzeti érdeke) megvalósítható többféleképpen is. Például egyrészt a realista felfogás által támogatott külpolitikai döntésekkel, másrészt a más logikai séma (idealizmus-liberalizmus iskolája) keretében megszülető külpolitikai döntésekkel is elérhető ugyanaz a cél. Az is előfordul, hogy az elméleti (és pártpolitikai) szempontból szembenálló felek nem egyeznek meg a stratégiai célokban. Ám személyes szubjektív tapasztalatom szerint az esetek nagyrészében a végcél tekintetében egyetértés szokott lenni. A stratégiai cél meghatározása nem állandó, az folyton változik, ugyanakkor mégis egy bizonyos időszakban többé-kevésbé állandónak érzékeljük. Így tehát annak módosítását a népszuverenitásból következő demokratikus választáson végzi el a lakosság és bármit is választ, onnantól már az lesz a stratégiai cél, azaz az új nemzeti érdek. Tehát sem a nemzeti érdek, sem az elérésének módja nem kőbe vésett; finomhangolásra sokszor szükség lehet.

Az egyes külpolitikai helyzetek kezelésének szükségességekor felmerülő – sokszor eltérő világnézetből fakadó – vitáknál sokszor a végcél hasonló, még akkor is, ha az odavezető út, az eszközválasztás, a taktikai döntések radikálisan különbözőek lehetnek. Ha azonban meg tudunk állni és megállapodni legalább abban, mi a távlati cél, talán könnyebben fűzhetjük össze és tökéletesíthetjük a stratégiai cél elérésnek módszerét.

A realista iskola részét képező strukturális realizmus kifejezetten erős volt a ’90-es évek konstruktivista térhódításáig, de a fejlődő világban még ma is domináns pozícióban van. Oroszország és Kína is számos alkalommal él az elméleti keret több fogalmával úgy, mint a pufferzónák (befolyási övezetek és ütköző zónák) fenntartásának szükségességével. Ezzel szemben a Nyugaton többen a pszichológiára, a nemzeti identitásra, a vezetők egyéni tulajdonságaira fókuszálva próbálják megérteni az eseményeket. S ha egy vezető nem a pozitív összegű játszma (egyébként valóban racionális) logikáját követi, akkor az csakis irracionális, netán paranoiás őrült lehet. Látható, hogy ez az elméleti vonal (kibővülve az idealistákkal) és a realizmus egyes követői is rendre a máshogy gondolkozókat racionalitást nélkülöző személyekként írják le. Ezt a reflexet a politikai empátia hiányának számlájára írom, ami különösen káros akkor, amikor a másik ország (vagy elméleti vitapartner) motivációit és érvelési logikáját kéne ahhoz feltárni, hogy a legkevesebb súrlódással tudjuk menedzselni a világ eseményeit. Hiszen végső soron az emberi szenvedés minimalizálása lenne a cél, akár valaki pozitív, vagy zéró összegű játszámának látja a nemzetközi kapcsolatokat. Ennyi idealizmus megengedhető egy realistának is.

Gondolatok a tajvani helyzetről

Az elmúlt hetekben nagy sajtónyilvánosságot kapott Tajvan, amely terület nemzetközi jogi megítélését az egy Kína elv rögzíti. Bár az elv rögzített, a nemzetközi politikában nincs statikusság, hiszen ahogy a hatalmi megoszlás változik, úgy változhat vele egyes területek (nemzetközi jogi) megítélése is. Bár Kína, és hivatalosan az Egyesült Államok is, a jelenlegi status quo fenntartását hangsúlyozza, valójában mindkét fél annak lebontásában vesz részt. Washington nem tartja tiszteletben a kínai vörös vonalakat és az egy Kína elv kikezdését támogatja, míg Peking tudatosan megsérti a Tajvan által felügyelt területeket a szoroson található felezővonalon való átkeléssel és hadgyakorlatokkal. Tajvan státusza remek eszkalációs lehetőséget biztosít mindkét félnek, ám az eszkalációt kordában tartani egyre kevésbé lesz könnyű feladat.

Az Egyesült Államok szempontjai

Az Egyesült Államok megpróbálja bevonni Tajvant az autokráciákkal szemben felálló demokráciák szövetségébe (idealista külpolitika, mely a hasonló értékű országok szövetségbe tömörítését szorgalmazza). A szigeten valóban demokratikus rendszer működik és kultúrája érdekes nyugati-keleti keveredést mutat, így valóban van affinitás a nyugati emberben a sziget felé, s nem közömbösek sorsa iránt. Hogy ezért kell-e az Egyesült Államoknak megvédenie a területet? Realista szemszögből a legkevésbé sem. Ha az idealizmus szemüvegét lecseréljük a realizmuséra, akkor teljesen eltérő érvekkel, de elérhetünk ugyanarra a következtetésre, mint amit az idealisták gondolnak helyesnek. Hiszen mik is az érvek Tajvan védelme mellett amerikai szempontból, realista alapon? Kína feltartóztatásának kritikus eleme a szigeten való amerikai jelenlét és annak záloga is, hogy Kína nem képes akadálytalanul kijutni a Csendes-óceánra, hiszen bármikor támadás érheti akárhol is haladna át az első szigetláncon (ez a lánc Japántól a Rjúkjú-szigeteken keresztül, Tajvant érintve a Fülöp-szigetekig húzódik). Ha ez megbomlik, úgy az amerikai erőkivetítési képesség (power projection) a térségben meggyengül, az erőviszonyok további átrendeződése következik be. Az Egyesült Államok tehát nagy árat fizetne, ha elengedné a szigetet, ám nem minden áron vállalja a védelmét sem. Tajvan fontosságát tehát a geopolitikai elhelyezkedése és geoökonómiai jelentősége adja, hiszen a globális ellátási láncokban a félvezetőgyártó ipara rendkívül fontos. A kialakult centralizált gyártási struktúra – amit a COVID-19 okozta válság csak tovább hangsúlyozott – egyre kényelmetlenebbé vált az országok számára és a bizonytalan nemzetközi helyzetben elemi érdekükké vált a gyártási folyamat decentralizációja (több helyen legyen gyártás, lehetőleg távolabb a kockázatos helyektől). Érthető módon ez a Tajvannak kiszolgáltatott országok érdeke, de nem Tajvané, hiszen amennyiben az együttműködés megkezdődik az amerikai és az európai gyártási kapacitás kiépítéséről, ezzel egyidőben csökkeni fog Tajvan fontossága is. Tajvan érdeke lenne a jelenlegi gyártási struktúra megtartása, hogy azzal saját kezébe tarthasson egy erős aduászt. Kérdéses, hogy vajon csak a geopolitikai fontosság elég lenne-e az Egyesült Államoknak, hogy direkt konfrontációt vállaljon Kínával. Látható, hogy a geopolitikai és a geoökonómiai érték együtt kellően fontossá teszik számukra a szigetet, de ha ez megbomlik, úgy az elkötelezettség mértéke is megváltozhat.

Ha a tajvani vezetés együttműködik (tudásmegosztással, hogy máshol is kiépülhessen kompetitív gyártási kapacitás), akkor ez külső (amerikai) nyomásgyakorlásra történhet, hiszen a centralizált gyártási struktúra – amint arról szó esett – amerikai érdek is. Ezért cserébe Washington ajánlhat nagyobb katonai segítségnyújtást, újabb ígéretet, azonban, ha megkezdődik a gyártás diverzifikációja és ezzel az ellátási lánc biztonsága nő, úgy csökken majd a sziget fontossága is a világ többi (demokratikus) országa számára. Amint pedig a kínaiak a mostani előrejelzéseket figyelembe véve elérik azt a szintű katonai paritást a térségben az amerikaiakkal és partnereikkel szemben, hogy a költség-haszon elemzésnél már túl nagy árat kelljen fizetni a sziget védelméért, akkor előfordulhat egy újabb Kabul pillanat (mikor az amerikaiak magukra hagynak egy szövetségest).

De mi is történt pár héttel ezelőtt? Az amerikai elnöki adminisztráció és Nancy Pelosi kommunikációjának eltérő mivolta utalhat a strategic ambiguity (stratégiai kértértelműség– Az Egyesült Államok azon politikája, amely nyíltan nem jelenti ki, hogy védelmet biztosítana a sziget számára, de ennek ellenkezőjéről sem biztosítja Kínát, így fenntartva azt a bizonytalanságot, ami mégis elfogadhatóvá teszi a helyzetet a felek számára) gyakorlati alkalmazására, hiszen bár Pelosi utazását meg nem tilthatja az amerikai elnök, ugyanakkor a kínai reakció sem lett volna ilyen ellenséges,[1] ha az utazást magánszemélyként teszi meg.  Szükség volt a hivatalos minőségben megtett utazásra, tehát összehangolt akció állhat a háttérben. Míg a hatalmi ágak közti érdek és akaratkülönbözet szolgáltatja a politikai kommunikációs elemet, hogy a kétértelműség megvalósuljon.

Bár az amerikai figyelmet leköti most az orosz–ukrán háború és a gazdasági válság jelei is kezdenek jelentkezni szerte a világon, ám jelenleg még az Egyesült Államok rendelkezik azzal a relatív hatalmi többlettel Kínával szemben, amit felhasználva egy olyan új status quo-t lenne képes kialakítani, ami aztán újabb évekre „jegelné” a tajvani helyzetet. Mivel egyes előrejelzések szerint az idő Kínának kedvez a hatalmi átrendeződés értelmében ezért Washingtonnak mihamarabb rendeznie kell valamilyen módon a Tajvan státuszát övező kérdést, mielőtt erre már képtelen lenne (vagy a rendezés költségei túl magasra és így vállalhatatlanná nőne). Ebből a szempontból vizsgálva Washington tudatosan provokálhat egy olyan korlátozott konfliktust (Kinmen lövetése vagy elfoglalása, blokád felállítása), ami után az egy Kína elvet (és a stratégiai kétértelműséget) elhagyva elismeri az ország függetlenségét és nyíltan csapatokat telepít az országba más szövetségesével együtt. Ez a status quo durva felrúgása lenne és eszkalációs spirált nyithatna, ugyanakkor Kína jelenleg még nem lenne képes teljes invázióra, azaz most még nyitva van az a „cselekvési kapu”, ami után egyre kevésbé lehetne a kínaiakat komoly konfliktus nélkül rábírni az új helyzet elfogadására. Ez persze újra csak időleges megoldás lenne, hiszen az idő múlásával ezt az új felállást is megkérdőjelezheti majd Kína, ugyanakkor ebben az esetben jogilag már egy független országgal állna szemben, ahol több ország katonái is tartózkodnak (feltehetően most is így van, de hivatalosan nem). Az amerikai cél ezek alapján kettős, egyszerre akarnak kialakítani új status quo-t, de közben azon is dolgoznak, hogy a sziget kevésbé legyen fontos az ellátási láncban. Ha az első nem sikerülne, az alternatív opció a sziget fokozatos elengedése lenne.

Kilépve a realizmus kereteiből érdemes más megközelítéseket is megvizsgálni. Mivel a kínai pártkongresszus és az amerikai félidős választások megközelítik egymást, ezért felvethető az a realista szempontokat hátrahagyó elemzési megfontolás, hogy Pelosi útjának célja Xi Jingping újraválasztási esélyének csökkentése volt. Amennyiben Xi nem váltja be a fenyegetéseit és komoly arcvesztést szenved el (ezt a kínai lakosság annak érzékelte), úgy a KKP ONGY (Országos Népi Gyűlés) felülírhatja az eddigi Xi-t támogató politikáját. Bár az újraválasztásának esélye erős, ugyanakkor egy külpolitikai kudarc ezt gyengítheti. Új frakciók alakulhatnak és fordulhatnak Xi pártfőtitkár ellen egy harmadik terminus alatt. Veszélyes azonban ez a feltételezett amerikai akció, hiszen nem garantált, hogy Xi bukása esetén egy simulékonyabb, kevésbé asszertív szereplő kerül a KKP élére (a történelem megmutatta, hogy egy Jelcint mindig követhet Putyin, egy Hinderburgot Hitler). Ez a kínai belpolitikára hatást gyakorolni kívánó külpolitika egyben kapóra jön a demokraták számára is szintén belpolitikai színtéren, hiszen a kínaiak meghátrálásra késztetése számukra is jól jöhet a félidős választásokkor. Pelosi sikeres útjának ára Tajvan „szuverenitásának” tartós vagy ideiglenes megsértése lehetett volna (offshore szigetek elfoglalása vagy blokád), amit aztán a kínai fél is eladhatott volna sikerként. Így a nagyhatalmi politika oltárán ismét egy kisebb állam szuverenitása csorbult volna, azonban (eddig) a kínai fél meghátrálása történt meg és csak kis mértékben sérült Tajvan pozíciója.

Látható, hogy Tajvan védelme melletti kiállás teljesen indokolható realista alapon és idealista alapon is, ahogy ennek ellenkezője is érvelhető, ugyanezeket a gondolati sémákat felhasználva.

Vörös vonalak és befolyási övezetek

A kínai szempontot azonban legkönnyebben a realista terminológiával érthetjük meg, miután az ütköző zónák létrehozását Oroszország és Kína is kiemelt fontosságúnak kezeli. Az orosz érvelés hasonló biztonsági aggályokra hivatkozva rohanta le Ukrajnát, mint amilyen biztonsági aggályokat Peking is megfogalmaz Tajvan kapcsán. Az ütközőzónák és vörös vonalak terén nem kellene ennyire érzékenynek lenniük, hiszen az Egyesült Államok is gyakorta hivatkozik ilyenekre, úgy, mint a bizonyos vegyi fegyverek bevetésének tilalma, vagy az orosz invázió fegyveres támogatásának a tilalma. De más térségbeli országok is ehhez folyamodnak, mint Ausztrália tette a Salamon-szigetekre telepítendő kínai bázis kapcsán. Vörös vonalak húzásának azonban csak akkor van értelme, ha azok a reciprocitás elve alapján működnek. Nem várható el a saját biztonsági érdekünk betartása, ha a másik félnek ugyanezt nem adjuk meg. A vörös vonalak a flexibilitás csökkenéséhez is vezetnek, hiszen a válaszreakció elmaradása egy megsértett vörös vonal kapcsán gyengeség kimutatásához vezet, ami további külpolitikai térvesztést okoz. Amennyiben a vörös vonalak és ütközőzónák kialakulása válik a megszokottá, úgy a nyugati univerzális felfogás gyengül és a világ (újra)felosztása kezdődik meg. Ez egyrészt az eddigi liberális nemzetközi rend meghaladását jelentené, másrészt a Nyugat is élhetne az így elérhetővé váló eszközökkel és elvárhatná azok tiszteletben tartását a többi féltől is. Ha az Egyesült Államok fokozatosan a leszalámizás taktikáját használva felváltja az egy Kína elvet, úgy az eddigi kínai asszertív magatartás szintet léphet, ahogy ez Oroszország kapcsán is történt.

A közvetlen biztonsági kérdéseket érintő vörös vonalak létezése a bizonyítéka az ütközőzónáknak, hiszen itt egy adott nagyhatalomnak van elsőbbsége más nagyhatalommal szemben a térségben található gyengébb hatalmak kárára. Ezekben a zónákban bármennyire is rosszul hangzik, az adott ország népének demokratikus döntésen alapuló oldalválasztása korlátozott, azon nagyobb hatalom által, amelyik a biztonságát egy az övezeten kívüli, azt befolyásolni akaró másik nagyobb hatalomtól félti. Mivel Washington átlépte a Peking által felfestett vörös vonalat, ezért az is várható, hogy az amerikai kérés, miszerint Oroszország ne kapjon katonai támogatást Ukrajnában (vörös vonal), most átgondolásra megérett Peking részéről, de legalábbis a hivatkozási alap rendelkezésre áll.

Megvédeni akkor kell egyes országokat, ha a saját stratégiai cél ezt megkívánja, és ez sokszor egybe is eshet az elvi megfontolásokkal, ami örvendetes és kedvező együttállás. Tajvan esetében jelenleg az Egyesült Államoknak érdeke a terület védelme, hiszen az Egyesült Államok érdekelt Kína kordában tartásában. Ukrajna védelme is érdeke, hiszen Washingtonnak nem csak saját országára, hanem az általa nagymértékben létrehozott és többnyire dominált nemzetközi rend állapotára is figyelemmel kell lennie. Ahogy Németországnak sem mindig csak saját országa, hanem az Európai Unió érdekeit is néznie kell – amiben domináns szereplő – tehát átvitt értelemben mindkét ország a saját nemzetének érdekét képviseli, mikor egy általuk dominált szervezet vagy absztrakt rend érdekeit védik.

Kinek dolgozik az idő?

Ebben a kérdésben mindkét fél meg van győződve, hogy a jelenlegi felállás végül neki fog kedvezni. Tajvan számára dolgozik az idő, mivel az elmúlt évek eseményei (Hong Kong helyzetének megváltoztatása és a mostani krízis) a nép nemzeti identitásának megjelenéséhez és megerősödéséhez vezetett. A lakossági attitűd a politikai vezetést is kényszerpályára helyezi, pont úgy, ahogy teszi most a kormányával szemben egyre asszertívebb kínai választ követelő kínai népesség. Ez a békés egyesülés esélyének csökkenését hozza és kifejezésre juttattja azt a gondolatot, hogy a tajvani kérdésről a tajvaniaknak kell dönteniük. Ez ugyanakkor, mint láthattuk, az ütköző zónák logikájával ellentétes. Geopolitikailag az idő Kínának dolgozik, hiszen a gazdasági növekedés lehetővé teszi annak a katonai erőnek a kiépítését, ami középtávon (10–15 év) képessé teheti az amerikai erők meghátrálására késztetését.

A tajvani belpolitikában egymással versengő két nagy párt, a DPP (Democratic Progressive Party) és a KMT (Kuomintang) látszólag nagymértékben különbözik a stratégiai célt illetően (egyesülés Kínával, vagy függetlenség). Ugyanakkor mindkét politikai erő kénytelen követni a népesség akaratát, ezért valójában a végcélt illetően mégsem térnek el annyira egymástól (a lakosság egyre nagyobb mértékben fordul el az egyesülés lehetőségétől és a külön nemzeti identitás megképződése is erősödni látszik) Az odavezető út, a taktika megválasztása már olyan kérdés, amiben más és más az álláspont.

Mint látható, a helyzet közel megoldhatatlannak tűnik. Kompromisszum terén limitált a mozgástér, hiszen vagy az ütköző zónák létét fogadjuk el, vagy a népek demokratikus döntésére bízzuk, hogy eldönthessék hova is tartozzanak (az Egyesült Államok Tajvan politikája jelenleg mindkettőt képes a szerencsés helyzetből adódóan alkalmazni, csak saját befolyási övezetét kiterjeszti egészen a tajvani-szorosig – ezt Kína fenyegetésként éli meg és idővel lépni fog). Vitatott ütköző zónában lévő területen kiállni a demokratikus választás mellett veszélyes, még akkor is, ha erkölcsileg helyes és morálisán támogatandó. Jelenleg azonban mind a realista (felemelkedő rivális kordában tartása), mind idealista (demokráciák és a döntés szabadságának védelme) logikával arra jutnak az amerikaiak, hogy Tajvan védelme szükséges. Amennyiben viszont egy jelenleg távolinak tűnő hipotetikus szcenárióban a tajvaniak Kínához akarnának csatlakozni, nos ebben az esetben ismét választani kellene a szabad döntés joga és a geopolitikai logika közt.

Véleményem szerint azonban a nukleáris eszkaláció esélye még akkor is kicsi, ha közvetlen konfliktus törne ki, hiszen egyik fél számára sem egzisztenciális jellegű a fenyegetés. Ha Kína veszít, Tajvan függetlenné válik és csapatok érkeznek oda, de ez túl nagy változást nem jelent az eddigiekhez képest. A szárazföld továbbra is nehezen elérhető marad. Ha az Egyesült Államok marad alul, egy komoly hídfőállást veszít, de saját és szövetségesei területe továbbra is relatív biztonságban marad, így a konfliktus limitált lenne és a térség vizeire lokalizálódna.

Szükség van a vitában az idealisták részvételére is, hiszen mint a nemzetközi politikában, úgy a tudományos diskurzusban is az egyensúly megléte az, ami képes a békés előrehaladást megteremtő környezetet létrehozni. Az országok védelmének kérdésköre pedig olyan ügy, mikor előfordulhat, hogy az idealista szempontok találkoznak a realista szempontokkal, így pedig közösen fordulhatunk a stratégiai célok elérése felé.

[1] Említik

Bán Zoltán írása.

Korábbi Tajvannal kapcsolatos cikkeink ide, a realista felfogással kapcsolatos írásaink pedig ide kattintva érhetők el.

A Gondolatok a realizmus iskolájáról és Tajvanról bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Egy populáris tömegrendezvény is lehet szakmailag igényes és diplomáciailag leleményes - a zeltwegi Air Power szervezői újfent bizonyították ezt a megállapítást, persze a semleges Ausztriában.

Köszönjük a figyelmességet :-) a Skytexter szolgáltatásnak!

A show egyik "díszvendége" és legnagyobb különlegessége a kínai Y-20-as részvétele volt, mely a típusnak idén már a második nagy láthatóságú megjelenése volt Európában a szerb lérak rendszerek tavaszi leszállítása után.

Csang Li Cse százados a személyzetből.

A nagy távolságú légi szállítási képesség megteremtése hazai ipari bázison talán nagyobb lépés Kínának, az emancipálódó nagyhatalomnak, mint számos látványosabb, Nyugaton agyonhájpolt fegyverzeti program.

Lo-vis felségjelzés (?) az egyik gyakorlóba öltözött kínai repülőkatona (?) karján.

Az Il-76-oshoz hasonló megoldású mellső ajtók ugratási funkcióját a "sorompó" jelenléte támasztja alá, bár videón ezidáig csak nyitott állapotukat láttam a levegőben, az ugratások a rámpáról mentek.

Szombaton egy áthúzás erejéig egy másik nagyhatalmi vendég is tiszteletét tette. A Farifordba áttelepített minoti B-52H egyetlen "katolikus" áthúzás erejéig jelent meg...

...miután mintegy háromnegyed órán át holdingolt egy közeli légtérben a sorára várva.

Persze nem a BUFF volt az újhidegháború egyetlen klasszikus hidegháborús résztvevője, mely megjelent Zeltweg fölött. Az osztrák szervezőknek mindkét nap sikerült néhány áthúzás erejéig egy "kiveszőfélben lévő" horvát MiG-21UMD-t is átcsábítaniuk...

...lehetővé téve, hogy megnézhessük előről-hátulról...

...felülről-alulról, merthogy a deltaszárnyú csoda esetében erre valószínűleg már nem lesz túl sok lehetőség a jövőben.

A már ténylegesen veteránstátuszba került hidegháború harcosokból sem volt hiány Zeltwegben. Bár a kétüléses Draken mellé igazán a fenti horvát vendég passzolt volna, az echte jugó Galebbel párosítva is az egyik legszebb demót adták.

A lengyel MiG-15 bemutató szólóban persze nem olyan érdekfeszítő, mint géppárban (Malacky), de így is nagy szó, hogy ilyesmit nálunk, Közép-Európában is rendszeresen láthatunk. A nagy védelmi ipari konjuktúra és pénzeső korában talán más hidegháborús típusokkal is lehetne bővíteni a sort, ha "kommunista" voltuk nem kizáró ok...

Ami a technikai újdonságokat, érdekességeket illeti, sem kellett csalatkozni. A Bundesheer kiállította az RM Skynex rendszerébe integrált Hensoldt szenzorparkból felépített drónelhárító rendszerdemonstrátorát, melyet találóan a Counter Emerging Air Threats (C-EAT) projekt keretében tesztelnek.

A drónelhárító rendszer átfogó tájékoztató táblája.

A Bundesheer közel tíz éve rendszerben álló Survey Copter (Airbus) Tracker hátizsákos drónjának (SUAV) készlete kiállítva. A helyszíni tájékoztatás szerint elsősorban a tüzérség támogatására használják.

Ausztria már évtizedek óta üzemeltetője a Mistral MANPADS VSHORAD rakétáknak Pinzgauer alvázra telepített (lFlal) változatban...

...de néhány éve korszerű csapatlégvédelmi konfiguráció is megjelent, távirányított (RC) négyes indítóval, Mistral-3 rakétákkal, GDELS Pandur 6x6 harcjárműre telepítve.

A harcjármű elején egy Elbit ORCWS-M távirányított fegyvertorony is helyet kapott 12,7 milliméteres géppuskával és ködvetőkkel...

...a C2 jármű pedig Saab Giraffe X1 radart, illetve 40 milliméteres gránátvetővel felszerelt RCWS-t kapott.

Az MBDA LIC2ORNE C2 rendszer felépítése az osztrák módon, illetve opciókkal. A radaros kocsi önvédelemre magával visz egy MANPADS indítót is.

A Bundesheer légtérellenőrző fegyverneme (LRÜ) jó ideje üzemeltet kiemelhető antennájú "zsiráf" radarokat, mint a Hensoldt (egykor EADS, Airbus Cassidian) TRML-3D...

...de a zeltwegi ipari bemutatók is azt sejtetik, hogy megmaradnak ennél a jó szokásuknál, amivel a kis magasságú célok detekciójában jó pá kilométer nyerhető, illetve az állócélkörnyezet is javítható (lombkoronaszint fölé emeléssel), mint a Thales Multi-Mission All-In-One (MM/A) Ground Master 200 esetében.

Mégiscsak vele lehet az erő? A gyári L-39NG-re az osztrák Airborne Technologies cég próbálta rá SCAR radarfelderítő konténerét, mintegy előre vetítve a kis szubszonikus kiképző- és gyakorló gép többfunkciós potenciálját.

A légierő (Luftsteitkräfte) készültségének bemutatója - dinamikájának köszönhetően - a show egyik leglátványosabb eleme...

...egy pillanatra a helyi EF által elfogott öreg ex-RAF Hercules potenciális utódjának svanca is belelógott a képbe.

Zord

Mint ahogy az már beharangozó cikkünkben olvasható volt, a 2022-es SIAF-on (Slovak International Air Fest) búcsúztak el a nagyközönségtől a Szlovák Légierő MiG-29-esei! A Fulcrumok mellett számos egyéb érdekesség is látható volt, mutatjuk a helyszínen készült képgalériát!

120 repülőgépének utasterét alakítja át az Emirates 2 milliárd dolláros (800 milliárd forintos) fejlesztési programja részeként. A munkálatok novemberben kezdődnek, és egy gép belső átalakítása átlagosan 16 napig tart majd.

Különösebb hadművészeti ismeretek nélkül is könnyen belátható bárki számára, hogy az ellenséges túlerő szorításában, de ennek ellenére rendezetten, ütemezve végrehajtott visszavonulás az egyik legnehezebb feladat, amit egy katonai alakulat megkaphat – főleg akkor, ha az időjárási és terepviszonyok lényegében az elképzelhető legrosszabbak, és első lépésként bekerítésből kell kitörni. Ilyen rendkívüli kihívás elé néztek a koreai háborúban, a Csoszin-víztározónál vívott csata utolsó szakaszában az amerikai ENSZ-csapatok – az 1. tengerészgyalogos hadosztály, illetve a szárazföldi hadsereg kisebb csatolt egységei – 1950 decemberében.

Hatalmas erőfeszítésük, a fegyvernem évszázadok óta ápolt étoszának megfelelően, sikerrel járt, de ez sem változtathatott a kínos tényen, hogy ezzel egy dicstelen, illúzióromboló és általános visszavonulásban vettek részt (útvonalukat térképen ábrázolva lásd itt), ami speciel Hungnam kikötőjében több mint 100 ezer ENSZ-katona evakuációjával ért véget. Természetesen mindez csak erősítette a koreai háború otthon elfeledett mivoltát a későbbiekben. A szellemes hadosztályparancsnokban mindenesetre – várható módon – akadt annyi büszkeség, hogy elutasítsa a „visszavonulás” szó használatát. 

[...] Bővebben!

Egymást követik a hazai és nemzetközi repülőnapok ebben az időszakban: ha az utóbbiakat nézzük, a szlovák SIAF után máris készülhetünk Ausztriába, Zeltwegbe! Nézzük, mi vár ránk a 2022-es AIRPOWER-en!

A fiumei (Rijeka) kikötő épületsora mögött, a hegyoldalon áll az egykori kormányzói palota, amelynek megépítésére a város tizenharmadik magyar kormányzója, Batthyány Lajos gróf adott megbízást Hauszmann Alajos építésznek. Az 1898-ban elkészült neoreneszánsz épület a mindenkori magyar kormányzó hivatala és otthona volt, napjainkban a Horvát Tengermellék Történeti és Tengerészeti Múzeuma látogatható benne. A központi csarnokban, a termekben és a folyosókon elsősorban a város történetét bemutató dokumentumokat, művészeti alkotásokat, mindennapi használati tárgyakat, bútorokat állítottak ki, a tengerészeti gyűjtemény összességében csak egy kis részt foglal el.

[...] Bővebben!

A megrendelt F-16-osok késése és az ukrajnai háború állnak annak a döntésnek a hátterében, miszerint északi szomszédunk hosszabb-rövid ideig elveszíti harci repülőgép képességét MiG-29-esei leállításával és NATO (jobban mondva cseh és lengyel) "helyettesítés" igénylésével.

A Malackyban megrendezett SIAF 22 stílszerűen zivataros, borús hangulatban kezdődött.

Áthúzás, "keszi igazoltatás imitáció" C-27J-vel, és két újabb, fecske testet öltő égi jelben :-)

A délutáni rajkötelékben besorolás, a Malackyra jellemző fenyvesekkel, hátulnézetből - azaz a reptér épületeivel ellentétes oldalról.

Zord

Az Olasz Légierő számos esetben rekordtartónak számít az F-35 típus történetében, többek között ők voltak az első olyan fegyveres erő, amely az USA-n kívül hadrafoghatónak nyilvánította a típust.