Augusztus 12-én Petruska Istvánt nevezték ki a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökévé. Ennek kapcsán Beregszászba látogatott Hennagyij Moszkal, Kárpátalja új kormányzója.
A beiktatást követően a kormányzó látogatást tett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A felsőoktatási intézményben történő megbeszélésen jelen volt dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, valamint Vass Ilona, dr. Fodor Gyula és dr. Rácz Béla, a főiskola rektorhelyettesei.
A megbeszélésen a KMPSZ részéről öt kérdés vetődött fel. 2015 tavaszán az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztériumban elfogadták, hogy a következő tanévben külső független vizsgaközpontban magyar nyelvből is vizsgázhatnak az érettségizők. A KMPSZ mélyen diszkriminatívnak érzi, hogy mostanra a szintén kisebbségi orosz nyelv szerepel a választható tantárgyak listáján, míg a magyar nyelv lekerült onnan. A pedagógusszövetség sérelmezi, hogy a magyar tannyelvű iskolák érettségizői továbbra is hátrányos helyzetben vannak.
Ezt követően az ukrán nyelv és irodalom külső független tesztelésről esett szó. A KMPSZ elnöke azzal a kéréssel fordult a kormányzóhoz, hogy ukrán nyelvből más szintű vizsgatételeket dolgozzanak ki, s más legyen a követelményrendszer. Irreális, hogy egy kisebbségi diáktól ukrán nyelvből ugyanazt a tudást követelik, mint az ukrán anyanyelvű, ukrán iskolát végzett érettségizőktől.
Regionális szintet érintő kérdések tekintetében a kárpátaljai magyar tankerület megalakítása is felvetődött.
A kérdés már korábban is felmerült, azonban az előző kormányzó elutasító választ adott.
A Beregszászi Szakszolgáltatási Líceumban 2005-ig párhuzamosan működtek ukrán és magyar tannyelvű osztályok, azóta a magyar tannyelvű képzés megszűnt. A KMPSZ elnöksége azt kérte, hogy szeptembertől ismét nyújtsanak lehetőséget a magyar diákoknak az anyanyelvükön való tanuláshoz a szakmunkásképzőben.
Dr. Orosz Ildikó a beiktatáson felvázolta azt az koncepciót, miszerint a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumot – mely megalakulása óta méltatlan körülmények között működik – át kell helyezni a Beregszászi Egészségügyi Szakközépiskola épületébe. A Beregszászi Járási Kórház befejezetlen épületszárnyát átalakításokkal alkalmassá lehetne tenni az egészségügyi szakiskola számára.
Hennagyij Moszkal feljegyezte a kéréseket, a KMPSZ bizakodva várja pozitív válaszát.
Pallay Katalin
Kárpátalja.ma
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi csoportja fotót tett közzé a közösségi médiában szerdán arról, hogy az általuk fogva tartott horvát túszt lefejezték. A Twitteren terjesztett fénykép felirata szerint a 30 éves, kétgyermekes Tomislav Salopeket hazájának az Iszlám Állam elleni háborúban való részvétele miatt ölték meg, miután lejárt a határidő.
A Sínai-félsziget északi részén tevékenykedő Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) fegyveresei egy hete a börtönökben raboskodó „muzulmán nők” szabadon engedését követelték horvát túszuk elengedése fejében, és erre 48 órás határidőt szabtak. Azóta azonban nem jelentkeztek újabb fenyegetéssel vagy követeléssel a nyilvánosság előtt.
Az egyiptomi belügyminisztérium egyelőre nem erősítette meg a horvát férfi megölésének hírét. Szóvivője közölte, hogy még ellenőrzik az internetes közlés valódiságát.
Az Egyiptomban dolgozó geológust – aki egy olaj- és gázlelőhelyek feltárásával foglalkozó francia cég, a Compagnie Générale de Géophysique csoport munkatársa volt – július 22-én rabolták el dzsihadisták, miközben Kairóból munkába igyekezett. Az egyiptomi hatóságok másnap megtalálták a gépjárművet, amelyet vezetett, továbbá a horvát férfi dokumentumait és két mobiltelefont is.
A zágrábi hatóságok közlése szerint először raboltak el horvát állampolgárt külföldön. Vélhetően ő az első délkelet-európai illetőségű civil, aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet áldozatává vált.
Egy angol felmérés szerint az elmúlt öt évben 40 százalékkal több lett a depressziós és mentálhigiéniás problémákkal küzdő fiatal a 9-15 éves korosztályban. A gyerekek sok esetben csak tünethordozók, semmi bajuk nem lenne, ha a szülők nem plántálnák beléjük saját félelmüket: aggasztja őket, hogy jól nevelték-e csemetéjüket, tartanak attól, miként fog teljesíteni az iskolában. A bizonyítvány sok esetben a szülőknek szól, mert ha megfelelő, megnyugszanak – mondta Szigeti Ildikó.
A tanácsadó szakpszichológus a másik problémának azt látja, hogy összemosódtak az oktatási és nevelési funkciók. Szigeti szerint rossz irány, hogy az iskola kezdi átvenni a család szerepét.
A túlzott elvárások senkinek nem tesznek jót
“A gyerek is, a szülő is szorong, meg is van rá az okuk. Az iskolában óriási elvárásokkal találkoznak” – tette hozzá Vekerdy Tamás. A pszichológus szerint a teljesítményhajsza helyett gyerekhez szabott, gyerekközpontú iskolákra lenne szükség.
“Jó tanulónak lenni nem azt jelenti, hogy az életben is jól fog boldogulni a gyerek” – emelte ki Vekerdy.
Cseresnyés Kitti utazó gyógypedagógus is úgy látja, hogy nagyobb elvárással szembesülnek a gyerekek, mint régen. Osztja Szigeti véleményét, hogy a legtöbb esetben inkább a szülőkkel van probléma, az elvárások viszont a gyereken csapódnak le.
“Éppen ezért ilyen esetekben családterápiát szoktunk javasolni” – mondta Cseresnyés. Viszont az esetek legalább felénél a szülők alig tudnak időpontot találni a terápiás kezelésre, holott a probléma megoldásához együttműködésre és rendszerességre van szükség.
Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő szerint azért is fontos a szülők részvétele a családterápián, mert a gyerek a családi nehézségeket is jelzi: az otthoni problémákat ugyanúgy „bepakolja” a hátizsákjába, mint a tolltartóját.
“A gyerek egy egész, nem darabolható fel iskolai, otthoni, sportedzés, szakkörök darabokra. Ha problémája van, az általában mindenhol jelentkezik” – magyarázta Gyurkó.
Hiányzik a segítségkérés kultúrája
A gyermekjogi szakértő szerint, ha a szülő észreveszi, hogy a gyerekkel probléma van, az már haladásnak, ha próbálja megoldani a helyzetet, az pedig óriási lépésnek számít. Magyarországon ugyanis nincs meg a segítségkérés kultúrája. Egyrészt szégyellik a szülők, ha gond van a gyerekkel, másrészt sokan hárítják a problémát, harmadrészt nem mindenhol vannak helyben olyan jó minőségű szolgálatok, amelyektől valódi segítséget kaphatnak.
Gyurkó Szilvia szerint rosszul működik a gyerekek problémáit jelző rendszer Magyarországon, nagyon fontos lenne a szakmák és az érintettek közötti együttműködés.
“A gyerek problémáján keresztül egy egész családnak segítséget lehet nyújtani” – érvelt a szakértő, aki szerint nagy gond, hogy az országban jóformán csak a krízishelyzetekkel foglalkoznak, a megelőzésre alig jut a forrásokból, holott a kis problémákból lesznek idővel a nagy gondok.
Vekerdy Tamás tapasztalatai szerint ma már egyre több szülő hajlandó szakemberhez fordulni, de sokan még mindig elutasítják a segítségkérést, ami téves és helytelen magatartás. Holott a segítség annál hatékonyabb, minél előbb érkezik.
Hat szülőből, csak kettő fogadta meg a pedagógus tanácsát
Egy szolnoki tanító szerint már az is sokat jelentene, ha a pedagógusokra segítőként tekintenének a szülők. „Mindig azonnal szólok, ha problémát tapasztalok valamelyik gyereknél, de ez legtöbbször ellenszenvet vált ki” – mondta a hirado.hu-nak.
Ha a szülők együttműködőbbek lennének, akkor sok esetben még idejében lehetne lépni. „Sokan a tanítókra hárítják a felelősséget. A tanító felelőssége nagy, de a szülők részéről nincs meg a bizalom. Az elsős osztályomnál az iskola második hónapjában beszéltem hat diák anyukájával, hogy logopédushoz kellene vinni a gyereket, ezt csak két szülő tette meg” – érzékeltette a tanító, aki arról is beszélt, hogy sok anyuka azt mondta, fél a megbélyegzettségtől, holott, „ha a segítség elmarad, sokkal nagyobb lenyomatot hagyhat”.
Drogos válhat a szorongó gyerekből
“A szorongó gyereknek – ha nem kap segítséget – saját magának kell megoldást találnia a problémára, s az, hogy jó megoldást talál-e, nagyon bizonytalan” – tette hozzá Gyurkó Szilvia.
A tapasztalatok és a kutatások is azt támasztják alá, hogy ha van legalább egy ember a gyerek közvetlen környezetében, akivel bizalmas viszonyt tud kialakítani, akivel el tud beszélgetni, akkor jó eséllyel elkerülhető, hogy később kábítószerrel vagy itallal oldja szorongását. Az iskolákban is nagyon fontos lenne egy olyan személy, akinek az a feladata, hogy elbeszélget a problémás gyerekekkel.
“A legtöbbször nem kell csodát művelni, csupán jelen kell lenni a gyerek életében” – mondta a szakember.
Vekerdy Tamás szerint a szülő puszta jelenlétével neveli a gyereket, aki lemásolja a környezetében élők viselkedését, viszonyulását a világhoz. A pszichológus kitért Jung nézetére, miszerint “Európa alapproblémája, hogy neveletlen felnőttek nevelnek neveletlen gyerekeket”. Vekerdy szerint a helyzet azóta csak tovább romlott.
Fizikai tünetei is lehetnek a szorongásnak
“A gyerekben lappangó stressz, szorongás testi tünetekben is megnyilvánulhat. Ilyen a körömrágás, a szótlanság, a verejtékezés. Jelentkezhet állandó, fej-, illetve hasfájás, és akár komolyabb tüneteket is produkálhat a gyerek, például fulladásos rohamokat vagy ájulást” – mondta el a Szigeti Ildikó, aki szerint a tüneteket mindig komolyan kell venni, részint mert betegségre is utalhatnak, másfelől tartós fennállásuk betegséget okozhat.
– Megfogadtam, hogy soha nem leszek egyetlen politikai párt tagja sem, csak a Szerb Haladó Párté – jelentette ki tegnap Tomislav Nikolić szerb államfő. Szavai szerint sohasem tenne olyat, ami ártana Aleksandar Vučić kormányfőnek, az SZHP elnökének. – Aleksandar Vučićon kívül többet soha senkinek sem segítenék politikai sikert elérni – hangsúlyozta a szerb államfő.
Mint ismeretes, a sajtóban akkor terjedt el a spekuláció, hogy Tomislav Nikolić pártot akar alapítani, amikor nyíltan szembefordult az SZHP elnökével, és pénteken nem írta alá az állami ingatlanok eladásáról szóló törvényt, hanem visszaküldte azt a parlamentbe.
Az állami lakások, lakóépületek, üzlethelyiségek és irodaházak eladását rendező törvényt a Szerbiai Képviselőház július 31-én fogadta el. Dušan Vujović pénzügyminiszter a törvény indoklása során azt mondta, hogy Szerbia a következő időszakban az állami ingatlanok már bejelentett értékesítése keretében azokat az üzleti rendeltetésű ingatlanokat és lakásokat kínálja fel majd eladásra, amelyeket már bérbe adtak, és nem elengedhetetlenül fontosak az állam működéséhez. Szavai szerint ez a törvény az állam kísérlete arra, hogy az ingatlanok tekintetében közelebb kerüljön az egyensúlyállapothoz. Az államfő szerint azonban a törvény alkotmányellenes, mivel csupán azok a bérlők vásárolhatják meg a szóban forgó ingatlanokat, akik 2015. január 1-je előtt kezdték el a bérelni őket. Az államfő szerint ez a megoldás egyrészt visszaélésekre ad lehetőséget, másrészt az állami ingatlanokat annak kellene eladni, aki a legtöbbet kínálná fel érte – vagyis nem csak a jelenlegi bérlőknek.
– A törvény nem rendezi megfelelően az állami ingatlanok eladását. A többi között azért, mert a közvélemény több mint egy éve tudott arról, hogy egy olyan törvény készül, amely a bérlőknek kínálja fel az ingatlanok tulajdonjogát, ezért nagyon sokan csak ezért kezdtek el bérelni egyes állami ingatlanokat, amelyek ma eladásra kerülnének – vélekedett Nikolić, aki első ízben utasította vissza egy törvény aláírását.
A parlamenti ellenzék üdvözölte a szerb államfő döntését és állásfoglalását. Véleményük szerint Nikolić ezzel megakadályozta, hogy az oligarchák és a politikusok kedvezményes áron vásárolják fel az állam lakásait és villáit. Dragoslav Šumarac, a Demokrata Párt tagja szerint a törvénnyel Szerbia polgárait lopnák csak meg, és csak arra jó, hogy a gazdagok még gazdagabbá válhassanak.
– Olyan villákról, luxuslakásokról és üzlethelyiségekről beszélünk, amelyek egyrészt a legjobb környékeken vannak, másrészt Szerbia leggazdagabb emberei bérlik őket. Nekik lenne felajánlva a tulajdonjog, a többi polgár azonban ki lenne zárva az eljárásból, ez pedig sérti az esélyegyenlőséghez való jogot is – mondta a DP parlamenti képviselője.
Branko Pavlović, a Magánosítási Ügynökség volt igazgatója az államfő tettét jelzésértékűnek nevezte, hogy egy olyan parlamenti többséggel szállt szembe, amelyet többségében a saját pártja alkot.
– Nem azt mondom, hogy nincs igaza Nikolićnak, hanem azt, hogy a szerb kormányfő és a szerb államfő között komoly felszültség tapintható ki, mintha egyáltalán nem beszélnének egymással – vélekedett Pavlović, más sajtóinformációk szerint viszont az államfő és a kormányfő között jó és rendszeres napi munkakapcsolat van.
A belgrádi sajtó szerint az állami ingatlanok eladásáról szóló törvénynek a parlamentbe való visszaküldése csak alátámasztotta azokat a márciusi híreszteléseket, amelyek szerint az államfő új pártot alapítana. Aleksandar Vučić azonban nyugodtan fogadta, hogy Nikolić nem volt hajlandó aláírni a törvényt.
– Teljesen megbízom Nikolićban. Meggyőződésem, hogy eszébe sem jutott új pártot alapítani. A megszorító intézkedések bevezetésekor támogatott bennünket, holott kritizálhatott volna is. Ezt nem felejtjük el – mondta az SZHP elnöke.
A sajtóhíresztelésekkel kapcsolatban az elmúlt héten az SZHP több tagjai is arról beszélt, hogy a pártban nincs széthúzás, ám Vladimir Đukanović tegnap nyilvánvaló egységre kérte fel Nikolićot és Vučićot. Szavai szerint a pártvezetőség tudja, hogy a pártszakadásról és a nézetkülönbségekről szóló hírek hazugságok, de a választók és a párttagok a sajtóból tájékozódnak, és ha az emberek előtt sokszor ismétlik meg, hogy kettejük között összetűzés van, akkor végül ez valósággá válik. Véleménye szerint Nikolićnak és Vučićnak ezzel kapcsolatban a legkisebb gyanút is el kell oszlatnia, mivel a felmérések szerint a választók és a párttagság egy ilyen esetleges összetűzéstől fél a legjobban.
Kádár Magor, a brandépítésre felkért kommunikációs szakértő híradónknak elmondta, nemsokára megkötik a Maros Megyei Tanáccsal az előszerződést a megbízásról, de a munka már elkezdődött és a szerződés megkötéséig is folyamatosan egyeztetnek a brandépítés folyamatáról az önkormányzattal. Egyelőre ami kézzel fogható előrelépés, az a kiadványsorozat első részének szeptemberi megjelenése.
„Az önkormányzat kért egy – benne van a költségvetésében – brosúrát, vagy kiadványsorozatot, amely több nyelven népszerűsíti a várost. Ez egy létező költségvetési tétel, amit nem most tettek be, hanem már a tavalyiban szerepelt, csak nem vitte el senki az összeget, és akkor erre készítenek bemutató füzeteket. Most készítik szeptemberre az oktatás-kutatás fejezetet, majd novemberre elkészül a kultúra fejezet.”
Kádár Magor elmondta, hogy az önkormányzat megrendelése alapján a kiadványsorozat ötnyelvű lesz, a képanyagot pedig több ezer fotóból válogatják ki, amelyet az a bukaresti csapat készít, amelyet szintén felkértek, vegyen részt a brandépítés folyamatában.
A Vajdasági Magyar Szövetség április végén Magyarcsernyén megtartott tisztújító közgyűlését követően megalakult a párt új szerve, az Intézőbizottság. A párt néhány helyi képviselőjének indítványa nyomán az Intézőbizottság volt az, amely a napokban aláírásgyűjtést szervezett. Az elmúlt hetek számos olyan eseménnyel szembesítettek mindannyiunkat, amelyeket a Vajdasági Magyar Szövetség tagsága úgy élt meg, hogy kialakult a közös állásfoglalás igénye – olvasható az aláírásgyűjtésről kiadott sajtóközleményben. Hogy pontosan milyen céllal indult aláírásgyűjtés, valamint a párt új szervének feladatairól és a VMSZ körüli eseményekről Bús Ottó, az Intézőbizottság elnöke nyilatkozott.
Keddről szerdára virradó éjjel kitelepítették Magyarkanizsa központjából a parkokban megszállt migránsokat, a napokban pedig a rendőrség rabszállítója a községet járja, hogy a menekültek összetereljék a közterekről és a magyarkanizsai vásártérre szállítsa, ahol sátrak, élelem, ivóvíz, tisztálkodási lehetőség, áram és Wifi-szolgáltatás várja őket. A migránsok számára kialakított ideiglenes pihenőhelyet a magyarkanizsai önkormányzat köztársasági támogatás híján a helyi intézmények, szervezetek és magánszemélyek segítségével alakította ki, többek között emiatt is tartottak sajtóértekezletet szerdán délben, ahol dr. Bimbó Mihály polgármester és helyettese, valamint a községi tanácstagok mindannyian jelen voltak. A polgármester beszédében Aleksandar Vulin miniszter azon kijelentéseire is élesen reagált, amelyet a július 31-ei és a héten tartott sajtótájékoztatón mondott. – Az elmúlt hónapokban megfeszített munkával, a költségvetési tartalékaink megmozgatásával dolgoztunk a menekültkérdés megoldásán. Az elmúlt negyven nap alatt hétszer ültünk le a tartományi és köztársasági kormány képviselőivel tárgyalni. Aleksandar Vulin miniszter és munkatársai július 31-én jelen voltak a rendőrség udvarában felállított konténerek átadásánál, és az ezt követő megbeszélésen, ahol az önkormányzat által felkínált három helyszín közül a vásárteret találták alkalmasnak, hogy ott pihenőhelyet alakítsanak ki városunkban, ezzel tehermentesítve a köztereket. Felszólítottak bennünket, hogy kezdjük meg a felkészülést, mert három nap múlva meg fognak érkezni a szabadtéri sátrak, mosdók, szanitáris konténerek és 3 millió dinár a munkálatok elvégzésére. Azóta eltelt 12 nap és eddig semmilyen támogatás nem érkezett – jelentette ki dr. Bimbó Mihály, Magyarkanizsa polgármestere, ezzel is megerősítve a hétfői sajtóértekezlet keretében feltett kérdés létjogosultságát, amikor az újságírók megkérdezték a miniszter urat mi a helyzet a több mint egy héttel korábban tett ígéretével, mire a miniszter visszakérdezett, ki tett ilyen kijelentést, majd felkészületlenséggel vádolta az újságírókat, mondván ők már átutaltak egy bizonyos összeget a menekültügyi helyzetre.
– A fontossága ennek a tábornak hatalmas, ahogyan azt nemcsak magyarországi szemmel, de vajdasági gyökerekkel rendelkezőként is meg tudom ítélni. Van létjogosultsága. Ha nem volna, hiánya leírhatatlan lenne. Több okból kifolyólag.
Sorozatunkban kiemelkedő vajdasági magyar értelmiségiek idézik fel, hogyan is volt az, amikor ők voltak egyetemisták, mennyire meghatározóak a későbbi életút tekintetében az egyetemi évek, az akaraterő, a szellemi nyitottság, a sokoldalú érdeklődés.
Magyarkanizsán ma kezdődik és vasárnap fejeződik be az a nagyszabású kézilabdatorna, amely a Kanizsa-kupa elnevezést viseli, s immár ötödik alkalommal tartják meg. Tavaly valóságos sztárparádét vonultatott fel a rendezvény, s nem lesz ez másként az idén sem, hiszen a MOL-Pick Szeged mellett a macedóniai Vardar, a szlovéniai Gorenje és a horvátországi Nexe is a mezőny tagja, de nem szabad kifelejteni Szaúd-Arábia válogatottját és a török bajnoki ezüstérmes Nilüfert sem, amely felkészülésen tartózkodik a Tisza-parti városban, s mérkőzései nem számítanak bele a torna végeredményébe. Szerbiát a Partizan képviseli, de láthatjuk majd a SEHA-ligába jelentkezett szabadkai Spartacus Vojput játékát is egy bemutató mérkőzés keretében, mint ahogy az Orosháza és a Vrbas lányai is megmérkőznek egymással. Érdekesség, hogy az adai Sterbik Árpád jóvoltából csapata, a Vardar Adán ma 20 órától a török Nilüfer ellen játszik bemutató mérkőzést, amire ingyenes a belépés.
A mai, a pénteki és a szombati mérkőzésekre a felnőtteknek a belépő 200, a 7 és 14 év közötti gyerekeknek 100 dinárba kerül. A zárónapra a felnőttek 250 dinárért vásárolhatják meg a belépőjegyet, míg a gyerekeknek 150 dinárt kell fizetniük. A négy napra szóló bérlet a felnőtteknek 550, a gyerekeknek 450 dinárba kerül.
A csoport: MOL-Pick Szeged, Szaúd-Arábia, Nexe.
B csoport: Vardar, Partizan, Gorenje.
A torna programja, ma: Nexe–Szaúd-Arábia (18 óra), Partizan–Gorenje (20 óra), Vardar–Nilüfer (Ada, 20 óra, bemutatómérkőzés).
Péntek: Nilüfer–Gorenje (15 óra), ünnepélyes megnyitó (16.45), Vardar–Partizan (18 óra), Szaúd-Arábia–MOL-Pick Szeged (20 óra).
Szombat: pionír mérkőzések (8–13), Orosháza–Vrbas (kadét lányok, 14 óra), Nilüfer–Szaúd-Arábia (16 óra), Vardar–Gorenje (18 óra), MOL-Pick Szeged–Nexe (20 óra).
Vasárnap: Nilüfer–Algyő (13 óra), az 5. helyért (15 óra), a 3. helyért (17 óra), döntő (19 óra), ünnepélyes díjkiosztás (20.45).
A zombori Hőtelep (Energana) kommunális közvállalat minden adósának, aki 20 000 dinár fölötti összeggel tartozik, per előtti fölszólítást küld, egyben több modellt is kínál a tartozás átütemezésére. A Hőtelep vezetősége egyben arra apellál, hogy az adósok mielőbb fizessék be a közvállalat pénztárában az elmaradásukat, mert így megkímélik magukat a per és a behajtás költségeitől.
S most elmondom neked milyen a tenger
a tenger sima és rideg
mint a kihűlt beton
melybe beledermednek a városok
a tenger mérhetetlen
mint a folyékony idő
fenekén milliószám temetkeznek az évek
a tenger névtelen mint a tömeg
roppant hátán egyforma megadással cipel
sirályt és hadihajót
a tenger szürke mint a közöny
parttalan mint a nihil
és sisteregve alszanak ki benne
a beleszédült csillagok
őrizkedj a tengertől Kedves
és ne higgy azoknak akik zöldnek festik