Jóváhagyta F-35 típusú amerikai vadászgépek vásárlását szerdán a cseh kormány – jelentette be Petr Fiala cseh miniszterelnök. Az első vadászgépeket a tervek szerint 2029-ben szállítják le az amerikaiak a cseheknek, míg az utolsókat 2035-ben. A 24 amerikai vadászgép a cseh hadsereg légi erejében az immár 20 éve használt svéd Gripeneket váltja fel. A Gripeneket bérelték a csehek.
Jana Cernochová védelmi miniszter szerint az amerikai repülőkért 106 milliárd koronát (1696 milliárd forint) fizet a cseh állam, további 44 milliárd koronát (704 milliárd forint) pedig a vadászgépek csehországi üzembehelyezésének előkészítésére, a szükséges infrastruktúra kialakítására költenek. Az ellenzéki pártok bírálták a kormányt az amerikai vadászgépek beszerzéséért, mert túlságosan magasnak tartják az árat.
A német légierő, a Luftwaffe várhatóan 2026-tól cseréli le Tornado típusú vadászgépeit F-35-ösökre, a 35 gép beszerzésére tízmilliárd eurót fordítanak.
„Bár a 150 milliárd korona nagy összeg, a következő években átlagosan csak a tárca kiadásainak 7,3 százalékát kell erre a célra fordítani” – válaszolta újságírói kérdésre Cernochová.
Az F-35-ös vadászgépek jelenleg a legjobbak a világon, s beszerzésük hozzájárul Csehország védelmének megerősítéséhez” – szögezte le ezzel kapcsolatban Karel Rehka, a cseh hadsereg vezérkari főnöke.
A Lufthansa és Rheinmetall beszáll az F-35-ösök gyártásábaAz F35-ös vadászrepülőgépek egyes alkatrészeinek gyártásával és karbantartásával bővíti tevékenységi körét két német nagyvállalat, a Lufthansa csoport és a Rheinmetall. A legnagyobb német légitársaság technikai szolgáltató vállalata, a Lufthansa Technik és a Rheinmetall egy konzorciumban működik együtt az amerikai Lockheed Martin vezetésével kifejlesztett gépek gyártásában és karbantartásában. A részvétel a védelmi projektben „stratégiai döntés” eredménye – emelte ki Carsten Spohr, a Lufthansa csoport vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a fegyveres konfliktusok miatt világszerte nő a kereslet a hadseregek készültségét javító technikai támogató szolgáltatásokra. A vállalat az F-35-ös mellett a következő nagy légi közlekedési vonatkozású katonai fejlesztésekből sem akar kimaradni, így a Luftwaffe szállítóhelikopter-beszerzéséből sem, amelynek révén hatvan CH-47 típusú csapatszállító érkezik a Boeingtől. A Rheinmetall már februárban megállapodott a Lockheed Martinnal és fő partnerével, a Northrop Grummannal az F-35-ös törzséhez való alkatrészeket gyártásáról. Az új projekt részeként egy új üzemet is építenek az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Weeze-ben, amely 400 embert foglalkoztat majd.
Tajvan bemutatta első saját fejlesztésű tengeralattjárójátCaj Ing-ven tajvani elnök még 2016-os hivatalba lépésekor kezdeményezte a nagyszabású programot, és csütörtökön a déli Kaohsziung városában mutatta be az első tengeralattjárót, amelyet később még nyolc követ. A program több ország szakértelmének és technológiájának segítségével valósult meg.
„A múltban egy hazai fejlesztésű tengeralattjáró lehetetlen feladatnak számított. Ma azonban egy, az országunk népe által tervezett és gyártott tengeralattjáró áll a szemünk előtt” – mondta Caj, hozzátéve, hogy fontos szerepet fog játszani a haditengerészet „aszimmetrikus hadviselési” képességeinek megerősítésében.
„Még ha vannak is kockázatok, és bármennyi kihívás is legyen, Tajvannak meg kell tennie ezt a lépést, és lehetővé kell tennie, hogy az önállósult nemzetvédelmi politika növekedjen és virágozzon a földünkön” – mondta Caj a Narvál névre keresztelt hajó előtt állva.
Huang Su-kuan tengernagy, Caj biztonsági tanácsadója és a program vezetője hangoztatta, hogy az összesen 10 tengeralattjáróból álló flotta – benne két holland gyártású tengeralattjáróval, amelyeket még a 80-as években állítottak hadrendbe – megnehezíti majd a kínai haditengerészet számára az erődemonstrációt a Csendes-óceánon. „Amennyiben fel tudjuk építeni ezt a harci képességet, nem hiszem, hogy elveszítenénk egy háborút” – mondta a tengernagy.
Huang szerint az első, 1,54 milliárd dollár (562 milliárd forint) értékű tengeralattjáró az amerikai Lockheed Martin hadiipari vállalat gyártotta harcászati rendszert használja, és MK-48-as típusú, nehézsúlyú torpedókkal szerelik fel. A tengeralattjáró már a jövő hónapban megkezdi a tengeri próbaüzemet, és 2024 végén áll majd hadrendbe a tajvani haditengerészet kötelékében. Szerinte a tengeralattjárók segíthetnek fenntartani a sziget létfontosságú útvonalait a Csendes-óceán felé azáltal, hogy biztosítják az ellátást a Tajvan keleti partvidéke mentén található kikötőkből egy esetleges konfliktus esetén.
The post Fegyverkezik a világ appeared first on .
A Hableány sétahajó 2019. május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Az ügyészség a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát tette felelőssé a tragédiáért. A férfival szemben 2019 novemberében emeltek vádat vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.
A segítségnyújtás elmulasztását nem állapította meg a bíróság.
A vádlott az utolsó szó jogán úgy fogalmazott, hogy nagyon nehéz a lelke, amikor felidézi magában a szörnyű tragédiát, amely annyi ártatlan áldozatot követelt. Az emlékek egy percre sem hagyják nyugodni, és a történtek az élete végéig elkísérik – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy végtelenül sajnálja a történteket, végül pedig kifejezte együttérzését az elhunytak hozzátartozóinak.
Indoklásában a bíró felidézte: a vádlott korábban azt vallotta, hogy a zuhogó esőben és az esti látási viszonyok között nem vette észre a Hableányt, és az ütközéskor is csak egy kisebb zökkenést érzékelt, amelyről azt gondolta, hogy csupán egy uszadék került a hajó alá. A bíróság szerint viszont a hajó kapitányának felelőssége, hogy adott látási viszonyok között elindul-e a járművével. A közlekedéshez szükséges eszközök – a többi között radar – rendelkezésre álltak a hajón.
A Hableány óránkénti hét-nyolc kilométeres sebességgel haladt, a Viking Sigyn pedig, miután a Parlament előtt óránkénti egy-két kilométeres sebességre lassított, felgyorsított óránkénti tíz-tizenegy kilométeres sebességre, így került előzési helyzetbe. Ugyanakkor, mivel a kapitánynak nem is állt szándékában az előzés, nem tartotta be az előzés szabályait. Nem adott hangjelzést, nem győződött meg az oldaltávolságról, valamint nem vette fel a kapcsolatot a másik járművel. Vagyis a baleset a kellő körültekintés és figyelem hiányára vezethető vissza – jelentette ki a bíró. A Hableányon eggyel kevesebb matróz volt, mint amennyi az előírásokban szerepel, így nem közlekedhetett volna. A szállodahajónak ennek ellenére meg kellett volna adnia az elsőbbséget a Hableánynak.
A 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztását azért nem állapította meg a bíróság – folytatta -, mert azt csak tudatosan, szándékos mulasztással lehet elkövetni.
A Hableány 30 másodpercen belül elsüllyedt. A vádlott a szállodahajón jajveszékelő utasokon kívül mást nem látott, és amikor rájött, hogy mi történhetett, azonnal vészjelzést adott le, a hajót biztosította, rádión bejelentést tett, továbbá meggyőződött arról, hogy a mentés megkezdődött. Azt sem lehetett bizonyítani, ténylegesen hány ember volt abban a helyzetben, hogy a vádlott segítséget nyújthatott volna nekik, és hány olyan bajbajutott volt, akin már semmiképpen nem lehetett segíteni – sorolta. Ezért bizonyítottság hiányában a tanácsvezető bíró felmentette a vádlottat a segítségnyújtás elmulasztásának vádja alól.
A bíró arról is szólt, hogy a büntetési tétel ebben az esetben kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. Súlyosbító körülmény a sok elveszett emberélet és a jelentős anyagi kár, enyhítő körülmény a vádlott büntetlen előélete és megromlott egészségi állapota, a hosszú makulátlan hajóskapitányi gyakorlat, az idő múlása. A bíróság az elsőfokú ítéletben a vádlottat hat évre eltiltotta a vízi közlekedéstől is, valamint úgy rendelkezett, hogy az ukrán kapitány a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet feltételesen szabadságra.
Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség arra kéri a másodfokú bíróságot, hogy állapítsa meg a vádlott terhére a 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztását is, halmazati büntetésként az ítéletben szereplőnél hosszabb és börtönben letöltendő szabadságvesztést szabjon ki. Indítványozták a letartóztatását is. A vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
The post Hableány katasztrófa: Öt és fél év fogház a kapitánynak appeared first on .
Csehországnak folytatnia kell a civil és a katonai segítségnyújtást Ukrajnának, támogatnia kell Ukrajna integrációját az Európai Unióba és a NATO-ba, ugyanakkor fel kell készülnie az orosz katonai támadás okozta károk háború utáni felszámolására, Ukrajna újjáépítésére is.
„Az ukrajnai konfliktus gyors lezárására kevés az esély, egyre kevesebb. Az orosz agresszió következményei sokrétűek, s bizonyos értelemben ez található a csehországi társadalomban tapasztalható nyugtalanság hátterében is” – vélekedett Fiala.
Az energiabiztonságról szólva a kormányfő kulcsfontosságúnak minősítette, hogy Csehország mihamarabb „százszázalékosan” függetlenítse magát az orosz energiahordozókról.
Az európai és a transzatlanti szövetségi kapcsolatokkal összefüggésben Fiala azt mondta, hogy Csehország helyzete a tavalyi európai uniós elnökség következtében „megerősödött”. Ami a Visegrádi Csoportot illeti, a cseh kormányfő szerint „jelenleg bonyolultabb a politikai együttműködés, ezért a gyakorlati kérdésekben való együttműködésre kell összpontosítani a figyelmet”. Fiala úgy vélte: szükség van a közép-európai párbeszéd kiszélesítésére, Csehországnak erősítenie kell stratégiai kapcsolatait Németországgal és Ausztriával.
Jan Lipavsky cseh külügyminiszter beszédében leszögezte, hogy Prága teljes mértékben támogatja Volodimir Zelenszkij ukrán államfő béketervét. „Jelenleg ez az egyetlen járható kiút a háborúból” – vélte a cseh diplomácia vezetője. Lipavsky ezután hivatalában tárgyalt Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel, aki a közös sajtótájékoztató után beszédet mond a cseh nagykövetek előtt.
Eltérő vélemények a moszkvai diplomáciai képviseletérőlCsehország érdekeinek érvényesítése szempontjából fontos a nagyköveti szintű diplomáciai képviselet Moszkvában – jelentette ki a cseh külügyminiszter. „Nem szolgál örömömre, milyen állapotban vannak a cseh-orosz kapcsolatok. Az Ukrajna elleni orosz agressziót rendszeresen és keményen elítéljük, blokkunk további országainak ennek ellenére nagyköveti szintű képviseletei vannak Moszkvában” – mondta Lipavsky. „Ez összefügg az érdekérvényesítéssel, a helyi információkkal, ráadásul időnként Oroszországgal most is technikai jellegű, olykor alapvető fontosságú információkat cserélünk. Fontos a nagyköveti szintű jelenlét” – fejtette ki a miniszter.
Petr Pavel államfő viszont a Lidové Noviny című konzervatív napilapban hétfőn közölt interjúban azt mondta: ebben a pillanatban nem tudja elképzelni, hogy Csehországnak újra nagykövete legyen az orosz fővárosban. A cseh államfő elmondta: a moszkvai nagyköveti poszt felújításában jelenleg több negatívumot lát, mint pozitívumot. Megjegyezte azonban, hogy a témát egyelőre sem a kormányfővel, sem a külügyminiszterrel nem vitatta meg. „Amennyiben racionális érveket hoznak fel, és világos lesz, hogy ebből nekünk, valamint szövetségeseinknek is hasznunk származik, mérlegelni fogom a lépést” – indokolta álláspontját Pavel.
A cseh-orosz diplomáciai kapcsolatok az utóbbi években több oknál fogva lényegesen megromlottak, ami kölcsönösen a diplomaták számának minimálisra való csökkentéséhez, illetve a kulturális és gazdasági képviseletek bezárásához vezetett.
The post Fiala: Csehország biztonságát leginkább az orosz birodalmi politika veszélyezteti appeared first on .
Morawieckitől azt kérdezte a műsorvezető, hogy a kormány fontolgatja-e az Ukrajnának szánt segítség csökkentését az ukrán gabonaexport körüli feszültség miatt. Lengyelország segíti Ukrajnát „az orosz barbárok” feletti győzelem elérésében, de a kormány nem egyezhet bele a lengyel piac destabilizálásába – válaszolt Morawiecki.
Kifejtette: Lengyelország továbbra is fenntartja az ukrán áruk tranzitját saját területén keresztül. A varsói kormány „nem fogja kockázatnak kitenni Ukrajna biztonságát”, továbbra is betölti szerepét a délkelet-lengyelországi Rzeszówban az Egyesült Államok és a NATO közreműködésével üzemelő logisztikai központ – folytatta a miniszterelnök.
„Nagyon találónak” nevezte Morawiecki a lengyel elnöknek az ENSZ-közgyűlés keddi ülésszaka során újságíróknak tett nyilatkozatát, melyben Andrzej Duda egy vízben fuldokló emberhez hasonlította Ukrajnát. „Mindenki, aki valaha is mentett fuldoklót, tudja, hogy ez rendkívül veszélyes, mert a fuldokló őt is a mélybe ránthatja magával” — fogalmazott Duda.
Morawiecki hozzáfűzte: Ukrajna mentségére éppen azt lehet mondani, hogy „egy bestiális orosz támadás ellen védekezik (…) ez teljesen példátlan helyzetet teremt, olyat, amilyennel a második világháború óta nem szembesültünk”.
Arra a kérdésre, hogy Lengyelország továbbra is támogatni fogja-e fegyverrel Ukrajnát, Morawiecki úgy válaszolt: Lengyelország jelenleg nem szállít semmilyen hadfelszerelést Ukrajnának. „Most mi magunk fegyverkezünk fel, a legkorszerűbb fegyverekkel” – fogalmazott.
„Amennyiben nem akarod, hogy védekezned kelljen, akkor szükséges, hogy legyen mivel védekezned, ez az elvünk, ezért adtunk nagy megrendeléseket” – utalt a kormányfő a lengyel hadsereg folyamatban lévő korszerűsítésére.
Piotr Müller lengyel kormányszóvivő a PAP lengyel hírgyünökségnek válaszolva pontosította Morawiecki nyilatkozatát. Szavai szerint Lengyelország „kizárólag a korábban megbeszélt, ezen belül az Ukrajnával aláírt szerződésekben rögzített lőszer- és fegyverszállításokat valósítja meg”. Példaként említette a Krab önjáró tüzérségi lövegek szállításáról szóló szerződést, amelyet a lengyel fegyveripar által 1989 után kötött legnagyobb külföldi ügyletnek minősített.
Felidézte: az ukrajnai háború első hónapjaiban Varsó Ukrajna védelme szempontjából kulcsfontosságú felszerelést – harci járműveket, repülőgépeket, lőszert – szállított Kijevnek. Müller egyúttal kifogásolta, hogy az ukrán fél „egy sor teljesen elfogadhatatlan nyilatkozatot és diplomáciai gesztust tett” az utóbbi napokban.
Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság párt elnöke Wroclawban pártja választási gyűlésén kijelentette: az ukrán gabona miatt keletkezett „szerencsétlen helyzet” mit sem változtat Lengyelország viszonyán a független Ukrajna iránt. „Támogatni fogjuk a győzelméig” – húzta alá Kaczynski.
Ukrajna hétfőn panasszal fordult a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), amiért három európai uniós tagország – Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – az Európai Bizottság múlt heti döntésének ellentmondva fenntartotta az ukrán gabona importjára vonatkozó tilalmát. A lengyel importtilalom az ukrán búzát, kukoricát, repcét és napraforgómagot érinti.
Szerdán több lengyel politikus bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az ENSZ ülésszakán kedden elhangzott, az ukrán gabonaexportot tiltó országokat „színlelt szolidaritással” és „gabonathriller megvalósításával” vádoló szavait.
The post Orosz agresszió: Lengyelország megsértődött, nem szállít több hadfelszerelést Kijevnek appeared first on .
Egy igazi mindenes. Nyáron hűt, télen fűt. Meleg vizet generál a lakásban élőknek, sőt még a medence vizének a felmelegítését is rábízhatod. Ugyanakkor gazdaságos, környezetbarát. A tetejében olyan halk, hogy még a zümmögését se hallani. Nem egy képzeletbeli hős tulajdonságairól beszélünk, hanem a hőszivattyúról.
Minden egy kézben
És tényleg, mint a fantasztikus képességekkel megáldott szuperhősök: földből, vízből, levegőből képesek energiát teremteni a Komfort Plus hőszivattyú gárdájának tagjai. Igazi zöldenergiát termelnek, amivel nem sérül a környezet, nincs károsanyag-kibocsátás és még biztonságos is.
Nem elhanyagolható, hogy a hőszivattyús fűtés jelentősen növeli az ingatlan értékét. A berendezések kifejezetten hosszú időtartamra szólnak, használatukkal megszűnik a szolgáltatóknak való kiszolgáltatottságod, és nem utolsósorban állami támogatás is igénybe vehető a rendszer kiépítésére.
A modern, új építésű házak esetében alapkövetelmény a korszerűség és az energiahatékonyság. Ezen kihívások teljesítése mellett kötelezte el magát a Komfort Plus. A társaság a fő tevékenységi irányvonalát a hőszivattyús klímaberendezések telepítési, karbantartási, javítási munkálataiban határozta meg.
Egyedi megoldások egyedi igényekre
A felhasználók egyedi igényeinek megfelelően többféle hőszivattyú módozat közül lehet választani.
Megrendelést előkészítő feladatok
Lakásunk korszerűbbé és gazdaságosabbá tételéhez nagyszerű választás a hőszivattyús rendszer. A megfelelő típus és teljesítmény kiválasztásához azonban tisztában kell lennünk lakásunk paramétereivel. Első lépésként egy épületgépész szakemberrel fel kell térképeznünk a már meglévő rendszereinket (radiátor, padlófűtés), valamint lakásunk adottságait (szigetelés, esetleges hőhiadak). Mindezen információk birtokában lehetséges csak meghatározni azt a teljesítménymennyiséget, ami otthonunk ellátásához, így a megfelelő hőszivattyús rendszer kiépítéséhez szükséges.
The post Nincs teljesíthetetlen feladat! appeared first on .
Az alábbi hat tanácsot mindenkinek érdemes megfogadnia, aki internetet és számítógépet használ.
Kerüljük el a pánikotTermészetes reakció, hogy amikor veszélyt lát, akkor az ember pánikba esik, és azonnal megpróbál tenni valamit a megoldás érdekében. A pánikhelyzet kialakítása, a félelem kihasználása a kiberbűnözők első és legerősebb fegyvere. Például kapunk egy e-mailt, amely értesít arról, hogy megszerezték internetes jelszavainkat, és ezek segítségével kamerafelvételt készítettek rólunk, miközben pornóoldalakon jártunk.
Jön egy figyelmeztető levél, amely szerint az Europol vagy a magyar rendőrség gyerekpornográfiával kapcsolatos anyagokat talált a számítógépünkön, ezért – a további eljárás elkerülése érdekében – be kell fizetnünk egy jelentős bírságot a megadott számlára.
Vagy a mostanában gyakran előforduló eset: felhív bennünket egy kedvesnek és segítőkésznek mutatkozó banki ügyintéző azzal, hogy a számlánkon gyanús mozgások történtek, és érdemes lenne most azonnal biztonságba helyezni a megtakarításainkat egy technikai számlára. A csalók minden ilyen esetben úgy érik el céljukat, hogy félelmet keltenek, pánikba ejtik az embereket. Érdemes ilyenkor egy pillanatra megállni, tájékozódni, megkérdezni másokat.
Ha a veszélyhelyzetet valósnak is fogadjuk el, még nem kell teljesítenünk az ismeretlen forrásból érkező kéréseket. Így például ha az az érzésünk, hogy a bankszámlánkon lévő megtakarításunk veszélyben lehet, akkor is megszakíthatjuk a hívást, és felhívhatjuk mi magunk a bankunk telebank-szolgáltatását, hogy tájékozódjunk.
Ne nyissunk meg ismeretlen mellékleteketMellékelve küldjük a rendeléséhez tartozó számlát – írja nekünk egy ismeretlen webshop, ahonnan nem rendeltünk semmit. Ha letöltjük a tömörített mellékletet, és kicsomagoljuk azt a gépünkön, akkor előfordulhat, hogy kártevőt telepítünk.
Számos biztonsági fenyegetés érkezik e-mail-mellékletek formájában. A Word-dokumentumok, PDF- vagy HTML-fájlok is veszélyesek lehetnek, de még képekbe is lehet kártevőt rejteni. Ha egy e-mail-mellékletet kapunk valakitől, akit nem ismerünk, és akitől ezt nem vártuk, akkor nem érdemes azt azonnal kinyitni. Törölhetjük is a kéretlen csatolmányokat, vagy tájékozódhatunk eredetük felől.
Még olyankor is, ha a feladó ismert, de a mellékletet nem vártuk, érdemes rákérdezni a feladónál, hogy a küldés szándékosan történt-e – előfordulhat, hogy egyszerűen feltörték a fiókját, és a nevében küldenek üzeneteket.
Ne kattintsunk a kéretlen hivatkozásokraAz átverések úgy működnek, hogy kihasználják az emberek bizalmát, hiszékenységét. A különböző fordítási szolgáltatások és a mesterséges intelligencia használatával ma a csalók is könnyebben írhatnak magyar nyelvű adathalász e-maileket.
Egyszerűen nem szabad lekattintani az ismeretlen feladótól érkező levelekben található linkeket. Minden esetben ellenőrizzük a feladó e-mail-címét, mert ez árulkodó lehet. Egy közüzemi szolgáltató nem fog például gmailes e-mail címről értesítőt küldeni.
Kérdezzük meg az üzenet küldőjétNemrég a Facebookon terjedt egy átverés, amely egy, a barátunktól érkező Messenger-üzenettel kezdődik: „A Facebook jelezte, hogy válasszak 5 barátot, akik segítenek nekem visszajutni a fiókomba, ha elvesztem a jelszavam. Te vagy az egyik. Hamarosan kapni fogsz egy kódot e-mailben, azt kérlek, hogy írd be ide nekem az üzenetbe.”
Ezután kapunk egy e-mailt, benne egy kóddal. Ha ezt a kódot megosztjuk az üzenetben, akkor átadtuk a saját Facebook-fiókunkat egy hackernek. A kód ugyanis a saját fiókunk visszaállító kódja, és az üzenetet sem a barátunk küldte, hanem egy hacker, aki feltörte a fiókját, és most más fiókokat is meg szeretne szerezni.
Ha ilyen jellegű üzenetet kapunk, mindig beszéljünk azzal, aki küldte – ez a legegyszerűbb módja, hogy megtudjuk, mi történik valójában.
Nem érdemes szórakozni egy jól működő géppelSzomorú tény, hogy a legtöbb kártékony program azért kerül a gépekre, mert a tulajdonosa önként a telepítés mellett döntött. A torrentoldalakról letöltött programtörések kártevőket tartalmazhatnak. Aki a vírusirtó szoftverének riasztását kikapcsolja, és annak ellenére telepíti a programot, az extra veszélynek teszi ki a gépét – figyelmeztet a G DATA.
Veszélyt jelentenek azok a weboldalak is, amelyek egy vicces vagy érdekes videó megtekintéséhez egy kodek (vezérlő) telepítését kérik. A kézenfekvő megoldás, hogy ne telepítsünk véletlenszerű alkalmazásokat, és ha valamit mégis telepítenénk, akkor először keressünk rá a nevére az interneten, és olvassuk el a felhasználók véleményét, hozzászólásait.
Bízzuk jelszókezelőre a jelszavainkatAz internetes szolgáltatások szaporodásával nehéz minden egyes weboldalhoz és alkalmazáshoz megfelelően erős és egyedi jelszót kitalálni – ilyenkor jön jól egy jelszókezelő. Nem feltétlenül van szükség egy újabb szoftverre, bízhatjuk magunkat a böngésző jelszókezelőjére, de egyes biztonsági szoftverek is rendelkeznek ilyen modullal.
The post Hat egyszerű szabály, amelyek betartásával biztonságosabban használhatjuk az internetet és a számítógépünket appeared first on .
Az üzleti szereplők jól tudják, hogy a networkingnek, illetve ezzel kapcsolatban a névjegykártyák használatának mekkora jelentősége van az üzletszerzés, az üzleti kapcsolatok ápolása szempontjából főként a kezdő, illetve a kis- és középvállalkozások életében.
A partneri kapcsolatok teszik lehetővé, hogy a cégek ismertté és elismertté váljanak, ezek építését támogatja a networking, és fontos szerepe van benne az ismeretségeknek. Ehhez kapcsolódóan a névjegykártyák megfelelő helyeken és embereknek történő átadása kulcsfontosságú. Hogyan networkölj? Mi az, és miért használd a modern, digitális névjegykártyát?
Üzleti kapcsolatok az online térben is
A digitális világ kitágította a kapcsolatépítés lehetőségeit, de a hagyományos színhelyeknek, a meet-upoknak, az üzleti reggeliknek, konferenciáknak továbbra is nagy jelentősége van. Minden területen modern és hatékony megoldást kínál cégeknek, magánszemélyeknek a legmenőbb a CardInMove okos névjegykártya.
A partnerek elérésére a személyes alkalmak mellett online is számtalan lehetőség kínálkozik például a közösségi oldalak, a hírlevelek segítségével, de akár telefonon is, azonban lényeges, hogy ezek esetében is jó benyomást tegyünk, maradandó nyomot hagyjunk. A klasszikus, papíralapú névjegykártyák itt nem működnek, de van rá másik lehetőség, mégpedig az okos névjegy.
Hatékony networking
A networking során lehetőség van eljutni a potenciális ügyfelekhez, és megfelelő kommunikációval hosszabb távú ismeretségeket, üzleteket szerezni. De az aranyat érő, illetve előnyt jelentő információk áramlásának, a tudás megszerzésének is jó terepei a különféle hivatalos és félhivatalos üzleti alkalmak, így mindig naprakész lehetsz, és akár meg is előzheted a versenytársaidat, ha részt veszel a fontosabb eseményeken.
A kiterjedt kapcsolati háló kiépítése rengeteg energiát igényel, ugyanakkor anyagiakban mérhető előnyökkel jár. A személyes kapcsolatok kialakítás és ápolása mellett hasznos momentuma a névjegykártyák cseréje.
Miért jó az NFC névjegykártya?
Az eseményeken, akár személyesen, akár online zajlik az ismerkedés, fontos az első benyomás, amelyben a megjelenés sokat számít, de ugyanígy fontos az üzleti kellék, a névjegynek is komoly ereje van. A hagyományos papír névjegykártya megjelenésében sokféle lehet, segíthet kitűnni a tömegből, azonban ha igazán trendi és egyedülálló akarsz lenni, a korszerű online névjegykártyát választod.
Az okoskártya a mobilos fizetéseknél is alkalmazott NFC technológiát használja, vagyis érintésmentesen adható át a partnernek valamennyi, a kártyán megjelenített információ a vállalkozásról. A klasszikussal ellentétben nincs korlátozva az adatok száma, és rugalmasan, bármikor frissíthető már az átadott “kártya” is. Ezenfelül gyors elérést tesz lehetővé, azt sugallja, hogy a vállalkozásod korszerű, profi és készen áll a digitális világ kihívásaira, továbbá szívügye a környezetvédelem.
Kapcsolatépítéshez válaszd az okos névjegykártyát!
The post Mi köze a digitális névjegykártyának a sikeres networkinghez? appeared first on .
Az izraeli hadsereg átvette az első Merkava Barak tankokat, amelyeket a védelmi minisztérium páncélozott járművekkel foglalkozó részlege a hadsereg szárazföldi és páncélos erőivel közösen öt éven át fejlesztett, és amelyekbe beépítették több helyi fegyvergyár, köztük az Elbit Systems, a Rafael és az Izraeli Légiipari Vállalat Elta nevű leányvállalatának fegyverrendszereit.
Az 1973-as jóm-kipúri háború ötvenedik évfordulójára átadott új generációs harckocsiban forradalmi változtatásokat hajtottak végre. A Merkava termékcsalád új, Barak (Villám) nevű harckocsijában a vezérlőművet mesterséges intelligencia támogatja. A tankok parancsnokainak ezentúl nem kell kiemelniük a fejüket a lövegtoronyból a jobb tájékozódás érdekében, mert az Elbit gyártotta és a pilótákéhoz hasonló sisak segítségével belül maradva is megkapnak minden szükséges információt. Ezeket az információkat a harckocsi körkörös kamera- és szenzorrendszere szolgáltatja nekik, de azokat azonnal meg tudják osztani a többi harcoló egységgel is.
A Barakokba a Rafael által kifejlesztett Windbreaker (külföldön Trophy) rakétaelhárító-rendszert építették be, amely már a régebbi Merkava tankokban és a Namer páncélozott szállító harcjárművekben is a felszereltség része. A védelmi minisztérium közlése szerint a Barakoknál jelentősen megnövelték a fegyverek tűzerejét és hatótávolságát is.
A Merkava tankok már a nyolcvanas évek óta az izraeli hadsereg fő harckocsijai. A páncélos hadtest nemrég cserélte le a legtöbb Merkava Mark 3 típust a 2003-ban bevezetett Mark 4-es típusra. A minisztérium szerint a hadtestnél fokozatosan a Barakokból lesz a legtöbb.
The post Izrael hadrendbe állítja csúcstechnológiás, ötödik generációs harckocsiját appeared first on .
Illja Jevlas szavai szerint különösen a helyi vasút mentén zajlanak harcok annak megszerzéséért, a területet mindkét oldal ágyúzza. A szóvivő előző nap számolt be arról, hogy a Bahmut és Horlivka közötti autópályát már az ukrán erők tartják tűzellenőrzés alatt, így az orosz egységek ellátása ebben az irányban jelentősen megnehezült. A vasúti vonalakat azonban továbbra is az orosz csapatok tartják ellenőrzésük alatt. A sínek Kliscsijivka és az autópálya közötti töltésen futnak, és olyan akadályt képeznek, amely könnyen védhető — olvasható a brit hírszerzés két nappal ezelőtti jelentésében.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – a CNN tudósítása szerint – Washingtonban amerikai újságírók előtt kijelentette, hogy az ukrán erők visszaveszik Bahmutot és még két másik várost, amelyeket azonban nem kívánt megnevezni. Ukrán újságíróknak tett nyilatkozatában – amelyet az ukrán elnöki iroda hozott nyilvánosságra hivatalos honlapján — Zelenszkij afelől biztosított, Ukrajna „keményen dolgozik” nagy hatótávolságú fegyverek beszerzésén, és ennek a munkának az eredménye „egy idő után észrevehető lesz”. Az államfő kiemelte, hogy fontos találkozói voltak az Egyesült Államok fővárosában. Szavai szerint rendkívül őszinte megbeszélések zajlottak amerikai kongresszusi képviselőkkel, akik „minden kérdésükre megkapták a választ”.
Az elnök hozzátette, hogy a kongresszusi képviselőkkel folytatott találkozón szóba kerültek „bizonyos tervek”, valamint az Ukrajnának szükséges segítség. Ukrajna ATACMS rakétákkal való ellátásának kilátásaival kapcsolatban az elnök annyit mondott, hogy általánosságban van szó Ukrajna nagy hatótávolságú képességeinek megerősítéséről. „Régóta és erőteljesen dolgozunk ezen a témán. Ugyanaz lesz, mint az F-16-os vadészgépek átadásánál. Tudjuk, ez miként lesz, és eljön majd a pillanat, amikor mindezt meglátjuk” — fogalmazott Zelenszkij.
Az ukrán védelmi minisztérium közben bejelentette, hogy jóváhagyta az első ukrán gyártású, távirányítású SaBLja (Szablya) harci modul használatát a hadsereg számára. Az eszköz három prototípusát engedélyezték egyszerre. Ezt a harci modult felderítésre használják a csatatéren lévő célpontok azonosítására és ellenséges csapatok megsemmisítésére, valamint könnyű páncélozott járművek és ellenséges lőállások ellen – magyarázta a tárca.
Több mint ötvenezer orosz katona van BahmutnálTöbb mint ötvenezer orosz katona tartózkodik jelentős haditechnikai felszereléssel a Donyeck megyei Bahmut térségében — közölte Jevlas. „Bahmutnál 52 ezer orosz katona és körülbelül 274 harckocsi, több mint ezer páncélozott jármű, valamint 150 tüzérségi rendszer és valamivel több mint 120 rakéta-sorozatvető van” – fejtette ki a szóvivő. Az ukrán hadsereg közlése szerint az ukrán erők Bahmuttól délre fokozatosan nyomulnak előre, és kényszerítik visszavonulásra az oroszokat állásaikból.
Oleh Kiper, a déli Odessza megye kormányzója arról számolt be, hogy a vasárnapra virradóra végrehajtott orosz rakéta- és dróntámadás a berezivkai gabonatározókban okozott kárt. A hatóságok információi szerint sebesülés nem történt.
Oleh Szinyehubov, a keleti Harkiv megye kormányzója azt közölte, hogy az éjszaka az orosz erők Sz-300-as rakétákkal támadták a megyeszékhelyt, és négy találat ért egy civil vállalatot, emiatt tűz ütött ki a telephelyén. Esetleges sebesülésről nem számolt be. Szavai szerint az elmúlt 24 órában az orosz erők a régióban Harkivon kívül lőtték még Bohoduhivka, Kupjanszk, Csuhujiv és Izjum térségét is. Szombaton Harkivra öt Iszkander-K típusú robotrepülőgéppel mértek csapást az orosz erők, aminek következtében hat helyi lakos megsebesült.
Az ukrán légierő arról számolt be, hogy Oroszország szombat éjjel 16 rakétával, illetve drónnal támadta Ukrajnát.
Az ukrán vezérkar a helyzetjelentésében azt írta, hogy Oroszország ukrajnai embervesztesége mintegy 530-cal 272 320-ra nőtt. Az ukrán erők az elmúlt egy napban megsemmisítettek egyebek mellett négy orosz harckocsit, 15 tüzérségi és két légvédelmi rendszert.
Harckocsikat kapott Svédországtól UkrajnaUkrajna tíz, svéd gyártású Stridsvagn 122 harckocsit kapott, amelyeket Svédországban kiképzett ukrán legénység kezel – közölte a svéd fegyveres erők sajtószolgálata. „Mindent megadtunk nekik: kiváló felszerelést és jó tudást” – mondta Mats Ludwig, a svéd szárazföldi erők főhadiszállásának hadműveleti parancsnoka. A közlés szerint a harckocsik már Ukrajnában vannak, és a svéd katonák lehetőség szerint figyelemmel kísérik ukrán kollégáik tevékenységét a közösségi oldalak segítségével – írta a svéd hadsereg sajtószolgálata.
A Stridsvagn 122 harmadik generációs harckocsi, a német Leopard 2A5 licence alapján készült, de kialakítását többféleképpen is módosították. A Stridsvagn 122-est 1996-ban állították hadrendbe, tavaly már 120 ilyen harckocsija volt Svédországnak, és Stockholm úgy döntött, hogy ennek tizedét átadja az ukrán hadseregnek. Dánia korábban bejelentette, hogy más országokkal együtt további 45 harckocsit vásárol Ukrajna számára, köztük 15 modernizált T-72-est. Emellett Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szeptember 19-én bejelentette, hogy a közeljövőben az Egyesült Államok M1 Abrams harckocsikat szállít Ukrajnának.
The post Orosz agresszió: súlyos harcok folynak a Donyeck megyei Kliscsijivkánál appeared first on .
Hajdu János közölte: a négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül. A detonáció következtében – amelynek során az elhunyt rendőrön kívül még nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg – a házba behatolni készülő rendőrök 8-10 métert repültek. Többen beestek egy – a ház melletti mesterséges – tóba, illetve az épület romjai maguk alá temették őket.
Elmondta, hogy az akciót a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kérésére hajtották végre. A robbantást végrehajtó férfit kisebb bűncselekmények miatt körözték, valamint az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt is folytatott ellene eljárást. Az elkövető, akit a környéken agresszív emberként ismertek, egy erdős-dombos területen lakott, és már korábban is életveszélyesen megfenyegetett rendőröket és más hivatalos személyeket.
A főigazgató közlése szerint 14 óra 20 perckor zárták körül az épületet, és mindvégig arra törekedtek, hogy megóvják a gyanúsított életét, mivel az ilyen esetekben feltételezhető az öngyilkossági szándék is. Ezért tárgyaltak négy és fél órán keresztül, ami közben a férfi hol engedékenynek mutatkozott, hol újra fenyegetőzött.
A rendőrök felszólítására csak egy teraszig jött ki, mindvégig onnan kommunikált. A parancsnok végül 18 óra 40 perckor rendelte el a behatolást, annak érdekében, hogy még a sötétség beállta előtt befejezzék az elfogást. A behatoló rendőrök azt látták, hogy a férfi vélhetően egy flexszel szikrát előidézve egy gázpalack felé vág, majd 18:43-kor bekövetkezett a detonáció – sorolta.
Hajdu azt mondta, hogy a kommandósok az akció közben minden technikai eszközt megfelelően használtak, így egy páncélozott jármű fedezékében vonultak a kapuig, majd szakszerűen felsorakozva kezdték meg a behatolást. Ugyanakkor egy kommandós sem lépett be az épületbe, mert amikor betörték az ajtót, azonnal bekövetkezett a detonáció – tette hozzá.
A robbantás következtében Kónya Gábor Lajos a helyszínen életét vesztette, annak ellenére, hogy a TEK és az Országos Mentőszolgálat helyszínen tartózkodó orvosai azonnal megkezdték az ellátását. További nyolc rendőr szenvedett jellemzően töréses sérüléseket. Közülük hárman könnyebben, öten pedig súlyosan sérültek meg, ám már a legsúlyosabb sérült is túl van az életveszélyen.
Végül Hajdu kijelentette, hogy az események láncolatából úgy tűnt: a férfi úgy tervezte el, ha kell, a rendőrökkel együtt hal meg.
Az ORFK részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr hozzátartozóinakAz Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön közleményben fejezte ki részvétét az Esztergom külterületén történt robbantásban elhunyt rendőr hozzátartozóinak. Az ORFK kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon azt írta, hogy a Terrorelhárítási Központ egyik munkatársa életét vesztette és többen megsérültek Esztergomban, egy rendőri intézkedés során. „A rendőrség személyi állománya osztozik az elhunyt munkatársunk hozzátartozóinak gyászában” – fogalmaztak. A sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánnak.
A belügyminiszter hősi halottá nyilvánította az elhunyt rendőrtMagyarország belügyminisztere hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki néhai Kónya Gábor Lajos rendőr törzszászlóst, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettesét, aki szerdán Esztergomban, egy körözött férfi elfogására irányuló bűnügyi feladat végrehajtása közben vesztette életét, amikor a célszemély – az elsődleges adatok alapján – szándékosan gázrobbanást idézett elő. A Belügyminisztérium közleménye szerint Pintér Sándor belügyminiszter részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr hozzátartozóinak. Néhai Kónya Gábor Lajos rendőr főhadnagy temetéséről később történik intézkedés, a hátrahagyottakról történő kegyeleti gondoskodás valamennyi lehetőségét a Belügyminisztérium biztosítja.
A robbanás következtében nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg, sürgősségi ellátásukat követően többségük már otthonában lábadozik, öt fő kórházi kezelése azonban még folytatódik. Közülük egy rendőr állapota súlyos, nem életveszélyes, intenzív osztályon ápolják, légzéstámogatásban részesítik, négy másik rendőr sérülései nyolc napon túl gyógyulóak, valamennyiük állapota stabil. A sérülteket a belügyminiszter elismerésben részesítette. A tárcavezető a rendészeti államtitkár és a Terrorelhárítási Központ főigazgatója kíséretében meglátogatta a kórházban nem intenzív osztályon ápolt sérülteket, akiknek a rendészeti vezetőkkel közösen mielőbbi felgyógyulást kívánt – közölte a Belügyminisztérium.
The post Esztergomi robbantás: A kommandósok a szakmai protokoll szerint jártak el appeared first on .
A háborúnak úgy lehet a legegyszerűbben véget vetni, hogy Putyin kivonja csapatait Ukrajnából – emelte ki Stoltenberg a Berliner Morgenpost című lap hírportálján közölt interjúban. Mint mondta, senki sem tudja, hogy meddig tart Oroszország Ukrajna elleni háborúja, az viszont biztos, hogy „a legtöbb háború tovább tart, mint amire a kitörésekor számítottak”, ezért fel kell készülni arra, hogy „hosszú háború” lesz Ukrajnában.
Hozzátette: „mindannyian azt kívánjuk, hogy gyorsan béke legyen”, de egy békemegállapodást nem használhat fel Oroszország arra, hogy „lélegzetvételnyi időhöz jusson, hogy újra támadhasson… Nem engedhetjük meg, hogy Oroszország tovább veszélyeztesse Európa biztonságát” – húzta alá a NATO főtitkára.
Kifejtette, hogy Ukrajna a szövetség júliusi vilniusi csúcstalálkozóján „közelebb került a NATO-hoz”, a háború után pedig biztonsági garanciákat kell adni az országnak, „különben a történelem ismétli önmagát”. Ukrajna a folyamat végén megszerzi a NATO-tagságot, ez „kétségtelen” – jelentette ki Stoltenberg.
Hangsúlyozta, hogy a NATO nem vesz részt közvetlenül a háborúban, és Ukrajna támogatása mellett arról is gondoskodnia kell, hogy a háború ne terjedjen túl Ukrajna határán. Oroszország és a NATO nem háborúzhat egymással – mondta.
A többi között arról is szólt, hogy Svédország szerinte „a legközelebbi jövőben” a NATO tagja lesz. Recep Tayyip Erdogan török elnök „világossá tette, hogy Törökország a lehető leghamarabb ratifikálja Svédország csatlakozását”, és a török parlament döntése még az idén ősszel várható. Az ügy lezárása „jó Svédországnak, a NATO-nak és Törökországnak is” – fogalmazott Stoltenberg.
Kitért a védelmi kiadások növelésének kérdésére is, aláhúzva, hogy a vilniusi csúcson meghozott határozatok alapján a hazai össztermék (GDP) arányában számolt két százalék „a minimum”, és számos tagállam ennél többet költ majd védelemre.
Amikor a feszültségek erősödnek, nagyobb hangsúlyt kell helyezni a védelemre. A hidegháború idején, amikor Németországot Konrad Adenauer vagy Willy Brandt vezette, a védelmi kiadások nem csupán a GDP két százalékát, hanem három-négy százalékát tették ki – mondta a norvég politikus, hozzátéve, hogy a hazájában is hasonló volt a helyzet. „Akkor is megoldottuk, és ma is meg kell oldanunk” – mondta Stoltenberg.
Oleh Szinyehubov, a kelet-ukrajnai Harkiv megye kormányzója arról adott hírt, hogy nyolcra nőtt az előző nap során Kupjanszk város ellen végrehajtott orosz csapás halálos áldozatainak száma. Tájékoztatott arról, hogy a becsapódás helyszínén befejeződtek a mentési munkálatok. Az elhunytak közül hat férfi, kettő nő. Az utóbb megtalált két holttest olyan önkénteseké, akik az emberek kimenekítésében segédkeztek. Közölte azt is, hogy az oroszok Grom-E1 típusú rakétával mértek csapást a városra.
Az Ukrajinszka Pravda helyi kormányzók beszámolóiból készített összesítésében azt írta, hogy az elmúlt nap során orosz támadások következtében nyolc civil vesztette életét, és tizenegy sérült meg. A hét elején a déli Herszon, a keleti országrészben pedig Harkiv, Donyeck és Zaporizzsja megyét érték orosz támadások.
Dmitro Lunyin, az ország középső részén levő Poltava megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy szerdára virradó éjjel az orosz erők dróntámadást hajtottak végre a régió ellen, és eltaláltak egy olajfinomító üzemet Kremencsukban. Az eddigi információk szerint senki sem sérült meg.
Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 520-szal 273 980-ra nőtt. Az ukrán erők az elmúlt nap során megsemmisítettek egyebek mellett hét harckocsit, 34 tüzérségi rendszert és 37 drónt.
Az ukrán elnök felszólította Donald Trumpot béketerve közzétételéreZelenszkij felszólította Donald Trump volt amerikai elnököt, hogy ossza meg a közvéleménnyel az ukrajnai háború befejezését célzó béketervét. Erről az ukrán elnök a CNN-nek adott interjújában beszélt, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett. Zelenszkij egyúttal figyelmeztetett arra, hogy Kijevnek elfogadhatatlan minden olyan béketerv, amelyben Ukrajna területet adna fel. „Ha az az elképzelés, hogy területünk egy részét átadjuk Putyinnak, ez nem a béke képlete” – fogalmazott az elnök. Trump több ízben hangoztatta, hogy újabb elnökké megválasztása esetén „24 óra alatt” megoldaná az ukrajnai háborút.
The post Orosz agresszió: Stoltenberg szerint Ukrajnának vége, ha az ukránok abbahagyják a harcot appeared first on .
Sokféle külső árnyékoló létezik, közülük a legnépszerűbb napjainkban a napvitorla. Összehasonlítva más lehetőségekkel, azonnal szembetűnnek előnyei, és mivel ma már léteznek igazán dizájnos napvitorlák is, egyértelmű, miért válasszuk ezt a terméket a napellenző vagy a napernyő helyett.
Milyen napvitorlák léteznek?
Ha szétnézünk a Napvitorla webshop kínálatában, láthatjuk, hogy hányféle típus kapható: van vízáteresztő és vízálló is. A napvitorla rögzítése sem olyan nagy ördöngösség, de azért a szakszerűségre oda kell figyelni.
A napvitorla lehet mozgatható vagy fix. A mozgatható változat hasonló a napellenzőkhöz: itt a vászon egy falra rögzített csőtengelyre tekerhető fel, amit kézzel vagy motorosan is működtethetünk.
Ez a típus kissé magasabb áron szerezhető be, és inkább nagyobb vendéglátóhelyek, szállodák erkélyén, teraszán találkozhatunk velük. Akkor érdemes alkalmazni ezt a verziót, ha magasság vagy egyéb ok miatt nem megoldható, hogy a napvitorlát bevonjuk viharos idő esetén.
Az otthonokban használt fix rögzítésű napvitorla kedvező áron kapható, és a telepítés után is könnyen le- és felszerelhetjük a rögzítőszerkezettel. Amikor borúsabb, szelesebb az idő, vagy jön a tél, akkor gondoskodjunk a behúzásról, hogy ne essen a termékben kár.
Vízáteresztő vagy vízálló legyen a napvitorla?
Sokan azt gondolják, hogy a vízálló napvitorla lesz a jó választás, ám ez nem mindig van így. Egyes esetekben különösen hasznos, hogy a jó vízáteresztő képességű, HDPE anyagú változatot választjuk.
Gondoljunk csak bele! Ezen nem áll meg a víz eső után, így nem árt az anyagnak. Könnyebben tisztítható, takarítható egy vízáteresztő napvitorla. Ha medence fölé tesszük, akkor mindenképpen ezt a típust válasszuk, hiszen a nehezen elérhető helyen sokkal körülményesebben szabadulhatunk meg a napvitorla tetején felgyülemlett esővíztől.
Ma már igen sokféle színben és méretben érhetők el jó minőségű napvitorlák, a Napvitorla webshopban például háromszög és négyszög alakúak is kaphatóak a következő színekben:
Igazán szép látványt nyújt az is, ha többet feszítünk ki egymás mellé, így nagyobb területet is védhetünk a tűző naptól.
Napvitorla kontra többi árnyékoló
Ha még mindig nem vagy benne biztos, hogy mit válassz árnyékolónak az erkélyedre, teraszodra, akkor álljon itt egy rövid összehasonlítás. A napernyők és napellenzők jöhetnek még szóba: de ezekkel szemben sokkal több előnye van a napvitorlának.
Egyrészt a napvitorla bármely, jól kialakított helyen felszerelhető, például medence vagy homokozó fölé is, míg a napellenző és a napernyő nem.
A lefedni való terület mérete sem lehet akadály, hiszen ahogy említettük, a több, egymás mellett elhelyezett napvitorla nagyon esztétikus.
A napernyő bár olcsó, de nem praktikus megoldás sok esetben, míg a napellenző beszerzése, felszerelése sok költséggel jár.
Ha végiggondolod ezek után, hogy melyik árnyékolástechnika a legpraktikusabb és a legszebb, belátod, hogy a napvitorla mellett érdemes dönteni.
The post Miért válassz napvitorlát? appeared first on .
Nyul Zoltán magasépítésért felelős helyettes államtitkár arról beszélt: a beruházással az épületek energetikai megújítását és a környezethez való minél jobb illeszkedését célozták, valamint a munkakörülmények javítását. A fejlesztés két fontos irányt tükröz: energetikai szempontból alacsonyabb üzemeltetési költséget eredményezzen a mindennapokban, illetve ahol lehet, a fenntarthatóság oldaláról korszerű megoldások valósuljanak meg.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára kiemelte, a hasonló beruházásoknak funkcionális, üzemeltethetőségi, gazdaságossági és esztétikai szempontból is rendben kell lenniük. Elmondta azt is: tárcájuk aktívan dolgozik azon, hogy egy új építészeti, illetve beruházási törvény mentén segítse az előremutató törekvéseket.
A főkapitányság képviseletében Korpásné Drotál Tünde rendőr alezredes elmondta, a beruházás összköltsége 2 milliárd 40 millió forint volt. A projektben többek között fűtésirendszer-korszerűsítés, hőszigetelés, nyílászárócsere és napelemesrendszer-kiépítés valósult meg – tette hozzá.
Az energetikai korszerűsítés hét főkapitánysági épületet érintett: a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 1-es és 2-es objektumait, a Miskolci, az Edelényi, a Sátoraljaújhelyi és a Szerencsi Rendőrkapitányságot, valamint a Mezőkövesdi Rendőrkapitánysághoz tartozó Bogácsi Rendőrőrsöt.
The post Korszerűsítette hét épületét a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság appeared first on .
A közelmúltban országszerte több neves intézmény szégyenletes kiberbiztonsági támadásokat szenvedett el. A KRÉTA-t, a Neptun-t, a legnagyobb egyetemeinket, sőt, még az OTP Bankot is kiberbűnözők törték fel. Az OTP-t DDOS attak érte, de nem rég az Igazságügyi Minisztérium egyik felületét „rombolásás, az az „defacement” behatolás károsította. A hackerek egy lobogó román zászlót helyeztek a webes felületre, és trágárszavakkal borzolták a userek idegeit.
Nagy Balázs, egy kiválló bonyhádi kiberbiztonsági cég igazgatója régóta hivatásának tekinti az ország kiberbiztonságának megerősítését. Vele beszélgettünk.
– biztonságipiac.hu: Hol látja az ország achillessarkát webtudatosság, illetve kiberbiztonság szempontjából?
– Nagy Balázs: Immár évtizedek óta a kiberbiztonság korszerűsítését kutatjuk kollégáimmal. A mesterséges intelligencia kapcsán értelemszerűen kiberbiztonsági kérdések is felmerülnek. Égető kérdésről van szó! Az országos kibertámadások kapcsán joggal merülhet fel bennünk a gyanú, hogy a szóban forgó rendszerek biztonsági „megoldásai” közel sem tökéletesek.
– biztonságipiac.hu: Ön szerint melyek a mai magyar kibervédelmi piac hiányosságai? Hol a lyuk a pajzson?
– Nagy Balázs: Mindenekelőtt azt kell felismernünk, hogy többszintes kiberbiztonsági reform volna szükségszerű. Alapvetően felső szinten kell megszületnie a végleges felismerésnek, az elhatározásnak és a kezdeményezésnek; ezzel párhuzamosan szakmai szinten rendelkezni kell egy átfogó, integrált kibervédelmi megoldással, felhasználói szinten pedig tudatosítani kell úgy a szervezetekben, mint az ügyfelekben, diákokban, átlagemberekben a kibertudatosság és kiber-öntudat fontosságát.
– kiberbiztonsag.hu: Ami a felső szintet illeti, KiberPajzs néven jelentős állami kezdeményezés született. És ami a szakmai szintet illeti? Óriási a verseny a piacon…
–Nagy Balázs: Azért ne felejtkezzünk el a 2013-as L. törvényről, a 41/2015-ös BM rendeletről, és arról, hogy Magyarország komolyan veszi az EU „DORA” törvénycsomagját is. A kiberbiztonsag.com portál, mely egy újszerű kibervédelmi szoftvercsomagot , a protegIT-et is bemutatja, betekintést enged a mi tevékenységünkbe is. A protegIT egy olyan költséghatékony és célratörő, forradalmi megoldás, amely azért mutat túl a korábbi lehetőségeken, mert integrálja a korábbi vívmányokat, vagyis teljes harmóniát teremt a rendszerben. Olyan, modulokra épülő biztonsági rendszer, amelybe a régi vagy meglévő, már beszerzett szoftverek is beépíthetők. A ProtegIT – a támadókkal, kiberbűnözőkkel ellentétben, akik a fenyegetettség-érzetet igyekeznek növelni bennünk – a biztonságérzet kialakítására törekszik. A biztonságérzet a mi vesszőparipánk. Leginkább úgy tudnám érzékeltetni a ProtegIT sajátosságát, hogy begyűjti és analizálja a hálózati eszközökből származó adatokat, és felderíti mindazon sebezhetőségeket, melyeket az egyedi eszközök nem látnak meg. Vagyis ez a rendszer az „összefésülés” eredményeként kiszűri a legfenyegetőbb problémákat. A legfontosabb annak felismerése, hogy a 21. században a kiberbiztonság immár létbiztonsági, és nemzetbiztonsági kérdés. A ProtegIT latinul azt jelenti: megvéd.
A ProtegIt tehát olyan költséghatékony és célratörő, forradalmi megoldás, mely mindenekelőtt más perspektívából közelíti meg a kibervédelem kérdéskörét. Integrálja a korább vívmányokat, vagyis teljes harmóniát teremt a rendszerben.
The post ProtegIT… A KIBERVÉDELEM ÚJ PERSPEKTÍVÁJA (x) appeared first on .
A közlemény szerint „1089 településen és Budapest nyolc kerületében került sor a kifejlett szúnyogok elleni védekezésre, a legfertőzöttebb helyeken több alkalommal is”.
Mint írták: a tavalyi aszályos, „csekélyebb szúnyogártalommal” érintett év után az idei szezon különösen sok munkát adott a szakembereknek. A korábbi évekhez képest nagyobb területen zajlott biológiai lárvagyérítés.
A szúnyoglárvákat elpusztító biológiai készítményt a Balatonnál, a Velencei- és Tisza-tónál, valamint a jelentősebb folyók mentén, összesen 36 270 hektárnyi területen alkalmazták – ismertették.
Hangsúlyozták, hogy a csapadékos tavasz és nyár kedvezett a csípőszúnyogok szaporodásának, ezért sokszor olyan területeken is nagy számban jelentek meg a vérszívók, ahol korábban nem kellett gyéríteni.
A katasztrófavédelem koordinálta szúnyoggyérítés elsődlegesen a víz közeli településekre terjed ki, ahol a szúnyogok számát csak szervezetten, régiós szinten lehet eredményesen csökkenteni – írták.
A felhőszakadások, a folyók többszöri áradása főleg a Duna mentén és a Dunántúlon jelentett kihívást a szúnyogok elleni küzdelemben. Ezeken a területeken a védekezés célja az extrém ártalom elfogadható szintre csökkentése volt – olvasható az OKF közleményében.
The post Katasztrófavédelem: befejeződött az idei szúnyoggyérítési program appeared first on .
Azzal mindenki egyetért, hogy az online jelenlét egyre inkább elengedhetetlen még a helyi vállalkozások számára, nem beszélve azokról, amelyek a nemzetközi piacokra terveznek kilépni.
Egy weboldal készítésére számos lehetőség adódik, népszerűek a különféle tartalomkezelő rendszerek (CMS), nemcsak azért, mert kvázi ingyen is lehetővé teszik szájtok elkészítését, hanem mert sokféle variációs lehetőséget kínálnak. A nyílt forráskódú rendszerek fejlesztésében rengeteg felhasználó vesz részt a világ minden tájáról, ezáltal naprakész és a konkrét igényeknek megfelelő megoldásokat kínálnak. Kreatív weboldalkészítéshez számos ügynökség és webfejlesztő szavazott bizalmat a Joomla rendszernek előnyei okán.
Mire alkalmasak a tartalomkezelő rendszerek?
A CMS-ek népszerűségének oka, hogy segítségükkel úgy alkothatunk weboldalakat, hogy nem szükséges fejlesztői tudással rendelkezni, vagyis kódok nélkül is felépíthetjük a webes tartalmakat. Néhány kattintással kiválaszthatjuk a témát, a funkciókat, az oldalakat, és már publikálhatjuk is.
Világszerte a legtöbb honlap a WordPress CMS-sel készül, azonban a fejlesztők, ügynökségek körében számos előnye mellett a biztonsága és nagymértékű személyre szabhatósága miatt a Joomla a népszerűbb.
Egy honlap folyamatos munkát igényel
Amikor egy weboldal technikailag elkészül, még sok dolog van vele, hogy profitot termeljen. A tartalomkezelő rendszerek SEO-barátok, ám ez nem jelenti azt, hogy ha elkészülnek, hátradőlhetünk. Most kezdődik még csak a nagy munka, a keresőoptimalizált oldal tartalommal való feltöltése, megismertetése a problémáikra megoldást kereső látogatókkal. Az online kommunikáció, a social media felületekben rejlő lehetőségek kiaknázása, a szakértővé válás folyamatos munkát igényel, de megéri a befektetés, mert a keresők találati listáján előkelő helyet elérni egyet jelent a forgalom növekedésével.
Az oldal alapjául szolgáló CMS-t karban kell tartani, ugyanis rendszeresen frissülnek, így mindig a legújabb verziót érdemes használni. Ráadásul egy elavult változat nem csak funkcionálisan lehet problémás, de komoly biztonsági kockázatot is hordoz magában.
Vedd igénybe profik segítségét!
A weboldalad karbantartása sok időt felemészthet, ráadásul képben kell lenned néhány alapvető dologgal, teendővel, ami nemcsak némi hozzáértést feltételez, de elveszi az időt a vállalkozásod tevékenységével kapcsolatos fontosabb dolgoktól. Érdemes ezért a készítővel karbantartási szerződést kötni, és rábízni az ezzel összefüggő feladatokat, például a verziófrissítéseket is.
A Joomla aktuális verzióra történő frissítése nem egyszerű feladat, mivel figyelembe kell venni a weboldal egyedi jellemzőit, a használt bővítményeket és sablonokat, továbbá a tökéletes működés érdekében teszteléseket végezni. Az élesítés csak ezután következhet. Amennyiben szakértőre bízod ezt a kényes feladatot, biztos lehetsz benne, hogy minden zökkenő- és problémamentesen működik majd a frissítés után is.
The post Emeld új szintre a weboldaladat, válaszd a legelőnyösebb CMS-t! appeared first on .
Munkahelykeresés vagy -váltás esetén nagyon sok múlik az önéletrajz helyes megírásán. Nem érdemes összecsapni, vagy ímmel-ámmal megírni, mert sorozatos elutasítás és csalódás lesz a vége.
Legyen szó bármilyen munkakörről, általánosan igaz, hogy az önéletrajz kulcsfontosságú a munkakeresésben. Viszont némely pozíció megpályázása során érdemes kiemelni néhány dolgot jobban, mint más állások esetében.
Ahhoz, hogy az önéletrajz elkészüljön, először az álláshirdetésre van szükség. Például a Mezőkövesdállás őrzés-védelem állásai között is szétnézhetünk: https://mezokovesdallas.hu/allasok/orzes-vedelem.
A tyúk vagy a tojás, avagy az önéletrajz vagy az álláshirdetés az elsődleges?
A fentiekben talán meg is válaszoltuk ezt a kérdést. Sokan először az önéletrajzot készítik el, majd elkezdenek álláshirdetéseket böngészni, és a megfelelőnek tűnő pozíciókra beküldik a CV-t. Holott ennek fordítva kellene lennie, először meg kellene keresni azokat az állásokat, amelyekre a pályázó szeretne jelentkezni, majd az álláshirdetés alapján megírni az önéletrajzot.
Könnyen belátható, hogy ugyanaz az önéletrajz nem lesz megfelelő mindenhova. Még két ugyanazon pozíció esetében is eltérőek az elvárások.
Éppen ezért szükség lesz az álláshirdetésre. Az álláshirdetés alapján kell megalkotni az önéletrajzot és minden egyes újabb ajánlat alapján át kell alakítani. Így a HR-es nem egy sablonos szöveget fog olvasni, hanem az adott álláshirdetésre szóló legmegfelelőbb CV-t.
Letisztult, ám mégis figyelemfelkeltő CV az őrzés-védelem területén
Az őrzés-védelem területén is fontos az átláthatóság, így egy csiricsáré, sebtében összedobott önéletrajz nem sok sikerrel kecsegtet.
A szakmai életútban érdemes az olyan munkákat kiemelni, melyeknek volt köze az őrzés-védelemhez: ezek releváns munkatapasztalatnak számítanak. Más, korábbi állásokat, például az építőipari segédmunkát, villanyszerelést vagy irodai munkát nem szükséges megemlíteni, mivel nem segíti elő, hogy elnyerje a pályázó az adott pozíciót.
Ha a jelentkező korábban nem dolgozott az őrzés-védelem területén, akkor érdemes egy motivációs levelet is csatolni az önéletrajzhoz, amiben ki lehet fejteni, hogy miért kerül sor a pályaváltásra.
Hobbik, szabadidős tevékenységek
Ez a rész kevésbé fontos, így nem kell hosszan ecsetelni. A testedzés és a koncentrációhoz kapcsolódó hobbik megemlítése viszont előnyös lehet. Az aktív túrázás, valamilyen küzdősport jól mutat az őrzés-védelem munkakörben meghirdetett pozíciók esetében, hiszen jó fizikumot, erőnlétet és állóképességet feltételez, mely ezen a területen rendkívül hasznos.
Felesleges az agyagozást, festészetet, pingpongozást megemlíteni, hiszen nem releváns információ az állás elnyerése tekintetében. Ha ezek szerepelnek az önéletrajzban, akkor csak még hosszabb lesz a CV, mely egyáltalán nem előnyös, hiszen a túl hosszú CV-t senki sem olvassa el.
The post Az önéletrajz tartalma és felépítése őrzés-védelem munkakörre pályázva appeared first on .
A varsói központú uniós ügynökség jelentése szerint az év első nyolc hónapjában a főként Olaszországot érintő, a Földközi-tengeren kialakult migrációs útvonal volt a legaktívabb.
A tagállami hatóságok itt csaknem 114 300 illegális határátlépési kísérletet jegyeztek fel ebben az időszakban, ami a legmagasabb 2016 óta ezen az útvonalon. Ugyanitt augusztusban 25 152-en próbáltak meg az Európai Unió területére jutni.
A Frontex szerint a magas migrációs adatok oka egyebek mellett az, hogy az embercsempészek ebben a térségben alacsonyabb árakon dolgoznak, mivel a bűnözői csoportok között is élénk verseny alakult ki. A tengeri átkelések továbbra is rendkívül veszélyesek, idén eddig több mint 2325 ember veszett a Földközi-tengerbe – jegyezték meg.
A január és augusztus közötti időszakban a nyugat-balkáni országokon keresztülhaladó migrációs útvonal volt a második legaktívabb, ahol több mint 70 550 illegális határátlépési kísérletet vettek nyilvántartásba. Az adat az előző év azonos időszakához képest 19 százalékos csökkenést mutat, nagyrészt a szigorúbb vízumpolitikák miatt – írták. Augusztusban ezen az útvonalon 21 768 ember kísérelte meg az illegális határátlépést.
Az Egyesült Királysággal közös tengerszakaszon január és augusztus között mintegy 36 250-en próbálkoztak az átkeléssel, ami 13 százalékkal marad el az előző év azonos időszakának számaitól. Augusztus folyamán itt 8990-en vágtak neki a tengeri átkelésnek.
Az Európai Unió keleti, Fehéroroszországgal közös határán augusztusig – a tavalyi azonos hónapokban feljegyzett adatokhoz képest – tizenhét százalékos csökkenést regisztráltak, 3478-en lépték át illegálisan az EU keleti határait. Augusztusban 241-en próbálkoztak ezzel.
A Földközi-tenger keleti térségében kialakult, Görögországot és Ciprust érintő migrációs útvonalon az előző év azonos nyolc hónapos időszakában 14 százalékkal kevesebb, 24 094 ember próbált meg bejutni az EU területére. Közülük augusztus folyamán 6210-en.
Az uniós ügynökség végezetül az illegális migrációs számok emelkedéséről számolt be a Földközi-tenger nyugati medencéjében is, a főként Spanyolországot érintő migrációs útvonalon. Ebben a térségben az év első nyolc hónapjában 9447 jogtalan határátlépést jeleztek, ami 14 százalékkal haladja meg a tavalyi adatokat. Ugyanitt augusztusban 2023 illegális határátlépést észleltek. A Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken 10 028 illegális bevándorló szállt partra augusztusig, öt százalékkal kevesebb a tavalyinál. Augusztusban 1487-en próbálkoztak ezen a tengerszakaszon Európába jutni – közölték.
Emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt vettek őrizetbe két embertEmberkereskedelem és kényszermunka megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe a rendőrök két embert, akik prostitúcióra kényszerítettek egy kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A sértett tett feljelentést a rendőrségen, és elmondta, hogy nehéz anyagi körülmények között élt, és a páros – egy kunszentmártoni férfi és egy békéscsabai nő -, kihasználva kiszolgáltatott helyzetét, 2022 decemberében rávette arra, hogy dolgozzon nekik, bocsássa áruba testét. Regisztrálták egy szexpartnerkereső oldalra a nőt, akinek a kuncsaftok számára 0-24 órában rendelkezésre kellett állnia – közölték. A sértett több magyarországi városban is nyújtott szolgáltatást, végül februárban arra kényszerítették, hogy Svájcban folytassa a tevékenységet. A nőt futtatói folyamatosan felügyelték és ha a prostitúcióból származó bevétellel nem megfelelően számolt el, megfenyegették.
The post Továbbra is rekordszintű az illegális migráció a Földközi-tenger középső medencéjében appeared first on .
Minden háztartásban a konyha az a helyiség, amelynek rendelkeznie kell már induláskor néhány nélkülözhetetlen kellékkel, melyek közül az egyik a serpenyő. A sütés-főzéshez, és azon belül is a különféle ételek elkészítéséhez nem árt különböző típusú és méretű serpenyőket beszerezni, ugyanakkor már ezen termékekből is rengeteget kínálnak a webáruházak és nehéz az eligazodás.
Mire szeretnénk használni a serpenyőt?
Ez az elsődleges kérdés, ami felvetődik, de ha még nincs meg a konkrét döntés, érdemes szétnézni a TRAMONTINA webáruház professzionális serpenyő kínálatában, ahol majd attól függően, hogy mi lesz a fő szempont a kiválasztásnál, lehet vásárolni az általánosabb típustól az egészen magas szintű darabokig többfélét.
Fontos tudnivaló, hogy serpenyőt nem csupán a kinézet és az ár alapján ildomos választani. Természetesen mindkettő fontos szempont, de elképzelhető, hogy megvásárolsz egy drágábbat bízva abban, hogy a magas minőség finom ételeket produkál, de nem feltétlen jársz jól vele, ha az adott serpenyő nem arra a főzési funkcióra van kitalálva.
Alapjában véve, ha átgondolja az ember a főzési-sütési szokásait, akkor rájöhet, hogy összességében két módon szokott főzni: a zöldségeket, húsokat, tojásokat, stb. közepes hőfokon és a tésztákat, sütiket, mint amilyen pl. a palacsinta, magas hőfokon. Ezért lényegében véve ez az a két típus, amelyet egy kezdő háztartásnak is be kell szerezni.
Ezt követően már csak azon kell merengeni, hogy melyikből hány darabra van szükség, hiszen a nagyobb hússütésekhez nem árt egy külön serpenyő, ami nagyobb átmérőjű, egy többgyermekes családban pedig már az egy napi palacsintaadaghoz is minimum két serpenyő kell, ha nem akarjuk az egész napunkat a konyhában tölteni.
A régről ismert vasserpenyők
Ha azt halljuk, hogy serpenyő, bizonyára mindenkinek a vasserpenyők jutnak az eszébe, hiszen régen csak ezt lehetett kapni, ezt láttuk szüleink és nagyszüleink konyhájában, különösen palacsintasütéskor. Strapabíró és időtálló voltuk miatt napjainkban is eléggé közkedveltek, bár használatukhoz kell némi gyakorlat és türelem.
Először is fontos, hogy átessenek egy első beavatáson, amikor megvesszük őket, ugyanis ki kell “égetni” őket, ami azt jelenti, hogy elmosás és megtörlést követően öntünk bele némi olajat és füstölésig hevítjük. Majd hagyjuk kihűlni és megismételjük ezt a folyamatot néhányszor. A vasserpenyőket szokták az ötvözete révén acélserpenyőknek hívni. Fontos, hogy mindig tartalmazzon az étel olajat, amelyet főzünk vagy amit sütünk benne.
Ezek a konyhai kellékek ugyan igényelnek időről időre némi törődést, és mosogatószerrel nem is szabad őket mosni, de a bennük készült ételek ízvilága semmivel sem összehasonlítható.
A népszerű tapadásmentes változatok
A közepes hőfokon sütött ételeket általában tapadásmentes bevonatú serpenyőkben készítjük, amelyek több réteg alumíniumból, rozsdamentes acélból vagy öntöttvasból készülnek és valamilyen kémiai bevonat van rajtuk. Ajánlott odafigyelni, hogy ez a bevonat PFOA mentes legyen, hogy óvjuk egészségünket.
The post Eligazodás a serpenyők világában appeared first on .
Némely cégvezető hajlamos figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy bármikor és bárhol megtörténhet egy nem kívánt esemény, amelyet követően nem kell sok idő ahhoz, hogy akár egy bűncselekmény is kialakuljon.
Pedig ezzel a dologgal igenis foglalkozni kell, és ha úgy adódik, akkor egy hatékony biztonsági őr alkalmazása mellett dönteni. Az ő jelenléte sokat segíthet abban, hogy gyorsan lehessen reagálni ezekre a történésekre, és ne fajuljon tovább a helyzet.
De szerencsére a vezetők többsége nem tartozik bele ebbe a kategóriába, és aktívan keres az egész ország területén embereket ebbe a pozícióba. Az Ózdállás oldalán itt érdemes ózdi biztonsági őr állást keresni.
No, de milyen is egy „jó” biztonsági őr?
A technika fejlődése erre a szakmára is nagymértékben hatással volt, amelynek köszönhetően az elvárások is nőttek a biztonsági őrök felé. Olyannyira, hogy sokunk „portás bácsija” ebben a pozícióban manapság már nem nagyon állná meg a helyét.
Elengedhetetlen ugyanis a gyors helyzetfelismerés, a határozott ugyanakkor udvarias fellépés, a fejlett problémamegoldó képesség és a felelősségtudatos viselkedés. Továbbá tisztában kell lennie még a legfrissebb, szakmához kötődő jogi rendelkezésekkel és a hatékony intézkedéshez szükséges kriminalisztikai és pszichológiai alapelvekkel. A megfelelő fizikai és pszichikai erőnlétet pedig még nem is említettük.
Alapfeltétel a személy- és vagyonőr képzésen való részvétel
Ahhoz, hogy a biztonsági őrök a területen dolgozhassanak, részt kell venniük egy speciális személy- és vagyonőr képzésen, amely során megtanítják őket például azoknak a gyanús tevékenységeknek a felismerésére és azonosítására, amelyek hatással lehetnek a környezetre vagy a környező civilekre.
Továbbá arra is kiképzik őket, hogy a tetten ért személy elfogása, visszatartása és az illetékes hatóságoknak történő átadása során mikor alkalmazhatnak testi erőt, vagy a rendelkezésére álló támadáselhárító eszközöket.
Ráadásul még elsősegély-nyújtására, újraélesztésre és konfliktus- és/vagy stresszkezelésre is megtanítják őket. Megmutatják, hogy mikor milyen pszichológiai módszereket érdemes alkalmazni.
A sikeres vizsga után a fegyveres biztonsági őr képzés is elvégezhető
Mivel a kiemelt létesítmények és a különféle állami szervek által létrehozott őrségek folyamatos munkaerő-hiánnyal küzdenek, így a fegyveres biztonsági őrökre rendkívül magas a kereslet. Ennek a végzettségnek a megszerzéséhez azonban szükség van egy sikeres írásbeli vizsgára és egy projekt feladat végrehajtására is.
Továbbá nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a vizsgára bocsátásnak is van egy feltétele, ami nem más, mint a sikeres, rövid és hosszú lőfegyveres lőgyakorlat.
Reméljük, hogy a fentebb leírtak hasznosnak bizonyulnak majd, és sikerült minden fontosabb információt átadnunk a biztonsági őr szakmával kapcsolatban.
The post Egy jó biztonsági őrre mindig szükség van appeared first on .