You are here

Blogroll

438. Miért fontos nekünk, magyaroknak, hogy mi történik Franciaországban?

Mindig hatalmas örömmel olvasom, hallom, amikor valaki azt mondja, hogy a munkám eredményeképpen érdekli a francia politika – éppen ez a célom ugyanis! No meg az, hogy megmutassam: ami Franciaországban történik, közvetlenül érint bennünket, magyarokat is.

Bár Magyarország hagyományosan inkább német érdekszféra, mint francia, hogy mit gondol a francia elnök, mit gondol a francia kormány – vagy hogy egyáltalán stabil-e a francia gazdaság, politika, Magyarországot is érinti. Márpedig most olyan korszakot élünk Franciaországban, amikor semmi nem garantálja az öt éves kormánystabilitást (persze a júniusi választásnak lesz még ehhez egy-két szava).

Az Európai Unióban a “nagy” döntések az elhíresült német-francia tengely egyetértése nélkül ritkán születnek meg. A következő években az eurozóna mélyebb integrációja, a védelmi integráció, a közös határvédelem mind napirendre kerülhetnek, és tudjuk, hogy a kétsebességes Európa Magyarországnak kevésbé érdeke (abban az esetben legalábbis, ha kimarad a mag együttműködéséből). Érdemes figyelni tehát, hogy merre megy a francia gondolkodás ezen a téren.

A francia tervek megvalósításának azonban van feltétele: a belső gazdasági reformok megvalósítása, ami Németország számára elfogadhatóvá teszi például a mélyebb gazdasági integrációt. Innentől kezdve a francia gazdaság helyzete ugyancsak közvetlenül fontos számunkra. Ahogy a francia gazdasági törvényhozás is, mert esetenként bizony területen kívüli hatálya van, ezáltal a Magyarországon működő francia leányvállalatokra és magyar beszállítókra is vonatkozik (éppen pár hete fogadtak el egy ilyen törvényt).

Közhely, hogy Franciaországnak és Magyarországnak számos közös érdeke van uniós szinten,  gondoljunk csak a közös agrárpolitikára.

A francia védelmi gondolkodás ugyancsak izgalmas Magyarország számára. Franciaország a Brexit után az Európai Unió egyetlen nukleáris hatalma, ráadásul hallani arról, hogy egyes műhelyekben felmerült már annak a lehetősége, hogy a francia nukleáris védelmet kiterjesszék az uniós szövetségesekre – ez azért a védelmi együttműködésre vonatkozó macroni tervek fényében igen érdekes és konkrét lehet.

És akkor ott a Brexit, amely kikapcsol egy olyan tagállamot az uniós együttműködésből, mely elsősorban gazdasági térségnek gondolja az uniót. Franciaország és Németország számára ez egy politikai projekt, egy békeprojekt, s ez a gondolat most meg fog erősödni: azért működünk együtt, hogy a vitáinkat fehér asztal mellett tudjuk rendezni, nem pedig fegyverekkel. Franciaország politikai befolyása, ha ügyesen politizál, és eddig ügyesen igyekezett megragadni a Brexit lehetőségeit, érdemben nőhet ebben a békeprojektben. Még egy fontos ok tehát, hogy Magyarország odafigyeljen Franciaországra.

(Kiemelt kép forrása: pixabay.com)

Categories: Blogroll

437. Ma lép hivatalba Emmanuel Macron

Ma délelőtt lép hivatalba Emmanuel Macron. Az átadás-átvétel puccos ügy, gyakorlatilag protokoll protokoll hátán, a “hagyományos” forgatókönyv szerint a távozó és a hivatalba lépő elnök megbeszélésével kezdődik az Élysée-palotában, délelőtt 10 órakor.

A megbeszélésen vélhetően átadják a nukleáris kódokat az új elnöknek, aki a megbeszélés végén kikíséri a régi elnököt a palotából (2012-ben Hollande nem ment el Sarkozy-vel a kocsiig, volt is ebből némi felhördülés, maga később azt mondta, bánja, hogy udvariatlan volt, vagy legalábbis annak tűnt).

Miután a az új elnök átvette az Élysée-t, az Alkotmánybíróság ünnepélyesen kihirdeti az elnökválasztás eredményét, az új elnök aláírja az erről szóló dokumentumot, és megtartja beiktatási beszédét. Átveszi azokat a kitüntetéseket is, amelyeket hivatalból visel.

A beiktatás után az elnök az ismeretlen katona sírjához megy, megkoszorúzza azt, végigmegy a Champs-Élysée-n, illetve lehetőség szerint meglátogatja a párizsi városházát is.

Persze elképzelhető, hogy egyes elnökök változtatnak kicsit itt-ott a protokollon, ez mindig az Élysée és a győztes csapat közötti tárgyalások eredménye. Hogy Macron beiktatása hogy fog kinézni, pár perc múlva kiderül, de úgy tűnik, hogy ezek az elemek benne lesznek. A Városházára délután ötkor megy az új elnök, és elképzelhető, hogy az új miniszterelnök nevét is megtudjuk még ma este, bár egy reggeli nyilatkozat szerint ez inkább hétfőre várható (a kormány formálisan a héten már lemondott).

A két elnök találkozója 10 órakor várható, a folyamatot itt követhetitek élőben!

(Kiemelt kép: részlet a francetvinfo közvetítéséből.)

 

Categories: Blogroll

Magyar civilizátor Bosznia-Hercegovinában : Kállay Béni

Europa Varietas Institute`s Blog - Sat, 05/13/2017 - 22:32

Kállay Béni 1882-1903 között az Oszták-Magyar Monarchia közös külügyminiszere volt. Ebbéli minőségében a frissen okkupált (1878) Bosznia-Hercegovina kormányzói tisztségét is ellátta, ahol számos reformot hajtott végre, melyekről Mikszáth Kálmán Az Alkirály ötletkéi c. írásában számol be. Kállay korának jelentős Balkán-szakértője volt és a kor liberális felfogása alapján alkotta meg a boszniai nemzet fogalmát. Véleménye szerint vallástól függetlenül a térségben élő szlávok egy népet alkotnak, ez azonban se nem horvát, se nem szerb. Utódától, Burián Istvántól eltérően nem a boszniai szerbekben, hanem a bosnyákokban találta meg legfőbb helyi szövetségeseit.

AZ ALKIRÁLY ÖTLETKÉI (1)

Bosznia évenként egy napot él, illetőleg mint a kórházi matrac, évenként egy napon át kitétetik a napfényre. (Ha ugyan napfénynek lehet nevezni a delegációt.) Ekkor megtudjuk, hogy Bosznia "önköltségen kormányoztatik". Ez a refrén elmaradhatlan az expozékból, mint a Béranger strófáinak a végéről.
Csodálatos önigazító gépezet. Olyan, mint a szökőkút. Annyi hektoliter ugrik ki belőle, amennyi megint visszafolyik bele. Nem oszt, nem sokszoroz, csak éppen témának volt jó évenként egyszer. Egy-két kirohanás a delegációban kitelt belőle s itthon néhány vezércikk. Szűk békességes világban az is valami volt.

Hanem most, mikor Pitreich is van, mit kötekednénk Purián báróba, aki a mi emberünk. És mit kötekednénk éppen a tegnapi beszéde után, melyből újra kisült, hogy Bosznia önköltségen kormányoztatik. Hiszen igaz, hogy Kállay is a mi emberünk volt, mégis folyton bántottuk. De talán éppen azért. Hisz ami a mienk, azzal azt tehetjük, amit akarunk. Azt agyon is üthetjük. Kinek mi köze hozzá? Azért a mienk.
Foly a delegáció, foly, foly, de a hatalmas "alkirály" nem bánja többé, némán pihen a Kállayak ősi kriptájában. Delegátusok szava nem jut el hozzá. Csak a böjti szél süvít tehetetlenül sírjának ívei fölött.
S én, aki ennél az alkalomnál rendesen meg szoktam őt csipkedni, ma az ő eredeti egyénisége és nagy kormányzási képessége fölött elmélkedem. Egy kis zsarnokságért hiszen nem kellett éppen a középkorba elmenni, volt őbenne elég kényúri hajlam, de szentelt vízzel végre is nem lehet kormányozni. Önérzetes és kemény magyar úr volt, ha nem csalódom, unokája annak a híres Kállay alispánnak, aki egyhangú választásainál mindig ezt a kijelentést tette:
- Ha pedig csak egyetlenegy ember van is, aki engem nem akar alispánnak, jelentkezzék, mert én azonnal lemondok.

Persze egy ember se volt soha. Sőt nem is lehetett, mivelhogy mindjárt lélek lett volna belőle, azaz agyonütik a fütykösökkel és fokosokkal ellátott nemes atyafiak.
Kállay Béni keménysége abban állott, hogy akaratát makacsul végrehajtotta, tűzzel-vassal, furfanggal, erőszakkal, minden poklokon keresztül. De az akarata mindig egy atya akarata volt, mely a nép jólétét célozza. Nem tartozott a sablon kormányzók közé, aminőket Ausztria tucatjával termeszt a paragrafusok jászolához kötve, kormányzási zseni volt, aki sokszor ötletekkel dolgozott, mint akár egy regényíró az egyes bonyodalmak megoldásánál. Innen az a rapid haladás, hogy Bosznia úgyszólván röpült a civilizáció felé.
Csodálatos, milyen apróságokra kiterjedt a figyelme. Minden bosnyák minden évben új adókönyvecskét kapott, amelynek a végén egy-egy cikk volt az illető nyelve szerint vagy törökül, vagy szlávul, például a szilvatermesztésről és felhasználásáról, vagy a szőlőművelésről. E gazdasági cikkecskék, melyeket magyar írók dolgoztak fel vonzó formában, valódi kis remekek voltak, s ha volt a bosnyák családban olvasni tudó tag, az bizonyosan egész évben forgatta az egyetlen könyvecske olvasmányát, míg annak tartalma akaratuk ellen is beleragadt a koponyákba.

Valahányszor Boszniába utazott, mindig tele volt a noteszkönyve a legszemenszedettebb ravaszságok terveivel, amelyekkel becsapja a bosnyákot, hogy jó irányban menjen. De ha ő maga ötletekkel dolgozott, a másokét is tudta respektálni. Egyszer azt jelentették neki a katonatisztek a tuzlari kerületben, midőn arra kocsin átutazott, hogy szükséges volna a kaszárnyához még egy szárnyat építeni, mert a katonaság sokat szenved a lakáshiány miatt.

- Hm! - szólt a mindenható kormányzó, ki lábfájása miatt csak úgy a kocsin ülve fogadta az előtte megjelenő tisztikart. - Egy új épületszárny? És mennyibe kerülne az?
S fürkésző kék szemeivel mohón, kedvetlenül látszott várni az összeget.
Galgócy ezredes lépett az előtérbe, mondván:
- Attól függ, hogy ki építi; a magas aerarium-e vagy én?
- Hogyhogy? - kérdé a miniszter.
- Ha a magas aerarium építi- felelte katonás egyenességgel Galgócy -, akkor belekerül ötvenhatezerbe.
- És ha ön építi?
- Akkor belekerül nyolcezer-ötszáz forintba.
Kállay elmosolyodott.
- Az ördögbe is, ezredes úr. Ön nagyon rossz véleménnyel van a magas aerarium iránt. De nem akarom önt megcáfolni, azért hát építse ön.
S ezzel kivette zsebéből noteszkönyvét, kitépett belőle egy lapot s ráírta az utalványt a nyolcezer-ötszáz forintról.

De ha makacs volt Kállay a maga tervei keresztülvitelében, a bosnyák se kutya a maga maradiságában. Könnyebb visszafelé igazítani a Drinát, mint előreigazítani a bosnyákot. Különösen a vaseke behozatala képezte a legnagyobb nehézséget, pedig a vaseke sine qua non volt a Kállay terveiben, mert szerinte megkétszerezi a föld termőképességét. Próbálta olcsón adni a vasekét (olcsóbban a faekénél), próbálta doboltatni a falvakban annak célszerűségét, nem használt semmit, az elöljáróságok abban laboráltak, hogy rábeszéljék a falubelieket, mindhiába, a bosnyák fülében nagy vatta az apai hagyományok, azon át be nem szivárog semmi.
Kállay tehát a leleményes megoldáshoz nyúl. Minden falusi bíró udvarába beállít egy úgynevezett csász. kir. ekét (ti. egy vasekét), mely úgy áll ott, mint hatalmi büntető jelvény, ahogy hajdanta a magyar falusi bírónál ott meredezett mogorván a kaloda - hogy nagy hátborzongatással tekintett arra minden jó járatban levő jámbor lélek. Egyben elrendeltette, hogy a kisebb kihágásoknál a vasekével való szántás mint mellékbüntetés hozassék be.

Így lőn aztán, hogy a bírák ekképpen ítélkeztek:
- Vétkeztél, atyámfia, tehát bűnhődöl. Fizetsz három forint bírságot, és tartozol a szántóföldednek egynegyedét a csász. kir. ekével beszántani, mégpedig hatósági ellenőrzés mellett.
Csikorgatta fogait a bosnyák, szabadkozott a bírság ellen, rimánkodott a bírónak, hogy változtassa pénzre az egészet, ne kelljen azzal az ördögszerszámmal megpiszkítania a földjét, de ebben a pontban nem volt szabad kegyelmet gyakorolni; az ítélet legfeljebb a terület mennyiségére volt enyhíthető, mivelhogy egyenes parancs volt, hogy a büntetés csak a szántóföld egy részére mérhető és sohasem az egészre.

Éppen emiatt világlott aztán ki szembetűnően az a csoda a következő nyáron, hogy a vetés azon a részen volt szebb és a termés jobb, ahol a vaseke szántott. Fejcsóválva nézte a bosnyák, és ha muzulmán volt Ill Allah-t morgott, ha katolikus keresztény volt, keresztet vetett magára:
- Nini, nini, mit cselekedett az ördög!
De minthogy a szomszédnak is éppen ott volt jobb termése, ahol bírságból a császár ekéje járt, és az egész határban egyebütt is ehhez igazodott a becsületes anyaföld, lassan-lassan megnyílt a bosnyákok esze is.
- Ha már ilyen istentelen ez ami földünk, hát meg kell a kedvét keresni.
Két év múlva büntetés nélkül kezdték kölcsönkérni a bírótól az ekét, négy év múlva pedig már minden bosnyák saját vasekéjével hasogatta a "matyernát" (a föld-szülét).
Mikor ugyanakkor éppen az én jelenlétemben ragyogó arccal dicsekedett el ezekkel a furfangos "vicekirály" a klubban, Tisza Kálmán röstelkedve horgasztotta le okos ősz fejét.
- Ne mesélj. Ne szégyeníts meg, Béni...
Kállay csodálkozva nézett rá.
- Csak nézz meg jól - folytatá szelíd mosolyával a generális. - Engem, az utolsó bosnyákot. Mert nekem még vannak faekéim.
...Hanem ez régen volt. És Bosznia már akkor is önköltségen kormányoztatott.

---
(1) Az alkirály ötletkéi. I. Az Ujság 1904. febr. 17., 1-3 o., a tárcarovatban, Az "alkirály" ötletkéi címmel, Scarron névjelzéssel. II. Az én kortársaim. I. köt., MKm 32, Budapest, 1907. Révai, 224-230. III. Jk 20, Az én kortársaim I, 192-197. A főszöveg a II. változaton alapul, amelyben tudatos változtatásra vall egy sajtóhiba kijavítása és egy szóismétlés kiküszöbölése. Az I. eltéréseit alább közöljük:

8. bekezdés, 3. mondat: kormányzási zseni volt (U: kormányzási genre volt [Nyomdahiba.] AÉK2: kormányzási genie volt)

27. bek. 1. m.: szembetűnően (U: szembetűnőn)

27. bek., 2. m.: Ill Allah-t (U: Ins Allah-t)

31. bek. 1. m.: Két év múlva büntetés nélkül (U: Két év múlva már büntetés nélkül)

Forrás : Magyar Elektronikus Könyvtár ( MIKSZÁTH KÁLMÁN : CIKKEK, TÁRCÁK 1904. Összegyűjtötte és "sajtó alá" rendezte: Hajdu Péter, 2011.)

Dr. Türke András István

Language Undefined Tag: Kállay BéniBosznia-Hercegovina

436. Macron és a politikai elitváltás: nehezen halad

Az elmúlt egy hét centrifugális folyamatokat indított el a francia politikában: sok ismert arc esik ezekben a percekben ki a politikai elit soraiból. De nehezen halad az ún. új elit összerakása is… A magyar sajtóban is lehetett arról olvasni, hogy Emmanuel Macron mozgalma nehézségekkel küzd a nemzetgyűlési jelöltek megnevezésekor.

Visszalépő jelöltek, később törlendő, vagy a jelölést elutasító jelöltek, tévedések, vita a centrista szövetségesekkel: az elmúlt napokban a Macron-párt (REM) nem éppen a totális profizmusról tett tanúbizonyságot. Azt tudjuk, hogy sokan jelentkeztek a REM képviselői helyeire. Nem az amúgy széles és elégséges merítéssel van baj, hanem azzal, ahogy a párt igyekszik patikamérlegen mérni a jelölteket.

Ráadásul a már bejelentett neveket sem szabad véglegesnek venni. A héten a szövetséges Modem elnöke, François Bayrou keményen támadta Macronéket, mert a Modem érdekeit nem vették eléggé figyelembe a jelöltállításnál, így a bejelentett 428 fős listához máris hozzá kellett nyúlni. Ez nem jelent mint hogy május 19-ig, a jelöltállítások végéig semmi sem biztos.

Első körben amúgy amúgy 24 volt szocialista képviselő szerepelt a listán (Manuel Valls végül nem lesz REM-jelölt, de nem is indítanak ellene senkit), s most arra várunk, hogy kiderüljön, kik azok a republikánusok, akiket Macronék meg tudnak győzni a csatlakozásra, és kik azok, akik ellen esetleg nem indítanak jelöltet (Fillon kampánycsapatából viszont sikerült egy képviselőjelöltet leakasztani).

Egészen biztos, hogy lesznek ilyen jobboldali képviselők, mert Macronnak ez a fajta egyensúlyozás a stratégiája, s a legkevésbé sem érdeke már május 19-én, a jelöltállítás végén ráégni a haldokló szocialistákra. Úgy hírlik, az átlépésre nyitott jobboldaliak egy feltételt szabtak: hogy a miniszterelnök jobboldali legyen, az pedig a jövő hét elejére eldől. A jövő hét tehát mozgalmasnak ígérkezik.

Egy felmérés szerint Alain Juppé, François Bayrou Modem-elnök, Jean-Yves Le-Drian honvédelmi miniszter és a mérsékelt jobboldali Jean-Louis Borloo lehetnek a “legnépszerűbb” jelöltek a miniszterelnöki posztra. A republikánusoknál is Juppé vezet, Xavier Bertrand előtt (utóbbi azóta visszautasította a Macron-párt közeledését):

Retrouvez mon interview dans @Le_Figaro ⬇️ pic.twitter.com/UQmRTkHh3c

— Xavier Bertrand (@xavierbertrand) May 12, 2017

Mindenesetre egyelőre azt jegyezzük meg, hogy nehezen halad az “elitváltás”, s május 19-én már egy lépéssel közelebb leszünk a válaszhoz, hogy mekkora “se nem jobb, se nem bal” összefogást sikerült Macronnak összehoznia…

Categories: Blogroll

435. Magyar kormány vs. Macron: megjegyzések egy MN-cikkhez

A Magyar Nemzet arról közölt cikket, hogy a magyar kormány számos dolgot eltaktikázott uniós szinten, és a francia elnökválasztás eredményét sem a legügyesebben kezelte. Most a közvetlenül uniós megállapításokkal nem foglalkozom, nem kommentálom őket, de a Macron-elnökséghez kapcsolódó mozgások nagyon érdekesek lehetnek. Azokhoz van néhány megjegyzésem.

Akkor nézzük sorban a cikk francia szempontból fontos megállapításait!

A magyar kormány végzetesen eltaktikázta magát azzal, hogy a francia elnökválasztási kampányban mindvégig egykapuzott. A Fidesz ugyanis ideológiai testvérpártja, a Köztársaságiak mögé állt be, így kellemetlen meglepetésként érte, hogy François Fillon már az első fordulóban elvérzett.

Teljesen természetes, hogy a Fidesz és a magyar kormányzat Nicolas Sarkozynek, majd pedig Fillonnak szurkolt, hiszen mindig könnyebb egy ideológiailag közel álló párttal, kormányzattal tárgyalni, eredményt elérni, mozgásteret csinálni. Ebben nem látok meglepőt vagy furcsát.

A francia sajtó az utolsó percig tele volt a Fillon-kampány érvével, miszerint jelöltjük bejuthat a második körbe, és ez az érv nem volt alaptalan, Fillonnak volt esélye arra, hogy egy jó mozgósítással, egy gyenge Macron-mozgósítással odaérjen (erről keveset beszéltünk a kampány alatt, mindig csak szőrmentén, de Fillonék sokat hivatkoztak ún. big data mérésekre, például a kanadai Filteris nem reprezentatív anyagaira, melyek elég jó pozícióban mutatták a jobbközép jelöltet). Én magam is sokszor elmondtam, hogy az urnazárásig nem kell őt leírni, sőt, azt is mondtam, hogy ha vasárnap egy Fillon-Le Pen második forduló lesz a dolog vége, hétfőn lehetőleg senki ne írja azt, hogy meglepetéseredmény született.

Ettől függetlenül a számok alapján a vége tényleg egy négyes verseny volt, melyben Emmanuel Macronnak és Marine Le Pennek volt egy kicsit nagyobb esélye arra, hogy a második fordulóba jusson – s ebben a felállásban Macron az elnökválasztás fő esélyese volt. Ha jól emlékszem, februárban, a Fillon-botrány januári kitörése után már ez volt a helyzet, akkor kellett magamat is megdöbbentve először azt mondanom, hogy ennek az elnökválasztásnak az esélyese Emmanuel Macron.

Tehát ha valóban “egykapuzás történt” (nekem erről nincs információm, nem is kérdezősködtem), az minimum furcsa, és bevallom, nehezen is hiszem el, ismerve a nagykövetet és jó néhány, a párizsi nagykövetségen szolgáló diplomatát, illetve – a Nemzet-cikk által is elismert – felkészültségüket. Egyébként még mindig elképzelhető, hogy a republikánusok (vagy a republikánusok egy leváló része) egy koalíciós kormányban azért még részt vehetnek, vagy valami csoda folytán többséget szerezhetnek a Nemzetgyűlésben (a “csoda” kétszer aláhúzva), így a Fillon-párt felé való mozgások nem biztos, hogy teljesen feleslegesek voltak.

Emmanuel Macron hátországát kellene hirtelen megismerni s megértenie az okokat, amelyek sikeréhez vezettek.

Ne legyünk naivak, ez nemcsak a magyar kormánynak kihívás, hanem minden kormánynak, minden uniós fővárosnak, minden szolgálatnak. Emmanuel Macron hátországát ebben a pillanatban a fél világ próbálja megérteni, feltérképezni, megismerni. Gondoljunk csak bele! Egy olyan politikusról van szó, akit a baloldal jobboldali árulónak, a jobboldal pedig baloldalinak tart, és akivel kapcsolatban időről időre felmerült, hogy – volt tanácsadójaként, gazdasági minisztereként – direktben Hollande elnök kreatúrája. És ha ez még nem lenne elég, ugyanez a politikus az elmúlt egy hétben mást sem csinált, mint pofozta egykori jótevőit “a hála nem politikai kategória” alapon, amiből csak arra lehet következtetni, hogy saját hatalmi centrumot épít (erről kicsit később írok hosszabban is).

A lényeg, hogy ebben a kérdésben mindenkinek nehéz rendet raknia, és még nehezebb a kapcsolatépítés.

Egy olyan mozgalomról van szó, amelynek nincsenek Macronon kívül arcai, a képviselőjelöltjei pedig – már akiket ismerünk – nagy arányban amatőrök és félamatőrök. Vagyis a régi jobb- és baloldal csatlakozó, de nem túl szívesen látott figuráin kívül nincs, akikkel a bejáratott kommunikációs csatornák mozgathatók lennének. Az egész Macron-mozgalom egy fekete doboz. Gyakorlatilag nincs olyan képviselő, volt miniszter, akit fel lehetne hívni, aki tovább tudna lendíteni: a kapcsolatépítésnél szinte mindent nulláról, hidegen kell kezdeni. Mivel a francia politikai elit nagyon radikális átrendeződéséről van szó (egy év alatt az elmúlt 15-20 év nagyjait gyakorlatilag kivétel nélkül nyugdíjba küldték a franciák), a többségnek minden bizonnyal nehéz, tudatos erőfeszítést igénylő dolog a kapcsolatépítés “az újakkal”.

Szerencséje talán egyedül annak van, aki jó kapcsolatokat ápol a François Bayrou-féle Modemmel vagy az ALDE-val az Európai Parlamentben, mert annak legalább van kiindulópontja, egy-két telefonszáma, ahol elkezdheti a munkát (ezzel nagyjából minden szocdem és néppárti kormány kiesik a szerencsések közül). Még azt sem tudom mondani, hogy a 2012-2017 közötti szocialista számok talán egy kicsit segítenek, Manuel Valls lepofozása óta legalábbis nem merném ezt mondani.

Egy, a protokollügyekre rálátó forrásunk szerint a magyar-francia nyelven íródott hétfői miniszterelnöki levél meglehetősen suta záróformulával rendelkezik, ami illetlenségnek számít Franciaország legfőbb közjogi méltóságának várományosával szemben. Az avec tout mon respect (teljes tisztelettel) búcsúformula csak nagyon távolról közelíti az elfogadott Je vous prie d’agréer l’expression de mon profond respect (kérem, fogadja legmélyebb tiszteletem kifejezését) lezárást.

Ehhez nem nagyon tudok mit hozzátenni: a búcsúformula a francia levelezés legnehezebb, de egyik legalapvetőbb része, és – ha tényleg ez van a levélben, akkor – az avec tout mon respect elvérezne egy középfokú “írj levelet a vezérigazgató úrnak!” nyelvvizsga-feladaton is. Remélhetőleg a megszólítás nem Cher Monsieur le Président, vagy valami hasonló franciátlan formula volt… :).

A diplomácia már csak azért is zavarodott lehet, mert Emmanuel Macron a kampány véghajrájában alaposan beolvasott a magyar kormánynak (…).

Emiatt nem hiszem, hogy bárkinek is zavarodottnak kellene lennie. Mindenki tudja ebben a szakmában, hogy egy dolog a kampány, és egy dolog a kormányzás. Csak ismételni tudom magam: Macron valóban üzent, de Lengyelország és Magyarország ügyében nem Párizs a legnagyobb játékos, hanem Berlin, egészen egyszerűen azért, mert a német gazdasági és politikai érdekek jelentősebbek ebben a régióban, mint a – természetesen szintén nem jelentéktelen – francia befolyás. Nem hiszem, hogy önmagában a francia elnök elvi álláspontja bármit is jelentene, vagy hogy abból bármi is következne.

Viszont Macron a beiktatása másnapján, már hétfőn Berlinbe utazik, hogy találkozzon Angela Merkellel, így továbbra is azt tudom mondani, hogy ha valaki a magyar-francia, és a magyar-uniós kapcsolatok jövőjéről akar megtudni valami újat, akkor azt a tárgyalást kell figyelnie. Én is így teszek.

Categories: Blogroll

434. Manuel Valls kapott egy pofont Macron pártjától

Emlékeztek, amikor arról értekeztem, hogy az új elnök a maga esze után egy majd, és vagy hálás lesz, vagy nem? Manuel Valls volt miniszterelnök most megtapasztalta, milyen az, amikor a megválasztott elnök nem hálás…

De kezdjük az elején! Először is szögezzük le, hogy Emmanuel Macronnak immáron pártja, és nem mozgalma van, új névvel: La République en Marche. 

Mint minden pártnak, a REM-nek is május 18-ig kell bejelentenie, kik a jelöltjei a júniusi nemzetgyűlési választáson. Márpedig Macron egyik korai szocialista támogatója, Manuel Valls volt kormányfő kedd reggel azt mondta, az elnök pártjának jelöltjeként kívánja folytatni politikai pályafutását.

A REM viszont finoman fogalmazva sem volt lelkes: majd megnézzük, megfelel-e a párt által meghatározott feltételeknek… Körülbelül ez volt a reakció.

Politikailag érthető, a REM-nek el kell kerülnie annak még a gyanúját is, hogy a régi szocialista elit átmentésére szolgál, de minimum ki kell egyensúlyoznia a jobb-és baloldali támogatói között (a republikánus Bruno Le Maire csatlakozása, közeledése talán megoldja a Valls problémát, kommunikációs szinten legalábbis).

Mindenesetre a Valls-nak kiosztott REM-pofon a klasszikust szépen bizonyítja: a hála nem politikai kategória. Közhely, de tényleg nem.

Categories: Blogroll

433. Interjút adtam az MTI-nek Macron elnöksége kapcsán

Emmanuel Macron, a francia elnökválasztás győztese annak is köszönheti sikerét, hogy egykori szocialista minisztersége ellenére volt képes “eladni”, hogy valami újat képvisel – mondta az MTI-nek Soós Eszter Petronella politológus.

A szakértő egy alakuló törésvonalról beszélt az MTI-nek, amely a megválasztott elnök által megtestesített globalizáció és a rivális Marine Le Pen által képviselt lokalizáció között húzódik.

Ez a törésvonal nyomta rá bélyegét a választói magatartásra is. Az eddigi hagyományos törésvonal a jobb- és a baloldal között húzódott, a Szocialist Párt és a Köztársaságiak testesítették meg – fogalmazott Soós Eszter Petronella.

Hozzátette: Macron győzelmét a szerencse is segítette, hiszen a konzervatív Francois Fillon korrupciós ügye nélkül most nem a megválasztott elnök sikeréről, hanem Fillon győzelméről lehetne beszélni.

Macron győzelméhez kellett a rendkívül rosszul teljesítő és népszerűtlen francia kormány is, ami egyúttal Szocialista Párt bukását eredményezte – mondta.

Akik Macronra szavaztak, elsősorban változást, valami újat szeretnének – mutatott rá a szakértő, aki szerint mindez egyben komoly politikai siker Emmanuel Macron számára.

Francois Hollande elnök korábbi gazdasági minisztereként ugyanis képes volt “eladni”, hogy ő valami újat képvisel – tette hozzá Soós Eszter Petronella.

Ennek ellenére nincs Macron-eufória, megválasztásában nagy szerepe van a francia társadalom és elit többsége által szélsőségesnek tartott Marine Le Pen személyének és a vele szemben felálló köztársasági összefogásnak. A franciák eredményeket várnak tőle azon ügyekben, amelyekben mind a Köztársaságiak, mind a szocialisták sikertelenek voltak, mindenekelőtt a munkanélküliség csökkentésében – mondta.

A gazdasági reformok megvalósítása nélkül Franciaország Európa-politikája is erőtlenebb lesz – hangsúlyozta Soós Eszter Petronella.

Emlékeztetett: Macron korábban azt hangoztatta, hogy egyfajta független elnök akar lenni.

Nagy kérdés, hogy sikerülhet-e neki. A második forduló előtti kampányban a legtöbb francia vezető politikus felsorakozott mögötte, de egyáltalán nem biztos azonban, hogy ez a támogatottság megválasztását követően is fennmarad. A konzervatív Köztársaságiak párt például nagyon megosztott e kérdésben – közölte a szakértő.

Soós Eszter Petronella szerint nagyon fontos lesz, hogy Emmanuel Macron kit nevez ki miniszterelnöknek.

Elsősorban ügyességétől függ, hogy mekkora támogatottságot tud majd megőrizni – vélte a szakértő, aki nem tartotta kizártnak, hogy Macron En Marche! (Indulás!) nevet viselő új mozgalma a nemzetgyűlésben abszolút többséget szerezhet a június közepén esedékes parlamenti választásokon.

A menekültpolitikával kapcsolatban a szakértő utalt arra, hogy Macront bevándorláspártinak tartják. Ugyanakkor hangsúlyozza, aki nem kapja meg a menekültstátuszt, azt ki fogják utasítani, hogy ne váljon illegális bevándorlóvá. Franciaországban az illegális bevándorlás egyik legnagyobb forrása az elutasított menedékkérő, aki megkapja ugyan az ország elhagyására felszólító határozatot, de nem tesz eleget neki. A terrorizmus elleni harcban Emmanuel Macron a titkosszolgálati együttműködést szorgalmazza, valamint egy olyan testület felállítását, amelyet kiemelnének a kormányzati politika ellenőrzése alól, és az elnök személyesen felügyelne – mondta.

A megválasztott elnök várható Európa-politikáját illetően a szakértő úgy vélte, a francia-német tengely működtetése fontos lesz Macron számára.

Sokszor hangsúlyozta a többsebességes Európa szükségességét az együttműködés különböző területein. Így a védelem területén is, amellyel kapcsolatban álláspontja az, hogy aki részt akar venni ebben, az vegyen részt, aki viszont nem, az ne támasszon akadályokat – tette hozzá Soós Eszter Petronella.

Programjában sürgeti, hogy 2017 végétől tartsanak nemzeti konzultációkat az Európai Unió tagországaiban. Reményei szerint e konzultációk eredményeként létrejön az új európai projekt. Álláspontja, hogy azok az országok, amelyek elfogadják ezt a projektet, induljanak előre, a többiek viszont nem blokkolhatják a folyamatot.

Azáltal, hogy Nagy-Britannia kilép az EU-ból, kiesett az az állam, amely az együttműködést mindenekelőtt gazdasági, piaci jellegűnek tekintette, és megerősödött Franciaország, amely az együttműködést politikai típusúnak gondolja. Ebből kiindulva a Brexit utáni Európai Uniónak jól jön Macron megválasztása. Véget érhet ugyanis az eddigi patthelyzet, amelyet úgy jellemeztek, hogy az EU válságban van, és nem halad előre. Egészen biztos, hogy Emmanuel Macron érkezésével vége szakad a jelenlegi status quónak – jelentette ki Soós Eszter Petronella.

Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy azon tagállamok számára, amelyek nem támogatják mindezt, megválasztása előnyös lesz. A szakértő emlékeztetett: Macron a napokban szankciókkal fenyegette meg azokat az országokat, amelyek szavai szerint nem tartják tiszteletben az unió alapvető értékeit.

Elsősorban Lengyelországot említette, de Magyarországnak is üzent – tette hozzá. Soós Eszter Petronella úgy fogalmazott: “egy dolog a kampány, és más dolog a kormányzás”. Hozzátette: ilyen súlyú és ilyen jellegű politikai döntéseket Németország nélkül nem lehet meghozni. Már csak azért sem, mert a német politikai és gazdasági érdekek jóval nagyobb súlyúak Kelet-Közép-Európában.

Mérlegelni kell azt is, hogy minél jobban bírálják ezen országok tevékenységét, annál inkább felkorbácsolják ott az Európa-ellenes érzelmeket. “Nem vagyon biztos abban, hogy mindaz, amit Macron a kampány során mondott, cselekvéseiben is testet ölt majd. Sok függ a júniusi parlamenti választások eredményétől is” – hangsúlyozta Soós Eszter Petronella.

(Szöveg: MTI)

Categories: Blogroll

432. Néhány fontos szempont a következő napok / hetek elemzéséhez

Nagyon komoly mozgások kezdődnek a francia politikában, úgyhogy itt van néhány dolog, amit az értelmezésükkor érdemes lesz fejben tartani.

  1. Macronnak úgy kell elkezdenie a kormányzást, hogy a bizalmi indexe viszonylag alacsony lesz. Számos szavazója nem mellette, hanem Le Pen ellen szavazott. Nagy különbség!
  2. A republikánusok megosztottak. A nemzetgyűlési választásig talán meg tudják oldani, hogy egyben maradjanak, de lehet, hogy ennek ellenére pártszakadás lesz a vége. Aki az elnöki többségben való részvételen gondolkodik, azt kizárással fenyegetik (mondjuk ez logikus), mert…
  3. … egy friss felmérés szerint a franciák 49%-a ellenzéki Nemzetgyűlést (és ezzel ellenzéki kormányt) szeretne. Mindössze 34% gondolja úgy, hogy jó lenne ha Macronnak többsége lenne. 61% nem akarja, hogy Macronnak abszolút többsége legyen… Mondtam, hogy nincs eufória! A republikánusoknak talán még tényleg lehet itt keresnivalójuk, bár a helyzet úgy áll, hogy az első mandátumbecslések inkább Macron többséget mutatnak…
  4. A szocialisták szakadása ugyanígy elképzelhető – Hollande elnök környezete szívesen szivárogna a Macron-többségbe. Kérdéses, hogy mi lesz azokkal, akik maradnak? Megeszi-e őket a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon?
Categories: Blogroll

431. Máris elkezdődött a nemzetgyűlési kampány (nyilatkozatom vasárnap este az M1-en)

A vasárnapi franciaországi elnökválasztás eredményére adott reakciók alapján Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő szerint gyakorlatilag elkezdődött a parlamenti választás kampánya, a vesztes Marine Le Pen megpróbálja átalakítani pártját, a most kormányzó baloldal szeretne az új elnökhöz tartozni, a Köztársaságiak párt pedig a nemzetgyűlési többséget szeretnék megszerezni.

Soós Eszter Petronella az M1 aktuális csatornán vasárnap azt mondta, “nagyon izgalmasak voltak” a reakciók a választás eredményére, azaz arra, hogy az urnazárás után közzétett exit poll felmérések szerint a második fordulót Emmanuel Macron, a szocialista kormány volt minisztere nyerte meg a szavazatok 65,5-66,1 százalékával, míg a Marine Le Pen, a Nemzeti Front jelöltje a voksok 33,9-34,5 százalékát szerezhette meg.

A szakértő elmondta, Marine Le Pen úgy pozicionálta magát, mint aki történelmi eredményt ért el. Felhívta a figyelmet arra, hogy Marine Le Pen bejelentette, megpróbálja átalakítani pártját, kísérletet tesz a centrum felé elmozdulásra.

Hozzátette: a kormányzó baloldal François Hollande leköszönő elnök környezetéből egyértelmű üzeneteket küld arról, hogy szeretne az új elnök többségéhez tartozni. Ez azért fontos – mutatott rá -, mert Emmanuel Macron stratégiája az, hogy az ő feltételeivel jöhetnek, “és jobbról is kell, hogy jöjjenek”. “Meglátjuk, hogy Macron ezt hogy fogja kezelni” – mondta.

A Köztársaságiak pártnál “nagy lelkesedés nincs”, ők azt próbálják elérni, hogy a nemzetgyűlési választáson többséget szerezzenek – a felmérések, becslések alapján erre inkább Macron mozgalmának van esélye – értékelt az elemző.

(Szöveg: MTI)

Categories: Blogroll

430. Elrontotta-e Le Pen a kampánya végét?

A mintegy 35%-os eredmény annyi szavazatot takar, amennyit a Nemzeti Front soha, semmilyen választáson nem szerzett. Ugyanez a 35%-os eredmény viszont jóval alacsonyabb, mint az előzetes várakozások, s a Front-bázis egy részének kifejezetten csalódás, mivel legalább 40%-ot vártak. Jól indult Le Pen két forduló közötti kampánya, és ez lett a vége. Mi történt?

Ím néhány elem, amely szerintem hozzájárulhatott a tegnapi nap kimeneteléhez:

Problémás vitastratégia

Kezdjük azzal, hogy Le Pen olyan taktikát választott a vitára, amely, mint kiderült, elsősorban a saját bázisának tetszett, de új szavazók megszólítására nem volt alkalmas. Sőt, elriaszthatott potenciális, félig-meddig megnyert átszavazókat. Hogy ez tudatos volt-e, nem tudom. Elképzelhető, hogy Le Pen arra jutott, ha már nyerni nem fog, akkor legalább tartsa össze erősen a szűk bázist és kezdje el az ellenzéki profilt építeni a következő öt évre (vagyis a képet, hogy Le Pen az ellenzék vezére). Ha tudatos volt a dolog, akkor Le Penék tudatosan beáldozták az egy héttel korábban ügyesen épített nyitást az ellenzéki stratégia oltárán. Ha nem volt tudatos, akkor Le Pen nem mérte fel, hogy a vitában nem ellenzéknek, hanem elnöknek kell lennie. Ezzel egyértelműen szavazatokat vesztett, hiszen ekkor indult meg az áramlás Macron felé a mérésekben (is).

Vitatott – de politikailag racionális – húzások

Nem értek azokkal egyet, akik szerint hiba volt a Fillon-beszéd átvétele, illetve az euróövezeti kilépésre vonatkozó puhítás, az ebből következő pontatlanságok. Ezek inkább ügyes kis – stratégiailag fontos – üzenetek voltak. Volt értelmük, logikájuk. A Fillon-beszéd azt üzente, hogy “lám, én sem vagyok nála szélsőségesebb”, az euróövezeti kilépés puhítása pedig szintén fontos lépés volt ahhoz, hogy Le Pen tényleg közelebb kerülhessen az Élysée-hez. A pontatlanság volt az ár. Igaz, ezt az egészet most majd Le Pennek a saját pártjával le kell harcolnia – nem véletlen, hogy vasárnap este máris történelmi sikerről, és az FN átalakításáról beszélt. Szóval a lényeg, hogy ez a két dolog szerintem racionális volt, akármit is mond a sajtó.

Macronleaks

Aminek a hatását nem tudjuk számokkal felmérni (egyelőre?), az a Macronleaks-szivárogtatás, amivel kapcsolatban ugye széles körben felépült a narratíva, hogy oroszbarát hekkerek követték el, és nyilván Le Pen segítésére. Ez valamennyire demobilizálhatott, vagy akár szavazókat is tolhatott át Le Pentől Macron felé. Ha valakik Le Pent akarták segíteni, rossz pillanatot választottak, segíteni biztos nem segítettek neki. A választási eredmény számai legalábbis ezt mutatják. Ha persze a következő napokban a sajtó talál valami botrányosat a csomagban, az a nemzetgyűlési választást megkavarhatja…

(Kiemelt kép forrása: Marine Le Pen kampányplakátja)

Categories: Blogroll

429. Mi várható Macron győzelme után?

Mi várható Emmanuel Macron elnökválasztási győzelme után?

Nemcsak a két forduló közötti kampányt, hanem az elnökválasztás után várható eseményeket, a Nemzetgyűlési választás várható eredményét is elemeztük, prognosztizáltuk Szűcs Anita kollégámmal az M1 Szemtől szembe című műsorában. A felvétel a kampány utolsó napján készült.

Fogadjátok szeretettel, fogyasszátok érdeklődéssel!

Categories: Blogroll

428. Macronleaks: mit tudunk, mi lehet a következménye?

A HírTV 17 órás Híradójában beszélgettünk a Macron-levelezés kiszivárogtatásáról: mit tudunk, mi lehet a következménye?

Sajnos elég kevés dolog került eddig ki (és semmi olyan, amitől felugrottam volna a székemből). Az angolszász sajtóban sem látok még semmit, a francia sajtó pedig holnap estig nem is publikálhat semmit.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az alt-right Twitter-fanok (franciás kifejezéssel, ha találkoztok vele: fachosphère) pörögnek a dolgon. És ha mást nem, annyit esetleg (esetleg!) sikerül elérni, hogy bekerül a fejekbe, hogy valami van. Kabátlopási ügy. De ez 20 pontos előnynél kevés lesz Macron megállításához.

Ha valami lenne a kiszivárogtatók kezében – mármint valami számukra hasznos – nem hiszem, hogy a hivatalos kampánycsend beállta előtt másfél órával adták volna közre az anyagot.

Íme a beszélgetés:

Categories: Blogroll

427. Miként lehet 40% körüli eredménnyel, hogy Le Penéknek alig lesz parlamenti képviselőjük?

Kérdeztétek, hogy hogyan választják a francia parlamenti, nemzetgyűlési képviselőket, azaz hogy lehetséges, hogy Marine Le Pen 40% körüli második fordulós elnökválasztási (és 20% feletti első fordulós elnökválasztási) eredménye ellenére az első becslések csak 10-15 frontos képviselő megválasztását számolják elképzelhetőnek. Magyarázat.

A nemzetgyűlési választási rendszer lényege

A nemzetgyűlési választás országos választás, öt évente tartják, kivéve, ha az elnök idő előtt feloszlatja a Nemzetgyűlést, amire 12 havonta egyszer lehetősége van.

577 mandátumot osztanak ki 577 választókerületben, azaz egyéni kerületi, abszolút többségi, kétfordulós rendszerről van szó (hasonlít ahhoz az egyéni kerületi rendszerhez, amelyet 2014 előtt – részben – a magyar választási rendszer is alkalmazott). A francia egyéni körzetek megyehatárokat nem léphetnek át, s az 577 mandátumból 11-et a határon túli franciáknak tartanak fenn.

A jelölt a “nevezéskor” (ez idén május 15-19. közé esik) egy helyettest is megnevez, aki akkor lesz átmenetileg képviselő, ha az eredetileg megválasztott jelölt belép a kormányba, mivel a képviselőség és a kormánytagság összeférhetetlen.

Az első fordulóban akkor győz a jelölt, ha megkapja a szavazatok 50+1%-át, erre idén, úgy tűnik, kicsi lesz az esély, csak néhány képviselőnek sikerülhet. Ha nincs első fordulós győztes, egy héttel később második fordulóra kerül sor. A második körben az vehet részt, aki a szavazatok 12,5%-át legalább elérte.

Összefogás, visszalépés, Front-ellenes front

Ezután kettős, hármas, vagy négyes versenyek alakulnak ki, és a visszalépések, összefogások is meghatározhatják, hogy ki lesz a végső nyertes. Itt a Nemzeti Front az a párt, amelynek a legkevesebb a tartaléka, hiszen a köztársasági összefogással szemben egyedül kell menetelnie, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag egyedül kell többséget szereznie az adott körzetben – vagy annyira demobilizálni az ellenfeleket, hogy a kisebbségből végül többség legyen. Ez 2012-ben is csak néhány elszigetelt esetben sikerült.

A jelenlegi választási rendszer “a nagyok érdeke”

Nincs olyan, hogy semleges választási rendszer. Egy választási rendszer mindig valakinek jó, valakinek kevésbé jó. A francia rendszer a nagy pártoknak, és a tartalékkal rendelkező pártoknak jó, a kisebbeknek viszont rossz.

Amikor ez a rendszer létrejött, akkor az volt a célja, hogy a kommunistákat távol tartsa a hatalomtól, most pedig az az egyik célja, hogy a Nemzeti Frontot távol tartsa a többségtől. Persze időről időre felmerül, hogy az arányosság hiánya igazságtalan a polgárokkal és a reprezentativitással szemben, de a nagy pártoknak nem érdekük tényleges változtatni a rendszeren (és úgy tűnik, ez alól az új macroni mozgalom, az En Marche! sem lesz kivétel, amely a jelenlegi számok szerint akár abszolút többséget is szerezhet).

Nem véletlen, hogy arról terjedt a pletyka a két forduló között, hogy Marine Le Pen népszavazással akarná megkerülni a parlamentet és új választási rendszert bevezetni… igaz, ez nehezen menne neki. De a felvetés önmagában is mutatja, hogy a választási rendszert a “nagyok” határozzák meg, és bolondok lennének szembemenni a saját érdekükkel. Már csak azért is, mert a kicsikkel kötött megállapodások révén a nagyok általában gondoskodnak róla, hogy a rendszer által diszkriminált kicsiket valahogy “bevigyék a hátukon”.

Ez utóbbi kitétel a Nemzeti Frontra viszont egyáltalán nem vonatkozik.

Categories: Blogroll

426. Le Pen “ördögi terve”: szétverhette volna az alkotmányt?

Olvasom a francia sajtóban a cikkeket (például itt és itt), hogy Marine Le Pen egy “ördögi tervet” eszelt ki, hogy szétverje a stabil és működőképes V. köztársaság alkotmányát, és biztosítsa a Nemzeti Front hatalomgyakorlását. Ám ezen a téren kicsit sok a pánik. Egyrészt Le Pen idén (!) láthatóan nem lesz elnök, másrészt meg nem eszik olyan forrón a kását. Így nézne ki a Le Pen-terv?

A terv lényege az lenne, hogy Le Pen elnökként az alkotmány 11. cikkelyét felhasználva megkerülné a neki potenciálisan ellenséges parlamentet és népszavazást írna ki, amely bevezetné az arányos választást a mai többségi választás helyett. Az új rendszerben a legtöbb szavazatot kapó párt pedig (például az FN…) egy 30%-nyi prémium mandátumcsomagot kapna, vagyis mintegy 25%-is támogatottsággal is megszerezhetné a parlamenti többséget. Az 1962-es referendum, mely az elnök közvetlen választását indítványozta, a népszavazás tárgyát tekintve lehetne precedens, mivel erről is el lehet mondani, hogy a kérdés a “közhatalom szervezetét érinti”. De szerintem nem itt van az eb elásva.

Mert mit is mond az alkotmány 11. cikkelye?

Idézem az egyszerűség kedvéért az angol nyelvű verzióból. Azt mondja a 11. cikkely, hogy

The President of the Republic may, on a recommendation from the Government when Parliament is in session, or on a joint motion of the two Houses, published in the Journal Officiel, submit to a referendum any Government Bill which deals with the organization of the public authorities, or with reforms relating to the economic, social or environmental policy of the Nation, and to the public services contributing thereto, or which provides for authorization to ratify a treaty which, although not contrary to the Constitution, would affect the functioning of the institutions,

Vagyis az elnök kétféle módon írhat ki a közhatalom szervezetére vonatkozó népszavazást: ha a Parlament ülésszaka tart (október első munkanapjától június utolsó munkanapjáig), akkor a kormány javaslatára; vagy a két ház együttes javaslatára.

És akkor játszunk el azzal, hogy Le Pen megpróbálja használni ezt a cikkelyt!

Tegyük fel, hogy Le Pent megválasztják elnöknek. Ekkor a parlament ülésszaka formálisan tart, tehát szóba jön a kormány javaslata. Ehhez azonban Le Pennek szüksége van egy kormányra, amit csak akkor kap meg parlamenti többség nélkül, ha a kabinet lemond.

Az elnök ugyanis az alkotmány szerint csak akkor mentheti fel a miniszterelnököt, ha az lemond – a többi, vagyis a miniszterelnök kirúgása csak szokásjog. Megint az alkotmány angol nyelvű változatából idézek, a 8. cikkely ebből a szempontból világos:

He shall terminate the appointment of the Prime Minister when the latter tenders the resignation of the Government.

Vagyis alkotmányjogilag a miniszterelnök akkor rúgható ki, ha lemond – és bár a szokásjog az, hogy az elnök kérésére lemond, Le Pennel ezt nem játszaná el egy nem frontos kormányzat (és valószínűleg a szokásjog megsértéséért sem érkezne választói szankció, legalábbis nem olyan mértékben, ahogy egy más kormányfő megégethetné magát ezzel). Amikor felmerült, hogy Le Pen elnök lehet, elkezdtek szivárogni a hírek, hogy a Cazeneuve-kabinet esetleg nem mond le, hivatalban marad az új parlamenti többség megválasztásáig, hogy blokkolja Le Pen kezdeményezéseit.

Két út Le Pen előtt

Vagyis ha a kabinet nem mond le, akkor Le Pen nem tudna új miniszterelnököt kinevezni, aki javasolhatná neki a népszavazást. Ez az út zárva. Ezek után jöhetne a nemzetgyűlési választás, amikor Le Pen kénytelen lenne olyan új miniszterelnököt kinevezni, aki bírja a többség támogatását (el tudom képzelni, hogy itt egy-két napra kinevezhetne egy olyan kormányt, aki nem bírja a Nemzetgyűlés támogatását, csak hogy meglegyen a népszavazási javaslat, de ezt meg el lehet azzal kerülni, hogy a régi miniszterelnök csak akkor adja át a lemondását, amikor az új miniszterelnöké már alá van írva…).

Ami meg a parlament két házát illeti, Le Pennek pontosan az a baja, hogy nem lenne többsége a két házban, de még a Nemzetgyűlésben sem, mert a franciák valószínűleg nem szavaznának meg egy masszív Front-többséget.

A lényeg, hogy Le Pennek valahogy azt kellene elérnie, hogy egy pillanatra legalább az ő miniszterelnöke léphessen hivatalba, de mivel arra nincs formális alkotmányos felhatalmazása, hogy kirúgja a kormányt, erre viszonylag kicsi az esély, ha ezt más szereplők nem akarják lehetővé tenni.

Viszont a hatásköri viták és harcok minden bizonnyal növelnék az országgal szembeni gyanakvást, no meg a mindenféle kockázatokat. Az intézményrendszer papíron valószínűleg vissza tudna verni egy ilyen támadást – és az sem biztos, hogy a kisebb, főleg baloldali pártok támogatnák az arányos választási rendszert, ha ennek az ára egy FN-kormány lenne. És akkor ki tudja, mi lenne annak a népszavazásnak az eredménye…

Categories: Blogroll

425. Húha, most, lehet hogy tévedésen kaptok :-)

Bírtam két jóslatot/fogadást tenni nyilvánosan a héten. Az egyik arra vonatkozott, hogy nagyon meglepődnék, ha rendesen 80% alá menne a részvétel. A másik pedig – még a szerdai vita előtt – egy tipp volt, hogy mennyi lesz a vége, és azt mondtam, hogy 58-42 Macron javára. Most úgy látom, lehet, hogy korábban kellett volna azt az alvásterápiát alkalmazni :). Mondom, hogy miért!

A részvétel növekedését abból gondoltam, hogy a francia elnökválasztások második fordulóiban általában nőni szokott a részvétel az elsőhöz képest (2017. április 23-án ugye 77,77% volt a részvétel). 2002-ben például – amikor Jean-Marie Le Pen bejutott a második fordulóba – a második fordulóban 79,71% volt a részvétel, azután, hogy az első fordulóban a választók mintegy 28%-a otthon maradt.

A mérések szerint azonban most 75% körüli részvételt várhatunk holnap, ami azért már beleesik az “Eszter meglepődik” kategóriába – a kérdés elsősorban az, hogy mit csinál a baloldali bázis egy része, otthon marad, vagy pedig elmegy, és esetleg érvénytelenül, vagy üresen szavaz. Szóval az is benne van, hogy igazam lesz, meg a mért számok alapján az is, hogy nem (a “nem” mellett az szól, hogy a köztársasági összefogás az FN ellen mintha gyengülne…).

Ami a szavazati arányokat illeti, a hét elején arra számítottam, hogy – Le Pen orátori képességei miatt – a vita után szűkülni fog az olló a két jelölt között. Ehhez képest egy picit tágult, mivel Le Pen egyáltalán nem volt képes jó teljesítményt nyújtani, Macron előnyén faragni. Ugyanakkor a végső szavazati arányt majd megint csak a távol maradók és az érvénytelenül szavazók igazítják majd, és ha az utolsó percben a Macron, az érvénytelen és az otthonmaradás között ingadozók lábbal szavaznak, vagy érvénytelenül voksolnak, bármi lehet.

Mindenesetre most azt hiszem, az 58-42 inkább akkor valószínű, ha “alacsony” lesz a részvétel, mivel az alacsony részvétel alapvetően Le Pennek kedvez (ugye alacsony részvétel és kevéssé elkötelezett Maron-bázis mellett van egy matematikai pont, ahol Le Pen akár még nyerhet is, bár ennek végtelenül kicsi az esélye).

Vagyis úgy tűnik most nekem, hogy a két tippem, jóslatom együtt nehezen valósulhat meg. Mindenesetre holnap egészen biztosan minden kiderül!

Categories: Blogroll

424. Akinek hiányoznék, vagy aki a vita következményeiről hallana, kattintson ide!

És igen, figyelem a kattintásszámokat :)!

Szóval, akinek hiányzom, annak tudok pár jó hírrel – videóval – szolgálni.

Először is, bejelentkeztem a HírTV Híradójába, hogy a szerda esti vita következményeiről beszéljek:

Aztán az Echo TV-ben beszélgettem a vita utáni helyzetről, amikor már egy nemzetgyűlési mandátumbecslés is volt a kezemben:

Végül a Pirkadatban el kellett mesélnem, hogy mikor alszom ki magam (erről igyekeztem is szakszerű előrejelzést adni…):

Categories: Blogroll

423. Vita után: ezzel gyakorlatilag eldőlt Macron elnöksége

Bár Le Pen ideológiai téren karakteresebbnek, Macron pedig a konkrétumokban felkészültebbnek tűnt, a szekértáborok már az első reakciók alapján befagyottak voltak. A reggeli mérések ezt meg is erősítették. Ha nem történik valami rettenetesen váratlan, felkavaró vis maior, akkor Franciaország következő elnöke Emmanuel Macron lesz. Eldőlt a dolog.

Emmanuel Macron kockázatkerülő két forduló közötti kampányt folytatott, ezért volt a kampánya erőtlen. Ugyanez volt a célja tegnap este is: nem elveszíteni a vitát. Ez tulajdonképpen sikerült, kétharmadban őt találták a nézők meggyőzőbbnek, s ezzel Macron nyert.

Le Penen, mint az elmúlt két hétben végig, nagyobb volt a nyomás: neki győznie kellett volna, előnyt kellett volna – valahogy – kovácsolnia. Reálisan persze első sorban arra pályázhatott, hogy biztosan 40% fölé tornássza a támogatottságát. Taktikája láthatóan az volt, hogy támad, és ezzel felhergeli Macront. Utóbbi fel is vette a kesztyűt, és sokszor ugyancsak erőszakosan – nem egyszer Nicolas Sarkozy stílusára emlékeztetve – válaszolt a Front jelöltjének.

Le Pennek már a két forduló közötti mozgásai alapján is az lehetett a fő célja, hogy összetartsa, illetve 40% fölé vigye a bázisát, no meg üsse és hibára kényszerítse Macront (aki, ha meg is választják, történelmileg alacsony bizalmi index-szel indíthat). Le Pennek az is benne lehetett a célok listájában, hogy bebizonyítsa, Macron arrogáns (és néha Macron az is volt).

A jelöltek igyekeztek egymást definiálgatni: Macron azt hangsúlyozta, hogy Le Pen Jean-Marie Le Pen örököse, Le Pen pedig azt mondogatta, Macront Hollande elnök rángatja madzagon. A beszólások, a definíciós kísérletek, a cinizmus tette a vitát egyébként nagyon erőszakossá. Az értékelések szerint hiányzott a tartalom, szerintem viszont ez így ebben a formában nem igaz. Arról is folyt ugyanis egy erőszakos metavita, hogy milyen szinten folyjék a vita: Le Pen ideológiaibb volt, Macron kicsit tárgyilagosabb és technokratább, a francia elvárások szerint pedig utóbbi, tehát a szakpolitikai kérések részletes tárgyalása a tartalom.

Reggel a Kossuth Rádió adásában gyorselemeztem:

Categories: Blogroll

422. Kell-e nekünk VI. Köztársaság?

Sokszor előkerül a VI. köztársaság gondolata: vessünk véget a félelnöki rendszernek, demokratizáljunk, és így tovább… igaz, hogy ezek az ötletek általában a radikális baloldalon tenyésznek, ezért a megvalósulásnak sok esélye nincs, de rendszeresen felütik a fejüket. Idén Jean-Luc Mélenchon turnézott azzal, hogy VI. köztársaságot akar.

Mélenchon idei javaslata egy alkotmányozó nemzetgyűlésről szólt, amely egy teljesen máshogy működő politikai rendszert hozott volna létre Franciaországban: többségi helyett arányos választást, a félelnöki rendszer helyett parlamentáris rendszert, illetve a képviselők visszahívhatóságát ígérte. Mondanom sem kell, hogy ez az ígért rendszer lehet, hogy szám szerint a VI. lenne, de azért nagyon hasonlít a méltán hírhedt IV. köztársasághoz.

A rettentően plurális, megosztott francia politikai rendszerben az arányos képviselet, no meg a képviselők visszahívhatósága garantálja a kormányképtelenséget, ahogy a IV. köztársaság idején is instabil kormányok és koalíciók váltottak instabil kormányokat és koalíciókat. Az a rendszer 11 év alatt 22 kormányt fogyasztott el, mígnem megérkezett De Gaulle, és megalkotta a ma ismert francia alkotmányt, amely egyszerre vette figyelembe a stabilitás, a kormányozhatóság és a demokratikus reprezentáció és véleménynyilvánítás szempontjait.

Az V. köztársaság alkotmánya ideológiailag nem értelmezhető. Ez nem egy objektíve “jó” alkotmány, hanem egy olyan rendszer, amely a francia politikai kultúrának, valamint a kormányozhatóság és a stabilitás szempontjainak egyaránt megfelel. Egy nagyon fájdalmas történelmi folyamat révén létrejött kompromisszum, ha úgy tetszik.

Nem mondom, személy szerint imádnám a visszatérést az instabilitáshoz, a bukdácsoló koalíciókhoz. Az üzletemnek jót tenne a változás, a megemelkedett politikai kockázatok miatt szó szerint halálra keresném magam. Több kockázat, az több politikai válság, a több politikai válság pedig több aggódó, információra szomjazó ügyfél… nos, ez nekem személy szerint isteni lenne.

De szeretem Franciaországot. Ezért nem kívánnám neki a visszatérést egy olyan rendszerhez, amely ott bizonyítottan rosszul működik, sőt, egyáltalán nem működik. És nem kívánnék magunknak, Európának sem egy állandóan válságban fetrengő Franciaországot…

Márpedig aki a francia politikai rendszerrel barkácsolna elvi, ideológiai okokból, az szerencsejátékot játszik, és éppen ezt kockáztatja.

Categories: Blogroll

421. Kire szavaztak a muszlimok?

Sokszor megkérdezik tőlem, hogy kire szavaznak a francia muszlimok. Ezt elsősorban közvélemény-kutatásokból tudjuk, 2012-ben például mintegy 86%-uk Hollande-ot támogatta a második körben. De az első forduló árnyaltabb. Ahogy idén is. Mutatom a számokat.

A kiindulópont: 2012

Először is mutatom a Le Figaro ábráját az Ifop adatai alapján, mely mutatja a 2012-es állapotot az első és a második fordulóban:

Mit tudunk meg? Először is azt, hogy 2007-ben az első fordulóban a muszlimok 58, 2012-ben pedig 57%-a szavazott a Szocialista Párt jelöltjére (Ségolène Royalra, majd a későbbi Hollande elnökre). Emellett 2012-ben Jean-Luc Mélenchon is bezsebelte e bázis szavazatát 20%-ban. Vagyis a muszlimok a teljes népességnél nagyobb arányban szavaztak balra, ez teljesen egyértelmű.

A 2017-es állapot

Megint csak az Ifop adatait mutatom 2017-tel kapcsolatban, ebből a mérésből (a képet viszont a kutatási jelentésből vágtam ki).

Az utolsó előtti oszlopot érdemes nézni: 2 – 37 – 17 – 24.

Ebből mit tudunk meg? Azt, hogy a muszlimok továbbra is a nemzeti átlag felett szavaznak balra, de sokkal megosztottabbak, mint 2012-ben, ami nyilvánvalóan a baloldali átrendeződésnek köszönhető. A radikális baloldali és bevándorláspárti Jean-Luc Mélenchon (37%) e réteg kedvenc jelöltje, tőle jócskán lemarad a 2007-ben és 2012-ben taroló szocialista jelölt, aki ezúttal Benoît Hamon (17%).

Arra is felhívom a figyelmet, hogy a bevándorláspártinak tartott (valójában visszafogottan bevándorláspárti, az elutasított menedékkérőket kiutasítani akaró) Macron a muszlim szavazatokból nagyjából a nemzeti átlagának megfelelően részesül (24%).

A május 7-i kérdés…

Meglátjuk a második fordulós adatokat. Nem lennék meglepődve, hogy az a szám ismét nyolcassal vagy kilencessel kezdődne, elsősorban az ellenfél személye miatt. Marine Le Pen az első fordulóban a muszlim szavazat 5%-át kapta e mérés szerint.

Categories: Blogroll

420. Macron: egy összeesküvés terméke?

Tegnap megjelent a The Guardian-ben egy cikk, ami sok mindenről szól, arról is, hogy Macron még veszíthet, de nem ezért említem meg. Hanem azért, mert ebben a cikkben volt egy nagyon érdekes rész, amely azt sugallta, hogy Emmanuel Macron sikere, második fordulós jelenléte valamiféle elit-összeesküvés terméke.

Egy összeesküvés gyanúja?

Íme a kérdéses rész, amely a szerző és egy francia balközép hetilapnak dolgozó újságíró beszélgetéséről számol be (kiemelések tőlem):

I asked him if had there been a deliberate effort among intellectuals and mainstream politicians to engineer a run-off between Macron and the far-right Marine Le Pen in the second round of the presidential election. “Why, of course,” he laughed. “We’ve been at it for a year.” Considering how obvious the strategy had been, I cannot claim to have revealed much of a secret. Still, it’s nice to know I was not being paranoid.

Vagyis, a beszélgetés szerint az értelmiség és a mainstream elit elismerten azon dolgozott volna az elmúlt évben, hogy egy Marine Le Pen – Emmanuel Macron elnökválasztási döntőt alakítson ki, nyilván azért, hogy Macron nyerjen.

De lehet-e a 2017-es kampány egy nagy “összeesküvés”?

Elemzőként nagyon nehéz arra válaszolni, hogy ez elképzelhető-e. Nincs információm, nem tudom. Az meg elemzőként kifejezetten dolgom, hogy mindent elképzeljek, de ne lépjem át az összeesküvés-elméletek határait.

Bevallom például, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban a politikai ösztönöm (a gyomrom, ahogy mondani szokták) azt sugallta nekem, hogy Macron előretörésében, a Fillon-ügy kiszivárogtatásában benne lehet Hollande elnök, vagy legalábbis a szocialisták jobbszárnyának a keze – de ez mégiscsak egy megérzés, semmilyen tény nem támasztja alá, semmi nem igazolja, és az elemző azért elemző, hogy tényekkel dolgozzon, ne fantáziákkal. Ezért soha nem írtam róla. (Ez persze közismerten a politikai elemzés egyik korlátja: sokszor nem rendelkezünk elegendő információval…) Márpedig erről semmilyen információm nincs.

Mindenesetre most nézzük meg, hogy – az ismert és elérhető adatok alapján – mi az, ami ezen a téren elképzelhető, és mi az, ami nem!

2011: Strauss-Kahn csapdája?

Emlékszem, 2011-es őrizetbe vétele után francia és nem francia balos ismerőseim folyamatosan azt magyarázták nekem, hogy Nicolas Sarkozy akkori köztársasági elnök személyesen buktatta meg ellenfelét, az IMF-vezér Dominique Strauss-Kahnt (DSK-t), csapdát állított neki a New Yorki szállodában, csak azért, hogy kiemelje a 2012-es elnökválasztási versenyből.

Én már akkor is úgy gondoltam, hogy ha ez a gyanú igaz is, a csapda olyan dolog, hogy ahhoz két ember kell: az egyik, aki felállítja, és a másik, aki belesétál.

Dominique Strauss-Kahn szabados szexuális erkölcseiről mindig is szóltak mindenféle politikai pletykák, rendőrségi aktákról, prostituáltakról, a Boulogne-i erdőről, miegyébről lehetett hallani. Azt gondolom, hogy ha valaki a Francia Köztársaság elnöke akar lenni, akkor – elnézést a közönséges kifejezésért, de – legalább az előkampány és a kampány idejére kössön csomót a farkára, és ne adjon maga ellen támadási felületet (hozzáteszem, hogy a franciákat alapvetően nem hatja meg a ki kivel-narratíva, elég lett volna, ha DSK elkerüli az olyan helyzeteket, amelyek a rendőrség részvételét igénylik).

A lényeg, hogy Sarkozy állítólagos csapdája – ha az volt – azért működhetett, mert tudni lehetett, hogy DSK bele is sétál. Vagyis ha volt is csapda, a bukás felelőssége mégiscsak DSK-t terheli.

Fillon ügye: ki lehet a kiszivárogtató?

François Fillon korrupciós ügyei kapcsán is felmerül, hogy esetleg valaki segített a Canard Enchaîné újságíróinak megtalálni Fillon ügyeit. Erről pontosan ugyanazt gondolom, mint DSK dolgáról: ha valaki köztársasági elnök akar lenni, éljen olyan életet, hogy ne kaphassák el könyékig a közösben turkálva. Esély se legyen a politikai ellenfelek kezében!

François Fillon ügyeit egyébként, ha már itt tartunk, sokan kiszivárogtathatták. Lehetett François Hollande és környezete, lehetett a Szocialista Párt (hiszen övék a parlamenti többség, most ők látják az adatokat), de lehetett valamelyik – az adatokat korábban betárazó – republikánus jóakaró is, aki saját céljait fontosabbnak tartotta, mint Fillon győzelmét (ne felejtsük, ezek az ügyek évtizedes ügyek, sokan tudhattak róluk, jobb- és baloldalon egyaránt). Aztán az is lehet, hogy úgy történt, ahogy a Canard mondja: amikor Penelope Fillonról kezdtek kérdezgetni, nagy lett a csend, ami gyanússá tette a dolgot.

Akárhogy is, az ilyen esetekben sosem a történetet kihasználó politikai ellenfél a hibás, hanem az a politikus, aki kirakja magára az ide lőjetek!-táblát. Ezért nem tudok mit kezdeni Fillon azon érvével, hogy ő itt áldozat, aki ellen állami, meg ilyen-olyan lejáratókampány folyik. Ha így is van, ennek lehetőséget ő teremtette meg, a bukás felelőssége az övé (ahogy Bruno Le Roux volt szocialista belügyminiszter sem mutogathat Fillonra, meg arra, hogy példát statuáltak vele: nem kellett volna a tini gyerekeit közpénzből foglalkoztatnia).

És akkor nézzük a kampány mentét! Hol nyúlhatott bele Hollande, az elit stb.?

Ha végiggondoljuk a kampány menetét, túl sok olyan pont van, ahol egy ilyen “összeesküvés” megbukhat. Ott van például a republikánus előválasztás – mi van, ha nem Fillon a jelölt, hanem Juppé (aki nyilvánvalóan óvatosabban közelítheti meg a “necces ügyeket” az elítéltetése óta)? Mi van, ha a republikánusok ügyesebb kampányt folytatnak? Mi van, ha nem Hamon a szocialista jelölt? Mi van, ha Macron nem képes “újként” eladni magát, és ráragad a Hollande-kormányzásra?

Gondolkodjunk úgy, ahogy – az egyszerűség, meg az egységes cselekvő kedvéért – Hollande gondolkodhatott! (Hangsúlyosan mondom, hogy a továbbiakban találgatok, és a politikai racionalitást hívom segítségül, mivel tényadat nem áll a rendelkezésemre.)

  1. Az elnök népszerűtlen. Jobb, ha nem indul újra. Az újraindulását viszonylag sokáig kell lebegtetnie, hátha javul a helyzet, és mégis megpróbálkozhat az újrázással.
  2. A pártja az ő népszerűtlensége miatt is gyenge, kicsi az esélye annak, hogy egy szocialista válthatja. Ezért a maga esélyeinek a javítása mellett egyetlen feladata van: gondoskodni arról, hogy legyenek nem túl ellenséges alternatívák is kéznél, méghozzá olyanok, akik nem teljesen esélytelenek.
  3. A Hollande-hoz ideológiailag közel álló Emmanuel Macron és a mozgalma lehet az egyik vas a tűzben: építse a kis mozgalmát, aztán jó ütemérzékkel lépjen ki a kormányból, haladjon előre. Ha 2017-ben jut valamire, jó, ha meg csak befolyást szerez a baloldalon és a centrumban, lehetőséget a baloldal és a centrum későbbi elfoglalására, az is jó. Fontos, hogy Macron ne vegyen részt a szocialista előválasztásban, hanem tartson távolságot a PS-től.
  4. A Hollande-hoz ideológiailag közel álló Manuel Valls kicsit később elkezd leválni az elnökről, időnként támadja, majd bejelenti, hogy indul a szocialista előválasztáson. Egy próbát ez az út is megér – hátha sikerül átvenni az irányítást a PS-ben.
  5. A mérsékelt, szociális gaulle-ista Alain Juppé republikánus jelöltsége nem lett volna annyira rossz Hollande-nak, nincsenek ők olyan messze egymástól – mindenesetre jobb forgatókönyv ez, mint Nicolas Sarkozy-é, vagy Filloné. Kicsit olyan ez, mint az 1995-ös Mitterrand-Chirac-váltás, amikor – úgy hírlik legalábbis – a háttérben Mitterrand egyre gyakrabban segített egykori ellenfelének, hogy utódja lehessen…

Vagyis ha Hollande lettem volna, nem egy forgatókönyvön dolgoztam volna, hanem többön, egyszerre, remélve, hogy valamelyik bejön. Még csak megbeszélni, egyeztetni sem kell a kinézett “forgatókönyvekkel”: csinálják a dolgukat, elég itt-ott a háttérből kicsit segíteni. Mindenesetre nem lett volna politikailag racionális egyetlen lóra tenni, kellett a több vas a tűzben, ezért vagyok kicsit szkeptikus azzal kapcsolatban, ami a fenti idézetben elhangzik.

Ha belegondolunk, a papírforma tavaly ősszel az volt, hogy a következő elnök republikánus lesz, akárki is a jelölt. Vagyis tavaly nyár végén a Juppé forgatókönyv kellett, hogy az A-forgatókönyv legyen minden épeszű politikus agyában. Fillon jelöltsége meglepetés, váratlan volt, és simán el tudom képzelni, hogy Hollande-éknak szerencséjük is volt, amikor kiderült (vagy valaki segített kideríteni), hogy Fillon könyékig megmerítkezett a közösben.

A lényeg: Hollande-nak és az ún. elitnek lehettek szimpátiái (a jobboldali elit mondjuk biztos nem Macron elnökségén dolgozott, ezt azért tegyük hozzá), de nem hiszem, hogy egyetlen forgatókönyvön dolgoztak. Okos politikus mindig több forgatókönyvet vesz számításba, és mindegyik esetben megpróbálja abból a maga számára a legtöbbet kihozni.

Még egyszer mondom: lövésem nincsen, hogy mi hogyan történt a valóságban, ki kinek segített. Ez a politikai elemzés rákfenéje, végül is ezért tartanak minket: hogy rendet teremtsünk a hiányos információk és a rendetlenség tengerében. Mindenesetre Hollande szempontjából a fenti cselekvési sor, gondolkodási menet nagyjából racionális lett volna. Remélem, megérem a levéltári irtok nyilvánosságra kerülését, a visszaemlékezések megírását, és megtudom, valójában mi történt :)!

Mekkora volt a Macron-mozgástér?

A gyomrom azért mondta, hogy Macron a háttérből kapott segítséget, mert az ellene felhozott ügyek vagy pszeudoügyek elég gyorsan elültek, sokszor kormányzati nyilatkozat segítségével. Másodszor, egészen biztos vagyok, hogy bizonyos kontaktokat régi szocialista ismerőseitől kapott meg (gondolok itt Barack Obamára, vagy Obama egykori csapatára). Harmadszor, tény, hogy a média nagyon szerette Macront (kérdés, hogy ez a médiamunkások szimpátiája miatt volt így, vagy azért, mert az újdonságra vágyó franciák kattintották, fogyasztották is a rá vonatkozó híreket; a gyanúm az, hogy a kettő kombinációjáról van szó).

De! A helyzet tavalyi állása szerint Emmanuel Macron nem volt esélyese az elnökválasztásnak. Akármilyen jól játszotta el a kilépést, a belső kritikust, nem ő volt az elnökválasztás esélyese. A-tervként arra készülhetett, hogy a centrumból mozogva átveszi a baloldal és a centrum vezetését, befolyást szerez, 2022-re pozicionálja magát. A B-terv csak később érkezett, amikor Fillont elkapták a közösben turkálva, és amikor Fillon elkezdett gyengülni, és ismét kiadóvá vált a “másik befutó hely” Marine Le Pen mellett.

Hogy utána a teljes szocialista és baloldali-liberális elit suttyomban Macron sikeréért dolgozott, azt is elnézve neki, hogy Macron időnként kiosztja őket és centristaként nyíltan kokettál a jobboldallal, azt simán el tudom képzelni, sőt: ha ezen elit tagjai nem így tettek, nem viselkedtek racionálisan.

A lényeg viszont mégiscsak az, hogy Macron sikeréhez Fillon kellett, és az a bizonyos ide lőjetek!-tábla.

És még valami:

Abban is biztos vagyok, hogy ha Macron elnök lesz, a saját feje után fog menni, és a saját hatalmi központját fogja építeni, nem másokat fog kiszolgálni. Ilyen a hatalom természete: ha megszerzed, használod, és a magad céljaira használod. A többiek, akik így vagy úgy, de úgy érzik, segítettek, meg kell, hogy feleljenek bizonyos feltételeknek, és a majdani elnök akkor – esetleg – egy kicsit hálás lesz. Vagy nem.

(Kiemelt kép forrása: pixabay.com)

Categories: Blogroll

Pages