A tanácskozó tagállami vezetők arra szólították fel a Szíriában szembenálló feleket, hogy azonnal hagyjanak fel az atrocitásokkal és az ellenségeskedéssel – mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben az uniós országok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozójának első tárgyalási napját követően tartott sajtótájékoztatóján péntekre virradó éjszaka.
Tusk elmondta, a tanácskozó tagállami vezetők arra szólították fel a Szíriában szembenálló feleket, hogy azonnal hagyjanak fel az atrocitásokkal és az ellenségeskedéssel, valamint hiteles politikai békefolyamat újrakezdését sürgették az ENSZ égisze alatt.
Az Európai Unió elítéli a szíriai rezsim és Oroszország számos halálos áldozatot követelő támadásait, különösen Aleppó városában és környékén – hangsúlyozta a tanács elnöke.
Mindazokat, akik megszegik a nemzetközi humanitárius és emberi jogokat, felelősségre kell vonni – hangsúlyozta.
Kijelentette: az unió “minden rendelkezésre álló eszköz” alkalmazásának lehetőségét megfontolja Szíria és szövetségesei, köztük Oroszország ellen, ha az atrocitások folytatódnak. Hozzátette, Európa mindig készen áll a helyzet tárgyalásos rendezésére, ugyanakkor sosem köt kompromisszumot alapvető értékeit illetően.
Mindezek érdekében az uniós tanács arra kérte Federica Mogherinit, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, tegyen további diplomáciai erőfeszítéseket a béke megteremtése és a humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében.
Donald Tusk beszámolt arról, hogy a tagállamok állam- és kormányfőinek véleménye szerint fokozni kell az erőfeszítéseket a migrációs hullám, és különösen az Afrikából érkező bevándorlóáradat megfékezése, illetve a jogosulatlan menedékkérők visszaküldése érdekében.
Elmondta, a migrációval kapcsolatban a vezetők megvitatták a tagállamok közötti szolidaritás kérdését és megegyeztek abban, hogy nem lesz “a la carte” szolidaritás. Helyette a hatékony szolidaritás formáinak kialakításán fognak dolgozni.
A csúcsvezetők fontosnak tartják a Földközi-tengeren keresztül Olaszország felé irányuló migrációs hullám megfékezéséhez a migrációs származási és tranzitországokkal kötött partnerségi megállapodásokat, illetve a kiváltó okok helyben történő kezelését, például a belső menekültek támogatásával.
Elmondta, hogy az uniós vezetők tovább kívánják erősíteni a nemzetközi védelemre nem jogosult illegális bevándorlók visszafogadására és visszaintegrálására irányuló egyezményt Nigerrel, Malival, Nigériával, Etiópiával és Szenegállal.
A csütörtökön elfogadott záródokumentumban arra is felszólították a tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a menedékkérők Európai Unión belüli áthelyezésének felgyorsítása érdekében.
Az Európai Tanács elnöke elmondta, hogy a csütörtöki munkavacsora alkalmával Theresa May brit miniszterelnök arról tájékoztatta a tagállami vezetőket, hogy Nagy-Britannia legkésőbb 2017 márciusának végéig bejelenti az Európai Unió Lisszaboni Szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyének megindítását.
Matteo Renzi olasz kormányfő a tanácskozás nyitónapját követően közölte, nincs értelme szankciókkal fenyegetni Oroszországot Szíria ügyében.
Az Európai Unió visszalépett azoktól a tervektől, amelyek szerint szankciókkal fenyegetnék Oroszországot a szíriai beavatkozása miatt – mondta.
Hozzátette, hogy az ülésen elfogadott zárónyilatkozatban a Szíriában tomboló erőszak beszüntetésére, tűzszünetre, illetve a politikai átmenet megkezdésére szólítottak fel.
“Nehéz elképzelni, hogy ennek bármilyen köze lenne az Oroszország elleni további szankciókhoz” – fogalmazott az olasz kormányfő.
Angela Merkel német kancellár kijelentette, elfogadhatatlan a szíriai Aleppó bombázása, az emberiességi alapelvek semmibevételét jelenti, ezért mérlegelni kell minden elképzelhető válaszintézkedést.
Leszögezte, nem zárnak ki semmilyen további lépést, amennyiben folytatódnak a szíriai jogsértések.
Hozzátette, az Európai Unió mindent el fog követni annak érdekében, hogy eljuthassanak a humanitárius segélyszállítmányok az Aleppóban rekedt civilekhez.
A Brexit témájáról szólva a német kancellár rendkívül pozitív üzenetnek nevezte, hogy a brit miniszterelnök arról biztosította a tanácskozás résztvevőit, hogy az Egyesült Királyság egészen a tényleges kilépésig teljes jogú tagja kíván lenni az uniónak.
Les rassemblements sauvages de policiers sont prétexte à surenchère sécuritaire à droite comme à son extrême, mais aussi chez des proches du premier ministre.
Depuis le 8 octobre, jour de l’attaque au cocktail Molotov de quatre policiers par des individus masqués à Viry-Châtillon (Essonne), les policiers sont à cran et multiplient les rassemblements et manifestations hors de tout cadre syndical dans l’Essonne, à Paris ou encore à Marseille.
Une série de manifestations non autorisées et asyndicales ont eu lieu depuis la violente attaque subie par deux policiers dans une voiture à Viry-Châtillon. Les policiers se rassemblent à Paris, Marseille, Évry pour dénoncer le manque d’effectifs et de considération. Hier, ils étaient 500 sur la place de la République. Lire la suite
Les ex-salariés de l’usine iséroise déboutés en appel. L’ entreprise vautour l’emporte sur leur projet de Scop.
Yesterday, EU leaders met to debate on long-term relations with Russia, on cooperation with third countries to reduce illegal migration and on the EU-Canada trade agreement (CETA).
Regarding migration, the first point on the agenda, the European Council remarked the importance of the European Border and Coast Guard Regulation in strengthening control of the external borders as well as internal border controls.
EU leaders called for a adoption of the revised Schengen Borders Code enforcing systematic controls on all travellers crossing EU external borders and called on the Council to establish its position on an entry/exit system before the end of 2016.
They stated that efforts had been made to strengthen illegal migration prevention along the Central Mediterranean route and to tighten control of the Eastern Mediterranean route.
They mentioned:
Regarding the second issue on the agenda, the European Council strongly condemned the attacks by the Syrian regime and its allies, notably Russia, on civilians in Aleppo.
“EU leaders are considering all available options, should the current atrocities continue. Everything should be done to extend the ceasefire, bring in humanitarian aid to the civilian population and create the conditions for opening negotiations on a political transition in Syria.” as yesterday press release states.
Today, the meeting chaired by Donald Tusk will discuss trade issues mainly aimed at trade policy benefitting from open markets, including the future of CETA agreement.
Lors du procès en appel des syndicalistes accusés d’avoir séquestré deux cadres de l’entreprise sur le site d’Amiens-Nord promis à la fermeture, le parquet n’a plus requis de prison ferme. La relaxe des syndicalistes semble même envisageable.
Basé à Rennes, le Chœur à l'Est, c'est un projet artistique amateur accompagné par des musiciens professionnels qui crapahute depuis cinq ans déjà de scènes de festivals en chapelles oubliées, de soirées privées en cafés de pays... et qui s'enrichit et grandit au fil des rencontres !
Pour partager et conserver toutes ces belles voix qui ont participé au projet, et qui continuent de faire battre le chœur de La Tête à l'Est, un appel à contributions est lancé !
• Pour soutenir ce beau projet (avant le (...)