Biztonságpolitika

A délkelet-ázsiai szubkomplexum biztonsági folyamatainak formálásában a társadalmi-politikai változásokat célzó megmozdulások meghatározó szerepet játszanak. A Thaiföldön zajló, alkotmányos reformot követelő tüntetések az elmúlt hónapok során nagyobb hangsúllyal jelentek meg a nyugati médiában. A demokrácia előmozdítását, szabad választások tartását célzó, Maha Vajiralongkorn (X. Ráma) királyt nyíltan kritizáló tömegtüntetések hátterének bemutatása feltétlenül szükséges a demonstrációkhoz vezető út megértéséhez.

Maha Vadzsiralongkorn, azaz X. Ráma király (balra) és felesége, Szuthida királyné távozik a Bhumibol Aduljadedzs, más néven IX. Ráma thaiföldi király halálának negyedik évfordulóján rendezett megemlékezésről a bangkoki Nagy Palotából 2020. október 13-án.
(MTI/AP/Vaszon Vanicsakorn)

Előzmények: elmozdulás az abszolút monarchia irányába

Az elmúlt fél évszázadban hat katonai puccs és hét új alkotmány alakította a délkelet-ázsiai alkotmányos monarchia belső viszonyait. 2014-ben a hadsereg átvette a hatalmat békefenntartás céljából, ám végső soron annak érdekében, hogy előkészítse az akkori koronaherceg, Vajiralongkorn ellenállás nélküli trónra lépését apja, a népszerű Bhumibol (IX. Ráma) király után. A katonai vezetés 2016-ban tartott referendumot az új alkotmányról, amely ellen tilos volt kampányolni, és amely fontos változásokat eszközölt: a kétkamarás parlament 250 fős felsőházát ezt követően a katonai junta választja, ez a pozíció öt évre szól, a miniszterelnököt a felső- és alsóház együtt választja meg; húszéves tervet dolgoztak ki; ezen kívül az új alkotmány lehetővé tette az uralkodó számára a külföldről történő államvezetést. Az új alkotmány megkönnyítette, hogy a puccs vezetője, Prayut Chan-o-cha miniszterelnöki pozícióját megtartsa (2014 óta tölti be a tisztséget).

Vajiralongkorn király személyisége nagyban különbözik apjáétól, ám nemcsak ezt nehezményezik vele szemben. Amellett, hogy lebontatta a múltbéli abszolút monarchiát elítélő emlékműveket, egyre mélyebben avatkozott bele a politikába, amely nem egyezik az alkotmányos monarchia elveivel („a király uralkodik, de nem kormányoz”). A király szinte kizárólag a buddhista ünnepek idejére látogat Thaiföldre, életvitelszerűen Németországban tartózkodik, Garmisch-Partenkirschenben bérel szállodát magának és húsz főből álló „háremének” (eközben negyedik felesége, a korábban légi utaskísérőként dolgozó Suthida királyné Svájcban él). A király Bajorország területén írja alá a Thaiföldet érintő rendeleteket, e tevékenységét a német külügyminiszter, Heiko Maas kritizálta. Annak ellenére, hogy az uralkodó utasította a kormányt a lèse-majesté törvény használatának mellőzésére, amely értelmében a király, királyné, trónörökös vagy régens inzultálása 3-15 évig terjedő börtönnel büntetendő – népszerűsége nem nőtt. A király pénzügyeit vizsgálva elmondható, hogy 2017-ben teljes ellenőrzést szerzett a palota vagyona felett (2018-ban pedig a nevére írták), amely alapot korábban a Pénzügyminisztérium kezelte, és amely becslések szerint 40 milliárd USD-t jelent – emellett Thaiföld legnagyobb vállalatainak is részvényese. A magánbefektetések mellett az állami pénzeszközökkel is támogatják a királyi családot – a monarchia számára (több mint 1,1 milliárd USD értékben) 37 milliárd baht-t különítenek el a 2021-es pénzügyi évre az összeállított költségvetés alapján. A király életmódja, politikai térnyerése, valamint a hadsereg iránti elkötelezettsége egyaránt visszavetette társadalmi támogatottságát.

Az ellenállás jelképének tekintett kézjelet mutatják demokráciát követelő tüntetők a thaiföldi fővárosban, Bangkokban a kormányellenes tiltakozás negyedik napján, 2020. október 17-én.
(MTI/EPA/Diego Azubel)

Tíz követelés az alkotmányos reformért

A demokratikus változásokat célzó, főként fiatalok részvételével zajló demonstrációk vezetői tíz reformkövetelést fogalmaztak meg, többek között a lèse-majesté törvény eltörlését, a király és a monarchia vagyonának elkülönítését, „fékek és ellensúlyok” rendszerének kialakítását, visszatérést a nem politizáló királyhoz, igazságszolgáltatást a monarchia civil áldozatainak, valamint azt, hogy a király ne támogassa a katonai hatalomátvételt. A követelések célja nem a monarchia megdöntése, sokkal inkább a monarchia intézményének demokratikus rendszerbe való integrálása, melyben maradéktalanul érvényesülnek az emberi jogok. Ezek kiegészültek a kormány feloszlatásával és a miniszterelnök, Prayut Chan-o-cha lemondásával.

A thaiföldi törvényhozás 2020. szeptember 24-én, csütörtökön megszavazta az ország alkotmányának módosítására vonatkozó döntés elhalasztását, a tüntetők pedig folytatták a több mint két hónapja tartó, napi rendszerességű demonstrációkat. A halasztás következtében az alkotmánymódosításról leghamarabb novemberben dönthet a parlament, eközben a demokráciapárti tömegtüntetések folytatódtak Bangkok utcáin.

A rendőrség vízágyúval oszlatja a demokráciát követelő tüntetőket a thaiföldi fővárosban, Bangkokban a kormányellenes tiltakozás harmadik napján, 2020. október 16-án.
(MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit)

A demokráciáért zajló demonstrációk

Thaiföld történelmétől nem idegenek a politikai tiltakozások, azonban 2020 februárjában új hullám kezdődött, miután a bíróság döntésében feloszlatta a fiatalok körében különösen népszerű, demokráciáért és hadseregreformért kampányoló ellenzéki pártot (Future Forward Party, FFP), mely a 2019-es általános választásokon a harmadik legnagyobb támogatottsággal rendelkezett. A koronavírus-járvány következtében a tüntetések abbamaradtak, azonban júniusban, a Kambodzsába száműzött prominens demokráciapárti aktivista, Wanchalearm Satsaksit eltűnésével új lendületet vettek: a tiltakozók azzal vádolták a thai vezetést, hogy megszervezte az elrablását – a vádat a rendőrség és a kormány is tagadta. A megmozdulások során a tüntetők három ujjukat emelték a magasba, melyet a szabadság és egység szimbólumaként tartanak számon.

Az 1950-es évek óta a hadsereg és a palota közötti szimbiotikus kapcsolat megerősítette a katonai rendszerek legitimitását. Az elmúlt két évtizedben az elit csoportok legnagyobb ellensége Thaksin Shinawatra, a hadsereg által 2006-ban menesztett populista miniszterelnök volt, aki azóta önkéntes száműzetésben él Dubaiban. Támogatói, akik vörösingesekként ismertek, az évek során többször összecsaptak a sárgainges royalistákkal. A sárgaingesek napjainkban is feltűntek a kormányt és a királyt támogatva, azonban megjelenésük önkéntessége erősen kétségbe vonható. Rajtuk kívül nem szabad figyelmen kívül hagyni a változtatások ellenzőit, köztük a Thaipakdee ultraroyalista csoportot, mely különösen aktív az alkotmánymódosítással kapcsolatban: 130 000 aláírást gyűjtöttek össze olyan emberektől, akik elleneznek minden változást, ugyanakkor ezek eredetiségét sokan vitatják. „A jelenlegi alkotmányt népszavazáson 16,8 millió thai hagyta jóvá” – nyilatkozta Warong Dechgitvigrom, a Thaipakdee vezetője. Arra nem tért ki, hogy ellenkampányolásra nem volt lehetőség.

A kormány és a hadsereg nem akadályozta meg, hogy a tüntetések folytatódjanak, de a Prayut-adminisztráció eddig nem mutatott hajlandóságot kompromisszumra. Október 12-én a thaiföldi vezető lényegében a tüntetőket vádolta Thaiföld gazdasági hátránya miatt, azzal érvelve, hogy a gazdaság talpra állása érdekében az országnak „békésnek kell lennie”, kiemelve, hogy a hónapokig tartó kormányellenes tüntetések „feleslegesek” és kontraproduktívak voltak. A koronavírus-járvány következtében a gazdasági visszaesés jelentősebb mértékű és jobban megviseli az országot, mint az 1997-es ázsiai pénzügyi válság.

A demonstrációk kezdetétől egyre növekedett a feszültség, valamint a kettős nyomás a kormányon. Amennyiben Prayut nem intézkedik, a katonaság elveszítheti a royalisták tiszteletét, ha azonban enged a közvéleménynek, és lehetővé teszi a monarchia hatalmának radikális korlátozását, akkor a hadsereg látszólagos, berendezkedést védelmező szerepe el fog tűnni – ezzel együtt a politikába való beavatkozásának legitimitása is megszűnne.

A rendőrség vízágyúval oszlatja a demokráciát követelő tüntetőket a thaiföldi fővárosban, Bangkokban a kormányellenes tiltakozás harmadik napján, 2020. október 16-án.
(MTI/AP/Gemunu Amaraszinghe)

Október

A tüntetéseken résztvevők létszáma az általános feszültséggel párhuzamosan nőtt. Október 14-én, az 1973-mas Kittikachorn-diktatúra (egyetemisták általi) megdöntésének évfordulójára jelentős megmozdulást terveztek. A Ratchadamnoen Nok sugárút mentén zajló tüntetések során a rendőrség biztosította a sárgaingesek és a demokráciapárti aktivisták szétválasztását. A demonstráció során a Nagy Palotában tartott Buddhista szertartásról városon átutazó Suthida királyné és Dipangkorn herceg autója a tüntetés színterén haladt át, A várakozásokkal ellentétben a találkozás békés maradt, a tömeg nem támadta meg a gépkocsit. A tüntetés éjszakába nyúlóan folytatódott a miniszterelnöki épület előtt.

Október 15-én hajnalban kihirdették a veszélyhelyzetet, ezáltal betiltották az öt, vagy annál több résztvevős gyülekezést, valamint engedélyezték a hatóságok számára az emberek mozgásának korlátozását bizonyos területek lezárásával. Megtiltották továbbá „olyan hírek, egyéb média és elektronikus információk közzétételét, amelyek félelmet keltő üzeneteket tartalmaznak, vagy szándékosan torzíthatják az információkat, félreértéseket okozva, amelyek kihatnak a nemzetbiztonságra, a békére és a rendre”. Röviddel a különleges jogrend kihirdetését követően a rohamrendőrök felléptek – az akkor már jóval alacsonyabb létszámmal jelenlévő – tüntetők ellen, legalább három aktivista vezetőt letartóztattak. A veszélyhelyzet kihirdetése és betartatása ellenére október 15-én délután újabb tüntetés kezdődött Ratchaprasong kereszteződésben, a demonstrálók száma 30.000-80.000 fő közé tehető, erőszakmentesen telt a tiltakozás. Másnap a rendőrség lezárta a területet, így a tüntetők a Pathum kereszteződésben gyűltek össze – az esti órákban a rendőrség megkezdte a tömegoszlatást vízzel, majd könnygázzal.

A Thaiföldi Jogászok az Emberi Jogokért (Thai Lawyers for Human Rights) egyesülete arról számolt be, hogy a tüntetések kezdetétől számítva legalább 65 tüntetővel szemben emeltek vádat illegális gyülekezés miatt, a békés tüntetések megtartásáért Bangkokban és más tartományokban. Néhány tiltakozó vezetőt a monarchia reformjával kapcsolatos követelések előterjesztése miatt is vád alá helyeztek, amely zendülésnek minősül, így maximum hétéves börtönbüntetést jelent. A kormány kezdetben célként határozta meg, hogy párbeszédet folytasson a tüntető hallgatókkal a sérelmeikről, azonban az aktivisták letartóztatása nem erről árulkodik.

Prajuth Csan-Ocsa thaiföldi miniszterelnök (középen) sajtótájékoztatót tart Bangkokban 2020. október 16-án. Az előző napokon tartott tüntetések során a tiltakozók a miniszterelnök lemondását, új alkotmány elfogadását, az uralkodó jogkörének megnyirbálását és pénzügyi elszámoltatását követelik.
(MTI/EPA/Narong Szangnak)

Konklúzió

Összefoglalva megállapítható, hogy Vajiralongkorn király politikai térnyerésének következtében a társadalom nyíltan kezdte kritizálni a monarchiát. Idővel a békés gyülekezések tömegtüntetésekké váltak, melyek kezelésében a katonai juntára kettős nyomás nehezedett – a Prayut-adminisztráció végül nem a közvéleménynek engedett. A veszélyhelyzet bevezetésével, a gyülekezéshez való jog korlátozásával és az aktivisták letartóztatásával azonban nem érték el a várt eredményt, ugyanis a demokráciapárti tüntetések folytatódnak. A követelések alapvetően nem a monarchia intézményének eltörlésére vagy gyökeres megváltoztatására irányulnak, hanem a hadsereg befolyásának csökkentésére, a király és a nemzet vagyonának elkülönítésére, a lèse-majesté törvény eltörlésére, valamint az alkotmányos monarchiához való visszatérésre, melyben a király nem politizál. A társadalmi igény a demokrácia felé való elmozdulásra nyíltan megmutatkozik, és annak ellenére, hogy a retorzióktól való félelem (munkahely elvesztése, letartóztatások) miatt nem mernek olyan sokan utcára vonulni, a fiatal demonstrálók száma megdöbbentő. A közvélemény általános elégedetlensége a katonai vezetéssel és a politikába beavatkozó, azonban külföldön élő uralkodóval feltehetően a konfliktus eszkalációjához vezet.

Írta: Györgyi Dominika

Annak idején a Lockheed Martin F-117 Nighthawk történelmet írt azzal, hogy az első alacsony észlelhetőségű harci repülőgépként rendszerbe állt egy szigorúan titkos, 10 éves fejlesztési időszakot követően.

Az alábbi táblázatban az 2018-as évig történt magyar hadiipari exportot látjuk. 

Gyömbér Béla nyilvános kimutatásokból pazar táblázatokat és ábrákat készített, hogy magyar védelmi ipar néhány trendjéről, úgy is, mint az export és importról. Ebben a táblázatban a magyar hadiipari exportot láthatjuk, élén a lőszereladásokkal, kb. konstans 21-25 millió euro értékben. 

Utána a katonai szoftver és bombák, rakéták, torpedók kategória következik 4,5 és 3 millió euro értékben per év. Hogy ezek mik lehetnek a gyakorlatban, az rejtély nekem, ilyen kor érdemes ezt is a titkosszolgálatokra fogni :) De bombák és torpedók? 

Gyömbér mindenféle érdekes táblázatokba rendezte az adatokat 2010 és 2018 között, és azt írja csak a lőszer és katonai szoftverek volumene erősödött, a többi ingadozott. Van még egy olyan tétel is, hogy tűzvezető rendszer. Várom a megoldást, ha valaki tudja, hogy ez mi lehet :) Az összefoglalás azért nagyon időszerű, mert ha pár éven belül megvalósulnak a hadiipari tervek, akkor utána... Jó, nem annyira időszerű, mert ha megvalósulnak ezek a gyártókapacitások, akkor a magyar félnek fognak termelni. De viszont ha az Airbus rotoragy gyárat veszem, vagy az Nobel Defense Panzerfaust gyárát veszem, azok lehet egyből exportra fognak termelni. Ki érti ezt? 

A cikkben van egy táblázat, ugyanezen forrásokra alapozva a titkosszolgálati eszközök import volumenéről is. Itt van egy kiugrás 2018-ban (majd 8 millió euro a korábbi 2-3 millió euro per év után), amit a szerző azzal hoz összefüggésbe, hogy elkészült az új titkosszolgálati központ (objektumot kellene írnom), és az ottani rendszerek működésével kellhetett.

Napjainkban egyre gyakrabban találkozhatunk a Hegyi Karabah Köztársaság (Arcah Köztársaság, Nagorno-Karabah) körüli évtizedes konfliktus újbóli fellángolásáról szóló hírekkel. Megannyi sajtóorgánumban hallhatjuk, olvashatjuk, hogy minden nappal egyre több helyen csapódnak be rakéták, civilek vesztik életüket a harcokban, illetve, hogy a nemzetközi közösség tűzszünetet szorgalmaz a két ország között. De mi vezetett el odáig, hogy az elhúzódó konfliktusból napjainkra újból egy állóháború kerekedjen ki?

A konfliktushelyzet évtizedekkel előtti kialakulásához nagyban hozzájárult Nagorno-Karabah elhelyezkedése: a mindössze 11 433 km2  területű délnyugat-ázsiai enklávé, Azerbajdzsán, Irán és Örményország között fekszik. Hegyi Karabah jogilag (de jure) Azerbajdzsánhoz, gyakorlatban (de facto) pedig Örményországhoz tartozik. A terület államiságát csak három, korlátozottan elismert állam, Abházia, Dél-Oszétia és a Dnyeszter-menti Köztársaság (Transznisztria), illetve Ausztrália Új-Dél-Wales állama és az Amerikai Egyesült Államok egyes területei, illetve 2020 október 16-a óta Milánó ismeri el.

Hegyi-Karabahot jelenleg 147 906 fő nevezi hazájának. Népességét tekintve az ország az elmúlt száz évben nagyot változott. A népszámlálások szerint Nagorno-Karabah lakossága 1939-ben mintegy 150 000 fő volt, melynek nagyjából 88%-át (132 800 fő) az örmény nemzetiségűek, és kicsivel több mint 9%-át (9 079 fő) a magukat azerbajdzsáninak valló lakosok tették ki. Az évtizedek során a társadalom szinte egynemzetiségűvé vált, ezt támasztja alá a 2005-ös cenzus eredménye: ebben az évben az országnak már csak hat lakosa vallotta magát azerinek, a későbbi, 2015-ös népszámláláson pedig már nem regisztráltak azerbajdzsáni gyökerekkel rendelkező polgárt.

A népesség nagy mértékű változásának okát a terület hovatartozásának évtizedes vitái között kell keresnünk. Habár az évszázadok alatt Örményország hegyi-karabahi területe megannyi nép fennhatósága alá került már, nagyobb etnikai konfliktusok egészen kicsivel több, mint 100 évvel ezelőttig nem fordultak elő. A ma Hegyi-Karabahként ismert terület az 1828-as türkmencsáji béke megkötése után az Orosz Birodalomhoz került, de a „modern”,  mai összetűzések elődjeinek tekinthető konfliktusok nem ekkortájt, hanem közvetlenül a Szovjetunió létrejötte előtt alakultak ki.

A viszályok kialakulásához nagyban hozzájárult a Kaukázusontúli Demokratikus és Szövetségi Köztársaság felbomlása. Az 1918-ban széthulló szövetség nyomán, rövid időre három ország jött létre, amely magában foglalta azokat a területeket, amelyeket ma Azerbajdzsánként, Georgiaként és Örményországként ismerünk. Míg Georgia ebben az időszakban viszonylag egyértelmű határokkal rendelkezett, addig Örményország és Azerbajdzsán között határviták indultak meg több terület, közöttük Hegyi-Karabah és Nahicseván miatt. (Nahicseván Azerbajdzsán 5500 km2 területű exklávéja, Hegyi-Karabahhoz hasonlóan ez a terület is többször gazdát cserélt az elmúlt évszázadban.) Tovább gerjesztették a feszültséget a két nép között olyan etnikai konfliktusok, mint az 1904-1905-ös bakui sztrájk, vagy az 1910-es örmény népirtás. A helyzet alakulásának szempontjából a bakui sztrájkot tekinthetjük a mérvadónak.  Az 1904 decemberében kirobbanó tüntetés alapkonfliktusa az, hogy a bakui örmény munkásság és középosztály életkörülményei sokkal jobbak voltak az azeri munkásokénál. Az elégedetlenség miatt a nemzetiségek között etnikai pogromok robbantak ki, a sztrájk vérfürdőbe torkollt, amely egy napjainkra állandósuló feszültséget teremtett a két népcsoport között.

Tüntetők azerbajdzsáni zászlókkal autóznak Isztambul belvárosában 2020. október 5-én.
(MTI/EPA/Erdem Sahin)

1920 áprilisában a Szovjetunió Vörös Hadserege megszállta Azerbajdzsánt. Az országban megkezdődött a szovjetizáció, illetve a megszállás következtében, a Vörös Hadsereg közvetlen fenyegetése és a bakui lázongások miatt az Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaság felbomlott, helyette megalakult az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság (Azerbajdzsáni SZSZK). A szovjet hatás következtében Hegyi-Karabah helyzete többször is változott. Az első, nemzetek közötti összetűzéseket is erre az időszakra datáljuk, amely a Szovjetunió megalakulásával még inkább elmélyültek. 1920 november 30-án az Azerbajdzsáni SZSZK Forradalmi Bizottságának elnöke Nariman Narimanov és Azerbajdzsán külügyi népbiztosa, Mirza Huseynov bejelentette, hogy az Örményországgal folytatott területi vitákat elrendezték, és hogy ezentúl az Azerbajdzsáni SZSZK Hegyi-Karabahot, Nahicsevánt és Zangezurt az Örmény Szovjet Szocialista Köztársaság (Örmény SZSZK) részeként ismeri el.

Ezt a határozatott ugyan a Kaukázusi Kommunista Párt Politikai Bizottsága is deklarálta, azonban a terület Örményországhoz csatolása nem történt meg. A bejelentés után másnap Narimanov szerette volna semmissé tenni a döntést, emellett az ekkor már a nemzetiségi ügyek népbiztosának posztját betöltő Joszif Visszarionovics Sztálin – habár először támogatta Hegyi-Karabah az Örmény Demokratikus Köztársasághoz csatolását – hogy erősítse országának törökökkel való kapcsolatát, szorgalmazta, hogy az arcahi régiót inkább az Azerbajdzsáni SZSZK kapja meg. Ezen törekvéseit a karsi és a moszkvai egyezmények aláírásával véghez is vitte, így Hegyi-Karabah Azerbajdzsánhoz került. Az itt élő örmény lakosság azonban nem nyugodott bele a helyzetébe, többször is megpróbálták a hegyi-karabahi területet visszacsatoltatni Örményországhoz, de ez a szovjet ráhatás miatt évtizedekig megvalósíthatatlan tervnek bizonyult.

A nyolcvanas évek végére azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Szovjetunió belátható időn belül szét fog hullani. Részben ennek is köszönhetően az örmények újra mozgolódni kezdtek Hegyi-Karabah visszaszerzésének érdekében. 1988. február 20-án kérelmezték a szovjet vezetőségtől Hegyi-Karabah Örmény SZSZK-val való egyesítését.  Ez az etnikai konfliktusok szempontjából viszont olaj volt a tűzre, miután Hegyi-Karabahban egyre csak fokozódott az azeriek elleni erőszak, erre pedig mintegy válaszul, Azerbajdzsánban örményellenes pogromok kezdődtek meg. Az erőszak olyannyira elharapózott, hogy 1989-re a konfliktus háborús méretűvé fokozódott, amelynek állóháborúvá alakulásához az adott zöld utat, hogy a Szovjetunió 1991-ben felbomlott. Így Örményországot és a függetlenségét még 1991. augusztus 30-án deklaráló Azerbajdzsánt a továbbiakban semmi sem állította meg abban, hogy a két ország kirobbantson egy évekig húzódó háborút. További katalizátorként hatott az helyzet végérvényes megromlására az, hogy 1991. szeptember 2-án Hegyi-Karabah is kikiáltotta függetlenségét. Ez után egy éveken keresztül húzódó háborús időszak következett az immáron független államok közös történelmében, egészen addig, amíg 1994. május 11-én, Biskekben a két fél megkötötte a háborút lezáró tűzszünetet. A mintegy hat évig tartó összecsapások több mint 30 000 áldozatot követeltek, és több százezer lakost kényszerítettek lakhelyük elhagyására. A konfliktus megoldására az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ, vagy angolul OSCE) létrehozta a Minszk-csoportot, amellyel az volt a cél, hogy az azeri-örmény háborúskodást elsimítsák. A fegyverszünetekkel ez nagyrészt sikerült is, azonban a területi vita továbbra is megoldatlan maradt. A két ország között továbbra is előfordultak kisebb fegyveres összetűzések, de egyik ilyen esemény sem okozott akkora konfliktushelyzetet, hogy abból háború kerekedjen ki. Az országok közötti konfrontáció legközelebb 2016-ban vált kritikussá, amikor április 2-án az azerbajdzsáni erők offenzívát indítottak az örmény erők által ellenőrzött területeken. A támadás indokaként Baku azt állította, hogy az civilek lakta területeken zajló örmény bombázásokra ad válaszlépést, de a támadás inkább az örmény védelmi vonal áttörésére irányult. A két ország többféle fenyegetést is támasztott egymással szemben, Azerbajdzsán felvetette Sztyepanakert bombázásának gondolatát, míg Örményország kilátásba helyezte Azerbajdzsán olajlétesítményeinek megtámadását. A fenyegetések azonban üresnek bizonyultak, ugyanis április 5-én a felek kijelentették, hogy a harcot felfüggesztik. A négynapos háború nem kapott nagy nemzetközi szerepet, csupán néhány állam szorgalmazta egy régóta várt békeszerződés megkötését, Törökország pedig kifejezte támogatását Azerbajdzsán irányába.

A komolyabb konfliktusok nélkül zajló négy év után a befagyott konfliktusból ismét egy háborús helyzet bontakozott ki. A viszonylagos csend után 2020-ban az örmény-azeri konfliktus újra kiélesedett. Július 13-án a kora délutáni órákban Hegyi-Karabah határain újból összecsapások kezdődtek. Az eszkaláció megfékezésére a Minszk-csoport már a nyári konfliktushelyzet első napján közleményt adott ki, amelyben felhívta Azerbajdzsán és Örményország figyelmét arra, hogy folytassák a tárgyalásokat a területi vitákkal kapcsolatban, emellett nemzetközi megfigyelők kihelyezést szorgalmazták a konfliktus követésére. A szeptembertől napjainkig tartó háborús helyzetet több hónapnyi feszültség előzte meg, amelyet olyan, kisebb események tarkítottak, mint a tűzszünet sokadszori megsértése, mind azeri, mind pedig örmény oldalról.

Az azerbajdzsáni védelmi minisztérium honlapján 2020. október 20-án közzétett videofelvételről készült képen az azerbajdzsáni hadsereg tüzérségi támadást indít a a többségében örmények lakta Hegyi-Karabahban. Az örmény védelmi minisztérium ismét arról adott hírt ezen a napon, hogy a hegyi-karabahi hadsereg lelőtt egy azerbajdzsáni harci repülőgépet, amit Bakuban tagadtak.
(MTI/EPA/Azerbajdzsáni védelmi minisztérium)

Azonban a nyári konfliktus jelenleg úgy tűnik, hogy nem „fagyott vissza”, és nem is kapott végleges lezárást. 2020. szeptember 27-én  harcok törtek ki Hegyi-Karabah területén. A jelenlegi konfliktus súlyosságát mutatja az is, hogy megannyi jereváni tanuló és lakos vonulna harcba önkéntesként az azeri erők ellen. Emellett a nemzetközi érdeklődés is fokozódott a harc iránt: Törökország zsoldosokat kezdett toborozni az azeri erők kisegítéséhez, Szíriából és Libanonból pedig örmények térnek haza csapataik megerősítésére. Az eldurvuló konfliktushelyzet megoldása azonban égetővé vált akkor, amikor a bombázások már nem csak katonai célpontok felé irányultak. A Hegyi-Karabahot érő támadások három nap alatt a 80 katona esett el, és 5 civil halt meg, másik 35 pedig megsebesült. Azóta, nagyjából két hét alatt összesen több száz civil vesztette életét, emellett tízezrek lettek áthelyezve, vagy veszítették el otthonukat. A civilek támadását a Nemzetközi Vöröskereszt is elítélte: Martin Schüepp, a Nemzetközi Vöröskereszt eurázsiai regionális igazgatója kifejtette, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni a civilek védelmében, emellett – a nemzetközi humanitárius jogok megsértésének elkerülése érdekében – kitért arra, hogy a helyi kórházakat és az iskolákat is meg kell óvni.

Október 2-án Örményország kihirdette, hogy kész a tűzszünet megkötésére. A konfliktushelyzet kezeléséhez Georgia is hozzá akar járulni: Salome Zourabichvili, georgiai elnök kijelentette, hogy Tbiliszi felkészült a Minszk-csoport tagjainak fogadására és egy találkozó megtartására. A tárgyalás végül a Minszk-csoport jelenléte nélkül, október 10-én, Moszkvában zajlott. A találkozón Oroszország, Azerbajdzsán és Örményország külügyminiszterei – Szergej Lavrov, Dzseihun Bairamov és Zohrab Mnatsakanyan – vettek részt. A három miniszter Vlagyimir Putyin orosz elnök által támogatott megbeszélése mintegy 10 órán át zajlott, de az összejövetel végül eredményesen zárult: sikerült megkötni a tűzszünetet, ami helyi idő szerint, aznap déltől hatályba is lépett. A megállapodást a nemzetközi közösség is üdvözölte, az ENSZ főtitkár, Antonio Guterres megkérte a feleket, hogy a helyzet helyreállításának érdekében tartsák tiszteletben a tűzszünetet, egyben megköszönte az Oroszországi Föderációnak, hogy vállalta a közvetítői szerepet Azerbajdzsán és Örményország között.

Házának romjain ülő férfit vigasztal egy azerbajdzsáni rendőr (jobbra) 2020. október 17-én, miután az éjjel örmény rakétatámadás érte az északnyugat-azerbajdzsáni Gandzsa városát. Azeri források szerint tizenhárom polgári lakos életét vesztette, ötven megsebesült. Az örmény irányítás alatt álló, vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahért vívott harcok az október 10-i tűzszünet ellenére kiújultak, Azerbajdzsán és Örményország egymást vádolja a megállapodás megsértésével.
(MTI/AP/Aziz Karimov)

Azonban úgy tűnik, hogy a tűzszünet nem sokat jelentett a harcban álló feleknek. A megállapodást már percekkel a szombati hatályba lépés után megsértették: az örmény védelmi minisztérium azeri bombázásokat jelentett egy örmény településen, illetve hírek érkeztek arról, hogy csupán öt perccel déli 12 óra után Azerbajdzsán offenzívát indított Hegyi-Karabah ellen. Azerbajdzsán pedig örmény csapásokról számolt be az ország területén. Az összecsapások folytatódtak, talán még nagyobb intenzitással, mint a tűzszünet előtt. A megállapodás megszegése óta állandósultak a Sztyepanakert elleni irányuló bombázások, illetve a konfliktus kezdete óta egyre gyakoribbá vált török gyártású drónok észlelése a Hegyi-Karabah légtérben, amely megteremtheti a lehetőséget arra, hogy a karabahi küzdelmekbe idegen erők is belépjenek. Ezzel kacsolatban az örmény elnök, Armen Sarkissian is úgy fogalmazott, hogy Törökországnak célja lehet egy „kaukázusi Szíria” létrehozása.

Az október 10-én megkötött, jobbára semmibe vettnek tekinthető fegyverszünet után 2020. október 18-án Örményország és Azerbajdzsán ugyancsak fegyverszünetet helyeztek kilátásba, amely azután vált fontossá, hogy Örményország éjszakai rakétatámadást indított az azerbajdzsáni Gandzsa városa ellen, ezzel legalább 13 civil életét kioltotta, és a város számtalan lakosát hajléktalanná tette. A két ország a helyzet további eszkalációjának elkerülése érdekében újból megegyezett egy október 18-i humanitárius tűzszünetben, azonban az éjféli hatálybalépés után, még az éjszaka folyamán, a Gandzsáért bosszúra felesküdött Azerbajdzsán az éjszaka folyamán újból támadást indított Hegyi-Karabah ellen. Ez újfent indokot adott arra, hogy az összecsapások folytatódjanak, hiszen láthatjuk, hogy amíg az egyik fél nem veszi komolyan a tűzszünetet, addig a másik fél – akár defenzíven, akár támadó jelleggel – fel fog lépni a saját területének megóvása érdekében.

Azeri tüzérségi támadásban megrongálódott épület udvarán nyávog egy macska Hegyi-Karabah székhelyén, Sztyepanakertben 2020. október 13-án.
(MTI/AP)

Ezek után feltételezhető, hogy Azerbajdzsán és Örményország mintegy harminc éves szélmalomharca Hegyi-Karabahért nem a közeljövőben fog véget érni. Hiába a nemzetközi közösség segítőkészsége, tekintve az azeri és az örmény érdekeket, a két nép közös történelmét és ragaszkodásukat Hegyi-Karabahhoz nem valószínű, hogy belátható időn belül olyan egyezség születhet a két ország között, amely támogatna egy hosszan tartó tűzszünetet, vagy esetleg egy, a befagyott konfliktust lezáró, sokak által várt békeszerződést.

Írta: Fuksz Emese

 

Felhasznált irodalom:

Ali Askerov (2020): The Nagorno Karabakh Conflict – The Beginning of the Soviet End.

Carey Cavanaugh (2017): Renewed Conflict Over Nagorno-Karabakh.

International Crisis Group (2005): Nagorno-Karabakh: Viewing the Conflict from the Ground.

Kiss Adrienn (2016): Konfliktusok és önrendelkezés a Kaukázusban. Letöltés dátuma: 2020.10.15.

forrás: http://real.mtak.hu/37522/1/11_Kiss20Adrienn_u.pdf

Mark A. Uhlig (Vol. 10, No. 4 (Winter, 1993/1994): The Karabakh War.

Public International Law and Policy Group (2000): The Nagorno Karabagh Crisis: A Blueprint for Resolution.

Szabó Mihály (2016): Befagyott Konfliktusok: Esettanulmány Hegyi-Karabah példáján keresztül. Letöltés dátuma: 2020.10.14.

forrás: https://kgk.sze.hu/images/dokumentumok/folyoirat/TGE_IV_evf02.pdf#page=97

Wagner Péter (2016/5): A „négynapos háború” Hegyi-Karabahban. Letöltés dátuma: 2020.10. 14.

forrás: https://kki.hu/assets/upload/5_KKI-tanulmany_AZE-ARM_Wagner_20160713.pdf

 

Görögországot egészen 2005-ig elkerülték a nemzetközi repülőnapok. A sajtó részére is korlátozott volt a bejutás a tizenöt aktív és a hét tartalék légibázis valamelyikére és a nagyközönség legfeljebb egy-egy nyílt napon nézhette meg a légierő eszközeit. Ráadásul a nyílt napok kivételével Görögországban tilos a katonai repülőgépek fotózása és ebben arrafelé nem ismernek tréfát. Pórul járt spotterek a megmondhatói, hogy milyen a görög vendégszeretet hatósági változata, ahol az olyan magyarázkodások, mint az úgy tudtam, az azt hittem és a jogom van hozzá, csak ronthatnak a helyzeten. Így hát, amikor 2005 júniusában hírét vettük, hogy a görög légierő szeptember 16. és 18. között az Athénhoz közeli Tanagrában nemzetközi repülőnapot rendez, a kiutazás mellett döntöttünk. A repülőnap sikerére egyfajta garanciát jelentett, hogy a kék-fehér görög felségjellel igen vegyes összetételű géppark repül, köztük egy-két, kihalóban lévő típus.

1. nap, péntek

Szeptember 16-án éjjel felültünk a SkyEurope athéni járatára és elrepültünk Görögországba. Az út szervezésekor szállást csak a fővárosban találtunk, ami azt jelentette, hogy naponta kellett ingáznunk a főváros és a nagyjából hatvan kilométerre lévő tanagrai légibázis között. (Ez persze különösebb gondot nem jelentett, sőt. Egy kicsit jobban beleláttunk az ingázó helyiek életébe.) A hajnali érkezésünkkel egy időben egy kiadós eső is megérkezett, ezért egy rövid pihenés után, csak dél körül indultunk el a szállásunkról, hogy megnézzük, hogyan jutunk el Tanagrába. A megoldás a metró és a Larissza pályaudvarról induló vonat kombinációjában rejlett. Athént észak felé elhagyva erdők, kopár domboldalak és kopott települések váltogatták egymást, majd egyórás vonatozás után megérkeztünk Inoiba. Ott várakozott az a motorvonat, ami ideiglenes jelleggel Inoi és a légibázis közötti alig két-három kilométeres pályán közlekedett. Menetrendje nem volt, amint elegen felszálltak rá, elindult és bedöcögött a tanagrai légibázis egyik bejárata mellé.

*

Tanagra a görög légierő egyik legfontosabb bázisa, a Mirage 2000-esekkel felszerelt 114. harcászati repülőezred otthona. A 2004-es athéni olimpia idején, amerikai AWACS támogatással, elsősorban ezek a Mirage-ok biztosították a főváros légterét az esetleges repülőgépes merénylők ellen. A bázisra egy alapos ellenőrzés után mehettünk be. Kértek valami papírt, hogy bejelentkeztünk a szervezőknél, majd áttereltek a repülőterekről ismert ellenőrző kapun, végül udvarias határozottsággal átvizsgálták a csomagjainkat.

A statikus bemutatóra fedezékbe állított Mirage 2000-es fegyverzettel körbevéve. 

Tanagrában a görög légierő ipari háttere is jelen van, ezért a szervezők az egyébként minősített területnek számító hangárt is megnyitották a látogatók előtt. Nagyvonalú gesztus volt ez egy olyan országban, amely igen ritkán tárja civil szemek elé a bázisait. A Hellenic Aerospace Industry két részre osztott hangárjában, típusonkénti szektorokban elhelyezve több mint harminc repülőgép állt, többségében emelőkön, a karbantartás és korszerűsítés különböző stádiumában. A hatalmas csarnokban Mirage 2000, F-4 Phantom II, A-7 Corsair II, T-2 Buckeye típusokba lehetett betekinteni a szó szoros értelmében, mivel a gépek többségéről lebontott vagy lenyitott burkolat feltárta azok belső szerkezetét. Ebben a részlegben kapott helyet néhány UH-1-es helikopter is, katonai, rendőrségi és civil színekben, már amennyire a lemaratott festék maradványaiból meg lehetett állapítani. A gépek mellett különböző tablókon mutatták be, hogy melyik típuson milyen fődarabokat és berendezéseket javítanak vagy korszerűsítenek Tanagrában. A hangár másik, huszonkét méter magas csarnokában az ugyancsak megbontott C-130 Herculesek közé egy P-3 Oriont zsúfoltak be. Mondani sem kell, hogy a hangár a műszaki részletek iránt érdeklődők és a makettezők számára fantasztikus lehetőségeket kínált, de a fotózást és a gépek oldalszámának felírását kihelyezett táblák és civil ruhás felügyelők tiltották. (Az internetet böngészve azért találni néhány fotót a hangárbelsőről…)

A hangár mellett Orionok, Corsairek és egy RF-4-es felderítő maradványa nézett szembe a lassú elmúlással.

Ez már a hangár melletti nagyméretű zóna. Az arizonai sivatagi tárolóból elővett P-3B Orionokat a felújítást követően a haditengerészet igényei szerint, de a légierő üzemeltetésében repülték a görögök.

A CL-415MP a tengeri kutató-mentő változata a leginkább tűzoltógépként ismert típusnak.

Egy vadonatúj EMB-145H AEW-gép. A típust nem sokkal az athéni olimpia előtt rendszeresítették, hogy a játékok idején már részt vehessen a légtér ellenőrzésében.

*

A nagygépes állóhelyet és a statikus kiállítás másik helyszínét összekötő területen kiállítási célra felújított T-33-as, F-86-os, F-102-es, F-104-es, F-5-ös és három Mirage F.1-es szemléltette a görög légierő sugárhajtású történetének letűnt korszakát. Az F-5-ös kivételével valamennyi Tanagrában szolgált.

*

Ez megint egy újabb zóna, amelynek a berendezését még nem fejezték be. Sajnos a felhőzet továbbra is egybefüggő volt, és csak estefelé kezdett szakadozni annyira, hogy már bízhattunk a másnapi jó időben.

Egy aktív old timer, a Szalonikiből érkezett C-47D, amely úgy nézett ki, mintha akkor jött volna le a gyártósorról. A Skytrain utolsó példányát 2008-ban vonták ki a görögök.

A spanyol műszaki egy ideig ügyködött a zaragozai ezred EF-18-asán, aztán nyitott fülketetővel és a működő földi áramforrással otthagyta az egészet.

Helyére tolják a statikus bemutatóra szánt F-4E Phantom II-t. A kilencvenes években indított Peace Icarus 2000 program keretében harminckilenc gépen hajtották végre az IFF-et, a radart, a navigációs, kommunikációs és fegyverrendszert érintő korszerűsítést - az első gépen Németországban, a többin Tanagrában.

Az F-4E mellé egy RF-4E felderítőt tolnak. Az egykori Luftwaffe-gép eredeti kamuflázsát megtartották és kiegészítették a gép feladatkörére utaló humoros festéssel.

Ma már nem a Kísértet tartja szemmel Görögországot; az RF-4-eseket 2017-ben kivonták a szolgálatból.

Egy Phantom fékernyőtokja, betöltésre készen.

A repülési készség felmérésére és az alapkiképzésre az amerikai T-41-est (Cessna 172) használták a görögök. Ha a jelölt ezzel a jóindulatú géppel sem boldogult, a képzésébe nem volt értelme több időt és pénzt fektetni.

Ez is egy Cessna, csak egy számmal nagyobb. A görög parti őrség F-406-osának orra alatt egy FLIR segíti a kutatást.

Ha szépségversenyen nem is indulhatna a haditengerészet SA 319B Alouette III-asa, a repülési tulajdonságai kiválóak. A gép orrára időjárás radar, két oldalára felfújható úszó került, a vízi kényszerleszállás esetére.

A görög állami egészségügyi szervezet, az EKAB Agusta A 109-ese. A tengerbe nyúló Görögország legtöbb forgószárnyasát, így ez a mentőhelikoptert is a vízre szálláskor automatikusan felfújódó úszókkal látták el.

A Huey olasz gyártású, AB 205-ös változata kutató-mentő szerepben.

A görög szárazföldi erők AH-64A Apache harci helikoptere. Az 1995-ben beszerzett húszgépes Apache-flottát 2007-től tizenkét új AH-64DHA követte.

A tandem forgószárny elrendezésű CH-47DG Chinook 1981 óta repül a görög hadseregnél.

Egy AGM-119 Penguin hajó elleni rakéta a haditengerészet S-70B Aegean Hawk helikopterére függesztve.

Az ezredfordulón rendszeresített AS 332C1 Super Pumákat az Égei-tenger hajóforgalmának ellenőrzésére és kutató-mentő feladatokra használják. Mindehhez felszíni radarral, FLIR-rel, fényszóróval, 270 kg teherbírású csörlővel, ledobható mentőtutajjal és egészségügyi eszközökkel szerelték fel a helikoptert.

Közben érkeznek a külföldi vendégek gépei, amelyeket a hajtómű leállítása után vontatók juttatnak a statikus soron kijelölt helyükre. Itt a németországi Spangdahlemből érkezik az amerikai légierő F-16-asa...

…itt pedig a románok MiG-21UM Lancer B-jét simogatja a lemenő Nap fénye.

Este az utolsók között hagytuk el a bázist és már sötétben érkeztünk vissza Athénba, ahol egy remek vacsora közben megterveztük a másnapot.

2. nap, szombat

Szombaton, az Inoi vasútállomáson a légierő busza várt ránk. Átadták a belépésre jogosító nyakbavalót, majd a busz behajtott a bázisra, megkerülte a futópályát és a készültségi Mirage 2000-esek fedezékeinél letett bennünket.

A görög gépek szombaton nem repültek, kivéve egy Herculest, amely egész nap ingázott. A levegő ezen a napon a külföldieké volt. Nagyjából azt lehetett látni, amit minden repülőnapon, ezért inkább elindultunk, hogy napunkat a statikus sorra időközben beállított repülőgépek és helikopterek között töltsük.

Az amerikai légierő egykori gárdista Phantomja, a három hónappal később felszámolt 337. század színeiben, a század nevére (Fantasma - Szellem) utaló festéssel. Az F-4E SRA (Southeastern Regional Agreement) gépekért cserébe az USAF tovább használhatta görögországi bázisait.

Némi csalódással tapasztaltuk, hogy a Krétán állomásozó, illeszkedő tartályos F-16C Block 52+-ból csak egy példányt állítottak ki, azt is egy fedezék árnyékában.

Rendőrségi EC 135T1-es. Magyarországon a következő évben, a légimentőknél állt szolgálatba a típus.

A tűzoltóság több helikoptert is átrepült Tanagrába. Az egyik egy AS 332L1 Super Puma volt.

Agusta A 109A a görög nemzeti légitársaság, az Olympic Airlines színeiben.

A felszíni kereső radarral és merülő szonárral felszerelt AB 212-esek elsődleges feladata a hajók és tengeralattjárók felderítése.

Az ingázó görög Hercules.

A nagygépes sor végére egy vadonatúj görög C-27J Spartan szállítógép került.

A horvátok An-32B-je Zágrábból érkezett.

Egy intés a nézők felé a brit Harrier GR7-es pilótájától.

A csónaktestű PBY-5 Catalina vízre és szárazföldre egyaránt le tud szállni, a felhajtható úszók repülés közben a szárnyvéghez simulnak.

A lengyel légierő légcsavaros-gázturbinás PZL-130 Orlik kiképzőgépe gurul a felszálláshoz. Az első változatokban még csillagmotor volt, amit a későbbi példányokban kanadai Pratt & Whitney PT-6-os vagy cseh Walter M601-es gázturbina váltott.

A kínai alkatrészekből Egyiptomban összeszerelt K-8E sugárhajtású kiképző és könnyű támogató gép az egyiptomi légierő Silver Stars kötelékének színeiben.

Ugyancsak kiképző és könnyű támogató típus a román IAR-99 Soim.

Az osztrákok Saab 105-ösük hajtóművét napoztatják.

A francia Rafale, különösen a kétüléses B változat ekkor még újdonság volt a repülőnapokon.

Egy korhű festéssel ellátott Bücker 131 Jungmann. A háttérben jól látszik, hogy bár a fedezék nem átgurulós, de a hátsó, eltolható ajtóknak köszönhetően indítani lehet benne. 

A fenti képek természetesen csak a felhozatal töredékét mutatják, hiszen a különböző cégeket nem számítva közel húsz ország légiereje szerepelt az Arhangelos 2005 statikus vagy dinamikus bemutatóin.

3. nap, vasárnap

A napfelkelte ismét a vonaton talált bennünket. A bázishoz érkezve láttuk, hogy ez a nap más lesz, mint az előző kettő, mert a bejáratnál hatalmas tömeg verődött össze. Ettől függetlenül hamar bejutottunk, a tömeggel kapcsolatos élmények inkább kijövetelkor értek bennünket.

Az előző nap végignézett nagygépes előtéren immár egy világosszürke svéd és egy sivatagi festésmintájú marokkói Hercules is parkol.

A Phantom földrengető startja után következett az A-7-es jóval komótosabb felszállása, majd a két régi darabhoz a levegőben csatlakozott egy-egy F-16-os és Mirage 2000-es, hogy kötelékké összeállva megnyissák a repülőnapot.

A „szellemes” Phantomról már esett szó, az A-7 Corsair II-ről még nem. A szubszonikus csapásmérő hatvan együléses és öt kétüléses példányát 1975-ben vette át a görög légierő és ezzel az USA és Portugália után a típus harmadik üzemeltetője lett. 1993-ban további ötvenkét darabot szereztek be, amelyek az F-104-eseket váltották Araxoszban. 2002-ben ugyanitt vonták össze a maradék A-7-est, és a típus végül 2014-ig maradt rendszerben.

A drótkerítés mögötti fedezékeknél, a készültségi állóhelyen két Mirage 2000-es körül kezdődött sürgés-forgás és a pályatisztító kocsi is le-fel járkált, szorgalmasan söpörve és porszívózva a gurulóutat.

A Mirage-ok indítása után a gurulóút gyalogosforgalmát leállították, a kapukat félregördítették, majd a deltaszárnyú vadászok a nézők sorfala között a pályára gurultak és azonnal elstartoltak.

A forgatókönyv szerint ezek a repülőteret oltalmazó gépek fogadták azokat az F-16-osokat, amelyek a csapásmérő kötelék előtt söprögettek. Látványos, kis magasságú légiharc bontakozott ki az elegáns Mirage-ok és a két szárny alatti póttartállyal terhelt Falconok között. A gépek utánégetői folyamatosan működtek, és szűk körön fordulózva, intenzíven manőverezve, időnként hatalmas páraleválásba burkolózva, a nézők előtt maradva légiharcoltak. Miután a derekasan küzdött Mirage-ok leszálltak, begurulásuk közben érkezett a bázis fölé a csapásmérő kötelék, hogy egy repülőtér elleni támadást mutasson be. A kelet felől géppárban érkező támadók kis magasságban, a futópálya két oldalán húzódó gurulóutak felett húztak át. A támadást négy F-16-os nyitotta, majd négy F-4-es következett. A Phantomok után négy Corsair húzott át, köztük kétüléses változat is. A támadásból először a géppár vezére vált ki egy húzott jobb fordulóval, majd amint átrepült kísérője felett, az követte, kis magasságra süllyedtek és eltűntek az északra lévő hegyek mögött. A támadást két RF-4E felderítő zárta, és miután kameráikkal megörökítették a támadás eredményét, követték a csapásmérőket. Rövid csend után a gépek északról, a terep takarásából kiemelkedve megismételték a támadást. Ezúttal szemből érkeztek és a nézők felett átrepülve, a légvédelem dolgát nehezítendő, folyamatosan manőverezve süllyedtek a mögöttünk magasodó hegyek közé. Az egyik támadót „találat érte”, mert a harci kutató-mentők AS 332C1 Super Puma helikopterei elindultak, hogy felvegyék a „katapultált pilótát”, azaz megtartsák bemutatójukat. Amíg a Pumák dolgoztak, két F-16-os a levegőből biztosította a területet. A mentőakció befejeztével és a Falconok távozásával a nap rövid, de annál látványosabb bemutatója véget ért, hatása azonban még egy ideig érezhető volt a közönségen. (Természetesen ide kívánkozna a bemutató képes illusztrációja, de csak videó felvétel készült, ami azóta is egy kazettán lapul, várva, hogy valaki egy értékelhető anyaggá szerkessze.)

A görög légierő leendő vadászpilótái az amerikai T-2C/E Buckeye típuson kapták a haladó és harcászati kiképzést a kalamatai kiképző ezrednél.

Ugyancsak Kalamatában üzemelnek a T-6A Texan II-esek, amelyeket 2000 augusztusa és 2003 májusa között rendszeresítették. A huszonöt alap gép mellett húsz felfegyverezhető változatot is beszereztek a görögök.

A görög haditengerészet egyik korszerűsített S-70B Aegean Hawk helikoptere a levegőben.

A légibemutató után a statikus soron nézelődtünk, majd a büféhez mentünk, hogy valami ennivaló után nézzünk. Itt egy kis ízelítőt kaptunk a görög temperamentumból. A büfésátrakat már lerabolták, pedig még rengeteg éhes ember állt sorba. A várakozók két külön sort nyitottak, két táborra oszlottak és jól összevesztek. Mindenki üvöltözve, hadonászva védte a maga igazát, és a vitába még többen kapcsolódtak be. Mivel úgy gondoltuk, hogy a szendvicshiányt ez a vita nem oldja meg, továbbálltunk azzal, hogy majd Athénban eszünk. Lassan úgyis indulni kellett, ha el akartuk kerülni a távozó tömeget (nem sikerült). Még egyszer bementünk a hangárba megnézni a javítás alatt lévő gépeket, elvégre ilyet nem láthatunk mindennap, aztán végleg búcsút mondtunk a reptérnek.

A ma már nem létező Hellenic Star Airways négy hajtóműves Dash 7-ese a hangár mögött, javításra várva.

Dodge-ok, más-más korszakból.

A reptéri kegyhelyet a tanagrai repülőszázadok emelték a hatvanas években.

A bázis melletti állomáson már rengetegen vártak a motorvonatra. Az meg is érkezett, húsz méterre a peron végétől megállt, a várakozó tömeg pedig megrohanta. Tenyerükkel az ajtókat csapkodták, és kiabálva követelték azok nyitását. A szerelvény hamar megtelt, kapaszkodás nélkül sem lehetett volna elesni, az ajtók bezárultak, de a vonat nem indult el. A levegő fél percen belül nagyon fullasztóvá vált. Az utazóközönség ezt is üvöltözéssel reagálta le és ismét az ajtók nyitását követelte – ezúttal belülről. Végül elindultunk és pár perces fuldoklás után begurultunk Inoiba. A rengeteg ember úgy szétszéledt, mintha ott sem lett volna és az Athénba tartó vonatra már csak kevesen szálltunk fel. A főváros felé vonatozva úgy döntöttünk, hogy a Larissza pályaudvarról kimetrózunk Pireuszba.

A metró az utolsó szakaszt már a felszínen tette meg, és befutott a fedett végállomásra. Itt napszemüveget áruló bevándorlók lepték el a teret, akik a direkt marketing sajátos értelmezésében, kikerülhetetlenül állították fel standjaikat.

A kikötőben a jellegzetes tengerszagot a gázolaj, a kipufogógáz és a szemét bűze egészítette ki. Lepusztult épületek földszinti üzlethelyiségeiben különböző irodák voltak és egy-egy étterem, rejtői fazonokkal az asztaloknál. Mindenfelé nagytestű sirályok sétáltak, a mólóknál hatalmas kompok álltak, többnyire tattal a partnak, hogy a hajótest kinyitható hátuljába behajthassanak a kocsik. Akárcsak egy repülőtéren, itt is gurulóbőröndös turisták siettek, akik tiszta ruházatukkal nagyon kilógtak a piszkos környezetből. Nem maradtunk sokáig, visszametróztunk a belvárosba, hogy a már megszokott helyen elfogyasszuk utolsó athéni vacsoránkat.

Este fél tízkor behúztuk magunk mögött a szállásunk ajtaját és elindultunk a Syntagma térre, majd onnan szűk utcákon át az Akropolisz felé. Az emelkedő utcákra nyíló éttermek mellett kóbor kutyák kutattak élelem után a szemétben. A részben felállványozott és ragyogóan kivilágított Akropoliszra és az egész fővárosra egy sziklából emelt dombról nyílt kilátás. Készítettünk néhány fotót, majd leereszkedtünk az ezernyi turistalábtól koptatott, csúszós köveken és visszasétáltunk a városközpontba. Egy nagy adag kávét kortyolgatva elnézegettük az éjszakai gördeszkázókat és a Parlament épületénél őrt álló katonákat. Az éjjel kettőkor induló repülőtéri buszon már mi is ott ültünk, hogy azután hajnalban a SkyEurope Boeing 737-ese hazarepítsen minket.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Október 24-én éjjel sokáig fent voltam, sok mindent olvastam. Például megtanultam, hogy nem csak 1956-ban voltak emlékezetesek október napjai a Közel-Keleten, hanem az 1973-as Yom Kippuri háborúban is, remélem lesz időm még írni erről mert nagyon érdekes vontakozásai vannak mind a USA-NATO mostani kapcsolata szempontjából, mind az egymásnak feszülő amerikai érdekek kapcsán. Kissingernek olyan mondatait olvastam tegnap Izrael és Egyiptom kapcsán, amit ma Putyin is mondhatna Örményország és Azerbajdzsán kapcsán. De amit most meg akarok osztani, az a mi 1956-os forradalmunkhoz kapcsolódik. Molnár Györgynek (gondolom a hadtörténészről van szó) dobta fel az FB az egyik tanulmányát, elemzését 1997-ből: A szovjet hadsereg magyarországi hadjárata 1956-ban (Beszélő). 

Nagyon jó, mert rövid, világos felépítésű és szinte csak elemzés van benne sok olyan szemponttal, amivel én (akinek 56 kivül esik a figyelmén), még alig találkoztam, és sok érdekes információval. Az írás a Magyar Honvédség, a Vörös Hadsereg és a felkelők tevékenységét, harceljárásait, stratégiai és takitkai lépéseit, lehetőségeit mutatja be, olvasmányosan és gördülékenyen. 

Néhány idézet: "Október 23-án a Magyar Néphadsereg rendelkezett azzal az erõvel, amelynek szakszerû bevetése esetén a forradalom megtorpan vagy pár nap alatt elbukik. Budapesten 6000, a város 120 kilométeres körzetében 26 000 katona állomásozott, 350 páncélossal. Ezeket azonban elaprózva, sokszor lõszer és minden megelõzõ felkészítés nélkül küldték a fõváros utcáira" 

Figyelemre méltó az átáltt honvédek és a fegyvernemi hátterük összefüggése: "Figyelemre méltó, hogy azok a tisztek, akik a felkelõk oldalára álltak, Malétertõl Rémiás Pál hadnagyig, aki Soroksárt, vagy Kõrösi Sándor fõhadnagyig, aki Csepelt védte, zömmel a hadsereg technikai fegyvernemeihez tartoztak. Maléter és Pálinkás (Pallavicini) Antal õrnagy, aki Mindszenthyt kísérte Budapestre, a Horthy-hadsereg egykori páncélos fegyverneménél kapták a korabeli csúcstechnológiára és a progresszív katonai, sõt társadalmi gondolkodásra is kiterjedõ kiváló kiképzésüket. Rémiás, Kõrösi és számos kivégzett társuk a Budapestet oltalmazó légvédelmi tüzérséghez tartoztak, s a tüzérségnek ez az ága a fegyvernem legintellektuálisabb, legtöbb szakmai tudást megkívánó ága. E sorok írójának nagyapja (Nagy Kálmán tüzér alezredes) nem élte ugyan meg ’56-ot, de szintén csak tüzértechnikai szakismeretei mentették át egykori „Horthy-tiszt” létére a Néphadseregbe. Érdekes módon a leginkább technikai fegyvernemnél, a repülõknél sikerült a kommunista tisztogatás a legjobban, amit a szürkébb fegyvernemeknél már nem tudtak ilyen hatékonyan végigvinni. A szakismeretekhez kötött páncélos- és tüzércsapatoknál szolgált a legtöbb régi tiszt, de a legtöbb az átlagnál jobban képzett sorkatona is." 

A szovjet jelenlétről: "Október 24. és 30. között Budapest utcáin valóban elkeseredett harcokat vívtak a szovjet csapatok, de fõként azért, mert nem harcra, csak erõdemonstrációra készültek. Errõl árulkodik az is, hogy Lascsenko tábornok, majd a 24-én hajnalban Moszkvából érkezõ Malinyin vezérkarifõnök-helyettes és Styepcsenko politikai fõcsoportfõnök-helyettes nem a városon kívül vagy a város egy jól védhetõ, elszigetelt pontján, hanem a belvárosban, a Honvédelmi Minisztérium épületében rendezkedett be. Azt hitték, hogy a magyar hadsereg békeidõbeli központjában, a minisztériumban mûködik a parancsnokság. Ehelyett azonban a folyosókon és a szobákban zavarodott törzstisztek értekezletrõl értekezletre mentek, helyezkedtek, szervezkedtek és fedezték magukat." 

Nagyon érdekes gondolat ez is:"Ezt tetézték az olyan primitív szakmai hibák, mint amikor többször is küldtek éleslõszer nélküli lõfegyverrel csapatokat tömeget oszlatni. Bármilyen cinikusan hangzik, amit írok, de katonai szempontból ilyenkor két lehetõség van: vagy egyáltalán nem beavatkozni a helyzetbe, vagy megismételt sortüzekkel megfélemlíteni a tömeget. A lõszer nélküli fegyveres katona nem más, mint a jövendõ felkelõk elõzékeny fegyverszállítója." 

A városi hadviselésről is nagyon érdekeseket ír, de amikor ezt olvastam, Moszul jutott eszembe: "Az is furcsa, hogy a Vörös Hadsereg annyi második világháborús utcai harc után ’56-ban nem rendelkezett az ilyen ostromra szakosított rohamutász csapatokkal. A németek például, amikor elérték Sztálingrádot, rendkívüli sürgõsséggel, légi hídon szállítottak oda hat zászlóalj rohamutászt. Az ügy fontosságára jellemzõ, hogy volt köztük olyan egység, amelyet Franciaországból és a Balkánról csoportosítottak át. Csak az ilyen, lángszóróval, robbantó eszközökkel, mindenféle ostromeszközzel felszerelt szakcsapatok képesek viszonylag kis véráldozatokkal elfoglalni egy-egy megerõdített várost. A hagyományos masszív középületek és bérházak ugyanis romos állapotban sokszor jobban védhetõk, mint amikor még szerkezetük nagyjából ép. Ezért veszélyes a támadóra is, ha túl nagy tüzérségi összpontosítással nekifog rommá lõni egy várost. Gyakran megesett már, hogy éppen ezzel juttatta újabb védhetõ állásokhoz ellenfelét. (Erre a legismertebb példa a Monte Cassinó-i apátság, amelyet a németek meg sem szálltak, amíg a szövetségesek le nem bombázták, utána viszont fél évig védték a romokat.)"

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) kiadta az európai légiközlekedésre vonatkozó közös ajánlásokat, amelyek biztosítják a repülőterek járványidőszak alatti biztonságos működését.

A júniusi eseményhez hasonlóan 2020. október 20-án és 21-én ismét sajtó-, illetve szpotternyilvános fotózási lehetőséget biztosított a Kecskeméti Repülőbázis.

Új éjszakai kamera rendszerrel fogják ellátni a német Bundeswehr által használt Rheinmetall Marder gyalogsági harcjárműveket. A szerződés értelmében a Rheinmetall Landsysteme több mint 170 Marder vezetője számára fogja elkészíteni a Spectus II névre hallgató berendezését. Ennek elődje, a Spardus I már megjelent a Marder 1 A5A1 járműveken. A továbbfejlesztett Spectus II egyesíti a maradék fényerősítős éjjellátók képét a hőképalkotó kamera által készített képpel, így jobb tájékozódást biztosítva a vezető számára. Továbbá ez a rendszer kiegészül még egy hátrafelé néző kamerával is. A körülbelül 24 millió euró értékű megrendelés magában foglalja a logisztikai támogatást, a képzést és az egyéb szolgáltatásokat is. A Spectus II-ek kézbesítése 2021 végén kezdődik, és 2022 végére be kell azt fejeznie. A közeljövőben további fejlesztések is várhatók a Marder-ek esetében, ugyanis a Bundestag költségvetési bizottsága 2020. október 7-én zöld utat adott az irányzó és a parancsnok által használ éjjellátó rendszerek korszerűbbre cserélésére is.

A Svéd Védelmi Minisztérium egy 181 oldalas dokumentumot tett közzé 2020. október 14-én, amelyben felvázolta a 2021–2025 közötti időszakra vonatkozó védelmi törvényjavaslatot. Ebben egyértelműen kijelentették, erősíteni kell az ország önvédelmi képességét. A Flygvapnet, vagyis a Svéd Légierő vonatkozásában javasolják Uppsalában felállítani az F16-os repülőezredet. Az egység 1986-tól 2003-ig repült a JA37 Viggen-el, amikor is feloszlatták. A jövőben a légierőnél négy századnál használnák a Saab JAS39E Gripen vadászbombázókat, míg másik két század a régebbi gyártású JAS39C/D Gripent repülné. Jó eséllyel az Uppsala-i alakulat is ez utóbbi típust használná. Jelenleg Svédország 60 Gripen E-t rendelt meg. Azonban mégis az egyik legsürgetőbb feladat egy új, korai előrejelző és irányító rendszer kiválasztása és hadrendbe állítása.

Mivel a jelenlegi Saab S100D radargépek túlterheltek és egyre jobban elöregednek. A cseréjükről a 2021–25 közötti időszakban kell dönteni, az új típus hadrendbe állítását 2025 után kell befejezni. A két S102B Korpen rádióelektronikai hírszerző repülőgépet (SIGINT), amelyek módosított Gulfstream IV-ek, továbbra is rendszerben kell tartani, és csak 2025 után kell terveket készíteni a leváltásukra. Svédország szállítórepülői is helikopterei is a feladataik szerint kerülnek majd szétválasztásra. A merevszárnyúak esetében egy század a kormányzati repülésekért lesz felelős, egy a hagyományos katonai szállító feladatokat fogja teljesíteni, míg a harmadik esetében a fő hangsúly a különleges egysége támogatására fog kerülni. A helikoptereknél két század a szárazföldi, míg egy a haditengerészeti feladatokat fogja ellátni, és ugyancsak egy lesz felelős a különleges egysége támogatásáért.

Egy újabb helikoptertípus bizonyította be, hogy képes együttműködni távolról irányított repülőeszközzel. 2020. szeptember 17-én egy AW159 Wildcat AH.1 helikopter vette a Callen-Lenz által gyártott UAV kamráinak képét, valamint irányította is a repülőeszközt. A Leonardo az Egyesült Királyság délnyugati részén, a Salisbury-síkságon két napon keresztül lefolytatott teszten sikeresen bemutatta, hogy képes ennek a rendszernek a megvalósítására. Csak minimális módosításra volt szükség a Wildcat-nél, hogy lehetővé tegyék a pilóta nélküli géppel való együttműködést. Antennát szereltek a helikopter hasára, és a Callen-Lenz rendszereit integrálták a fedélzeti rendszerekbe. Valamint az UAV-ba beépítettek egy kereskedelmi forgalomban kapható adatátviteli rendszert. Hadrendbe állításra az antenna majd olyan helyre kerül, hogy ne csak a helikopter alatt repülő géppel tudjon kapcsolatot teremteni és természetesen az adatátviteli rendszert is lecserélik egy titkosította. A Leonardo Helicopters az elkövetkező 12 hónapban az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériumával közösen dolgoz majd ki egy menetrendet a pilóta nélküli repülőgépek együttműködésének megvalósítására a légi személyzettel rendelkezőkkel, miután a múlt hónapban sikeresen kipróbálták ezt a koncepciót.

Az Airbus repülőgépgyártó cég spanyol részlege (az egykori CASA) október 16-án nyilvánosságra hozta elképzelését egy jövőbeli sugárhajtású kiképző repülőgépről. Az AFJT (Airbus Future Jet Trainer) egy Spanyolország számára tervezett repülőgép egy hajtóművel, hangsebesség alatti repülésre optimalizálva, a jelenleg használt Northrop SF-5M típusú repülőgépek pótlására. Ennek az új repülőgépnek az alapján lehetséges lesz egy együléses könnyű vadászgép, valamint egy új generációs pilóta nélküli támadó repülőgép létrehozása is. Igény szerint a tandem elrendezésű AFJT elláthatják majd fedélzeti rádiólokátorral és beépített gépágyúval is. Az Airbus azt állítja, hogy az AFJT-be fektetett minden 100 millió euró 2100 és 2500 közötti munkahelyet teremtene Spanyolországban, ami mintegy 36 millió euró adót és szociális hozzájárulást eredményezne a spanyol kasszában. Ezenkívül Spanyolország részesedést kapna, ha a repülőgépet más országokba sikerrel exportálnák. Az Airbus becslései szerint a Spanyol Légierőnek nagyjából 50–55 repülőgépre lesz majd szüksége az F-5-ök cseréjéhez, valamint a Patrulla Águila műrepülő csapat számára. Az exportpiacon az Airbus becslései szerint 2029-ig 500 és 800 oktató repülőgépre lesz szükség, a lehetséges könnyű támadó és egyéb változatok számbavétele nélkül.

Még a tavalyi év elején került szóba dél-koreai források szerint, hogy február hónapban elkezdődnek majd a tárgyalások Spanyolországgal a pár hónapja már a médiában keringő repülőgép csere ügyében. Az európai állam a 27 darab megrendelt, de használatba venni nem akart 13 darab Airbus A400M Atlas teherszállító repülőgépeit cserélné el a Korea Aerospacs Industries által gyártott KT-1-es és T-50-es gépekre. A Yonhap hírügynökség értesülése szerint egy dél-koreai küldöttség Spanyolországba is ellátogat a tárgyalások első szakaszát jelzendő. A bartelüzletet állítólag a spanyolok kezdeményezték még a 2018-as évben, amikor is a feleslegessé vált A400M-ek közül ajánlottak fel néhányat a pilótaképzéséből hamarosan kivonásra kerülő hazai CASA C-101EB sugárhajtású kiképzőgépek feladatait ellátni képes repülőeszközökért.

Nem volt véletlen a megkeresés, mivel Szöulban a Lockheed C-130 Hercules képességin túlmutató típus rendszeresítésével kacérkodnak. Gyaníthatóan az ázsiai állam 4-6 darab A400M-re tartott volna igényt, míg ezekért cserébe 30 darab légcsavaros KT-1-et és 20 darab sugárhajtású T-50-et adott volna át. Majd 2019 novemberének végére eldőlt, a C-101EB kiképzőgépek utódja a svájci Pilatus Aircraft PC-21-es típusa lesz. A helyi sugárhajtásúakat így egy külföldi turbópropelleres gép fogja felváltani igencsak hamarosan, bár ez nem meglepő, hiszen az ellenfelek az ugyancsak ilyen hajtásmóddal rendelkező Embraer Super Tucano és a Beechcraft T-6A Texan II voltak. Ennek köszönhetően 66 darab C-101EB helyett megvásárlásra kerülő 24 darab PC-21-es közül az első hat a következő év márciusában fog leszállításra kerülni.

A repülőgépek mellett logisztikai támogatást és szimulátorokat is vásároltak a spanyolok, így a végösszeg 205 millió euró lett. Ez az összeg egyébként csaknem 10% -kal kevesebb, mint az a 225 euró, amit a beszerzésre meghatároztak. A fizetés három részletben kerül majd megvalósításra, 71,5 millió 2020-ban, 71 millió 2021-ben és 62,5 millió 2022-ben lesz átutalva a gyártó részére. A pilótaképzésben viszont csak jóval később, 2021 szeptemberétől fog megjelenni az új típus. A C-101EB-k kivonása 2021 szeptemberétől kezdődik és 2027-ig tart majd. Ezzel azonban nincs még vége a spanyol repülő iskolapadok cseréjének, hiszen a haladó kiképzésben részt vevő, szintén kikopás szélére sodródó kétüléses Northrop SF-5M-ek utódjának a kiválasztását is el kell majd kezdeni.

Továbbra is Spanyolországnál maradva meg kell említeni, hogy a Eurofighter javaslatot nyújtott be a Spanyol Légierő Kanári-szigeteken alkalmazott F/A-18A/B Hornet-jeinek cseréjére. Spanyolország az elmúlt időben már többször is tanúsította, hogy a rövidtávú légierő fejlesztésben mindenképpen a Eurofigther Typhoon vadászbombázók szerepelnek az elképzelésben. Az anyagi források csekélysége azonban eddig még nem tette lehetővé az amerikai Hornet vadászbombázók leváltását. A Spanyol Védelmi Minisztérium és az Airbus Defence Space már hónapok óta egyeztet Madrid következő Eurofigther Typhoon beszerzési lehetőségéről. A Halcón programban elsőként a Kanári-szigeteken állomásozó egység Hornet gépei kerülnénk lecserélésre. A szigeteket körülvevő vizekből származó só erős korrozív hatása miatt először az ezen a helyen állomásozó gépeket kell kivonni a szolgálatból, majd a későbbiekben sor kerülhet a többire is.

Így a Torrejon és a Zaragoza bázisok gépállományával együtt már 85 darab Lódarázs pótlásáról van szó, amik leváltása 2025 és 2030 között valósulhatna meg. A legújabb hírek szerint már folynak az egyeztetések és új esély mutatkozik arra, hogy 2021-ben aláírják a 20 repülőgépre vonatkozó szerződést. Ennek értelmében a legkorszerűbb fedélzeti rendszerekkel ellátott Eurofigther Typhoon-ok kerülnének beszerzésre a meglévő 73 darab régebbi példány mellé. Az eredetileg megrendelt repülőgépek közül az utolsó ebben az évben került leszállításra. Ez a megállapodása legalább 2030-ig biztosíthatja a Eurofighter gyártási és végszerelési munkálatait a Getafe-i Airbus létesítményben. Spanyolország tizennégy százalékos részesedéssel rendelkezik a Eurofighter konzorciumban, és körülbelül 3000 ember dolgozik annak előállításán. Ennek köszönhetően sikerült egy virágzó repülési iparágat kifejlesztenie és számos olyan képességet megszereznie, amelyek ma széles autonómiát adnak ezen a területen.

Olaszországban némi nézeteltérés alakult ki a haditengerészet és a légierő között a Lockheed Martin F-35B Lightning II-es vadászbombázók körül. Hamarosan eljön a negyedik ilyen változatú gép átadásának az ideje, de meglepő módon még nem egyértelmű melyik haderőnem is fogja majd birtokolni ezt a példányt. Rómában évekkel ezelőtt eredetileg 131 darab F-35-ös repülőgép vásárlását tervezték, de később 90 repülőgépre csökkentették ez a rendelés. 60 F-35A a légierő és 30 F-35B a haditengerészet részére került volna beszerzésre. A hatalomra került Öt csillag mozgalom vezetője Luigi Di Maio annak idején kijelentette, hogy az F-35 vadászgépek beszerzése nem jelent számukra prioritást és hogy a programot 2019-ben felül fogják vizsgálni. Ezt meg is tették és még abban az évben azt a döntés hozták, hogy Olaszország továbbra is vásárolni fog a típusból és a gyártásból sem fognak kilépni. Viszont a 30 darabos F-35B mennyiséget 15-15 arányban szétosztották a két haderőnem között. Az eddig átadott 3 olasz F-35B-ből kettő került a flottához, míg egy a légierőhöz. Várhatóan heteken belül döntést kell hozni arról, hogy jövőre ki kapja meg a negyediket.

Érvekből van bőven. A haditengerészet azt mondja, ez a gép őket illeti, hiszen 3 darab F-35B-vel már bevethető lenne a CAVOUR hordozó. A 27000 tonnás hajó immáron készen áll arra, hogy hamarosan megkezdje az F-35B Lightning II repülőgépek üzemeltetését. A fedélzetet képessé tették arra, hogy ellenálljon az amerikai típus hajtóműve okozta thermomechanikai hatásoknak. Az olasz, na és persze a francia hordozó értékét alaposan megnövelte a britek kilépése az Európai Unióból, mivel így már ezek lettek az elsődlegesen használható ilyen hajók egy expedíciós műveletben. Ellenérvként szolgál, hogy a hordozó még nem volt képes megszerezni az F-35B üzemeltetéséhez szükséges tanúsítványt. Ehhez ugyanis az Egyesült Államokba kell áthajózni és ott a Maryland állambeli Patuxent River bázison elvégezni az ehhez szükséges teszteket. Erre valószínűleg csak a 2021-es év tavaszán keríthetnek majd sort, tehát a légierő szerint bőven van idő a flotta számára a következő gép átadására. A légierő az expedíciós feladatokban számít a kisebb repülőtér igénnyel rendelkező F-35B szolgálataira.

Persze itt még nincs vége a civakodásnak, hiszen ugyancsak a két érintett küzd egymással arról, hol legyen az F-35B-k üzemeltetésére képes légitámaszpont. Egy bázisról üzemeltetni az összes F-35B-t jelentős megtakarításokat eredményezhetne. A flotta szerint az AV-8B Harrier+ gépeiknek helyt adó Grottaglie ideális lenne erre a feladatra, míg a légierő szerint Amendola a jó választás. A haditengerészet korlátozott létszámú földi kiszolgáló személyzete nem tenné lehetővé az egyszerre két bázison történő jelenlétet, mivel a Harrier-ek továbbra is Grottaglie-ból repülnek. A légierő szerint Amendola a logikus választás, mivel a korszerűsített bázis képes az F-35-ök üzemeltetésére, valamint nem tervezetten az is kiderült, hogy képesek az F-35A mellett az F-35B üzemeltetésére is. Ugyanis légierő első F-35B-je az Egyesült Államokba repült volna az átadást követően, a pilótaképzést támogatandó. Csakhogy a koronavírus megjelenése áthúzta ezt a tervet és a gép Olaszországban maradt. Így kiderült az Amendola-i bázis és személyzete képes tartósan üzemeltetni ezt az alváltozatot is.

Hivatalosan is bejelentették, hogy Franciaország egy új repülőgép-hordozót fejleszt és épít, amely 2038-ban áll szolgálatba a már meglévő CHARLES DE GAULLE pótlására. Az új generációs repülőgép-hordozóval kapcsolatban megerősítést nyert, hogy fedélzetéről üzemeltetni tervezik a Franciaország, Németország és Spanyolország által kifejlesztendő FCAS (Future Combat Air System, franciául Système de Combat Aérien Futur = SCAF) vadászbombázót is. Jelenleg még nem tudni, hogy a hordozó nukleáris, vagy hagyományos meghajtással fog-e rendelkezni.

Első alkalommal indított több száz kilométeres hatótávolságú MdCN (Missile de Croisière Naval) csapásmérő robotrepülőgépet a francia BARRACUDA-osztály elsőként megépített tengeralattjárója, a SUFFREN (Q284). A felszínen 4700 tonnás, lemerülve 5300 tonnás vízkiszorítású BARRACUDA-k legnagyobb sebessége 25 csomó (46 kilométer per óra), merülési mélységük 350 méter, hosszuk 99 méter, törzsük átmérője 8,8 méter. A RUBIS-osztályú tengeralattjárókon 78 fős legénység található meg, a fejlettebb utódokon a nagyfokú automatizálásnak köszönhetően elegendő lesz 60 fő is. A SUFFREN testvérhajói a DUGUAY-TROUIN, TOURVILLE, DE GRASS, RUBIS, és a CASABIANCA 2030-ig fognak elkészülni és 2060-ig szolgál majd a legutolsó példány. Fegyverzetüket F21-es nehézsúlyú torpedók, SM39 Exocet hajók elleni és MdCN típusú csapásmérő robotrepülőgépek fogják alkotni, nukleáris fegyvereket a jelenlegi elképzelés szerint nem fognak hordozni. Képesek lesznek viszont a harci búvárok tevékenységének az eddigieknél jobb támogatására.

Készleteik 70 napos tengeren tartózkodást tesznek majd lehetővé, szemben a RUBIS-ok 45 napjával. A SUFFREN TechnicAtome - mint fővállalkozó - által készített atomreaktorának próbája 2019 második felében vette kezdetét. A SUFFREN első merülését 2020. április 28-án, kedden hajtotta végre.  A FREMM fregattok után a SUFFREN az első nukleáris meghajtású francia tengeralattjáró, amely ezzel a fegyverrel képes támadni messze lévő felszíni, vagy szárazföldi célpontokat. A több száz kilométeres hatótávolságú MdCN a légi indítású SCALP csapásmérő robotrepülőgép továbbfejlesztett változata. Használatával a nemzetközi vizekről nyílik majd lehetőség szárazföldi célpontok megsemmisítésére. A mostani indítás célja az volt, hogy ellenőrizzék az összes rendszer helyes integrációját és megfelelő működését. A tengeri próbákat 2020 áprilisa óta végzik, eddig ezek zökkenőmentesen zajlottak. A SUFFREN 2020 végig átadásra fog kerülni a flotta számára, szolgálatba 2021-ben áll majd.

Egy másik francia tengeralattjárót érintő hír, hogy a nyáron tűzeset miatt híressé vált PERLE RUBIS-osztályú tengeralattjárót újra szolgálatba fogják állítani. A 26 éves tengeralattjárón június 12-én csaptak fel a lángok, amikor nagyjavítással egybekötött élettartam-hosszabbításon tartózkodott Toulon kikötőjében. A lángokat 300 ember 14 óra múlva tudta csak eloltani, és ahogy az várható volt, a nyomásálló hajótest egy része jelentős hőhatást volt kénytelen elviselni. Ennek okán az elülső rész szilárdsági jellemzői romlottak. Helyreállítását az egy éve a hadrendből kivont SAPHIR tengeralattjáró segítségével fogják végrehajtani. Ugyanis ennek az egységnek eltávolítják a szükséges részét és azt ráhegesztik az addigra már a sérült résztől megfosztott PERLE tengeralattjáróra. A részegységek túlnyomó többsége az eredeti lesz, mivel a nagyjavítást megelőzőleg a nukleáris fűtőanyagot, a fegyvereket, az elektronikus rendszerek túlnyomó többségét, a szivattyúkat, a szellőző rendszereket és egyéb berendezéseket eltávolították. A javítási költségeket a francia média beszámolói szerint mintegy 120 millió euróra, azaz 140 millió dollárra becsülik. A védelmi minisztérium ebből 70 millió eurót fizetne, jelentette a Le Monde, míg a fennmaradó 50 millió eurót pedig a Naval Group biztosítási befizetése fedezheti majd.

Oroszországban hamarosan elkészül az első Iljusin Il-96-400M repülőgép. A polgári célra fejlesztett típus felkeltette a légierő figyelmét is. Az Il-96-300-ashoz képest 9,6 méterrel hosszabb törzsű Il-96-400M a 400T teherszállító alváltozat módosításával jött létre. A 2021-re várt első repülését a típus várhatólag már a PS-90A1 hajtóművekkel fogja végrehajtani. A 64 méter hosszú, 15,7 méter magas, 60,1 méter szárnyfesztávolságú 20 tonnával nehezebb, immáron 270 tonnára növekedett felszállótömegű Iljusin Il-96-400M lehet majd a jövőben az új repülő harcálláspont. Ezt a szerepet jelenleg az Il-80-as (Il-86VKP) tölti be, ami az előd, az Il-86-os módosított változata. A négy példányba megépült géppel szemben a légierő már régóta hiányosságként rótta fel az alacsony repülési időt. Ez az Il-96-400M esetében már nem lesz aggodalomra okot adó tényező, így az orosz elnök, a védelmi miniszter és más legfelsőbb katonai vezetők számára nukleáris háború esetén repülő parancsnoki állás szerepepét betöltő gép helyt tud majd állni ebben a szerepkörben. Légi utántöltőként viszont eddig nem volt sikeres, a légierő számára felajánlott változatot elutasították a magas ára miatt.

Befejeződtek a VK-2500P gázturbina állami tesztjei Oroszországban. Az United Engine Corporation (UEC) 2018 végére kifejlesztett egy erősebb hajtóművet a Mil Mi-28NM Night Hunter harci helikopterek számára. A VK-2500-as alapváltozathoz képest ennek a VK-2500P-nek a teljesítménye 2700 LE-ről 2800 LE-re emelkedett vészhelyzeti üzemmódban és 2400 LE helyett, immáron 2500 LE áll rendelkezésre a normál körülmények közötti repülési feladatok végrehajtására. További előrelépés, hogy a VK-2500P élettartama az eddigi üzemidő harmadával megemelkedett. Az új VK-2500P erőforrások gyártására a Klimov gyár felkészült, az ezt megelőző próbák végrehajtására az egyik Mi-28NM prototípus lett kiszemelve. Tehát az ukrán építésű TV3-117VMA hajtóművek kiváltása megoldható. A 12 hónapig tartó próbák után a FADEC számítógépes vezérlőrendszert alkalmazó VK-2500P-t Moszkva tervei szerint a Mil Mi-8/17, Mi-24/35 és Kamov Ka-50/52 katonai helikopterek mellett a polgári piacra gyártott Kamov Ka-32-es helikopterekbe is beépítik.

Izraelben kijelölték a második Lockheed Martin F-35I Adir vadászbombázókkal átfegyverzett 116. (Dél oroszlánjai) repülőszázad parancsnokhelyettesét. A 26 éves S. százados, 2016-ban végzett pilótaként és azóta F-16-on repült a 107. század kötelékében. Izraelben nem ő lett az első nő, aki F-16-on repült, de az első lesz, aki repülhet, akár harci bevetésre is az F-35I Adir vadászbombázóval.

Három afrikai ország is hamarosan megkapja az Egyesült Államok által használt, majd kivont, de még jelentős repült idővel rendelkező C-130H Hercules szállító repülőgépeit. Tunézia 2019-ben igényelt két C-130H repülőgépet, amelyek jól ki fogják egészíteni a 2013-ban és 2014-ben szállított C-130J-30 Super Hercules-eket, valamint a régebbi egy C-130H-t és két C-130B-t. Tunézia volt az első afrikai ország, amely megkapta a Hercules J modelljét, miután 2010 márciusában aláírt egy szerződést két repülőgépre, kiképzésre és hároméves logisztikai támogatásra. Marokkó ugyancsak 2019-ben kérte szintén két C-130H eladását 12 C-130H szállító és 2 KC-130H tanker mellé. Ezeket kiegészíti négy C-27J Spartan, hét CN-235 és több Do 28. Nigerből is két C-130H megszerzésének kérelmével fordultak Washingtonhoz, ahol ez jóváhagyásra került, így az első gépet 2021 tavaszán vehetik majd át. Itt az 1979-ben beszerzett két H-ból már csak egy van meg, társa 1997 áprilisában lezuhant, 14 ember halálát okozva.

Indiában 2020. október 18-án sikeresen tesztelték a hajóról indítható BrahMos csapásmérő robotrepülőgépet. Az indítást az INS CHENNAI (D65) KOLKATA-osztályú rombolóról végezték el. A hazai építésű Projekt 15A rombolók (KOLKATA, KOCHI és CHENNAI) közül utolsónak elkészült egységet 2010. április 2-án bocsátották vízre. A 8100 tonna vízkiszorítású, 163 méter hosszú és 17,4 méter széles hajót eleve úgy építették meg, hogy képes legyen a BrahMos indítására. Ezt a két 8 cellás függőleges indítórendszere segítségével képes végrehajtani.

Október 20-án átvette negyedik KAMORTA-osztályú (Project-28-as hajóosztályként is emlegetett) korvettjét az Indiai Haditengerészet. Az INS KAVARATTI (P31), akárcsak testvérhajói, 109 méter hosszú, 12,8 méter széles, hozzávetőleges vízkiszorítása 3000 tonna, a maximális sebessége 25 csomó. Meghajtását négy darab 5200 lóerős Pielstick PA6-STC dízelmotor biztosítja. 18 csomós sebességgel 3450 tengeri mérföldet tehet meg, fedélzetén egy helikoptert is szállíthat (Kamov Ka-28PL vagy HAL Dhruv), legénységét 123 fő alkotja. Az ABV védelemmel is ellátott hajók (KAMORTA, KADMATT, KILTAN és a KAVARATTI) 80%-ban indiai gyártásúak, építésüket a Garden Reach Shipbuilders&Engineers (GRSE) végezte és a hírek szerint rendkívül csendes üzemre képesek, így megfelelnek az elsődleges célra, a tengeralattjáró-vadászatra. Felépítményüket – súlycsökkentés végett - 80%-ban kompozit alkotja, ezt a svéd Saab Kockums segített elkészíteni. A fegyverzetet egy 76 milliméteres löveg, 16 függőleges indítású Barak-1-es légvédelmi rakéta, két AK-630M közelkörzeti légvédelmi rendszer, és RBU6000-es rakéta-vízibombák alkotják.

Vietnam azt tervezi, hogy a szovjet gyártású MiG-21-es repülőgépeit pilóta nélküli gépekké fogja átalakítani. Az elképzelés szerint a típust nem csak célrepülőgépként, hanem fegyverzettel ellátva is alkalmaznák. A típus példányait 2010 végéig kivonták a szolgálatból az ázsiai országban, de a mai napig tartós tárolásban vannak. Pilóta nélküli gépekké törtnő átalakításuk nem egyszerű feladat. De Vietnamban komolyan foglalkoznak ennek a megvalósíthatóságával, például a közelmúltban egy kutatást is folytattak azzal kapcsolatban, hogy az ilyen módon átalakított MiG-21–es képes lenne-e önállóan leszállni.

Dél-Koreába eddig összesen 24 darab Lockheed Martin F-35A Lightning II-es vadászbombázó érkezett meg. Szöul számára tavaly márciustól folyik a típus leszállítása és ebbe a koronavírus járvány csak minimális késést okozott.

Videófelvétel került fel a világhálóra, amelyen az új Xian H-6N bombázógép volt látható egy repülőtérre történő leszállás végső bejöveteli szakaszában. A szárnyak alatti hat felfüggesztési pont, a légi utántöltéshez használt fogadócső, valamint a bombakamra helyén hordozott nagyméretű rakéta segített egyértelműen azonosítani a típust. Azt a típust, mely a 2019-es október 1-jei nemzeti ünnep (a kommunista állam megalapításának 70. évfordulója) alkalmából rendezett katonai parádén, az áthúzó gépek között volt első alkalommal látható. Eme, a 2019-es év elejétől hadrendbe állított alváltozat ismertetőjele, az orr-részen felül lévő légi üzemanyag felvételt lehetővé tevő teleszkópikus fogadócső, az orr alatti szenzorkupola, valamint a szárnyak alatti három-három felfüggesztési pont mellett, hogy a törzs alatti bombakamra ajtók helyén, illetve azok környékén homorú a törzs aljának kialakítása.  A tekintélyes méretű tárgy, amit ezek a gépek cipelhetnek, bizony egy jókora rakéta, vagy csapásmérő robotrepülőgép lehet, ezt már jó ideje sejteni lehetett. A tavalyi év végén egy kínai magazinban közölt képek alapján bizonyossá vált, hogy a H-6N a törzse alatt egy levegőből indítható ballisztikus rakéta indítására vált képessé.

Ez a fegyver a rajz alapján hihetetlen hasonlóságát a DF-15 (Dong Feng-15) ballisztikus rakétával, amely már hadrendben áll a Kínai Néphadseregben. Az sem volt titok, hogy Kínában foglalkoznak a levegőből indítható ballisztikus rakéta létrehozásával, típusjelként a CH-AS-X-13 volt megemlítve, továbbá arról is érkeztek hírek, hogy nagymennyiségű a kompozit alkotóelemek mennyisége.  Sokan úgy vélték, hogy a fegyver a hajók elleni 1200-1400 kilométeres hatótávolságú DF-21D (Dong Feng-21D) ballisztikus rakéta módosításával fog létrejönni. Persze az sem zárható ki, hogy a H-6N képes az ezen a parádén első alkalommal bemutatkozó, igaz csak teherautó platón felvonultatott WZ-8 nagy sebességű, nagy magasságú repülésre képes pilóta nélküli felderítő robotrepülőgépek hordozására és indítására is. Teljes bizonyossággal tehát továbbra sem jelenthető ki, hogy milyen típusú fegyvert, vagy fegyvereket szándékoznak a kínaiak használni ezeken a repülőgépeken. A videó rövidsége és minősége megnehezíti annak megállapítását, hogy pontosan mit is hordoz a H-6N. Annyi bizonyos, hogy egy légi indítású ballisztikus rakéta volt látható a bombázón. A fegyver mintha a DF-16-os közepes hatótávolságú földi indítású ballisztikus rakéta gyorsító fokozatát használná, azonban orrán a DZ-ZF jelzésű hiperszonikus harci rész volt látható. Ez a visszatérő szakaszban intenzív manőverek végrehajtására is képes, nem csak ballisztikus pályán repülni.

A Fülöp-szigeteken továbbra is napirenden van a haderőfejlesztés. A már megrendelt két Leonardo AW-159 Wildcat tengeralattjárók elleni hadviselésre alkalmas helikopterekből további példányok beszerzését fontolgatják. Egészen pontosan két gépet vennének, de csak akkor, ha sikerült megállapodni két korvett beszerzéséről is. A 2019 májusában megérkezett, majd ugyanezen év júniusában átadott AW-159 Wildcat helikopterek fegyverzetét alkotó Rafael Advanced Defense Systems Ltd Spike-NLOS rakéták és a dél-koreai gyártású LIG Nex1 BlueShark torpedók már megérkeztek az országba.

Október 13-án, a kaliforniai partok közelében, a Point Mugu tesztlőtéren első alkalommal indított SM-2-es (Standard Missile) légvédelmi rakétát, a USS ZUMWALT (DDG 1000) romboló. Az Mk 57 függőleges indítókonténerből végrehajtott indítást követően az SM-2 Block IIIAZ változatú fegyver sikeresen eltalálta a hajók elleni rakétát imitáló célpontot. A 4 milliárd dollárba kerülő USS ZUMWALT romboló a 2021-es évtől éri majd el bevethetőségét.

A BAE Systems konszern felajánlotta az Amerikai Hadseregnek az ARCHER önjáró tarack legújabb változatát. A 2019-ben bemutatott teherautó alvázra szerelt fegyver ezen variánsát egy Rheinmetall MAN HX2 8x8-as kerékképletű teherautó alvázára szerelték fel. A hadsereg a páncélos dandárjainak tűztámogatására keres egy korszerű tüzérségi eszközt. A gyártók október végéig jelentkezhetnek a kiválasztásra, amelynek terepi tesztjeit 2021 második negyedévében tartják majd Yumában. A hagyományos lőszerekkel 40, míg az Excalibur-t alkalmazva akár 50 kilométeres távolságban is célba találásra képes ARCHER fél perc alatt tudja a tüzelőállását elfoglalni, illetve elhagyni. Továbbá a 21 lövést kevesebb, mint 3 perc alatt képes leadni a nagyfokú automatizáltságának köszönhetően.

Október 19-én hivatalosan is kivonásra került a Bell AH-1W Super Cobra harci helikopter az Amerikai Tengerészgyalogság állományából. Ez a változat először 1983 novemberében repült, még AH-1T + jelzéssel. Az első példányok 1986. március 27-én érkeztek meg a tengerészgyalogosokhoz. A 179 átadott példányból az utolsó 1999-ben érkezett meg. 2020 augusztusáig tengerészgyalogosoknál 933614 órát repültek a Whisky-k. Az utolsó repülésre, kötelében egy AH-1Z Viper-el, 2020. október 14-én került sor az 1994-ben átadott 165051 gyártási számú AH-1W-vel. A típus a 34 éves szolgálati ideje alatt számos háborús konfliktusban vett részt, ezek során, valamint a békeidős repülések során összesen 33 darab AH-1W került a veszteséglistára. Az 1991-es Sivatagi vihar hadművelet során 48 AH-1W-nek tulajdonították 97 harckocsi, 104 lövészpáncélos és egyéb jármű, valamint 16 bunker és 2 légvédelmi üteg megsemmisítését veszteség nélkül. Utolsó egység amelyik repülte a típust a HMLA-773 Red Dogs volt, míg az utolsó fedélzetéről történő felszállást a USS BATAAAN (LHD-5) partraszállást támogató helikopterhordozó fedélzetéről hajtották végre a típussal. Egy tengerészgyalogos században 18 AH-1W mellett megtalálható volt még 9 UH-1 is. Az AH-1W-ket eddig két országba exportálták, Tajvan 60, míg Törökország 10 darabot vásárolt meg. Technikai ételemben nem tűntek el végleg az AH-1W-k a tengerészgyalogságtól, hiszen 43 darab AH-1Z-re átépítve új életet kezdett.

Az Amerikai Tengerészgyalogság két repülőszázada is elkezdte a típusváltást. A VMA-311 Tomcats a Boeing AV-8B Harrier+ gépei helyett az F-35C Lightning II-re fog átnyergelni 2022 tavaszától, így jelzése VMFA-311-re változik. A típusváltás új települési helyet is magával hoz, mivel Yuma-ról a század Miramar-ba települ át.  A VMA-311 Tomcats volt az első Boeing AV-8B-vel harci bevetésre kerülő század a Sivatagi vihar művelet során. A szintén Yuma-ban állomásozó VMA-214 viszont mint VMFA-214 az F-35B-t fogja repülni. Mindkét század 2024-ben éri majd el a korlátozások nélküli bevethetőségét az Lightning II-eken.

A 2021-es évben az Amerikai Haditengerészet két új századot hoz létre. A HSM-50-es a Sikorsky MH-60R Seahawk változatot repüli majd és Jacksoville-ben, vagy Mayport-ban lesz az állomáshelye. A VAQ-144 állomáshelye Whidbey Island lesz és a Boeing EA-18G Growler típusával lesznek ellátva. Utóbbi létrehozását a tengerészgyalogosok feloszlatott EA-6B Prowler századainak pótlása indokolta.

Nem titok, az elmúlt években alaposan felértékelődött a csendes-óceáni térség katonai szempontból. Kína és a térség több államának fegyverkezése szintén erre a területre irányítja sokak figyelmét. Az Egyesült Államok is megkezdte Wake-sziget repülőterének felújítását és korszerűsítését. A 3 kilométeres futópálya, ami a leghosszabb a térségben, lehetővé teszi bármilyen nagyságú repülőgép fogadását, így az elhelyezkedés mellett (Hawaii és Japán között nagyjából félúton található) ez is fontossá teszi a repülőteret. Noha az elmúlt években több építési munkát végeztek Wake-szigeten, a futópálya újra burkolása elengedhetetlenné vált. A 2020 márciusában kezdődött, és 2021 tavaszán befejeződő, 87 millió dolláros építkezés során a futópálya mellett gurulóutak, állóhelyek, bevezető fénysorok és a vízelvezető rendszer is felújításra kerül. A jövőben nem fog gondot okozni a Boeing C-17 Globemaster III szállítógépek fogadása és kiszolgálása sem Wake-sziget repülőterén.

Az Amerikai Hadsereg számos kísérlet során az Egyesült Államokban és Finnországban teszteli a Patria Nemo 120 milliméteres önjáró automata aknavetőjét. Ezek célja megállapítani, a rendszer amerikai lőszerekkel használva mennyire képes megfelelni az vele szemben támasztott követelményeknek. Ugyanis a Stryker dandár harccsoportok számára keresnek egy gyors, pontos, közvetett és közvetlen tüzelésre is egyaránt képes aknavetőt. A Patria Nemo könnyű, kompakt és könnyen felszerelhető többféle kerekes, vagy lánctalpas alvázra is. Tűzvezető rendszere lehetővé teszi, hogy nagyjából egyidejűleg hat akna csapódjon be különféle röppályát megtéve egyazon célpontba.

Argentínában lassan folynak a FAdeA IA-63 Pampa III felfegyverzett sugárhajtású kiképzőgép fegyverzetintegrációs tesztjei. Ezeken az EX-03-as prototípus vesz részt. Ez év márciusa és júniusa között a 125 és a 250 kilogrammos bombák oldását végezték el a La Cruz lőtéren. A közelmúltban a csöves tűzfegyvereké lett a főszerep. Az IA-63 Pampa III ekkor a szárnyak alatti legbelső felfüggesztési pontjain egy-egy 7,62 milliméteres géppuskát rejtő konténerrel, továbbá a törzse alatt a DEFA 553-as 30 milliméteres gépágyút magába foglaló illeszkedő konténerrel repült. Volt olyan alkalom is, amikor mindhárom konténert a gépre függesztették.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Aermacchi MB-339CD

McDonnell Douglas F-4F Phantom II

Westland Sea King HAS.6

Fairchild A-10C Thunderbolt II

Szuhoj Szu-27UB Flanker

McDonnell Douglas F-15DJ Eagle

Eurofighter Typhoon EF2000

Lockheed Martin F-35A Lightning II

Mitsubishi F-2B

Boeing P-8A Poseidon

Dassault Mirage 2000B

Lockheed F-117A Nighthawk

Hawker Hunter T.8C

Boeing B-52H Stratofortress

Alenia Aermacchi M-346 Master

Lockheed C-5M Super Galaxy

Panavia Tornado F.3

McDonnell Douglas KC-10A Extender

Westland Wasp HAS.1

Lockheed Martin F-22A Raptor

Saab 105Oe

Boeing AH-64E Apache Guardian

Dassault/Dornier Alpha Jet A

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon

Sepecat Jaguar T.2A

Boeing C-17A Globemaster III

Bombardier/Raytheon Sentinel R.1

North American P-51B Mustang

Szuhoj Szu-57

Douglas A-4N Skyhawk

Hawker Siddeley Sea Harrier F/A.2

Levegőben lévő magyar Mi-24-es Raduga-S célzó-rávezetőberendezésének nyitva van az ablaka. Jó. Tetszik.

Benedek Levente videója, amin a függeszkedésből történő lövészet is látható.

Semmi kétség. HARCRA termett. Engedjük szabadon mindkét kezét!

A 336-os áthúzása a figyelő mellett nyugatias irányból.

Egress, azaz távozás a célterületről. Háttérben a Mórocz-tető.

Fogyóban a fény, Gripen-lövészet este fél hatkor.

A feladat után a FARP-ra igyekvő mihu képét a hajmáskéri hajdani KuK tüzériskola és a Kab-hegy keretezi.

Leszáll az est. Újabb Mi-24P érkezik a lőtérre.

A 30-as ágyú torkolattüze visszaverődik a rotorpalátok alsó felületéről.

Liláskék kontúrfények és a piros majak rajzolják ki a mihu pályáját a tűzkiváltás helyéig és vissza.

Ez az agyonfeldolgozott, szembeholdfényes kép viszont egy "taktikai" üzemmódban, azaz teljes sötétben közelítő Mi-24-est ábrázol...

...melynek tűzcsapása ilyenkor a "semmiből" érkezik, nem vezet hozzá - az ellenség által is könnyen  észrevehető - fények "gyöngyfüzére". 

Ugyanez, csak Hajmáskér túloldaláról, egy ködös este.

Földi (1db), légi (21db) és földöntúli (1db) objektumok egy képen. 

Gripen éjszakai gépágyúlövészet ezúttal Öskü felől nézve, dupla annyi lőszerfelhasználással.

Végül pedig ismét "A" legjellegzetesebb tereptárggyal összekomponálva.

Akik a honvédséggel  a bakonyi lőtér légterén osztoznak I.

Akik a honvédséggel a bakonyi lőtér légterén osztoznak II.

Zord

Öt évvel ezelőtt az Egyesült Államok Légi Nemzeti Gárdájának kaliforniai egysége nagyobb tétel sisakot és maszkot adományozott segélyként az Ukrán Légierő számára. Az akcióról részletesen beszámolt az ukrán védelmi minisztérium is, a hivatalos átadásra 2015. december 18-án került sor a boriszpoli légibázison.

Levegő-föld éleslövészet keretében Gripen vadászgépeket és Mi-24-es harci helikoptereket vezettek célra az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis minősített előretolt repülésirányítói a Bakonyban, október 20-án, kedden.

Október 19-én délben egy ukrán An-124-100M típusú teherszállító gép szállt le Ferihegyen. A Ruszlán a floridai Orlandóból repült át Budapestre, majd egynapos itt tartózkodás után, másnap indult tovább Almatiba, Kazahsztánba. Ez utóbbi mozzanatot sikerült megörökíteni az érkezésinél jóval kedvezőbb időjárási körülmények között.

An-124-es a Cargo City előterén. A gépet az Antonov Tervezőiroda üzemelteti.

A törzs teljes hosszában végighúzódó tehertér felett utaskabinokat alakítottak ki. A sárga nyíl a szárny mögötti kabin vészkijáratára mutat. Jó magasan van…

A bal főfutó mögött helyezték el a segédhajtóművet. 

Negyven perccel a személyzet kiérkezése után – nyitott tehertér ajtóval – megkezdődik a gép hátratolása.

Az UR-82008 a Cargo City-től a reptéren folyó munkák miatt kerülővel gurul a 13L pályára.

Ehhez végig kell gurulnia a 31R pályán, a felszállással ellentétes irányban.

Levegőben az ukrán óriás.

Futóbehúzás. Huszonnégy kerék húzódik a törzsben kialakított helyére.

Füstöt hátrahagyva irány Almati.

*

Ha nem is mindennapos a Ruszlán látogatása, a típus egy-egy példánya időnként megfordul Ferihegyen. Mint például 2011. május 12-én, amikor szintén egy An-124-esbe rakodták be azt a kilenc járművet, amelyet a Magyar Honvédség Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonáinak szállítottak le. A szállításra a 2006-ban aláírt stratégiai légiszállítási szerződés (SALIS – Strategic Airlift Interim Solution) alapján került sor.

A kilenc évvel ezelőtti szállítást az UR-82073 lajstromjelű Ruszlán teljesítette.

Rakodásra vár hét páncélozott Rába tehergépkocsi és két,  ugyancsak páncélozott Mercedes sebesültszállító jármű.

Nyílik az orr-rész.

Miután a Ruszlán letérdel és a támasztó talpak is lent vannak, nyitják a rámpát is.

A rámpa nyitásának utolsó mozzanata, majd kezdődhet a rakodás.

Pilótafülke a felhajtott orr árnyékában.

Az egyelőre még üres tehertér.

A Ruszlán orra, ahogy ritkán látjuk – belülről.

Páncélozott fülkéjű Rába H-14-es.

A sebesültszállító Mercedes teljes felépítményét páncélzat védi.

A rakomány utolsó előtti darabja várakozik az An-124-es torka előtt. A járműveket a MH Katonai Közlekedési Központ katonái irányították a teherszállító rámpájához.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

 

 

A Kínai Népköztársaság „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezése a XXI. század egyik kiemelt geostratégiai-geoökonómiai projektje lesz, amely meghatározza majd a globális hatalmi vetélkedés dinamikáját. Napjainkban egyre inkább kézzelfoghatóvá válik a 2013-ban meghirdetett program tartalma a transzkontinentális infrastrukturális nagyberuházásokon keresztül, mindemellett azonban már láthatóak azok a kritikus pontok is, amelyek árnyalják a projektben való részvétel kifizetődését akár már középtávon is. Ez az alapvető ellentmondás, hogy a gazdasági előnyök vagy a nemzetbiztonsági érdekek élveznek prioritást a projektben résztvevő minden államban felmerül a közép-ázsiai országoktól kezdve Afrikán át egészen a Balkánig – hazánk, Magyarország kapcsán is élénk politikai vita övezi például a Belgrád-Budapest vasútvonal fejlesztését. Nincs ez másképpen Izrael Állam esetében sem, a közel-keleti ország részvételét azonban szükséges alaposabban is megvizsgálni, hiszen a zsidó állam olyan speciális jellegzetességekkel bír (az Egyesült Államokhoz fűződő különleges viszony, a nemzetbiztonság kiemelt helye a stratégiai tervezésben), amelyek tekintetében fontos tapasztalatokkal szolgálhat az „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezésben való részvétel kapcsán.

Elsősorban azt szükséges megvizsgálni, hogy a részes felek számára milyen előnyökkel jár az együttműködés. Fontos megjegyezni, hogy Izrael Állam eredendően nem fekszik a Kína által tervezetten kialakítandó két gazdasági folyosó útvonalán, így a részvételét a projektben ettől különálló okok indokolják. Kínai részről elsősorban a rendkívül fejlett izraeli tudományos, kutatási-fejlesztési szektorhoz való hozzáférés áll a befektetések hátterében, míg az izraeli kormányzat a kínai piacokon való megjelenés és az ebből fakadó külkereskedelmi, valamint a kínai infrastrukturális beruházásokból fakadó gazdasági előnyök okán kíván részese lenni Peking globális kezdeményezésének.

Csen Ping-tö (Chen Bingde), a kínai hadsereg akkori vezérkari főnöke (balra), Simon Peresz, az akkori izraeli elnök (középen) és Benny Gantz, az akkori izraeli vezérkari főnök (jobbra) fényképezkedik megbeszélésük során az izraeli elnök rezidenciáján 2011-ben, Jeruzsálemben. Simon Peresz ezen a napon volt 88 éves. (MTI/EPA/Abir Szultán)

Ennek az együttműködésnek azonban megvan a már említett alapvető dilemmája, hogy a rövid- és középtávú gazdasági nyereség felülírhatja-e a zsidó állam nemzetbiztonsági érdekeit. A kínai infrastrukturális nagyberuházások ugyanis olyan stratégiai szektorokban valósulnak meg, mint a kereskedelmi kikötők építése és koncessziós fenntartása, a közlekedés, különösen a vasúthálózat fejlesztése (pl. Eilat – Ashdod vasútvonal), kritikus infrastruktúra üzemeltetése (különösen erőművek esetében), de Izraelben az is jelentős politikai vihart kavart, hogy 2014-ben a China’s Bright Food felvásárolta a Tnuva-t, az ország legnagyobb élelmiszeripari cégét. Tekintettel arra, hogy ezek a cégek mögött közvetlen a kínai kormányzat pénzügyi és egyéb erőforrása áll, jelentősen torzítják a piaci versenyt adott infrastrukturális közbeszerzési eljárások során. Ebből kifolyólag továbbá megállapítható, hogy az izraeli infrastruktúra és nagyvállalatok eladása ezen cégeknek gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Kínai Népköztársaság kormányának ellenőrzése alá kerülnek az állam biztonságának szempontjából létfontosságú vállalatok, valamint technológiai tudás.

Az „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezésben való részvétel rendkívül megterheli az amerikai-izraeli kapcsolatokat is. Ennek oka az általános amerikai-kínai geostratégiai vetélkedés mellett a szoros nemzetbiztonsági és védelmi együttműködés a két ország között, amelyre az amerikai álláspont szerint súlyos kockázatot jelent a kínaiak növekvő jelenléte és befolyása a közel-keleti államban. Ahogyan Mike Pompeo amerikai külügyminiszter fogalmazott: „Amennyiben bizonyos (kínai) rendszerek adott helyeken megjelennek, az megnehezíti az amerikai szándékokat az izraeli együttműködés tekintetében, bizonyos esetekben pedig lehetetlenné teszik azt.” Az egyik legnagyobb konfliktust kiváltó ügy Haifa új kereskedelmi kikötőjének a felépítése és a kínai koncesszióban való üzemeltetése, ugyanis az amerikai haditengerészet 6. flottája is igénybe szokta venni a város kikötőjét – 2019-ben az amerikai Szenátus már figyelmeztette Izraelt, hogy amennyiben nem állnak el a kínai beruházás tervétől, a flotta többé fog lehorgonyozni ott, tartva a kínai hírszerzési potenciáltól. Egy másik, stratégiailag fontos szempont, hogy az amerikai belpolitikában a Demokrata Párt részéről már jelen van egyfajta kiegyensúlyozottabb hozzáállás az izraeli biztonságpolitikai törekvések támogatását illetően, míg a Republikánus Párt továbbra is kitart a (közel) feltételmentes támogatás mellett, különösen napjainkban. A kínaiakkal való együttműködés fokozása azonban a republikánus politikusokat is eltávolíthatja közép- és hosszútávon ettől a magatartásuktól, tekintve azt, hogy Kínát és hatalmi törekvéseit tekintik az amerikai nemzetbiztonság szempontjából a XXI. század legnagyobb kihívásának.

Az izraeli kormány sajtóhivatala által közreadott képen Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (jobbra) üdvözli Mike Pompeo amerikai külügyminisztert Tel-Avivban 2018. április 29-én. Pompeo közel-keleti körútja során látogatott Izraelbe. (MTI/EPA/Haim Zach/Izraeli kormány sajtóhivatala)

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az izraeli kormányzatnak amerikai nyomásra teljes mértékben meg kellene szüntetnie a kereskedelmi és technológiai együttműködését Kínával, azonban meg kell találni azokat a szabályzó eszközöket, amelyekkel garantálható, hogy Kína nem tehet szert nemzetbiztonsági szempontból érzékeny információkra, valamint technológiai tudásra, illetve biztosítaniuk kell, hogy az ország stratégiai ágazataiban ne válhassanak domináns szereplőkké a kínai államilag támogatott nagyvállalatok. Erre már léteznek működő gyakorlatok, például Németország esetében, amely az elmúlt időszakban számos korlátozó intézkedést hozott a harmadik országok befektetéseit illetően a stratégiai jelentőségű ágazatokban.

Az bizonyos, hogy a Kínai Népköztársaság a XXI. század egyik meghatározó szereplője lesz, akivel célszerű a megfelelő biztonságos keretrendszeren belül pragmatikusan együttműködni, ahogyan Kína sem hagyhatja figyelmen kívül Izraelt, a közel-keleti régió egyik legmeghatározóbb államát. Éppen ezért – és nem csupán Izrael esetében, hanem általánosan – az egyik legfontosabb feladat az lesz, hogy megtalálják a megfelelő egyensúlyt az országok gazdasági fejlődése és nemzetbiztonságuk között.

Hollandia védelmi minisztere 2020. október 13-án jelentette be, hogy a tervezettnél előbb nyugdíjazhatják a Holland Királyi Légierő négy C-130H típusú szállító repülőgépét.

A Rheinmetall egy 150 millió dollárt meghaladó exportmegrendelést jelentett be Ausztráliából a Magyar Honvédség által megrendelt KF41 Lynx gyalogsági harcjárművekhez kapcsolódóan. Így biztossá vált, hogy a hazánkban rendszeresítésre kerülő Lynx-ek a lövészpáncélos bemutatásakor már megismert Lance távirányítású toronnyal lesznek ellátva. A 46 darab most megrendelt toronyból 30-at egészen biztosan Ausztráliában fognak elkészíteni. A magyar export várhatólag az elkövetkező hónapokban kibővül, és további 127 Lance torony kerül majd megrendelésre a Rheinmetall Defense Australia cégtől. A tornyokba egy 30 milliméteres MK30-2/ABM gépágyú fog beépítésre kerülni, mint főfegyverzet. Lőszerkészlete kétszer 200 darab lövedék, ezek elfogytával az utántöltés a páncélos belteréből elvégezhető. A torony bal oldalára felszerelhető két irányított rakéta mellett kiegészítő fegyverzetként egy Rheinmetall 7,62 milliméteres koaxiális géppuska kerülhet jobbra a fő fegyverzettől. A Lance torony fegyverzetének alkalmazását nagyban segíti a páncélosok körében évek óta terjedő vadász-gyilkos célzórendszer alkalmazása, ami azt jelenti, hogy a parancsnok által felderített és megsemmisítésre kijelölt célpont járműhöz viszonyított pozíciója megjegyzésre kerül, majd az irányzó gombnyomására – ami annyi jelent az automatika számára, hogy kéri a következő célt – a torony és a fegyverzet csöve rááll a parancsnok által megjelölt koordinátára.

Egy másik kamerarendszer is felszerelhető a toronyra, ez 360 fokos körkörös lefedettséget képes biztosítani. Az igény szerint erősíthető moduláris páncélzat kiegészíthető lesz aktív páncélzattal is, tovább növelve a Lynx védelmét. Továbbá a Lance távirányítású tornyokra felszerelhető a lézer besugárzás érzékelő és mesterlövészek felderítésére is alkalmazható akusztikus lövésdetektor is. Valójában a Lance technikai variálhatósága szinte korlátlan. A torony és fegyvere szinte bármilyen páncélozott kerekes vagy lánctalpas járműre integrálható a gyártó elmondása szerint. A Lynx gyalogsági harcjármű egy moduláris járműcsalád tagja, ami erős védelmet és korszerű technológiák alkalmazását jelenteni a megrendelőknek. A járműcsalád tagjai a KF31 és KF41. A KF jelentése "Kettenfahrzeug", vagyis lánctalpas jármű német nyelven. A 38, illetve 44 tonnás járművek személyzete egyaránt 3 fő, de a rövidebb KF31-es hat, míg a hosszabb KF41-es nyolc főnyi lövész szállítására képes. A Lynx mozgékonyságát a 851-938 lóerős Liebherr dízelmotorral összekapcsolt Allison automataváltó biztosítja. Kialakításának köszönhetően a hosszirányban 60 fokos dőlésszög, míg keresztirányban 30 fokos dőlésszög sem jelent majd akadályt a Lynx számára.

Romániában a Védelmi Minisztérium bejelentette, hogy október 5-én megkapta az első harminchat Piranha V kerekes gyalogsági harcjárművet. A szárazföldi erők számára 2018. január 12-én írták alá a 227 darab lövészpáncélos beszerzéséről szóló szerződést 896 millió euró értékben. Ezeket hat különféle feladatra fogja alkalmassá tenni az eltérő kialakításuk. A 8x8-as kerékképletű Piranha V-ös gyalogsági harcjármű fegyverzetét az izraeli Elbit UT30 Mk.2-es távirányítású torony rejti. Ebben egy 30 milliméteres Orbital ATK Armament Systems MK44-es gépágyú mellett megtalálható egy párhuzamosított 7,62 milliméteres géppuska, valamint két irányított páncéltörő rakéta is. A General Dynamics European Land Systems (GDELS) és az Uzina Mecanică București (UMB) közötti stratégiai együttműködés és technológia transzfer keretében az utóbbi üzemében készítik el a Piranha V-ök túlnyomó részét. Egészen pontosan 191 készül majd el Romániában. A román Piranha V-ös program jelenleg húsz hónapos késében van. Ennek okai az UT30MK2 távirányítású torony elhúzódó tesztjei, a helyi kommunikációs rendszer járművekbe történő integrálásával és a technológia átadással kapcsolatos problémák voltak. A General Dynamics European Land Systems amerikai cégcsoportot 8,5 millió eurós, a szerződésben szereplő kötbérrel is sújtották már eddig a szállítások késése miatt.  A gyári teszteken sikerrel túljutott Piranha V-ök most a hadsereg próbáin mutathatják meg mennyire is felelnek meg az elvárásoknak. Amennyiben itt is jelesre vizsgáznak, átadásra fognak kerülni a délkelet-romániai Krajovában állomásozó 26. Lövészzászlóaljhoz.

A The Jakarta Post egy újabb levet szerzett meg, amely az Eurofighter Typhoon vadászgépek iránti érdeklődésről szól. Pár hónappal ezelőtt Indonézia érdeklődését fejezte ki az ausztriai Eurofighter Typhoon vadászgépek iránt, amely a délkelet-ázsiai ország újabb meglepetésszerű védelmi beszerzési tervének tűnt akkor. A 2020. szeptember 4-én kelt levélben, amelynek másolatát a The Jakarta Post szerezte meg, Klaudia Tanner osztrák védelmi miniszter tudtával konkrét értékesítési tárgyalások elindításáról van szó indonéz kollégájával, Prabowo Subianto-val a Eurofighter-ek eladásával kapcsolatban. Maga az eladás nem valósulhatna meg egykönnyen, hiszen ehhez a Eurofighter Typhoon-t gyártó négy nemzet mellett az Egyesült Államok jóváhagyására is szükség van, a tengerentúlon gyártott fedélzeti rendszerek miatt. Most a The Jakarta Post által nyilvánosságra hozott újabb levélből azt lehetett megtudni, hogy Indonézia védelmi minisztere, Prabowo Subianto európai körútján október 20-án Ausztriában fog tartózkodik, és azt kérte, hogy találkozhasson osztrák kollégájával, Klaudia Tannerrel, hogy megvitassák 15 Eurofighter eladását. Tény, a már legyártott gépeket 12-24 hónapon belül le lehet szállítani a vásárlónak, míg az újonnan gyártottakra nagyjából 36 hónapot kell várni.

Németország és Franciaország azt tervezi, hogy 2021-ben kétszáz millió eurót költenek majd el a MGCS (Main Ground Combat System) programra. Az MGCS, mint a jövő európai harckocsija a Leopard-2 és Leclerc helyét fogja átvenni. Ez az összeg lehetővé tenné, hogy a három fővállalkozó, a francia Nexter, valamint a német KMW és a Rheinmetall megkezdjék a majdani páncélos technológiai demonstrátorának elkészítését. Ez a munkafázis 2025-ben zárulna le és a következő lépést 2028-ig a prototípusok elkészítése jelentené. Amennyiben sikerül tartani az ütemtervet, úgy az új harckocsik 2035-ben már átadásra is kerülhetnének. 2012-ben Franciaország és Németország úgy döntött, hogy elindít egy közös programot, amely keretén belül egy új harckocsi megtervezése és kifejlesztése történne meg az 1970-es és 80-as években tervezett és fejlesztett német Leopard-2 és a francia Leclerc harckocsik cseréje érdekében. Négy évvel ezelőtt ezzel párhuzamosan Németországban a Rheinmetall mérnökei már dolgoztak az új orosz harckocsi, az Armata páncélos ellenfelének megalkotásán. Akkor még háromféle elképzelést vizsgáltak meg.

Az első a Leopard 2-es harckocsi további fejlesztése volt, melyben a fő hangsúlyt egy úgy, magasabb kezdősebességű 120 milliméteres löveg képviselte. Ez a jelenlegieknél nagyjából 20%-al magasabb páncélátütési képességet jelentett volna. További fejlesztések elsősorban az elektronikát érintették volna, de természetesen az aktív páncélzat is a felszerelés részét képezte volna. A második elgondolás még mindig a Leopard 2-en alapul, de itt már egy teljesen új 130 milliméteres löveg játszotta volna a főszerepet. Ettől 50%-al magasabb páncélátütési képességet várnak a fejlesztők. A harmadik volt az franciákkal közös MGCS program. Ezt az új fejlesztéseket és technológiákat felvonultató páncélost aktív páncélzattal, 130 milliméteres űrméretű Rheinmetall L/51-es löveggel, törzsben elhelyezett kezelőkkel, és távirányítású toronnyal látnák el. Így remélhetőleg jobb képességekkel fog rendelkezni, mint az orosz T-14 Armata harckocsi.

Hollandiában újabb információt tett közzé a hadügyminisztérium az ország C-130H Hercules teherszállító repülőgépeinek cseréjéről. Eredetileg nagyjavítással egybekötött modernizáció várt volna a két USAF-tól használtan megvásárolt és így 2005 óta használt H és két hosszabb törzsű, újként 1992 óta szolgáló H-30-as variánsra. Az élet azonban többször is bebizonyította, hogy a kvartett által ellátható feladatok a vártnál gyakrabban válnak lehetetlen küldetéssé, ha egy, vagy két repülőgép meghibásodik. A Holland Királyi Légierő (Koninklijke Luchtmacht) még repülőképes Hercules-i ebben az esetben nem tudják teljesíteni a szükséges feladatokat. A holland hadügyminisztérium arra a következtetésre jutott, hogy a kis flotta élettartamának meghosszabbítására irányuló munkák összessége már nem lesz hatékony. Továbbá és ha ezeket elkezdik, akkor a repülőgépek egy része évekig el fog tűnni a nagyjavítás/átalakítás időtartamára, ami még inkább veszélybe sodorja a tervezett feladatok ellátását egy meghibásodás esetén. Egy szó, mint száz a Hercules flotta mielőbbi cseréje pénzügyileg előnyös és javítja a bevethetőségi rátát is. Így aztán 2030 helyett 2025-től kezdődik majd el a típusváltás a holland szállítórepülőknél.

Az új szállító repülőgépeknek képesnek kell lenniük az egész világon való alkalmazhatóságra, természetesen minden körülmények között, például háborús időben, burkolatlan és rövid kifutópályákon, nappal és éjszaka egyaránt. A repülőgépnek képesnek kell lennie sebesültek szállítására, és ezen szállítási feladat során a magas szintű orvosi ellátást is biztosítani kell a fedélzeten. Az új repülőgépekkel évi 2400 repült órát terveznek, és a szokásos logisztikai támogató küldetések mellett képesnek kell lenniük lőszer, járművek, raklapok szállítására is. Természetesen a repülőgépnek képesnek kell lenniük arra, hogy minimum hatvan ejtőernyőst el tudjanak szállítani és deszantolni. Bármelyik feladatot is látja el a gép, elvárás a 3200 kilométeres hatótávolság, valamint az önvédelmi és átfogó kommunikációs rendszerekkel való ellátottság, továbbá a nemzetközi műveletekben való részvételi képesség is.

Magától értetődik, hogy csak kiforrott típus jöhet szóba 1 milliárd euró (1,17 milliárd dollár) összeghatárig. A rendszeresíteni kívánt mennyiség 5 darab lesz. Megbízható források szerint valószínűleg a holland kormány öt új Lockheed Martin C-130J Super Hercules-t szerez be. A hollandok küldöttsége a jelentések szerint már meglátogatta Lockheed Martint a gépek beszerzése ügyében. Vannak arra utaló jelek is, hogy egy, vagy két repülőgépet felszerelnek a holland különleges erők műveleteinek támogatásához szükséges rendszerekkel is. Arról is tudni lehet, hogy az Airbus A400M Atlas túl nagy a holland igényekhez. A nagyobb méretű szállítási képességet kielégítik a NATO közös Boeing C-17A Globemaster III-as gépei. A brazil Embraer KC-390 esélyei nem túl nagyok, hiszen egyrészt nem tekinthető kellően kiforrottnak, másrészt az elvárt hatótávolsággal, a 3200 kilométeressel szemben csak 2800 kilométerre tud elrepülni. Igaz ezt 870 kilométer per órás sebességgel képes megtenni, míg a C-130-as 460 kilométer per órás sebességgel haladhat.

Nem ennyire egyértelmű még Hollandia következő generációs tengeralattjáróinak sorsa. A holland Számvevőszék úgy ítéli meg, hogy a haditengerészet négy WALRUS-osztályú dízel-elektromos tengeralattjárójának pótlására szánt költségvetés 730 millió euróval kisebb, mint kellene. A nemrégiben elkészült jelentése megmutatja, hogy 2016 óta már 1,14 milliárd euróval növelték meg a költségvetést ehhez a nagy projekthez, de a jövőben ez is kevésnek bizonyulhat. Mivel az új tengeralattjárók és azok üzemeltetésének összes előre látható költségét nem vették figyelembe eddig, de például az új fegyverzet beszerzési költségeit sem tárta fel még senki sem teljes egészében. Olyan országok tapasztalatai, mint Kanada és Ausztrália, azt mutatják, hogy a modern tengeralattjárók használata drágább, mint az idősebb generációké volt. Nem világos, hogy a nemzetközi együttműködés költség megtakarítást okoz-e, vagy éppenséggel növelni fogja a kiadásokat. Továbbá az előre nem látható kockázatokat még nem vették figyelembe ebben a projektben.

Pedig 2019 decemberében már a következő szakaszába lépett Hollandia következő generációs tengeralattjáróinak kiválasztási folyamata. A megrendelés elnyerésére már csak a Naval Group, a Saab Kockums és a ThyssenKrupp Marine Systems maradt versenyben. A spanyol Navantia ajánlata, a bioetanolt és üzemanyagcellát is alkalmazó levegőtől független meghajtórendszerrel rendelkező S-80 Plus-al, már az első körben kihullott a rostán. A spanyolok esélyeit nagyban növelte, hogy az S-80-as osztályhoz beszállítóként már több helyi cég is csatlakozott, így a hazai ipar bevonása zökkenőmentesen megoldható lett volna. A hollandok következő szakaszban meghatározzák a követelményeket, a megrendelés elnyeréséhez fontos kritériumokat és a súlyozási tényezőket. Teszik mindezt olyan tényezők alapján, mint például a legjobb hajó a legjobb árért, a kockázatkezelés, valamint a nemzetbiztonsági érdekek és a stratégiai autonómia. A tervezés, az építés és a későbbi karbantartás szempontjából Hollandia nagy jelentőséget tulajdonít a helyi ipar bevonásával megvalósuló elképzelésekre. Ráadásul a hazai cégekre számítanak az ellátási lánc esetében a minél fontosabb helyek betöltésének lehetőségére is. Az 1990-es évek óta szolgáló WALRUS-osztály négy egységének pótlására négy másikat terveznek beszerezni Amszterdamban. A kiválasztási folyamatot 2021-ben tervezik lezárni, míg a szerződés megkötésére 2022-ben kerülne sor. Az utolsó WALRUS 2031-be kerülne kivonásra.

A dél-koreai Samsung Techwin által kifejlesztett K9 Thunder 155 milliméteres önjáró tarack egyre inkább elfogadott lesz Európában. Észtország volt az egyik első megrendelője eme tüzérségi eszköznek a kontinensünkön Finnországgal és Norvégiával együtt. Tallinn 2018. június 26-án vetett végett a találgatásoknak, ugyanis ekkor megállapodást írt alá Dél-Koreával, 12 darab K9 önjáró tarack megvásárlására, bejelentett opcióval 12 további ilyen páncélosra. Ezek a 45 éves szolgálati időre tervezett páncélosok már legyártásra kerültek, sőt tíz éve már szolgálnak a dél-koreai haderőben. Európai vásárlóhoz történő megérkezésük előtt természetesen nagyjavításon és korszerűsítésen fognak átesni. Immáron ezen a kontinensen kapják meg az új álcázó festésüket, valamint kommunikációs berendezéseiket és egyéb az észtek által igényelt eszközöket. Ezeknek a 40 kilométeres lőtávolsággal rendelkező fegyvereknek a szállítása 2020-ban kezdődött el, szolgálatba 2021-ben állnak majd. A 46 millió eurót kitevő beszerzés, amely magában foglalta a kiképzést, a karbantartást és a tartalék alkatrészeket, 2020 augusztusában kibővült. Ugyanis további 20 millió euró ellenében az eddigi opció felének végleges megrendelése mellett döntöttek az észt Védelmi Minisztériumban, így fél tucattal több K9 Thunder 155 milliméteres önjáró tarackkal fog rendelkezni a balti állam. Az első két K9 Thunder 155 milliméteres önjáró tarack 2020 augusztusában érkezett meg Észtországba. Szállításuk késik a COVID-19 járvány miatt, de a dél-koreai Hanwha Defense kijelentette, hogy ez nem befolyásolja a 2023-ig tervezett kézbesítési időpontokat.

Finnország részére az Egyesült Államok Külügyminisztériuma két szerződést is jóváhagyott. Így választhatnak majd a két lehetőség közül, melyik lenne számukra kedvezőbb, amennyiben amerikai típussal korszerűsítenék légierejüket. A nagyobb, 14,7 milliárd dolláros kiadással a Boeing által gyártott F/A-18E/F Super Hornet és az EA-18G Growler repülőgépek, és a hozzájuk kapcsolódó felszerelések, fegyverek kerülnének a birtokukba. Egészen pontosan 50 darab F/A-18E Super Hornet, 8 F/A-18F Super Hornet, 14 EA-18G Growler, 166 F414-GE-400 hajtómű (144 beépített és 22 tartalék), 500 darab GBU-53/B kis átmérőjű SDB II-es bomba, 150 Raytheon AIM-9X Block II Sidewinder légiharc-rakéta, 160 AGM-154C-1 JSOW, 200 Lockheed AGM-158B-2B JASSM-ER, 120 darab 1 tonnás JDAM bomba, 32 ATFLIR, valamint ugyanennyi Sniper célzókonténer, 89 darab JHMCS siskakijelző, 360 fokos lefedettséget biztosító AN/ALR-67(V)3 besugárzásjelző rendszer és ugyanennyi AN/ALQ-214 integrált aktív elektronikai zavaró rendszer, 25 darab IRST infravörös rendszer, és 8 NGJ-MB zavarókonténer található meg a csomagban, sok kiképzést segítő eszköz mellett. A gépek mindegyike rendelkezne AN/APG-79 AESA radarral és AN/ALE-55 vontatott csalival is. A kisebb, 12,5 milliárd dolláros beszerzéssel 64 darab Lockheed Martin F-35A Lightning II-re kerülhetne fel a finn felségjel. Ezekhez hatvanhat Pratt&Whitney F-135 hajtómű (64 beépített és 2 tartalék), 500 darab GBU-53/B kis átmérőjű SDB II-es bomba, 150 Raytheon AIM-9X Block II + Sidewinder légiharc-rakéta, 100 AGM-154C-1 JSOW, 200 Lockheed AGM-158B-2B JASSM-ER, 120 darab 1 tonnás JDAM bomba, 150 GBU-38/54 JDAM bomba férne bele a csomagba.

Norvég sajtóértesülések szerint hamarosan amerikai atom-tengeralattjárók lelhetnek állandó bázisra az országban. Az északi-sarki régióban járőröző amerikai egységek számára ideális támaszpontot a médiahírek szerint már sikerült is megtalálni. Ez pedig nem más, mint a Tromsö városából kivezető E8-as autópálya közelében lévő Olavsvern támaszpont. Ennek érdekessége, hogy a területén lévő hegy alatt egy kisebb hadihajók és tengeralattjárók számára kikötőként használható alagút került kifúrásra. A 25000 négyzetméteres mesterséges barlanghoz több száraz folyosó és terem is tartozik. A 275 méter mélyen fekvő 900 méter hosszú alagútban található még szárazdokk is. Csúcsidőszakban hat tengeralattjáró elrejtésére, javítására, valamint készleteinek feltöltésére volt képes az Olavsvern támaszpont. A földfelszín alatti bázis létrehozásához fél évszázaddal ezelőtt több százmillió dollárt költöttek el, majd a norvég tengeralattjárósok távoztával, illetve a 2009-ben történt bezárása után eladták.

A civil időszak alatt a bázist az orosz állami tulajdonú Gazpromhoz kapcsolható oroszországi cégek bérelték. Nagy esély mutatkozik rá, hogy Moszkva alaposan megvizsgálta a NATO hidegháború idején kiépített tengeralattjáró bázisát. A területén hivatalosan kutatóhajók működtek, amelyeknek szeizmikus kutatásokat kellett folytatniuk a környéken és nyersanyag-lelőhelyeket kellett kutatniuk. Továbbá ezen kutatóegységek nem hivatalos tevékenysége az orosz haditengerészet tengeralattjáróinak norvég fjordokban való mozgási lehetőségének ellenőrzésére is kiterjedhetett. Mindenesetre a krími konfliktus hatására az oroszoknak menniük kellett és megtörtént a terület visszavásárlása is. Nemrég már egy amerikai delegáció kereste fel a helyszínt, és tárgyalt a norvégokkal a bérlési lehetőségekről, és megismerte az ingatlan előnyeit. A nagyobb méretű amerikai rakétahordozó és vadász tengeralattjárók kiszolgálásra a bázis szabadban lévő mólói egészen biztosan képesek.

Október 14-én megérkezett a brit RAF harmadik Boeing Poseidon MRA Mk.1-es (Maritime, Reconnaissance, Attack) tengeri járőrgépe. A ZP803-as lajstromot viselő gép és társai majdani otthona Lossiemouth-ba van, és ez a gép ide érkezet meg 7 órányi repülőút után. Az első RAF Poseidon, a ZP801-es Pride of Moray nevet viselő gép 2020. február 4-én érkezett meg. Az új létesítményeken Lossiemouth-ban akkor még javában folyt a munka, így került az első két Poseidon Kinloss repülőterére, amit egyébként régebben a Nimrod MR.2 tengeri járőrgépek tudhattak otthonuknak. A RAF a 2020-as év végére már három Poseidon MRA Mk.1-el rendelkezik, ahogy azt tervezték. A Boeing P-8A Poseidon repülőgépeket elsőként a 120. század fogja üzemeltetni a szigetországban, a másik alegység, amelyik repülni fogja a típust a 201. század lesz. London 9 darabos Poseidon beszerzését 2016-ban sikerült tető alá hozni, az utolsó gép 2021 novemberéig került majd átadásra.

A megrendelésből brit cégek is alaposan részesültek. A brit gyártók speciális alrendszereket, összetevőket biztosítanak a P-8A számára, például Marshall Aerospace & Defense Group készíti a kiegészítő üzemanyagtartályokat, a Martin Baker a személyzet üléseit állítja elő, a GE készíti a fegyverfelfüggesztőket és a GKN Aerospace szállítja a pilótafülke szélvédőit. A brit megrendelésre elkészült első példány, a ZP801-es lajstromjelt kapta és 2019. október 29-én adták át a megrendelőnek a gyártó Seattle-ben lévő üzemében, nagyjából három és fél hónappal első repülése után. Első alkalommal 2019. július 12-én repült, amikor felszállt a Boeing Renton-i gyárból, és átrepült a Seattle-i Boeing Fieldre.

Az NHIndustries átadta az első olyan NH90-est a Spanyol Légierőnek, amely harci kutató-mentő feladatokra lett megrendelve. A Spanyol Légierő 12 darab ilyen NH90-et kap, amelyek az öregedő AS332 Super Puma helikoptereket kívánják pótolni. Támaszpontjuk a Madrid melletti Cuatro Vientosban lesz. Spanyolország a TTH taktikai szállító változatból összesen 45 darabot rendelt meg, ezekből 13-at már átadtak. Az első 22 forgószárnyasból 16 kerül majd a hadsereghez, míg a fennmaradó hat a légierőnél lesz megtalálható. Az ezt követő 23 NH90-ből a hadsereg 10-et, a haditengerészet 7-et, a légierő 6-ot kap. A spanyol gépek General Electric CT7 8F5-ös gázturbinákkal, egyedi kommunikációs rendszerrel és az Indra Sistemas által tervezett elektronikai hadviselési rendszerrel rendelkeznek. A harci kutató-mentő feladatokra Goodrich csörlő és L3 Mx-15 szenzortorony is rendelkezésre áll.

Veszélybe kerülhet a görög Hellenic Aerospace Industry részvétele a Lockheed Martin F-16-os és C-130-asok globális gyártási projektjeiben, ha nem hoznak azonnali intézkedéseket a görög vállalat képességeit veszélyeztető problémák megoldására. A szakképzett munkások hiánya, illetve a még meglévők gyakori sztrájkja a csökkent juttatások miatt nehéz helyzetbe hozták a vállalatot. Azt a vállalatot, melynek jelenleg nincs még ügyvezető igazgatója sem. Persze szeretnének az év végig megoldást találni a problémákra, de ehhez 350-ről 600-ra kellene növelni a munkások létszámát, így lenne esély arra, hogy a Lockheed Martin továbbra is igényt tartson a cél által előállított részegységekre, valamint arra is, hogy bevételhez jussanak a helyi légierő 84 darab F-16-osának új generációs V változatra történő korszerűsítéséből is.        

A Netarzenál 2020. 10. 10. hírösszefoglalójának egyik híre némi pontosításra szorul. Az eddig megrendelteken felül ugyanis nem vásárolnak meg további 10 NHIndustries NH90-es helikoptert a hadsereg különleges erőit támogató helikopterflotta korszerűsítése címén a franciák. Mivel ezek a már megrendelt TTH (Tactical Troop Helicopter) mennyiségből kerülnek majd átépítésre, NH90FS (Forces Spéciales) változattá a TFRA Standard 2 konfigurációnak megfelelően. Az NHIndustries mellett a Thales és a Safran vesznek még részt az átalakításban. Öt helikoptert szállítanak le 2025-ig, az ezt követő ötöt pedig 2026-ban. A módosítások a franciaországi Airbus Helicopters Marignane telephelyén történnek majd.

Itt egy NH90FS tizennyolc hónap alatt készülhet el. A helikopterek a szükséges elektromos módosítások után a Safran új generációs elektrooptikai rendszerét, a EuroFLIR 410-et, a pilóták által alkalmazható EuroflEye kamerarendszert, a hátsó rámpáról alkalmazható gyorsköteles rendszert, a teherkabin oldalsó ajtónyílásaiba, valamint a rámpára M3M géppuskák felfogatási pontjait, a törzs két oldalára külső üzemanyagtartályokat, míg a pilóták Thales TopOwl sisakkijelzőt fognak kapni. A EuroflEye esetén meg kell említeni, ez egy széles látószögű kamerarendszer, amelyik több kamera képét felhasználva biztonságosabbá teszi az éjjeli és rossz látási körülmények közötti repüléseket. Továbbá a beszerelésre kerülő új pilótafülke műszerek és fedélzeti rendszerek soha nem látott szintű pilóta támogatást nyújtanak majd rossz látási viszonyok között is. A mai napig a Francia Haditengerészet 27 darab megrendelt NH90-ből 24-et szállítottak le, míg a Francia Hadsereg 45-öt vett már át a hadrendbe állítani tervezett 74-ből.

Bemutatta a Thales az AirMaster C ultrakompakt rádiólokátorát. A repülőgépek, helikopterek, valamint személyzet nélküli légi járművek számára egyaránt megfelelő berendezés AESA antennával készült. Itt az adó-vevő modulok alkotóeleme a szilícium-germánium (SiGe) ami sokkal energiahatékonyabb, mint az AESA radaroknál alkalmazott egyéb technológiák, és lehetővé teszi a radar hűtési igényének további csökkentését. A 20 kilogrammnál kisebb súlyú és egyetlen egységben elhelyezett radar mérete, súlya és teljesítménye egyaránt 30%-kal alacsonyabb, mint az ebbe az osztályba tartozó többi rádiólokátoré. A légi, vízfelszíni és földi célok felderítésére és követésére egyaránt képes AirMaster C-t a sikeres Master radarcsaláddal szerzett tapasztalataira támaszkodva fejlesztette ki a Thales.

Várhatólag az alacsony integrációs és üzemeltetési költségeivel, valamint magas megbízhatóságával és teljesítményével az AirMaster C új mércét állíthat fel a légi radarok világában a gyártó reményei szerint. Valamint abban is bizakodnak, hogy ez a magas szintű teljesítmény összehasonlítható áron lesz elérhető a jelenlegi rendszerekhez viszonyítva. A gyártó által végzett piackutatás során kiderült, hogy az üzemeltetők kompakt radarra vágynak, amely megbízhatóságot és könnyű kezelhetőséget kínál. Igény szerint akár több antennamodullal is szerelhető lesz az AirMaster C, ami így akár 120°-os látószöggel is bírhat. Az, hogy a való életben mire is lesz képes ez a berendezés hamarosan eldől, hiszen a légi tesztek hamarosan elkezdődnek majd. Várhatólag az AirMaster C-k már megtalálhatók lesznek a 2026-ban a francia haderőnek átadásra kerülő 6 tonnás tömegű Airbus Helicopters H160M Guepard forgószárnyasokon.

Törökországban elkészült az első helyben korszerűsített ACV-15-ös lövészpáncélos. A török haderőben 2280 darabos mennyiségben hadrendben álló páncélosból 50 műszaki mentő, míg 180 aknavető hordozóként szolgál. A többi egyszemélyes DAF-toronnyal, vagy francia eredetű GIAT-Dragar toronnyal van ellátva. Mindkettőbe egy 25 milliméteres gépágyút és egy párhuzamosított 7,62 milliméteres géppuskát helyzetek el. A lőfegyverek stabilizátorral csak az utóbbi esetében rendelkeznek. Az ACV-15-ök korszerűsítéséről szóló szerződést 2019 decemberében írták alá. Ennek értéke 151,3 millió dollár és az FNSS Savunma Sistemleri mellett az Aselsan is érdekelt benne. Az első szakaszban a török ​​szárazföldi erők 133 járművének korszerűsítéséről döntöttek. A következő szakaszokban még sok páncélos lehet érintett. Ami feltűnik az elsőként bemutatott ACV-15 esetében az az Aselsan által gyártott NEFER távírányítású torony felszerelése. Ebben egy 25 milliméteres gépágyút és egy párhuzamosított 7,62 milliméteres géppuskát helyzetek el, vagyis a fegyverzet nem változott.

Viszont a kétsíkú stablilzátor és az éjjel-nappal alkalmazható célzórendszer jelentős előrelépést jelent. A torony STANAG 4569 2. szintű ballisztika védelmet nyújt. Ezen a tornyon nyertek elhelyezést a TLUS lézeres besugárzás jelző érzékelői is. A modernizáció során felszerelték a 360°-os látószöggel bíró Yamgöz kamerarendszert is. A lövésdetektor mellett a modernizáció érintette a légkondicionáló rendszert, új komminkációs rendszerek is megjelentek, de megerősítésre került a páncélzat, az aknák elleni védelemmel együtt. Tervként még létezett a rácsos előtét páncélzat alkalmazása is, de ez eddig nem volt látható az elkészült ACV-15-ön. Az új és a régi tornyok súlya összehasonlítható, míg az erősített páncélzat és a többi rendszer hozzáadása, ami egyértelműen a beépített területen történő alkalmazást helyezi előtérbe, elkerülhetetlenül a súly jelentős növekedését eredményezheti. Mivel a mobilitás terén bekövetkezett javulásokról eddig nem adtak információt, feltételezhető, hogy a nagyobb tömeg befolyásolhatja a mozgékonyságot. Az egyetlen dolog, amit eddig ismertettek, az a maximális közúti sebesség, ami 60 kilométer per óra.

Csaknem egy hónappal azután, hogy a sajtó arról számolt be, hogy az Egyesült Arab Emírségek úgy döntött, 80 darab AMX-56 Leclerc harckocsit ad át Jordánia részére, a hírt hivatalosan is megerősítették. Igaz itt már csak 70 páncélos került megemlítésre. A francia AMX-56 Leclerc harckocsikat az Egyesült Arab Emírségek 1993-ban választotta ki beszerzésre, amely 1994-től el is kezdődött. Ezekből az évek folyamán 388 darabot szereztek be, 48 műszaki harckocsival együtt, amelyek szintén a Leclerc alvázán lettek kialakítva. Az Egyesült Arab Emírségek számára készült Leclerc változat az MTU MT 883 Ka 500 tizenkét hengeres dízelmotorját kapta meg, nagyobb hengerűrtartalommal, viszont ugyanolyan teljesítménnyel, mint a franciák által használt páncélosok, de nagyobb, 2800 Nm-es nyomatékkal. A motor német Renk HSWL 295 TM sebességváltóval van összekapcsolva, a sebességváltó öt előre és három hátrameneti fokozattal rendelkezik. Ez a EuroPowerPack beépítése magával hozta a motortér újjáépítését is, ami nagyon jól felismerhetővé teszi az Egyesült Arab Emírségek számára gyártott AMX-56 Leclerc verziót. Ezenfelül a harckocsikon még számos más módosítást is végrehajtottak, hogy megkönnyítsék a meleg éghajlaton történő használatot.

Mindenesetre ez a 70 páncélos Jordánia számára lehetővé fogja tennie a 3. páncéloshadosztályhoz tartozó négy harckocsizó zászlóalj közül kettő átfegyverzését. Ezek az egységek olyan régebbi harckocsikkal vannak felszerelve, mint a Tariq (Centurion), az M60A1, az Al Khalid (Chieftain), vagy az Al Hussein (Challenger1). Az Egyesült Arab Emírségek 2011-ben döntött az AMX-56 Leclerc harckocsik korszerűsítéséről. Ekkor az AZUR (Action en Zone Urbaine) városi hadviselési készleteket vásárolták meg mind a 388 AMX-56 Leclerc harckocsi részére. A 2006-ban, az amerikai M1 Abrams-hez kifejlesztett hasonló célú TUSK (Tank Urban Survival Kit) után a világon másodikként megjelent AZUR az 55 tonnás páncélos oldalsó és hátsó része számára biztosít erősebb páncélvédettséget, valamint kamerák segítségével válik szemmel tarthatóvá a harckocsi környezete. Továbbá a toronyra egy távirányítású fegyverállvány is felszerelésre kerül egy 7,62 milliméteres géppuskával, valamint plusz ködgránátvetők is részét képezik az AZUR-nak, melyek oldalra és hátra képesek az álcázó füstfüggöny létrehozására. Becslések szerint az Egyesült Arab Emírségek 70 Leclerc harckocsit telepített Jemenbe, közülük 15-öt az AZUR-al is elláttak.

Nigéria a hírek szerint tárgyalásokat kezdett Pakisztánnal, további pakisztáni-kínai fejlesztésű PAC/CAC JF-17 Thunder/FC-1 Xiaolong vadászbombázók beszerzéséről. Az elmúlt években többször is szóba hozták Nigériát, mint lehetséges JF-17 Thunder megrendelőt. 2018 októberében aztán megszületett a megállapodás három darab kínai/pakisztáni fejlesztésű vadászbombázó beszerzéséről. A gépekért 184,3 millió dollárt fizetnek majd ki a gyártónak. A hírek szerint a gépvásárlás anyagi fedezete banki kölcsönből került előteremtésre. A sugárhajtású gépek 2022 novemberében érkeznek majd meg az afrikai államba. Az első, festése alapján Nigériának szánt JF-17 Thunder-ről 2020 januárjában jelentek meg fotók a világhálón. A nem hivatalos források jelenleg igencsak eltérőek, van ahol újabb 7, de máshol már 40 darab JF-17-es megvásárlásáról tudnak. Amennyiben Pakisztánnak sikerül eladni ezt a nagy darabszámot, akkor az történelmi lesz, és hatalmas profitot fog hozni az ország számára. Emellett ez az üzlet növelheti más potenciális vásárlók bizalmát. A gépekhez Nigéria SD-10-es légiharc-rakétákat, célzókonténereket és lézerirányítású bombákat is be kíván szerezni.

Kudarccal végződött október 12-én Indiában egy repülési teszt. Ennek során a hazai fejlesztésű Nirbhay csapásmérő robotrepülőgép indítására került sor. Az eszköz azonban az indítástól számított 8 percen belül lezuhant.  A hangsebesség alatti típus hasonló kialakítású, mint az amerikai Tomahawk, hatótávolsága 1000 kilométer körüli. A terepkövető repülésre képes Nirbhay egyaránt megjelenik majd a szárazföldi haderő, a haditengerészet és a légierő fegyverzetében, kiegészítve a 300 kilométeres hatótávolságú BrahMos hangsebesség feletti robotrepülőgépet. A Nirbhay csapásmérő robotrepülőgép első repülési próbájára még 2012 márciusában kerítettek sort. Az 1500 kilogramm súlyú, 6 méteres fesztávolságú és 0,7 Mach-os sebességű Nirbhay 300 kilogrammos hagyományos, vagy nukleáris robbanófejjel is ellátható. Az indításhoz használt szilárd rakétamotor leválását követően meghajtásáról az orosz Szaturn 50MT gázturbina gondoskodik. A legutóbbi próba során állítólag a hajtóműben következett be meghibásodás, ez okozhatta a lezuhanást. Belföldön gyártott lézergyűrűs giroszkópos inerciális navigációs rendszerrel, valamint műholdas navigációs rendszerrel egyaránt rendelkező Nirbhay-ból mindhárom haderőnem számára Új-Delhi már megrendelt 300 darabot ez év júliusában. A fegyvert az állami tulajdonban lévő Bharat Dynamics Limited cég gyártja, és minden Nirbhay körülbelül 1,5 millió dollárba kerül. Hadrendbe állításuk előtt, ami 3-5 évet is igénybe vehet még, nagyjából 20 sikeres tesztre lenne szükség.

Hét Hongdu Aircraft Industries Corporation (HAIC) K-8W Karakorum sugárhajtású kiképzőgépet szállítottak Kínából Bangladesbe október 15-én. A sugárhajtású gépek a Zahurul Haq bázison landoltak. A Kínából induló gépek egy mianmari tankolással jutottak el megrendelőjükhöz. Banglades 2014-től alkalmazásba vett 9 K-8W-jéből 2018. július 1-én és 2019. augusztus 18-án zuhant le egy-egy példány. De még ezek megtörténte előtt újabb K-8W-ket rendeltek meg. Ezek mennyisége máig nem publikus, egyes források szerint 23 darabról lehet szó. További szállítások a 2021-es évben is várhatók.

India helyi lapértesülések szerint egy KILO-osztályú tengeralattjárót készül átadni Mianmar számára. Az ehhez szükséges orosz hozzájárulást már a zsebükben tudhatják Új-Delhiben, így az egység átadása hamarosan megtörténhet. Úgy hírlik az Indiában SINDHUGHOSH-osztályként ismert, 10 tengeralattjáróból álló flottillából az INS SINDHUVIR (S 58) lett kiválasztva arra, hogy Mianmar első tengeralattjárója legyen. A hajóosztály minden egységén a 2010-es évek elejétől végrehajtottak egy korszerűsítési folyamatot. Ennek eredményeképpen többek között az indiai fejlesztésű USHUS szonár, a CCS-MK távközlési rendszer és Porpoise radar beépítését is elvégezték, valamint a tengeralattjárók képessé váltak a 3M-54 Klub-S (SS-N-27) hajók elleni rakéták bevetésére is. Most egy újabb korszerűsítést végeznek a SINDHUVIR-on, még több indiai berendezés beépítésével. Mianmar az egységet elsősorban kiképzésre tervezi felhasználni.

Hiába a felgyorsított munkatempó, Dél-Koreában csak 2030 után fognak elkészülni a saját tervezésű és építésű könnyű repülőgép-hordozójukkal. Egy évvel ezelőtt még két tervezetet vizsgáltnak meg. A nagyobb vízkiszorítása 71400 tonna, hossza 298 méter, szélessége 75 méter. A hajón 1340 fős személyzet és 40 repülőeszköz fér el, ezek közül 32 merevszárnyú és 8 forgószárnyas. A becsült beszerzési költsége összesen 4,5 milliárd dollárt tenne ki. A kisebb hordozó 41500 tonna vízkiszorítású, 238 méter hosszú és 62 méter széles lenne. Legénysége 720 fő, és 20 repülőeszközt lenne képes szállítani, ebből 12 merevszárnyú és 8 forgószárnyas. A becsült beszerzési költsége messze alacsonyabb, 2,6 milliárd dollár. Ez év augusztusára eldőlt, méretileg az Amerikai Haditengerészet AMERICA-osztályú könnyű repülőgép-hordozóinak méretivel vetekedő egység kerül megépítésre. Ez üresen 30000 tonnás vízkiszorítással rendelkezik majd.

Felépítménye némileg hosszabb lesz a tengeren túli társainál és ez két kéménynek is helyet fog biztosítani. A katapultokat és szögfedélzetet egyaránt nélkülöző hajót egyértelműen a Lockheed Martin F-35B Lightning II-es gép üzemeltetésére tervezik felhasználni. Az eddigi kiállításokon LPX-II-ként ismertetett hajót elárasztható dokkfedélzettel mutatták be, de 2020 augusztusára kiderült, ez mégsem lesz rajta megtalálható, mivel nem egy partraszállást támogató helikopter hordozót fognak megépíteni a Koreai Köztársaságban a Hyunadi Heavy Industries hajógyáránál. A részletekbe menő tervezés és az építés így is összesen 10 évet fog igénybe venni, így az első hajó 2031-ben kerülhet majd a flotta kötelékébe, míg hadrendbe állítására további 1-2 évet kell majd várni. Éppen ezért az F-35B-k beszerzése sem létfontosságú most még. Ennek köszönhetően Szöulban csak a 2021-es évben kezdenek majd el komolyabban foglalkozni eme Lightning II-es variáns megvásárlásával.

Nem számít a kevesebb szállítható személy és a kisebb hatótávolság sem, Dél-Koreában a Korea Aerospace Industries (KAI) és a Eurocopter által kifejlesztett Surion KUH-1 többfeladatú helikopter lehet az amerikai Sikorsky UH-60P Black Hawk helikopterek utódja. Ezekből 103 darab cseréje válik majd pár éven belül időszerűvé. Az ázsiai ország kormánya hajlik arra, hogy elhalassza ezen forgószárnyasok korszerűsítését és több mint ötször nagyobb összeget költsön a Surion KUH-1-ek beszerzésére, még úgy is, hogy két fővel kevesebb katona szállítására képesek, valamint a lerepülhető távolságuk is kisebb.

További, a hazai védelmi ipart támogató elgondolás az, hogy a Samsung Techwin által kifejlesztett K9 Thunder önjáró tarackokban alkalmazott 1000 lóerős, német gyártmányú MTU 881 Ka-500 V8 dízelmotort egy hazai fejlesztésűre cserélnék le. Az érem másik oldalán az a tény leledzik, hogy Berlin 2018 októbere óta szigorú embargót vezetett be a hadiipari termékeire. Ennek köszönhetően a K9-es is hátrányba került a nemzetközi piacon a dél-koreaiak szerint. Az új motor fejlesztésére öt évet és 65 millió dollárt szánnak a koreaiak.

Hamarosan megállapodás születhet Vietnam esetében arról, hogy használt tengeri járőrgépeket fog vásárolni. Állítólag a Japánban már kivonásra került Lockheed P-3C Orion-ok kerülnek majd át Vietnamba. A használt P-3C-k Japánból történő beszerzése olcsóbb alternatívát jelenthet a vietnami haditengerészeti repülés számára, mintsem közvetlenül az Egyesült Államokból vásárolni új, igaz messze korszerűbb repülőgépeket.

A Fülöp-szigeteki Légierő számára is átadásra került hat Embraer A-29 Super Tucano felfegyverezhető turbólégcsavaros repülőgép október 14-én, a Clark légibázison. Ezek közül az első négy gép még szeptemberben érkezett meg a Fülöp-szigetekre. Ezeket az A-29 Super Tucano-kat közeli légitámogatás céljára szerezték be. Manila 2017 novemberében rendelte meg ezt a hat repülőgépet. Júniusban kellett volna megérkezniük, de a koronavírus miatti járvány ezt késleltette. Az átadáson célzás hangzott el további példányok majdani beszerzéséről is.

Japánban június óta folyik a 2011-ben építeni kezdett, 2013 augusztusában vízre bocsátott 27000 tonnás IZUMO-osztály első, névadó egységének a nagyjavítással egybekötött átépítése. Az 1970-es években épített SHIRANE-osztályú rombolók leváltására hivatott 22DDH-ként is emlegetett osztályt, mint helikopterhordozót, vagyis mint helikoptereket hordozó rombolót mutatták be terveinek 2009-es elkészültét követően, de tény hogy a 7 tengeralattjárók elleni hadviselésre és 2 kutató-mentő feladatok ellátására képes helikopter mellett, a 248 méter hosszú, 38,3 méter széles hajó képes további 400 fő és 50 3,5 tonnás jármű szállítására is. A repülőfedélzeten egyidejűleg 5 helikopter végezhet fel- és leszállásokat, de a repülő- és hangárfedélzet teljes kihasználtsága mellett akár 14 forgószárnyas is (Sikorsky/Mitsubishi SH-60 Seahawk és AgustaWestland/Kawasaki MCH-101) elhelyezhető rajta.  Fegyverzetét mindössze két Phalanx közelkörzeti gépágyú és két RIM-116 SeaRAM rakétaindító alkotja. A JS IZUMO (DDH-183) és a 2015 augusztusában vízre tett JS KAGA (DDH 184) meghajtásáról négy GE LM2500 gázturbina gondoskodik, ezekkel akár a 30 csomós sebesség elérésére is képesek.

2017 decembere óta köztudott, hogy Tokióban egy rövid átalakítás után szeretnék a testvérhajókat képessé tenni az amerikai Lockheed Martin F-35B Lightning II-es rövid távon fel-és függőlegesen leszálló vadászbombázók, valamint a Bell-Boeing V-22-es Osprey billenőrotoros gépek  üzemeltetésére. A repülőfedélzet mérete a számítások alapján lehetővé tenné egyidejűleg 10 F-35B kiszolgálását is. Egy évvel később pedig a Japán Haditengerészet vezető köreiből kiszivárgott hír szerint, az IZUMO tervezésénél, vagyis 2006 és 2008 között már számoltak a Lockheed Martin F-35B Lightning II-es rövid távon fel-és függőlegesen leszálló vadászbombázók eseteges üzemeltetésével. A hangár mellett a fedélzeti lift mérete is megfelelő (kb. 15 méter hosszú és 11 méter szélességű) az F-35B-hez, továbbá foglalkoztak a felszállások segítéséhez igencsak jól jövő síugrósánc lehetséges megvalósításával is. 2020 júliusában Japán számára az USA-ban jóváhagyták 63 darab Lockheed Martin F-35A, valamint 42 darab F-35B Lightning II-es vadászbombázó eladását. Ezek a gépek 2024-ben érkezhetnek meg, ami pont egybeesik az átépített, a hírek szerint síugrósánc nélkül elkészült IZUMO 2025-re, vagy 2026-ra várt újbóli szolgálatba állásával. A felszállást megkönnyítő szerkezet hiánya azonban nem könnyíti meg a hajógyári munkások dolgát, hiszen a repülőfedélzet mellső, trapéz alakú része el fog tűnni és helyette egy szögletes kerül majd kialakításra, aminek köszönhetően megnövekszik a területe. Cserébe csökken majd az F-35B Lightning II-es vadászbombázók felszállótömege, mivel kevesebb üzemanyaggal és/vagy fegyverzettel indulhatnak bevetésre.

A Mitsubishi Heavy Industries nagojai üzemében újabb Lockheed Martin F-35A Lightning II-es vadászbombázók észültek el. A hazai megrendelésre készült 19. (09-8719), a 20. (09-8720), a 21. (09-8721) és a 22. (09-8722) példány. A 09-8719-es 2020. október 12-én, míg a 09-8720-as és a 09-8722-es 2020. október 14-én hajtotta végre első repülését. Ezek során a Gifu támaszponton állomásozó tesztszázad F-15-ös gépei kísérték őket. Várhatólag ez a négy F-35A még ebben az évben átadásra fog kerülni a légierő számára.

Egy új tengeralattjáró osztály első egységét bocsátották vízre Japánban.  A Mitsubishi Heavy Industries (MHI) október 14-én, Hyogo prefektúrában lévő, Kobe hajógyárában vízre tett JS TAIGEI (SS-513) tulajdonképpen a 12 egységből álló SZORJU-osztályú (KÉK SÁRKÁNY) tengeralattjárók továbbfejlesztéseként értelmezhető. Kívülről mindkét típus nagyon hasonlít egymásra, fő különbségek a hajók belsejében érhetők csak igazán tetten. A kék bálna, vagy óriás bálna tengeri emlősről elnevezett TAIGEI megépítése mintegy 720 millió dollárba került. Érdekes megjegyezni, hogy a 2017 januárjában építeni kezdett TORYU építési költsége 496 millió dollárra becsülhető. A TAIGEI tengeralattjáró hossza 84 méter, szélessége 9,1 méter, és vízkiszorítása 3000 tonna körül mozog, személyzete 70 fő, gerincfektetésére 2018. március 18-án kerítettek sort. A várhatólag 2022 márciusában szolgálatba álló TAIGEI a tavaly júniusban bemutatott 29SS osztály első egysége, aminek jelölése utal a tervezési munka befejezésének időpontjára, ami az jelenti, hogy Akihito császár uralkodásának huszonkilencedik évében végeztek vele. Akárcsak a két utolsó SZORJU-osztályú tengeralattjáró, az ORJU (SS-511) és a TORYU (SS-512), a TAIGEI fedélzetén is már a korszerű lítium-ion akkumulátorok található meg az eddigi ólomsavas akkumulátorok helyett. Japán jelenleg az egyetlen olyan ország, amelynek tengeralattjáróin lítium-ion akkumulátorokat használnak.

A 2018. október 4-én Kobe városában található Mitsubishi Heavy Industries hajógyárban vízre került 11. SZORJU-osztályú tengeralattjáró, az ORJU (SS-511) lett a katonai tengeralattjárók történelmében az első, melyet lítium-ion akkumulátorokkal láttak el. A hírek szerint a GS Yuasa által tervezett lítium-ion akkumulátorok a testvérhajókban eddig elraktározható elektromos energia mennyiségének kétszeresét képesek tárolni, így jelentősen megnövekedhetett a hajóosztály utolsó tagjainak víz alatti képessége. Ez természetesen igaz a 29SS-ekre is. Az új akkumulátorok szükségességét a haditengerészet azzal magyarázta, hogy a Kockums licenc által a Kawasaki Heavy Industries-nél készített Stirling motorok két héten át csak 5 csomós felszín alatti sebesség elérést teszik lehetővé, mivel ezeket a kisebb GOTLAND-osztály számára tervezték.

A nagyobb sebességű haladáshoz az akkumulátorokban tárolt energiát használják fel, ennek növelése a jövőben létfontosságú lehet a tengeralattjárók számára, az egyre növekvő kínai fegyverkezés miatt. A TAIGEI vízkiszorítása 100 tonnával több, mint a SZORJU-osztályú tengeralattjáróké volt, és korszerűbb szonárokkal, valamint harcirányítási rendszerekkel is rendelkezik. A 29SS hajók némítására még nagyobb hangsúlyt fektettek a tervezők, mint az elődök esetében. Érdemes itt hozzátenni, hogy a SZORJU-osztályú tengeralattjárókat a világ egyik legcsendesebb hagyományos tengeralattjáróinak tartják. Mindenesetre a TAIGEI-t prototípus jellege miatt részben kísérleti egységként kell kezelni és a szokottnál több időt kell a tesztelésére fordítani. További két 29SS tengeralattjáró áll most építés alatt, amelyek 2023–2024-ben állnak majd szolgálatba, és a Honvédelmi Minisztérium legutóbbi költségvetési kérelmében 654,1 millió dollárt kért még egy ilyen hajóra. A japán védelmi minisztérium még nem jelentette be, hogy hány 29SS típusú egységet építenek majd a jövőben.

Arizonában, az Amerikai Tengerészgyalogság Yuma-i bázisán szeptember 29-től használni kezdték az ODIN (Operatív Adatok Integrált Hálózata) rendszert. A Lockheed Martin által az F-35-ök számára az üzemeltetési háttér megkönnyítésére megalkotott ALIS (Autonomic Logistics Information System) szoftver utódjaként tekintenek az ODIN-ra, mivel az előbbi továbbra sem képes ellátni feladatait az elvártak szerint. Az ALIS nyomon követi az alkatrészek cseréjéig hátralévő időt, a karbantartási ütemtervet és magát a repülőgép karbantartását is. Továbbá felügyeli az ellátási lánc rendszerét és kezeli az alkatrészek leltárát is. A legutóbbi tavaszi Számvevőszéki jelentés azt tanácsolta a Védelmi Minisztériumnak, hogy szüntessék meg az ALIS rendszer alkalmazását. Az 58 oldalas jelentés készítése során öt F-35-öket üzemeltető légibázisra is ellátogattak a készítők, és a helyszínen gyűjtöttek információkat az ALIS-ről.

A 4700 darab hiányt felvonultató listában a legsúlyosabbak az 1., vagy a 2. kategóriába tartozók. Ezek veszélyeztethetik a biztonságot, illetve akadályozhatják, vagy korlátozhatják a harci bevetések sikeres végrehajtását. A jelentésben az is benne foglaltatik, hogy az ALIS általában jobb teljesítményt nyújt, mint 5 évvel ezelőtt. Konkrétan mind az öt repülőtéren a felhasználók kijelentették, hogy az adatfeldolgozás, az információk letöltése és a képernyőn történő navigálás általában gyorsabb, mint az előző években. De mindezek ellenére az F-35-ök napi üzemeltetése során továbbra is jelentős kihívásokkal jár, például az ALIS nem kellő mértékben segíti a munkát, mivel a pontatlan és/vagy hiányzó adatok időnként azt eredményezik, hogy a rendszer jelzést ad arról, hogy az adott F-35 repülőgéppel nem szabad repülni.

Továbbá a számítógépes rendszer is terjedelmesebb mint kellene, gyakran szakadozik az internetes kapcsolat, valamint az ALIS üzemeltetéséhez néha gyártói támogatásra van szükség. Az elvártnál nagyobb létszámú karbantartással és annak felügyeletével foglalkozó létszám nem torelható, akárcsak a lassú átfutási idők. Összefoglalva, az ALIS ambiciózus projekt volt, amely végül nem tudott megfelelni elvárásoknak. Hosszú távon azt tervezik, hogy leállítják az ALIS-t, és felváltják az ODIN-nal amely egy felhőalapú rendszer. A remények szerint ezzel nem lesznek problémák és 2022 decemberéig készen lesz a megerősített kibervédelemmel ellátott rendszer, amelynek első hardverei már az idén megérkeznek az üzemeltetőkhöz. Szeptember 29-én egy Yuma-i F-35B a VMFA-121-es századból már az ODIN segítségével hajtott végre repülést, majd másnap további négy repülési feladatnál használták az ODIN-t.

Az ODIN új hardvere számos fejlesztést tudott felmutatni az ALIS-hoz képest. Lecsökkent a mérete, míg az ALIS hardverei embermagasságú elektronikai állványban lettek elhelyezve, és további tápegységeket igényeltek a működéshez, addig az ODIN hardvere elfér két kézben szállítható, nagyjából kézipoggyász méretű dobozban. Ez a kisebb méret jelentős súlycsökkenést is eredményez az ALIS több mint 363 kilogrammjával szemben az ODIN kevesebb, mint 32 kilót nyom. Az ODIN csökkentette az adminisztratív munkával járó feladatokat és jelentősen csökkentette az adatok feldolgozási idejét.

További előnye, hogy az ALIS-hoz képest 50% -kal alacsonyabbá sikerült tenni a munkaterhelését. Az ALIS-el ellentétben az ODIN szellemi tulajdonjoga és komponensei kormányzati tulajdonúak lesznek, nem pedig egy vállalkozó tulajdonai, és az adatok szuverenitása nem lesz többé kérdés. Az új ODIN hardver sikeres validálási tesztje fontos lépés az F-35 üzemeltetőknek és karbantartóknak a szükséges modern karbantartási és logisztikai rendszer megvalósításában. Bár az új ODIN hardver validáló tesztje sikeres volt, a következő hónapokban sokat kell tenni a 20 éves ALIS-ről az új rendszerre való sikeres áttérés befejezéséért. A tényleges áttérés különösen nagy kihívást jelent, tekintettel arra, hogy továbbra is üzemben kell tartani a több mint 400 repülőgépet, amelyeket a jelenlegi ALIS rendszerrel már úgy-ahogy működtettek. Az ODIN várhatóan csak 2022 decemberében éri el teljes működési képességét.

Másik jó hír az F-35-sel kapcsolatban, hogy már a gyártósoron van az első olyan F-35A példány, amelyen módosították a repülőgép üzemanyagtartályait repülés közben, a gépbe épített OBIGGS (On Board Inert Gas Generating System) rendszer segítségével, nitrogénnel feltöltő rendszer csőtartóit. A megerősítéseknek köszönhetően az üzemanyagtartály belsejében lévő csövek biztonságosabban lettek rögzítve a helyükön, és így megakadályozták a sérüléshez vezető mozgást. Várhatólag ez az F-35-ös még ebben az évben átadásra fog kerülni. Míg a szükséges korrekciós intézkedést kidolgozták és végrehajtották az új F-35-ösök esetében, a Védelmi Minisztérium és a Lockheed még mindig arról tanácskozik, hogyan lehetne a legjobban megvalósítani a már átadott repülőgépek javítását. Az utólagos szerelés, vagyis a helyszíni módosítások elvégzése valószínűleg több évig fog tartani. A folyamatban lévő tárgyalások azt is meghatározzák, hogy a Lockheed vállal-e pénzügyi felelősséget a problémáért.

Még június első napjaiban a Utah államban lévő Hill Légibázison lévő Ogden Logisztikai Komplexumban, egy időszakos karbantartásra érkezett F-35A-n a nitrogén szállítását végző csőrendszeren sérülést fedeztek fel. A lehető leggyorsabban ellenőrzésnek vetettek hát még alá 24 gépet, ezekből 14-en fedeztek fel hasonló hibát. A BAE Systems által gyártott OBIGGS rendszer segítségével előállított nitrogén segít csökkenteni az akár villámcsapástól is bekövetkező felrobbanás veszélyét. Persze mivel egy harci repülőgépről van szó, a harci sérülések okozta veszélyek ellen került megalkotásra ez a rendszer, akárcsak elődjei, melyek még nitrogénpalackokból kapták a robbanásveszélyt csökkentő gázt. Vagyis az F-35-ök esetében nem kell annak utántöltésével foglalkozni a műszaki kiszolgálás során. Tehát volt gond, de csak az A változattal, ugyanis a rövid távon fel-és helyben leszálló B, valamint a hordozófedélzeti C változat esetében ez a rendszer némileg eltér a konstrukció kialakításából adódóan.

A gyártó ideiglenesen felfüggesztette az F-35-ök szállítását június 2-tól 23-ig, míg megerősítést nem nyert, hogy a gyártás során még minden rendben található a csőrendszert érintőleg. Úgy tűnik tehát, hogy a rendellenesség csak az átadást követően lép fel a típuson. Némelyik elképesztően gyorsan használódott el, volt olyan, amelyik mindössze 173 órát töltött repülőgépbe építve. Mivel nem lehetett garantálni, hogy az OBIGGS rendszer megfelelően működne ha az F-35-öt villámcsapás érné, az a döntés született, hogy repülési korlátozásokat vezetnek be. Így az F-35A-k kénytelenek lesznek a villámlással járó zivatartevékenységeket 40 kilométeres körzetben elkerülni, akárcsak a 2010-es évek elején tették 2014 végéig, az áttervezést követő módosításig. A Lockheed Martin azt tervezi, hogy 2020 végéig összesen 121 darab F-35-est fog leszállítani, vagyis 20 repülőgéppel elmarad az idén eredetileg előre jelzett 141-től. Ez a náluk, illetve a beszállítóknál is egyaránt a COVID-19 hatására életbe léptett korlátozásoknak köszönhető. 

Új tervek alapján megépített rombolókra lenne szüksége az Amerikai Haditengerészetnek. A ZUMWALT-osztály 16000 tonnájánál kisebb, de a jelenleg is használt ARLEIGH BURKE-osztály 10000 tonnájánál nagyobb vízkiszorítású egységeket akár már 2025-től meg is rendelnék. A nem hivatalosan DDG Next-nek nevezett egységek nagyjából plusz 3000 tonnáját új fegyverek beépítésére használnák fel. Ezek között elsőbbséget élveznek majd a hiperszonikus sebességre képes rakéták. Mindezeken felül a jelenleg is alkalmazott fegyverzetből is nagyobb mennyiséget tudnának ezek az új hajótesten alapuló rombolók befogadni. Amiknek a létrehozáshoz már létező és bevált technológiák kerülnének felhasználásra és ezeket a későbbi korszerűsítések során cserélnék le mindig a kor színvonalának megfelelőkre.

Képességei alapján pár év múlva rá sem lehet majd ismerni a modernizált Boeing B-52H+, vagy B-52J jelzést viselő Stratofortress nehézbombázókra. Még 2013. június 16-án elkészültek a Tinker bázison az első CONECT rendszerrel ellátott B-52H Stratofortress nehézbombázóval. Ez egy igen jelentős továbbfejlesztése első lépcsőfoka volt és erre épülhet majd rá a jövőben a többi. A CONECT rendszerrel az első próbarepülésre 2011 augusztusában került sor. Akkor egy hat órás repülés során sikeresen tesztelték a Combat Network Communications Technology (CONECT) nevet viselő rendszert. Az öreg bombázók ezzel felszerelve teljesen kihasználhatják a harctéri internet nyújtotta összes előnyt. A CONECT-el ellátott B-52-es gépszemélyzet egyaránt tud kommunikálni a földön és levegőben lévő szövetségesekkel, adatokat kaphat tőlük és továbbíthat nekik, mindezt a műholdas adatátvitel segítségével. A földi és légi tesztek még az év októberében befejeződtek, de a CONECT gyártása nagyjából fél éves késést szenvedett el. Egy ideig a Stratofortress-ek fedélzetén az Evolutionary Data Link (EDL) adatátviteli rendszer volt megtalálható. Ez is egy hálózat-központú hadviselést lehetővé tevő rendszer, mellyel a BUFF személyzete jobban képessé válik a földi csapatok közvetlen légi támogatására.

De az EDL nem tévesztendő össze a hasonló, ám jóval összetettebb CONECT-el, hisz míg az EDL egy laptop a szükséges kábelezéssel és szoftverrel, addig a CONECT egy olyan rendszer, melynek képességei túlszárnyalják az EDL-ét és a személyzet műszerfalába beépített számítógépeket is tartalmaz. Éppen ezért az EDL csak mintegy ideiglenes megoldásként kerül a bombázók fedélzetére. A CONECT további szolgáltatást is nyújt a személyzet tagjai számára, ugyanis ők egy zajszűrővel ellátott headset segítségével tudnak kommunikálni egymással repülés közben. Míg a 2013-as költségvetési évben nyolc CONECT került megvásárlásra, addig 2014-ben már 30 beszerzésére volt elegendő pénz. 2020 augusztusára a 76 B-52-ből 69-en már befejezték a CONECT frissítést. Következő lépést az új hajtóművek jelentik majd. Ezekkel szemben elvárás a könnyebb és olcsóbb üzemeltethetőség és az alacsonyabb fogyasztás.

Ez utóbbinak köszönhetően mintegy 30%-al növekszik majd meg a B-52-ek eddig sem kicsi hatótávolsága. A Rolls-Royce (RB725), a GE Aviation (CF34-10) és a Pratt&Whitney (PW815) egyaránt kínálja a meglévő, eredetileg üzleti sugárhajtású repülőgépek számára kifejlesztett hajtóművek katonai változatát. 2018-ban még úgy becsülték a légierőnél, hogy az új hajtóművek mindennel együtt 22 milliárd dollárba kerülhetnek, de rövid időn belül 10 milliárd dollárt takaríthatnak majd meg a kevesebb üzemanyag, karbantartás és személyzeti kiadásokkal. A tényleges költségek csak akkor lesznek ismertek, ha a légierő kiválasztja a hajtóműveket, ami várhatólag 2021 tavaszán meg fog történni. Az USAF már mintegy 1,4 milliárd dollárt költött a B-52 korszerűsítésére, és további 3,8 milliárd dollárt fektet majd be a következő öt évben, és még jóval többet az ezt követő években. A részletek még nem állnak rendelkezésre.

Az orrba épített, több mint fél évszázaddal ezelőtt gyártott Northrop Grumman AN/APQ-166-os radarok napjainkra végképp megérettek a cserére, hiszen teljesítményük, felbontásuk mellett az üzembiztosan teljesített óráik száma is igen alacsony. Ez utóbbi tényezőről annyit tudni biztosan, hogy sok esetben csak egy, jobb esetben két számjegyű, ez pedig egy több mint 10 órán át a levegőben tartózkodni képes harci gép esetében nem elfogadható mutató. A cserére szolgáló berendezés egy  2019-es döntés értelmében a Raytheon által kifejlesztett APG-79/APG-82 radarcsaládból fog származni, természetesen AESA antennával lesz ellátva. Alkarészeinek túlnyomó többsége eme két berendezésből fog felhasználásra kerülni a költséghatékonyság okán. A megrendelésre pályázott a Northrop Grumman is az APG-83 SABR radarjával, az APQ-166-os pótlására. A B-52-ek új rádiólokátorának gyártása 2024-ben veszi majd kezdetét. Az új rádiólokátor és a korszerűbb fedélzeti rendszerek jelentette automatizáció azt lehetővé tenné, hogy a már évek ötfős személyzeti létszámot még tovább csökkentsék, immáron négyre.

Az új elektronikai zavarórendszer mellett a távolról indítható fegyverek is növelni fogják a továbbfejlesztett B-52-ek túlélési képességét. A 2020-as évek végére hadrendbe álló Raytheon AGM-181 LRSO a bombakamrába szerelhető forgódobon is elhelyezhető lesz a már meglévő kiépített adatkapcsolatnak köszönhetően. Jelenleg úgy tűnik, csak a szárnyak alatti 1-1 felfüggesztési pontokon lehet majd bevetni az AGM-183A ARRW-t, mely már egy hiperszonikus rakéta lesz. Ez az 1600 kilométerre lévő célpontját mindössze 10-12 perc alatt éri majd el. Persze az ilyen nagyléptékű korszerűsítés számos buktatót tartogathat, így jó eséllyel több B-52-est fognak majd használni a tesztrepülések során. A leglogikusabb az lenne, ha 2-2 B-52 lenne használva mind a hajtóművek, mind a rádiólokátor, valamint a fegyverek légi próbáihoz is. Így bárhol is jelentkezne megoldásra váró probléma, a többi teszt zavartalanul folyhatna tovább. Mire mindezek megvalósulnak, az új képességek miatt a 76 darab korszerűsített Stratofortress nehézbombázó akkora mértékű csapásmérő erőt fog képviselni, mintha további 22 gépet állítottak volna szolgálatba.

Megkapta huszadik és utolsó Lockheed Martin F-35A Lightning II vadászbombázóját a Vermonti Légi Nemzeti Gárda 134. vadászszázada 2020. október 14-én. Az új típus első példánya 2019. szeptember 19-én érkezett meg az alakulathoz.

Körülbelül egy éves késéssel az Amerikai Légierő megkezdte a Raytheon új gyártású GBU-53/B SDB II (Small Diameter Bomb II) StormBreaker kisméretű precíziós bombáinak szolgálatba állítását a Boeing F-15E Strike Eagle vadászbombázóin. A 93 kilogrammos, három üzemmódú vezérlőrendszerrel felszerelt SBD II-es orrában gömbcsuklón lett elhelyezve a milliméteres hullámhosszú radar, a hűtés nélküli infravörös képalkotó kamera és félaktív lézeres irányítófej, valamint rendelkezik műholdas és inerciális navigációs rendszerrel is. Az igazán biztos találatot a GBU-53/B és az irányítást végző gép között lévő kétsávos, kétirányú adatkapcsolat biztosítja. A maximum 74 kilométerre lévő célpont ellen is alkalmazható GBU-53/B SDB II igencsak összetett fegyver, így ez sem kerülte el a problémákat a fejlesztés és a tesztelés során, valamint később sem. A szoftveres változtatások mellett a gyártást 2019 júliusában le is kellett állítani, mivel kiderült, a kinyíló szárnyakat a helyükön tartó szerkezetek fáradásos törés miatt nem képesek ellátni a feladatukat. Ez akár a hordozó gépre is veszélyt jelenthetett, így a légierőnek és a flottának már átadott 598 bomba utólagos ellenőrzése és módosítása vált szükségessé. Ez a meghibásodás különösen veszélyes volt az F-35-ös számára, amely az SDB II-t a belső bombatérében szállítja. Itt a gép fegyverterébe a négy GBU-53/B SDB II-es mellé még egy AIM-120-as AMRAAM légiharc-rakétát is elhelyezhetnek. A GBU-53/B SDB II-es bevethetőségét a jövőben a Boeing F/A-18E/F Super Hornet és az F-35-ös típusokon fogják megvalósítani.

Brazíliában a légierő számára átadták az utolsó korszerűsített Northrop F-5FM Tiger II repülőgépet. Hét évvel ezelőtt, 2013-ban az EMBRAER befejezte 46 F-5E/F korszerűsítését és születtek tervek további gépek Grifo –F radarral, korszerű avionikával, multifunkcionális kijelzőkkel, elektronikai zavarórendszerrel, légi utántöltési képességgel, és modernebb fegyverzettel történő ellátásáról. Éppen ezért Jordániától vásároltak meg 11 darabot, ezek közül hét az együléses F-5E, négy pedig a kétüléses F-5F változat volt. A felmerült nehézségek okán végül is csak a három kétüléses F változat került modernizációra. Oldalszámaik: 4810, 4811, 4812. Ezek közül a 4811-es 2018. május 24-én balesetben elveszett. Majd két évvel előbb egy másik F-5FM, a 4806-os került veszteséglistára, így Brazíliában összesen 49 darab korszerűsített F-5-ös készült el és ezekből csak nyolc volt a kétüléses változat.

Argentínában a Fabrica Argentina de Aviones (FAdeA) IA-58 Pucara csatarepülőgépből még 25 darab van szolgálatban, azonban a típus hamarosan kivonásra fog kerülni. Az IA-58 Pucara repülőgép először 1969-ben repült, és 1974 és 1999 között 107 példát készítettek belőle, szolgálatba 1975-ben lépett. Lehet jövője viszont az IA-58 Phoenix variánsnak, amit 2019. október 4-én mutattak be. Az ISR (Intelligence Surveillance and Reconaissance - Hírszerzés, Megfigyelés és Felderítés) feladatkörre átalakított, hamvaiból feltámadt IA-58 Phoenix további 15-20 évig üzemelhet majd. Az igazi szárnyalást a Turbomeca Astazou XVIG helyett beépítésre került Pratt & Whitney Canada PT-6A-62 turbólégcsavaros hajtóművek biztosítják egy négyágú Hartzell légcsavarral együtt. Ezt a típusú erőforrást a KT-1, a PC-9, és a PZL-130TC Orlik kiképzőgépeken is alkalmazzák.

A régi hajtóművek miatt a típus nehezen üzemeltethetővé vált a 2010-es években, továbbá a FAdeA elkezdte a futómű áttervezését, hogy az még robusztusabb, ellenállóbb legyen. A földi próbák az első áthajtóművezett géppel 2015. augusztus végén kezdődtek meg. Az A-561-es lajstromú gépre már a négyágú légcsavarok is felszerelésre kerültek. A korszerűsítési munkálatok után IA-58H jelzést viselő változat színes kijelzőkkel és HOTAS rendszerrel ellátott pilótafülkét, a hajtóműveket és a pilótafülkét egyaránt védő új páncélzatot és korszerű kommunikációs rendszereket is kapott az Israel Aerospace Industries és az Elbit Systems segítségével. Ekkor a csatarepülő feladatkör további ellátásának célja lebegett a fejlesztést végzők előtt. Az IA-58 Phoenix esetében sok mindent átvettek a H-hoz kifejlesztett megoldások közül, de a törzse alatti felfüggesztési ponton az ISR feladatkör ellátásához nélkülözhetetlen szenzortorony található meg, míg a belső részben egy műholdas adatkapcsolatot lehetővé tevő rendszer bújt meg.     A törzs alatti konténerben egy AESA antennával ellátott radar lesz, amit két helyi cég, a FixView S.R.L. és az Invap alkot meg. A felderítési adatokat a modernizált Pucara hátú műszerfalába épített 17 collos kijelzőjén felül a szélessávú adatátviteli rendszernek köszönhetően másutt is megtekinthetik majd.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

McDonnell Douglas TAV-8B Harrier II

Northrop F-5N Tiger II

Alenia Aermacchi M-345

Fairchild A-10C Thunderbolt II

British Aerospace Harrier GR.7

Bell/Boeing MV-22B Osprey

Pilatus PC-9M

Lockheed HC-130P Hercules

PZL-Mielec M-28B-1R Bryza

McDonnell Douglas F-15E Strike Eagle

Dassault Mirage 2000B

LTV Aerospace A-7E Corsair II

Tupoljev Tu-22M3 Backfire

Boeing AH-64D Apache

General Dynamics F-16C Fighting Falcon

Eurofighter Typhoon

Grumman F-14A Tomcat

Kawasaki C-1

McDonnell Douglas QF-4N Phantom II

Airbus A400M Atlas

North American QF-86F Sabre

Mitsubishi F-1

Boeing CH-47F Chinook

Mil Mi-35P Hind

Lockheed P-3C Orion

Panavia Tornado IDS

Boeing E-8C Joint Stars

Dassault Super Etendard

Grumman A-6E Intruder

Szuhoj Szu-57

Boeing 707 Phalcon

Aero L-159A ALCA

Rockwell B-1B Lancer

Douglas A-4N Skyhawk

A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum az őszi szünet ideje alatt is különleges programokkal várja az érdeklődőket, családokat. Minden nap 11:00 és 15:00 órakor boszorkányos tárlatvezetések indulnak és repülős csillámtetoválásokat készítenek a Hangárban.

A brit védelmi minisztérium 2020. október 14-én jelentette be, hogy felajánlották Katar számára azt a lehetőséget, mely szerint náluk állomásozhatnának a katariak által megrendelt Hawk kiképző repülőgépek.

Az Airbus Defense and Space sevilla-i üzemében a napokban adták át Luxemburgnak a vadonatúj A400M katonai szállító repülőgépet.

Két év elteltével ismét széleskörű médiahozzáférés keretében tájékoztatta a nemzetközi közvéleményt a NATO békeidős légtérrendészeti (Air Policing) feladatrendszeréről. A Covid miatt ezúttal virtuálisan megrendezett sajtóesemény szlovéniai fókusszal (benne a magyar és az olasz hozzájárulással), de általánosságban is bemutatta ezt az alapvető missziót, rámutatva annak jelentőségére a szövetség kohézióját illetően.

34-es keszi Gripenünk gyakorló elfogáson Szlovénia felett, a cél a 63-as szlovén PC-9M. 2014 óta vesz részt a honvédség a szomszédos ország légterének őrzésében.

Kecskemétről Langó Viktor őragy jelentkezett be a virtuális eseménybe. NATO elv, hogy a költségek oda esnek, ahol keletkeznek, és ez a szlovéniai AP-re is igaz. Ugyanakkor fontos aláhúzni, hogy akár gyakorló a riasztás, akár éles, annak tapasztalatai ugyanúgy az azt lerepülő pilótákat (és persze az egész rendszert) gazdagítják, mint a dedikált kiképző repülések.

A szlovéniai AP "másik felét" az olasz F-2000-esek adják...

...a rendelkezésre álló nagyobb választékból például az istranai 51. Stormo pilótái. A virtuális sajtótúrán utalás formájában arra is fény derült, hogy milyen az "elosztás" a két hozzájáruló nemzet között (ez a magyar csatlakozás idején kérdés volt). Nos, úgy tűnik, nem szigorúan földrajzi módon van meghatározva, hanem a cél útvonala és egyéb tényezők döntik el, hogy magyar, vagy olasz gép indul Szlovénia fölé helyzetet kezelni. 2020-ban eddig nem volt Alpha riasztás.

Készültségi PC-9M Switft a fedezékben Cerklje Ob Krki légibázison. A NATINADS AP "edzése" mellett a 152. merevszárnyú századhoz tartozó sokoldalú szlovén Pilatusok 2017 óta nemzeti légtérvédelmi készültségi szolgálatot is adnak...

...a riasztásukról készül film csúcspontja a LégierőBlogger számára az volt, amikor a kesziben lévő pilóta saját maga vezetve személyautójával ment ki a gépéhez.

A keszi konfig 2 darab 12,7 milliméteres géppuskakonténerből áll 250-250 lőszerrel, melyekből az első 50 fényjelzős a figyelmeztető lövés leadásához. 2019-ben Szlovénia felett 49 olyan comloss esemény volt, ami 2 percnél tovább tartott. Az egész NATO-ban 2020 július végéig 120, amiből 40-re emelték is az illetékes keszi erőket - ma már csak azokat az eseményeket regisztrálják, melyek legalább öt percig húzódnak, a legtöbb ugyanis magától megoldódik. 

A NATO AP-hoz való nemzeti hozzájárulás természetesen nem merül ki repülőgépekben. Sőt! Az alap a felelősségi terület feletti légtérrész megbízható felderítése, a légihelyzetkép továbbítása Torrejon CAOC felé. Íme a szlovén (Spider) CRC, a repterek és a gerincradarok elhelyezkedése. 

A Thales Raytheon nagy hatótávolságú gerincradar, illetve az Elta telepíthető/réskitöltő kis hatótávolságú-

Cerklje Ob Krki reptér diagram.

A feszülő európai biztonsági helyzetre tekintettel a LégierőBlogger megkérdezte, mi a helyzet az Air Policing feladatról az Air Defence-re való áttéréssel. Manfred Reudenbach, a ramsteini parancsnokság sajtósa kifejtette, hogy ehhez egy krízishelyzetben - a NATO-ban megszokott eljárás szerint - mind a 30 tagország konszenzusos döntése szükséges.

Zord