Az RMDSZ elnöke arról tájékoztatta az Egyesült Államok külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkárát, hogy stagnál Romániában az ingatlan-visszaszolgáltatás folyamata és a magyar közösség szimbólumhasználatát is korlátozzák. A szövetségi elnök a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány meghívására látogatott Washingtonba. A Magyar Emberi Jogok Alapítvány hónapok óta dolgozik azon, hogy Markó Attila számára lehetőséget biztosítson arra, hogy az Egyesült Államokban ismertesse a romániai restitúciós folyamatok visszásságait. A korábbi időpontra előkészített látogatást azonban el kellett elhalasztani, mert időközben a román hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Markó Attila ellen. Andy Harris, Maryland állam republikánus képviselője, illetve Marcy Kaptur, Ohio állam demokrata képviselője is fogadta az RMDSZ küldöttségét. A politikusok tavaly a Mikó-ügy kapcsán levelet fogalmaztak meg John Kerry külügyminiszternek, amelyhez több tucat kongresszusi képviselő csatlakozott. Ezt a figyelmet és támogatást köszönte meg Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, akit a két képviselő arról biztosított: az amerikai külügynek címzett újabb megkeresést terveznek azért, hogy a kétoldali megbeszélések napirendjére ismét felkerüljön a romániai ingatlan-visszaszolgáltatás ügye.
Victor Ponta miniszterelnök ma azt mondta, európai befektetőnek a légitársaság részvényeinek 51 százalékát adnák el, ha a vásárló nem az EU területéről származik, akkor az állam megtartja a részvények többségét. A kormányfő szerint az érdeklődők között van többek között a Turkish Airlines, de a kormány a Qatar Airways-szel és az Emirates Airlines-szal is tárgyalna ez ügyben.
A hivatalos megnyitót délben tartották a Nemzeti Színházban. Délután 2 órától Remus Ștefureac Románia versus Oroszország című könyvének bemutatójával indít a szemle, amelynek egyik meghívottja George Maior, Románia washingtoni nagykövete, a SRI volt igazgatója. Holnap délután 5 órától vitát szerveznek a tavalyi elnökválasztásról. Ezen Dan Mihalache, az elnöki hivatal vezetője is jelen lesz. Filmek vetítésére is alkalmat nyújt a Bookfest, holnap Radu Jude Aferim című filmjét láthatják az érdeklődők, amely Berlinben Ezüst Medve díjat kapott. Rudolf Péter Üvegtigris 3 című 2010-es filmjét ugyancsak pénteken láthatják a filmrajongók. Szombaton a könyvbemutatók mellett a gyerekeket kézműves tevékenységre várják. A Bookfest Románia egyik legnagyobb könyvvására, és a bukaresti Balassi Intézet is társszervezője. Jelen lesz többek között a Humanitas, a Litera, a Curtea Veche, a ProUniversitaria és a Polirom kiadó. Az országos könyvvásár marosvásárhelyi rendezvényének ez már a második kiadása, az első Bookfestet tavaly szeptemberben rendezték meg. A marosvásárhelyi Bookfesttel egy időben tartják Kolozsváron az V. ünnepi könyvhetet. Idén új helyszínen, a Fogoly utcában várják az érdeklődőket vasárnapig. Az eseményen az előző éveknél több kiadó vesz részt. Az irodalmi felhozatal mellett idén is számos szabadidős programmal várják a látogatókat. Az esemény részletes programját az unnepikonyvhet.ro oldalon lehet megtekinteni. Ambrus Zsombor szervező rádiónknak elmondta, idén gazdagodott a programkínálat azáltal, hogy a könyvhetet a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa koordinációs irodájával közösen szervezik.
„Nagyon fontos, hogy kísérő rendezvények is legyenek, éppen ezért partnerségben szervezzük 2015 Kolozsvár Ifjúsági Fővárosával. Az ifjúsági főváros abban segített nekünk például, hogy partnerségben velük elértük azt, hogy ingyen lehet utazni buszokon. Nagyon örülünk ennek a kezdeményezésnek, és szeretnénk ezáltal is ösztönözni az olvasást és a könyvfogyasztást.”
Azok, akik könyvvel utaznak, olvasnak a buszokon, trolikon, villamosokon, vasárnapig ingyen vehetik igénybe Kolozsváron a tömegközlekedést.