A jelentős többlet részben a foglalkoztatáshoz kötődő adónemek vártnál magasabb teljesítéséből (prognózist meghaladó bérnövekedés és kedvező munkaerőpiaci folyamatok), a vártnál magasabb inflációs és belső fogyasztási pályából (az áfa-előirányzat 1373,2 milliárd forinttal teljesült túl), valamint a 2022-es adóintézkedésekből, extraprofitadókból származik.
A NAV a saját követelésekre és külső megkeresésekre 198,5 milliárd forintot szedett be, 22 százalékkal többet, mint 2021-ben. Az adóhatóság 2021-hez képest csaknem kétszer annyi, több mint 2,236 millió, a tényleges végrehajtást megelőző fizetési tájékoztatót, felszólítást, felhívást adott ki, megközelítőleg 514,8 milliárd forint összegre.
A hivatal csaknem 547 ezer végrehajtási cselekményt folytatott le, 2382 milliárd forint értékben bocsátott ki inkasszót, a jövedelemletiltások 160 milliárd forintot érintettek. Az ingóvégrehajtások közül 15 661 adminisztratív – gépkocsifoglalás nyilvántartásból, követelésfoglalás, üzletrészfoglalás -, 3355 pedig eredményes helyszíni végrehajtás volt.
A 2022-ben megtartott 14 301 árverés 95,1 százaléka elektronikusan zajlott, ezek csaknem 41 százaléka volt sikeres, az árveréseken értékesített vagyon vételára elérte a 2,4 milliárd forintot. A NAV 2022. december 31-ei követelésállománya 2019,3 milliárd forint volt, amelynek meghatározó része a nem működő adóalanyokhoz köthető.
The post A vártnál több adót szedett be a NAV 2022-ben appeared first on .
A munkálatok első fázisában a szakértői csapat 18 olyan ember földi maradványait kutatja fel, akiket a feljegyzések szerint a bazilika Szent Sír kápolnájának kriptájában temettek el, és akiknek exhumálását kérvényezték a leszármazottak. Köztük van Manuel és Antonio Ramiro Lapena is. A testvérpárt 1936-an végezték ki a francóisták a Zaragoza közelében található Calatayudban, holttestüket 1959-ben szállították át, miután a diktátor polgárháborús győzelmének jelképeként megépült az Elesettek Völgye, több ezer fogoly rabszolgamunkájával.
A Lapena testvérek hozzátartozói számára 2016-ban engedélyezte a bíróság, hogy visszakaphassák és maguk temethessék el szeretteik földi maradványait, ügyük precedens lett a hasonló családok számára. Számos bürokratikus és jogi akadály miatt azonban csak most szerezhetnek érvényt a bíróság döntésének, amelyet idén márciusban a spanyol Legfelsőbb Bíróság is megerősített. Az exhumálás előkészületei fél évvel ezelőtt kezdődtek meg a helyszín biztosításával, mobil laboratórium telepítésével és az ötemeletes kripta feltérképezésével speciális kamerákkal.
A feltárás menetrendje szerint először azonosítják a csontokat rejtő faládákat a legalsó szinten, majd DNS-vizsgálat következik a személyazonosság igazolására. A maradványokat ezt követően kaphatják meg a családok. A tervek szerint alulról felfele haladva 59 áldozatot keresnek meg, akiket ebben a kápolnában temettek el, majd a kutatás folytatódik a bazilika többi kriptájában is. Korábban itt volt eltemetve az egykori spanyol diktátor, Francisco Franco tábornok (1892-1975) is, akinek sírját 2019-ben helyeztette át a kormány.
Idén áprilisban exhumálták José Antonio Primo de Rivera, a diktatúra politikai alapját adó, fasiszta eszmeiségű Falange párt vezetőjének maradványait is, miután a tavaly életbe lépett, úgynevezett demokratikus emlékezet törvény kimondja: a tisztelet kifejezése lenne, ha a diktatúra alakjai továbbra is megkülönböztetett helyszíneken lennének eltemetve.
Spanyolországban 36 éven át, a spanyol polgárháború 1939-es befejezésétől egészen a tábornok 1975-ben bekövetkezett haláláig tartott Franco diktatúrája. Uralma, a monarchista-nacionalista jobboldali és a köztársaságpárti baloldali erők között zajló polgárháborút követően kemény megtorlásokkal kezdődött, több ezer embert bebörtönöztek, és legalább harmincezret kivégeztek.
A Madridtól mintegy ötven kilométerre található, gigantikus kőkeresztjéről már messziről látható Elesettek Völgyébe a diktátor átszállíttatta a köztársaságiak oldalán elesettek holttesteit is a hozzátartozók beleegyezése vagy tudomása nélkül.
Hivatalos becslések szerint mintegy 33 ezer embert temettek el ott – közülük 12 ezer áldozat azonosítatlanul -, egyes történészek azonban úgy vélik, hogy valójában legalább kétszer annyian lehettek. A köztársaságpárti áldozatok leszármazottai évek óta küzdenek azért, hogy szeretteiket exhumálhassák az Elesettek Völgyéből, amely mostanra visszakapta a korábbi, Cuelgamuros völgye elnevezést.
Volt politikai foglyok tömegsírját tárták fel a prágai Pankrác börtön területénA csehszlovák kommunista rendszer politikai foglyainak és börtönkórházban meghalt embereknek eddig ismeretlen tömegsírját tárták fel régészek a prágai Pankrác börtön területén. A tömegsírba 1948 és 1965 között különböző börtönökben meghalt több mint 80 politikai fogolynak, illetve katonáknak és a pankráci börtönkórházban elhunyt embereknek a hamvait temették nagy valószínűséggel – mondta Alex Kyr, a cseh börtönfelügyelőség történeti osztályának igazgatója a régészeti kutatások eredményeit bemutató sajtótájékoztatóján. Az 1947 és 1954 között vesztőhelyként működő börtönterület földjében a régészek tavaly októberben elégett csontmaradványokat találtak. „Ezt a területet később (1954 után) kiürítették, a vesztőhely akasztófáit eltávolították, majd egészen a rendszerváltás utáni első évekig nem volt ott semmi. 1992-ben az egykori kivégzőhelyen emlékművet állítottak az áldozatoknak” – mondta Kyr.
A régészeti kutatások célja azon politikai foglyok hamvainak megtalálása volt, akiknek az urnáját sem a Dáblice, sem a Motov köztemetőben nem temették el. Történeti dokumentumokkal csak az bizonyított, hogy ezeket az urnákat a múlt század ötvenes éveinek végén vagy a hatvanas évek elején a csehszlovákiai börtönökből a prágai Pankrác börtönbe szállították. Az urnákról egyéb feljegyzések nincsenek. Fennmaradt egy belügyminiszteri utasítás 1961-ből, amely alapján az urnák tartalmát el kellett ásni. Néhány urna, köztük az 1957-ben a morvaországi Mírov várbörtönben meghalt Esterházy Jánosé, a szlovákiai magyarság két világháború közti vezetőjéé, azonban egészen 1965-ig temetetlen maradt, majd elásták a Motol köztemetőben.
The post A Franco-diktatúra 128 áldozatának exhumálása kezdődött meg az egykori Elesettek Völgyében appeared first on .
A skóciai rendőrség (Police Scotland) vasárnapi közleményében csak annyi szerepel, hogy az SNP-vizsgálat ügyében egy 52 éves nőt vettek őrizetbe gyanúsítottként, és kihallgatását rendőrségi őrizet hatálya alatt a nyomozók megkezdték. A tájékoztatásban nem szerepel Nicola Sturgeon neve, de az összes brit médiaorgánum, köztük a BBC közszolgálati médiatársaság egyértelmű és egybehangzó értesülésként azonnal közölte, hogy Sturgeonről van szó. Ezt nem sokkal később Sturgeon szóvivője is megerősítette. Tájékoztatása szerint Sturgeon vasárnap, előzetes egyeztetés alapján, „meghallgatás céljából” megjelent a rendőrségen, ahol őrizetbe vették és kihallgatták a Branchform művelettel összefüggésben.
A skót rendőrség Operation Branchform elnevezéssel indította el a vizsgálatot az SNP pártfinanszírozásával kapcsolatban felmerült csalási gyanú ügyében. Sturgeon szóvivőjének vasárnap esti nyilatkozata szerint a volt skót miniszterelnök mindig is hangoztatta, hogy „felkérés esetén” kész együttműködni a vizsgálatot végző hatóságokkal. A Police Scotland bejelentése nem tér ki arra, hogy a volt skót miniszterelnököt pontosan mivel gyanúsítják.
A rendőrség vasárnap esti újabb közleményében tudatta, hogy az őrizetest szabadlábra helyezték, de ügyében folytatódik a vizsgálat. A Police Scotland közölte azt is, hogy az ügyben jelentést küld a legfőbb skót vádhatóságnak (Crown Office and Procurator Fiscal Service, COPFS). Skóciában a COPFS hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy a rendőrség által vizsgált kiemelt jelentőségű ügyekben indokolt-e a vádemelés. Néhány hete Sturgeon férjét, Peter Murrellt, az SNP volt pártigazgatóját is őrizetbe vették ugyanebben az ügyben. Murrellt is még aznap szabadlábra helyezték, de rendőrség annak idején szintén hangsúlyozta, hogy Murrell szerepének kivizsgálása is folytatódik.
Sturgeon február 15-én, nem sokkal férje őrizetbe vétele előtt, teljesen váratlanul bejelentette, hogy lemond az SNP vezetői tisztségéről és a skót miniszterelnöki posztról. Indoklásában több okot is felsorolt – köztük elsősorban azt, hogy megítélése szerint túlságosan „polarizált” vélemények alakultak ki róla a választók körében -, de azt nem említette, hogy lemondásának köze lenne a Skót Nemzeti Párt finanszírozása ügyében folyó vizsgálathoz. Azóta utódját is megválasztották és beiktatták Humza Yousaf, az SNP-kormány volt egészségügyi minisztere személyében.
A vizsgálat 2021-ben indult, miután bejelentés érkezett a hatóságokhoz 667 ezer font (több mint 280 millió forint) értékű adomány ügyében, amelyet az SNP hivatalosan az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírását célzó kampány finanszírozására gyűjtött az elmúlt években. A párt számláin 2019 végén azonban csak 97 ezer font volt, és a teljes nettó pénzügyi eszközállomány sem haladta meg sokkal a 272 ezer fontot. A vizsgálat során kiderült az is, hogy Murrell tavaly több mint százezer font kölcsönt adott saját vagyonából az SNP-nek „a pénzforgalmi fennakadások áthidalására”.
Sturgeon férjének kihallgatásával egyidejűleg a Police Scotland nyomozói számos helyszínen, köztük a házaspár glasgowi otthonában és az SNP edinburgh-i székházában is házkutatást tartottak.
Az SNP elsődleges politikai programja Skócia függetlenné válása. Erről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel. A skóciai népszavazás újbóli kiírása azonban a brit EU-tagságról 2016-ban tartott referendum óta ismét folyamatosan napirenden van, miután országos átlagban a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre, a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt. A Skót Nemzeti Párt azóta rendszeresen hangoztatja, hogy elengedhetetlenné vált az újabb függetlenségi népszavazás, mivel Skóciát egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére London „kiszakította” az Európai Unióból.
The post Őrizetbe vették Nicola Sturgeon volt skót miniszterelnököt appeared first on .
A megalapozott gyanú szerint a rendőrök kedden bejelentést kaptak, hogy egy férfi bántalmazta idős lakótársát, a bejelentő közreműködésével elérték a távollévő férfit, aki azonban a kihangosított telefonon azzal fenyegetődzött, hogy lelövi a rendőröket, ha utána mennek.
A rendőrök a település egyik büféje előtt megtalálták a férfit, aki feléjük indult és hangosan azt kiabálta: „Megjöttetek, akkor agyon foglak lőni benneteket!”, és a kezében lévő fegyvernek látszó tárgyakat felemelte. A rendőrök felszólították, hogy dobja el a kezében lévő tárgyakat, azonban a férfi ennek nem tett eleget, mire az egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le a levegőbe. A férfi azzal folytatta, hogy az egyik kezében éles lőfegyver van, amit akkor sem tesz le, ha lelövik, majd pedig egy hirtelen mozdulattal előrántotta a fegyvert és az egyik rendőr felé irányította. A férfi ellenállását végül „célzott lövéssel törték meg a rendőrök” — fogalmazott az ügyészség.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a támadót a lövés a csípőjén sebesítette meg súlyosan. A járőrök megbilincselték a férfit, majd a mentők kórházba szállították. A fegyverhasználat a parancsnoki vizsgálat szerint jogszerű, szakszerű és arányos volt. A férfi az eljárás során nem tett vallomást.
A nyomozási bíró a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával mindenben egyetértve szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, mert a védő fellebbezett. A gyanúsításban szereplő fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak a törvény szerint nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – közölte az ügyészség.
Letartóztattak egy férfit, aki láncfűrésszel fenyegette a rendőröket
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy ellen erőszak bűntette miatt folytat nyomozást egy férfi ellen, aki láncfűrésszel fenyegette a vele szemben intézkedő rendőröket. Egy Komárom-Esztergom vármegyében található tónál hétvégén, az éjszakai órákban a fején maszkot viselő férfi láncfűrésszel fenyegette a közelében tartózkodó embereket, ezért kihívták a rendőrséget. A férfi a rendőri felszólítás ellenére nem tette le az akkor még mindig a kezében lévő láncfűrészt, hanem azzal úgy próbált közelíteni a rendőrök felé, hogy közben megkísérelte beindítani, és azt kiabálta, hogy „megdöglenek, mindenkit megöl”. A férfi „elektromos kényszerítő eszköz alkalmazása” következtében elejtette a láncfűrészt, de elővett egy boxert és azzal indult el az egyik rendőr felé. Mivel az elkövető cselekményével többszöri rendőri felszólításra sem hagyott fel, az intézkedő rendőrök vele szemben – a további ellenszegülés megtöréséért – ismét elektromos sokkolót alkalmaztak és elfogták. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a férfit gyanúsítottként hallgatta ki és elrendelte az őrizetét, majd kezdeményezte a letartóztatását, amit a Budai Központi Kerületi Bíróság el is rendelt.
The post Letartóztatták a rendőröket fegyverrel fenyegető nógrádi férfit appeared first on .
A tökéletes parfümöt megtalálni nem egyszerű feladat, bármelyikben lehet akár csak egyetlen olyan illat, ami elrontja az összhatást számunkra. Arról nem is beszélve, hogy az üzletekben kapható termékek rengeteg olyan anyagot tartalmazhatnak, amelyek nem egészségesek, vagy akár allergiás reakciót okozhatnak a bőrünkön.
Házilag parfümöt készíteni nagyon trendi, emellett olcsóbb, mint a bolti változatok, és ha megfelelő alapanyagokat válogatunk össze, az egészségünket sem károsítja. Azt gondolhatnánk, hogy nehéz feladat, pedig nem az. S ha elkészült a remekmű, az Allinpackaging.hu roll-on üvegek kínálatából választhatunk kitűnő csomagolást is neki.
Milyen az ideális üveg a házilag készített parfümök számára?
A roll-on üveg kiválóan alkalmas saját készítésű parfümjeink tárolására és adagolására. A fém golyók segítségével pontosan és egységesen tudjuk adagolni az üvegben rejlő finom illatokat. Megakadályozza a parfüm kiömlését, amihez elég lenne egy rossz mozdulat, ha csak egy sima kupak lenne az üvegen.
Ezek a fém golyók kivehetőek, úgyhogy ha elfogy a fenséges illatanyag, bármikor újra tudjuk az üvegcsét tölteni. Tehát a környezetbarát, újrahasznosítható csomagolást is kipipálhatjuk, ugyanis a flakonok anyaga üveg. Ez rendkívül praktikussá és mutatóssá is teszi a csomagolást.
Akár fel is címkézhetjük egy jópofa matricával az üvegcséket. Egyedi, személyre szabott ajándéknak tökéletes a házi készítésű parfüm, csak mielőtt hozzáfogunk, érdemes tájékozódni a megajándékozni kívánt személy ízléséről és esetleges érzékenységéről bizonyos anyagokkal szemben.
Milyen kivitelekben kapható roll-on flakon?
A mennyiségtől függően válasszuk ki az űrmértéket, az egészen kicsi 2 ml-estől egészen 10 ml-es méretig kaphatunk flakonokat. A picik célszerűek utazáshoz, vagy ha csak a kistáskánkban is szeretnénk tartani egy parfümöt a napközbeni felfrissüléshez.
Választhatunk teljesen átlátszó üveget, vagy ha fényérzékeny összetevőt is tartalmaz a termékünk, akkor a barna az ideálisabb. Mindegyikhez tartozik műanyag kupak is, a tökéletes záródás érdekében.
Az üveg nagyon tartós anyag, amellett, hogy exkluzív külsőt kölcsönöz a benne rejlő árucikknek. A bordázott gallér jó tapadást garantál a kupak le- és felcsavarása során. Megbízható, szivárgásmentes záródást biztosít a menetes nyaktípus, hogy az üvegben az anyag tökéletes védelmet élvezzen.
Mire alkalmasak még ezek a roll-on flakonok?
A roll-on flakonokban nemcsak parfümöket, hanem illóolajokat, masszázsolajokat is tárolhatunk, ezeknek az adagolását is könnyeddé és precízzé teszik.
Ha házilag készítjük ezeket a termékeket, mindig kizárólag jó minőségű alapanyagokat használjunk. Természetes anyagokkal dolgozzunk, így elkerülhetők a kellemetlenségek, de azért használat előtt mindig próbáljuk ki egy kis bőrfelületen, hátha mégis valami irritálja a bőrünket!
The post A legfinomabb illatokat készítsük el házilag saját magunknak – majd csomagoljuk roll-on üvegekbe! appeared first on .
A smaragd a drágakövek berill családjának legelőkelőbb tagja, amit ősidők óta használnak ékszerekben. Manapság is nagyon keresett, egyetlen ékszerkollekció sem igazán teljes gyémánt és smaragd ékszer nélkül. Ez az a kő, amely a föld minden zöldjét magába foglalja.
Mi az a smaragd?
A smaragd része a drágakövek „koronájának”, ahol gyémánt, zafír és rubin is található. A színtelenekkel ellentétben még az 1 karát alatti zöld gyémántok is rendkívül ritkának és értékesnek számítanak. Főleg színük intenzitása szerint osztályozzák, tisztaságuk szerint már kevésbé. És még így is tiszteletbeli helyet foglalnak el a legértékesebb kristályok között. És hát melyik nő ne vágyna egy ilyenre?
Egy smaragd gyűrű vagy nyaklánc értékét és szépségét a szín és a vágás módja adja. Aki gyémánt ékszerrel rendelkezik, az igazán szerencsés ember, tekintve, hogy milyen ritka és drága. Férfiak, figyelem – az egyik legkülönlegesebb gesztus, ha ajándékként egy egyedi drágaköves smaragd ékszerrel fejezed ki kedvesed iránti ragaszkodásodat és hűségedet.
A zöld gyémántok a természet igazi csodái
Magától értetődik, hogy a smaragd legfontosabb jellemzője a színe. Ha a kő nem zöld, akkor az nem smaragd. Ellentétben sok más drágakővel, mint például a zafír és a gyémánt, a smaragd csak zöld színű lehet. Cserébe viszont a zöld számos árnyalatában kapható, az élénkzöldtől a halvány és mosottig.
A smaragd színének értékelésekor három fontos szempontot kell figyelembe venni: árnyalat, tónus és telítettség.
Hogyan válassz gyémánttal és smaragddal díszített ékszert?
A gyémánt kétségtelenül a nők legjobb barátja, de az is igaz, hogy nem mindenkinek való. Igen, szépek, strapabíróak, fényesek és mindig divatosak, de sokak számára drága és talán egy kicsit túl klasszikus is. Ha alternatívát szeretnél a klasszikus gyémánt ékszerekkel szemben, mindenképp egy drágakővel kiegészített verziót válassz.
Ehhez vedd fel a kapcsolatot az Ékszerpalota szakembereivel, hogy elkészüljön egy minden tekintetben egyedi, drágaköves ékszer. A gazdag tónusú smaragd fényűző és értékes, így az eljegyzési gyűrűk, elegáns nyakláncok vagy klasszikus karkötők legkedveltebb ékköve. A Mohs-féle skála szerint 7,5-8 között a smaragd örökkévaló, mint a szerelmetek, amelyet megpecsétel egy gyémánt és smaragd ékszer.
The post Egyetlen ékszerkollekció sem teljes gyémánt és smaragd ékszer nélkül appeared first on .
Az NL Times című angol nyelvű holland hírportál szerint a műkincseket öt ukrán – közöttük négy krími – múzeumtól 2014 elején kölcsönözte ki az amszterdami Allard Pierson Múzeum A Krím: a Fekete-tenger aranya és titkai című kiállításhoz. Oroszország 2014 tavaszán viszont bekebelezte a félszigetet, így a holland múzeum néhány nappal a kiállítás bezárása előtt úgy döntött, hogy nem adja vissza az értékes aranytárgyakból álló gyűjteményt. Az intézmény úgy ítélte meg, hogy ha a két állam közül valamelyiknek visszaadná a műtárgyakat, ez azzal a kockázattal járna, hogy a másik magának követelhetné őket.
Az orosz fennhatóság alá került krími múzeumok többször emlékeztették a hollandokat szerződésben vállalt visszaszolgáltatási kötelezettségükre, de Kijev is magának követelte a tárgyakat mint állami tulajdont. A holland múzeum bírósághoz fordult a jogvita eldöntésére.
A holland fellebbviteli bíróság 2021. októberi határozata szerint Ukrajna nemzeti kulturális érdekei felülmúlják a krími múzeumok érdekeit. Az Allard Pierson Múzeum a döntés értelmében a műkincseket nem köteles visszaadni a krími múzeumoknak, az ukrán államnak az úgynevezett múzeumi törvényen alapuló jogai ugyanis elsőbbséget élveznek.
A holland hírportál tájékoztatása szerint a krími múzeumok fellebbezést nyújtottak be a holland legfelsőbb bírósághoz, véleményük szerint ugyanis az ítélet megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének a tulajdonhoz való jogra vonatkozó cikkét. Azzal is érveltek, hogy a fellebbviteli bíróság önkényesen részesítette előnyben Ukrajnát azzal, hogy döntését az ukrán múzeumokról szóló törvényre alapozta.
A hírportál az ítéletet ismertetve közölte, a holland legfelsőbb bíróság szerint Ukrajnának jogos érdeke fűződik a kulturális öröksége védelméhez, továbbá a kincsek visszaszolgáltatása Ukrajnának ideiglenes intézkedés, nevezetesen a Krím helyzetének stabilizálásáig érvényes.
A legfelsőbb bíróság azt is megállapította, hogy a fellebbviteli bíróság korábbi ítéletében helyesen alkalmazta a vonatkozó törvényi normákat és szabályokat, amikor az ukrán múzeumokról szóló törvényt részesítette előnyben a vizsgálat során. A döntés „megfelelő egyensúlyt képvisel a krími múzeumok jogainak megsértése és az ukrán államnak a kulturális örökség védelméhez fűződő érdeke között” – idézte a bíróság döntését a hírportál.
Az Allard Pierson Múzeumnak át kell adnia a műkincseket Ukrajnának – mondta ki végezetül a holland legfelsőbb bíróság. További fellebbezésnek nincs helye, a megerősítő határozat lezárta a kilenc éve húzódó vitát – tették hozzá.
A 2014-ben rendezett hollandiai tárlat mintegy száz, a Fekete-tenger partján talált, Kr.e. 6. és 2. század közötti időszakból származó tárgyat mutatott be, többségük drágakőberakású aranyékszer, az ókori Görögország mitológiai alakjait idéző karperec, nyakék, gyűrű és fülbevaló, egy 2400 éves szkíta sisak, kínai lakkdobozok a Han-dinasztia korából, aranyból készült kardhüvely és más fegyverek.
The post Ukrajna kapja vissza a Hollandiában rekedt krími aranykincseket appeared first on .
„Hivatalosan is jóváhagytak egy rakétaprogramot Ukrajnában, amelyre már a költségvetésből el is különítenek forrásokat. Ez lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy több mint ezer kilométeres hatótávolságú saját rakétákat gyártson,és erre nagyon jó kilátásaink vannak” – idézte az RBK-Ukrajina hírportál a tárcavezetőt. Megjegyezte, hogy ennek a programnak az ukrán vállatok a végrehajtói. Reznyikov emlékeztetett a sikeres Neptun projektre, amelynek köszönhetően az ukrán erők elsüllyesztették a Moszkva nevű fekete-tengeri orosz zászlóshajót.
Az ukrán vezérkar esti helyzetjelentésében azt írta: olyan információi vannak, hogy az oroszok azokat a civil lakosokat, akiket a kahovkai vízerőmű felrobbanása után evakuáltak a herszoni régió általuk megszállt részében, ugyanazokban az épületekben helyezik el, amelyekben orosz katonák is állomásoznak.
„Herszon megye ideiglenesen megszállt területének településein az orosz megszállók továbbra is saját céljaikra fordítják az általuk elkövetett bűntett következményeit: az árvíz sújtotta településekről evakuált embereket olyan panziókban és szanatóriumokban helyezik el, amelyekben már katonai alakulatok állomásoznak. Így az oroszok a civil lakosság mögé bújva próbálják védeni magukat” – fogalmazott a vezérkar.
Az ukrán erők egy Donyeck megyei település visszavételéről számoltak be
Az ukrán 68. dandár arról számolt be vasárnap, hogy az ukrán hadsereg más alakulataival együttműködve, visszafoglalta az orosz csapatoktól a Donyeck megyei Blahodatne települést. Blahodatne Bahmut közelében, a várostól mintegy tíz kilométerre északra fekszik. A közleményében az ukrán dandár megjegyezte, hogy az orosz csapatok a végsőkig ellenálltak, de nem tudták feltartóztatni az ukrán erőket. Volodimir Zelenszkij közben aláírta azt a rendeletet, amellyel Ukrajna újabb 178 orosz állampolgárral – köztük az orosz alkotmánybíróság tagjaival – szemben vezetett be öt évre szóló szankciókat.
Mindeközben a kahovkai vízerőművet üzemeltető Ukrhidroenerho állami vállalat közleményében azt írta, hogy a létesítmény felrobbantása nyomán a Dnyeper folyónak az észak-krími csatornát tápláló szakaszán apadni kezdett a víz. A közlés szerint vasárnap reggel a kahovkai tározó szintje a Dnyipropetrovszk megyei Nyikopol térségében 9,35 méter volt. A nap folyamán több mint egy métert, a robbanás óta pedig több mint hét métert csökkent a vízszint. A Dnyeper vízszintje Herszonnál jelenleg 4,18 méter és egy nap alatt 0,54 métert apadt.
The post Ukrán védelmi miniszter: Ukrajna képes nagyhatótávolságú rakétákat gyártani appeared first on .
A tragédia helyszíne közelében felállított emlékműnél immár harmadik alkalommal tartottak koszorúzást a TEK vezetői. Hajdu mellett ott volt – mások mellett – Kovács András rendőr ezredes, főigazgató-helyettes, Szabó Zoltán rendőr dandártábornok, főigazgató-helyettes, Horváth András rendőr ezredes, főigazgató-helyettes és Terjék Gábor rendőr ezredes, hivatalvezető is.
A főigazgató a megemlékezésen beszámolt arról, hogy a hajó vizsgálati eljárása véget ért, megkezdődött a bontása, így kaptak néhány alkatrészt, ezeket fogják elhelyezni a TEK területén berendezett emléksarokban, a hajó szimbólumaként.
„Nagyon erős akarat volt arra, hogy létrehozzunk ott egy ilyen emlékhelyet, nem csak az itt jelen lévő vezetők számára fontos, hanem mindazoknak, akik az állományból részt vettek a mentésben” – hangsúlyozta Hajdu. Elmondta, hogy az eljárás során egy fa hajtott ki a hajótestből, ezt a fát is megkapták, és nemrég el is ültették azt a TEK területén, „ott fog tovább növekedni”. Terveik szerint ezentúl mindkét helyszínen megemlékeznek majd a tragédiáról.
A Hableány sétahajó 2019. május 29-én este néhány másodperc alatt süllyedt el a Duna belvárosi szakaszán, a Parlament és a Margit-híd között, miután a Viking Sigyn szállodahajó nekiütközött és felborította. A sétahajón utazó 33 dél-koreai turistából hetet sikerült kimenteni, a kétfős magyar személyzet is életét vesztette. Egy dél-koreai utast eltűntként tartanak nyilván.
A roncsokat hajódaruval hozták felszínre, a munkát a TEK koordinálta, a kiemelés hét órán át tartott.
The post Emléksarkot alakítanak ki a TEK területén a Hableány-hajókatasztrófa emlékére appeared first on .
A közlemény szerint szombaton pár perccel dél után érkezett bejelentés arról, hogy a főváros XIV. kerületében, a Fráter György téren a lakók visszatartanak egy betörőt. A járőrök érkezésekor a férfi a földön fekve őrjöngött, nem lehetett vele kommunikálni, a rendőrök nem tudták megnyugtatni. A zavart férfi ellenállt az intézkedésnek, a testi kényszer nem volt elégséges, ezért a rendőrök elektromos sokkolót és bilincset alkalmaztak.
A férfi néhány perc múlva eszméletét vesztette. A rendőrök megkezdték az újraélesztését, amit a mentők folytattak, azonban a szakszerű ellátás ellenére a férfi életét vesztette. A rendőrség értesítette a Központi Nyomozó Főügyészséget is.
A soron kívül, még szombaton elvégzett hatósági boncolás során az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a férfi nem a rendőri intézkedés következtében halt meg. Idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel, a halál pontos okának megállapítására további toxikológiai vizsgálatok szükségesek. Az eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárásban folytatja.
A közlemény szerint felmerült, hogy a férfi korábban kábítószert fogyasztott, ami miatt a BRFK nyomozást rendelt el. A parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a rendőrök intézkedése jogszerű, szakszerű és arányos volt – olvasható a BRFK közleményében.
The post Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Zuglóban appeared first on .
A védelmi minisztérium (Department of Defense) közleménye szerint az újabb segítségnyújtás az Ukrajnai Biztonsági Támogatás Kezdeményezés keretében jut majd el Ukrajnába, ami nem az amerikai hadsereg készleteiből történő azonnali lehívást jelent, hanem az amerikai kormány részéről közbeszerzés révén megrendelést az eszközökre hadiipari gyártóktól és egyéb partnerektől.
Az újabb katonai támogatási csomag részeként légvédelmi eszközök, a többi között Patriot-rendszerek rakétái, lőszerek, pilóta nélküli légi eszközök és egyéb felszerelések juthatnak el Ukrajnába – áll a Pentagon közleményében, amely hangsúlyozza, hogy az újabb támogatás jelzése az amerikai elkötelezettségnek Ukrajna hosszú távú önvédelme iránt.
The post Ukrajna: Az amerikai kormány 2,1 milliárd dolláros katonai támogatást jelentett be appeared first on .
A férfit, aki állítólag érzékeny amerikai technológiákat adott át az oroszoknak, május 9-én vették őrizetbe, jelenleg amerikai kiadatására. Az Aratos Group hollandiai és görögországi fiókkal rendelkező műholdas technológiát fejlesztő cégcsoport Bogonikolosz tulajdonában van. „Az állítások szerint, miközben a cég látszólag a NATO és más szövetséges országok védelmi vállalataként működött, kettős üzelmet folytatott, és támogatta Oroszország háborús erőfeszítéseit valamint új generációs fegyvereik fejlesztését” – áll Breon Peace amerikai ügyész nyilatkozatában.
Az FBI szerint Bogonikoloszt az oroszok 2017 körül szervezhették be, amikor arra kérték, hogy moszkvai üzleti tárgyalására egyedül érkezzen, „mivel a napirenden nagyon kényes kérdések fognak szerepelni”. A nyomozóiroda azt állítja, hogy a férfi azóta is részt vesz amerikai eredetű katonai és kettős felhasználású technológiák Oroszországba csempészésében.
„Ezek a szigorúan ellenőrzött és érzékeny technológiák magukban foglalják a katonai alkalmazásokban használt fejlett elektronikai tesztberendezéseket, például kvantumkriptográfiát és a nukleáris fegyverteszteket, valamint a taktikai harctéri felszereléseket” – áll az FBI közleményében.
Az Aratos Group 2016-ban hozta létre székhelyét a hollandiai Rijen városában, és 2021-ben a NATO minden évben meghirdetett innovációs pályázatán döntős helyet ért el a mesterséges intelligenciát és blokklánc technológiát érintő projektjével. A Telegraaf című holland napilap szerint az Aratos Group tagságát a holland védelmi ipari cégek ernyőszervezete (NIDV) azonnali hatállyal felfüggesztette.
Tavaly októberben a holland katonai titkosszolgálat vezetője, Jan Swillens arra hívta fel a figyelmet, hogy holland csúcstechnológiai vállalatok, „tudtukon kívül” adják el technológiáikat az orosz titkosszolgálat által létrehozott cégeknek. Swillens, a Financieele Dagblad című napilapnak adott interjúban elmondta, hogy az orosz katonai hírszerzés (GRU) fedőszervezeteket és cégeket hozott létre azzal a céllal, hogy technológiát vásároljanak Hollandiában, és azt katonai célokra Oroszországba csempésszék, így kerülve ki a szankciókat.
Tavaly márciusban a holland külügyminisztérium kémkedés miatt kiutasított 17 orosz diplomatát, akik közül néhányan feltehetően a GRU-nak dolgoztak.
The post Kémkedés gyanújával letartóztatták egy műholdas technológiával foglalkozó hollandiai cég vezetőjét appeared first on .
A közlemény szerint a magyar biztosítási piac 2022-ben 0,2 milliárd euróval, 7,4 százalékkal nőtt, a teljes díjbevétel elérte a 3,6 milliárd euró értéket. Az életbiztosítási ágazatban a díjbevétel 0,7 százalékkal, 1,5 milliárd euróra emelkedett. A vagyon- és felelősségbiztosítási ágazatban ugyanakkor a biztosítási díjak 12,6 százalékos növekedéssel elérték a kétmilliárd euró értéket, a még mindig szerény értékű, 58 millió eurós egészségbiztosítási piac pedig csaknem húsz százalékkal bővült.
A jelentés szerint a teljes globális biztosítási díjbevétel összege 2022-ben csaknem 5,6 billió euró volt. A díjállomány 259 milliárd euróval, 4,9 százalékkal nőtt.
Továbbra is az életbiztosítás a legnagyobb szegmens, megelőzve a vagyon- és felelősségbiztosítási, valamint az egészségbiztosítási ágazatokat. A három szegmens teljesítményében ugyanakkor nagy volt az eltérés: a vagyon- és felelősségbiztosítás erőteljes, 8,7 százalékos növekedésével szemben az egészségbiztosítások szerényebb, 4,9 százalékos bővülést értek el, az életbiztosítási piacon pedig csak 2,4 százalékos volt a növekedés.
A vagyon- és felelősségbiztosítások díjának emelkedése a világ minden részén tapasztalható volt. Az életbiztosítási piacok különösen Nyugat-Európában szenvedték meg a tavalyi évet. Az összefoglaló szerint Magyarországon a biztosítási díjak éves növekedési üteme 3,5 százalék körül várható; a teljes piac értéke 2033-ban eléri majd az 5,2 milliárd eurót.
Várhatóan továbbra is a vagyon- és felelősségbiztosítás marad a legnagyobb szegmens hárommilliárd euróval, ezt követi az életbiztosítás 2,1 milliárd euróval és az egészségbiztosítás 0,1 milliárd euróval. Az egészségbiztosítási területen várható ugyanakkor a legdinamikusabb növekedés, a szegmens bővülése előreláthatólag évi 8,4 százalékos lesz, több mint kétszerese a teljes piacénak – közölte az Allianz.
The post Erőteljesen nőtt a magyar vagyon- és egészségbiztosítás állománya tavaly appeared first on .
Csillám Katalin arról beszélt, 2022-ben országosan körülbelül 1 millió 150 ezer ügy érkezett a bíróságokra, az országos adat csökkenése pedig a törvényszéknél is megjelent, 13,6 százalékkal kevesebb ügy érkezett, mint két évvel ezelőtt. A bírák 64 577 ügyet befejeztek, ezen felül pedig több mint ezer üggyel, 11,3 százalékkal sikerült csökkentenie az ügyhátralékot – ismertette az OBH elnökhelyettes.
Kifejtette, a tavaly a büntető ügyszakban ténybelileg és jogilag is „nehéz” gazdasági ügyeket tárgyaltak a bírák, az ügyhátralék csökkentésével pedig ezekre tudott koncentrálni a törvényszék. Arra is figyeltek – folytatta – , hogy a felszabadult munkaerőt a régi ügyek befejezésére használják, ennek köszönhetően Nyíregyházán 43,8 százalékkal csökkentek a két éven túli ügyek. Ez egy nagyon szép eredmény, 2022 év végén 91 ilyen hosszabb pertartalmú ügye volt a megyei bíróságoknak, ez pedig az összes folyamatban lévő peres ügyek mindössze három százaléka – emelte ki.
Csillám Katalin elmondta, a járásbírósági szinten a civilisztika ügyszakban az ügyek 95,5 százaléka emelkedett első fokon jogerőre, ugyanez a mutató a törvényszéken 92 százalékos volt. A megalapozottsági adatok meghaladják az országos átlagot, a törvényszéki büntető ügyszakban például a Debreceni Ítélőtábla egyetlenegy ügyet sem helyezett hatályon kívül – jelezte. Az ítélkezés nemcsak mennyiségileg és az időszerűséget illetően, hanem megalapozottság tekintetében is megfelelt 2022-ben a kor követelményének – hangoztatta az OBH elnökhelyettese.
Csillám a bíróságok tárgyi feltételeivel kapcsolatban megjegyezte, tavaly harmincmillió forintot fordítottak a bírósági épületek energetikai korszerűsítésére és az állagmegóvási munkálatokra, illetve elkezdődött a Kisvárdai Járásbíróság épületrekonstrukciójának tervezése is.
Vadász Mihály, a törvényszék elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, az országos összevetésben közepes méretű megyei bírósági szervezet jelentős ügyteher mellett dolgozik, az országos ügyérkezésből 2022-ben 5,6 százalékkal vette ki a részét. A törvényszékre első fokon érkezett büntetőügyek száma egy év alatt negyven százalékkal emelkedett, ez azonban nem volt hatással a teljesítményre – hangoztatta. Vadász kiemelte, a járásbíróságokra érkezett polgári peres ügyek 89,7, a büntetőperes ügyek 86,7 százaléka az érkezéstől számított egy éven belül befejeződött.
A bírósági szervezetben száztíz aktív bíró és negyven bírósági titkár dolgozik, jelenleg négy bírói álláshelyre várják a pályázatokat – tette hozzá a törvényszék elnöke.
The post OBH: megalapozottan, időszerűen és tisztességesen végezte munkáját tavaly a Nyíregyházi Törvényszék appeared first on .
Azonnali átutalásokat és kártyás tranzakciókat majdhogynem lehetetlen megakadályozni, mert szinte azonnal átküldik a pénzt a másik számlára, a visszautaláshoz pedig a kedvezményezett jóváhagyása kell. Jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése miatt a pénzforgalmi szolgáltatóknak 1 munkanapon belül kártérítést kell fizetniük, de ezt a határidőt nem kötelesek tartani, ha csalás gyanítanak és erről írásban tájékoztatják az MNB-t. Amennyiben a tranzakciót bizonyíthatóan az ügyfél hagyta jóvá, netán a gondatlansága vagy csalárd magatartása miatt jött létre az utalás, nem jogosult a kártérítésre – hívta fel a figyelmet a jegybank.
A pénzforgalmi szolgáltatók szükség esetén megvizsgálják a tranzakció kezdeményezésének és jóváhagyásának körülményeit. A ügyfél azzal javíthatja az esélyeit a pénze visszaszerzésére, ha a számlavezetőnek küldött bejelentés után azonnal rendőrségi feljelentést is tesz.
A jegybank tapasztalatai szerint ugyanakkor az esetek többségében súlyos gondatlanság vezet a visszaélésekhez, az ügyfelek gyakran maguk járulnak hozzá a vitatott tranzakciókhoz. Előfordul például, hogy hamis honlapoknak küldik el a banki belépési azonosítóikat, csalóknak adják meg jóváhagyó kódjaikat, hitelesítési adataikat.
A közlemény szerint a jegybank a piaci szereplőkkel és az érintett hatóságokkal mindent megtesz, hogy visszaszorítsa a csalásokat. Az ügyfeleket kommunikációs kampánnyal segítik abban, hogy felismerjék a visszaéléseket, és ne váljanak azok áldozatává.
The post MNB: jó eséllyel nem jár vissza pénz a banktól, ha mi adjuk ki a számla- vagy kártyaadatainkat a csalóknak appeared first on .
„Minden a terv szerint halad a legérzékenyebb kérdésekben, amelyekben Önnel megállapodtunk. Mint tudja, július 7-8-án befejezzük a megfelelő létesítmények előkészítését. És azonnal megkezdjük a vonatkozó fegyvertípusoknak az Önök területén történő telepítésével kapcsolatos tevékenységet. Tehát minden a terv szerint halad, minden stabil” – mondta Putyin.
Putyin a találkozó informális részéről készült felvételen elmondta, hogy a nap folyamán később „szemtől szemben” fog biztonsági kérdésekről tárgyalni Lukasenkával. „Egészében véve a helyzet stabil, sőt, azt mondanám, hogy jó. Ezen a területen magabiztosan működünk együtt” – mondta.
Putyin március 25-én jelentette be, hogy Oroszország Fehéroroszország kérésére taktikai nukleáris fegyvert telepít a köztársaságba, úgy ahogyan azt az Egyesült Államok már régóta teszi szövetségesei területén. Az orosz államfő akkor azt mondta, hogy a tervek szerint július 1-jén fejeződik be az ezen fegyverek tárolására szolgáló létesítmények kiépítése Fehéroroszországban.
A TASZSZ orosz hírügynökség szerint Moszkva már átadta Minszknek az Iszkander rakétarendszert, amely nukleáris fegyver hordozására is alkalmas lehet, és segítséget nyújtott ahhoz, hogy fehérorosz repülőgépeket képessé tegyenek speciális lőszer használatára.
A Kommerszant című lap közölte, hogy az orosz fél pénteken hivatalosan értesítette az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló (CFE) szerződés részes államait, hogy Oroszország november 7-én lép ki véglegesen a megállapodásból. Az értesülést az orosz külügyminisztérium megerősítette. Putyin május 29-én látta el kézjegyével a CFE-szerződés ügyében rendelkező orosz törvényt.
A szerződést 1990. november 19-én írták alá Párizsban 16 NATO-tagállam (Belgium, Nagy-Britannia, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Izland, Olaszország, Kanada, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Törökország és az Egyesült Államok), valamint a Varsói Szerződés Szervezetének hat tagállama (Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Csehszlovákia) meghatalmazottjai. A megállapodás 1992. november 9-én lépett hatályba.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 1999-es isztambuli csúcstalálkozóján elfogadták a dokumentum aktualizált változatát. A módosított szerződést azonban csak négy ország – Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna – ratifikálta.
Oroszország 2007-ben felfüggesztette a CFE-szerződésben való részvételét mindaddig, amíg a NATO-országok nem ratifikálják a kiigazításáról szóló megállapodást, és nem hajtják végre „lelkiismeretesen a dokumentumot”. Moszkva 2015. március 10-én jelentette be, hogy felfüggeszti részvételét az európai hagyományos fegyveres erőkről rendelkező szerződés végrehajtásával foglalkozó közös konzultatív csoport ülésein. Az orosz fél ettől eltekintve hivatalosan továbbra is a szerződés részes fele maradt.
A felmondás hivatalos orosz indoklása szerint a CFE-szerződés „az 1990-es évek elején megfelelően hatékony és eredményes eszköz volt az európai biztonság megerősítésére”, ám az azóta végbement jelentős katonai és politikai változások – elsősorban a NATO bővítése – következtében „sok tekintetben elavult, és elvesztette kapcsolatát a valósággal”.
Moszkva érvelése értelmében az orosz részesség felfüggesztésének célja az volt, hogy a nyugati országokat az európai biztonsággal kapcsolatos hozzáállásuk megváltoztatására ösztönözze. „A hagyományos fegyverzetek terén a helyzet Európában 2007 óta érezhetően romlott” – olvasható a szövegben.
A dokumentum szerint „az Egyesült Államok és szövetségesei az Oroszországgal szembeni katonai konfrontáció irányvonalát követik, ami katasztrofális következményekkel jár”.
The post Putyin: július 7-8-án kezdődik meg az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítése appeared first on .
A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint Polt Péter a Pro Cooperatione Emlékérmet adományozta a magyar és osztrák ügyészi szervek közötti magas színvonalú szakmai együttműködésért az Osztrák Köztársaság legfőbb ügyészének, valamint a magyar ügyészséggel való szakmai együttműködés érdekében nyújtott kiemelkedő munkásságáért a Magyar Ügyvédi Kamara örökös tiszteletbeli elnökének.
Az ünnepségen a magyar legfőbb ügyész kiemelte: az állam büntetőigényének eredményes érvényesítése elképzelhetetlen nemzetközi bűnügyi együttműködés nélkül. A kölcsönös bizalom megteremtéséhez és erősítéséhez jelentős mértékben hozzájárul, ha az egyes tagállamok alkotmányos szervei a kétoldalú kapcsolataikat külön is fejlesztik, megismerve egymás normatív környezetét, jogalkalmazási módszereit, jó gyakorlatát. Mindennek kiváló példája az osztrák-magyar ügyészi együttműködés.
Polt hangsúlyozta: hasonlóan jelentős szerepe van az egyes hivatásrendek közötti harmonikus szakmai viszonynak; a Magyar Ügyvédi Kamara és Magyarország ügyészsége közötti szakmai kapcsolat a kölcsönös tiszteletre épül. Plöchl bemutatta az osztrák ügyészség rendszerét és kitért az igazságügyi minisztertől független, autonóm szövetségi ügyészség létrehozására irányuló ausztriai reformtörekvésekre. Bánáti kiemelte: az ügyészség és az ügyvédség közös célja a jogállam működésének biztosítása. Polt az ügyészség napja alkalmából díjakat és elismeréseket adott át a testület tagjainak.
Az első ügyészi törvény 1871. június 10-ei kihirdetésének évfordulója 1991 óta az ügyészség ünnepnapja.
The post Magyar ügyészségi elismerést kapott az osztrák legfőbb ügyész és Bánáti János appeared first on .
Az ukrán külügyi szóvivő szavai szerint az ukrán kormány nem kapott tájékoztatást a magyar és orosz fél között erről folyatott tárgyalásokról, Ukrajna pedig Magyarország miniszterelnök-helyettesének nyilatkozataiból értesült a tizenegy hadifogoly átszállításáról Magyarországra.
Közölte, hogy Magyarország ügyvivőjét ezért pénteken bekérették az ukrán külügyminisztériumba „érdemi megbeszélésre”.
„Az ukrán fél átadta megkeresését, amelyben részletes tájékoztatást kér az ukrán állampolgárokról, továbbá azt, hogy haladéktalanul engedjenek hozzájuk egy ukrán konzult egészségi állapotuk megismeréséhez és konzuli segítségnyújtáshoz” – tájékoztatott a szóvivő. Hozzátette, hogy az ügyvivővel folytatott megbeszélésen az ukrán fél külön kiemelte az egyeztetés szükségességét „az olyan kényes kérdésekben, mint a hadifoglyok szabadon bocsátása”.
Nyikolenko hangsúlyozta egyúttal, hogy „az ukrán hadifoglyok szabadon bocsátása mindig jó hír”.
The post Bekérették a magyar ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba a Magyarországnak átadott hadifoglyok ügyében appeared first on .
Az SZBU közzétette honlapján az általa orosz katonáknak mondott két férfi lehallgatott beszélgetését. „Az oroszok a gát felrobbantásával akarták megzsarolni Ukrajnát, és ember okozta katasztrófát okoztak államunk déli részén” – jegyezte meg az SZBU sajtószolgálata.
„Nem ők (az ukránok) robbantották fel. A mi szabotázscsoportunk volt. Ezzel a gáttal akarták megijeszteni őket. Nem a tervek szerint ment, nagyobb robbanás lett, mint amilyet terveztek” — mondja a felvételen az állítólagos orosz katona. A folytatásban leírja a katasztrófa következményeit, amelyeket szavai szerint Oroszországban próbálnak eltitkolni, vagyis a vízszint emelkedését, az áradások és a pusztítás nagyságrendjét. Elmondja egyebek mellett, hogy egy közeli parkban „állatok ezrei pusztultak el”.
Az ukrán katonai hírszerzés pénteki közleményében azt írta: olyan információk jutottak a birtokába, amelyek arról tanúskodnak, hogy Oroszország új szakaszt indított az ukrán katonai parancsnokság és kormánytisztviselők lejáratására irányuló kampányában. „Ennek keretében egy sor provokatív anyag készült, amelyek szerzői Ukrajnára hárítják a felelősséget a kahovkai vízerőmű felrobbantásáért, és a politikai válság előfeltételeit igyekeznek megteremteni” – fejtette ki a hírszerzés. Rámutatott, hogy a kiadványok előkészített fő címei közvetlen vádakat tartalmaznak a katonai-politikai vezetés, különösen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen. A hírszerzés kiemelt pár példát ezen címek közül: „Kétségbeesésében, hogy sikereket érjen el egy esetleges offenzívában, Zelenszkij átváltott a felperzselt föld taktikájára, ami azonban saját népe ellen irányult”, illetve „A gátrobbanás elmossa Zelenszkijt”.
A hírszerzés értesülései szerint emellett állítólagos ukrán és külföldi olvasók nevében hamis internetes fiókokból kommentárokat helyeznek el minden cikk alatt, ezáltal egy „élő” vita benyomását keltve, hogy valódi hálózati felhasználókat is bevonjanak a beszélgetésbe. Kijevben úgy tudják, hogy a projekt rendelkezésre álló költségvetése körülbelül hatmillió dollár, az összeg további növelésének lehetőségével.
Az ukrán energetikai minisztérium sajtószolgálata arról számolt be, hogy a péntekre virradóan végrehajtott orosz rakéta- és dróntámadás megrongált két gázkitermelő létesítményt a nyugat-ukrajnai Zsitomir megyében, egy gázszállítást irányító állomást a délkeleti Zaporizzsja megyében, és országszerte több elektromos vezetékeket. Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője arról tájékoztatott, hogy az orosz erők csapást mértek a zaporizzsjai régióban lévő Huljajpole város kórházára, a támadás miatt két egészségügyi dolgozó életét vesztette, két további civil pedig megsérült. Oleh Szinyehubov, a keleti országrészben lévő Harkiv megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy előzetes információk szerint az orosz erők Sz-300-as légvédelmi rakétákkal lőtték a megyeszékhely, Harkiv város peremvidékét. Hozzátette, hogy személyi sérülésekről egyelőre nem érkezett jelentés.
A belga kormány katonai segélycsomagot hagyott jóvá
A belga kormány jóváhagyta az Ukrajnának szánt 14. katonai segélycsomagot, amelynek keretében a védelmi minisztérium 32,4 millió euró értékben 105 milliméteres lőszert vásárol az ukrán fegyveres erők számára. „A belga honvédelem továbbra is minden lehetséges módon támogatja Ukrajnát, hogy megvédje népét és területét az orosz agresszióval szemben” – hangsúlyozta Ludivine Dedonder védelmi miniszter, aki a katonai segélycsomagról szóló javaslatot felterjesztette a kormánynak. A védelmi minisztérium közleménye szerint a lőszereket a belga hadiipartól vásárolják, és a lehető leghamarabb Ukrajnába szállítják.
„A 105 milliméteres lőszerek vásárlása és szállítása Ukrajna kifejezett kérésére történik, és megfelel a helyszíni szükségleteiknek. A 32,4 millió eurós kiegészítő támogatással a védelmi minisztérium eddig 306 millió euró értékben nyújtott védelmi segítséget Ukrajnának, ebből 41 millió eurót üzemanyagként” – áll a közleményben. A belga hadügyminisztérium a háború kezdete óta támogatást nyújt az ukrán fegyveres erőknek, a védelmi és biztonsági ipara készleteiben rendelkezésre álló lehetőségek szerint. Az anyagi támogatás mellett a védelmi minisztérium már több mint hétszáz ukrán katonát képzett ki az Ukrajna segítésére létrejött uniós katonai segítségnyújtási missziója keretében.
The post Ukrán titkosszolgálat: egy lehallgatott beszélgetésben orosz katonák elismerték a kahovkai vízerőmű felrobbantását appeared first on .
A táblabíróság a közleményében azt írta: a korábban többször büntetett férfit különös kegyetlenséggel, több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölésben, emberölés előkészületében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a bíróság. Az ítélőtábla döntött arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.
A két sértett és harmadik társuk Újszegeden, egy kiserdőben alakított ki fából és fóliából lakóhelyiséget. A vádlott alkalmi ismerősük volt, néha a sértettek engedélyével ott tartózkodhatott, de ott nem aludhatott. A vádlott, kihasználva az egyik sértett távollétét, beköltözött lakrészébe, és néhány napot ott aludt. A visszatérő sértett ezt észrevette, és elzavarta a vádlottat.
A vádlott 2021. január 6-án már sötétedés után tért vissza az erdőbe, a külön helyiségben alvó áldozatokat előbb egy ötvencentis, fanyelű bozótvágó késsel többször fejbe ütötte, majd elvágta a torkukat. A férfi távozott a helyszínről, a rendőrök – az akkor érvényben lévő kijárási korlátozás miatt – a városban igazoltatták, s miközben átvizsgálták, apróbb vércseppeket vettek észre a ruháján. A vádlott maga mondta el, hogy megölt két embert.
A helyszínre visszatérve azt mondta a rendőröknek, ha a harmadik férfi is ott lett volna, őt is megöli.
A férfi néhány részletet leszámítva az emberöléseket elismerte, és bár azt vallotta, csupán egyszer ütötte meg az első áldozatot, a szakértői vélemény szerint 17 alkalommal sújtott le a kezdetben védekezni próbáló férfi fejére a machetével. Állítása szerint miután végzett az erősebb testalkatú áldozattal, észrevette a bejáratnál a másik ott lakó, beteges, nehezen mozgó férfit, aki visszament a lakrészébe. A vádlott úgy fogalmazott, úgy érzete, nem maradhat tanúja a történteteknek, ezért utánament, s bár úgy látta, a férfi kezeit összekulcsolva imádkozik, őt is többször megütötte a bozótvágó késsel, majd elvágta a torkát. Az áldozatok nyakának átvágását azzal indokolta a vádlott a bíróság előtt, nem akarta, hogy áldozatai tovább szenvedjenek.
A szakértői vélemények szerint a vádlott állításával szemben a második áldozat nagy valószínűséggel aludt, amikor a támadás érte, nem találtak rajta semmilyen védekezésre utaló nyomot.
A táblabíróság döntésével helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletének büntetésre vonatkozó részét, ám a vádlottat több más bűncselekmény mellett emberölés előkészületében is bűnösnek mondta ki.
Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, a vádlott személyisége nem teszi alkalmassá arra, hogy valaha is a társadalom hasznos és törvénytisztelő tagjává váljon. A társadalom védelme elsőbbséget élvez, és a most kiszabott büntetésnek visszatartó erővel kell hatnia mindazokra, akik ilyen jellegű és súlyú cselekményt követnek el.
The post Jogerősen életfogytiglanra ítélték a két hajléktalant megölő szegedi férfit appeared first on .