Vous êtes ici

Pályázatok

IT-fejlesztés a TOM-FERR Zrt-nél

EU pályázat blog - mer, 18/12/2019 - 14:30

A Széchenyi 2020 program „Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása” című konstrukciója keretében 15,84 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el, és 19,80 forint kölcsön összeget kapott a TOM-FERR Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.

A Társaság 39,63 millió forint összköltségű projektje során komplex infokommunikációs fejlesztés valósult meg.

A TOM-FERR Zrt. az eddig alkalmazott, korábbi verziójú abas szoftverét nem kívánta tovább használni, abból az adatok teljes mértékben migrálásra kerültek a jelen projekt keretében bevezetett rendszerbe, a korábbi szoftver pedig működőképes módon archiválásra került.

A Társaság mindig is különös figyelmet fordított hardver eszközeinek korszerűségére, ezen belül pedig adatai biztonságára. Ennek megfelelően a projekt keretében beszerzett Dell PowerEdge T430 szervergépet szerverszobájának zárható rackszekrényében helyezte el. A beszerzés célja az új vállalatirányítási rendszer hostolása volt. A szerver szobában minden adott a biztonságos üzemeltetéshez: szünetmentes tápegység, valamint hálózati eszközök is rendelkezésre állnak. Az üzembe helyezett szervertípus különösen megbízható, a Dell következő munkanapi helyszíni szervizt biztosít meghibásodásának esetére. Raid vezérlőjének köszönhetően az adatok egyidejűleg több winchesteren megjelennek, ezen felül pedig a Társaság egy kisebb teljesítményű, kizárólag mentés célra szolgáló, Dell T20 miniszervert is beszerzett, elsődlegesen az adatok biztonságát szem előtt tartva. Az eszközök segítségével a társaság 3-4 heti mentést is képes mostantól tárolni visszamenőlegesen.

Az informatikai projekt keretében megvásárolt 2 darab HP Z440 a beszerzésre került 30 db Cloudpoint S100 Zero Klienst szolgálja ki, teljesítményük ezért különösen fontos. A vékony kliensek a gyártási területen kerültek elhelyezésre, melyek így a visszajelentések, anyaglevétek gyorsítása révén kapcsolódnak a gyártási folyamatokhoz. Az egyes prések, daraboló gépek, hajlító gépek, illetve eszközök mellé kerültek elhelyezésre, így az egyes munkafolyamatok jelentésre kerülnek az abas-ban.

A Zebra Symbol MC2180 készülékek mobil terminálok, melyek az előállított termékekre kerülő vonalkódokat olvassák, releváns információkat jelenítenek meg a készülék kijelzőjén, illetve kommunikálnak az abas rendszerrel. A szintén Zebra gyártmányú ZT410 ipari nyomtatók ezen vonalkódok nyomtatására hivatottak, mindezt különleges papírra, és kivételes sebességgel. A Dell Optiplex 3040 típusú eszközök teljes értékű munkaállomások, Windows 10 operációs rendszerrel, ezeket az eszközöket az irodákban üzemelték be. A HP LaserJet Pro M501dn egy költséghatékony, egyszerű, asztali lézernyomtató, a Társaság ezért is döntött beszerzésük mellett. Az eszközök biztonságos működtetéséhez a vállalkozás rendelkezik a megfelelő hálózati kapacitásokkal, eddigi hálózata is többnyire CAT5E, Gbit-es sebességű volt.

A GINOP-3.2.2-8-2-4-16 számú pályázati kiíráson 15 840 672 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást és 19 800 840 megítélt kölcsönt elnyert, 39 626 680 forint összköltségvetésű fejlesztési projekt 2018. augusztus 1-én indult és 2019. december 1-én zárult.


Catégories: Pályázatok

Autóipari Ipar 4.0 fejlesztések a TOM-FERR Zrt-nél

EU pályázat blog - mer, 11/12/2019 - 14:39

A Széchenyi 2020 program „Kis- és középvállalkozások ipari digitalizációhoz (IPAR 4.0) kapcsolódó fejlesztéseinek támogatása” című konstrukciója keretében 338,53 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a TOM-FERR Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. A Társaság 752,28 millió forint összköltségű projektje során új, autóipari kalibráltcső-gyártó üzletágat hozott létre.

A TOM-FERR Zrt. küldetése, hogy az európai autóipari piacon vezető alkatrész beszállítói szerepet töltsön be, ezért elsődleges célja az autóipari üzletág folyamatos kapacitásfejlesztése, termékportfóliójának szélesítése és az alapanyag szállítói kitettség fokozatos csökkentése. Céljai elérése érdekében a vállalat a gyártási folyamatok automatizációjával, IPAR 4.0 megoldások alkalmazásával, valamint egy új, autóipari kalibráltcső-gyártó üzletág létrehozásával biztosítja a fejlődést, javítva ezzel versenyképességét és növekedési potenciálját. A vállalat egy komplex beruházást valósított meg két GINOP pályázat ütemezett összekapcsolásával (IPAR 4.0, Gazella).

Jelen IPAR 4.0 projekt keretében a technológiai gyártósor főegységét telepítették, míg a GINOP-1.2.7-17 pályázat keretében egy 4000 m2-es új üzemcsarnok építése, valamint a gyártási tevékenységhez szükséges technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése valósult meg.

Az IPAR 4.0 fejlesztés során az új autóipari üzletág gyártótevékenységéhez szükséges modern csőmegmunkáló és előállító főegység, valamint egy kapcsolódó darabológép eszközbeszerzésének megvalósítása történt. Az új gyártósor a piacon található legmodernebb technológiával rendelkezik, így magas minőségű, nagyteljesítményű integrált üzem jött létre. A berendezés az "Internet of things" (IOT) és Machine-to-Machine (M2M) megoldásokkal, illetve az új hardverek alkalmazásával az emberi erőforrást minimálisra csökkenti, valamint maximalizálja a kezelők védelmét. A gépsor a következő egységekből tevődik össze: csőmalom, emulziós állomás, hűtőtorony, belső csősorjázó rendszer, hegesztőgenerátor, örvényáram-tesztelő, lemágnesező egység, olajozórendszer, elszívó és szűrő egység. Az előállított kalibrált csövek kör, négyzet vagy téglalap keresztmetszetűek lehetnek, melyeket modern nyomonkövetés kísér.

A projekt keretében beszerzett gépek kapcsolódnak a TOM-FERR Zrt. MES gyártástervezési rendszerébe, közreműködnek a készletoptimalizálásban, PLC vezérlésűek, bekötésre kerültek a korszerű raktármenedzsment rendszerbe, prediktív karbantartásuk ISO rendszer szerint történik, és képesek a megbízók rendszereivel történő kommunikációra.

A GINOP-1.2.8-17 számú pályázati kiíráson 338 527 185 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást elnyert, 752 282 634 forint összköltségvetésű fejlesztés 2018. január 1-én indult és 2019. december 1-én zárult.


Catégories: Pályázatok

Autóipari beszállítói kapacitását bővítette a TOM-FERR Zrt.

EU pályázat blog - mar, 10/12/2019 - 13:19

A Széchenyi 2020 program „Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása” című konstrukciója keretében 496,82 millió forint vissza nem térítendő, európai uniós támogatást nyert el a TOM-FERR Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. A Társaság 1,104 milliárd forint összköltségű projektje során termelő eszközök beszerzése mellett új gyártócsarnokot épített Tatán.

A TOM-FERR Zrt. küldetése, hogy az európai autóipari piacon vezető alkatrész beszállítói szerepet töltsön be. A piaci trendeket figyelembe véve, a növekedés fenntartása és az alapanyag szállítói kitettség csökkentése érdekében jelen projekt keretén belül a vállalat egy autóipari csőgyárat hozott létre tatai telephelyén, mellyel a belföldi és az európai piacon is jelentős szereplővé lépett elő.

A projekt célja egy olyan új csőgyártó csarnok létrehozása volt, mellyel a TOM-FERR Zrt. hazánkban egyedüliként autóipari minőségben biztosítja az autóipari kalibrált csöveket, kiiktatva a külföldi szállítóktól vásárolt termékekből származó problémákat. Mivel a gyártási folyamatokba már a csövek előállítását is beemelték, a cég jelentősen képes lesz csökkenteni függőségét a külső tényezőktől, rugalmasabb és hatékonyabb termelést létrehozva ezáltal. Ezen célok elérése érdekében a gyártási tevékenységhez szükséges technológiai fejlesztést eredményező, új eszközök beszerzése mellett egy 4200m2-es új üzemcsarnok építése valósult meg.

A Társaság a termelő eszközök beszerzése keretében 2db 5 tonna és 2db 20 tonna teherbírású, kétfőtartós anyagmozgató híddaru, valamint az acélcsövek előállítását végző gyártósorhoz kapcsolódóan szalaghasító gép és letekercselő motolla, valamint automata csomagolórendszer üzembe állítását, továbbá az új üzletágra vonatkozóan ISO 14001:2015 irányítási-vezetési hitelesítési szabványok bevezetését valósította meg. Az új gyáregység által előállítandó autóipari kalibrált cső és autóipari feldolgozott cső termékek felvevőpiaca elsősorban a belföldi piacot, valamint a szomszédos országok piacait jelenti, maximum 1000 km-es hatósugáron belül, főként Magyarországtól nyugati irányba.

Az új gyáregység által megvalósult kapacitásbővítéssel egyrészt a vállalat saját autóipari feldolgozott cső gyártói üzletága számára biztosítja az alapanyagot, másrészt a gyártott termékek közvetlenül értékesítésre kerülnek autóipari kalibrált csőként az autóipar TIER-1 szintű beszállítói számára. A vevőkör nagysága az autóipari feldolgozott csövek esetében a vállalat meglévő vevői köre alapján egzaktan meghatározható, az 5 éves kalkulált gyártási kapacitások 100%-a vevői keretmegállapodásokkal már jelenleg is lefedett. Emellett a vállalkozás piaci részesedésének megerősítése érdekében a gyártási folyamat részévé kívánta tenni az autóipari feldolgozott csövek alapanyagaként szolgáló kalibrációs cső előállítását is.

A GINOP-1.2.7-17 számú pályázati kiíráson 496 817 171 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást elnyert, 1 103 949 824 forint összköltségvetésű fejlesztés 2018. január 1-én indult és 2019. december 1-én zárult.


Catégories: Pályázatok

Kapacitást bővítő eszközbeszerzés a TOM-FERR Zrt-nél

EU pályázat blog - ven, 06/12/2019 - 13:09

A Széchenyi 2020 program „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című konstrukciója keretében 212,55 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a TOM-FERR Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. A Társaság 472,32 millió forint összköltségvetésű projektje során eszközparkját és technológiáját fejlesztette.

A megvalósult fejlesztési beruházás három részre tagolható: a gyártási kapacitásokat és adottságokat bővítő gépfejlesztésekre, a korszerű mérési technológia kialakítására, valamint az anyagmozgatási kapacitások bővítésére.

A gyártási kapacitásokat és adottságokat érintő gépfejlesztések során a vállalkozás 1 db 32 mm-es, és 1 db 52 mm-es mérettartományig működő CNC vezérlésű csőhajlító gépet vásárolt a csőhajlítási kapacitások – piaci igények szerinti – bővítéséhez. A társaság eddig nem tudta kiszolgálni a csővégek megmunkálása iránti megrendeléseket, ezért 1 db 30 mm-es kisebb, és 1 db 50 mm-es nagyobb átmérőjű csövek megmunkálására alkalmas csővég-megmunkáló berendezés beszerzését valósította meg a technológiai adottságok fejlesztéséhez. A vállalkozásnak továbbá bővítenie kellett a cső- és a persely alakú acélalkatrészek megmunkálására alkalmas kapacitásait, amelyhez 1 db CNC automata megmunkáló központot vásárolt.

A TOM-FERR Zrt. a csősorják megfelelő kezelése érdekében a korábbi, elavult kapacitását váltotta ki és bővítette 2 db csősorjázó berendezés beszerzésével. A 3D lézer megmunkáló központ használatával pedig nem csak egyenes csövek darabolására, végkiképzésére nyílt lehetőség, hanem egy korábbi műveletben már lehajlított cső méretre vágása mellett, annak palástjára tetszőleges mennyiségű és alakú kivágása is megvalósulhat.

A korszerű mérési technológia kialakításához 1 db 3D koordináta mérőgép került beszerzésre, a telephelyen belüli anyagmozgatási kapacitások bővítéséhez pedig a társaság 2 db bázis és 2 db magas emelésű gyalogkíséretű elektromos targoncát, valamint 1 db dupla és 1 db tripla emelési magasságú, 2 tonna teherbírású homlokvillás elektromos targoncát állított üzembe.

A GINOP-1.2.1-16 számú pályázati kiíráson 212,55 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást elnyert, 472,32 millió forint összköltségvetésű fejlesztés 2018. március 6-án indult és 2019. december 1-én zárult.


Catégories: Pályázatok

Autóipari beszállítói kapacitását bővíti a TOM-FERR Zrt.

EU pályázat blog - lun, 11/11/2019 - 12:57

A Széchenyi 2020 program „Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása” című konstrukciója keretében 496,82 millió forint vissza nem térítendő, európai uniós támogatást nyert el a TOM-FERR Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.

A Társaság 1,104 milliárd forint összköltségű projektje során termelő eszközök beszerzése mellett új gyártócsarnokot épít Tatán.

A TOM-FERR Zrt. küldetése, hogy az európai autóipari piacon vezető alkatrész beszállítói szerepet töltsön be. A piaci trendeket figyelembe véve, a növekedés fenntartása és az alapanyag szállítói kitettség csökkentése érdekében jelen projekt keretén belül a vállalat egy autóipari csőgyár létrehozását tervezi tatai telephelyén, mellyel a belföldi és az európai piacon is jelentős szereplővé léphet elő.

A projekt célja egy olyan új csőgyártó csarnok létrehozása, mellyel a TOM-FERR Zrt. hazánkban egyedüliként autóipari minőségben biztosítaná az autóipari kalibrált csöveket, kiiktatva a külföldi szállítóktól vásárolt termékekből származó problémákat. Mivel a gyártási folyamatokba már a csövek előállítása is beemelésre kerül, a cég jelentősen képes lesz csökkenteni függőségét a külső tényezőktől, rugalmasabb és hatékonyabb termelést létrehozva ezáltal. Ezen célok elérése érdekében a gyártási tevékenységhez szükséges technológiai fejlesztést eredményező, új eszközök beszerzése mellett egy 4200m2-es új üzemcsarnok építése valósul meg.

A Társaság a termelő eszközök beszerzése keretében 2db 5 tonna és 2db 20 tonna teherbírású, kétfőtartós anyagmozgató híddaru, valamint az acélcsövek előállítását végző gyártósorhoz kapcsolódóan szalaghasító gép és letekercselő motolla, valamint automata csomagolórendszer üzembe állítását, továbbá az új üzletágra vonatkozóan ISO 14001:2015 irányítási-vezetési hitelesítési szabványok bevezetését tervezi. Az új gyáregység által előállítandó autóipari kalibrált cső és autóipari feldolgozott cső termékek felvevőpiaca elsősorban a belföldi piacot, valamint a szomszédos országok piacait jelenti, maximum 1000 km-es hatósugáron belül, főként Magyarországtól nyugati irányba.

Az új gyáregység által megvalósítandó kapacitásbővítéssel egyrészt a vállalat saját autóipari feldolgozott cső gyártói üzletága számára biztosítja majd az alapanyagot, másrészt a gyártott termékek közvetlenül értékesítésre kerülnek autóipari kalibrált csőként az autóipar TIER-1 szintű beszállítói számára. A vevőkör nagysága az autóipari feldolgozott csövek esetében a vállalat meglévő vevői köre alapján egzaktan meghatározható, az 5 éves kalkulált gyártási kapacitások 100%-a vevői keretmegállapodásokkal már jelenleg is lefedett. Emellett a vállalkozás piaci részesedésének megerősítése érdekében a gyártási folyamat részévé kívánja tenni az autóipari feldolgozott csövek alapanyagaként szolgáló kalibrációs cső előállítását is.

A GINOP-1.2.7-17 számú pályázati kiíráson 496 817 171 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást elnyert, 1 103 949 824 forint összköltségvetésű fejlesztés 2017. december 31-én indult és várhatóan 2019. november 30-án zárul.


Catégories: Pályázatok

Autóipari Ipar 4.0 fejlesztések folynak a TOM-FERR Zrt-nél

EU pályázat blog - lun, 02/09/2019 - 14:21

A Széchenyi 2020 program „Kis- és középvállalkozások ipari digitalizációhoz (IPAR 4.0) kapcsolódó fejlesztéseinek támogatása” című konstrukciója keretében 338,53 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a TOM-FERR Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. A Társaság 752,28 millió forint összköltségű projektje során új, autóipari kalibrált cső gyártó üzletágat hoz létre.

A TOM-FERR Zrt. küldetése, hogy az európai autóipari piacon vezető alkatrész beszállítói szerepet töltsön be, ezért elsődleges célja az autóipari üzletág folyamatos kapacitásfejlesztése, termékportfóliójának szélesítése és az alapanyag szállítói kitettség fokozatos csökkentése. Céljai elérése érdekében a vállalat a gyártási folyamatok automatizációjával, IPAR 4.0 megoldások alkalmazásával, valamint egy új autóipari kalibrált cső gyártó üzletág létrehozásával kívánja biztosítani a fejlődést, javítva ezzel versenyképességét és növekedési potenciálját. A vállalat egy komplex beruházást valósít meg két GINOP pályázat ütemezett összekapcsolásával (IPAR 4.0, Gazella). Jelen IPAR 4.0 projekt keretében a technológiai gyártósor főegységét telepítik, míg a GINOP-1.2.7-17 pályázat keretében egy 4000m2-es új üzemcsarnok építése, valamint a gyártási tevékenységhez szükséges technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése valósul meg.

Az IPAR 4.0 fejlesztés során az új autóipari üzletág gyártótevékenységéhez szükséges modern csőmegmunkáló és előállító főegység, valamint egy kapcsolódó darabológép eszközbeszerzésének megvalósítása történik. A tervezett gyártósor a piacon található legmodernebb technológiával rendelkezik, így magas minőségű, nagyteljesítményű integrált üzem hozható létre. A berendezés az "Internet of things" (IOT) és Machine-to-Machine (M2M) megoldásokkal, illetve az új hardverek alkalmazásával az emberi erőforrást minimálisra csökkenti, valamint maximalizálja a kezelők védelmét. A gépsor a következő egységekből tevődik össze: csőmalom, emulziós állomás, hűtőtorony, belső csősorjázó rendszer, hegesztőgenerátor, örvényáram-tesztelő, lemágnesező egység, olajozórendszer, elszívó és szűrő egység. Az előállított kalibrált csövek kör, négyzet vagy téglalap keresztmetszetűek lehetnek, melyeket modern nyomonkövetés fog kísérni.

A projekt keretében beszerzésre kerülő gépek kapcsolódnak a TOM-FERR Zrt. MES gyártástervezési rendszerébe, közreműködnek a készletoptimalizálásban, PLC vezérlésűek, bekötésre kerülnek a korszerű raktármenedzsment rendszerbe, prediktív karbantartásuk ISO rendszer szerint történik majd, és képesek lesznek a megbízók rendszereivel történő kommunikációra.

A GINOP-1.2.8-17 számú pályázati kiíráson 338 527 185 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást elnyert, 752 282 634 forint összköltségvetésű fejlesztés 2018. január 1-én indult és várhatóan 2019. október 10-én zárul.


Catégories: Pályázatok

Termőhely azonosítási módszert fejlesztettek

EU pályázat blog - lun, 26/08/2019 - 14:06

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című pályázati felhívásán 499,64 millió forint állami támogatást nyert el a BÁLINT ANALITIKA Kft. A cég 896,8 millió forint összköltségű projektje során fémek, félfémek izotóparányain alapuló multiparaméteres termőhely azonosítási módszer kifejlesztése történt.

A mezőgazdasági termékek eredetének azonosítása jelenleg a termék csomagolásán feltüntetett „származási hely” megjelöléssel történik, pl. a Kínában termesztett fokhagyma Magyarország területén történő átcsomagolásakor származási helyként Magyarországot tüntetik fel. Ez a gyakorlat Európában általános. A mezőgazdasági termékek nyomon követéséhez nem a „származási” helyet, hanem a termő helyet kellene megjelölni.

A projekt célja a hazai termőhelyek talajában található fémek, félfémek és ritkaföldfémek mennyiségére és az egyes fémes és nem fémes elemek izotóparányaira jellemző sokszínűség kutatása volt. Továbbá egy olyan módszer kidolgozása, amely alkalmas a növényi eredetű termékek termőhelyének objektív azonosítására. A kutatás során az ország számos pontján talaj és növény mintákat gyűjtöttek, melyeket nagy felbontású ICP-MS (induktív csatolású plazma tömegspektrométer) segítségével vizsgáltak. A mérési eredmények alapján egy, a Magyarország termőterületeinek izotóparányait tartalmazó adatbázis jött létre. A biológia tudományából ismert statisztikai módszerek segítségével keresték a termény és termőhely közötti kapcsolatot. A létrejött adatbázis szoftver referenciapontokra jellemző elem- és izotóp összetétel mellett tartalmazza az azonosításhoz szükséges statisztikai függvényeket, ezen felül a frissen beérkező adatok alapján állandóan frissíti magát. A grafikus kezelőfelület pedig lehetővé teszi a termés-termőhely azonosságok, illetve eltérések könnyen értelmezhető megjelenítését, 3d diagramok és egyéb adattömeg ábrázolási technikák segítségével.

A kutatási és fejlesztési projekt eredményeként egy olyan szolgáltatás jött létre, amely segítséget nyújt a hamis eredetű termékek kiszűrésében és objektív alapokra helyezheti az Oltalom Alatt Álló Eredetmegjelölés (OEM), valamint az Oltalom Alatt Álló Földrajzi Jelzés (OFJ) rendszereket.

Az NKFI Alap „VÁLLALATI KFI_16” pályázati kiírásán 499 635 822 Ft állami támogatást elnyert, 896 800 000 Ft összköltségvetésű projekt 2017. július 1-én indult és 2019. június 30-án zárult.


Catégories: Pályázatok

Új generációs nanobeton kéményrendszereket fejlesztettek

EU pályázat blog - ven, 26/07/2019 - 17:04

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című pályázati felhívásán 402,22 millió forint állami támogatást nyert el a K.F. Építőipari Kft. A cég 728,06 millió forint összköltségű projektje során az építőipar különböző ágazataiban felhasználható újgenerációs nanobeton kéményrendszerek kifejlesztését valósította meg.

A K.F. Építőipari Kereskedelmi Szolgáltató Kft. 2011-ben kezdte meg tevékenységét villamos ipari szolgáltatások fő tevékenységgel. Az eredményesen végzett épület villamossági munkák később kiegészültek számos építőipari tevékenységgel, és ma már az építőipar a cég fő profilja. A dinamikus fejlődésének köszönhetően a vállalkozás az utóbbi években komplex építőipari beruházásokat is tud teljesíteni.

A cég 24 hónapos projektje során kifejlesztett innovatív alapanyaggal lehetségessé vált a samott kiváltása mellett minőségi, könnyű kémények gyártása, készítése vegyes tüzelésű fűtőberendezések részére is. Az anyag és a különböző típusú termékek gyártásának mechanizálása és automatizálása is a projekt része volt, így modern technológiát, anyagot és termékeket kaptak. A kifejlesztett termékek a piacon eddig elérhetőknél nagyobb hőmérsékletet bírnak, nagyobb a vízállóságuk, és könnyebb a munkavégzés velük.

A projekt eredményeként létrejött kéményrendszerek – speciális beton béléscsővel ellátott kéményrendszer, speciális beton béléscsővel ellátott, hőszigetelt kéményrendszer, speciális betonból készült elemes kéményrendszer, valamint a speciális habarccsal vakolt könnyűbeton elemes kéményrendszer – az építőipar különböző ágazataiban, így családi házak, társasházak gyűjtő kéményei, kondenz és zárt égésterű készülékek, szociális és ipari létesítmények, meglévő kémények utólagos javítása és felújítása során mind felhasználhatóak.

Az NKFI Alap „VÁLLALATI KFI_16” pályázati kiírásán 402 223 210 Ft állami támogatást elnyert, 728 058 110 Ft összköltségvetésű projekt 2017. július 1-én indult és 2019. június 30-án zárult.

 


Catégories: Pályázatok

GINOP-4.1.3-19 - Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

Vállalkozás-fejlesztés EU - mar, 18/06/2019 - 10:32

A pályázati kiírás célja: A statisztikai adatok szerint a hazai energiaigényesség egységnyi GDP előállítására vetítve valuta-paritáson mérve több mint háromszor, vásárlóerő-paritáson mérve pedig mintegy másfélszer magasabb, mint a fejlett EU tagállamokban. Ez mind környezeti, mind gazdasági szempontból súlyos hátrányt okoz a hazai vállalatoknak a piaci versenyben. 

Nem támogathatók a Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések.

Támogatás mértéke, összege: Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1,5 millió Ft, maximum 3 millió Ft. A napelemes rendszer elszámolható költsége nem haladja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményére vetítetten a 200.000 Ft/kW értéket.

Támogatható tevékenységek köre:  Napelemes rendszer beszerzése és telepítése a saját energiafogyasztás fedezését szolgáló hálózati villamosenergia-termelés céljából

Támogatott a napelemes rendszerek beszerzése és telepítése, a kapcsolódó szerkezeti- és tartóelemek beszerzése és telepítése, az épület elektromos rendszeréhez illetve a hálózathoz való csatlakozáshoz és a műszakilag biztonságos működéshez szükséges elemek beszerzése és ezek kiépítése; akkumulátorok; mérő- és szabályozó berendezések beszerzése és felszerelése.

Kizárólag a fejlesztéssel érintett épülethez, vagy azonos fűtési körön lévő épületekből álló épületcsoporthoz kötődő, illetve az épületben működő termelési eszközök teljes releváns villamos-energiaigényének legfeljebb 100 százalékát fedező, minimum 7,5 kWp, maximum 15 kWp névleges teljesítményű napelemes rendszerek telepítése támogatható. A napelemes rendszer kizárólag a fejlesztéssel érintett épület tetőszerkezetén kerülhet elhelyezésre.

Kötelező vállalások: A támogatást igénylő a projekt megvalósítás befejezésétől számított 3 évig, a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy a projekt megfelel a 1303/2013/EU Rendelet 71. cikkében foglaltaknak.

Pályázók köre:

  •  mikro-, kis- és középvállalkozások
  • melyek rendelkeznek legalább három lezárt teljes üzleti évvel
  • melyek a fejlesztendő székhelyén/telephelyén/fióktelepén bejelentett teljes munkaidős létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző 12 hónapban minimum 1 fő volt (Összességében legalább 180 napig bejelentett foglalkoztatás fogadható el.)
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei
  • amely jelen projektjének elszámolható összköltsége nem haladja meg az utolsó lezárt évi beszámoló szerinti árbevétel összegének a felét
  • amely jelen projektjének elszámolható összköltsége nem haladja meg az utolsó lezárt évi beszámoló szerinti személyi jellegű kiadások összegét
  • gazdálkodási formakód szerint:
    • 113 Korlátolt felelősségű társaság
    • 114 Részvénytársaság
    • 116 közkereseti társaság
    • 117 Betéti társaság
    • 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
  • jogi forma szerint:
    • kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:

Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:

● a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban

● a Felhívás alapján kiemelkedően jelentős kockázatot hordoz

● potenciálisan gazdaságilag nem életképes

● amely az előminősítési rendszerben nem éri el az 35 pontot

● amellyel szemben a NAV, illetve az előszervezete által indított végrehajtási eljárás folyamatban van a támogatási kérelem benyújtásának az időpontjában

● amelynek a támogatási kérelem benyújtását megelőző lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent;

● amely jelen felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmében szereplő megvalósítási helyszínén napelemes rendszer működik

● amely jelen felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmében szereplő megvalósítási helyszínén napelemes rendszer működik

Díjmentes pályázati minősítés! Amennyiben pályázni szeretne kérem, szíveskedjék cége adószámát és nevét, vagy utolsó lezárt évének mérlegét e-mailen az info@forrascentrum.hu címre elküldeni és díjmentesen beminősítjük a pályázati alkalmasságot.

Amennyiben kérdése van, kérem, szíveskedjék irodánkat a 06-1-786-0183 vagy a 06-20-979-9763 vagy a 06-20-979-9753 számon hívni, vagy írjon e-mailt az info@forrascentrum.hu címre.

Elérhetőségeink:

Pigniczki Sándor

ügyvezető

Forrás Centrum Kft.

Iroda: 06-20-979-9763

Mobil: 06-20-979-9753

Központ: 06-1-786-0183

Fax: 06-1-700-1911

http://forrascentrum.hu

http://blog.forrascentrum.hu

Catégories: Pályázatok

Point of care retikulocyta mérési technológiát fejlesztettek

EU pályázat blog - jeu, 13/06/2019 - 11:39

A világ legkisebb, sejtfelismerésre és pontos sejtszámlálásra alkalmas hematológiai prototípusát fejlesztette ki egy magyar konzorcium. A NORMA Instruments Zrt. által vezetett konzorcium vizsgálati helyen azonnali eredményt adó, sejtfelismerés és pontos sejtszámlálás folyamatát mérő technológiát fejlesztettek, mely elsősorban a sürgősségi és intenzív betegellátás, valamint a mentés, de az állatgyógyászat területén is alkalmazható.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című pályázati felhívásán 415,91 millió forint állami támogatást nyert el a NORMA Instruments Zrt. és az Ecomed-Consulting Kft. A 675,58 millió forint összköltségű projekt során a konzorcium közös projekttevékenység keretein belül kifejlesztette a világ legkisebb retikulocita mérésre alkalmas hematológiai prototípusát.

A rutin diagnosztika egyik fő területén a hematológiában egyre jobban előtérbe kerül a vérben lévő alapvető alakos elemek mellett a vörös vértestek éretlen szakaszának vizsgálata. A véráramban lévő retikulociták számából következtetni lehet a csontvelő funkcionalitására, vitamin vagy nyomelem hiányra, illetve a retikulocitaszám vizsgálata a kezelés ellenőrzésére is szolgál. A Norma és az Ecomed egy kisméretű, kis minta és reagens igényű Point of Care prototípust hozott létre, ami egy háromcsatornás lézeres mérőrendszerrel pár perc alatt képes retikulocita arányt meghatározni a készüléken belül történő RNS festéssel teljes vérből.

Mivel a Point of Care retikulocita mérési technológia kis mintamennyiséggel működik, ez lehetőséget ad a különösebb szaktudást nem igénylő ujjbegyes mintavételre: leegyszerűsíti és meggyorsítja a vizsgálat folyamatát. A technológia kisgyermek és elsősorban az újszülött gyógyászatban nagy előnyt jelent, a kis mintamennyiség és az azonnali eredmény pedig elősegíti a hatékony szűrést. A retikulocita paraméter az állatgyógyászati területen is egyre gyakoribb igény, a korszerű hematológiai automaták tartalmazzák a retikulocita mérés lehetőségét. Kistestű háziállatoknál a viszonylag kevés levehető minta miatt követelmény a piacon a kis mintamennyiségből való mérés képessége.

A K+F projekt eredményeként létrejött prototípus retikulocita mérő készülék kis méretét, alacsony mintaszükségletét és reagensfogyasztását figyelembe véve Point of Care módon a vizsgálat igényének helyén és időpontján történhet meg a mérés, ami perceken belül minőségi mérési eredményt produkál.

Az NKFI Alap „VÁLLALATI KFI_16” pályázati kiírásán 415 913 383 Ft állami támogatást elnyert, 675 588 972 Ft összköltségvetésű projekt 2017. július 1-én indult és 2019. május 31-én zárult.


Catégories: Pályázatok

Eszközparkját fejlesztette a V-CASTING

EU pályázat blog - jeu, 16/05/2019 - 08:27

A Széchenyi 2020 program „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című konstrukciója keretében 252,89 millió forint vissza nem térítendő hazai és európai uniós támogatást nyert el a V-CASTING Öntödei Termelő és Szolgáltató Kft. A vállalkozás 505,77 millió forint összköltségvetésű projektje során új eszközök beszerzésével termelési kapacitását bővítette jászfényszarui telephelyén.

A V-CASTING Öntödei Termelő és Szolgáltató Kft. magyar magánszemélyek tulajdonában lévő társaság, melynek fő tevékenységi köre „egyéb nem vas fém öntése”, ezen belül elsősorban az alumínium és Zamak nyomásos öntészete. A fő tevékenységhez kapcsolódóan folyik az öntvények felületi kikészítése és megmunkálása, gyártószerszámok gyártása és karbantartása, továbbá a termékek vevők által kért színekben történő porlakkozása, festése.

A vállalkozás elsődleges célcsoportja az autóipari és az árnyékolástechnika területén, a redőny és árnyékolás technikai termékek gyártásával, forgalmazásával és beépítésével foglalkozó cégek, melyek igényeit állandó raktérkészletből rövid határidővel tudják kielégíteni. A további piaci bővülés csak a gyártási technológia fejlesztésével volt elérhető, amely által a jövőben csökken az időigény, javul a minőség jelentősen olcsóbb előállítási költség mellett, valamint növekszik a termelékenység, és csökken a garanciális javítási feladatok száma.

A fejlesztési beruházás keretében a következő eszközök beszerzése történt: Bühler Evolution 42 és Ecoline S Pro 53 nyomásos öntőgépek, MU 2000 D röntgen a hozzá tartozó képelemző szoftverrel, valamint egy R650X1 CNC függőleges megmunkálóközpont. A projekt során beszerzett termelőgépek segítségével magasabb minőség mellett legalább 15%-os kapacitásbővülés érhető el. A minőségi javulás elsősorban az autóipari, míg a mennyiségi növekedés az árnyékolástechnikai megrendelők igényeit hivatott maradéktalanul kielégíteni.

A GINOP-1.2.1-16 számú pályázati kiíráson 252 886 316 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást elnyert, 505 772 632 forint összköltségvetésű fejlesztés 2018. május 1-jén indult és 2019. március 28-án zárult.


Catégories: Pályázatok

Újabb technológiafejlesztés a JAVIPA Kft-nél

EU pályázat blog - ven, 12/04/2019 - 11:43

A Széchenyi 2020 program „Mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című konstrukciója keretében 411,41 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a JAVIPA Kft. A békéscsabai cég a 822,82 millió forint összköltségű projektje során nyomdaipari eszközparkját fejlesztette.

A megnövekedett gyógyszeripari megrendelések, minőségi elvárások miatt szükségessé vált fejlesztés során a csomagolóeszközök, valamint a betegtájékoztatók és használati utasítások gyártásához kapcsolódó kapacitásbővítés történt. A vállalkozás a dobozgyártás bővítéséhez egy Speedmaster ofszet nyomógép beszerzését valósította meg, mert eddig B2 íveket használó nyomógéppel rendelkezett, de igény mutatkozott dupla méretű, B1 formátumú ívekhez alkalmas nyomógép használatára is. Az új géphez szükségessé vált CtP levilágító, egyenes vágógép, valamint kivágó plotter használata is, melyeket szintén a projekt keretében szereztek be.

A raktárlogisztika fejlesztéséhez 3 db ollós emelőt, 1 db hőalagutas zsugorfóliázót és 1 db gyalogkísérő targoncát szereztek be. A projekt keretében a betegtájékoztatók, használati utasítások és címkék gyártásához kapcsolódó kapacitás bővítéséhez 1 db ROTATEK tekercsofszet nyomógép beszerzése történt meg, mely rendkívüli pontossággal, alacsony selejtszámmal gyárt betegtájékoztatókat és címkéket, valamint különlegessége, hogy ofszet technológiával tekercsről-tekercsre vagy tekercsről-ívre vágással is nyomtat. Ennek a nyomógépnek a munkáját segíti a rakatfordító, a hajtogatógép, valamint a 4 db kötegelőgép is. A hatékonyság növelése érdekében bevezették az SQL alapú VECTORY vállalatirányítás/termelés-irányítási rendszert (IPAR 4.0), melynek bevezetése szükségessé tette két szerver, egy adattároló és a vonatkozó szoftverek üzembe helyezését is.

A projekt eredményeként a JAVIPA Kft. újabb, a legmodernebb technológiákat képviselő gépekkel rendelkezik, melyek használata jelentős versenyelőnyhöz juttatja a céget. A technológiák használatának eredményeként a cég árbevétele továbbra is dinamikusan növekedni fog és olyan cégekkel tud hosszú távú megállapodásokat kötni, amelyekkel a kapacitás hiányában nem tudnának kapcsolatot létesíteni.

A GINOP-1.2.1-16 kódszámú pályázati kiíráson 411.410.867 forint értékű támogatást elnyert, 822.821.735 forint összköltségvetésű fejlesztés 2017. augusztus 17-én indult és 2019. február 28-án zárult le.


Catégories: Pályázatok

Légijárművek fedélzeti védelmi rendszerét fejlesztik

EU pályázat blog - mer, 23/01/2019 - 00:37

A SPECIMPEX Kft. a Széchenyi 2020 program keretében 298,75 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.

A vállalkozás 543,18 millió forint összköltségű projektje során helikopterek és repülőgépek komplex védelmi rendszerének kifejlesztése történik.

A légi járművekre történő beépítésre tervezett új «Mirázs» fedélzeti védelmi rendszer rendeltetése a helikopterek és repülőgépek védelme lesz az infravörös rávezető fejjel ellátott irányított rakétákkal szemben. A «Mirázs» rendszer fő előnye az analóg rendszerekkel szemben az, hogy ez a rendszer képes lesz egy időben két spektrális tartományban – ultraibolya és infravörös – rögzíteni és elemezni a rakéták sugárzását, ami jelentősen megnöveli a felderítés megbízhatóságát. A jelenleg működő, rakétatámadást felderítő rendszerek többségében csak egy tartományt használnak: vagy az ultraibolyát, vagy az infravöröset. A megbízható rakéta indításjelző berendezések hiánya miatt komoly perspektíva rejlik annak kifejlesztésében.

A projekt keretében új műszaki, tudományos eredmény kidolgozásával létrejövő «Mirázs» rendszer feladata, hogy pásztázza a környező területet a légijármű alatt, idejében felderítse a rakétaindítást, jelezze a pilóta számára, hogy milyen irányból indították ezt a rakétát, és bekapcsolja az infracsapdákat kilövő rendszert annak érdekében, hogy a repülőgép vagy helikopter felé repülő rakétát ezekre az infracsapdákra vezesse rá. Ekkor a pilóta légelhárítás elleni – kitérő – manővert hajt végre. A rakéta felderítését követően automatikusan kilőtt infracsapdák az infravörös tartományban sugároznak, azonban az a sugárzás nem zavarásként, hanem „csaliként” működik a repülő rakéta számára, hogy a rávezető feje változtassa meg az elfogás tárgyát, átváltson az infracsapdára, és békén hagyja a repülőgépet, helikoptert.

A repülőeszközök igazán hatékony önvédelme csak a felderítés, észlelés csökkentésével érhető el, s a veszély nemcsak a katonai, hanem a kereskedelmi és utasszállító légijárművekre is ugyanúgy vonatkozik. A fejlesztés eredményeként létrehozandó rendszer számos multi-spektrális tartományban működő adót fog tartalmazni, amely mindegyikében a jelet egy speciális interferenciaszűrőn bontja fel és komplexen dolgozza fel, ennek megfelelően az eredmény is sokkal megbízhatóbb lesz.

A Széchenyi 2020 program keretében megjelent GINOP-2.1.2-8-1-4-16 számú, „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében” című pályázati kiíráson 298,75 millió forint vissza nem térítendő és 149,92 millió forint visszatérítendő támogatást elnyert fejlesztés 2018. május 1-jén indult és várhatóan 2020. április 30-án zárul.


Catégories: Pályázatok

Betegbiztonságot növelő fejlesztés indult az Országos Kardiológiai Intézetben

EU pályázat blog - jeu, 17/01/2019 - 21:46

A Széchenyi 2020 program „Betegbiztonság növelését célzó komplex infrastrukturális fejlesztések az egészségügyi ellátórendszerben” című konstrukciója keretében 190,96 millió forint vissza nem térítendő hazai és uniós támogatást nyert el a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet. Az egészségügyi intézmény a projektje során új betegazonosító rendszert vezet be.

A GOKI a pályázati projekt keretében egy olyan korszerű, a hatályos adatvédelmi törvényeknek megfelelő betegazonosító rendszer bevezetését tervezi, amely megkönnyíti az Intézet dolgozói számára a betegek azonosítását, különös tekintettel a demens és korlátozott cselekvőképességű, öntudatlan betegek esetében.

A betegazonosítási rendszer biztosítja a betegfelvételkor szükséges adatok beviteléhez a megfelelő infrastruktúrát (karszalag, vagy egyéb azonosításra alkalmas eszköz), illetve az ellátás, vagy egyéb azonosításra kijelölt helyszínen a megfelelő eszközöket (kézi szkenner, leolvasó, egyéb céleszköz).

A betegazonosító rendszer egységes, központi szolgáltatásként biztosítja valamennyi kapcsolódó rendszer (HIS, labor, intézményi gyógyszertár, stb.) számára az azonosított entitás adatait. A bevezetésre kerülő rendszer alkalmas az ellátás során keletkező hely, idő, erőforrás, és egyéb releváns információ keletkezés helyén és idején történő rögzítésére. Ennek gyakorlati haszna, hogy az Intézet részletesen dokumentálni tudja az egyes mérések, eredmények keletkezésének, beavatkozások, tevékenységek elvégzésének körülményeit minőségbiztosítási, vagy egyéb elemzési célból.

A betegazonosító rendszer bevezetése jelentős könnyebbséget jelent az Intézet dolgozói számára, hiszen munkakörülményeik javulnak, egyes tevékenységek leegyszerűsödnek, az IT-fejlesztések révén az adminisztráció egyszerűsödik. A munkakörülmények javulása növeli a munkaerő megtartó-képességet, és az ellátás eredményességének növekedése miatt érzett jobb közérzet szintén egyértelműen pozitív hatást jelent. A betegazonosító rendszer segítségével csökken a szakdolgozók adminisztrációval töltött ideje, így azt a betegellátásra és ápolásra tudják fordítani. A gyors, elektronikus betegazonosításnak kiemelt szerepe lesz az akut, nem eszméletnél lévő betegek azonosításában, ahol állapotuk miatt a betegek nem mindig tudnak válaszolni a feltett kérdésekre. A rendszer bevezetésével csökken a tévedés lehetősége, és jelentős mértékben javul a betegbiztonság.

A VEKOP-6.3.5-17 számú pályázati kiíráson 190 964 205 forint támogatást elnyert, 100%-os támogatási intenzitású fejlesztési projekt 2018. június 1-én indult és várhatóan 2019. november 30-án zárul.


Catégories: Pályázatok

Talajmechanikai eszközrendszert fejlesztett a SYCONS Kft.

EU pályázat blog - mar, 04/12/2018 - 14:00

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című pályázati felhívásán a SYCONS Kft. 168,81 millió Ft állami támogatást nyert el. A vállalkozás 280 millió forint összköltségű projektje során technológia- és eszközfejlesztés történt földcsuszamlások és felszínmozgások stabilizációja érdekében.

A földcsuszamlások, partfal leszakadások kiváltó oka az esetek egy jelentős részében a megmozdult talajtömegben lévő talajvíz vagy rétegvíz viszonyok, és ennek következtében a belső talajfizikai jellemzők megváltozása.

Sok esetben a már mozgásban lévő talajtömeg nagysága nem teszi lehetővé, hogy a mozgásokat mérnöki szerkezetekkel meg lehessen állítani, vagy egy ilyen beavatkozás csak irreálisan magas költséggel lenne lehetséges.

A Sycons Kft. által alkalmazott eljárás a mozgások legfontosabb kiváltó okát szünteti meg, ami a nyírási felület mögötti még meg nem mozdult talajtömegben a feltorlódó, áramló talajvíztömeg megcsapolását, ellenőrzött formában történő kivezetését jelenti. Ezáltal a nyírási felület mögötti talajvízszint olyan mértékig csökkenthető, hogy a vízvezető rétegekben ne jelentkezzen nyomás alatti talajvíz, a csúsztatóerők kisebbek legyenek, mint a csúszólapon jelentkező súrlódási erő. Ennek a technológiának az alkalmazhatóságát behatárolja a korlátozott beépítési mélység, illetve az érkezési oldal „szükségessége”. Sok esetben a stabilizálandó partfal nagy magasságú (40-60 m) és a víztelenítendő vízadó réteg is ilyen vagy nagyobb mélységben helyezkedik el.

Jelen kutatási és fejlesztési projekt keretében egy olyan berendezés és technológia kifejlesztése történt meg, amely ezeket a korlátozásokat kiküszöböli, azaz alkalmas 25 méternél magasabb partfalaknál 100 métert meghaladó hosszúságú mélyszivárgó drén beépítésére kedvezőtlen fejtési osztályba tartozó – homok, homokliszt, iszap – talajok és kedvezőtlen talajviszonyok esetében is oly módon, hogy a beépítésre csak az „indulási” oldal áll rendelkezésre.

Az NKFI Alap „VÁLLALATI KFI_16” pályázati kiírásán 168 811 457 Ft állami támogatást elnyert, 280 185 765 Ft összköltségvetésű projekt 2018. november 30-án zárult.


Catégories: Pályázatok

Eszközparkját fejleszti a V-CASTING Kft.

EU pályázat blog - mar, 06/11/2018 - 11:26

A Széchenyi 2020 program „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című konstrukciója keretében 252,89 millió forint vissza nem térítendő hazai és európai uniós támogatást nyert el a V-CASTING Öntödei Termelő és Szolgáltató Kft. A vállalkozás 505,77 millió forint összköltségvetésű projektje során új eszközök beszerzésével termelési kapacitását bővíti jászfényszarui telephelyén.

A V-CASTING Öntödei Termelő és Szolgáltató Kft. magyar magánszemélyek tulajdonában lévő társaság, melynek fő tevékenységi köre „egyéb nem vas fém öntése”, ezen belül elsősorban az alumínium- és Zamak nyomásos öntészete. A fő tevékenységhez kapcsolódóan folyik az öntvények felületi kikészítése és megmunkálása, gyártószerszámok gyártása és karbantartása, továbbá a termékek vevők által kért színekben történő porlakkozása, festése.

A vállalkozás elsődleges célcsoportja az autóipari és az árnyékolástechnika területén, a redőny és árnyékolás technikai termékek gyártásával, forgalmazásával és beépítésével foglalkozó cégek, mely cégek igényeit állandó raktérkészletből rövid határidővel tudják kielégíteni. A további piaci bővülés csak a gyártási technológia fejlesztésével érhető el, amely által csökken az időigény, javul a minőség, továbbá jelentősen olcsóbb előállítási költség érhető el. Az új technológiával növelhető a termelékenység, csökkenthetők a garanciális javítási feladatok.

A fejlesztési beruházás keretében a következő eszközök beszerzése történik: Bühler Evolution 42 és Ecoline S Pro 53 nyomásos öntőgépek, MU 2000 D röntgen a hozzá tartozó képelemző szoftverrel, valamint egy R650X1 CNC függőleges megmunkálóközpont. A projekt során beszerzésre kerülő termelőgépek segítségével magasabb minőség mellett legalább 15%-os kapacitásbővülés érhető el. A minőségi javulás elsősorban az autóipari, míg a mennyiségi növekedés az árnyékolástechnikai megrendelők igényeit hivatott maradéktalanul kielégíteni.

A GINOP-1.2.1-16 számú pályázati kiíráson 252 886 316 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást elnyert, 505 772 632 forint összköltségvetésű fejlesztés 2018. május 1-jén indult és várhatóan 2019. április 22-én zárul.


Catégories: Pályázatok

Borászati üzemét fejleszti a WEINHAUS

EU pályázat blog - mar, 18/09/2018 - 11:14

A Széchenyi 2020 program „Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel” című konstrukciója keretében 271,04 millió forint vissza nem térítendő hazai és uniós támogatást és 278,57 millió forint visszatérítendő kölcsöntámogatást nyert el a Weinhaus Kft.

A vállalkozás 752,9 millió forint összköltségű projektje során bócsai üzemének infrastrukturális és energetikai fejlesztése történik eszközbeszerzés mellett.

A projekt során megvalósuló fejlesztések a teljes borászati technológiát érintik, és beépülnek a meglévő elemek közé, úgy, hogy korszerűsítik azokat, és növelik az üzem feldolgozó kapacitását. A fejlesztési projekt eredményeképpen bekövetkező kapacitásbővülés lehetővé teszi majd az előregyártást, további megrendelések teljesítését és a gördülékenyebb kiszolgálást. A fejlesztések három részre bonthatóak: infrastrukturális bővítésre, energetikai fejlesztésre és eszközbeszerzésre.

Az infrastrukturális bővítés keretében egy bortároló csarnok és egy bortároló raktárcsarnok épül. A hőszigetelt, 700 m2-es bortároló csarnok alkalmas lesz arra, hogy áthidalja az évszakok közötti hőmérséklet különbséget, és benne 20db 1000 hl-es és 16db 1500 hl-es tartályt helyezzenek el. Az 1000 m2-es hőszigetelt raktárcsarnokban a palackozott termékek tárolása és komissiózása történik majd.

Az energetikai fejlesztés során napelem rendszer kiépítésére kerül sor. A 180,4 kWp teljesítményű napelem-telepet a meglévő épületek tetején helyezik el és invertereken keresztül kapcsolódik a villamos hálózatra. A rendszer teljesen automatikus szabályozású lesz, és alkalmazkodik az üzem pillanatnyi fogyasztásához.

A projekt során megvalósuló eszközbeszerzések keretében a borászati vállalkozás 5 db szőlőszállító konténert, egy pneumatikus szőlőprést, egy szűrőberendezést és az ehhez kapcsolódó kiszolgáló tartályokat is üzembe helyez.

A GINOP-1.2.6-8.3.4-16 számú pályázati kiíráson 271,04 millió forint vissza nem térítendő és 278,57 millió forint visszatérítendő támogatást elnyert, 752,9 millió forint összköltségvetésű fejlesztés 2018. március 1-jén indult és várhatóan 2020. március 1-jén zárul.


Catégories: Pályázatok

Új csarnokot épített a SZILVÁSI Építő Kft.

EU pályázat blog - mer, 29/08/2018 - 14:03

A Széchenyi 2020 pályázati felhívásán 107,27 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a SZILVÁSI Építő Kft. A mezőkövesdi vállalkozás a 214,54 millió forintot meghaladó összköltségű projektje során egy új csarnok építésével és eszközparkja fejlesztésével termelési kapacitását bővítette.

A projekt keretében megvalósított beruházás révén a feldolgozó iparon belüli fémszerkezetek gyártását biztosító termelési kapacitásokat építette ki a Szilvási Építő Kft.

A fémszerkezetek gyártásához kapcsolódó termelő eszközök beszerzéséhez további két projektelem kapcsolódott. Ezek a projektelemek a könnyű acélszerkezetes csarnok megépítése, amely a beszerzett eszközök elhelyezését és a termelés helyszínét biztosítja, míg a másik projektelemet a termelést kiszolgáló anyagmozgató eszköz jelentette. A meghonosított technológia révén a vállalkozás előrébb lépett a termelési értékláncban, hiszen ezáltal a betonelemek gyártása mellett a fémszerkezetek gyártását is el tudja végezni, ezáltal egy szélesebb spektrumot tud lefedni az építőiparban. Előzetes kalkulációik szerint a projekt jelentős hozzáadott érték növelő hatással lesz a cégre.

A fejlesztés során a következő eszközök beszerzése történt meg: CNC megmunkáló gép, élhajlító 3000-es, lemezhengerítő gép, lemezolló 0-13-as, lemezolló 0-3-as, 4 db hegesztőgép, 3 db fúrógép, profilhengerítő, sugárfúrógép, excenteres présgép, plazmavágó, kombinált acélmegmunkáló, szalagfűrész, körfűrész, kompresszor, hegesztőbox, valamint az anyagmozgató eszköz.

Az ingatlan beruházás keretében egy zöldmezős beruházás során acélvázas, LINDAB rendszerű fal és tetőpanellel és beton lábazattal épült meg a csarnoképület, mely egy 715 m2-es többfunkciós belső térrel rendelkezik.

A GINOP-1.2.1-15 számú, „Mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című pályázati kiíráson 107 272 586 forintos támogatást elnyert, 214 545 173 forint összköltségvetésű fejlesztés 2017. február 13-án indult és 2018. május 31-én zárult.


Catégories: Pályázatok

GINOP-2.1.8-17 - A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén tárgyú pályázati felhívás

Vállalkozás-fejlesztés EU - jeu, 23/08/2018 - 12:50

A pályázati kiírás célja: A Felhívás olyan eszközök, immateriális javak beszerzését támogatja, amelyek a támogatást igénylő vállalkozásnál a támogatási kérelem benyújtásakor nem álltak rendelkezésre és beszerzésük révén a támogatást igénylő vállalkozásnál
-    új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, vagy
-    új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor.

Nem támogathatók a Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések. A megvalósítási helyszínnek a támogatási kérelem benyújtását megelőzően legalább 6 hónappal bejegyzésre kell kerülnie.

Támogatás mértéke:
A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség: 50%-a lehet.

Támogatás összege:
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió forint, maximum 30 millió forint.

Támogatható tevékenységek köre:
•    Önállóan támogatható tevékenységek:
o    Eszközbeszerzés: Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése.
o    Immateriális javak beszerzése: Harmadik féltől piaci áron megvásárolt szoftver, gyártási licenc vagy know-how, amennyiben a tranzakcióra a piaci feltételeknek megfelelően került sor.

Kötelező vállalások:
1)    Saját tőke mértékének növelése
A támogatást igénylő vállalja, hogy saját tőkéje a projekt megvalósítás befejezését követően a fenntartási időszak első üzleti évben a teljes megítélt támogatási összeg legalább 50%-ával növekszik és annak mértéke nem csökken a fenntartási időszak végéig.

Pályázók köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
•    mikro-, kis-, és középvállalkozások, melyek rendelkeznek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel
•    melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt
•    amely a tartalmi értékelési szempontok alapján eléri a 40 pontot
•    amely nem rendelkezik benyújtott/elnyert támogatási kérelemmel a GINOP 2. prioritáson
•    a projekt összköltsége nem haladja meg az utolsó lezárt üzleti év árbevételének összegét

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:
•    amely olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban
•    amely nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül
•    amellyel szemben a NAV, illetve az elődszervezete által indított végrehajtási eljárás folyamatban van a támogatási kérelem benyújtásának az időpontjában
•    támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétele kevesebb, mint 10 millió forint

Jelen pályázati kiírás keretében maximum a megítélt támogatás 75%-a mértékéig előleg igényelhető

Díjmentes pályázati minősítés! Amennyiben pályázni szeretne kérem, szíveskedjék cége adószámát és nevét, vagy utolsó lezárt évének mérlegét e-mailen az info@forrascentrum.hu címre elküldeni és díjmentesen beminősítjük a pályázati alkalmasságot.

Amennyiben kérdése van, kérem, szíveskedjék irodánkat a 06-1-786-0183 vagy a 06-20-979-9763 vagy a 06-20-979-9753 számon hívni, vagy írjon e-mailt az info@forrascentrum.hu címre.

Elérhetőségeink:

Pigniczki Sándor
ügyvezető
Forrás Centrum Kft.
Iroda: 06-20-979-9763
Mobil: 06-20-979-9753
Központ: 06-1-786-0183
Fax: 06-1-700-1911
http://forrascentrum.hu
http://blog.forrascentrum.hu

Catégories: Pályázatok

Innovatív épületfelügyeleti rendszert fejlesztenek

EU pályázat blog - lun, 16/07/2018 - 14:24

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című pályázati felhívásán 147,55 millió Ft állami támogatást nyert el a CRITERION Biztonságtechnikai Zrt. A vállalat 342,17 millió forint összköltségű projektje során moduláris, mesterséges intelligencián alapuló, megújuló energia managementet támogató, energiahatékonyságot, valamint vagyon- és életvédelmet növelő épületfelügyeleti, tűzvédelmi és biztonságtechnikai rendszer kifejlesztése történik.

A fejlesztés célja egy öntanuló épületfelügyeleti-, élet- és biztonságtechnikai központ fejlesztése, mely képes lesz felügyelni, irányítani és optimalizálni egy épület működését, szem előtt tartva az energiahatékonyságot, valamint az élet- és vagyonbiztonságot. A rendszer mérések és azok elemzései alapján trendeket fog azonosítani az épületet használó emberek szokásaiban és az épület eszközparkjának viselkedési mintáiban is, ezáltal a rendszer előre fogja tudni jelezni egy eszköz várható meghibásodását, ezzel költséget és munkát spórolva meg a tulajdonosnak. Ezeket a trendeket a központ fel tudja használni az épület energiafelhasználásának optimalizálására és csökkentésére is, továbbá a megújuló és nem megújuló energiák, valamint természeti kincsek (pl.: szürke víz) felhasználásának balanszírozására és a benn tartózkodó emberek komfort érzetének növelésére.

A rendszer az intézkedéseket emberi beavatkozás nélkül automatikusan végre tudja hajtani, legyen szó eseményre történő reakcióról, előre megtervezett akciótervről, vagy trend alapján várható hiba preventív elhárításáról. A kezelő személyzetnek tartózkodási helyüktől függetlenül lesz lehetősége bármikor beavatkozni a rendszer működésébe akár mobileszközökről is, ezzel szignifikánsan csökkentve a reakcióidőt, mely élet-, és vagyonvédelmi szempontból lényeges. Egy másik egyedülálló tulajdonsága a központnak más hasonló termékekkel szemben, a magas szintű kompatibilitási képessége a rákötött eszközök tekintetében. Így egy utólagos felszerelés esetén például nem szükséges a meglévő eszközparkhoz nyúlni, és ez az univerzális szemlélet jellemzi a kommunikációt is.

Az NKFI Alap „VÁLLALATI KFI_16” pályázati kiírásán 147 552 063 Ft állami támogatást elnyert, 342 167 259 Ft összköltségű projekt 2018. január 1-én indult és várhatóan 2019. december 31-én zárul.


Catégories: Pályázatok

Pages