You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Szerbia legnagyobb katolikus temploma

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 17:30

Az 1860‒1863 között, Schulek Frigyes tervei alapján épült impozáns verseci katolikus templom – sokan méretei miatt tévesen székesegyháznak nevezik – nemcsak a város jelképe, hanem egyben Szerbia legnagyobb katolikus temploma. A volt Jugoszláviában csak a zágrábi székesegyház volt nagyobb.

Versec mint település csupán a XV. század elején tűnik fel okiratokban, mely szerint többségében szláv lakossága volt. Neve is szláv eredetű: podvrsan: orom alatt vagy vrhsácz: hegyes hely elnevezésekből származtatják. A középkorban volt itt egy erődítmény, amit Érdsomlyónak (Erdesumulu), vagy Érsomlyónak neveztek. A verseci várról pontosan nem lehet tudni mikor épült. Feltételezhető viszont, hogy amint a legtöbb dél-magyarországi vár, úgy ez is a XIII. század végén, Zsigmond király idején épült a török betörések ellensúlyozására. A vár 1456-ban rövid ideig török kézre kerül, majd 1552-ben Ahmed pasa foglalja el. Ezután a vár többnyire török kézen marad 1717-ig, mikor a Temesi bánság is felszabadul a török uralom alól. A törökkel vívott harcokban a vár nagyon megrongálódott, romos állapotában pedig elnéptelenedett. Mára a várból csupán – nemrég felújított – egy torony áll, ezenkívül még néhány falmaradvány látható körülötte.

Képmutatás

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 16:37

Képmutatásnak tartom a szerb kormány nemrégiben megkezdett látványos akcióját, ahogyan látszólag pártfogásába vette a nyugat-balkáni útvonalon közlekedő, Szerbián is áthaladó menekülőket. Nem teszek különbséget a háború borzalmai elől menekülők vagy a nyomor és kilátástalanság elől menekülők között. Mindkettő előtt értetlenül állok. Legfőképpen azért, mert nem értem, hogyan lehet az, hogy hatalmas tömegek egyszerre indultak meg Afganisztánból, Pakisztánból, Szíriából (Szíriában négy éve folyik a háború!)... Mi történt, mi történhetett, ami ennyi embert egyszerre útnak indított. Nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy az év elején Koszovóból szinte egyik napról a másikra hatalmas tömeg indult meg Nyugat felé. Aztán egyszer csak félbe szakadt a nagy menetelés. Azóta sem lett jobb a helyzet Koszovóban, mégsem szólnak a hírek az ő menekülésükről. Megszűnt, eltűnt. Nem gyanús ez egy kicsit?

A Palicsi-tó kutatója

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 15:28

Dr. Szöllősi Gyulát, a Palicsi- és a Ludasi-tó kutatóját, hidrobiológust, nyugalmazott egyetemi tanárt, Szabadka város napján díszpolgárrá avatták. A 90 éves kutató rendkívül vitális. Autót vezet, könyvet ír, Szegeden könyvtárba jár. Szakcikkei hetven folyóiratban láttak napvilágot, hét kötete is megjelent, melyek közül A Palicsi-tó elhalása és felújítása című könyve a Palicsi-tó szanálásának folyamatát dolgozza fel, s máig alapműnek számít. A tanár úr a díszpolgári cím átvételekor a következőket mondta: „életem során voltam lapkihordó, napszámos, asztalossegéd, gimnáziumi tanár és az Építőmérnöki Kar professzora is, mégis munkásságom legfontosabb része a kutatói munka volt, amelynek során a természetet kutathattam.”

Inog a brit EU-tagság

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Sun, 06/09/2015 - 15:04
Nagy-Britannia kormánya hajlandó lenne befogadni az országba 15 ezer szíriai menekültet, és katonailag fellépni az embereket a hazájukból elűző iszlamista szélsőségesek ellen – értesült a The Sunday Times című hetilap. David Cameron miniszterelnök reméli, hogy megkapja ehhez a parlament felhatalmazá...

Kevés a bíró, sok a tárgyalnivaló

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 15:04

A Zentai Alapfokú Bíróság előtt az elmúlt nyolc hónap alatt közel hatezer ügy szerepelt, azzal, hogy ennyi ügyet ennyi idő alatt a meglévő bírói létszámmal fizikai lehetetlenség lett volna letárgyalni. Amint azt a bíróság szóvivője, Dušan Mostarski a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, az 5853 ügyből augusztus végéig 3842 esetben sikerült ítéletet hirdetni. A peres ügyek száma 613 volt, ebből 325 esetben született jogerős döntés. A végrehajtási eljárásokban is több mint a fele eset végére tettek pontot, bár az elvárások nagyobbak. A 669 végrehajtásra váró ügyből 363 esetben meg is történt a végrehajtási eljárás.

Büntetőjogi esetekből több mint ezer várt megoldásra idén, az 1163 ügyből 695-öt sikerült megoldani, ami jó eredménynek számít, ismerve a bíróságok gyakorlatát.

Amint a szóvivő elmondta, az úgynevezett régi ügyekből, tehát olyan bírósági ügyekből, amelyek a Zentai Alapfokú Bíróság megalakulása előttről maradtak megoldatlanok, még mindig van 411, bár már 435 ilyen régi ügyet letárgyaltak a bírók. A két évnél tovább húzódó esetek száma időközben gyarapodott, ezért vár még megoldásra mindig 411 ilyen bírósági eset vagy ügy. A bírói létszám behatárolt, az igazságügyi minisztérium nem engedélyezi újabb bírók alkalmazását, ami miatt a Zentai Alapfokú Bíróság bírái meglehetősen leterheltek.

A szóvivő elmondta, hogy a volt magyarkanizsai községi bíróságon a felszabadult irodák egy részét a rendőrség rendelkezésére bocsátják, ahol szükség szerint megfelelő körülmények között elvégezhetik a menekültek nyilvántartásba vételét.

Húszévesen ezüstérmes világbajnok

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 14:38

Pavlov Ivan mindössze húszéves, a világranglista jelenleg tizenkettedik helyezettje – de idén volt már kilencedik is –, a sport és ifjúsági minisztérium ösztöndíjasa, és egyike volt annak a héttagú csapatnak, amely a legutóbbi világbajnokságon, amelyet alig egy hónappal ezelőtt, augusztus 4-e és18-a között tartottak, ezüstéremmel tért haza Indonéziából. A sport számára életforma, emellett diplomaszerzésre törekszik az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának hallgatójaként.

– A siklóernyőzéshez való kötődésemet a keresztapámnak köszönhetem, aki siklóernyőzött. Az ő hatására kezdtem el foglalkozni e sporttal még kilencéves koromban. Tizenegy évesen repültem először – kezdi Ivan a történetét mesélni, hogyan került kapcsolatba ezzel a nálunk ritkán művelt sporttal.

Döcögős iskolakezdés

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 14:11

A héten a bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskolában is elkezdődött a tanítás. Bojtos Béla, az iskola igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy nem ment minden zökkenőmentesen. Legnagyobb problémát a drasztikusan lecsökkent diáklétszám jelenti.

– Az idei évben a diákok létszáma csökkent, nagyjából 12-13 gyerekkel. Szeptember elsején még összesen 25 elsős diákunk volt, de rögtön aznap egy átiratkozott Kishegyesre, a hét során pedig még kettő elment. Az összlétszám azonban nem változott, mert időközben Németországból érkeztek haza diákok az első és a harmadik osztályba. Jelenleg kb. 325 gyermek jár a bácsfeketehegyi általános iskolába, de pontos létszámot nem lehet megmondani, mert vannak az örök költözkötők. A mi iskolánkba 650 gyerek tudna járni, sokáig 500 körül mozgott a diákjaink létszáma. Nagyjából 2000 tájékán kezdődött meg a diákok létszámának drasztikus csökkenése, és ez a mai napig folytatódik. Most eljutottunk oda, hogy Bácsfeketehegyen, ahol mindig 2 magyar osztály volt, idén kérnünk kellett a tartományi titkárság és az MNT engedélyét az osztálynyitáshoz, mert nincs 15 diákunk. A szerb osztályokban is jelentősen csökkent az itteni gyerekek száma, a Koszovóból ideiglenesen betelepedett askálik és egyéb nemzetiségek töltik be a létszámot. Ez alapján látni lehet, hogy a fiatalok elmennek, és nem jönnek vissza, ezért itt nincs gyerek. Ezt a problémát a szerb államnak kell megoldania, mert így nem lesz fiatal munkaerő – mondta Bojtos.

Ez a drasztikus létszámcsökkenés előbb-utóbb változásokat fog kikényszeríteni, mert az állam nem tudja pénzelni a kis létszámú iskolákat. Bácsfeketehegyen 19 tagozat van, Szeghegyen pedig 12, de mindkettő messze van a 32-től, ami után minden illetmény jár egy iskolának, számolt be az igazgató. A szeptember elsején hatályba léptetett új finanszírozási szabályzat alapján pedig minden iskolának minimum 16 tagozattal kell rendelkeznie. Bojtos szerint emiatt valamilyen szintű összevonásokra lehet számítani, ami diákok számára semmiképp sem lesz jó. A minisztérium létszámcsökkentési elképzelése már most is érinti a bácsfeketehegyi iskolát, az eddigi egy könyvtáros helyett mindössze „fél jár“. Az igazgató meglátása szerint ez rendszertelen nyitva tartáshoz fog vezetni, ami miatt a gyerekek kevesebb könyvet fognak kölcsönözni.

Az iskolakönyvtár mellett a tankönyvek kapcsán is problémák adódtak az idei tanév kezdetén, panaszolta Bojtos.

– Zűrzavarosan indult el az ingyentankönyv-program, csak júniusra fejeződött be a huzavona. Ezt követően semmi sem történt egészen július derekáig, amikor felszólítottak, hogy készítsük el a listát az ingyenes, elsős tankönyvekre. Július végén még egyszer értesítettek bennünket, hogy nézzük ezt át a listákat. Az illetékesek csak augusztus 25-én nyitották ki a közbeszerzési pályázatot és választottak beszállítót, viszont a tankönyvek egy része még mindig nem érkezett meg. Meglepetésünkre az elsős naplók is hiányoznak szerb és magyar nyelven is. Emellett az anyakönyvi lapok sem értek ide, állítólag már a nyomdában vannak – mondta az igazgató.

A minisztérium gerjesztette zűrzavarok ellenére a bácsfeketehegyi iskolában sikerült elvégezni a szokásos nyári felújításokat, tudtuk meg Bojtostól.

– A nyár során újrameszeltük azokat a tantermeket, ahol szükség volt rá. Ezt részben mesterek végezték, részben pedig a saját munkásaink. A mestereink rendbe hozták a villanyvezetékeket, a kapcsolókat, a toaletteket. Annak ellenére, hogy a munkát megoldottuk, az alkatrészek is jelentős költséget jelentenek az iskola számára. Emellett ellenőriztük a nyomásszabályzókat a fűtési rendszeren és kitisztítottuk a kazánt. Készítettünk új szekrényeket és polcokat, hiszen óriási mennyiségű iratot kell tárolni. Nagy szükség lenne egy új kerítésre, mert a mostanit csak ideiglenesen helyeztük el tíz évvel ezelőtt, hogy a gyerekek ne rohangáljanak le a dombról az útra. Ez azóta elöregedett és kivagdosták, ezért egy rendes vaskerítésre lenne szükség, ami nagyobb biztonságot nyújtana a gyerekek számára. Van rá egy projektumunk, viszont 5 millió dinárba kerülne. Nagyon szeretném ezt megoldani, míg én vagyok az igazgató – mondta el Bojtos.

Intézkedések az iskolai erőszak visszaszorítására

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 13:38
Az újvidéki Mileva Marić Einstein műszaki középiskolában egy hónapon belül olyan bejárati kaput helyeznek el, amelyben beépített fémdetektor van, s amely hatékonyabbá tudja tenni az iskola illetve a tanulók biztonságát.

Az alapértékek azonosak, a véleménykülönbség megengedett

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 13:31

Nyolc évvel ezelőtt vált az Európai Parlamentben jelenleg is legszámosabb képviselőcsoporttal rendelkező Európai Néppártnak megfigyelői státusban álló tagjává a Vajdasági Magyar Szövetség. E megfigyelői státus most társult tagsággá fejlődött, erről hozott határozatot néhány napja a Néppárt munkacsoportja és Politikai Közgyűlése.

Kevesebb cukorrépa – édesebb gyökér

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 13:04

A zentai cukorgyárban a korábbi évek gyakorlatától eltérően nem kezdték meg augusztus végén a cukorrépa feldolgozását, a kampány csak a napokban indul. Az okokról és a várható eredményekről Deák Teodórától, a cukorgyár igazgatójától kértünk tájékoztatót:

– Tavaly a csapadékos időjárásnak köszönhetően több mint egymillió tonna répa termett a cukorgyár nyersanyagellátó körzetében, az idén a szárazság és a kisebb vetésterület miatt csak valamivel több, mint félmillió tonna répára számítunk. A répa felvásárlási árának csökkenése miatt a termelési kedv némileg lanyhult a Tisza-vidéken, a szerződött partnereink 100 500 hektáron termesztettek cukorrépát. Országosan több mint egyharmadával, 37 százalékkal csökkent a cukorrépával bevetett terület nagysága.

A száraz, meleg időjárás a termésmennyiségre negatívan hatott ugyan, de a gyökerek cukorfoka 16 százalék körül mozog, sőt egyes parcellákon eléri a 18 százalékot is. Tavaly az átlagtermés hektáronként 12 tonna volt, az idén tíz alatt marad, bár a répa még nem fejezte be a vegetációs ciklusát, az augusztus közepén esett eső hatására tovább fejlődik, az időjárás is meleg maradt, ezért is döntöttünk a későbbi kampánykezdés mellett. A termelők legtöbbje még várni szeretne a répaszedéssel a nagyobb termés reményében. A várható hozamok ismeretében legtöbb 80 000 tonna cukorra számíthatunk, e mennyiség előállítására, ha nem lesznek fennakadások a munkában, mintegy 80 napra lesz szükség. A munka három műszakban folyik, és erre az időszakra mintegy 200 idénymunkást veszünk föl. Számításaink szerint november végéig befejezhetjük az idei feldolgozóidényt – mondta az igazgatónő.

A répatermesztés iránti érdeklődés nagyjából a felvásárlási ár csökkenésének arányában esett vissza. Az idei termésért a zentai gyár 3,7 dinárt fizet kilónként, ami, a magas cukorfokot is figyelembe véve, még bizonyos haszonnal kecsegtet.

Amatőr festők találkozója

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 12:36

A Topolyai Művésztelep a tartomány négy községéből érkezett huszonöt amatőr festőnek biztosított találkozási és közös alkotási lehetőséget. A Topolya Közégi Nyugdíjasok Egyesülete keretében működő Ács József Képzőművészeti Csoport látta ott vendégül a Török István festőművész vezetésével működő palicsi Fine Art Amater csoport tagjait, a Kókai József irányításával fennálló pacséri Szilágyi Gábor Amatőr Képzőművészeti Csoport és az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Tóth Kása Piroska vezette Szivárvány csoportjának tagjait. A megjelenteket Csernik Attila grafikusművész, a topolyai csoport művészeti vezetője és az Ács József-csoport vezetője, Szlifkó Klára köszöntötte, majd megkezdődött a művésztelepi akció, amely összejövetel során mindenekelőtt az olaj-, az akvarell- és az akriltechnika uralkodott. A legtöbb megjelentet maga a helyszín, a tópart és a közvetlen közelében található alkotóhely inspirálta, elsősorban tájképfestésre. A résztvevők terve az, hogy a rendezvény során született alkotások közül huszonöt a közeljövőben vándortárlat anyagát képezze majd. Novemberben terveznek topolyai helyszínen kiállítást szervezni a munkákból, mely tárlat a topolyai bemutatkozását követően több helyszínre, mindenekelőtt Pacsérra, Óbecsére és Palicsra is ellátogatna. Az amatőr festőtalálkozót a Topolya Községi Nyugdíjasok Egyesülete és a községi rokkantnyugdíjasok egyesülete is támogatta.

Sör és hoki

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 12:12

Talán már tíz éve is annak, hogy sport kapcsán Dunacsében jártam – az AC Milan indított focisulit a helyi klubbal és a valamivel korábban a dánok által átvett sörgyárral karöltve –, és alkalmam volt ebéd közben elbeszélgetni a Carlsberg által kinevezett dán igazgatóval. Nagyobbára a fociról és a sörről folyt a beszélgetés, és hogy a hangulatot minél közvetlenebbé tegyem, elmeséltem neki egy sörös viccet, amely így szól:

A sörgyártók világkongresszusán – ami a valóságban nem létezik, legalábbis az internet keresői nem tudnak róla – az ebédszünetben a Heineken, a Carlsberg és a Guinness képviselői ültek egy asztalnál. A pincér megkérdezte, hogy inni mit kérnek, amire a holland persze Heineken, a dán pedig Carlsberg sört rendelt, míg az ír Coca-Colát kért. A másik kettő csodálkozott, s rákérdezett, hogy miért.

– Nézzétek, ha ti nem isztok sört, akkor én sem iszom – mondta.

A csébi sörgyár igazgatója előbb furcsán nézett rám, majd nevetésre fakadt, de megjegyezte, hogy ő majd ezt úgy meséli, hogy a Carlsbergé volt a csattanó.

A fentiből is kitűnik – de sok más példát is tudni –, hogy a sörgyárak előszeretettel vállalnak részt a sport szponzorálásában. Azt viszont eldönteni, hogy valóban melyik a világ legjobb söre, ugyanúgy nem lehet, mint ahogyan azt sem, hogy melyik a legszebb sportág. Mindkettő ízlés kérdése. Sörből persze sokkal több van, mint sportágból, például csak Belgiumban több mint 8700-félét tartanak számon. Volt szerencsém számos fajtát megízlelni, és nálam három sör – két cseh és a fent már említett ír barna – fut hármas holtversenyt. Ezek a Pilsner Urquell, a Budweiser Budvar és a Guinness.

A csehek, korábban csehszlovákok, a két kérdést nemes egyszerűséggel döntötték el. Szerintük a legjobb sör a Budweiser, a legszebb sportág pedig a jégkorong. De még e kettő között is tudnak választani. Poprádon történt 1987-ben, hogy a téli főiskolai vb-n a csehek és a sportágban ősellenség oroszok vívták a döntőt. A 4000-es csarnokban vagy 6000-en voltak. A második harmad folyt, amikor valaki, add tovább alapon, elhíresztelte, hogy az előcsarnokban Budweiser kapható, ami a szocialista időben, különösen vidéken, párját ritkító eset volt. Még véget sem ért a harmad, a hokizók arra figyeltek fel, hogy a fél lelátó üres, noha nagy és kemény csata folyt. Kit érdekel a hoki, ha éppen a legfinomabb sör kapható?

Vérre megy majd

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 12:10

Hétfőn megkezdődik a 2012-es londoni olimpia utáni legfontosabb birkózóverseny, az idei felnőtt-világbajnokság Las Vegasban. A kaszinóvárosban esedékes megmérettetés azért különleges, mert ez a bajnokság az első olimpiai selejtező, amelyen súlycsoportonként 6-6 versenyző szerzi meg a riói vízumot. Tehát talán nem is kell ecsetelni, milyen erősségű lesz ez a vb. Nyugodtan lehet állítani, hogy vérre fog menni a küzdelem, mert – csakúgy mint a többi sportágban – a birkózásban is az ötkarikás számít a tortán a habnak, minden versenyző álma az olimpia.

A szerbiai (kötöttfogású) csapatban nincs újdonság, az a hat versenyző került a listára, aki az elmúlt években végigcsinálta a szövetségi edző, Sztojan Dobrev által meghatározott edzésprogramot. A bolgár szakember egyáltalán nem kímélte kiválasztottjait, de a honi szövetségtől minden támogatást megkapott, s a világ legjobb birkózónemzeteinek edzőtáboraiban készíthette fel a fiúkat. Így kifogás immár nincs: aki itt elbukik – habár van még esély kiharcolni a 2016-os olimpiát –, könnyűnek találtatik. E szempontból a szabadkai Davor Štefaneknak van a legtöbb vesztenivalója, hiszen címvédőként utazott ki Amerikába, de még aktuális világbajnokként is nagyon oda kell magát tennie, mert a cím maga itt nem lehet holtbiztos tipp. Mi, vajdasági magyarok természetesen a fiatal Nemes Viktornak és a tapasztalt Frísz Krisztiánnak szurkolunk a legjobban. Viktor az idei eredményei alapján reménykedhet (győzelem a Magyar Nagydíjon, aranyérem az U23-as Eb-n, ezüstérem az Európai Játékokon), Krisztián pedig a rutinja miatt. Štefanek mellett ők a legesélyesebbek a jó helyezésre, de azért reálisan szenzációszámba menne, ha a csapat már most három olimpiai kvótát harcolna ki.

A magyar birkózók java idén nem sokat versenyzett, de annál többet készült, így mindenki elszánt, és jó formában érzi magát. Szabadfogásban nehéz megítélni, vajon milyenek az esélyek, de kötöttfogásban sokkal nagyobbak az elvárások, hiszen Bácsi Péter, Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor és Kiss Balázs a sportág élvonalába tartozik. Nekik mindjárt hétfőtől adatik meg az esély, mert rendhagyó módon a kötöttfogással kezdődik a program (majd a nők következnek, legvégül pedig a szabadfogás). A versenyzők természetesen már napok óta ott vannak, s csak a rendkívüli hőség zavarta meg őket valamelyest, meg a hosszú utazás, amely a fogyasztás mellett külön nyűg. Ez különösen Bácsi Péterre és Lőrincz Tamásra érvényes, akik köztudottan nagy fogyasztók, de számukra a jó szereplés szinte kötelező, mint ahogy az utóbbi két vb-n bronzérmes Lőrincz Viktor esetében is.

A hétfői nyitónapon a 66, 75 és 98 kg van műsoron, kedden jön az 59, 71, 80 és 130 kg, a 85 kg szerdán következik.

A szerb csapat, 59 kg: Frísz Krisztián. 66 kg: Davor Štefanek. 71 kg: Aleksandar Maksimović. 75 kg: Nemes Viktor. 80 kg: Báló Petar. 98 kg: Dejan Franjković.

A magyar csapat, kötöttfogás, 59 kg: Krasznai Máté. 66 kg: Lőrincz Tamás. 71 kg: Korpási Bálint. 75 kg: Bácsi Péter. 80 kg: Szabó László. 85 kg: Lőrincz Viktor. 98 kg: Kiss Balázs. 130 kg: Lám Bálint.

Szabadfogás, 57 kg: Molnár József. 65 kg: Lukács Norbert. 70 kg: Gulyás Zsombor. 74 kg: Nagy Mihály. 86 kg: Veréb István. 97 kg: Szmik Attila. 125 kg: Ligeti Dániel.

Nők, 53 kg: Dénes Mercédesz. 58 kg: Sastin Marianna. 60 kg: Barka Emese. 63 kg: Sleisz Gabriella. 69 kg: Vanessa Wilson. 75 kg: Németh Zsanett.

Ivana csúccsal rekontrázott

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 12:07

Ivana Španović a zürichi Weltkasse atlétikai versenyen nemcsak visszavágott Tianna Bartolettának és Shara Proctornak a pekingi vb-n elszenvedett vereségért, hanem a híres Letzigrund Stadionban 702 centiméteres új országos csúccsal is nyert. Két belépés után Španović a 3. sorozatban 693 centivel állt az élre, ezt Bartoletta az utolsóban 697-tel kontrázta meg, az újvidéki lány pedig azon nyomban 702 centivel, a pekingi csúcsát egy centivel felülmúlva rekontrázott.

Írástudatlanság, kiszolgáltatottság

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 12:00

Lassan már nincs olyan ember, aki nem telefonnal a fülén megy végig az utcán, és szinte nincs olyan fiatal, aki ne a telefonja képernyőjébe feledkezve lépkedjen az utcán. Tegnap két tinédzser lány, barátnők, a buszmegállóban jóformán még el sem búcsúztak egymástól, az első lépés megtétele után az egyik már hívta is a másikat, hogy amíg egyikőjük hazafelé ballag, a másik pedig várja a buszt, beszélgessenek. A telefon sokunk életének egyik legfontosabb eszközévé vált, még ha nem is akarunk arról tudomást venni.

MagyarZó Pistike messéi

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 11:00

Ez a vakáció is úgy elszállt, mint a kormány ígérete a szebb életről! Alig merültünk el néhányszor a Zacsekpetivel a Duna hűs habjaiban, alig buliztunk néhányat a csajokkal, és máris itt van szeptember elseje, máris becsöngettek. Még arra se jutott időnk, hogy rendesen kipihenjük magunkat a feleltetési stresszektől, vagy elolvassuk az izgalmas irodalmi műveket, melyeket a magyartanárnő adott fel, hogy a kánikula alatt is ragadjon ránk egy kis műveltség.

És akkor majd csodálkoznak a zősök, ha jönnek az egyesek!

A Peti különben is úgy utálja a házi feladatot, mint a pénzügyminiszter a valutaalapot. Azért utálja, mert igazságtalanságnak tartja, hogy nekünk kell megcsinálni, és közben a tanárok kapják érte a fizetést. A kötelező olvasmányok pedig azért olyan rohadt fárasztóak, mert az ósdi könyveket folyton lapozgatni kell, ami nagyon megerőltető. Nem úgy, mint az E-bookot, amin csak a gombot kell nyomogatni.

A szerbiai lovassport felélénkítéséért

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 10:41

A zobnaticai lóversenypályán szeptember 13-án kerül megrendezésre a Pál régensherceg személye és munkássága előtt tisztelgő, síkversenyszámokból álló lóverseny.

Jövő vasárnap, a harmincéves lóverseny-szervezési múlttal rendelkező Zobnatica, nyolcéves kihagyás után, hírneves versenypályáján ismételten nagyszabású lóversenyt szervez. A Zobnatica Rt. rendezésében kerül sor az első ízben szervezett megmérettetésre, melyet Pál régensherceg versenye - Zobnatica 2015 néven jegyeznek. Az esemény védnökeként is fellépő Jelisaveta Karađorđević hercegnő személyesen is megtiszteli jelenlétével a lóversenyt. A királyi méltóság nyitja majd meg az édesapja személye és munkássága előtt is tisztelgő megmérettetést. A hercegnő szeptember 4-én is a Topolya községi Zobnaticára látogatott a Zobnatica Rt. szervezésében zajló, a közelgő esemény jellemzőit és menetét ismertető sajtótájékoztató díszvendégeként.

– Lelkes és boldog vagyok, hogy édesapám nevét viselő verseny szerveződik, aki a világháborút megelőzően a Jockey Club elnöki teendőit látta el, csakúgy, mint most én, aki vele együtt a lovassport szerelmese vagyok. Örülök, hogy a gesztusnak köszönhetően róla ebben a minőségében is megemlékeznek, nemcsak mint politikust jegyzik. Nevében, őt képviselve nyitom majd meg a szeptember 13-ai versenyt itt Zobnaticán, ahol másodízben tartózkodom, ám remélem, a jövőben még több ízben – nyilatkozta a pénteki eseményt követően lapunknak a hercegnő, kinek saját képzőművészeti alkotásaiból álló kiállítása szeptember 4-étől kezdődően egy héten keresztül meg is tekinthető az rt. komplexumának részét képező galériában. A tárlat ingyenesen látogatható. A Pál régensherceg versenye – Zobnatica 2015 elnevezésű rendezvényre, amely szeptember 13-án, 13-tól 19 óráig szerveződik a belgrádi Jokey Club társszervezésében, mindössze 100 dinár a belépő. Mint azt Ivana Milivojević, a Zobnatica Rt. idegenforgalmi részlegének vezetője kiemelte: társasága a szimbolikus belépőjegyárral Topolyát kívánta megajándékozni. Mint arra a sajtótájékoztatón köszöntőt mondó Saeed Al Suwaidi, a Zobnatica Rt. ügyvezető igazgatója is utalt, és annak idegenforgalmi részlegvezetője is kiemelte: társaságukat nemcsak a sikeres szervezés miatt tölti el büszkeség, hanem azért is, mert az ügy mellé olyan támogatók álltak, mint az Etihad Airways és az Air Serbia, valamint a Beograd na vodi és belgrádi Jockey Club. A társszervezők, támogatók közül a sajtótájékoztatón jelen volt és szólt a nyilvánossághoz Voja Ivanović, a belgrádi Jockey Club főtitkára és annak elnöke, Slobodan Tešić, továbbá Patrick Pierce, az Etihad Airways, valamint Đorđe Vukotić, az Air Serbia elöljárója is.

A hat galopp- és két ügetőfutamból álló verseny nem meghívásos, előnevezéses. Hétfőn, vagyis szeptember 7-én zajlik majd a nevezés folyamata, tudtuk meg a sajtótájékoztató helyszínén Ribárszki Sándor galopp-trénertől.

 

Ember, aki szocializmust álmodott

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 10:29

Allende: Az eszme, amelyet megöltek – két évvel ezelőtt, a tragikus sorsú chilei elnök halálának negyvenedik évfordulójára Franciaországban ezzel a címmel könyv jelent meg. A világ akkor egy tragikus eseményre emlékezett, arra a napra, amelyen Chile akkori elnöke öngyilkos lett a puccsisták által megtámadott, már füstölgő elnöki palotában. Maga az elnök utolsó üzenetében így mutatta be tettét: „Életemmel fizetem meg, hogy védtem azokat az eszméket, amelyek olyan drágák ennek a hazának”. Most ugyanennek az eseménynek több optimizmust, a győzelem lehetőségének a reményét sugalló változatára emlékezik a világ. Negyvenöt évvel ezelőtt ezen a napon – 1970. szeptember 4-én – a parlamenti demokrácia eszközével hatalomra került egy ember, aki azt álmodta, hogy az országában megteremtheti az igazságosabb társadalmi rendszert.

A bankhitel útvesztőjében

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 10:19

Vakula István 61 évvel ezelőtt született Szabadkán. Jelenleg feleségével, Jadrankával és idősebb lányával él egy háztartásban. István készpénzhitelt vett fel családi házuk felújítására 2007-ben, egy évre rá azonban munka nélkül maradt és nem tudta tovább fizetni a kölcsön törlesztőrészleteit. Amennyiben 2015. szeptember 18-ig nem fizeti vissza az adósság jelentős részét, családjával együtt utcára kerülhet. Lányai alkalmi munkánkból tartják el magukat, felesége viszont beteg, munkaképtelen. Tizenkétezer dináros szociális segélyből élnek, s miután befizetik a számlákat, ötezer dinárjuk marad. Ezt kell beosztaniuk egész hónapra. Istvánnal családi házukban beszélgettem.

Önkéntes tűzoltók találkozója volt Muzslyán

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 06/09/2015 - 09:40
A Délvidéki Önkéntes Tűzoltó Testületek Hálózatának találkozóját ma tartották meg Muzslyán, amelyen képviseltették magukat a nagyerzsébetlaki, a lukácsfalvi, a szentmihályi, az oromi, az oromhegyesi, az adorjáni, a horgosi, a tóbai, a torontáltordai, a magyarcsernyei, a gunarasi, a moholi és a muzslyai önkéntes tűzoltók.

Pages