Feed aggregator

​Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje “a nép Franciaországa jelöltjének” nevezte magát a “pénzvilág bal- és jobboldalával” szemben a tavaszi elnökválasztásra felkészülő kampánynyitó beszédében vasárnap a közép-franciaországi Lyonban.

“Én a társadalmunk tartófalait védem a jelenlegi vezetőkkel szemben, akik a szabályozatlan globalizációt és a tömeges bevándorlást választották” – mondta egyórás beszédében a Nemzeti Front elnökjelöltje, aki a felmérések szerint az elnökválasztás április 23-i első fordulójában a felmérések alapjénaz első helyen futhat be.

“Nem akarunk az iszlám fundamentalizmus béklyója vagy fenyegetettsége alatt élni” – hangsúlyozta Le Pen a háromezer fős, nemzeti zászlókat lengető hallgatóság előtt az elmúlt két év franciaországi iszlamista merényleteire utalva, amelyekben összesen 238-an vesztették életüket.

(Szöveg: MTI, kiemelt kép: marine2017.fr)

​Az európai uniós szerződések felmondását ígérte vasárnap kampánynyitó beszédében Jean-Luc Mélenchon, a francia radikális baloldal vezetője.

A tavaszi elnökválasztás első fordulójában a felmérések szerint ötödik helyre várt politikus Marine Le Pennel, a Nemzeti Front államfőjelöltjével egy időben és egy helyen, a közép-franciaországi Lyonban tartotta meg kampánynyitó beszédét, miközben képmását hologram technológiával egy párizsi sportcsarnokban is kivetítették, ahol több ezren követték figyelemmel beszédét.

“Európát megváltoztatjuk vagy elhagyjuk!” – hangsúlyozta a baloldali politikus, aki elítélte azt “az obszcén világot, amelyben nyolc milliárdos ugyanannyi vagyonnal rendelkezik, mint az emberiség fele”.

A provokatív politikus szándékosan választotta kampánya nyitányának Lyon városát, ahol Marine Le Pen vele egy időben szólalt fel. Ugyanakkor a beszéd céltáblája elsősorban a felmérésekben 20-22 százalékkal második helyen álló centrista Emmanuel Macron volt. A szocialista kormányzat volt gazdasági minisztere szombaton tartott nagygyűlést, szintén Lyonban.

Jean-Luc Mélenchon ellenállásra szólított fel “a politikai dzsungelben és a médiavilágban termő hallucinogén gombákkal” szemben, és azzal vádolta Emmanuel Macront, hogy “ezrek életét keserítette meg” a nevéhez fűződő liberalizációs törvénnyel, amelynek egyik legfőbb intézkedése a vasárnapi nyitva tartás bővítése volt.

A felmérésekben 10-11 százalékkal az ötödik helyen álló radikális politikusnak a legfőbb riválisa a múlt vasárnapi baloldali előválasztás győztese, Benoit Hamon volt oktatási miniszter, aki az újabb felmérésekben 16-17 százalékkal feljött a negyedik helyre, de még mindig messze le van maradva a 25 százalékkal az első helyen állót Marine Le Pentől.

A jelenlegi szociálliberális kormánypolitikát nyíltan bíráló Hamont hivatalosan vasárnap iktatta be jelöltjének a kormánypárt. Beszédében Hamon ismét baloldali irányváltását és az általános alapjövedelem bevezetését sürgette.

Az egyelőre bizonytalan, hogy Jean-Luc Mélenchon és Benoit Hamon szövetségre tud-e lépni egymással. Mélenchon ehhez “nagytakarítást” követel a szocialistáknál, Hamon azonban kizárta, hogy az egyeztetések megkezdése előtt szakítana egyes párttársaival.

(Szöveg: MTI, kiemelt kép: melenchon.fr)

Van itt egy komoly bizonytalansági faktor. Ha Emmanuel Macron vagy Le Pen lesz a következő francia elnök, és erre ebben a pillanatban komoly esély van, nem tudjuk, mi lesz a parlamenti többséggel. Márpedig parlamenti többség nélkül igen nehéz, szinte lehetetlen lesz kormányoznia az új elnöknek.

A hagyomány – no meg a győzteshez húzás miatti politikai logika – az, hogy a májusban hivatalba lépő francia elnök júniusban a nemzetgyűlési többséget is megkapja a franciáktól. Eddig ez történt minden alkalommal 2002 óta (azóta kerül sor a két választásra szisztematikusan egymás után, ugyanabban az évben). 

Csakhogy ehhez az automatizmushoz egy jól szervezett, beágyazott pártszervezetre is szükség van, ami a Nemzeti Front esetében viszonylag, a Macron-féle En Marche esetében pedig meglehetősen hiányos és problémás.

A Nemzeti Front és Marine Le Pen esetében ráadásul nagyobb a valószínűsége annak, hogy a franciák tudatosan ki akarják majd egyensúlyozni az elnököt egy “köztársasági” kormánnyal és többséggel, megakadályozandó az elnök szabad garázdálkodását. Az viszont komoly kérdés, hogy egy ilyen Front-ellenes, kiegyensúlyozó összefogás önmagában mennyire lenne stabil és kormányképes (bizonyára valamiféle koalícióról lenne szó).

Emmanuel Macron és mozgalma esetében pedig a jelölt-keresés és a kampányolás hatásfoka a bizonytalansági faktor (a mozgalom egyelőre “hirdetésekben” toboroz jelölteket, ami nem éppen pártszerű működésre utal, bár az elit megújításának az üzenetét is hordozhatja). Vagyis könnyen lehet, hogy egy Macron elnök is kénytelen lenne a “régiekkel” összefogni a kormányzáshoz: új elnök, de régi többség és miniszterelnök, rosszabb esetben egy összetákolt koalíció. Láttunk már ilyet, de a helyzet most kicsit más, mint az 1974-es, amikor a liberális jobboldali Giscard d’Estaing alkut kötött a neo-gaulle-ista Jacques Chirac-kal. A balról érkező Macron-mozgalom helyen nem ennyire egyértelmű a pártrendszerben, ami komoly bizonytalansági tényező a nemzetgyűlési választásra és a későbbi kormányzásra nézve.

Mind a Macron-, mind pedig a Le Pen-forgatókönyv azt jelenti, hogy a megválasztott elnök jó eséllyel nem képes maradéktalanul megvalósítani a programját, mert együtt kell működnie a “régiekkel” a Nemzetgyűlésben és a kormányban. Ez jobb esetben csak bosszantó lesz a bázisnak, rosszabb esetben viszont akár legitimitás- és rezsimválsághoz is vezethet, már ha az elnök nem elég ügyes koalícióépítésben, intrikában, érdekérvényesítésben. 

A pártrendszer Macron és Le Pen nevével fémjelzett átalakulása végső esetben akár felerősítheti a politikai rendszerrel, az alkotmánnyal elégedetlen hangokat is.

Az V. köztársaság alkotmánya 1958 óta mindenféle változtatásokkal és igazításokkal, de stabilan és jól működik. Túlélte a kommunista párt hanyatlását, a szocialisták felemelkedését, a liberális-gaullista megosztottságot, kis pártok felemelkedését és bukását… a mai francia pártrendszer stabil, de történetileg korántsem annyira stabil, mint gondolnánk. Az alkotmány, a rezsim papíron túlélheti az újabb változást is.

Például úgy, hogy az új elnök a feloszlatási jogával élve újra és újra (akár évről évre) új többséget kér a franciáktól, amíg nem kap olyat, amely neki megfelelő.

De a puding próbája az evés, és jó, ha tudjuk, hogy a 2017-es elnökválasztásnak szélsőséges esetben ilyen “rezsim-tétje” is lehet.

(A kiemelt kép forrása a pixabay.com.)

... A kérdés csak az, hogy mikor vonja le a megfelelő következtetést.

Ma este kijön egy videó, melyben Fillon felesége elmondja, hogy soha nem volt a férje asszisztense. Ez 2007, amikor már évek óta az volt. Legalábbis papíron.

Egész egyszerűen tarthatatlan a helyzet, de a republikánusok még kapaszkodnak, remélve, hogy elmúlik a vihar. Nem fog. Az a jobbik verzió, ha azt várják, legyen alternatíva, és aztán vágják bele a kést Fillon hátába. Így nyerni biztos nem lehet.

A legmegdöbbentőbb, most olvasom, hogy Fillon a saját csapatának sem említette korábban az ügyet, mert nem gondolta, hogy hibázott. 

A megkérdezettek háromnegyede azt gondolja, hogy hibázott. 

Aki saját zsebre lop, annek nehéz kijönnie egy ilyen ügyből, még Franciaországban is, ahol a pártfinanszírozási célú korrupció gyakori, mint a baguette-es szendvics.

(Kiemelt kép: Fillon Instagram-profilja)

A francia elnökválasztás váratlanul zavarosra sikeredik. Kész felfordulás van Párizsban. De 2017. január 30-án igyekeztünk rendet rakni a témában Baló György műsorában.

Íme a videó!

Egyre többször olvasni a sajtóban François Fillon visszalépéséről vagy visszaléptetéséről, mivel a feleség-gate egyre védhetetlenebbnek tűnik (kiderült, az asszony például úgy volt parlamenti asszisztens átlagon felüli asszisztensi fizetésért, hogy nem volt parlamenti e-mail címe és belépőkártyája sem). Fillon “leépítése” nehéz ügy lesz a jobboldalon, de közeledik a pillanat, amikor nem lesz más választás.

Sajtóhírek szerint már csak az a kérdés, ki meri először kimondani, hogy Fillonnak annyi. Nyilvánosan állítólag még mindenki tartja magát a republikánusoknál, a háttérben azonban mindenki a “B-terven” gondolkodik (nyilván először mindenkinek lelkileg is fel kell dolgozni, hogy egy kvázi megnyert pozícióból kell életben maradási üzemmódra kapcsolni).

A novemberi jobboldali előválasztás második helyezettje, Alain Juppé már megüzente, hogy nem vállalja a jelöltséget, más pedig nem nagyon van: a harmadik helyen végzett Sarkozy nehezen jöhet szóba, hiszen azt mégsem mondhatják a republikánusok, hogy Fillon belebukott egy korrupciós ügybe, de azért szavazzatok helyette a többszörös gyanúsított Sarkozy-re…

Az első számú feladat tehát találni valakit, akivel tisztességesen végig lehet csinálni az elnökválasztást, és aki  arra is alkalmas, hogy – ha úgy alakul – ellenzékben vezesse a pártot.

Bár Fillon arra inti a republikánusokat, hogy tartsanak ki, az idő mégiscsak sürget. Kijöttek az első mérések, amelyek azt sugallják, hogy ha most vasárnap lenne a választás, sem szocialista, sem republikánus nem lenne a második fordulóban, Fillon pedig 20% alatt végezne (az elnökség pedig Emmanuel Macron és Le Pen között dőlne el). Ezzel nekem is alakítanom kell a korábbi előrejelzéseimen, hiszen “természetesen” ezzel Emmanuel Macron győzelmi esélyei elképesztő mértékben megugrottak, sőt, így már a szervezettség dolga sem lenne feltétlenül annyira fontos szempont (a kérdés, hogy csak egy pillanatra nőttek meg az esélyei, vagy tartósan?).

A republikánusoknak hamarosan dönteniük kell: szembemennek-e az egyelőre kitartani akaró jelöltjükkel, az előválasztáson szavazó választókkal, vagy nem? Ha szembemennek, milyen legitimitása lehet az új embernek?

Egy biztos, ha tologatják a döntést, a választók majd döntenek helyettük, és azt már nehéz lesz helyrehozni.

(Kiemelt kép: Fillon védekezése a politikus Instagram-profilján.)

Poland’s Lodz-based WZL-1 (Wojskowe Zakłady Lotnicze Nr 1 S.A. (Military Aviation Works No. 1) has completed the modernisation, conducts maintenance, repair, overhaul of a Mil Mi-24V (6W-HCA) attack helicopter for the Senegal Air Force. The secondhand rotorcraft is understood to have been acquired from a former Soviet-era operator.

Acceptance flights were conducted on 12 January by a team of Polish and Senegalese personnel, and witnessed by the customer air force’s commander-in-chief, Brig Gen Birame Diop. This is the first Mi-24 to have been acquired by Senegal, and it is unclear whether the West African nation intends to field additional examples.
Flight Fleets Analyzer records the Senegal air force as already operating a pair of 11-year-old Mi-35s, which it acquired directly from Russia.

WZL-1 is one of the leading aviation companies in Europe. The company established its position on local, national and foreign market thanks to untypical activity which generally covers:
• overhaul, maintenance and modernization of the following helicopters: Mi-8, Mi-14, Mi-17, Mi-24, W-3 Sokół and SH-2G Kaman;
• general overhaul of SO-3/W aviation engines and TW3-117 (III s, M, MT, W) family engines.

François Fillon január 29-én, azaz ma nagygyűlést tart és beszédet mond. A gyűlés eredeti célja természetesen az amúgy is lendületet vesztő Fillon-kampány lendületbe hozása lett volna – a legfrissebb vádak fényében azonban Fillon legjobb esetben is csak a kampánya életben tartását érheti el. Nincsenek jobb helyzetben a szocialisták sem: ők is az életben maradásért küzdenek az előválasztásuk második fordulójában. Szó szerint.

Hogy Fillon az életben maradásért küzd, azt könnyű belátni. Ő maga jelezte, hogy ha eljárást indítanak ellene a Penelopegate-ügyben, akkor lemond a jelöltségről – pár napja Nicolas Sarkozy csalódott hívei és a tanácstalanok is azon agyalnak, hogy lehetne túlélni párt-szinten Fillon esetleges távozását, különösen miután Alain Juppé, az előválasztás másik finalistája egyértelműen jelezte, nem kíván beugrani Fillon helyett. 

A szocialisták (PS) esetében nem ennyire egyértelműen látható az életveszély, de ettől még fennáll. Benoît Hamon és Manuel Valls irányvonalai annyira különböznek, hogy egyes támogatóik nagyon rosszul éreznék magukat, ha az ellenfelet kellene majd támogatniuk a kampányban (ne felejtsük, Hamon és hívei Hollande és Valls belső baloldali ellenzéke voltak). Egyes Valls-párti képviselők nyilvánosan azt szeretnék, ha nem kellene résztvenniük egy esetleges Hamon-kampányban. Hamon hívei is közelebb érzik magukat a radikális Jean-Luc Mélenchonhoz , mint Manuel Valls-hoz, vagy éppen a függetlenként induló Emmanuel Macronhoz.

Hogy mi történik ma este, hosszú távon befolyásolhatja a Szocialista Párt jövőjét. Hány képviselő, erős ember mondja azt, hogy nem támogatja a szocialista jelöltet? Nyíltan mondják-e, vagy csendben szabotálnak? Megindulnak-e a sztorik egy történelmi nagypárt széthullásáról? Képes-e ebből esetleges Mélenchon vagy Macron profitálni? Hogy látják ezt a szavazók? Vagy ellenkezőleg, indokolatlannak bizonyul-e az aggodalom és képes lesz-e a majdani jelölt egységet teremteni (ami nem lesz könnyű ügy, hiszen még a győzelemre ténylegesen esélyes Fillonnak sem jött össze)?

Ezek a nap kérdései, ezekre keressük a választ. Nagy figyelemmel.

Ami biztos, hogy jelenleg a két hagyományos nagy pártnak igencsak rossz és a verseny nagyon erős, hogy kinek rosszabb – talán ma a republikánusoknak egy kicsit rosszabb, mert ők egy győztes meccset veszthetnek el egy pillanat alatt, ha nem vigyáznak.

Alain Juppé kijelentette, hogy François Fillon visszalépése esetén nem vállalja a republikánusok elnökjelöltségét – pár óra alatt idáig jutott a Fillon-kampány, miután maga a jelölt azt mondta egy televíziós adásban, hogy ha meggyanúsítják a felesége parlamenti foglalkoztatása ügyében, akkor visszalép.

Azok közé tartozom, akik azt gondolják, hogy a Filonnal szembeni támadás (a felesége kamuállásáról szóló szivárogtatás) házon belülről jött, olyan valakitől, akinek a republikánusok közül rosszul jött a liberális-katolikus jelölt előválasztási győzelme. És ők bizony sokan vannak. Fillonnak másfél hónap alatt sem sikerült teljes egészében rendet és egységet teremtenie az ellenzéki párt soraiban. 

E szivárogtatással azonban már nem a pártegység a fő kérdés, hanem a jelöltség maga, azaz Fillon politikai kövője (a találgatások persze megindultak: kinek lehet érdeke Fillon kiesése, ki akarhat bosszút állni rajta stb.).. 

Folyik a nyomozás

A vita tárgya nem önmagában az, hogy François Fillon a saját feleségét foglalkoztatta, ez Franciaországban önmagában legális. A vita arról robbant ki, hogy Fillon környezetében nem nagyon találkoztak az asszonnyal munkavégzés közben (Fillon maga azt állítja, hogy a felesége emberekkel találkozott, sajtószemléket csinált, információkat hajtott fel neki, rendezvényeken képviselte). 

Egy újságírónőt, aki Fillon-életrajzot írt, pénteken hallgat ki a rendőrség, mivel “Fillonon dolgozva”, Penelope Fillont magát is meginterjúvolva úgy találta, hogy a feleség háztartásbeli, nem dolgozik (az újságíró azt is nyilvánosan jelezte, hogy a republikánusok részéről nagyon durva nyomásgyakorlásokra, telefonokra került sor vele szemben az elmúlt napokban). Korábbi cikkekben sem utalt senki arra, hogy Fillon felesége belefolyt volna férje munkájába, sőt, ennek éppen az ellenkezőjéről – a távolmaradásról – volt szó (2008-ban maga feleség állította, hogy néha elkíséri a férjét, és ennyi a szerepe).

Jelöltsége alapjait kérdőjelezi meg

François Fillon jelöltségének alapjait kérdőjelezheti meg ez a botrány. Fillon ugyanis a tisztesség, a visszafogottság, a takarékosság jelöltjének állította be magát, s ez a vita alapjaiban kérdőjelezi meg a hitelességét, akkor is, ha őt személyesen nem gyanúsítják meg (ha meggyanúsítják, az még rosszabb, erre az esetre már előre levonta a következtetést: akkor nem indul a választáson). 

Emlékezetes, s a francia sajtó is gyakran idézi, hogy Fillon azzal támadta Nicolas Sarkozy-t az előválasztási időszakban, hogy “ki tudná elképzelni De Gaulle tábornokot gyanúsítottként?”, utalva Sarkozy számos folyamatban lévő ügyére. Egy esetleges gyanúsítás teljesen lerombolná a felépített politikai személyiséget. 

Talán érezte Fillon is, aki először nőgyűlölőnek ítélte az ügyet kiteregető cikket, s közölte, hogynem kell magyarázkodnia. Aztán rájött: kell.

Kedd este két durva hír is megjelent, mindkettő nagyon érdemi hatással lehet az elnökválasztás alakulására, mert a három nagy esélyesből kettő kampányának érdemben árthat. 

Az egyik, hogy a Canard Enchaîné nevű szatirikus lap várhatóan azt írja a szerdai számában, hogy az elnökválasztási versenyt jelenleg vezető François Fillon felesége miniszter férje parlamenti helyettesének, illetve férjének is parlamenti asszisztense volt, begyűjtve mintegy félmillió euró fizetést, valójában azonban munkát nem végezve.

Tekintettel arra, hogy Fillon a tisztességes, szigorú és takarékos katolikus családapa képét mutatja, aki nagyon vigyáz az adófizetők pénzére, ez ott üt, ahol a legjobban fáj. Szóval nagyon fiogyeljük, hogy mi lesz a dolog vége, megáll-e a közbeszédben a sztori.

A másik hasonlóan fontos hír Emmanuel Macron volt gazdasági minisztert érinti, akiről a héten jelenik meg egy könyv, amely nem kevesebbet állít, mint azt, hogy – a közpénzt szintén nagyon óvó-védő – Macron 120 000 eurós reprezentációs keretet használt fel idén, még a minisztériumból való távozása előtt – ami a minisztérium éves költségvetésének nyolcvan százaléka. A szerzők azt állítják, hogy Macron ily módon finanszírozta a mozgalmának a létrehozását, illetve annak előzetes munkálatait. A jobboldal természetesen máris ráugrott a témára, hiszen ez egy kellemes téma, amely elviheti a figyelmet arról, hogy Macron éppen lendületben van.

A Le Pen-elnökség esélyeiről szóló cikkemben mondtam, hogy ha jön valami új hír, akkor az könnyen megmozgathatja az elemzésemet. Ha Macronra és Fillonra ráégnek ezek a sztorik, akkor az Marine Le Pennek jópár százalékot jelent a kis elemzésemben. és talán a való életben is…

Ma reggel olvastam egy elemzői véleményt, hogy 0% az esélye annak, hogy Le Pen Franciaországban elnök legyen. Még válaszoltam is rá (itt, ha valakit érdekel  ), hogy nem kellene újrajátszani a Trump-Clinton-csatát, és azt mondogatni, hogy Marine Le Pen soha, semmilyen körülmények között nem lehet francia elnök, meg hogy “ez nem történhet meg”. Szerintem megtörténhet, bár tény, hogy 2017-nek nem ő a nagy esélyese. Mondom, hogy hogy gondolkodom, és aztán majd időről időre frissítem az előrejelzést, ahogy új információk érkeznek, meg ahogy finomítom, pontosítom a gondolkodásom.

Többen kérdezték már tőlem, hogy hány százalékot adok annak, hogy Marine Le Pen nyerhet. Mindig mondtam, hogy per has, mindenféle alaposabb végiggondolás nélkül ennek az esélyet 30-40% körülire teszem.

De akkor gondoljuk végig most alaposabban is!

Gondolkodásunk kezdő valószínűségét valóban 0%-ra kell raknunk. Ennek egyszerű az oka: az V. köztársaság történetében még sosem fordult elő, hogy radikális jobboldali jelölt nyert a francia elnökválasztáson (és a többi francia többségi választáson sem – 2014-ben a Nemzeti Front ugyan megnyerte az európai parlamenti választást, de az egy arányos, listás rendszerben történt). A “köztársasági összefogás” eddig általában működött, vagyis a mérsékelt pártok sikeresen fogtak össze a radikálisok ellen. 

Ezzel az összefogással a “nagyok” persze erősitették is a radikálisok elitellenes, populista érvelését, bizonyítva, hogy “azok ott fönn egy banda”. Ez már látszódott a 2015-ös regionális választás előestéjén, amikor a Nemzeti Front az első fordulóban tarolt, és esélyesnek tűnt arra, hogy végül régiót nyerjen (nem nyert, mert a köztársasági összefogás még működött, ha emlékeztek, amúgy is éppen a Bataclan után, emelkedett pillanatban voltunk). A köztársasági összefogás erejét csökkenti amúgy, hogy a szocialista főtitkár 2016 végén pedzegette, a liberálisnak tartott François Fillon nem az a politikus, aki mögé a baloldaliak jó szívvel beállnak Le Pen ellen (a köztársasági összefogással kapcsolatban történetileg Fillon álláspontja sem éppen baráti). E tények figyelembe vételével emelkedik a kiinduló 0%-unk (elemzői értékelés alapján, tehát lehet vele vitázni!) 10%-ra.

Ugyancsak a Front és Le Pen mellett szól, hogy a támogatottsága tendenciájában nő, 2012-ben rekorderedményt ért el, és azóta is lendületben van (2014-ben először megnyert egy országos választást), továbbá az, hogy a párt 2004 óta stratégiai építkezést folytat, ami a visszalépések és megtorpanások ellenére sikeresnek és előremutatónak tűnik (ideértve az ördögűzési stratégiát, a helyi építkezést, a nők, a melegek, a zsidóság, sőt, a muszlimok lépésről lépésre megszólítását, Jean-Marie Le Pen szimbolikus kizárást). Tekintettel erre a gyakran alábecsült munkára, összességében Marine Le Pen esélyeit már 25%-ra értékelem (azért nem magasabbra, mert ez a stratégiai munka még nem ért a végére, ráadásul ebből még ki is vonunk később).

A 2015-ös, 2016-os politikai környezet (menekültválság, az európai politika jobbra tolódása szintén Le Penéket segíti. Az elmúlt hónapokban a migrációs válság és a különböző terrortámadások farvizén számos korábban radikálisnak számító gondolat bekerült a mainstreambe, azaz elfogadható vált. A szavazók pedig könnyen mondhatják, hogy minek a másolat, ha ott az eredeti, aki legelőször mondott ezt vagy azt? Ezért Le Pen esélyeit 32%-ra emelem.

Ezek a strukturális szempontok a pro oldalom. Most nézzük az aktuális szempontokat!

A Brexit-szavazás és Donald Trump elnökké választása ledöntött egy nagyon fontos gátat, azt a választói tudatot, hogy a Frontra vagy a Front jelöltjére (“az elképzelhetetlenre”, a “vállalhatatlanra” stb.) szavazni ciki és / vagy kidobott szavazat, amely nem állhat a győztes oldalon. Ha Donald Trump olyan permanens kampánnyal folytatja a kormányzást (és úgy) ahogy elkezdte, akkor ez a lendület kitarthat áprilisig. Erre tekintettel mondom azt, hogy Le Pen esélye 37% körül van – illetve volt, amíg a párton belüli, választás előtti széthúzás nem lett kifelé teljesen világos, jelezve, hogy Marine Le Pen stratégiája csúszós talajon áll. 

A párt irányvonalát érintő alapvető viták miatt (melyek egyelőre elcsitulni látszanak, és Le Pen mintha visszavette volna a kezdeményezést), a 37%-os esélyt ismét csökkentem  32%-ra.

Mivel Le Penék programjának egy szimbolikus része a Frexitre és eurózóna megbontására épül, érdemes megnézni, hogy mekkora a növekedési potenciál egy ilyen ígéretben. Egy 2016 júniusi mérés szerint a megkérdezetteknek mintegy 33%-a támogatná a kilépést, és ez Franciaországban kisebbségi álláspont (a kilépést pártolók jelentős része már az FN-nél van, illetve kisebb részben a baloldali radikálisoknál). Vagyis a Frexit egy, a bázisnak tetsző, a bázist összetartó javaslat, de nem valószínű, hogy alkalmas további szavazatok megszerzésére, főleg nem nagy számban (sőt, akár taszító is lehet). Ezért a 32%-ot 25%-ra csökkentem.

A republikánus François Fillon programjának a liberális, megszorító jellege miatt azt is feltételezem, hogy Le Pen el tud hozni pár százalékot még a jobboldalról, illetve hogy a kampány során még nőni fog a népszerűsége, ami lendületet ad neki. A 25%-ot így visszatolom 30%-ra, de rögtön le is vonok 2+5 százalékot azért, mert Le Pen kampánya a további szavazatszerzést blokkoló (hiteltelenítő) anyagi problémákkal küzd (orosz hitelek, 6 millió euró Jean-Marie Le Pentől), és mert Emmanuel Macron lendületben van, és ha Le Pen nem kezd el erősödni, könnyen ránőhet, gyakorlatilag nullázva a Front elnökválasztási esélyeit.

Ha tehát ma kérdeznének, azt mondám, hogy Le Pen győzelmi esélye közelebb van a 20%-hoz, mint a 40-hez. Ma 23%-ra rakom. Persze lehet, hogy holnap jön egy új információ, ami erre vagy arra ellöki az elemzést, de ma itt tartok…. Ez a szám látszólag nem magas, de vigyázat, ez annyit jelent, hogy száz elméleti esetből 23-ban Le Pen nyer, bár természetesen az egyetlen várható esetben (a 2017-es választáson) az a valószínűbb, hogy nem ő nyer.(Attention: Donald Trump esélyét a sajtó-konenszus ennél sokkal kisebbre taksálta 2016 novemberében!)

És akkor kérdés: lehet-e, hogy az előzetes feltételezéseim és nyilatkozataim miatt húztam a pro oldalt 40% környékére? Eleget vontam-e le a Nemzeti Frontot feszítő belső viták és a taktikai kihívások miatt? Eleget emeltem-e felfele a taktikai lehetőségek miatt? Előfordulhat-e, hogy bizonyos tényezőket túl- vagy alulértékeltem? Mit gondoltok? Vitára fel!

(Kiemelt kép: az FN egy Frexitet népszerűsítő kampányanyaga.)

Hogy én mekkora marha vagyok! Hogy hogy lehettem ekkora böszme!

Most, hogy bejelentettem a távozásomat, persze, nő a népszerűségem. Naná! Értékelik a franciák, hogy megértettem, mennyire nem szeretnek, és mennyire eredménytelennek tartják a kormányzásomat…

De az azért már mégiscsak sok, hogy amikor kiesek a játékból, akkor kezdenek el jönni a vállalható, javuló adatok a gazdaságból!

Jó, jó… tudom… én rontottam el… csak az az első két év, csak az ne lett volna! Ha akkor lendületből kirúgtam volna az Arnaud Montebourg, Benoît Hamon és társai féle reformellenes, konzi kört, akkor mára rég megjöttek volna az eredmények. Növekedés, csökkenő munkanélküliség, tűrhető népszerúség… Igen, ha ezektől az uraktól időben megszabadultam volna, akkor ma jelölt vagyok, sőt, esélyes vagyok, és akkor nem a Szocialista Párt szétesése lenne a sajtó kedvenc csámcsija, meg hogy Hamon lehet a jelöltünk. 

Hát ateista létemre mondom, Uram, irgalmazz nekünk!

Kedves Naplóm, elcseszerintettem. Nem kicsit, nagyon. Az sem vígasztal, hogy nem egyedül vagyok böszme a terepen. Például ez a féláruló Valls is – olyan vacak kampányt csinált itt az előválasztáson, hogy azt tanítani kellene!

Persze minden rosszban van valami jó. Ha én leszek az utolsó szocialista francia elnök, tuti benne leszek a történelemkönyvekben. Mármint a kézikönyvek “így nem szabad” fejezetein túl is. Fájna, ha csak Valls elcseszett előválasztási kampányáról emlékezne meg az utókor… a politikusi egó, ugye.

Na ugye.

(Kiemelt kép forrása: Élysée, Hollande elnök hivatalos portréja.)

Downing Street has been accused of covering up a Trident missile malfunction weeks before a crucial Commons vote on the future of the submarine-based missile system.

A Trident II D5 missile test ended in failure after it was launched from the British submarine HMS Vengeance off the coast of Florida in June 2016. It was the only firing test of a British nuclear missile in four years and raises serious questions about the reliability and safety of the weapons system. But the error was hushed up. The cause of the failure remains top secret, but quotes a senior naval source saying the missile, which was unarmed for the test, suffered an in-flight malfunction after launch.

It was reportedly intended to be fired 5,600 miles to a sea target off the west coast of Africa but may have veered off towards America instead. There was a major panic at the highest level of government and the military after the first test of our nuclear deterrent in four years ended in disastrous failure. In July, MPs voted by 472 to 117 to back the renewal of Britain's Trident nuclear deterrence. The overwhelming vote supported the Government's plans to spend up to £40 billion on four new Successor-class submarines.

Source
http://www.independent.co.uk/
http://www.thetimes.co.uk/

Kis mintán készült, ezért nem értékeljük túl, de megint kijött egy olyan mérés, amely azt mutatja, hogy Manuel Valls volt szocialista kormányfő bajban van: egyrészt csökkenő támogatottságra számíthat a szocialista előválasztás első fordulójában, másrészt pedig akár Arnaud Montebourg volt gazdasági miniszter mögé szorulhatna az előválaszás második fordulójában (azt viszont már komolyan vesszük, hogy több ilyen mérés is van és nagy mintán is hasonlót mondanak a mérések).

Valls az elmúlt hetekben pocsék kampányt csinált, ami magyarázhatja romló helyzetét: ha valaki a 49-3-as cikkellyel tolja át a parlamenten a munka törvénykönyve reformját, az fél évvel később nehezen mondhatja hitelesen, hogy megszünetetné az egész 49-3-at, és őt egyébként is kényszerítették a használatára… márpedig Valls ezzel próbálkozik. A saját korábbi meggyőződéséhez és kormányfői tevékenységéhez viszonyítva sokkal balosabb program, a saját miniszterelnöki tevékenységétől való elhatárolódás nem mutat túl jól, mert nem telt el elég idő, a körülmények nem változtak meg annyira, hogy ez az érvelés látványosan hihető legyen. A választópolgárok ennyi idő távlatából még emlékeznek…

Ez azt jelenti, hogy Valls vesztésre áll? Talán. Komoly bizonytalansági tényező a részvétel ennél az előválasztásnál is, mint ahogy az is bonyolítja a kérdést, hogy a három fontos vita még előttünk van. Mindenesetre a tendencia azt mutatja, hogy Valls számára ez az előválasztás korántsem lesz fáklyás menet, s ha meg is nyeri a jelöltséget, keményen meg kell harcolnia érte.

Viszont csökkenő támogatottság, erősödő Montebourg és erősödő Hamon mellett egyre inkább afelé megyünk, hogy a szocialistáknál is kialakul a republikánusoknál látott mozgás, mely végül akár “meglepetéshez” is vezethet. Egyelőre érdemes annyit megjegyezni, hogy Valls esik, a verseny nyitott, még bármi megtörténhet, a viták pedig igenis fontosak lesznek. Fontosak lesznek, viszont az már egy más kérdés, hogy a polgárok mennyire tartják majd fontosnak a szocialista előválasztást… merthogy ez is befolyásolhatja a részvételt. A kör bezárult.

Az Aujourd’hui en France / Le Parisien szerkesztősége úgy döntött, nem rendel közvélemény-kutatásokat a 2017-es francia elnökválasztás előtt. Hogy miért? Mert a kutatók nem voltak képesek előre megjósolni a Brexit-szavazás és az amerikai elnökválasztás eredményét. Elmondani nem tudom, mennyire felháborít ez a dolog és az indoklása, no meg az is, hogy mindezt releváns hírként tálalják a többiek. Mondom, miért.

Először is, vannak jobb elemzések, meg vannak rosszabb elemzések; és minden elemzőnek vannak jobb és rosszabb napjai. Ez tény. Ha az ember nem teljesen a prekoncepciói és ideológiai őrületei foglya, akkor igyekszik azokat az elemzőket figyelni, akik többször mondanak helyeset, mint helytelent, és esetleg meg is próbálja eltanulni a módszereiket (ehhez egy érdekes és fontos könyv itt).

Én például az amerikai elnökválasztási folyamatban Nate Silver FiveThirtyEight projektjére figyeltem a legjobban, még akkor is, amikor az amerikai baloldali média hangosan kritizálta azért, mert nem elég magas esélyt adott Hillary Clinton várható, tuti győzelmének. Pedig Silverék világosan jelezték, hogy a számok alapján van esélye például annak, hogy Clinton elnyeri a szavazatok többségét, de az elektori kollégiumban alul marad (ez történt, ugye).

Az ismert eredmények után pedig kifejtették, hogy nem a közvélemény-kutatók tévedtek nagyot, a közvélemény-kutatási hibák ugyanis nagyjából megfeleltek a történetileg jellemző hibaszintnek, hanem azok futottak lyukra, akik ezeket a számokat értelmezték, illetve nem értelmezték:

We strongly disagree with the idea that there was a massive polling error. Instead, there was a modest polling error, well in line with historical polling errors, but even a modest error was enough to provide for plenty of paths to victory for Trump. We think people should have been better prepared for it.

– írták a választás után, én meg az angolosok kedvéért idézem.

Persze ahhoz, hogy a előrejelzési modelleket értsük, tudnunk kell, hogy például egy, Clinton elnökségét 90%-os esélyre taksáló előrejelzés azt jelenti, hogy tíz esetből átlag egyszer Trump nyer. Nos, Silveréknél a végén 70% körül volt Clinton esélye, ami azt jelenti, hogy tíz esetből egyszer… értitek.

Nem mondom, hogy számomra minden közvélemény-kutatással kapcsolatos módszertani kérdés kristálytiszta, hiszen nem ez a szakterületem és nincs benne napi gyakorlatom. Azt is tudom, hogy minden kritizálható, a módszertan sem mindenható.

Elemi értelmiségi alázat kérdése viszont be- és felismerni, hogy az ember mit tud és mit nem tud, és – atyaég! – esetleg kérdezni, olvasni, nekiállni tanulni. Mostanában jövök rá, a gyakorlati, előrejelzői munkám során, hogy a statisztika, a valószínűségszámítás legalább olyan fontos tudás, mint a közvélemény-kutatás fedőnevű egyetemi tantárgy, vagy éppen az SPSS alkalmazása. Mondjuk nem árt tudni, mit csinál a program, ha hülyeséget dob ki… :). A valószínűségszámításhoz némi analízis sem árt, éppen utóbbival küzdök, azaz komoly erőfeszítéseket teszek, hogy a módszertan – ha tetszik, a politikai előrejelzés – matematikai hátterét is megértsem, feldolgozzam és magamévá tegyem (vesszőfutásom részletezésétől egyelőre eltekintenék, elégedjetek meg azzal, hogy igyekszem ).

Ezért vagyok végtelenül mérges, amikor egy vezető napilap szerkesztősége úgy dönt, hogy nemhogy erőfeszítést nem tesz mindennek a kritikai megértésére, megtanulására, esetleg az alkalmazására, hanem úgy dönt, kidobja az egészet a kukába. És még büszke is arra, hogy így tesz, ahelyett, hogy elkezdené nemcsak megtanulni, hanem esetleg még az olvasóknak is megtanítani, hogy hogy kell egy-egy kutatást értelmezni, mit jelent a valószínűség, mi mit takar a módszertani jegyzetben…

Nem, inkább nem. A jelszó: “ha nem értem, jobb, ha nincs”!

Én meg azt mondom, ez az a bizonyos intellektuális léhaság, amely minden értelmiségire szégyent hoz, ami miatt joggal lehet háborogni és ami miatt az illető “újságírók” helyett is én kérek elnézést.

(Kiemelt kép forrása: pixabay.com)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Ez már bizonyíték, nem ígéret. A HetiTV-vel együttműködésben indul a kéthetente jelentkező új, Franciapolitika című műsorom. Az első adást alább láthatjátok. Fogadjátok szeretettel!

Tehát dobpergés! És íme:

A HetiTV-t az interneten és a MinDigTV applikációjában ingyen tudod fogni.

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Under the aegis of the African Union, the 54 states will set up a "Schengen-like" borderless area in 2017 to boost trade. Negotiations for the establishment of a Continental Free Trade Area (CFTA) in Africa were formally launched in June 2015 at the African Union Summit in Johannesburg. A year later, a boost seems to be given to the project, although the project exists since the signing in 1991 of the Treaty of Abuja.

Why now ? In a context of global economic crisis, African states are somewhere forced to accelerate the pace. In 2015 the Tripartite Initiative involving COMESA, EAC and SADC was launched, with a view to the preparation of a large free trade area from Cairo to Cape Town. The Tripartite Initiative, the largest free trade agreement involving 26 countries from three regional economic communities (RECs), Comesa, CEA and SADC, with a total of 530 million inhabitants for a gross domestic product Total of $ 630 billion, more than half of Africa's economic output. This initiative has rekindled the interest of African leaders in broadening the continental free trade area.

Intra-African trade must be saved because it accounts for only 10% of trade on the continent, while in the EU, Asia and North America, intra-regional trade represents respectively 70 %, 52% and 50% of trade. Moreover, the share of Africa in world trade is even more derisory since it represents only about 2%. Implementing such an Africa-wide FTA could boost intra-African trade to the tune of US $ 35 billion annually by 2022. A review of the genesis and functioning of this area of free movement of more than one billion people.

The CFTA is a priority initiative of the AU Agenda 2063. The objective of the CFTA is to create a single continental market for goods and services, to establish the free movement of business people. It also aims to pave the way for the acceleration of the establishment of the customs union in 2022 and an African economic community by 2028. This gradual approach is justified by the fact that integration should be consolidated at regional level, through the creation and the strengthening of regional economic communities (RECs). The RECs would ultimately merge into the African Economic Community. (There are 8 RECs : UMA, CEN-SAD, CEDEAO / ECOWAS, UEMOA, MRU, CEEAC, SADC, COMESA, IGAD.)

The current intra-African trade situation is disappointing. Despite the fact that the free movement of persons, the right of residence and the right of establishment are the founding principles enshrined in Chapter VI of the Abuja Treaty, a truck that delivers supermarkets in Southern Africa needs 1,600 documents, permits and licenses to legally cross borders.In the future, the continental free trade area could just as well require the removal of barriers such as the imposition of visa requirements that restrict the movement of people across national borders. Far from being settled, remains the issue of labor mobility among African countries, one of the most contentious issues for African leaders due to security or political instability problems.

Trade and industry are catalysts for African development for the African Union, once the establishment of the CFTA, the competitiveness of industrial products would be increased by exploiting the potential of economies in a wider continental market . The initiative would also help diversify and transform the African economy, improve resource allocation, reduce prices in countries and make Africa less vulnerable to external trade shocks. In addition, regional integration of the continent should integrate regional markets with efficient infrastructure to attract investment and improve access to better products and services.

Twenty million dollars were raised to finance the initial CFTA projects in the areas of goods and services, investment and intellectual property. Of the amount so far obtained from development partners, the AU Member States contributed $ 3 million for 2016 and $ 4.9 million for 2017.
CFTA can be a paradise for international and african criminality and smuggle, like the Schengen area? Planned for 18 July 2017, the release of an African electronic passport should enable nationals of the 54 African countries to travel visa-free across Africa. For now, the initiative only concerns heads of state, government and foreign ministers. In practice, African citizens would retain their national passports and would be issued an African e-passport by the AU. A first on the world scale. But the billion African citizens will have to wait until 2025 to benefit.

After nearly a decade of support for civilian police in Afghanistan, the European Union Police Mission in Afghanistan (EUPOL) officially closed its activities today, Saturday (31 December 2016) at midnight. In fact, the mission has already slowed down its activities for a few days already. A meeting marking the end of the mission was organized, Wednesday, December 14, a few days after the official end of the mission.

Source

en français

Év végén szinte kötelező kör végiggondolni, hogy az esztendő kinek vagy minek az éve volt, azaz miről szólt az adott év. Mondhatnám, hogy 2016 Franciaországban a Fillon-meglepetés éve volt, valójában azonban inkább a politikai halálé. 2016 ugyanis – váratlanul vagy nem, de – kivégezte a francia politikai osztály eddigi nagyjainak jelentős részét. Juppé, Hollande, Sarkozy: idén nagy nevek sorának köszönte meg a francia választó a részvételt.

Nem akarom alábecsülni a nizzai terrortámadás, a folyamatos rendkívüli állapot, a foci EB, illetve a munka törvénykönyve módosítása jelentőségét. Természetesen nem. Nyilvánvaló, ezek mind az év kulcspillanatai, fontos eseményei voltak, amelyek az évkönyvekben majd a maguk kiemelt pontjain foglalnak helyet.

De az év mégiscsak arról szólt, összességében, hogy aratott a politikai halál.

Ha 2016 január elején valaki azt jósolja, hogy az év végére sem Alain Juppé, sem Nicolas Sarkozy, sem pedig a hivatalban lévő köztársasági elnök nem számít majd kiemelt politikai szereplőnek, s ilyen-olyan okból mindannyian kiesnek a nagypolitikából, akkor viszonylag mérsékelt, mondjuk 20% esélyt adtam volna a forgatókönyv megvalósulásának. 

Nem tartottam volna lehetetlennek, de inkább szavaztam volna Juppé elnökjelöltségére és Hollande indulására, mint az ellenkezőjére, mert az adott pillanatban, tehát az év elején, úgy álltak a dolgok, erre mutattak a tendenciák. (Csak halkan mondom, hogy Hollande elnök “nem indulása” korántsem annyira egyértelmű, ha tudjuk, hogy 2016 novemberében már harmadik hónapja csökkent a munkanélküliség, amire a válság óta óta nem volt példa…) 

Mégis, 2016-ban a kisebb esélyű forgatókönyv valósult meg, s a 2017-es elnökválasztás várományosai, a francia politikai életet évekig, évtizedekig domináló figurák sorra estek ki a választók kegyeiből, vagy döntöttek úgy, hogy visszavonulnak. (Az senkit nem lephet meg, hogy Sarkozy vagy Juppé kénytelen visszavonulni, de hogy szinte egyszerre és mindketten?)

És talán még nem vagyunk a dolog végén. A kutatások szerint Manuel Valls és Arnaud Montebourg között nem dőlt el a szocialista előválasztási verseny, jönnek a viták, a fordítási lehetőségek (január 12-én, 15-én és 19-én). Esély van arra, hogy Manuel Valls nem lesz képes kontrollálni a szocialistákat, s a mozgalmat balra tolni kívánó Montebourg képes lesz megszerezni a jelöltséget a második fordulóban (Manuel Valls az első fordulóban nagyon vezet, de kevés, szinte semmi tartaléka nincs a másodikra, a két jelölt között a különbség hibahatáron belüli, ezért fontos lenne a volt kormányfő számára az első fordulós győzelem). 

A Matignon-átok fogalma nem ismeretlen: hivatalban lévő miniszterelnök sosem tudott még átülni az elnöki székbe, s Valls miniszterelnöksége sem olyan távoli, mint hiszi, vagy próbálja elhitetni (joggal szórakoztatja a megfigyelőket, amikor olyan szabályokat akar megszüntetni, amelyeket kormányfőként ő maga is demonstratíve alkalmazott a parlamenttel szemben, vagy amikor a saját jelöltségét egyfajta lázadásként állítja be).

És akkor még nem szóltam Emmanuel Macronról, aki nemcsak népszerű (népszerűbb, mint Fillon), hanem egyenesen a franciák többsége véli róla, hogy jobb elnök lenne, mint Fillon. Fillon kollégái a háttérben azt mondják róla, hogy Macront veszélyes jelöltnek tartják, mert fiatalabb, dinamikusabb, liberalizmusa mellett szociálisan is érzékeny, ráadásul “nem vért és könnyeke” ígért, mint a megszorító programjával turnézó Fillon. És ebben igaza van a Fillon-csapatnak, Macron komoly meglepetéseket okozhat jövőre, különösen akkor, ha sikerül országos mozgalmat építenie és ha a balos Montebourg lesz a szocialisták jelöltje, helyet hagyva a centrumban (ugyanakkor Macron számára a vidéki beágyazottság nem fél hónap alatt épül fel, ezért vagyok egy kicsit szkeptikus a lehetőségeivel szemben). 

Nem is beszélve arról az apróságról, hogy a szociális gaulle-istákat elviheti Henri Guiano és Michèle Alliot-Marie is, akik a jobboldali előválasztás eredményét semmibe véve jelentették be, hogy republikánus létükre indulnak 2017-ben. Vagyis jó eséllyel a most “győztesnek látszó” csapat is megosztott lesz, természetesen egyelőre beláthatatlan következményekkel… A következő hetek és hónapok megfélelmlítésekről és nyomásgyakorlásokról szólnak majd, hogy ezek a jelöltek ne tudják összegyűjteni a jelöltségükhöz szükséges tisztviselői aláírásokat. Az tehát még kérdéses, ki lesz a politikai halál következő áldozata,  de hogy lesz, arra nagy tétekben mernék fogadni.

(Kiemelt kép: pixabay.com)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).