You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Texasi rangerek képeznek ki ukrán rendőröket

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 02/09/2015 - 11:58

Tíz texasi ranger érkezik várhatóan szeptember végén az Egyesült Államokból Ukrajnába, hogy képzésben részesítse a Szokil (Sólyom) különleges rendőri alakulat 25 tagját. Erről Arszen Avakov ukrán belügyminiszter és a texasi rangerek küldöttségének kijevi találkozóján állapodtak meg – közölte szerdán a tárca sajtóosztálya.

A tervek szerint a képzésben részt vevő rendőrök később különleges kiképzőkként fognak dolgozni a jelenleg alakulóban lévő új ukrán nemzeti rendőrség kötelékében.

A texasi rangerek bejelentették, hogy készek a jövőben felszereléseket is adományozni az ukrán rendőrségnek. Hangsúlyozták: minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy tapasztalataik a lehető legnagyobb hasznára váljanak ukrán kollégáiknak, és ezzel is hozzájárulhassanak Ukrajna belügyi reformjához.

Az ukrán parlament a belügyi reform keretében július elején fogadott el törvényt a nemzeti rendőrség létrehozásáról. Azóta kétezer újonnan verbuvált rendőr tette le az esküt. Kijevben, Lembergben (Lviv) néhány százan közülük meg is kezdték a szolgálatot, és folyamatosan állnak szolgálatba Ukrajna más városaiban is. A cél, hogy a régi, a lakosság körében főként korruptsága miatt rendkívül rossz megítélés alá eső rendőrállományt folyamatosan, új, “tiszta múltú” alkalmazottakra cseréljék.

A 19-ik század első felében alakult Texas Rangers Division ma komoly presztízsű önálló rendőri szerv az Egyesült Államokban. Texas államban működik, jelenleg 140-150 tagja van. A rangerek közé az állami rendőrség legjobbjait válogatják be, akik ezután külön kiképzésen esnek át. A szervezet főleg bűnügyi rendőrségként működik.

Párkapcsolatról, gyermekvállalásról, konfliktuskezelésről

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Wed, 02/09/2015 - 11:30

A csíkszeredai Kádár Enikő a Csíki Hírlap Egészségünkre rovatának pszichológus szakértője. A harmincas évei elején járó fiatal nő iskolapszichológusként tevékenykedik, két kisgyermek édesanyja.
Kategória: Magazin

Retró véradás lesz országszerte öt helyszínen

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 02/09/2015 - 10:01

Retró véradást szervez az ország öt pontján az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), amely sör-virsli retró menüvel és az 1970-es, 1980-as évek slágereivel és hangulatával várja a segíteni vágyókat szombaton.

Szeptember 5-én Budapesten, Debrecenben, Győrben, Pécsen és Szegeden várják a véradókat, akik az étel, ital és a jó hangulat mellett még ajándékcsomagot is kapnak – írta közleményében az OVSZ.
A személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával és TAJ számmal érkezők Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpad mellett, Debrecenben, Győrben, Pécsen és Szegeden pedig a Regionális Vérellátó Központokban tudnak segíteni.

Tanévnyitó a Beregrákosi Általános Iskolában

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 02/09/2015 - 09:55

A beregrákosi magyar tannyelvű iskolában is megszólalt az első csengő szeptember 1-jén.

Az új tanévet tizenegy elsős kisdiák kezdhette meg. Az iskolában jelenleg 124 nebuló tanul. Sajnos az intézmény diákserege évről évre rohamosan csökken.

A rendezvény a magyar és ukrán himnusz eléneklésével kezdődött, majd Molnár Béla igazgató mondott ünnepi beszédet. Őt követően felszólalt még Tóth Sándor, a Munkácsi Járási Állami Adminisztráció oktatási osztályának vezetője; Morscsuk Artúr, a községi tanács jegyzője; Pál László, a beregrákosi református gyülekezet lelkésze; Tóth Margit, a Kárpátaljai Magyar Kulturális SzövetségBeregrákosi Alapszervezetének elnöke.

A köszöntők után bemutatkoztak a kisdiákok, akik dalokkal és versekkel köszöntötték az egybegyűlteket, majd a kilencedik osztályosok műsora következett. A rendezvény végén megszólalt az első csengő, és a végzősök bevezették az iskola újoncait az osztálytermekbe.

Tóth Tünde

Kárpátalja.ma

Becsengettek a Kossuth Lajos Középiskolában

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 02/09/2015 - 09:33

A Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában 106 első osztályos kezdte meg tanulmányait. Szeptember 1-jén az feszengő kisdiákok, az őket elkísérő rokonok, az iskola tanárai és tanulói köszöntötték a 2015/16-os tanévet. Micik Julianna, az iskola igazgatója elmondta, idén az első osztályosok mellett 74 diák választotta alma materéül az intézményt, akik korszerűen felújított tantermekben kezdhetik el a tananyagok elsajátítását. Az ünnepi megnyitón az első osztályosok közös előadással lepték meg az egybegyűlteket. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium adománygyűjtési akciójából befolyt összegből az intézmény kiegészítette a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat, az óbuda-békásmegyeri önkormányzat polgármesteri hivatal és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által összeállított évkezdő tanszercsomagokat, amelyeket minden kisdiák kézhez kapott a tanévkezdő napon.

Kárpátalja.ma

„Minden lehetséges annak, aki hisz” –Tanévnyitó a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 02/09/2015 - 09:28

Augusztus 30-án tizenharmadik alkalommal rendeztek tanévnyitó ünnepséget a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban, amikor is 81 diák kezdhette meg tanulmányait az intézmény falain belül.

Az esemény szent liturgiával kezdődött. A meghívott vendégek között volt dr. Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár; Ljubka Katalin, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának osztályvezetője; Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja; Szalipszki Endre, Magyarország Beregszászi Főkonzulátusának főkonzulja, valamint Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerületének esperese.

A szertartást követően dr. Wetzel Tamás helyettes államtitkár osztotta meg a jelenlévőkkel gondolatait, majd Magyar Vita, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum igazgató asszonya tartotta meg tanévnyitó beszédét, amelyben kitartásra és tanulásra buzdította az intézmény régi és új diákjait egyaránt. A felszólalások után a líceum új növendékeinek fogadalomtétele következett.

Az ünnepség keresztszenteléssel folytatódott a tanintézmény udvarán, ahol Bacskai József főkonzul tartott beszédet. Ezt követően Tóth Jenő atya, a Sztojka-líceum intézményvezetője fejezte ki háláját a támogatóknak és mindazoknak, akik segédkeznek az iskola tornatermének felépítésében.

A ceremónia a kereszt megáldásával zárult, melyet látványos keretek között helyeztek fel a sportcsarnok tetejére, mintegy Isten segítségét kérve a projekt további munkálataira.

Pák Diána

Tanévnyitó a Mezőkaszonyi Középiskolában

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 02/09/2015 - 09:06

Szeptember elsején Mezőkaszonyban 256 tanulónak szólalt meg az első csengő.

A megnyitó hagyományosan 8.00 órakor a helyi református és római katolikus templomban kezdődött, ahol az egybegyűltek Isten áldását kérték a 2015/2016-os tanévre.

A tanévnyitó 9.00 órakor az iskola udvarán folytatódott az ukrán és a magyar nemzeti himnuszok eléneklésével. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Tóth Sándor, a község polgármestere is.

Márkus Miklós iskolaigazgató ünnepi beszédét a jelenlévők köszöntésével kezdte, kiemelt figyelmet fordítva az elsős tanulóknak, akik kis félelemmel és aggodalommal kezdik meg az idei tanévet. A továbbiakban szorgalmas tanulásra és példamutató viselkedésre intette a végzősöket. Kiemelte, hogy a tanulók sikereihez mennyire fontos a szülők és a tanárok együttműködése. Az igazgató arra kérte a tanári kart, hogy az oktatás mellett a nevelés legyen munkájuk fő célja, majd jó egészséget, eredményekben és élményekben gazdag tanévet kívánt mindenkinek.

Az ünnepség második felében a 21 elsős gyermek versekkel köszöntötte a jelenlévőket. A szavalatokat követően az első osztályos tanulók két ajándékot vehetek át: Viktor Balogának, az Egységes Centrum (JeC) párt képviselőjének ajándékcsomagját, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség közös egységcsomagját.

Az ünnepség végén megszólalt az első csengő, és a végzősök bevezették az iskola újoncait a termekbe, majd minden osztály nevelői órán vett részt.

Bics Katalin
Kárpátalja.ma

Uniós vezetőkkel egyeztet Orbán Viktor

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 02/09/2015 - 08:56

Az EU vezetőivel tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben az európai migrációs válsághelyzetről.

A kormányfő Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, Martin Schulz-cal, az Európai Parlament elnökével és Joseph Daullal, az EPP elnökével folytat megbeszéléseket – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t kedden.

Orbán Viktor péntek délután részt vesz a Visegrádi Négyek prágai rendkívüli csúcstalálkozóján – tette hozzá a sajtófőnök.

Bírósági per a nagyszőlősi koledzs igazgatója ellen

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 02/09/2015 - 08:49

A Kárpátalja Megyei Ügyészség lezárta a Munkácsi Állami Egyetem Nagyszőlősi Koledzsének igazgatója ügyében indított tárgyalás előtti nyomozást – tudatta a mukachevo.net hírportál szeptember 1-jén.

Mint Ivan Bitljan, az ügyészség nyomozó osztályának vezetője elmondta, az igazgatónő 15 ezer hrivnya kenőpénzt követelt és fogadott el a pénzügy és hitel szakirány nappali tagozatára történő sikeres felvételiért. A rendőrök a kenőpénz második részletének (10 000 hrivnya) átvételekor érték tetten.

A megyei ügyészség a vádiratot a bíróság elé terjesztette.

Kárpátalja.ma

Magyarkanizsa: Egymásnak adják a kilincset a politikusok

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 02/09/2015 - 08:26
Alig két órával Bojan Pajtić tartományi kormányfő tegnapi látogatását követően munkatársai kíséretében Magyarkanizsára érkezett Kori Udovički, a szerb kormány alelnöke, államigazgatási és önkormányzati miniszter is.

2015. szeptember 2., szerda

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 02/09/2015 - 00:00
Névnap Rebeka – héber eredetű; jelentése: megkötöző, megigéző, megbabonázó; vagy: jól táplált.

Dorina – a Dorottya névnek csonkított és kicsinyítőképzős formája.

Idézet „Néha tudod, hogy örökre megjegyzel egy-egy pillanatot, még akkor is, ha épp semmi sem történik.”

Nick Hornby

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Popovics Bazil (Vazul) (Magyarkomját, Ugocsa megye, 1796. szeptember 2. – Ungvár, 1864. október 19. Munkácsi görög katolikus püspök. Gimnáziumi tanulmányait Nagykárolyban, Máramarosszigeten és Ungváron, a teológiát Pesten végezte.  1820-ban szentelték pappá. 1820-21-ben Szolyván működött, majd Máramarosszigeten lett káplán. 1822-ben az eperjesi egyházmegye első püspöke, Tarkovics Gergely titkárává választotta, ezt a tisztséget 1835-ig töltötte be.  1835-36-ban az eperjesi egyházmegye kanonokja volt. 1837. március 16-án nevezték ki a munkácsi egyházmegye püspökévé. Felhívása nyomán 1848 májusában 35 ungvári papnövendék állt be honvédnek. Popovics püspök 1849 júliusában az ungvári vadaskerti mezőn ünnepélyes keretek között megáldotta a magyar és ruszin honvédekből álló zászlóalj lobogóját, majd a püspöki palotában megvendégelte a Kazinczy-hadtest tisztikarát. Hazafias magatartásáért Kossuth Magyarország prímásává akarta kineveztetni. A szabadságharc bukása után Popovicsnak menekülnie kellett az Ungvárra bevonuló orosz csapatok elől. Rokonainál, az Ugocsa megyei Kisrákócon rejtőzött. 1849 szeptemberében tért vissza Ungvárra, ahol 13 hónapig tartották házi őrizetben. Végül kegyelmet kapott. Korszerűsíttette Bacsinszky András eddig használatos katekizmusát, 1858-ban felújíttatta az ungvári görög katolikus székesegyházat, élete utolsó hónapjaiban közreműködött a Szent Bazil Társulat megszervezésében.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

 

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

- Fadrusz János (1858) a 19. század egyik legkiemelkedőbb magyar emlékműszobrásza. Legjelentősebb alkotása a kolozsvári Mátyás királyszobor, melyet 1902-ben avattak fel.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

KIT NYERTÉL MEG KRISZTUSNAK?

„Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek”. (Márk 16:15)

Egyszer egy lelkész azt mondta egy nagyáruház igazgatójának: „Már sokszor beszélgettem önnel szőnyegekről, ágyneműkről és mindenféle lakberendezési tárgyakról, de még sosem beszélgettünk arról, amivel én foglalkozom. Lenne rám néhány perce?” Miután az igazgató bevezette őt a saját irodájába, a lelkész elővette Újszövetségét, és arra biztatta az igazgatót, hogy legyen keresztyénné. A férfi arcán könnyek kezdtek peregni, miközben így szólt: „Hetven éves vagyok. Ebben a városban születtem, és üzleti kapcsolatban álltam száznál több lelkésszel, és ötszáznál is több egyházi tisztviselővel mindenféle felekezetből. De Ön az egyetlen, aki valaha is a lelkemről beszélgetett velem.” Ez az ember aznap letérdelt, és átadta életét Krisztusnak. Szeretet akarunk, pedig még lovunk sincs! Azt gondoljuk, hogy ha elhívunk embereket a gyülekezetbe, akkor majd valahogy megváltódnak. Hála Istennek, hogy ez is megtörténik. De amikor az újszövetségi gyülekezet tagjai összegyülekeztek ünnepelni, általában már megnyerte őket valaki Krisztusnak, mielőtt odaértek az istentiszteletre! Krisztus életének utolsó perceiben is megmentett egy lelket. Utolsó parancsa az volt hozzánk, hogy lelkeket nyerjünk meg! Utolsó imája a kereszten megbocsátást kért mások számára. Nincs szükséged különösebb teológiai képzettségre, csak szeretned kell Jézust. Ha szereted őt, ez meglátszik arcodon, és megérződik szavaidon. Jézus azt mondta: „Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket” (János 12:32). Ne izgulj amiatt, hogy te nem tudsz Krisztushoz vonzani embereket – csak mutasd be nekik őt, a vonzás az ő dolga!

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Iskolatáska és tornafelszerelés az Ada községbeli elsősöknek

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 01/09/2015 - 22:36
Nagyszabású tanévnyitó ünnepséget tartottak ma délután Moholon, a helyi Novak Radonić Általános Iskolában, ahol a tanévkezdés alkalmából Ada község önkormányzata, a Moholi Helyi Közösség és a Magyar Nemzeti Tanács is megajándékozta az elsősöket.

Közép-bánáti "kisdiák-körkép"

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 01/09/2015 - 22:17
Becsöngettek a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskolában is.

Zenta: Ajándékcsomagokat kaptak az elsős diákok

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 01/09/2015 - 22:13
A Magyar Nemzeti Tanács tanszercsomaggal, a helyi önkormányzat pedig közlekedésbiztonsági csomaggal ajándékozta meg az elsősöket az iskolakezdés alkalmából.

Málékenyér és hagyományőrzés – fesztiválozott a Tiszahát

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 01/09/2015 - 19:19

Nem unatkoztak Tiszapéterfalva lakói ezen a nyáron, hiszen rendezvény rendezvényt ért a településen. A Tiszahát fővárosaként emlegetett falu adott otthont az elmúlt hetekben a többi közt a KurucFesztnek, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete gyereknapjának, és itt tartotta kerületi családi napját a Kárpátaljai Református Egyházkerület is. Augusztus 30-án pedig maguk a péterfalviak és a közigazgatásilag a községhez tartozó települések szerveztek programot III. Málé, Uborka és Hagyományőrző Fesztivál néven.
Tiszabökény, Farkasfalva, Tiszapéterfalva, Tivadarfalva, Forgolány – hajdanán ezeken a neveken létezett az öt település. E települések már hivatalosan három – Tiszabökény, Tiszapéterfalva, Forgolány – faluvá olvadtak össze, s közigazgatásilag együvé tartoznak. A vidék gazdag hagyományokban, így a gasztrokultúra tekintetében is. A tájegység egyik jellegzetes haszonnövénye a kukorica, vagy ahogy az itt élők többnyire nevezik – a málé. A népszerű növényből sokféle ételt készítettek felmenőink, melyek közül sok ma már ételkülönlegességnek számít. A málékenyér, a puliszka, a málélapótya (málépogácsa), a málékásás töltött káposzta napjainkban keveseknél számít mindennapi eledelnek. Ezeket az étkeket azonban mind megkóstolhatták a fesztivál résztevői az ügyes kezű szakácsok jóvoltából. A gyerekek kedvence persze a főtt kukorica volt, melyet a forrósággal dacolva nagy üstben készítették a szervezők.
Perduk Beáta, a Tiszaháti Tájmúzeum igazgatója, a rendezvény egyik szervezője honlapunknak elmondta, hogy a máléfesztivált első ízben öt éve rendezték meg. Azóta ugyan kimaradt két év, most azonban új lendülettel, kibővítve ismét felvállalták a szervezést a környék kulturális intézményeinek munkatársai. Kifejtette, fontosnak tartják, hogy bemutassák és ápolják a hagyományokat. Ezen kívül pedig az elsődleges cél az volt, hogy a község lakóinak munkáit és tehetségeit bemutassák, elsősorban maguknak az itt élőknek. „Ez az öt község olyan gazdag kulturális értékekben, tehetséges emberekben, hogy van mit megmutatnunk” – hangsúlyozta Perduk Beáta.

Szavait pedig nem kellett bizonygatni, elég volt csak végigtekinteni a művelődési ház mögötti fás ligeten s a mellette húzódó utcán: a színpadon a helyi iskolák, óvodák, kultúrházak és a péterfalvi művészeti iskola nebulói váltották egymást színvonalas műsorral; a helyi termelők, hagyományőrzők portékáival tele volt az említett kis utca; a községek festőművészei, fafaragói, népművészei szintén megmutatták alkotásaikat. Mindemellett pedig sportvetélkedők, málékásás töltöttkáposzta-főző verseny, népi játékok, kézműves-foglalkozások és számos egyéb program színesítette a tiszahátiak fesztiválját. A térség másik, sokak számára megélhetést biztosító növényéről, az uborkáról is szó esett a rendezvényen egy előadás keretében.

A hagyományőrzésben élen járnak a környékbeliek – aki részt vett a fesztiválon, az valószínűleg nem vitatkozik velem e megállapításban. Reméljük, jövőre is ellátogathatunk az eseményre, hogy megkóstoljuk nagyanyáink finom étkeit. Addig is tartsuk észben: különleges, tehetséges nép lakja e vidéket, s e tehetséget nem szabad veszni hagyni.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma

Kárpátalja ma: iskolakezdés Tiszaújlakon

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 01/09/2015 - 17:58

A Tiszaújlaki 2. Számú Széchenyi István Középiskolába is becsengettek. Idén 16 elsős kisdiák kezdi meg magyar nyelvű tanulmányait az oktatási intézmény  falai között. Velük együtt a 2015/2016-os tanévben több mint 1700 gyermeket írattak be a szülők magyar tannyelvű iskolák első osztályába.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Kilépett a Radikális Párt a kormánykoalícióból

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 01/09/2015 - 17:13

Bejelentette frakciója kilépését a kormánykoalícióból Oleh Ljasko, a Radikális Párt vezetője kedden, egy nappal azután, hogy véres összecsapássá fajult a parlament előtt az alkotmánymódosítás elleni tüntetés, amelyen pártja hívei is részt vettek.

A lépés ellenére az ukrán kormánykoalíció továbbra is többségben van a kijevi parlamentben.

Ljasko újságírók előtt kijelentette, hogy nem látja pártja helyét abban a koalícióban, amely a frakció tiltakozása ellenére napirendre tűzte az alkotmánymódosítást a helyi közösségeknek nyújtandó nagyobb önrendelkezési jogról, ezért az általa vezetett képviselőcsoport ellenzékbe vonul.

“Tegnap gyakorlatilag új koalíció alakult a parlamentben a Régiók Pártja részvételével” – szögezte le. Ezzel arra utalt, hogy az Ellenzéki Blokk – amelyet a Viktor Janukovics volt elnök mögötti Régiók Pártjából kivált tagok hoztak létre – a Petro Porosenko államfő mögötti erővel és Arszenyij Jacenyuk kormányfő frakciójával együtt támogatta az alkotmánymódosítási javaslatot.

“Véres provokációnak” nevezte Ljasko az előző napi összetűzést a tüntetők és a rendvédelmiek között, amelynek két halálos áldozata és 140 sebesültje lett.

Ljasko közölte: pártja követeli a vezetéstől, hogy bocsássa népszavazásra a Donyec-medence egyes közigazgatási egységeinek nyújtandó különleges jogállás kérdését.

A frakció ellenzékbe vonulása miatt a radikális párti Valerij Vosevszkij bejelentette, hogy lemond miniszterelnök-helyettesi tisztségéről.

Sztepan Kubiv, az államfő parlamenti megbízottja kijelentette, hogy a Radikális Párt 21 tagú frakciója nélkül is többségben van a kormánykoalíció a parlamentben. A koalícióban maradt négy pártnak, Petro Porosneko Blokkjának, a miniszterelnök vezette Népi Frontnak, az Önsegítésnek (Szamopomics) és Julija Timosenko Haza pártjának összesen több mint 270 tagja van a 450 fős törvényhozásban.

Kárpátaljai konzulátusának engedélyezését sürgeti Románia

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 01/09/2015 - 17:06

Románia kárpátaljai, Aknaszlatinán megnyitandó konzulátusának engedélyezését sürgeti burkoltan egy keddi közleményben a bukaresti külügyminisztérium.

A külügyi kommüniké szerint kedden átadták az első határátlépési engedélyeket, amelyeket a tavaly megkötött román-ukrán kishatárforgalmi egyezmény alapján bocsátottak ki.

“Románia minden eszközzel támogatja Ukrajna közeledését az Európai Unióhoz és állampolgárai mozgási szabadságának megkönnyítését” – emlékeztette Kijevet a román külügy. Bukarest azt állítja: prioritásként kezelte a tavaly ősszel aláírt román-ukrán kormányközi egyezmény életbe léptetését és a maga részéről kialakította a műszaki feltételeket a kishatárforgalmi engedélyek kiállítására. A kommüniké szerint július eleje óta Románia kijevi nagykövetségén, valamint csernyivci és odesszai konzulátusán összesen 1150-en igényeltek kishatárforgalmi engedélyt.

Bukarest szerint azonban a román-ukrán kormányközi egyezmény hatályba léptetéséhez az is hozzátartozik, hogy mielőbb megkezdje működését a kárpátaljai román külképviselet.

A közlemény szerint a szükséges személyzet, székház és pénzalap is rendelkezésre áll az aknaszlatinai román konzulátus megnyitásához, ezért Bukarest reméli, hogy az ukrán fél nem késlekedik már soká az engedélyek kiadásával, amelyekre június óta várnak.

A kishatárforgalmi egyezmény azokra vonatkozik, akik legalább három éve az ukrán-román határ két oldalán húzódó 30 kilométeres körzetben élnek, és 3 hónapnál rövidebb ideig akarnak családi, szociális, gazdasági vagy kulturális okokból a szomszédos ország területén tartózkodni. A kishatárfogalmi engedély a családtagokra, ezen belül a házastársra és a gyermekekre is érvényes. Bukarest szerint az egyezmény mintegy 2 millió személyt érint a két ország közös határszakaszának övezetében.

A román külügyminisztérium adatai szerint (a románnal azonosnak tekintett moldovai nyelvűeket is beleértve) Ukrajnának 400 ezer román anyanyelvű lakosa van. A legnagyobb közösség az ország délnyugati térségében, a Romániával határos Csernyivci megyében (Bukovina északi részén) lakik, ahol mintegy 180 ezer lakos anyanyelve a román.

Kárpátalján több mint 32 ezer lakos vallotta magát románnak a legutóbbi népszámláláson.

Bőven van még férőhely az Európa Kollégiumban

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 01/09/2015 - 17:00
Az első körben 150 szálláshelyet hirdettek meg az Európa Kollégiumban, a pályázat lezártáig 75 elsőéves jelentkezett a diákotthonba, tájékoztatott a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) hivatala.

Pages