Europa Varietas Institute`s Blog

A Hit Rádióban 2023 március ??-án ?? órakor adásba került felvétel hanganyaga - interjú Dr. habil. Türke András Istvánnal

Ukrajna (Kárpátukrajna, Kárpátalja) útinapló :
Balkáni állapotok a nemrég még EU-ba készülő ország nyugati végében, személyes tapasztalatok és helyi magyar vélemények alapján
2011.06.16-20.

Jelentős új kulturális és biztonsági kockázatok, korrupció, de meglepően hatékony civilek – a magyar érdekérvényesítés is erősebb lehetne, ha nem egymást nyírnák a felek

„A túrista: ellenség“ – a hatóságnak
Az országba ma ugyanolyan körülmények között lehet belépni, mint 10 éve, talán a benzinmaffia tevékenysége látványosabb csak kevésébé (> Régi típúsú Mercedes gépkocsik tartályokkal a csomagtartóban, kielőzik a várakozókat, soron kívül léptetik ki-be őket.) Azaz főként a busszal utazóknak fejenként kb. 200-400 forintnyi kenőpénzt kell fizetni, hogy a buszt továbbengedjék, és ne kényszerítsék akár 5-8 óra várakozásra, még abban az esetben is, ha lényegében a buszsorban csak egyetlen darab busz áll. Minden egyes belépőt bepötyögnek a számítógépbe, és kézzel is beírják az adatokat egy „nagy könyvbe“. Aprópénzt nem fogadnak el, míg mások a több vodkás-lekenyerező módszerre esküsznek.
Ha nem magyar a tulaj, akkor előfordulhat, hogy plusz vodkákra/kenőpénzre van szükség ahhoz, hogy legyen a 3-4 csillagos hotelben melegvíz (mint ezt 2001-ben tapasztaltuk). Lényegében az ukránok mindent megtesznek, hogy a túristának már az első percekben elmenjen a kedve az országuktól.
A városokban egyetlen térkép, tábla sem található köztéren, mely a látnivalókra utalna, a múzeumokban, még ha magyar vonatkozású is az anyag szinte alig van idegen nyelvű kiírás, ha van akkor az a cirillen kívül az angol (és nem a magyar). Számlát, belépőjegyet általában nem adnak, így például a nemzeti parkokban többször is behajtják a belépő árát a gyanútlan látogatóktól. A hegyre felvivő teherautó is még kétszer megáll, hogy a kifizetett viteldíjon felül újabb és újabb fordulókban kopasszák tovább a túristát, ha fel akar végre érni az előre megbeszélt helyre... Ezek a (magyar?) turista-csukóztatások a "vendégszerető" ukrán hatósági személyek részéről mindennaposak, a környékre látogató jobb, ha előre bekészíti a napi nyugtató-adagját.
Az infrastruktúra vészesen elavult, új járműveket nem igen látni, de az utak állapota 2001 óta kis mértékben javult. A közművek, tereptárgyak terén látható pár új híd (melyet kénytelenek voltak az áradások után építeni az elsodortak helyébe, 2001-ben még farönkökkel pótolták ezeket) de főként a vasút még mindig a monarchia korabeli infrastruktúrát (hidak, viaduktok) használja. Térkép sem készül(t) a térségről, 2001-ben az első Orbán-kormány ajándéka volt a térség új térképe, de ez akkor még elég sok pontatlanságot tartalmazott, lévén a Monarchia korabeli térképeken és orosz 1970-es katonai térképeken alapult. 30 további év változásai akkor még nem nagyon lettek számba véve.

Műemlékek helyzete, állaga, történelemhamisítás „parancsra“
Az emlékművek, várak, régi épületek általában akkor vannak felújítva, ha erre valamilyen magyar forrást sikerül biztosítani, a kormányzatot nem igen érdekli az enyészet. Ami viszont érdekes, és a 80-as évek óta létezik azok a „zéró emissziós“, gázüzemű buszok létezése a térségben, metán-gázpalackokkal a járművek tetején. (Megj. Az Ikarusznál valaki már a 70-es években felvetette, ez lenne a jövő, leintették. Ma Svédországtól Hollandiáig stb. léteznek ilyen buszok...)
A városokban a köztéri új szobrok, és egyéb díszítések döntő része is magyar vonatkozású. Ezek általában jó állapotban vannak, de szélsőségesek rendszeresen, célzottan rongálnak magyar nemzeti szimbólumokat, mint a Turul-szobrok (melyekből az utóbbi évtizedben számos darab visszakerült eredeti helyére) vagy a vereckei emlékmű. A látnivalók, történelmi emlékhelyek szinte 100% magyar vonatkozásúak (bár az ukrán idegenvezetők pl. Zrinyi Ilonáról, mint ukrán hercegnőről beszélnek, mert ez így lenne kötelező) ezért 1-2 kivételt eltekintve szinte teljesen elhagyatottak, állaguk még 10 év távlatában is (2001-2011) ijesztően romlik (pl. Huszt). Meg lehetne próbálkozni ezek megvásárlásával (ld. Erdély : szovátai magyar beruházások) de jelentős adminisztratív nehézségekre kell számítani. (Egy használt tűzoltó autó beszerzése nyugatról kb. 1,5 év papírmunkát jelentett a helyieknek, minisztériumi engedély kell hozzá.)

Magyarok elleni ukrán nacionalizmus : Janukovics politikai tőkéje ?
A jelenlegi oroszbarát kormányzat fellép a szoborrongáló nacionalista párt ellen, a vereckei emlékmű kapcsán a párt 3 prominense le is van tartóztatva. (Részegen, gyújtogatáson érték tetten őket, a vereckei emlékmű koszorúiból raktak mágját). Ez azonban nem a magyarok miatt van így (kérdés még, milyen ítélet születik) hanem mivel a nacionalista párt (értsd: a galíciai nyiltan náci, náci szimbólumokkal, narratívával, megoldásokkal operáló mozgalom, ill. párt) Ukrajnában számos térségben vészesen erősödik, Janukovicsék célja letörni szarvaikat – nem mindig demokratikus módszerekkel, de ez most kivételesen a magyarok érdekeivel találkozik.

Etnikumok, lakosság, „dec. 5 szindróma“
A magyar kisebbség (nem kevés helyen többség) és főként a helyi ruszin lakosság viszonya jelenleg nagy átlagban igen jónak mondható. Számos ruszin is beszél legalább pár szót magyarul, vagy ha nem is válaszol, de mosolyogva jelzi, hogy érti, amit mondunk. Találkoztunk nem egy elmagyarosodott, akcentussal beszélő ruszinnal is, akik igen tiszta szívvel és nagy szeretettel beszéltek a magyarokról és a békés egymás mellett élést hangsúlyozták.
Itt kell megjegyezni, hogy a kint élő magyarok alig leplezett haraggal, mély keserűséggel nem mulasztanak el folyton a sajnálatos december 5-ei „új Trianonra utalni“. Kint egész kis irodalma, versek, stb. született az esemény feldolgozásának. A lakosság túlnyomó többsége a magyarországi jobboldallal szimaptizál és szinte messianisztikus tulajdonságokkal ruházzák fel a jelenlegi Orbán-kormányt is. Még akkor is, ha azért megemlítik, egyes támogatások, melyek korábban léteztek Magyarországról most valahogy megszűntek, meg itt-ott azért csak kiderül, hogy magyar baloldali kormányzati támogatásból is épült meg ez vagy az....
Nagyobb gondot kéne fordítani a magyarországi támogatások elszámoltatására, számlákkal, konkrét ellenőrzésekkel. A helyiek számos elrettentő példát tudnak arra mondani milyen (magyar) zsebekben tűnnek el magyarországi pénzek, 20-30 millió forintok, miközben lényegében egy „kapavágás sem történt“ és a pályázatot gond nélkül elszámolták Magyarország felé. („Ne a kliens-kiskirályokat hízlalják a magyarországi pártok!“)

A kinti magyarság megosztottsága : „pártoskodás, 2 magyar 3 párt esete“ (UMDSZ c. KMKSZ)
UMDSZ - Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (>MSZP)
KMKSZ - Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (>MDF majd FIDESZ)

Sajnos a kinti magyarság is ugyanolyan megosztott, mint pl. Erdélyben, két magyar párt létezik, a jobboldali a magyar FIDESZ-hez, a baloldali a magyar MSZP-hez köthető. Ezek közül mindkettő még az ukrán korrupt központi hatalommal is jobban és hamarabb szót ért, mint egymással, és teljes erővel fúrják egymást. A központi kormányzat mindezt kajánul figyeli, kijátssza a megosztható magyarokat egymás ellen.
A Beregszászi (önálló) Magyar Főiskola ügye az egyik ilyen, mely az 1. Orbán kormány alatt jött létre, annak támogatásával. A magyar kormányváltás automatikusan kihúzta a talajt a kárpátaljai magyar jobboldal alól, az ottani baloldal került nyeregbe.
Ennek eredménye, hogy mivel az UMDSZ kezdetektől fogva ellenzete a magyar főiskolát, az ottani ukrán egyetemen lett magyar kar (de a dékán az ígéretek ellenére sem lett magyar) és a főiskola forrásait gyakoratilag kinullázták, csökkentették a kereteket, normatívákat. Majd mindenféle koncepciós pert indult a kormányzat részéről (sajnos magyar asszisztálással), hogy pl. nem megfelelő a hatóságilag előírt légtér, de az oktatásügyi hivatal ezt is alig tudta összehozni, miután szabályellenesen levonta a folyosók, mellékhelyiségek, előcsarnok és kisebb termek légterét az egyetem összlégteréből...(A magyar igazgatónő tiltakozott is, hogy ugyan gólyáik vannak, de nem a tantermek ablakán repülnek be.) Ilyen és hasonló piti napi küzdelmek őrlik fel a kinti tanári kar erejét...

Oktatásügy és civil társadalom
Kinti tapasztalat szerint vészesen esik az oktatás színvonala. Itt sürgős segítség kéne a magyar kisebbség jövőbeli esélyeinek javításáért. Az egyetemi matematika-szakos hallgatók 70%-a nincs tisztában a Pythagorasz tétellel (sic!). Komoly írás- és értésbeli problémák vannak a legújabb generációknál.
De érdekes módon éppen a magyar iskolák képviselik a magasabb színvonalat, és a ruszinok is egyre inkább ide küldik tanulni gyermekeiket, ha tehetik. És itt 2 példát kell felhozni arra, amit viszont mi, magyarországiak is megirigyelhetnénk, hogy a „civil társadalom“ (már ha a szó eredeti értelmében beszélhetünk ilyenről idézőjelesen a térségben) mikre képes :

1.) Egyik községben a Tanügyi Felügyelet nem nézte jó szemmel, hogy a magyar iskola dinamikusan fejlődik és „legfelsőbb határozattal“ a magyar igazgató helyett ukránt akartak kinevezni. Erre másnap a magyar és ruszin szülők közösen (!) felvállalva a munkahelyükről való kimaradás komoly kockázatait (30-40%-os munkanélküliség) kordont vontak az iskola köré és szinte megverték a kiszálló-végrehajtó tanügyisek delegációját. A rendőrség jelen volt, de nem mert (!) közbeavatkozni. Az iskolának máig is magyar igazgatója van...

2.) Másik példa egy aranybánya ügye Munkács tágabb térségében. Itt a régi technikával nem lehet már gazdaságosan kitermelni, egy ausztrál (?) cég viszont hozná a ciános technológiát. Egy itteni esetleges ciánszennyezésnek is lehetnek a kárpátaljai és a magyarországi vízhálózatra nézve következményei, mint az Aurul cégé volt 2000-ben, Nagybánya közelében. Számoljunk ezzel, jelentős biztonsági kockázat magyarokra, Magyarországra nézve! (A TEK működtetése, tálibok fürkészése helyett ilyenekre kéne odafigyelni!)
A döntés is igen jellemző módon született, kb. mint a tanácsrendszerben. A város-járás szintet teljesen mellőzve a megye eladta a helyiek felett a területet a cégnek. A helyiek erre kivonultak, útzárral-blokáddal, a cég érkező teherautóit felborogatták. A rendőrség itt sem mert lépni. Az ügy így jelenleg stagnál...

Rendőrség
Mielőtt egyfajta szimpátia alakulna ki a fentiek miatt az ukrán rendőrökkel szemben, ezt el kell mihamarabb oszlatni. Kiemelkedően magas a rendőri korrupció aránya, rendőri vezetők luxussprotkocsikon száguldoznak, patyomkin-hoteleiket és egyéb pénzmosó-vállalkozásaikat a helyiek minden térségben mutogatják. A főtisztek kinevezésüket „kvóták“ alapján kapják, X összeget kell évente kitermelni a belügyminiszternek.
Az alsóbb szintekre aztán így gyűrűzik le a kinevezési lánc, a kvótákat az adott szint igényeivel egészítik ki. Rendőrnek lenni tehát lényegében gazdasági vállalkozás, kapcsolat a maffiával, védelmi pénzek beszedési lehetőségével. Jellemző példák : A legtöbb közlekedési balesetet tavaly rendőrök okozták, jelentősen túllépve magánautóikkal a sebességhatárokat. Baleset esetén kijön a mentő, ellátja a karcolást szenvedett főrendőrt, a súlyos sérült áldozatot otthagyja, majd falaz a rendőrnek (pl. elszállítja) az ügy felgöngyölítése folyamán...

Hadsereg
Ukrajnában ma is 1,5 éves sorkötelezettség van érvényben. A hadsereg viszont nagyon szegény. A rendszerváltás előtt a magyar határnál lévő alakulatok felszereltsége, száma, műszaki támogatottsága olyan mértékű volt még, hogy pillanatok alatt megszállhatták volna vele Magyarországot. Jelenleg a technika még használható részét a feketepiacon „csencselik“, és tavaly a hadügyminiszter olyan drámai részleteket közölt, hogy a bevonulók szappanadagját sem képes már fedezni a tárca. Személyes tapasztalat, hogy elég gyakran látni (igen régi) katonai teherautókat, kiskatonákkal az utak mentén.

Vállalkozók véleménye : komoly csalódás Timosenkóékban = hátra arc
A magyar helyi vállalkozók (is) komoly reményekkel tekintettek az ukrán narancsos forradalom nyitotta új lehetőségekre, és lényegében teljes és feltétlen bizalmat szavaztak Timosenkoéknak. Elég komoly türelmi időt is adtak a kormánynak, éppen ezért lett a csalódottság, kiábrándultság egyre mélyebb : demokratizálódás, az üzleti életet segítő lépések helyett keleti-típúsú kláncsere történt, a módszerekben eljárásokban, uram-bátyám megoldásokban, rokonok pozícióba helyezésében és mocskos ügyeik elsikálásában, módszereiben és a korrupció mértékében végül is nem különbözött a „demokratikus éra“ elődeitől, legalábbis a helyi vállalkozók véleménye szerint. Ukrajna jövőjében nem bíznak, a magyar kapcsolatok felértékelődésében viszont (pl. idegenforgalmi szempontból) annál inkább.

„Borgyártás“ ukrán módra
Kárpátalján elvileg pár igen jó borvidék található, ezt jelzi, hogy Szentpéterváron is mindig nagy megbecsülésben álltak a térség borai. A SZU érában itt is „egybedolgzotak“ mindent, mint nálunk pl. Badacsonyban. Pár éve még néhány helyi vállalkozó ősi módszerek szerint újra kezdett termelni és exportálni némi sikerrel. De ennek azonban vége, mert kb. 2-3 éve olyan központi engedélyeztetési-akkreditálási rendelet, ill. szigorodó előírások születtek, mely ezeket a – ha jól érettem a főként magyar - vállalkozásokat egytől egyig a padlóra küldte.
Sokkal inkább virágzik pár kétes külföldi, illetve volt kolhozokból alakult nagy borgyártó cég (Aisberg, ...). Kb. 5-8 éve született olyan központi kötelezettségük (EU és egyéb nemzetközi normák gyenge hatásaként), hogy ha már borgyártással foglalkoznak, legalább legyen („mutatóba“) pár tőke szőlőjük is. Így elkezdtek mindenféle gyanús eredetű tőkéket is telepíteni – patyomkin jelleggel. Gyakorlatilag ugyanis a „borgyártás magaskultúrája“ terjedt el a térségben, mindenféle kotyvalékból és 100 féle mesterségsen fejlesztett aromából állítják elő a löttyöket. Mindez a másik oldalról adta meg a kegyelemdöfést a helyi minőségi borgyártásnak, úgyhogy napjainkra kifejezetten felhívják a helyi magyarok a figyelmet arra, hogy ukrán bort venni nagy rizikó.
Megj. A magyar kormány ott segíthetne, ha kétoldalú kapcsolatokon keresztül felvetné a helyi kistermelőket sújtó jogszabályok könnyítését illetve talán, ha szigorított ellenőrzést, importtilalmat kérne az EU részéről az ukrán nagyüzemi borokra. (Már ha ilyen még nem lenne hatályban.)

A Hit Rádióban 2021 január 31-én 10 órakor adásba került felvétel hanganyaga
Megjegyzés

A francia titkosszolgálatok lehallgatási és megfigyelési eszközeinek törvényi szabályozásáról, és ami a kulisszák mögött van - dióhéjban.

Helsinki Hangadó 14

Fehér Zoltán politológussal, a Fletcher School Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársával (Boston), Meszerics Tamás történésszel, a CEU oktatójával és Tábor Áron amerikanistával, egyetemi oktatóval beszélget Ónody-Molnár Dóra újságíró.

Helsinki Hangadó 12

Hogyan alakult az Amerikai Egyesült Államokban a jogállami helyzet a 2016-ban kezdődött jelenlegi ciklusban. Erről beszélgettünk pénteken szakértőinkkel: Fehér Zoltán politológussal, amerikanistával, a Fletcher School Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársával (Boston), Meszerics Tamás történésszel, a CEU oktatójával és Tábor Áron amerikanistával, egyetemi oktatóval. A beszélgetést Ónody-Molnár Dóra újságíró vezette.

Mára, hogy most már mindenki számára kiderült, amit május óta tudunk és amiről számtalan esetben írtunk, t.i., hogy a remdesivir placobo hatású - azaz gyakorlatilag teljesen hatékonytalan - a COVID-19 esetében, itt az ideje megvizsgálni miért sikerült ezen amerikai gyógyszernek eddig mégis ekkora karriert befutnia, azaz :

Mi a piacszerzési módszere a nagy (amerikai) gyógyszergyártó cégeknek?
(Melyet Magyarországon is alkalmaztak már nem egy esetben - ld. magyarországi dialízisközpontok kiépítése körüli botrány).

Elmagyarázzuk a módszerük fázisait :

1.) (Alapesetben) létezik már - akár több évtizede gond nélkül használt - olyan gyógyszer, amivel adott probléma sikeresen kezelhető, az orvosok és betegek nagy megelégedéssel használják. A cég komoly problémája ezzel a gyógyszerrel, hogy filléres alapanyagú, tehát gyártása nem nagy üzlet.

2.) A cég új, mindig jelentősen (10x, 20x vagy akár >100x) drágább gyógyszert akar piacra dobni. Ennek hatékonysága a korábbi olcsó gyógyszerrel csak a legritkábban egyezik. Rendszerint annál (sokkal) rosszabb, gyengébb és "bónuszként" sok esetben még jóval durvábbak a mellékhatásai is. (Melyek új gyógyszer lévén még nem ismertek széleskörűen.)

3.) Mit kell tenni a cégnek a piacfoglaláshoz? (Tudományos és egyéb) folyóiratokban, médiában először meg kell támadni a már létező gyógyszert.
Általában teszik ezt a korábbi gyógyszer ismert mellékhatásainak felnagyításával, eltorzításával. De lényegében az se baj, ha teljesen hamis cikket jelentetnek meg, majd később helyreigazítanak. Sajnos akadnak olyan tudósok, akik számára van olyan összeg, amelyért képesek a nevüket adni ilyen hamis, lejárató cikkekhez. (Emlékszünk a hydroxycloroquine-t betámadó cikkhez a The Lancet-ben, amit a folyóirat aztán kénytelen volt - persze hetekkel később, mikor már sikerült elhelyezni azt a bizonyos bolhát a fülekben - helyreigazítani, annyira nem volt köszönő viszonyban a valósággal? A célt ekkor is elérték: sok ember - kormány (!) - tényleg elhitte, hogy a Plaquenil méreg...)
Amennyiben a korábbi gyógyszer gyártója nem hagyná annyiban, per esetén is megéri, hiszen filléres összeg nekik egy veszett per a közben realizált nyereséghez képest.
A gyógyszeripari mamutcég tehát célját rendszerint eléri, mert a pletyka hatására megrendül a bizalom a korábbi gyógyszerben, a hétköznapi emberek körében averzió alakult ki: Hiába használták évekig akár saját maguk is gond nélkül, "ne írja fel doktor úr, mert ezt meg ezt olvastam/hallottam róla".

4.) A korábbi gyógyszer gyártója lehet már ettől megijed és visszavonja saját maga a gyógyszer gyártását. (A cég tehát elérte piszkos célját.) Lévén neki kéne akár 5-10 éves eljárással bizonyítania, hogy a gyógyszerrel igen is nincs semmi gond. Ezalatt nem tudja a gyógyszerét értékesíteni, kisebb gyártó pedig egyszerűen csődbe menne, ha fő termékéről van szó.
(Nota bene : Jelenleg Svájcban is tudunk konkrétan pontosan ilyen esetről, sok éve megbízhatóan használt, ismert, az esetek mindössze 2%-ban jelentkező, nem végzetes, csak párhetes kellemetlen mellékhatású rákellenes /életmentő/ gyógyszerről, ahol a gyártó kénytelen volt visszavonni a bevált termékét, mert amerikai nagy gyógyszergyár hamis eredmények és vádak alapján megtámadta. A gyártó írta, hogy mire bebizonyítaná az igazát a bíróságon csődbe menne.)

5.) A cégnek sikerült elérnie a pánikhatást amit így foglalhatunk össze : "Itt az adott betegség és már nem lehet kezelni a meglévő gyógyszerrel, mert "kiderült", hogy többet ártunk vele, mint használunk, úristen mit lehet most tenni, a régi már nem jó, más meg nincs helyette" helyzet. A cég ilyenkor általában még taktikusan kivár pár hetet.

6.) Majd egyik napról a másikra "hirtelen a semmiből" prezentálja a cég megoldást, mégpedig a saját új termékét, mely - mint írtuk- mellesleg a korábbi árának többszörösébe kerül, mert hát "ez annyival jobb", különben sincs más alternatíva...

7.) Rendszerint sokkal később (a cég ekkorra már több milliárdos nyereséget szerez az új "csodaszer" értékesítésből, gyártási jogainak eladásából) kiderül és publikálják - ha publikálni merik, pertől tarva - hogy az új csodaszer hatása (jelentősen) elmarad a korábbi gyógyszerétől.
(De az orvosok számára, aki a mindennapokban ténylegesen használni fogják hamar egyértelmű lesz az új gyógyszer tényleges eredményessége.)

Általában az is kiderül idővel, hogy az új termék mellékhatásai sokkal súlyosabbak a korábbi, megtámadott gyógyszeré.
Ami a helyzetet még tovább tudja súlyosbítani, hogy ez vagy véletlenül alakult így, vagy tervezetten lett ez így.

Például utóbbira példa a magyar dialízis botrány: Akkoriban megjelent nem egy úgy, amerikai gyógyszer a piacon, melyről a MOK kimutatta, hogy mellékhatásként "melleseg" tönkrevágták a páciensek veséjét. Így - minő véletlen - csakhamar meglett a szükséges pácienslétszám a milliárdokért kiépített magyarországi központokhoz, melyek építését kezdetben tévesen, az amerikai - jóval magasabb - lakossági kvótákhoz méretezték, így üzemeltetésük hatalmas anyagi bukással fenyegetett.

Hány és hány ilyen esetről tudni szakmai berkekben...
(Költői kérdés: Hány és hány ilyen esetet hallgat el - mert értesítést kapnak róla - vagy publikál meglehetősen későn a média magát függetlennek és objektívnak nevező része is? Ki tudja miért?)

On this exciting next episode of Connecting Bridges and Borders, we are speaking with Zoltan Feher, who is a diplomat-scholar, an Adjunct Lecturer at Tufts University, Research Fellow at the Center for Strategic Studies at The Fletcher School of Law and Diplomacy, and an expert on US-China relations and political risk. He is here to discuss his research on US-China competition, especially in the context of Covid-19 and through the prism of the concept of Realpolitik. A companion article that Zoltan Feher has written alongside this discussion can be found at the link:

Svájcban a helyzethez képest meglepő optimizmus uralkodik, itt a pénzügyi tanácsadók egyáltalán nem pánikolnak. Az érv, hogy a Konföderáció rendelkezik elég pénzzel a helyzet kezelésére, és azon dolgozik, hogy a gazdaság a legkevésbé sérüljön.

Aki már megtehette (és lényegében mindenki megteheti) ún. technikai munkanélküli segélyre (Chômage technique / Kurzarbeit / RHT ) tette az alkalmazottait ami kedvező elbírálás esetén (várhatóan lényegében minden vállalkozás automatikusan megkapja) a bérük és járulékaik 80%-nak állami visszatérítését fogja eredményezni.

A vállalkozóknak (indépendants) márc. 21-én hirdettek meg hasonló programot, azaz napi max. 196 CHF kártérítésre lehet számítani. A Konföderáció továbbá felfüggesztette a járulékfizetés (AHT/AVS) kötelezettségét és lényegében most bizonytalan ideig adót sem kötelező fizetni, a cél, hogy az emberek, vállalatok tudjanak tartalékolni és megőrizzék likviditásukat.

Linkek:
https://www.fr.ch/spe/travail-et-entreprises/chomage/reduction-dhoraire-...
https://www.ahv-iv.ch/fr/Nouvelles-Infos/post/corona-erwerbsersatzentsch...
https://www.seco.admin.ch/seco/fr/home/seco/nsb-news.msg-id-78515.html?f...

Az európai és főként a magyar példákat tekintve néha úgy tűnik, hogy indokolatlan intézkedések keverednek a hasznos indokolt intézkedésekkel, azaz a terrorveszély idején életbe léptetendőek a járványveszély idején életbe léptetendőekkel. Magyarországon ilyen értelemben rendelhették el a stratégiai fontosságű cégek, üzemek fokozott katonai védelmét és a csupán a "biztonságérzet növelését" szolgáló járőrözéseket.

Svàjcban a jelenlegi 6113 fertözött (és 56 halott) mellett sem lettek ilyen intézkedések elrendelve. A svàjci hadsereg katonái lélegeztetö gépeket (900 darabot szereztek be sürgősen) szállítanak elsösorban Ticinoba és sátortábort állítanak fel a kórházak mellett, készülve a legrosszabbra, hogy legyen elég hely a kezelésekre és elkülönítésekre és főleg legyen elég ágy. Segítik az egészségügyi önkéntesek munkáját. Az egészségügyi a szállító és a logisztikai alakulatok vannak elsődlegesen mozgósítva. A Konföderàciò 800-tól 8000-ig terjedő számban veheti igénybe egy rendelet szerint a katonaság segítségét június 30-ig. Segítenek például az élelmiszerszállítàs területén is, nem pedig az utcán lézengenek céltalanul az általános biztonságérzet javítása céljából.

A svájci hadsereg - bár megfelelő FPP-3-as maszkokkal ők sem rendelkeznek - a lehetőségek szerint próbálja megvédeni katonái egészségét. A kaszárnyákban például tilos szuterén helyiségben tartózkodniuk a katonáknak és a kantinokban is csak szigorú rend szerint mehetnek be és ülhetnek le étkezni. A képzési központokon lévő (kis)katonák gyakorlatilag karanténba lettek helyezve.

Nézzük a francia helyzetet : Macron elnök március 18-án jelentette be a hadsereg bevethetőségét az egészségügy támogatása (sic!) céljából. Ez a civil katonai missziók esetében alkalmazott ún. 4i protokoll szerint történhet meg Franciaországban : Az adott alakulat akkor vethetö be ha a civil erők :
- nem àllnak rendelkezésre, (inexistants)
- elérhetetlenek (indisponibles)
- elégtelenek (insuffisants)
- vagy alkalmatlanok (inadaptés).

Magyarán akkor, amikor az egészségügy saját maga jelzi, hogy kapacitásainak határán van és segítségre (logisztikai, stb.) lenne szüksége és nem előbb, valamint nem (honvédelmi) miniszteri vagy elnöki rendeletre kezdi meg a tevékenységét. Konkrét esetek : A Mulhouse-i kórház leterheltsége miatt kért segítséget és bevetik a koronavírusos betegek esetében a speciàlis körülmények közötti betegszállítást a hadsereg speciális MORPHÈ reanimációs eszközeivel. Grand Est régióba 117 normál és 30 speciális reanimációs ágyat szállított le a hadsereg.

Külön kiemelték az illetékesek, hogy a hadsereget nem fogják bevetni például a lakhelyelhagyás tilalmának ellenőrzésére, "mert az a rendörség és a csendörség feladata adott esetben." Véleményünk szerint ez azért nagyon súlyos helyzetben nem biztos, hogy kizárható.

Összefoglalólag elmondható, hogy sem Svájc, sem Franciaország esetében nem tudunk az utcákon a "biztonság érzésének növelése miatt" masírozttott katonákról, vagy az atomerőművek, olajfinomítók és egyéb stratégiai cégek megerősítésére kirendelt katonai egységekről. Pedig elő szokott ilyen fordulni terror- és nem jàrvànyveszély esetén. (Nota bene, jelenleg 5000 francia katona "dolgozik" terrorellenes hadmüveletekben.) E két esetet leszàmìtva (amit nem látunk hibának, csak nem tartjuk indokoltnak) a magyar katonai intézkedések rendben vannak, a szükséges szakértelem rendelkezésre áll, a magyar katonák semmivel sem maradnak alul ràtermettségben a külföldi kollégákkal szemben.

Talán nem lenne feltétlenül rossz, ha hagynánk hogy a katonàink az ilyenkor bevett protokoll szerint intézkedjenek (szükség esetén a protokollt is felül lehetne vizsgálni) és nem kellene annyira "ràhatnia" a politikai szférának további "pluszokért".

Dr. habil. Türke András István

Március 17-én reggel került közlésre, hogy a marseille-i IHU járványügyi kutatókórházában 24 koronavírussal fertőzött beteg közül egy régi-új eljárással 18-at meg tudtak gyógyítani 6 nap alatt. Ez a 75%-os eredmény azért is jelentős, mert a koronavírusos betegek esetében a gyógyulás 20 napig tart általában.

A marseille-i Raoult professzor - aki e szer alkalmazásának a világon a legfőbb szaktekintélye - hydroxychloroquine-al kezelte a fenti 24 önként jelentkező koronavírus fertőzöttet. Az eljárás annyiban nem új, hogy a professzor a gyógyszert 20 éve használja egyéb fertőzések (malária stb.) kezelésére, több mint 2000 esetben használta, így mellékhatásait is kiválóan ismeri. A gyógyszert a koronavírusosak esetében 600 mg-os adagban alkalmazta. Elmondása szerint a kínaiak is sikeresen próbálkoztak vele, de ők más adagolásban, 2x500 mg-os adagokban alkamazták. Másnapra megérkezett a francia kormány engedélye, hogy az eljárást több orvosi kutatóközpontban is kezdjék el tesztelni.

Hamarosan a fenti kutatásba bekapcsolódott nizzai eredmények még nagyobb sikert értek el, a tesztalanyok összessége felgyógyult, ráadásul 24-48 óra alatt. Annyiban változtattak a módszeren, hogy a hydroxychloroquine mellé azithromycine-t is adtak a fertőzötteknek.

Mit kéne tenni most Magyarországon és a többi érintett országban ?

- Azonnal meg kéne kezdeni a nagyobb magyar kórházakban is a tesztelést kontrollcsoportokon. Ez látható, hogy 24-48 órán belül eredményt hozhat.
- Azonnal fel kéne mérni, hogy a két szerből mekkora készletek állnak rendelkezésre Magyarországon. Szükség esetén a rendelést azonnal meg kéne kezdeni, mert az európai készletek végesek. Svájcban pl. már megkezdték a felvásárlást és nem minden esetben adják ki a készítményeket a nem koronavírusos betegeknek. Félő, hogy késlekedés esetén a járvány tetőzésekor olyan készlethiány következhet be, mint a biztonsági maszkok esetében.
- Rendelettel kéne szabályozni a két készítmény kiadhatóságát a háziorvosoknak, hogy mégha ezek csak receptre is kaphatók, ne történjen a napokban pánikszerű indokolatlan lakossági felhalmozás.

Tiszelt Fábián Tamás Úr!

Alábbi cikkéhez szeretnék hozzászólni - mindig nagy örömmel olvasom a « Ma is tanultam valamit » rovat cikkeit, mégha a tartalmukkal 1-2%-ban nem értek mindig feltétlen egyet, de rengeteget tanulok még történészként-politológusként is belőlük. Csak így tovább, remélem még sok érdekes cikket olvashatok a jövőben. A hozzászólásom tárgya a következő cikk.

Jómagam - többek között - az ELTE BTK (majd TÁTK) politikaelmélet szakán végeztem, valamint a francia uniós IEHEI (ma IE-EI) intézetben tanultam politológiát. A magyar egyetemen végig "ellensúlyokat" tanultunk, tankönyveink (alkotmányjog) is ezt a kifejezést használták (az 1990-es években legalábbis.) Ahogy elnézem, mind a mai napig vannak olyan használatban lévő alkotmánytan könyvek Magyarországon, melyek az ellensúlyok kifejezést használják, például ez a könyv. A francia egyetemen, politológus közbeszédben szintén « ellensúlyozunk ».

Felmerült bennem, hogy ez az orbáni-kövéri (meg ezek szerint Török Gábor-i) "fékek és egyensúlyok rendszere" valami olyasmi lehet, mint az elhíresült magyar "ártatlanság védelme »? Török Gábort tehetséges kollégának (sőt, életkora miatt mesteremnek) tartom, de tudtommal ő sem alkotmányjogász.

Az én megoldásomhoz nem árt tudni franciául, hiszen az angol verzióban valóban benne lehet egyfajta kétértelműség (mint ahogy nagyszerűen leírja cikkében is). Az angol kifejezés "System of checks and balances" franciául ugyanis sokkal egyértelműbb : "système de freins et CONTREPOIDS ». A francia "contrepoids » szó egyértelműen ellensúlyt jelent, nem lehet « véletlenül » sem egyensúlynak fordítani.

Angolul a "balance" tényleg jelenthetne akár egyensúlyt is, de annak itt nem sok értelme van, hiszen - mint alkotmánytannal is foglakozó politológus (ld. itt és itt) úgy látom - aligha van "egy súlycsoportban" pl. a végrehajtói és a bírói hatalom, hogy a köztük levő kapcsolatot « egyensúlynak » tekintsük, utóbbi max. ellensúlya lehet valamennyire az előbbinek. (Nota bene, külön szakirodalma van a független bírói hatalomnak, mint a rendszer kezdetektől fogva utópisztikus elemének. Az az « egyensùly » bizony messze van… )

Az « egyensúlyok » szó véleményem szerint az alkotmányos rendszer működését illetőleg tehát irreleváns, pontatlan kifejezés.

Ajánlom figyelmébe ezt az amerikai alkotmány 1787-es vitáiról a Francia Politikatudományi Folyóiratban megjelent szakcikket a fékek és ellensúlyok rendszere kapcsán. Végig a "contrepoids" (61x), azaz ellensúly szó szerepel benne.

Annak is megpróbáltam utánajárni, hogy ez a - szerintem - méretes magyar leiterjakab honnan terjedhetett el. Az a hipotézisem, hogy Montesquieu-töl kezdve a vonatkozó könyvek, fejtegetések, alkotmánytan könyvek végig a hatalmi ágak EGYENSÚLYAROL beszélnek, tehát így, EGYES számban, aminek eszköze a fékek és ELLENSÚLYOK (többes szám!) rendszere.

Mindezt megtalálhatja a fenti magyar pdf-könyvben is így, de hivatkozhatom a francia alkotmányjogászok Bibliáját is : Gicquel-Gicquel, 2005, mely 250. oldala hasonló értelemben « un équilibre » -ről, azaz egy egyensúlyról ír, majd rátér az ellensúlyok bemutatására, igaz ez esetben e könyv az angolra hajazó, szintén kétértelműbb « balances » kifejezést használja. (Miközben a fenti « équilibre » szó egyértelműen egyensúlyt jelent (ld. https://www.larousse.fr/dictionnaires/francais/%C3%A9quilibre/30674 ) nem véletlenül nem ezt a szót használja lentebb.)

Így lesz tehát az ellensúlyok által egyfajta (1 db.!) viszonylagos egyensúly az egész rendszert illetőleg. De az "egyensúlyoknak" így többes számban továbbra sem látom semmi értelmét.

Megjegyzem, nem egyedülálló ez a fogalmi kavarodàs, a német interpretáció megint nagyon érdekes, nem sok köze van az eredeti szavakhoz : "Überprüfung und Ausgleich" tehát nagyjából « felülvizsgálat és kompenzáció » értelmet tükröz.

Zárásként megragadom az alkalmat megjegyezni, hogy sajnos terjed még pár ilyen - háttérismereti hiányból eredőnek tűnő - leiterjakab a magyar közéletben. Legfontosabb talán a Magyar Alaptörvény esete, mely a német "Grundgesetz" szolgai, értelmetlen tükörfordítása miatt « neveződik » így. Miközben komoly (jog)történeti oka van annak, hogy a nyugat-német alkotmányozók miért kerülték a német nyelvben az alkotmányra meglévő, megfelelő « Verfassung » kifejezést. Az NSZK alkotmányozói mindenképpen ki akarták fejezni vele az ex lex állapotot, hogy alkotmánya csak az egységes Németorszàgnak lehet. (Viszont : Szövetségi Alkotmánybíróság : az már BundesVERFASSUNGsgericht).

Aztán mivel a Grundgesetz kifejezés fél évszázad alatt meggyökeresedett és a német alaptörvény presztízs értékű lett (annak ellenére, hogy pl. nem engedi a népszavazàst), már nem változtattak elnevezésén a német egység után sem. Nekünk magyaroknak viszont semmi nem indokolja az Alaptörvény megnevezés használatát - hacsak szintén nem valamiféle ideiglenes állapotra, esetleg irredentizmusra akarunk vele utalni.

Tisztelettel üdvözlöm:

Dr. habil. Türke András István
politológus, a francia és svájci alkotmányok és az EU alapszerződéseinek kutatója
--
igazgató
Europa Varietas Institute
www.europavarietas.org
(Svàjc)

Világnak világa – gondolatok a nemzetközi rendről
2019. március. 13. 10:15 VILÁG
szerző: dr. Fehér Zoltán
Eredeti megjelenés helye : HVG.hu

Az EU-n és a NATO-n, a liberális nemzetközi renden kívül nincs élet számunkra. Fehér Zoltán hozzászólása a Beszélgetések a jövöről vitasorozat geostratégiai fejezetéhez.

Az elmúlt időszakban felerősödött azoknak a hangja, akik a jelenlegi világrend felbomlása miatt aggódnak. Ennek nyomán az amerikai külpolitikai gondolkodók körében komoly vita alakult ki ezen világrend mibenlétéről. Üdvözlendő, hogy az ezzel kapcsolatos gondolkodásba bekapcsolódott a magyar szellemi élet is.

De voltaképpen milyen világrendről is van szó? Hogy jobban megértsük, mit is temetnek a gondolkodóink, röviden merítsünk a nemzetközi kapcsolatok elméletéből. A nagy múlttal rendelkező „erőegyensúly elmélet” lényege, hogy adott időszakokban a világ nagyhatalmai egymást ellensúlyozzák annak érdekében, hogy egyikük se törhessen hegemóniára. Ezt legélesebben a neorealista Kenneth Waltz elmélete képviseli. A szintén neorealista Robert Gilpin „hegemón stabilitás elmélete” szerint azonban a nemzetközi rendszerben a stabilitást pont egy nagyhatalom hegemón pozícióba jutása hozhatja el, mivel az általa irányított világrend nem a rivális nagyhatalmak küzdelmén alapszik, amely természeténél fogva instabil, hanem a hegemón által a többi hatalom számára biztosított stabil renden.

Jómagam úgy tartom, hogy a II. világháború után két párhuzamos nemzetközi rend is kialakult: Waltz és Gilpin elmélete egyszerre érvényes az elmúlt 75 évre. A két párhuzamos szervezeti keret közül az egyik a bipoláris világrend, az Egyesült Államok és a Szovjetunió, valamint szövetségesi köreik kényszerű egymás mellett élése. Ez egyértelműen az erőegyensúly elméletén alapult.

Mindeközben az Egyesült Államok 1945 után lerakta saját hegemón rendszerének alapjait is. Ez inkább Gilpin elméletébe illik. Amerika a saját nemzetközi térfelén kiépítette biztonsági szövetségesi rendszerét (NATO, partnerség Japánnal, Dél-Koreával stb.), létrehozta a szabadkereskedelem rendszerét (GATT, WTO) és a nemzetközi pénzügyi-gazdasági szervezeteket (Világbank, IMF), összességében kialakítva egy párhuzamos nemzetközi rendet. De gyakorlatilag az ENSZ létrejötte is ebbe az építkezésbe illeszkedett, ahogy az európai integráció is. Az ún. liberális nemzetközi rend kifejezés – amelyet G. John Ikenberrynek köszönhetünk – erre, az Egyesült Államok által létrehozott nemzetközi rendre alkalmazható leginkább, amely a demokrácia és a piacgazdaság értékeire támaszkodik.

Az erőegyensúlyon nyugvó bipoláris rend a Szovjetunió bukásával 1989-1991-ben felbomlott, megmaradt viszont a liberális nemzetközi rend, amelyet az Egyesült Államok és szövetségesei igyekeznek globálissá tenni. Közép-Kelet- és Délkelet-Európa, valamint Dél-Ázsia számos országa sorra ágyazódtak be ebbe a rendszerbe. A liberális nemzetközi renddel azonban szemben áll két nagyhatalom. Oroszország és Kína az 1990-es évek amerikai „unipoláris pillanatából” való felocsúdásuk után újra Amerikával és az általa irányított nemzetközi renddel szemben határozták meg magukat, valamint elindították az annak felbomlasztására irányuló erőfeszítéseiket.

Az Amerikával és a nemzetközi renddel szembeni ellenállás nem választható el attól sem, hogy az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően saját maga is rontott a helyzetén. Új, arrogáns háborúkba kezdett (Afganisztán, Irak), amelyek a vietnamihoz hasonló, megnyerhetetlen és költséges küzdelmekké váltak a helyi fegyveres ellenállással szemben.

Amerika és a liberális rend így sok tűz közé került a 2010-es évekre. Mindezt tetézi, hogy a közel-keleti háborúktól és Amerika túl széles nemzetközi szerepétől megcsömörlött, hazai problémáit fontosabbnak tartó amerikai tömegek 2016-ban Donald Trump személyében egy populista-nacionalista jelöltet választottak elnökké, aki elindította Amerika fokozatos kivonulását a liberális nemzetközi rendből.

***

Az Egyesült Államok ma a legerősebb gazdasági, politikai és katonai erővel rendelkező ország – mégis évtizedek óta vita tárgyát képezi, hogy hanyatlóban van-e. 1987-ben Paul Kennedy „A nagyhatalmak tündöklése és bukása” című könyve indította el a legjelentősebb ilyen vitát, amelyben ő és társai azt képviselték, hogy Amerika (gazdasági) előnye riválisaival szemben folyamatosan csökken, s Japán letaszíthatja az Egyesült Államokat a trónról. Velük szemben álltak Joseph Nye és mások, akik szerint Amerika ezt a kihívást is túléli, és primátusát megtartja.

Nincs új a nap alatt: jelenleg egy hasonló vita zajlik arról, vajon az Egyesült Államok meg tudja-e őrizni vezető szerepét Kínával szemben. Graham Allison szerint Kína már megelőzte Amerikát gazdaságilag, ha a két nagyhatalom GDP-jét az ún. vásárlóerő-paritás alapján számoljuk. Nye ebben a vitában is azt vallja: Amerika túléli ezt a meccset is, mivel Kínának nagyon sok területen egyelőre behozhatatlan lemaradása van.

Én a két tábor között, érveiket mérlegelve úgy látom: az Egyesült Államok előnye ugyan valóban csökken a „trónját ostromló” államokkal, elsősorban Kínával szemben, amit nevezhetünk relatív hanyatlásnak, azonban Amerika várhatóan ennek az évszázadnak a végéig még biztosan a legerősebb gazdasági, politikai és katonai hatalom marad. Ahhoz persze, hogy Washington képes legyen helytállni ebben az egyre keményebb versenyben, energiáit az elmúlt évtizedek közel-keleti háborúi helyett egyre inkább a belföldi problémái kezelésére kell fordítsa (infrastruktúra, oktatás, egészségügy, demokrácia válsága).

***

Amerika vezető szerepét jelenleg tehát Kína és Oroszország fenyegeti – különbség van azonban a két kihívó helyzetében.

Oroszország Putyin elnök regnálásának kezdete óta revizionista hatalommá vált, a Szovjetunióhoz hasonlóan ismételten Amerika fő kihívója kíván lenni. Ez tetten érhető az orosz külpolitika számos megnyilvánulásában a Krím félsziget annektálásán és a szíriai háborúba való bekapcsolódáson keresztül az EU–NATO országokkal szembeni ún. hibrid hadviselésig. Moszkva igyekszik aláásni a Washington által vezetett nemzetközi rendet, a nyugati integráció intézményeit. Oroszország azonban strukturális értelemben nem valódi kihívója Amerikának: ugyan katonai nagyhatalom, de csak gazdasági kishatalom. Sem gazdasági ereje, sem szövetségesi köre, sem aggasztó demográfiai trendjei nem teszik lehetővé számára, hogy valódi nagyhatalmi igényekkel lépjen fel.

Kína viszont strukturális értelemben is valódi kihívója az Egyesült Államoknak. Gazdaságilag Amerika után szorosan a második hatalom a világon, katonailag egyelőre elmarad tőle, sőt Oroszországtól is, de az elmúlt két évtizedben páratlan katonai fejlesztési programot hajtott végre, amit folytatni fog. Kína hatalmi pozíciója talán politikailag a leggyengébb: szövetségesei gyakorlatilag nincsenek, az ún. soft power kapacitásain van mit erősítenie, régiójában elszigetelt. De a pekingi vezetés – különösen Hszi Csin-ping 2012-es hivatalba lépése óta – nagyon igyekszik e hátrányai ledolgozásán. Fontos eszköze ennek a gazdasági hatalma növelésére, politikai befolyása erősítésére, szövetségesi körének bővítésére és katonai jelenlétének kiszélesítésére egyaránt alkalmas Új Selyemút kezdeményezés. Az elmúlt években pedig az is felmerült (ld. Davos 2017), hogy Kína nem is lebontani kívánja a nemzetközi rendet, hanem átvenni annak vezetését Amerikától.

Végül szót kell ejteni az Európai Unióról, amely Amerika mellett a liberális nemzetközi rend másik alappillére. Sajnos, az EU másfél évtizede válságról válságra bukdácsol, a világpolitikában pedig nem tett szert súlyának megfelelő befolyásra. Fordított a helyzet, mint Oroszország esetében: az EU gazdasági nagyhatalom, de komoly katonai és politikai erővel nem rendelkezik. Ezzel együtt az EU, joganyaga és tagállamai integráns részei a liberális nemzetközi rendnek. A tagállamok számára továbbra sem kínálkozik jobb alternatíva, mint az EU-ban maradni és az integrációt mélyíteni-bővíteni, azok pedig, mint Nagy-Britannia, akik a távozás mellett döntenek, könnyen a senki földjén találják magukat. Az EU-nak és tagállamainak a nemzetközi porondon továbbra is arra kell törekedniük, hogy a liberális nemzetközi rendet erősítsék és az Egyesült Államok legszorosabb partnerei legyenek, amelynek fő akadályát jelenleg nem az EU-elit, hanem inkább Trump amerikai elnök (EU- és NATO-ellenes) külpolitikája jelenti.

***

A jelenlegi, bizonytalan világpolitikai helyzetben a Magyarországhoz hasonló méretű és jelentőségű államoknak ügyelniük kell, hogy a körülöttük tomboló viharok el ne sodorják őket. A legjobb stratégia, ha lehorgonyoznak egy erős szövetségi rendszer mellett, s azon belül minél erősebb szerepet vívnak ki maguknak.

Magyarország számára az euroatlanti családhoz, a liberális nemzetközi rendhez csatlakozás évtizedes álom volt, de a Nyugathoz tartozás valójában a magyar nemzet ezeréves ambíciója. Ez az álom az elmúlt két évtizedben NATO- és EU-tagságunkkal megvalósult. Végre hazatértünk. Ezt a pozíciót nem szabad feláldozni a keletről jövő szirénhangokért, amelyek a Nyugat és Kelet között hidat képező Magyarország ígéretével csábítanak, miközben a senki földjére vezetnek. Magyarországnak az EU-ban, a NATO-ban, Amerika legszorosabb szövetségesei közt van a helye – ezért a helyért megküzdöttünk.

Hogy nehéz idők várnak ránk az EU-ban és a NATO-ban? Minden bizonnyal. De az EU-n és a NATO-n, a liberális nemzetközi renden kívül nincs élet számunkra.

A szerző Magyarország korábbi törökországi id. ügyvivője, jelenleg a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársa és a Massachusetts Institute of Technology oktatója.

Zoltán Gálik – Anna Molnár (ed.)
Regional and Bilateral Relations of the European Union
Publisher : Dialóg Campus (NKE)

with the contribution of the Europa Varietas Institute
More details

2018 június 17-én vasárnap Görögország és Macedónia külügyminisztere aláírta a megállapodást a névvita rendezéséről, amelynek értelmében a volt jugoszláv köztársaság új hivatalos neve Észak-Macedónia lesz. A görög-macedón-albán hármas határon fekvő Prespa-tó görög oldalán, Psarades településen tartott találkozón részt vett Aléxis Cipras görög és Zoran Zaev macedón miniszterelnök is. A macedón köztársasági elnök, Gjorge Ivanov ugyanakkor ellene van az egyezménynek és visszautalta a képviselőháznak, hogy a honatyáknak újra szavazzanak róla. Ha a képviselők másodszor is megszavazzák az egyezmény becikkelyezését, akkor az alkotmányban foglaltak értelmében az államfőnek kötelessége aláírni a dokumentumot.

Mint az közismert, Macedónia mindmáig nem tud csatlakozni sem a NATO-hoz, sem az EU-hoz, mert 1991 óta, 27 éve Görögország minden ilyen törekvését blokkolja. Az ok, hogy az ország görög álláspont szerint egy ősi görög terület, Macedónia nevét bitorolja, miközben a macedónoknak semmi, de semmi közük a görögökhöz, lévén szláv eredetű népességről van szó.

A napokban ezért is tűnt meglepőnek, hogy hosszú évek vajúdása után előrelépés történt és Aléxis Cipras görög kormánya végre megállapodásra jutott macedón partnereivel és az ország végre a megalázó Egykori Jugoszláv Köztársaság Macedónia (angolul : FYROM, franciául : ARYM) helyett a két fokkal kevésbé bonyolultabb Észak-Macedónia néven létezhet végre. Majd napokon belül jött a visszakozás és e percben is folyik a pinpongozás a görög törvényhozásban is.

Minek köszönhető ez az eredmény most így 27 év után?

Az eredmény annak köszönhető, hogy az EU folyamatos és egyre erősödő nyomás alatt tartja (magyarul : zsarolja) a görögöket azért, hogy egyezzenek meg a macedónokkal, mert ezen ország csatlakozása, mind gazdasági, mind politikai (migránskérdés pl.) okok miatt egyre fontosabb lenne.

A visszakozás oka kissé bővebb magyarázatot igényel.

A görögök az egész macedón kérdést egyfajta « kommunista ármánynak » tartják, mely még arra az időre vezethető vissza, mikor Tito és Sztálin jóban volt egymással. A görög narratíva szerint Sztálin gyakorolt nyomást Titóra, hogy macedónia önálló tagköztársaságként létezzen ezen a néven. (Titóék 1944-ben vonták ellenőrzésük alá a területet és kiáltották ki a Yugoszláviához csatlakozó Macedón Népköztársaságot.)
Merthogy előtte ez a terület - még az 1910-es évek Balkán-háborúira visszavetítve - Nagy-Bulgáriához tartozott, és a macedónok lényegében azok a bolgárok (és nem « macedónok », azaz ősi görögök leszármazottai) akiket « elcsatoltak » Bulgáriától és aztán Yugoszlávia részévé váltak.

A macedónok és a bolgárok tökéletesen megértik egymást, merthogy « egy nyelvet beszélnek ». És ennyiben lényegében igazuk van a görögöknek, annak ellenére, hogy a yugoszláv « együttélés » alatt nem túl nagy számú szerbhorvát elem is keveredett a macedón nyelvbe. A görög értelmiségiek szemében tehát – történelmileg-nyelvészetileg szintén igazolt módon – a macedónok (és a bolgárok) az indoeurópai nyelvcsoporton belül délszláv nyelvű népesség, míg etnikailag ősbolgár-szláv-trák eredettel számolhatunk.

És ezen a ponton jutottunk el a visszakozás okának taglalásáig.

Merthogy addig eljutottak ugyan, hogy akkor az ország neve Észak-Macedónia legyen, viszont a következő kérdésre úgy tűnik korábban nem fordítottak kellő figyelmet (szinte hihetetlen módon) : Hogyan definiáljuk akkor az új állam hivatalos nyelvét ? A macedónok szerint természetesen : ez a macedón nyelv.
A görögöknél viszont e kérdés újra kiborította a bilit, hiszen – szerintük - olyan, hogy macedón nyelv jelenleg nem igazán létezik, de ha létezne is, azt egy észak-görög nyelvjárás formájában lehetne definiálni, melynek természetesen semmi köze ahhoz a « bolgár » nyelvhez, amit északi szomszédaik beszélnek.

Itt tartunk tehát most…
---
Update - 1 (2018.06.26.)
Zoran Zaev a szkopjei 1TV-nek adott késő esti interjúban aláhúzta: azt várja, hogy a lakosság 77-85 százaléka szavaz arra, hogy Macedónia nevét Észak-Macedóniára változtassák, különben lemond. Rámutatott, hogy ekkora arányban támogatják az állampolgárok az ország európai uniós és NATO-csatlakozását is.

Október 21-én Nigériában egy német hajón dolgozó magyart és öt társát rabolták el a kalózok.

"Kiszabadítottuk a magyar túszt" és nem "kifizettük a váltságdíjat", szólnak a hírek, azt sugallva, mintha itt valami tényleges kiszabadítási akció lett volna. Az illetékesek megint nem mondanak igazat. Mindig ezzel áltatják a népet. Ami történt, történik ilyenkor az az, hogy elküldtek egy profi túsztárgyalót (ilyennel rendelkezik Magyarország) és leperkálta a magyar állam a kalózok által kért összeget. Jó esetben ebből kicsit sikerült alkudni.

A TEK vezér (ismét) nem mondott igazat ("sem most, sem korábban nem fizettek a túszokért cserébe"). Ha a mondat első felének igazságtartalmán még eltöprengene az ember, a második részét olvasva már biztos lehetünk abban, hogy az egész hazugság. Si tacuisses... De ez most a bocsánatos fajta, hivatalból ugyanis ilyenkor az a protokoll, hogy mindig tagadni kell, ha az állam fizet. Nem volt itt semmilyen túszkiszabadítási hadművelet, vagy ilyesmi, a TEK erre (is) teljesen alkalmatlan, amatőrei maximum Skywalkert tudják lekapcsolni a gólyabálon. De kell a parasztvakítás, melldöngetés.

Mellesleg ilyenkor tényleg az a jó döntés, hogy fizet az állam, mert még egy profi fegyveres beavatkozás esetén is elég alacsony a túszok túlélési esélye. Elég ravaszok, profik a kalózok ahhoz, hogy kifizethető összegeket kérjenek.

El lehetne ezt értelmesen is mondani a zembereknek, de a hatalom szerint jobb őket meghagyni a mesék világában. A Ripost már le is hozta azt a nagyon hihető verziót, hogy fizetés, no az nem volt, de "a kimentés tárgyalásos úton történt, nem volt erőszak". A széplelkű kalózok egy kis esti mesén elpityeredtek, megszánták a szegény foglyokat, csomagoltak nekik hamuba sült királyrákot, majd ingyen és bérmentve elengedték őket : hahaha.

A magyarok pár éve Szomáliában csak szimplán lúzerek voltak. Mint azt egy közepesen képzett nemzetközis egyetemista is tudja, abban az övezetben a polgárháborús helyzetben a helyiek hobbija a tússzedés, ennek ellenére direkt oda ment a csapat felelőtlenebbik fele. Azt is tudjuk, hogy a francia túsz-"újságírók" 99%-a a helyszínre küldött ügynök, fedőfoglalkozással.

Aki ilyen helyekre megy, annak tisztában kell lennie azzal, hogy mit kockáztat. Véleményünk szerint az államnak valós esetekben fizetnie kell, a kalandorok esetén viszont nem lenne érdemes pazarolni az adófizetők pénzét.

Kállay Béni 1882-1903 között az Oszták-Magyar Monarchia közös külügyminiszere volt. Ebbéli minőségében a frissen okkupált (1878) Bosznia-Hercegovina kormányzói tisztségét is ellátta, ahol számos reformot hajtott végre, melyekről Mikszáth Kálmán Az Alkirály ötletkéi c. írásában számol be. Kállay korának jelentős Balkán-szakértője volt és a kor liberális felfogása alapján alkotta meg a boszniai nemzet fogalmát. Véleménye szerint vallástól függetlenül a térségben élő szlávok egy népet alkotnak, ez azonban se nem horvát, se nem szerb. Utódától, Burián Istvántól eltérően nem a boszniai szerbekben, hanem a bosnyákokban találta meg legfőbb helyi szövetségeseit.

AZ ALKIRÁLY ÖTLETKÉI (1)

Bosznia évenként egy napot él, illetőleg mint a kórházi matrac, évenként egy napon át kitétetik a napfényre. (Ha ugyan napfénynek lehet nevezni a delegációt.) Ekkor megtudjuk, hogy Bosznia "önköltségen kormányoztatik". Ez a refrén elmaradhatlan az expozékból, mint a Béranger strófáinak a végéről.
Csodálatos önigazító gépezet. Olyan, mint a szökőkút. Annyi hektoliter ugrik ki belőle, amennyi megint visszafolyik bele. Nem oszt, nem sokszoroz, csak éppen témának volt jó évenként egyszer. Egy-két kirohanás a delegációban kitelt belőle s itthon néhány vezércikk. Szűk békességes világban az is valami volt.

Hanem most, mikor Pitreich is van, mit kötekednénk Purián báróba, aki a mi emberünk. És mit kötekednénk éppen a tegnapi beszéde után, melyből újra kisült, hogy Bosznia önköltségen kormányoztatik. Hiszen igaz, hogy Kállay is a mi emberünk volt, mégis folyton bántottuk. De talán éppen azért. Hisz ami a mienk, azzal azt tehetjük, amit akarunk. Azt agyon is üthetjük. Kinek mi köze hozzá? Azért a mienk.
Foly a delegáció, foly, foly, de a hatalmas "alkirály" nem bánja többé, némán pihen a Kállayak ősi kriptájában. Delegátusok szava nem jut el hozzá. Csak a böjti szél süvít tehetetlenül sírjának ívei fölött.
S én, aki ennél az alkalomnál rendesen meg szoktam őt csipkedni, ma az ő eredeti egyénisége és nagy kormányzási képessége fölött elmélkedem. Egy kis zsarnokságért hiszen nem kellett éppen a középkorba elmenni, volt őbenne elég kényúri hajlam, de szentelt vízzel végre is nem lehet kormányozni. Önérzetes és kemény magyar úr volt, ha nem csalódom, unokája annak a híres Kállay alispánnak, aki egyhangú választásainál mindig ezt a kijelentést tette:
- Ha pedig csak egyetlenegy ember van is, aki engem nem akar alispánnak, jelentkezzék, mert én azonnal lemondok.

Persze egy ember se volt soha. Sőt nem is lehetett, mivelhogy mindjárt lélek lett volna belőle, azaz agyonütik a fütykösökkel és fokosokkal ellátott nemes atyafiak.
Kállay Béni keménysége abban állott, hogy akaratát makacsul végrehajtotta, tűzzel-vassal, furfanggal, erőszakkal, minden poklokon keresztül. De az akarata mindig egy atya akarata volt, mely a nép jólétét célozza. Nem tartozott a sablon kormányzók közé, aminőket Ausztria tucatjával termeszt a paragrafusok jászolához kötve, kormányzási zseni volt, aki sokszor ötletekkel dolgozott, mint akár egy regényíró az egyes bonyodalmak megoldásánál. Innen az a rapid haladás, hogy Bosznia úgyszólván röpült a civilizáció felé.
Csodálatos, milyen apróságokra kiterjedt a figyelme. Minden bosnyák minden évben új adókönyvecskét kapott, amelynek a végén egy-egy cikk volt az illető nyelve szerint vagy törökül, vagy szlávul, például a szilvatermesztésről és felhasználásáról, vagy a szőlőművelésről. E gazdasági cikkecskék, melyeket magyar írók dolgoztak fel vonzó formában, valódi kis remekek voltak, s ha volt a bosnyák családban olvasni tudó tag, az bizonyosan egész évben forgatta az egyetlen könyvecske olvasmányát, míg annak tartalma akaratuk ellen is beleragadt a koponyákba.

Valahányszor Boszniába utazott, mindig tele volt a noteszkönyve a legszemenszedettebb ravaszságok terveivel, amelyekkel becsapja a bosnyákot, hogy jó irányban menjen. De ha ő maga ötletekkel dolgozott, a másokét is tudta respektálni. Egyszer azt jelentették neki a katonatisztek a tuzlari kerületben, midőn arra kocsin átutazott, hogy szükséges volna a kaszárnyához még egy szárnyat építeni, mert a katonaság sokat szenved a lakáshiány miatt.

- Hm! - szólt a mindenható kormányzó, ki lábfájása miatt csak úgy a kocsin ülve fogadta az előtte megjelenő tisztikart. - Egy új épületszárny? És mennyibe kerülne az?
S fürkésző kék szemeivel mohón, kedvetlenül látszott várni az összeget.
Galgócy ezredes lépett az előtérbe, mondván:
- Attól függ, hogy ki építi; a magas aerarium-e vagy én?
- Hogyhogy? - kérdé a miniszter.
- Ha a magas aerarium építi- felelte katonás egyenességgel Galgócy -, akkor belekerül ötvenhatezerbe.
- És ha ön építi?
- Akkor belekerül nyolcezer-ötszáz forintba.
Kállay elmosolyodott.
- Az ördögbe is, ezredes úr. Ön nagyon rossz véleménnyel van a magas aerarium iránt. De nem akarom önt megcáfolni, azért hát építse ön.
S ezzel kivette zsebéből noteszkönyvét, kitépett belőle egy lapot s ráírta az utalványt a nyolcezer-ötszáz forintról.

De ha makacs volt Kállay a maga tervei keresztülvitelében, a bosnyák se kutya a maga maradiságában. Könnyebb visszafelé igazítani a Drinát, mint előreigazítani a bosnyákot. Különösen a vaseke behozatala képezte a legnagyobb nehézséget, pedig a vaseke sine qua non volt a Kállay terveiben, mert szerinte megkétszerezi a föld termőképességét. Próbálta olcsón adni a vasekét (olcsóbban a faekénél), próbálta doboltatni a falvakban annak célszerűségét, nem használt semmit, az elöljáróságok abban laboráltak, hogy rábeszéljék a falubelieket, mindhiába, a bosnyák fülében nagy vatta az apai hagyományok, azon át be nem szivárog semmi.
Kállay tehát a leleményes megoldáshoz nyúl. Minden falusi bíró udvarába beállít egy úgynevezett csász. kir. ekét (ti. egy vasekét), mely úgy áll ott, mint hatalmi büntető jelvény, ahogy hajdanta a magyar falusi bírónál ott meredezett mogorván a kaloda - hogy nagy hátborzongatással tekintett arra minden jó járatban levő jámbor lélek. Egyben elrendeltette, hogy a kisebb kihágásoknál a vasekével való szántás mint mellékbüntetés hozassék be.

Így lőn aztán, hogy a bírák ekképpen ítélkeztek:
- Vétkeztél, atyámfia, tehát bűnhődöl. Fizetsz három forint bírságot, és tartozol a szántóföldednek egynegyedét a csász. kir. ekével beszántani, mégpedig hatósági ellenőrzés mellett.
Csikorgatta fogait a bosnyák, szabadkozott a bírság ellen, rimánkodott a bírónak, hogy változtassa pénzre az egészet, ne kelljen azzal az ördögszerszámmal megpiszkítania a földjét, de ebben a pontban nem volt szabad kegyelmet gyakorolni; az ítélet legfeljebb a terület mennyiségére volt enyhíthető, mivelhogy egyenes parancs volt, hogy a büntetés csak a szántóföld egy részére mérhető és sohasem az egészre.

Éppen emiatt világlott aztán ki szembetűnően az a csoda a következő nyáron, hogy a vetés azon a részen volt szebb és a termés jobb, ahol a vaseke szántott. Fejcsóválva nézte a bosnyák, és ha muzulmán volt Ill Allah-t morgott, ha katolikus keresztény volt, keresztet vetett magára:
- Nini, nini, mit cselekedett az ördög!
De minthogy a szomszédnak is éppen ott volt jobb termése, ahol bírságból a császár ekéje járt, és az egész határban egyebütt is ehhez igazodott a becsületes anyaföld, lassan-lassan megnyílt a bosnyákok esze is.
- Ha már ilyen istentelen ez ami földünk, hát meg kell a kedvét keresni.
Két év múlva büntetés nélkül kezdték kölcsönkérni a bírótól az ekét, négy év múlva pedig már minden bosnyák saját vasekéjével hasogatta a "matyernát" (a föld-szülét).
Mikor ugyanakkor éppen az én jelenlétemben ragyogó arccal dicsekedett el ezekkel a furfangos "vicekirály" a klubban, Tisza Kálmán röstelkedve horgasztotta le okos ősz fejét.
- Ne mesélj. Ne szégyeníts meg, Béni...
Kállay csodálkozva nézett rá.
- Csak nézz meg jól - folytatá szelíd mosolyával a generális. - Engem, az utolsó bosnyákot. Mert nekem még vannak faekéim.
...Hanem ez régen volt. És Bosznia már akkor is önköltségen kormányoztatott.

---
(1) Az alkirály ötletkéi. I. Az Ujság 1904. febr. 17., 1-3 o., a tárcarovatban, Az "alkirály" ötletkéi címmel, Scarron névjelzéssel. II. Az én kortársaim. I. köt., MKm 32, Budapest, 1907. Révai, 224-230. III. Jk 20, Az én kortársaim I, 192-197. A főszöveg a II. változaton alapul, amelyben tudatos változtatásra vall egy sajtóhiba kijavítása és egy szóismétlés kiküszöbölése. Az I. eltéréseit alább közöljük:

8. bekezdés, 3. mondat: kormányzási zseni volt (U: kormányzási genre volt [Nyomdahiba.] AÉK2: kormányzási genie volt)

27. bek. 1. m.: szembetűnően (U: szembetűnőn)

27. bek., 2. m.: Ill Allah-t (U: Ins Allah-t)

31. bek. 1. m.: Két év múlva büntetés nélkül (U: Két év múlva már büntetés nélkül)

Forrás : Magyar Elektronikus Könyvtár ( MIKSZÁTH KÁLMÁN : CIKKEK, TÁRCÁK 1904. Összegyűjtötte és "sajtó alá" rendezte: Hajdu Péter, 2011.)

Dr. Türke András István

Elsőre talán furcsa ez a kérdésfelvetés tőlünk, akik számtalan elemzést, könyvet írtunk-szerkesztettünk az európai integrációról, védelempolitikáról, jogi fejlődésről és egyebekről. Vagy talán éppen ezért ? A kérdés azért nem ennyire egyszerű. Jelen írás apropóját az Európai Bizottság némiképpen öntömjénezés, önigazolás szagú facebook bejegyzése adta (ld. legalul), melynek több pontjaiban is fájó ellentmondást tapasztaltunk a valóság és a propaganda között. Vigyázat, beszólogatós poszt következik.

Elsőre az a melldöngetés szúrt szemet, amit a diplomák kölcsönös elismerése terén említettek. Tényleg jó, hogy egy román érettségit, BA diplomát elismernek a franciáknál is. Más kérdés, ha egy szenegáli diák teljesíti a felvételi követelményt egy francia egyetemre (nem nagyon fogja, de ha mégis), úgy az ő érettségije, BA-je is automatikusan el lesz ismerve. Tényleg nagy eredmény…

Sokkal fontosabb lenne a felső(bb) fokú diplomák valódi kölcsönös elismerése, ahol a tagállamok sokkal rafináltabb módon védik a munkaerőpiacaikat. Akkor most nézzük, mi történik a gyakorlatban. Vegyük a francia példát. Orvosi képzés esetén, Bologna ide vagy oda, egyáltalán nincs meg a diploma elismerése. Ha valaki a kinti képzésbe akar (még nem szakorvosi szinten) bekapcsolódni, gyakorlatilag az összes egyetemi vizsgát újra le kell tennie.
Mert nyilván annyira mást és « rosszat » tanítanak ugyanazokra a nyugati tankönyvekre (is) alapozva mondjuk Romániában és tényleg másról sem hallunk, csak a kelet-európai orvosok műhibapereiről Nyugat-Európában. Ha pedig az illető végzett, éppenséggel elhelyezkedhet francia kórházban dolgozni, csak éppen az ottani adott (szak)orvosi bér feléért : a francia kórház ezeket a helyeket nyíltan kelet-európai munkavállalóknak (a kvázi másodrendű uniós állampolgároknak) tartja fent, pusztán költséghatékonysági szempontból. Végül is mindkét fél jól jár, a francia kórház spórol, a bolgár orvos meg mégiscsak többet keres így, mintha Plovdiv-alsón helyezkedne el.
Ezekre a helyekre esetlegesen jelentkező francia állampolgároknak - akiknek a (francia mértékkel mérve) gyanúsan alacsony bérígéret nem szúrt eléggé szemet - a kórházak meg is « súgják » – ez a hely barátocskám bizony nem neked lett meghirdetve. Az pedig, hogy ez nyíltan szembemegy az EU alapvető elveivel, értékeivel, jogrendszerével... ugyan kit érdekel, és ugyan mi a következménye ?

Ha a francia rendszerbe mégis bekerülsz orvosként, akkor is csak kórházi szinten dolgozhatsz. Arról álmodni se merj, hogy mondjuk magánrendelőt nyiss. Ez esetben a francia orvosi kamara azonnal kigolyóz, mert a képzésedet nem Franciaországban végezted… Nem állítjuk, hogy minden egyes európai ország egészségügyi rendszerét ismerjük, és mindenhol ez a helyzet. Mégis, egy igen nagy, az integráció motorjának számító országról beszélünk, talán nem mindegy, hogy éppen ez az ország milyen követendő példát mutat. Tudunk viszont olyan európai országról Európa szívében - az unión kívül - ahol az, hogy melyik országban végezted a tanulmányaidat gyakorlatilag nem számít, már ha nem zugegyetemre jártál és bizonyítottan megvan a kellő tudásod és tapasztalatod. Nem kell különbözeti vizsgák sorozatát letenni, ráadásul ott akár magánpraxist is nyithat az illető. (Mert akkora az orvoshiány.)
Azt pedig már ne is említsük, hogy a Ph.D diplomákat sem ismerik el általában automatikusan az uniós tagállamok, azokat ugyanis honosíttatni kell, pontosan úgy, mintha Tuvaluból érkeznénk. Akkor hol itt az előny abból, hogy uniós országból mentél (volna) uniós országba, ahol állítólag elismerik a diplomádat ? Akkor most hol van az a tényleges (és szükséges) integráció, amire annyire büszke a Bizottság?
Mindenütt jó, de legjobb máshol…

Arról már ne is szóljunk, hogy állítólag közös európai védelmet is építünk. (Időről időre felröppen egy-egy újdonságnak egyáltalán nem mondható, ám annál nagyszabásúbb terv a megvalósításról, amire az elemzők már jó előre legyintenek.) Kaparjuk meg kicsit itt is az alsóbb szinteket : az uniós tagállamok hadseregei minden szinten gyakorlatilag hermetikusan zártak egy másik tagállam állampolgára előtt. Mert egy magyar bizonyára komoly érdekeket sértő kémtevékenységet tudna folytatni az alig pár darab hajóból álló dunai aknamentesítő és -telepítő flotilla számára a francia haditengerészetnél. Vagy szerintünk a magyarok még mindig az oroszoknak dolgoznak, mint ahogyan a britek az amerikaiak trójai falovai az unióban ? Ez nem is annyira kérdés volt… Ennyit az egymás között évtizedek alatt felépített bizalmi rendszerről, melyre szintén szokás hivatkozni, (nemcsak bizottsági berkekben), mint az integráció egyik fontos eredményére. Pár éve ennek az egymás előtti fokozott titkolózásnak hála ütközött össze két szupertitkos útvonalon járőröző nukleáris tengeralattjáró (egy brit és egy francia) és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett az egészből komolyabb katasztrófa.
Egy utolsó mondat a bizalomról. Német-francia-brit (és egyéb) konferencia- és munkatapasztalataim : egymás előtt smúzolás, vigyorgás, a háttérben irígység, egymás lenézése, mutogatás. (Itt megint tisztelet azon köröknek akik tényleg komolyan veszik azt, hogy együtt, összefogva kéne haladni, nem csak beszélnek róla, hanem meg is valósítják.)

Még egy gyakorlati példa. A « mezei » uniós polgárnak Schengen jelent(ett) némi kézzelfogható bizonyítékot arra nézve, hogy valóban egységet alkotunk (v.ö. …because we love to travel freely). Hiszen lám, nincsen határ, nyugodtan mehetek shoppingolni a szomszédba, mert ott olcsóbb. Nos, a migráns-válság következményeként a német-osztrák határon folyamatossá vált az ellenőrzés az autópályán. Sok uniós, szükségéppen német, osztrák polgár, család mobilitását nehezítve meg teljesen feleslegesen. Sőt, gyakorlatilag a felső-ausztriai osztrákok saját országukon belüli mozgása is hátráltatva lett ezzel, mivel az észak-osztrák autópálya (A1) az Alpok hegyei miatt szükségképpen a szomszédos Bajorországon keresztül vezet egy szakaszon. (Ez a legrövidebb autópályás lehetőség, hogy eljussunk mondjuk Salzburgból Innsbruckba.)
Embercsempészünk is majd nyugodtan fütyörészgetve végigaraszolja a sort a barátságosan mosolygó Guten Tag !-ig. Mindez csak azért történik így, mert nem bízunk meg az osztrák, illetve a magyar kollégák munkájában, a politikai « erődemonstrációról » most nem is beszélve. De nini, a svájci-osztrák határon ennél sokkal szorványosabb az ellenőrzés, ők ezek szerint jobban megbíznak bennünk, mint mi egymásban. (A svájciak csak kelet felől készülnek a saonok általános támadására, illetve a lichtensteiniektől tartanak.)
Ki hol bízik, ott fél…

Van itt más eredmény is, a béke kérdése. Az, hogy az európai államok nem estek egymásnak, az jórészt sajnos nem az európai integrációnak köszönhető, hanem annak a döntésnek, hogy az Egyesült Államok a NATO révén rájuk tette (és rajtuk tartja) a « szájkosarat » és adott némi kezdőtőkét a gazdasági boom beindításához. (Az is megérne egy misét, hogy ezért hol, mikor és hányszor nyújtották be amerikai partnereink a számlát, avatkoztak be az európai belpolitikába. Hiszen naívság lenne azt gondolni, hogy az amerikaiak bármikor bárhol is ingyen tennének szivességet. Erről ebben a könyvben sokat írtunk.)
Cserében Európának halgass a neve, különben, - hogy klasszikust idézzünk - « fuck the EU ». A « történelem végétől » a Krím orosz elszakításáig vezető folyamat záróakkordja nem egy európai országban okozott páni rémületet, mert több mint fél évszázados rutinnal az uniós államok saját maguk területvédelmi költségeinek jelentős részét elspórolják. Kvázi potyautasai a közös védelemnek. Négy évente többnyire megismétlődik egyfajta európai csengőfrász, amikor az amerikai elnökválasztási kampány során egyes jelöltek fel-felvetik, hogy Európa aránytalanul keveset fizet a NATO fenntartásához.
A potyautasság a védelem terén tehát az amerikai adófizetők számlájára történik, a felszabaduló forrásokkal növelve az európai államok jólétét, és megtermetve ezzel a lehetőséget arra, hogy – némi képzavarral élve – megmaradt globális játszótereiken vadászhassanak. Már amelyik tagállamnak volt ilyen - lásd a francia beavatkozásokat Afrikában.
Hogy is van ez akkor, a szuverenitás egyik alapvető pillérét feladva akarunk « szuverén », a saját érdekeit megvédeni tudó (hangsúlyozottan megnyomva a « megvédeni » szót) Európai Uniót felépíteni a globális kihívásokra reagálva ?
Fából Patyomkin-falu…

Ugyanakkor egy csak érettségivel rendelkező munkavállaló nem sokat ér a munkaerőpiacon, egy azzal nem rendelkező pedig szinte semmit. Bevalljuk tévedtünk, pontosabban minden esetben igaz ez, hacsak nem mondjuk Martin Schulzok vagy Margot Wallströmök vagyunk. A jéghegy csúcsai. Ja, bocsánat, tudom, hogy a román - és ki tudja még melyik távoli - Tudományos Akadémia, egyetem, tiszteletbeli tagjai, meg tiszteletbeli doktorai. A fügefalevelet mindig kitermelik a rendszer a talpnyalói. (Ezek a - csupán a kultúrdiplomácia kelléktárát képző - elemek nagyjából azok a címek, amelyeket egy valódi doktor csípőből visszautasítana.)
Wallström, a kábeltévé-királynő legalább tehetséges… De próbálnál csak te, egyszerű állampolgár csupán a tehetségedre hivatkozva « papírok » nélkül boldogulni. A politikai kapcsolatok viszont képesek bármit felülírni, sőt, a tőkés kapcsolatokkal párosulva egész egyszerűen csodákra képesek. Ilyen az elitista Európai Unió – nem mintha tagállami szinteken nem lenne a helyzet hasonló. Csak az a baj, hogy a sok báb között elvész a gyerek.
Amit szabad Jupiternek, abból is megárt a sok…

Te, az egyszerű állampolgár ott vagy 2-3 diplomával 2-3 felsőfokú nyelv ismeretével, mint alappal az uniós karriered elején. Gyakran még ez is kevés. Az uniós adminisztrációba bekerüléshez egy olyan kommunikáció-specifikus tesztet kell megoldani, amit Bourdieu (1) is « megirigyelhetne ». Főként a kelet-európai államok oktatási rendszere nagyon nem ezekre van még mindig kihegyezve. Nem állítjuk, hogy a PISA tesztek, melyeket csak futólag ismerünk – vagy az ezekre nagyon is hajazó uniós felvételi tesztek, melyeket viszont alaposan megismertünk - ördögtől valóak lennének, de szerintünk sokkal inkább a jelölt összezavarására játszanak irreálisan rövid időt adva a válaszokra, mint a valódi szaktudásra. (Szerintünk a megoldás valahol az arany középút lenne a tárgyi tudás és a képességfejlesztő « alkalmazás-centrikus » tudás között.)

Nézzünk egy európai felvételi versenyvizsga példát. Mondjuk alapból statisztikus vagy. Van egy angol szöveged, a végén kérdésekkel. Az idő arra elég, hogy egyszer sebesen végigolvasd a szöveget, majd ott van több állítás között ez is, amiről el kell döntened, hogy igaz, vagy hamis : "A jéghegyek az Antarktiszról leszakadva Észak felé úsznak". Te bejelölöd, hogy az állítás igaz, végül is ezt írta a szöveg. Nyugodt vagy. Mint később kiderül nagyot tévedtél, a szövegben a "sodródnak" kifejezés szerepel, ami - a tesztet készítők logikája alapján - lassabb mozgást feltételez az úszásnál, meg az úszik az "aktív", míg a "sodródik" az passzív. Megdönthetetlen érvelés a "nem" válasz mellett. Ergo rádbizonyult : te nem is tudsz angolul, tehát teljesen alkalmatlan vagy uniós munkavégzésre. Teljesen mellékes, hogy tudod az egész fizikai-kémiai hátterét az üvegházhatásnak meg El Nino-nak, meg miegymásnak. Senki nem kérdezte, kit érdekel. Az meg még inkább kit érdekel, hogy írtál/védtél előtte egy doktori tézist - éppen angolul, summa cum laude. (Ergo szaknyelvet használtál a legmagasabb szinten.) Hogy egyébként fiatal, de már nemzetközileg is elismert statisztikus vagy, ismerve az EU e téren jelentkező problémáit, tele megoldási javaslatokkal? Bocs, a rendszer ezeket nem tudja figyelembe venni, nem elég kocka a fejed, már az első körben kiestél...

Ha kicsit is többet tudsz, tehetségesebb vagy, a rendszer már a legelső input-nál kidob máshol is : Nem tudsz bizottsági-parlamenti stb. gyakornoki helyet szerezni, mert túlképzett vagy és bizonyára tiltakoznál a fénymásolásból - kávéfőzésből álló gyakornoki munkád miatt. Mégis, enélkül minimális az esélyed a kellő kapcsolati tőke kiépítésére.
Nem csoda, hogy valódi szaktudás helyett lényegében minimális basic tudással rendelkező, de kiemelkedő kommunikációs képességű szakemberből (tisztelet a kivételeknek) áll az EU stábja. Bizonyára azért is tartunk itt a közös problémák megoldásában.
Kételkednek ? Mikor az EUISS-nél, az EU kül- és biztonságpolitikai kutatóintézetében dolgoztunk, az első mítingen külön kis eligazítás volt, hogy elemzéseinkben kerüljük az összetett mondatokat, mert Brüsszelben ezeket képtelenek értelmezni, valamint a legalapvetőbb rövidítéseket is dekódoljuk… Mondta ezt egy tényleg elismert és kutatási területén valóban hozzáértő, szaktekintélynek számító kolléga. Akinek azonban - tegyük hozzá - frissen felvett, afrikás kutatótársa bevallotta, hogy ő még életében nem foglalkozott Afrikával. De legalább jók a kapcsolatai, így idekerült. (Az illető javaslatára aztán nem mehetett ki nyilvános anyagként a Szudán-elemzésem merthogy az túl sok tagállami érdeket sért. Itt t.i. nem érdekel senkit az, hogy mik egy konfliktus okai és miként lehetne megoldani azokat. De barátságosan javasolta, hogy azért írhatnék valamit az EU-misszió jelenlegi aktivitásáról a térségben. Mikor ez a beszélgetés lezajlott, a nevezett uniós misszió már fél éve befejeződött a térségben...)
Csodálkozunk? Nem kéne, az új igazgatót azután nevezték ki összeurópai konszenzussal, hogy sikeresen a csőd szélére vitt egy regionális kutatási hálózatot. Fél évre rá pedig csodák csodája, az EUISS-nek hirtelen arra sem lett elég pénze, hogy a saját szokásos időszakos kiadványait megjelentesse...
És, igen, kedves fenti « kivételek » nem egy esetben ismerünk titeket és egyben nagyon sajnálunk is titeket, mert láthattuk, tapasztalhattuk – gyakran éppen a ti elmondásaitok alapján - , hogy az uniós középszer mennyire megfojt benneteket, mert túl kevesen vagytok. Ti meséltétek azt is, milyen lázasan kell minden félév végén kamudokumentumok sokaságát legyártani, hogy adott szervezeti egység létezési jogalapját bizonyítani tudjátok.
Aki korpa közé keveredik, betörik a fejét.

De mit is számít mindez - nyelvtudás, diploma, versenyvizsga-eredmény, stb. - mikor mások, « más utakon » zéró tudással jutnak el a csúcsra és lesznek az Európai Parlament elnökei, az Európai Bizottság biztosai, vagy a Főképviselők ?
A kontraszelekció már-már a szocializmus alatti nómenklatúra rendszer « legszebb napjaira » emlékeztet. Pár éve írta egy szerzőtársam egy közös könyvünkben, hogy a túl sok tudás, az túl sok információ, ami csak megzavarná az adminisztrációt, meg a diplomáciát. Nem kell az nekik. Ezek szerint csak hagyjuk őket tovább álmodni, miközben a világ rég elszaladt más irányba. A lényeg, hogy a jelölt « jó elvtárs » legyen és lehetőleg minél kevésbé értsen az adott szakterülethez, annál alkalmasabb.
Most megint lehet nagyot nézni, pedig vegytisztán ez az alapelv például amikor az európai kül- és biztonságpolitikai főképviselőt választják ki. Nem mondhatni hogy a túl sok szaktudás blokkolná a cselekvőkészségüket. Az egyik kinevezése előtt, egy bizottsági meghallgatáson őszintén meglepődött, amikor szembesítették azzal, hogy az EU Afrikában is indított missziókat és hadműveleteket. Hogy ő ezekről eddig még csak nem is hallott… Nem baj, így lett az ideális befutó arra nézve, hogy ne zavarja a « nagyok » (franciák, németek, britek) köreit.
Alkalom szüli a főképviselőt, Pelikán elvtárs…

Az anomáliákat hosszan sorolhatnánk. A veszély éppen az, hogy a fent leírt rendszerszintű hibák és tagállami szintű anomáliák gyakorlatilag alapjaiban lejáratják az európai integráció - egyébként jobb sorsa érdemes - eszmerendszerét és céljait. Ledarálják a megmaradt csekély bizalmi alapokat is. Mert jelenlegi formájában az egész nem sokkal több európai kiskirály-képzőnél, az ún. európai dzsentri túlélését biztosító intézményi kereteknél. Olyan intézményi kereteknél, melyeket 3-5 évente gyökeresen átszerveznek, melyekben sok eszköz és program párhuzamosan fut ugyanazokkal a célokkal, ellenőrizetlenül, bizonytalan harmadik országbeli partnerekkel a korrupció melegágyaként, hatékony ellenőrzési mechanizmus nélkül. Így néha éppen a vérontás elkövetőinek logisztikai ellátását sikerül biztosítanunk. Vagy éppen más-más intézményél van a program és a végrehajtáshoz szükséges pénzügyi eszköz - mindezt a szent transparency és simplification nevében. Olyan intézményi rendszerrel, melynek tagjai (ld. EDA, ld. EEAS, stb.) saját maguk nyilatkozták a sajtónak, hogy lényegében nem is tudják, hogy mit is csinálnak tulajdonképpen. Hogy az átszervezések kaotikusak számukra és maguk nem látják át ezeket belülről, belsősként. Csodálkozik-e akkor ezután még valaki, hogy az oroszok a gázvita idején nem a kis bohócaink "szentháromságával" (Mi is az EU telefonszáma ? A régi jó kissingeri dilemma.) hanem egyenesen a német kancellárral akarnak tárgyalni ?
Alamuszi sok lúd nem ugrik nagyot.

Nézzünk szét főleg a magának egyre több jogot vindikáló - és sajnálatos módon azt gyakorlatilag meg is kapó - Európai Parlamentben. Komoly színvonalon működnek! Görög barátaink hisztizve kivonulnak, amikor török delegáció érkezik. Vagy ahova derogált bejárni a képviselőknek és mikor egy becsületesebb lebuktatta társait, akik a jelenléti ív aláírása után angolosan távoztak, őellene indult eljárás. Eszembe jut erről egykori kedves szomszédunk története, aki határőrként tökéletesítette a Kalasnyikov egyik alkatrészét, megnövelve a fegyver tűzgyorsaságát, mire dícséret helyett alaposan elővették, hogyan mert mégis hozzányúlni a nagy szent szovjet hadsereg fegyveréhez.

Mindezeket azért írtuk le, hogy illusztráljuk, sajnos « Brüsszel és társai » lényegében kiváló érv-alapot adnak Európa populista politikusainak a kezébe – azok saját veszélyes politikáik megvalósítását megkönnyítendő. (Ők a maguk részéről éppen a tisztességes nemzetállami szintű politizálást járatják le.) Mert az, hogy a Brüsszelt érő kritikák – ismerjük el – alapvetően teljesen jogosak, az még nem jelenti azt, hogy az alapvető közös értékeket is el kell vetni, meg kell indítani a belső bomlasztást és az unió hibáinak sok esetben ezek nemzeti szintre transzponált változata (elitizmus, haverság szakértelem helyett, korrupció és még sorolhatnánk) a megoldás. Mint ahogy a problémák eltussolása - a közös smúzolás a partnerekkel, mint bevett uniós struccpolitikai attitűd - sem célravezető.
Ha jöttök lesztek, ha hoztok, visztek…

És akkor még bárki csodálkozik, hogy az egyszerű állampolgár vagy az értelmiségi elit egyre kevésbé lelkesedik az Európai Unióért ? Csak legalább ne ünnepelnétek saját magatokat ennyire önfeledten odafent, mert « enyhén » visszatetsző.
Egyébként meg érted haragszom, nem ellened.
Hogy stílszerűen francia idézettel zárjunk : Jamais n`y parler, toujours y penser (2).

-
(1) Pierre Bourdieu : Az oktatási rendszer ideologikus funkciója (Magyarul : http://vmek.oszk.hu/01900/01944/01944.htm#2 ) Bourdieu lényegében azt állítja, hogy adott oktatási rendszer minden elemével, alkalmazott formájával egy adott szociológiai háttérre, illetve e háttér reprodukálására épül, melyet a rendszer tagjai képesek érteni és interpretálni, de a más (oktatási) rendszerekben, más szociokulturális háttérrel rendelkező outsiderek számára viszont egyértelműen hátrányos helyzetet teremt.
(2) francia : Soha nem beszélni róla, (de) mindig rá gondolni. Franciaoszág a porosz-francia háborúban (1870) elvesztette Elzász-Lotharingiát. Utána a politikai szócséplés helyett a tettekre próbálták helyezni a hangsúlyt.

Türke András István Ph.D
A szerző a svájci székhelyű Europa Varietas Institute igazgatója, a Sorbonne doktora, biztonságpolitikai szakértő.
A cikkben megfogalmazottak a szerző magánvéleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Europa Varietas Institute hivatalos állásfoglalásának.

---
European Commission
J’aime cette Page · 14 février ·

…because we love to live in peace
…because we love to be united in diversity
…because we love to travel freely
…because we love having the choice to work and live in another EU country
…because of Erasmus
…because we can receive medical attention abroad with our EU Health Card
…because the EU is the biggest humanitarian donor in the world
…because we love solidarity
…because we love when we get our Bachelor Degree in France and it is also valid in Romania
…because the toys for our kids are safe
…because we love to roam - but we don't like roaming charges
…because we have a common shared history, monuments, art, films
…because we love how the EU protects habitats, forests and the environment
…because my fundamental rights are protected