Lengyel külpolitika az elnökválasztás után

www.euractiv.hu
Euractiv.hu
2010. július 21., szerda

Nem hoz jelentős változást Bronislaw Komorowsky elnökké választása a lengyel külpolitikában, véli Dr. Türke András. Az Europa Varietas Intézet vezetője ugyanakkor rámutat, az új felállással „az utolsó akadály is elhárult a Tusk féle külpolitika megújulása elől”.

Forrás: Európa Varietas Intézet
Szerző: Dr. Türke András István

Dr. Türke András István, az Europa Varietas Intézet vezetője úgy véli, a jövőben nem lesz érezhető irányváltás, uniós viszonylatban mégis egy kevésbé karakán mentalitásra számíthatunk a lengyel külpolitika részéről.
„Politikai fordulatot (…) csak részben (pl. EU felé barátságosabb lengyel külpolitika), stílusbeli változást viszont annál inkább várhatunk.” – vázolja az elmúlt évek külpolitikai irányaira és az új helyzetre alapozva Türke a várható helyzetet.
A szakértő szerint a Kaczynski fivérek politikája éppen az ellenkező irányba hatott, és nem volt koherens: túlzottan elhatárolták magukat európai kollégáiktól, miközben középhatalmi státust kívántak megvalósítani.

„Joggal merülhet fel a kérdés, hogyan lehetséges és mifelé vezethet az, ha egy középhatalom az Európai Unióban majdnem minden vele szomszédos állammal problémás viszonyt alakít ki? Vagyis, hogy az ország lényegében nem, vagy alig találja a helyét Európában, legfontosabb szövetségese az Egyesült Államok (az iraki, afghanisztáni és a rakétavédelmi rendszerre kiható vetületével), miközben a Keleti Partnerség zászlóvivőjének akarja beállítani magát.” – írja Türke.
Az elemzés szerint a változás már Tusk 2007-es kormányra kerülésekor észlelhető volt, mikor Ukrajna, Grúzia és sok más kérdés kapcsán a közösségi állásponthoz közelebb álló külpolitika valósult meg. Türke úgy véli, ez a tendencia fog folytatódni a jövőben, és Bronislaw Komorowsky 2010 július 4-i lengyel elnökké választásával, „az utolsó akadály is elhárult a Tusk féle külpolitika megújulása elől”.

A kétoldalú kapcsolatok terén Türke az Oroszországgal és a Németországgal fenntartott kapcsolatok terén lát kedvező irányú szándékot a Donald Tusk vezette kormány részéről, ám kétségesnek tartja – Németországgal különösen a kisebbségek, Oroszországgal pedig az Északi Áramlat ügye miatt -, hogy jelentős változás érhető el, sőt inkább a kapcsolatok romlására számít.
„Úgy tűnhet, hogy a lengyel terv, a weimari háromszög felélesztése a francia-német kapcsolatok fokozatos megromlása miatt aligha sikerülhet, és Lengyelország a jövőben is folyamatosan választani kényszerül majd a két nagyállam között. A németek mellett letett voks azonban aligha “örök”, hiszen Tusk-ot is az opportunista Blair-i iskola követőjeként tartják számon. Más kérdés, hogy ez mennyire eredményezhet koncepciózus, hosszú távú politikát. Az EU jövőjét nézve pedig nem túl szerencsés, hogy a németek és a franciák is úgy tűnik a “lengyel kártyát” egymás ellenére kívánják kijátszani.” – olvasható az elemzésben.

Türke szerint a Keleti Partnerség, melyet Lengyelország saját projektjének tekint, lehetne a lengyel külpolitika egyik kulcseleme.
„Úgy tűnik Lengyelország középhatalmi státuszát felhasználva a Keleti Partnerség élére szeretne állni, legalábbis igen aktív diplomáciai tevékenységet folytat e téren, a kezdeményezést a saját kezében igyekszik tartani. Célja az érintett országokból megélénkülő migráció helyben tartása és – igen átgondoltan és taktikusan – egy „tősgyökeres“ EU tagállammal, Svédországgal karöltve döntő tényezővé válni az EU keleti, kelet-európai politikáját illetően.” – írja a szakértő.
A jövőbeni lengyel külpolitikát jelentősen befolyásoló tényezőnek tekinti továbbá Türke Lengyelország 2011 második felében esedékes elnökségét. A szerzőnek mindazonáltal aggodalmai vannak az ekkor megkezdett politikák továbbvitele kapcsán, tekintve, hogy Lengyelország közelebb áll a jelenlegi, mint a saját triójához.
„A lengyelek az új, lengyel—dán—ciprusi trióban vezető szerepet fog betölteni. Lengyelország és Ciprus új tagállamok, csak Dániának vannak komolyabb tapasztalatai az együttműködés terén. Ráadásul e három állam távolról sem számít egymás stratégiai szövetségesének Európában.” – írja a szerző.

Mindazonáltal Türke úgy látja, a magyar és a lengyel elnökség egymásutánisága könnyen lendületbe hozhatja a visegrádi együttműködést.
„Nagyobb aktivitás a lengyel—magyar—cseh kooperáció felerősítése terén várható a Visegrádi Csoport keretein belül. Napirenden lehetnek még Ukrajna EU-csatlakozási kérdései a törökökkel folyó tárgyalások, illetve a Balkán integrációs törekvései (Szerbia, Macedónia, Montenegró) is.” – így az elemzés.
A magyar-lengyel kapcsolatok szorosabbra fűződhetnek, többek közt az elnökségi időszakok szerencsés egybeesése miatt. Magyarország és Lengyelország még egy, Európában inkábba keleti, új tagállamokra jellemző vonásban is egymásra találhatnak: mindkettejük stratégiai partnerként tekint az Egyesült Államokra.
„A magyarok úgy erősítik az amerikai–magyar kapcsolatokat, hogy közben a közép-európai régiót is értékesebbé teszik – a lengyelek helyett is –, akik számára most még a térség nem prioritás. A két ország kapcsolatát az egymást követő EU elnökségek feladatainak sikeres megoldása, a Keleti Partnerség Program kiteljesedése mélyítheti el. Vagyis jövőnk záloga a tradícióinkra épülő közös munka.” – zárja sorait a szakértő.

Eredeti hely : Euractiv.hu -n