Barack Obama washingtoni idő szerint pénteken délután felhívta telefonon Recep Tayyip Erdogan államfőt, és segítséget kért tőle a szíriai Kobani városát körülzáró Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen. Erdogan korábban azt nyilatkozta, hogy az Ankarában robbantást végrehajtó szíriai kurd csoport amerikai fegyvereket használt polgári lakosok ellen.
A Fehér Ház közleménye szerint az Obama-Erdogan megbeszélést a Kobani körül kialakult helyzet és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen teendő újabb lépések kérdése uralta. Az amerikai elnök egyúttal megbecsülését fejezte ki a török államfőnek azért, mert hazája több mint egymillió szíriai menekültet fogadott be, köztük éppen a török-szír határon lévő Kobaniból menekülőket is. A két politikus – a Fehér Ház közleménye szerint – megvitatta az afganisztáni helyzetet is.
A török államfő korábban azt nyilatkozta, hogy az a kurd csoport, amelynek öngyilkos merénylője szerdán Ankarában elkövette a robbantást – s amely önmagát a Kurdisztáni Szabadság Sólymainak nevezi – amerikai fegyvereket használt polgári lakosok ellen. Az amerikai külügyminisztérium pénteken cáfolta ezt, s közleményében leszögezte: “az Egyesült Államok semmiféle fegyvert nem adott a kurd milicisták csoportjának”.
Washington egyébként a szíriai kurd harcosokat hasznos szövetségesnek tekinti az Iszlám Állam dzsihadistái elleni harcban, Ankara azonban terrorista csoportoknak minősíti őket, amelyek kapcsolatban állnak a törökországi kurd lázadó csoportokkal.
Öt maroklőfegyvert, töltényeket és hangtompítókat foglalt le a Terrorelhárítási Központ Kiskunhalason egy autóval közlekedő férfinál.
A TEK az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: hétfő este Kiskunhalas belvárosában tartóztattak fel egy személygépkocsival közlekedő férfit. Azért fogták el, mert feltételezhető volt, hogy illegálisan tart magánál fegyvereket, valamint olyan emberekhez köthető, akik fegyverkereskedelemmel foglalkozhatnak – olvasható a közleményben.
A rajtaütéskor a gépkocsijában öt 9 milliméteres maroklőfegyvert, a fegyverekhez tartozó nyolcvan lőszert, valamint hangtompítókat foglaltak le. A TEK átadta a férfit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságnak, és büntetőfeljelentést tett az ügyben érintettek ellen, akik közül kettőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.
A védelmi miniszterek február 10-11-i ülését követően február 15-én egyeztetett az Észak Atlanti Tanács és a NATO Parlamenti Közgyűlés. Az ülésen résztvevők döntöttek a júliusi varsói csúcstalálkozó prioritásairól, valamint arról is egyeztettek, hogy a Szövetség miként tudna alkalmazkodni az új biztonsági kihívásokhoz.
A találkozó után Jens Stoltenberg NATO-főtitkár ismertette a varsói csúcstalálkozó két jelszavát, az egyensúlyt és az adaptációt. Ennek értelmében a Szövetségnek meg kell tennie minden szükséges lépést annak érdekében, hogy megfelelő arányban legyen képes kezelni a délről és keletről érkező biztonsági kihívásokat. Emellett olyan országok esetében, melyek nem értenek egyet a NATO által képviselt értékekkel – a főtitkár példaként Oroszországot említette –, a Szövetségnek meg kell találnia a megfelelő egyensúlyt az elrettentés és a párbeszéd között. A Stoltenberg kiemelte: az erőteljesebb fellépés nem zárja ki a párbeszéd lehetőségét, továbbá azt is, hogy walesi csúcstalálkozó során a védelmi kiadások növelésére vonatkozó elhatározás segíti a NATO-t a felsorolt célok elérésében. A találkozó során emellett a migrációs és menekültválság kezeléséről, valamint a NATO és az EU közötti együttműködésről is tárgyaltak.
Nem terrortámadás, hanem hadművelet volt a 28 halálos áldozattal járó szerdai, ankarai merénylet, hiszen háború zajlik – mondta Földi László titkosszolgálati szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Földi László ismertetése szerint terrortámadásnak a békeidőben elkövetett, alapvetően polgári célpontok elleni támadásokat nevezik, amelyeknek fő célja a társadalom megfélemlítése. A szerdai ankarai merénylet azonban hadműveletnek tekintendő, hiszen katonai célpont ellen irányult, az áldozatok is főként katonák. Egy hadművelettel az elkövetők szimbolikusan pedig azt jelzik: képesek csapást mérni jelentős célpontra is.
Azzal kapcsolatban, hogy Törökország egyértelműen a kurdokat teszi felelőssé a merényletért, a szakértő azt mondta: azok, akiket a török kormány most barátként kezel, például az országba beengedett szír ellenzéki katonákat, bármikor ellenük fordulhatnak. Hiszen ez történt az elmúlt egy évben is: a NATO-pénzen kiképzett helyiek szembefordultak korábbi szövetségeseikkel – jegyezte meg.
Földi hozzátette: ha Európában elismernék, hogy háború zajlik, az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszavazhatná a NATO-csapatok bevethetőségét nemzetközi vizeken, így a Földközi-tengeren is, és meg lehetne védeni Európa határait. Ha ez nem történik meg, a merényletek könnyen átterjedhetnek Európa területére is – mondta.
Szerda délután gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a török fővárosban, a legutóbbi információk szerint a merényletnek 28 halálos áldozata és 61 sebesültje van. A merénylők katonákat szállító buszokat vettek célba, amelyek éppen megálltak a piros lámpánál; a detonáció a parlamenttől, kormányzati épületektől és a török hadsereg vezérkarának főhadiszállásától nem messze történt. Az áldozatok többnyire katonák és a török haderő civil alkalmazottai voltak. A török miniszterelnök csütörtökön azt mondta, a szíriai származású Salih Necar, a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) tagja hajtotta végre az öngyilkos merényletet a szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) együttműködésben.
Mesterlövész-elhárító rendszert talált fel egy orosz privát fegyvergyártó cég, a Specialized Tactical Systems. A háromlábra erősített messzelátó 2,5 kilométeres távolságból képes leleplezni egy mesterlövészt.
A RIA Novosztyi természetesen a fontos részletekkel nem szolgál, de beszámolójából úgy tűnik, hogy a berendezés az üveg tükröződése vagy az objektíven visszaverődő hő alapján azonosítja a mesterlövész fegyverének céltávcsövét, de hőkép-alkotójának köszönhetően éjjel is használható. A lövész azonosítása után a rendszer lézere felhasználható annak elvakítására, vagy kilövésére egy Orsis T-5000-es precíziós puskával, amely .338 Lapua Magnum lőszert használ.
A gyártó szerint Venezuelában ezzel akadályoztak meg egy merényletet Hugo Chavez elnök ellen, amit 800 méteres távolságból próbált elkövetni egy mesterlövész. Az még a The Moscow Timesnak is feltűnt, hogy ez a nem mindennapi esemény sehol sem szerepelt a világ médiájában – azt a kérdés azonban csak kénytelenek feltenni, vajon hogy különbözteti meg az új csodafegyver egy céltávcső optikáját egy fényképezőgépétől, filmfelvevőétől vagy egy messzelátóétól. Míg a hírt pusztán ezen az alapon könnyen száműzhetjük a rangjelzést viselő kacsák kategóriájába, a hozzá társított puskáét már nem.
A Rosszijszkaja Gazeta cikke szerint ugyanis az elit orosz ejtőernyős kommandósok már tesztelik az általuk Tohnosztynak (Pontosság) nevezett mesterlövész puskát, az Orsis T-5000-est. Az eddigi eredmények alapján Vlagyimir Samanov vezérezredes, a légi szállítású csapatok parancsnoka szerint tulajdonképpen már bevethető volna. Három különböző kaliberben gyártják, valamennyi fontos alkatrésze rozsdamentes acélból készül, és a világ legpontosabb puskái közé tartozik, bár az adatot tikosították.
Barabás T. János
A fogyasztóvédelem által vizsgált gyermek maszkok, jelmezek és parókák több mint fele tűzveszélyes – derült ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrzése során.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a termékbiztonsági vizsgálatok során 30-féle termékből 16 nem felelt meg a követelményeknek.
Mint írják, a gyermekeknek szánt maszkok és jelmezek jellemzően műanyagból, illetve műszálas anyagból készülnek, amelyek égésgátló adalék nélkül gyorsan, nagy lánggal égnek, ami tűz esetén gyorsan súlyos égési sérüléshez vezethet.
A legveszélyesebbek a műanyag fóliából készült jelmezek, amelyek rendkívül hevesen és gyorsan égtek. A textilből készült jelmezekkel idén sem volt probléma, azonban a parókák egy kivétellel továbbra sem mentek át a vizsgálatokon. A műanyagból készült álarcok általában megfelelnek a követelményeknek, de a szakemberek idén is találtak kétféle nagyon vékony anyagú, silány minőségű műanyag álarcot, amelyek megbuktak a vizsgálaton.
Az NFH felhívta a figyelmet a tájékoztatásban: a gyártók kötelezettsége szem előtt tartani, hogy a maszkok, parókák, jelmezek lánggal érintkezve vagy meg se gyulladjanak, vagy ha meggyulladnak, a láng eltávolodása után azonnal, vagy nagyon rövid időn belül kialudjanak, ezzel megelőzve a súlyos égési sérülést.
A nem biztonságos maszkokat és jelmezeket a hatóság kivonja a forgalomból. A veszélyes termékek magas aránya miatt a hatóság továbbra is szükségesnek tartja a következő években a termékkör rendszeres, átfogó ellenőrzését. A vizsgált termékek listája a hatóság honlapján található.
Ali Akbar Szalehi, Irán alelnöke és egyben az Iráni Atomenergia-ügyi Szervezet (AEOI) elnöke február 18-án a nukleáris megállapodás sikeréről beszélt a Magyar Tudományos Akadémián. Beszédében a megfontolt, türelmes, precíz diplomácia sikereként értékelte a tavaly júliusban aláírt megállapodást. A tizenkét éven át tartó tárgyalásokat végül a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség januárban közzétett jelentése zárta, amely automatikusan feloldotta a szankciókat. Elmondása szerint ezzel Irán hivatalosan is eleget tett a júliusi megállapodásban foglaltaknak, bár utalt rá, hogy a térségben vannak államok, amelyek nem örülnek az elért eredménynek. Habár az Európai Unió a szankciók feloldásának gyors lefolyását ígéri, az Egyesült Államok gazdasági embargója továbbra is hatályos marad.
Szalehi többször hangsúlyozta, hogy Irán mindig is a nukleáris energia békés felhasználására törekedett, és a megállapodás eredményeként az ország gazdasági növekedése újabb lendületet vett. Az elmúlt évben a GDP 3%-os emelkedéséről beszélhetünk, a jövőben pedig a nukleáris energia lehet az, ami tovább bővítheti a gazdasági növekedést, megalapozva ezzel az iráni társadalom fejlődését. Az alelnök szerint a beruházások jelentősége azonban nem csak a gazdaságban, hanem a politikában is megnyilvánul, utalva ezzel az energiafüggőség eredményezte politikai függőség kérdésére is.
Az alelnök a tárgyalások aktív résztvevőjeként és a megállapodás aláírójaként a politikai érdekeken túlmenően a technikai oldalt is képviselte. Fizikusként végzett, PhD fokozatát pedig az Egyesült Államokban szerezte nukleáris energetikából.
A tervek szerint egy nagy erőmű helyett egyelőre három kisebb, 25 MW teljesítményű reaktort fognak építeni. Ennek oka az ország mérete, és a rendszer üzemeltetéshez szükséges természetes víz közelsége, ami mint ismert, Iránban szűkös, de a hűtés biztosítása érdekében elengedhetetlen.
Magyarország vonatkozásában a régóta fennálló jó kapcsolatokról beszélt, és felvetette a nukleáris együttműködés lehetőségét is, mely elképzelése szerint magyar szakemberek tervezési és gyártási folyamatokba történő bevonását jelentené.
A megalapozott gyanú szerint egy taxisofőr rabolt ki három menekültet Nagyfa közelében, a férfit elfogták és őrizetbe vették – tájékoztatta a Csongrád Megyei Renfőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Szenti Szabolcs közölte, a megalapozott gyanú szerint szombaton 22 óra körül három, a Nagyfai Ideiglenes Befogadó Állomáson elhelyezett menekült gyalogolt Szeged felé a 47-es főút mellett. A két afgán és egy iráni állampolgár megállított egy taxit, majd beszálltak a járműbe. Menet közben a sofőr egy lőfegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette az utasait, hogy adják át a náluk lévő pénzt, különben megöli őket. A sértettek ennek eleget tettek, majd az időközben megálló taxiból kiugrottak és elmenekültek.
A rendőrség hétfőn elfogta a fegyveresen elkövetett rablás bűntettével megalapozottan gyanúsítható 51 éves sándorfalvi férfit. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását – tudatta az őrnagy.
Legalább száz megcsonkított holttestet találtak a hatóságok egy kolumbiai börtön szennyvízcsatorna-hálózatában – írta internetes oldalán a CNN amerikai hírtelevízió.
Az ügyben vizsgálat indult a főváros, Bogotá La Modelo, az ország legnagyobb és a legzsúfoltabb börtönében. Tisztviselők ugyanakkor kijelentették, az is megtörténhetett, hogy az embereket más városok börtöneiben csonkították meg és maradványaikat rejtették el ennek a börtönnek a szennyvízcsatornájában.
Úgy vélekedtek, hogy Popayan, Bucaramanga és Barranquilla városok kerülhetnek szóba, ahol ezek a szörnyűségek 1999 és 2001 között, esetleg később történhettek.
Caterina Heyck Puyana, az üggyel megbízott különleges ügyész szerdán arról beszélt, hogy a kolumbiai legfőbb ügyészség vizsgálja, mi történt a La Modelo börtönben az elmúlt hónapokban.
Tavaly év vége felé kezdtek el vizsgálódni a bogotái La Modelo börtönben. “Az áldozatok rabok voltak, illetve látogatók és olyan emberek, akiknek semmi közük nem volt ehhez a börtönhöz. Maradványaikat a szennyvízcsatornába dobták” – mondta az ügyész.
A holttestekre egy félkatonai szervezett két egykori tagja, Mario Jaimes Mejia, más néven El Panadero (a Pék) és Alejandro Cardenas Orozco, más néven JJ. ügyében folyó vizsgálat alapján bukkantak.
A hatóságok közlése szerint Jaimes volt Santander város félkatonai szervezetének parancsnoka. Jaimes megvesztegette a börtön őreit, hogy hunyjanak szemet a történtek felett, illetve ő ellenőrizte a bejárást a börtönnek abba a szárnyába, ahol a gyilkosságokat végrehajtották.
Mindkét férfit egyben azzal is vádolják, hogy elrabolták, megkínozták és megerőszakolták Jineth Bedoya újságírót, aki 2000 májusában kutakodott a La Modelo börtönnel kapcsolatos fegyvercsempészési és korrupciós ügyekben, illetve a gyilkosságok, emberek eltűnése ügyében.
Bedoya, aki tétlenséggel vádolta meg a kolumbiai kormányt az Emberi Jogok Amerikaközi Bíróságán, szerdán részt vett ugyanazon a sajtóértekezleten, amelyen a különleges ügyész is beszélt. Kijelentette: hálás, amiért a hatóságok lépéseket tettek az ügyben, de ezeket már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenniük.
Washington szerint sértené az Iránnal kötött nukleáris megállapodást, ha Oroszország vadászrepülőgépeket adna el a perzsa országnak. Az amerikai közlemény szerint a Szu-30-as gépek eladásához az ENSZ Biztonsági Tanács jóváhagyására lenne szükség.
Mark Toner külügyminisztériumi szóvivő elmondta, a fegyverüzlet megvalósulása esetén az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéseket kezdeményezhet Oroszországgal szemben, ugyanis az köteles lenne betartani a nukleáris megállapodásban foglaltakat, miszerint még öt évig érvényes az iráni fegyvervásárlást korlátozó embargó.
Hosszein Degan iráni védelmi miniszter jelentette be múlt héten, hogy Szu-30-as vadászgépeket, valamint légi utántöltő repülőgépeket vásárolnak Oroszországtól, továbbá tárgyalnak az Almaz-Antej Sz-300 típusú légvédelmi rakétarendszerről is. Arról azonban nem mondott részleteket, hogy Teherán pontosan hány darab gépet vásárolna, ahogyan egyelőre a szerződés véglegesítésének időpontja sem ismert.
Roland Lombardi francia Közel-Kelet szakértő szerint Európa hibás helyzetértékelés alapján hoz döntéseket a kontinenst sújtó legjelentősebb problémák vonatkozásában; a közel-keleti régióban nem az orosz jelenlét, hanem elsősorban Törökország és Szaúd-Arábia jelent fenyegetést az európai érdekérvényesítésre.
200 darab RGP-40 típusú gránátvetőt vásárol meg a lengyel szárazföldi erő. A fegyverekből az első száz idén októberig, míg a második száz 2017 augusztusáig fog átadásra kerülni. A 2,26 millió dolláros beszerzés az éles gránátvetőkön kívül tartalmaz még 78 oktatáshoz és gyakorláshoz szükséges darabot is. Az OBRSM Tarnow által fejleszteni kezdett RGP-40 manapság már a Zaklady Mechaniczne Tarnow (ZMT) égisze alatt készül. Az első prototípust még 2008-ban mutatták be, majd 2013-ig öt előszéria példányt gyártottak le. A revolverekről jól ismert forgótárban hat 40 milliméteres gránát fér el, ezek lehetnek 40x46, vagy 40x51 milliméteresek is. Az irányzásban a román IOR OS-40 GL red dot irányzék van a katonák segítségére. A válltámasz az M16-os gépkarabélyon alkalmazott hat pozícióban rögzíthető változat és a mellső markolat is ismerős a lőfegyverek világából, hiszen egy villaállványt rejt.
Május 18-án fog kigördülni a Saab JAS-39 Gripen legújabb változata, az E. Az Demo-n kipróbált elképzeléseket immáron végleges formába öntő együléses vadászbombázó két új felfüggesztőponttal, 14-ről 16,5 tonnára emelkedett felszállótömeggel, F414-GE-39E sugárhajtóművel és korszerűbb elektronikával, valamint 40%-al több üzemanyaggal várja az új idők és a régi-új riválisok kihívását.
Görögországban élettartam-hosszabbítással egybekötött nagyjavítás és korszerűsítés vár a pár éve leállított Lockheed Martin P-3B Orion tengerészeti járőr repülőgépekre. A 353. repülőszázad öt gépén a szárnyak külső része, a törzs középső része és a vízszintes stabilizátorok cseréje fogja biztosítani a további 15000 repült órát, ami nagyjából 20 éves időtartamot foglal magába.
Már folyik az izraeli Rafael Reccelite XR felderítő konténer integrációs munkálata a Eurofighter Typhoon vadászbombázón. A tavaly nyáron bemutatott Litening 5 és Reccelite XR között több a teljesen megegyező alkatrész. A rövid és a közepes infravörös hullámhossz tartományban üzemelő kamerák mellett jutott hely egy színes kamerának is mind a kettőben. A két előbbiek segítségével a gyártó adatai szerint a következő évtől leszállításra kerülő Reccelite XR felderítő konténer már képes a 100 kilométeres távolságból is felderítésre alkalmas képek készítésére.
Február 10-én Kalifornia egén egy ausztrál KC-30A (A330 MRTT) teherszállító és tankergép első alkalommal töltötte fel repülés közben a Boeing C-17 Globemaster III-as típust. Az USAF színeiben repülő Big Mac a 6800 kilogrammnyi üzemanyag felvétele előtt 39, a szivattyúk beindítása nélküli, száraz csatlakozást hajtott végre, az összesen 5 órás repülés alatt.
Kerek 500 millió dollárt hajlandó áldozni az amerikai légierő vezetése a Boeing B-52H Stratofortress stratégiai bombázók radarrendszerének a cseréjére. Az orrba épített, több mint fél évszázaddal ezelőtt gyártott Northrop Grumman AN/APQ-166-os radarok napjainkra végképp megérettek a cserére, hiszen teljesítményük, felbontásuk mellett az üzembiztosan teljesített óráik száma is igen alacsony. Ez utóbbi tényezőről annyit tudni biztosan, hogy sok esetben csak egy, jobb esetben két számjegyű, ez pedig egy több mint 10 órán át a levegőben tartózkodni képes harci gép esetében nem elfogadható mutató. A 76 bombázót érintő modernizációra érkező ajánlatokat még az idén szeretnék elbírálni, míg az elsők beépítésére 2020 előtt kerülhetne sor.
Érdekes elképzelések láttak napvilágot az Atlanti-óceán túlpartján. Csapatlégvédelem terén számításba veszik a tarackokból kilőhető precíziós irányítású lövedékeket is. A légvédelmi hálózatba kapcsolt tüzérségi eszközök a megfelelő lőszerekkel, amik a haditengerészetnél rendszeresítendők módosításával jöhetnének létre, jelentős távolságban lennének képesek helikopterek, repülőgépek és ballisztikus rakéták ellenében is védelmi nyújtani. Ugyancsak a csapatlégvédelmet erősíthetné a nyolc Styker gyalogsági harcjárműből álló gépágyús üteg. A 30 milliméteres gépágyúval felszerelt új variáns e célra történő alkalmazását is vizsgálják és erre a feladatra az időzített lőszer már rendelkezésre áll, csupán a célzórendszert kell módosítani.
Véget ért egy korszak az amerikai haditengerészet Lemoore légibázisán február 17-én. Ugyanis, ekkor szállt fel utoljára egy itt települő F/A-18 Hornet vadászbombázó. A típus A variánsai még 1983-ban jelentek meg a bázison, ahol a C-k távoztával ezentúl csak a jelentősen továbbfejlesztett F/A-18 E/F Super Hornet lesz megtalálható.
Hamarosan visszaérkezik az Egyesült Államokból az első modernizált Lockheed Martin KC-130H Hercules teherszállító és tankergép. A TC-69-es jelzést viselő példány még 2014-ben távozott az L-3 Waco-ban található gyárába, ahol a Rockwell Collins Flight2-es repülőelektronikájával látták el. További Herkulesek érkezéséről is van szó, ezek viszont jelenleg még az arizonai Davis-Monthan bázison találhatók meg. Egy-egy KC-130R és a KC-130T változatról van szó, amik pár éve lettek kivonva az amerikai haderőtől.
NETARZENÁL GALÉRIA
Eurofighter EF-2000 Typhoon FGR.4.
McDonnell Douglas F-15C Eagle.
Jelentős előretörést értek el Szíriában az orosz légierő által támogatott Szíriai Demokratikus Erők; az ország keleti részén stratégiai fontosságú utakat vettek vissza a terroristáktól, és biztosították az összeköttetést Dajr ez-Zaur irányába.
A Biztonságpolitikai Szakkollégium meghív minden kedves érdeklődőt a következő rendezvényre, melynek címe:
“Szakkollégiumi Esték – A kihallgatás mesterei Guantánamo története és technikái ”
Előadó:
– Pákozdi Nóra, a BSZK tagja
Időpont: 2016. 02 24. – 18.30
Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Orczy úti Kollégium, F-14-es terem
A rendezvény nyílt, viszont a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyet ide kattintva lehet elvégezni:
Egy török üzletember, aki korábban a fokozódó politikai leszámolások miatt menekült el Törökországból, újabb részleteket hozott nyilvánosságra a török államfő fiának pénzmosási gyakorlatáról.
Szergej Nariskin, az orosz parlament alsóháza szóvivőjének elmondása szerint a NATO és az Európai Unió a nemzetközi jog aláásását folytatja, a NATO keleti terjeszkedése a globális és regionális rend megbomlásával fenyeget.