A kivitelezést ezúttal elsősorban gépjárműre rögzített, nagynyomású permetezővel végzik, illetve a nehezen megközelíthető területekre gyalogosan juttatják el a biológiai készítményt – közölte Mukics Dániel. Közlése szerint az elmúlt napok esős időjárása kedvez a szúnyogoknak, mert a tavak és folyók mentén víz alá került számos olyan terület, amely ideális élőhelyet biztosít a szúnyoglárváknak.
Ugyanakkor a szúnyoglárvák ellen használt biológiai készítmény a felhasznált dózisban semmilyen más élő szervezetre nincs hatással – ismertette. Felidézte, hogy az elmúlt két hétben csaknem 8000 hektáron végeztek biológiai szúnyoggyérítést, zömében repülőről.
A szóvivő arra is felhívta a lakosság figyelmét, eső után fontos, hogy az erkélyen és a ház körül is felszámolják a szúnyoglárvák fejlődésére alkalmas helyeket.
The post Budapesten és Sopronban gyérítik a szúnyoglárvákat appeared first on .
A rendőrség korábban arról tájékoztatott, hogy a 48 éves áldozatot egy ház udvarán szúrták le. A gyilkosság után a rendőrök “ellepték” a települést és térségét, ennek hatására az 54 éves támadó feladta magát a helyi rendőrőrsön. A 27 éves fiát a helyszíntől három kilométerre, a település egyik utcájában fogták el.
A Budapest Környéki Törvényszék azt közölte: az asszony és férje házassága megromlott, a válóperi tárgyalásuk hétfőre volt kitűzve. A nő próbálta titkolni, hová költözött, de a férje és a fia megtudták, hogy az új párjánál lakik.
Hétfő reggel a két gyanúsított – apa és a fia – megjelent az ingatlan előtt és az asszony új élettársát kihívták az utcára. Amikor az áldozat kilépett a házból, a fiú egy teleszkópos bottal, a kerítésen keresztül próbálta őt ütlegelni, majd az apjával együtt behatolt az udvarra, ahol rátámadtak a férfira. Egy szomszéd a férfi segítségére sietett, majd a négy ember dulakodni kezdett.
A fiú a férfit és a szomszédot is többször megütötte egy vascsővel. Mindeközben az apja elővette a vadászkését és hétszer megszúrta a férfit, aki a helyszínen meghalt. Szomszédja nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Pest-Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben emberölés és más bűncselekmények miatt indított eljárást.
A törvényszéki közleményben kiemelték: tekintettel arra, hogy az apa terhére kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény róható, így fennáll a szökés-elrejtőzés veszélye. Kitértek arra is, hogy a gyanúsítottak elrejtették az elkövetés eszközeit, így azokat szabadlábon hagyásuk esetén feltehetően végleg eltüntetnék a hatóság elől és ezzel megnehezítenék a bizonyítást.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatással megtartott ülésen meghallgatta a gyanúsítottakat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatásukat, az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során meghozandó határozatáig, de legfeljebb június 5-ig.
A döntést az ügyész és a gyanúsítottak tudomásul vették, de a közös meghatalmazott védő fellebbezett, így a végzés nem végleges, de végrehajtható – olvasható a közleményben.
The post Apja, fia: letartóztatták a dunavarsányi gyilkosság gyanúsítottjait appeared first on .
A hivatalosan muszlim segélyszervezetként működő Ansaar International felszámolására országos razziát hajtottak végre, egyszerre tíz tartományban tartottak házkutatásokat. A terror elleni küzdelem sikeréhez “ki kell szárítani a terror pénzforrásait” – hangsúlyozta Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter a műveletről kiadott közleményében, amely szerint az Ansaar International és a befolyási köréhez sorolt egyéb szerveződések “szalafista világképet terjesztenek, és a humanitárius segítségnyújtás leple alatt világszerte a terrort finanszírozzák”.
Az Ansaar International bejegyzett társadalmi egyesület, 2012 óta működik Németországban. Csaknem ötven országban tevékenykedik, közreműködésével a többi között kutakat ásnak ivóvízellátás nélküli településeken, és otthonokat építenek árváknak. Támogatnak vallási intézményeket is, köztük korániskolákat és mecseteket. Az ARD országos köztelevízió jelentése szerint a szervezet adományok révén jelentős összegekkel gazdálkodik, így például 2018-ban tízmillió eurónál (3,65 milliárd forint) is nagyobb bevételre tett szert. Még vasárnap is tartottak egy online árverést, a pénzt szíriai fejlesztési projektekre szánták.
A belügyminisztérium gyanúja szerint a pénzből terrorista szervezeteket is támogatnak, elsősorban a Tahrír as-Sám nevű szélsőséges iszlamista gyűjtőszervezetet vezető szíriai Dzsabhat Fatah es-Sám – korábbi nevén: an-Nuszra Front – dzsihadista csoportot, a Gázai övezetet uraló Hamászt és a szomáliai al-Shabaabot. A terroristáknak juttatott összegek esetében nem tájékoztatják a támogatókat arról, hogy valójában mire költik a pénzüket, így az egyesület a terrorfinanszírozás mellett csalással és okirat-hamisítással is gyanúsítható.
Az egyesület betiltását indokolja a német alaptörvénnyel ellentétes “hittérítő tevékenység” is – idézett az ARD az Ansaar International felszámolását elrendelő belügyminisztériumi utasításból, amely szerint a szervezet közreműködésével külföldre utaztatnak gyermekeket, hogy szalafista tanokat neveljenek beléjük. A szalafizmus a Németországban leginkább elterjedt radikális muszlim vallási irányzat. Célja az iszlám jogrend, a saría alapján álló állam kiépítése. Követőinek száma meghaladja a tízezret.
A belső elhárításért felelős szövetségi és tartományi alkotmányvédelmi hivatalok szerint az irányzat németországi jelenléte azért is gond, mert bővíti az iszlamista terroristák úgynevezett toborzási bázisát. A szakértők tapasztalatokon alapuló “ökölszabálya” szerint nem minden szalafista dzsihadista, de majdnem minden iszlamista terrorista a szalafista irányzat követője vagy a szalafista szubkultúrában radikalizálódott.
The post Betiltottak egy iszlamista szervezetet Németországban appeared first on .
A gyászhír szerint a rendőr főtörzsőrmester, a Készenléti Rendőrség járőrparancsnoka szolgálatteljesítés közben, közúti balesetben vesztette életét Csörnyeföld közelében. A 41 éves, zalaegerszegi születésű főtörzsőrmester 2009 óta dolgozott a Készenléti Rendőrségnél. A rendőrség megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában – olvasható a rendőrség honlapján.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hajnalban adott hírt arról, hogy az M70-es autópálya 15-ös kilométerénél, a Csörnyeföld közelében lévő pihenőhelyen egy gépkocsi nekihajtott egy út mellett álló mikrobusznak. A jármű elgázolt egy embert, aki a helyszínen életét vesztette. A kisbusz vezetőjét a mentők súlyos sérüléssel vitték körházba.
The post Rendőr volt a halálos áldozata az M70-esen szerda hajnalban történt balesetnek appeared first on .
“Aggodalommal tölt el bennünket, hogy hogy nincs perspektivikus megállapodás a békefolyamat, a béketárgyalások újraindításáról. Készek vagyunk segíteni ebben, van néhány ötletünk” – mondta Lavrov, de az elképzeléseket nem osztotta meg a nyilvánossággal. Az orosz diplomácia vezetője elmondta, hogy Moszkva, a járványhelyzet függvényében, szeretné mielőbb megtartani az orosz-palesztin kormányközi gazdasági együttműködési bizottság ülését.
Maliki a tanácskozást követően közölte, hogy átadta Lavrovnak Mahmúd Abbász palesztin vezető Vlagyimir Putyinhoz intézett levelét, amelyben köszönetet mondott a palesztinoknak szállított Szputnyik V vakcináért, és kifejtette a Közel-Keletre vonatkozó, kölcsönös érdeklődésre számot tartó témákkal kapcsolatos állásfoglalását. Hangsúlyozta, hogy Palesztina az eddig biztosított félmillió adag után érdekelt további orosz oltóanyag-szállítmányokban. Rámutatott, hogy az orosz oltóanyag volt az első, amely eljutott a palesztin területekre.
A TASZSZ orosz hírügynökség emlékeztetett rá, hogy áprilisban Vlagyimir Szafronkov, az orosz külügyminisztérium közel-keleti rendezés ügyében illetékes különmegbízottja kezdeményezte a közvetítő “kvartett” – Oroszország, az Egyesült Államok, az ENSZ és az EU – miniszteri szintű tanácskozásának összehívását.
The post Moszkva kész elősegíteni a közel-keleti rendezési tárgyalások felújítását appeared first on .
A másodfokon eljáró ítélőtábla az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a jogerősen megállapított tényállás szerint a bűncselekmény elkövetésekor 19 éves vádlott 2019. március 8-án követte el a bűncselekményt. Elhívta a kislányt a Séd-patak melletti töltéshez, ahol – szexuális indíttatásból – bántalmazni kezdte a védekezésre képtelen gyermeket. Térkővel többször fejen ütötte, majd a még lélegző kislányt a patakba húzta, és hazament.
A gyermek halálát a fulladás következtében beállt agybénulás okozta, de a korábbi bántalmazás is a halálához vezetett volna. A sértett eltűnését észlelve a családja értesítette a rendőrséget, és rövid keresés után megtalálták a holttestét a patakban.
A bíróság szerint a vádlott mentális retardációban, magatartászavarban és a tinédzserkori drogfogyasztás miatt kialakult fokozódó személyiségzavarban szenved. Több alkalommal kezelték pszichiátrián, de betegségei a kóros elmeállapot szintjét nem érik el, cselekményét pedig beszámítási képessége teljes birtokában valósította meg.
Az első fokon tavaly decemberben ítéletet hirdető Szekszárdi Törvényszék halmazati büntetésül húsz év fegyházra ítélte a férfit, a fellebbezések folytán eljáró Pécsi Ítélőtábla – a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlya és a minősítő körülmények nagy száma miatt – súlyosbította az ítéletet 21 év 11 hónap fegyházra.
A bíróság közleményében jelezték: a vádlott a bűncselekmény elkövetésének idején betöltött életkorára tekintettel a másodfokon kiszabott büntetésnél súlyosabb büntetést nem lehetett kiszabni.
Az ítélőtábla az ügyben a kiskorú sértett kegyeleti jogainak védelméért zárt tárgyalást tartott, csak a határozathirdetés volt nyilvános.
The post Csaknem huszonkét év fegyházra ítélték a hatéves unokahúgát meggyilkoló férfit appeared first on .
Miután Prága április közepén az orosz katonai titkosszolgálatokat (GRU) jelölte meg a robbantások elkövetőjeként, cseh-orosz diplomáciai konfliktus robbant ki, amely diplomaták kölcsönös kiutasítása után a nagykövetségek által alkalmazott csehek, illetve oroszok számának a korlátozásához is vezetett.
Néhány nappal a robbanás elkövetőinek nyilvános megnevezése előtt Jan Hamácek belügyminiszter, megbízott külügyminiszter bejelentette: Moszkvába utazik, hogy a koronavírus elleni orosz vakcina beszerzéséről tárgyaljon. Később azt mondta, útjának bejelentése csak elterelő manőver volt, nehogy az oroszok idő előtt megtudják, mit akar Prága bejelenteni.
A Seznam Zprávy hírportál kedd reggel jól értesült forrásokra hivatkozva cáfolta Hamácek akkori bejelentését. A portál azt írja: Hamácek azért akart Moszkvába utazni, hogy a vrbeticei robbanások elkövetőinek eltussolása ellenében egymillió Szputnyik V vakcinát kérjen az oroszoktól, illetve azt, hogy Moszkva Prágát javasolja a tervezett orosz-amerikai elnöki találkozó színhelyéül.
Hamácek ezt az elképzelését állítólag egy áprilisi prágai munkaértekezleten több cseh titkosszolgálati és rendőri vezetővel, a főállamügyésszel, valamint a moszkvai cseh nagykövettel is megvitatta.
Hamácek keddi nyilatkozatában hazugnak és spekulatívnak minősítette a Seznam Zprávy értesülését a bejelentett, majd lemondott moszkvai útról. A három jobboldali ellenzéki pártot (ODS, TOP 09, KDU-CSL) tömörítő Spolu (Együtt) választási szövetség szerint azonban Hamácek tervei kimerítik a hazaárulás fogalmát, ezért a képviselőház azonnali összehívását követelik. A nem nyilvános ülésen a képviselőházat a cseh titkosszolgálatok tájékoztatnák a vrbeticei robbanás hátteréről és körülményeiről. A képviselőház vezetése egyelőre nem reagált az ellenzék követelésére.
The post Országos botránnyá dagadt a vrbeticei lőszeraktárban történt robbantások ügye appeared first on .
A politikai indíttatású bűncselekmények ugyan az összes bűncselekmény alig egy százalékát teszik ki, de jól tükrözik a társadalom állapotát – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy tavaly jelentős mértékben, éves összevetésben 8 százalékkal emelkedett az ilyen bűncselekmények száma – 44 692-re -, ami a társadalom “eldurvulását” jelzi. Az esetek többsége – 52,8 százaléka – szélsőjobboldali motivációjú volt.
Egy év alatt 23 604 szélsőjobboldali bűncselekményt regisztráltak. Ennél többet egyszer sem jegyeztek fel a rendszeres adatfelvétel 2001-es kezdete óta – húzta alá a miniszter, hozzátéve, hogy a szélsőjobboldali erőszak kilenc halálos áldozatot szedett tavaly. Kiemelte, hogy a szélsőbaloldali és a szélsőséges iszlamista meggyőződésből fakadó politikai indíttatású bűncselekmények is nagyban veszélyeztetik Németország biztonságát.
Új fejlemény a koronavírus-világjárvány lassítását szolgáló intézkedéseket bíráló és a vírus létét vagy veszélyességét megkérdőjelező körök, a magukat másként gondolkodóknak nevezők (Querdenker) mozgalmának tüntetésein megmutatkozó erőszak – fejtette ki Seehofer. Hangsúlyozta, hogy a járvány körüli ügyekhez kritikusan viszonyuló emberek tüntetésein a rendőröket vagy más állami tisztségviselőket és újságírókat érő támadások valójában Németország szabadságra épülő berendezkedése ellen irányulnak.
A szövetségi bűnügyi hivatal által készített kimutatás szerint a politikai indíttatású bűncselekmények kategóriájában tavaly leginkább az erőszakos cselekmények száma emelkedett, éves összevetésben 18,82 százalékkal 3365-re. Ezek többsége – 1526 eset – a szélsőbalhoz köthető. A szélsőbaloldalhoz a bűncselekmények valamennyi típusát együttvéve 10 971 eset soroltak.
A politikai bűncselekmények jellemző típusa az úgynevezett gyűlölet-bűncselekmény. Ilyen esetben a jogsértés motivációja az áldozat valamely társadalmi csoporthoz tartozása. Németországban tavaly 10 240 ilyen esetet regisztráltak. Van köztük például 2351 antiszemita, 1026 iszlámellenes, 222 németellenes és 141 keresztényellenes bűncselekmény.
The post Továbbra is a szélsőjobb a legnagyobb biztonsági fenyegetés Németországban appeared first on .
A tűzben egy ember meghalt és több milliárd forintos kár keletezett. A vád szerint a két akkor 15 éves fiú és 16 éves társuk 2019. január 23-án együtt töltötte az időt, az elsőrendű vádlott pedig felvetette, hogy gyújtsanak fel valamit. Egy kisboltban közösen vettek acetont az égés gyorsítására, majd a harmadrendű vádlott javaslatára elhatározták, hogy a ferencvárosi kollégium ajtajának támasztott matracot gyújtják fel. Volt helyismeretük, tudták, hogy az épület lakott. Este fél kilenckor az elsőrendű vádlott két társa közreműködésével meggyújtotta a matracot, majd elfutottak.
A tűz gyorsan átterjedt az egész épületre, a kollégium egyik lakója rossz felé menekült, forró levegőt lélegzett be és életét vesztette. A kollégiumból kilencven, a mellette lévő társasházból ötven embernek kellett kimenekülnie. A kár több mint négymilliárd forint: a tűz miatt a kollégium épületét el kellett bontani, a bontás költsége csaknem 220 millió forint volt, az újraépítésé pedig csaknem négymilliárd. A kollégiumi szobák berendezésében több mint negyvenmillió forint kár keletkezett, a diákotthon lakóit pedig 15 millió forintot meghaladó kár érte.
Az ügyészség halált előidéző közveszély okozásával vádolja a három fiatalt. Az előkészítő ülésen az elsőrendű vádlott annyiban ismerte el bűnösségét, hogy a matracot meggyújtotta, a másodrendű vádlott pedig annyiban, hogy az öngyújtót átadta az elsőrendű vádlottnak. A harmadrendű vádlott a vádirattal egyezően ismerte el bűnösségét, de a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le – írták.
Mindhárom vádlott kifejezte sajnálatát amiatt, hogy a tűz miatt meghalt egy ember.
A vád, a védelem és a sértetti képviselő előadta bizonyítási indítványait, majd a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. Az eljárás szeptember 22-én vádlottak és tanúk meghallgatásával folytatódik – közölte a Fővárosi Törvényszék.
The post Részben beismerték bűnösségüket a Ráday utcai kollégium felgyújtásával vádolt fiúk appeared first on .
Palkovics közölte, a drónokkal összefüggő gazdasági lehetőségek indokolják a magyarországi drón koalíció létrehozását, ugyanis az Európai Bizottság becslései szerint húsz év múlva több mint százezer embert foglalkoztatnak majd a drónokkal összefüggő területek, amelyeknek a gazdasági hatásai elérik vagy meghaladják majd a tízmilliárd eurót. Magyarország is szeretne ehhez a folyamathoz csatlakozni és előkelő helyet kíván kivívni magának a drónok alkalmazása, kutatása és gyártása területén – fűzte hozzá a miniszter. Hozzátette, a drón koalíció célja egy stratégia kidolgozása.
Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője elmondta: itt az ideje a Magyarországi Drón Koalaíció megalakításának, hiszen az országban a drónokkal összefüggésben vannak még szabályozási, szervezési, fejlesztési és gyártási teendők is. A DJP közleménye szerint a most létrejött együttműködési fórum koordinációs feladatait a Közlekedéstudományi Intézet és a Digitális Jólét Program látja el.
A drón koalíció céljai közé tartozik, hogy a biztonságos üzemeltetés, és támogató jogszabályi keretrendszer mellett ösztönözze a drónok széleskörű elterjedését.
A koalíció feladata, hogy állandó szakmai és együttműködési fórumot biztosítson a fejlesztők, a felhasználói oldalt képviselő piaci és állami szereplők, valamint az akadémiai és szakmai szervezetek között. Emellett támogatást kíván nyújtani a pilóta nélküli légijárművek felhasználásához, fejlesztéséhez, oktatásához, teszteléséhez köthető DroneMotive kezdeményezésnek. A szervezet szellemi műhelyként is működik, ezért a tervek szerint szakértői- és munkacsoportokat hoz létre, valamint konferenciákat is szervez a jövőben – olvasható a DJP közleményében.
A sajtótájékoztató végén a miniszter, Józsa János, a BME rektora és Rohács Dániel, a BME tanszékvezetője, a Magyarországi Drón Koalíció elnöke aláírta a koalíció alapító okiratát. A szervezet több mint hatvan alapító tagja – köztük minisztériumok, háttérintézmények és érdekképviseleti szervek, valamint akadémiai és iparági szereplők – online követte az eseményeket.
The post Palkovics: megalakult a Magyarországi Drón Koalíció appeared first on .
A nagykövetet tájékoztatták: az EU elítéli és elfogadhatatlannak tarja Oroszország bejelentését arról, hogy megtiltja a beutazást az EU nyolc állampolgárának, köztük több magas rangú uniós és tagállami tisztségviselőnek.
A pénteken bejelentett orosz intézkedés David Sassolinak, az Európai Parlament (EP) elnökének, Vera Jourovának, az EB értékekért és átláthatóságért felelős alelnökének, igazságügyi biztosnak, valamint hat uniós tagállam tisztségviselőjének tiltja meg a beutazást Oroszországba. A moszkvai külügyminisztérium indoklásában egyebek mellett kifogásolta, hogy az EU a közelmúltban “illegitim” és “alaptalan” korlátozó intézkedéseket vezetett be orosz állampolgárok és szervezetek ellen.
Az uniós külügyi szolgálat közleményében emlékeztetett, hogy az uniós intézmények vezetői, Ursula von der Leyen, az EB, Charles Michel, az Európai Tanács, valamint David Sassoli, az EP elnöke pénteken a lehető leghatározottabban elítélték az orosz döntést.
Felidézték, hogy Oroszország nemrégiben cseh diplomatákat utasított ki, továbbá, hogy Moszkva kormányrendeletet fogadott el úgynevezett ellenséges államokról. Az intézkedések hatása aggodalomra ad okot – közölték. Az Európai Unió fenntartja magának a jogot, hogy az orosz lépésekre megfelelő válaszintézkedéseket hozzon – tették hozzá.
The post Az EU bekérette az unióhoz rendelt orosz nagykövetet appeared first on .
Blinken, aki a hét vezető ipari hatalom (G7) külügyminisztereinek hivatalosan kedden kezdődő londoni értekezletére érkezett a brit fővárosba, Dominic Raab brit külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette: az Egyesült Államok a viszony további éleződése helyett azt szeretné, ha Oroszországhoz fűződő kapcsolatai stabilabbak, kiszámíthatóbbak lenne.
“Ha Oroszország lépéseket tesz ebben az irányban, mi is így teszünk” – tette hozzá.
Blinken kijelentette: Joe Biden amerikai elnöknek alkalma lesz ezt közvetlenül is kifejteni Vlagyimir Putyin orosz államfőnek kettejük találkozóján. Az amerikai külügyminiszter nem bocsátkozott részletekbe arról, hogy mikor várható az amerikai-orosz csúcstalálkozó. Hozzátette ugyanakkor: vannak olyan területek, amelyeken az Egyesült Államoknak és Oroszországnak egyaránt kifejezett érdeke, hogy megpróbálja felkutatni az együttműködés lehetséges módjait. E területek közül is valószínűleg a legfontosabb a hadászati stabilitás – mondta Blinken a hétfő esti londoni sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államok és Kína viszonyáról szólva Blinken kijelentette: Washington “nem kordában tartani vagy lenyomni akarja Kínát”, de azt szeretné, ha Kína is tartaná magát az elmúlt évtizedekben rengeteg munkával felépített, szabályokra alapuló nemzetközi rendhez. Az amerikai külügyminiszter kiemelte: a jól működő demokráciák legfontosabb eleme a politikai vezetőkön tevékenységüket számon kérő szabad sajtó, amelynek támogatására London és Washington egyaránt elkötelezetten törekszik.
Dominic Raab brit külügyminiszter a hétfő esti közös sajtótájékoztatón ugyanerről szólva hangsúlyozta: a G7-országcsoport értékekre alapuló partnerség, és ennek megfelelően helyénvaló, hogy a Hetek külügyminiszterei éppen a sajtószabadság világnapján találkoznak. Raab kiemelte, hogy az újságírók és általában a médiaszabadság elleni támadások száma riasztó mértékben emelkedik világszerte, és ezért üdvözlendő, hogy az Egyesült Államok a többi G7-országgal együtt egyöntetűen kiáll a demokrácia szempontjából életbevágóan fontos médiaszabadság megőrzéséért.
Hozzátette: a globális médiaszabadság-koalíció társelnökeként Nagy-Britannia együttműködést folytat más partnerországokkal annak érdekében, hogy fény derülhessen a szabad sajtó elleni támadásokra, és támogatást nyújt azoknak az újságíróknak, akik igyekeznek e támadásokra világszerte ráirányítani a figyelmet.
Nagy-Britannia a G7 soros elnökeként júniusban csúcstalálkozón látja vendégül a csoport többi országa – az Egyesült Államok, Japán, Kanada, Németország, Olaszország és Franciaország – vezetőit.
The post Washington nem akarja a feszültség további éleződését Moszkvával appeared first on .
A bíróság közlése szerint 2020. március 19-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsóvadászon egy férfi késsel fenyegetett meg egy másik embert, aki erről bejelentést tett a rendőrségen. Az Encsi Rendőrkapitányság járőrei a helyszínre mentek, intézkedtek, ám a vádlott nem volt hajlandó igazolni magát, trágár szavakat használt és távozásra szólította fel a rendőröket. Időközben a helyszínre érkezett két férfi, akik maguk is bekapcsolódtak a szidalmazásba, kutyának nevezték a járőröket és azt követelték, hogy takarodjanak ki az udvarról.
Az intézkedés közben egyikük megragadta az egyik rendőr karját, így akadályozva a járőrök munkáját, őt csak a könnygáz tartotta vissza a további erőszaktól. Időközben még egy férfi érkezett a helyszínre egy ágvágóval, megöléssel fenyegetve a rendőröket. Később vasvilla és fejsze is előkerült, egyikük egy betondarabbal rohant ki az utcára és a néhány méterre álló rendőrök felé dobta, azt kiabálva, hogy “megdöglötök”. Az eseményeknek az vetett véget, hogy rendőri erősítés érkezett a helyszínre.
A vádlottakkal szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás. Két férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, egyiküket egy év, társát pedig egy év tíz hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság; egy másik vádlott nem jogerősen négy év hat hónap szabadságvesztést kapott, a betondarabbal támadó vádlottat pedig öt év szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a járásbíróság és a letartóztatását is fenntartotta. A bíróság döntése ennél a vádlottnál sem jogerős, ő maga és védője is a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett. Az eljárás a Miskolci Törvényszéken folytatódik.
The post Rendőrökre támadó férfiakat ítéltek el Borsodban appeared first on .
Határozott, európai szintű választ kell adni a digitális térben jelentkező új fenyegetésekre, meg kell védeni az állampolgárokat a kiberbűnözéssel és a szélsőséges ideológiák terjedésével szemben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Észtországban.
A tárcavezető arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány miatt az emberek életének egy jelentős része átkerült a digitális térbe, ezért egyre többen vannak kitéve az interneten jelentkező veszélyeknek, a bűnözők, a szélsőséges szervezetek olyanokat is elérnek, akiket korábban nem.
Hangsúlyozta: a NATO tallinni kibervédelmi központjában magyar katonai szakértők is dolgoznak annak érdekében, hogy az euroatlanti szövetség megfelelő választ tudjon adni ezekre a kihívásokra a következő időszakban, illetve a téma meg fog jelenni az Európa Tanács hamarosan kezdődő soros magyar elnökségének prioritásai között is. Hozzátette, az eredményes európai válaszhoz szükség van a világ öt leginkább digitalizált országa közé tartozó Észtország segítségére is.
Szijjártó emellett aláhúzta, hogy a magyar külpolitikának mindig is fontos törekvése volt a balti országok biztonságának fenntartása. Ezért a magyar légierő 2022 végén ismét részt fog venni Észtország, Lettország és Litvánia légterének védelmében négy Gripen típusú repülőgéppel és 95 katonával. Ez lesz a harmadik ilyen alkalom, és a kormány a feladatot már előre elvállalta 2025-re is – mondta.
Szijjártó később közös sajtótájékoztatót tartott Eva-Maria Liimets észt külügyminiszterrel. Utóbbi elmondta, hogy a két ország büszke tagja mind az Európai Uniónak, mind a NATO-nak, ugyanakkor tovább kell erősíteni a kétoldalú együttműködést is. Emlékeztetett továbbá arra, hogy idén van a magyar-észt diplomáciai kapcsolatok felvételének századik évfordulója.
Liimets tájékoztatása szerint az ülésen egyebek mellett érintették a térség helyzetét is, ide értve például az ukrajnai és oroszországi fejleményeket.
Észtország és Magyarország között a hivatalos kapcsolatok 1921 elején kezdődtek, amikor Észtország lett az a hely, ahol a szovjet Oroszország és Magyarország képviselői összeültek, hogy tárgyalásokat folytassanak a hadifoglyok és menekültek hazaszállításáról. A magyar küldöttség Észtországba való megérkezését hamarosan tényleges, majd 1921. február 24-i de jure elismerés követte. A tárgyalásokon a magyar küldöttséget Jungerth Mihály vezette, aki hamarosan Magyarország első észtországi hivatalos képviselője lett. 1923-ban pedig az első követ.
The post Száz éve ismertük el az Észt Köztársaságot appeared first on .
Mint írták, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEOP) támogatásával megvalósuló fejlesztések részeként és egyik legnagyobb eredményeként készült el, és állt a közelmúltban Mohácson szolgálatba egy speciális járőrhajó is. A Tűzmadár nevet viselő, magyar gyártású, több mint tizennyolc méter hosszú, hatszáz lóerős hajó elsődlegesen a veszélyes áruk vízi szállításának ellenőrzésében segíti a katasztrófavédelmet, de szükség esetén műszaki mentésre és tűzoltásra is alkalmazható lesz.
A járőrhajó rendszerbe állítása mellett a fejlesztések részeként olyan mobil laborként funkcionáló gépjárműveket is beszerzett a szervezet, amelyek feladata a veszélyes anyagok jelenlétével, kiszabadulásával, környezetbe kerülésével járó balesetek megelőzése, valamint természeti és civilizációs katasztrófák esetén a beavatkozói állomány, a lakosság és az anyagi javak védelme.
Közölték: a gépjárműveken lévő vegyi, biológiai és sugárzásmérő műszerek segítségével számos veszélyes anyagot lehet gyorsan, szakszerűen és megbízhatóan kimutatni, illetve helyszíni mérések, elemzések végezhetők például a kárterület határainak felderítésére, a meteorológiai helyzet meghatározására.
A támogatás segítségével vízanalitikai és vízmintavételi készleteket, bőr- és légzésvédelmi védőeszközöket, vegyifelderítő kézi eszközöket, sugárzás mérésére alkalmas műszereket is vásárolt a katasztrófavédelem.
The post Egymilliárd forintos iparbiztonsági fejlesztés a katasztrófavédelemnél appeared first on .
Bóna Gyula közölte: a 41-51 év közötti vádlottak és 45 éves ismerősük tavaly május 24-én délután Kazár és Bárna külterületén, az erdei utakon motoroztak. Egy szemből érkező kétszemélyes quad vezetője fékezett és lehúzódott előlük, de az elől haladó sértett így is a járműnek ütközött. A férfi – miután bukósisakjával bezúzta a quad szélvédőjét – az útra zuhant.
Ezután sorban odaérkezett a többi motoros. Odamentek eszméletlen társukhoz, valamint a quadból kiszálló, vérző kezű sofőrhöz, így jól hallották, hogy utóbbi a mobiltelefonján orvosi segítséget kért, és azzal is tisztában voltak, hogy a nehezen megközelíthető erdei helyszínt a helyismerettel nem rendelkező mentők nehezen találhatják meg.
A sofőr – aki telefonon beszélt a mentőirányítással, a rendőrséggel, és az érkező mentőhelikopter személyzetével is – többször kérte a vádlottakat, hogy menjenek a bárnai kocsmához, és onnan vezessék fel a mentőket, de valaki közülük maradjon vele, hiszen ő is megsérült. A vádlottak viszont arra kérték, mondja azt a mentőknek, hogy a sérült motoros egyedül volt, majd visszaültek motorjukra, megfordultak és elhajtottak.
Miközben a földi mentőegység helyismeret hiányában a bárnai kocsmánál várakozott, a baleset helyszínét nem találó mentőhelikopter személyzetét pedig a quad sofőrje telefonon, majd egy tisztásra szaladva karjelzéssel próbálta útba igazítani, a motoros légzése leállt. A quad 75 éves utasa csaknem tíz percen keresztül próbálta mellkaskompresszióval újraéleszteni, majd a mentők sikeresen újra is élesztették a motorost, akit ezután mentőhelikopterrel kórházba vittek, de ott, a szakszerű orvosi ellátása ellenére elhunyt.
A társukat otthagyó vádlottak egy salgótarjáni garázsban utcai ruhába öltöztek, majd kettő közülük visszaindult, hogy társuk motorkerékpárját elszállítsák. A négy motoros ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat.
The post Ismerősüket cserbenhagyó motorosok ellen emeltek vádat Nógrád megyében appeared first on .
Andrzej Duda lengyel, Kersti Kaljulaid észt, Egils Levits lett, Gitanas Nauseda litván, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azokat a nemzeteket képviselték az 1791. május 3-án megszavazott, demokratikus szellemű, az amerikai után a világ második legrégebbi, Európában első alkotmány évfordulóján rendezett ünnepségeken, amelyek az 1795-ig évszázadokon át fennálló Lengyel-Litván Unió területén éltek.
Az államfők aláhúzták: Európát az alapértékekre és az alapelvekre támaszkodva kell építeni, nevezetesen a szabadságra, a szuverenitásra, a területi integritásra, a demokráciára, a jogállamiságra, az egyenlőségre és a szolidaritásra.
Úgy látták: az egyesülő Európának nyitottnak kell lennie minden, ezen értékeket osztó országra és nemzetre. Támogatásukról biztosították azon térségbeli nemzeteket, amelyek “bátran követelik jogaik tiszteletben tartását”, és részesülni akarnak a szabadságban és a demokráciában.
A közös biztonságot érő mai fenyegetésekkel szemben a nemzetek szolidaritása jelenti “a béke, a stabilitás, a fejlődés, a jólét, az ellenállóképesség egyik sarokkövét” – hangsúlyozták.
Az ünnepséget a varsói Királyi Várban rendezték, nyitóbeszédében Duda kitért a fehéroroszországi helyzetre is, támogatva a fehérorosz nép jogát arra, hogy minél hamarabb megvalósítsa európai és szabadságvágyó ambícióit. Duda nyomatékosította: a jószomszédi kapcsolatokat ápoló térségbeli államok elutasítják a birodalmi politika, a befolyási övezetekért folytatott harc minden megnyilvánulását. A Királyi Várban az államfők Európa jövőjéről is értekeztek egy közös pódiumbeszélgetésen.
Az évforduló alkalmából összeült hétfő délelőtt a lengyel és a litván parlament is, a két párhuzamos ünnepi ülést videohíd kapcsolta össze. A varsói szejmben beszédet mondott a lengyel és litván államfő. Nauseda szintén támogatásáról biztosította a fehérorosz, valamint az ukrán szabadságtörekvéseket.
Litvánia “soha nem ismeri el a Krím elcsatolását, és cselekedni fog annak érdekében, hogy szűnjön meg Kelet-Ukrajna tényleges megszállása” – jelentette ki Nauseda.
Fehéroroszországról elmondta: azt Moszkva ellenőrzés alá akarja vonni, meghiúsítani próbálja az ország “bátor lakosainak szabadságvágyát”. “Tiszteletben tartjuk Fehéroroszország szuverenitását, soha nem egyezünk bele, hogy az energetika geopolitikai fegyverré váljon, amely révén a Kreml politikája túszul ejtette” Minszket – fogalmazott a litván elnök.
The post Ötök: a nemzetek szolidaritása válasz a mai biztonsági veszélyekre appeared first on .
A közleményben emlékeztettek: Szent Flórián napja, azaz május 4. a katasztrófavédelemnél dolgozók számára munkaszüneti nap. Ezen a napon az ügyfélszolgálati ügyfélfogadás és a hatósági ügyintézés szünetel. Ugyanakkor a szünnapon is kereshető a szervezet e-mailben vagy postai úton. Az írásos megkereséseket a következő munkanapon, május 5-én regisztrálják, és később válaszolják meg.
A munkaszüneti nap nem érinti a készenléti szolgálatot ellátó tűzoltókat. Ahogyan az év minden napján, ezen a napon is csaknem kétezer tűzoltó lesz szolgálatban ötszáz járművel – olvasható a közleményben.
The post Tűzoltónapon szünetel a hivatali ügyintézés a katasztrófavédelemnél appeared first on .
Ezt az orosz külügyminisztérium közölte pénteken, kifogásolva, hogy az EU a közelmúltban “illegitim” és “alaptalan” korlátozó intézkedéseket vezetett be orosz állampolgárok és szervezetek ellen.
Az intézkedéssel sújtottak köréhez tartozik Asa Scott, a svéd védelmi kutatóintézet biológiai, radiológiai és nukleáris biztonsági laboratóriumának vezetője, Jacques Maire, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) francia küldöttségének tagja, Ivars Abolins, a Lett Nemzeti Elektronikus Médiatanács elnöke, Maris Baltins, a Lett Állami Nyelvi Központ igazgatója és Ilmar Tomusk, az észt nyelvi felügyelet vezetője.
Közleményében az orosz diplomáciai tárca nehezményezte, hogy Brüsszel minden orosz javaslatot következetesen figyelmen kívül hagy vagy elutasít, amely a problémák párbeszéd útján való rendezését szorgalmazza. A minisztérium szerint az EU “valódi célja az, hogy bármi áron feltartóztassa” Oroszország fejlődését, és ráerőltesse egyoldalú világrend-koncepcióját, amely a “szabályokon”, nem pedig a nemzetközi jogon alapul, ezzel kihívást intézve az orosz kül- és belpolitika önállóságához.
A moszkvai diplomácia azzal vádolta meg Washingtont, hogy ebben bátorítja az EU-t, nem is titkolva érdekeltségét abban, hogy “Európát ismét az éles geopolitikai konfrontáció arénájává” változtassa.
A feketelistára került személyek kitiltását Moszkva nem indokolta meg hivatalosan. A tisztségviselőknek a jelek szerint közük van az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus megmérgezése címén Oroszország ellen bevezetett szankciókhoz, az ügyben jogsegélyegyezmény alapján intézett orosz felvilágosítási kérelem visszautasításához, valamint a balti országok orosz kisebbsége nyelvhasználati jogainak megsértéséhez és orosz tömegtájékoztatási eszközök ottani betiltásához.
The post Moszkva kitiltotta az EP elnökét, az EB alelnökét és a berlini ügyészség vezetőjét appeared first on .
Az elsőfokú ítélet tényállása szerint az egyik vádlott baráti kapcsolatban volt azzal a személlyel, aki még 2009-ben egy pénzszállítással foglalkozó cég alkalmazottjaként több száz millió forintot sikkasztott el munkáltatójától és a bíróságok 2012-ben jogerősen szabadságvesztésre ítélték. Még a bűntett elkövetése előtt megállapodtak abban, hogy a közel ötszázmillió forint értékű pénzösszeg megőrzése fejében 150 millió forint „díjazásban” részesül. A rejtekhely biztosítása, valamint később a bűnös eredetű pénz legalizálása céljából további három vádlott közreműködésére volt szükség, amelynek költsége újabb hetvenmillió forint volt. A pénzt műanyag hordókban és háti permetezőben egy szőlőskertben ásták el, ám ismeretlen körülmények között közel 130 millió forint nedvességet kapott és emiatt megrongálódott. A vádlottak 2010 és 2016 év közötti időszakban a hordókban tárolt pénzt különböző módszerekkel próbálták tisztára mosni. Volt közöttük olyan, aki sporteseményekre fogadott, szlovákiai kaszinókban próbált szerencsét, mások gépkocsit, ingatlanokat vásároltak, illetve hiteleiket törlesztették. A dohos bankjegyeket szárítgatni is kellett, két vádlott a sérült bankjegyek kicserélését több ízben is sikerrel kezdeményezte, bankfiókokban beváltatták, vagy készpénz befizetésként jóváíratták. A 2015. évben szabadult sikkasztó az őrzésre átadott több száz millió forintból mindössze 47 millió forintot kapott vissza.
A nyomozás során közel hatvanmillió forint összegben sikerült sérült állagú bankjegyeket lefoglalni, amelyeket a bíróság elkobzott.
A vádlottak a pénz bűnös eredetének tudatában összesen mintegy 460 millió forint jogellenes felhasználásában és hasznosításában jártak el. Egyik vádlott ténybeli beismerő vallomása mellett bűnösségét is elismerte. Társai közül ketten azzal védekeztek, hogy az általuk kezelt pénz származásáról nem volt tudomásuk. Az a vádlott, aki a szőlőskertjében elásva rejtegette a jogtalan eredetű vagyont, szintén tagadta a bűncselekmény elkövetését.
A vádhatóság az egyik vádlott terhére a vagyonelkobzás súlyosítása iránt, illetve az azt biztosító – ingatlanokat terhelő – zár alá vétel feloldásának mellőzése céljából jelentett be fellebbezést. Az a vádlott, aki a bűncselekményben vezető szerepet vitt, a szabadságvesztés büntetés enyhítése, a pénzbüntetés mellőzése, valamint a vagyonelkobzás megváltoztatása végett élt jogorvoslattal. Társai elsősorban felmentés, másodlagosan pedig a büntetés enyhítése céljából fellebbeztek.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az egy év tíz hónap és négy év három hónap közötti tartamban kiszabott börtönbüntetések további enyhítése a jelentős időmúlás ellenére sem indokolt. A pénzbüntetés és a vagyonelkobzás intézkedés egyaránt törvényes, az ilyen jellegű bűnözés eredményes visszaszorítása érdekében a bűnösen szerzett vagyoni haszon elvonása elengedhetetlen.
A büntetőügyben a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla határoz.
The post Hordókban poshadt több száz millió forint appeared first on .